2013. február 8., péntek

/ Ötödik /

Sziasztok. Nagyon sajnálom, hogy eddig nem volt friss rész csak elég sok dolog közbe jött mostanában és lelkileg is elég szarul voltam egész héten szóval semmi erőm nem volt friss részt hozni :/ de ígérem mindent bepótolok és köszönöm a 18 komit :) remélem ehhez is sokat kapok, hogy holnap tudjam hozni a frisst :D
CODYLIA MITCHELL

Nézzük a konkrét tényeket és a helyzeteket. Van ugye Liam aki mindenáron apáskodni akar felettem, de ő ezt tagadja mivel csak a barátom akar lenni, hogy ne legyek magányos. Na persze engem ilyen átlátszó dumával nem ver át. A nyakamat teszem rá, hogy Karen ígért neki valamit és azért játsza most ennyire az eszét. Már csak azt kell kitalálnom, hogy mivel fenyegette meg. Egyébként  kezd nagyon az agyamra menni. Ezzel a bájos és kedves mosolyával csak azt fogja elérni, hogy időnap előtt rámászok és akkor cseszheti.
Aztán itt van Louis akivel smároltam a fürdőszobában. Nos hát talán egy kicsit túllőttem a célon. Ugyanis azt hittem, hogy Liam féltékeny lesz és majd szépen elküldi a barátait. De tévedtem mivel kiderült, hogy a kis répaimádó barátom elmondta az igazat, Apuci pedig hisz neki mivel barátok. Hánynom kell tőlük, de komolyan. Még, hogy megbíznak egymásban. Hát oké, ha Ők így gondolják legyen. Legalább most már tudom, hogy kár rájuk másznom mivel Liam úgysem fog nekem hinni. De honnan tudhattam volna, hogy Louis mikor elkezdett a répákról beszélni nem a szexre gondolt? Fogalmam sem volt róla, hogy Ő imádja a répát enni mint zöldséget. Félre értelmeztem a dolgokat, de nagyon.
Karent úgy nem érdekli, hogy itt vagyok, hogy még csak említésre sem méltatom. Este mikor haza jött belém tömött egy csomó sütit majd elküldött lefeküdni. Niall, Zayn és Harry pedig még mindig csak a bámulásnál tartanak. Szóval velük még nincs nagy gondom. És talán nem is lesz.

///

Reggel elsőként ébredtem föl ami nálam nagy szó. Utálok korán kelni ráadásul most még suli sincs. De nem tehetek más. Időnap előtt haza kell innen jutnom és ez csak úgy fog sikerülni ha az őrültbe kergetem a kedves barátaimat.
Nesztelen léptekkel keltem ki az ágyból és megbizonyosodtam róla, hogy Liam alszik-e még. Olyan mélyen aludt mint a bunda amin jót mosolyogtam. Beléptem a fürdőszobába majd találtam egy poharat és megtöltöttem hideg vízzel. Majd halk léptekkel vissza mentem a szobába és meg sem álltam az ágyáig. Mikor kellő közelségben voltam a pohár tartalmát az arcára öntöttem.
Ordított egyet majd szitkolózva kereste a tettest, mikor meglátott, hogy ahasamat fogom a nevetéstől villámló tekintettel kiszállt az ágyából. Haja csuron víz volt és a fehér felsője is.
- Végre felkeltél. - néztem rá, de Ő nem élvezte annyire a helyzetet mint én.
- Ezt meg miért csináltad? - kérdezte és megtörölte a vizes arcát a felsőjével.
- Te ígérted meg tegnap, hogy ma megmutassátok a várost. - válaszoltam egyszerűen majd össze szedtem a ruháimat és újból bementem a fürdőbe, hogy felöltözködjek. Az első kitörése már meg is volt. Sajnos még mindig elég jól viselte, szóval ennél durvább dolgokat kell kitalálnom.
- Csak szólok, ezt még csúnyán vissza kapod. - mondta és kacsintott egyet mikor felöltözködve újra beléptem a szobába.
- Juj már félek. - tettem a szám elé a kezem mintha nagyon megijedtem volna. Szegénykém ha tudná, hogy mit találtam ki még.

///

- És mit akarsz megnézni? - kérdezte Niall miközben London utcáin sétáltunk. Soha nem voltam oda a látványosságokért. Akár hányszor kirándulni mentünk én mindig elmaradtam és rám kellett várni a legtöbbet. - Láttad már a One Thing klippünket?
- Nem. Miért kellett volna? - kérdeztem bosszúsan. Biztos, hogy az ő videójukat nézem mikor unatkozok.
- Csak azért mert azt a városban forgattuk és ha gondolod megmutassuk azokat a helyeket. - válaszolta vidáman majd irányt változtattunk. Úgy látszik valakik szeretnek egózni.
Elmentünk a Big Ben mellett majd egy hatalmas tér terült szét a szemem előtt ahol egy múzeum állt. Őszintén megmondva sokkal jobban érezném magam, ha teszem azt egy tenger mellett lennénk és mehetnék szörfözni. Erről a csomó emberről most a part jutott eszembe ahol állandóan turisták vannak.
- Ez itt a Trafalgar Square mögötte pedig a Nemzeti múzeum van. - mutatott a térre Zayn én pedig csak unottan a szemem forgattam. Aztán már kit érdekel? Semmi izgis nincs itt csak egy csomó ember. Bléé.
- Ne mardj le mert nem akarlak elveszíteni. - szólalt meg Liam az én szemeim pedig felcsillantak. Én hülye, hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe. Hagytam, hogy egy kicsit lemaradjak majd megpillantottam egy csomó lányt akik a korom beliek lehettek. Szuper!
- Mekkora büszkeséggel tölt el, hogy ott lehetek ahol a One Direction forgatta a klippjét ráadásul még pont itt is vannak. - szólaltam meg a lányok pedig rögtön felpillantottak és meglátták a srácokat majd a következő pillanatban megrohamozták őket.
Láttam ahogy Liam felém bámul és szúrós pillantásokat küld. Nem tudta, hogy szabaduljon el a lányok mellől. Küldtem felé egy gonosz mosoly majd hirtelen kiabálni kezdtem.
- VALAKI SEGÍTSEN EL AKARNAK RABOLNI!- ordítoztam az emberek között és mindenki engem kezdett el bámulni. Majd hirtelen elkezdtem futni. Ha szerencsém van simán el tudok lógni, majd Karen jól lecseszi Liamot amiért hagyott, hogy megszökjek.
De a tervem nem vállt be.
- Állj meg Cody. - rohant utánam Liam és kiabált.
- Ajaj. - húztam el a számat és gyorsabbra vettem a tempót. Arra nem számítottam, hogy utánam fog jönni.  Muszáj ennek az ostoba térnek ilyen nagynak lennie? Sehol egy épület, bokor vagy valami ahová el tudnák bújni. Könyörgöm én csak haza akarok menni. Ez olyan nagy kérés? Tanácstalanul megálltam közben pedig a fejemet törtem, hogy hova mehetnék.
- Megvagy Törpe. - kapta el Liam a csuklómat és jó erősen szorította. Most komolyan törpének hívott. A kis mocsok. - Szép húzás volt, de többet nem lógsz meg. - és elkezdett maga után húzni, de esze ágában sem volt elengedni a kezem.
- EMBERRABLÁS!  - ordítottam el magam ismét, mire Liam megtorpant és a számra tette a kezét, hogy ne tudjak kiabálni. Nekem senki nem foghassa be a számat. Oké Te akartad. Összenyálaztam a kezét mire Ő gusztustalanul elvette a szám elől.
- Fúj ez undorító. - csóválta meg a fejét majd megjelent előttünk a többiek is. Úgy látszik, hogy rohantak mivel jól ki voltak fulladva.
- Ez még egyszer meg nem próbáld csinálni. - fulladozott Louis és előre hajolt. - A fél tért körbe rohantuk.
Ha most azt akarják, hogy lelkiismeret furdalásom legyen hát akkor tévednek. Kicsit sem sajnálom őket. És haza felé vettük az irányt, de Liam még mindig a csuklómat szorította.
- Mond csak Liam nem zsibbadnak még az újjaid, hogy ennyire szorítod a csuklóm? - kérdeztem meg  végül Ő pedig elgondolkozott.
- Igaza van. Mégegyszer úgysem meri megcsinálni. Engedd el. - bólogatott Harry, és úgy látszik hatott a kérése mert barátja hezitálva de elengedte végül a csuklóm. Ideje volt ugyanis tényleg kezdett már fájni a szorítása.
- Még egy ilyen húzás és szólok anyának, hogy hívja fel az anyukádat és mehetsz Alaszkába bentlakásos iskolába. - fenyegetett meg Liam mire én rémülten ránéztem. Honnan a francból tud Alaszkáról? Remélem nem beszélt az anyámmal.
Az út további részében meg sem szólaltam. Talán nem is olyan hülye mint amit én hittem. Sőt nagyon is van esze.
Észre sem vettem és megint lemaradtam a nagy elkalandozásomban. Viszont a szemem előtt megjelent a Temze partja. Gondoltam közelebb megyek hisz mégis csak víz. Nincs más vágyam csak haza akarok menni. Ez olyan nagy kérés.
- Mond Cody Te ezt direkt csinálod?- hallottam meg Liam kiabálást ahogy felém rohant. Nem válaszoltam semmit csak leültem a fűre és a vizet kezdtem el bámulni.
- Ma már másodszor veszíted el. - mondta szemrehányóan Zayn Liamnek, de Ő nem válaszolt semmi hanem helyette leült mellém mire én arréb csússzantam. - Haver a világon szerintem Te vagy a legrosszabb bébiszitter!
- Nem tudom mit akarsz ezzel az egésszel elérni, de ha megszöknél szerintem anyukád még jobban megharagudna. - mondta csendesen én pedig csak gúnyosan felhorkantottam. Mit tud Ő az én életemről? Hisz még csak nem is ismer.
- Nincs szükségem pótapára. - mondtam bunkón miközben a szeme közé néztem. Éreztem ahogy az arcomat fürkészi közben pedig gondolkozik. Tiszta olyan mintha belém látna. - És nincs szükségem rád sem. Én csak haza akarok menni a barátaimhoz ahol azt csinálhatok amit én akarok.
- Tudom, hogy utálsz és az agyadra megyek amiért állandóan melletted loholok, de megígértem az anyukádnak, hogy vigyázok rád. Sajnálom. - vallotta be, de én nekem fogalmam se volt róla, hogy mit mondjak.
- Tudod, hogy egy pocsék bébiszitter vagy? Ha gyerek lennék és ennyiszer elveszítenél már rég börtönben ülnél. - terelem el a témát Ő pedig hangosan felnevet.
- Még bele kell jönnöm. - mondja vigyorogva majd felállunk és újból a csuklóm után nyúl, de én elhúzom. - Csak a biztonság kedvéért. - mondja de én akkor sem engedem. Nem fog csak úgy tapizni nyilvánosan...

2013. február 3., vasárnap

/ Negyedik /

Köszönöm a komikat. Őszintén megmondva ennyi komit még egyik törimhez sem kaptam...szóval most nagyon örülök :D
LIAM PAYNE

- Ez nagyon hülye húzás volt még tőletek is. - vettem elő barátaimat mikor újra lementünk a konyhába és izzó szemekkel fordultam feléjük. Fogalmam sincs miért viselkednek ilyen gyerekesen. Hisz megkértem őket, hogy maradjanak távol Codytól. Erre fő az első adandó alkalommal rámozdulnak. Még ha nem mondtam volna el. Esküszöm olyan mintha süketeknek beszélnék.
- De most mit csináltunk volna? Hisz nézz rá milyen hívogató teste van. - Harry nem is nekem beszélt ugyanis maga elé nézett mintha előtte lenne valami képzeletbeli alak.
Jó ezzel egyet kert értenem, mivel tényleg jól néz ki még szerintem is. Pedig az nagy szó mikor én azt mondom egy lányra, hogy helyes. Inkább ezt hagyjuk. Nekem vigyáznom kell rá nem flörtölnöm.
- Ezt én meg is értem, csak nem tudnátok a farkatokat a nadrágotokban tartani? - néztem rájuk kérdően majd hirtelen feltűnt, hogy Louis hiányzik közülük. Jaj ne, már megint hol van vagyis inkább mit csinált. Utoljára a szobámba láttam Cody társaságában.  - Hol van Lou?
Niall, Zayn és Harry tanácstalanul vállat vont nekem pedig rossz előérzetem támadt. Ugyanis alig negyed órája pont azt kérdezte Codytól, hogy szereti-e a répákat. És Louisnál ez a kérdés bármit jelenthet. És igen én most a durvább változatra gondolok.
- Lazíts már Liam. Cody egy normális és aranyos lány aki csak élvezni akarja az életet. - próbált megynugtatni Zayn, de valahogy nem hatott meg.
Van valami fura Cody aranyoságában és normálisságában. Túl szókimondó és durva. Nem hiszem, hogy csak az életnek örül és úgy élvezi az életet.  Fura a magam módján és szerintem jobb ha vigyázok vele. Valaminek történnie kelett, hogy az anyja képes volt elküldeni ide két hónapra Ausztráliából.
- Én ezt megértem, csak tudjátok én vagyok a bébicsősze ha nem emlékeznétek. - sziszegtem a fogaim között és mérgesen felálltam a székemről majd jobbnak láttam ha körül nézek a szobámba, hogy minden rendben van-e.
- Te inkább egy féltékeny apuci vagy. - vigyorogta Niall mire én grimaszoltam egyet és elindultam fel az emeletre. Méghogy én féltékeny. Na persze? Mégis mire? Hisz még csak nem is ismerem.
Szó nélkül benyitottam a szobámba, de ott nem találtam senkit. Csak Cody cuccait amivel tele volt pakolva az ágya. Azt hiszem Ő sem rajong a rendért. Szóval mostmár a szobámba dupla kupi lesz.  Remek. Megszabadultam Louis büdös lábától, de helyette kaptam egy csajt aki olyan bordelt csinál mintha atombomba söpört volna végig a szobán.
Fejcsóválva becsuktam magam után az ajtót és mikor a folyosó közepére értem meghallottam, hogy a fürdőszobából hangos nevetés tör fel. Méghozzá egy lány nevetése. Gondolkodás nélkül elindultam a helység felé majd benyitottam a szemeim pedig majdnem kipotyogtak.
- Ti meg mi a francot csináltok? - kérdeztem mérgesen ugyanis Cody és Louis épp csókolóztak. Lou haja tiszta kócos volt és teljesen a falhoz volt préselve míg Cody szája fülig ért. Az eszem megáll. Két órája sincs még itt, de máris megrontja a barátomat. Bele sem gondolok hogy mi történt volna ha nem érek ide időben. Hisz még nem is ismerik egymást. Ha ezt anya megtudja engem tényleg kiherél. Vigyáznom kellene Codyra erre fő én megengedem, hogy a legjobb barátommal smároljon. - Cody mars vissza a szobámba, Louis Te pedig tartsd tőle távol magad. Gondolkozz ember, már huszonegy éves leszel. - csóváltam meg a fejem és magam előtt toltam Louis, de közben még hallottam ahogyan Cody az orra alatt motyog valamit.
- Rosszabb vagy mint egy diktátor. - sziszegte a fogai között Cody, de én csak küldtem felé egy bájos mosolyt majd mikor beért a szobámba becsuktam rá az ajtót.
Már pedig én akkor is vissza fogok menni lakni a villába és nem fogja ezt a tervemet egy kiscsaj tönkre tenni. Louis szó nélkül lépkedett előttem majd mikor leértünk a konyhába leült Harry és Niall közé és lángba borult az arca.
- Haver Te aztán nem késlekedsz. - veregette hátba Niall mire én rosszállóan ránéztem. - Most mi van? Két óra után rögtön lesmárolta.
- Nem én, hanem Ő engem. - szólalt fel Louis én pedig kérdően ránéztem és vártam a magyarázatát. Érdekes.
- Ez érdekes. - húztam el a számat. Louis a legjobb barátom szóval hiszek neki és bízok benne úgy ahogy Ő is bennem. És a többiekkel is ugyan ez a szitu. Barátok vagyunk és bármiben segítünk egymásnak. És ebben egy magafajta Cody féle lány sem állhat az utunkban. Az X-factor óta a barátaim.
- Igazat mondok. - bólogatott komolyan Louis és megigazította a kócos haját ami még mindig a csók miatt állt bénán. - Azt kérdezte, hogy hol van a fürdő én meg mondtam neki, hogy szívesen megmutatom. Erre mikor oda értünk behúzott maga után a falhoz nyomott és elkezdett csókolgatni. Én pedig...jó oké bevallom élveztem, de nem akarok tőle semmit. Tudtátok, hogy még 17 éves sincs? - az utolsó mondatára a szám is tátva marad. Én simán azt hittem, hogy már elmúlt 18 éves.
- Azta rohadt. Hiszen Ő még akkor gyerek. Iskolába jár meg minden...- mondta elképedve Harry.
 A számból vette ki  a szót. Erre azért nem számítottam. Akkor most még jobban oda kell rá figyelnem. Értem, hogy anya miért akarta annyira, hogy vigyázzok rá.
- Aham. Van eszem. - mondta Louis én pedig megnyugodtam. - Tényleg aranyos meg helyes, de gyerek. Szóval Liam nem kell paráznod.
- Én nem is...csak tudod az anyám...- dadogtam és a hajamba túrtam.
- Louishoz lehet túl fiatal, de hozzám nem. - csillant fel Harry szeme én pedig felé kaptam a fejem és a szemeim villámokat szórtak.
- Meg ne próbáld Hazza. - emeltem fel a mutatóújamat fenyegetés képpen. - Túl fiatal hozzánk ráadásul mint azt észrevettük szívesen mászik rá akár kire. Vigyázni kell vele.
- De unatkozik. - szólalt meg Zayn. - Nem tarthatod Őt a szobádban két hónapon keresztül. - sajnos igazat kell, hogy adjak neki, pedig szerintem jó ötlet. Így legalább senkire nem mászik rá.
- Más csaj örülne neki ha a szobámban lehetne. - mondtam vigyorogva és kissé egózva. Pedig ez az igazság. Hisz nap mint nap megállítanak az utcán és sírva könyörögnek, hogy vegyem őket feleségül. Persze én mindegyikőjüket fájó szívvel utasítom vissza mivel csak a sztárt lássák bennem. De vannak köztük olyan édesek.
- Más csaj már rég az alsó gatyádat szagolgatná. - mondta vigyorogva Niall én pedig rögtön abba hagytam a nevetést. Ez gusztustalan. És szörnyű rágondolni. De szerintem Cody most nem azt csinálja...vagyis remélem.
- Szerintem az lesz a legjobb ha elbeszélgetek vele. - köszörültem meg a torkom és elindultam fel vissza a szobámba. Eddig még minden problémát meg tudtam oldani. Hisz nem hiába vagyok én Daddy Direction. Meg kell értenie, hogy a barátaimra nem mászhat csak úgy rá. Mi nem olyanok vagyunk.
Mikor beléptem a szobámba kis híján felsikoltottam a sokk hatásától. Ugyanis a Batmanes poszteremre rá volt ragasztva egy Harry Potteres és a többi pedig a földön hevert. Jó ebbe még bele tudok törődni mert nem lett komolyabb bajuk.
De abba már nem tudok bele törődni, hogy a méregdrága gitárommal ugrál az ágyam tetején és közben totál hamisan játszik rajta a húrok pedig már a szakadás szélén állnak. Na azt már nem. Nem fogom engedni, hogy elszakítsa.
- Cody hagyd abba és tedd azt le. - kiáltok rá torkom szakadtából, de Ő csak azért is durvábban játszik rajta és gonoszul vigyorog. Direkt csinálja. Kezdek kételkedni benne, hogy Ő 17 éves lesz.
Majd a másik pillanatban egy szakadást hallok Ő pedig tátott szájjal nézi ahogyan egy húr lóg le a gitáromról. Mérgesen kapom ki a kezei közül majd kezdem el vizsgálni a kárt. Szerencsére nincs minden veszve ugyanis meg lehet csinálni. Szerencséje van.
- Öt perced van, hogy vissza ragd a plakátjaimat. - sziszegtem a fogaim között, de Cody nem mozdult hanem kényelmesen leült az ágyamra.
Nyugi Liam. Te nem vagy gonosz. Mindenki szeret téged és akár kivel barátokozni tudsz. Akkor Cody miért lenne más? Talán mert levettem a Batmanes plakátjaimat és elszakította a húromat a kedvenc gitáromról?
- Mert ha nem mi lesz? A sarokba állítasz és ráhúzol a seggemre? - kérdezi gúnyosan én pedig mélyen kifújom a levegőt és leülök mellé majd barátságos arcot vágok.
- Nézd tudom idegesítő vagyok néha...-erre horkant egyet, de én figyelembe sem veszem. - De anyukád megkérte az anyukámat, hogy vigyázzon rád. És mivel az én anyukám nem tud rád vigyázni, megkért engem, hogy figyeljek oda rád. - na ezt most értelmesen elmagyaráztam.
- Nekem nem kell bébicsősz. Novemberben 17 éves leszek. - vágta rá mérgesen és összekulcsolta a kezeit a melle alatt. Még hogy nem kell neki bébicsősz. Negyed órára ha hagytam magára máris tönkre tette a szobámat.
- Én pedig most augusztusban 20. - húztam fel az egyik szemöldökömet diadalittasan. Erre már persze nem tudott mit szólni. - És én nem is akarok a bébicsőszöd lenni...hanem csak azt akarom, hogy normális legyél és ne olyan mint akinek hiányzik egy kereke.
- Ha most arra célzol, hogy ütődött vagyok...
- Mi? Én ilyet egy szóval nem mondtam. - mondom mentegetőzve. - Csak azt akartam ebből az egészből kihozni, hogy nem csókolózhatsz csak úgy mindenkivel és nem teheted tönkre mások dolgait. - ismertetem a szabályokkal mire Ő csak megforgassa barna szemeit. Ez a lány olyan mint egy lexikon. Állandóan valami újat csinál.
- Tudod, csak egyszer élünk, de akkor igazán. Én élni akarok és szórakozni. De úgy látszik itt ezt nem ismerik. - húzta el a száját és kibámult az ablakon. - Kíváncsi lennék, hogy Te mit csinálnál ha most elküldenélek Melbourneba az én barátaimhoz. - nézett ismét rám én pedig elgondolkoztam. Talán azért lázad mert magányos és utálja ezt az érzést. Én hülye, hisz csak barátokat akar.
- Ugyan ezt amit Te. - vallottam végül be és rámosolyogtam. - Hidd el ha jobban megismersz bennünket szeretni fogsz itt.
- Azt kétlem. Ti csak unatkoztok, meg gusztustalan dolgokról beszélgettek.
- Oké akkor holnap megmutassuk a város és rá fogsz jönni arra, hogy nem vagyunk unalmasak. - ajánlottam fel neki mire Cody szemei felcsillantak és keményen bólintott egyet. Ha ezt akarja akkor megmutatom neki, hogy nem vagyunk unalmasak. Kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz szólni majd ha a rajongók elől kell menekülni...

2013. február 2., szombat

/ Harmadik /

Te jó ég, tagnapi részhez 15 komi jött össze. Nem tudom levakarni az arcomról a mosolyt ! Nagyon jól esnek a szavak amiket írtok. És apropó ha valakinek gondja van az új írás stílusommal akkor ne olvassa el. Egy komizó végett nem fogom megváltoztatni a töri stílusát mivel a többieknek megfelel. Komizniiiii érr.....
CODYLIA MITCHELL

Egy elég kényelmetlen kanapén foglalok helyet közben pedig azt nézem ahogyan az előttem ülő öt srác megbabonázva néznek. Elég béna helyzet alakult ki ugyanis úgy érzem magam mintha egy vallató székben ülnék. Legalább ne bámulnának ennyire feltűnően. Mi rajtam olyan érdekes? Talán van valami a fogam között vagy esetleg taknyos az orrom?
Egyébként szinte éreztem, hogy a drága Karen néninek van egy fia. Csak arra nem gondoltam, hogy egy világsztár és dögös. Vagyis na, jó az utóbbit nem kell komolyan venni, mivel én minden pasira azt mondom, hogy dögös csak aztán megismerem, hogy milyen az igazi énjük és rögtön felfordul tőlük a gyomrom.
- Mit bámultok ennyire? - keltem ki magamból és széttártam a kezeimet, mire azok végre pislogtak egyet és megnyugodtam, hogy élnek. Az arcom bámulásáról most áttértek a melleimre. Még jobb. Megszoktam már, hogy fiúk vesznek körbe, de azt, hogy egyszerre öt még nekem is sokk. Fúj ráadásul az egyikőjüknek csurog a nyála. Undorító. És még ők világsztárok.
- Szóval Codylia...- kezdi Liam, de én rögtön közbe szólok.
- Cody, Lia, Cod vagy akár még Cody Simpsonnak is szólíthattok csak könyörgöm a Codyliat felejtsétek el. - mondom idegesen mire azok bólintanak egyet mintha valami fontos dolgot mondtam volna. Na jó innen minél előbb menekülnöm kell. Megőrülök ha még egyszer el kell tűrnöm azt, hogy így bámuljanak. Egyébként a Cody Simpsont nem gondoltam komolyan ugyanis tudom, hogy ő egy srác. Csak azért mondtam mert hirtelen az jutott az eszembe ugyanis a gépen a mellettem ülő kiscsaj pont Őt hallgatta.
- Mi bajod van a Codyliavál? - kérdezi Niall értetlenül én pedig ökölbe szorítom a kezem. Mindig is utáltam a nevemet és nem egyszer könyörögtem már az anyámnak, hogy kereszteljen át. Akár milyen nevet szívesen viselnék csak ezt nem.
- Te is utálnád ha a neved félig fiús félig lányos lenne. Totál úgy hangzik mint egy transzfesztita. - fakadok ki és morogva a kanapénak dőlök. Istenem azok a bamba fejek. Tuti, hogy semmit nem fogtak fel a monológomból. Hisz kit érdekelne az én elméletem. Nekik vagány neveik vannak ráadásul világsztárok.
- Érdekes megközelítés. - bólogat Harry közben pedig az állát vakargassa. Mondom én, hogy gőzük sincs miről beszélek. 
És újból csend következik. Alig vagyok itt egy órája, de máris unatkozok. Igaza volt Lukenak a londoniak sznobok. Én nem vagyok ide való.
- Pfff...mondjátok csak, még soha nem untátok halálba magatokat? - húztam fel a szemöldökömet és izgatottan rájuk néztem.
- Örülünk mikor nyugi van körülöttünk. - vonta meg a vállát Zayn és felállt a földről majd leült az egyik fotelba és onnan folytatta tovább. - Ha Te is világsztár lennél könyörögnél azért, hogy legyen egy unalmas perced.
- Kizárt dolog. Én utálok unatkozni. Fel sem tudom fogni, hogy hogyan bírjátok. Puhány pöcsök vagytok akik nem mernek elmenni anyuci szoknyája mellől. - válaszoltam tök normálisan és eszem ágában sem volt megsérteni őket. De egyszerűen ezt gondolom róluk. Tőlem még királyok is lehetnek akkor is szar életük van. És engem nem fognak tudni ilyenné tenni. Hamarább le kell innen lépnem mint amit hittem.  - Hol a szobám? - kérdezem meg végül majd felállok és Liam is követi a példámat. Zavartan a hajába túr és elhúzza a száját.
- Hát a vendégszoba most tele van ugyanis ez a négy bűzbomba ott alszik...vagyis csak három mivel Louis az én szobámban van szóval nekem kell éjjelente szagolnom a büdös lábát...
- Hééé, az én lábaimnak rózsa illatuk  van. - húzta fel az orrát Louis én pedig undorodva a fejemet csóváltam. Most komolyan arról vitatkoznak, hogy milyen büdös a lábuk?
- Na persze! Szagoltad már? - vág vissza Liam. - A szobámon már azt sem segítene ha egész álló nap ki lenne nyitva az ablak. Ha betennénk egy bűzös borzot a szobámba sírva szaladna vissza az anyjához...- Niall hangosan felnevet haverja beszólásán, ám az érintett nem szórakozott ilyen jól.
- Még mindig áll a kiherélési ötletem Leeyum. - sziszegte a fogai közt Louis majd gonoszul összedörzsölte a kezeit.
- Ha megvitattátok a lábszagaitokat, akkor végre valaki elmondaná, hogy hova pakolhatok le? - fakadtam ki mire mindenki rám nézett.
- Louis nyugodtan átjöhet hozzánk. Majd alszik Harryvel egyágyban. - ajánlja fel Zayn, Louis pedig rögtön bólint. Ráadásul örül neki. Könyörgöm csak ne legyenek buzik mert elhányom magam.
- Gyere édesem, segítek átcuccolni az ágyamba. - karol belé Harry, de Louis letellinti és elindul felém majd mielőtt szólna valamit szorosan elindulok Liam után, hogy végre tudjak lerakodni. Tiszta őrültek háza. Én nem fogok itt kibírni két hónapot.
Benyit az első szobába majd farkasszemet nézek egy Batmanes poszterral és mikor észhez térek akkor veszem észre, hogy az egész szoba abból áll. Most ez komoly? És még ők a felnőttek. Könyörgöm egy óvodásnak nincs így tele ragaszgatva a fala pónikkal meg autókkal.
- Pakolj le nyugodtan és érezd magad otthon. - mondja barátságosan és küld felém egy mosolyt ami miatt én közel vagyok ahhoz, hogy lehányjam.
Megsemmisülten dobom le a bőröndjeimet az ágyra majd újra a négy srácra pillantok akik bámulna.
- Ugye egyikőtök sem buzi? - kérdezem aggódva, de mielőtt akár melyikőjük válaszolhatna Louis közel jön hozzám és szexin mosolyog.
- Szereted a répákat? Mert ha igen én szívesen osztozom veled. - kacsint egyet én pedig értetlenül össze húzom a szemöldökömet. Szóval nem buzik, csak szexéhesek. És ez rám nézve nem jó.
- Ha meg akarsz dugni akkor légy szíves csak egyszerűen nyögd ki és ne foglald versbe. - válaszolom bunkón az Ő kék szemei pedig felcsillannak.
- Hogy mi? - néz az ajtóból Liam. - Oké eleget bámultátok már Codyt. Hagyjátok már egy kicsit békén. - és azzal egyesével kiterelte a szobából a haverjait majd végre valahára becsukta az ajtót.
Leültem az ágyra majd a fejemet fogtam. Istenem hova kerültem? Olyan mintha egy diliházban lennék egy csupa idegbeteg között. Most le kellene nyomnom azt a dumát, hogy megbántam azt, hogy megbuktam angolból. De ahhoz nagyon szarul kellene éreznem magam és én még nem vagyok mélyponton.
Gondolkodásomból a telefonom csörgése szakított ki. Rögtön a táskám után kaptam és elkezdtem a telefonomat kutatni. Majd mikor meglett egy vigyor ült az arcomra ugyanis a kijelzőn Luke neve virított.
- Már azt hittem, hogy elfeledkeztél rólam. - szóltam bele rögtön és most konkértan szemrehányásnak szántam.
- Rólad? Soha. Ahhoz túlságosan szeretlek. - hallom édes hangját én pedig elpirulok. Talán kár tagadnom, hogy vele csattant el az első csókom és mindig is volt valami kettőnk között. Igaz soha nem vállaltuk fel az érzéseinket, de kötődtünk egymáshoz.
- Cody baszhatod, hogy nem vagy itt. Kegyetlen jók a hullámok. - most Jai hangja csendült fel a telefonba. Akkor szörföznek. Milyen szemetek már. Én meg itt unatkozok és a halál szélén állok.
- Srácok segítsetek rajtam! - kezdtem el hisztizni a telefonban. - Könyörgöm valahogy mentsetek ki. Csupa anyuci pici fiai vesz körül és állandóan csak bámulnak, ha meg nem akkor meg unatkoznak. Imádnak unatkozni. - kétségbeesetten könyörgök pedig tudom, hogy úgysem tudnak segíteni. Nem tudnak Melbourneba teleportálni. Tudtommal nem varázslók.
- Te átcsaptál plázapicsába? Mi ez a rinyálás? Csak nem kiszívták az agyadat? - szólalt meg ismét Luke és ha most itt lenne mellettem már rég lecsaptam volna. Még hogy én plázapicsa. Előbb borotválnám le a hajamat. Utálom a rózsaszínt és a lányos holmikat.
- Ha itt lennél, te is így viselkednél. - sziszegtem a fogaim között. - Tudtátok, hogy Karen néni fia a híres Liam Payne?
- A One Directiönös Liam Payne? - kérdezte Jai és gondolom a szája is nyitva van.
- Nem a Green Dayes...bazd meg Jai hány Liam Payne él a Földön?
- Jó nem kell leharapni a fejem. - menti magát én pedig mosolygok egyet.
- Bocsi, csak tudod utálok itt és ha tovább itt kell maradnom megőrülök. - kérek bocsánatot és hülyén érzem magam. Képes vagyok a barátaimmal össze veszni anyám hülyesége miatt. Tudtam én, hogy tönkre teszi az életemet. Sikerült neki.
- Ez esetben akkor legyél újra Cody Mitchell a vérbeli melbourni csaj. - ismét Luke szól a telefonba én pedig nem értem, hogy konkrétan mire akar kilyukadni.
- Nem értelek.
- Pedig tök egyszerű. Csinálj balhét...akkorát, hogy Ők küldjenek haza. Az anyád akkor már úgysem fog tudni csinálni semmit. - mondja Luke.
Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe? Hát persze, ki kell készitenem őket idegileg Ők pedig boldogan fognak haza küldeni. Anya pedig nem tehet ellene semmit. Megint szégyenkezni fog miattam. Ez az. Azt hitte, hogy betojok majd ha ide kült. Hát téved.
- Ti vagytok a legjobbak. Imádlak benneteket. - szólok bele ismét a kagylóba vigyorogva.
- Tudjuk. - mondja egyszerre Luke és Jai. Azok az iker ösztönök. - Siess vissza! - mondják majd leteszik.
Szóval balhé. Itt a legjobban Liamre kell koncentrálonom mivel ő a legkomolyabb és fegyelmezetebb. Szóval az őrületbe kergetem majd sírva fog anyucihoz futni.
Melbourne megyek!

2013. február 1., péntek

/ Második /

Mivel tegnap összejött 12 komi ezért még csak gondolkozdnom sem kellett azon, hogy fel-e tegyem a kövi részt. Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket és ehhez is írtok jó pár komit. Tudom gonosz vagyok, hogy csak akkor teszek fel részt ha össze jön a komi, de meg kell értenetek mivel nem sok blog van ahol naponta van friss. Sőt én eddig még egyel sem találkoztam. Szóval remélem nem haragszotok :D az új írás stílusomért pedig én kérek elnézést ugyanis most olvasok egy könyvet és abban van így írva és elég nehezen tudok vissza állni, de próbálkozok...
LIAM PAYNE

- Reggeli! - nyit be a szobámba anya közben pedig felhúzza a redőnyt majd pár pillanat múlva kiviharzik a szobából. Morogva húzom magamra a takarót közben pedig azzal nyugtatom magam, hogy már csak pár hónapot kell otthon kibírnom és végre kezdődik a próbák aztán pedig a turné. Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy a banda ennyire fel lett kapva. De addig még hónapok vannak.
Hallom, hogy pittyeg a telefonom a párnám alatt ami azt jelenti, hogy SMS-m jött. Eszemben sincs, megnézni ugyanis tudom, hogy anya küldött egy üzenetet, hogy kihűl a reggeli. Mert Ruthnak kellett megtanítania őt levelet írni. Így még idegfeszítőbb.
Hatalmasat sóhajtok majd felülök és megdörzsölöm a szemem, hogy ébredjek fel majd fájó szívvel szálok ki a meleg ágyamból. Tudtommal azért kaptunk néhány nap szabadnapot, hogy kipihenjük magunkat. Hát én valahogy nem érzem magam kipihentnek.
Magamra húzok egy felsőt majd elindulok le a konyhába ahol anya sürög- forod, de mikor észre vesz egy mosolyt küld felém és azt asztalra bök ahol egy tál gabonapehely van. Mikor leülök meghátrálok ugyanis észre veszem, hogy megint kanalat tett a tányérom mellé. Rögtön felállok és elkedzek egy villa után kutatni majd mikor megtalálom nyugodtan kezdtem kivillázni a pelyheket mint mindig, majd mikor elfogynak szépen kiiszom a tejet.
- Lehet már említettem, de elmondom azért még egyszer, hogyha kanalat használnál sokkal gyorsabb lennél. - ül le velem szembe egy kávé társaságában, majd mikor szúrósan ránézek inkább nem folytassa tovább. - Egyébként ma vendégünk érkezik.
- Hazajön Ruth és Nicola? - csillanak fel a szemeim és rögtön jobb kedvem lesz. Legalább akkor végre anya már nem csak engem fog szekálni. Ugyanis ez az egész költözési mánia az ő ötletük volt. Fél éve apa meghalt tüdőrákban, anya pedig teljesen magányos lett Wolverhamtonban. A nővéreimnek pedig az-az ötletük támadt, hogy költöztessük fel Londonba és ide költözünk hozzá. Én persze rögtön bele mentem és rögtön vettem egy kisebb házat ami közel van az 1D villához. Eleinte még jó volt, de aztán mind a ketten elmentek vissza a főiskolára én pedig maradtam. Ráadásul a srácok is minden nap itt vannak és itt is alszanak. Olyanok vagyunk mint a heringek.
- Nem, hisz mondták, hogy a nyári szünetet Svédországban töltik. - néz rám egyszerűen én pedig durcásan lehajtom a fejem. Hát persze nyári szünet van ez totál kiment a fejemből.
- Akkor meg nem értelek. - emelem fel a fejem és kérdően ránézek.  Vajon már megint mint talált ki?
- Emlékszel Lindára aki Ausztráliában él és aki a főiskolás legjobb barátnőm volt? - kérdi én pedig bólintok egyet mondjuk nem nagyon emlékszek, de mindegy. - Azóta is tartom vele a kapcsolatot és most megkért, hogy a nyári szünetben vigyázzak a lányára. - újságolta boldogan. Várjunk csak nyáron itt lesz egy gyerek? És én is otthon leszek?
- Remek. De nekem ehhez mi közöm van? - mutatok önmagamra értetlenül. Rossz előérzetem van.
- Gondoltam vigyázhatnál rá, ugyanis én dolgozok mellette pedig még más gyerekekre is vigyázok. És Linda megkért, hogy nagyon figyeljek oda a lányára mert eléggé keményfejű és bármire képes. - nagyot nyeltem és kerestem a megfelelő szavakat.
- Te most azt akarod, hogy legyek a bébiszittere? - kérdeztem félősen anya pedig boldogan bólintott egyet majd felállt, hogy megölelhessen, de én elhúzódtam tőle. Ezt fel kell dolgoznom. - Kizárt dolog. Nem fogok vigyázni egy lökött kiscsajra akinek hiányzik egy kereke. Hahó anya én Liam vagyok a One Directionból. Stúdiókba, interjúkra meg fotózáskora járok nap mint nap. Ráadásul augusztusban megyek Amerikába.
- És mit szólsz ahhoz ha azt mondom, hogyha segítesz nekem a nyáron, szeptemberben vissza mehetsz a villába lakni? - kérdezi én pedig meghökkenek. Azt várom, hogy meggondolja magát, de nem azt csinálja. Ha ilyen könnyen elenged csak azért mert vigyázni fogok egy neveletlen gyerekre akkor vállalom. Újra lesz magánéletem.
- Megegyeztünk. - és komolyan kezet ráztunk pont akkor mikor nyitódott a bejárati ajtó és megjelent Harry, Zayn, Louis és Niall. Az egész ház megtelt kiabálással majd mind a négyen körém ültek.
- Mizu Mama Payne, csak nem süti szagot érzek? - szimatolt a levegőben Niall, anya pedig az orra alatt kuncogott egyet.
- Máris érzem a számban a süti ízét. - simogatta meg a hasát Louis  én meg a szememet forgattam. Anya felállt a székről, de nem a sütőhöz ment hanem a táskájához és elkezdte a kabátját fölvenni.
- Sajnálom fiúk, de nekem most mennem kell a reptérre ugyanis Linda gyerek most érkezik. - néz ránk szomorúan. Hatalmasat nyelek és bele sem gondolok abba, hogy egy óra múlva a nyakamon lesz egy gyerek akinek én leszek a bébiszittere. - És a sütikből nehogy egyetek, mert neki sütöttem. - teszi még hozzá majd bevágja maga után az ajtót.
- Milyen gyerekről beszélt? - fordul felém kérdően Harry.
- Az egyik barátnője Ausztráliából ide küldi a lányát a nyári szünetre. - válaszolom majd elindulok föl a szobámba a srácok pedig szó nélkül követnek.
Én elkezdek öltözködni Ők pedig kényelembe helyezik magukat az ágyamon.
- És te leszel e bébicsősze? - kerekedik el Zayn szeme majd hangos nevetésben tör ki mire én hozzá vágok egy párnát Ő pedig lefordul az ágyról.
- Ez nem vicces. Soha nem kellett még vigyáznom senkire. - csóválom meg a fejem és megsemmiskülten leülök a székemre.
- Legalább mostmár illeni fog rád a Daddy Direction. - nevet fel Lou én pedig villámló tekintettel ránézek pont akkor amikor meghallom, hogy egy autó áll meg a házunk előtt.
Gondolkodás nélkül az ablakhoz rohanok és a fiúk is követik a példámat majd azt várjuk, hogy kiszálljon az autóból az új jövevény. Először meglátom anyámat miközben két hatalmas bőröndöt vesz ki hátulról, majd ismét nyitódik az ajtó és megjelenik egy lány. De nem egy tizenhárom éves kiscsaj aki még babázik hanem egy dögös maca. Világosbarna haja van és magas, vékony alakja.
- Rá kell vigyáznod? - nyel egy nagyot Harry majd mind ahányan vannak sarkon fordulnak és elindulnak az ajtó felé, de én közbe szólok. Megígértem anyának, hogy vigyázok erre a gyerekre aki nem is gyerek hanem egy tini lány. Aki mellesleg eléggé nagy feltünést kelt.
- Csapat megáll! - kiálltom el magam azok pedig megállnak felém fordulnak és kezüket úgy tartják mind a katonák.
- Igenis Őrmester- válaszolják kórusban, magamban pedig jót mosolygok rajtuk. Nem hiába én vagyok a fogadott apjuk. Nem mernek ellenem szegülni.
- Jól hegyezzétek a fületeket mert csak egyszer mondom el. Senki nem érhet hozzá ehhez a lányhoz. Még csak a nyálatokat sem csorgathatjátok utána sőt még rá sem gondolhattok. - vettem komolyra a hangot.

Anya bízik bennem én pedig végre vissza akarok menni a villába. Nem azt mondom, hogy nem szeretem anyát, csak akkor is már húsz éves vagyok és kicsit sem menő, hogy vele lakok.
- Beszélhetni, beszélhetünk vele? - húzza fel a szemöldökét Zayn én pedig elgondolkodok. Őszintén megmondva nem tartom jó ötletnek . Lányok milliói vannak értünk megőrülve szóval fennálla a veszélye annak, hogy ennek az ausztrál csajnak is megtetszünk. Ami egyet jelent a szexel!
- Még meggondolom. - válaszolom, majd meghallom anyám hangját lentről miközben a nevemet kiabálja. Hirtelen remek ötletem támad. - Tudjátok mit? Az lesz a legjobb ha most bezárlak titeket ide. - mondom vidáman és kiveszem a szobám ajtajából a kulcsot. Mind a négyen rémülten néznek rám én pedig gonoszul vigyorgok.
- Meg ne próbáld Payne. - indul el felém Louis közben pedig a mutatóújávval bökdös felém. - Ha megcsinálod én esküszöm úgy kiheréllek úgy,hogy ennek a csajnak soha nem fogod tudni bedugni. - sziszegi a fogai közt mire én elhúzom a számat és akaratom ellenére is a farkam elő rakom a kezem. Na nem mintha félnék Louis fenyegetésétől.
- Először is ahhoz le kellene fognotok. Másodszor eszem ágában sincs megfektetni ezt a lányt mert én nem vagyok olyan percerz mint egyesek. Harmadszor pedig undorító vagy. - válaszolom és egy gyors mozdulattal becsukom előttük az ajtót majd bezárom őket a szobámba. Jobb helyen vannak ott bennt.
- Esküszöm ha kijutok innen az összes kanalat felszúrom a formás kis seggedbe. - hallom Harry üvöltözését én pedig hangosan nevetek rajtuk.
- Ez kicsit sem vicces Liam. Én éhen fogok halni. - nyöszörög Niall.
- Ha felmértem lenn a terepet kiengedlek bennetek. - nyugtatom meg őket közben pedig nevetek majd mielőtt elérném a lépcsőket hirtelen megtorpanok és még vissza szólok. - Ó és köszönjük, hogy a Payne szállodát választották. Reméljük meg vannak elégedve a szolgáltatásainkal.
- Csak jussak ki innen az összes Toy Storys figurádat lehúzom a klotyóban. - ordítja Zayn, de én figyelembe sem veszem hanem elindulok le a földszintre ahol anya épp a lánynak mutogassa a házát. Tényleg gyerek még hisz olyan fiatal arca van.
- Á és Ő a fiam Liam. - mutat rám anya a lány pedig tetőtől talpig végig mér majd olyan érdekes arckifejezés terül szét az arcán. Van benne valami félelmetes.
- Szia örülök, hogy megismerhetlek. - nyújtom a kezem, de Ő nem fogadja el hanem helyette felhúzza az orrát. Úgy látszik az ausztrálok nem ismerik a jómodort.
- A nyáron Ő fog majd szórakoztatni. Egyébként világsztár...BUMM. - anya kérdően néz rám és azon gondolkozik, hogy mi volt ez a hatalmas zaj. Van egy tippem. - Ez meg mi volt? - kérdezi, de nem kell sokat várnia a válaszra ugyanis a lépcsőn mint a versenylovak úgy száguldik le Harry, Zayn, Louis és Niall. - Róluk megfeledkeztem, Ők Liam barátai és szinte mindig itt vannak.
- Szia csini-baba tudod én imádom ahogyan az ausztráliaiak beszélnek. Annyira dögös akcentusuk van. - áll elé rögtön Harry én pedig fejbe vágom magam. Megéri ezeknek mondani valamit? Szarnak a fejemre.
- Úgy látom jól meglesztek, hát akkor ismerkedjetek össze. - csapja össze a kezét mosolyogva anya majd sarkon fordul és elmegy. Ezt nem hiszem el én nem vagyok felkészülve erre...

2013. január 31., csütörtök

/ Első /

Szóval itt is lenne az első rész. Mondjuk ha sok komit kapok akkor esetleg már holnap hozom a frisset, de ha nem akkor csak pár nap múlva. Meg aztán kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy mit gondoltok a töriről :D szóval várom a komikat!!!!

CODYLIA MITCHELL


- Mond csak kislányom, nincs semmi mondanivalód nekem? - anya karba font kézzel várt mikor én haza este haza érek.
 Félelmetesen néz rám, szóval egy kissé megijedek, de aztán újra eszembe jut az, hogy nyári szünet van. Ez annyira jó, hogy szinte bele borzongok, hogy két hónapon keresztül megint egész nap az óceánnál leszek.  Ugyanis itt Ausztráliában ez normális dolog. El sem tudnám képzelni az életemet máshol. Imádom a meleget a hőséget a vizet.
- Nincs. - csóválom meg a fejem és elmegyek mellette mikor Ő a karom után kap és megállít. Összehúzom a szemöldökömet és kikapom a kezemet a szorításából.
- Akkor ez mi? - kérdezi és az orrom alá nyomja a bizonyítványomat. Fájdalmasan felszisszenek és azon gondolkozok, hogy hogyan magyarázzam azt meg, hogy megbuktam angolból. Mert megbuktam csak éppen Őt elfelejtettem tájékoztatni. Utálom az angolt, úgy ahogy a tanárt is .
- Öh ...semmi. - túrok bele a kócos hajamba és elfordítom a fejem.
- Tudod nagyon különös ugyanis a koszos nadrágod zsebében találtam meg összegyűrve. - kezdi el mondani mire én homlokon csapom magam. Tudtam, hogy jobb helyre kell eldugnom. Rá sem gondoltam volna arra, hogy anya átnézi a nadrágaim zsebét mielőtt beteszi mosni. A tervem egyébként az volt, hogy kimossa és ha kéri a bizimet megmutatom neki ahogyan szét van mosódva az írás. Nem jött be a tervem. - Nem tudod, hogy került oda?
- Fogalmam sincs. - mosolyodok el bájosan. - Biztos ott felejtettem.
- Nahát. Pont akkor veszítetted el majdnem mikor megbuktál angolból. - mondja kísérteties hangon. Nekem végem van. - Na ezt, hogy magyarázod.
- Tudod a tanár, utál és élvezettel vágja be a rossz jegyeket...-kezdek el magyarázkodni, de tudom, hogy felesleges.
 Az én anyám az egyetlen a Földön akit lehetetlen átverni. Hisz élő példa apa. Néhány éve mikor még házasok voltak anya rájött arra, hogy apa megcsalja. Képes volt mindenhová követni végül pedig rajtakapta egy idegen nővel. Rögtön elváltak és apa Spanyolországba költözött mi pedig maradtunk itt Melbourne-ban.
- Érdekes ugyanis pont most beszéltem vele. És tudod mit mondott? Azt, hogy összesen öt óráján voltál a többiről pedig orvosi igazolással hiányoztál. - emeli feljebb a hangját majd mérgesen az asztalra csapja a bizonyítványom én pedig szégyenkezve lesütöm a szemem. Ezt megint jól megcsináltam. Nem elég, hogy rájött arra, hogy megbuktam, de még azt is megtudta, hogy lógok a suliból.
- Figyelj...
- Ne magyarázkodj nekem Codylia. A világon egyvalamit nem tűrök és az a hazudozás. Mond mire volt jó ez az egész? - kérdezi és hosszú vörös haját mérgesen hátra dobja. Soha nem láttam még ennyire mérgesnek és csalódottnak.
- Amikor rajta kaptalak, hogy cigizel tűrtem, a füvezést is, de azt már nem fogom engedni, hogy kicsapjanak az iskolából. - már a magyarázkódástól is elment a kedvem. Talán most tényleg túl messzire mentem? És kit érdekel? Nem érdekel az iskola és az sem, hogy nem fogok leérettségizni. Hisz csak egyszer élek akkor meg ki kell használnom vagy nem? Elegem van már belőle, hogy neki soha nem felelek meg.
- És utálom azt az egész szeméttelepet. Felfordul tőle a gyomrom úgy ahogy tőled is. Azt hiszed, hogyha most leordítod a fejemet akkor tökéletes anya leszel? Hát tévedsz. - emelem fel én is a hangom mire Ő az ajkába harap. Gondolom nem kell hosszan magyaráznom, hogy az anyámmal nem tökéletes a kapcsolatunk. Őszintén megmondva alig várom, hogy töltsem be a 18-at, csak hát sajnos még 17 éves sem vagyok, de az legalább már csak pár hónap.
- Én most nem fogok csinálni semmit hanem majd más. Indulhatsz fel a szobádba pakolni ugyanis holnap utazol Londonba a nyári szünetre. - mondja ki végül az én állam pedig a földet súrolja. Hogy mit mondott?
- He? - kérdezem meg banbán és elkezdem a fülemet piszkálni mert szerintem félre hallottam.
- Jól hallottad. Megbeszéltem a barátnőmmel és azt mondta, hogy szívesen vigyáz rád a nyáron és az alatt a nyelvet is jobban tanulod. - ismételte meg újra én rajtam pedig pánikroham lett úrrá.
- De anya nem teheted ez. Ezzel tönkre tennéd a nyaramat ha elküldenél egy vadidegen nőhöz. A te barátnőid unalmasak és idegesítők...-kezdek el hisztizni, de anyámat nem érdekli.
- Már megtettem. És figyelmeztetlek ha egy rossz szót hallok rólad, bentlakásos iskolába küldelek Alaszkába. - sziszegi a fogai közt majd magamra hagy.
Az anyám képes elküldeni engemet egy vadidegen országba egy idegen nőhöz. Hát ilyen egy normális anya. Soha nem néztem volna ki belőle, hogy képes lesz ilyen ezközökhöz folyamodni. Talán most túl messzire mentem. És? Nekem senki nem mondhatja meg, hogy mit csináljak.

///


- Na ezt most jól megszoptad. - röhög fel gúnyosan Jai mikor este úgy döntök, hogy ideje elköszönni a barátaimtól, mivel anyát nem tudtam meggyőzni. A parton ülünk és azon gondolkozunk, hogy hogyan tudnánk megcsinálni azt, hogy maradjak.
- London tele van sznobokkal. Az emberek imádnak olvasni és az időjárásról beszélgetni. Ráadásul állandóan esik. - veszi át a szót Luke közben pedig a piercingjével játszadozik a szájában.
- Remek. - sóhajtok fel megsemmisülten és egy nagyot szívok az előttem heverő fehér porból. Tudom egy utolsó lény vagyok amiért drogozok, de ez van. Próbáltam már róla leszokni, de akkor mindig történik valami és muszáj betépnem. Tönkre teszem az életemet, de nincs mit veszítenem. Családom nincs, a suliban a tanáraim akkor lennének a legboldogabbak ha ki tudnának dobatni. Szóvál már csak a haverjaimra számíthatok.
Jai és Luke mindig mellettem álltak és ők tényleg a legjobb barátaim még akkor is ha fiúk. Anyám rühheli őket mivel szerinte Ő miattuk züllöttem el. Talán van benne valami ugyanis Ők adtak először a kezembe egy cigi szálat és az Ő 15.születésnapjukon voltam először részeg. Mondjuk én nagyon bírom őket, mivel nem csak sima tesók hanem ikrek és olyanok mint két tojás. Ráadásul még helyesek it.
- Két hónap az hosszú idő. Sok anyagra lesz szükséged, hogy túléld. - nyom a kezembe egy zacskót amiben virít a fehér por. Vigyorogva teszem el a zsebembe majd szorosan megölelem Jait és össze kócolom a hajamat.
- Egyébként kihez mész? - kérdezősködik tovább Luke.
- Nem t'om. Anyám valamilyen piperkőc barátnőjéhez. Gondolhatjátok milyen lehet ha ő a legjobb barátnője. - nevetek fel gúnyosan és inkább bele sem gondolok abba, hogy holnap ilyenkor már a világ másik felében leszek.

///

- Próbálj meg rendes lenni és fogadj szót. - néz a szemem közé anya mikor a reptéren a kezembe nyomja a Londonba tartó jegyemet. Kora reggel van még szóval nagyon kell koncentrálnom, hogy oda tudjak figyelni a szent beszédjére. - Komolyan beszéltem Codylia. - a hátamon felállt a szó mikor a teljes nevemen szólított. Miért nem bírja felfogni, hogy utálom?
- Most köszönjem meg, hogy tönkre tetted a nyaramat? - morgom az orrom alatt.
- Talán még hálás leszel nekem. - húz magához és egy puszit nyom a hajam közé.
- Azt kétlem. - húzom fel az orrom majd a bőröndjeimet magam után húzva elindulok a gép felé.
Még, hogy hálás leszek neki. Mégis miért? Mert elküld két hónapra Londonba ahol senkit az ég világon nem ismerek? Biztos nagyon élvezetes lesz...

Előszó vagy mi

Szóval új törit kezdek ami szokás szerint Liames lesz, de ez most egy kicsit el fog térni az eddigi törieimtől ugyanis teljesen más szálon fognak futni a dolgok és kicsit durvább lesz a többinél. Szóval ne lepődjetek majd meg :P csak gondoltam előre szólok xD

2013. január 30., szerda

Novella verseny győztesek

Nos ezzel szeretném kihirdetni a három győztest. Akik beküldték azok mind nagyon jók voltak csak hát sajnos választanom kellett közülük :/ De nekem mindenkié nagyon tetszett :D ne keseredjetek akik nem győztek mivel csinálok még ilyen versenyt.




Az első helyezett nem lett más mint Beatrix Birkás. Gratulálok ugyanis a novellád egyszerűen fantasztikus lett . Minden percét imádtam az olvasásnak és én ezt a novellát még akár egy történetben is el tudnám képzelni. Mellesleg a kedvenc dalomat választottad szóval az egy plusz pont. Nagyon tehetséges vagy :)


-De anya, muszáj mennem?! –nyöszörögtem a konyhában az éppen ideges anyámnak.
-Igen. Tudod jól, hogy befolyásos emberekről van szó, és ha most nem jössz el, és nem vágsz nekik jó arcot, akkor nem fog megváltozni az életem.!
-Úgy tudtam, hogy neked kell jó pofát vágni ehhez az egészhez, nem nekem.
-Igen, de a fejeseknek van egy fia, é h jóba lennél vele, akkor…
-Nem, nem és nem.! Soha többet.!
-Jó, akkor csak annyit tegyél meg, hogy egy ruhát és egy magas sarkút veszel fel, és kedves leszel.
-Megpróbálok. –mondtam, azzal felmentem a szobámba.
Végig azon járt az eszem, hogy miért nekem kell folyton folyvást megmentenem anyám munkáit?! Egyszer még arra is rá kényszeríttet, hogy járjak egy pszichopatával, aki majdnem a vesztemet okozta, anyát kirúgták, és engem okolt mindenért, de eközben majdnem meghaltam. Na, mindegy is. Utáltam ezekre a hülye ebédekre meg vacsorákra járni, egyáltalán nem az é világom. Hogy valami szűk ruha, meg egy tűsarkú legyen rajtam, és abban kelljen topognom. Nem. Én inkább, ha tehettem, maradtam a farmernél és a bakancsnál. Ez volt a nyilvánosság előtt, itthon viszont, bő és szakadt pólók és mackónadrágok.
Most is undorodva nézek magamra. Egy nagyon szép fekete ruha van rajtam, az egyetlen fekete magas sarkúm (mivel a fekete mindenhez megy), hosszú fekete hajam szokás szerint a hátamat csiklandozza, illetve a derekam, mivel addig ér. Imádtam, bár leginkább a színét. A fekete a kedvenc színem. A kinézetemre visszatérve, a ruha és a cipő mind nagyon szép, de ne nekem való, valahogy ezek a dolgok sosem álltak nekem jól. Hajam alapból hullámos olt, viszont én imádtam a végét begöndöríteni, és most is így tettem. Egy enyhe fekete sminket felvittem a szememre, számra, a kedvenc cseresznye ízű ajakbalzsamomat kentem, és már kész is voltam. Megfogtam az iPhoneom, eltettem egy táskába és mentem is le. Anya is kész volt már, lekapcsoltuk a villanyokat, és indultunk a kocsihoz.
Az út nem volt túl hosszú, maximum fél órás, majd egy nagyon szépen kivilágított étteremhez értünk. Tényleg lehet pénzük azoknak, akik ide hívtak minket, nem mintha nekünk nem lenne annyi, de én sosem kérkedek ezzel, mert szerintem az egyenesen gerinctelen dolog. Belépve az étterembe egy nagyon aranyos pincér fiú lépett oda hozzánk, hogy megkérdezze, van-e foglalásunk, mire anya bemondta a nevet, amire én nem igen figyeltem oda (később rájöttem hogy megbántam, mert még simán elszaladhattam volna), mivel a pincér fiú aranyos arcát néztem. Miközben az asztalunkhoz vezetett, végig engem bámult. Nem igazán voltam a fiúk nagy kedvence, mivel túl nagy a szám, és eléggé fiúsan viselkedem, és néha arrogánsan, de csak azokkal, akiket nem bírok, például a pom-pomlányokkal. Utálom azokat a ribizliket. Ahogy az asztalhoz értünk, megfagyott bennem a vér. Ott ült Ő. A suli egyik legmenőbb sráca, Liam Payne. Ott mosolygott a szüleivel, ám, mikor észrevett, egyből lefagyott a mosoly az arcáról.
-Áh, Linda, örülök, hogy el tudtatok jönni.! Ő itt biztos a nagyszerű kislányod, Jacky. Nagyon örülök, én Liam anyukája vagyok, Sarah, Ő pedig itt a férjem, John.! –nyújtotta a kezét a nő, miközben folytatta a beszámolóját a családjáról.
-Nagyon örülök. –mondtam mosolyogva, majd kezet ráztam vele.
-Ülj Liam mellé. Egy korúak vagytok, biztos jól ki fogtok jönni. –mosolyogott rám, majd levágtam magam Liam mellé.
Eléggé kellemetlen volt a szituáció, ugyan is, Ő a menők közé tartozott, én meg a nyomik táborát erősítettem. Ha, mondhatok ilyet, én okos voltam és eléggé népszerűtlen, sőt, még mindig van néhány tanár, akik azt sem tudják, hogy ki vagyok. Bezzeg Ő, és a négy haverja.! Hát náluk az csoda, ha valaki nem tudja, hogy kik ők.! Ha véletlenül Liamet összekeveri valaki Louisval, akkor ott már áll a bál, mivel annak a gimi végéig befellegzett. Hála az égnek, már mindannyian végzősök, ahogy én is, így már csak egy évet kel velük eltöltenem, és hello-bello orvosi.!
Nem igen beszélgetett egyikünk sem, inkább csak a többieket figyeltük, majd jött az a cuki pincér, hogy felvegye a rendelésünket.
-És a szép hölgynek mit hozhatok?! –mosolygott rám.
-Hmmm… én Gordon Bleut kérnék, de ha lehet, a csirkés fajtából, a pulykát nem szeretem.
-Rendben van, és megkérdezhetem, hogy sült krumplit, vagy rizst kérnél hozzá?!
-Sült krumpliiiit.! –mondtam, mint egy ötéves, mire Ő csak mosolygott, és el is ment. Anya ekkor eléggé szúrósan nézett rám, de se gáz.
-És, mond csak Jacky, van barátod?! –kérdezte Sarah, miközben várakozunk a kajára.
-Nem, jelenleg nincs.
-Pedig nagyon széplány vagy, csodálkozok is, hogy nincs senkid. Nem igaz Lam?! –nézett a fiára.
-De. –nyögte ki nagy nehezen, mire én horkantottam.
-Valahogy jelen pillanatban a tanulást sokkal fontosabbnak tartom, mint azt, hogy legyen bárkim is. –mondtam.
-Oh, és hova készülsz?! –csillant fel a nő szeme.
-Az orvosira. –feleltem félénken.
-Arról én sokat tudok, én is ott végeztem, ha szeretnéd, beajánlhatlak.! –mondta John.
-Komolyan?! Az über király lenne magától.!
-Nagyon szívesen.
-És, melyik suliba is jársz?!
-Oda, ahova én anya, osztálytársak vagyunk.
-Jaaaj tényleg. Ne haragudj, hirtelen nem ismertelek meg, most már tudom, honnan vagy ilyen ismerős, nem igen John?!
-De igen.
Míg kihozták a kajánkat, elgondolkoztam azon, hogy ez a nő mennyit tud beszélni, alig lehet megszólalni mellette, és hogy Liam és az apja mennyire szótlanok. Hirtelen megjelent a pincér srác, mindenkinek kihozta a kaját, és mikor elém tette le a kaját, kicsit jobban oda hajolt hozzám, megsimogatta a lábam, amire enyhén kikerekedett a szemem.
-A Gordon Bleu, szépség. –suttogta a fülembe, majd távozott. Hát okééé.
Tényleg aranyos srác, de ez azért meglepett. Evés közben, jó kislány módjára beszélgettem mindenkivel, a végére Liam is belejött és Ő is minimum annyira beszélt, mint az anyja.
-Mi lenne, ha lemennénk a tengerpartra?! –dobta fel az ötletet John.
-Okééé. –válaszolta mindenki.
Miután kifizették a számlát, és elindultunk az étteremből, a srác odajött hozzám, a kezembe nyomott egy cetlit, amin a neve és a száma volt, majd köszönés képen megölelt, és megfogta a fenekem, majd kacéran rám kacsintott. Inkább próbáltam nem rá figyelni, vagy legalább is nem fiúra, de elég nehezen ment, mert most jöttem csak á igazán, hogy Liamnek milyen szép szemei vannak. Barna szem. Bár, a kék szeműeket mindig is jobban csíptem, az Ő barna szeme, valahogy más volt, valahogy, nem tudom. Elvarázsolt.
-Szerintem, a fiatalok menjenek külön kocsival.! –dobta fel az ötletet Payne papa. –Fiam, itt a kulcs. Kövessetek minket.! –mondta, azzal mentek is, és mi is.
Szép kocsijuk van, azt meg kell hagyni. Range Rover, imádom. Hatalmas, fekete és meglepően kényelmes. Simán el tudnék benne aludni. Ahogy haladtunk a part felé, bekapcsoltam a rádiót, majd megszólalt, a Call Me Maybe, mire Liammel mindketten ’Fúúúúúúj’-oltunk egy sort, viszont utána teli torokból üvöltöttük. Miután vége volt Carly dalának, csak nevetni tudtunk rajta.
-Nagyon jó hangod van. –mondtam.
-Köszönöm. Ha lehet, senkinek se mond el.
-Most úgy őszintén, a suliból még is ki hinné el, hogy én a Nagy Liam Paynenel énekeltem?! –kérdeztem nevetve, de Ő nem válaszolt semmit sem.
Az út további része csendesen telt, egyikünk sem szólt a másikhoz, csak a rádió nyomta ezerrel. Lent a parton anya kezébe adtam a cipőmet, majd elindultam a kedvenc partszakaszom felé. Azért is szerettem nagyon a tengert, mert még éjszaka is hullámzik, és ilyenkor nem igen jár erre felé senki sem, így csendes és nyugodt. Az egyik legjobb dolog, hogy Angliának tengerpartja van, hogy homokos, és az egyik legjobb érzés, mikor a homok csiklandozza a lábujjaid, vagy mikor a vizes homokban járkálsz, és ha hátra nézel, láthatod a talpadnak a helyét. Most is éppen így járkáltam, és dudorásztam azt a dalt, ami éppen a zenelejátszómban ment, mikor valaki hátulról elkapott, kivette a kezemből a telefont, bevitt a vízbe, és beledobott.
-Áááá, a rohadt életbe.! –szitkozódtam, mikor feljöttem a víz felszínére.
-Mondták már neked, hogy jól áll, ha káromkodsz?! –röhögött Liam.
-Igen?! Akkor most erre varrjál gombot.! –mondtam, majd ráugrottam, de Ő erősebb volt nálam, és ismét a víz alján kötöttem ki, de most Ő is ott volt velem, és megbökte az oldalamon, mire én összerándultam, mert tudni illik, nagyon csikis vagyok.
-Csak nem csiklandós valaki?! –röhögött még mindig.
-De igen, és most nem beszélek Veled.! –mondtam, tettetett sértődöttséggel, majd kifelé vettem az irányt.
Mikor már biztos álltam a talpamon, felvettem a homokból a telefonom, és akkor jöttem rá, hogy egy merő csurom víz vagyok. Miközben mentem, a homok rátapadt a lábamra, ahol még mindig vizes voltam, majd egyszer csak egy hangos ordítást hallottam, és a következő pillanatban egy Liam tehénkedett rajtam.
-Szerintem megártott neked az a kóla, amit ma este ittál. –röhögtem.
-Hah. Ezt kikérem magamnak.!
-Oda is adom.! Tessék.! –nyújtottam neki a kezem.
Meg fogta azt, majd a szájához emelte, s megcsókolta azt. Egy hosszú pillanatra a szemembe nézett, és úgy éreztem, hogy belelát minden gondolatomba, ahogy azokkal a barna golyókkal fürkész, ám, a következő pillanatban arca közelített az enyém felé. Pár centiméter választotta el ajkát az enyémektől, mikor még mindig a szemembe nézett, én egész egyszerűen becsuktam a szemem, és vártam, hogy megszólaljon az ébresztő órám, ám nem történt semmi ilyesmi, „csak” Liam édes csókja. Ajkai hihetetlen puhák voltak, és természetesen gyengéd. Nyelve bejutásért könyörgött, majd, mikor megkapta azt, az én nyelvemet kezdte cirógatni a sajátjával. Egy perc után abbahagyta, megfogta mindkét kezem, és felhúzott magához, és visszamentünk.
Anya otthon persze egész végig arról áradozott, hogy Liam így, Sarah úgy, és John meg amúgy. Azt hiszem, ez lesz az eddigi legjobb melója.

Reggel, szokás szerint, a fekete csőnadrágot vettem fel, hozzá az egyik SlipKnotos felsőm, és egy piros torna csukát. Mint mindig, most is gyalog mentem a suliba, miközben a kedvenc zenéim szóltak. Mikor beértem a börtönbe, mivel számomra ez a hely, egy börtön volt, megkerestem a szekrényem, belepakoltam, és mikor balra néztem, jött az a tipikus, „tini-filmes jelenet”. A menő srácok, Harry styles, Zayn Malik, Louis Tomlinson, Niall Horan és Liam Payne, a foci csapat legfőbb tagjai jöttek, szinte mindegyikük mellett a barátnőjük, akik persze pom-pomlányok voltak. Nem tudom miért vetettem magam rá, de oda köszöntem Liamnek, mire Ők egész egyszerűen kiröhögött, és hallottam, ahogy a többieknek mondja, hogy „Nézzétek már a lúzert. Azt hiszi, csak, mert a szüleink együtt dolgoznak, már jóba is vagyunk”, mire valamelyikük azt felelte rá „Szánalmas nyomi”. Áucs. Ez azért fájt.
Egész nap ezen a dolgon agyaltam, mikor eljött az ebédszünet. Szokásomhoz hívem, otthonról vittem nutellás kenyeret, leültem a mi asztalunkhoz, ahonnan, legnagyobb bánatomra tökéletes kilátás esett a menők asztalához. Egyáltalán nem értem Liamet, tegnap este megcsókolt, és tök jó fej volt velem, ma meg újra le se szar. A fiúk furák, és ismét rá kellett jönnöm, hogy meg sem kísérlem megérteni ezeket a lényeket.
-Mi újság királylány?! –kérdezte Erik, miután adott nekem egy puszit, és ellopta az egyik szendvicsem. Hát igen. Erik High, a legjobb barátom, már vagy első óta. Imádom, egy színész veszett el benne. Ha Ő is végez ebben az intézetben, utjaink részben külön válnak, ugyan is, Ő a színészire megy. Azt bírom a legjobban, mikor beadja, hogy Ő mennyire rosszul van, és mivel elképesztően jó színész, simán ki tud erőltetni néhány könnycseppet a szeméből, és a tanároknak sosem esik le, hogy csak játszik.
-Képzeld, Liam Payne, ma le se szart engem.
-Édes, attól, hogy csókolóztatok, és jól el voltatok, nem jelenti azt, hogy érdekled is Őt. Nagy valószínűséggel, köbö 99%-ban csak egy voltál neki a sok közül, viszont ott van az-az 1%. Amit most szemléltetnék is. Most szépen átkarollak, adok neked egy puszit, és nézd, hogy milyen tekintettel fog engem nézni. –mondta, majd megtett mindent, amit az előbb felsorolt. Végig Liamet néztem, és had ne mondjam, szinte leszúrt a tekintetével, mikor Erik is odanézett, egész egyszerűen felröhögött. –Mint mondtam, ott van az a nyavalyás 1%. Jacky, gratulálok, Liam szeret téged.! –mondta, majd kezet akart velem fogni, mire én lágyan megpofoztam, mire a menők asztalától egy hangos röhögést hallottunk.
-Ilyet még egyszer ne hogy merj mondani.! –fenyegettem.
-Hé, J. Én csak az igazat mondom. Tudom, hogy első óta szereted, és úgy tűnik, a macsó sportolónak benőtt a feje lágya.
-Néha annyira tud idegesíteni, hogy mindig igazad van.
-Most mit csináljak?! Zseni vagyok.!
-Jah, meg szerény is.! De én most húzok, mer tesink lesz. –mondtam, azzal az öltözők felé vettem az irányt.
Azért szerettem, hogy mindig ebédszünet után van tesink, mert így mindig az összes többi lány előtt feltudok, öltözi.
-Mint mindig, most is pontos. –mosolyogott ránk a tanárunk. Vártunk ég egy kicsit, hogy a többi lány is megérkezzen, és elkezdte sorolni a mai menetet. –Ma a fiúkkal együtt leszünk. 7kör futás, a nagy körön, majd mindenki mehet, ahova akar.
Imádtam ezeket a laza órákat, mint ahogy a futást is. Miss Jones, mindig megengedte, hogy hallgassunk zent, így hamar lefutottam a köröket. Persze a többi lány nyavalygott emiatt, de engem nem zavart. Most is legelöl mentem, mikor egy kéz összekócolta a hajam.
-Mi van Te lány?!
-Mi van, most már ember számba veszel?! –kérdeztem, majd begyorsítottam.
Miközben lehagytam Liamet, hallottam, ahogy káromkodik egyet, majd bevárja a többi fiút. Ismét elsőnek végeztem, gyorsan megtörölköztem, megmosakodtam, és felöltöztem, majd mentem a lelátó legtetejére. Éppen olvasni kezdtem az egyik kedvenc könyvem, mikor valaki lehuppant mellém, és bámulni kezdett. Na vajon ki volt az?! Hát persze, hogy Liam Emberszámba Se Veszek Payne.
-Mit akarsz?!
-Bocsánatot kérni.
-Még is miért?!
-Amiét nem köszöntem, és ki nevettelek.
-Tényleg?! Szinte fel sem tűnt.! –mondtam kissé szarkasztikusan.
-Igen, csak tudod, Ők nem tudnak, Rólunk.! –mutatott ránk.
-Rólunk?!
-Tudod, nem tudom, hogy feltűnt-e neked, de Te szeretsz engem.
-Nem gondolod, hogy kissé nagy képű vagy?!
-Nem, de nem fejeztem be a mondatom.! És azt sem tudom, hogy tudod-e, hogy teljesen beléd habarodtam. Azokba a hullámos, néha loknis fürtjeidbe, ahogy szétterül a testeden. Azokba a gyönyörű zöld szemeidbe, és azokba a puha ajkaidba. –mondta, majd egy apró csókot lehet a számra.
-Liam én…
-Ne mondj semmit. Csak annyit tegyél meg nekem, hogy elolvasod ezt a levelet, de mindenképpen otthon.! És kérlek, minden esetben gyere át arra a címre, ami a levélben szerepel. –mondta, azzal elviharzott.
Még akkor is utána néztem, mikor tudtam, hogy már rég bent jár valahol az iskola falai közt, és éppen a haverjaival beszél arról, hogy néhány ember itt a suliban mennyire szánalmas. A nap további részében végig arról gondolkodtam, hogy mi lehet a levélben, persze közte írtam egy töri és egy matek dogát, amiből mindkettő ötös lesz, de akkor sem tudtam rá jönni, hogy vajon mire értette, hogy minden esetben.
Mikor hazaértem, megettem a maradék sajtos makarónit, felmentem a szobámba, átöltöztem valami kényelmesbe, és tanulni kezdtem. Háromtól fél hátig minimum tanulok. Mikor mindennel végeztem, úgy döntöttem, hogy elolvasom a levelet.
„Édes, Jacky.
A tegnap este rádöbbentett arra, hogy amit érzek Irántad, az nem csak valami fellángolás. Jó, ez így eléggé hülyén hangzik, főleg, hogy első óta fellángolás?! Kétlem. De, amikor megcsókoltalak, és Te nem húzódtál el Tőlem, az valami felemelő érzés volt. Ahogy az is, mikor látom, ahogy mosolyogsz, ahogy dobálod a hajad, vagy épen mikor babrálsz vele. Mikor okosan nézel, és ezzel kimutatva, hogy Te tényleg az is vagy. Vagy, mikor éppen teljes erődből futsz, vagy koncentrálsz egy feladatra. Egyszerűen melegséggel tölt el. Ma, mikor láttam, hogy az a fiú… Erik azt hiszem, átölelt, és megpuszilt, úgy éreztem, hogy meg tudtam volna ölni. Tudom, nem szép gondolat, de egyszerűen így éreztem. És, kérlek, gyere el hozzám, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat.
Szeretlek, Liam.”
Félig sírva, félig mosolyogva olvastam a levelet, ám találtam benne egy végtelen jelet, ábrázoló gyűrűt, amit egyből felhúztam az ujjamra. Átöltöztem, és elindultam Liamék címére. Nem telt bele 45 perc, és már ott is voltam, gyalog (!!) pedig kosival is fél óra. Na, mindegy. Mikor a házuk elé értem, tátva maradt a szám. Hatalmas fehér ház, előtte egy szökőkút, hatalmas kert, és egy nagyon aranyos Labrador kutyus. Csöngettem a kapunál, majd egy kis várakozás után, Payne mama jelent meg előttem.
-Áh, Jacky, nagyon örülök.! Liamhez jöttél?! –miközben bementünk, és én megsimogattam a kutyust, elhalmozott mindenféle hülye kérdéssel, majd elmondta, hogy hol van Liam szobája, én felmentem az emeletre, és bekopogtam hozzá.
-Gyere.! –hallottam a hangot.
Amint beléptem és körül néztem, meglepődtem a szobáján. Világos barna falak, a közepén egy Batman, illetve egy Heth Ledger poszter, természetesen Jokerként. Könyvek, képek, szekrények és szanaszét dobált ruhák tömkelege. Liam éppen CS-zett, mikor mellé értem, és beleültem az ölébe.
-Úristen J.! –mondta, azzal ki is nyomta a játékot.
-Tetszik a szobád. –mosolyogtam.
-Köszönöm.
-Igen.
-Mi igen?! –értetlenkedett.
-Ez.! –mondtam, majd hosszasan megcsókoltam.
-Elolvastad a levelet?! –nézett hatalmas szemekkel.
-Másképp nem lennék itt, Te buta.! –mondtam nevetve.
-Akkor mi…
-Igen. –bólintottam.
-De, lehetne egy kérésem?!
-Persze.
-Nem lenne gáz, ha még egy darabig nem mondanánk el senkinek sem, hogy mi… tudod…
-Persze. Nem para. –rántottam meg a vállam.

***

Lassan 1 hónapja, hogy együtt vagyunk Liammel, de még mindig nem zúdítottuk rá a sulinkra és a többi emberre, ezt a „sokkot”. Már az épp elég volt, hogy Liammel sokszor szoktunk beszélgetni, és a nagy haverjai így is mindenféle hülyeségeket mondanak neki, hogy „Miért van egy ilyen lúzerrel” vagy például „Csak a hírnevedre vágyik Liam Bébi”. Az utóbbit persze, hogy a pom-pomcsajok mondták. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások, és úgy semmi sem érdekel, csak Liam. Anyám szerint –mivel neki elmondtam-, eltakarja az a bizonyos rózsaszín felhő a szemem, és sajnos egyet kellett vele értenem, pedig utálom azt a színt, túl lányos. Blaaa. Mi ketten jól meg vagyunk. Tudunk úgy beszélgetni és hülyéskedni, mint a legjobb barátok, mindent elmondhatunk egymásnak, ami szerintem igen csak fontos egy kapcsolatnál. Kijárunk néha egy közeli patak partjához, ahol leülünk egy hatalmas tölgyfa törzsébe, és néha, nem is beszélünk egymáshoz, csak nézzük a másikat, és kiélvezzük a pillanatot, mivel, semmi sem tart örökké. A fa egy kisebb részére, rajzoltunk bicskával egy szívet, illetve beleírtuk, hogy „L+J” Oké, tény és való, hogy eléggé nyálasan hangzik, de nekem tetszik. Néhány diák szerint, mióta Liam velem, hogy is mondjam, „lóg” megváltozott. Más lett. Valóban nem az, aki régen volt, sokkal felszabadultabb, kedvesebb és őrültebb. A minap is éppen itt voltunk, mikor elkezdte nekem mesélni, hogy Ő hogy forgatta volna le a Batmant. Mit ne mondjak érdekes elméletet talált ki, de megkértem rá, hogy tegyen be, mint Joker barátnője. Megtette.
Ezeket a boldog pillanatokat, a kedvenc zeném szakította félbe, a csengő. Ráadásul ebédszünethez. Leültem az asztalunkhoz, elővettem a szendvicsem, de mielőtt enni kezdtem volna, Liam magához hívott. Egész egyszerűen megálltunk az ebédlő közepén, és beszélgetni kezdtünk.
-Szeretnék neked adni valamit. –mondta mosolyogva.
-Mit?! –néztem rá hatalmas szemekkel.
Nem válaszolt semmit, egész egyszerűen ledobta a táskáját a földre, ezzel felhívva az egész suli figyelmét ránk, magához húzott, és megcsókolt. Nem pár másodperce, minimum 1 percre. Hallottam, ahogy több embernek is elakad a lélegzete, vagy éppen enyhe nem tetszését fejezte ki. Viszont amit leginkább éreztem, az-az, hogy teljesen vörös vagyok, illetve, hogy imádom Liamet.
-Boldog egy hónapos fordulót. –mondta mosolyogva, majd átadott nekem egy teknősös gyűrűt.
-Köszönöm. –feleltem mosolyogva.

***

Mondtam már, hogy imádom a pénteket?! Lassan 2 és fél hónapja vagyunk együtt Liammel, és nagyjából már mindenki belenyugodott ebbe a tudatba. Bár, néhányan még mindig megölnek a tekintetükkel, és szinte leköpnek, de nem zavar. Erik és én bekerültünk a „menők társaságába”. Ő jóba lett Zaynnel én meg Harryvel. Hatalmas arc az a srác. Ma sajnos ismét bent kellett maradnom ötig a suliba, mivel hamarosan itt a bál, és én is díszítő vagyok. Blaaa. Viszont, ma este, lesz egy naaagy focimeccs, amiben, ha tovább jutunk, akkor mehetünk az állami bajnokságra. Jeee. Miután végeztem azzal az egész szervezős ügyben, haza rohantam, készülődni kezdtem, meg minden ilyen lányos dolog. Utálom a focit, ezt szinte minden hozzám közel álló tudja, de most Liam kedvéért elmegyek rá.
Mikor Liam az utolsó gólt rúgta, amit Louis passzolt neki, hatalmas éljenzésben tört ki MINDENKI. A szó legszorosabb értelmében. Egész egyszerűen fogtam magam, lerohantam a pályára, hogy mint a tini filmekben, a karjaiba ugorhassak, és együtt ünnepelhessünk, ám az álom buborékok darabban vannak. A fiúk ott állnak körülötte, és gratulálnak neki, Lilly –a pom-pomlány kapitány- a derekát fogja, és hatalmas csókokat ad neki. Mindenki röhög, majd egyszer csak egy igen érdekes kérdést hallottam.
-Ugye, most már dobod azt a lúzert, mert már kezdem unni?! –röhögött Louis.
-Jah. Most, hogy megnyertük a versenyt, és hogy az anyját is felvették anyámék, már kidobhatom azt a szerencsétlent.
-Jaj, bébi végre. Már kezdtem unni, hogy nem csókolhatlak meg a nyilvánosság előtt, és egy olyan kis senkire pazarolod az időd. –nevetett Lilly.
-Azt hiszi, hogy szeretem. Kérleeek.! –röhögött még mindig, mire belőlem kitört a zokogás, mire mindenki felém emelte a tekintetét.
Liam szemébe néztem, sajnálatot és szomorúságot láttam benne. Nem mondtam semmit, sőt, senki sem mondott egy szót sem. Lehúztam az ujjamról a gyűrűm, a lába elé dobtam, és rohantam. Rohantam, ahogyan csak tudtam, és végül a hatalmas tölgyfánál kötöttem ki. Elővettem a zsebemből a bicskám, és egész egyszerűen kivágtam a fa kérgéből a szívünket, amit végül a patakba dobtam, és csak zokogtam.
-J, hallgass meg.! –fogta meg Liam a vállam.
-Nem, nem hallgatlak meg.! Átvertél.! Ilyen csúnyán, még egy „pasim” sem bánt velem. Elegem van, hogy mindig, mindenért én vagyok a hibás, és mindenki engem dob el, használ ki, és sorolhatnám tovább, hogy miket csinál.! Elegem van.!
-Amit a pályán mondtam, nem igaz.! Muszáj volt azt mondanom, mert…
-Miért kellett mindenki előtt megcsókolnod azt a ribancod?! Miért?! Kérlek, mond el, hogy miért.!!!!
-Mert a szükség így kívánta. –hajtotta le a fejét.
-KÖSZ. Ez aztán rendes volt tőled.
-Cica, senki sem tud rólunk semmit. Szinte semmit ahhoz, hogy elítéljenek.! Nem tudják milyen jó veled lenni, milyen jól csókolsz. Nem tudnak rólad semmit, csak annyit, hogy lúzer vagy, és…
-Ismét kösz, hogy ezt így kerek-perec kijelented.! Na látod, itt van a kutya elásva.! Senki sem tud rólam semmit.! Tudod mit Liam, én most elárulok neked valamit.! Minden egyes szó, amit mondtam, igaz volt.! Szeretlek.! Még mindig, akármilyen tahó is voltál.! És tudod mit, most itt előtted teszem meg az első lépést.! –mondtam, azzal megfogtam az eszközt, elvágtam vele a csuklóm. Liam hatalmas szemekkel nézett rám, oda mentem elé, és az orra alá dörgöltem, szinte szó szerint. –Remélem, most örülsz Payne. Tönkre tetted az életem.! –mondtam, azzal elviharoztam.

***

A szalagavató. Minden lány álma, hogy egyszer hercegnőként táncolhasson álmai szerelmével ezen a bálon. Mekkora hülyeség. Szánalmas, hogy a sok lány, mit teper azért, hogy egyszer csinosan kiöltözhessen, utána meg jól leigya magát a sárga földig. Szánalmas. Anyám még is ragaszkodott ahhoz, hogy elmenjek. Most is éppen a sminkemet csinálja. Ragaszkodtam a feketéhez, a hajamat egész egyszerűen loknisra készítettem el. A szemem füstös lesz, és marad a kedvenc cseresznyés rúzsom. A ruhám –ahhoz képest, hogy utálom ezt a felhajtást- gyönyörű. A felső része fűzős, az alján apró, kacskaringós minták vannak, és ez mind fekete és piros. Egyszerűen gyönyörű. Amikor belenéztem a tükörbe, kivételesen nem kapott el a hányinger, mert szoknya van rajtam. Anya gyorsan lefényképezett engem, majd Eriket is, bőgött egy sort, hogy mekkora vagyok, és hogy repül az idő. Miután közöltem vele, hogy kínos helyzetbe hoz, elindultunk Erik kocsijához, és a suliba. Kintről lehetett hallani a tornateremből jövő zenét. Hmmmm. Jó szar. Az a tipikus, tuc-tuc meg dj zene, amit mind ketten utálunk. E miatt, a sarokban kuporogtunk, és kiröhögtük a zenéket, és az azokra táncoló majmokat. Egyszer csak megszólalt Green Day -21 Guns. Kis kutya szemekkel néztem Erikre, majd már mentünk is a táncparkett felé. A zene ritmusára billegtünk, a fejem Erik vállára hajtottam, Ő derekamnál fogva átölelt, a fejét Ő is a vállamra tettem, és énekeltünk. ~1, 21 guns. Lay down your arms, give up to fight.~ Imádom. Mikor vége volt a számnak, és félig könnyes szemmel néztem a partneremre, a háta mögött észre vettem Liamet, ahogy Lilly mellett áll, öltönyben, és a sírás határán van. Meggyötört szemmel figyelte minden mozdulatomat, attól kezdve, hogy szóltam Eriknek, hogy menjünk vissza, addig, amíg el nem értünk az asztalunkhoz, és nem folytatódott tovább a fejfájdító zenék sora. Miközben beszélgettünk, felcsendült, Fall Out Boy- Dance, Dance. Hosszasan felsóhajtottam.
-Tudod, eddig mindig is úgy képzeltem, hogy a szalagavatómon, Liammel erre a számra fogunk ugrálni, és röhögni, közben énekeljük, és valami hülye táncot is lenyomunk. És erre mi lett belőle?! Itt ülök megtörve, szívfájdalommal, és bánkódok, miközben a kedvenc táncos zeném megy.
-Tudod, ezen még lehet változtatni. Akarsz táncolni?! –kérdezte meg félénken.
-Nem lenne ugyan az, de menjünk.
A tánctérre érve, ugrálni kezdtünk, miközben a körülöttünk lévők, normálisan táncoltak. Mi csak röhögtünk, mikor valakit, vagy esetleg egymást megrúgtuk. A szám végére teljesen kifulladtunk, majd minden fény eltűnt, és a reflektor a színpadra irányult. Mindenki odanézett. Liam állt ott.
-Tudjátok, nem rég rájöttem, hogy ebbe a suliba, jár egy tündér. És, hogy én ebbe a tündérbe, fülig beleszerettem. –mosolygott. Mindenki Lilly felé nézett, és nekem is felfordult a gyomrom. Mikor már épp indulni készültem, Erik elkapta a kezem, és visszarántott. –Viszont, voltam olyan hülye, hogy foglalkoztam mások véleményével. Azt mondták, ez a lány nem nekem való, Ő túl „lúzer” hozzám. Túl hülye voltam, mert azzal foglalkoztam, hogy apámék mit akarnak, és miattuk is muszáj volt eltitkolnom az érzelmeim. Aztán, itt vagytok, Ti. Mind lenézitek ezt a szépséget, pedig nem szabadna. Ő egy gyönyörű, okos és tehetséges orvos jelölt. Remek humora van, tud komoly lenni, rohadt jó a zenei ízlése, és szerintem is szar az a zene, ami most itt megy. És Ő is megmondta, semmit sem tudtok RÓLUNK.! Akkor most meélek egy kicsit. Egy étteremben „ismerkedtünk meg”. Már, mint jobban, akkor jöttem rá igazán, hogy milyen gyönyörű, mikor belibbent abban a csodás fekete ruhájában. Azt, hogy milyen szép, nem csak én vettem észre, hanem a pincér fiú is, aki eléggé feltűnően flörtölt vele, és egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani azt a srácot. Aztán, én, a szüleim, ő és az anyukája, lementünk a tengerpartra. Út közben a Call Me Maybe-t énekeltük, a parton, néztem, ahogy a holdfényben járkál a homokban, csodálja a tengert, és milyen művészien gyönyörű. Úgy véltem, a versíróknak is egy ilyen lány lehetett a Múzsájuk. Elkezdtünk hülyéskedni, azzal a csajjal. Bedobtam Őt a hideg vízbe, mondanom sem kell, szikrákat szórt a szemével. Megpróbált visszavágni, de nem sikerült neki. Hát, ezen még csodálkoztok is?! Megsértődött, kiment a vízből, én a homokban ráugrottam, mire Ő hülyének nevezett, őszintén szólva, teljesen megértettem. Aztán elcsattant az első csókunk. Hihetetlenül fantasztikusan csókol ez a lány, és azok a puha ajkak. Másnap, a suliban, levegőnek néztem, megpróbáltam vele nem foglalkozni, de nem ment. Elvarázsolt, teljesen. Írtam neki egy levelet, amiben félig meddig elmondtam, hogy mit érzek, Ő átjött hozzám, és hát… összejöttünk. 1 hónapig titokban tartottuk a dogot, aztán itt, az ebédlőben megcsókoltam Őt, és a feje tetejére állítottam mindent. Remekül meg voltunk. Minden nap sétáltunk, hülyéskedtünk, beszélgettünk, nevettünk. Filmeket néztünk, zenéket írtunk sőt.! Még gitározni is megtanítottam. Bár, még mindig pocsékul játszik rajta, de se gáz. Aztán jött a meccs napja. Na, ott tettem mindent tönkre. Felvállaltam, hogy egy igazi ribanccal járok, aki a fél focicsapattal megdugatta magát, és kénytelen voltam szakítani egy angyallal. Az én drága barátaim, meg csak fokozták ezt a dolgot. Igazán kösz szépen srácok. Aztán, ez a lány, elment egy patakra, ahol a szerelmünk egyik jelét, kivájta a fából, és elhajította azt. Nagyon fájt. De nem annyira, mint az, amikor láttam, hogy a vére folyik, MIATTAM, és ahogy a szemembe mondta, „Tönkre tetted az Életem.!”. Soha nem fogom elfelejteni. Mint, rájöhettetek, nem RibancLillyről beszélek, hanem Jackyről. Nos, Te nem normális orvos jelölt, ha szabad ilye kérnem, tudnál nekem adni egy második esélyt, és figyelmeztetnél, ha újra bunkó lennék?! –monológja alatt, végig a szemembe nézett, én az övébe. Mindenkit elfelejtettem körülöttünk, csak Ő létezett számomra. Hallottam hisztiket, „húúú”-jolásokat, de nem igazán érdekelt. Ott volt Ő, és elmesélt mindent Rólunk, szinte minden apró részletet. A színpadról lelépve, egyre inkább közeledett felém, és minden léptével együtt a szívverésem is egyre inkább csak nőtt. –Jah, és majd elfelejtettem valamit. –mondta, majd elővette a zsebéből a teknősös gyűrűt. –Jacky, lennél újra a barátnőm?!
-Azt gondoltad, hogy elmondasz egy Sheakspeare drámába való monológot, és meg van bocsátva minden?! Hogy Te is beálltál azok közé, akik tönkre tették az életem?!
-Hát. Nem. Mert, gondoltam, ez is lehet, segítene. Jöhettek srácok.! –mondta, majd a színpadon egész egyszerűen megjelent Harry, Zayn, Louis és Niall. Elkezdődött egy gyönyörű szám, és olyan átéléssel adták elő, hogy az hihetetlen. –Tudod, ezt, még mi ketten írtuk, csak, hát kicsit átalakítottam. Az a címe, hogy They Don’t Know About Us.
-Szeretlek, Liam.! –mondtam.
-Szeretlek, Jacky.! –mondta, azzal hosszasan megcsókolt, és ezzel a csókkal kezdődött el, egy másik élet. Egy olyan élet, ahol én orvos lettem, Liam énekes


Második helyezett novellája Jennfer Meyer akinek a novellája szint úgy nagyon meghatott és bele tudtam élni magam. Igazság szerint én még tovább is szivesen olvastam volna. Sőt akár blog formájában is olvasnám. Győződjetek meg róla Ti is :D

Elbuktam. Mindig elbukok...A táncban, a szerelemben...mindenben.
Már másodszorra estem hasra a 20 centiméteres hóban. Mezítláb, átfagyva de tovább botladoztam. A hideg téli levegő az arcomba csapott és szétfújta a hajam, de ebben a percben nem érdekelt.
Az üzletek már zárva voltak, a sötét utcán alig állt egy-két ember. Megint megbotlottam és hasra estem. Két kezem megtámasztottam magam mellett, és nehezen talpra küzdöttem magam.
Szétnyílott kabátomon beférkőzött a hideg levegő, és ettől még jobban kezdtem fázni. Félig már megfagytam, de folytattam utam. Nem adhatom fel! Most az egyszer nem! Most utoljára járhatok hóban, utoljára láthatom a világot.
A sarkon két férfi beszélgetett, elég rossz állapotban. Elhaladtam mellettük, mikor az egyik megszólalt:
-Hé, cica! Szívesen hazaviszlek felmelegíteni!
-Inkább megfagyok!-sziszegtem.
Gyorsítottam a tempómon és már elég közel kerültem a célomhoz. Az utcai lámpák égtek csak már, és egy-egy autó suhant el mellettem. Igyekeztek nem nagyon megnézni, de láttam a szemükben hogy bolondnak hisznek...Ugyan mi mást gondolhatnak egy lányról, aki hajnali 1 órakor fehérneműben és kabátban, mezítláb rohangál London utcáin?!
Átfutottam a jeges úttesten és tovább gyalogoltam. Már a Temze partjánál jártam.
Nem sokára lefékeztem. A folyóparton álltam, egy rejtettebb zugban, senki nem láthatott meg. Csak néztem lefelé és bámultam, ahogy a hullámok összecsapnak. Ide rengeteg emlék köt, olyan emlékek amik ma már fájnak.
Előhalásztam a telefon, majd megnyitottam az üzeneteket. Kikerestem a címzettet és csupán ennyit írtam: 'Szeretlek!'
Lekaptam a kabátom, majd egy kupacba mellém esett. Telefonom a tetejére dobtam, és közelebb léptem a korláthoz. A hideg betonkorlát nekicsapódott a bőrömnek és most még jobban fáztam.
Már majdnem teljesen átfagytam, miközben a Temze kavargó hullámait bámultam. Olyan érzésem volt, mint mikor először beléptem a táncórára. Féltem, de tudtam hogy ezután már csak jobb lehet.

'
A gyomromban még életemben nem éreztem ekkora görcsöt, mint mikor beléptem a terem ajtaján. Minden táncos a földön ült, és az ajtó nyitódására felém kapta a fejét. Szörnyen zavarban voltam, mivel soha nem voltam a figyelem középpontjában. Pár másodpercig még szoborrá fagyva álltam ott, majd Danielle felém lépett.
-Szervusz Krissy!
-Szia!-intettem neki bátortalanul.
-Örülök, hogy eljöttél!
-Én is-erőltettem mosolyt az arcomra.
Aznap először táncoltam azzal a csoporttal, abban a teremben. Élveztem a ritmust, boldog voltam hogy azt csinálhatom amit szeretek. A zene átjárta minden porcikámat, és igyekeztem a többiekéhez igazítani a lépéseimet. Danielle óra után oda is jött hozzám.
-Tudtam, hogy nagyon jól fogsz a csoportba illeni!-lelkesedett.-Még egy kis gyakorlás és minden tökéletes lesz! Óriási jövő áll előtted!
-Köszönöm-habogtam zavartan. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen nagyszerű csoporttal táncolhatok együtt.
A terem világos volt, igyekeztem mindent szemmel feltérképezni. Tekintetem a pakolászó táncosokra irányult, miközben boldogan cseverésztek. Talán pár hét múlva én is része leszek egy ilyen beszélgetésnek...
Az ajtó kinyílott ekkor és belépett Ő. Ő, akiről akkor nem is tudtam kicsoda. Akinek a jelenlététől hevesebben vert a szívem.
Egyenesen Daniellehez sétált, majd csókkal üdvözölte...Ilyen az én szerencsém, sejthettem volna, hogy foglalat! Elvégre, ki ne szeretne egy ilyen pasit?!
Vizemből nagyot kortyoltam, majd belevágtam a sporttáskámba. Kapucnis felsőrészembe belebújtam, és kapucniját felhúztam. Már épp indulni akartam, mikor Danielle szólított meg.
-Krissy!
-Igen?-kaptam feléjük a fejem. Rajtunk kivül már csak 2 lány álldogált a sarokban.
-Szeretném bemutatni a barátom...Eléggé gyakran fogod látni itt próbák után...
-Liam Payne vagyok-nyújtott kezet nekem.
-Krissy Richards-ráztam meg félénken.
Hihetetlenül jó illata volt, és amikor megérintett mintha ezer szikra járt volna át. Jajj, Krissy ne is gondolj ilyenekre! Hiszen barátnője van, aki ráadásul egy csoportban táncol veled!
-Akkor...Sziasztok!-köszöntem el.
Amint kiléptem az ajtón, a fejem a falba akartam verni. Nem! Nem lehet senki ilyen hatással rám!

Egyik legaranyosabb emlékem volt, ez a délután. Akkor ismertem meg őt...Őt aki miatt most azt fogom tenni...Pár héttel később még mindig félve mentem be a terembe. Már sokan megismertek és nagyon jóba lettem mindenkivel, de mégis legjobban Daniellel jöttem ki. Nagyon kedves, és mindenki imádja..
Már senki nem kapta fel a fejét az érkezésemre. Tornacipőm kissé cuppogott, ahogy a helyemre mentem. Kint esett az eső, de hát ez London.
Viseltes sporttáskámból előhalásztam a tánccipőm és felvettem. Danielle helyre állított minket. Én elég jó helyet kaptam, Danielle szerint nagyszerű táncos vagyok.
A tánc kimerít, de ugyanakkor ettől töltődök fel. Fáradtan rogytam a padlóra. A többiek már csomagoltak, mikor még én a cipőmet vettem el.
Már indulni készültem, mikor valaki megszólított.
-Krissy!
-Szia Liam!
-Hétvégén Daniellel rendezünk egy bulit..Nem lenne kedved eljönni?
-Nagyon szívesen elmegyek-mosolyogtam rá.
-Akkor jó! Ott látlak!
Kimentem a teremből, és kis híján összeestem. Gondolatban valahol a felhőkön túl szárnyalhattam. Kezeimet zsebembe süllyesztettem és elindultam az esős London utcái felé.

Itt kezdődött minden. Ha annak idején nem megyek el arra a bulira, talán most összetört szívvel nem itt lennék.Idegesen néztem körbe a szobámban. Mégis mi a fenét csináljak? Három óra múlva kezdődik a buli, és még sehol sem tartok!
Körbe-körbe járkáltam egy szál törölközőben, miközben kezem egye csak hajamat szántotta.
-Anya!-kiáltottam kétségbeesve.
-Tessék kicsim!-jött be aggodalmas fejjel a szobámba.-Miben kell segítség?
-Mindenben.
-Na lássuk csak...
Kis idő elteltével elégedetten bámultam magam a tükörben. Anya csodás munkát végzett!
-Kö..kö...köszönöm!-borultam a nyakába.
-Nincs mit-simított végig a hajamon.-Ez lesz elvégre az első bulid!-lelkesedett.
Hát igen, életem első bulija...A suliban nem voltam valami népszerű...
Leültem a nappali kanapéjára és idegesen kapcsolgattam a csatornák között. Mindegyre telefonom után nyúltam, hogy megnézzem hány óra van.
Még csak 10 perc...Próbáltam nyugodt lenni, de nem túlságosan ment.
Már csak 5 perc...2..Egyre idegesebb lettem. Felvettem a magassarkúm és idegesen topogtam.
Végre kopogtak! Anyukám rohant ajtót nyitni, míg én a kabátom vettem fel.
-Jó estét!-lépett be az ajtón egy ismeretlen srác.
-Neked is!-mosolygott anya.
-Sean vagyok, Danielle egyik barátja..Krissy merre van?
-Itt vagyok-léptem be az előszobába.-Mehetünk! Szia anya!-nyomtam egy puszit az arcára.
-Szia kicsim! Vigyázz magadra!
Végre kiléptünk az ajtón, és beülhettem a kocsiba. Ketten voltunk Seannal és az igazat megvallva féltem tőle. Elég ijesztő volt a kisugárzása. Olyan nyugtalanító volt a jelenléte.
Szerencsésen megérkeztünk, és amennyire gyorsan csak tudtam rohantam a ház felé. Illetlen dolog volt, de nem zavart.
-Szia Krissy!-nyitott ajtót a mosolygó Danielle.
-Szia!-öleltem meg.
-Gyere beljebb!
A kabátomat felakasztottam, és bementem a nappaliba. A ház minden rész egyszerűen gyönyörű volt.
Mindent 'beborítottak' a villogó fények, és szinte elvesztem a táncoló emberek 'tengerében'.
Egy-egy ember nekem ütődött, miközben a konyhába igyekeztem.
A pulton lévő narancsléből töltöttem és megittam. Mindenki táncolt, így visszatipegtem a tömegbe.
Profi táncosként nem esett nehezemre feloldódni a zenére. Sajnos valaki nekem jött és leöntötte a ruhám. Nem volt nagy folt, de kiakartam szedni belőle.
A lépcső felé tartottam, gondoltam fent találok egy mosdót. Lassan lépegettem a lécsőfokokon.
Fent rengeteg ajtó volt, találomra benyitottam egybe. Amit ott láttam nem akartam elhinni...

Danielle egy másik sráccal csókolózott...Ő volt mindenben a példaképem, de abban a helyzetben mindent lerombolt...-Mégis mit csinálsz?-léptem oda hozzá.
-Se...se...semmit-dadogta.-Te meg ki vagy?-nézett a sötétben álló fiúra.
Sean volt az...Tudtam, hogy valami nincs rendben azzal a sráccal.
Danielle részeg volt, és csak úgy eltámadta. Fortyogott bennem az indulat, de igyekeztem nyugodt maradni.
-Merre találom a mosdót?
-Menj végig a folyosón és a legutolsó ajtó-szólalt meg egy ismerős hang mögülem.
-Liam?-fordultam meg, és tényleg vele találtam szembe magam.-Mo..most megyek..-habogtam, majd elhagytam a szobát. Nem voltam kíváncsi a vitájukra.
A mosdóban rendbe szedtem magam, majd végre kiléptem. Épp a lépcső felé indultam volna, mikor valagi megragadta a karom. Berántott a sötét sarokba és emiatt nem láthattam. Már épp szólni akartam, mikor elhallgattatott...Megcsókolt.
Időm sem volt ellökni, így túlestem életem elsőn csókján. Meg kell hagyni nagyon jól csókolt, csak tudnám ki az...
Összeszedtem minden erőm, és ellöktem magamtól. Megragadtam a karját, kihúztam a fénybe.
Liam volt. Csókolóztam...Vele...
Ebben a pillanatban egyszerre éreztem boldogságot és szégyent. A legjobb barátnőm pasijával smároltam...
-Ez miért volt?-csoda, hogy ezt ki tudtam tisztán mondani. Lábaimon alig álltam, és a gyomrom már nem tudom hányadik bukfencét vetette. Olyan érzés volt, mintha ezer meg ezer pillangó repdesett volna benne.
-Krissy, tetszel nekem.
Abban a pillanatban minden elmosódni látszott...Azt hittem elájulok.
Nem! Nem szabad, hogy a remény felemésszen.
-Csak azért mondod, mert Danielle..
-Danielle a múlté.
Szakítottak? Mi van?
-Csak azért érzed ezt, mert...Mert megvagy bántva.
-Én nem hinném-mosolygott rám.

Később bebizonyította, hogy tényleg nem így van.Pár héttel később már boldogan, kézen fogva együtt sétálgattunk. Életemben először és utoljára szerelmes voltam...-Anya! Elmentünk!
-Rendben. Liam van kedved holnap este nálunk vacsorázni?
-Természetesen.
Anyám oda és vissza volt a boldogságtól, hogy az ő kicsi lánya talált valakit.
A táncórákra még mindig jártam, és sajnos Danielle csalódott arcát is bámulhattam eközben. Nem mertem el mondani neki, hogy a volt barátjával járok. Nem akartam fájdalmat okozni neki...
A Temze partján sétáltunk, közben beszélgettünk. Egy eldugottabb helyen megálltunk és nekitámaszkodtam a betonkorlátnak.
Élveztem ahogy a júniusi napsugarak átmelegítenek.
-Szeretlek!-mondta Liam, megszakítva a tökéletes csendet. Aztán felfogtam, hogy mit mondott. Ilyet még soha életemben nem mondtak nekem! Gyomromban egyre hevesebben verdestek drága pillangóim.
-Én is!-hajoltam közelebb, és megcsókolt végre..

Ekkor olyan tökéletes volt minden. Szerelmes voltam, viszont szerettek és tökéletesen boldog voltam.
Aztán jöttek a rosszabb idők...
-Végeztem!-ültem rá a bőröndöm tetejére.-Ahj, holnap már megyek...
-Majd beszélünk!-próbált vigasztalni Liam.
-Ezt utálom a nyárban! Te Európa szerte koncertezel, én meg mehetek Amerikába táncolni..-már majdnem sírtam.
-De ott van a telefon.
-Hiányozni fogsz!-bújtam hozzá.
-Te is nekem!-ölelt meg.

Pár héttel később idegesen álltam a színpad mögött. Csak körbe-körbe járkáltam, miközben a telefonom fülemhez szorítottam.
Egy csengés, két csengés...vagy tíz csengés. Miért nem veszi fel? Mi lehet a gond? Remélem nem történt semmi baj..
Egész próba alatt ideges voltam. Áldásként ért, mikor végeztünk.
A régi kopott sporttáskámba beleraktam a tánccipőm és felkaptam a vizem. Három nagyot kortyoltam, és azt is elraktam.
Miért nem hív már?-próbáltam szugerálni a telefont.
Mintha varázsolni tudnák, ebben a pillanatban megszólalt. Liam volt az.
De jó volt hallani a hangját!

A beszélgetés előtti percek örök gyötrő emlék marad. Mennyire aggódtam miatta! De ez csak a kezdet volt...-Figyelj, Liam nagyon hiányzol...Ez így nem megy tovább!-csattantam fel.-Nem bírom már!
-Te is hiányzol...
-Ez így nem lesz jó! Csak fájdalmat okozunk magunknak! Szakítani akarok!-ordítottam a telefonba könnyes szemmel.
Véget vetettem a kapcsolatunknak...Egész héten minden szabad percemben sírtam.
Mindig megkérdezték miért vörös a szemem...én meg az allergiára fogtam..

A távolság tönkre tette a kapcsolatunkat. Szét szakított minket, és kitépett egy nagy darabot a szívünkből. A szívem közepén lyuk, mint egy pólón. Egy szót sem szóltam azután, csak ha muszáj volt.A próbának már majdnem vége volt. Már alig bírtam lelkileg, szaladni akartam a szobámba, hogy végre kisírhassam magam...megint...
Annyira nem figyeltem oda, hogy rosszul léptem és leestem a színpadról.
-Krissy!-kiáltották a lányok.
Nem! Nem ejthetek könnyeket!
A lábam szörnyen sajgott, és meg se tudtam moccanni. Életem második botlása volt...
-Az átkozott életbe!-kiáltottam.-Rohadtul fáj a lábam!
-Orvost! Valaki hívjon már orvost!-kiabált Danielle.
Pár perc múlva két fehér köpenyes ember lépett be. Bevittek a kórházba...

Nagyon rosszul estem és elég komoly sérüléséket szenvedtem. Rengeteg ideig nem táncolhattam..Még a mai napig sem szabadna megerőltetnem magam...London, újra az esős London. Már három hónapja, hogy lesérültem...
Megint az ablakban ültem és csak bámultam ki. Mintha azt várnám, hogy visszajöjjön...
Ha mindent úgy tettünk volna mint a kezdetektől...ha szorosan fogtuk volna mindig egymást...akkor még talán mindig együtt lennénk.
Az én szívem még mindig darabokban áll. Vajon az övé is?
A darabok talán illenének és megint egész lenne mindkettőnk szíve. Újra együtt lennénk. De akkor mire várunk?
A válasz egyszerű...Régen nem beszéltünk már. Ő a világot járja, én meg nyomorékként itthon lebzselek. Félek..Félnék újra kezdeni..
Talán nem kellenék neki, és megint fájdalmat okoznánk egymásnak...

Az üres hétköznapjaimat megelégeltem..Minden nap sírtam, és egyre jobban fájt..
Beletörődtem, hogy ez lett a végzetem.
A törött darabok találnak, de csak akkor ha van ragasztó. Anélkül nem biztos, hogy újra tudnánk kezdeni.
Egyik lábammal felléptem a betonkorlátra, nemsokára a másikat is utána raktam. Meredten néztem a sötét kavargó hullámokat.
Ekkor jutott el a tudatomig, hogy nem tudok úszni...Sebaj, úgyis hamar megfulladok.
Arcomba csapott a szél, már egyik porcikámat sem éreztem annyira le voltam fagyva.
Hajnali kettő lehet, itt az idő. Kissé begörbültem, majd ugrani készültem...
Egy hang ütötte meg a fülem:
-Krissy! Krissy!-micsoda vég! Még hallani is fogom a hangját. Olyan, mintha vele halnék meg...
-Krissy! Szállj már le!
-Nem fogok! Végre elhatároztam magam és most..-indulatosan megfordultam, de ekkor megláttam őt. Már halucinálok is...Megbolondultam! A szemeimet dörzsölni kezdtem, és megfordultam megint.
Megint begörnyedtem, de hirtelen eltűnt a korlát alólam. Valaki lehúzott onnan.
-Engedjenek el!-kapálóztam.
-Ssss!-húzott maghoz és rám terítette a kabátját. Túlságosan emlékeztetett valakire. Az illata pont olyan volt.
Még mindig fáztam.
-Sajnálom, hogy elkéstem. Nem akartam ezt tenni!
Ekkor felnéztem rá, és azt hittem elájulok. Liam állt előttem, ami azt bizonyította hogy nem hibbantam meg.
Végigsimított a hajamon és belenézett a szemembe.
-Szeretlek!-mondtam ki akaratlanul. Ebben a pillanatban nem érdekelt a véleménye.
-Én még mindig szeretlek.-húzott közelebb magához.-Ha kell odaadom az egész szívem, ha újrakezdhetnénk.
-Az ln szívem már a tied!-álltam lábujjhegyre, hogy megcsókoljam.

Ez alatt az idő alatt megtanultam, hogy szükségem van rá. Nem indulhatok el egyedül az élet útján..Nem akarok egyedül maradni..
Most már biztos vagyok, hogy úgy fogunk tenni mind a legelején-egymást szorosan fogjuk. Legyen bármi is,már megtanultuk, hogy egymás nélkül nem bírjuk.
Egymásnak adtuk a szívünket, hogy mindent újra kezdhessünk...
Azok a törött darabok pedig pontosan illeszkednek...



Harmadik nem lett más mint: L.T.P a blogjával http://brotherslife1d.blogspot.hu/
Nos Ő szerintem tényleg megérdemli mivel a blogját aki végig olvasta az biztos, hogy teljesen bele tudta élni magát. Vagyis én nem tagadom le, hogy sirtam. Szóval gratulálok és remélem soha nem hagyod abba az irást :)