Menu

2017. május 28., vasárnap

Little Mix - The Vamps - koncert, Bécs

Igen tudom, hogy ez egy One Directiönnel foglalkozó blog, de úgy gondolom, hogy azért a Little Mixes lányoknak is van egy kis közük a srácokhoz, szóval úgy voltam vele, hogy miért ne írhatnám le az élményemet a koncertről ide? Amúgy is alig van bejegyzés, és így az én lelkem is megnyugszik, hogy olvashattok tőlem valamit, na meg én is élvezettel olvasom vissza az efféle kis mesélős bejegyzéseimet :)
Kezdjünk is bele...

Gondolom sokan tudjátok, hogy tegnap a csajok életükben először Bécsbe látogattak a Glory Days turnén belül. Novemberben jelentették be, én pedig szerintem az elsők között voltam akik megvették rá a jegyüket. Senki nem tudott volna megállítani abban, hogy lemaradjak róluk. Két éve ( vagyis az 1D bécsi koncertje óta ) egy koncerten sem voltam, szóval rendesen kivoltam már éhezve, hogy mehessek valahová koncertre.
Szóval novembertől számoltam vissza a napokat, és tegnap végre elérkezett az én napom. Furcsa volt, ugyanis ide nem idultam el a hajnali órákban, hanem csak délután, mivel úgy hallottam, hogy az arénában ahová áll az ember mindenhonnan tökéletesen látni lehet a színpad. És milyen igaz volt.
Úgyhogy délután fél egy körül elindultunk ( amúgy már reggel hattól fent voltam xD) és fél háromra voltunk ott az aréna előtt, ahol kb. ugyan az a látvány fogadott mint anno a bécsi 1D koncerten. Hosszú sor ( nem olyan hosszú mint az 1Djé volt, de azért elég hosszú volt), és én nem tudtam, hogy hova kell állni. Végigjártuk az egész arénát, és szinte mindenhol voltak rajongók, így egy kicsit bepánikoltam, nehogy rossz helyre sorakozzak, aztán elküldjenek xD Mondom oké, megkérdek valakit, aki normális nyelven beszél és megértem. Szerencsére pont találtam egy magyar csapatot valahol a hosszú sor közepén és megkérdeztem ( mondjuk valahogy sejtettem, hogy biztos oda kell sorba állnom ahol a legtöbb ember van, mivel hát miért ne ) És természetesen igazam is lett. Ahol a legtöbb ember volt oda kellett belállni, de nem álltom be, mivel leszartam. Az 1D-n napszúrástkaptam, összenyomtak és hiába voltam elől a beengedéskor, ígyis hátra kerültem. Szóval itt, inkább bementem az épületbe ahol meki volt, és ott voltunk kapunyitásig.
Büszkén jelenthetem, hogy itt nem nyomtak össze a rajongók mivel valamivel jobb volt az ellenőrézés mint két éve. És még a vározás sem volt olyan unalmas, ugyanis pár lány büszkén üvöltötte a LM dalait, szóval. Sőt túl precíz volt ahogy a biztonsági őrök átnéztek bennünket, de hát ez érthető a manchesteri bombázás után. Mondjuk nem értem, hogy a fenekemet minek tapizták le xD Szerintem nem úgy néztem ki mint aki valamit elrejtett volna a segglyukában, dehát kitudja :D
Az aréna belülről nekem hirtelen kicsinek tűnt, mivel tényleg tökéletesen lehetett látni mindent, nekem pedig furcsa volt. Mondjuk a kivetík feleslegesnek bizonyultak ha már egyszer úgysem kapcsolták be őket.
Fél nyolcat ütött az óra mikor az előzenakar feljött a színpadra. Istenem az a pillanat mikor a The Vamps megjelent. Wáá, már libabőrös is vagyok ha eszembe jut :D Amióta először 2013-ban meghallottam az egyik dalukat a Wild Heartot megfogadtam, hogy egyszer fogom őket élőben látni. És tegnap megtörtént. Még mindig meghasad a szívem, hogy csak 6 dalt adtak elő. Szívesen néztem volna őket tovább, de hát nem az Ő turnéjuk volt :( Az a pillanat mikor több száz másik emberrek üvöltöttem az Oh, Ceciliat és Bradley velünk együtt ugrált, sőt még le is vetkőzött turnéra mivel annyira melege volt, felejthetetlen :) Esküszöm úgy nézett ki mintha Nekik jobban örültek volna mint a  Little Mixnek xD Jamesben azonban kissé csalódtam mivel Ő olyan kis visszahúzódó volt. Még csak normális képet sem tudtam róla csinálni mivel olyan távol állt tőlem. Azonban Tristan dobszólójainál majdnem összepisiltem magam, meg attól is ahogy Bradley a göndör fürtjeit rázogatta :D Conor meg olyan kis heles volt a világító gitárjával. Egy szóval, én egy külön bécsi turnét akarok tőlük. :D
Mondanom sem kell, hogy a csajok természetesen készülnek. De hát ez normális, hiszen nők. Azonban az a pillanat ahogy megjelentek az aréna pedig felrobbant, na a az az érzés amit két éve nem éreztem már. És a Powerrel kezdtek ami az egyik kedvenc dalom az új albumról. OMG! Azok a koreográfiák, azt muszáj mindenkinek látniuk egyszer élőben. Élőben annyira aranyos hangjuk van, hogy az leírhatatlan. Sőt az egész koncert leírhatatlan, mivel muszáj mindenkinek egyszer átélnie. Ők annyira mások mint az 1D volt. Nem tudom miért, de nekem valahogy nagyon bejön ez, hogy ennyi koreofráfiájuk van, és mindent egyszerre csinálnak. Annyira összhangban voltak, hogy jaj. Istenem, 2014 óta arra a pillanatra vártam, hogy velük énekelhessem a Salutot. És rohadtul megtörtént, velük Salutáltam xD A Secret Love Songnál pedig egyszerűen lefagytam. Csak álltam és néztem Őket. Nem mozogtam, az agyam megállt és a tudat alattim kezdett el énekelni velük. Annyira csodás volt. Wings közben annyira jó érzés volt velük mozogni pont úgy mint ahogy a klipben is csinálják. Jaj és a Touch...amióta kijött azóta nem telik el úgy nap, hogy ne dúdolnám :D
 Vissza akarok menni, mivel, ja :D Féltem Tőle, hogy rossz lesz és, hogy nem fog majd tetszeni mivel Ők nem az 1D, de ez hülyeség. Pont annyira élveztem mint anno az 1Dt, sőt majdnem még jobban is.

Közületek volt valaki? Ha volt, élveztétek? Ha meg nem voltatok, akkor muszáj elmennetek egyszer ;)
Tristan

Bradley





1 megjegyzés:

  1. Heyy, Vár egy meglepi a blogon ;) http://littlemelmand1d.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés