2013. január 31., csütörtök

/ Első /

Szóval itt is lenne az első rész. Mondjuk ha sok komit kapok akkor esetleg már holnap hozom a frisset, de ha nem akkor csak pár nap múlva. Meg aztán kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy mit gondoltok a töriről :D szóval várom a komikat!!!!

CODYLIA MITCHELL


- Mond csak kislányom, nincs semmi mondanivalód nekem? - anya karba font kézzel várt mikor én haza este haza érek.
 Félelmetesen néz rám, szóval egy kissé megijedek, de aztán újra eszembe jut az, hogy nyári szünet van. Ez annyira jó, hogy szinte bele borzongok, hogy két hónapon keresztül megint egész nap az óceánnál leszek.  Ugyanis itt Ausztráliában ez normális dolog. El sem tudnám képzelni az életemet máshol. Imádom a meleget a hőséget a vizet.
- Nincs. - csóválom meg a fejem és elmegyek mellette mikor Ő a karom után kap és megállít. Összehúzom a szemöldökömet és kikapom a kezemet a szorításából.
- Akkor ez mi? - kérdezi és az orrom alá nyomja a bizonyítványomat. Fájdalmasan felszisszenek és azon gondolkozok, hogy hogyan magyarázzam azt meg, hogy megbuktam angolból. Mert megbuktam csak éppen Őt elfelejtettem tájékoztatni. Utálom az angolt, úgy ahogy a tanárt is .
- Öh ...semmi. - túrok bele a kócos hajamba és elfordítom a fejem.
- Tudod nagyon különös ugyanis a koszos nadrágod zsebében találtam meg összegyűrve. - kezdi el mondani mire én homlokon csapom magam. Tudtam, hogy jobb helyre kell eldugnom. Rá sem gondoltam volna arra, hogy anya átnézi a nadrágaim zsebét mielőtt beteszi mosni. A tervem egyébként az volt, hogy kimossa és ha kéri a bizimet megmutatom neki ahogyan szét van mosódva az írás. Nem jött be a tervem. - Nem tudod, hogy került oda?
- Fogalmam sincs. - mosolyodok el bájosan. - Biztos ott felejtettem.
- Nahát. Pont akkor veszítetted el majdnem mikor megbuktál angolból. - mondja kísérteties hangon. Nekem végem van. - Na ezt, hogy magyarázod.
- Tudod a tanár, utál és élvezettel vágja be a rossz jegyeket...-kezdek el magyarázkodni, de tudom, hogy felesleges.
 Az én anyám az egyetlen a Földön akit lehetetlen átverni. Hisz élő példa apa. Néhány éve mikor még házasok voltak anya rájött arra, hogy apa megcsalja. Képes volt mindenhová követni végül pedig rajtakapta egy idegen nővel. Rögtön elváltak és apa Spanyolországba költözött mi pedig maradtunk itt Melbourne-ban.
- Érdekes ugyanis pont most beszéltem vele. És tudod mit mondott? Azt, hogy összesen öt óráján voltál a többiről pedig orvosi igazolással hiányoztál. - emeli feljebb a hangját majd mérgesen az asztalra csapja a bizonyítványom én pedig szégyenkezve lesütöm a szemem. Ezt megint jól megcsináltam. Nem elég, hogy rájött arra, hogy megbuktam, de még azt is megtudta, hogy lógok a suliból.
- Figyelj...
- Ne magyarázkodj nekem Codylia. A világon egyvalamit nem tűrök és az a hazudozás. Mond mire volt jó ez az egész? - kérdezi és hosszú vörös haját mérgesen hátra dobja. Soha nem láttam még ennyire mérgesnek és csalódottnak.
- Amikor rajta kaptalak, hogy cigizel tűrtem, a füvezést is, de azt már nem fogom engedni, hogy kicsapjanak az iskolából. - már a magyarázkódástól is elment a kedvem. Talán most tényleg túl messzire mentem? És kit érdekel? Nem érdekel az iskola és az sem, hogy nem fogok leérettségizni. Hisz csak egyszer élek akkor meg ki kell használnom vagy nem? Elegem van már belőle, hogy neki soha nem felelek meg.
- És utálom azt az egész szeméttelepet. Felfordul tőle a gyomrom úgy ahogy tőled is. Azt hiszed, hogyha most leordítod a fejemet akkor tökéletes anya leszel? Hát tévedsz. - emelem fel én is a hangom mire Ő az ajkába harap. Gondolom nem kell hosszan magyaráznom, hogy az anyámmal nem tökéletes a kapcsolatunk. Őszintén megmondva alig várom, hogy töltsem be a 18-at, csak hát sajnos még 17 éves sem vagyok, de az legalább már csak pár hónap.
- Én most nem fogok csinálni semmit hanem majd más. Indulhatsz fel a szobádba pakolni ugyanis holnap utazol Londonba a nyári szünetre. - mondja ki végül az én állam pedig a földet súrolja. Hogy mit mondott?
- He? - kérdezem meg banbán és elkezdem a fülemet piszkálni mert szerintem félre hallottam.
- Jól hallottad. Megbeszéltem a barátnőmmel és azt mondta, hogy szívesen vigyáz rád a nyáron és az alatt a nyelvet is jobban tanulod. - ismételte meg újra én rajtam pedig pánikroham lett úrrá.
- De anya nem teheted ez. Ezzel tönkre tennéd a nyaramat ha elküldenél egy vadidegen nőhöz. A te barátnőid unalmasak és idegesítők...-kezdek el hisztizni, de anyámat nem érdekli.
- Már megtettem. És figyelmeztetlek ha egy rossz szót hallok rólad, bentlakásos iskolába küldelek Alaszkába. - sziszegi a fogai közt majd magamra hagy.
Az anyám képes elküldeni engemet egy vadidegen országba egy idegen nőhöz. Hát ilyen egy normális anya. Soha nem néztem volna ki belőle, hogy képes lesz ilyen ezközökhöz folyamodni. Talán most túl messzire mentem. És? Nekem senki nem mondhatja meg, hogy mit csináljak.

///


- Na ezt most jól megszoptad. - röhög fel gúnyosan Jai mikor este úgy döntök, hogy ideje elköszönni a barátaimtól, mivel anyát nem tudtam meggyőzni. A parton ülünk és azon gondolkozunk, hogy hogyan tudnánk megcsinálni azt, hogy maradjak.
- London tele van sznobokkal. Az emberek imádnak olvasni és az időjárásról beszélgetni. Ráadásul állandóan esik. - veszi át a szót Luke közben pedig a piercingjével játszadozik a szájában.
- Remek. - sóhajtok fel megsemmisülten és egy nagyot szívok az előttem heverő fehér porból. Tudom egy utolsó lény vagyok amiért drogozok, de ez van. Próbáltam már róla leszokni, de akkor mindig történik valami és muszáj betépnem. Tönkre teszem az életemet, de nincs mit veszítenem. Családom nincs, a suliban a tanáraim akkor lennének a legboldogabbak ha ki tudnának dobatni. Szóvál már csak a haverjaimra számíthatok.
Jai és Luke mindig mellettem álltak és ők tényleg a legjobb barátaim még akkor is ha fiúk. Anyám rühheli őket mivel szerinte Ő miattuk züllöttem el. Talán van benne valami ugyanis Ők adtak először a kezembe egy cigi szálat és az Ő 15.születésnapjukon voltam először részeg. Mondjuk én nagyon bírom őket, mivel nem csak sima tesók hanem ikrek és olyanok mint két tojás. Ráadásul még helyesek it.
- Két hónap az hosszú idő. Sok anyagra lesz szükséged, hogy túléld. - nyom a kezembe egy zacskót amiben virít a fehér por. Vigyorogva teszem el a zsebembe majd szorosan megölelem Jait és össze kócolom a hajamat.
- Egyébként kihez mész? - kérdezősködik tovább Luke.
- Nem t'om. Anyám valamilyen piperkőc barátnőjéhez. Gondolhatjátok milyen lehet ha ő a legjobb barátnője. - nevetek fel gúnyosan és inkább bele sem gondolok abba, hogy holnap ilyenkor már a világ másik felében leszek.

///

- Próbálj meg rendes lenni és fogadj szót. - néz a szemem közé anya mikor a reptéren a kezembe nyomja a Londonba tartó jegyemet. Kora reggel van még szóval nagyon kell koncentrálnom, hogy oda tudjak figyelni a szent beszédjére. - Komolyan beszéltem Codylia. - a hátamon felállt a szó mikor a teljes nevemen szólított. Miért nem bírja felfogni, hogy utálom?
- Most köszönjem meg, hogy tönkre tetted a nyaramat? - morgom az orrom alatt.
- Talán még hálás leszel nekem. - húz magához és egy puszit nyom a hajam közé.
- Azt kétlem. - húzom fel az orrom majd a bőröndjeimet magam után húzva elindulok a gép felé.
Még, hogy hálás leszek neki. Mégis miért? Mert elküld két hónapra Londonba ahol senkit az ég világon nem ismerek? Biztos nagyon élvezetes lesz...

Előszó vagy mi

Szóval új törit kezdek ami szokás szerint Liames lesz, de ez most egy kicsit el fog térni az eddigi törieimtől ugyanis teljesen más szálon fognak futni a dolgok és kicsit durvább lesz a többinél. Szóval ne lepődjetek majd meg :P csak gondoltam előre szólok xD

2013. január 30., szerda

Novella verseny győztesek

Nos ezzel szeretném kihirdetni a három győztest. Akik beküldték azok mind nagyon jók voltak csak hát sajnos választanom kellett közülük :/ De nekem mindenkié nagyon tetszett :D ne keseredjetek akik nem győztek mivel csinálok még ilyen versenyt.




Az első helyezett nem lett más mint Beatrix Birkás. Gratulálok ugyanis a novellád egyszerűen fantasztikus lett . Minden percét imádtam az olvasásnak és én ezt a novellát még akár egy történetben is el tudnám képzelni. Mellesleg a kedvenc dalomat választottad szóval az egy plusz pont. Nagyon tehetséges vagy :)


-De anya, muszáj mennem?! –nyöszörögtem a konyhában az éppen ideges anyámnak.
-Igen. Tudod jól, hogy befolyásos emberekről van szó, és ha most nem jössz el, és nem vágsz nekik jó arcot, akkor nem fog megváltozni az életem.!
-Úgy tudtam, hogy neked kell jó pofát vágni ehhez az egészhez, nem nekem.
-Igen, de a fejeseknek van egy fia, é h jóba lennél vele, akkor…
-Nem, nem és nem.! Soha többet.!
-Jó, akkor csak annyit tegyél meg, hogy egy ruhát és egy magas sarkút veszel fel, és kedves leszel.
-Megpróbálok. –mondtam, azzal felmentem a szobámba.
Végig azon járt az eszem, hogy miért nekem kell folyton folyvást megmentenem anyám munkáit?! Egyszer még arra is rá kényszeríttet, hogy járjak egy pszichopatával, aki majdnem a vesztemet okozta, anyát kirúgták, és engem okolt mindenért, de eközben majdnem meghaltam. Na, mindegy is. Utáltam ezekre a hülye ebédekre meg vacsorákra járni, egyáltalán nem az é világom. Hogy valami szűk ruha, meg egy tűsarkú legyen rajtam, és abban kelljen topognom. Nem. Én inkább, ha tehettem, maradtam a farmernél és a bakancsnál. Ez volt a nyilvánosság előtt, itthon viszont, bő és szakadt pólók és mackónadrágok.
Most is undorodva nézek magamra. Egy nagyon szép fekete ruha van rajtam, az egyetlen fekete magas sarkúm (mivel a fekete mindenhez megy), hosszú fekete hajam szokás szerint a hátamat csiklandozza, illetve a derekam, mivel addig ér. Imádtam, bár leginkább a színét. A fekete a kedvenc színem. A kinézetemre visszatérve, a ruha és a cipő mind nagyon szép, de ne nekem való, valahogy ezek a dolgok sosem álltak nekem jól. Hajam alapból hullámos olt, viszont én imádtam a végét begöndöríteni, és most is így tettem. Egy enyhe fekete sminket felvittem a szememre, számra, a kedvenc cseresznye ízű ajakbalzsamomat kentem, és már kész is voltam. Megfogtam az iPhoneom, eltettem egy táskába és mentem is le. Anya is kész volt már, lekapcsoltuk a villanyokat, és indultunk a kocsihoz.
Az út nem volt túl hosszú, maximum fél órás, majd egy nagyon szépen kivilágított étteremhez értünk. Tényleg lehet pénzük azoknak, akik ide hívtak minket, nem mintha nekünk nem lenne annyi, de én sosem kérkedek ezzel, mert szerintem az egyenesen gerinctelen dolog. Belépve az étterembe egy nagyon aranyos pincér fiú lépett oda hozzánk, hogy megkérdezze, van-e foglalásunk, mire anya bemondta a nevet, amire én nem igen figyeltem oda (később rájöttem hogy megbántam, mert még simán elszaladhattam volna), mivel a pincér fiú aranyos arcát néztem. Miközben az asztalunkhoz vezetett, végig engem bámult. Nem igazán voltam a fiúk nagy kedvence, mivel túl nagy a szám, és eléggé fiúsan viselkedem, és néha arrogánsan, de csak azokkal, akiket nem bírok, például a pom-pomlányokkal. Utálom azokat a ribizliket. Ahogy az asztalhoz értünk, megfagyott bennem a vér. Ott ült Ő. A suli egyik legmenőbb sráca, Liam Payne. Ott mosolygott a szüleivel, ám, mikor észrevett, egyből lefagyott a mosoly az arcáról.
-Áh, Linda, örülök, hogy el tudtatok jönni.! Ő itt biztos a nagyszerű kislányod, Jacky. Nagyon örülök, én Liam anyukája vagyok, Sarah, Ő pedig itt a férjem, John.! –nyújtotta a kezét a nő, miközben folytatta a beszámolóját a családjáról.
-Nagyon örülök. –mondtam mosolyogva, majd kezet ráztam vele.
-Ülj Liam mellé. Egy korúak vagytok, biztos jól ki fogtok jönni. –mosolyogott rám, majd levágtam magam Liam mellé.
Eléggé kellemetlen volt a szituáció, ugyan is, Ő a menők közé tartozott, én meg a nyomik táborát erősítettem. Ha, mondhatok ilyet, én okos voltam és eléggé népszerűtlen, sőt, még mindig van néhány tanár, akik azt sem tudják, hogy ki vagyok. Bezzeg Ő, és a négy haverja.! Hát náluk az csoda, ha valaki nem tudja, hogy kik ők.! Ha véletlenül Liamet összekeveri valaki Louisval, akkor ott már áll a bál, mivel annak a gimi végéig befellegzett. Hála az égnek, már mindannyian végzősök, ahogy én is, így már csak egy évet kel velük eltöltenem, és hello-bello orvosi.!
Nem igen beszélgetett egyikünk sem, inkább csak a többieket figyeltük, majd jött az a cuki pincér, hogy felvegye a rendelésünket.
-És a szép hölgynek mit hozhatok?! –mosolygott rám.
-Hmmm… én Gordon Bleut kérnék, de ha lehet, a csirkés fajtából, a pulykát nem szeretem.
-Rendben van, és megkérdezhetem, hogy sült krumplit, vagy rizst kérnél hozzá?!
-Sült krumpliiiit.! –mondtam, mint egy ötéves, mire Ő csak mosolygott, és el is ment. Anya ekkor eléggé szúrósan nézett rám, de se gáz.
-És, mond csak Jacky, van barátod?! –kérdezte Sarah, miközben várakozunk a kajára.
-Nem, jelenleg nincs.
-Pedig nagyon széplány vagy, csodálkozok is, hogy nincs senkid. Nem igaz Lam?! –nézett a fiára.
-De. –nyögte ki nagy nehezen, mire én horkantottam.
-Valahogy jelen pillanatban a tanulást sokkal fontosabbnak tartom, mint azt, hogy legyen bárkim is. –mondtam.
-Oh, és hova készülsz?! –csillant fel a nő szeme.
-Az orvosira. –feleltem félénken.
-Arról én sokat tudok, én is ott végeztem, ha szeretnéd, beajánlhatlak.! –mondta John.
-Komolyan?! Az über király lenne magától.!
-Nagyon szívesen.
-És, melyik suliba is jársz?!
-Oda, ahova én anya, osztálytársak vagyunk.
-Jaaaj tényleg. Ne haragudj, hirtelen nem ismertelek meg, most már tudom, honnan vagy ilyen ismerős, nem igen John?!
-De igen.
Míg kihozták a kajánkat, elgondolkoztam azon, hogy ez a nő mennyit tud beszélni, alig lehet megszólalni mellette, és hogy Liam és az apja mennyire szótlanok. Hirtelen megjelent a pincér srác, mindenkinek kihozta a kaját, és mikor elém tette le a kaját, kicsit jobban oda hajolt hozzám, megsimogatta a lábam, amire enyhén kikerekedett a szemem.
-A Gordon Bleu, szépség. –suttogta a fülembe, majd távozott. Hát okééé.
Tényleg aranyos srác, de ez azért meglepett. Evés közben, jó kislány módjára beszélgettem mindenkivel, a végére Liam is belejött és Ő is minimum annyira beszélt, mint az anyja.
-Mi lenne, ha lemennénk a tengerpartra?! –dobta fel az ötletet John.
-Okééé. –válaszolta mindenki.
Miután kifizették a számlát, és elindultunk az étteremből, a srác odajött hozzám, a kezembe nyomott egy cetlit, amin a neve és a száma volt, majd köszönés képen megölelt, és megfogta a fenekem, majd kacéran rám kacsintott. Inkább próbáltam nem rá figyelni, vagy legalább is nem fiúra, de elég nehezen ment, mert most jöttem csak á igazán, hogy Liamnek milyen szép szemei vannak. Barna szem. Bár, a kék szeműeket mindig is jobban csíptem, az Ő barna szeme, valahogy más volt, valahogy, nem tudom. Elvarázsolt.
-Szerintem, a fiatalok menjenek külön kocsival.! –dobta fel az ötletet Payne papa. –Fiam, itt a kulcs. Kövessetek minket.! –mondta, azzal mentek is, és mi is.
Szép kocsijuk van, azt meg kell hagyni. Range Rover, imádom. Hatalmas, fekete és meglepően kényelmes. Simán el tudnék benne aludni. Ahogy haladtunk a part felé, bekapcsoltam a rádiót, majd megszólalt, a Call Me Maybe, mire Liammel mindketten ’Fúúúúúúj’-oltunk egy sort, viszont utána teli torokból üvöltöttük. Miután vége volt Carly dalának, csak nevetni tudtunk rajta.
-Nagyon jó hangod van. –mondtam.
-Köszönöm. Ha lehet, senkinek se mond el.
-Most úgy őszintén, a suliból még is ki hinné el, hogy én a Nagy Liam Paynenel énekeltem?! –kérdeztem nevetve, de Ő nem válaszolt semmit sem.
Az út további része csendesen telt, egyikünk sem szólt a másikhoz, csak a rádió nyomta ezerrel. Lent a parton anya kezébe adtam a cipőmet, majd elindultam a kedvenc partszakaszom felé. Azért is szerettem nagyon a tengert, mert még éjszaka is hullámzik, és ilyenkor nem igen jár erre felé senki sem, így csendes és nyugodt. Az egyik legjobb dolog, hogy Angliának tengerpartja van, hogy homokos, és az egyik legjobb érzés, mikor a homok csiklandozza a lábujjaid, vagy mikor a vizes homokban járkálsz, és ha hátra nézel, láthatod a talpadnak a helyét. Most is éppen így járkáltam, és dudorásztam azt a dalt, ami éppen a zenelejátszómban ment, mikor valaki hátulról elkapott, kivette a kezemből a telefont, bevitt a vízbe, és beledobott.
-Áááá, a rohadt életbe.! –szitkozódtam, mikor feljöttem a víz felszínére.
-Mondták már neked, hogy jól áll, ha káromkodsz?! –röhögött Liam.
-Igen?! Akkor most erre varrjál gombot.! –mondtam, majd ráugrottam, de Ő erősebb volt nálam, és ismét a víz alján kötöttem ki, de most Ő is ott volt velem, és megbökte az oldalamon, mire én összerándultam, mert tudni illik, nagyon csikis vagyok.
-Csak nem csiklandós valaki?! –röhögött még mindig.
-De igen, és most nem beszélek Veled.! –mondtam, tettetett sértődöttséggel, majd kifelé vettem az irányt.
Mikor már biztos álltam a talpamon, felvettem a homokból a telefonom, és akkor jöttem rá, hogy egy merő csurom víz vagyok. Miközben mentem, a homok rátapadt a lábamra, ahol még mindig vizes voltam, majd egyszer csak egy hangos ordítást hallottam, és a következő pillanatban egy Liam tehénkedett rajtam.
-Szerintem megártott neked az a kóla, amit ma este ittál. –röhögtem.
-Hah. Ezt kikérem magamnak.!
-Oda is adom.! Tessék.! –nyújtottam neki a kezem.
Meg fogta azt, majd a szájához emelte, s megcsókolta azt. Egy hosszú pillanatra a szemembe nézett, és úgy éreztem, hogy belelát minden gondolatomba, ahogy azokkal a barna golyókkal fürkész, ám, a következő pillanatban arca közelített az enyém felé. Pár centiméter választotta el ajkát az enyémektől, mikor még mindig a szemembe nézett, én egész egyszerűen becsuktam a szemem, és vártam, hogy megszólaljon az ébresztő órám, ám nem történt semmi ilyesmi, „csak” Liam édes csókja. Ajkai hihetetlen puhák voltak, és természetesen gyengéd. Nyelve bejutásért könyörgött, majd, mikor megkapta azt, az én nyelvemet kezdte cirógatni a sajátjával. Egy perc után abbahagyta, megfogta mindkét kezem, és felhúzott magához, és visszamentünk.
Anya otthon persze egész végig arról áradozott, hogy Liam így, Sarah úgy, és John meg amúgy. Azt hiszem, ez lesz az eddigi legjobb melója.

Reggel, szokás szerint, a fekete csőnadrágot vettem fel, hozzá az egyik SlipKnotos felsőm, és egy piros torna csukát. Mint mindig, most is gyalog mentem a suliba, miközben a kedvenc zenéim szóltak. Mikor beértem a börtönbe, mivel számomra ez a hely, egy börtön volt, megkerestem a szekrényem, belepakoltam, és mikor balra néztem, jött az a tipikus, „tini-filmes jelenet”. A menő srácok, Harry styles, Zayn Malik, Louis Tomlinson, Niall Horan és Liam Payne, a foci csapat legfőbb tagjai jöttek, szinte mindegyikük mellett a barátnőjük, akik persze pom-pomlányok voltak. Nem tudom miért vetettem magam rá, de oda köszöntem Liamnek, mire Ők egész egyszerűen kiröhögött, és hallottam, ahogy a többieknek mondja, hogy „Nézzétek már a lúzert. Azt hiszi, csak, mert a szüleink együtt dolgoznak, már jóba is vagyunk”, mire valamelyikük azt felelte rá „Szánalmas nyomi”. Áucs. Ez azért fájt.
Egész nap ezen a dolgon agyaltam, mikor eljött az ebédszünet. Szokásomhoz hívem, otthonról vittem nutellás kenyeret, leültem a mi asztalunkhoz, ahonnan, legnagyobb bánatomra tökéletes kilátás esett a menők asztalához. Egyáltalán nem értem Liamet, tegnap este megcsókolt, és tök jó fej volt velem, ma meg újra le se szar. A fiúk furák, és ismét rá kellett jönnöm, hogy meg sem kísérlem megérteni ezeket a lényeket.
-Mi újság királylány?! –kérdezte Erik, miután adott nekem egy puszit, és ellopta az egyik szendvicsem. Hát igen. Erik High, a legjobb barátom, már vagy első óta. Imádom, egy színész veszett el benne. Ha Ő is végez ebben az intézetben, utjaink részben külön válnak, ugyan is, Ő a színészire megy. Azt bírom a legjobban, mikor beadja, hogy Ő mennyire rosszul van, és mivel elképesztően jó színész, simán ki tud erőltetni néhány könnycseppet a szeméből, és a tanároknak sosem esik le, hogy csak játszik.
-Képzeld, Liam Payne, ma le se szart engem.
-Édes, attól, hogy csókolóztatok, és jól el voltatok, nem jelenti azt, hogy érdekled is Őt. Nagy valószínűséggel, köbö 99%-ban csak egy voltál neki a sok közül, viszont ott van az-az 1%. Amit most szemléltetnék is. Most szépen átkarollak, adok neked egy puszit, és nézd, hogy milyen tekintettel fog engem nézni. –mondta, majd megtett mindent, amit az előbb felsorolt. Végig Liamet néztem, és had ne mondjam, szinte leszúrt a tekintetével, mikor Erik is odanézett, egész egyszerűen felröhögött. –Mint mondtam, ott van az a nyavalyás 1%. Jacky, gratulálok, Liam szeret téged.! –mondta, majd kezet akart velem fogni, mire én lágyan megpofoztam, mire a menők asztalától egy hangos röhögést hallottunk.
-Ilyet még egyszer ne hogy merj mondani.! –fenyegettem.
-Hé, J. Én csak az igazat mondom. Tudom, hogy első óta szereted, és úgy tűnik, a macsó sportolónak benőtt a feje lágya.
-Néha annyira tud idegesíteni, hogy mindig igazad van.
-Most mit csináljak?! Zseni vagyok.!
-Jah, meg szerény is.! De én most húzok, mer tesink lesz. –mondtam, azzal az öltözők felé vettem az irányt.
Azért szerettem, hogy mindig ebédszünet után van tesink, mert így mindig az összes többi lány előtt feltudok, öltözi.
-Mint mindig, most is pontos. –mosolyogott ránk a tanárunk. Vártunk ég egy kicsit, hogy a többi lány is megérkezzen, és elkezdte sorolni a mai menetet. –Ma a fiúkkal együtt leszünk. 7kör futás, a nagy körön, majd mindenki mehet, ahova akar.
Imádtam ezeket a laza órákat, mint ahogy a futást is. Miss Jones, mindig megengedte, hogy hallgassunk zent, így hamar lefutottam a köröket. Persze a többi lány nyavalygott emiatt, de engem nem zavart. Most is legelöl mentem, mikor egy kéz összekócolta a hajam.
-Mi van Te lány?!
-Mi van, most már ember számba veszel?! –kérdeztem, majd begyorsítottam.
Miközben lehagytam Liamet, hallottam, ahogy káromkodik egyet, majd bevárja a többi fiút. Ismét elsőnek végeztem, gyorsan megtörölköztem, megmosakodtam, és felöltöztem, majd mentem a lelátó legtetejére. Éppen olvasni kezdtem az egyik kedvenc könyvem, mikor valaki lehuppant mellém, és bámulni kezdett. Na vajon ki volt az?! Hát persze, hogy Liam Emberszámba Se Veszek Payne.
-Mit akarsz?!
-Bocsánatot kérni.
-Még is miért?!
-Amiét nem köszöntem, és ki nevettelek.
-Tényleg?! Szinte fel sem tűnt.! –mondtam kissé szarkasztikusan.
-Igen, csak tudod, Ők nem tudnak, Rólunk.! –mutatott ránk.
-Rólunk?!
-Tudod, nem tudom, hogy feltűnt-e neked, de Te szeretsz engem.
-Nem gondolod, hogy kissé nagy képű vagy?!
-Nem, de nem fejeztem be a mondatom.! És azt sem tudom, hogy tudod-e, hogy teljesen beléd habarodtam. Azokba a hullámos, néha loknis fürtjeidbe, ahogy szétterül a testeden. Azokba a gyönyörű zöld szemeidbe, és azokba a puha ajkaidba. –mondta, majd egy apró csókot lehet a számra.
-Liam én…
-Ne mondj semmit. Csak annyit tegyél meg nekem, hogy elolvasod ezt a levelet, de mindenképpen otthon.! És kérlek, minden esetben gyere át arra a címre, ami a levélben szerepel. –mondta, azzal elviharzott.
Még akkor is utána néztem, mikor tudtam, hogy már rég bent jár valahol az iskola falai közt, és éppen a haverjaival beszél arról, hogy néhány ember itt a suliban mennyire szánalmas. A nap további részében végig arról gondolkodtam, hogy mi lehet a levélben, persze közte írtam egy töri és egy matek dogát, amiből mindkettő ötös lesz, de akkor sem tudtam rá jönni, hogy vajon mire értette, hogy minden esetben.
Mikor hazaértem, megettem a maradék sajtos makarónit, felmentem a szobámba, átöltöztem valami kényelmesbe, és tanulni kezdtem. Háromtól fél hátig minimum tanulok. Mikor mindennel végeztem, úgy döntöttem, hogy elolvasom a levelet.
„Édes, Jacky.
A tegnap este rádöbbentett arra, hogy amit érzek Irántad, az nem csak valami fellángolás. Jó, ez így eléggé hülyén hangzik, főleg, hogy első óta fellángolás?! Kétlem. De, amikor megcsókoltalak, és Te nem húzódtál el Tőlem, az valami felemelő érzés volt. Ahogy az is, mikor látom, ahogy mosolyogsz, ahogy dobálod a hajad, vagy épen mikor babrálsz vele. Mikor okosan nézel, és ezzel kimutatva, hogy Te tényleg az is vagy. Vagy, mikor éppen teljes erődből futsz, vagy koncentrálsz egy feladatra. Egyszerűen melegséggel tölt el. Ma, mikor láttam, hogy az a fiú… Erik azt hiszem, átölelt, és megpuszilt, úgy éreztem, hogy meg tudtam volna ölni. Tudom, nem szép gondolat, de egyszerűen így éreztem. És, kérlek, gyere el hozzám, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat.
Szeretlek, Liam.”
Félig sírva, félig mosolyogva olvastam a levelet, ám találtam benne egy végtelen jelet, ábrázoló gyűrűt, amit egyből felhúztam az ujjamra. Átöltöztem, és elindultam Liamék címére. Nem telt bele 45 perc, és már ott is voltam, gyalog (!!) pedig kosival is fél óra. Na, mindegy. Mikor a házuk elé értem, tátva maradt a szám. Hatalmas fehér ház, előtte egy szökőkút, hatalmas kert, és egy nagyon aranyos Labrador kutyus. Csöngettem a kapunál, majd egy kis várakozás után, Payne mama jelent meg előttem.
-Áh, Jacky, nagyon örülök.! Liamhez jöttél?! –miközben bementünk, és én megsimogattam a kutyust, elhalmozott mindenféle hülye kérdéssel, majd elmondta, hogy hol van Liam szobája, én felmentem az emeletre, és bekopogtam hozzá.
-Gyere.! –hallottam a hangot.
Amint beléptem és körül néztem, meglepődtem a szobáján. Világos barna falak, a közepén egy Batman, illetve egy Heth Ledger poszter, természetesen Jokerként. Könyvek, képek, szekrények és szanaszét dobált ruhák tömkelege. Liam éppen CS-zett, mikor mellé értem, és beleültem az ölébe.
-Úristen J.! –mondta, azzal ki is nyomta a játékot.
-Tetszik a szobád. –mosolyogtam.
-Köszönöm.
-Igen.
-Mi igen?! –értetlenkedett.
-Ez.! –mondtam, majd hosszasan megcsókoltam.
-Elolvastad a levelet?! –nézett hatalmas szemekkel.
-Másképp nem lennék itt, Te buta.! –mondtam nevetve.
-Akkor mi…
-Igen. –bólintottam.
-De, lehetne egy kérésem?!
-Persze.
-Nem lenne gáz, ha még egy darabig nem mondanánk el senkinek sem, hogy mi… tudod…
-Persze. Nem para. –rántottam meg a vállam.

***

Lassan 1 hónapja, hogy együtt vagyunk Liammel, de még mindig nem zúdítottuk rá a sulinkra és a többi emberre, ezt a „sokkot”. Már az épp elég volt, hogy Liammel sokszor szoktunk beszélgetni, és a nagy haverjai így is mindenféle hülyeségeket mondanak neki, hogy „Miért van egy ilyen lúzerrel” vagy például „Csak a hírnevedre vágyik Liam Bébi”. Az utóbbit persze, hogy a pom-pomcsajok mondták. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások, és úgy semmi sem érdekel, csak Liam. Anyám szerint –mivel neki elmondtam-, eltakarja az a bizonyos rózsaszín felhő a szemem, és sajnos egyet kellett vele értenem, pedig utálom azt a színt, túl lányos. Blaaa. Mi ketten jól meg vagyunk. Tudunk úgy beszélgetni és hülyéskedni, mint a legjobb barátok, mindent elmondhatunk egymásnak, ami szerintem igen csak fontos egy kapcsolatnál. Kijárunk néha egy közeli patak partjához, ahol leülünk egy hatalmas tölgyfa törzsébe, és néha, nem is beszélünk egymáshoz, csak nézzük a másikat, és kiélvezzük a pillanatot, mivel, semmi sem tart örökké. A fa egy kisebb részére, rajzoltunk bicskával egy szívet, illetve beleírtuk, hogy „L+J” Oké, tény és való, hogy eléggé nyálasan hangzik, de nekem tetszik. Néhány diák szerint, mióta Liam velem, hogy is mondjam, „lóg” megváltozott. Más lett. Valóban nem az, aki régen volt, sokkal felszabadultabb, kedvesebb és őrültebb. A minap is éppen itt voltunk, mikor elkezdte nekem mesélni, hogy Ő hogy forgatta volna le a Batmant. Mit ne mondjak érdekes elméletet talált ki, de megkértem rá, hogy tegyen be, mint Joker barátnője. Megtette.
Ezeket a boldog pillanatokat, a kedvenc zeném szakította félbe, a csengő. Ráadásul ebédszünethez. Leültem az asztalunkhoz, elővettem a szendvicsem, de mielőtt enni kezdtem volna, Liam magához hívott. Egész egyszerűen megálltunk az ebédlő közepén, és beszélgetni kezdtünk.
-Szeretnék neked adni valamit. –mondta mosolyogva.
-Mit?! –néztem rá hatalmas szemekkel.
Nem válaszolt semmit, egész egyszerűen ledobta a táskáját a földre, ezzel felhívva az egész suli figyelmét ránk, magához húzott, és megcsókolt. Nem pár másodperce, minimum 1 percre. Hallottam, ahogy több embernek is elakad a lélegzete, vagy éppen enyhe nem tetszését fejezte ki. Viszont amit leginkább éreztem, az-az, hogy teljesen vörös vagyok, illetve, hogy imádom Liamet.
-Boldog egy hónapos fordulót. –mondta mosolyogva, majd átadott nekem egy teknősös gyűrűt.
-Köszönöm. –feleltem mosolyogva.

***

Mondtam már, hogy imádom a pénteket?! Lassan 2 és fél hónapja vagyunk együtt Liammel, és nagyjából már mindenki belenyugodott ebbe a tudatba. Bár, néhányan még mindig megölnek a tekintetükkel, és szinte leköpnek, de nem zavar. Erik és én bekerültünk a „menők társaságába”. Ő jóba lett Zaynnel én meg Harryvel. Hatalmas arc az a srác. Ma sajnos ismét bent kellett maradnom ötig a suliba, mivel hamarosan itt a bál, és én is díszítő vagyok. Blaaa. Viszont, ma este, lesz egy naaagy focimeccs, amiben, ha tovább jutunk, akkor mehetünk az állami bajnokságra. Jeee. Miután végeztem azzal az egész szervezős ügyben, haza rohantam, készülődni kezdtem, meg minden ilyen lányos dolog. Utálom a focit, ezt szinte minden hozzám közel álló tudja, de most Liam kedvéért elmegyek rá.
Mikor Liam az utolsó gólt rúgta, amit Louis passzolt neki, hatalmas éljenzésben tört ki MINDENKI. A szó legszorosabb értelmében. Egész egyszerűen fogtam magam, lerohantam a pályára, hogy mint a tini filmekben, a karjaiba ugorhassak, és együtt ünnepelhessünk, ám az álom buborékok darabban vannak. A fiúk ott állnak körülötte, és gratulálnak neki, Lilly –a pom-pomlány kapitány- a derekát fogja, és hatalmas csókokat ad neki. Mindenki röhög, majd egyszer csak egy igen érdekes kérdést hallottam.
-Ugye, most már dobod azt a lúzert, mert már kezdem unni?! –röhögött Louis.
-Jah. Most, hogy megnyertük a versenyt, és hogy az anyját is felvették anyámék, már kidobhatom azt a szerencsétlent.
-Jaj, bébi végre. Már kezdtem unni, hogy nem csókolhatlak meg a nyilvánosság előtt, és egy olyan kis senkire pazarolod az időd. –nevetett Lilly.
-Azt hiszi, hogy szeretem. Kérleeek.! –röhögött még mindig, mire belőlem kitört a zokogás, mire mindenki felém emelte a tekintetét.
Liam szemébe néztem, sajnálatot és szomorúságot láttam benne. Nem mondtam semmit, sőt, senki sem mondott egy szót sem. Lehúztam az ujjamról a gyűrűm, a lába elé dobtam, és rohantam. Rohantam, ahogyan csak tudtam, és végül a hatalmas tölgyfánál kötöttem ki. Elővettem a zsebemből a bicskám, és egész egyszerűen kivágtam a fa kérgéből a szívünket, amit végül a patakba dobtam, és csak zokogtam.
-J, hallgass meg.! –fogta meg Liam a vállam.
-Nem, nem hallgatlak meg.! Átvertél.! Ilyen csúnyán, még egy „pasim” sem bánt velem. Elegem van, hogy mindig, mindenért én vagyok a hibás, és mindenki engem dob el, használ ki, és sorolhatnám tovább, hogy miket csinál.! Elegem van.!
-Amit a pályán mondtam, nem igaz.! Muszáj volt azt mondanom, mert…
-Miért kellett mindenki előtt megcsókolnod azt a ribancod?! Miért?! Kérlek, mond el, hogy miért.!!!!
-Mert a szükség így kívánta. –hajtotta le a fejét.
-KÖSZ. Ez aztán rendes volt tőled.
-Cica, senki sem tud rólunk semmit. Szinte semmit ahhoz, hogy elítéljenek.! Nem tudják milyen jó veled lenni, milyen jól csókolsz. Nem tudnak rólad semmit, csak annyit, hogy lúzer vagy, és…
-Ismét kösz, hogy ezt így kerek-perec kijelented.! Na látod, itt van a kutya elásva.! Senki sem tud rólam semmit.! Tudod mit Liam, én most elárulok neked valamit.! Minden egyes szó, amit mondtam, igaz volt.! Szeretlek.! Még mindig, akármilyen tahó is voltál.! És tudod mit, most itt előtted teszem meg az első lépést.! –mondtam, azzal megfogtam az eszközt, elvágtam vele a csuklóm. Liam hatalmas szemekkel nézett rám, oda mentem elé, és az orra alá dörgöltem, szinte szó szerint. –Remélem, most örülsz Payne. Tönkre tetted az életem.! –mondtam, azzal elviharoztam.

***

A szalagavató. Minden lány álma, hogy egyszer hercegnőként táncolhasson álmai szerelmével ezen a bálon. Mekkora hülyeség. Szánalmas, hogy a sok lány, mit teper azért, hogy egyszer csinosan kiöltözhessen, utána meg jól leigya magát a sárga földig. Szánalmas. Anyám még is ragaszkodott ahhoz, hogy elmenjek. Most is éppen a sminkemet csinálja. Ragaszkodtam a feketéhez, a hajamat egész egyszerűen loknisra készítettem el. A szemem füstös lesz, és marad a kedvenc cseresznyés rúzsom. A ruhám –ahhoz képest, hogy utálom ezt a felhajtást- gyönyörű. A felső része fűzős, az alján apró, kacskaringós minták vannak, és ez mind fekete és piros. Egyszerűen gyönyörű. Amikor belenéztem a tükörbe, kivételesen nem kapott el a hányinger, mert szoknya van rajtam. Anya gyorsan lefényképezett engem, majd Eriket is, bőgött egy sort, hogy mekkora vagyok, és hogy repül az idő. Miután közöltem vele, hogy kínos helyzetbe hoz, elindultunk Erik kocsijához, és a suliba. Kintről lehetett hallani a tornateremből jövő zenét. Hmmmm. Jó szar. Az a tipikus, tuc-tuc meg dj zene, amit mind ketten utálunk. E miatt, a sarokban kuporogtunk, és kiröhögtük a zenéket, és az azokra táncoló majmokat. Egyszer csak megszólalt Green Day -21 Guns. Kis kutya szemekkel néztem Erikre, majd már mentünk is a táncparkett felé. A zene ritmusára billegtünk, a fejem Erik vállára hajtottam, Ő derekamnál fogva átölelt, a fejét Ő is a vállamra tettem, és énekeltünk. ~1, 21 guns. Lay down your arms, give up to fight.~ Imádom. Mikor vége volt a számnak, és félig könnyes szemmel néztem a partneremre, a háta mögött észre vettem Liamet, ahogy Lilly mellett áll, öltönyben, és a sírás határán van. Meggyötört szemmel figyelte minden mozdulatomat, attól kezdve, hogy szóltam Eriknek, hogy menjünk vissza, addig, amíg el nem értünk az asztalunkhoz, és nem folytatódott tovább a fejfájdító zenék sora. Miközben beszélgettünk, felcsendült, Fall Out Boy- Dance, Dance. Hosszasan felsóhajtottam.
-Tudod, eddig mindig is úgy képzeltem, hogy a szalagavatómon, Liammel erre a számra fogunk ugrálni, és röhögni, közben énekeljük, és valami hülye táncot is lenyomunk. És erre mi lett belőle?! Itt ülök megtörve, szívfájdalommal, és bánkódok, miközben a kedvenc táncos zeném megy.
-Tudod, ezen még lehet változtatni. Akarsz táncolni?! –kérdezte meg félénken.
-Nem lenne ugyan az, de menjünk.
A tánctérre érve, ugrálni kezdtünk, miközben a körülöttünk lévők, normálisan táncoltak. Mi csak röhögtünk, mikor valakit, vagy esetleg egymást megrúgtuk. A szám végére teljesen kifulladtunk, majd minden fény eltűnt, és a reflektor a színpadra irányult. Mindenki odanézett. Liam állt ott.
-Tudjátok, nem rég rájöttem, hogy ebbe a suliba, jár egy tündér. És, hogy én ebbe a tündérbe, fülig beleszerettem. –mosolygott. Mindenki Lilly felé nézett, és nekem is felfordult a gyomrom. Mikor már épp indulni készültem, Erik elkapta a kezem, és visszarántott. –Viszont, voltam olyan hülye, hogy foglalkoztam mások véleményével. Azt mondták, ez a lány nem nekem való, Ő túl „lúzer” hozzám. Túl hülye voltam, mert azzal foglalkoztam, hogy apámék mit akarnak, és miattuk is muszáj volt eltitkolnom az érzelmeim. Aztán, itt vagytok, Ti. Mind lenézitek ezt a szépséget, pedig nem szabadna. Ő egy gyönyörű, okos és tehetséges orvos jelölt. Remek humora van, tud komoly lenni, rohadt jó a zenei ízlése, és szerintem is szar az a zene, ami most itt megy. És Ő is megmondta, semmit sem tudtok RÓLUNK.! Akkor most meélek egy kicsit. Egy étteremben „ismerkedtünk meg”. Már, mint jobban, akkor jöttem rá igazán, hogy milyen gyönyörű, mikor belibbent abban a csodás fekete ruhájában. Azt, hogy milyen szép, nem csak én vettem észre, hanem a pincér fiú is, aki eléggé feltűnően flörtölt vele, és egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani azt a srácot. Aztán, én, a szüleim, ő és az anyukája, lementünk a tengerpartra. Út közben a Call Me Maybe-t énekeltük, a parton, néztem, ahogy a holdfényben járkál a homokban, csodálja a tengert, és milyen művészien gyönyörű. Úgy véltem, a versíróknak is egy ilyen lány lehetett a Múzsájuk. Elkezdtünk hülyéskedni, azzal a csajjal. Bedobtam Őt a hideg vízbe, mondanom sem kell, szikrákat szórt a szemével. Megpróbált visszavágni, de nem sikerült neki. Hát, ezen még csodálkoztok is?! Megsértődött, kiment a vízből, én a homokban ráugrottam, mire Ő hülyének nevezett, őszintén szólva, teljesen megértettem. Aztán elcsattant az első csókunk. Hihetetlenül fantasztikusan csókol ez a lány, és azok a puha ajkak. Másnap, a suliban, levegőnek néztem, megpróbáltam vele nem foglalkozni, de nem ment. Elvarázsolt, teljesen. Írtam neki egy levelet, amiben félig meddig elmondtam, hogy mit érzek, Ő átjött hozzám, és hát… összejöttünk. 1 hónapig titokban tartottuk a dogot, aztán itt, az ebédlőben megcsókoltam Őt, és a feje tetejére állítottam mindent. Remekül meg voltunk. Minden nap sétáltunk, hülyéskedtünk, beszélgettünk, nevettünk. Filmeket néztünk, zenéket írtunk sőt.! Még gitározni is megtanítottam. Bár, még mindig pocsékul játszik rajta, de se gáz. Aztán jött a meccs napja. Na, ott tettem mindent tönkre. Felvállaltam, hogy egy igazi ribanccal járok, aki a fél focicsapattal megdugatta magát, és kénytelen voltam szakítani egy angyallal. Az én drága barátaim, meg csak fokozták ezt a dolgot. Igazán kösz szépen srácok. Aztán, ez a lány, elment egy patakra, ahol a szerelmünk egyik jelét, kivájta a fából, és elhajította azt. Nagyon fájt. De nem annyira, mint az, amikor láttam, hogy a vére folyik, MIATTAM, és ahogy a szemembe mondta, „Tönkre tetted az Életem.!”. Soha nem fogom elfelejteni. Mint, rájöhettetek, nem RibancLillyről beszélek, hanem Jackyről. Nos, Te nem normális orvos jelölt, ha szabad ilye kérnem, tudnál nekem adni egy második esélyt, és figyelmeztetnél, ha újra bunkó lennék?! –monológja alatt, végig a szemembe nézett, én az övébe. Mindenkit elfelejtettem körülöttünk, csak Ő létezett számomra. Hallottam hisztiket, „húúú”-jolásokat, de nem igazán érdekelt. Ott volt Ő, és elmesélt mindent Rólunk, szinte minden apró részletet. A színpadról lelépve, egyre inkább közeledett felém, és minden léptével együtt a szívverésem is egyre inkább csak nőtt. –Jah, és majd elfelejtettem valamit. –mondta, majd elővette a zsebéből a teknősös gyűrűt. –Jacky, lennél újra a barátnőm?!
-Azt gondoltad, hogy elmondasz egy Sheakspeare drámába való monológot, és meg van bocsátva minden?! Hogy Te is beálltál azok közé, akik tönkre tették az életem?!
-Hát. Nem. Mert, gondoltam, ez is lehet, segítene. Jöhettek srácok.! –mondta, majd a színpadon egész egyszerűen megjelent Harry, Zayn, Louis és Niall. Elkezdődött egy gyönyörű szám, és olyan átéléssel adták elő, hogy az hihetetlen. –Tudod, ezt, még mi ketten írtuk, csak, hát kicsit átalakítottam. Az a címe, hogy They Don’t Know About Us.
-Szeretlek, Liam.! –mondtam.
-Szeretlek, Jacky.! –mondta, azzal hosszasan megcsókolt, és ezzel a csókkal kezdődött el, egy másik élet. Egy olyan élet, ahol én orvos lettem, Liam énekes


Második helyezett novellája Jennfer Meyer akinek a novellája szint úgy nagyon meghatott és bele tudtam élni magam. Igazság szerint én még tovább is szivesen olvastam volna. Sőt akár blog formájában is olvasnám. Győződjetek meg róla Ti is :D

Elbuktam. Mindig elbukok...A táncban, a szerelemben...mindenben.
Már másodszorra estem hasra a 20 centiméteres hóban. Mezítláb, átfagyva de tovább botladoztam. A hideg téli levegő az arcomba csapott és szétfújta a hajam, de ebben a percben nem érdekelt.
Az üzletek már zárva voltak, a sötét utcán alig állt egy-két ember. Megint megbotlottam és hasra estem. Két kezem megtámasztottam magam mellett, és nehezen talpra küzdöttem magam.
Szétnyílott kabátomon beférkőzött a hideg levegő, és ettől még jobban kezdtem fázni. Félig már megfagytam, de folytattam utam. Nem adhatom fel! Most az egyszer nem! Most utoljára járhatok hóban, utoljára láthatom a világot.
A sarkon két férfi beszélgetett, elég rossz állapotban. Elhaladtam mellettük, mikor az egyik megszólalt:
-Hé, cica! Szívesen hazaviszlek felmelegíteni!
-Inkább megfagyok!-sziszegtem.
Gyorsítottam a tempómon és már elég közel kerültem a célomhoz. Az utcai lámpák égtek csak már, és egy-egy autó suhant el mellettem. Igyekeztek nem nagyon megnézni, de láttam a szemükben hogy bolondnak hisznek...Ugyan mi mást gondolhatnak egy lányról, aki hajnali 1 órakor fehérneműben és kabátban, mezítláb rohangál London utcáin?!
Átfutottam a jeges úttesten és tovább gyalogoltam. Már a Temze partjánál jártam.
Nem sokára lefékeztem. A folyóparton álltam, egy rejtettebb zugban, senki nem láthatott meg. Csak néztem lefelé és bámultam, ahogy a hullámok összecsapnak. Ide rengeteg emlék köt, olyan emlékek amik ma már fájnak.
Előhalásztam a telefon, majd megnyitottam az üzeneteket. Kikerestem a címzettet és csupán ennyit írtam: 'Szeretlek!'
Lekaptam a kabátom, majd egy kupacba mellém esett. Telefonom a tetejére dobtam, és közelebb léptem a korláthoz. A hideg betonkorlát nekicsapódott a bőrömnek és most még jobban fáztam.
Már majdnem teljesen átfagytam, miközben a Temze kavargó hullámait bámultam. Olyan érzésem volt, mint mikor először beléptem a táncórára. Féltem, de tudtam hogy ezután már csak jobb lehet.

'
A gyomromban még életemben nem éreztem ekkora görcsöt, mint mikor beléptem a terem ajtaján. Minden táncos a földön ült, és az ajtó nyitódására felém kapta a fejét. Szörnyen zavarban voltam, mivel soha nem voltam a figyelem középpontjában. Pár másodpercig még szoborrá fagyva álltam ott, majd Danielle felém lépett.
-Szervusz Krissy!
-Szia!-intettem neki bátortalanul.
-Örülök, hogy eljöttél!
-Én is-erőltettem mosolyt az arcomra.
Aznap először táncoltam azzal a csoporttal, abban a teremben. Élveztem a ritmust, boldog voltam hogy azt csinálhatom amit szeretek. A zene átjárta minden porcikámat, és igyekeztem a többiekéhez igazítani a lépéseimet. Danielle óra után oda is jött hozzám.
-Tudtam, hogy nagyon jól fogsz a csoportba illeni!-lelkesedett.-Még egy kis gyakorlás és minden tökéletes lesz! Óriási jövő áll előtted!
-Köszönöm-habogtam zavartan. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen nagyszerű csoporttal táncolhatok együtt.
A terem világos volt, igyekeztem mindent szemmel feltérképezni. Tekintetem a pakolászó táncosokra irányult, miközben boldogan cseverésztek. Talán pár hét múlva én is része leszek egy ilyen beszélgetésnek...
Az ajtó kinyílott ekkor és belépett Ő. Ő, akiről akkor nem is tudtam kicsoda. Akinek a jelenlététől hevesebben vert a szívem.
Egyenesen Daniellehez sétált, majd csókkal üdvözölte...Ilyen az én szerencsém, sejthettem volna, hogy foglalat! Elvégre, ki ne szeretne egy ilyen pasit?!
Vizemből nagyot kortyoltam, majd belevágtam a sporttáskámba. Kapucnis felsőrészembe belebújtam, és kapucniját felhúztam. Már épp indulni akartam, mikor Danielle szólított meg.
-Krissy!
-Igen?-kaptam feléjük a fejem. Rajtunk kivül már csak 2 lány álldogált a sarokban.
-Szeretném bemutatni a barátom...Eléggé gyakran fogod látni itt próbák után...
-Liam Payne vagyok-nyújtott kezet nekem.
-Krissy Richards-ráztam meg félénken.
Hihetetlenül jó illata volt, és amikor megérintett mintha ezer szikra járt volna át. Jajj, Krissy ne is gondolj ilyenekre! Hiszen barátnője van, aki ráadásul egy csoportban táncol veled!
-Akkor...Sziasztok!-köszöntem el.
Amint kiléptem az ajtón, a fejem a falba akartam verni. Nem! Nem lehet senki ilyen hatással rám!

Egyik legaranyosabb emlékem volt, ez a délután. Akkor ismertem meg őt...Őt aki miatt most azt fogom tenni...Pár héttel később még mindig félve mentem be a terembe. Már sokan megismertek és nagyon jóba lettem mindenkivel, de mégis legjobban Daniellel jöttem ki. Nagyon kedves, és mindenki imádja..
Már senki nem kapta fel a fejét az érkezésemre. Tornacipőm kissé cuppogott, ahogy a helyemre mentem. Kint esett az eső, de hát ez London.
Viseltes sporttáskámból előhalásztam a tánccipőm és felvettem. Danielle helyre állított minket. Én elég jó helyet kaptam, Danielle szerint nagyszerű táncos vagyok.
A tánc kimerít, de ugyanakkor ettől töltődök fel. Fáradtan rogytam a padlóra. A többiek már csomagoltak, mikor még én a cipőmet vettem el.
Már indulni készültem, mikor valaki megszólított.
-Krissy!
-Szia Liam!
-Hétvégén Daniellel rendezünk egy bulit..Nem lenne kedved eljönni?
-Nagyon szívesen elmegyek-mosolyogtam rá.
-Akkor jó! Ott látlak!
Kimentem a teremből, és kis híján összeestem. Gondolatban valahol a felhőkön túl szárnyalhattam. Kezeimet zsebembe süllyesztettem és elindultam az esős London utcái felé.

Itt kezdődött minden. Ha annak idején nem megyek el arra a bulira, talán most összetört szívvel nem itt lennék.Idegesen néztem körbe a szobámban. Mégis mi a fenét csináljak? Három óra múlva kezdődik a buli, és még sehol sem tartok!
Körbe-körbe járkáltam egy szál törölközőben, miközben kezem egye csak hajamat szántotta.
-Anya!-kiáltottam kétségbeesve.
-Tessék kicsim!-jött be aggodalmas fejjel a szobámba.-Miben kell segítség?
-Mindenben.
-Na lássuk csak...
Kis idő elteltével elégedetten bámultam magam a tükörben. Anya csodás munkát végzett!
-Kö..kö...köszönöm!-borultam a nyakába.
-Nincs mit-simított végig a hajamon.-Ez lesz elvégre az első bulid!-lelkesedett.
Hát igen, életem első bulija...A suliban nem voltam valami népszerű...
Leültem a nappali kanapéjára és idegesen kapcsolgattam a csatornák között. Mindegyre telefonom után nyúltam, hogy megnézzem hány óra van.
Még csak 10 perc...Próbáltam nyugodt lenni, de nem túlságosan ment.
Már csak 5 perc...2..Egyre idegesebb lettem. Felvettem a magassarkúm és idegesen topogtam.
Végre kopogtak! Anyukám rohant ajtót nyitni, míg én a kabátom vettem fel.
-Jó estét!-lépett be az ajtón egy ismeretlen srác.
-Neked is!-mosolygott anya.
-Sean vagyok, Danielle egyik barátja..Krissy merre van?
-Itt vagyok-léptem be az előszobába.-Mehetünk! Szia anya!-nyomtam egy puszit az arcára.
-Szia kicsim! Vigyázz magadra!
Végre kiléptünk az ajtón, és beülhettem a kocsiba. Ketten voltunk Seannal és az igazat megvallva féltem tőle. Elég ijesztő volt a kisugárzása. Olyan nyugtalanító volt a jelenléte.
Szerencsésen megérkeztünk, és amennyire gyorsan csak tudtam rohantam a ház felé. Illetlen dolog volt, de nem zavart.
-Szia Krissy!-nyitott ajtót a mosolygó Danielle.
-Szia!-öleltem meg.
-Gyere beljebb!
A kabátomat felakasztottam, és bementem a nappaliba. A ház minden rész egyszerűen gyönyörű volt.
Mindent 'beborítottak' a villogó fények, és szinte elvesztem a táncoló emberek 'tengerében'.
Egy-egy ember nekem ütődött, miközben a konyhába igyekeztem.
A pulton lévő narancsléből töltöttem és megittam. Mindenki táncolt, így visszatipegtem a tömegbe.
Profi táncosként nem esett nehezemre feloldódni a zenére. Sajnos valaki nekem jött és leöntötte a ruhám. Nem volt nagy folt, de kiakartam szedni belőle.
A lépcső felé tartottam, gondoltam fent találok egy mosdót. Lassan lépegettem a lécsőfokokon.
Fent rengeteg ajtó volt, találomra benyitottam egybe. Amit ott láttam nem akartam elhinni...

Danielle egy másik sráccal csókolózott...Ő volt mindenben a példaképem, de abban a helyzetben mindent lerombolt...-Mégis mit csinálsz?-léptem oda hozzá.
-Se...se...semmit-dadogta.-Te meg ki vagy?-nézett a sötétben álló fiúra.
Sean volt az...Tudtam, hogy valami nincs rendben azzal a sráccal.
Danielle részeg volt, és csak úgy eltámadta. Fortyogott bennem az indulat, de igyekeztem nyugodt maradni.
-Merre találom a mosdót?
-Menj végig a folyosón és a legutolsó ajtó-szólalt meg egy ismerős hang mögülem.
-Liam?-fordultam meg, és tényleg vele találtam szembe magam.-Mo..most megyek..-habogtam, majd elhagytam a szobát. Nem voltam kíváncsi a vitájukra.
A mosdóban rendbe szedtem magam, majd végre kiléptem. Épp a lépcső felé indultam volna, mikor valagi megragadta a karom. Berántott a sötét sarokba és emiatt nem láthattam. Már épp szólni akartam, mikor elhallgattatott...Megcsókolt.
Időm sem volt ellökni, így túlestem életem elsőn csókján. Meg kell hagyni nagyon jól csókolt, csak tudnám ki az...
Összeszedtem minden erőm, és ellöktem magamtól. Megragadtam a karját, kihúztam a fénybe.
Liam volt. Csókolóztam...Vele...
Ebben a pillanatban egyszerre éreztem boldogságot és szégyent. A legjobb barátnőm pasijával smároltam...
-Ez miért volt?-csoda, hogy ezt ki tudtam tisztán mondani. Lábaimon alig álltam, és a gyomrom már nem tudom hányadik bukfencét vetette. Olyan érzés volt, mintha ezer meg ezer pillangó repdesett volna benne.
-Krissy, tetszel nekem.
Abban a pillanatban minden elmosódni látszott...Azt hittem elájulok.
Nem! Nem szabad, hogy a remény felemésszen.
-Csak azért mondod, mert Danielle..
-Danielle a múlté.
Szakítottak? Mi van?
-Csak azért érzed ezt, mert...Mert megvagy bántva.
-Én nem hinném-mosolygott rám.

Később bebizonyította, hogy tényleg nem így van.Pár héttel később már boldogan, kézen fogva együtt sétálgattunk. Életemben először és utoljára szerelmes voltam...-Anya! Elmentünk!
-Rendben. Liam van kedved holnap este nálunk vacsorázni?
-Természetesen.
Anyám oda és vissza volt a boldogságtól, hogy az ő kicsi lánya talált valakit.
A táncórákra még mindig jártam, és sajnos Danielle csalódott arcát is bámulhattam eközben. Nem mertem el mondani neki, hogy a volt barátjával járok. Nem akartam fájdalmat okozni neki...
A Temze partján sétáltunk, közben beszélgettünk. Egy eldugottabb helyen megálltunk és nekitámaszkodtam a betonkorlátnak.
Élveztem ahogy a júniusi napsugarak átmelegítenek.
-Szeretlek!-mondta Liam, megszakítva a tökéletes csendet. Aztán felfogtam, hogy mit mondott. Ilyet még soha életemben nem mondtak nekem! Gyomromban egyre hevesebben verdestek drága pillangóim.
-Én is!-hajoltam közelebb, és megcsókolt végre..

Ekkor olyan tökéletes volt minden. Szerelmes voltam, viszont szerettek és tökéletesen boldog voltam.
Aztán jöttek a rosszabb idők...
-Végeztem!-ültem rá a bőröndöm tetejére.-Ahj, holnap már megyek...
-Majd beszélünk!-próbált vigasztalni Liam.
-Ezt utálom a nyárban! Te Európa szerte koncertezel, én meg mehetek Amerikába táncolni..-már majdnem sírtam.
-De ott van a telefon.
-Hiányozni fogsz!-bújtam hozzá.
-Te is nekem!-ölelt meg.

Pár héttel később idegesen álltam a színpad mögött. Csak körbe-körbe járkáltam, miközben a telefonom fülemhez szorítottam.
Egy csengés, két csengés...vagy tíz csengés. Miért nem veszi fel? Mi lehet a gond? Remélem nem történt semmi baj..
Egész próba alatt ideges voltam. Áldásként ért, mikor végeztünk.
A régi kopott sporttáskámba beleraktam a tánccipőm és felkaptam a vizem. Három nagyot kortyoltam, és azt is elraktam.
Miért nem hív már?-próbáltam szugerálni a telefont.
Mintha varázsolni tudnák, ebben a pillanatban megszólalt. Liam volt az.
De jó volt hallani a hangját!

A beszélgetés előtti percek örök gyötrő emlék marad. Mennyire aggódtam miatta! De ez csak a kezdet volt...-Figyelj, Liam nagyon hiányzol...Ez így nem megy tovább!-csattantam fel.-Nem bírom már!
-Te is hiányzol...
-Ez így nem lesz jó! Csak fájdalmat okozunk magunknak! Szakítani akarok!-ordítottam a telefonba könnyes szemmel.
Véget vetettem a kapcsolatunknak...Egész héten minden szabad percemben sírtam.
Mindig megkérdezték miért vörös a szemem...én meg az allergiára fogtam..

A távolság tönkre tette a kapcsolatunkat. Szét szakított minket, és kitépett egy nagy darabot a szívünkből. A szívem közepén lyuk, mint egy pólón. Egy szót sem szóltam azután, csak ha muszáj volt.A próbának már majdnem vége volt. Már alig bírtam lelkileg, szaladni akartam a szobámba, hogy végre kisírhassam magam...megint...
Annyira nem figyeltem oda, hogy rosszul léptem és leestem a színpadról.
-Krissy!-kiáltották a lányok.
Nem! Nem ejthetek könnyeket!
A lábam szörnyen sajgott, és meg se tudtam moccanni. Életem második botlása volt...
-Az átkozott életbe!-kiáltottam.-Rohadtul fáj a lábam!
-Orvost! Valaki hívjon már orvost!-kiabált Danielle.
Pár perc múlva két fehér köpenyes ember lépett be. Bevittek a kórházba...

Nagyon rosszul estem és elég komoly sérüléséket szenvedtem. Rengeteg ideig nem táncolhattam..Még a mai napig sem szabadna megerőltetnem magam...London, újra az esős London. Már három hónapja, hogy lesérültem...
Megint az ablakban ültem és csak bámultam ki. Mintha azt várnám, hogy visszajöjjön...
Ha mindent úgy tettünk volna mint a kezdetektől...ha szorosan fogtuk volna mindig egymást...akkor még talán mindig együtt lennénk.
Az én szívem még mindig darabokban áll. Vajon az övé is?
A darabok talán illenének és megint egész lenne mindkettőnk szíve. Újra együtt lennénk. De akkor mire várunk?
A válasz egyszerű...Régen nem beszéltünk már. Ő a világot járja, én meg nyomorékként itthon lebzselek. Félek..Félnék újra kezdeni..
Talán nem kellenék neki, és megint fájdalmat okoznánk egymásnak...

Az üres hétköznapjaimat megelégeltem..Minden nap sírtam, és egyre jobban fájt..
Beletörődtem, hogy ez lett a végzetem.
A törött darabok találnak, de csak akkor ha van ragasztó. Anélkül nem biztos, hogy újra tudnánk kezdeni.
Egyik lábammal felléptem a betonkorlátra, nemsokára a másikat is utána raktam. Meredten néztem a sötét kavargó hullámokat.
Ekkor jutott el a tudatomig, hogy nem tudok úszni...Sebaj, úgyis hamar megfulladok.
Arcomba csapott a szél, már egyik porcikámat sem éreztem annyira le voltam fagyva.
Hajnali kettő lehet, itt az idő. Kissé begörbültem, majd ugrani készültem...
Egy hang ütötte meg a fülem:
-Krissy! Krissy!-micsoda vég! Még hallani is fogom a hangját. Olyan, mintha vele halnék meg...
-Krissy! Szállj már le!
-Nem fogok! Végre elhatároztam magam és most..-indulatosan megfordultam, de ekkor megláttam őt. Már halucinálok is...Megbolondultam! A szemeimet dörzsölni kezdtem, és megfordultam megint.
Megint begörnyedtem, de hirtelen eltűnt a korlát alólam. Valaki lehúzott onnan.
-Engedjenek el!-kapálóztam.
-Ssss!-húzott maghoz és rám terítette a kabátját. Túlságosan emlékeztetett valakire. Az illata pont olyan volt.
Még mindig fáztam.
-Sajnálom, hogy elkéstem. Nem akartam ezt tenni!
Ekkor felnéztem rá, és azt hittem elájulok. Liam állt előttem, ami azt bizonyította hogy nem hibbantam meg.
Végigsimított a hajamon és belenézett a szemembe.
-Szeretlek!-mondtam ki akaratlanul. Ebben a pillanatban nem érdekelt a véleménye.
-Én még mindig szeretlek.-húzott közelebb magához.-Ha kell odaadom az egész szívem, ha újrakezdhetnénk.
-Az ln szívem már a tied!-álltam lábujjhegyre, hogy megcsókoljam.

Ez alatt az idő alatt megtanultam, hogy szükségem van rá. Nem indulhatok el egyedül az élet útján..Nem akarok egyedül maradni..
Most már biztos vagyok, hogy úgy fogunk tenni mind a legelején-egymást szorosan fogjuk. Legyen bármi is,már megtanultuk, hogy egymás nélkül nem bírjuk.
Egymásnak adtuk a szívünket, hogy mindent újra kezdhessünk...
Azok a törött darabok pedig pontosan illeszkednek...



Harmadik nem lett más mint: L.T.P a blogjával http://brotherslife1d.blogspot.hu/
Nos Ő szerintem tényleg megérdemli mivel a blogját aki végig olvasta az biztos, hogy teljesen bele tudta élni magát. Vagyis én nem tagadom le, hogy sirtam. Szóval gratulálok és remélem soha nem hagyod abba az irást :)




Twenty-five

 Sziasztok! Itt az utolsó rész ahogyan ígértem. Annyira fura, hogy vége van ennek a törinek mivel ezt szerettem a legjobban írni. Nagyon a szívemhez nőtt és remélem nektek is :D Ahogy ígértem ma felteszem a novella verseny győzteseket is és tegnap írtam egy novellát szóval már az is olvashatjátok a novella menüpontban és az oldalt is a mai nap folyamán átalakítom ugyanis holnap kezdődik az új törim :D szóval remélem örültök :P


- És itt az egyik finalista banda tagja Liam Payne. - mutatott a műsorvezető a kisfiús arcú srácra aki büszkén intett a kamerába és barna szemei szokás szerint csak úgy csillogtak. Az ember azt hinné, hogy valami bántsa a szívét, de ha jobban megnézzük most teljes szívéből boldog. -Mond csak Liam milyen érzés benne lenne a három legjobban?
- Eszméletlen! - mondta vigyorogva és dobott egyet a haján ami már az imidzsévé vált. - Még mindig nem tudom felfogni, hogy idáig eljutottunk. El sem hiszim, hogy talán néhány nap múlva akár az egész műsort megnyerhetjük.
- A lányok már most meg vannak értetek őrülve. - folytatta tovább a műsorvezető és kacsintott egyet mire a srác zavarba jött. A magánéletéről nem nagyon szeretett beszélni, mivel ahhoz senkinek semmi köze. Elég ha a világ csak annyit tud, hogy a négy srác tényleg a legjobb barátai. - És mond csak Te, hogy állsz velük? - ettől a kérdéstől félt.
- Jól. - válaszolta szűkszavúan a szemem előtt pedig megjelent egy lány. Az a lány akiért néhány hónapja képes lett volna meghalni most pedig a létezéséről sem tud. Összezavarodott és nem tudja mi lesz ez után. Szereti, de az a varázs ami köztük volt valahogy elveszett. A műsor és az éneklés minden erejét elveszi és csak erre tud koncentrálni. Szereti Őt, és nem akarja bántani, de így ennek az egésznek nem lesz jövője. Ahhoz azonban túl fontos a számára, hogy szakítson vele. Sokkal másobb lenne, ha Ő is ebben a világban élne amiben Ő. Nem lennének ellentétek és együtt lehetnének. Akár, hogy is vesszük Ő már nem az a Liam Payne aki egy gimiben jár és hagyja, hogy a foci csapat tagja agyon verjék. Nem Ő már egy feltörekvésben lévő szupersztár akit rajongók vesznek körül és csak úgy megállítsák az utcán és aláírást kéregetnek tőle.
- Esetleg barátnő a láthatáron, vagy a múltból egy régi szerelem?
- Nincs és nem is volt. Még nem találtam meg azt a lányt akit tiszta szívből szeretek. - vont vállat egyszerűen és nem nézett bele a kamerába. Talán most törte össze a lány szívét örökre...


BROOKLYN
- Nem, nem, nem. - a távirányítót a képernyőhöz vágtam arcomról pedig patakokban folytak a könnyek. Letagadott, engem. És még csak megbánás sem volt az arcán. Nem érdeklem. Úgy tudtam, hogy ez lesz.
Minden héten szombaton ott vagyok abban az átkozott stúdióban csak azért, hogy egy pillantást vethessek rá. Eleinte még mosolygott és váltottunk néhány szót, de az utóbbi hetekben az is megszűnt. Mindig leráz, hogy sietnie kell interjúkat meg viedókat forgatni. És itt jön a kérdés, hogy akkor a többiek miért maradtak normálisak? Louison ugyan úgy tudok nevetni mint mindig, Niall még mindig imád enni, Harrynek még mindig el merem mondani a titkaimat és Zayn még mindig imád csesztetni. És Liam? Ő olyan velem mintha egy fertőzési viszketettség lennék akitől minél előbb meg akar szabadulni.
Eleinte fájt, hogy ez történik körülöttünk, de most már kezdek bele törődni. Nem hiszem, hogy így szeretnék vele járni. Szeretem tiszta szívemből, de így...

○○○

A finálén egész végig nem bírtam Liam-re nézni. Ott voltam a nézők soraiban, de egyszerűen fájt azt a tudat, hogy ez miatt az egész miatt örökre elveszíthetem. Szeretem még akkor is ha inkább a karrierjét választja helyettem. Próbáltam Őt kiverni a fejemből, de nem megy. Túl fontos a számomra és örökre az is marad. Ha egyszer valakit tiszta szívünkből megszeretünk nem egyszerű olyan könnyen elfelejteni. Tudom ez az egész most teljesen új neki, de én akár mikor és akár miben mellette állnák. Ha ez az álma akkor nem fogom neki tönkre tenni még akkor sem ha az én szívem darabokra törik.

A fejem csak azért is a színpadra fordult és megláttam. Az arcán nyoma sem volt az eddigi megszokott vidámságnak. Az eddigi műsorok alatt szinte ragyogott a boldogágtól azonban most egy mosolyjt nem lehetett az arcán látni. Talán a stressz, hisz most dől el minden. Akár meg is nyerhetik, és még nagyobb sikerük lesz.
A dalnak vége lett és jött az eredmény hirdetés. Feszülten álltak a mentoruk mellett és várták az eredményt.
- És ma este aki a legkevesebb szavazatot kapta az nem más mint a...One Direction. - mindenki elhalkult. Louis,Niall, Zayn és Harry összeölelkeztek Liam pedig egymaga állt és még mindig kezében tartotta a mikrofonját.
 Harmadikok lettek. Az nem olyan rossz. Igaz nem nyerték meg, de én akkor is büszke vagyok rájuk. Hisz sokra vitték és fogják is. Van jövőjük még akkor is ha fáj arra gondolnom. Lehet ezzel az estével végleg elvesztettem a szerelmemet.
- Nézzük meg a banda legjobb pillanatait...- mondta a műsorvezető, de akkor Liam újra a szájához emelte a mikrofonját és beszélni kezdett.
- Hazudtam! - nézett rá a nézőtérre és láttam ahogy a pillantásával engem keres. Fogalmam sincs, hogy mit akar csinálni, de hülyeséget az biztos. - Hazudtam mikor azt mondtam, hogy nincs barátnőm. Ugyanis van és én mindennél jobban szeretem, de most már lehet felesleges. Elcsesztem mert azt hittem, hogy teljesült az álmom és énekelhetek. Igen teljesült, de én nélküle nem tudok boldog lenni. Szeretem és nem érdekel, hogy átlagos és, hogy imádja a szakadt farmerokat és néha az idegeimre megy, de épp ezért szeretem és szeretni is fogom. Nem érdekel, hogy mekkora sztár leszek Ő mindig az életem része marad. - fejezte be majd eldobta a mikrofonját a földre és egyenesen leugrott a nézők közé és engem vett irányba.
Szívem hevesebben kezdett el verni mikor megállt pontosan velem szembe és barna szemeivel rám nézett. Úgy mint mindig szokott. Tele szeretettel és boldogsággal. Képes volt a fél világ előtt szerelmet vallani nekem. Ez annyira szép volt tőle.
- Liam...- kezdtem el mondani, de Ő közbe vágott.
- Tudom fejembe szállt a sztárság, de megígérem többet ilyen nem lesz. Szeretlek Lyn és ebben semmi nem tud megakadályozni. - mondta mosolyogva.
- Én is szeretlek Te kis Batman. - ugortam moslyogva a nyakába mire Ő felkapott és pördült velem egyet majd mikor végre letett hevesen megcsókolt.
- Most Te mentettél meg engem. - vigyorogta és kifésült egy hajszálat az arcomból. - Csak egyet ígérj meg nekem. Hogy vissza festeted a hajad szőkére.
- Miért?
- Mert Te örökké az én Szőkém maradsz. - válaszolta és ismét megcsókolt.

- Köszöntsék nagy tapsal a One Direction-t. - és a stúdióba öt vigyorgó srác lépett be. Már nyoma sem volt a kisfiús arcuknak hanem helyette kész férfiak lettek. 
Négy év telt el azóta mióta jelentkeztek az X-Factorba, de azóta is ugyan úgy megvannak és még jobban fel vannak kapva. Sorra adják ki az albumokat és koncerteznek. - Fiúk emlékeztek mikor négy éve ugyan úgy ültetek itt csak akkor még meg voltatok szeppenve mert az volt az első interjútok? - kérdezte a műsorvezető az öt srác pedig jót mosolygott. 
Legfőbb az egyikük mivel benne az örökké fájó emléket hagy. Ugyanis akkor majdnem az miatt vesztette el élete szerelmét.
- Liam akkor nem szerettél beszélni a magánéletedről és letagadtad a szerelmi életedet. Azóta mindannyian tudjuk, hogy akkor hazudtál ugyanis volt barátnőd csak épp féltetted a rajongóktól. Mi van köztetek azóta? - a srác büszkén kihúzta magát és vigyorogva a közönséghez fordult majd megpillantotta a szőke hajú lányt aki sugárzott a boldogságtól közben pedig a barátnői kezét szorította.
- Igen akkor féltettem a rajongóktól, de mióta egyszer majdnem lecsukták az miatt mert megtépte az egyik kedves rajongómat aki egy házassági szerződést akart aláíratni velem, rájöttem arra, hogy nem kell féltenem. - kacsintott egyet Liam a lányra aki elvörösödött mikor eszébe jutott a fél éve történt esemény.
- De ki tanította meg az önvédelemre? - kérdezte felháborodva Louis és ránézett a világosszőke hajú lányra aki közvetlen Brooklyn mellett ült. Eleanor tetőtől talpig elvörösödött mikor sokan rá néztek. Szegénynek még hozzá kell szoknia, hogy szerelme egy szupersztár. 
- Álljon meg a menet Lou. Ne büszkélkedj ugyanis Perrienek köszönheted, hogy Te és El össze jöttetek. - mondta Zayn és rosszállóan ránézett barátjára. Igen a két lány végül beadta a derkát és az érettségi bálon nagy nehezen kinyögték a két srácnak, hogy szívesen randiznának velük. Azóta pedig elválaszthatatlanok és mind ketten boldogok.
- És mi van Kimmel? Ő volt a nagy kerítő. - szólalt fel Harry is és küldött egy szexi mosolyot barátnője felé aki lesütötte a szemét mert még mindig zavarban volt fiújától.
De mikor kialakult volna egy kisebb vita a három srác közül, ugyanis szegény Niall a hasát fogta mert szokás szerint éhes volt, de nem tudott most ételhet jutni, a műsorvezető gyorsan közbe szólt.
- Szóval Liam. Minden rendben van most akkor köztetek? - kérdezte meg újból.
- A legnagyobb rendben és nagyban készülünk az esküvőnkre ami Hawaiin lesz. - mondta ki megnyugodva és ránézett barátnőjére közben pedig azon gondolkozott, hogy milyen szerencsés amiért azóta is kitartott mellette.
- Hoppá. Akkor ezek szerint végleg eltökélted magad és úgy gondolod, hogy vele szeretnéd leélni az életedet örökre.
- Én már tizenegy éves koromban tudtam, hogy Ő lesz a feleségem mikor először megcsókoltam. - válaszolta mosolyogva Liam és felállt majd oda ment a lányhoz és lágyan megcsókolta.- Ugye Szőke?

2013. január 29., kedd

Twenty-four

 Sziaszttoook. El sem hiszem, hogy ez már az utolsó előtti rész :D olyan fura, hogy megint új törin kell gondolkoznom mivel sajnos ihlethiányban szenvedek :S szóval arra gondoltam, hogy esetleg ha valakinek van valamilyen jó ötlete egy törire akkor nyugodtan írja le a komiban és ha látok benne fantáziát akár még az is lehet az új sztori :D mit szóltok hozzá? de ha nincs az sem baj mert kitalálok valamit :))nem hagylak cserben benneteket azt garantálom...

BROOKLYN
És még mindig semmi. Miért nem veszi fel a telefont már több mint két hete? Ráadásul még suliba sem jár. És ami a legfurább mióta Ő nem jár azóta Louisnak, Zaynek, Niallnek és Harrynek is nyoma veszett.
Oké azt megértem, hogy Liam elment Wolverhamptonba- amit még mindig nem akarok elhinni, mivel megígérte, hogy együtt  megyünk- de a többiek? Tuti, hogy nem mentek el vele. Meg ha el is mentek volna miért nem szóltak?
Annyira hülyén érzem magam. Összesen még csak egy hónapja ha járunk és abból jó ha két hétig voltunk együtt aztán lelépett.
Miért van olyan érzésem, hogy titkol előttem valamit. Valamikor már a telefont sem veszi fel, vagy ha felveszi akkor is szűkszavú és percenként elondja, hogy mennyire szeret. Én abba bele pusztulok, ha nem láthatom többet.
Még Louist is képes voltam felhívni, ráadásul még el is bőgtem magam a telefonba, de semmit nem tudtam meg. Soha életemben nem sírtam még fiú miatt. Igen, de Liam nem csak egy egyszerű pasi akit hülyíteni akarok. Mivel én Őt tiszta szívemből szeretem még most is. De mit szúrtam el, vagy valami rosszat mondtam amin megsértődött?
○○○
Szomorúan léptem ki az iskola épületéből. A srácok nélkül magányos vagyok. Nélkülük tényleg most már egy lúzer vagyok. Senkit nem érdekel, hogy mi van velem. Olyan vagyok mintha láthatatlan lennék és én nem is akarok ezen változtatni.
Lesétáltam a lépcsőn mikor a szemem megakadt egy napszemüveges srácon aki mosolyogva felém tartott. Fülig érő vigyor terült szét a számon majd néhány pillanat múlva Liam nyakába ugrottam és csak szorítottam amilyen erősen tudtam.
Kicsit elhúzódott tőlem majd arcomat keze közé fogta és szenvedélyesen megcsókolt. Annyira hiányzott már az érintése az illata, hogy rendesen újra éledtem tőle. Még a haragomat is elfelejtettem. Hisz eljött hozzám.
- Mi történt a hajaddal? - kérdeztem mikor nagy sokára végre szétváltunk és pedig csodálkozva néztem az új hajára. Nyoma sem volt a göndör fürtjeinek hanem helyette tökéletesen ki volt vasalva. De még így is aranyos volt mivel sokkal jobban illett kisfiús arcához.  De nem csak a haja hanem az egész stílusa megváltozott. Menő, drága ruhákat viselt. - Megváltoztál.
- Dehogy is, csak...beszereztem pár új ruhát. - vont vállat egyszerűen majd elkezdte az arcomat simogatni. - Hiányoztál Lyn. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád. - nézett a szemeim közé én pedig csak zavartan mosolyogtam. Ha tényleg ennyire hiányoztam neki akkor miért nem keresett fel és mondta el, hogy hol van.
- Hol voltál? Hetek óta egy szót sem tudok rólad. - vettem kérdőre Ő pedig szégyenkezve lesütötte a szemét.
- Eljössz velem sétálni? Akkor mindent elmondok. - kérdezte én pedig bólintottam egy aprót majd megfogta a kezem az újjaink pedig összekulcsolódtak és úgy kezdtünk el sétálni. Egy közeli parkba mentünk és leültünk egy eldugott padra, hogy senki ne tudjon minket zavarni.
- Hallgatlak. - fordultam felé mosolyogva, Liam pedig egy hatalmasat nyelt. Hú, itt nagyobb baj van mint amit én gondoltam.
- Tudod én mindig szerettem énekelni. Sőt az volt az álmom, hogy egyszer énekes legyek...-kezdte el mondani én pedig rögtön közbe szóltam.
- Mi? Nekem soha nem mondtad. - csóváltam a fejem hevesen.
- Engedd meg, hogy mondjam el. Ne szólj közbe. - szólt rám komolyan én pedig csak unottan megforgattam a szemem. Utálom ha valaki nem engedi, hogy beszéljek. - Szóval az volt az álmom, hogy énekes legyek és ez most...teljesült. - becsukta a szemét miközben beszélt. Oké totál össze zavarodtam. Mi köze van az álmának az eltünéséhez?
- Csak nem találkoztál Justin Bieberrel és most együtt fogtok énekelni. - kezdtem el bután nevetni, Ő pedig rosszállóan rám nézett.
- A srácokkal beneveztünk az X-Factorba és bekerültünk az elő műsorba. - újságolta és elnevette magát a hatás kedvéért. Az én szám a földet súrolta mikor ez a mondat elhagyta a száját. Jelentkeztek egy tehetségkutató műsorba és mostantól minden héten a fődíjért fognak harcolni. És én erről miért nem tudtam? Jó persze örülök neki, de ez nem vicces. Ez a műsor a sztársággal jár ami rám nézve nem jó. Mi lesz akkor ha aztán már nem leszek elég jó neki? Tökéletes élete lesz amiben én már nem fogok bele férni.
- Ugye most csak hülyülsz? - kérdeztem és azt vártam, hogy a képembe nevet majd megcsókol. De nem ez történt. Hanem megigazította a haját persze óvatosan nehogy tönkre mennyen. Rögtön tudtam, hogy igazat beszél hisz csak rá kell nézni. Az új stílus, új haj megváltozott pedig a műsor még csak most kezdődik.
- Nem. Mikor haza jöttünk Hawaiiról a fiúk rögtön ezzel fogadtak. Először nem akartam bele menni mert féltem attól, hogy esetleg tönkre fog menni a kapcsolatunk. De aztán rá beszéltek és azt mondták, hogy lehet el sem jutunk az élő műsorig. Végül bele mentem, de csak úgy, hogy Te nem fogsz tudni róla mivel lehet nem lesz semmi jövője...
- De lett...- kezdtem elveszíteni a fejem.
- Igen. Hidd el nagyon sajnálom, hogy hazudtam neked. - nézett a szemeim közé sajnálkozva és szomorúan.
- Szóval ezért tűntél el hetekre. - sóhajtottam fel.
- Igen. Először ott volt a tábor, aztán a mentorok háza most pedig az élő műsor és két nap múlva költözünk be az X-Factor házba. - mondjátok azt, hogy félre értettem és nem azt mondta, hogy két nap múlva elköltözik tőlem.
- Elköltözöl? - kérdeztem akadozó levegővel. Ilyen nincs.
- Muszáj addig amíg a műsor tart. Lyn ez még semmit nem változtat. Én ugyan úgy foglak szeretni. - nyúlt a kezem után, de én elkaptam és felpattantam tőle. Nekem ez túl sok. Azt hittem, hogy tényleg szeret és most kiderül, hogy egy ostoba műsort választ helyettem.
- Liam ez nagyon is sokat változtat. Hisz nézd meg még csak el sem kezdődött a műsor, de te máris elfeledkeztél rólam. Mi lesz akkor ha beköltözöl a villába és csupa híres ember fog körül venni. Nem hinném, hogy én bele tudnék férni az idődbe. - fájt kimondanom ezek a szavakat, de ez volt az igazság.
- Jaj ne butáskodj. Szeretlek és soha nem szorulnál háttérbe. Te mindig az én Szőkém maradsz...- mosolyodott el, de engem nem tudott meghatni.
- Ezt csak most mondod. Könyörgöm nézz magadra. Méregdrága ruhák, szexi stílus, dögös haj...
- Ugyan már. Ez...semmi. Csak azért csinálták mert mostmár az utcán is fel fognak ismerni. - vont vállat egyszerűen.
- Hát ez ez. Végül pedig rájössz arra, hogy nem kellek neked mivel csak egy átlagos lány vagyok...- sóhajtottam fel majd rá néztem. - Semmi sem lesz ugyan az. Te két nap múlva elmész én pedig maradok.
- Azt hittem ez a két nap tökéletes lesz és mind ketten élvezni fogjuk. - nézett rám.
- Hogyan tudnám élvezni mikor a srác akit szeretek elmegy és az álmát valósítsa meg? - néztem azokba a gyönyörű barna szemeibe amik most tele voltak bánnattal. Végül sarkon fordultam és sírva haza felé vettem az irányt...
○○○
Liam a nap folyamán szinte minden percben hívott miközben én az ágyamon feküdtem és sírtam. Elmegy és sztár lesz belőle én pedig maradok. Végül pedig elfelejt és nem is fog rám emlékezni. Dögös barátnői lesznek és milliók fognak érte megőrülni. Én nekem pedig csak maradnak az emlékek és az üresség. Soha egy fiút sem fogok annyira szeretni mint Őt. Olyan keveset lehettem vele a hülye eszem miatt.
Két napom maradt, hogy vele lehessek aztán csak a képernyőn kersztül láthatom.
Csessze meg akkor mit csinálok még mindig itt? Vele kellene lennem és támogatnom nem veszekednem vele.
Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és mikor a fürdőbe értem  a szemem megakadt az új hajamon. Átfestettem méghozzá barnára. Minden megváltozik úgy ahogy én is.
Szinte már szaladtam Liamék házuk felé. Az anyukája nem kérdezett semmit csak mosolyogva mondta, hogy a szobájában van.
Rögtön hangosan bekopogtam és vártam, néhány perc múlva pedig megjelent előttem, de arca könnyázott volt. A szívem össze szorult mikor megláttam ezért rögtön a nyakába ugrottam és megcsókoltam.
- Szeretlek és szeretni is foglak még akkor is ha szupersztár leszek. - mondta és éreztem leheletét a nyakamon.
- Tudom. - mondtam és elhúzódtam tőle majd levettem a fejemről a kapucnit az ő szemei pedig kitágultak.
- A...a ....hajad. - nyelt egy nagyot én pedig csak kuncogtam. - Barna lett. De ez nem ér mert most már nem szólíthatlak Szőkének. - mondta csalódottan.
- És most már énsem játszhatok a göndör fürtjeiddel. - mondtam szomorúan a kivasalt hajára célozva.
- Semmi nem fog változni. - nézett a szemem közé miközben ledöntött az ágyára és hevesen megcsókolt. - Te örökké az első szerelmem maradsz. - mondta....

2013. január 28., hétfő

Twenty-three

 Itt a napi friss rész. a törienek szerdán vége és én akkor fogom kihirdetni a novella verseny győzteseket. Szóval akik elküldték e-mailben a kész novelláikat gondoltam megkérdem, hogy mindenkinek azt a nevet-e írjam ki amit ott ki mutat? nehogy aztán megsértődjetek, vagy ilyesmi :D Ó és komizzatok!


LIAM
- Hogy mi? Várjatok, még egyszer....HOGY MI? - fordultam a négy srác felé akik kényelmesen el voltak helyezkedve az ágyamon.
- Jelentkeztünk az X-Factorba. - válaszolta ismét tiszta nyugodtan Harry mintha az normális lenne, hogyha valaki megy egy tehetségkutatóba. Az ember esze megáll. Elmegyek kirándulni, össze jövök azzal a lánnyal akit szeretek, boldog vagyok és mikorra haza jövök a barátaim beállítnak és boldogan újságolják, hogy jelentkeztek egy tehetségkutató műsorban mint egy banda.
Jó ezzel magával nem is lenne gond, mivel nem is egyszer átfutott az agyamon, hogy jelentkeznem kéne mivel tényleg jó hangom van. Vagyis a családom szerint. És mindig szerettem volna énekes lenni.
Igen ám, de ez mind akkor volt még mikor nem jártam Lynnel. Két hete vagyunk még csak együtt, ez olyan kevés idő. Ha most jelentkezek akkor Ő háttérbe szorul.
- És mégis minek? Vagyis...jó énekelni. De Ti is? - próbáltam értelmesen felfogni a helyzetet, de nem ment. Örültem neki viszont elleneztem is.
- Na ná. Tök jó buli lesz. - vigyorgott Zayn és lepacsizott Niallel aki még mindig a kezében tartotta a jelentkezési papírt amin ott virított a nevem és az Ő nevük is. - Haver ez az álmod és a mienk is. Tehetségesek vagyunk.
- Honnan tudjátok, hogy ez az álmom? - kérdeztem.
- Én már akkor tudtam, hogy van érzéked a zenéhez mikor először találkoztunk a Nando'sban és kikoktattad Niallt. - bólogatott hevesen Louis. Szóval ez az egész már ki volt tervel úgy, hogy én nem tudtam róla.
- Az még semmit sem jelent. - vont vállat egyszerűen.
- Igazad van. Csak megfeledkeztél anyukádról és az Ő videóiról amik rólad készültek mikor Te énekeltél. - mondta vigyorogva Niall. Köszi anyu rendes vagy, de komolyan. Pedig már azt hittem, hogy leszokott arról a szokásáról, hogy mindenkinek a gyerekkori videóimat mutogassa.
- Az eszem megáll. Két hétre megyek csak el otthonról, és ti az alatt megbolygassátok az egész életemet. - fújtattam mint egy macska és duzzogva hátra dőltem a székemben.
- Ne kéresd már magad Liam. Tudjuk nagyon jól, hogy szíved szerint benne vagy. Tudsz énekelni és nagyon sokra vihetnéd velünk. Talán még meg is nyernénk. - mondta olyan hangnemben Harry ahogy én még soha nem hallottam beszélni. Végig néztem rajtuk és láttam az arcukon az eltökéltséget. Akarják és most én legyek az aki össze dönti az álmaikat?
- És Lyn? Srácok annyit próbálkoztam nála és most végre össze jött. Szeret engem és én is őt. Nem mondhatom csak úgy meg neki, hogy hé bocsi, de megyek az X-Factorba énekelni mert ez az álmom. - mondta komolyan és inkább bele sem gondoltam, hogy mit szólna.
- Ha tényleg szeret akkor melletted van és támogat. - vont vállat egyszerűen Niall amiben igaza volt.
- Meg aztán lehet el sem jutunk az élő műsorig szóval ne szólj neki. - tette hozzá Zayn. Van benne valami. Addig nem kell tudnia róla és ha sikerülne akkor elmagyarázom neki, hogy ez még semmit nem fog változtatni a kettőnk kapcsolatán.
- Szia...sztok. - nyitódott az ajtó és megjelent a maga mosolygós arcával Lyn. Meglepődött mert szerintem nem számított rá, hogy a srácok is itt lesznek.
- Szia tündérke jöttél Rómeóhoz? - kérdezte vigyorogva Zayn én pedig vállba ütöttem és oda mentem a barátnőmhoz. Figyeled: barátnőmhöz. Annyira jó érzés kimondani és oda menni hozzá meg megcsókolni úgy, hogy senki előtt nem kell letagadnom az érzéseimet.
- Khöm...gyerekek is vannak a szobábam. - köszörülte a torkát Lou és még csak ránks sem nézett úgy ment ki a szobából. Jó ebbe aztán meg már mi ütött? Szerencsére a többiek is követték a példáját.
- Aztán csak okosan tubicáim. - kacsintott Niall én pedig felmutattam neki a középső újjamat mire Ő kiöltötte rám a nyelvét és végül becsukta maga után az ajtót.
- Hiányoztál. - suttogtam Lyn fülébe mikor végre valahára magunkra maradtunk. Mosolyogva kulcsolta össze kezeit a nyakam köré én pedig ledőltem az ágyra és végre valahára megcsókolt.
- Mi volt ez a nagy összejövetel? - kérdezte végül mikor a mellkasomon feküdt én pedig egy szőke hajával játszottam. Utálok hazudni ráadásul neki még szarabb, de most nem tehetek mást. Lehet ennek az egész jelentkezésnek semmi jövője nincs. Akkor meg mindek keverjem meg a dolgokat.
- A kirándulás érdekelte őket. - válaszoltam szűkszavúan és még mindig a hajával játszottam. - ...tudod nehéz nekik felfogni, hogy Te vagy a barátnőm Szőke. - tettem hozzá vigyorogva mire Ő villogó tekintettel nézett rám. Elfeledkeztem róla, hogy még mindig utálja ha Szőkének hívom.
- Ne hívj így. - mondta.
- Miért? Hisz pont illik rád. - kacagtam Ő pedig csak a szemeit forgatta.
- Mert utálom a hajamat. Legszívesebben átfesteném barnára. - gondolkozott el én pedig a hajába pusziltam.
- Te még úgy is gyönyörű lennél. - néztem a szemébe mosolyogva és szorosan magamhoz húztam majd megcsókoltam...
○○○
- Fő a nyugalom. Bemegyünk elénekeljük és...- kezdte el tördelni a kezét Niall. Igen ma van a válogatás London egyik stúdiójában. Soha nem voltam még ennyire ideges. Talán ma valóra válik az álmom. Vagy nem. Mennyivel jobb lenne ha Lyn is itt lenne.
Szegénykémnek azt hazudtam, hogy el kell mennem a nagyimhoz mert beteg. És el is hitte.
- ...és tovább jutunk. - mondta keményen Harry. - Srácok ez az egy esélyünk van. Szeretünk énekelni, tehetségesek vagyunk szóval menni fog. - nézett ránk és most mindenki egymásra néztünk majd bólintottunk egyet.
- One Direction! - kiáltotta el magát Louis. Igen a banda neve ami minket jelképez. Egy célunk van mégpedig a zene. Harry ötlete volt. Eleinte nem tetszett, de most már megbékéltem vele. Hisz kit érdekel a név? Az a lényeg, hogy a barátaimmal lehetek és  énekelhetek.
- Ti jöttök. - jött ki egy statiszta és mindannyiunk kezébe egy mikrafont nyomott.
Egymás után indultunk fel a színpadra és álltunk meg a zsűri előtt. Mikor elkezdődött a zene és elkezdtünk énekelni mindannyian bele tettük a szívünket és mikor vége lett meglepetten néztük, hogy mind a négy zsűri állva tapsol.
- Négy igen. Tovább jutottatok...
○○○
Azzal az egy mondattal az életem egy csapásra megváltozott. El kellett mennünk az X-Factor táborba ahol a cél az volt, hogy eljussunk a mentorok házáig. Boldog voltam amiért bekerültünk, de ez még több hazudozással járt. Lyn pedig nem hülye lány. Rá fog jönni és én nem szeretném, hogy mástól tudja meg. Én akarom elmondani neki mivel szeretem és kitartok mellett akár mekkora sztár is lehetek.
Naponta hívott én pedig féltem felvenni neki a telefont. Szörnyű érzés volt. Végül eldöntöttem hogyha bekerülünk a mentorok házába elmondok neki mindent, de addig nem.
- Ne játsz vele Liam. - hallottam meg Lou hangját miközben én a stúdióban ültem egy lépcsőn és az egyik közös képünket nézegettem ami még Hawaiion készült. Akkor annyira tökéletes volt minden. - Brook eleget szenvedett már nélküled is. - ült le mellém és újra azzal a komor arcával találtam szembe magam mint mindig amikor Lyn szóba kerül.
- Tudom és én nem is akarom megbántani. - válaszoltam.
- Most mégis azt teszed. - mondta fagyosan én pedig nem értettem mire céloz. - Tegnap késő este zokogva felhívott és azt kérdezte, hogy mit csinált amiért Te nem beszélsz vele.
Remek most már Louban is jobban megbízik mint bennem. Elvesztettem az irányítást az életem felett. Én nem akarom elveszíteni Őt, de az álmomat sem akarom feladni. Túl fontos mind a kettő.
- Mit mondtál neki? - kérdeztem csendesen.
- Azt amiben megeggyeztünk. - válaszolta egyszerűen. - De sokáig nem fogja elhinni. Gondolj bele milyen rosszul fogja érezni magát ha megtudja, hogy a pasija jelentkezett az X-Factorba.
- Ha ma tovább jutunk, beszélek vele. - határoztam el magam keményen.
- Ideje lesz, mert ha nem én mondok el neki mindent. - most Louis megfenyegetett engem? Ezek szerint igen és igaza van. A barátnőm illő neki tudnia mindenről.
Mondanom sem kell, hogy bekerültünk a mentorok házába szóval ha onnan is tovább jutunk akkor irány az élő műsor és talán még meg is nyerhetjük.
De engem most ez nem érdekel. Beszélnem kell Lynnel...

2013. január 27., vasárnap

Twenty- two

 Szióó! El sem hiszem, hogy már csak három rész van :/ de én már elkezdtem írni az új törit és nagyoon büszke vagyok rá:D egyébként tegnap valaki írta, hogy kövessem vissza twitteren, de sajnos nem találtam meg. szóval ha esetleg mégegyszer leírnád pontosan a neved szívesen vissza követlek xD komizniii ér


LIAM
És megcsókoltam...vagyis jobban mondva Ő csókolt meg, de akkor is megtörtént. Ezt még fel kell dolgoznom. De nem megy mivel ez egyszerűen hihetetlen.
Újra érezhetem puha ajkait és annyira szoríthatom magamhoz amennyire csak tudom, és senki nem tud benne megakadályozni. Még Harry sem és Louis sem. Nem kell azon rágnom magam, hogy esetleg elvehteik tőlem mivel ezzel a csókkal most minden világossá vált számomra. Kellek neki még ha fél is a szerelemtől. De akar és ez ellen nem tud mit csinálni.
Istenem mióta vártam már erre a pillanatra. És most megtörtént. Persze ésszel kell lennem mivel vissza kell még jutnunk a hotelba, hogy anyáék ne vegyék észre, hogy kiszöktünk. De ha észre vennék az sem érdekelne mivel csókolóztunk.
Mikor elváltak ajkaink szemei csillogtak én pedig megfogtam a kezét mosolyogva az újaink pedig össze kulcsolódtak és úgy indultunk vissza a hotelba. Nem nagyon beszéltünk hanem helyette élveztük az éjszakát. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ezután kettőnk között, de szerintem barátság már nem. Annál sokkal erősebb kötelék köt minket egymáshoz.
A folyosóra érve nesztelen léptekkel indultunk el a szobáink felé. Én mentem elől és figyeltem, nehogy véletelnül zajt csapjunk.
De így is lebuktunk. Épp ki akartam volna nyitni az ajtót mikor anyámék szobája ajtaján nyílt a kilincs. Lyn fájdalmasan megszorította a kezem és vissza húzott a lifthez mintha ez most sokat segítene rajtunk. Anyának a fülei olyanok mint a sasoknak. Egy apró lépést is észre vesz.
- Most mi lesz? - nézett rám aggódva én pedig a fejemet törtem. Tudtam, hogy ez lesz. Az én szüleimet nem lehet csak úgy átverni. Túlságosan féltenek engem. De azt sem akarom, hogy Lyn bajba kerüljön megint.
- Vetkőzz! - parancsoltam és addigra én már levettem a cipőm meg a zoknim és a nadrágommal vacakoltam. Lyn kővé dermedve állt és nézte azt ahogy épp egy szál alsó gatyára vetkőzök. Tudom én, hogy szexi a testem, de szerintem nem ez a legalkalmasabb pillanat, hogy a nyálát csorgassa.
- Hogy mi? - kérdezte értetlenül, de mikor szúrósan ránézetm inkább követte az utasításomat. Könnyű dolga volt mivel csak egy ruha volt rajta amit egyszerűen le tudott venni, így néhány másodperc múlva bugyiban és melltartóban állt előttem és az arca lángolt mivel annyira zavarban volt. Magamban jót mosolyogtam rajta mivel tudom nagyon jól, hogy szégyenlős.
Azonban most nem erre kell koncentrálnom. Kivettem kezéből a ruháit és az enyémekkel együtt egy közeli virág mögé dobtam majd gyorsan vissza mentem Lynhez és egy határozott mozdulattal a hátamra kaptam pont akkor mikor anya utol ért minket.
Megtorpant és szúrós pillantásokkal mért végig minket. Jó tudom elég hülyén festhetünk a folyosó közepén félmeztelenül, de szerintem jó ötlet.
- Liam. Mond csak mit csinálsz hajnali három órakor a folyosó közepén a válladon Brooklynnal félmeztelenül? - kérdezte és olyan volt mintha bele látna a gondolataimba.
- Lyn alvajáró. Épp a mosdóból jöttem mikor észre vettem, hogy megy előre és csukva vannak a szemei. Gondoltam utána megyek és megnézem mi baja van. És akkor láttam, hogy alszik. - meséltem tiszta hihetően és hallottam ahogyan Lyn horkant egyet ezért direkt megcsíptem.  - Azt pedig Te is tudod, hogy az alvajárókat nem lehet felébreszteni. - tettem hozzá a hatás kedvéért.
- És ezért vagytok mind ketten alsóneműben. - mondta keményen anya. Miért vág neki ilyen élesen az esze?
- Azt nemtudom, hogy Ő miért alszik félmeztelenül, de azt tudom, hogy én miért. Ebben a melegben én hőgutát kapok. Ne várd el, hogy pizsiben aludjak. - mondtam felháborodva majd lassan elmentem anya mellett és Lyn szobáját vettem irányba, de előtte még rá néztem anyára. - Vissza viszam a szobájába és megyek aludni. - mondtam majd gyorsan bementem a szobába.
Persze Lyn rögtön szólásra nyitotta a száját, de én lepisszegtem mert volt egy olyan érzésem, hogy anya még a folyosón áll. És igazam is volt mivel csak néhány perc múlva csapódott a szobájuk ajtaja.
- Te nem vagy normális. - állított nekem Lyn és a combjára mutatott ahol egy vörös folt éktelenkedett. Ja persze, biztos ott csíptem meg. - Fáj!
- Bocsi, de nem volt jobb ötletem. - néztem rá sajnálkozva. - Az a lényeg, hogy bevette.
- És muszáj volt ilyen erősen megcsípned? - tette derekára a kezét.
- Igen mivel akkorát horkanottál, hogy szerintem meghallotta. - mondtam csípősen és a kilincsre tettem a kezem. - Egyébként megint megmentettelek. - kacsintottam egyet és becsuktam magam után az ajtót és egyenesen az ágyamat vettem irányba.
Tényleg igaza van Lynnek Ő mindig bajba kerül én pedig mint a Batman segítek rajta boldogan.
○○○
Reggel mikor felöltöztem rögtön lementem az étterembe ahol reggelit tálalják, de út közben gondoltam megkeresem a ruháinkat. Mikor oda értem a virághoz a ruháinknak hűlt helye volt. Nem nagyon zavar mivel lehet Lyn előbb felkelt és bevitte a szobájába.
Azonban mikor leértem és az egyik asztalnál csak anyámat találtam rossz előérzetem támadt.
- Jó reggelt. - köszöntöttem és leültem vele szembe. - Apa? Lyn?
- Apád elment egyet fürdeni, Brooklyn pedig még alszik. - válaszolta miközben egy pirítóst kentem magamnak. Szóval nem Ő vitte el a ruhákat, de akkor ki. - Ó ha a ruháitokat keresed a szobámban vannak. - mondta mintha gondolatolvasó lenne. Tessék és a félelmem bevállt.
- Eh...öhm...köszi. - kezdtem el dadogni. Megint magyarázkódhatok.
- Hallgatlak fiam. És ha kérhetem rövidre fogd. - mondta keményen én pedig lesütöttem a szemem. - Ha engem kérdezel szerintem még fiatalok vagytok a szexhez, de ti tudjátok. - a számban lévő narancslét az asztalra köptem mikor meghallottam anya szájában a szex szót. Szóval Ő azt hiszi, hogy én és Lyn az éjjel azt csináltuk.
- Te Jó Ég, anya. Félreérted. - csóváltam a fejemet.
- Mindig is tudtam, hogy odáig vagytok egymásért, de azért lehetnétek egy kicsit diszkrétebbek. Pélául ilyet az ágyban szokás nem a folyosón. - kész, végem van. Az anyám ki oktat engem! Valaki mentsen ki engem.
- Anya nem történt semmi...
- Hát persze, hogy nem. - mondta vigyorogva és kacsintott egyet pont akkor mikor Lyn leült mellém. Persze többet nem szólt csak lopva ránk pillantott szegény lány pedig nem értette mi történik körülötte. Jól is teszi, mivel az anyám megbolondult.
○○○
- Ha kellenek a ruhák az anyámnál vannak. - világosítottam fel Lynt mikor a tengerparton sétáltunk a naplamentében. Olyan gyönyörű volt minden.
- Micsoda megtalálta? Jaj ugye nem buktunk le? - kérdezte ijedten én pedig csak a fejemet csóváltam. Szerintem joga van tudni, hogy mit hisz anya.
- Nem. - csóváltam meg a fejem és bele mentem a vízben,de csak annyira, hogy a lábaim legyenek vizesek. - Azt hiszi, hogy a folyosón szexeltünk. - mondtam, belőle pedig hangos nevetés tört fel.
- Ez most komoly? Nem nézném ki belőle, hogy ilyeneken gondolkozik. - nevetett közben pedig a homokot taposta.
- Meg azt is mondta, hogy Ő mindig is tudta, hogy mi odáig vagyunk egymásért...
- Ezt meg honnan gondolta? - nézett rám Lyn és láttam a száján azt a huncut mosolyt. Csak hülyéskedik és azt akarja, hogy figyeljek fel rá.
Hát ha tényleg ez a vágya akkor megkapja. Felé rohantam és mikor kellő távolságba értem felkaptam majd a vízbe futottam vele és bele dobtam. Hangos sikítozás közepette kijött a vízből és homokba ült én pedig rá ugrottam és elkezdtem csikizni. Az egész haja homokból állt, de nem zavarta.
Mikor észre vettem. hogy kifullad fölé másztam és úgy néztem tökéletes arcát. Nem tudom mit kéne most csinálnom. Talán az lenne a legjobb ha elmondanám mit is érzek iránta valójában. De mi van akkor ha Ő nem érez így? Abba bele pusztulnák.
- Liam? - kérdezte mosolyogva én pedig érdeklődve figyeltem az arcót. - Csókolj meg! - mondta mosolyogva én pedig vigyorogva teljesítettem a kérését. És úgy a homokban feküdve elszántam magam majd mikor nagy sokára elváltak ajkaink megszólaltam.
- Szeretlek Lyn. Mindig is szerettelek csak soha nem tudtam, hogyan elmondani. - nézetem a szemei közé és vártam. Az arcából nem tudtam semmit kivenni szóval nem tudom mire gondolhatott. Én minden esetre megtettem ami tőlem telhet.
- Jaj Liam. Én is szeretlek. - mondta egy sugárzó mosoly kíséretében majd ismét magához húzott az igemnél fogva és megcsókolt. Ezt nem hiszem el. Szeret. És nem csak mondja hanem tényleg úgy is érez.
- Akkor Te most a barátnőm vagy? - kérdeztem félve.
- Szeretnéd ha az lennék? - kérdezte incselkedve.
- Mindennél jobban. - válaszoltam vigyorogva és jó szorosan magamhoz húztam.