2014. március 1., szombat

5.- Egy irodában a Főnökkel? Rosszul hangzik


Hellóóó...Igen új rész és holnap is lesz friss mivel ez a két rész igazából egy lett volna, de mivel túl hosszú lett volna ezért két fejezetté csináltam :) Szóval hnap is friss rész úgyhogy komizniiiiiiiiiiiiiii :D

Nyugi Liam! Szépen kifújod a levegőt és egy hatalmas mosolyt varázsolsz az arcodra ami azt fogja sugallni,
hogy mennyire örülsz annak, hogy most itt lehetsz az irodában az egyik kedvenc embereddel a világon. Igen, a Főnök a kedvenc emberem! Nem utálom és nem is undorodok a külsejétől, sőt nagyon kedves arca van.
Tök aranyos arcmimikája van. Pont úgy néz ki mint Brad Pitt kövérebb, fogatlanabb és kopaszabb hasonmása. Komolyan így nézett ki fél éve is? Nem hiszem, hogy ennyi sebhely lett volna az arcán. Ráadásul úgy látom, hogy tetkót is újított. Soha nem jutna az eszembe a nyakamra varratni valamit. Sőt szerintem még Zayn sem merné ezt bevállalni. Pedig aztán a fekete hajú srác imádja a tetkókat és már annyit magára varratott, hogy azt sem tudja mennyinél tart. Mikor hozzájuk kerültem csak neki volt tetkója.
Aztán egyszer Louisval sétáltunk a belvárosban és pont egy tetkó szalon mellett mentünk el, Ő pedig hirtelen megtorpant és csak bámult befele az üveg ablakon ahova egy csomó tetkó minta volt rajzolva. Nem értettem, hogy miért álldogálunk olyan sokat egy helyben. Majd hirtelen kinyitotta az tetkószalon ajtaját és bele ült a székbe és a kézfejére varratott valami pálcika embert. Számára az volt a kezdet. És hónapról hónapra többet varratott magára.
Végül én is kedvet kaptam. Harry megjelenése után határoztam el, hogy én is magamra varratok valamit ugyanis nem akartam kimaradni a sorból. Szóval mostanra már én öt példánnyal büszkélkedhetek a két kezemen. Igaz nincsenek semmi feltűnő helyen, de mégis aki akarja meglátja. Ebben az egész tetkó dologban pedig az a legdurvább, hogy sokáig Zayn vitte a prímet mivel neki fedte a legtöbb varrás a testét. És mostanra Harry beelőzte. Szerintem sokkal több tetkója van a Fürtőskének mint Zaynek. És most ha jól tudom versenyeznek. Akár melyikük varrat magára valamit akkor a másik rögtön másnap szintén magára varrat valamit. Nem értem, hogy mit élveznek ebben annyira. Sőt szerintem már kezdik túlzásba vinne. Meg amúgy is az öreg korukra nem gondoltak?
Oké megszólaltam én akin szintén van egy pár varrás. De én legalább ésszel csinálom! Nem úgy mint egyesek. És igen itt most a Főnökre gondolok. Így is félelmetes kinézete van, de most már a nyakán lévő tetkó miatt még félelmetesebben néz ki. Azért nem lettem volna a helyében mikor rá varrták azt az izét. Ha jól látom sárkányt ábrázol ami épp bekapja a fülét. Fúj. Ki olyan hülye aki ilyet képes magára varratni? Csak a nem normálisak! És a Főnök nem normális.
- Tetszik a tetkóm? - szólal meg végül én pedig rögtön észbe kapok.
Túl sokáig bámultam a tetkóját. De nem tehetek róla. Olyan borzalmas, hogy szinte már jó. Oké én soha nem csináltatnák ilyet. Számomra már a toll is nagy a kezemen.
- Öhm...nagyon egyedi. - köszörülöm meg a torkom és letekintek a cipőmre.
A Főnök felnevet és azt veszem észre, hogy feláll a bőr székéről. Kissé megijedek mikor elindul felém. Az inge bele van tűrve a nadrágjába így tökéletes rálátást nyerek a fegyvereire amik az övébe vannak becsúsztatva. Minek kell neki ennyi pisztoly? Habár mit is vártam? Hisz egy igazi bérgyilkossal van dolgom.
És most itt áll előttem. Életnagyságban. Mégis ki intézhette el ennyire? Mikor utoljára láttam még az eredeti fogai voltak míg mostanra gazdagodott egy arany foggal. Ettől még félelmetesebb az egész arca. Ráadásul a narancssárga üvegű napszemüvegétől még mindig a falra tudnék mászni. Oké én megértem, hogy a rosszfiús kinézethez kell a napszemüveg, de Ő szerintem napszemüveg nélkül is félelmetesen fest. Simán elmehetne a Keresztapába. Pont úgy néz ki.
- Tíz órába telt míg rám varrták – meséli egyszerűen miközben húz egyet a gallérján és ezzel rálátást nyerek a gyűrűjeire amik az ujjain vannak. Ha nem intéz el minél gyorsabban esküszöm kiugrom az ablakon. Basszus ebben a helységben nincs is ablak! Csak négy kibaszott szürke fal amitől olyan érzékem támad mintha egy börtönbe lennék. Ja meg van egy szőrös szőnyeg amin az előbb landoltam. És ezt nevezi irodának. Inkább börtön. Nem tudnák itt ülni egész nap. - De gondolom sejted, hogy nem azért hívtalak ide, hogy a tetkójaimról beszéljek – mondja a maga mély és recsegő hangján. Hatalmasat nyelek ahogy azt figyelem hogy vissza ül a bőr székébe miközben két kezét összekulcsolja és úgy mered rám.
- Én szívesen beszélgetek a tetkókról. Ha akarja még ötleteket is...
- Pofa be és ülj le! - emeli fel a hangját és az asztala előtt álló székre bök.
Kelletlenül, de leülök rá, így pontosan egymással szembe ülünk. Még szerencse, hogy nem látja mennyire remegnek a lábaim. Soha nem ültem még ilyen közel hozzá. Akár hányszor láttam mindig csak tisztes távolságba voltam tőle úgy, hogy körülöttünk különféle emberek voltak. És most nincs itt rajtam kívül senki más! Vajon a Gorilla és Voldemort gyereke még az ajtóban állhatnak?
És Louis meg Niall? Mit csinálhatnak a hatalmas raktárban a drogok mellett? Ha történne valami meghallanák és segítenének rajtam? Biztos. De szerintem a Főnökkel nem tudnának elbánni.
Lehet ezek az utolsó perceim és én senkitől nem búcsúztam el. Legalább Niall tudja, hogy az övé lehet az Iron Man-es felsőm. Valami emlékük lesz rólam.
Igazságtalan az élet. Mindig az ártatlanoknak és a jóknak kell meghalniuk. Az egész életemben olyan voltam mint egy kis angyal. Igen egy angyal aki miden éjjel kinyírt valakit.
Ha újra kezdhetném akkor is mindent így csinálnék ugyanis semmit nem bántam meg.
- Valami történt amiért ilyen sürgősen akart velem beszélni? - kérdezem végül és remélem, hogy nem vette észre a hangomon a félelmet.
Nem akarom, hogy nyeregben érezze magát velem szembe. Engem nem érdekel, hogy Ő a maffia csoport vezetője. Ki tudja lehet egyszer még én is az leszek.
- Igen történt. - válaszolja nyersen.
Megrémülök. Szóval akkor tényleg én csináltam valamit. És most ki fog nyírni. Basszus! Basszus! Harrynek igaza volt. Sőt lehet, hogy Harry azt is tudja, hogy mit csináltam. Sőt lehet, hogy Louis és Niall is tudták és pont azért kísértek el. Igen biztos így akartak tőlem elbúcsúzni. Tudták, hogy többet ebből az irodából nem fogok kijönni ezért inkább eljöttek velem, hogy utoljára lássanak.
- Éssss...köze van hozzá nekem is? - kérdezem egy fancsali mosoly kíséretében. Hülye kérdés, de az lesz a legjobb, hogy addig húzom ezt a beszélgetést amíg csak tudom.
- Szerinted ha nem lenne hozzá közöd akkor ide hívtalak volna? - vonja fel az egyik szemöldökét kérdően.
Hát ez nyilvánvaló volt. Nagyon is van hozzá közöm. Csak azt nem tudom, hogy mihez kell, hogy közöm legyen.
- Sejtettem – bólogatok összepréselt ajkakkal.
- Nem szeretem mikor a hülyét játszod Payne! Mind ketten tudjuk, hogy Te hatalmas játékos vagy és ki is használod a tehetséged – mondja mire én kissé meghökkenek. Napszemüvegén keresztül bámul rám én pedig állom a nézését.
Még, hogy én játékos? És tehetséges? Miben vagyok én tehetséges? Szerintem az öléshez nem kell tehetség. Csak egy pisztoly kell hozzá meg gyomor ugyanis kicsit sem gusztusos látvány mikor valaki előtted terül szét és minden tiszta vér. De pár ember ölés után hozzá szokik az ember szervezete. Mikor először megöltem egy embert, egész éjjel okádtam, Zayn pedig a mosdó ajtajában röhögött rajtam és képeket készített a szenvedésemről. Zöldfülű voltam még akkor, na.
- Szóval most a segítségemet kéri? - kérdezem végül.
És, hogy honnan jött ez az ötlet? Mert könnyen ki tudom venni a beszédjéből. Ha valamit csináltam volna akkor már rég elkezdett volna velem ordibálni, meg a pisztolyával hadonászni. De ezt most nem tette. Normálisan beszél velem ami azt jelenti, hogy valamit akar tőlem.
- Pontosan! - bólint és a mutatóujjával felém mutat.
Hoppá. Az én segítségemre van szüksége! Csak az enyémre és nem a többiekére. Hú ezt ha Harry megtudja, milyen hisztit le fog csapni. A Főnök kis kedvence elvérzett és inkább én kellek neki. Hah. És én meg már Japánba akartam költözni. Már csak azt kell megtudnom, hogy miért pont én kellek neki és nem a többiek. Vagyis a többiekkel miért nem akar erről beszélni? Hisz egy banda vagyunk meg minden. Mindenről mindig mindent tudunk.
- Akár miben számíthat rám – mondom komoran.
- Nem mintha megengedtem volna, hogy válassz – válaszolja bunkón.
Ez is igaz. Habár még csak azt sem tudom, hogy mit akar és én máris rábólintottam. Semmi jóra nem számítok. Megint valami behajtásról van szó. Biztos megint tartozik neki valaki és azt akarja, hogy szerezzem vissza a pénzét.
- Miről is beszélünk most? - kérdezem összehúzott szemöldökkel, kíváncsian.
Kezdek minél kíváncsibb lenni. Jobb minél előbb túl leni az egészen. Menni akarok innen végre.
- Egészen tavalyig ketten vezettük ezt az egész üzletet. Én és egy másik tag. Egy tag aki minden kis piszkos ügyemről tudott. Fejből tudta az összes számlaszámomat és a széfjeim kódját. Csakis Ő tudta! Ugyanis megbíztam benne – kezdi el a mesélést én pedig figyelmesen figyelem. Szóval most sztorizgatni fogunk. Juj. - Aztán egy nap közölte velem, hogy a pénzem nincs biztonságban azon a helyen ahova én tettem. Azt mondta, hogy bízzam rá a vagyonom részét és majd Ő elhelyezi egy biztos helyre. Én marha pedig bele egyeztem. Az összes papírt alá írtam amivel meghatalmaztam, hogy rendelkezhet a pénzemmel – kezei ökölbe szorulnak és rácsap az asztalára. Azt hiszem, hogy tudom mi lesz a történet vége. - És a fazon felszívódott. Elvitte a pénzemet és egy olyan helyre dugta el amit csak Ő tud. Ezzel nem is lenne baj ugyan a bankot megtaláltuk ugyanis itt van Londonban. Csak az a gond, hogy senki nem tud hozzáférni csak az -az ember aki oda betette a pénzt mivel csak Ő tudja a kódot és az Ő aláírása és az ujjlenyomata kell.
Hú ez azért egy kicsit durva. Ki sem néztem volna a Főnökből, hogy valakiben ennyire megbízott valamikor. Mondjuk arra emlékszem, hogy mikor ide kerültem akkor még ketten voltak. De a másik fazont soha nem láttam.
- És mi közöm van nekem ehhez az egészhez? - kérdezem értetlenül.
Tényleg nem értem, hogy miért kellek ehhez pont én. Az embert életemben nem láttam. Ráadásul ha a Főnök nem tudott bejutni a bankba akkor én meg végképp nem tudok bejutni. Meg amúgy is bankot azért nem fogok rabolni. Már csak az kellene a tökéletes életemhez. Akkor a börtönt már tuti, hogy nem úsznám meg. Inkább lőjön le itt és most. Mert én bankot rabolni biztos, hogy nem fogok.
Amúgy is ez csak a Főnök hibája. Miért bízott meg egy olyan emberben akit nem is ismert igazán?
Mondom én aki megbíztam Natalieban. Engem is átbaszott, pont úgy mint a Főnököt ez a tag. De legalább tőlem semmi olyat nem vett el. Csak a szívemet, de az már mellékes. Natalienak köszönhetem azt, hogy nem merek kikezdeni hosszabb távon egy lánnyal sem. Ha Ő akkor nem intézett volna el annyira akkor most máshogy tekintenék a lányokra. Soha nem fogom tudni megbocsájtani magamnak, hogy a nagybátyámat miattam intézték el. Vagyis jobban mondva Natalie miatt. Esküszöm ha még egyszer találkoznék vele én lennék az aki megfojtanám.
- Elég sok. - válaszolja egyszerűen.
- Nálam ezerszer jobb embere is van. Én csak gyilkolni tudok....mellesleg nem fogok bankot rabolni. - magyarázom keményen és összekulcsolom a kezeimet a mellem alatt.
Senki nem vesz rá arra, hogy betörjek egy londoni bankba. Ha elvállalnám tuti lebuknék. Mert lebuknék ezt mindenki tudja.
Huszonkét éves vagyok bassza meg! Előttem az egész élet. Nem akarok egy koszos cellában megöregedni. Élvezni akarom az életemet.
Mellesleg ha lebuknék akkor annak híre menne és a szüleim is megtudnák. Minden kis ügyemről tudomást szereznének és csalódnának bennem. Sőt szerintem az apám ki is tagadna. Soha többet nem engedne haza. Kitagadna a családból. Nem érdekelné az, hogy a fia vagyok. Ki lenne büszke egy börtöntölterékre?
- Ki beszélt itt bankrablásról? - kérdezi értetlenül.
Szóval nincs bankrablás? Huh, köszönöm. Akkor nem megyek börtönbe és a családom se fog kitagadni. Van Isten! Akkor még sem leszek olyan reménytelen eset.
- Akkor nem értem, hogy mit akar Tőlem – mondom tanácstalanul elgondolkodva.
- A fazon aki átbaszott és lelépett a pénzemmel nagyon közeli viszonyba van veled. - mondja végül én pedig meghökkenek.
Közeli viszonyba van velem? Ismerem? Ó te jó ég. Az nagyon nem jó mert akkor megint tud fenyegetni. De mégis ki az aki a Főnök jobb keze volt?
- Ki az? - kérdezem ingerülten.
- Ricardo Graham. - válaszolja végül és én még hirtelen pislantani is elfelejtek.
Na nem...az nem lehet, hogy pont Ő...Ő aki az apám legjobb haverja. Az én apám barátja a maffia tagja volt és most hatalmas veszélyben van. Bassza meg...

23 megjegyzés:

  1. Szia :)
    nagyon tetszik a rész. :DD
    és már alig várom h holnap olvashassam a folytatást. :)
    puszi♥

    VálaszTörlés
  2. Imádom!! Kövitt! Sajna az első komirol lecsusztam..... Csak így tovább!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Megint egy fantasztikus rész, imádom Liam humorát :DD gyorsan a kövit!

    VálaszTörlés
  4. Liam humora észveszejtő :D Már várom a holnapot :33

    VálaszTörlés
  5. Basszus! Liamnek sokkal több humora van, vagy csak én gondolom így? Mindegy, imádtam. Liam meg a bankrablás. Ja és már meg is van, hogy mi fog történni, vagyis szerintem.
    L.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mármint hol van több humora? itt vagy a valóságban???
      szerinted mi lesz a folytatás?

      Törlés
  6. Aztaaa, jót röhögtem Liam gondolatain :D vicces volt, de tényleg :D
    amúgy tökre meglepődtem a végén, hogy az apja legjobb barátja a maffiához tartozik/tartozott. nagyon kíváncsi vagyok, hogy mik lesznek még itt.. :D
    várom a kövit :33 xoxo

    VálaszTörlés
  7. Úristen xDD Annyira vicces. Jó tudom, hogy tök komoly a helyzet, de Liam beszólásai, meg amiken agyal xDD Annyira imádom :)) Nagyon örülök neki,h holnap is hozol részt *-* Már várom :))

    VálaszTörlés
  8. Liam-en annyit tudok rohogni. :DDD
    IMADOM A SZTORIT! Vele egyutt tegedis.
    Most osszeallt a fejemben egy lehetoseg, hogy hogyan lep be a kepbe a csajszi.
    Imadom! Varom a koviiit! :3
    Puszii! xXx
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is imádlak téged is :D szerintem a csajszival szembe csalódni fogsz :/

      Törlés
  9. Ó szegény Liam !

    VálaszTörlés
  10. az elején aztán bevoltam csokizva, hogy most mi lesz Liammel, aztán megnyugodtam. Azt hittem be akarja venni maffia főnöknek xD na a végén megint becsokiztam, és holnapig lehetek csokisan :(
    várom xD

    VálaszTörlés
  11. én egy kicsit összezavarodtam, de nem tudom ,hogy miért xd na mindegy az én -festett!- szőkeségemmel majd csak rájövök :3 megint jó rész lett ,várom a kövit gyorsaaan *-*♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mond el h mit nem értesz én pedig válaszolok az összes kérdésedre :)))))))

      Törlés