2013. október 18., péntek

13.-Most az egyszer mondj igazat!

Sziasztok! Először is szeretném megköszönni azt a sok visszajelzést a fejléc versennyel ...igen ezt most egy viccnek szántam és még most is röhögök,mivel senki nem jelzett vissza. Ezentúl ha mer valaki egy fejlécet küldeni a személyes e-mail címemre azt rögtön törlöm és még csak meg sem nézem. Köszöntem.
és örülök neki, hogy ilyen jó a viszony az olvasóimmal( ismét kényszer nevetés mivel ezis csak egy vicc)- csak úgy mondom, hogyha ezt a törit befejezem a blognak hivatalosan is vége lesz! jobb ha bele törődtök mert nem gondolom meg magam....
ohh és ezt a csodás fejlécet szeretném még egyszer megköszönni L.T.P-nekés azt is amiért megint kihúzott a bajból :)

Amilyen jó kedvem volt a díjátadó alatt, olyan szar lett egy csapásra. És ehhez csak az kellett, hogy meglássam Louist Eleanorral.
Mondanom sem kell, hogy a történések után rögtön haza akartam jönni. Az eszem csak rajtuk járt és fogalmam sincs, hogy hogyan kerültem haza. Tudom, hogy mikor megtaláltam Liamet közöltem vele, hogy haza akarok menni. Persze Ő rögtön észre vette, hogy valami megváltozott körülöttem, így a limóban állandóan aggódó tekintettel figyelt és percenként elkérdezte, hogy minden rendben van-e. A válaszom természetesen az volt, hogy tökéletesen érzem magam csak egy kicsit elfáradtam. Ráadásul még lelkiismeret furdalásom is lett mivel azt mondta, hogy élete legjobb díjátadója volt és ezt nekem köszönheti. Jól érezte magát velem!
És én még csak egy erőltetett mosollyal sem tudtam jutalmazni, mert rögtön Louis képe ugrott be ahogyan Eleanorral csókolózik. Kis híján elbőgtem magam, de Liam előtt tartottam magam. Tudom, hogy tudja, hogy valami bajom volt, csak egyszerűen nem akarta erőltetni, hogy mondja el. Amiért hálás is vagyok neki, viszont így, hogy magam kell tartanom ezt az egészet még rosszabb.
Nincs kivel megbeszélnem vagy tanácsot kérnem, hogy mégis mit kéne csinálnom. Csak magamra számíthatok és a gondolataimra, na meg a szívemre.
Szeretem Louist, de ezt most már akkor sem tudom neki megbocsájtani. Ráadásul még csak le sem tudja tagadni mint a múltkori csókos esetet. Akkor is rájöttem, de Ő kibeszélte magát én hülye pedig megbocsájtottam. Mi van akkor, hogyha akkor is nem véletlen csók volt?
 Lehet, hogy Niallnek igaza van és Eleanor tényleg szereti Louist és már el is mondta neki. Valljuk be őszintén, Eleanor pedig nem csúnya lány és ha össze jönnének még csak titkolózniuk sem kéne mint Velem. Kitudja lehet, hogy Louisnak elege lett ebből a velem folytatott kapcsolatból. Hisz emberek előtt úgy kell viselkednünk mintha csak mostohatestvérek lennénk. Ez pedig az idő után egy kicsit fárasztó. De akkor minek jött össze velem? Hisz tudta nagyon jól, hogy Ő világsztár és más szabja meg neki, hogy mit csináljon. Így nem csak magát tette tönkre hanem engem is!
Haza érve, ruhástul dőlök bele az ágyba, sírva. Hagyom, hogy végig csorogjanak az arcomon, eszemben sincs letörölni Őket. Csak még jobban szenvednék ha magamba fojtanám. Szemeimet lecsukom, de rögtön meg is bánom, mivel rögtön Louis-Eleanor páros lebeg a szemeim előtt.
Remek megint egy csodás éjszaka vár rám! Már kezdek hozzá szokni, hogy nem alszom ki magam.
Reggel fogalmam sincs, hogy hány óra volt mikor felébredtem. Azt azonban tudtam, hogy egész nap ki sem fogok mozdulni a szobámból. Csigalassúságú tempóban ültem fel és akkor jöttem rá, hogy még mindig a mini estélyim van rajtam. Mondanom sem kell, hogy rögtön Louis jutott az eszembe. De hamar eltereltem róla a gondolataimat mivel egyenesen a fürdőszobába mentem és rendbe szedtem magam ami eléggé hosszú folyamatnak bizonyult. A Liamtől kapott ruhát a fürdő legsarkába dobtam a cipővel együtt. Többet úgysem lesz rá szükségem. Vagyis remélem, hogy nem lesz több díjátadó amin nekem is részt kell vennem.
Mikor minden teendőmmel kész lettem újra vissza sétáltam a szobámba és vissza dőltem az ágyamba, azonban ezentúl a laptopom társaságával. Unottan nézegettem a különböző közösségi portálakat- ahol különös mód- Liam és én voltunk a téma. Egy csomó kép készült kettőnkről. Pont úgy ahogy Zaynről és Perrieről vagy pedig Louisékról. Na igen, ezért nem néztem Őket vissza és ezért nem írtam vissza a levelekre sem amiket az éjszaka folyamán kaptam. Nincs hozzá hangulatom, hogy a directionerek üzeneteit olvasgassam ahol elátkoznak meg a halálomat kívánják. Olvashatok meg hallhatok ilyet eleget amíg Liam kamu barátnőjét kell játszanom.
Hatalmas sóhaj hagyja el a számat mikor már vagy az ezredik képen találkozok önmagammal, majd fejemet a párnámba fúrom és hatalmasat ordítok, mikor kopogásra leszek figyelmes. Még csak válaszolnom sem kell, a látogatóm maga önként nyissa ki az ajtót majd szembe találom magam Louis-val.
Mérhetetlen düh kerít hatalmába ahogy az ágyam felé lépked majd leül rá és teljes testével felém fordul. De én tüntetőleg nem nézek rá. Még elevenen él bennem az a pillanat ahogy csókolózik Eleanorral közben pedig pont úgy mosolyog ahogy rám szokott.
- Szia. - töri meg végül a csendet, tőlem pedig kap egy morgást válaszadás képen. Ha most jópofizni jött ide akkor jobb ha már megy is. - Haragszol rám igaz? - kérdezi csendesen.
Az a bizonyos pohár most telt be. Egy ugrással ülő helyzetbe tornázom magam a szemeim pedig szikrákat szórnak. Komolyan volt mersze ilyet kérdezni? Normális?
- Nem Louis, nem haragszom rád - mondom gúnyosan Ő pedig elhúzza a száját mert tudja, hogy nem gondolom komolyan. Ennyire ütődött nem lehet. Azt hiszi, hogy ezt is szó nélkül el fogom tűrni és, hogy egy bájos mosollyal elintézi az egészet? Téved ugyanis ezt nem tudja kimagyarázni. - Örülök neki, hogy Eleanorral ennyire összemelegedtetek. Tökéletes párost alkottok, de komolyan. - a düh ami tegnap este óra bennem van, most kívánkozik ki belőlem. Nem érdekel, hogy  mit vágok a fejéhez, csak azt akarom, hogy neki is fájjon pont úgy ahogy nekem fáj. Szenvedjen úgy ahogy én mióta Eleanor képbe jött. Senki nem kérte rá, hogy jöjjön ide, szóval akkor ne csodálkozzon a stílusomon. Vagy arra számított, hogy majd a nyakába borulok és azt mondom, hogy mennyire szeretem? Igen szeretem, de mindennek van határa.
- Sajnálom - nyögi ki a szavakat, de nem tudja tovább folytatni mivel hangosan elnevetem magam.
Hallottátok sajnálja! Sajnálja azt, hogy a hátam mögött megcsalt. Kíváncsi vagyok ha tegnap nem láttam volna meg őket, akkor meddig hazudozott volna a hátam mögött. Talán jól szórakozott a naivitásomon.
- Na ne nevettess - intem le hanyagul és végre abba hagyom a kényszer nevetést.
- Igen sajnálom azt, hogy nem mondtam el az igazat. - emeli fel a hangját mire belém fagy a szó. Soha életemben nem láttam Őt ennyire komolynak. Érzem, hogy a következő mondatai fájni fognak. Már rosszul kezdődik ha sajnálja azt, hogy nem mondta el az igazat. Az biztos, hogy Eleanorral kapcsolatos. Őszintén megmondva ha most beismeri azt, hogy jártak akkor nem fogok meglepődni.
- Őszintén megmondva, nem értelek. - húzom el a számat értetlenül. A szája sarkában megjelenik egy apró mosoly, de hamar le is hervad. Szerintem tudja, hogy ennek most nincs itt az ideje.
Mikor beszélgettem én ilyen komolyan Vele? Szerintem soha, ugyanis mindig azt gondoltam, hogy Louis-val nem lehet komolyan beszélgetni. Mindig mindenből hülyeséget csinált vagy kiparodizált, normális értelmes választ pedig soha nem tudott adni. És pont ezért szereti Őt mindenki. Ő soha nem akar felnőni és ezt ki is jelenti. De illik neki.
Akkor most mégis mi történt? Semmi mosoly, csak egy komor arc ami nagyon nem illik neki. Én nem ebben a Louis Tomlinsonba szerettem bele. Most inkább úgy néz ki, mint egy igazi mostohatestvér aki a húgát védi mert azt valami rosszat csinált. Talán azért érzem azt, mert Ő most pont úgy gondol rám mint a testvérére.
- Szünetet akarok tartani Mack - mondja határozottan. Kis híján lefordulok az ágyamról mikor ezt kijelenti. Csak tátogok mint egy hal és pislogok. Elég vicces fejem lehet, de jelen pillanatban örülnék neki ha kinevet, mert akkor tudnám, hogy csak hülyült az előbbi mondatával. - Szerintem mind kettőnknek ez lenne a legjobb. - teszi még hozzá mikor pár perccel később is úgy nézek ki mint aki szörnyet halt.
Szerinte lehet, hogy ez lenne a legjobb, de szerintem nem. Esetleg ha előbb megbeszélte volna velem belehalt volna? Nem, ő csak kijelentette, hogy szünetet akar tartani ami nálam egyet jelent a szakítással. Könyörgöm mennyi kapcsolat ment már így tönkre, hogy a szünet alatt az egyik fél félre kacsingatott és hirtelen rájött, hogy már nem is szereti az adott lányt? Rengeteg és mi is erre a sorsa fogunk jutni. Sőt már jutottunk. Szerintem szíve szerint szakítana, csak nem akar még jobban megbántani ezért inkább, azt mondja, hogy szüneteljünk. Legalább ha nem többes számba beszélne! Mégis honnan tudja, hogy nekem mi a legjobb? Azt hiszi, hogy nekem jó lenne ha szünetelnénk? Arra még nem gondolt, hogy mi lenne ez alatt? Hisz egy házban élünk! Mi nem olyan vagyunk mint a többi pár akik hogyha össze vesznek, hetekig nem találkoznak és beszélnek egymással. Ez a mi helyzetünkben lehetetlen feladat.
- Ó, tényleg? Szerinted nekem is ez lenne a legjobb? Ezt Te döntötted el? - kiabálok az arcába. Louis meghökken majd elhúzódik tőlem amikor meglássa ökölbe szorított kezeimet. Tényleg, legszívesebben bemosnék neki egyet. Legalább akkor Liam örülhetne mivel Ő megmondta, hogy agresszív vagyok.
 Csak pislog rám könyörgő tekintettel. Miközben a kék szemeibe nézek akkor jövök rá, hogy oda a varázs. Semmi görcsöt nem érzek a hasamban, inkább gyűlöletet azért amiért játszott az érzéseimmel. Most csak egy közömbös srácot látok magam előtt, akitől semmit nem akarok, esetleg barátságot. Csak az a baj, hogy még barátság sincs bizalom nélkül. Louis pedig ezt már előtte.
Ökölbe szorított kezemet kiengedem és mélyen kifújom a levegőt. Ezzel a viselkedésemmel és a kiabálásommal semmit nem érek el. Talán annyi, hogy itt hagy és semmi nem lesz megbeszélve. Újra megszólalt, de ezentúl nyugodtan. - A szünet az pont olyan mint a szakítás. Szóval Te szakítani akarsz, csak történetesen nem mered megmondani a szemembe - mondom halkan, de nem nézek rá. Ez az igazság akár mennyire is fáj. - Legalább most az egyszer mondj igazat. Mi történt veled Louis? - és rá nézek. Igenis érdekel, hogy mi történt azzal a sráccal akibe bele szerettem. Akivel majdnem egy évig titkoltuk a kapcsolatunkat és jó bulinak tartottuk. Az a sok kettesben töltött éjszaka amikről senki nem tudott. Azok a titkos randik a városban. Mi lett azzal a Louis-val aki ezt csinálta? - Köze van hozzá Eleanornak?
- Járunk és az a nagy helyzet, hogy számomra sem közömbös már. - suttogja és lesüti a szemeit.
Torkomba hatalmas gombóc keletkezik ezért inkább elfordítom a fejem. Nem akarom elbőgni magam előtte. Nem szerzem meg neki azt az örömet. Ez felér egy szerelmi vallomással. Hát nem csodás? Barátnője volt és bele szeretett egy másik lányba aki pedig a kamu barátnője volt.
- Fantasztikus - mondom közömbösen. Járnak és szeretik egymást. Eleanor elérte a célját. Megszerezte magának Louist. - És elmondanád, hogy mióta hülyítettél? Mondhatom nagyon rendes dolog volt Tőled, hogy a szemembe hazudtál aztán pedig rohantál Eleanorhoz...
- Tudni akarod mi vezetett ide? - most Ő emeli fel a hangját és én hökkenek meg. Talán azért érintett ilyen hirtelen mivel a szavamba vágott. Csak nem fáj neki az igazság? - Az az átkozott kibaszott éjszaka Mack, mikor megcsaltál Liammel! De tudod, hogy mi kúrt fel még ennél is jobban? Az mikor rájöttem, hogy Liam szerelmes beléd! - arcomba szökken a vér miközben hevesen csóválom a fejem.
Már megint csak hazudik és a kifogásokat keresi. Persze majd elhiszem, hogy Liam tényleg pont belém szerelmes. Lehet, hogy Louis túl sok pletyka lapot olvasott mostanában ahol rólam és Liamről írnak.
- Csak kifogásokat keresel, hogy tudj lelkiismeret furdalás nélkül lerázni - vágok vissza bunkón és össze kulcsolom a kezeimet a mellem alatt, Ő pedig felhorkant.
Ezt Ő sem gondolta komolyan, hogy beveszem majd. Már csak észrevenném azt ha Liam tényleg belém szeretett volna. Ugyan úgy viszonyul hozzám mint mindig is. Csak barátként tekint rám, vagy még úgy se.
- Pedig ez az igazság! Csak rá kell nézni mikor veled van. Nem vagy a számára közömbös Mack. - mondja határozottan mire én tőlem csak szemforgatást kap. Mégis mit mondjak erre? Azt, hogy hülye?
- Tudod igazad van - állok fel az ágyamról és úgy nézek le rá - Szerintem is jó ötlet az, hogy szünetet tartunk. Te megőrültél Louis! Beképzelsz dolgokat amik meg sem történtek.
- És megint Őt véded - ordít fel és a hajába túr. Most komolyan ennyire féltékeny Liamre?
- Csak hagyj békén és viselkedj úgy mint ahogy a mostohatestvérek szoknak. - egyenesen az ajtóhoz sétálok majd kinyitom neki az ajtót. Louis csalódottan rám néz, de én nem vagyok kíváncsi rá.
- Nem így kellene lennie - suttogja mikor mellém ér, de én felhúzom az orrom.
- De így van és magadnak köszönheted. - válaszolom fagyosan és lesütöm a szemeimet. Louis megcsóválja a fejét majd lassan elhagyja a szobámat, vele egy időben pedig egy könnycsepp folyik ki a szemeimből.
***
A napok csigalassúsággal teltek, de lehet, hogy aztán csak szerintem. Hisz amióta Louis-val úgymond szakítottam ki sem léptem a szobámból. Egyrészt azért nem mert, akkor találkoznom kellett volna Vele, másrészt pedig azért mert nem volt senkivel kedvem beszélgetni. Tuti, hogy mindenki elkezdene faggatózni, hogy miért vörösek a szemeim és miért nézek ki úgy mint egy hulla. Enni is vagy kora reggel megyek le mikor még mindenki alszik, vagy pedig késő este mikor szintén mindenki alszik. Így elkerülöm azt, hogy valakivel találkoznom kéne. 
A telefonomat kikapcsoltam és a nap nagy részében vagy filmeket bámulok, vagy pedig szerelmes dalokat hallgatok a laptopomon, de mikor már vagy az ezredik ilyen dalt hallgatom, bőgve kapcsolom ki a készüléket és jó hangosan Louist szidom amiért ennyire elintézett.
 Lehet, hogy akkor előtte flegma és kemény voltam, de mikor becsukódott utána az ajtó zokogva rogytam le a földre.
A mai nap is pont ilyen volt. Egész nap az ablakpárkányon ülök közben pedig azt bámulom ahogy szakad az eső - mintha nem láttam volna még esőt esni Londonban- a kert pedig tele van pocsolyákkal, Jay meg állandóan az ikreket kergeti a teraszon akik az esőn akarnak játszani, mikor kopognak az ajtón.
Úgy látszik, hogy az illemet már senki nem ismeri manapság, ugyanis a válaszom nélkül nyitódott ki az ajtóm és találtam szembe magam Harry göndör fürtjeivel. Kissé meglepődtem a hirtelen felbukkanásán. Komolyan mit keres itt? Egyáltalán ki hívta ide? Mert, hogy én nem az biztos. Vagy lehet, hogy Louishoz jött? Köztudott, hogy a bandából ők ketten a legjobb barátok.
- Meglepődtél kis Tomlinson? - kérdezi vigyorogva és ő is leül az ablakpárkányra közvetlen mellém. Szemeimet megforgatom a megszólításán. Ha azt hiszi, hogy vicces akkor téved. Tudhatná, hogy utálom ezt, de mindegy. Most még ahhoz sincs kedvem, hogy szóvá tegyem neki. - Mosolyogj Mack! Csak a kedvemért, hisz csakis miattad vagyok itt - böki meg játékosan a vállamat és kedvesen mosolyog. De a kérését nem teljesítem. Nincs kedvem mosolyogni. Persze örülök neki, hogy érdekli mi van velem.
- Mit akarsz Harry? - kérdezem unottan és felhúzom a lábaimat majd átölelem a térdeimet. Fejemet oldalra billentem, hogy tudjak a fiúra nézni.
- Gondoltam meglátogatlak, ugyanis a díjátadó óta senki nem látott - magyarázza egyszerűen és komoran fürkészi az arcomat mikor észre veszi, hogy a szemeim könnyekkel telnek meg. Nem sírom el magam, de közel vagyok hozzá. Legalább gondolnak rám. Talán mégsem volt annyira jó ötlet kikapcsolni a telefonomat.-Annyira sajnálom a történteket. - csóválja meg a fejét mire az én szemeim kipattannak.
 Mégis milyen történtekről beszél? Ez most úgy hangzott mintha tudna az egész Louisos dologról. De az lehetetlen, hisz arról senki nem tud. Nem hiszem, hogy pont Louis lett volna az aki elmondta volna neki. Máshonnan pedig nem tudhatja.
- Miről beszélsz? - kérdezem összehúzott szemöldökkel, mire a szájára széles mosoly kúszik.
Tudja! Harry tudja az igazat. - Te tudod? Igaz? - bólint egyet és a göndör tincseibe túr.
Fogalmam sincs, hogy mi tévő legyek. Ez most jó, vagy nem? De mégis honnan tudja? Vagy lehet, hogy Louis direkt mondta el neki? Amúgy is ez most miért zavar engem? Hisz vége!
- Louis mondta el - vonja meg a vállát egyszerűen. A Louis név hallatán egyszerre tör fel belőlem a sírás, mire Harry gyorsan átkarolja a vállamat és úgy húz magához. - Tőlem kért tanácsot, hogy hogyan szerezzen meg magának - folytassa tovább én meg felhorkantok. Jó tudni, hogy Harry szinte pont azóta tudja, hogy össze jöttünk. Milyen rendes volt Loutól, hogy engem is beavatott. Kezdem úgy érezni, hogy az egész kapcsolatunk egy nagy hazudozás volt. Pedig megesküdtünk, hogy senkinek nem mondjuk el. - Ha tudtam volna, hogy ezt fogja veled csinálni, nem segítettem volna neki. Nem hittem volna, hogy még ennél is jobban tudom utálni Eleanort...ezek szerint tévedtem mert most még jobban utálom. - sóhajt fel szomorúan. Legalább egyet ért velem. Nyithatnánk egy : Utáljuk együtt Eleanor Calder-t fanklubot. - Már a második barátomat teszi tönkre. - jól esik, hogy a barátjának tart. Gondolom az első az Louis.
- Kösz, hogy mellettem állsz - szipogom és hálásan rá nézek. Harry csak mosolyog és elengedi a vállam.
- Erre valók a barátok nem? - kérdezi végül, de mikor lássa, hogy ismét lógatom az orrom elkezd morogni valamit az orra alatt. - Ha itt lógatod az orrod, akkor csak Louis-nak és Eleanornak szerzel örömet, hogy tönkre tettek. - komorodik el és emeli fel a fejemet majd egy határozott mozdulattal letörli a könnyeimet. - Felejtsd el Louist, Mack! Ő boldog, akkor Te miért nem lehetsz az?
Csak nézek a zöld szemeibe és abba hagyom a sírást. Harry szavai visszhangoznak a füleimbe. Louis boldog nélkülem én pedig itt bőgök. Komolyan egy pasi miatt sírok? Ráadásul Louis miatt aki csak játszott velem, közben pedig Eleanorral csalt meg.
Akkor én miért nem lehetek boldog a barátaimmal?
Harry ide jött, hogy felvidítson csak azért mert a barátja vagyok.
Liam mikor jöttünk haza a díjátadóról aggódva figyelt és kérdezgette, hogy mi bajom mert tényleg érdekelte, hogy mi a bajom ugyanis a barátom.
Niall egy csomó üzenetet írt twitteren mert a barátjának tart.
Zayn és Perrie még éjjel is felhívott mert kíváncsiak voltak rá, hogy miért tűntem el egyik napról a másikra.
- Igazad van! - törlöm ki a könnyeimet a szemeimből és elnevetem magam. - Szánalmas vagyok mi? - kérdezem Fürtöskétől.
- Ennyi még belefér - mondja vigyorogva.
Tényleg sokkal jobb kedvem lett. És sikerült elfelejtem a gondjaimat.  Jó azért, hogy végre valaki tudja az igazat.
Feláll az ablakpárkányról majd engem is felhúz. - Most pedig szedd rendbe magad mert elviszlek a villába a srácokhoz és bulizunk egy jót - kacsint egyet és szó nélkül benyom a fürdőszobába.
Eszembe sincs ellenkezni. Új életet kezdek amiben Louis már csak a mostohabátyám szerepét tölti be...

2013. október 11., péntek

12.- Brit Award's

Hellóka! Először is az oldal a napokban túllépte a több mint 300 ezer nézettséget :D Thank You and I love my readers...komolyan el sem tudjátok képzelni h mekkora büszkeséggel tölt el ez a szám. :)
Másodszor írtam én olyat ki az utóbbi részekhez h fejléceket lehet küldeni? Örülök neki h ennyire aktívak vagytok, de ez így nem mehet tovább hisz szinte minden héten más fejlécet kell cserélnem ugyanis egyikőtöket sem szeretnélek megbántani h nem teszem ki a munkáját.
Pont ezért arra gondoltam h úgyis akartam valamilyen versenyt csinálni ha meglesz a 300 ezer oldal megjelenítés, hogy csinálhatnánk fejléc készítős versenyt. Ki mit szól hozzá. Ha sok az érdeklődő akkor a jövő heti résznél kiírom a feltételeket meg minden :) Szóval mondjatok erről véleményt mert akkor megcsinálhatnánk...

Utálom az olyan éjjeleket mikor egy szemhunyásnyit sem bírok aludni. Egész éjjel csak forgolódni közben pedig hülyeségeken jár az ember agya. Ilyenkor legszívesebben ordítanék vagy kifutnék a világból. Az egészben pedig az a legszörnyűbb, hogy még a zenétől sem tudok elálmosodni.
Pedig én szeretek aludni, csak most állandóan egy dolgon jár az eszem.
Mégpedig a Brit Awardson ahol egy csomó ember előtt fogom lejáratni nem csak saját magamat hanem Liamet is. Sőt az összes fiút bele érteve.
Én egy két lábon járó katasztrófa vagyok és most még magassarkú cipő is lesz rajtam amiben még mindig nem tudok járni. Este mikor haza jöttem, kifutót csináltam a szobámba és fel-alá járkáltam abba az átkozott sikerrel, de mikor vagy tizedszerre bicsaklott ki a lábam, a szoba sarkába dobtam a kínzó eszközt. Aztán persze ideg összeroppanást kaptam és elkezdtem ordítozni meg kiabálni és a hajamat tépni, hogy milyen szerencsétlen vagyok. Apa nem tudott rajtam segíteni mivel Ő nem ért a kamaszokhoz. Lottie szó szerint kiröhögött, hogy milyen béna vagyok amiért ennyi évesen nem tudok magassarkúban járkálni. Fizzy azzal próbált nyugtatni, hogyha eltaknyolok Liamet is húzzam magammal és akkor mind a ketten tuti a címlapokra kerülünk. Ezután a kijelentése után még hangosabb ordítás következett és fejemet a párnámba fúrtam, majd mikor fel akartam hívni Liamet, hogy ne számítson rám mert nem akarom azt, hogy miattam szégyenkezzen, betoppant Jay. Mindenkit kiküldött a szobámból végül pedig elvette tőlem a telefont és következett egy végtelennek tűnő monológ ami röviden abból állt, hogy Liam ilyennek szeret amilyen vagyok és nem érdekli az, hogy milyen szerencsétlen vagyok, mert ha érdekelné akkor nem jött volna össze velem. - ezen hangosan felröhögtem amit persze Jay nem értett, de én igen. - és, hogy a díjátadón sem fog cserben hagyni, azt pedig pláne nem fogja engedni, hogy kinevessenek.
Lehet Jay nem tudja az igazságot viszont a beszélgetése után jobban éreztem magam. Igazat adtam neki mivel Liam tudja nagyon jól, hogy milyen vagyok és megígérte, hogy az egész díjátadón mellettem lesz, így megakadályozza az égésemet. Remélem tényleg betartja a szavát.
De aztán mikor arra került a sor, hogy elaludjak képtelen voltam. A plafont bámultam, zenét hallgattam, gondolkoztam és még sorolhatnám.
Hajnalodott már mikor nagy sokára elaludtam. A szemeim éppen hogy csak lecsukódtak mikor az ikrek rohantak be és közölték, hogy rengeteg dolgunk van még. Komolyan az volt a csúcspont. Nyakamig felhúztam a takarót és nem mozdultam. Szerintem mindenki ismeri azt az érzést, hogy nem akar felkelni. Akár mit csináltam volna abban a pillanatban, csak ne kelljen felkelnem.
Imádkoztam, könyörögtem az égieknek, hogy mentsenek ki, de sajnos nem vált be.
Így most a fürdőszobában ülök miközben Jay a hajamat csinálja, Lottie pedig sminkel míg Fizzy a körmeimet festi. Én pedig csak ülök közben idegesen toporzékolok, hogy késésben vagyok és a fiúk bármelyik pillanatban itt lehetnek értem. Rosszul vagyok ha a díjátadóra gondolok.
Nagy nehezen magamra veszem a ruhát, de mikor a cipő következik elhúzom a számat. Mindezek alatt apa végig az ajtóban áll és onnan figyel. Látom rajta, hogy mondani akar valamit, csak nem tudja, hogy kezdjen hozzá.
- Gyönyörű vagy kicsim - mosolyodik el mikor én a tükörbe nézegetem magam. Persze a szülők mindig gyönyörűnek nevezik a gyerekeit, még akkor is ha rondák. Nem is értem, hogy engedhettem meg Liamnek, hogy megvegye ezt a ruhát. Utálom a rózsaszín színt és még mindig csúnyának tartom a lábaimat. A fodroktól a szoknyán pedig idegbajt kapok. Tudom most mindenki elkönyvel egy hisztis libának, de nem tehetek róla. Én nem vagyok ilyen ruhákhoz szokva. - És akkor ma végre láthatom a szőke hercegedet? - tudtam én, hogy valamit akar. Csak azt nem tudtam, hogy Őt is Liam érdekli.
Arcom eltorzul ahogy rá nézek, Ő pedig küld felém egy sajnálkozó pillantást és vállat von. Először nem válaszolok hanem vissza megyek az ágyamhoz majd levágódok rá a lábaimat pedig kinyújtom. Kicsit sem zavar, hogy milyen ruha van rajtam és, hogy Jay szörnyülködve kapkodja a levegőt.
- Nincs is szőke haja - motyogom az orrom alatt. De tényleg, honnan jött neki ez a megnevezés. Egyébként már vártam, hogy mikor kezd el kérdezősködni Liam felől. Apa soha sem szerette ha fiúk legyeskedtek körülöttem. - Úgyhogy inkább barna herceg a jó jelző rá - mondom tovább,de inkább magamnak mint neki. Na várjunk csak, én most barna hercegnek neveztem Liamet? Hah, jó vicc. Liam nagyon messze van a hercegektől. - Ne éld bele magad a nagy találkozásba mivel sietni fogunk. - pillantok rá apára aki megforgassa a szemeit. Azért forgassa a szemeit mert áthúztam a tervét. Pedig amíg én itt élek addig Ő nem fog találkozni Liammel mint pasim.
Jay egy határozott mozdulattal leinti majd lehajol, pontosan elém és felém tolja a cipőket. Sokkot kapok ahogyan nézem, de nincs más választásom muszáj felvennem őket. Hatalmasat sóhajtok majd bele csúsztatom az egyik rózsaszín magassarkúba végül pedig a másikba is. Azonban nem vagyok hajlandó felállni. Csak ülök feszesen és dúdolgatok miközben a szobában tartózkodók mind engem figyelnek.
- Fel is kéne állnod Mack. - szól rám szemrehányóan Lottie. Gyilkos pillantást küldök felé, hogy fogja be, de az a gond, hogy mindenki vele ért egyet.
Fizzy megfogja a kezemet, hogy tudjon felhúzni az ülő helyzetemből. Próbálom kirántani kezeimet, de mind hiába. Ő jár sikerrel.
Amint felállok a lábaim megremegnek és szerintem úgy festek mint egy ütődött. Kényelmetlenül érzem magam és közel vagyok ahhoz, hogy elveszítsem a testem felett az irányítást. Érzem, hogy nem lesz ennek jó vége. Nagyon nem lesz jó vége.
- Most pedig sétálj előre - biztat Jay kedvesen és nyom egyet a vállamon én pedig képtelen vagyok ellent mondani.
Bizonytalanul lépkedek aprókat előre a lábaim remegnek és a következő pillanatban pedig azt veszem észre, hogy a szőnyegen ülök és ordítok. Ismét kibicsaklott a lábam a cipőkben. Remek.
Mindenki előttem térdel és próbálnak megvigasztalni, de én csak a fejemet csóválom sírva végül pedig káromkodva kiküldöm őket a szobámból és bezárom magamra az ajtót. Az utolsó mondatom persze az, hogy nem megyek sehova! Bele dőlök az ágyamba és csak ordítok, hogy milyen béna vagyok amiért nem tudok menni egy vacak magassarkú cipőben. Komolyan ez tök ciki. Az biztos, hogy többet nem mozdulok ki az ágyamból. Sőt még csak a fiúkkal sem akarok találkozni. Hisz cserben hagytam Liamet pedig megígértem neki, hogy segítek. És még csodálkozok rajta, hogy senki nem szeret.
Fogalmam sincs, hogy hány óra telhetett el, mikor valaki kopogtat az ajtómon. Persze figyelembe sem veszem. Hagyom, hogy kopogjon. Azt biztos, hogy nem fogom kinyitni. Nyugodtan rám törhetik. Megengedem.
- Mack! - kis híján szívrohamot kapok mikor az ajtó túloldalán meghallom Liam mély hangját. Lehúzom a fejemről a takarót és úgy pislogok. Mit keres a szobám ajtaja előtt? Mégis ki engedte be. - Tudom, hogy oda bent vagy. - mondja komoran.
- Menj el. - kiáltok ki és megdörzsölöm a szemeimet. Nem akarok vele beszélni. Sőt azt sem akarom, hogy így lásson.
- Kérlek engedj be és beszéljük meg - könyörög szívszorítóan. Rossz őt így hallani. Hisz mégis csak ide jött és beszélni akar velem. Talán tényleg engednem kéne. Semmi rosszat nem akar. - Ne csináld ezt Velem. - teszi még hozzá.
Felsóhajtok és kiszállok az ágyamból majd lassan az ajtóhoz sétálok és kinyitom azt. Liam az ajtófélfának dőlve áll majd mikor meglát az arcáról sugárzik a megkönnyebbülés. Hülyén érzem magam. A hajam kócos a szemeim vörösek a sírástól ,Ő pedig itt áll előttem kibaszott szexin. Ilyen az én formám.
Hátat fordítok neki és vissza lépkedek az ágyamhoz majd leülök és elkezdem a szőnyeget bámulni. Nem sokkal később Liam is csatlakozik hozzám és egyikünk sem szólal meg.
- Nem tudok menni a cipőben. - mondom végül és a cipőkre bökök. Liam felkuncog és vállat vont.
- Tudom - válaszolja egyszerűen. Meglepődök a válaszán ugyanis arra számítottam, hogy dühöngeni fog. - Te pedig tudhatnád, hogy engem nem érdekel. Megígértem, hogy egész éjjel melletted leszek, így ha szívunk akkor ketten szívunk. - halványan elmosolyodok és tekintetemmel követem ahogy feláll az ágyamról majd engem is maga után húz.
Hagyom, hogy a cipőhöz vezessen én pedig kínok kínján, de bele lépek. Nem hagyom Őt cserben...ezek után biztos nem. Rettentő jól esnek a szavai mivel tudom, hogy igazat mond és komolyan gondolja. Ezért pedig hálás vagyok neki.
Újra felveszem a cipőket, de ezentúl erősen szorítom Liam kezeit akit kicsit sem zavarja. Sőt, csak jóízűen mosolyog ahogy figyel. Elpirulok ahogy végig mér. Azért kíváncsi lennék, hogy min gondolkozik. Viszont nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá.
- Min mosolyogsz ennyire? - kérdezem végül. Meghúzza a vállat.
- Szép vagy. - válaszolja mire én totál zavarba jövök.
Jó ez nagyon nem jó ha én így viselkedek. Én nem lehetek zavarban Liamtől, hisz Louist szeretem. Tényleg vajon Ő is itt van? De akkor miért nem Ő jött fel utánam? Ezt nem értem, de szerintem ennek most nincs itt az ideje, hogy ezen gondolkozzak. Akkor is! Liam szépnek nevezett...engem! Mack állítsd le magad. Nem szabad ilyen dolgokat meghallanod. Igen.  Figyelembe sem kell vennem.
- Indulunk? - köszörülöm meg a torkom és a fülem mögé tűrök egy kósza hajszálamat. Liam bólint és megfogja a kezemet. Engedem, hogy maga után húzzon azonban mikor a lépcsőkhöz érünk inkább a korlátot választom a keze helyett.
Liam előttem lépked én pedig utána, de mint ahogy már említettem két ballábas vagyok. Ha Ő nem kap el akkor lefordultam volna a lépcsőről. De szerencsémre észre vette, hogy zuhanok így idejében elkapta a derekamat és magához szorított. Veszélyesen magához. Fejünk csak milliméterekre volt egymástól. Szemünk találkozott és pár pillanatra olyan érzés kerített hatalmába mintha csak ketten léteznénk a világon. Ezektől a barna íriszektől egyszer még a falra fogok mászni. Miért nem lehet neki, ronda japán szeme? Azokban akkor nem tudnék elveszni.
- Jól vagy? - kérdezi meg végül mire én hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok. Megrázom a fejem majd elhúzódok Tőle, Ő pedig lassan elengedi a derekamat.
- P-persze - dadogom és bólintok közben pedig a ruhámat igazgatom. Na ez most tényleg tök ciki a számomra. Ha nem kap el komolyan lefordultam volna a lépcsőről. - Köszönöm. - nézek rá hálásan és a hős tettére utalok.
- Én mondtam, hogy bízhatsz bennem. - válaszolja majd ismét karon ragad és levezet a lépcsőről.
A földszintre érve szerencsére senkivel nem találkozunk azonban mégis tudom, hogy a család nagy része a konyhában áll és leskelődik miközben apa az orra alatt motyog, hogy nem tetszik neki Liam. Örülök neki, hogy nem rohamozzák meg és bombázzák tele ostoba kérdésekkel. Hisz mégsem a valódi pasim.
Felsóhajtok mikor végre kiérünk a házból a szemeim pedig megakadnak egy fehér limuzinon. A szám szinte tátva marad mikor a sofőr kinyitja az ajtót, hogy szálljunk be. Kissé félve, de követem Liamet. Észre veszi, hogy szokatlan számomra és ezt meg is jegyzi mosolyogva.
- Meglepődtél a limón? - kérdezi mikor az autó elindul én pedig vállat vonok. Mégsem mondhatom azt neki, hogy meg. Neki ez természetes, de nekem nem. - Pedig mint barátnőm hozzá kell szoknod. - kacsint egyet vigyorogva és kényelmesen hátra dől az ülésen. Fogalmam sincs, hogy mit válaszoljak rá ezért inkább szó nélkül hagyom és élvezem az utat.
Azonban mikor a limuzin hirtelen megáll és hangos sikításokra leszek figyelmes görcsbe rándul a gyomrom. Kinézek a sötétített ablakon és rögtön megakad a szemem egy tömeg örjöngő rajongón. Ez durva. Én nem hittem volna el, hogy ennyien itt lesznek. És most ki kell szállnom és el kell mellettük mennem mint Liam új barátnője. Ilyen nincs. Én rosszul leszek.
- Én erre képtelen vagyok! - nézek rá idegesen Liamre közben pedig a körmeimet rágom és remegek mint a kocsonya. Tuti, hogy nem szállok innen ki. Nincs az-az Isten, hogy engem innen valaki kihúzzon.
Liam arca elfehéredik ahogy hol az ablakon bámul ki, hol pedig engem kémlel közben pedig gondolkozik.
- Csak légy önmagad és mindenki imádni fog. - kezeit a combomra teszi és mélyen a szemembe néz. Gúnyosan felhorkantok ahogy meghallom a mondatát. Legyek önmagam? Ha önmagam leszek akkor akkora botrány lesz, hogy még Angliából is kitiltanak. Ezt szerintem Ő sem gondolta komolyan.
- Ha önmagam leszek akkor itt kő kövön nem marad - emlékeztetem és a cipőimre bökök mire Liam hangosan felnevet. Szerintem megértette, hogy mire célzok.
- Ja, igen ez igaz - túr bele a hajába majd elveszi kezeit a combomról és barátságosan rám mosolyog. - Akkor ne légy önmagad. Legyél csak Mack és kész! - von vállat egyszerűen és látom a szemeimben a könyörgést, hogy ne hagyjam cserben az ilyen helyzetben.
Nem tudok neki ellenállni így kezemet az övébe csúsztatom és az arcomra varázsolok egy széles mosolyt. Az ajtót ismét kinyissák majd Liam kimászik maga után húzva engem is. A szívem a torkomba dobog ahogy végig nézek a tömegen. Sokak arcán meglepődést tükröződik és még kiabálni is elfelejtenek, míg mások ordítoznak, hogy vegyük Őket figyelembe. Félősen álldogálok Liam mellett aki vigyorogva integet és pózol majd hirtelen kezeit a derekamra teszi és magához húz és végül egy puszit nyom az arcomra. Persze az újságírók ezt mind megörökítik. Hálás vagyok neki amiért nem az ajkaimat kapta el ugyanis éppen, hogy csak mi megjelentünk a többi tag is bevonult, Eleanorra és Perrievel együtt.
Lopva Louisra pillantok, de Ő még csak figyelembe sem vesz. Kezei Eleanor derekán pihentek és amilyen gyorsan megjelentek olyan gyorsan be is mentek. Hát ez fura volt. Még csak a rajongókhoz sem állt meg mint a több srác.
A maradék négy srác együtt indult be. Liam szerencsére a szavát betartotta ugyanis egy percre sem engedte el a kezemet ami meg is látszott ugyanis jócskán lemaradtunk a többiektől az újság írók örömére, ugyanis így rengetek friss képet tudtak készíteni az új álompárról.
Mondanom sem kell, hogy a fiúk a legjobb helyet kapták ugyanis jelöltek voltak az Év bandája díjra. És maga a műsor is tényleg tetszett. Őszintén megmondva számomra minden új volt. Hisz még Tv-ben sem szoktam nyomon követni egy díjátadót sem. Viszont rettentően élveztem. Életemben nem láttam még ennyi sztárt egy helyen. A fellépésekről pedig inkább nem is beszélek.
Perrie közvetlen mellettem ült egész éjjel, viszont Eleanor és Louis nagyon jól el voltak kettecskén az asztal túloldalán. Eléggé szarul esett, hogy állandóan egymás kezét fogták és vihogtak össze-vissza. Nem tudom, hogy mi is akar lenni ez az egész pontosan. Aztán lehet, hogy megint csak én reagálom túl a dolgokat és csak az újságírók miatt viselkednek így.
 Ennyi erővel akkor Louis is féltékeny lehet mivel Liam is próbál úgy viselkedni mintha fülig szerelmesek lennénk egymásba. Vicces mivel akár hányszor észre veszi, hogy valaki figyel bennünket, magához húz és először megpuszilja az arcomat végül pedig a fülembe kezd el suttogni hülyeségeket és én pedig nem bírom ki, hogy ne nevessek. Így ez miatt tényleg úgy nézünk ki mint egy igazi pár. Szerintem jól tudunk mind a ketten kamuzni.
Éjfél előtt jelentik ki az Év bandája díjat- amit különös mód- a One Direction nyer meg. A srácok egyszerre állnak fel az asztaltól és a jól ismert banda ölelés sem maradhat el mielőtt felmennének a színpadra. Büszkén tapsolok miközben Ők egyesével megköszönik a díjat.
Tényleg jól csinálják ezt az egészet. A rajongók pedig szinte meghalnak értük. Azonban én kapok egy-két elég érdekes pillantást. Perrie szerint ehhez csak hozzá kell szoknom mivel most egy ideig én leszek a téma ugyanis elvettem kedvencüket. Amúgy nagyon jó fej csaj. Jókat lehet vele beszélgetni és szerinte én tökéletesen illek Liamhez. Na igen, ilyenkor kényelmetlenül érzem magam és csak dadogni tudok.
Még mielőtt tovább ecsetelné azt, hogy milyen tökéletes párt alkotunk Liammel, Eleanor feláll az asztaltól és a fiúk sem jönnek vissza ugyanis most következik a fellépésük amivel hatalmas bulit csapnak. A közönség állva tapsolja meg Őket, bele értve engem is és a szőke hajú lányt is.
- Nézzük meg őket az öltözőben. - kapja el a karom Perrie és felhúz a székről.
Még csak azon sincs időm gondolkodni, hogy mi is történik pontosan. Csak megyek utána koncentrálva nehogy eltaknyoljak a cipőben. Hol van most Liam mikor segítenie kéne? Arról nem volt szó, hogy nekem el kell mozdulnom a helyemről.
Alig várom, hogy végre megálljunk, de Perrie csak rója a folyosókat magabiztosan és nem úgy néz ki mint aki egyhamar megáll. Én pedig csak követem mint egy kiskutya, de aztán csoda történik mikor hirtelen megtorpan én pedig kicsit neki megyek mivel olyan hirtelen áll meg és nem mozdul többé. - Hoppá, asszem rossz helyre tértem be. - szisszen fel én pedig kíváncsian kukucskálok, hogy vajon mi történt.
És akkor olyan dolog tárul a szemem előtt amit először el sem akarok hinni.
A kissé sötét kihalt folyosó végén Louis és Eleanor épp nyálcserét folytatnak. Hallom ahogy a szívem össze törik, de nem sírom el magam. Louis egy könnycseppemet sem érdemli meg ezek után. Kíváncsi vagyok, hogy ezt, hogy magyarázza ki. Mert, hogy itt újságírók nem járkálnak az is biztos. Sőt inkább úgy tűnik, hogy direkt bújtak el ide, hogy tudjanak kettesben lenni.
Én úgy éreztem, hogy megcsal Eleanorral! Tudtam, de nem vettem figyelembe. Elvakított a szerelem amit éreztem iránta. Vajon mióta csinálja ezt a hátam mögött? Vagy mindig is Eleanort szerette csak nem merte elmondani?
Akár mennyire kemény is vagyok, fáj Őket így látnom. Én szeretem Louist! De ezek szerint Ő engem már nem.
Felszegem a fejem és megköszörülöm a torkom mire azok ketten szétrebbenek és találkozik a pillantásunk Louis-val. Kék szemeiből egy csapásra eltűnik a csillogás arca pedig elsápad és kezeit rögtön leveszi El derekáról.
- Ti meg, hogy kerültök ide? - kérdezi végül flegmán mire én gúnyosan felnevetek.
- Bocs ha megzavartunk valamit - mondom nyálasan. - Már megyünk is, hogy folytathassátok. - teszem hozzá bunkón és most én ragadom karon Perriet és húzom el.
Befejeztem Louis-val és a hazudozásaival. Ezt már úgy sem tudja kimagyarázni mert a két szememmel láttam azt, hogy megcsal Eleanor Calderral.

2013. október 4., péntek

11.-Olyan fura.

Kissé idegesen állok meg - ezúttal a jó szoba ajtó előtt - és emelem kopogásra a kezem. Halkan kopogok a fehér ajtón majd alig pár másodperc múlva kinyílik és megjelenik előttem Louis teljes életnagyságban.
Semmi mosoly, ölelés vagy valami. Nem, csak áll és bunkón néz rám én pedig vissza rá. Mintha két idegen lennénk akiknek semmi közük egymáshoz. Nem csoda, hogy senki nem jön rá arra, hogy valójában mi van közöttünk.
Zsebre dugom a kezem és várom, hogy történjen valami. Komolyan nem tudom, hogy most mit kéne csinálnom. Őszintén megmondva már valahogy beszélgetni sincs kedvem. Elég csak rá néznem és még az életkedvem is elmegy.
Gyűlölöm amikor bunkó. Ilyenkor még a szeme sem csillog az arca pedig nyúzott. Pont mint akkor mikor haza jön egy hosszabb turnéról. Senkivel nem beszél, hanem rögtön a szobájába megy és bele dől az ágyába majd hosszú napokon át csak alszik. Aztán mikor felébred egy új hiperaktív Louis-t kapunk vissza aki állandóan hülyéskedik és vigyorog.
De most nem a turné a hibás hanem én. Vagyis gondolom, hogy én. Hisz azóta viselkedik ilyen furán mikortól meglátta azokat a képeket meg a cikket a magazinban. Addig semmi baj nem volt közöttünk. Szerelmesek voltunk és minden időnket együtt töltöttük. Nem érdekelt senki és semmi. Magunknak éltünk.
És én ezt mind elszúrtam csak azért mert féltékenykedtem. Pedig tudtam jól, hogy oka volt amiért akkor magával hozta Eleanort. Én mégis beképzeltem magamnak, hogy megcsal. És a fordítottja történt, ugyanis nem Ő csalt meg engem hanem én Őt.
Csodálom, hogy egyáltalán még képes rám nézni. A helyében keresztül néznék magamon. Az ilyenekre mint én vagyok mondják azt, hogy ribanc.
Legalább csinálna valamit. De így, hogy csak kukán áll az őrületbe kerget. Küldene el melegebb éghajlatra vagy ordibálna velem, és semmi.
Csak néz a kék szemeivel amiket annyira imádok. Azonban engem már kezd idegesíteni ez a tétlenség és ezt Ő is észre veszi.
Hanyagul hátat fordít nekem és vissza megy a szobájába ami annyit tesz nála, hogy én is bemehetek. Az ajtót magam után becsukom Ő pedig pont akkor ül le az asztala előtt álló székre és felém fordul miközben én a szobáját mérem fel. Ruhák hevernek szanaszét a földön, pizzás dobozok a polcokon az én szememet mégis az éjjeliszekrényén álló kép üti meg.
Lassan megindulok majd mikor kellő közelségbe érek megfogom a képkeretet és mosolyra húzódik a szám mikor felismerem önmagamat és Louist miközben ölelkezünk. A kép még karácsonykor készült és ez volt az első olyan ünnepünk mikor úgymond együtt voltunk. Őszintén megmondva nem hittem volna el, hogy tesz ki rólam képet az éjjeliszekrényére. Azt hittem, hogy nem akarja, hogy valaki esetleg gyanakodjon vagy ilyesmi.
Akaratom ellenére is egy könnycsepp csordul ki a szemeimből miközben vissza teszem a képet a helyére. És ezt Lou is észre veszi mivel feláll a székéből és megindul felém. Pontosan előttem áll meg miközben két tenyere közé veszi az arcom végül pedig letöröli a kósza könnycseppeket.
- Mi a baj Mack? - kérdezi csendesen én meg csak szipogok és nem bírok a szemébe nézni. Ő szeret engem én mégis mindeent elszúrok. Féltékenykedek Eleanorral pedig felesleges. Hisz látszik Louison, hogy tényleg szeret és soha nem lenne képes megcsalni. - Miért sírsz? - pillant rám aggódva.
Gúnyosan felhorkantok és elhúzom a fejem.
- Az a bajom, hogy egy pocsék barátnő vagyok - mondom végül hangosan. Louis értetlenül pislog rám és a fejét csóválja, hogy ez az állításom nem igaz. Pedig az. - Féltékenykedek ráadásul még meg is csaltalak pedig Te nem ezt érdemeled. Neked még a közös képünk is az éjjeliszekrényeden van. És nekem? - megsemmisülten ülök le az ágyára és temetem tenyerembe az arcomat. Azért jó, hogy most ezt így elmondtam. Nem érdemlem meg Őt. Ő jó, kedves és aranyos. Én pedig egy ribanc vagyok aki csak kihasználja.
- Na, ezt most fejezd be - térdel le elém majd kezeit a combomra teszi. Felemelem a fejem a tekintetünk pedig találkozik.  - Az én barátnőm nem ribanc hanem egy tündér. Lehet, hogy az utóbbi időben nehezen alakulnak a dolgok közöttünk, de ez nem jelent semmit. - halványan elmosolyodok, de valami még mindig taszít. Legalább nem tart egy ribancnak, pedig megérdemelném.
- Mégis kerültél az utóbbi időben. - hajtom le a fejem szomorúan. Elhúzza a száját és nem válaszol rögtön.
- Időre volt szükségem - sóhajt fel végül mire én felkapom a fejem és kérdő pillantást küldök felé. Időre volt szüksége? De mégis miért? - Fel kellett dolgoznom azt, hogy mostantól Liam áll barátnője leszel. Kicsit kiakadtam, hogy mostantól akkor csókolhat meg nyilvánosan amikor csak akar, nekem pedig tűrnöm kell.
Hoppá, szóval itt van a kutya elásva. A nagy Louis William Tomlinson féltékeny a legjobb barátjára. És beismerte saját maga! Ez azért nagy szó nála.
- Szóval féltékeny voltál. - vigyorodok el és az ujjaimat a hajába vezetem mire Ő reflexszerűen csukja le a szemeit. Tudom, hogy imádja mikor ezt csinálom úgy ahogy én is. Tiszta élvezetes a hajába turkálni és össze kócolni neki. El sem tudnám Őt képzelni rövid hajjal, sőt megharagudnék rá a levágatná. Akkor már nem lenne olyan Louisos a stílusa.
- Mondjuk úgy, hogy úgy éreztem magam mint Te, mikor Eleanorral vagyok. - nyissa ki a szemeit és javít ki. Akkor rettentő szarul érezte magát mivel én is mindig így érzek mikor Eleanorral van. És tudja nagyon jól, hogy utálom a csajt. Talán, hogyha nem pont Ő lenne a kamu barátnője akkor még jóban is lehetnénk. De így semmi kép sem.
- De ugye tudod, hogy ez a Liames dolog engem nem érdekel? - kérdezem meg. Jobb ha mindent idejében tisztázunk nehogy még több félre értés legyen közöttünk. - Csak segítek neki mert nem akarom, hogy a bandának miattam legyen vége. - teszem még hozzá mire Ő tétován, de bólint egyet. Látom az arcán a bizalmatlanságot, de sajnos ezen nem tudok segíteni.
Igazából ez nem is a teljes igazság ugyanis nem önszántamból segítek Liamnek. És, hogy őszinte legyek a banda sem nagyon érdekel úgy ahogy a problémáik sem. Ha apa nem hisztizne a sulim miatt és szó nélkül kiállná a tandíjamat akkor eszembe sem lett volna elvállalni ezt az ostoba melót. Tudom durván hangzik ez így,de sajnos ez az igazság. Engem csak a pénz hajt, de erről senki nem tudhat. Ezért kell jópofiznom Liammel mivel ha megtudná, hogy pénzt kapok érte akkor bele se ment volna. Ő azt hiszi, hogy jószívből segítek rajta.
- Gondoltam, csak akkor is olyan fura. - húzza el a száját. - Még hozzá kell szoknom, hogy Te és Liam...jártok.
Tényleg fura. Liam és én még csak össze sem illünk. Nem értem, hogy miért pont én lettem a 'kiválasztott'. Pedig szerintem más csaj szívesebben lenne a helyemben.
- Engem nem érdekel Liam! - vágom rá gondolkodás nélkül és a mellkasába bújok, Louis pedig a hátamat simogassa és a hajamba puszil. - Téged szeretlek és utálom mikor veszekszünk.
- Mostantól próbálom magam türtőztetni a kedvedért. - emeli fel a fejemet és lágyan megcsókol.
A csóktól sokkal jobb kedvem lesz és még az sem érdekel, hogy esetleg valaki benyithat és megláthat. Nem, most csakis Louis érdekel és ki akarom élvezni az összes vele töltött időt.
***
A telefonom csörgésére kelek fel. Idegesen tapogatom ki az éjjeliszekrényemhez majd nyomom meg a zöld pöcköt és tartom a fülemhez.
- Akár ki is vagy ajánlom, hogy valami fontosat akarj - szólok bele a készülékbe durván. 
A hangom olyan mintha másnapos lennék ami érthető ugyanis még félálomba vagyok. És utálom ha felébresztenek. Ilyenkor bunkó vagyok és mindenkivel képes vagyok össze veszni akaratom ellenére. A legközelebbi hozzátartozóim már megszokták, hogy jobb ha hagynak aludni. Mindenki jól jár. Én kialszom magam, ők pedig megússzák, hogy egész nap bunkó vagyok.
- Szia Mack itt Liam - bele morgok a készülékbe és vissza dőlök az ágyba. 
- Mit akarsz ilyen hajnali órákban? - kérdezem közben pedig azon vagyok, hogy ne aludjak el. Az biztos, hogy ezért még kapni fog amiért felébresztett. Sőt legszívesebben lecsapnám neki a telefont. Akkor legalább megtanulná, hogy ne ébresszen fel.
- Ha nem emlékeznél tegnap megbeszéltük, hogy ma elmegyünk vásárolni. - magyarázza egyszerűen.
Az álmosság egy csapásra eltűnik a szemeimből és hirtelen még csak fáradt sem vagyok. A vásárlás egyet jelent a holnappal vagyis a Brit Awardsal ahol Liammel először fogunk megjelenni mint egy pár. Te jó ég. Én még nem vagyok rá felkészülve. Úgy ahogy arra sem, hogy Liammel kell mennem vásárolni. De nincs más választásom, muszáj elmennem vele mert így képek fognak készülni rólunk, Paul pedig boldog lesz, mivel jól végezem a 'munkám'.  Ettől az ötlettől még mindig nem vagyok oda. Minek kell kiöltözni arra az ostoba díjátadóra? Miért nem mehet farmer nadrágba meg convers cipőbe? Nekem tökéletesen megfelelne és még kényelmes is lenne.
- Basszus - szisszenek fel és a homlokomra teszem a kezem. Hallom ahogy Liam a vonal túloldalán felkuncog. - Totál kiment a fejemből.
- Semmi baj. - válaszolja közömbösen. - Akkor mikorra menjek érted? - kérdezi én pedig elgondolkozok.
Előbb utóbb úgy is túl kell rajta esnem. Tök beteg dolog, hogy egy pasival kell mennem vásárolni. Louis soha nem jött el velem, de nem is nagyon zavart. Én és az üzletek nem vagyunk valami nagy puszi pajtások.
- Hány óra is van pontosan? - nincs kedvem eltartani a fülemtől a telefont, hogy megnézzem az órát.
- Olyan hét óra körül lehet.
- Reggel hét óra? - pattanok fel és ismét mérhetetlen düh kerít hatalmába. Ez az ütődött képes volt engem reggel hét órakor felébreszteni? Nincs neki jobb dolga? A normális emberek ilyenkor még aludni szoknak. Az ő hangján pedig nem hallani, hogy fáradt lenne.
- Aha. - ad választ a kérdésemre. - Én korán kelő típus vagyok. - teszi még hozzá.
- Ha itt lennél az biztos, hogy már a halottak számát népesítenéd - csóválom meg a fejem. Tényleg szerencséje van, hogy nincs itt mert tuti nem élne. Az oké, hogy felébreszt, de hogy hét órakor az már több a sokknál. Ezt még nagyon megkeserüli.
- De nem vagyok ott. - vigyorodik el jókedvűen. Inkább válasz nélkül hagyom. Úgyis csak össze vesznék vele. - Na,de akkor mikorra készülsz el?
- Mivel egyesek kiverték a szememből az álmot ezért most már tuti, hogy nem tudok vissza aludni, így szerintem olyan egy óra múlva nyugodtan itt lehetsz. - mondom el a menetet gyorsan.
Egy óra az tökéletesen elég mindenre nekem. Még reggelizni is van időm.
- Oké, ott leszek. - mondja és leteszi a telefont.
Felsóhajtok a telefonomat pedig az ágyra dobom majd szétterülök azon. Hatalmasat nyújtózkodok és olyan tíz perc múlva erőt veszek magamon majd nagy nehezen felkelek. Utam a fürdőszobába vezet ahol elvégzem a reggeli teendőimet és vissza érve a szobámba a földről felkapom a kezembe kerülő ruha darabokat. Talán ideje lenne rendet raknom ugyanis az összes ruhám a szekrényem helyett a padlón van. Nem vagyok egy rendszerető típus. Tudom, lány létemre tök ciki, de elég sokat éltem apával kettesben és Őt nem nagyon érdekelte ha rendetlenség van körülötte.
Az egy órát pontosan ki használtam ugyanis pont akkor értem le a földszintre és néztem ki az ablakon mikor Liam autója megállt a házunk előtt. Rögtön az ajtóhoz sietek ugyanis nem akarom, hogy esetleg valaki észre vegye. Azonban a próbálkozásom kudarcba fullad mivel az ikrek észre veszik és követnek egészen az ajtóig.
- Mit akartok? - nézek le rájuk közben pedig idegesen pislogok Liam kocsija felé.
- Liammel mész? - kérdezi izgatottan Phoebe.
- Hova mentek? - veszi át a szót Daisy.
- Semmi közötök hozzá. - állítom le őket majd sietős léptekkel lelovagolok a lépcsőn és szinte futva tetteszem meg a maradék utat az autóig. De nem könnyebbülök meg még az anyósülésen ülve sem
- Szia. - köszön jókedvűen Liam, de én még mindig az ajtóban álló Daisyt és Phoebet nézem.
- Csak indulj el amilyen gyorsan tudsz. - parancsolom közben pedig bekapcsolom a biztonsági övet. Liam értetlenül pislog felém, de azért beindítja a motort. Talán illő lenne bővebben kifejtenem neki a sietésem okát.-Jay minden áron meg akarja ismerni az új nagy 'szerelmemet'. - magyarázom gyorsan. Liam bólint egyet, hogy megértette és egy apró mosoly húzódik a szájára miközben végre valahára elindulunk.
Viszonylag az út elég gyorsan telik, ugyanis negyed óra múlva megáll az egyik bevásárló központnál. Ő rögtön kiszáll azonban én még mindig csak ülök és bámulom az épületet.
És, hogy megint miért érzem magam cikin? Nos azért mivel Mr.Szupersztár, London egyik legdrágább központjába hozott ahol márkásabbnál márkásabb ruhák találhatók és amikre nekem soha nem lesz pénzem. Életemben nem jártam itt, ugyanis tudtam, hogy semmit nem vehetnék, fájdítani a szívemet pedig nem nagyon szeretem. Nekem tökéletesen megfelel egy átlag pláza ahol olyan ruhák vannak amikre fussa a pénztárcám.
Liam észre veszi, hogy még mindig az autóban ülök, becsatolt biztonsági övvel majd irányt változtat és elindul felém végül pedig kinyitja az ajtót.
- Nem jössz? - kérdezi egyszerűen kíváncsian. Elég bénán érzem magam.
Most mégis, hogy mondjam meg neki, hogy én nem vagyok ilyen üzletekhez szokva? Eleve el sem akartam vele jönni.
- Öhm...esetleg nem mehetnénk valahova máshova? - kérdezem halkan miközben az ujjaimat tördelem. Na jó essünk túl rajta mert így nem hiszem, hogy megérti, hogy mit akarok. - Tudod itt eléggé drága ruhák találhatók...
- Ugye most csak hülyéskedsz? - emeli fel a hangját mire meghökkenek. Nocsak a csendes Liam még kiabálni is tud? - Azt hiszik, hogy a barátnőm vagy! Nem engedem, hogy valami csóró ruhában jelenj meg. - csóválja a fejét keményen.
Francba! Istenem mit vétettem, hogy ezt csinálod velem?
- De...
- Semmi,de! Én miattam van ez az egész, szóval nem várom el Tőled, hogy magadnak vegyél ruhát. - mondja komolyan. A pislogáson kívül sajnos mást nem tudok csinálni. Ő akar nekem ruhát venni? Ez durva. Viszont tényleg miatta kell eljátszanom azt, hogy a barátnője vagyok. De akkor sem engedhetem meg neki, hogy Ő fizessen.
- Ez is hülyeség. - vonok vállat amiért egy csúnya nézést kapok cserébe.
- Nem vitatkozok - mondja és egy gyors mozdulattal kikapcsolja a biztonsági övemet amitől én meglepődök.- Ha nem jössz be magad önként akkor a hátamon cipellek be! - emeli fel a mutató ujját fenyegetés képen.
Rendesen bekeményített az már biztos. Hevesen bólogatok mivel ahogy most elnézem tényleg képes lenne megcsinálni. Azt pedig nem akarom, hogy ennyi ember előtt a hátán cipeljen. Inkább megyek a saját lábamon.
Kiszállok az autóból és becsukom az ajtót majd kissé meglepődök mikor Liam megfogja a kezem. Sajnálkozva rám pillanat és akkor jövök rá, hogy nem messze tőlük egy csapat tini lány áll akik mikor meglátnak össze súgnak. Már megint elfelejtettem, hogy én a barátnője vagyok szóval az a normális ha kézen fogva sétálunk az üzletekben. Nincs mit tenni engednem kell.
Liam úgy járkál az üzletekben minta mindennapos vendég lenne. És ami engem kifejezetten zavar az-az, hogy szinte az összes eladó a nevén szólítja mintha mindenki annyira ismerné. Liam pedig még beszélget is velük.
Ami most kifejezetten jó ugyanis a sok eladónő segít a ruha választásban. Ugyanis ha Liamen múlna akkor képes lenne egy melltartót meg tanga bugyiban elküldeni a díjátadóra mivel szerinte abban mutatnék tökéletesen. Azonban mikor az ilyen hozzászólásáért erősen fejbe vágom, rögtön abba hagyja és leül egy székre majd onnan nézi ahogy percenként más-más estélyi ruhákban jelenek meg előtte.
De mikor már az ötvenedik üzletben vagyunk és a századik ruhát adják rám, nem csak Ő kezd kijönni a sodrából hanem én is.
- Nem veszek fel ilyen mini ruhát - csóválom a fejem mikor az egyik eladónő felmutat egy rózsaszín eléggé rövid ruhát. Liam szemei persze rögtön felcsillannak ami nála eléggé rossz jel. - Ebből kilátszanak a lábaim.-vágom be a durcát és össze kulcsolom a kezeimet a melleim alatt.
- És az már miért probléma? - tárja szét a kezeit Liam és lenéz a lábaimra amiből szerencsére semmit nem lát. - Láttam már a lábaidat és szerintem szexik.
- Másnaposan láttad. - javítom ki bunkón mire Ő megforgassa a szemeit. Tényleg kómásan látta, akkor reggel. Jó tényleg látta, de ez még nem azt jelenti, hogy véleményt is tud róla nyilvánítani. Amúgy is akkor nem engem kellett volna bámulnia hanem gondolkoznia kellett volna, hogy mit csináltunk.
- De láttam, és tetszett amit látok- húzza fel az orrát majd kiveszi a nő kezeiből a ruhát és beteszi a próba fülkébe majd a hátamnál fogva engem is benyom. Esélyem sincs elmenekülni. - Csak próbáld fel. Nem kell megvenni ha nem tetszik. - néz rám kedvesen.
- Ki fogsz röhögni ha meglátsz ilyen ruhában. - hajtom le a fejem. Jó ezt most komolyan én mondtam? Mióta lettem én ilyen nyálas? És mióta érdekel engem, hogy más mit gondol?
- Úgy ismersz mint aki kiröhög? - emeli fel a fejem és pontosan a barna szemeibe nézek amiből sugárzik a kedvesség. Érzem, hogy fülig elpirulok miközben megcsóválom a fejem. Hazudnék ha azt mondanám, mert tudom, hogy nem nevetne ki.
Hatalmas sóhaj hagyja el a számat és behúzom a függönyt, de előtte még látom Liam kivirult arcát. Nem tudom, hogy mit van úgy oda ezért a ruháért. Gyorsan bele bújok, de nem nézek bele a tükörbe. Ismét elhúzom a függönyt és kilépek, Liam szája pedig a földet súrolja. Miért viselkedik ilyen furán? Biztos ilyen ronda vagyok benne.
- Béna? - kérdezem csendesen Ő pedig felém lépked majd gyengéden a tükör fele fordít, hogy tudjam megnézni magam.
A ruha tökéletesen simul a derekamhoz míg a fodros szoknya pont az én stílusomhoz való. Nem is annyira estélyi és nem is annyira hétköznapi.
- Én mondtam, hogy szexi lábaid vannak. - kacsint Liam én pedig tarkón vágom a beszólásáért.
A ruhát természetesen megveszi ami azt jelenti, hogy már csak cipőt kell venni ami könnyebb feladatnak bizonyul. A szemem rögtön megakad egy rózsaszín cipőn ami tökéletesen illik a ruhámhoz csak az a baj, hogy extra magas sarka van és nem tudok benne menni.
- Oké ezt tényleg nem vállalom be - csóválom a fejem mikor a cipő a lábaimon van és Liam karjába kapaszkodok. Szinte már szorítom azt és ezt onnan tudom mert a mellettem álló srác arcán fájdalom tükröződik. Tuti, hogy nem engem el mert elesek. - Nincs kedvem eltaknyolni annyi ember ember meg kamerás előtt. - csóválom a fejem heves.  Liam arcán látszik, hogy megérti azonban egyben töprengő fejet is vág.
- Megoldjuk - nyugtat és lenyom a székre, hogy tudjam levenni a cipőt. Felemelő érzés mikor megszabadulok. Ezek nem cipők inkább kínzó eszközök. - Egész éjjel így-úgyis mellettem leszel, szóval majd foglak. - mondja a remek ötletét és mielőtt ellenkeznék gyorsan megfogja a cipőket és kifizeti.
Amíg Ő távol van addig én kicsit szét nézek az üzletben. Bár ne tettem volna ugyanis az egyik polcon a szemem megakad egy méregdrága fekete bőr bakancson. Úgy fogom meg mintha egy kincset érő dolgot tartanék. Számomra az ugyanis mindig szerettem a bakancsokat, csak apa soha nem volt hajlandó venni. Azonban amilyen gyorsan levettem, olyan gyorsan vissza is raktam a helyére mikor megláttam az árát. Pedig tényleg rettentően tetszett.
- Mi a baj? - jön mellém Liam majd tekintete ugyan oda vándorol ahova az enyém. Vagyis a bakancsra. Látjátok ezért nem szeretek én ilyen helyeken. Meghasad a szívem. - Szép kis bakancs. - bólogat.
- Az ára is szép. - vonok vállat majd sarkon fordulok, de hamar meg is állok mivel Liam nem jön utánam.- Gyere már. - és akkor olyat látok amitől kis híján elájulok.
Liam megveszi nekem a cipőt! Majd mikor kifizeti vigyorogva kezembe nyomja a táskát azonban én nem fogadom el. Nem vagyok szemtelen!
- Ezt nem fogadhatom el - csóválom a fejem hevesen. - A ruhába is csak azért mentem bele mert nem akarom azt, hogy miattam kerülj cikis helyzetbe. - mondom keményen. Ez tényleg már túl sok. Amúgy is, hogy fogom neki ezt mind vissza fizetni?
- A bakancsot azért kapod amiért bele mentél abba, hogy eljátszod azt, hogy a barátnőm vagy. Én ezért rettentő hálás vagyok. És amúgy is a pénz engem nem érdekel! Ha nem tudnád világsztár vagyok és bármit megengedhetek magamnak. - magyarázza keményen. Tényleg komolyan beszél. És szerintem nem is engedne közbe szólni. - De ha nem fogadod el tőlem akkor kénytelen leszek vissza vinni.
- Inkább ne. - mosolyodok el, majd olyat teszek amitől még én is meglepődök.
Egy hatalmas puszit nyomok az arcára azért amit ma értem tett...

2013. szeptember 27., péntek

10.-Miért is jöttél?

Hellóóó! Péntek és új rész. Nos a kövi nem tudom, hogy mikor jön ugyanis eléggé be vannak táblázva a napjaim :/ and asszem ideje lenne leállnom a desing változtatással mivel elég gyakran cserélgetem mostanában :D but nem tehetek róla bc imádom ezt csinálni...imádok ilyenekkel hülyéskedni és tök büszke vagyok magamra (Ego4ever) nah csöviii

Két nap.
Igen, ennyi nap telt el azóta, hogy utoljára láttam Louist. Szó nélkül elviharzott Paul irodájából és mikor utána mentem már hűlt helye volt. Még csak nem is mondta, hogy hova ment. Felszívódott mintha az űrlények rabolták volna el.
És tudjátok mi idegesít legjobban? Hogy nem veszi fel azt a rohadt telefont! Most komolyan, nehezére esne neki megnyomni azt a zöld pöcköt és annyit mondani, hogy : Hé, Te ribanc épp Eleanorral kefélek valahol, szóval nem kell aggódnod miattam.
Tudom durván fogalmaztam, de már az agyamra megy amit csinál. Öt percenként hívom még éjjel is. Annyi üzenetet írtam neki, hogy simán kiadhatnák egy regényben.
De választ nem kapok. Olyan mintha egy totál ismeretlen pasit zaklatnák. Az egészben pedig az cseszett fel a legjobban mikor tegnap este felnéztem Skypera és be volt jelentkezve, persze az állapota elfoglalt volt. Rettentően megörültem és rögtön videóhívást kezdeményeztem mivel tudtam, hogy akár mikor válaszolna. Lehet elfoglalt volt a neve mellett a kis pöcök, de az engem soha nem érdekelt. Mikor el kellett utaznia a bandával akkor is nap mint nap így szoktunk beszélgetni.
Azonban tegnap nem ez történt, ugyanis nem válaszolt. Ültem a laptopom előtt és vártam valami csodára, de semmi. És ez engem rettentően idegesít.
Még a hülyének is feltűnne, hogy kerül engem. Nem el hiszem, hogy nem nézi meg a telefonját. Ha annyi dolga is lenne akkor is tuti, hogy megnézni ki kereste. Amúgy pedig nem hiszem el, hogy annyira elfoglalt. Se turné, se interjúk és ha stúdióznak akkor is maximum pár órát. Itt nem ez a gond.
Itt én vagyok a gond és az, hogy bele mentem abba, hogy eljátszom Liam kamu barátnőjét. Totál berágott rám és mostanra már látni sem akar.
Pedig ez rettentő hülye húzás tőle ugyanis neki ismernie kellene ezt a szituációt. Hisz ott van Eleanor aki a kamu barátnője. És én nem balhéztam így mint Ő mikor megtudtam. Bele nyugodtam és az láttam magam előtt, hogy a kiborulásommal semmit nem érnék el. Bele törődtem és tűrtem azt, hogy mindenhol kézen fogva mutatkoztak, vagy pedig csókolóztam. Megértettem, ugyanis tudtam, hogy ezzel csak Louisnak segítek és a karrierjének. Soha nem tudtam volna magamnak megbocsájtani, hogy én tettem tönkre az álmait. És ha ehhez az kellett, hogy befogjam hát akkor én befogtam.
De akkor Ő ebbe most miért nem képes bele törődni? Csak Liamnek segítek és a bandának! Ha nemet mondtam volna Paulnak akkor már már nem lenne One Direction ,mert a rajongók elpártoltak volna tőlük. Meg kéne köszönnie nekem. Na arra várhatok. Mert ha én nem keresem meg akkor egy ideig még biztos, hogy nem fog haza jönni.
Ezzel az elhatározással indultam le a földszintre, ugyanis az biztos, hogy Jay tud fiáról valamit. Az ebédlőbe érve csak az ikreket pillantottam meg, de a fülemet a konyhából kiáradó zaj ütötte meg. Utat változtattam és beléptem az előbb említett helységbe.
Jay épp mosogatott míg Lottie valamilyen magazint olvasott, Fizzy pedig a telefonján játszott. Épp, hogy csak beléptem máris az összes szem rám szegeződött. Ezt annyira nem bírom.
- Örülök, hogy végre úgy döntöttél, hogy szóba állsz velünk - Jay rám mosolygott majd szó szerint lenyomott a székre míg Ő leült közvetlen mellém. Kezdődhet a vallatás. Ugyan ezt csinálta mikor megtudta, hogy Tyler és én nagyon jóban vagyunk. Igazából egyszer mikor haza kísért, Jay az ablakból leselkedett. Aztán mikor bejöttem rögtön leültetett, hogy mondjak el mindent. Persze semmit nem tudtam mondani ugyanis nem jártam Tylerre. - Ugye tudod, hogy nem kell előttem titkolóznod? Fiatal vagy és gyönyörű. Apáddal teljes mértékben elfogadtuk azt, hogy felnőttél és ebbe a szerelem is bele tartozik. De mond akkor miért titkolózol előttünk? - kezdi a beszédét majd mikor a végére ér, elhúzza Lottie elől a magazint és rámutat a címlapra.
Ismét önmagammal találom szembe magam, na meg persze Liammel. Remek a címoldalra kerültünk ahogy tegnap megpusziltam a házunk előtt. Most már hivatalos az, hogy összejöttünk.
- Öhm...- azt sem tudom, hogy mit mondjak. Kamu az egész, de Paul megmondta, hogy senki nem tudhatja az igazat. És ebbe a család is bele tartozik. Kezdődhet a hazudozás.
- Behívhattad volna - mondja szemrehányóan Jay. - Szívesen megismerkednék vele közelebbről is. Eddig úgyis csak futólag láttam.
- Majd egyszer eljön az-az idő is - kacsintok rá Jayre neki pedig fülig ér a szája. Na arra várhat, hogy én ide hozzam Liamet úgy mint a pasimat. Louis sem hozta ide Eleanort, szóval én sem fogom. - Egyébként Louis hol van?
- Hát a villában. - válaszolja egyszerűen Fizzy mire az én szemeim felcsillannak. A villában? Szóval az 1D villában.
- Biztos? - kérdezem gyanakodva nehogy aztán véletlenül oda menjek, Louis pedig nem lesz ott. Persze hiszek Fizzynek, de azért jobb biztosra menni.
- Szerinted hány villája van Louisnak? - pillant rám Fizzy mire én vállat vonok. Úgy tudom, hogy Louisnak nincs háza, hisz itthon lakik. El sem tudnám képzelni azt, hogy saját lakása van. Ő nem olyan.
- Az nem is az Ő villája hanem a bandáé. - kezd el vitatkozni Lottie. És megint kezdik. Néha már az agyamra megy az állandó veszekedésük. Olyan hülyeségeken képesek össze veszni, hogy csak na. Idegfeszítő. Apa szerint ennyi évesen én is ilyen voltam. Tinik! Hát szerintem én nem voltam ilyen hisztis, de aztán ki tudja.
Amilyen gyorsan csak tudok felállok az asztaltól majd a pultól elveszem a kocsi kulcsot és amilyen gyorsan csak tudok elhúzok otthonról.
Apa Audija a ház előtt áll. Egy gyors mozdulattal beülök a volán mögé majd elhajtok a ház elől. Még mielőtt valaki azt hinné, hogy ez a saját kocsim az téved. Ez igazából olyan családi autó amit mindenki használ. Apa pár éve vette még Louisnak ugyanis megunta, hogy minden reggel magának kellett minket iskolába vinnie, mivel nem voltunk hajlandók gyalogolni. Este pedig Louist kellett haza hozni az edzésekről. Amit Lou letette a jogsit, apa vett egy Audit, hogy mostantól ne neki kelljen furikáznia minket. Aztán ugye Louis jelentkezett az X-Factorba és nem járt iskolába, így rám hárult a feladat, hogy mindenhova nekem kell vinnem a lányokat. Aminek örülök mivel így az enyém az autó és oda mehetek ahova csak akarok. Jól jártam.
Fél óra elteltével pedig bekanyarodok a város leggazdagabb negyedébe. Igazából nem sokszor jártam erre fele mivel valahogy kényelmetlenül érzem magam az ilyen környezetben.
Mindenhol méregdrága villák medencékkel meg hatalmas kertekkel. A villák előtt pedig olyan autók állnak amikre nekem soha nem lesz pénzem.
Irigykedhetnék, de minek? Ha annyira szükségem lenne az ilyen életre akkor tennék érte valamit. Amúgy is itt van Louis. Világsztár mégsem szállt el a sikertől. Otthon lakik, nincs autója és boldog.
Az autót leállítom a villa elé, majd kissé idegesen szállok ki. Fogalmam sincs, hogy mi lesz. Lehet, hogyha meglát rögtön rám csapja az ajtót mivel nem akar látni. Remélem azért ilyet nem fog csinálni. Hisz nem az én ötletem volt ez az egész. És amúgy sem kellene neki ennyire túl reagálni a dolgokat.
Csiga lassúságú tempóban lépkedek fel a lépcsőn majd állok meg a bejárati ajtó előtt és remegő kezekkel nyomom meg a csengőt. Még így az ajtó előtt is állva hallom ahogy a házban megszólal a jellegzetes hang.
Alig telik el pár perc, mikor nyitódik az ajtó és Niallel találom szembe magam. Elmosolyodok és velem egy időben ő is.
- Szia Mack, rég láttalak - még csak feleszmélni sincs időm olyan gyorsan húz magához és ölel meg amit én nem viszonyozok. Csak állok mint egy bábu a kezeim lógnak, Ő pedig szorosan húz magához. Miközben én a válla fölött kukucskálok be, de az emberemet nem találom. - Mi szél hozott felénk? - enged el és kérdezi kíváncsian.
Tényleg elég hülyén nézhetek ki. Szó nélkül csak úgy beállítok ide mikor senki nem hívott. Ciki.
- Louis? - kérdezem végül. Szerintem ezzel mindent elárultam. Én csakis miatta vagyok itt. Ha nem akarnák találkozni vele akkor eszem ágában sem lenne ide jönni. Hisz mit csináljak én itt? Ez itt nem az én világom.
- Gyere, bent van. - fogja meg a karom Niall majd behúz a hatalmas házba.
Tátott szájjal bámulok meg mindent, közben pedig azon gondolkozok, hogy nekem vajon mikor lesz ilyen méregdrága házam. Szerintem soha. Nekik sem lenne, csak éppenséggel jókor voltak jó helyen. Hány húsz éves srácnak van egy villája külön moziteremmel? Nem soknak. És még edzőtermük is van. Minek? Nem úgy néznek ki mint akik szeretnek sportolni.
Mikorra elérünk az ebédlőhöz hasonlító helységhez , még kényelmetlenebbül érzem magam. És erre az tesz rá egy lapáttal mikor meglátom a bazinagy plazma tévét, meg a sok díjat amit a banda kapott. Egy egész fal csak azokkal van kirakva. A sok közül mégis a Brit Awards díjuk tűnik ki a legjobban.
Kissé elszédülök ahogy a díjat nézem, ugyanis eszembe jut az, hogy alig két nap múlva én is ott lesz a díjátadón Liam oldalán mint újdonsült barátnője. Remek!
Én én az ilyen puccos helyek. Még magassarkú cipőben sem tudok járni a szoknyáktól pedig frászt kapok. Fogalmam sincs, hogy mi lesz velem. Még normális ruhám sincs, farmerban pedig nem mehetek oda. Be sem engednének.
Elfordítom a fejem a díjakról és épp a szoba többi zugát akarnám felmérni mikor megakad a szemem a kanapén ahol Louis, Zayn, Liam, Harry és...és Eleanor foglal helyet pontosan a pasim mellett. Elég szorosan ülnek egymás mellett ami már kicsit feltűnő.
De Louis arca minden pénzt megér. Amin meglát, felpattanik a kanpéról és megindul felém.
- Mack, Te mit keresel itt? - kérdezi mikor oda ér elém. Karjaimat össze kulcsolom a melleim alatt, a számat apróra össze csücsörítem és a legcsúnyább nézésemmel ajándékozom meg.
- Talán zavarok? - kérdezek vissza és jellegzetes nézéssel Eleanorra nézek aki csak bájosan mosolyog rám, végül pedig Ő is feláll és Louis mellé lépked.
Ha az átkaim fognának akkor Miss.Calder már rég a halottak köreit népszerűsítené ugyanis magamban pár másodperc alatt elátkoztam. De sajnos az átkok nem fognak mivel Eleanor pontosan Louis mellett áll meg a csontos kezeit pedig a pasim vállára teszi.
Magamban felordítok és próbálom kiverni azt a gondolatot a fejemből, hogy Louis esetleg megcsalt Vele.
- Mégis miért zavarnál? - szólal meg Liam is. Most jut el a tudatomig, hogy Ők is itt vannak a helységben. - Hisz mostantól Te is közénk tartozol - teszi hozzá és rám kacsint.
Akkor esik le, hogy Eleanor nem tud a mi kis titkunkról. És elvileg nekem sem szabadna tudnom róla, hogy Ő és Louis valójában nem is járnak. De én tudok róla ezért is esik ilyen szarul, hogy most itt fogdossa előttem a pasimat.
- De miért is jöttél? - kérdezi meg ismét Louis és eszébe sincs rá szólni Eleanorra, hogy vegye le a kezét a válláról és, hogy ne simogassa a hátát.
Oké ha Louis játszani akar akkor én is játszani fogok. Hisz Eleanor nem tud semmiről.
- Mert hiányzott az én Limucim. - adok választ mostohabátyám kérésére és egy hatalmas vigyort villantok a kanapén ülő srácra akit kissé meglep a válaszom úgy ahogy Lout is. Ugyanis az arca egy csapásra komorrá válik és elsötétül és szinte hallom ahogy a szíve darabokra törik pont úgy ahogy az enyém pár perce.
Nem zavar. Jókedvűen indulok meg a kanapé felé majd ülök le pontosan Liam mellé aki még mindig elég érdekesen figyel pont úgy ahogy Eleanor is.
Ahogy vissza sétál a kanapéra le sem veszi rólunk a szemét. Ezt Liam észre veszi ugyanis kezeit az enyémekbe csúsztatja a látszat kedvéért. Hagyom, hogy az ujjaink össze kulcsolódjanak és rá mosolygok. Mindenki minket bámul és kissé zavaró csend telepszik a szobára. Pár pillanat múlva Louis is leül Eleanor mellé, de senkire nem néz rá. Csak bámul maga elé komoran, összekulcsolt kezekkel. Kényelmetlenül érzem magam ugyanis pont azért jöttem, hogy tudjam megbeszélni vele a dolgokat.
Ismét megszólal a csengő és Zayn gyorsan feláll Harry mellől.
- Ez biztos Perrie lesz. - mondja miközben kisétál a szobából.
Perrie Zayn barátnője és egyben a Little Mix lánybanda egyik oszlopos tagja. Személy szerint én nagyon szeretem a zenéjüket. Igaz Perriet még csak látásból ismerem, de úgy tűnt, hogy nagyon kedves és aranyos lány. Hát majd most kiderül.
Alig telik el pár perc és Zayn vissza tér kéz a kézben Perrievel. Mosolyogva köszön végül pedig a szeme megakad rajtam és Liamen. Szemeit levezeti az összekulcsolt kezeinkre pont úgy ahogy én is. Elfelejtettem, hogy még mindig fogom Liam kezét. Próbálom elhúzni, de Liam valami oknál fogva nem akarja elengedni a kezem. Szuper.
- Ti még nem ismeritek egymást - szólal meg Zayn és rám mutat. Ettől féltem. Hazudnom kell és ez annyira hülyeség. Az emberek nem érdemlik meg, hogy a szemükbe hazudjak. De nem tehetek mást. Perreire úgy kell néznem mint egy rajongó aki azt hiszi, hogy én és Liam járunk. Igen, rájöttem, hogy Liam azért nem akarta az előbb elengedi a kezem. Így akart figyelmeztetni, hogy Perrie előtt mi vagyunk a fülig szerelmes párocska. - Perrie Ő itt Mackanzie Liam barátnője és egyben Louis mostohahúga akit a múltkor egész éjjel kerestünk aztán pedig kiderült, hogy Liammel volt. - felálltam Liam mellől és egy kissé szégyenlősen léptem a szőke hajú lány felé és nyújtottam kezet.
Perrie barátságosan fogadta el azt majd kedvesen rám mosolygott. De tényleg aranyos volt. Sokkal jobban bírom már most mint Eleanort. És nem mellesleg rettentően illik Zaynhez.
- Bocs a múltkori éjjelért - kérek bocsánatot ugyanis Louis is említette, hogy akkor éjjel mikor beálltam Liammel együtt és leléptem, Ők hárman engem kerestek. - Nem gondoltam volna, hogy ennyien keresni fognak. - húzom el a számat. Perrie arca épp olyan marad mint eddig volt. Vagyis mosolyog.
- Ugyan, ezért nem kell bocsánatot kérned - legyint egyet a kezével jóízűen. - Tudom milyen érzés az mikor fülig szerelmes az ember. - teszi hozzá és a következő pillanatban hozzá bújik Zaynhez aki boldogan karolja át barátnőjét.
Tényleg szeretik egymást és nem csak megjátszák. Boldogok együtt és nem engedik azt, hogy valaki közéjük álljon. Pedig mind a ketten sztárok és egy csomó rajongóik vannak és ezáltal rengeteg utálkozójuk is lehet. De Őket nem érdekli. Szeretik egymást és ez a lényeg. Semmi hazudozás, titkolózás csak Ők.
- Így néz ki az ember ha fülig szerelmes? - száll be a beszélgetésbe Louis is. Rögtön felé kapom a kezem miközben Ő feláll, de nem néz rám. Tudom, hogy gúnyból mondja és még nem fejezte be. - Ez érdekes, mert szerintem Liam arca mindig ilyen. Ha szerelmes ha nem. - vonja meg a vállát bunkón és Liamre néz. Az említett pedig csak ül paprikapiros fejjel. Louis direkt csinálja ezt és ez nekem nem tetszik.
- Tudod Louis ez az egész dolog még új, mind kettőnknek - köszörüli meg a torkát Liam és jellegzetes pillantást küld Louis felé, ami valami olyasmi, hogy hagyja abba amit elkezdett mert ha így folytassa rájönnek az igazságra. - És amúgy is, úgy is lehet tiszta szívből szeretni valakit ha nem csókolóznak minden másodpercben. - azta. Ezt komolyan Liam mondta? Mikortól lett Ő ilyen bölcs? Vagy mindig is ilyen volt csak én nem tudtam? Honnan is tudhatnám mikor alig ismerem.
Pár másodpercig Louis és Liam farkasszemet néznek ugyanis mindenki Liamnek adott igazat. És szerintem is neki volt igaza. Louis csak féltékeny amiért segítek Liamnek, és ebbe nem tud bele törődni. Pedig muszáj lesz neki ha nem akar elveszíteni. Hisz Liam az egyik legjobb barátja! Már csak megbízik benne. Én Liamre nem tekintek úgy. Csak barát és az is marad.
Végül leülök Liam mellé és hálás pillantást vetek rá amiért leállította Louist.
- Bekeményít a bátyó. - röhög fel Harry és Loura utal, de egy csúnya nézéssel belé fojtom a szót. Még az kell, hogy Harryvel is kezdjen el veszekedni.
Túl feszült a csend és ez engem idegesít. Liam feszülten ül mellettem és még csak rá sem néz Louisra. Míg Louis lazán ül Eleanor mellett és az ujjaival a térdén dobol.
- És Mack, tudod már, hogy mit veszel fel a Brit Awardsra? - kérdezi meg végül Perrie aki az egyik fotelben foglal helyet Zayn ölében.
Legtöbb esetben, most vissza kérdezném, hogy mit akar, de nem teszem. Tisztán értettem a kérdését és tudom, hogy erre valami normális választ akar. Csak az a gond, hogy fogalmam sincs, hogy mit mondjak.
- Öhm...még nem igazán gondolkoztam ezen. - túrok bele a hajamba és motyogom az orrom alatt.
Bár meg se szólaltam volna ugyanis Perrie arcára fagy a mosoly és össze húzza a szemöldökét. Majd Eleanorral egyszerre szólalnak meg felháborodva. Remek. Tényleg jobb lett volna ha befogom.A két lány totál kiakad és felháborodva mesélik azt, hogy ez milyen nemes díjátadó és oda kell tennem magam, de rendesen. Na igen csak engem nem érdekel. El sem kéne rá mennem ha most nem lennék Liam kamu barátnője. De az vagyok, sajnos.
- Ezen sürgősen változtatni kell - csóválja meg a fejét Perrie. - Szépen elmentek Liammel vásárolni!
- Tessék? - egyszerre kérdezem én, Liam és Louis.
Vásárolni? Liammel? Közösen? Kettesben? Te jó ég. Mi jön ez után még?
- Két nap múlva itt a díjátadó. Ugye nem akarsz farmerban megjelenni? - néz rám Eleanor rosszállóan.
Már épp azon vagyok, hogy rábólintsak, hogy de így akarok menni, de Liam lágyan megbök és megcsóválja a fejét, hogy ne szóljak inkább semmit. Úgy is teszek, de ezt Louis észre veszi, ugyanis hirtelen felpattan El mellől majd felviharzik az emeletre.
- Kösz Perrie az ötletet. - mondja Liam.
Szóval most vásárolnom kell mennem Vele. De szuper. Mintha nem tudnák magamnak ruhát venni. Azonban nem ellenkezhetek. Mosolyogva rábólintok.
Halk beszélgetésbe kezdünk, de engem valahogy nem köt le. Csendben hallgatom a srácokat, de mikor Harry és Niall is eltűnik úgy gondolom, hogy ideje lenne tényleg megkeresnem Louist. Felállok és gyorsan elmotyogom, hogy mosdóba kell mennem Perriék pedig bólintanak, hogy megértették.
Utam az emeletre vezet, de mikor felérek megtorpanok. Egy csomó ajtó ami mind csukva van. Most mégis melyik lehet Louis szobája. Tanácstalanul megvakarom a homlokomat és lépek egyet előre majd az első ajtó felé fordulok. Ki tudja, lehet szerencsém lesz és Lou pont itt lesz. Amúgy bele haltak volna ha mondjuk a szobájuk ajtajára tettek volna ki egy táblát a neveikkel?
Vállat vonok és benyitok. Egy kék szobával találom szembe magam ahol szokatlan rend uralkodik. Ez biztos nem Louis szobája ugyanis Ő rettentő rendetlen. Kicsit beljebb lépek mikor megakad a szemem Harryn aki az ágyán van szét terpeszkedve és épp a telefonját nyomkodja. De mikor észre veszi, hogy társasága érkezett rögtön felült és szélesen elvigyorodott.
- Bocsi, eltévesztettem az ajtót - kérek gyorsan bocsánatot Ő pedig addigra már fel is állt az ágyáról. Jó most biztos tök hülyén nézhetek ki. Mekkora barom vagyok már amiért kopogás nélkül csak úgy rányitok. - Louis szobáját keresem. - teszem még hozzá magyarázás képen.
- Mellettem lévő szoba. - válaszolja vigyorogva és fejével bök egyet, hogy merre találom barátja szobáját.
- Köszi. - mondom és ki akarok menni mikor elkapja a karomat és vissza ránt. Túl erősen húz vissza ugyanis pontosan előtte állok meg. Egy kissé kényelmetlen helyzet alakul ki közöttünk ezért nagy nehezen kihúzom karomat a szorításából. - Tehetek érted valamit?
- Hallom le akarod szedetni a tetkót - mondja és a kezemre pillant ahol Liam neve virítana ha nem hosszú ujjú pólót viselnék. De azt viselek így nem látja.
Várjunk csak, Harry honnan tud a tetkóról? Hisz én nem mondtam neki és Liam is tudja nagyon jól, hogy kussolni kell. Én kinyírom Niallt! Hogy merészelte elmondani bárkinek is? Mi van akkor ha véletlenül Louis fülébe jut? Ezt nem tudnám olyan könnyen kimagyarázni.
- Honnan tudsz Te a tetkóról? - húzom össze a szemeimet apróra és gyanakodva méregetem a Göndörkét. Zöld szemei csillognak miközben hatalmasokat pislog.
- Ugye most csak hülyéskedsz? - kérdezi végül mire én értetlenül pislogok rá. Valamiről esetleg tudnom kéne? Még mindig nem emlékszek arra az éjszakára. - Hisz Te könyörögtél, hogy vigyelek el magammal. - mondja végül mire én elfehéredek.
Kezeimet a homlokomra teszem majd sápadtan ülök le Harry ágyára. Pár pillanat múlva pedig Ő is csatlakozik hozzám. Ilyen nincs. Mégis, hogy kérhettem ilyet?!
- Istenem ez szörnyű - suttogom megsemmisülten. Most mit gondolhat rólam Harry? - Biztos, hogy így volt? - pillantok rá segélykérően. Jaj, csak mondja azt, hogy nem így volt.
- Szóval pont úgy ahogy Liam Te sem emlékszel semmire - bólint vigyorogva én pedig hevesen rázom a fejem. - Igen, Mack így volt. Könyörögtél, hogy vigyelek el magammal a szalonba. Szinte már sírtál én pedig bele mentem. Mind a ketten eljöttetek Liammel. Mikor megérkeztünk fel voltatok dobódva. Smároltatok meg totál beteg dolgokat csináltatok. Aztán arra még emlékszek, hogy minden áron Liam nevét akartad magadra tetováltatni, de többre sajnos nem mert elaludtam. Már csak akkor keltem fel mikor megérkeztünk Liam lakása elé és kiszálltatok. - meséli el azt a hülye éjszakát amiből én semmit nem tudok.
Komolyan nem ismerek magamra. Soha nem szokok könyörögni. Milyen beteg dolgokat csinálhattunk még? Szerintem jobb, hogy nem tudom mivel nem vagyok kíváncsi rá.
- Mielőtt elkönyvelnél egy ócska ribancnak, tisztázzuk, hogy én nem vagyok ilyen - nézek rá totál vörösön Ő pedig felröhög. Jó, hogy ennyire élvezi a kínszenvedésemet.  - Nem szokok bulizni és inni sem.
- Liam mondta, hogy mind ketten megittatok valami löttyöt ami miatt semmire nem emlékeztek - mondja nyugtatás képen. Végre egy jó hír. Legalább nem hisz valami részeg ribancnak aki mindenkivel össze fekszik.- Egy valamire azonban nem válaszolt. Mi a francot csináltatok Ti együtt egész éjjel? - ennyit a jó kedvemnek.
- Nem tudom. - mondom egyszerűen, Harry pedig felhúzza a szemöldökét.
- Most komolyan. Nem veszem be, hogy nem feküdtetek le. - csóválja meg a fejét hevesen.
- Komolyan nem tudom - vágom rá gondolkodás nélkül. Amúgy is ha tudnám nem neki mondanám el. Semmi köze a magánéletemhez. - De most már tényleg mennem kell. - állok fel ismét az ágyról és indulok meg az ajtó felé.
- Szerintem meg tudod, csak félsz bevallani mert tartasz attól, hogy esetleg Louis megtudja. - szól után mire én vissza fordulok. Még beszélni is elfelejtek ahogy Harryt nézem.
Erre mégis mit mondjak? Az igazat? Azt, hogy jól gondolja és tényleg lefeküdtem Liammel? Akkor sem fogom beismerni...



2013. szeptember 24., kedd

9.- Jobb ha befogod!

Hellóóó!! Ahogy ígértem előbb hoztam a friss részt :D remélem mindenki happy lesz tőle....óhh és az előző részhez kaptam két nem tetszik pipát...hát ok....de azért örülnék neki ha ez a két személy bővebben kifejetné erről a véleményét mivel sajnos így nem tudok változtatni azon ami őket zavarja...szóval ha valaki oda pipál akkor légy szíves legyen benne annyi emberség, hogy ír egy komit és ott felvázolja azt ami nem tetszik...köszöntem

- Neked van jogsid? - pillantok fel a fölöttem álló srácra aki csak félősen mosolyog és bólint egy aprót.
Összehúzott szemekkel vizslatom a srácot és azon gondolkozok, hogy vajon kamuzik-e. Totál nem normálisnak érzem magam, ugyanis akkor reggel mikor az Ő lakásában keltem fel, megkértem, hogy vigyen haza, de Ő azt mondta, hogy nincs jogsija. Tudom még ez miatt totál ki is akadtam és össze is vesztem vele. Ha nem lett volna ott Niall akkor haza kellett volna gyalogolnom. De mivel a Szöszi szerencsémre pont ott volt, így haza vitt.
Megpiszkálom az orrom, Liam pedig pár lépcsőfokkal lejeb megy, gondolom azért mert fél, hogy megint neki ugrok. Megérdemelné, ugyanis ezek szerint akkor reggel hazudott. Hisz egy nap alatt nem hiszem, hogy hirtelen lett jogsija.
Viszont van ennél fontosabb dolgom is. Mégpedig Louis. Nem lenne szép dolog ha most megint szegény Liamen vezetném le feszültséget. Nem, most nem Liam fog bűnhődni azért mert Louis itt hagyott szó nélkül, csak azért mert bele mentem abba, hogy eljátszom Liam kamu barátnőjét. Ezért most a drága pasim fog bűnhődni ,csak kerüljön a kezeim közé.
Én szó nélkül tűrtem mikor kijelentette, hogy Eleanor lesz a kamu barátnője. Pedig nekem is szarul esett ugyanis akkor már pár hónapja én voltam a barátnője. Eszébe sem jutott, hogy esetleg bevallja mindenkinek, hogy igazából a mostohahúgával jár. Ha akkor éjjel betartotta volna a szavát akkor most ez nem történt volna meg, ugyanis mindenki megtudta volna, hogy mi ketten járunk. Nem kellett volna kamu barátnők meg semmi hazudozások.
Szóval ez az egész Louis hibája és nem az enyém. Én sem örülök neki, hogy hazudoznom kell mindenkinek. Bele értve a családot a barátaimat és mindenki mást. Nem erősségem a hazudozás.
- Van. - válaszolja szűkszavúan én pedig nagyon lassú mozdulatokkal felállok a hideg lépcsőről, hogy tudjak a szemébe nézni.
Egy helyben áll pár lépcső fokkal lejeb majd riadt pillantásokat küld felém. Megint rosszkor van rossz helyen.
Hazudott nekem! Most komolyan miért? Hisz simán megmondhatta volna akkor reggel, hogy ' hé, bocsi komolyan gondoltam, hogy idegesítesz, szóval nincs kedvem tovább veled egy levegőt szívni, úgyhogy menny haza magad ahogy akarsz...' Kár volt hazudnia, hogy nincs jogsija. Amúgy is így megtudtam. És így hülyébben jött ki az egész. Mert szerintem elég cikin érezheti magát, hogy rájöttem arra, hogy a szemembe hazudott.
Hosszú barna hajam hátra dobom, mint a modellek és a plázacicák a TV-ből és úgy indulok meg felé. Igaz szerintem nem nézek ki olyan bájosan mint azok a modellek ugyanis nem tudok egyszerre két dologra figyelni. Mert ha a külsőmre figyelnék miközben sétálok le a lépcső fokokról akkor  egyben a mentőket is ki kéne hívni ugyanis hajlamos vagyok arra, hogy elakadok a saját lábamba így lefordulnék.
Úgyhogy az ilyen gondolatokat gyorsan kiverem a fejemből, majd ökölbe szorított kezekkel megindulok Liam felé és mikor tisztes távolságban vagyok, egy határozott mozdulattal elkapom fekete bőr dzsekijének a gallérját és megszorítom miközben Ő szinte már elsírja magát.
- Mi az, hogy van jogsid? - arcomat szinte már az Ő képébe nyomom mivel annyira közel húzom magamhoz a dzsekijénél fogva. Nyekken egyet, de ellenkezni nem mer. Jobban is teszi. - Azt mondtad pár napja, hogy nincs...akkor most meg honnan van? Vagy hazudtál Limuci? - rázok rajta egyet majd elengedem. Jó ez így nem megoldás. A végén még tényleg egy őrültnek fog tartani és a jelenlétemben még csak meg sem fog merni szólalni. Nem akarom, hogy el félkegyelműnek tituláljon. De egyszerűen annyira fel tud húzni a semmiségeken. Azt sem tudom, hogy mikor lettem én ilyen erőszakos.
- Muszáj neked ennyire agresszívan viselkedned velem állandóan? - szóval agresszív vagyok. És az egészben az a legrosszabb, hogy komolyan is gondolja mivel komor és nem gúnyosan mondja. Talán már tényleg túl messzire mentem. Fő a nyugalom nem igaz? - Én komolyan kezdek Tőled félni Mack. - teszi hozzá félősen. Lesütöm a szemeimet és a cipőmmel játszok ami annyiból áll, hogy egyik lábamról a másikra állok. Csak az a gond, hogy nem használ mivel Liam az arcomat fürkészi.
Bocsánatot kellene Tőle kérnem. Én lány vagyok és amúgy sem az én stílusom, hogy bántok valakit. Liam nem érdemeli meg...na jó, talán néha. De már fél tőlem ami azt jelenti, hogy messzire mentem.
- Sajnálom - nyögöm ki nagy nehezen. Dzsekije gallérját elengedem és kezeimet a vállára teszem majd megütögetem Őt bocsánatkérés képen. Liam szemöldökei az egekbe szökkennek, de látszik rajta, hogy örül annak, hogy megértettem amit mondott. - Csak tudod nem szeretem ha hazudnak nekem, ráadásul a szemembe.
- Oh, értem - bólint megértés képen.
Csend. Kínos csend. Én szégyenlem magam mivel Liam agresszívnak tart és fél tőlem, fiú létére. Liam pedig szégyenli magát mivel durván beszélt hozzám és nem tudta azt, hogy utálom ha valaki hazudik nekem. Mondom én aki egyszerre egész világnak hazudok.
- Szóval akkor van jogsid - bólintok egy kis idő után és újra vissza ülök a lépcsőre. Őszintén megmondva azt várom, hogy magamra hagy, de nem teszi. Leül mellém és a parkolót kezdi el bámulni. - De akkor miért hazudtál? - komolyan érdekel.
- Nos ennek több oka is van - kicsit felém fordítsa a fejét, de nem néz a szemeim közé hanem inkább a dzsekijének az ujját nézegeti és ahhoz kezd el beszélni. - Félmeztelen voltam és ha nem állított volna be Niall akkor szerintem nem hazudtam volna. De mivel beállított ráadásul nem is úgy nézett ki mint aki nagyon el akar menni muszáj volt valamit kitalálnom. Így sem hitte el, hogy nem csináltunk semmit az éjjel. Ha én vittelek volna haza akkor még jobban kombinált volna, hogy mi is van kettőnk között. Azt pedig nem engedhettem. - magyarázza ez első 'okot' amiért hazudott. Jó ebben igaza van. Niall tényleg eléggé furán nézett ránk és még félre értette volna a helyzetet ha még Liam is hozott volna haza. - Aztán ugye még kissé másnapos is voltam. De ezt nem mertem elmondani mert féltem, hogy ki cikiznél. Őszintén megmondva soha nem volt még káros szer a szervezetemben és paráztam volán mögé ülni. - mondja tovább. Ismét neki adok igazat. Drog volt a koktélunkba és nem hiába nem emlékezünk az éjjel történtekre. Ráadásul akkor reggel én is furán éreztem magam. Ahogy Ő mondta másnaposok voltunk. Szerintem az annál sokkal rosszabb volt. Az én agyam tompa volt és még most is nehezemre esik vissza emlékezni még a reggel történt dolgokra is. - És utoljára, szó szerint fostam Louistól - nem állom meg, hogy ne röhögjem el magam. Persze Liam felhúzza az orrát az illetlenségem miatt. De egyszerűen képtelen vagyok magamban tartani. - Ez nem vicces! Ha meglátta volna, hogy én viszlek haza akkor Payne kondának mára már annyi lenne. - oké, kész végem van. Milyen szavakat használ már? Payne konda? Ez most komoly? Elnevezte a saját farkát? És én vele szexeltem? Nevet ad a saját farkának! És mellesleg fél a banda társától és egyben barátjától akivel három éve szinte minden nap találkoznak.
És még engem mondanak furának. Akkor Liam milyen? Földönkívüli? Közel van hozzá szerintem.
- Oké megérdemled, hogy vissza szívjam azt mikor kis pöcsnek tituláltalak. Egy hős vagy Liam amiért megmentettél engem is és magad is - tapsolok egyet vigyorogva, látszik rajta, hogy büszke saját magára mert kihúzza magát és úgy ahogy ül, meghajol mintha megköszönné azt, hogy hősnek neveztem. - Így mostantól nagy pöcs lettél - ajkait lebiggyeszti és kiskutya szemekkel pislog rám. Jesszusom, hogy tud így nézni? - Most mi van? Becézgeted a farkadat! Rémlik? Payne konda? - elneveti magát. De nem kényszerből hanem önszántából. Aminek örülök.
- Igazából a becézgetésről jobb ha csendben maradsz - mondja én pedig értetlenül pislogok rá.
- Ezt meg, hogy érted? - kérdezem. Tényleg nem tudom, hogy hova akar kilyukadni. Én nem neveztem el az egyik testrészemet sem, mint Ő.
- Nem is tudom, hogy ki hívott Limucinak. - arcán egy hatalmas mosoly terül szét én pedig érzem, hogy elpirulok. Gyorsan elkapom róla a tekintetemet és a lépcsőt kezdem el kémlelni.
Komolyan meghallotta? Igaza van, tényleg én hívtam így, de nem gondoltam, hogy figyelembe is veszi. Akkor inkább azzal kellett volna foglalkozni ahogyan ráncigálom a gallérját.
- Azt nem kellett volna hallanod. - motyogom az orrom alatt és elkapom a fejem ugyanis kezdek tényleg zavarba jönni attól ahogy néz.
Van valami érdekes a szemeiben. Fogalmam sincs, hogy mi de azt tudom, hogyha mélyen a barna íriszeibe nézek kikapcsol az agyam és képtelen vagyok másra összpontosítani csakis rá. Tudom hülyén hangzik meg minden, de akkor is így van. Tényleg szép szemei vannak. Habár szerintem Louisnak is szépek. Csak nála az a gondom, hogy pont olyan kéken virító szemei vannak mint a húgainak. Szóval akár hányszor a lányokra nézek akkor olyan mintha Louiséba néznék. És azokban így akkor nem lehet elveszni mint Liamében.
- De hallottam és tetszett - hallom meg a hangját amitől újra vissza térek a valóságba.
Tetszett neki az ahogy hívtam? Te jó ég. Pedig csak puszta véletlen volt. Csak kicsúszott a számon.
- Tetszett? - kérdezek vissza.
- Aha - bólint jókedvűen és elkezd a lábán dobolni miközben még mindig az utat nézi. Annyira más  mint akkor reggel volt. Sokkal felszabadultabb és vidámabb. Irigylem Őt amiért ennyire laza stílusa van. Nem érdekli, hogy Paul azt parancsolta, hogy létre kell hoznia egy kamu kapcsolatot. A legtöbb srác bele sem mennem, vagy pedig hisztiznének. De Ő elviseli és bele törődik, hogy én velem kell egy rövidke ideig mutatkoznia és mindenhol velem fogják feltüntetni ráadásul úgy, hogy még csak barátok sem vagyunk. Vagy most már azok vagyunk? Nem tudom. Azt sem tudom, hogy mostantól hogyan is fog kellenem hozzá viszonyulni nyilvánosság előtt. - Eddig még soha nem szólítottak így. Sőt nem is nagyon becézgettek, kivéve a srácok. Amikor a bandába kerültem legelőször rám ragasztották a Daddy Direction nevet mivel ugye én nem ihatok ezért mindig én apáskodtam a fiúk felett. - meséli egyszerűen. Figyelmesen hallgatom.
Azért rossz lehet neki. A haverjai berúgnak Ő meg támogathatja őket meg azt nézheti ahogyan hánynak. Undorító. Pedig szerintem az miatt nem kéne Őt lenézni, hogy beteg. Sőt inkább támogatni kéne.
- Jobb mintha Macki-nek szólítanának. - vonok vállat. Liam rögtön rám pillant és a szája sarkában ott bujkál az a bizonyos mosoly. Tudom, hogy a nevemen mosolyog csak nem meri elnevetni magát. A helyében én már rég pofán röhögtem volna saját magamat.
- Macki? Mint a McDonald's? - nem bírja tovább és prüszkölve elneveti magát. Úgy teszek mint akit halálra sértett és vállba ütöm. Abba hagyja a nevetést és elkezdi simogatni a fájó végpontját ahol megütöttem. Látjátok én mondtam, hogy csak akkor ütöm meg, ha felmérgesít. És most megint felmérgesített. Igazából azt mekinek írják, de mindegy. De igaza van. - Még mindig jobb mint a Leeyum vagy a Payno. - én is elnevetem magam. Payno? Hú és még én mertem panaszkodni.
- Mostanra már nem lehet egy szavam sem mivel Daisy és Phoebe végre ki tudják ejteni a nevem rendesen. - mondom és közben a becenevemre utalok.
Az ikrek szólítottak Mackinek mikor még kicsik voltak és nem tudtak rendesen beszélni. Jay ezerszer elmondta nekik, hogy Macknek hívjanak, de valahogy mindig hozzá tették azt a fránya i betűt. Így lettem Macki mint a gyorskajálda. De szerencsémre nem csak engem neveztek át. Louist azóta is Lulu-nak csúfolják, pedig már normálisan tudnak beszélni. Tudják nagyon jól, hogy ezzel az őrületbe lehet kergetni bátyjukat. Ezért mikor az nem csinál meg valamit amit akarnak, elkezdik a Lulu-val idegesíteni Ő pedig bele megy végül. Még Lottie és Fizzy is szokta így hívni.
- Jó neked - sóhajt fejt. - Téged csak a húgaid szólítanak így, de engem lassan már az egész világ. - mondja egy kissé szomorkásan. Olyan minta utálná azt, hogy a világon szinte mindenki ismeri. Tényleg nem lehet jó, hogy a média az összes lépésedet figyeli és akár mit csinálsz az újságok címlapján kötsz ki. De Ő ezt az életet választotta. Senki nem kényszerítette, hogy énekes legyen. Tudnia kellett volna ezt mikor jelentkezett az X-Factorba. - Tudtad, hogy a twitteren egy csomó Leeyum nevezetű felhasználó van? És mikor szülinapom van a rajongók a csuklójukra írják azt, hogy Daddy Direction? Elég beteg nem? - oké erre most mégis mit válaszoljak? Azt, hogy a One Directionnak vannak a legőrültebb rajongói? Louis rengeteg mindent mesélt már a directionerekről. Ezek a lányok nem normálisak. Már nem tudnak épeszűen gondolkodni a rajongós miatt.
Azt hiszem imádom az életemet. A szülinapomon senki nem írja rá a nevemet egyik testrészére sem és a Twitteren is csak én vagyok az egyetlen MackEngelwood. Szóval egyedi vagyok és utánozhatatlan.
- Még mindig jobb mintha igazi tetkójuk lenne. - mosolyodok el és a kézfejemre bökök. Igaz nem látszik mivel a kabátom eltakarja, de Liam veszi a lapot mivel új jó kedve lesz. - Ezek szerint én vagyok a legnagyobb rajongód. - teszem még hozzá, csak azért, hogy ne legyen rossz kedve. Pedig utálom ezt a rohadt tetkót. Nem merek rövid ujjú pólókat felvenni, mert félek, hogy valaki meglássa. Legszívesebben letépném a bőrömet csak azért, hogy végre tudjam eltüntetni.
- Meglátta már valaki? - kérdezi végül, én meg csak hevesen a fejemet csóválom. - Én már hozzá szoktam, hogy ott virít a neved a kezemen. Ha valaki meg kérdi, hogy mit akar jelenteni, elkezdek össze-vissza hablatyolni.
- De Te neked nem ez az egyetlen, és az apád sem akar védelmezni mindentől - húzom el a számat. Neki tiszta más élete van mint nekem. Eleve Ő már nem is lakik a családjánál, hisz külön lakása van. Persze, hogy nem érdekli mások véleménye. És be kell, hogy ismernem, tényleg jól néz ki a kezén a nevem. Ha más lenne az én helyzetem még nekem is tetszene. De nem tetszhet mivel elég fura családban élek. Hisz Jay már akkor is majdnem szívinfarktust kapott mikor Louis beállított az első tetkójával. Pedig apró volt és még csak nem is feltűnő helyre csináltatta. Az anyjánál mégis akkor verte ki legjobban a biztosítékot, mikor egy interjúban kijelentette azt, hogy csak az anyja idegesítése miatt varrat magára dolgokat. Szegény Jayt majdnem újra kellett éleszteni. Valahogy azért túl élte. - Amúgy az ikrek még mindig nem a húgaim, úgy ahogy Lottie, Fizzy és Louis sem. Megjegyezhetnéd végre, hogy csak mostohatestvérek vagyunk. - nem tudom miért de tényleg kezd az agyamra menni, hogy mindig nem az édestestvéreim. Én nem vagyok Tomlinson és Ők sem Engelwoodok. Igaz apa elvette Jayt, de a vezetéknevük megmaradtak. Talán azért nem szeretem ennyire, mert Louis-val járok és így elég hülyén hangzik ez az egész.
- Ez most totál úgy hangzott mintha utálnád őket - gondolkodik el Liam én pedig egy kissé kényelmetlenül érzem magam. Így azért elég durván hangzott a szájából ez az egész. Komolyan úgy nézek ki mint aki utálja a mostohatestvéreit? Ha utálnám őket akkor nem járnák Louval sem. Nekem nincs semmi bajom a lányokkal.
Sőt nagyon is kedvem őket, de azért meg van a bizonyos határ. - Ami elég fura lenne, hisz ki nem örülne neki ha egy világsztár lenne a bátyja...vagyis a Te esetedben mostohabátyja. - legalább végre felfogta, hogy csak a mostohatestvérem. Ez is már haladás.
Amúgy pedig én nem örülök neki, hogy Louis világsztár. Ha nem lenne az akkor nyugodtan mindenki megtudhatná, hogy járunk. Nem szólna senki bele az életében és akkor lehetne velem amikor csak akar. Nem lenne Eleanor aki titkon belé zúgott. Csak normális élete lenne ahol azt csinálhatna amit csak akar.
- Én nem utálom őket csak...csak...- szuper már dadogok is. Miért érdekli Őt az én magán életem? Nem a barátom és még csak nem is kedvelem. Akkor meg miért kellene neki az életemről beszélnem? - Nem fogok neked az életemről beszélni. Még csak barátok sem vagyunk, szóval nem tartozok neked magyarázattal. Attól még, hogy el kell játszanom azt, hogy a barátnőd vagyok, ez semmin nem változtat. - lehet durván fogalmaztam, de igazam van.
A mosoly lehervad az arcáról és elkomorul. Nem érdekel. Nem fogok neki az életemről beszélni. Semmi közünk egymáshoz azon kívül, hogy a kamu barátnője vagyok. Én ezért pénzt kapok, és nem önként vállaltam el.
- Ahogy gondolod. - mondja végül csendesen. - Indulhatunk? - áll fel mellőlem a lépcsőről majd leporolja a nadrágját és lesétál a lépcsőfokokról. Most komolyan megsértettem, vagy mi a szösz?
- Szuper ötlet. - vágom rá majd követem egészen az autójáig.
Valahogy nem tudok meglepődni azon, hogy neki is pont olyan Ronge Rovere van mint Niallnek. Haverok és banda társak. Persze, hogy utánozzák egymást. Legalább a színük más.
Beül a volán mögé én pedig betelepszek az anyós ülésbe és elindulunk hozzánk. Egész úton még csak hozzám se szól, sőt még csak felém se pillanat. Mikor bekanyarodik az utcánkba akkor jövök rá arra, hogy lehet túl messzire mentem. Nem érdemli meg, hogy úgy beszéljek vele. Hisz Ő tök rendes velem. Meg amúgy sem az Ő ötlete volt, hogy legyek a kamu barátnője.
- Figyelj Liam, én nem akartalak megbántani - kapcsolom ki a biztonsági övemet mikor Ő megáll a házunk előtt. Egész testemmel felé fordulok, de Liam még mindig a kormányt szorítja és kibámul az ablakon. - Csak nem szeretem mikor az életemről kérdezősködnek. Nehezen tudok megnyílni mások előtt.
- Megértem. - és végre felém fordul. Hatalmas kő esik le a szívemről mikor megpillantom a szája sarkában a mosolyt. - Meg tudod adni a mobil számod? Nyugi nem zaklatni akarlak, csak tudod most, hogy Te vagy a 'barátnőm' és ezáltal sok időd kell együtt töltenünk, hogy minél hihetőbbek legyünk, kéne hogy fel tudjalak hívni. - magyarázza hadarva. Elmosolyodok és kiveszem a kezéből a telefonját majd gyorsan belé pötyögöm a számomat és ugyan ezt Ő is megcsinálja az én telefonommal.
Épp azon vagyok, hogy kiszálljak mikor elkapja a kezem és vissza húz az ülésre.
- Mi van? - kérdezem.
- Hol marad a búcsú csók? - az állam a földet súrolja mikor meghallom a kérdését. Minek kell búcsú csók? Egyáltalán miért csókoljam meg? - Hahó, a barátnőm vagy!
- És akkor mi van? Arról nem volt szó, hogy csókolgatnom is kell. - mondom felháborodva. Ez nekem nagyon nem tetszik. Hülye ötlet.
- Nem lehetsz ennyire sötét Mack - csóválja meg a fejét egyszerűen. Ezért a beszólásáért még kapni fog az biztos. - Újságírók követik az összes lépésem. Szerintem nem lesz az egyik kicsit fura, hogy haza hoztalak és csak úgy szabadra engedsz? - húzza fel a szemöldökét.
Mérgesen felmorgok és legszívesebben felordítanék. De nem teszem ugyanis igaza van. Épp ezért vagyok a kamu barátnője. Ostoba egy meló az már biztos.
Mélyen kifújom a levegőt, hogy tudjak rendesen lenyugodni.
- Szia Liam. - varázsolok az arcomra egy mosolyt, Ő pedig felém tolja az arcát. Arra várhat, hogy én megcsókolom. Helyette kezemet a hajába túrom majd össze borzolom azt. Ez is érintkezés nem? Én így mutatom ki a szeretetemet iránta.
Mielőtt bármint szólhatna kiszállok az autóból és körülnézek az úton. Milyen fura még sincs itt egy paparazzi sem.
Kinyitom a kaput mikor Lottie és Fizzy fut felém.
- Én tudtam, hogy össze jöttetek. - mondja vigyorogva Lottie. Oké mióta vannak ezek itt?
- Olyan aranyosak voltatok az autóban miközben beszélgetettek. - veszi át a szót Fizzy.
Á szóval minket néztek. Ami nem jó mert akkor azt is látták, hogy hogyan búcsúztam el Liamtól.
Kezeim ökölbe szorultak és úgy fordultam meg majd indultam vissza Liam autójához.
- Elfelejtettél valamit? - kérdezi, de én egy határozott mozdulattal megpuszilom az arcát. Ez már mégis csak puszi volt. - Ez meg mi volt?
- Én is szeretlek Limuci. - kacsintok rá és becsukom az ajtót. A két lány még mindig a kapuban áll és szinte már elolvadnak. Miattuk kellett ezt csinálnom. - Louis otthon van? - kérdezem.
A válasz pedig két fejrázás. Szóval nem jött haza...