2012. október 23., kedd

~4.~

Itt a friss rész :D Sajnos még mindig nem lesznek naponta részek ugyanis már két napja nem írtam szinte semmit :/ majd megpróbálom összeszedni magam :)
Liam Payne
Késő éjjel volt mikor vissza mentem a villába. Gondolom most mindenki azt hiszi, hogy halálra ittam magam meg ilyesmi.
Pedig nem. Az alkohol nem az én barátom , sőt jó ha egy évben egyszer részeg vagyok.
Nem, én csak szeretek lazulni egy klubban vagy valamilyen szórakozó helyen a haverjaimmal. Jó ha néhány órára el tudok szabadulni a villából és nem kell megjátszanom magam. Csak magamat adom és azt csinálok amit akarok.
Viszont a rajongók mindenhol megtalálnak. Mint most.
Egy eldugott bárban voltam Andyvel amikor az egyik pincérlány felismert majd néhány perc múlva az egész helységet megszállták a lányok. Annyian lettek, hogy a rendőröknek kellett kihozniuk onnan.
Egy újabb elcseszett este. Néha elgondolkozok rajta, hogy mennyivel jobb lenne átlagos srácnak lenni.
Se rajongók, se lesifotósok, csak én lennék. Senkit nem érdekelne, hogy mit csinálok, vagy, hogy kivel vagyok. Még a létezésem sem érdekelne senkit sem.
De így…a nyakamat teszem rá, hogy holnap tele lesz a fotóimmal az internek miszerint magam buliztam a srácok nélkül. Majd jönnek a találgatások, hogy miért voltam magam és jön a hab a tortán miszerint biztos feloszlott a banda.
Jót lehet nevetni az ilyen pletykákon amiknek semmi valóság alapjuk nincs. Könyörgöm ha feloszlana a banda akkor az világ tragédia lenne.
Bezzeg az még senkinek nem tűnt fel, hogy Daniellel már hetek óta nem láttak együtt. A valóságot soha nem veszik észre.

Csendben nyitottam ki a bejárati ajtót majd hatalmas sötétséggel találtam szembe magam. Elég késő volt már szóval gondoltam mindenki alszik már.
Nesztelen léptekkel mentem fel a szobámból ugyanis semmi kedvem nem volt a kioktatásukat hallani, hogy megint milyen későig kimaradtam. Néha annyira idegesítőek tudnak lenni. Tudom, hogy csak segíteni akarnak, de már túlzásba viszik.
Egyikőjük sem tudja min megyek keresztül. Honnan is tudnák, hisz még egyikőjük sem vesztette el azt a személyt akit mindennél jobban szerettek.
De én elvesztettem és már helyre sem tudom hozni.

Kinyitottam az ajtót majd hirtelen megtorpantam mikor az ágyamra néztem.
Tammy az egyik párnámat szorította magához közben pedig mélyen aludt. Fogalmam se volt róla, hogy mit keres pont az én ágyamban.
Tudtommal tőlem nem kérdezték meg, hogy aludhat-e a szobámba. Milyen dolog ez már?! Legalább szóltak volna először vagy valami.
Hatalmasat sóhajtottam és elindultam az alvó lány felé, hogy felébresszem. Hisz mégis csak az én szobám. Egyáltalán mit gondoltak, hogy én hol fogok aludni? Vagy azt hitték, hogy nem jövök haza?
Mikor az ágyamhoz értem már épp azon voltam, hogy hozzá érjek amikor véletlenül rá néztem az arcára.
Békésen aludt, néhány szőke göndör tincse pedig az arcába lógott. Aranyos látvány volt ahogy szuszogott.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve kifésültem az arcából a hajszálakat majd akkor tudatosult bennem, hogy sír. Álmában sírt. Ez nem normális dolog. Alszik és potyognak a könnyei.
Lehajoltam hozzá, hogy közelebbről megvizsgáljam, hátha csak én láttam félre. De nem tévedtem. Tökéletes arca csillogott a könnyektől ami számomra kissé szívszorító látvány volt.
Istenem miért szeretem én még mindig Daniellt? Miatta gyűlölöm Tammyt mert akár hányszor meglátom azt hiszem, hogy be akarja feketíteni Danielle emlékét. Pedig Ő semmiről nem tehet, csak arról, hogy egy pillantás alatt a szívembe lopta magát. Tudom önző vagyok, de nem tehetek róla. Tammy gyönyörű, de Danielle az igazi még ha néha idegesítő is.
Sóhajtottam egyet és az ágy mellé húztam egy széket. Nincs szívem felébreszteni inkább nyomorgok egy kényelmetlen széken mint, hogy újra bele kelljen néznem kék szemeibe.
Próbáltam kényelmesen elhelyezkedni, két lábamat pedig feltettem az ágyra és egészen addig Tammyt néztem amíg el nem aludtam.

§§§

- És én még meg akartam bocsájtani. – hangos sikítozásra riadtam fel majd ijedten fordultam le a székről a földre.
Az egész testem fájt és hatalmasat nyújtózkodtam mikor szembesültem azzal, hogy kivel állok szembe.
Danielle villogó tekintettel nézte Tammyt aki teljesen össze volt zavarodva. Akkor esett le, hogy mit mondott.
- Mi? Ez? Ő. – dadogtam össze-vissza közben pedig Tammyra mutattam majd vissza néztem Daniellre.
- Ne magyarázkodj. Úgysem tudod. – nézett rám fagyosan majd elindult az ajtó felé, de én elé ugortam.
Eljött hozzám és bocsánatot akart kérni és én már megint elszúrtam. Várjunk csak nem is én vagyok a hibás. Hisz semmi közöm nincs ahhoz, hogy Tammy az én ágyamban aludt.
Na jó kit akarok hülyíteni? Ha annyira akartam volna felébresztettem volna, de nem tettem. De miért nem tettem? Én Daniellt szeretem, nem valami amnéziás csajt.
- Fogalmam sincs, hogy került az ágyamba. – magyaráztam közben pedig undorodva Tammy felé böktem. – Komolyan. Mikor éjjel haza értem már itt volt. Most komolyan mit kellett volna csinálnom.
- Azt akarod nekem bemesélni, hogy egy ilyen lánynak nemet tudtál mondani. – nevetett fel gúnyosan közben pedig a szemét forgatta. Féltékenységet véltem felfedezni a hangjában mikor Tammyról beszélt.
- Igen, mivel én téged szeretlek. – néztem a szemei közé és csodák csodájára nem válaszolt semmit.
Lehet még van remény és még mindig Ő is szeret. Mondani akartam volna neki még több mindent is, de Tammy felállt és szó nélkül kiment a szobámból, de előtte még csalódottan rám nézett. Nem tudtam hova tenni a viselkedését. Mintha valamit mondani akart volna csak nem mert.
Danielle nem mondott semmit, csak elgondolkozva kiment majd Louisba ütközött.
- Nem láttad Tammyt? – szögezte nekem a kérdést. – Éjjel mondtam neki, hogy maradjon itt mivel Perrie és Eleanor is itt aludt szóval máshol nem volt hely és azt hittem, hogy Te nem jössz haza. De nyugi ma már találtam neki helyet.
- Szóval Ő itt alhat? – kapta fel a vizet Danielle és mérgesen rám nézett.
Ennyi, mindennek vége. Ebből már nem tudom kimagyarázni magam. Az biztos, hogy megölöm Lout, nem érdekel, hogy a barátom.
Beletúrt göndör hajába kifújta a levegőt majd felhúzott orral távozott. Remek most megint magyarázkodhatok.
Utána rohantam közben pedig mondtam a magamét, de Ő még csak rám se hederített.

Tammy Tomlinson
- Ki volt az a lány? – kérdeztem csendesen mikor Liam az idegen lány után futott. Lelki ismert furdalásom volt az miatt mert a szobájában aludtam és a lány miattam lett mérges.
Pedig én komolyan nem tudtam, hogy az Liam szobája. Louis egy szóval sem mondta.
- Danielle? – húzta fel a szemöldökét Harry én pedig bólintottam egy aprót. – Liam volt barátnője.
Barátnője? Jó, hogy ezt már az elején tisztáztuk. Szerencsés lány amiért ilyen pasija van. Mármint kinézetileg.
- És Liam elrontója. – tette hozzá Niall majd elkezdett fújtatni mint egy macska. – Ő miatta lett Liam amilyen. Minden áron neki akart megfelelni és ezáltal teljesen kifordult önmagából. Mindenből a legjobbat akart mutatni Daniellnek, végül pedig már túlzásba vitte.
Figyelmes hallgattam őket közben pedig gondolkoztam. Én ha szeretek valakit akkor önmagáért szeretem és nem akarok senki másnak megfelelni. Azt hiszem kezdem érteni, hogy miért szakítottak. Már első ránézésre nem volt szimpatikus a csaj. Viszont ahogy észre vettem Liam nagyon szereti.
Túl sok minden járt az eszemben ezért jobbnak láttam ha inkább lemegyek a földszintre ugyanis eddig a lépcső tetején álltam és onnan figyeltem a jeleneteket.
Épp meg akartam fordulni amikor nagy szerencsétlenségemre Liambe ütköztem.
Mogorván és szinte már lenézően nézett végig rajtam és pedig zavartan lesütöttem a szemem. Ilyen az én szerencsém. Minden erőmmel azon vagyok, hogy kikerüljem, erre pont belé ütközök.
- Mi van már látni sem látsz? Tudod ilyenkor szokás bocsánatot kérni. – förmedt rám majd összekulcsolta a kezeit és úgy nézett. – Hopsz elfelejtettem, hogy Te nem tudsz beszélni. – tette hozzá gúnyosan, engem pedig méreggel töltött el a szövegelése.
Mégis ki Ő, hogy így beszéljen velem? Nem ártottam neki, arról pedig nem tehetek, hogy szakított a barátnőjével. Mondjuk kezdem érteni, hogy miért. Hisz kinek kéne már ilyen pasi? Épeszű embernek biztos, hogy nem.
- Tudod már kezd untatni a szöveged. Azt hiszed menő vagy? Csak, hogy tudd, undorodok még csak a puszta látványodtól is. – válaszoltam nyersen és én is összekulcsoltam a kezem.
Meglepetten nézett rám és néhány pillanatig észrevettem egy apró mosolyt a szája sarkában. Azonban lehet, hogy ezt csak én képzeltem oda miközben barna szemei közé néztem amiben teljesen el tudtam veszni.
Niall és Harry a lépcső tetejéről figyeltek majd a Szöszi hangosan füttyentett egyet amit gratulációnak fogtam fel.
- Emberek igyunk Tammykára aki nagy sokára megszólalt. – kezdett el tapsolni Liam. – Legalább valami értelmes dolog hagyta volna el a szád. Egyébként is, minek pazarlom a hangszálaimat, hisz néhány perc múlva úgysem fogsz rá emlékezni.
Tammyka? Ez most komoly? Azt hittem ennél mélyebbre már nem süllyedhet. Mégis honnan jött ez a név? Kit akarok hülyíteni, aranyos tőle ahogy becézget.
- Bunkó. – válaszoltam majd sarkon fordultam és felrohantam a szobámba.
Eszem ágában sem volt tovább hallgatni a gúnyolódását. Sírva magamhoz húztam a térdeimet és csak szorítottam. Nem akartam Liamre gondolni, de nem tudtam kiűzni a gondolataimból.
- Jól vagy? – jött be Zayn majd szorosan utána Niall és Harry végül pedig mind hárman leültek az ágyamra. – Most mondhatnám azt, hogy felejtsd el amit mondott, de ez lehetetlen. – veregette meg a hátam. Összeszedtem minden erőmet és kisírt szemekkel felemeltem a fejem. Legalább Ők tényleg bírnak és nem utálnak.
- Néha úgy megtépném Daniellet amiért egy szörnyeteget csinált a haveromból. – csikorgatta a fogait Harry kezei pedig ökölbe szorultak és a nadrágját gyűrte idegességében.
- Én csak simán elküldeném egy orvoshoz aki elmagyarázná neki, hogy ne kezdegessen nála öt évvel fiatalabb fiúkkal. – szállt be a beszélgetésbe Niall is.
Liam öt évvel fiatalabb volt Daniellenél? Te jó ég, ez a lány normális. Szerintem ez nagyon nem menő.
Ismét nyitódott az ajtó és Louis viharzott be a szobámba majd szorosan leült mellém.
- Hallom Liam megint alkotta magát. – mondta fejcsóválva és aggódva rám nézett.
- Nem érdekes. – vontam vállat megnyugtatás képen és gyorsan kitöröltem a szemeimből a könnyeket.
- De az. És ezért úgy döntöttem, hogy ma lefújom a randimat Eleanorrol és inkább itthon maradok veled. – erőszakoskodott én pedig meglepetten néztem rá.
Nem fogom engedni, hogy miattam mondja le. Hisz én magam is tökéletes el leszek itt. Amúgy is csak fekszek és bőgök. Nem kell ezt másnak is látnia.
- Azt már nem. Szépen elmész Eleanorral és én pedig itt maradok. – néztem rá keményen. – El leszek én magam is. Nyugodtan menny csak el.
- De…
- Hisz én és Niall is itt leszünk. – jött a válasz Harrytől, Niall pedig hevesen bólogatott.
- Ja, el lesz velünk és szerintem nem lesz semmi baj. – mondta bólogatva Niall, Louis pedig maga elé bámult és úgy gondolkozott.
- Jó. – egyezett bele, de felemelte a kezét, hogy még beszélni fogok. – De minden órában felhívtok és elmondjátok, hogy mi van vele. – mondta a szabályokat én pedig tátott szájjal bámultam rá.
Komolyan ennyire kell rám vigyázni? Nagy lány vagyok már és nem kell dada mint az ovisoknak.
- Oké. – bólogatott a két srác komoran. Mondjuk én arra számítottam, hogy röhögni fognak vagy ilyesmi, de nem tették. Szóval itt mindenki halál komolyan gondol mindent…

2012. október 21., vasárnap

~3.~

Itt a friss rész. Már elég sok részt megírtam szóval még néhány nap és újból naponta jönnek a friss részek. Remélem addigra több komit fogok kapni :D


Tammy Tomlinson

Ülök a szobámban és csak bámulok magam elé közben pedig próbálom nem elbőgni magam. És sikerül is ami a jelen esetben nagy szó. Talán azért mert végre tudom a nevem és tudom a családom nevét is.
Egy hónappal ezelőtt még ezt sem tudtam. Próbálok nyugodt maradni, de mikor azt hallom, hogy emlékezzek rájuk elszáll minden bátorságom és bőgni kezdek mint egy kisbaba. Talán az miatt mert iszonyat erős fájdalom hasít a fejemben és rögtön egy nagy feketeség jön.
Utálom magamat és az életemet is.
Egyáltalán miért élek? Nincs semmim, csak létezek mint egy emberi roncs akinek nincsenek emlékei.
Vagyis jobban mondva van. Méghozzá onnantól amióta felkeltem a kórházba az anyám és a húgom haza hozott majd jött a bátyám aki szinte azóta mindig velem van.
Könyörög, hogy emlékezzek rá, de fogalmam sincs, hogy mire kén vele kapcsolatban emlékeznem.
- Van kedved velem lenni egy kis ideig? – Louis megszorította a kezem és kedvesen rám nézett. Csak pislogni tudtam mivel fogalmam se volt róla, hogy mire akar kilyukadni. – Megbeszéltem anyával, hogy elhoz Londonba.

Nem volt más választás és nem is gondolkoztam más választáson. Nem tök mindegy, hogy hol fekszek és zokogok?
Csak néztem ahogy anya pakolász a bőröndjeimbe közben pedig halkan szipogott a kishúgom Lottie pedig Londonról beszélt és valamilyen bandáról amiben Louis énekel.
Végül pedig autóba szálltunk és meg sem álltunk a városig. Az út részében szinte csak anya és Lottie beszélt. Én pedig mint mindig most is szó nélkül hallgattam őket. Még a beszéléstől is elment a kedvem. Örülök neki ha naponta olyan tíz mondat elhagyja a számat.
Végül pedig megállt egy hatalmas villa előtt és nem sokkal később Louis rohant felénk. Ha jók a sejtéseim a bátyám dús gazdag. Hisz ki lakik már ilyen luxus körülmények között.
Kellemetlenül éreztem magam. Nem volt más vágyam csak újra elbújni a világ elől.
- Remélem segíteni fog. – suttogta anya miközben szorosan magához húzott. Éreztem ahogy az arcáról potyognak a könnyek.
Sokszor volt már a nyelvem hegyén, hogy megkérdezzem tőle miért sír annyit. De tudtam választ úgy sem kapnék.
Ahogy arra sem kapok, hogy miért nem emlékszek az életemből szinte semmire. Nem tudom, hogy mikor van a szülinapom, nem tudom, hogy mit szeretek csinálni a szabadidőmben, mi a kedvenc filmem, zeném, állatom…az ég világon semmit nem tudok magamról csak annyit, hogy Tamara Tomlinsonnak hívnak, de csak mindenki Tammynak szólít. Arra is kíváncsi lennék, hogy miért pont így becéznek és miért nem a teljes nevemen szólítanak.
- Gyere. – fogta meg a kezem gyengéden Louis mikor anyáék autója eltűnt egy kanyarban. Egyáltalán miért kellett ide jönnöm?
Lassan haladtam a bátyám után aki sorra nyitogatta ki az ajtókat majd végül megállt egy hatalmas helységben ahol szembe találtam magam másik három sráccal.
Megrémülten mentem közelebb hozzá és riadtan pislogtam a fiúkra akik mikor megláttak mosolyogva álltak fel és jöttek körém.
Ismernek kéne őket? Ha igen mi közöm van hozzájuk? Talán a barátaim? Esetleg valamelyikkőjük közülük a pasim? Mondjuk az utóbbira szerintem emlékeznem kéne.
- Szóval te vagy Tammy. – mért végig tetőtől talpig az egyik. Göndör haja volt és gyönyörű zöld szemei. Barátságos arca volt.
- Aham. A húgom. – bólintott a mellettem álló Louis és arrébb állt, hogy látszódjak rendesen.
- Örvendek. Niall Horan vagyok. – szólalt meg a szőkeség én pedig bólintottam egy aprót. – Esetleg ha éhes vagy szólj. Szívesen elviszlek valahova kajálni vagy ilyesmi.
Halvány mosoly jelent meg az arcomon miközben beszélt. Szinte már hadart és miközben beszélt a kezeivel hadonászott.
- Jellemző. Jó ha tudod, Niall felesége az étel. – forgatta meg a szemét a harmadik srác is akiknek fekete haja volt benne pedig egy szőke tinccsel. – Egyébként Zayn Malik. – mutatkozott be Ő is.
- Zayné pedig a tükör. – szállt be a beszélgetésbe a göndör is majd akkor tudatosult benne, hogy az Ő nevét még nem is tudom. – Óh és Harry Styles vagyok. – kacsintott egyet mire én rémülten néztem rá.
Ezt meg miért csinálta? Ijedten Louisra néztem aki csak elvigyorodott.
-  Ők a barátaim és itt laknak. Igaz néha lükék, de hidd el soha nem lennének képesek bántani. – nézett rám megnyugtatás képen, de engem valahogy nem hatottak meg a szavai.
- Egyébként én Zaynel a helyedben vigyáznék. Van olyan éjjel, hogy felkel és elkezdi a Barbie Girt énekelni. – suttogta Niall, de szerencsétlenségére az említett meghallotta.
Gőzöm se volt róla, hogy mi az a Barbie Girl viszont valahonnan ismerős volt a címe.
- Hé, az eddig csak egyszer történt meg. – méltatlankodott Zayn majd megigazította a haját. Niall nem válaszolt csak mosolygott magában.
Lehet nem is volt igaz, hanem csak hülyítették egymást. Talán tényleg igaza van Louisnak, jó fejeknek tűnnek.

Ám mielőtt újra megszólalhatott volna a lépcsők felől lépések zaja hallatszott majd néhány pillanat múlva megjelent egy újabb ismeretlen srác.
Zsebre tett kézzel megállt és úgy nézett rajtam végig. Nem szólt semmit csak nézett és nézett.
Olyan fura érzés kapott el miközben az arcomon éreztem a tekintetét. Mintha ismerném valahonnan. Tuti, hogy már láttam valahol ezeket a szemeket amikben totál el tudok veszni pedig elég sok lépésre áll tőlem.
- Ó és Ő az ötödik tag. – mélázásomból Louis hangja zökkentett ki aki mikor észrevette, hogy új vendég érkezett rögtön rá kapta a tekintetét.
- Helló Liam Payne vagyok. – nyújtotta a kezét én pedig nem tudtam, hogy mit csináljak. Féltem hozzá érni sőt inkább egész sráctól féltem. Volt benne valami érdekes. Csak nagy szemekkel bámultam és minél közelebb húzódtam Louishoz.
- Nyugi nem kell félned Tőle. Ő is a barátom. – karolt át a bátyám és abban a pillanatban Liam arca teljesen megváltozott. Már nem barátságosan nézett rám hanem inkább undorral. – Liam Ő a húgom Tammy. – mutatott be.
- Akkor már elkezdtetek apáskodni felette ahogy észre vettem. – mondta gúnyosan. Nem értettem a mondatát. Egyáltalán miért változott meg hirtelen ennyire? Hisz még csak nem is szóltam semmit sem.
- Ne vedd figyelembe. – suttogta Zayn, de ahogy észre vettem az említett is meghallotta. - Nehéz napjai vannak mostanában.
Hát azt vettem észre. Egy bunkó.
- Egyébként nem tudsz beszélni?- húzta fel a szemöldökét én pedig csak hatalmasokat pislogtam és nyeltem egy nagyot nehogy megint elbőgjem magam. Pedig legszívesebben azt tettem volna.
Miért beszél velem ilyen durván? Úgy kezel mint egy ütődöttet. Lehet, hogy nem emlékezek semmire, de azért érzéseim nekem is vannak. Szinte már megalázóan beszél ami azt jelenti, hogy utál. De hát miért? Hisz nem csináltam semmit neki. Még csak nem is ismerjük egymást. – Ez azért elég félelmetes.
- Fél. Te mit csinálnál ha ennyi idegen venne körbe? – csóválta meg a fejét Harry és barátságosan átkarolta a vállamat.
Meglepetésként ért a gesztusa és elég kényelmetlenül éreztem a szorítását. Ami pedig még rosszabb volt, hogy Liam arcán undor terült szét.
- Oké én ezt nem hallgatom tovább. – csattant fel majd elindult az ajtó felé. Valami oknál fogva elkapott egy érzés és azt akartam, hogy normálisan viselkedjen velem.
- Szia Liam. – suttogtam elhaló hangon és szerintem alig lehetett hallani. Napok óta alig lehetett hallani a hangom ráadásul itt még senki nem hallott beszélni.
A srác megtorpant és csodálkozva nézett vissza, gondolom azért, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tényleg én-e beszéltem.
Nem szólt semmit csak válasz nélkül távozott.
Egy könnycsepp csordult le az arcomon amit gyorsan letöröltem. Eddig az emlékeim elvesztése miatt sírtam most azonban Liam viselkedése miatt. Fájt, hogy így viselkedik velem.
- Nocsak végre megszólaltál. Ez egy jó jel. – simított végig a hátamon Louis.
- Ő mindenkivel így viselkedik? – kérdeztem meg csendesen és végig néztem a társaságon.
- Mostanában sajnos igen…viszont ha megismernéd az eredeti énjét akkor nem így gondolkoznál róla. – magyarázta Harry amit nem értettem.
Mi az, hogy az eredeti énje? Azt hiszem kezdek összezavarodni. Gondolkozva rogytam le az egyik fotelba és próbáltam nem gondolni az előbb lejátszódó jelenetre. Igazából fogalmam sincs, hogy miért rágódok rajta. Hisz még csak nem is ismerem és semmi közöm nincs hozzá…vagyis remélem.
Meglepetésemre a srácok követték a példám és kényelmesen elterpeszkedtek mellettem.
- Na és Tammy mond csak mit szeretsz csinálni? – jött a kérdés Niall felől én pedig csak kikerekedett szemmel bámultam vissza rá.
Jó kérdés csak az a gond, hogy nem tudok rá válaszolni mivel nem emlékszek.
- Idióta. – ütötte fejbe Zayn és úgy nézett rá mint egy nem normálisra. Közben pedig a szemeit forgatta. – Mégis honnan emlékezne rá? – kérdezte a szőkeséget aki csak ártatlanul nézett és sajnálkozva elhúzta a száját.
Remek már itt is mindenki sajnálkozva néz. Hahó nekem csak emlékeim nincsenek! Attól még én is ugyan olyan normális ember vagyok mint mások.
- És szereted a One Directiont? Melyik a kedvenc számod tőlünk? – kérdezett újból Niall, Harry pedig homlokon csapta magát közben pedig a fejét csóválta míg Zayn az ég felé emelte a fejét.
- Te tényleg ennyire szőke vagy, vagy csak tetteted? – húzta fel a szemöldökét Harry, Niall pedig értetlenül bámult vissza rá.
Viccesek voltak, ahogy próbálkoztak. Viszont most már tényleg kíváncsi vagyok, a bandájukra. Ha már egyszer ennyit beszélnek róla.
- Mégis mi az a One Direction? Annyit beszéltek róla, de én nem tudom, hogy mi az. – csúszott ki a számon és kérdően rá néztem a srácokra.
Aranyosan néztek rám, majd Zayn felállt és bekapcsolta a TV-t majd elkezdett válogatni a csatornák között mígnem az egyiknél megállt.
Pont akkor kezdődött egy új klip mikor vissza ült a helyére én pedig a képernyőre emeltem a tekintetem.
Néhány másodperc múlva pedig újra Liam arcával találhattam szembe magam. De ez a Liam nem olyan volt mint akivel én találkoztam ma. Jele sem volt bunkóságnak és komorságnak. Helyette fülig ért a szája és miközben énekelt a szemei csillogtak a boldogságtól. Mennyivel jobban áll neki a mosoly.
Talán erről az énjéről beszélt Harry.
- Szóval Ti énekeltek. – esett le a dal közben. Hú, a bátyám egy sikeres banda énekese. Ez azért nem semmi.

- Már megint nagymenőztök. – hallottam meg ismeretlen lány hangot és az ajtó felé kaptam a fejem.
Egy szőke és egy barna hajú lány állt egymás mellett. Idősebbek voltak tőlem és mind ketten gyönyörűek voltak. – Egó királyok. – forgatta meg a szemét a szőke hajú és lassan elindult Zayn felé majd mikor oda ért egy puszit nyomott az arcára. Egyértelmű, hogy a barátnője.
- Sziasztok. – köszönt mosolyogva Louis majd karon ragadta a barna hajú lányt és megölelte majd mikor szétváltak felém fordultak. – Eleanor bemutatom a húgomat. Tammy Ő a barátnőm. – mutatott be én pedig mosolyogva felálltam és közelebb mentem hozzájuk.
Rettentő aranyosak voltak. Ráadásul Eleanor akár hányszor a bátyámra nézett csillogtak a szemei.
- Rögtön gondoltam, ugyanis mind kettőtöknek ugyan olyan kéken ragyognak a szemei. – kuncogott fel halkan.
- Én is itt vagyok ám. – szólalt fel felháborodva a szőke hajú és nagy nehezen kimászott Zayn öléből. – Szia én Perrie vagyok és szerintem rájöttél , hogy Zayn barátnője. – hadarta el vigyorogva.
Olyan érdekesen mondta ki Zayn nevét. Mintha magának sem akarná elhinni, hogy a pasija.
- Louis már sokat mesélt rólad. – szólalt meg ismét Eleanor én pedig csak szótlanul hallgattam. – Szerintem jól el leszel itt velük.
- Öhh…- na igen ez nagyon értelmes mondat.
- És, hogy tetszik itt? Jól kijössz velük? – kérdezte Perrie én pedig csak hatalmasat nyeltem.
Persze jól kijövök, csak éppenséggel Liam még a puszta látványomtól is rosszul van. Legszívesebben ezt mondtam volna, de inkább jobbnak láttam ha befogom. Hisz mégis ki vagyok én, hogy néhány óra után véleményt nyilvánítsak…

2012. október 19., péntek

~2.~

Sziasztok. A múltkori résznél el felejtettem szólni, hogy addig amíg nem írom meg előre a részeket nem lesz naponta friss. Bocsi, de igyekszem a legtöbbet kihozni magamból. Amúgy, hogy tetszik a töri? Érdemes folytatni vagy nem?
Liam Payne
- Ez sajnos így nem mehet tovább kettőnk között.
Danielle szavai még órák után is a fülemben csengtek. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy dobott…engem.
Engem a híres Liam Payne-t akiért millió lány megőrül. Ő meg tiszta nyugodtan az arcomba tudja mondani, hogy szakít velem.
- Mégis miért? – néztem rá csodálkozva és próbáltam erős maradni. Pedig legbelül tomboltam és legszívesebben az egész rohadt házat szétvertem volna. – Hisz tökéletes párt alkotunk. Imád minket a sajtó és a rajongók is.
Ezt a napot is megértem, én rinyálok egy  csajnak, hogy ne szakítson velem. Komoran bámultam rá és a térdemre hajoltam, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Kíváncsi voltam a válaszára, hogy mit fog hazudni.
- Épp ez a gond. Nem veszed észre magad Liam?- csattant fel és egy gyors mozdulattal felállt majd fölém tornyosult. Beletúrt hosszú göndör hajába, nekem pedig úgy kellett rá felnéznem.
Semmit nem értettem abból amit mondott. Mégis miért kellene magam észre vennem? Hisz még mindig én vagyok én.
- Mi a szart akarsz ebből kihozni? – húztam fel a szemöldököm és jobbnak láttam ha én is felállok. Így legalább egymás szemébe tudtunk nézni.
- Ezt nem hiszem el. – sóhajtott fel megsemmisülten majd az égnek emelte a tekintetét majd újra vissza rám. – Én a csöndes, aranyos, kedves Liambe szerettem bele akit két éve ismertem meg az X-Factorban. Aki megdicsérte a kabátomat és udvariasan kinyitotta előttem az ajtót majd aranyosan mosolygott és mikor vissza mosolyogtam rá, fülig elpirult.
Mosolyogva emlékeztem vissza a két évi önmagamra. Elesett voltam és féltem a lányoktól, viszont Daniellnek nem tudtam ellenállni. Megigézett a göndör hajával, ugyanis a lányoknál az a gyengém.
Egy lúzer voltam és mindenki elkönyvelt a banda legcsöndesebb és legkomolyabb tagjának. Mindenki csak Daddy Directionnak hívott, ugyanis soha nem mertem ellazulni a srácokkal. Apáskodtam felettük holott csak meg akartam védeni őket a pletykáktól és a hazugságoktól.
Ám ennek most már mindennek vége. Elegem lett és úgy gondoltam ideje változtatni az életemen. Rájöttem arra, hogy nekem is kijár a szórakozás. Valahogy a régi énem eltűnt és hirtelen most én lettem a rosszfiú aki mindenkivel flegmán viselkedik.
- Most is pont ugyan olyan vagyok. – bizonygattam keményen, de nem hiszem, hogy ezzel a mondatommal meggyőztem. Túl jól ismer már és azt is tudja, hogy mikor hazudok és mikor mondok igazat.
- Nekem nem úgy tűnik. Én már ezt nem bírom. Nélkülem mész mindenhova szinte már olyan érzésem van, hogy szégyellsz. Ráadásul a rajongóidtól nap mint nap halálos fenyegetéseket kapok. – adta ki magából a gőzt.
Elgondolkozva ültem vissza a kanapéra és próbáltam feldolgozni magamban a hallottakat. Soha nem szégyelltem és a rajongóimat is már százszor megkértem, hogy hagyják Őt békén.
- Szóval akkor ennyi? A változásom miatt dobsz? – kérdeztem meg végül elhaló hangon. Ezt az egészet nem így gondoltam. Én még mindig tiszta szívemből szeretem és szeretni is fogom. Ő az első igaz szerelmem.
- Sajnálom. – nyögte ki nagy nehezen és csalódottan rám nézett. Köszönés nélkül hagyott magamra.
Ennyi. Vége van.

§§§
- Srácok beszélnem kell veletek és szeretném ha nem hülyéskednétek el. – Louis komor volt és ötünk közül csak Ő állt mi pedig a kanapéról figyeltük a beszédjét. Látszott rajta, hogy valami nagy baja van mert soha nem szokott ilyen hangnemben beszélni. Inkább mindig Ő volt az aki elhülyéskedte az interjúkat most meg Ő kér, hogy ne hülyéskedjünk.
Nem lesz nehéz betartani a szavát mivel eleve semmi kedvem nincs is velük lenni. Rettentően megviselt a szakítás a srácok pedig szinte mindig felhozzák a témát. Azt hiszik, hogy jobb kedvem lesz pedig nem.
Szinte alig vagyok otthon és csak késő éjszaka járok haza. Legszívesebben már rég elköltöztem volna, de nem tehetem mert akkor a bandából is ki kellene szállnom. Azt pedig nem szeretném mivel nekem a One Direction az életem. Amikor énekelek akkor legalább magamat adhatom és nem kell hazudnom a világnak, hogy mekkora önző alak vagyok.
- Haver már csak nem történt akkora tragédia. – szólalt meg Niall hülyéskedve.
- A húgom autóbalesetet szenvedett és semmire nem emlékszik az életéből. – mondta Louis szinte már síri hangon. Hatalmasokat nyelt és látszott rajta, hogy minden erejével azon van nehogy elbőgje magát. – Az állapota pedig minél jobban romlik. – tette még hozzá csendben közben pedig az állát vakargatta.
- Bocs nem tudtam. – kért bocsánatot Niall majd bűnbánóan lehajtotta a fejét amiért előbb nem vette komolyan Lout.
A helységben néma csend lett és mindenki Louist nézte és vártuk a folytatást. Tényleg sajnáltam a húgát, de semmi több. Hisz azt sem tudom, hogy ki is Ő valójában, meg aztán sokkal nagyobb gondjaim is vannak mint egy amnéziás csajt sajnálni. Talán ha ismerném máshogy viszonyulnák a dolgokhoz. De így. Mondjuk azt tudtam, hogy van két húga, akikkel nagyon jó viszonyt ápol. Eleinte még beszélni is szokott róluk, viszont mostanában már nem.
- Semmi gond. Honnan tudhattad volna, hisz én is csak néhány napja tudtam meg. – válaszolta Louis és lehajtotta a fejét.
- Ezért kellett ide ráncigálnod? – kérdeztem meg kicsit sem kedvesen és már azon voltam, hogy itt hagyom Őket. – Részvétem az egész családnak, de van jobb dolgom is mint itt sajnálni egy ismeretlen csajt. – de sajnálatnak jelét sem mutattam. Fő az őszinteség nem igaz?
A srácok ledöbbenten néztek rám. Még nem nagyon szoktak hozzá az új énemhez ugyanis Ők még ahhoz volt hozzá szokva amikor akármivel jöhettek hozzám és én jó tanácsokkal leptem el őket.
- Te mekkora egy paraszt vagy. – csóválta meg a fejét Harry és felhúzta mind két szemöldökét. – Mostanában néha már egy kicsit sok belőled. – szeme komoly volt ahogy a hangja is.
Engem azonban nem érdekelt. Jó lehet, hogy elviselhetetlen vagyok, de basszus két év után dobott a barátnőm. Kíváncsi lennék, hogy teszem azt Zaynek milyen hangulata lenne ha szakítana Perrievel vagy Louisnak ha Őt dobná Eleanor egy kis hülyeség végett.
- Tudjuk, hogy fáj ami Daniellel történt, de azért lehetnél egy kicsit normálisabb is. – szólalt meg halkan Zayn majd az arcomba nézett,  de én elkaptam a fejem.
Véletlenül pont Loura néztem aki szintén helyet foglalt az egyik fotelban és tenyerébe temette az arcát. Eléggé össze volt törve az biztos.
- Oké maradok, de fogd gyorsa a szövegelésedet és remélem tényleg annyira fontos, mint amilyennek mondod. – morogtam fagyosan és a kanapénak támasztottam a hátam, kezeimet pedig összekulcsoltam a mellem alatt és vártam.
- Ne is figyelj rá. – állt fel Harry közben küldött felém egy lenéző pillantást majd felállt és megveregette Louis hátát aki hálásan ránézett. – Szóval miről akartál beszélni?
- Úgy döntöttem, hogy amíg nem javul a húgom állapota ide költözik. – tért rögtön a lényegre én bennem pedig egyszerre ment fel az a bizonyos pumpa.
- Hogy micsoda? – pattantam fel és elé álltam szörnyülködve.
Reméltem csak én hallottam félre az előző mondatát ugyanis ajánlom, hogy ne legyen igaz. Mégis, hogy gondolja ezt az egészet. Ide hoz egy idegen csajt aki mellesleg agyilag zizi. Bezzeg amikor én akartam azt, hogy Danielle itt lakjon mindenki ellene volt. De ha Louis mondja akkor neki meg van engedve.
- Nem fogom engedni, hogy valami szörnyű dolgot csináljon magával. – állt fel és a szemembe nézett.
Néhány percig farkasszemet néztünk egymással majd ismét Ő szólalt meg először. – Akár tetszik akár nem, ide jön addig amíg nem jön rendbe. – sziszegte a fogai között.
A többiek szótlanul hallgattak és kapkodták a fejüket. Mérges fújtam ki a levegőt és legszívesebben most behúztam volna egyet neki.
- Nyugodtan hozd ide. – állt fel Niall és barátságosan ránézett Loura.
- Ja és akár miben segítünk. – bólogatott Zayn is és Harry is.
Ezt nem hiszem el. Elárultak a legjobb barátaim.
- Pff bulit ne szervezzek neki?- horkantottam fel gúnyosan majd sarkon fordultam és elviharoztam a szobámba.
Becsaptam magam mögött az ajtót, levágódtam az ágyamra és elkezdtem zenét hallgatni végül pedig elaludtam.

Sötétedett már mikor hangokra lettem figyelmes és ez miatt fel kellett kelnem. Morcosan sétáltam le a földszintre ahol a srácok körbe álltak valakit. Jobbnak láttam ha körülnézek, hogy ki is az új vendégünk.
Zsebre tett kézzel megálltam és végre a szemem elé tárult az új jövevény.
Hosszúkás szőkésbarna haja volt és észrevettem benne néhány göndöres tincset. Karcsú volt és alig volt tőlem alacsonyabb. Nem tudom mi, de valami megfogott benne. Mármint úgy értem, hogy rettenetes csinos volt. Fura, hogy ezt gondolom mivel megfogadtam, hogy egy ideig semmilyen lányra nem fogok ránézni. De szerintem ebben az esetben kivételt tehetek.
Szorosan Louis mellett állt és akkor tudatosult bennem, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. A hajuk színe az arcuk…
- Ó és Ő az ötödik tag. – kapta rám a fejét Louis és hirtelen mindenki rám nézett. Ez alól a lány sem lehetett kivétel. Ragyogó kék szemeivel az arcomat vizsgálta amitől én tisztára libabőrös lettem.
Fura.
- Helló Liam Payne. – nyújtottam a kezem zavartan, de Ő nem viszonozta a gesztusomat. Csak nagy szemekkel bámult és minél közelebb ment Louhoz. Oké honnan szabadult már? Tudtommal ilyenkor kezet kell ráznunk.
- Nyugi nem kell félned Tőle. Ő is a barátom. – karolta át Lou és akkor jöttem rá , hogy valójában kivel is van dolgom. A kinézet, a törődés : Ő Louis kishúga.
Fúj én meg még azt mondtam rá, hogy helyes. – Liam ő a húgom Tammy. – mutatott be és még mindig nagy szemekkel bámul.
- Akkor már elkezdtetek apáskodni felette ahogy észre vettem. – mondtam gúnyosan.
- Ne vedd figyelembe. – suttogta Zayn, de szerencsétlenségére én is meghallottam. – Nehéz napjai vannak mostanában.
- Egyébként nem tudsz beszélni? – húztam fel a szemöldököm és ránéztem Tammyra. Pislogott egyet és hatalmasat nyelt. – Ez azért elég félelmetes.
- Fél. Te mit csinálnál ha ennyi idegen venne körbe? – csóválta meg a fejét Harry és barátságosan átkarolta a vállát. Tipikus Harrys viselkedés. Jó csaj ezért rögtön rámozdul.
- Oké én ezt nem hallgatom tovább. – csattantam fel majd elindultam a bejárati ajtó felé.
- Szia Liam. – hirtelen megtorpantam mikor egy halk bátortalan hang köszönt el. Hátra kaptam a fejem és ránéztem Tammyra aki csillogó tekintettel nézett vissza rám.
Válasz nélkül indultam el újra és hagytam el a villát.

2012. október 17., szerda

~1.~

Itt van az új törim első vagy beveztő része. Ezt a részt még senki szemszögéből nem írtam  szóval eléggé érdekes lett :D A töriről annyit kell tudni, hogy ez most más lesz mint a többi. Már az elején mondom, hogy Liam lesz a központban...bocsi ha már sokan unjátok, de úgy döntöttem, hogy amíg ez az oldalam létezik addig mindig Liam fogja a főszerepet kapni. De vissza térve még Rá a természetét teljesen átformáztam...szóval ne lepődjetek meg, majd rajta :P

§§§


- Nem ismersz meg? Miért nem ismer meg?
Louis Tomlinson szinte már könnyes szemmel szorította kishúga kezét aki csak üveges tekintettel bámult vissza rá.
Fogalma sem volt róla, hogy ki az a fiú aki állandóan ezeket a mondatokat szajkózza neki. Jobban mondva azt sem tudta, ki is Ő valójában mivel akár hányszor emlékezni próbál a fejébe éles fájdalom hasít ami szinte már az őrületbe kergeti.
Nincsenek emlékei csak egy nagy feketeség van helyette. Idegen emberek veszik körül akik azt állítják, hogy a családja. Sírnak az ágya felett és olyan dolgokat mondanak amikről fogalma sincs. – Tammy én vagyok az Louis a bátyád. – a srác minél erősebben szorította a kezét, Tammynak pedig már kezdett fájni a szorítás. Könnyei egyesével pottyantak ki a szeméből végül pedig zokogásba ment át.
- Nekem nincs bátyám. – csóválta a fejét kétségbeesetten közben pedig a párnáját szorította. Louis megsemmisülten nézett rá és még mindig nem engedte el a kezét. – Nekem nincs semmim. – zokogta és a párnájába fúrta a fejét. Újabb fájdalom hasított a fejébe ugyanis próbált vissza emlékezni.
- De, én vagyok az. Nem emlékszel, hogy imádtuk egymást? – a fiú nem akart hinni a fülének. A húga szavai szinte széttépték a szívét. Az nem lehet, hogy pont rá nem emlékszik? – Tammy én vagyok az. – bizonygatta zokogva majd azt vette észre ahogyan anyja a vállára teszi a kezét és elkezdi húzni. Nem akart elmenni, a húgával szeretett volna lenni és segíteni rajta.
- Gyere, pihenésre van szüksége. – suttogta az asszony Louis pedig hagyta, hogy anyja kivezesse a szobából. Ahogy lépkedett anyja után úgy törölte ki a szeméből a könnyeket és próbálta elfelejteni az előbb lezajlott beszélgetést kishúgával. Nem akarta elhinni, hogy ez pont velük történik.

Hisz minden olyan tökéletesen alakult most az életében. Ott volt a banda akik a legjobb barátai lettek, elköltözött Londonba Doncasterből és lett egy gyönyörű barátnője.
Mellesleg Ő volt a legsikeresebb brit fiúbanda egyik énekese. Sikert sikerre halmoztak és egy telefonhívás minden tönkre tett.

- Gyerünk utoljára elpróbáljuk a One Thinget és mindenki mehet arra amerre lát, persze csak ésszel. – Paul az utolsó szónál szélesen elhúzta a száját az öt srác pedig küldött felé egy gúnyos nézést. Nem könnyű öt tinit a valóságban tartani miközben millió lány akar a feleségük lenni, ráadásul még jól is néznek ki.
- Hallod Louis ez neked szól. – röhögött Harry és a mellette álló srác vállába ütött aki csak felhúzta a szemöldökét majd fölemelte a kezét és úgy csinált mint aki megakarja ütni Göndörhajú barátját aki mikor ezt meglátta elugrott mellőle. Pedig Louisnak esze ágában sem volt megütni Őt.
- És neked Liam. – tette hozzá Zayn is és közben halál komolyan bólogatott.
- Meg neked is Zayn. – válaszolta Liam közben pedig Perriere célzott.
A bandából ugyanis nekik hármuknak volt komoly kapcsolata. És ezt mindenki tudta, hisz szinte mindenhol csak róluk lehet hallani.
Több szó aztán nem esett köztük ugyanis mindenki szeretett volna a saját útjára menni. Gyorsan elénekelték a dalt majd elindultak a közös villájuk felé. Mivel szinte minden napjukat együtt töltötték ezért döntöttek úgy, hogy vesznek közösen egy villát és így mindig együtt lehetnek.
Ráadásul még élvezték is mivel hamar megtalálták a közös hangot. Csak a takarítással nem voltak kibékülve ezért rajtuk és a barátnőjükön kívül nem nagyon jártak mások hozzájuk.
De amit hazaértek szinte mindenki el is tűnt ugyanis néhány nap szabadságot kaptak.
Louis épp hívni akarta Eleanort, hogy megbeszéljen a lánnyal egy randit mikor a telefonja kijelzőjén megjelent az anyja neve. Boldogan vette fel és szólt bele.
- Szia anya képzeld néhány nap szab…- kezdte el újságolni a jó híreket, de az anyja rögtön a szavába vágott amit eléggé furcsált.
- Louis nagy baj történt. Tammyt kórházba szállították. – mondta, Louis pedig szinte megfagyva hallgatott. Először el sem akarta hinni és azzal bíztatta magát, hogy csak valaki megszerezte az anyja telefonját és most gúnyt űz belőle. De anyja hangját hallva hamar elfelejtette ezt az ötletet.
A kishúgával nem történhetett semmi. Ő erős lány…

- Mi történt vele? Miért nem emlékszik rám? – vonta kérdőre az anyját mikor leértek az ebédlőbe és leült Lottie mellé akinek szintén ki voltak sírva a szemei.
- Senkire nem emlékszik. – szólalt meg csendesen Lottie hangját pedig szinte alig lehetett érteni a sok sírás miatt. Louis átkarolta kishúgát és közelebb húzta magához és most már az Ő vállán szipogott.
A fiú sajnálta, hogy nem jött vissza előbb Doncasterbe de a barátait nem akarta ott hagyni szó nélkül. Így is csak annyit tudott mondani nekik, hogy nagy baj történt majd rögtön rohant is az autójához és száguldott haza.
- Hogy történt ez az egész? – emelte fel a fejét és tekintetet az anyjára vándorolt aki a tenyerébe temette az arcát. Minél jobban meg akarta tudni az igazságot…

- Tamara Tomlinson ezerszer elmondtam, hogy nem mész el arra a buliba. – anyja a lánya szobája ajtajában állt és onnan mondta gyerekének. Lottie, nővére ágyán ült és azt bámulta ahogyan az fel- alá járkál a szobájában közben pedig dühösen motyogott az orra alatt.
- De anya már 17 múltam, ráadásul minden jó fej a suliból ott lesz. Megint csak én nem mehetek. – kezdett el nyavajogni, hosszú szőke haját egy gyors mozdulattal hátra dobta majd könyörgően ránézett az anyjára.
- Ez igaz. – bólogatott Lottie is, de mikor meglátta anyja villogó tekintetét inkább jobbnak látta ha befogja és figyelmét újra a magazinjának szentelte.
- Engem nem érdekel. Nem mész és kész. – zárta le a témát. – Most pedig mind a ketten menjetek lefeküdni. – parancsolta. Lottie szó nélkül távozott nővére szobájából majd Tammy dühösen becsapta utánuk az ajtót.
Azonban esze ágában sem volt szót fogadni anyjának. Eddig mindig miatta nézték le. Soha nem mehetett el egy menő buliba sem mert az anyja mindentől féltette. Részben megértette mivel már csak Ő és tizenöt éves kishúga maradtak otthon, ugyanis bátyja Louis sikeres énekes lett és Londonba költözött.
Azóta pedig az anyja még jobban félti mindentől. Szinte sehova nem akarja elengedni és állandóan be kell számolnia arról, hogy mit csinál.
A világon mindennél jobban szerette bátyját ugyanis az nem csak a testvér szerepét töltötte be, hanem az apja helyett apja is volt. Ezért sem értette meg miért költözött el.
Azonban a ma estéből akkor sem fog engedni. Elhatározta magát, hogy túljár az anyja és a húga eszén.
Gyorsan felöltözködött majd halkan kinyitotta a szobája ajtaját, hogy megbizosodjon arról, hogy az anyja már le- e feküdt. Mikor kilépett a folyosóra sötétség fogadta ami azt jelentette, hogy szabad előtte az út.
Egy ugrással a bátyja szobájánál termett majd halkan kinyitotta az ajtót és már rohant is az ablak felé. A házban pontosan ennél az egy szobának az ablakában volt egy hatalmas fa amire egyszerűen fel lehetett mászni.
És Ő most ezt ki is használta. Egy fürge mozdulattal kiugrott majd gyorsan lemászott és amilyen gyorsan csak tudott elrohant a házuk elől, nehogy véletlenül valaki felébredjen.
Szerencséjére nem kellett sokat gyalogolni ugyanis a buli csak néhány utcával volt arrébb. Mikor belépett a helyszínre még a lelkiismeret-furdalása is eltűnt ahogyan a táncoló fiatalokat nézte.
- Hát eljöttél. – szólította meg hátulról cserfes szájú barátnője Molly. – Mégis, hogy sikerült rászedned az anyudat, hogy elengedjen? – vonta kérdőre, Tammy pedig csak szélesen elhúzta száját.
- Sehogy. Egyszerűen csak kimásztam Louis szobája ablakából. – mesélte vállvonogatva. Majd boldogan fogadta el Mollytól a poharat és gyorsan megitta azt.
Tudta nem helyes ha alkoholt iszik ugyanis soha nem tudja hol a határ. De most még az sem érdekelt. Csak jól akarta érezni magát és nem gondolni a gondjaira. El akarta felejteni a hiányérzetet amit Louis iránt érzett. Szüksége volt a bátyjára még ha próbálta elrejteni is. Már bánja, hogy erőszakoskodott, hogy mennyen el az X-Factor meghallgatására. Ha nem lett volna a tehetségkutató még mindig itt lakna velük.
Hajnali három óra felé járhatott az idő mikor az emberek oszlani kezdtek.
- Gyere hazaviszünk. – ajánlkozott Dony, Molly pasija akinek szinte alig lehetett érteni a beszédjét mivel annyira részeg volt. Beült a volán mögé és kinyitotta az ajtót, hogy a két lány is tudjon beszállni. Molly  elfoglalta a helyét az anyósülésben majd rögtön rávetette magát barátja szájára.
Ám Tammy hezitált. Lehet részeg volt, de nem tartotta jó ötletnek ilyen állapotban autóba ülni. Dony szinte azt sem tudja, hogy hogyan hívják, akkor hogyan akar vezetni.
- Gyere már, csak nem akarsz haza sétálni. – szólalt meg Molly is és beadta a derekát. Igaza volt barátnőjének, kinek van kedve sétálni hazáig. Elvigyorodott majd beült hátra a srác pedig beindította a motort nagy nehezen.
Végül pedig elindultak eszeveszett gyorsasággal, de egyikkőjüket sem érdekelt. Maximumon hallgatták a zenét és röhögtek saját magukon. Molly vigyorogva mászott Dony felé majd elkezdte csókolgatni a srác pedig hagyta.
Pont akkor amikor egy éles kanyar következett. Dony próbálta vissza rántani a kormányt, de sikertelenül. Az autó egyenesen egy meredek árokba zuhant és fának ütközött. Tammy éles sikoltozásokat hallott és próbált a tudatánál maradni. De a fehér fény minél közelebb ért hozzá végül pedig minden elsötétült körülötte…

- Dony még a helyszínen szörnyet halt. Molly a baleset után néhány órával meghalt. – fejezte be a mesélést az asszony Louis keze pedig ökölbe szorult. Donyt és Mollyt is hibáztatta ugyanis ha ők nem erőszakoskodnak a húga még mindig emlékezne rá. Gyűlölte Donyt amiért részegen autóba mert ülni és gyűlölte Mollyt is amiért vezetés közben rámászott Donyra. – Tammy pedig súlyos agyrázkódást kapott ami okozta az amnéziát.
- Az orvosok azt mondták, hogy szerencséje volt amiért hátul ült. Ugyanis nem kapott olyan erős ütést. – szólalt meg szipogva Lottie és próbált nem vissza gondolni arra az estére mikor reggel hat órakor az anyja megkapta a telefonhívást a kórházból.
- És mit mondtak az orvosok? Meddig lesz ilyen állapotban? – zúdította a társaságra kérdéseit Louis.
- Nap, hét, hónap, év vagy akár örökre is. – válaszolta az asszony, Louis pedig felhúzta a térdét átkarolta és szorította közben pedig csurogtak a könnyei. Örökké nem maradhat ilyen állapotban a húga. Nem teheti meg ezt vele. – Senki nem tudja pontosan csak találgatnak.
- És mi lesz vele? Nem maradhat így, hisz saját maga miatt fog megőrülni. Nem veszitek észre, hogy mennyire szenved. – fakadt ki majd azt vette észre, hogy fel-alá járkál közben pedig a hajába túrt. Fogalma sem volt róla, hogy a saját anyja és húga, hogy tud ilyen tehetetlen lenni.
- Már mindent megpróbáltunk. Képeket mutogattunk neki, viszont nem mondhatunk semmit a múltjáról ugyanis az orvosok szerint magának kell vissza emlékeznie.
- Leszarom. A húgom szenved és a megőrülés szélén áll. Nem fogom engedni, hogy magába roskadjon. – állt meg komoran majd néhány pillanat múlva már a tökéletes megoldást is tudta.
- Louis elhiszem, hogy fáj, de semmit nem tudunk csinálni. Lottienak az iskolára kell összpontosítania nekem dolgoznom kell. Nem tölthetjük az összes időnket mellette. És azzal sem segítünk, hogy állandóan azt lássa, hogy sírunk. – mondta a nő, Louis pedig csak leintette. Nem volt kíváncsi az anyja szabadkozására. Tudta nagyon jól, hogy már rég feladta a reményt.
- Ti lehet nem tudtok rajta segíteni. De szerintem én igen. – mondta és agy apró bizalommal teli mosoly jelent meg az ajkán.
- Mire gondolsz bátyus? – csillant fel Lottie szeme és Ő is felállt, hogy tisztás hallja a választ.
- Elviszem magammal Tammyt Londonba! – mondta magabiztosan…

2012. október 16., kedd

#26.-Te megcsókoltál...engem#

Hát ide is elérkeztünk. Az utolsó rész...wáá de fura ezt írni. Egyébként szerintem nagyon rossz lett ugyanis egyszerűen fogalmam se volt róla, hogyan fejezzem be. Nekem nagyon nem tetszik, de hát ilyen is kell. Holnap pedig átalakítom az egész oldalt az új töri miatt és még az első rész is felkerül :D remélem az is elnyeri a tetszéseteket és ahhoz is ennyit fogtok komizni mint ehhez :P 
Torkom szakadtából üvöltöttem miközben zuhantam és hirtelen valami puhára estem. Nem sokat kellett gondolkoznom, hogy mi volt az vagyis jobban mondva, hogy ki.
Szörnyen fájt az egész testem és szinte alig bírtam megmoccanni. A szám tele volt vérrel ugyanis felrepedt a szám és még az orrom vére is eleredt a pottyanás miatt. Ha nem lett volna Liam szerintem még a fejem is beszakadt volt.
Alattam Ő is megmozdult én pedig nagy nehezen lemásztam róla majd aggódva rá néztem. Ő sem nézett ki jobban tőlem. Göndör haja tele volt piszokkal a homlokán pedig hatalmas horzsolás virított úgy ahogy a kezén is.
- Jesszusom Te vérzel. – kiáltott fel ijedten majd közelebb hajolt és a pólója újával letörölte a számról. Beleremegtem az érintésébe és ezért inkább elhúzódtam.
- Nem érdekes. – mondtam közben pedig elkezdtem a helyet kémlelni.
Mindenhol fák, bokrok és semmi normális út. Felfele semmi kép nem tudunk menni mert meredek, de egyenesen sem mivel már eléggé besötétedett és az égen már néhány csillagot is észre lehet venni.
- Látod már megint kezded. – sziszegte a fogai közt Liam és vissza mászott régi helyére és többet nem nézett rám. Nem értettem a mondatát. – Segíteni próbálok, de Te ellöksz magadtól. – mondta.
- Igen mivel már így is elég baj Stellának, hogy veled kerültem egybe. – vágtam vissza szemrehányóan mire Ő csak horkantott egyet. – És ne kezdj el megint veszekedni mivel ki kell találnunk, hogyan jutunk vissza a többiekhez. – állítottam le nehogy tényleg veszekedés alakuljon ki egy ilyen helyzetbe.
Liam nem válaszolt semmit csak felállt és elkezdett töprengve járkálni, de nem ment el tőlem igen messze amiért hálás voltam. Gyűlölök magam a sötétben ráadásul most még erdőben is vagyunk.
- Van egy rossz hírem. – jött vissza néhány perc múlva majd fölém állt ugyanis én még mindig ültem közben pedig az arcomról próbáltam letörölni az olvadt vért. – Elvesztettük az ösvényt…
- Az nem lehet, hogy eltévedtünk. – estem kétségbe és jobbnak láttam ha végre én is körülnézek.
Ám amikor lábra akartam volna állni a jobb lábam felmondta a szolgálatot ugyanis éles fájdalom hasított belé majd visszahuppantam a hideg földre. A fájdalomtól könnybe lábadtak a szemeim és mikor felhúztam a nadrágomat szörnyülködve néztem a bokámra ami a kétszeresére dagadt. – Most mi lesz? Én félek. – vallottam be reszketve majd a térdemre borultam és abba szipogtam.
Eltévedtünk egy sötét erdőben és senki nem tudja, hogy hol vagyunk.  
Egyszer csak azt vettem észre, hogy Liam leül mellém és nem mozdul . Éreztem a testemen, hogy néz, de nem mertem felnézni rá. Most még tőle is féltem.
Nem volt más vágyam csak haza akartam menni és az, hogy egy orvos nézze meg lábam. A fájdalom már szűnni sem akart hanem inkább erősödött. Ráadásul a Hold fényén kívül nem volt más fényforrás. Már csak az kell a szerencsémnek, hogy vak sötét legyen.
- Most már tuti, hogy Stella meg fog ölni amiért egész éjjel kettesben voltunk. – szólaltam meg néhány perc múlva amikor végre már nem bőgtem. Jobbnak láttam ha valamivel elterelem a fájdalomról a figyelmemet.
- Muszáj neked állandóan Stelláról beszélned? – emelte ég felé a fejét Liam.
- A Te barátnőd nem az enyém. Azt hittem, hogy hiányzik. – ha már egyszer Ő is piszkálhatott mikor Louissal jártam akkor én is megtehetem.
- Képzeld el, hogy nem. Sőt boldog vagyok amiért nem kell vele lennem. – ismerte be szűkszavúan én pedig alig akartam hinni a fülemnek. Eddig állandóan védte most meg azt mondja, hogy örül amiért nincs itt. Azt hiszem elvesztettem a fonalat, de nagyon.
- Jaj nem kell szégyellened előttem amiért szereted. Hisz Ő csaj ráadásul nem is ronda…
- Fogd már be a szád. Ha másról nem tudsz beszélni akkor inkább semmiről ne beszélj. – fojtotta belém a szót, de én úgy gondoltam hogy vétek lenne abbahagyni. Hisz ideges ami nekem jó jel mivel azt bizonyítsa, hogy mégsem szereti.
- Ne szégyenlősködj. Eddig ha egy rossz szót mertem mondani rá már rögtön leharaptad a fejem.
- Igen mivel Te sem engedted, hogy lemondjam Tomlinsont. Nem hiszem el, hogy nem tűnt fel az, hogy csak miattad csináltam ezt az egészet. – fakadt ki mérgeden én pedig csak nagy szemeket meresztettem rá. Még, hogy miattam csinálta az egészet. Mégis miért?
- Persze fogd rám az egészet Te hibbantál meg az utóbbi időben…
- Neked Totál elvette az eszed Louis. Még mindig nem veszed észre, hogy nem szeret? Csak az életben egyszer hinnél nekem és nem a saját fejed után mennél. – mondta kiabálva én nekem pedig betelt a pohár. Muszáj mindig Louisnál kilyukadnia? Csak egyszer ne venné a szájára.
- Csak , hogy tudd én és Louis szakítottunk mivel rájöttem arra, hogy nem szeretem mivel elvette más az eszem. És csak, hogy tudd mindig hiszek neked…
- Komolyan szakítottatok? – kerekedett el a szeme csodálkozva és hirtelen más színe lett. De engem most rendesen felidegesített.
- Igen mivel rájöttem, hogy amit érzek iránta az csak rajongás. De miért kérdezed, hisz téged úgysem érdekel, hogy mi van ve…- kiabáltam az arcába majd egyszer csak azt vettem észre, hogy felém hajol és betapassza a számat a sajátjával.
Meglepetésként ért a dolog, de a szívem máris hevesebben kezdett el verni. Amilyen gyorsan csinálta olyan gyorsan véget is ért. Még csak vissza sem tudtam csókolni.
- Fogd be jó? – nézett rám ám most rajtam volt a sor.
Előre hajoltam és megcsókoltam , de úgy Isten igazából. Bele tettem az összes érzésemet amit iránta éreztem. A fellegekbe jártam mikor visszacsókolt. Ez azért más volt mint az előzőek mivel nem akartam senkit féltékennyé tenni és még csak részegek sem voltunk. Viszont féltem, hogy mi lesz a reakciója. – Megcsókoltál! Te megcsókoltál engem. – nézett rám csodálkozva mikor elhúzódtam tőle egy kicsit, de mikor ezt megkérdezte újból a szájára nyomtam egy puszit mosolyogva. – Ezt én most csak képzelem. Tuti, beütöttem a fejem mikor lezuhantam és csak képzelem. – meredt magam elé közben pedig benyálazta a száját.
- Nem hinném. – csóváltam meg a fejem vigyorogva majd a nyaka körén fontam a karjaimat.
- Ez most komolyan megtörténik vagy csak megint hülyíteni akarsz és rögtön rohansz Louishoz. – nézett rám komoran én pedig jobbnak láttam ha végre elmondom neki az igazat, hogy mit is érzek iránta valójában.
- Én és Louis komolyan nem járunk mivel nem szeretem és Ő se engem ugyanis ha nem tudnád megint Alexissal járt. Szakítottunk…miattad. – az utolsó szónál a szemébe néztem.
- Mi..Mi..Miattam? – dadogott meglepetten.
- Liam én nem csak a barátod szeretnék lenni ugyanis…szeretlek. – ismertem be és éreztem, hogy az egész arcom lángba borul. Lehet most tettem tönkre egy hat éves barátságot, de nem érdekel mivel megérte. Vártam közben pedig az arcát fürkésztem.
Néhány másodperc múlva szélesen elhúzta a száját majd egyik kezét az arcomra tette és elkezdte simogatni majd gyengéden maga felé húzta és megcsókolt. Éreztem ahogy egész testem bizsereg és boldogan csókoltam vissza. Nincs több titkolózás, veszekedés csak én és Ő vagyunk.
- Én már a találkozásunk óta szerettelek csak soha nem tudtam elmondani. – húzódott el tőlem mosolyogva.
- De mi van Stellával? – kérdeztem szomorkásan.
- Komolyan azt hitted, hogy járunk? – húzta fel a szemöldökét vigyorogva én pedig már tisztára össze voltam zavarodva.
- Láttalak csókolózni vele. – védtem saját magamat.
- Te butus. –simogatta az arcom. – Csak féltékennyé akartalak tenni és kíváncsi voltam, hogy mit fogsz csinálni. – mondta mosolyogva és megpuszilta a homlokomat lágyan.
- Bevált a terved ugyani rájöttem, hogy beléd szerettem. – ismertem be mosolyogva szégyenlősen.
- Tudom már azóta amióta Harry mesélte, hogy az asztalba verted a fejed az miatt mert nem beszéltem veled. – vigyorogtam és eldöntöttem, hogy amint találkozok Harryvel megfojtom.
- Most már nem érdekel mivel boldog vagyok. – bújtam hozzá Ő pedig szorosan megölelt és a hajamba puszilt.
Ez sokkal jobb érzés volt mint az mikor barátomként tekintettem rá. Most már büszkén vállalom, hogy belé szerettem a legjobb barátomba…

2 évvel később
- Gyerünk Bev ideje felkelni. – hallottam meg Liam selymes hangját valahonnan mellőlem. Tüntetőleg a fejemre húztam a takarót pedig tudtam, hogy kár próbálkoznom, hisz úgy ismer mint a saját magát.
Ugyani két éve boldogan élünk együtt. Miután leérettségiztünk mind kettőnket felvettek a New York- i Művészzeti egyetemre ezért úgy döntöttünk, hogy veszünk egy lakást és ide költözünk. Két hónapja pedig meg is tettük és azóta Liam hivatalosan is megkérte a kezem.
De ez még mind semmi. Ugyanis még a végzős évünkben Louisnak és Zaynek támadt egy remek ötlete és úgy döntöttek, hogy ráveszik Liamot, hogy alakítsanak egy bandát. Először nem akart bele menni ugyanis nem akart a szüleinek csalódást okozni,  de Niall nagy nehezen rászedte ugyanis az Ír srác azt mondta csak akkor fog Londonban maradni ha Liam is beszáll a bandába. Végül rábólintott és megalapították így öten a One Direction nevezetű bandát majd megnyertek egy tehetség kutatót és mostanra már eléggé nagy népszerűségnek örvendeznek.
Mindezek mellett Harry összejött Ashleyvel én pedig az utolsó évemben főszerkesztő lehettem a suliújságban mivel megnyertem azt a versenyt amire jelentkeztem hála Liamnek az Ő segítségével és ihletével be tudtam fejezni a történetet ami így vissza gondolva már nem is volt annyira nehéz ugyani mindazt átéltem amiről írni kellett.
- Majd. – kezdtem el nyavajogni majd azt vettem észre, hogy Liam fölém mászik lehúzza róla a takarót és elkezdi puszilgatni a nyakam mire én hangosan felnevettem és végre kinyitottam a szemem. – Ez nem ér mivel tudod a gyenge pontom. – öltöttem ki rá a nyelvem, de Ő még mindig nem hagyta abba.
- Igen? – incselkedett és a nyakamról felvándorolt a számra és szenvedélyesen megcsókolt.
- Ha ezt csinálod soha nem fogok elkészülni. – válaszoltam mosolyogva Ő pedig csalódottan rám nézett majd lemászott róla.
- Szeretlek. – megállt úgy, hogy a szemembe tudjon nézni. Vigyorogva a nyaka köré fontam a karjaimat.
- Én is. – válaszoltam.

Boldog vagyok életemben először. Liam minden vágyamat teljesíti és nem csak a szerelmem hanem a legjobb barátom is mint mindig. Akár miről el tudunk beszélgetni és nem titkolok el előtte semmit. Szeretem az életemnél is jobban csak azt sajnálom, hogy nem jöttem rá előbb. Bánom, hogy bemeséltem magamnak azt, hogy nem lehet legjobb barátok között szerelem. Pedig lehet mivel ez a kapcsolat sokkal szorosabb mint a többi. 

2012. október 15., hétfő

#25.-Csak, hogy tudd utállak#

Az a bizonyos utolsó előtti rész...tiszta fura ezt írni, hogy holnap megint véget ér egy történetem :/ Na de nem kell szomorkodni ugyanis a következő törim nagyon állat lesz :D vagyis csak szerintem :))) Addig is itt a fejezet és komizzatok
- Biztos mindened megvan? – nézett rám aggódva anya és kérdezte meg már vagy ezredszer. Ugyanis ma indulunk Walesbe arra a tanulmányi kirándulásra. Semmi kedvem nincs menni mivel mostantól két héten keresztül nézetem azt, ahogy Liam és Stella nyalakodnak. Eddig legalább csak suliban kellett és amikor észrevettem őket akkor mindig gyorsan elmentem a másik irányba.
Napról napra szarabbul éreztem magam Harryék pedig csak azt mondták, hogy a szerelem betege vagyok. Lehetséges mivel akár hányszor megláttam őket csókolózni a szívem majd meghasadt. És ráadásul nem tudtam ellene tenni mivel akár hányszor beszélgetni próbáltam Liammel veszekedés lett a vége. Most pedig már ott tartunk, hogy szóba sem állunk egymással. Fogalmam sincs, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, de én biztos, hogy nem fogok bocsánatot kérni. Majd Ő szépen megtanul velem normálisan beszélni.
- Igen anya mindenem megvan. – válaszoltam szem forgatva és már nem volt más vágyam csak végre elindulni a többiek elé akik már a busz előtt sorakoztak.
- Telefon? Töltő? – kezdett el már apa is aggodalmaskodni.
- Igen, igen. – bólogattam majd megfogtam az utazótáskáimat, de anya szorosan magához húzott és még sírni is elkezdett mint mindig amikor hosszabb időre megyek el. – Anya csak két hétre megyek. Az nem a világ. – próbáltam levakarni magáról, de nem nagyon sikerülni.
- Igazad van. – vert magába lelket majd gyorsan megöleltem apát is és egy gyors puszit nyomtam Mica arcára, Sam haját pedig összekócoltam és már rohantam is a többiek felé.
Szerencsémre rögtön kiszúrtam Harryt aki Zaynel, Oliviaval, Louissal és a Tripla A-s csajokkal állt.
Először is már most tisztázom, hogy Alexis, Ashley és Amber tök normális lányok ha jobban megismerkedik vele az ember. Ellehet velük beszélgetni akár miről és tudnak átlagosak is lenni. Louisnak hála sikerült összebarátkoztatnia velük. Na jó nem mondom azt, hogy imádom őket, de akkor is jó fejek.
És Harry álma is teljesült, ugyanis végre randire hívta Ashleyt aki csodák csodájára igent mondott. Állítólag csak azért mert a göndör haj a gyenge pontja és mint tudjuk Hazzának göndör haja van.
- Sziasztok. – köszöntem vigyorogva közben pedig lopva Liamet kerestem. Nem kellett sokat ugyanis megpillantottam Stella mellett körülöttük pedig a matek körösök álltam. Elég érdekes volt ott köztük ugyanis azok mind szemüveget viseltek és stréberek voltak, míg az Ő haja kócos volt és nem öltözködött olyan precízen.
Már épp kérdezni akartam , hogy mikor indulunk amikor megjelent Miss.Watson, Drake és az iskola többi biológia szakos tanára. Így összesen öten lettek. És pont azok a tanárok akik a legöregebbek voltak. Na jó Drake nem volt az, de ő matekot tanított szóval mindenhogy utáltam.
- Mielőtt elindulunk a tanárok átnéznek benneteket, hogy semmi esélyetek ne legyen alkoholt fogyasztani a tanulmányi kirándulás alatt. – rikácsolta Miss.Watson a mellettem álló Zayn pedig csak egyik lábáról a másikra állt. Na vajon miért?
Egyesével mentek a diákok és szinte az összestől vettek el valamit. Olyanoktól is akikre én rá sem gondoltam volna. Mondjuk szerintem elég amatőren csinálták.
- Az én eszemen sajnos nem tudsz túl járni Malik. – csóválta meg a fejét Drake közben pedig kiöntötte Zayn samponos üvegjéből a piát. Mindenki csak nagy szemeket meresztett, hogy honnan jött rá, hisz ki olyan hülye már aki a samponos üveget szagolgassa. Zaynek legalább van esze.
- Ezt meg honnan tudta? – kérdezte bosszúsan a fekete hajú srác.
- Ugyan ennyi idős fiam van mint Ti  és elég sok mindent hallok miközben a haverjaival beszélget. – válaszolta egyszerűen  a matek tanár, Zayn pedig szitkolózva felszállt a buszra.
Mindig is tudtam, hogy a tanárok közül csak vele nem érdemes kezdegetni mivel úgyis mindenre rájön, még puskázni sem érdemes.

Az út eléggé hosszú volt és fárasztó. Olivia pedig az egészet végig hisztizte szóval az idegeim az egekbe voltak már. Mikor pedig megérkeztünk boldogan szálltam le és néztem körül.
Mindenhol fák, hegyek. Tipikus erdő ami tele van bogarakkal és amit én imádok. Hisz ki nem szereti már az ilyen helyeket. Liv, de ő egy másik lapra tartozik.
Végül aztán a tanárok útba igazítást adtak és elmondták, hogy mi hol található. A faházakon  kívül itt más nem volt szóval érdekes lesz itt két teljes hétig.

•••

- Ha még egy percig Stella hangját kell hallgatnom én esküszöm haza futok. – takarodó után nagy meglepetésemre Harry rontott be a szobánkba. Fogalmam sincs, hogy csinálta ugyanis a tanárok kikötötték, hogy fiúk nem mehetnek át a lányokhoz és fordítva sem.
- Te meg, hogy a francba tudtál ide jönni? – néztem rá meglepetten.
- A tanárok megitták az összes piát amit elkoboztak tőlünk. – hallottam az erkély felől egy hangot és megláttam ahogy Zayn nyugisan ott cigizik. Mi van itt mindenki megbolondult.
Egyáltalán, hogy a francba került Zayn az erkélyre.
- Oké azt hiszem, hogy végem van. Gyerünk húzzatok vissza a szobátokba. – kiáltotta el magát Liv, de se Harry és sem Zayn nem mozdult.
- Én oda vissza nem megyek. – ellenkezett Harry és az ajtónak dőlt. – Nem fogom azt nézni ahogy Stella Liamnek günnyög. – mondta az én gyomrom pedig görcsbe rándult. Nem engedhetem meg, hogy egész éjjel együtt legyenek.
- Ó dehogyis nem vissza mész és kész. Majd szépen elküldöd a csajt melegebb éghajlatra. – nyomtam ki az ajtót majd becsuktam és kulcsra zártam. Végül pedig rá néztem Zaynre. – Gyerünk húzás van innen.
- Esetleg nem alhatnák itt? – kérdezte kiskutyaszemekkel.
- NEM. – vágtuk rá egyszerre Livvel, Zayn pedig csak megcsóválta a fejét és egy ügyes mozdulattal átugrott a másik erkélyre.
Az eszem megáll néha rajtuk. Mérgesen bele dőltem az ágyba, de álom nem nagyon akart jönni. Folyton azon járt az eszem, hogy vajon mit csinálhatnak Liamék. Vajon Harry elküldte Stellát vagy pedig velük alszik? Efféle gondolatokkal végül aztán elaludtam…

•••

Igazuk volt a tanároknak, itt tényleg nem lehetett unatkozni. Naponta jártunk túrázni, fürödni a közeli tóba esténként pedig a szabadban vacsoráztunk. Minél jobban szerettem itt lenni és már semmi kedvem nem volt haza menni.

Az utolsó héten aztán a tanároknak egy különleges ötlet jutott az eszükbe ami már első hallásra nem tetszett.
- Kettes csoportokba osztottunk titeket és bementek az erdőbe majd különös növények illetve bogarak után fogtok kutatni. – csapta össze a kezét Miss. Watson. Rossz előérzetem támadat mikor meghallottam a kettes csoportot. Akaratom ellenére is Liamre néztem aki mint mindig most is Stella mellett állt és onnan figyelt. Mi lesz akkor ha vele kerül egybe? Régen örültem volna neki, de most. – Sötétedés előtt itt fogtok lenni és ami a legfontosabb soha nem térhettek le az ösvényről. – adta az utasítást a mellettem álló Olviva pedig elkezdett reszketni. Sötétség, bogarak több sem kell neki már is betojik.

- Nos akkor lássuk. – nézett rajtunk végig Drake majd elkezdte mondani a neveket, hogy ki-kivel lesz. Minél jobban fogytak a nevek én pedig tisztára rosszul lettem mikor meghallottam a sajátomat. – Beverly Martinez. – nézett rám én pedig előre léptem. – Már régen dolgoztál együtt a barátoddal. Mindig jó csapatot alkottatok ketten szóval remélem most sem fogok csalódni. Úgyhogy Liam Payne. – mondta ki azt a nevet amitől rettegtem. Félve rá néztem a mellettem álló srácra aki csak zsebre tett kézzel állt és csak maga elé meredt.
- Esetleg nem lehetne változtatni? – tette fel kezét Stella mérgesen. Gondolom magában most jól elszid amiért megint elvettem Tőle a pasiját.
- Stella Jones Te tökéletes összhangban leszel Harry Stylessal. – mondta Drake és ebben a pillanatban Harry térdre rogyott a földön megsemmisülten.
- Ne,ne,ne,ne. Akár kit csak Őt ne. – kezdett el siránkozni mint egy óvodás. Elég vicces volt mivel mindenki tudja, hogy Harry utál szinte minden lányt aki nem én vagyok vagy a Tripla A-s csajok.
- Sajnálom, de úgy gondolkozzatok, hogy ezen áll az év végi jegyetek. – szólalt meg ismét Drake majd tovább folytatta a beosztást.
Zayn Oliviával került egybe aki már most reszketett míg mindenki nagy meglepetésére Louis Alexissel. Féltékenykedhettem volna, de ebben a pillanatban most mással voltam elfoglalva.

Méghozzá Liammel. Amióta elindultunk az erdőbe csak megyünk egymás mellett mint két idegen. Legszívesebben elfutnék, csak hogy ne kelljen látnom a bunkó képét. Mintha én tehetnék róla, hogy vele osztottak egybe.
- Tudod, hogy idegesítő vagy. – morogtam az orrom alatt miközben minél mélyebbre értünk az erdőbe.
A fák egyre sűrűbbek lettek és már csak néhol lehetett látni az eget ami félelemmel töltött el. Jobban szeretem ha világos van.
- Hisz meg sem szólalok. – mondta flegmásan.
- Hát épp ez az. Nem szólsz semmit pedig ilyenkor már rég tele beszélted a fejem. – emlékeztettem a régi önmagára amit sokkal jobban bírtam. Habár a mostanit is bírom, csak azt nem, hogy egy más lánnyal jár és nem velem.
- Jól mondod rég. – vágott vissza kicsit sem kedvesen. Elegem van belőle.
- Miért vagy ilyen utálatos, hisz semmit nem csináltam. Még Stellának sem szólogatok be mert tudom, hogy fontos neked. – hatalmasakat nyeltem nehogy véletlenül elbőgjem magam.
- Csak azért csinálod, hogy béküljek ki veled aztán megint kezded előről. –mondta bunkón én nekem pedig itt telt be a pohár.
- Képzeld el, hogy nem. És csak, hogy tudd utállak. – pottyant ki egy könnycsepp a szememből és jobbnak láttam ha visszamegyek egyedül. Fogalmam sincs, hogy merre kell menni, csak azt tudom, hogy minél messzebb Liamtől.
- Állj már meg, hisz azt sem tudod merre kell menni. – futott utánam , de én gyorsítottam a tempón nehogy véletlenül utol érjen.
- Hagyj békén. –kiáltottam vissza.
- Ez a hely nem tetszik nekem. – hallottam kétségbeesett hangját, de nem figyeltem rá.
Csak mentem a magam feje után és nem figyeltem semmi. Majd hirtelen azt éreztem, hogy a talaj elfogyott a lábam alatt és mikor épp zuhantam volna megjelent mellettem Liam és magam után húzva beleestünk egy hatalmas szakadékba…