/ Nyolcadik rész /

És ismét itt vagyok egy új résszel amiben egy újabb szereplőt köszönthetünk akinek megint csak szépen változtattam az igazi jellegén :) szóval csak a nevét hagytam meg :D Louis fanok örülhettek :P komizni érrr ugyanis eléggé el lustultatok :/ nem fogok könyörögni a komikért, de ha ti nem irtok akkor tőlem se várjatok nagy aktivitást..pedig tudjátok, hogy velem lehet egyezkedni ;) ha ti aktivak lennétek akkor a részek is gyakrabban érkeznének...de nem, hát nem :) 

/ Zora Payne /

- Az imént értesítettem a szüleidet - egy morgás hagyja el a számat, miközben kezeim össze vannak kulcsolva a mellkasom előtt és tüntetőleg nem nézek rá az előttem épp leülő rendőr pasasra. A széke megnyikordul a súlya alatt, de egy percre sem veszi le a szemeit rólam. Szerintem attól tart, hogy esetleg képes vagyok felugrani és elrohanni innen. Őszintén megfordult a fejemben. Ennél nagyobb bajba már úgyse nagyon keverhetem magam. Azonban a szökést gyorsan kivertem a fejemből, ugyanis ebben az épületben csak úgy hemzsegnek a zsaruk és szerintem nem lenne tanácsos még jobban magamra haragítanom őket.
Miután elkaptak a bárban és betuszkoltak egy rendőrautóba összebilincselt kézzel talán egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Hisz a szüleim nem arra neveltek, hogy kiskorú bűnöző legyek. De hisz én nem is vagyok bűnöző, csak egyszerűen rosszkor voltam rossz helyen. Meg ugyebár ha Clair nem hagyott volna szarban. Esküszöm amit kijutok innen rögtön elmegyek hozzájuk és képen törlöm. Gőzöm sincs, hogy hogyan képzelte ezt az egészet. Szerinte vicces, hogy engem otthagyott miközben Ő lelépett valami három kurva helyes pasival és szerintem mostanra már hármasban nyomják. Ez nem volt szép tőle. A legjobb barátnője vagyok az Istenért.
Mondjuk nem fair tőlem, hogy csak Clairt hibáztatom. Tudtam, hogy a klubba csak felnőttek mehetnek be, én mégis engedtem a barátnőm kérésének és hagytam magam rábeszélni arra, hogy jó móka lesz. Tényleg jó volt egészen addig mig a rendőrök fel nem tűntek. Azt sem tudom, hogy hogyan fogom kimagyarázni magam a szüleim előtt. Szerintem az apám szörnyethalt mikor a rendőrök felhívták, hogy behoztak engem a rendőrségre. Érzem, hogy ennek az egésznek nagyon nagy ára lesz.
- Miért csak a szüleimet? Nyugodtan ki is hirdethette volna, hogy az egész város tudja meg, hogy Zora Payne bejutott egy nem kiskorúaknak való klubba. - a férfi kék szemei megrebbennek mikor a számat elhagyja a Payne név. Mindig ez történik mikor valakinek bemutatkozom. Wolverhamptonba a Paynek olyanok mint a királyok. Múltjuk van és ezt híresztelik is. Néha utálom, hogy pont egy ilyen nem hétköznapi családhoz kerültem. Ők tökéletesek, míg bennem elég sok hiba van. Úgy tűnik, hogy az igazi szüleim is kicsapongó életet folytattak. Néha elgondolkozok azon, hogy vajon az igazi szüleim is ennyire sznobok és tökéletesek mint a Paynék, vagy pedig egy tök átlagos emberek akiknek átlagos munkájuk van és senkinek nem kell példát mutatniuk. Félre értés ne essék nekem semmi bajom nincs Kevinnel és Jennával, vagy esetleg Liammel, - mondjuk az utóbbiról nem vagyok hajlandó beszélni, - csak egyszerűen jó érzés lenne ha egyszer találkozhatnék az igazi szüleimmel és elküldhetném őket a búsba amiért képesek voltak bedugni egy árvaházba csak azért mert nem kellettem nekik.
- Ugye tudod, hogy ez a kis incidens nem vet jó fényt a családodra? Kevin Payne aki a hivatal vezetője a város legbefolyásosabb emberének a lány a rendőrségen ül. Nagy bajban vagy Hercegnő. - szája ravasz mosolyra húzódik aminek következtében arcán megjelenik két apró gödröcske. Összehúzott szemekkel vizslatom az előttem ülő férfit. Most, hogy igy jobban megnézem nem is néz ki annyira idősnek. Tuti, hogy még csak harminc éves sincs. Az arca olyan kisfiús, a szemei pedig tengerkéken virítanak ami még többet dob az összhatásra. Tetszik amit látok.
- Mondja csak, hány éves maga? - kérdezem töprengve. Kényelmesebb pózba helyezi magát a székében majd lassan mozgatni kezdi az jobbra- balra. Követem a tekintetemmel és várom, hogy válaszoljon a kérdésemre.
- Mennyire tippelsz Pelenkás? - kérdezi vigyorogva, mire az én szemeim megakadnak. Ez a beszéd nem egy rendőrségen dolgozó személyre vall. Ő úgy beszél velem mintha egy fruska lennék akivel kedvére flörtölhet. De egy rendőrnek nem szabadna így beszélnie valakivel. Vagyis gondolom én, hogy nem. Totál úgy beszél mint Liam mikor kedve van mérgesíteni engem.
- Betöltötted már a huszonegyet? Mert ha nem akkor én már itt sem vagyok, ugyanis egy városi suhanc aki az apjának köszönheti a munkahelyét, nem fog nekem pattogni. - mondom bunkón és mérgesen felállok majd fordulok meg. Azonban alig mozdulok meg máris egy erős kér tapad a karomra és fordít maga felé. Lehet, hogy egy kicsit túl messzire mentem, de akkor sem hiszem azt, hogy nagyon idős lehet. Azt pedig csak kitaláltam, hogy az apjának köszönheti a munkahelyét. Mondjuk aztán lehet igaz.
- Azonnal ülj vissza arra a kibaszott székre ha nem akarod magad még nagyobb bajba keverni - sziszegi a fogai közt és kicsit sem kedvesen nyom vissza a székre majd engedi el a karom, - ami a szorításától eléggé fáj. Amilyen vézna, olyan erős a szorítása.
- Mégis ki a francnak képzeled Te magad? Azt hiszed, hogy kemény csávó vagy mert a rendőrségen dolgozol? Könyörgöm az én ük szüleim hoztál létre a wolverhamptoni hivatalt - jó, nem az én ük szüleim, inkább a mostoha ük szüleim. De erről neki nem kell tudnia.
- Ők létrehozták, Te meg majd a csődbe juttatod - vajon mit kapok azért ha bemosom a képét? Mert esküszöm közel vagyok hozzá ugyanis percről percre jobban megy az idegeimre. De velem nem fog szórakozni. - Egyébként úgy hallottam, hogy minden évben hatalmas bulikat szerveznek ott. Egyszer légy már olyan rendes és hívj meg engem. A meghívót pedig Louis Tomlinsonnak küld Édes. - kacsint rám szórakozottan. Á, szóval Louisnak hivják, milyen jó, hogy végre megtudtam a nevét.
- Bocs, de tatákkal nem mutatkozom nyilvánosan - vágok vissza, mire az arca pár percre elsötétül. Szerintem most megsértettem. Gondolom élvezi, hogy ennyire kisfiús arca van és simán pár évet le tud tagadni csak úgy.
- Ha számodra a huszonöt éves pasi már öreg, akkor Te az én szemembe egy nyalókát szopogató kisbaba vagy aki esténkét még tejet iszik. - mondtam én, hogy nem nincs még harminc. Na de huszonötnek sem nézném. Na, de várjunk Ő már megint megalázott?
- Kinek képzeled Te magad? Azt hiszed, hogy a rendőrségen dolgozol akkor mindent megengedhetsz magadnak? - nézek vele farkasszemet mire Ő is pont úgy néz vissza rám. Meg kellene Tőle ijednem. De egyszerűen csak utálom. Hogy lehet valakit ilyen rövid idő alatt megutálni.
- Tudom, hogy irigykedsz és, hogy szívesen ágyba bújnál velem - húzogatja fel-le a szemöldökét mire még az ereimbe is megfagy a vér. Azt hiszi, hogy én egy ribanc vagyok aki akár kivel ágyba bújik? Komolyan igy nézek én ki?
- Hogy Te mekkora egy faszfej vagy. Hánynom kell Tőled - mondom undorodva. Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet mondok, de remélem a szüleim hamar ideérnek és elvisznek innen. Nem akarok többet Louis-val egy helységben maradni. A végén még megöljük egymást.
- Te sem vagy egy jó tündér, viszont kurva dögös vagy és szívesen kinyalnálak - nyálazza meg a szája környékét és csillogó szemekkel méri végig a testem. Jobban összehúzom magam és fapofával bámulok vissza rá.
- Mond csak az összes elítéltet megdugod? - kérdezem.
- Csak azokat akiktől feláll a farkam. - vonja meg a vállát egyszerűen, miközben felvesz egy ceruzát és azzal kezd el játszani. Ujjai körül forgatja és magában dúdolgat.
A rendőrök nem azért vannak, hogy példát mutassanak? Hát Louis aztán nagyon nagy példát mutat. Csodálom, hogy még nem rúgták ki. Habár szerintem senki nem tudja, hogy mit csinál.
- Szopd le magad - ez a végszó, ugyanis mikor ez a mondat elhagyja a számat nyitódik az ajtó és a szüleim lépnek be az irodába.
Anyám haja zihált és a pizsamájára meg a köntösére húzta fel a kabátját meg a cipőjét. Kezeit tördeli és az arca falfehér. De mikor meglát rögtön megindul felém és a karjaiba zár. Meglepődök és ijedten ölelem vissza ugyanis gőzöm sincs, hogy ezt miért csinálta.
- Nincs semmi bajod? Annyira megijedtem mikor a rendőrségről hívtak - simogatja a hajam, de hirtelen apám elhúzza Tőlem. Na az Ő arckifejezéséről inkább nem beszélnék. Eszméletlen, hogy még ilyen késői órákban is öltönyt visel. Neki mindig jól kell mutatkozni.
- Jenna, hogy lehetsz vele ilyen kedves? A lányod egy felnőtteknek szóló klubban bulizott és kitudja, hogy még mit csinált. - hát apától nem vártam mást. Tudtam nagyon jól, hogy ki lesz akadva. Hisz szégyent hoztam a család nevére. Ez kicsit sem tökéletes viselkedés. Most megint hetekig majmolhatok, hogy bocsájtson meg nekem. Habár most egy hónapra elutaznak anyával valamilyen üzleti útra és otthon hagynak egyedül. Csúcs, legalább nem kell a bunkó képét néznek meg hízelegnem.
- Biztos, hogy van rá valami magyarázat. Zora egy felelősségteljes kislány és tudjuk nagyon jól, hogy messziről kerüli a bajt. - közel vagyok hozzá, hogy elröhögjem magam anyám monológján. Még idejében észbe kapok, ugyanis Louis felől egy hangos horkantás hallatszik. Csúnyán nézek rá, az apám pedig kérdően, ezért inkább lehajtsa a fejét, hogy maradjon ki ebből a családi beszélgetésből.
- Magyarázat az biztos van, de a szégyent nem fogja tudni elkerülni. Egy Payne a rendőrségen! Még szerencse, hogy a parancsnok közeli barátságot ápol velem így csendben el tudtuk rendezni a dolgot - zsörtölődik apa. Ennyi? Engem meg itt hagytak Louis-val? Majdnem megerőszakolt ez a köcsög, most meg kiderül, hogy az apám még a rendőrökkel és jó barátságot ápol. Ilyen nincs.
- Sajnálom, de ez a ma este nem az én hibám volt. Clair a szülinapját mindenáron abban a klubban akarta megünnepelni...
- Már rosszul kezdődik az egész ha Clair Bell szóba kerül. Pont olyan mint az anyja. - talán tényleg rossz ötlet volt megemlíteni Clair. Apa nem nagyon birja Mollyt amit részben meg is értek. Hisz még a saját lánya sem bírja az élete miatt. Clair még csak az apját sem ismeri, ugyanis Molly annyi pasival volt abban az időben. Ez azért egy kicsit durva.
- Nehezedre esne ha egyszer valamiért nem Mollyt hibáztatnád? - kérdezi csípősen anya és egy gyilkos pillantást küld férje felé aki csak megforgatja a szemeit. Ez azt jelenti, hogy kicsit sem érdekli az amit a felesége mond.
- Megengeditek, hogy befejezzem? - szólok közbe nehogy pont itt ugorjanak egymás nyakának. Mind a ketten rám néznek, majd apa bólint, hogy folytassam a magyarázkodást. Mély levegőt veszek és tovább folytatom. - Szóval én mondtam Clairnek, hogy ne menjünk oda mert egyikünk sem felnőtt még, de Őt nem érdekelte és rászedett. Elmentünk, buliztunk meg ilyenek és akkor én elmentem mosdóba majd mikor visszajöttem totál káosz fogadott. Egy csomó zsaru és le akartam lépni. Láttam Clairt, de Ő csúnyán cserben hagyott engem pedig behoztak ide.
- Jellemző. A saját bőrét menti mást meg le sem szar. - ritkán hallom apát csúnyán beszélni. Csak akkor káromkodik mikor tényleg nagyon mérges. Úgy látszik most nagyon mérges. Vagy rám, vagy pedig Clairre.
- Szegény Kincsem - húz magához ismét anya és a hátamat simogatja. - Majd holnap szépen elbeszélgetek Mollyval, hogy nevelje meg Clairt. Még egyszer nem engedem, hogy bajba keverjen Téged. - günnyög anya a hajamba. Mondtam már, hogy imád úgy bánni velem mint egy ovissal? Nos ez azért van mert Liam elköltözött otthonról és attól fél, hogy hamarosan engem is el fog veszíteni mivel az Oxfordra fogok járni az orvosira apa kérésére.
- Akkor úgy látszik Rám itt már nincs is szükség - köszörüli meg a torkát Louis miközben feláll és az apámhoz sétál. - Örülök, hogy végül meg tudtuk oldani ezt a kellemetlen szituációt - az eszem eldobom, hogy hogy tud nyalizni a szüleim előtt. Bezzeg az előbb képes lett volna megerőszakolni. - Zora örültem, hogy személyesen is találkozhattunk. - nyújtsa felém a kezét mire én kelletlenül megrázom azt, de csakis az apám miatt aki árgus szemekkel figyel. - Mr és Mrs Payne örvendtem a találkozásnak. - ezt a kis seggnyalót. Az eszem eldobom. Kitessékel az irodájából, de mikor végleg becsukná az ajtót hirtelen a seggembe markol és mikor vissza pillantok csak rám kacsint. Perverz!
A szüleim után megyek, de senki nem beszél. Csendben ülök be az autó hátsó ülésére és az úton is csak anya szól néhány szót. Három órát üt az óra mikor belépünk a házba. Fáradt vagyok és nincs más vágyam csak aludni. Elegem van ebből a mai napból, de komolyan. Csak aludni akarok és soha fel nem ébredni.
Elindulok a lépcsők felé, de csak ez egyik lábamat teszem rá a lépcsőfokra mikor meghallom apa torokköszörülését. Fejemet az ég felé fordítom és végül visszafordulok a szüleim felé.
- Szeretnétek még valamit? - kérdezem unottan, azok pedig csak összenéznek. - Fogjátok gyorsra a témát ugyanis fáradt vagyok és aludni akarok. - mondom követelően.
- Ugye tudod, hogy büntetést kapsz? - kérdezi apa a hangja pedig dühösen cseng.
Megfordul velem a világ mikor meghallom azt a szót, hogy büntetés. Mi vagyok én? Pár hónap múlva betöltöm a tizennyolcat ami azt jelenti, hogy felnőtt leszek. Mikor fognak már úgy is tekinteni? Én nem vagyok óvodás akit meg kell büntetni ha rosszat csinál.
- Tessék? - kérdezem elkerekedett pupillákkal. Könyörgöm mondja valaki, hogy csak képzelődöm. - Ugye ezt most nem gondoltad komolyan?
- A rendőrségen szedtünk össze. Szerinted ezt szó nélkül fogom hagyni? Én nem bűnözőt neveltem, hanem egy értelmes lányt aki majd a jövőben sokra fogja vinni. - csak a jövőmre ne kezdjen el nekem beszélni mert állva elalszom. Tudom orvos leszek, már tíz évvel ezelőtt is tudtam.
- Nem vagyok ovis!
- De felnőtt sem. Ezek után remélem nem gondoltad azt, hogy magadra fogunk hagyni egy teljes hónapig. - ennyi volt. Én felkötöm magam. Azt hittem, hogy ez lesz életem legjobb hónapja. Hisz szülők nélkül lettem volna, - na meg Liam nélkül, ugyanis nem hiszem, hogy Ő haza tolná a képét. Úgy látszik, hogy a tervemnek vége.
- Pedig nyugodtan itt hagyhattok. Megbízhattok bennem, meg minden. - túrok bele a hajamba és közel vagyok hozzá, hogy hiszti rohamom legyen. Azt pedig szerintem egyikőjük sem akarja. Nagyon durva ha hisztis vagyok. Sikoltozok, vergődök, ordítozok meg minden. Egy szóval durva.
- Szó sem lehet róla. Már meg is találtuk a megfelelő megoldást. - vereget háton apa és kikerül, hogy tudjon felmenni az emeletre.
- Hidd el nagyon fogsz neki örülni. - puszilja meg anya a homlokomat és ő is követi apa példáját.
Magam maradok a lépcsők előtt miközben az ajkaimat harapdálom és töprengek. Mire készülnek ezek ketten? Minek fogok én örülni? Kíváncsi vagyok, hogy mit terveznek...

/ Hetedik rész /

Hellóóóó:D új rész :P igazából még az elején el felejtettem mondani, hogy ez igazából nem is fanfic, csak a fiúk nevét használtam fel, de teljesen más a személyiségük meg minden ;) komizni érrr

/ Liam Payne /

/ + 16 /

Valahol az ágyam közelébe a telefonom hangos zenélésbe kezdett. Mikor meghallottam egy erőteljes nyögés hagyta el a számat, miközben a másik oldalamra fordultam és pluszba még a takarót is a fejemre húztam. Idegesitett a jól ismert dallam, amit direkt azért állitottam be pár napja, hogy halljam meg mikor valaki hiv, ugyanis szép kis megjegyzést kaptam a szüleimtől, hogy engem soha nem lehet elérni rögtön. A kérésükre kiválasztottam és idegesitő csengőhangot, hogy mindig halljam meg ha valaki hiv. Mostanra azonban megbántam ezt a cselekedetemet, ugyanis rájöttem arra, hogy az anyám egy nap képes felhivni vagy százszor.
Igen, három éve járok egyetemre Londonba. Igen, huszonegy éves vagyok. És igen, az anyám még mindig úgy kezel mint egy kisfiút akit minden órában meg kell figyelni. Ó és igen, cseszettül idegesitő egy dolog. Pont ezért direkt nem veszem fel neki a telefont. Nem vagyok neki hajlandó beszámolni a napjaimról. Meg amúgy is addig a jó, mig nem tudják az apámmal, hogy mit csinálok igazából.
Egyetemre járok és mérnöknek tanulok elméletileg. Viszont gyakorlatilag semmit nem tudok arról, hogy hogyan kell egy házat épiteni. Három éve alatt már valaminek a fejembe kellett volna maradni, gondolhatjátok most. Na igen, a fejembe is maradt volna ha rendszeresen bejárnék az órákra. Azonban én ezt nem csinálom. Akkor megyek be az egyetemre mikor az eszembe jut. A legjobb pedig az, hogy eddig semmi gondom nem volt belőle ugyanis a tanárok nem ismernek. Számukra csak az a lényeg, hogy az apám minden áldott hónapban egy rakat pénzt utal a számlájukra. És akkor én miért strapáljam magam? Gecire nem érdekel ez az iskola, sőt én lennék a legboldogabb ha elhúzhatnék innen.
- Cukorbogyóm, nem akarod felvenni a telefonod? - a szemeim egyszerre pattannak ki, majd ugrok fel hirtelen a fekvő helyzetemből és nézek le a mellettem fekvő alakra. Szerencsére egy nőnemű lény szuszog mellettem, miközben hosszú vöröses barna kócos haja az egész arcát befedi. Vékony, csontos ujjaival erősen szoritja magához a takarót. Bőre különösen fehér és miközben szuszog úgy mozognak az orrára lógó tincsei.
A kérését figyelembe sem veszem, igy a telefonom pár hosszú másodperc múlva végleg elhallgat. Ajkamba harapok és kinézek a kolesz szobám ablakán. A Nap éppen hogy csak süt és egy rakat sötét felhő virit az égen ami azt jelenti, hogy a nap bármely részén megint esni fog. Elgondolkodok ahogy az eget bámulok. Már megint egy ismeretlen lány alszik mellettem, ráadásul nem is egy szupermodell alkat. Pedig ez nem az én stilusom. Nem vagyok valami nagy nőfaló. Csak akkor kezdek ki egy lánnyal ha már tényleg nagyon szükségem van egy jó nagy szexre. És általában az ilyen alkalmakra emlékezni szoktam. De erre a vörös démonra akár mennyire is próbálok nem birok emlékezni.
Tegnap késő délután a külvárosba mentem és szokás szerint versenyeztem illegálisan. A londoni pálya kicsit sem olyan jó mint Wolverhamptonban. Talán azért mert nincs itt Z. Hiányzik a régi életem és a haverjaim. A londoniak sznobok, pénzéhesek és őrültek. Soha nem akartam közéjük tartozni, de csak mellettük folytathatom a szenvedélyemet.
- Te meg ki a tököm vagy? - kérdezem kicsit sem kedvesen, miközben számat egy fancsali mosolyra húzom ahogy a lány kiseperi arcából a tincseit. Arca hosszúkás és piszi orra van, ajkai pedig rettentő vékonyak. Ráadásul még csak mellei sincsenek. Olyan mintha két narancs nőtt volna ott, ahol igazából a melleinek kéne lennie.
- Hát Gina! - mondja jókedvűen majd egy szempillantás alatt a nyakamba veti magát és elkezd csókolgatni ott ahol csak tud. Hidegrázás fut végig a testemen ahogy hozzám ér, ezért minden erőmet bevetem, hogy tudjam végleg lerázni magamról. Ez pedig csak úgy sikerül, hogy egy erőteljes lökéssel vissza nyomom az ágyba és pedig felállok a matracra és onnan nézek le a dilis lányra. Komolyan hány éves ez a fruska? És mivel itatott le, hogy felhoztam a szobámba és megdugtam? Más lánynak évekig nem sikerül. Igen, nehezen kapható vagy és válogatós.
- Ki a faszom vagy te Hát Gina? - kérdezem értetlenül miközben próbálom felidézni magamban a tegnapi napot. Voltam a pályán és volt ott egy csomó lány, de az egyikük sem volt nagy szám. Ilyen Ginára pedig nem is nagyon emlékszem. Végleg összekeveredtem.
- Ne csináld már ezt velem. Egész éjjel Te voltál az én katonám, ugyanis a dákód csak nekem tisztelgett. - a lány ujjait hirtelen megérzem a lábamon. Oda kapom a tekintetem és látom ahogy a mű körmeivel a farkamat vette célpontba. Lassan közeliti meg a pontot, de mikor elérné a fontos részt, -vagyis a farkam hegyét-, én rögtön kiugrok az ágyból és egészen a falig trappolok. De félúton felveszem a padlóról a felsőmet és addig húzom le ameddig csak tudom, nehogy véletlenül ez a Gina még megerőszakoljon.
- Most komolyan, mit keresel az ágyamba? - kezdem elvesziteni a türelmemet. Nekem ez a csaj nagyon nem jön be. Látszik rajta, hogy totál zizzent.
Gina megforgatja a szemeit, majd lerántja magáról a takarót és meztelenül pózol előttem. Hatalmasat nyelek és próbálom elforditani a tekintetem a testéről. Lány létére egész jól ki van dolgozva a teste. Olyan mint egy fitnesz modell. Asszem értem, hogy miért akadt meg rajta a szemem.
Vörös haját háta dobja és úgy tök pucéran indul meg felém. Félek. Még pedig attól, hogy képes megerőszakolni. Bájosan illegeti magát előttem és élvezi. Majd mikor hozzám ér kezeit átkulcsolja a nyakam körül és elkezdi a nyakamat csókolgatni. Cseppet sem élvezem. Szesz szaga van. Éjjel lehet, hogy feláll tőle a farkam, de ez most nem fog össze jönni neki. Minél érzékebben csókol, én pedig minél kellemetlenebbül érzem magam. Hirtelen a fülem alatti ponton megáll és megharapja a vékony bőrt, szivni akarja, de én elforditom a fejem igy esélye sincs. Na nehogy már egy csaj szivja ki a nyakamat. Ez az én dolgom lenne.
Remélem, hogy veszi az adását és észhez tér, de sajnos nem ez történik. Apró köröket kezd el rajzolni a farkam körül, majd egy másodperc múlva elkapja azt és ránt rajta egyet. A szemei könnybe lábadnak az ő száján pedig egy diadalittas mosoly terül szét. Lassan kezdi el húzogatni miközben a kényeztetésétől az én szemeim automatikusan csukódnak le és úgy élvezem.
- Bocs, hogy zavarok gyerekek, de Liam a tanszékvezető tőlem üzent, hogy szóljak neked, hogy menj fel hozzá az irodájába amilyen gyorsan csak tudsz. - Niall hangjára Gina rögtön elengedi a péniszem majd küld felé egy gyilkos pillantást amiért megzavart. Azonban én örülök, hogy csak igy megjelent.
Kényelmesen álldogál a fürdőszoba ajtóban és kicsit sem zavarja az, hogy mit látott. Már hozzá szokott, hisz három éve vagyunk szobatársak. Mondhatnám azt, hogy a legjobb barátom lett, de akkor hazudnék ugyanis nem lett az. Soha nem fogja tudni Z-t utánozni. Csak egyszerűen haverok vagyunk aki mindig megcsinálja a beadandóimat és ha úgy van falaz mikor kiszökök a koleszból éjjel.
- A tanszékvezető? - ráncolom össze a homlokomat értetlenül. Még soha nem beszéltem azzal a faszival. Tudom ő a suli egyik feje és azt is tudom, hogy apa bőségesen tejel neki. Akkor miért velem akar beszélni és nem az apámmal? Ez érdekes.
- Akkor tanulj Te kis csődör - simit végig az arcomon Gina, mire riadtan kapok észhez ugyanis elfeledkeztem róla, hogy még mindig a szobában tartózkodik. Undorodva elhúzom a számat és várom azt a pillanatot, hogy vajon mikor lép ki végleg az életemből. Mert az biztos, hogy én soha többet nem fogom keresni. Végül nagy nehezen elhúzódik tőlem és elindul összeszedni a ruháit a padlóról. De mindig direkt úgy hajol le, hogy tökéletest belátást nyerjek vagy a fenekére, vagy esetleg a melleire. Azonban nem sikerül neki újra felizgatnia. Hiányzik belőle az a bizonyos plusz amire nekem szükségem van egy lányba. Ne kérdezzétek, hogy mi az a plusz ugyanis még én sem tudom. - Hivj fel ha megint konyul a lompos. - kacsint rám és ezzel egy időben ismét elkapja a farkam, de én egy erőteljes mozdulattal ellököm a kezét. Niall előtt ne égessen már le !
- És egy újabb prosti, akiről semmit nem tudunk - sóhajt fel Niall majd az ágyamhoz lépked és leül mellém. Nem válaszolok, csak kezeimet a térdemen támasztom meg majd fejemet az öklömön pihentetem és úgy bámulok előre, miközben Niall a táskájából szedi ki a könyveit és azokat lapozgatja. Ő annyira az ellentétem. Mindenben tökéletes, mig én nem. - Melyik sarkon szedted fel? - fájhatna ez a kérdése, hogy ennyire lenéz, de nem fáj. Eddig akikkel voltam csajok egyikőjüket sem szerettem igazán.
- Jó kérdés - nevetek fel  kinomban, ugyanis a választ sajnos nem tudom. Totál kilőttem magam tegnap este. Amire pedig még emlékszem abban ez a Gina nagyon nem szerepelt. Józanul tuti, hogy még csak rá sem néznék, ugyanis messziről látszik, hogy egy agyatlan fruska. - Szerintem kár is vele foglalkoznunk, ugyanis többé úgysem fogok vele találkozni mivel nem az esetem.
- Akkor mégis mi a francért nem hagytatok az éjjel nyugodtan aludni? - kérdezi felháborodva Niall mire én elég érdekesen nézek rá. Nem hagytuk volna aludni? - A csaj úgy nyögött mintha egy ló baszta volna. Ezerszer elmondtam ha csajt hozol ide, csendben csináljátok! - nem állom meg, hogy ne nevessek fel. Sajnálom Niallt. Annyi szobatársa lehetett volna, de Ő mégis pont engem fogott ki. Az élet szivás.
- Én pedig ezerszer elmondtam, hogy ha valami nem tetszik nyugodtan kereshetsz más szobatársat - vonom meg a vállam egyszerűen. Niall nem válaszol csak lehajtsa a fejét. Soha nem fog más szobatársat keresni ugyanis a többi diák utálja Őt mivel egy kicsit stréber. Talán én vagyok az egyetlen aki emberszámba veszem Niallt.
- Mindjárt kezdődik az első óra - néz rá a mobilja kijelzőjére csak azért, hogy ne kelljen mondania valamit az előző mondatomra. Feláll majd a hátára kapja a hátizsákját és végig néz rajta. Alsógatyában és egy pólóban ülök az ágyamon, miközben Ő már teljesen napra kész. Ha jól sejtem tiz perc van hátra az óra kezdéséig és engem szokás szerint nem zavar. - Gondolom ma sem jössz be. - mondja egy kissé rossz állóan.
- Keretezd be ezt a napot a naptáradban pirossal, ugyanis ma megtisztelem az egyetemet, hogy egy ilyen sztár mint én végigülök egy csomó unalmas órát. - állok fel és megveregetem Niall hátát, majd egyenesen a fürdőszobába megyek, hogy tudjak elkészülni.
Percek alatt mosok fogat, igazitom meg a hajam és öltözködök fel, majd kapom vállamra a táskám és csatlakozok a haverom mellé aki már a körmét rágja, hogy miattam fog elkésni egy fontos óráról. Igazság szerint számára az összes óra fontos.
A szobánkat elhagyva egyenesen az egyetemre indulunk ami a kolesztól pár percre található. Nekem még az épület sem tetszik mivel egy régi ódon kastélyra emlékeztet. Viszont a csajok dögösek.
Azt sem tudom, hogy milyen órám lesz, igy arra megyek amerre Niall is. Azonban éppen hogy csak befordulunk a hatalmas udvarra egy eléggé dögös miniszoknyás fruska állit nekem. A haverom csak hápogni tud, majd le akar lépni, de én ezt megakadályozom ugyanis elkapom a pólóját és nem engedem el mellőlem.
- Biztos Te vagy Payne - mondja miközben a kezében tartott apró papirt nézegeti. Hatalmas kék szemei vannak, az ajkai pedig vérvörösen fénylik. Tuti emó a csaj. Mármint a stilusa tökre arra emlékeztet. Egyszer Zora is az akart lenni, de mikor meglátta majdnem szörnyet haltam és rögtön az volt az első dolgom, hogy a hátamon becipeltem a fürdőszobába majd lemostam az arcát. A húgomat már csak nem fogom engedni, hogy úgy nézzen ki mint egy halott.
- Teljes életnagyságban Szellemlány - mutatok végig magamon és remélem, hogy érti a poént. Azonban a feketére festett szemeivel úgy néz rám mint azok a lányok a horrorfilmekből akik épp gyilkolni készülnek. És mint tudjuk az emósok imádják a vért. - Képzeld a minap felfedeztem egy nagyon horrorisztikus temetőt a közelben. Talán téged érdekelne a hely. Biztos királyul lehet ott szellemeket idézni meg ilyenek...
- Fogd be, jó? Nem vagyok boszorka, elmebeteg meg pláne nem.
- Ez nagy kár ugyanis a haverom imádja a boszikat. Igaz Niall? - forditom fejem a mellettem álló srácra akinek az arca paprikavörös. Tudom, hogy bejön neki a csaj. Látom a szemeim ráadásul amig ezzel a némberrel beszéltem, Niall le sem tudta venni a szemeit a melleiről. Mi ez ha nem szerelem? Amúgy is ha jól tudom Niallnek az elmúlt három év alatt nem is volt csaja. Borzalom.
- Őőő...én...szeretem a...a...kaját - túr bele a hajába. A lány szája majdnem szétnyilik és szerintem közel van hozzá, hogy pofán röhögje a haveromat. Én inkább ebből az egészből kimaradok. Niall a csajozásban béna. Minek jár ez egyetemre? Tanulni?
- Ugye tudjátok, hogy nagyon furák vagytok mind a ketten? - kérdezi bizonytalanul Emóka, én pedig vigyorogva összenézek Niallel.
- Ezt bóknak veszem - kacsintok rá a Hullalányra. - Mégis Te voltál az aki leszólitott. - emlékeztetem az apró incidensre ami pár perce történt.
- Igen, ugyanis a Tanszékvezető engem kért meg, hogy szóljak neked arról, hogy az irodájában vár most. - magyarázza egyszerűen, majd amilyen gyorsan csak tud sarkon fordul. Niall csalódottan felsóhajt én pedig kérdően nézek rá. Nem szokott igy viselkedni.
- Még a nevét se tudom - mondja úgy mint aki bár melyik percben elsirja magát.
- Akkor mit tökölsz itt? Menj utána és mozdulj rá - bököm meg nevetve. Niall lesokkol végül felhúzza a nadrágját és mély levegőt vesz. Ezt az idiótát. Nem szól semmit és elindul, de úgy mint akinek totál tele a gatyája.
Megcsóválom a fejem és elindulok a Tanszékvezető irodája felé. Igazából gőzöm sincs, hogy mit akar. Életemben csak egyszer láttam mikor felvettek erre az átkozott helyre. Nem terveztem azt, hogy egyszer még újra beszélnem kell vele, ráadásul négyszemközt.
Az iroda az egyetem első emeletén lévő folyosó legutolsó ajtajában van. Ezt onnan tudom, hogy apám kezdetben elég sokat járt ide és olyankor mindig a folyosón kellett várnom, hogy utána kapjam meg a jól ismert hegyi beszédet.
Kopogásra emelem a kezem, de mikor az megtörténne az ajtó magától kinyilik és szembe találom magam a jól ismert szemüveges, szakállas hapsival.
- Maga aztán kemény. Honnan tudtad, hogy jövök? - kérdezem csodálkozva és a nyitott ajtót nézem.
- Láttalak az ablakon keresztül és tudtam, hogy csak hozzám jöhetsz - kacsint rám majd félre áll az útból, hogy tudjon engem beengedni. Mikor ez megtörténik vissza sétál az asztalához és leül az asztal mögötti székre, majd bök egy szabad székre. Kelletlenül, de bemegyek és elfoglalom a helyem.
- Beszélni akar velem, ami érdekes ugyanis az apám szokta az egyetemes dolgaimat intézni - túrok bele a hajamba. Hangom tele van kiváncsisággal, mert tényleg az vagyok. Érdekel, hogy mit akar.
- Ezen már az apád nem tud segiteni. Nincs az a pénz ami elintézi azt, hogy ne csapjanak téged ki innen. - hoppá szóval pont most akar engem kirúgni.
Az arcomra fagy a mosoly és lepereg előttem az egész ügy. Ha a szüleim megtudják, hogy kicsaptak nekem annyi. Hisz előre meg van tervezve a jövőm! Bassza meg engem innen nem küldhetnek el. Ezt nem engedhetem meg. A nagyapám csak azért vette meg álmaim autóját mert mérnöknek tanulok. Úr Isten mekkora szarba kevertem magam.
- Valami megoldás csak van. Egyáltalán miért akar kirúgni? - mondjuk szerintem erre a válasz egyértelmű.
- Hetek óta nem jársz be, a vizsgáid nincsenek meg. Ha maradni akarnál akkor az összes óra anyagát be kellene pótolnod és mindenből jelesre kéne vizsgáznod, hogy a tanárok átengedjenek a következő félévbe. - magyarázza keményen én pedig boldogan állok fel. Igen, boldogan mivel akkor ezek szerint még sincs minden veszve. Csak meg kell csinálnom pár könnyű vizsgát és maradhatok a szüleim pedig semmiről nem fognak tudni. Erről ennyit.
- Ezt a lehetőséget választom. - mondom egyszerűen.
- Nem adtam választási lehetőséget. - mondja keményen és lehúzza a szemüvegét az orrára. Nincs időm vele veszekedni. Este megyek egy motor versenyre és meg kell nyernem.
- Megtanulom a tananyagokat a szaros vizsgára és akkor esélye sem lesz innen kicsapni. Ennyi. - vonom meg a vállam és mielőtt valamit tudna szólni sarkon fordulok és elhagyom az irodát.
Bunkó vagyok? Lehet. Flegma? Biztos. Érdekel? Nem. Ez az én életem ahol azt csinálok amit én akarok. Itt nincsenek anyáék, hogy megmondják mit csináljak. Itt én szabom a szabályokat amiket be is tartok. És ezt élvezem.

/ Hatodik rész /

Boldog 4. születésnapot One Direction! El sem hiszem, hogy már négy éve együtt vannak :D Remélem, hogy még sokáig együtt maradnak és még ennyi mindent el fognak érni mint idáig :P Az évfordulójuknak hála gondoltam megleplek benneteket egy friss résszel :) A részről annyit, hogy nincs több ugrálás az időben és nézzétek a korhatárokat ;) a komikért rettentő hálás vagyok és örülnék ha ehhez is kapnék ennyit xD

/ Napjainkban /

/ Zora Payne /

/ + 16 /

- Ez életem legjobb születésnapja! - orditja el magát Clair, majd a nyakamba ugrik és elkezd ugrándozni. A jobb kezében tartott poharat az Ég felé emeli, miközben csipőjét a zene ritmusára mozgatja. Én is elvigyorodok miközben a nyakánál fogva ölelem meg és csatlakozok hozzá a táncolásba.
Elég béna táncot vághatunk be, ugyanis egy csomó fiú utánunk fordul miközben elismerő pillantással áldanak meg. Akit szexinek tartok vissza mosolygok és kacsintok. Tudom, hogy ennyi gesztus elég és a pasiknak máris piszkos gondolataik támadnak. Én pedig élvezem mikor miattam keletkezik dudor a nadrágjukba.
Oké, gondolom most sokan egy ribancnak hisznek, aki csak arra hajt, hogy kikezdjen az összes őrülten dögös pasival. A válaszom erre az, hogy talán igen, talán nem. Lehet, hogy titkon tényleg ilyen vagyok és élvezem mikor kikezdhetek egy olyan pasival akinek komoly kapcsolata van, vagy pedig felesége, esetleg gyereke.
És most azt kérdezitek magatokban, hogy hova lett az- az aranyos Zora Payne aki hónapokig siratta a bátyját aki elment Londonba egy kibaszott egyetemre. Nos, az a Zora eltűnt mikor Liam megszegte a szavát. Ugyanis nem járt haza hetente, sőt még csak havonta sem. Jó volt ha félévente egyszer haza tolta a képét. De akkor is csak pár napra. Soha nem mondtam neki, hogy mekkora csalódást okoz nekem ezzel, hisz Ő mindig kedves volt velem és mikor otthon volt tényleg minden idejét velem töltötte. Én pedig majd kicsattantam a boldogságtól ugyanis élveztem, hogy csak velem foglalkozik. Nekem pedig több sem kellett, csak annyi, hogy én legyek Liam mindene. Rám nézzen aranyosan, nekem mondja azt, hogy imád, engem öleljen magához, nekem a hajamba nyomjon puszikat.
Igen, most esett le neked is, hogy belezúgtam a mostohabátyámba. Én egy rohadt árvaházas liba, bele estem a család szeme fényébe akinek meg van tervezve az egész rohadt tökéletes élete. Liam jövője amibe én soha nem fogok máshogy szerepelni, csak úgy mint egy kishúg akit mindentől meg kell védenie.
Apa pedig nagyon jól ismerte az érzéseimet már három évvel ezelőtt. Pár momentum elég volt neki arra, hogy észre vegye, hogy hogyan nézek Liamre. Szent meggyőződésem, hogy pont ezért küldte el  Londonba, mivel nem bizik bennem. Fél, hogy tönkre teszem a család jó hirnevét.
Nem kell mondani, én is tudom, hogy nem vagyok normális és, hogy ez olyan mint egy vérfertőzés, hisz az egész életemet vele töltöttem. Nekem úgy kéne Liamre tekintenem mint az igazi bátyámra, nem pedig úgy mint akivel szivesen basznék egy jót. Ez nagyon nem kóser. Sőt jobban bele gondolva gusztustalan is.
Engem azonban nem érdekelt soha sem. A mai napig azon töprengek, hogy hogyan tudnék Liam közelébe férkőzni úgy. Azért tök állat, hogy ez az egész akkor kezdődött mikor tizenöt évesen megláttam Őt pucéran a fürdőszobában. Akkor valami megváltozott bennem és egyszerűen képtelen vagyok úgy rátekinteni mint a bátyámra. Mégis, hogy nézzek rá úgy mint a bátyámra, miközben azon fantaziálok, hogy vajon milyen lehet az ágyban.
Ő elment, Clair egy kurva lett, én pedig követtem Őt és a város egyik ribanca lettem aki minden héten bulizni jár és átment rajta már a fél körzet. Kösz Liam, tényleg jó testvér vagy. Neked hála lettem Wolverhampton kettes számú ribanca, aki drogért és piáért szop le pasikat, mivel a nevelő szülei kis angyalt akarnak belőle csinálni, akinek nyilt útja van az oxfordi orvosi egyetemre.
- Tizenhét évesen egy felnőtt klubban ahol nem is szabadna tartózkodnunk, tényleg hatalmas élmény - veszem ki a kezéből a koktélját majd meghúzom azt. Az erős ital égeti a torkom, és mikor egy csepp sem marad a pohárbán, jóizűen cuppantok egyet a számmal és megtörlöm az ajkaimat. Clair csalódottan pislog az üres pohárarára, de pár másodperc múlva egy ismeretlen srác kezéből kiveszi a poharát. A srác először furán néz a barátnőmre, de mikor Clair bájosan elkezd pislogni, a srác csak vállat von. Erről ennyit.
Pont ezért senki nem fog rájönni, hogy nekünk igazából nem is szabadna itt lennünk. Ugyanis ide csak huszonegy év felett szabad belépni, és mi még nagyon nem vagyunk felnőttek. Könyörgöm én még csak tizennyolc sem vagyok! De pár hónap múlva már hivatalosan is az leszek, szóval cseszettül nem érdekel, hogy mit szabadna csinálnom.
- Nem nagy cucc, ugyanis hiányzik még valami - engedi el a nyakam, majd zavartan lenéz a cipőjére. Már megint bele keverte magát és most nekem kell Őt kihúznom a bajból. Nem értem, hogy Molly, hogyan tudott ekkora kurva leányt nevelni. Na nem mintha az anyja nem lenne az, de szerintem Clair ezerszer rosszabb mint Molly. Sokkal durvább és felelőtlenebb. - Tudod tegnap találkoztam egy sráccal aki szivesen adna nekem el pár adag kokót - úgy sejtettem, hogy drog áll a háttérben. Nem, én nem vagyok drogos sőt szó szerint utálom ugyanis ha a szüleim véletlenül megtudnák rögtön visszaküldenénk az árvaházba. Azt pedig kicsit sem akarom. Clairnek is mondtam már, hogy álljon le ugyanis soha nem tudja, hogy hol a határ. Nem egyszer volt már úgy, hogy totál beszivva összefeküdt egy vadidegen pasival akiről semmit nem tudott.
- Akkor miért nem veszel Tőle? - kérdezem egyértelműen. Clair arcára egy bájos mosoly kúszik, miközben aranyosan pislog felém. Na basszus, már megint engem akar bajba keverni a hülye droggal. - Nem C, nem! Tudod jól, hogy én még csak a drog közelébe sem megyek. - kezdem el csóválni a fejem keményen miközben elkezdek hátrafelé tolatni, de Ő elkapja a karomat és visszahúz magához miközben megölel.
- Az összes pénzemet elköltöttem már piára! Arra gondoltam, hogy Te vehetnél a sráctól. - igen, ki szoktam őt segiteni, de nem igy. Drogra soha senkinek nem adnék pénzt. Ráadásul nem Clairnek aki az anyám legjobb barátnőjének a lánya. És ha esetleg történik vele egyszer valami?
- Felejtsd el. - mondom keményen és kibújok az öleléséből. Clair arca elsötétül és mérgesen néz rám. Kezeit összekulcsolja a mellei alatt.
- De szülinapom van! Ugye nem akarod elcseszni életem egyik legboldogabb napját? Hát ilyen legjobb barátnő vagy Te? - ezt nem hiszem el. Attól, hogy ilyeneket mond tudja, hogy meglágyul a szivem mivel én eddig mindig számithattam rá. Mindig kiállt mellettem és segitett amiben csak tudott. Bassza meg, utálom, hogy ennyire ismer és tudja, hogy mi a gyenge pontom.
- Nekem sincs pénzem. Tudod jól, hogy a szüleim azt hiszik, hogy pizsipartin vagyok Lisaéknál. - emlékeztetem őt a kis hazudozásunkra amit a szüleimmel vetettünk be. Lisa a suli legjobb tanulója, apának pedig ez pont elég. Szerinte Lisával kellene lógnom, nem pedig C-vel ugyanis az utóbbi csak megront. Lehet van benne valami.
- Szerintem tudsz alkudozni a sráccal. A nyakamat teszem rá, hogy amit meglát rögtön elolvad. - kacsint felém ravaszul és elkezd a mosdók irányába nyomni. Csodás most aztán nagyon megnyugodtam, de komolyan. Lehet, hogy az összes pasit leveszem a lábáról, de drogdilerekkel eddig még nem volt dolgom. - A mosdóban vár rád. Rögtön meg fogod ismerni. - és mielőtt bármit tudnék szólni egy határozott mozdulattal benyom az egyik nem használt mosdóba.
Először semmit nem látok a hatalmas fehér füst miatt. Az orromat rögtön összehúzom mikor megérzem a fű jellegzetes büdös illatát. Még a hátamon is feláll ettől az egésztől a szőr. Nem hiszem el, hogy bele mentem ebbe az egésze.
Mikor a szemem megszokja a füstöt és az orrom is hozzá szokik a szaghoz előre lépek egyet és az ablak mellett rögtön megpillantok egy srácot. Háttal áll nekem miközben a feje az ég felé van emelve a szájából pedig füst száll fel. Az egész helységet Ő maga füstölte teli? Milyen tüdeje van már ennek?
- Hol van C ? - kérdezi rekedtes mély hangon. Oké ez kezd félelmetes lenni. Fogalmam sincs, hogy C titokba milyen pasikkal kavar. Mi van akkor ha ez a fazon egy őrült gyilkos?
- Én nem vagyok jó neked? - kérdezem szemtelenül majd a derekamra teszem a kezem.
Mikor ezt a kérdésemet meghallja halkan felnevet és a következő pillanatban megfordul. Világosbarna kócos haja van ami a szemébe lóg. Szájából egy füves cigi lóg ki. A nadrágja jobb térdén egy lyuk tátong, a fehér ingén pedig a nyakánál nincs begombolva két gomb. Hm, nem rossz. Sőt nagyon is jól néz ki. Az a tipikus rossz fiú akiket én úgy imádok.
- Tökéletes vagy kislány - mér végig miközben elismerően bólogat. - Gondolom az anyagért jöttél amit a barátosnőd rendelt Tőlem tegnap. - ledermedek ahogy a nadrágja hátsó zsebéből előhúz egy aprócska zacskót amiből virit a fehér por. - Ha kérhetem pontosan fizess mert nem tudok visszaadni. - nyújtja felém a zacskót, de én nem veszem el. Gyorsan ki kell húznom magam ebből a bajból. Valamilyen megoldást kell keresnem.
- Öhm...csak pénzel kereskedsz? - kérdezem és a hajamba túrok. Tudom béna kérdés volt, de jobbra a jelen körülmények között nem futja. Furán néz rám amit meg is értek. - Esetleg az üzlet előtt nem akarsz jobban megismerni? Hogy hivnak?
- SKH, vagyis semmi közöd hozzá ! - mondja bunkón. Hát ezt beszoptam. Találj ki valamit Zora. De mit? Mondjuk csináld azt amiben a legjobb vagy. Ó, hát ez remek ötlet!
Arcomra egy csábitó mosolyt varázsolok és megindulok a pasi felé. Menet közben jobban kinyomom a melleimet és direkt úgy megyek, hogy a szoknyám pár miliméterrel feljebb csússzon. Mikor felé érek az egyik kezemet a vállára teszem és az ujjaimmal apró köröket kezdek el rajzolgatni, miközben a másik szabad kezemmel az inge gombjával játszadozok. Barna szemeivel érdeklődve figyeli az ujjaimat. Nem lök el magától szóval ez elég jó jel. - Mit akarsz kicsi lány? - húzza fel a szemöldökét.
- Van csajod Adonisz? - kérdezem pimaszul és a válláról a kezem áttér a nyakára. Lábujjhegyre állok, hogy érjek fel a nyakához. Mikor ez sikerül apró puszikat nyomok a vékony bőrére. Rögtön lecsukja a szemeit és élvezi a kényeztetésemet. Még szerencse, hogy jó illatú parfümöt használ. A nyakát minden oldalról megcsókolom és remélem lejön neki a célzás.
- Kár a gőzért Édes. Engem ilyen mozdulatokkal nem tudsz megfizetni - rögtön abbahagyom a nyakának csókolgatását, majd meghökkenve lépek egyet hátrébb. Ennyi volt. Azt hittem, hogy élvezi. Engem eddig még senki nem lökött el magától. Én ellenállhatatlan vagyok!
- Akkor baszódj meg a kokóddal együtt, ugyanis Tőlem pénzt nem látsz - csattanok fel, majd mérgesen sarkon fordulok és el akarom hagyni a mosdód, de hirtelen egy erős kar húz vissza. A pasi dögösen pislog rám, amit nem tudok hova tenni. Lehet nem kellett volna ilyen bunkón fogalmaznom.
- Tulajdonképpen lenne egy ajánlatom a számodra - mondja incselkedve miközben fel-le húzogatja a szemöldökét. Gyanakodva húzom össze a szemeimet, de azért bólintok, hogy benne vagyok. De semmi jóra nem számitok. - Szopj le és tiéd a kokó. - elkezdek röhögni, de annyira, hogy még a könnyeim is kicsordulnak. Azonban mikor meglátom, hogy Ő nem nevet velem próbálom abba hagyni. Én senkit nem szopok le. Fúj, az annyira gusztustalan. Oké ha ismerném és szexelnénk az más lenne. De igy. Hisz még a nevét sem tudom.
- Jó vicc. De most inkább arról beszéljünk, hogy mit akarsz Tőlem. - hagyom abba a nevetést, mire Ő az ágyékára mutat ahol egy hatalmas dudorral találom szembe magam. Hatalmasat nyelek. Kezdem úgy érezni, hogy tényleg nem viccel.
- Mondtam már ribanc! Szopj le és mehetsz a picsába. - ismétli meg a szavait erélyesebben.
- Ésszel beszélj velem! Nem foglak leszopni. Mellesleg nem vagyok ribanc. - kérem ki magamnak és legszivesebben jó messzire húznék már innen. Ez kicsit sem vicces. Sőt inkább ijesztő.
- Akkor nincs kokó és pluszba még jól meg is duglak - állit a nyilvánvaló tény elé és mielőtt bármit tudnék mondani elkapja a csuklóm és magához húz, majd követelően megcsókol. Nem csókolom vissza hanem helyette próbálom ellökni őt magamtól. Én megölöm Clairt!
- Oké, oké, csak engedj el - kérem, mire abba hagyja az erőszakoskodást. Helyette kigombolja a nadrágját és úgy áll, hogy én tudja letérdelni elé.Undorodva, de teljesitem a kérését. Nem akarom azt, hogy megerőszakoljon. - De nem nyelem le - pillantok fel Rá, Ő pedig csak unottan megforgatja a szemeit. Arra Isten sem szed rá, hogy lenyeljem az undoritó gecijét.
Mély levegőt veszek, majd lehúzom a nadrágját az alsónadrágjával együtt, és pár másodperc múlva szembe találom magam a péniszével. Először majdnem felröhögök ugyanis olyan kicsi, de inkább próbálok úgy viselkedni mintha tetszene amit látok. A hányinger kerülget ahogy beveszem a számba és lassan szivni kezdem. Komolyan a hányás kerülget miközben nyelvemmel a farka hegyén körözök. Pár pillant múlva felülről hangos sóhajokat hallok. Élvezi amit csinálok. De mikor a hangulat kezd forrósodni, elengedem és a mosdóhoz rohanok. Ez az ökör még képes lett volna a számba élvezni.
Valami a hátamnak csapódik mire én megfordulok és a padlón észre veszem az apró zacskót amiben a kokó található. Felveszem, bele teszem a táskámba és amilyen gyorsan csak tudom elhagyom a mosdót.
Azonban amit kiérek a klubba, a jól ismert zene helyett emberek kiabálására leszek figyelmes. Érdeklődve pillantok körbe, hogy vajon mi történhetett mikor a tömegben észre veszek egy csapat rendőrt. Na már csak ez kellett a szerencsémhez.
Gondolkodás nélkül a tömegbe vetem magam miközben idegesen Clair után kutatok. Nem kaphatnak el minket a zsaruk ugyanis akkor rögtön bevisznek az őrsre. És ha ez megtörténik akkor a szüleimnek kell kiváltaniuk. Ez pedig nem történhet meg ugyanis apa nagyon kiakadna. Hisz pont ma engedte meg, hogy egy hónapig teljesen egyedül maradjak, mivel ők üzleti útra mennek. Egy hónapig szülők nélkül, király életem lesz. De ha most elkapnak a zsaruk, akkor oda ez a lehetőség. Ráadásul még kokó is van nálam és kiskorú vagyok. Nekem végem van.
- Clair! - kiáltok rá az emlitettre mikor meglátom. Három idegen pasival van. Mikor meghall megáll, hogy bevárjon. Idegesen indulok el felé, de alig pár másodperc múlva két kéz kulcsolódik a csuklómra. Hátra sem merek nézni, hogy vajon ki fogott le. Segélykérő pillantást küldök barátnőm felé, de Ő csak tanácstalanul pislog felém.
- Láthatnám az iratait hölgyem? - kérdezi a rendőr aki a csuklómat szoritja. Nem válaszolok. - Rendben akkor kiszolgálom magamat.  - tudom, hogy a táskámra céloz. Elvesztem.
- Öri barik örökké, de én most lépek. - kiált rám Clair és az idegen pasikkal együtt lelép engem pedig itt hagy a szarban. Lesokkolva nézem ahogy eltűnik a tömegben.
- Hogy szakadna rád az ég Clair Bell! Rohadj meg ahol vagy, és csak, hogy tudd nem is vagy igazi barátnő! - mondjuk nem tudom, hogy ezt most kinek kiabálom ugyanis Ő tuti, hogy nem hallja már. De akkor is mérges vagyok és nagyon sokat fog kelleni tepernie, hogy ezt megbocsájtsam neki. Az Ő ötlete volt, hogy jöjjünk ide ma este. Én meg jó szülinapot akartam neki, szó nélkül bele egyeztem, hogy ide jöjjünk. Mekkora egy marha voltam. Most meg cserben hagyott.
- Most nagy bajban vagy kislány - kezd el cincogni a rendőr és egy hideg valamit érzek meg a csuklómon. Nem kell sokat gondolkodnom, hogy vajon mit tett rám. Bilincset. - Sajnos be kell jönnie velünk az őrsre. - teszi még hozzá. Lehajtom a fejem és engedem, hogy maga előtt lökdösve kivezessen a klubból és beültessen a jól ismert rendőrautóba. Ilyen az én szerencsém...

/ Ötödik rész /

Mivel az előző részhez jó sok komit kaptam, gondoltam ma is megleplek titeket egy friss résszel :D igaz ez olyan kis nyugodt töri, de igérem a következő megint izgi lesz ;) komizni még mindig érrrr

/ 2011. 9. 1 /

/ Liam Payne /

- Szerinted menni fog? - ül le mellém Zayn, miközben én kifáradva vetem le magam a betonra és egy kendővel elkezdem törölgetni a koszos kezem. Izzadok és totál ki vagyok fáradva, ugyanis kora reggel óta a Malik család elhagyatott garázsában nyomulok és azon fáradozok, hogy tudjam beinditani az öreg Malik papa régi Mustangját. A vén tragacs pár éve felmondta a szolgálatot és azóta ebben a dohos garázsban rozsdásodott. A legrosszabb pedig az, hogy még csak Zayn sem tudott ennek a csoda járgánynak a létezéséről. Puszta véletlen volt, hogy tegnap ráakadtunk. Ugyanis Zayn anyukája épp nagytakaritást végzett a házukba és az összes fölös kacatot egy dobozba rakta, majd megkérte a fiát, hogy vigye már ki a garázsba amit már úgy sem használnak. És mivel én olyan jó barát vagyok természetesen segitettem Z-nek. Igy történt az, hogy kikötöttünk a garázsba ahol ott lapult letakarva a nem használt Mustang. Kétség sem fért bele, hogy mi lesz a kocsi jövője. Rögtön megegyeztünk, hogy helyre pofozzuk akár mibe is fog kerülni.
Hajnali öt órakor keltem és az első utam rögtön ide vezetett. Z már itt volt és nagyban porolta le a járgányt. Én pedig mint egy tapasztalt autószerelő, neki kezdtem a motor megjavitásának. Először azt hittem, hogy könnyű dolgom lesz. De mikor elfojt az olaj és a gyertyák is kiégtek, rájöttem, hogy tévedtem. De nem adtam fel, ugyanis az nem én lennék. Pláne nem akkor ha autóról beszélünk. Nekem a motorok és az autók, na meg a versenyzés az életem. Ha tehetném egész nap csak száguldoznák. Az én életem a sebesség, én erre születtem.
Azonban a családomnak ez az ötlet nem tetszik. Sőt az apám előtt még csak ki sem szabad ejtenem azt, hogy autóversenyző szeretnék lenni. A szemében én mérnök vagyok aki majd átveszi a helyét a hivatalban. Szörnyű egy élet elé nézek. El sem tudom magam képzelni mérnökként. Néha bele szokom magam képzelni az apám életébe. Öltöny, aktatáska, időhiány. Ez az Ő élete, vagyis a szöges ellentétem. A ruháim nagy része lyukas. Mindenhonnan elkések és rendetlen vagyok. Az egészben pedig az a legviccesebb, hogy gazdag vagyok és előre meg van irva a jövőm. Csak azért mert Payne vagyok. A nevem miatt kényszeritenek bele olyanba amit nem is akarok. És ha nem csinálom azt amit kell, az apám még képes lenne kitagadni. Nem normális egy család vagyunk az már biztos. Persze a szüleim mindenben tökéletesek akarna lenni. Kérlek, mégis miben tökéletesek? Abban, hogy nem tudtak csinálni még egy gyereket, ezért kénytelenek voltak örökbe fogadni Zorát?
Félre értés ne essék, imádom a kishúgomat és ez igy van jól. Számomra olyan mintha az igazi testvérem lenne, mert az is - átvitt értelembe. A családhoz tartozik és úgy is viselkednek vele. Benne van a végrendeletbe meg minden.
 Én csak egyszerűen az apámat nem értem. Ő parancsolgat nekem, meg mondja azt, hogy muszáj tökéletesnek lennem, mikor Ő sem az. Nagyon nem az. Miatta kell állandóan titkolóznom. Ha megtudná, hogy a szabadidőmben a város melletti elhagyatott bánya telepen versenyzek rozoga kocsikkal és motorokkal a haverjaimmal, szerintem Zora helyett én lennék az új árva a családban. Hatalmas botrány lenne ha ezt megtudná, vagy pedig az, hogy nem akarok egyetemre menni. Inkább nyitnék Z-vel egy autókereskedést. Nappal autókat javitanék, éjszaka pedig versenyeznék hatalmas tétekkel. Szép álmok. De ez soha nem fog megtörténni a való életben. Én épitész mérnök leszek és ostoba házakat fog kellenem tervezni, miközben unalmas emberekkel fogok tárgyalni.
Ez az én jövőm. A kibaszott unalmas jövőm, amiben már harminc éves koromba őszülni fogok és sörhasam lesz, fánkot fogok minden reggel zabálni, miközben titkárnők fognak utánam futkosni, majd mikor késő délután haza érek és le fogok akarni pihenni, nem fog megtörténni ugyanis öt kölyök fog orditani, miközben az unalmas - szintén mérnöki egyetemet végző - feleségem hozzám sem fog szólni, ugyanis a magazinjával lesz elfoglalva.
Szörnyű jövő elé akar engem vetni az apám. Én nem akarok igy élni. Azt akarom, hogy az életem izgalmas legyen és minden nap történjen valamilyen hihetetlen dolog amire majd jó lesz egyszer visszaemlékezni.
- Mindjárt meglátjuk - állok fel a betonról miközben a kezembe tartott kendőt hanyagul a farmerom hátulján lévő zsebbe nyomom, és úgy indulok el a volán felé. Beülök a szűk ülésre, de az ajtót nyitva hagyom, mire pár másodperc múlva Zayn könyököl és onnan néz be rám.
A kulcsot elforditom a motor pedig felbőg, de nem úgy ahogy én szeretném. Beharapom az alsó ajkam, majd egy kis gázt adok. A lábammal elkezdek a pedállal játszani és ezentúl az autó úgy szól mint egy versenyautó. Z szemei felragyognak és hatalmasat kurjant. Boldog amiért sikerült megszerelnünk a nagyapja régi Mustangját. Számára ez az örökség és minden áron ezzel akar mutatkozni. Amit meg is értek hiszen ez egy Mustang ami milliókba kerül.
- Menjünk vele egy kört. Sőt inkább hozzuk össze a bandát és szervezzünk egy spontán versenyt a bánya telepen. Dögös csajok, pia a tét pedig mondjuk...- kezd el tervezgetni Z, de én elforditom a kulcsot az autó pedig megáll. Tekintetem az égre vonul ahol a Nap már levonulóban van. Vagyis azt jelenti, hogy az apám bármelyik percben haza térhet vacsorázni. Számára szent dolog a családi vacsora ahol mindenkinek ott kell lennie. És mivel nem szeretném megint a bunkó képét nézni, jobb lesz ha haza megyek.
- Most nem lehet. Haza kell mennem - húzom el a számat és szállok ki az autóból majd csukom be az ajtót.
- Ne csináld már. Tiéd lenne az első kör - mondja és rám kacsint. Ismét az autóra nézek sóvárogva. Tuti, hogy ezzel a szépséggel rögtön nyernék az - az érzés pedig elképesztő. De ha most rábólintok akkor megint hazudnom kell a szüleimnek, hogy hova megyek az éjjel. Mert az igazat nem mondhatom el.
- Oké - pacsizok le vele vigyorogva, majd lehajolok a deszkámért és elhagyom a koszos garázst. Mikor kiérek a nyilt útra a gördeszkámat ledobom az útra én pedig ráugrok, majd meglököm magam és elindulok haza fele.
Mikor bekanyarodok az utcánkba a neonok akkor nyitódnak fel én pedig sietősebbre fogom a dolgok. A házunk előtt megállok, majd lehajolok a deszkámért és elindulok befele. A kert ki van halva, viszont bent szinte az összes ablak világit. A deszkámat ledobom a lépcső elé majd kettesével szedem a lépcsőfokokat és jelzés nélkül nyitok be a bejárati ajtón. Halk beszélgetés hallatszik a konyha felől ami azt jelenti, hogy a család nagy része ott van. És mindjárt én is csatlakozok közéjük, pedig nem akarok. De nincs mit tenni.
Mély levegőt veszek, majd elindulok és ahogy tippeltem mindenki az asztalnál ül. Zora melletti hely üres, ugyanis az - az enyém. Örülnék neki ha most láthatatlan lennék, ugyanis nem birom mikor az apám ilyen tekintettel áld meg.
- Milyen napod volt? - simogatja meg anya a fejem miközben egy tányért tesz le elém. Csak megbillentem a fejem, ugyanis nem merek felnézni a tányéromból. Érzem Zo gyanakvó nézését, majd hirtelen megakad a szemem a karomon lévő olaj folton. Basszus nem mostam le magam rendesen. Gyorsan lekapom a bal kezem az asztalról nehogy véletlenül apa észre vegye. Megbizok a húgomban szóval tudom, hogy nem most fog kérdezősködni. Viszont amint kettesben leszünk előkap és faggatni fog. De belőlem nem húz ki semmit. Imádom Zot és megbizok benne, de ezt nem értené meg. Soha nem fogja tudni felfogni, hogy mit jelent számomra az autó és a versenyzés.
- Már megint annál a Malik gyereknél voltál igaz? Ezerszer elmondta, hogy nem szeretem ha vele mutatkozol. Mindenki tudja a városban, hogy Izraelből menekültek ide és félig muszlimok. Az apja még igy is mindig bujkál, az anyja pedig alig birja eltartani a négy gyerekét - a kezemben tartott villát jobban megszoritom, az ajkamat pedig beharapom, nehogy véletlenül vissza merjek szólni a drága apámnak. Számára Zayn soha nem felelt meg ugyanis minden nem angol személyt utalt. És Zayn Malik határozottan nem volt igazi angol, hanem muszlim volt. De ez engem soha nem érdekelt. Z-nél jobb barátot nem is kivánhatnék magamnak. Arról pedig nem tehet, hogy az apjának bujkálni kell, úgy ahogy arról sem tehet, hogy az anyja szinte egész álló nap dolgozik, hogy tudja eltartani a gyerekeit. Jobb életük van mint nekem. Szeretetben élnek. És soha senki nem mondja meg neki, hogy mit csináljon. Azt csinál amit szeret. - Mellesleg remélem összepakoltál már. - teszi még hozzá és hirtelen még az étvágyam is elmegy.
Az egyetem! Francba, holnap kora reggel indulok Londonba ugyanis kezdődik a suli. Ahova én nagyon nem akarok menni.
- Hova kell neki összepakolni? Csak nem kirándulni megyünk? - kérdezi izgatottan a mellettem ülő Zo és hol rám néz, hol pedig apára. Az asztal másik végén ülő anya, pedig lesápad. Igen, a húgom nem tudja, hogy holnap elköltözök otthonról. Nem az én ötletem volt. Soha nem akartam Londonba járni egyetemre ugyanis onnan csak pár havonta tudok haza jönni. Én pedig szeretek otthon. Hisz itt van mindenem. A barátaim, a családom és Zora. Lehet tizenöt éves, de még mindig úgy érzem, hogy meg kell őt védenem a parasztoktól. A suliban sokan bántják mivel a városban tudják, hogy igazából árva gyerek és ezért sok diák ciki. És ha én most elmegyek Wolverhamptonból akkor nem lesz ki megvédje. Szenvedni fog az apánk hülyesége miatt.
- A bátyád holnap kezdi meg alakitani a jövőjét. - mondja büszkén apa mire én felhorkantok. Vagyis az Ő jövőjét kezdem el alakitani, ugyanis én nem akarok mérnök lenni és a hivatalban dolgozni, Londonba meg pláne nem akarok elköltözni. Az nem az én életem lesz, hanem az övé. Azt akarja, hogy önmagára hasonlitsak.
- Én ezt nem értem - mondja értetlenül Zo és segélykérően rám néz. Nem akarom neki elmondani az igazat. Képtelen vagyok neki elmondani. Én kértem meg anyát, hogy ne szóljon neki, mert tudtam, hogy össze fog törni lelkileg.
- Liam holnaptól a londoni épitész mérnöki egyetem egyik hallgatója lesz - a lány hirtelen elfehéredik, kezéből kiesik a villa, nem pislog és szerintem még levegőt sem vesz. Csak bámul az apánkra úgy mintha egy szellemmel szemezne. A franca! Nem igy kellett volna neki megtudja. Na, jó titkon abban reménykedtem, hogy valami történni fog holnapig és nem kell elmennem, neki pedig nem kell semmit mondanom.- Hát nem csodálatos? Végre önálló életet lesz. Új embereket fog megismerni, saját lakása lesz...
- De az. Elképesztően csodálatos - tér észhez a húgom, de nem néz rá senkire. A hangja halk és tele van csalódással. Meg akarom simitani a hátát és magamhoz akarom húzni, de mielőtt bármit tudnék csinálni, feláll az asztaltól. - Ha nem haragszotok meg én most felmegy a szobámba és lefekszem. - mondja halkan, de a nyakamat merem rá tenni, hogy sir. De nem látom az arcát mivel a szőke haja az arcába lóg. Sietős léptekkel hagyja el a konyhát, majd már csak azt hallom ahogy becsapja a szobája ajtaját.
Mérges vagyok az apámra és az anyámra is. Tudják jól, hogy nem akarom ezt az egészet. És most még Zorát is megbántották a hülyeségük miatt.
- Szemetek vagytok! - vágom le idegesen a villámat, majd mielőtt apa le tudna kiabálni amiért megint neveletlen voltam, követem a húgom példáját és elhagyom a konyhát. De nem a szobámba megyek.
Megállok Zo szobájának ajtaja előtt, majd lágyan kopogok, de mikor nem kapok választ benyitok. Az ágyán fekszik hason, miközben fejét a párnáiba fúrja. Egy kedves mosoly jelenik meg az arcomon és becsukom magam után az ajtót majd elindulok az ágya felé.
Igazából az egész házból legjobban az Ő szobáját szerettem mivel ez volt a leghangulatosabb és áradt innen a szeret. Talán lehet azért mert a falakat olyan képekkel rakta tele amik jó pillanatokat örökitette meg. Elég volt csak ránézni egy képre máris mosolyoghatnékom támadt kedvem.
Lassan elindulok a húgom ágya felé, majd mikor kellő közelségbe érek rögtön mellé mászok. Ezt mikor Zo megérzi, felkapja a fejét a párnák közül és szembe találom magam a kisirt szemeivel. A szivem hasad meg ahogy az arcát nézem. Kevésszer láttam Őt sirni, ugyanis utálom, ezért mindig arra törekszem, hogy ne sirjon.
- Miattam mész el igaz? - kérdezi zokogva, mire én kiseperem a hajszálait az arcából és megcsóválom a fejem miközben végig simitok a puha arcán. Mégis miért mennék el miatta? Hisz Ő itt az egyetlen akit tényleg szeretek. - Azért mert pár hónapja megláttak pucéran és Clairrel a farkadon röhögtünk igaz? Pedig csak hülyéskedtünk! Soha nem nevetnélek ki téged, hisz Te vagy ebben a házban a legfontosabb a számomra. Jobban szeretlek mint anyát meg apát. - ismét felzokog én pedig közelebb csúszok hozzá majd magamhoz húzom és annyira szoritom magamhoz amennyire csak tudom. Fejemet a nyakába fúrom, miközben Ő az arcát a mellkasomba. A hátát simogatom és apró puszikat nyomok a nyakára, hogy végre nyugodjon meg és verje ki ezt a hülyeséget a fejéből.
Soha nem haragudtam még rá. És akkor sem mikor véletlenül meglátott meztelenül. Na jó, kényelmetlenül éreztem magam, de mikor meghallottam, hogy miről beszélnek Clairrel elkapott a röhögés. Ugyanis azt vitatták meg, hogy mekkora a gyikom. De hát kislányok és most kezdenek serdülni.
- Most komolyan szerinted ilyen miatt mennék el? - kérdezem kuncogva és elhúzódok a nyakától, hogy tudjak a szemébe nézni.
- Lehet, hogy kényelmetlenül érzed magad és most azt gondolod, hogy a menekülés a legjobb dolog. De előlem nem kell menekülni. Mostantól megigérem, hogy mindig kopogni fogok, csak könyörgök ne menj el. - és azzal ismét elsirja magát majd a nyakamba borul én pedig csak a hátát simogatom.
- Nem a Te hibád Zo - mondom keményen. - Tudod jól, hogy apa már évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy majd én fogom átvenni a helyét a hivatalba. Pont ezért iratott be a mérnöki egyetemre. És mivel mindig tökéletes akar lenni ezért küld el Londonba, mivel állitása szerint az a legjobb egyetem. Pedig az igazság az, hogy azért London, mert Andy is oda jár. - Andy az egyik unokatesónk aki két évvel idősebb Tőlem. Nagyapa pedig majd összecsinálta magát mikor kiderült, hogy felvették a legjobb mérnöki egyetemre Londonba. Ezért kérdés sem volt, hogy én hova fogok járni.
- Akkor mindehogy itt hagysz? - néz a szemem közé szomorúan.
- Minden hónapban haza fogok jönni. És amit elvégzem az egyetemet veszek egy házat ahol csak ketten fogunk élni. Hisz mi vagyunk a világon a legjobb testvérek. - kacsintok felé, de a testvérek szó hallatán csak meghúzza a száját. Engem nem érdekel, hogy nem a vérszerinti tesóm. Számomra olyan és örökre az is marad. Az én kicsi húgocskám aki mindig mellettem lesz.
Vissza fekszik az ágyra és én is mellé fekszek miközben átkarolom a derekát Ő pedig a mellkasomra fekszik. Aprócska testére úgy vigyázok mintha az életem múlna rajta. Imádom Őt és ezen senki és semmi nem tud változtatni...

/ Negyedik rész /

Nincs sok hozzáfűzni valóm xD azért remélem megdobtok pár komival ;)

/ 2011. 2. 6 /

/ Zora Payne /

- Annyira unatkozom - sóhajtok fel reménytelenül majd egy laza mozdulattal lehuppanok a kanapéra a bátyám mellé, aki még csak arra sem hajlandó, hogy rám nézze. Ahhoz túlságosan lefoglalja a hülye videó játéka. Tizennyolc éves, de még mindig ölni tudna egy új videó játékért. Számára ez egy létfontosságú dolog az életében. Gőzöm sincs, hogy mit imád rajta ennyire. Tavaly az egyik hülye haverjával egy maratont tartottak ami abból állt, hogy két napig semmi mást nem csináltak csak x-boxoztak. Nem lehetett belépni a szobájába mivel olyan hím szag volt. Komolyan totál felfordult a gyomrom. Undorítóak voltak mind a ketten.
- Hívd fel Clairt és pletykázzátok ki a tegnapi bulit. - javasolja, de le sem veszi a szemeit a tévéről.
Clair Bell anya legjobb barátnőjének, - Mollynak a lánya. Vicces mert úgy ahogy anya és Molly elválaszthatatlanok úgy én és Clair is azok vagyunk. Nem egész két évvel fiatalabb Tőlem. Számomra pontosan annyira fontos Ő mint a családom. Néha úgy érzem mintha Ő is a mostohahúgom lenne mivel szinte az összes szabadidejét velem tölti. Molly egyedülálló anya mivel apa szerint maga sem tudja azt, hogy kitől esett teherbe ugyanis olyan kicsapongó életet élt. Mondjuk ez most is igaz rá. Pár hete eljött velünk egy discoba majd elkezdett flörtölni egy húsz éves pincér lánnyal Clair szeme láttára. Ezért nem is csodálkozom, hogy Clair alig tizennégy éves már pasifaló. Komolyan szó szerint falja Őket. Ha tehetné minden héten bulizni járna, de mivel engem apa csak hétvégén enged el, így kénytelen várni.
- Nem is szoktunk pletykázni Clairrel - mondom felhúzott orral, Ő pedig már kidugott nyelvel koncentrál. Aranyos ahogy a nyelve hegye kilóg a szájából, miközben barna szemei csak úgy csillognak az izgalomtól amit a játék váltott ki belőle.
- Akkor mégis miről beszéltek órák hosszat telefonon keresztül? - húzza fel a szemöldökét és rám néz, majd gyorsan újra vissza a képernyőre. Erre nem tudom, hogy mit mondjak. - Jaj C láttad Zachet ma edzés közben? Te jó ég Paul ma rám mosolygott...- utánozza a hangomat ami kicsit sem vall rám. Én soha nem szoktam ilyen ízetlenül beszélni.
- Nem is ilyen a hangom! - kérem ki magamnak bunkón, majd kicsit sem kedvesen vállon ütöm mire Ő felszisszen és küld felém egy csúnya pillantást. - Amúgy is, mégis mi jogon hallgatózol Te? - kérdezem mérgesen. Pedig már az ajtót is becsukom magam után ugyanis mindig élvezettel hallgatózik amit én utálok.
- Soha nem hallgatóznék. Csak egyszerűen felveszem a vonalas telefont és automatikusan hallom mikor pletyiztek. - kacsint felém és egy ördögi vigyorral ajándékoz meg. Á, csak egy kicsit érzem magam kényelmetlenül. Tudom mobilon kéne inkább Clairrel beszélni, de le vagyok korlátozva így pár perc után mindig szétkapcsol a vonal. Ezért muszáj a családi telefonról hívnom a legjobb barátnőmet. - És most egy történelmi pillanat következik - fordul felém és ezzel egy időben felém nyújt egy kontrollert. Furán nézek Liamre. Eddig még soha nem akarta, hogy játsszak vele mivel állítása szerint a lányok tök bénák a videó játékokban. Még csak esélyt sem adott, hogy esetleg be tudjam bizonyítani az ellentettjét. Viszont most úgy látszik változik a helyzet. - Van kedved játszani velem? - kérdezi kiskutya szemekkel.
- Ugye tudod, hogy még soha nem játszottam ilyennel? - kérdezem bátortalanul mire Ő felém tartsa a kezét gondolom azért, hogy fogjam meg. Először hezitálok ugyanis gőzöm sincs, hogy mire készül. Liam mindig is élvezettel tréfál meg, majd utána órák hosszat rajtam röhög. Ismerem már, hisz vele nőttem fel és mindig is jó testvérek voltunk. Szerintem mi egymás nélkül képtelenek lennénk élni, és ez nagyon klassz érzés.
- Gyere megmutatom, hogy hogyan kell - mondja kedvesen és húz a kezemen egyet majd mikor felállok Ő egyenes az ölébe húz amit rögtön meg is bán mivel pontosan a farkára ültem. Szemei könnybe lábadnak, de nem szól semmit és én sem. Kissé zavarban vagyok, de nem foglalkozom vele. Gyerekként is mindig ezt csináltuk. Állandóan az ölében ültem mivel kényelmesnek találtam. Viszont az elmúlt egy pár évben ezt a szokásunk elfelejtettük. Mind ketten megnőttünk minden szempontból. Azonban most nem értem, hogy miért akarja azt, hogy az ölében üljek. Ehhez már túl nagyok vagyunk. - Régebben azért nem voltál ilyen nehéz. - igazít a helyzetén, hogy neki kényelmes legyen. Ezt hallatán én is kényelembe helyezem magam az ölében, majd ismét kezembe veszem a kontrollert miközben Ő átkarol, hogy tudja megmutatni mit és hogyan kell csinálni.
És kezdetét veszi a játszma. Gőzöm sincs, hogy mit és hogyan kell csinálni. A gombokat kedvem szerint nyomkodom miközben a mögöttem ülő Liam teljes beleéléssel játszik. Én csak élvezem az egészet ugyanis vicces és jó móka.  Nem tudom, hogy hány kört játszhattunk mikor a képernyőn egy hatalmas GAME OVER szerepel. Az előttünk álló üvegasztalra tettem a kontrollert majd Liam felé fordultam aki mérgesen dobta a kütyüjét maga mellé.
- Sorban nyertél meg vagy öt játszmát és az előbb azt merted mondani nekem, hogy még soha nem játszottál. - puffog mint egy kisgyerek amin én csak jót derülök. Édes mikor mérges. Kezemet felemelem majd az arcához vezetem azt és lágyan végig simítok rajta. Még csak rám sem néz annyira elvakítja az irigység.
- Talán a véremben van. Vagy pedig megmaradt az agyamban ugyanis már egy csomószor láttalak játszani. - magyarázom a lehetőségeket, mire az Ő arca megenyhül és kezeit a derekamra teszi.
- Levert egy lány. Ez gáz - hisztizik mint egy kislány miközben a pólóm aljával játszik. Épp szólásra nyitom a számat, mikor az ebédlő ajtaja kinyílik és apa néz ránk. Liam rögtön felpattan aminek következtében én a padlón landolok, de eszében sincs segíteni rajtam.
- Ti meg mit csináltok itt ilyen csendben? - kérdezi gyanakodva miközben gyanúsan méreget. Néha elgondolkozok rajta, hogy vajon minden e van nála az agyában. Anya szerint a munka már teljesen kikészíti. Másról sem lehet vele beszélni csak a hivatalról. Annyira tökéletes akar lenni, hogy abba fog beleőrülni.
- Semmit - válaszolom egyszerűen mikor felkelek a padlón és megigazítom a ruhámat.
- Megyek fürdeni. - mondja Liam gyorsan és amilyen fürgén csak tud elhagyja a szobát. Apánk mellé érve még csak rá sem néz, lehajtott fejjel megy el mellette majd indul fel az emeletre. Apának sem kell több, pár másodperc múlva Ő is sarkon fordul és magamra hagy. Ez van mikor apának jó kedve van. Liam életkedve elmegy ugyanis attól fél, hogy apa mikor fogja megint a fejéhez vágni, hogy mennyire gyerekes és felelőtlen.

~~~~

- Liam, anya azt kérdi, hogy mit csinálsz ilyen soká a fü...- nyitok be a fürdőszobába majd rögtön mind kettőnk szájából egy hangos sikítás törik fel, hogy a bátyám anyaszült meztelenül áll a mosdó előtt miközben borotvahab fedi az arcát, - mondjuk gőzöm sincs, hogy mit borotvált, mikor az arcán nincs is egy szál szőr sem. Sőt még a testén sem.

A teste. Ó basszus most komolyan a farkával szemezek? Liam meztelenül áll előttem! És Ő egy fiú! Akin nincs ruha. A hasán kicsi kockák vannak. A karjai izmosak. A gyíkja pedig elég nagy.  Ekkorát csak egy pornófilmben láttam amit pár hónapja Clairrel és a csajokkal néztünk meg hülyeségből. De élőben még senki nemi szervét nem láttam. És soha nem hittem volna azt, hogy ez pont Liamé lesz. 

- Mit bámulsz? - hirtelen észbe kapok mikor meghallom a hangját. Először azt sem tudom, hogy mit csináljak ugyanis annyira érdekesnek találom a farkát. Ez nem normális dolog. Próbálom levenni a tekintetemet róla, de nem megy. Végül tetőtől talpig elvörösödöm és a kezemet a szemeit elé rakom, hogy ne legyek ennyire feltűnő a viselkedésem. Hiszem Ő Liam! Akivel egy háztartásban élek. Akire a testvéremként kellene gondolnom. - Nem tanítottak meg kopogni bassza meg? - megértem, hogy kiakadt. Én is kiakadnék ha rám nyitna miközben meztelen vagyok. 

Az ujjaim közül kukucskálok ki. Épp azon fáradozik, hogy egy törölközővel takarja el magát, de még utoljára látom azt amit látni akarom. Most komolyan azt mondtam, hogy önszántamból látni akarom? Nem vagyok normális. Én ilyenen nem gondolkozhatom.

- Hát én akkor megyek is - mondom nyögökve és elkezdek az ajtó felé tolatni miközben még mindig a szemeim előtt tartom a tenyerem. Lassú a mozgásom, izzadok és alig várom, hogy végre kijussak innen és hívhassam fel Clairt. Erről tudnia kell. 

- Jól teszed. - mondja Liam bunkón, majd végre megtalálom a kilincset, megfordulok és amilyen gyorsan csak tudom bevágom magam után az ajtót majd berohanok a szobámba. Ráugrom az ágyamra és az éjjeliszekrényemről felveszem a telefont majd rögtön tárcsázom a barátnőm számát. Pár másodpercig csöng, majd meghallom Clair hangját a túloldalon.

- Clair ezt nem fogod elhinni, hogy mit láttam - kezdem el hadarni miközben a telefon végén lévő zsinórral játszom. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből Liam meztelen testét. Annyira jó pasi. Akarom mondani testvér. 

- Láttál lezbiket csókolózni? Aaron azt mondta, hogy a nővére és egy barátnője smároltak és...

- Láttam Liamet meztelenül! - szólok gyorsan közbe és a vonal hirtelen elhal. Clair szerintem próbálja feldolgozni, hogy mi hagyta el a számat. Még számára is képtelenség. Liamet mindig is jó pasinak szánta, de állítása szerint csak egyszeri alkalomra tudná magát elképzelni vele. 

- Ez most komoly? - szólal meg ismét, de hangja most már izgatott. - Na és milyen a gyíkja? Nagy? Kicsi? Dudor? Szőrös? Mondj el mindent. - és ismét magam elé képzelem és elpirulok. 

- Nagy - gondolkodok el és szétterülök az ágyon és elkezdtem a plafont bámulni. - Nagyon nagy. - egészítem ki magam.

- Körülbelül mekkora? Ha a szádba vennéd leérne a torkodig? - felülök miközben majdnem megfulladok. Jesszusom ebbe még így bele sem gondoltam. Eszembe sem jutna leszopni Liamet...vagyis talán nem jutna az eszembe. De ami ma történt ezt már kétlem. Talán én is el tudnám képzelni magam egyszer vele. Na, nem. Ő a bátyám vagy mi...igen a bátyám lenne ha a vér szerinti tesója lennék, de nem vagyok az. Szóval nyugodtan fantáziálhatok róla.

- Szerintem igen, de nekem kicsi a szám belseje - nyúlok bele a számba, mondjuk nem tudom, hogy miért. Nem vagyok normális. Én nem vagyok perverz...annyira. 

- Na, de komolyan, szerinted pontosan hány centi? - ismétli meg még egyszer a kérdését. Az alsó ajkamba harapok és úgy gondolkodom. 

- Hm szerintem olyan tíz centi körül van. - mondom ki végül a végső válaszom. De szerintem tényleg akkora lehet Liam micsodája. Ami ha igaz az király, mert az akkor olyan normál méretű. Befejeztem.

- Igazából tizenegy. - hallok meg egy ismerős hangot a hátam mögül mire én rögtön lecsapom a telefont majd találom szembe magam, az immáron felöltözött Liammel. Hanyagul az ajtófélfának van dőlve amiből azt vonom le, hogy végig hallgathatta az egész beszélgetésünket Clairrel. Csodás, mi jöhet még ma? - De lehet hosszabb is ha a szőrszálakat is bele mérjük. - most komolyan ilyenről beszélgetünk?

- Mennyi mindent hallottál? - kérdezem és elé sétálok.

- Mennyi mindent láttál? - húzza fel a szemöldökét. Elönti az arcomat a pír és akaratom ellenére is a nadrágján lévő dudorra pillantok. Mindig ilyen nagy dudor volt ott? Eddig észre sem vettem.

- Láttam amennyit látnom kellett. - vonom meg a vállam majd flegmán felhúzom az orrom.

- Ezek szerint tetszett amit láttál - kuncog fel és büszkén bólogat. 

- Te tiszta hülye vagy! Zavarba jöttem mert még soha nem láttalak meztelenül.

- Előttem nem kell mentegetőznöd. Hisz a húgom vagy. - veregeti meg a vállam vigyorogva majd összekócolja a hajamat és lassan kisétál a szobámból. 

Ahogy elhagyja a szobámat lerogyok az ágyamra majd mélyen kifújom a levegőt. Ez aztán nem volt semmi. Azt hiszem ma éjjel vele fogok álmodni. Még pedig arról, hogy egy jót szexelünk az ágyamba, ami a valóságban soha nem fog megtörténni ugyanis mint ahogy mondta én a húga vagyok...

/ Harmadik rész /

Sajnálom, hogy egy picit többet kellett várni a részre, de ez van..nem vagyok robot :/ azért remélem, hogy nem pártoltok el tőlem amiért ilyen össze-vissza érkeznek a részek, de néha csak öt percre ülök gép elé..viszont a részben már szemszögek lesznek, de még ugrálgatni fogunk az időben :) azért remélem tetszik és komiztooooooook :D

/ 2009.6.30 /

/ Zora Payne /

- Liam azonnal add vissza a melltartómat! - rohanok a bátyám felé miközben Ő felemelt kézzel fut előttem amiben az én melltartómat lóbálja, miközben boldogan kacag. Kicsit sem zavartatja magát, hogy én majd szétrobbanok a dühömben. Sőt ahogy ismerem élvezi, hogy ennyire ideges vagyok. Nem hiszem el, hogy tizenhat évesen valakinek ilyen gyerek esze van. Szerintem én három év múlva sokkal, de sokkal felelősségteljesebb leszek. - Nem mondom el többször. - ordítok torkom szakadtából, de ezt követően irányt változtat és már nem a szobák között futkározik, hanem helyette hirtelen bekanyarodik, majd pontosan az orrom előtt bevágja a szobája ajtaját. Az egész ház Tőlünk zeng, de ez egyikünket sem zavar. Ennyi év alatt a szüleink már megszokták az efféle civakodásainkat.
- Ez nagyon király - próbálom kinyitni az ajtaját, de lehetetlen feladatnak bizonyul, ugyanis a túloldalon pontosan az ajtónak van dőlve, igy esélyem sincs kinyitni. Ha a szobaajtókban lennének kulcsok akkor könnyebb dolga lenne. De mivel anya kivette az összes ajtóból, ugyanis kiskoromban egyszer bezártam magam a klotyóba és nem tudtak onnan kihozni ezért ki kellett törni az ajtót, - az egyik ajtóban sincs kulcs, szóval most nem tud kizárni. Könnyebb dolgom van. - Te Zo miért van ennek csoki szaga? - hallom meg a hangját az ajtó túloldalán. Ahogy meghallom a kérdését rögtön fülig elpirulok. Inkább rá sem merek gondolni, hogy ebben a másodpercben pont a melltartómat szaglássza. Fúj, ez nagyon undi.
- Ne szagolgasd a melltartómat! - mondom erélyesen és tenyeremmel egy nagyot csapok a csukott ajtón. De akkorát, hogy még a tenyerem is bele sajdul. Nem érdekel ugyanis a melltartómért képes vagyok szétütni magamat. Hisz Liam egy fiú és most az én melltartómat szaglássza.
- Hű, de szexi vagyok - boldogan heherészik.
- Könyörgöm mond azt, hogy nem próbáltad fel - kérdem megsemmisülten és próbálok nem arra gondolni, hogy most vajon, hogy nézhet ki a lökött bátyám.
Vagyis jobban mondva a mostohabátyám. Sőt szerintem Liam még csak nem is a mostohabátyám, - igazából nem tudom, hogy hogy mondják azt mikor valakit örökbe fogadnak és úgy kap egy testvért. Ugyanis engem csecsemőkoromba örökbe fogadtak és azóta is a Payne család tagja vagyok, és szerintem nálam jobb élete senkinek nincs. Jennát és Kevint úgy szeretem mintha a saját szüleim volnának, - noha az igazi szüleim soha nem is ismertem. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem gondoltam rá, hogy megkeressem őket. De aztán mindig rájöttem, hogy mégis minek keressem meg mikor szerető családom van? Meg aztán lehet, hogy az igazi szüleim bunkók és ott nincs Liam. Liam nélkül pedig unalmas életem lenne.
- Bomba csaj vagyok - elfog a pulykaméreg és neki ugrok az ajtónak amire természetesen Liam nem számít ugyan a melltartómmal van elfoglalva.
Kissé meghökkenek mikor meglátom Őt az én tulajdonomban. Nagyon tetszhet magának ugyanis a melltartón keresztül a mellbimbóit simogatja. Tisztázzuk az elején, hogy serdülőkorban van. Anya ez miatt kemény szabályokat vezetett be nála. Időre kell haza érnie és minden dolgáról be kell számolnia. Ha késik büntetést kap és mindezek mellett apa kontaktusban van ugyanis nem akarja, hogy a jegyei leromoljanak mivel mérnöki egyetemre készül.
- Úgy nézel ki mint egy buzi - alig bírom vissza fojtani a feltörekvő röhögésem. Még úgy is áll mint egy igazi csaj. Lehet, hogy titkon tényleg a saját neméhez vonzódik. Oké, ennyi évesen nem szabadna ilyeneken gondolkoznom. De ha valakinek ilyen bátyja van mint nekem, akkor normális dolog, hogy az ember az évek leforgása alatt meghülyül.
- Ezt vond vissza! Ugyanis én határozottan a lányokhoz vonzódom. Mellesleg szerinted Sarah is pasi volt? - utal a pár hónapi kapcsolatával. A lánynak szerenádot adott, majd egy napig jártak és végül Sarah dobta őt. Liam napokig ki volt készülve, de annyira, hogy anya még orvoshoz is elvitte. Csak szerelmi bánata volt.
- Tőlem még az állatokhoz is vonzódhatsz, csak először az én melltartómat add vissza - teszem csípőre a kezem és elkezdek a padlón dobolni és úgy várom, hogy vége csináljon már valamit magával. Azonban az arcára egy ördögi mosoly kúszik. Nem sejtek jót.
- Soha. - mondja végül és a pokol ismét elszabadul. Megrohamozom, de ő fürgébb nálam. Francba a futó tehetségével. A suliban egy csomó futó bajnokságot megnyert az évek alatt. Viszont mióta elkezdett serdülni abba hagyta ugyanis a futásnál jobban érdeklődik a csajok iránt.
Mikor feleszmélek már a lépcsőn szalad lefele miközben még mindig a melltartómban pózol. Rögtön utána rohanok miközben kiabálok, hogy álljon meg.
- Most pedig állj! - a konyhába érve anya erélyes hangjára megállok, miközben Liam a pult mögött áll és onnan vigyorog felém. Mérgesen fújtatok a bátyám felé, anya pedig hol rám, hol pedig a fiára néz kérdő tekintettel. Mindig is csodáltam Jennát. Az öregedés szó az ő szótárában nem szerepelt. Soha nem tud lekezelően bánni senkivel, mindenkiben megtalálja a szépet és a jót. Pontosan ezért vagyok büszke arra, hogy a Paynekhez tartozhatom. Az igazi szüleimnek nem kellett, de Ők mégis befogadtak és soha nem hányták a szememre, hogy én egy árva lány vagyok. Úgy neveltek mintha a sajátjuk volnék pont mint Liam. És a fiú sem cikizett ez miatt, sőt a számára ez tabu téma volt. Utálta ha valaki előhozakozott a suliban az árvaházas témával. Számára én örök életében a kishúga maradok akit mindentől meg kell védenie. És számomra is örökké a nagy báty szerepét fogja betölteni akire mindig számíthatok. - Elmagyaráznál nekem valaki, hogy mi ez a cirkusz? Egy óvodában nincs ekkora zsivaj ahol egy csomó gyerek van, mint most nálunk.Pedig Ti csak ketten vagytok, mégis úgy érzem mintha vissza mentünk volna az oviba.
- Liam elvette a melltartómat - kulcsolom össze a kezeimet a mellkasom előtt majd dühösen az említettre nézek aki csak kiölti rám a nyelvét mint egy kisgyerek.
- Elmondanád nekem édes fiam, hogy mégis mihez akarsz vele kezdeni? - kérdezi anya egy bujkáló mosoly kíséretében. Liam elgondolkozik majd elkezdi tanulmányozni a felsőjére ráhúzott melltartómat. A fehér pólójához pont illik a vörös anyag. De miért pont a vöröset vette el? Hisz az a kedvencem, de ezek után nem hiszem, hogy többé felveszem.
- Gondoltam kitömöm zoknival, mint Zo mikor kicsi volt és a melltartóidat próbálgatta - von vállat Liam, mire az én fejem paradicsom vörösre színeződik. Nem merek ránézni anyára ugyanis túl cikinek tartom ezt a témát. Azt hittem, hogy Liam soha nem fogja elmondani senkinek. Hét éves voltam, persze, hogy kíváncsi a gyerek annyi évesen.
- De Zora lány! És neki van mit bele tömnie. Azonban Te az idők végezetéig várhatod, hogy melleid nőjenek. - anya szája sarkában ott van az a bizony mosoly ami szeretet sugároz felénk. Tudom, hogy nem haragszik egyikőnkre sem.
- Persze ha Ő felveszi a boxer nadrágomat az tök normális - zsörtölődik Liam és egy diadalittas pillantással ajándékoz meg. Azt kívánom, hogy bárcsak szétnyílna alattam a padló. Anya érdeklődve figyel és várja a magyarázatomat.
- Mondtam már, hogy  kényelmes mint pizsama nadrág. Rövid, szellős...
- Na tisztázzunk valamit gyerekek - szakít félbe anya, majd a konyha közelébe sétál, hogy egyszerre tudjon ránk nézni. - Nem hordjuk egymás ruháit. Pláne nem az intimebb holmijainkat. De szerintem ezt tudjátok. Szóval maradjatok a saját nemetek ruházatánál, oké? - egyikünk sem bírja ki, hogy ne nevesse el magát. Anya olyan halál komoly fejjel magyarázta ezt, hogy egyszerűen lehetetlen kibírni nevetés nélkül.
- Most úgy beszélsz mintha még kisbabák lennénk - mondja Liam és látszik rajta, hogy ez a viselkedés már nem nagyon tetszik neki. Gyűlöli ha gyerekként tekintik, pedig ha azt vesszük még mindig az. Attól még, hogy pár héten belül meglesz a jogsija és Geofftól egy méregdrága autót kap, nem azt jeleni, hogy felnőtt. A szüleink szerintem örök életünkben úgy fognak velünk viselkedni mint a babákkal, úgy ahogy Karen is. Karentől minden évben karácsonyra a sok ajándék mellé kapunk egy kötött pulcsit, amit az egész ott tartózkodásunk ideje alatt viselnünk kell ha nem akarjuk a bunkó képét nézni. És elhihetitek, hogy azok a pulcsik borzalmasak. Mikor még kicsi voltam élvezettel hordtam télen mivel tetszettek rajta a különböző mesefigurák amik a jellememet tükrözték. De így tizenhárom évesen nem hiszem, hogy szívesen venném fel a suliban miközben a hasamon egy hatalmas oroszlánfej virít.
- Mert veletek még mindig úgy kell beszélni, ugyanis ha valaki felnőttek módján próbál értekezni  azt soha nem halljátok meg. - Liammel egyszerre fordulunk a konyha ajtó felé ahol az apánk, - vagyis Kevin Payne áll. Sötét szemiből csak úgy árad a düh és mikor leül az asztal közepére ahova csakis Ő ülhet mivel Ő a ház feje mérgesen néz végig rajtunk. Szeretem Őt csak néha úgy érzem, hogy ő nem szeret viszont minket. Állítólag anyával régebben majdnem elváltam és csakis miattam maradtak együtt. Még most is rengeteget veszekednek, de próbálják diszkréten csinálni. Nála mindennek tökéletesnek kell lennie. És szerintem ezzel mindent elmondtam róla. Viszont mikor jó napja van, akkor nincs vele semmi gond. De úgy látszik, hogy ma megint történt valami a hivatalba. Azért szerintem kemény lehet, egy egész várost irányítani. Már most sajnálom Liamet. Köztudott tény, ha apa vissza vonul akkor Liam veszi át a helyét a hivatalba ugyanis ez családi hagyomány. Nem tudom elképzelni öltönybe meg aktatáskával a kezében. Viszont az a bőr szék amiben apa ül nap mint nap kényelmes.
- Rossz napod volt? - kérdezi kedvesen anya miközben egy kávét tesz apa elé, majd lassan mögé lépked és leveszi a zakóját, hogy utána tudjon egy csókot nyomni a nyakára, de a férfi felmorog és elhúzódik a feleségétől. Kétség sem fér bele, rossz napja volt ha még anya közelségét is vissza utasítja.
- Egész addig jó napom volt amig le nem parkoltam a ház előtt és szálltam ki az autóból majd indultam befele, de még csak a kapu kilincsét sem tudtam megérinteni ugyanis Mrs. Walsh állított nekem már megint - és azzal a tekintetét rám emeli én pedig az ajkamba harapok. Miattam mérges már megint. Utálom Mrs. Walsht. És ez fordítva is igaz. Állandóan bajba akar keverni, hogy utána tudjon beköpni az apámnak. Árgus szemekkel figyeli az összes mozdulatomat. - Ezerszer elmondtam Zora, hogy ne enged úgy ki a kutyát a kertbe, hogy Te nem vagy mellette. A nyanya már megint arra panaszkodott, hogy kutyád lepisilte a rózsáit - alig bírom visszafojtani a nevetésem. Igen van egy kutyám Monty, aki a világon a legszebb kutya. Szőrös és olyan mint egy plüssmaci. Tavaly kaptam mikor Liam edzőtáborba ment egy hónapra én pedig cirkuszoltam a bátyámért és ezért a szüleim vettek egy kutyát csak azért, hogy megvigasztaljanak. - És ráadásul a többi szomszéd is panaszkodott, hogy ma megint olyan hangzavar volt, hogy az egész utca a mi házunktól volt hangos. - Liammel lopva egymásra nézünk.
- Csak játszottunk - válaszolja végül a fiú, de erre apa arca még jobban elsötétül. Szerintem ez rossz válasz volt. Apa mindig utálta mikor otthon volt és mi játszottunk.
- Inkább az előkészítőre kellene koncentrálnod. Két év múlva érettségizel, de még mindig nem vagy képes egy házat rajzolni. Ennyi évesen én megterveztem egy épületet ami ma már egy felkapott hotel Skóciában. És Te mit tudsz felmutatni? A rajzórákat kihagyod, matematikából rontasz és mindezek mellett felelőtlen és gyerekes vagy. Ahhoz van csak eszed, hogy a nagyapáddal városról városra jár miközben autókat bámultok. Elmondanád, hogy így, hogy fognak felvenni a mérnöki egyetemre? - apa dühöngve zúdítja rá a fiára a dühét, miközben az említett a cipőjét bámulja. Most megint megbántotta. Ráadásul miattam ugyanis mindig én nyafogok neki, hogy játsszon velem.
- Apa...-kezdem el mondani, de feltartsa a kezét, hogy fogjam be.
- Jobb inkább ha nem avatkozol közbe. Neked még a jövőd sincs megtervezve. Olvasásból nem fogsz tudni megélni, és a nagyszüleid sem lesznek mindig. Ilyen átlaggal az orvosira nem fogsz bekerülni, pont úgy ahogy Liam. De ha szégyent mertek hozni a családra, én leszek az aki kitagadlak benneteket! - hatalmasat nyelek nehogy elsírjam magam. Tudom jól, hogy az évek alatt hozzá kellett volna szoknom a természetéhez mivel Ő ilyen és soha nem fog változni. Legalább gondolja meg amit mond. Mindig csak a jövőről beszél. Még csak nem is érdekli, hogy mi mit akarunk. Például én nagyon nem szeretnék orvos lenni, de tudom, hogy úgyis az leszek mert Ő ezt akarja.
- Geoffot és Karent ne keverd bele. Tudod jól, hogy imádják a gyerekeket és ez fordítva is igaz. - mondja keményen anya dühösen.
- Pont ez a gond. Elveszik az eszüket és a fontos dolgok a háttérbe szorulnak.
- Ezek a dolgok csak a számodra fontosak! Azt sem tudod, hogy a gyereket mit szeretnek igazán csinálni. - anya helyében én inkább nem szólnék vissza, apa már így is mérges és ilyenkor nem tanácsos jobban feszegetni azt a bizonyos húrt.
- Nyugodtan szeretném elfogyasztani a vacsorám. - és ez a végszó. Liam csak unottan megcsóválja a fejét, anya pedig sajnálkozva ránk pislant. A bátyám megfogja a kezem majd kihúz a konyhából. Mikor a lépcsők elé érünk hirtelen felém fordul és se szó se beszéd nélkül magához húz majd megölel mint egy védelmező testvér. Fejemet a mellkasába fúrom és vissza ölelem. Mindig ezt szokjuk csinálni mikor apa durván beszél velünk. Ezzel az öleléssel azt bizonyítjuk, hogy számíthatunk egymásra...

/ Második rész /

És ime itt a kövi rész :D és egyben az utolsó rész ami E/3 személyben van irva...tudom h ez a rész még mindig unalmas, de ez van :/ azért remélem tetszik és komiztok ;)

/1996. 12. 13/

/Semleges Szemszög/

Jenna pár másodpercig csak szótlanul nézte a kapun túl álló asszonyt. Nem szólt semmit, csak egymás szemébe néztek és vártak valamire. Mrs.Payne egy dologban volt igazán jó, - még pedig abban, hogy rendkívül jó emberismerő volt. Így aztán nagyon jól tudja, hogy kiben érdemes megbíznia és kiben sem. Az emberek szeméből ki tudja olvasni, hogy az illető igazat e mond vagy nem. 

Egy kicsit feljebb emelte az állát és úgy nézte a kapuban álló kissé köpcös nőt. Az árvaházban dolgozó nő, a hajával együtt nem ért fel Jennához, - pedig eléggé nagy madárfészek lapult a fején. A nő, Jennát leginkább egy bibircsókos vén banyára emlékeztette. Alacsony volt, szemüveges, duci, az állán pedig egy hatalmas anyajegy virított amit hogyha közelebbről megnéz az ember láthatja, hogy pár szőrszál is kilóg. 

Mindezek ellenére Jenna átlátott a zord külsőn. Valami azt súgta a fiatal asszonynak, hogy ez a rossz kinézetű hölgy a szíve mélyén aranyat érő ember. Talán azért mert virágos ruhát viselt és így bele illett az árvaház udvarába. 

Adott neki egy esélyt. Pontosan ezért mosolyodott el, majd nyújtotta előre a kezét. - Örvendek a szerencsének. A nevemet már tudja, ugyanis akkor ezek szerint Ön volt az akivel a minap beszéltem telefonon. - Jenna hangja kedvesen csengett, és a vele szemben álló nő arca is megenyhült. Rövid kezét előre nyújtotta majd húsos ujjaival megszorította, Mrs.Payne vékonyka ujjait. Talán túlságosan erősen ugyanis az asszony szemei könnybe lábadtak a szorítástól.

- Bernadeth Wilkinson vagyok és egyben az intézet vezetője is - mutatkozott be miközben széttárta a karjait és úgy mutatott a mögötte álló épületre. Jenna meglepődött ugyanis soha nem hitte volna erről a nőről, hogy ilyen magas posztja van ebben az intézetben. Azt hitte, hogy egy nevelőnővel van dolga. De mint kiderült sokkal magasabb a rangja. Bernadeth tudhat valamit ha ilyen kinézettel igazgatónő lett egy árvaházban. Habár van egy mondás miszerint a látszat néha csal. Hát most nagyot csalt. - Tudja nagyon elgondolkodtató egy személyiség maga Mrs. Payne. - Jenna meglepődött Bernadeth hirtelen mondatától. Hisz még csak nem is ismerik egymást. Akkor mégis honnan a frászból tud róla véleményt nyilvánítani.

- Ezt meg, hogy érti? - Jenna összehúzza a szemeit, de mikor tovább szeretne kérdezősködni egy halk günnyögés felejtet el vele mindent. Tekintete rögtön a földre vándorol ahol pár lépésre tőle, Liam totyog felé. A kisfiú bizonytalanul lépked miközben kezében a kedvenc játékát szorongatja. Mikor oda ér édesanyjához két kezét a magasba emeli és nyög egyet. Így próbálja az anyukája tudatára adni, hogy vegye fel. Jenna pedig nem tétovázik. Lehajol majd rögtön a karjai közé kapja fiát miközben egy puszit nyom a fejecskéjére. Liam felkacag és örömébe elengedi a kezében tartott játékát ami rögtön a földre zuhan, de nem érdekli. Molly pedig unottan sétál oda és veszi fel a játékot majd porolja le és teszi el a táskájába ugyanis nagyon jól tudja, hogy Liam pár perc múlva bömbölni fog a kacatjáért. 

- Van egy gyönyörű kisfia, maga mégis arra vetemedett, hogy örökbe fogad egy gyereket - Bernadeth hangja kemény és elgondolkodtató. Ahogy beszél Liamet nézi aki mosolyogva figyeli a számára ismeretlen nőt, miközben ujját a szájába teszi és az nyaldossa, - és amit az anyja nem néz jó szemmel ugyanis az ilyen tevékenység után az egész ruhája tiszta nyál és egy nap ötvenszer kell átvetkőztetnie a fiát. - Megtudhatnám, hogy mégis miért? - leveszi tekintetét a fiúról majd az anya szeme közé néz. Jenna meglepődik a kérdésen. Ilyen kérdésre nem volt felkészülve. Lehet, hogy az intézetnek muszáj ilyen kérdéseket feltenni, hogy megbizonyosodjanak róla jó kezekbe e kerül a gyerek. - Talán a Sors úgy hozta, hogy nem eshet többé teherbe? - Jenna arcán apró pír jelenik meg, miközben a mellette álló Molly felnevet. Bernadeth ezt a modort nem nézi jó szemmel, ezért megajándékozza Mollyt egy lesújtó nézéssel mire rögtön a nő arcára fagy a mosoly.

- A férjemmel nem alakulnak a legjobban a dolgok, ezért úgy gondoltam, hogy meglepem egy babával - von vállat végül egyszerűen Jenna. Néma csend telepedig a kisebb társaságra. Bernadeth csak bámulja őket majd végül bólint és kinyitja a kaput a kis csapat előtt. 

- Szóval babát szeretne, nem pedig egy kisebb- nagyobb gyereket - hümmög a nő ahogy betessékeli Jennáékat. Molly először hezitál, de azért követi őket, miközben Liam az anyja nyakába borul és fél szemmel kukucskál a kertben játszadozó gyerekekre. Azonban ahogy végig mennek a kerten Jenna érzi a gyerekek reménykedő pillantását.

Felnőttek, ami az árvaházi gyerekek számára reményt jelent. Reményt, hogy talán most jött el az idejük és végre kapnak egy szerető szülőt. Az árvaházba felnőtt csak akkor jön ha örökbe akar fogadni. Pontosan ezért reménykednek akár hányszor egy felnőtt tűnik fel a színen.

- Úgy gondolom, hogy nőjön fel közöttünk. És ehhez az a legjobb ha rögtön csecsemő korától velünk van. - magyarázza Jenna kedvesen, miközben kedvesen rámosolyog a gyerekekre akik őt figyelik. Liam bátortalanul szorítja anyja nyakát mintha attól félne, hogy itt akarja őt hagyni. Molly pedig csak szörnyülködve lépked és a hasát fogja. Nem érzi jól magát. Biztos ez a hely váltotta ki belőle.

Bernadeth megtorpan majd a zsebéből elő ránt egy sípot és hangosan megfújja azt. Erre a kertben tartózkodó gyerekek rögtön abba hagyják az eddigi tevékenységeiket. A labdákat eldobják, a hintákból kiugranak, majd szinte libasorban indulnak meg a hatalmas márványlépcső felé és mennek be a kissé szűk ajtón. Csendben, és fegyelmezetten.
- Mint egy börtön - jegyzi meg az orra alatt Molly, ám Bernadeth meghallja.
- Édes asszonyom ezt nevezik fegyelemnek. - válaszolja epésen, majd kinyitja a bejárati ajtót, hogy tudja beengedni őket. Jenna rossz állóan ránéz barátnőjére majd gondolkodás nélkül átnyújtja neki kisfiát. Molly szörnyülködve veszi át és ülteti a karjaiba Liamet aki rögtön letámadja a nő göndör fürtjeit és azokkal kezd el játszani, - amit természetesen Molly nem néz jó szemmel, sőt szinte undorodik a kisfiú minden érintésétől.
Egy hatalmas folyosón vezet az útjuk. A kopottas padlót vörös szőnyeg fedi, a szürke falakat pedig lélegzetelállítóan hatalmas festmények. A legtöbb képen különböző személyek szerepelnek évszámokkal. Nem kell sokat gondolkodni rajtuk, hogy kik is azok akik a portrékon szerepelnek. Az intézet már az 1700-as évektől létezik, de csak az elmúlt ötven éven alakították át árvaházzá. Akik a képeken szerepelnek laktak ezen a helyen, vagy pedig vezették azt.
Faajtó következik ami mögül halk zsivaj hallatszik. Bernadeth benyit és rögtön néma csend lesz. A helységben kisgyerekek játszottak ép. De mikor megláttak, hogy felnőttek érkeztek rögtön leültek a szőnyegre és aranyosan mosolyogtak a jövevényekre.
- Carla, Mrs. Payne látni szeretné a csecsemőket - Bernadeth egy fekete hajú nőnek intézi a szavai, aki mikor meghallja főnöke szavait rögtön int a fejével, hogy kövessék Őt. Az ablakhoz vezeti Jennáékát ahol három kiságy áll.
Jenna mosolyogva hajol az első két kiságy felé majd megigézve nézi a babákat. Mind a két kiságyban két fiú szerepel akik békésen alszanak. Ez egyiknek fekete haja van, míg a másiknak vörös. Jenna csak nézi és nézi őket miközben gondolkodik. Vajon méltók a Payne névre? Liam ezeknél a babáknál sokkal gyönyörűbb volt. Rá nem lehetett azt mondani, hogy valami hiba van rajta, mivel egyszerűen tökéletes volt. De ez a két kisfiú messze nem tökéletes. Geoffnak pedig az kell. De ha azt a fekete hajú fiút hosszasan nézi az ember hirtelen azt veszi észre, hogy nem tudja abba hagyni a mosolygást mivel annyira aranyos. Már majdnem szólásra nyitja a száját, hogy neki az a baba kell mikor hirtelen a harmadik kiságy felől éles sírás hallatszik.
És nem a kisbabától hanem Liamtől. A fiú pontosan a kiságy mellett áll miközben patakokba folynak le a könnyek az arcáról. Senkinek nem tűnik fel, hogy véletlenül bele dobta a játékát a kiságyba. Jenna gyorsan oda siet, hogy tudja megvigasztalni a kisfiát. A karjai közé kapja majd elkezdi simogatni a hátát és akkor megakad a szeme az utolsó kiságyban lakó személy arcán.
A kislány ébren van miközben zöld szemeivel nézi a fölé tornyosuló alakokat. Fején pár szál szőke haj pihen, miközben apró kezecskéjével a pólyáját szorongatja. Azonban mikor ránéz Liamre és a fiú is megszeppenve néz rá, a kislány hangosan felkacag. Jenna szívét pedig eltölti pontosan ugyan az a varázs mint mikor először Liamet tarthatta a kezében. A szíve hevesebben kezdett el dobogni és tudta, hogy soha nem fogja engedni, hogy valami baja történjen. Na, most ahogy a kiságyban fekvő csecsemőt nézte aki még mindig Liamet vizslatta és kacagott, ugyan ezt érezte.
- Egy hónapja valaki lerakta a kapu elé ezt a szerencsétlen teremtést. November huszonötödikén reggel az egyik szakácsnő találta meg. Egész éjjel kint lehetett ugyanis szinte már jéggé volt fagyva. Mikor behoztuk és kihívtuk az orvost, hogy vizsgálja meg egy különös heget találtunk a hasa alján. Úgy tűnik, hogy mikor megszülethetett valami baja volt és a szülei azt hitték, hogy meg fog halni és ezért inkább az árvaház mellett döntöttek. - Jennát keserű méreg töltötte el ahogy Bernadeth szavait hallgatta és a mosolygós csöppséget pedig nézte. Mégis, hogy tud valaki a sorsára hagyni egy ilyen tündéri kislányt. Azonban Bernadth, hogy a meséjét még igazolni is tudja kicsomagolta a babát a pólyájából majd felhúzta a ruháját, hogy tudja megmutatni a vágás nyomot a kis hasacskáján. Egy tíz centinél is hosszabb vágás látszódott ami körül a bőr még mindig piros volt.
- Akkor ezek szerint semmit nem tudnak a szüleiről? - kérdezte Jenna csendesen.
- Az ég világon semmit. De a baba makk egészséges. Nem szeret sírni, de mosolyogni csak akkor mosolyog ha megkedvel valakit. És úgy tűnik, hogy a maga fiát nagyon is megkedvelte ugyanis így nevetni még soha nem láttuk. - Bernadeth egy mosolyt küldött a Jenna karjaiban ülő Liamre majd az asszony is ránézett a fiára és bele puszilt a hajába. Mindig is tudja, hogyha Liam egyszer felnő nagy nőcsábász lesz, pont mint az apja.
- Örökbe fogadom. - Jenna csak úgy sugárzott a boldogságtól ugyanis nagyon jól tudja, hogy ez a kislány a tökéletes baba. Illik a Paynek közé és nagy jövő még vár rá ha így le tud venni valakit a lábáról már csak a szimpla mosolyával.  Ravasz ami a Payne família fő jellemzője.
- Biztos benne? - kérdezi Bernadeth a nő pedig keményen bólintott. Jenna Payne még soha semmiben nem volt ilyen biztos. Kellett neki ez a kislány ugyanis tudja, hogy ez a lány lesz a kulcs a férjéhez...