2014. március 17., hétfő

17.- Őrült

Sziaaaaa!!! Mint ahogy tegnap említettem fura részek következnek :)) szóval ne lepődjetek meg :P és már csak 3 rész van hátra :/

- Liam? - hallom meg a nevem ismét.
Valaki elég kitartóan szólongat. De én nem akarom kinyitni a szemem. Nem örökké aludni akarok. Nem akarok felébredni és újra fájdalmat érezni. Mert ha most felébredek akkor megint szembesülnöm kell a fájó valósággal.
A valósággal ahol miattam halt meg két kislány mivel én megöltem az apjukat. Ahol megütöttem egy lányt a makacsságom miatt. Ahol kitudja hány embert öltem még meg ok nélkül. Ahol engedtem, hogy elrabolják Luciannet.
Miattam rabolták el Őt is, ugyanis ha szóltam volna valakinek akkor nem történt volna meg. De nem én ismét makacs voltam és magam akartam learatni a babérokat. Lehet, hogyha szóltam volna a Főnöknek akkor meg tudtuk volna menteni Graham lányát.
És mi történt? Grahamot is megölték és a lányát is elrabolták. Szóval senkinek nem segítettem. Sőt inkább még nagyobb bajba kevertem mindenkit.
Látjátok pont ezért nem akarok felébredni. Utálom az életemet és inkább meghalnék. Mindig mindent elcseszek.
Minek kellett nekem Londonba költöznöm? Vagy azon estén mikor megláttam Louis és Zayn abban a parkban, Louis miért nem engedte meg Zaynek, hogy ott helyben megöljön? Bár engedte volna. Akkor most nem érezném magam ennyire szarul. Én nem vagyok ilyen! Nagyon nem!
Pedig sajnos,de. Embereket ölök meg ok nélkül csak azért mert a szaros kis életemet akarom megvédeni. Senki más nem érdekel csak saját magam.
Mégis miért változtam meg ennyire? Pont én, aki Wolverhampton legfélénkebb sráca volt? A szüleim nem így neveltek.
Borzalmas ember vagyok. Engem kellett volna a fekete kendősöknek elrabolniuk, nem pedig Luciannet. Bele sem merek gondolni, hogy mit csinálhatnak vele.
Soha nem fogom tudni megbocsájtani magamnak ha megölik. Mert ha ez megtörténik akkor annak is én leszek a hibája.
Muszáj segítenem rajta. Meg kell őt keresnem és meg kell védenem.  Elég könnyen hangzik. Csak remélem, hogy még nem késtem el.
Tényleg azt sem tudom, hogy hol vagyok és, hogy mi történt velem. De ahhoz, hogy ezt megtudja ki kell nyitnom a szemeimet. Na hajrá.

A szemeimet lassan nyitom ki, de a vakító fényeken kívül semmit nem látok. Pár percig csak hunyorogva pislogok párat végül pedig tisztulni kezd a kép. Újra vissza nyerem a látásomat, de amit látok kicsit sem tetszik.
Egy hatalmas fehér szobában fekszek, miközben az ágyam köré különféle műszerek vannak felállítva amik lassan sípolnak. Szemeim végül megakadnak a kezeimen amiből szintén csövek lógnak ki. Jobban mondva infúziós csövek.
Én most kórházban vagyok? Ki hozott engem ide? Nekem nincs semmi bajom!
Oldalra pillantok és szembe találom egy orvossal. Akkor biztos Ő az az árnyék akit az előbb láttam. Ez a helyzet nekem kicsit sem tetszik. Utálom a kórházakat. Ráadásul azt sem tudom, hogy mi bajom és, hogy miért vagyok itt.
- M..mi történt? - a szám ki van száradva és eléggé nehezen megy a beszéd. A dokira pillantok aki csak komoran néz vissza rám. Miért néz rám ilyen furán?
Azonban mielőtt ismét kérdésekkel tudnám bombázni a kórterem ajtaja kivágódik és kis híján megint elájulok mikor szembe találom magamat a szüleimmel és a nővéremmel.
Anyám rögtön az ágyamhoz siet, miközben apa az ablaknál áll meg, Ruth és Nicola pedig a szoba végében maradna.
Itt nekem valami nem tetszik. Egyikük sem mosolyog vagy akarnak megölelni. Nem, úgy néznek rám mint egy őrültre.
Mi a fészkes fene történt amiért mindenki ilyen furán néz rám? Nem emlékszem semmire. Egyáltalán mit keresnek a szüleim Londonba? Nem szabadna itt lenniük. Ez veszélyes ugyanis a Főnök akár mikor megtalálhatja őket. Inkább menjenek vissza Wolverhamptonba. Ott biztonságban vannak. De azért örülök neki, hogy újra láthatom őket. Elég régen találkoztunk már utoljára.
- Hogy érzed magad? - kérdezi végül anya, de még mindig az ágyam végében áll. Olyan mintha nem merne a közelembe jönni.
Oké szerintem csak én reagálom túl a dolgokat. Miért félne már tőlem a családom?
- Furán – válaszolom a kérdésére és meg akarom vonni a vállam, de éppen hogy csak megmozdítom mikor éles fájdalmat érzek ott. Mi a fasztól fáj ennyire a vállam? Feljebb akarok ülni az ágyon, de valami nem engedi. Mi a fene folyik itt?
- Csak semmi hirtelen mozdulat – szól közbe a doki figyelmeztetően.
Kérdően összehúzom a szemöldökömet, ugyanis nem értem, hogy mire célzott. Túl kíváncsi vagyok ezért a kezemmel lassan a takaró alá nyúlok és kis híján sokkos állapotba kerülök.
Az ágyhoz vagyok kötve!  Úgy mint az őrültek egy őrültek házába. Láttam már sok horror filmet és azokban van ilyen mikor valaki egy idegbeteg. Na várjunk csak...én most akkor egy elmegyógyintézetbe vagyok? Azt hiszik, hogy őrült vagyok?
- Mi ez az egész? - kérdezem idegesen és próbálok mozogni, de semmi. Ez nem vicces.Nagyon nem vicces. Valami történt amiről én nem tudok. De nekem mindenről kell tudnom. Miért vannak itt a szüleim? Miért néz mindenki így rám? - Miért vagyok az ágyhoz kötve? És hol vagyok? - pillantok a dokira, majd a szüleimre és a nővéreimre. Először senki nem akar válaszolni. De mikor észre veszik, hogy minél idegesebb leszek úgy döntenek, hogy ideje engem is beavatni a dolgokba.
- Először is nyugodj le – szólal meg az anyám keményen. Mégis, hogy nyugodjak meg? Az ágyhoz vagyok kötve!
- Anya az ágyhoz vagyok kötve! Mégis, hogy kérheted azt, hogy nyugodjak meg? - fújom ki a levegőt idegesen, de nem állok meg hanem feszegetem a testem, hogy tudjak szabadulni.
- Ez csak óvintézkedés, hogy téged védjünk meg – mondja az orvos komoly arccal.
Engem védjenek meg? Mégis mitől kell engem megvédeni? A maffia csoport tagja vagyok akik egy csomó embert öltek már meg. Tőlem kell másokat megvédeni.
- Mi van? Kitől kell engem megvédeni? - kérdezem értetlenül.
- Saját magadtól – válaszolja apa.
A szemöldököm az egekbe szökken és minél hülyébben érzem magam. Önmagamtól kell magamat megvédeni? Valaki magyarázza már el, hogy mi ez az egész mert esküszöm engem nem érdekel, hogy az ágyhoz vagyok kötve. Simán kijutok innen.
- Liam két hete kómában voltál ugyanis annyira be voltál drogozva. Az orvosok már azt hitték, hogy soha nem fogsz felébredni a nyugtató miatt – meséli anya az én pupilláim pedig kitágulnak. Két hétig kómában voltam? Én nem drogozok! Soha nem nyúlnék hozzá. Rühellem a drogos embereket.
- De én nem is drogozok – vágom rá gondolkodás nélkül.
- Pedig a vizsgálat eredményei nem ezt mutatták. Mikor a rendőrök megtaláltak abban a házban, eszméletlenül feküdtél és hallucináltál – ház? Rendőrök? Hallucináltam? Én ezekre miért nem emlékszem?
- Én nem emlékszem – mondom idegesen. Az az utolsó emlékem az, hogy a fekete kendősök nekem támadnak majd elviszik Luciannet.
- Akkor gondolom arra sem emlékszel, hogy megöltél két embert – suttogja az apám komoran.
Hú. Szóval a szüleim megtudták. Akkor most már érthető, hogy miért néz rám mindenki ilyen furán. Tudják, hogy embereket gyilkolok. Vajon azt is tudják, hogy a maffiához tartozom?
- Megmagyarázom...- nyögöm ki, de apa nem engedi befejezni.
- Gyerünk magyarázd meg, hogy miért hagytad ott a főiskolát két éve. Magyarázd meg, hogy miért tartasz pisztolyt és kést a nadrágodban. Magyarázd meg, hogy honnan van annyi pénzed. Magyarázd meg, hogy miért drogozol. Magyarázd meg, hogy miért öltél meg két embert.
Apát még soha nem hallottam így beszélni. Ráadásul nem velem. A hangjából sugárzik a gyűlölet és a csalódottság. Pedig ez nem is az egész történetem. Ők csak a negyedét tudják a valóságnak. Ez semmi ahhoz képest amiken én már keresztül mentem. Azt hiszik, hogy csak két embert öltem meg.
Mit csinálnának ha tudnák a teljes igazságot? Amúgy is ha ezt mind tudják akkor, hogyhogy nem adtak fel a rendőrségen? Aki gyilkos az börtönbe való.
- Megérdemelnéd a börtönt, de a rendőrök nem foglalkoznak az üggyel mivel nem tudják rád bizonyítani, meg aztán totál beszámíthatatlan állapotban voltál – folytatja tovább, de nem néz a szemembe. Szóval szó nélkül tűrte volna ha becsuknak. Milyen rendes apa. Én meg még segíteni akartam a barátján.
- Mibe keveredtél Liam? - kérdezi kedvesen anya és közelebb lépked az ágyhoz. - Miért drogozol? Ha most nem találnak rád akár meg is hallhattál volna. Vagy szerinted ez jó buli ha belövöd magad lónyugtatóval?
- Lónyugtató? - kérdezem bizonytalanul. Szóval a fekete kendősök azzal lőttek meg. Akkor nem csodálkozok rajta, hogy olyan hülyeségek jártak az agyamba. - Nem vagyok őrült, hogy olyanokkal károsítsam magam.
- Pedig mégis megtetted – válaszolja a doki.
- Nem én csináltam... - mondom idegesen én ismét próbálok kiszabadulni, de megint nem sikerül. - Megtenné valaki, hogy eloldoz ettől az ágytól ugyanis nekem sürgős dolgom van – mondom keményen és a szobában tartózkodókra pillantok, de senki nem akar segíteni. - Ti pedig nyugodtan haza mehettek – fordulok a családom felé, de azok csak összenéznek.
- Liam otthon vagyunk – mondja anya csendese.
Otthon? Mégis hol van az az otthon? Ők most hozzám költöztek Londonba vagy mi?
- Ti Londonba költöztetek? - kérdezem bizonytalanul.
- Nem, Te költözöl újra haza Wolverhamptonba ugyanis...ugyanis sajnos nem vagy beszámítható – folytassa anya. Kényszerből felnevetek és azt várom, hogy nevessenek velem, de senki nem nevet velem.
Az anyám most azt mondta rám, hogy őrült vagyok? Vagy csak én hallottam félre? Biztos csak én. És azt is csak félre hallottam, hogy most Wolverhamptonba vagyok. Nekem ott nincs semmi keresnivalóm. Ugyanis meg kell mentenem Luciannet.
- Nem vagyok vicces kedvembe. Szóval engedjetek már el és Ti meg húzzatok haza Wolverhamptonba...- mondom bunkón.
- Liam az orvos szerint nem vagy beszámítható ami azt jelenti, hogy akár mikor neki támadhatsz az embereknek. A drog tönkre tette az agyadat – mondja az apám szégyenkezve.
Oké kész végem van. A családom őrültnek tart! A saját családom. - Ezért segítségre szorulsz.
- NEM VAGYOK ŐRÜLT! NINCS SEMMI BAJOM. TI VAGYTOK AZ ŐRÜLTEK AMIÉRT NEM HISZTEK NEKEM. SZÓVAL AZONNAL ENGEDJETEK EL MERT CSÚNYA VÉGE LESZ – ordítok és elkezdek rángatózni, hogy tudjak kiszabadulni. Ezt követően az orvos közelebb lépked.
- Nekem nem úgy tűnik, hogy normális vagy – mondja Ruth rossz állóan.
- TE CSAK NE POFÁZZ NEKEM BÜDÖS KURVA – vágom oda a sértő szavakat a nővéremnek. Ő elfehéredik és csúnyán rám néz, miközben az anyám a szája elé kapja a kezét. Leszarom, hogy most megsértettem. Bassza meg egy ágyhoz vagyok kötve és mindenki dilisnek tart. Az orvos ismét lép egyet felém. - MAGA MEG NE KÖZELÍTSEM HOZZÁM MERT KIRÚGOM A FOGAIT – kiabálok az orvosra és eszeveszett mozgásba kezdek, hogy tudjak kiszabadulni a fogságomból.
- Liam – kérlel anyám, de én meg sem hallom.
- ENGEM SENKI NEM TARTHAT ITT. ÚGYIS KISZABADULOK ÉS VISSZA MEGYEK LONDONBA!!! - rúgok egyet a lábammal.
De mikor ezt megteszem az orvos egyesével ki akarja tessékelni a családomat a helységből, de azok nem mozdulnak. Csak sokkolva nézik a szenvedésemet miközben én próbálok szabadulni. Miért pont engem kötöttek ehhez az ágyhoz? Én nem vagyok őrült!
- Nyugalom – szólal meg ismét az orvos és egy injekciós tűvel közelít felém. Esélyem sincs menekülni. Egy ügyes mozdulattal nyomja a kezembe én pedig tehetetlen vagyok. - Ettől majd szépe  megnyugszol – paskolja meg a takarómat. És igaza van.
Ugyanis pár perc múlva nem érzem a testem és beszélni sem tudok. Csak fekszem mint egy darab fa miközben a könnyeim csurognak és a családomra pislogok. Nyugtatót adnak mert őrültnek titulálnak. És nem mehetek el innen. Ugyanis idegbetegnek tartanak akinek segítségre van szüksége...

2014. március 16., vasárnap

16.- Emlékek...

Szóóóval itt is vagyok a kövi résszel :D Mielőtt valaki tök dilisnek titulálna a rész elolvasása után, csak úgy szólok h a kövi részben megtudjátok, hogy ez a rész miért lett ilyen fura. Mert fura lett és szerintem sokat elmeháborodottnak fogtok gondolni, de én már a történet elején mondtam, hogy ez egy más milyen történet. És a többi rész is ilyen fura lesz :P de azért komizniiiiii

/Liam Payne/
Érdekes! Nagyon érdekes! Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, vagy hogy mi történt velem, de ha meghaltam és már a mennyországban vagyok, akkor imádom ezt a helyet. Semmi fájdalom és félelem. Csak én vagyok körülöttem pedig egy hatalmas nagy fényesség ami nyugalmat ad.
Imádom ezt az állapotot. És tudjátok miért? Mert a nagy vakító fényen kívül másra nem tudok gondolni. Semmi olyanra ami fájdalmat tudna okozni.
De vajon mégis miért vagyok én ezen a helyen? És miért hallok tompa hangokat? Tényleg meghaltam? És én most tényleg a mennyországban vagyok?
Nem tudom. De miért vagyok itt magam? Ez azért kezd egy kicsit félelmetes lenni.
Ajaj és kezdek érezni. Igen, érzek valamit a testemen. Egy éles fájdalmat.
Egy fájdalmat ami miatt a vakító fény kezd szerte foszlani az én elmémet pedig ellepik valami ködös foltok.
Foltok amiket nem látok, de minél jobban koncentrálok rájuk annál jobban tisztulnak ki és képpé növik ki magukat. Képfoszlányok amiket nem látok tisztán, de látom, hogy emberek vannak rajtuk.
Számomra ismeretlen emberek. Lehet csak azért ismeretlenek mert túl mosott még az összhatás.
Én tudni akarom, hogy kik szerepelnek azokon a képeken! Na várjunk csak, mik ezek a tompa hangok?
Hangok amik a nevemet szajkózzák. Igen, azt suttogják , hogy Liam.
Liam! Az én vagyok!
Válaszolni akarok, hogy hallom amit mondanak, de egyszerűen nem hagyja el hang a torkomat. Ez félelmetes! Azt akarom, hogy tudják, hogy hallom őket és, hogy élek.
Mert élek! Csak azt nem tudom, hogy most miért vagyok itt ezen a helyen. A helyen ahol az előbb még minden fényes volt, míg mostanra teljes sötétség vesz körül.
Újra a képfoszlányokra koncentrálok amik már mozognak is. Egy srác akinek a kezében pisztoly van és rám szegezni. Na várjunk csak...az a srác nekem szörnyen ismerős.
Hát persze, hogy ismerős hiszen én vagyok az. De ha én vagyok az akkor miért szegezek önmagamra pisztolyt? Vagy lehet, hogy engem most senki nem lát? Akkor én most egy szellem vagyok? De miért látom saját magamat? És mik ezek a képek?
Én most álmodok, vagy tényleg meghaltam? Valaki könyörgöm mondja már el, hogy mi folyik itt mert megőrülök. Nekem a testemben kéne lennem, nem pedig kívülről kellene néznem a jeleneteket.
De hiába kiabálok semmi nem történik. Mindeközben a képen lévő énem megszólal...

- Utolsó kívánság? - kérdezi a képen szereplő Liam egy gúnyos mosollyal az arcán miközben ujját a ravaszra teszi. És én akkor veszem észre, hogy a földön egy férfi fetreng könnyektől áztatott arccal. Várjunk csak...erre én emlékszem. De akkor miért kell végig nézem még egyszer?
- Nekem gyerekeim vannak akiknek rajtam kívül nincs senki másuk. Ha engem most megöl akkor magukra maradnak és éhen halnak...- pillant fel a férfi az emlék Liamra akinek ugyan olyan rezzenéstelen az arca mint egészen idáig volt.
Az a féfi sírt a szemem láttára és én nem sajnáltam meg. Én nem akarom végig nézni ahogy gyilkolok. Eléggé szívszorító látvány így végig nézni. Komolyan voltam olyan kőszívű, hogy nem sajnáltam meg? Igen, voltam.
- Erre akkor kellett volna gondolnia mikor kölcsön kért tőlünk. - válaszolja az emlék Liam az ujja pedig már majdnem meggörbül ami azt jelenti, hogy másodpercek válasszák el attól, hogy meghúzza a ravaszt.
- Ha engem megöl, akkor a gyerekeimet is megöli. Annyira szívtelen pedig maga sem lehet, hogy kiont két kisgyerek életét – mondja a földön fetrengő férfi verejtékező homlokkal. Azonban az emlék Liamet nem hatja meg. Mosollyal az arcán húzza meg a ravaszt és a golyó rögtön szíven találja a férfit aki összeesik. De miközben haldoklik még utoljára szólásra nyissa a száját – Szenvedni fogsz a tetteid miatt. - és végleg lehunja a szemeit.

Az emlék rögtön eltűnik én pedig éles fájdalmat érzek a vállamba. Olyan mintha valaki engem is eltalált volna. Mérhetelen fájdalmat érzek. Egy fájdalmat ami elől nem tudok menekülni.
Ismét ordítani akarok, de nem tudok ugyanis megint egy képfoszlány tör felszínre. De most egy  számomra ismeretlen helyen találom magamat.

Egy ház ami inkább néz ki egy kísértet tanányak mint egy családi háznak. Por és kosz borít mindent amitől csak még félelmetesebb lesz az egész összhatás. Soha nem jártam még itt. Az emeletről hangok szűrődnek le, méghozzá gyerek hangok. Nem tudom miért, de elindulok ugyanis kíváncsi vagyok. Pedig ez nem is az én emlékem, de most úgy látszik mindenki emlékjébe csak úgy bele tudok menni és végig tudom nézni.
- Éhes vagyok – nyöszörgi egy szőke hajú kislány miközben a térdeit ölelgeti. Valahonnan annyira ismerős a szeme. De honnan? - Apa mikor jön haza? - kérdezi a fekete hajú kislánytól aki egy picivel idősebb tőle. Ó, ne. Ez a két kislány az a gyerek akiknek az apjukat az előző emlékembe öltem meg.
Szóval a férfi akkor igazat mondott. Igazat mondott mikor azt mondta, hogy a gyereki éhen fognak halni ha most Őt megölöm.
- Soha – válaszolja a fekete hajú kislány. Így első ránézésre Ő alig lehet öt éves, míg a másik szerintem jó ha a hármat betöltötte. Szívszorító látványt nyújtanak ahogy a földön ülnek korgó gyomorral. De ha ennyire éhesek miért nem szólnak valakinek? - Magunkra maradtunk húgi. Apa soha nem fog haza jönni, rajtunk pedig senki nem akar segíteni ugyanis az emberek szemébe csak két koldus vagyunk. - oda akarok hozzájuk menni és meg akarom nekik mondani, hogy tartsanak ki mert én segíteni fogok rajtuk.
De nem tudok a közelükbe menni ugyanis ezt követően ismét a ház alagsorában találom magam. Nem látom a kislányokat. Helyette egy kopaszodó férfi nyissa ki a bejárati ajtót és szólongat valakit. Meg akarom mondani neki, hogy két kislány az emeleten vannak és éheznek. De még mindig nem tudok beszélni. Bassza meg az a két lány haldoklik! Valakinek segítenie kell rajtuk. Nem halhatnak meg. Nem miattam! Istenem miért nem hittem az apjuknak? Ha elhittem volna akkor nem öltem volna meg és akkor ez a két kisgyerek most nem szenvedne.
A kopaszodó férfi szeme megakad a lépcsőn.  Végre! És elindul majd lassan szedi a lépcsőfokokat. Mintha félne valamitől. Én is követem ugyanis látni akarom azt mikor a két kislány arca felvirul, hogy valaki segít rajtuk.
A férfi benyit az első szobába ahol az előbb láttam a két kislányt. Szorosan a nyomába vagyok és várom, hogy halljam meg a hangjukat. De semmit nem hallok. Csak azt látom ahogy a férfi a fejét csóválja.
Még közelebb lépkedek az ajtóhoz és akkor látom meg a két kislányt a földön feküdve összeölelkezve. Csak alszanak! Igen azért fekszenek a földön összeölelkezve mert mélyen alszanak. Nem pedig azért mert meghaltak. Nem halhattak meg. Miattam nem! Én nem engednék meghalni egy kisgyereket!
A férfi melléjük lépked majd gyengéden megrázza őket. A fekete hajú kislány szája lila a hidegtől és mind kettőjük teste hófehér. Gyerünk mozzgassa már őket erősebben! Keltse életre őket!
Azonban ismét ráz rajtuk egyet és az én testembe megint érzek valami fájdalmat. De ez a fájdalom már sokkal erősebb mint az előző volt. Ordítok és azt akarom, hogy legyen vége ennek.
Nem bírom. Túl erős a fájdalom és olyan mintha soha nem akarna abba hagyni. Miért érzem ezt?
És miért fáj még a lelkiismeretem is?
Na vajon miért? Mert megöltem két kislányt. Én miattam haltak meg. Csakis az én kőszívem miatt.
Az apjuk könyörgött, hogy ne öljem meg mert a lányainak szüksége van rája, de én nem hallgattam meg. Sokkal jobban érdekelt a szaros kis életem.
Ezt soha nem fogom tudni megbocsájtani magamnak. Miért kellett ezt most nekem végig néznem? MIÉRT? Azért, hogy még jobban szenvedjek?

El akarok erről a helyről tűnni! Most azonnal. Nem akarok még több emléket végig nézni. De hiába. Nem tudok menekülni. És ismét egy újabb emlék tör felszínre.
Ismét önmagammal találom szembe magam. Miközben előttem és vörös hajú lány áll akinek arcáról patakokban folynak le a könnyek.
Ezt a jelenetet már láttam valahol, úgy ahogy ezt a lányt is.
Ő Natalie!
Az exbarátnőm aki elárult a liverpooli maffiának és aki miatt megölték a nagybátyámat. De most megint minek kell ezt megnéznem?
- Liam könyörögve kérlek hallgass meg – Natalie mélyen az emlék Liam szemébe néz aki viszont nem viszonozza a nézést. Helyette az ezüst késének a pengéjével játszik. Élvezi ahogy az ujját húzogatja rajta. - Esküszöm mindent meg tudok magy...
- Elárultál pedig tudtad, hogy szeretlek – kezdi az emlék Liam és végre a lányra emeli a tekintetét. Tényleg szerettem őt. Imádtam a szeplőit az arcán és éjjelente mikor nem tudtam aludni mindig a szeplőit számolgattam. Soha nem hittem volna, hogy egy perc alatt képes vagyok valakit annyira megutálni, hogy akár még meg is tudnám ölni. Hát Nataliet abban a pillanatban képes lettem volna megölni. - Miattad ölték meg a nagybátyámat. Te pedig csak röhögtél a markodban. Utállak Téged! - emlék Liam a kést a farmerja zsebébe dugja és gyilkos pillantást küld a lányra.
- Beszél...- nem engedi befejezni Natalie mondatát. Helyette felmeli a kezét és a következő pillanatban egy hatalmas pofont kever le a lánynak. De akkorát, hogy az a földre esik és az arcán ott virít egy hatalmas piros tenyér nyom.
A lány felzokog az emlék Liam pedig diadalittas vigyorral az arcán hagyja ott a földön.
Én pedig ismét kínokat élek át. Megütöttem egy lányt csak azért mert átverve és megalázva éreztem magam. Esélyt sem adtam Natalienek, hogy magyarázza meg.
Hogy voltam képes megütni Őt? Én nem vagyok ilyen. A szüleim soha nem arra neveltek, hogy verekedjek. Ráadásul nem arra, hogy lányt üssek meg. Utolsó féreg az aki megüt egy nőt!
És én megütöttem! Egy féreg vagyok.
Az egész testemben eluralkodik a fájdalom. A fájdalom ami majd szét tép. Ha tehetném odítanék, de nem tudok. El kell viselnem a kínlódást.

Megérdemlem a halált. Már rég meg kellett volna halnom ugyanis nem érdemlem meg az életet. Ezek után meg pláne nem. Annyi embernek okoztam fájdalmat az évek során. Ráadásul úgy, hogy bele sem gondoltam abba, hogy mit csinálok.
És tudjátok mit? Örülök neki, hogy most így ezeket végig tudtam nézni. Igen örülök neki mert így legalább tudom, hogy mekkora egy állat vagyok. Gyűlölöm magamat. Ha tehetném vissza fordítanám a múltat és soha nem jönnék el Wolverhamptonból.

Ismét hallom a nevemet és az emlékfoszlányok rövidesen eltűnnek. Helyette jön egy sötét múlt én pedig kezdem újra érezni a testem.
A vállam még mindig fáj és megjelenik előttem Ricardo Graham ahogy a klubban beszélgetünk és megkér, hogy vigyázzak a lányára. Aztán Zayn és Louis akik a fekete kendősökkel bajlódnak. Majd London utcái ahogy a motrommal szelek végig rajta. Majd egy ház ahol találkozok a kissé bolond Lucianne Grahammal. Akit meg akarok menteni, de a házból nem jutunk ki, ugyanis nekünk támadnak a fekete kendősök. Megígérem neki, hogy nem esik bántódása, de mikor ez a mondat elhagyja a számat az egyik kendős tag meglő...és nem emékszem másra.
Mi történt Luciannel? És engem mivel lőttek meg,  tuti, hogy nem rendes golyó volt mert akkor meg kellett volna halnom.
De én határozottan élek ugyanis érzem a testemet. Ráadásul emlékszem is a történtekre. Akkor mégis mi a franc történt velem?
Megőrültem? Szerintem igen.
Nem akarok felébredni. Nem akarok érezni. Örökre aludni akarok. Ha most kinyitom a szemem akkor megint minden kezdődik elölről. De muszáj kinyitnom a szemem ugyanis meg kell tudnom, hogy hol van Lucianne. Megígértem neki, hogy segítek rajta és ezt be is tartom. Neki semmi köze az apjához.
Lassan nyitom ki a szemeimet és ismét a vakító fénységen kívül nem látok semmit. Azonban hamar vége szakad mert egy sötét árnyék takarja el. Egy árnyék ami a nevemet mondja.
- Liam?

2014. március 15., szombat

15.- Elrabolva.

Hellóóóó!!! Itt is a kövi rész ami még Louis szemszögéből van, de holnaptól újra visszatérünk Liamhez :D köszönöm a komikat és ne felejtsetek el itt sem véleményt nyilvánítani :P

/Louis Tomlinson/
Na várjunk csak. Akkor engem most elraboltak? Minden bizonnyal igen. Vagyis hát gondolom nem csak azért nyomtak be az autójukba mert haza akarnak vinni.
Nem, engem határozottan elraboltak. Ráadásul a fekete kendősök. Ezt a szívást. Miért pont Ők? Hisz tudtommal náluk soha nem húztam ki a gyufát. Ez tök ciki.
Én mindig azt hittem, hogy a Főnök emberei fognak kicsinálni mivel elegük lesz belőlem. Hisz ki akarna már életben tartani egy ilyen ütődött srácot mint én vagyok?
Senki. Csodálkozok azon, hogy eddig még senki nem lőtt fejbe a kibaszott hülye természetem miatt.
Huszonnégy éves vagyok, de eddig aki közelebbről megismert mindenki azt mondta rólam, hogy olyan vagyok mint egy ötéves. Sőt Niall egyszer azt is a fejemhez vágta, hogy még egy óvodás is felnőtesebben viselkedik mint én. Niallel ez után a kijelentése után napokig nem beszéltem.
Nehogy már ő pattogjon nekem a felnőttes viselkedésről. Ő aki a kajáért ölni tudna. És öl is érte. Zaynel már nem egyszer összeverekedtek a kaja miatt. És akkor egy ilyen ír manó mondja rám, hogy gyerekes vagyok. Könyörgöm huszonkét éves létére még mindig alig van mellszőrzete. Sőt havonta egyszer kell borotválkoznia. És igen, az ilyen tartja magát igazi férfinak.
Most komolyan Niallen gondolkozok, mikor ekkora szarban vagyok? Louis Te tényleg idióta vagy! Ha nem vetted volna észre és fekete kendősökkel megrakott autóban ülsz és az Isten tudja, hogy hova tartanak veled. 
Ezek az alakok nem normálisak. Pont ezért is vagyok egy kicsit berezelve. Tudom, hogy imádják kínozni csak úgy az embereket. Ráadásul milyen módon.
És én most pont itt ülök közöttük, miközben mozdulni nem tudok. Ha sikerülne kihúznom a nadrágomból a pisztolyomat akkor talán le tudnám őket lőni és akkor kiszabadulnék.
Igen ez jó ötlet lenne ha nem lennének öten az autóban. Ráadásul egy sebesen haladó autóban. Ha most kinyírom a sofőrt akkor ki fogja vezetni az autót? Senki, szóval karamboloznánk és mind meghalnánk.
Én még élni akarok, szóval ezt az ötletemet inkább elvetem. Amúgy is ha most csak úgy előrántanám a fegyveremet tuti, hogy Ők gyorsabbak lennének nálam és rögtön végeznének velem.
Ennyire hülyék is csak Ő lehetnek, hogy nem veszik észre azt, hogy pisztoly van nálam. Azon sem lepődnék meg ha ez lenne az első emberrablásuk. Amatőrök.
De mégsem érzem magam biztonságban. Ha tehetném inkább kiugranék a menő autóból, mint hogy itt üljek velük. Kicsit sem tetszik ez a dolog.
Ráadásul azt sem tudom, hogy miért pont engem kaptak el. Hisz Zayn volt az aki lelőtt két tagot. Habár utána meg szépen leütötték őt. Vagyis remélem, hogy csak leütötték. Igen, biztos, hogy csak kapott egy szép púpot a fejére és már magához is tért. Őt nem lehet csak úgy megölni.
Vajon ha magához tért rájött, hogy engem elvittek? Hmm fogalmam sincs. Liam elment szóval neki baja nem lesz. De hova mehetett? És kit akart megmenteni.
Na és Grahammal mi van? Azzal a faszfej Grahammal aki miatt most szarban vagyok. Én nem okolom Liamet, ugyanis neki ehhez semmi köze. Ő csak segíteni szeretett volna az apja legjobb haverján.
Nem gondolta volna, hogy majd pont egy csapat fekete kendőssel találjuk szembe magunkat. Mind a hárman arra számítottunk, hogy a Főnök lesz az akivel szembe találjuk magunkat.
De akkor miért a fekete kendősök támadtak ránk? A nyakamat teszem rá, hogy Grahamot keresték. De ha Grahamot keresték akkor miért engem vittek el és nem Őt.
Egy csomó kérdés amire lehet, hogy soha nem fogok választ kapni.
A fekete kendősöktől eddig még senki nem szabadult élve. Szerintem én se fogom. De nem adhatom fel. Hisz mégiscsak én vagyok Louis Tomlinson egy igazi vérbeli londoni rosszfiú.
Én soha nem adom fel! Mindent megúszok ép bőrrel. Szóval ezt is meg fogom úszni.
Már csak az a kérdés, hogy hogyan?! Azért ilyen durva helyzetben még a pályafutásom során soha nem voltam.
Ráadásul gyorsan kell cselekednem, nehogy túl késő legyen. Nem fogok meghalni. Azt meg pláne nem fogom engedni, hogy egy ilyen mocskos alakok végezzenek velem.
Akkor inkább már én ölöm meg saját magamat.

Lopva oldalra pillantok ahol az egyik srác épp kibámul az ablakon, de a csuklómat egy percre sem engedi el. Lassan megfordítom a fejem, hogy tudjak ránézni a másik fogva tartómra is, aki épp a pisztolyában gyönyörködik. Eszébe sincs eltenni. Viszont egyikőjük sem figyel. Talán ez az a pillanat amire vártam.
Gondolkodás nélkül eszeveszett fészkelődésbe kezdek és az a célom, hogy tudjam kicsavarni a csuklómat a srác szorításából. De Ő mikor ezt észreveszi még erősebben szorítja és megcsavarja. De olyan erősen, hogy még a szemeim is könnybe lábadnak. Szóval ilyen érzés az mikor valakinek az ellenkező irányba csavarják a kezét. Hát baszottul nem élvezetes.
- Mit akarnak Tőlem? - sziszegem a fogaim között, de mikor ez a kérdés elhagyja a számat a mellettem ülő srác aki egészen idáig a pisztolyában gyönyörködött, egy ügyes mozdulattal kezeit a nyakamra kulcsolja és lassan szorítani kezdi azt.
Nyelni nem tudok és a levegőmet is lassacskán veszítem el. Mozogni sem bírok a fájdalomtól. - Ezt …még...nagyon...megbánják...fogalmuk...sincs...hogy...kivel ...kezdtek...ki – nyögöm ki a szavakat és velük együtt az utolsó leheletemet is.
Szerintem ez a vég. Meg fognak fojtani és nem tudok ellene csinálni semmit. Túlerőben vannak.
Az autóban tartózkodó elmebeteg köcsögök, egytől egyik felröhögnek. Jó nevetni a szenvedésemen. Én is ezt csinálnám a helyükben.
- Ó, dehogyisnem tudjuk, hogy kivel kezdtünk ki – egy ravasz mosoly kúszik a fojtogatóm arcára miközben nyakamnál fogva hátra húzza a fejem. Rögtön vér szökik a fejem és még nehezebben szedem a levegőt. - És pont ezért jöttél el velünk egy klassz kis kirándulásra. - teszi még hozzá vigyorogva és bele markol a hajamba majd megtépi azt. Ez a marha még a hajamat is kitépi. Mi jöhet még?
- Igen és ezt a kirándulást nyugodtan megköszönheted Graham barátodnak – veszi át a szót a másik srác aki még mindig élvezettel próbálja eltörni a csuklómat. Komolyan mondom csoda lesz ha tényleg nem töri el.
Na várjunk csak, az előbb azt mondta ,hogy Grahamnak köszönhetem ezt az egészet? Miatta raboltak el és csinálják ezt velem? Oké gyarapodott a halál listám. Mert ha ezt az egészet most épp bőrrel megúszom, akkor én leszek az aki megölöm Ricardo Grahamot. Én nem fog érdekelni, hogy Liam apjának a legjobb barátjáról van szó. Ha annyira jó haverok akkor miért nem Liam apját rabolták el?
- Ekkora balfaszok nem lehettek – suttogom elhaló hangon mikor egy kissé elengedte a nyakam szorítását. - Nekem semmi közöm Grahamhoz! - mondom alig hallhatóan.
Tudtam én, hogy félreértés ez az egész el rablós dolog. Nem engem akartak elrabolni.
- Neked lehet nem, de a haverodnak igen – mondja egyszerűen egy kis gúnnyal a hangjában. Olyan félelmetes hangja van. Szóval Liamre is fáj a foguk. Akkor ő most miért nincs itt velem ebbe a kibaszott autóban? Miért csak engem fojtogatnak és akarják eltörni a csuklómat? - A srác órák hosszat mély beszélgetést folytatott Grahammal. Segíteni akart neki. Szóval úgy gondoltuk ha az egyik haverját elvisszük akkor Ő majd rögtön a segítségedre siet és átadja nekünk Grahamot. De ha Grahamot nem is adja át, de a széfjét igen... - fejezi be a mesélést végül én pedig ismét ficánkolni kezdek.
Ezek át akarják verni Liamet. Pont ezért raboltak el mert tudják nagyon jól, hogy Liam rögtön a segítségemre siet és inkább feláldozza Graham életét, csak azért, hogy engem mentsen meg. Ez így nagyon nem jó.
Azonban mielőtt bármit szólhatnék a sofőr szólal meg.
- Nem Grahamnál van a pénz, hanem a széfjeiben. Viszont a lánya nélkül képtelen élni. Amíg a picike él addig Graham nem fog beszélni. - remek most már egy lány is képbe jön.
Esetleg még valaki? Akárki nyugodtan csatlakozhat az áldozatok listájához.
- Akkor mire várunk még. Indulás Graham házához és raboljuk el a bébijét – mondja idegesen a fojtogatóm a sofőr pedig rögtön teljesíti a kérését.
Az autóval hatalmas kanyart tesz meg és rögtön London belvárosának az útjait szeli végig. Egy csomó autó van az utakon és egyiküknek sem tűnik fel, hogy engem pont most készülnek megölni?
Szegény lány. Az apja hülyesége miatt fog mindjárt rárontani egy csapat fekete kendős alak.
Végül egy nyugodt környéken találjuk magunkat, ahol az összes házban sötét van. A söfőr az utca legvégében álló ház előtt áll meg, ahol az egyik szobában világos van. Istenem én nem akarom, hogy azt a lányt elrabolják. És nem tudok rajta segíteni.
Ó basszus. De mi van akkor ha Liam erről beszélt mikor kifutott a klubból. Lehet Graham elmondta neki, hogy a lánya nagy veszélyben van és megkérte Liamet, hogy segítsen rajta. Az meg amilyen hülye rögtön bele is egyezett.
- Ketten bementek érte – mutat rá az anyósülésen ülő fiúra majd arra aki a csuklómat fogja. Bólintanak és előreszegett pisztollyal szálnak ki az autóból. A fogva tartóm pedig még erősebben szorít.
Pár percig néma csend van, majd hirtelen a sötétben feltűnik egy motor rajta pedig, Liam. Még ebben a nagy sötétségben is megismerem a hülye fejét. Gyorsan szál le a járgányáról majd Ő is elindul befele.
- LI...- kezdem el mondani a nevét, de hiába. Túl gyenge vagyok már. Így szó nélkül kell hallanom ahogy két lövés szűrődik ki a házból. Megrémülök. Mi van akkor ha pont most ölték meg Liamet?
- Azonnal toljátok be a picsátokat Ti is – mondja ismét a fogva tartóm majd a sofőrre bök és még egy tagra akit eddig észre sem vettem, hogy itt van.
Szóval magam maradok ezzel az elmebeteggel. Viszont most sokkal több idő telik el mikor ismét mozgás lesz a ház felől. De nem Liam jön ki. Nem, a sofőr és a számomra ismeretlen srác aki maga után húz egy lányt a hajánál fogva.
A fogva tartóm büszkén nézi az embereit én pedig kihasználom az alkalmat. Egy ügyes mozdulattal ellököm magamtól és kiugrok az autóból, de szerencsétlenségemre a sofőrbe futok. Bassza meg.
- Mit csináltak Liammel? - kérdezem miközben el akarom magamtól lökni a kendős alakot.
- Épp csipkerózsikásat játszik – válaszolja vigyorogva, de én erre a kijelentésére rátaposok a lábára. Felordít, de nem enged el. Inkább akkorát bemos, hogy szétterülök a földön. A lány felsikít és segíteni akar, de a másik srác még mindig a haját tépi.
A sofőr felém sétál és elkezdi a fejét csóválni, majd lassan lehajol. - Ezt elveszem ugyanis nem lesz rá szükséged. - mondja és kihúzza a nadrágom övéből a pisztolyomat.
- Mocskos köcsög – szisszenek fel és meg akarom rúgni, de nem sikerül.
- Basszátok be mind kettőt a csomagtartóba. - mondja az az alak aki megfojtogatott. Az emberei pedig rögtön teljesítik is a kérését.
Az egyik felnyissa az autó csomagtartóját, míg a másik kicsit sem kedves lök be engem, utánam pedig a csaj landol és végül ránk csukják a csomagtartó ajtaját.
Először nem szólok semmit ugyanis még mindig fáj az arcom és a hátam is az erős ütéstől. Azonban mikor meghallom egy halk szipogást rögtön elfelejtem a fájdalmamat. Nem szeretem mikor egy lány sír.
- Minden rendben? - kérdezem halkan.
- Nem semmi sincs rendben! - emeli fel a hangját én pedig meghökkenek. - Elraboltak. Az apámat lehet soha nem fogom látni, ráadásul most nyírtak ki előttem egy embert.
- Azt mondod, hogy megölték Liamet? - szárad ki a szám és akkor az autó elindul valamerre. A lány közelebb jön hozzám ugyanis elég kanyargós úton megyünk valamerre.
- Nem tudom. Megígérte, hogy segít rajtam és, hogy nem engedi, hogy bántsanak. Aztán mikor ki akartunk menni a házból ketten nekünk támadtak és meglőtték Őt. És szétterült a lépcsőn – sírja a lány és elkezd hadonászni. Tök idegbeteg. - KI AKAROK INNEN JUTNI! - kezd el ordítozni.
Szóval meglőtték Liamet és lehet, hogy meg is ölték. Csodás. Pedig ő csak segíteni akart.
- Megtennéd, hogy lenyugszol mert épp most rúgtál pöcsön – válaszolom mikor a lábával tényleg eltalálta a farkam. De nem haragszom meg érte ugyanis egy sötét csomagtartóban vagyunk összezárva.
- Utálok bezárva lenni.
- Pedig jobb lesz ha hozzá szoksz. - vonom meg a vállam. És igazam van. Kitudja meddig leszünk bezárva. - Mellesleg Louis vagyok. Louis Tomlinson.
- Én pedig Lucianne Graham. - válaszolja végül.
Hát legalább a nevét tudom és örülök neki, hogy nem leszek magam bezárva...

2014. március 14., péntek

14.- Késő...

Szióóóóóóóóóóó!!!! Mit ahogy tegnap is írtam ez a rész Louis szemszögéből lesz úgy ahogy a holnapi is :D és utána az összes további Liaméből :P mellesleg köszönöm a díjakat...igaz nem rakom ki őket, de az összeset megnézem és örülök is neki, talán ha majd úgy lesz időm az összeset kirakom és válaszolni is fogok a kérdésekre :))))) komizniiiii érrrrrrrrr

/Louis Tomlinson/
- Itt nekem valami bűzlik – szólal meg Zayn, majd egy hirtelen mozdulattal kiveszi a cigit a szájából és egy
határozott mozdulattal a földre dobja és hanyagul rálép a csikkre, miközben megigazítja a dzsekije gallérját és úgy mered a sötétségbe.
A Hyde parkban fagyoskodunk már olyan fél órája, de eddig még semmi nem történt. Zayn állítása szerint ez nem jó, ugyanis ebbe a klubba mindig is egy csomó sötét alak szokott járni. Most meg eddig egyel sem találkoztunk. Sőt eddig még csak két csinos lány ment be, viszont mikor le akartam volna velük állni flörtölni, Zayn rám szól, hogy nem ezért vagyunk itt.
Hát igen mikor munka van, akkor a csajok háttérbe szorulnak. Ez van.
És most munka van. Jobban mondva csak Liamnek segítünk. De nem is értem, hogy miért csinált ebből akkor ügyet.
Ha a Főnök emberei követték volna vagy lehallgatták volna, akkor mostanra már rég itt lenne London összes maffiája. Hisz mégiscsak egy körözött bűnözőt rejtegetünk egy maffia vezető elől.
Tök beteg dolog így bele gondolva. Olyan ügybe keveredtünk bele amiben semmi közünk nem lenne. Nekem és Zaynek meg pláne nincs Grahamhoz közünk.
Életemben egyszer beszéltem vele és akkor is csak azért mert valamit elbasztam amit nem lett volna szabad. A fazon nem normális, ugyanis miközben beszélgettünk egy pisztolyt tartott felém miközben az ujja a ravaszon volt. Szóval meg kellett gondolnom, hogy mit is mondok neki.
És most mégis én vagyok az egyik aki segíteni akar rajta. Na persze, csak én történetesen nem Ricardo Grahamnak segítek, hanem az egyik legjobb haveromnak.
Liam a barátom és a szívemen viselem a sorsát. Vicces, hogy én mondok ilyet. Én akinek nincsenek igaz barátai. Igen, lehet valaki ezt hiszi mivel eléggé bunkó vagyok mindenkivel.
Mindenkivel, kivéve Liamet, Zaynt, Harryt és Niallt. Akár hiszitek akár nem, ez a négy srác számomra olyan mintha a nemlétező öcséim lennének. Pedig a való életben nincs is öcsém.
Habár mióta eljöttem otthonról lehet, hogy azóta születtek még testvéreim. Nem tudom. A családomat már hat éve nem láttam.
Tizennyolc éves voltam mikor a húgaim megtaláltak az ágyam alatt egy csomag füvet. Rögtön futottak az anyámhoz aki egy kissé kiakadt. Megkérdezte, hogy drogozok-e. Mondtam neki, hogy nem és, hogy nem az enyém. Elhitte, de utána eléggé furán nézett rám.
Pedig tényleg nem drogoztam és azóta sem drogozok. Lényegtelen. Senki nem tudta, hogy a drogból szedem össze a pénzt. A suliba egy csomó srácnak én vittem a napi adagot.
Aztán egy nap az egyik srác nem akart fizetni. Totál bepipultam és agyon vertem a suli mosdójában.
Az igzgató vett le a srácról akiből még a szart is kivertem. Viszont nem akartam megölni. Mégis azt tettem. Olyan csúnya ütéseket okoztam neki, hogy mikorra bevitték a kórházba meghalt. Én meg mehettem a rendőrségre ahonnan az anyám és a nevelőapámnak kellett kihozniuk.
Mikor haza vittek csúnya veszekedés alakult ki. Az anyám a szemembe megmondta, hogy nem képes mellettem élni ugyanis ezek után akármit kinéz belőlem és, hogy félti tőlem a húgaimat. Nem fogta fel, hogy nem az volt a célom, hogy megölöm a srácot.
Csak ordibált velem, végül pedig elhagyta az a mondat a száját, hogy menjek el otthonról.
Igen, a saját anyám küldött el otthonról. Az volt az a pillanat mikor az összes Tomlinsont egy csapásra megutáltam. Utoljára megkérdeztem, hogy ezt -e akarja. Azt mondta, hogy igen. Bólintottam és felrohantam a szobámba. A összes cuccomat bele dobáltam a hátizsákomba majd elhagytam a házat. De utoljára még az anyám szemébe mondtam, hogy többet engem látni nem fog és hiába fog keresni. Többé nem vagyok a fia.
Tizennyolc éves voltam és gőzöm se volt róla, hogy mihez kezdjek magammal. A doncaster-i sulimba nem mehettem vissza mert gyilkosnak tartottak. Így aztán az egyik drogos haveromnál szálltam meg pár napig. Kicsit sem tetszett az-az állapot ugyanis a srác állandóan be volt állva és azt akarta, hogy én is drogozzak vele együtt.
Soha nem mentem bele, viszont a pénz is kellett. Akkor mondta, hogy Londonba ismer egy tagot aki rengeteg tud tejelni ha jól elvégzem a munkát. Nem is gondolkoztam rajta sokat.
Elindultam London fele, hogy megkeressem azt a bizonyos Főnököt.
Egy vasam nem volt, szóval stoppal kellett megtennem az utat. Fedél nem volt a fejem felett, éhes voltam és úgy jártam London utcáit.
Borzalmasan éreztem magam, egészen addig míg meg nem érkeztem arra a helyre amit a drogos haverom adott meg. Mit ne mondjak kicsit sem tetszett amit látok. A lényeg a lényeg személyes találkoztam a Főnökkel és elmondtam neki a kínomat. Azt mondta, hogy tud segíteni rajtam. Ad kölcsön annyi pénzt amennyire csak szükségem van, de cserébe meg kell ölnöm egy embert. Rábólintottam, persze a szívem mélyén azt tartottam, hogy majd a pénzel együtt tovább állok és nem maradok Londonba.
Aha, ezt én gondoltam így. Mikor le akartam lépni a pénzel a Főnök emberei elkaptak és ismét vissza vittek hozzá. Eléggé elintéztek. Mármint a hátam még néha azóta is fáj.
Választás elé állított. Vagy vissza adom neki a pénzt ott helyben, de ha nem kinyír, vagy pedig belépek egy bandába. Élni akartam szóval a bandát választottam.
Akkor találkoztam először Zaynel. Mondanom se kell, kezdetben nagyon nem jöttünk ki jól. Alig beszélt hozzám, ráadásul ha valamit nem jól csináltam rögtön leordította a fejem. Ő volt az aki megtanított ölni.  Zaynt egy idegbetegnek tartottam. Egy szívtelen kis köcsögnek aki élvezettel nézi mikor megöl valakit.
Pár hónap elteltével pedig én is olyan lettem. Embereket öltem meg, akik nem fizettek. És még csak lelkiismeret furdalásom se volt. Zayn pedig végre normálisan viselkedett velem és a haveromnak tudhattam.
Aztán rá pár évire jött az az este mikor Liam meglátott minket abba a parkban. Zayn rögtön kinyírta volna mivel hallgatózott, de én nem engedtem. Nem tudom, hogy miért de megsajnáltam a szerencsétlen fejét. Hisz reszketett mikor rá néztünk. Így vissza gondolva vicces volt az a jelenet.
Végül elvittük a Főnökhöz és Ő is csatlakozott a bandába. És valami oknál fogva Ő benne már a kezdetek óta megbíztam. Jól elvoltam vele, ráadásul mindenről el tudtam vele beszélgetni.
Aztán  jött Niall és Harry.  A kicsi Harry akit Zayn, Liam és Niall is utál és kétszínűnek tartanak. Pedig nem az. Igaz tényleg egy kis seggnyaló és csakis magát imádja, de szerintem ha négyünk közül valaki bajban lenne ugyan úgy segítene rajta.
Én mind a négy srácban megbízok és tudom, hogy soha nem hagynának a szarban. Pont ezért segítek most Liamnek is. Ugyanis tudom ha egyszer én szorulnék segítségre Ő is rögtön segítene.
- Pedig én fürödtem már ma – mondom komolyan, de azért a biztonság kedvéért megszagolom a felsőmet. Mosópor szaga van ami azt jelenti, hogy nem én bűzlök. Lehet, hogy Zayn saját magát érzi. Szörnyű, hogy mennyit cigizik. Én is dohányzok, de azért tudom hol a határ. Na,de Ő? Csodálom, hogy még rendesen működik a tüdeje.
- Én a környékre értettem Te idióta – forgassa meg a szemeit és előre lépked párat majd a derekára teszi a kezét és úgy nézelődik tovább. A környék bűzlik? Hát ez egy klub ahova alkoholisták járnak. Szóval lehet, hogy bűzlik ez a hely. - Kicsit sem tartod furának, hogy több mint fél órája itt állunk, de a két ribancon kívül senki nem ment be a klubba? - fordul felém felhúzott szemöldökkel.
Összehúzom a szemöldökömet és elgondolkodom. Tényleg elég érdekes. Pedig azt tartják, hogy ide egy csomó sötét alak jár. De ha ez igaz akkor miért nem találkoztunk még eggyel sem?
Mondjuk én azt sem értem, hogy Graham miért pont itt akart találkozni Liammel? Mindenki tudja, hogy csak a züllött alakok szoknak ide járni, szóval ha úgy lenne a Főnök rögtön itt keresné Őt először.
Ami persze nem lenne jó ugyanis Grahammal együtt a Főnök minket is kicsinálna amiért megpróbáltuk átvágni. Liamnek hatalmas szíve van amiért segíteni akar egy ilyen bűnözőn mint Graham. És eddig úgy tűnik, hogy fog is tudni rajta segíteni.
Mondjuk én le se szarnám Grahamot. Még akkor sem ha Ő lenne az apám legjobb barátja. Magának kereste a bajt, hát most már akkor szívja meg. De Liam az más. Ő neki a család és a barátok az első.
- Lehet hideg van és a bűnözők inkább otthon basznak be – vonom meg a vállam végül. Zayn rosszállóan megforgassa a szemeit. - Jaj Zayn, tudod hogy igazad van, de most mit csináljak vele? Személy szerint örülök neki, hogy senki nincs itt. Így legalább senki nem kezd el gyanakodni ránk. A Főnök pedig soha nem tudja meg, hogy segítettünk annak a féregnek... - magyarázom, de aztán rá is jövök, hogy a haverom nem is figyel rám.
A távolba mered az arca pedig komor. Lassan mellé lépkedek, hogy megnézzem mit néz annyira.
Egy autó közelít felénk. Erről ennyit. Még, hogy senki nem jár ide.
- Ez az autó nekem nem tetszik – suttogja Zayn és lassan a nadrágja övéhez nyúl. Tudom, hogy ott tartja a pisztolyát.
Á, szóval szerinte is abba az autóba egy csapat őrült gyilkos ül. Hát szerintem is gyilkosok ülnek benne. Sőt szerintem a Főnök emberei. És mi ketten vagyunk csak. Vagyis hárman, de Liam mikorra megtudja addigra minket kinyírnak.
- Akár hiszed, akár nem, de én is pont ezen a véleményen vagyok. Nekem se tetszik ez a kibaszott fekete autó – mondom fogcsikorgatva.
Zayn megcsóválja a fejét és lassan hátrálni kezd, egészen a klub ajtajáig az árnyékba. Így legalább nem vesznek észre olyan könnyen, szóval én is követem. Mikorra oda érek Zayn feltartott pisztollyal áll, így én sem várakozok tovább és egy határozott mozdulattal előveszem az övemből a pisztolyt és úgy várjuk, hogy az eddig ismeretlen alakok végre a közelünkbe érjenek. Amire pár másodperc múlva sor is kerül. Csak történetesen nem a Főnök embereivel találjuk szembe magunkat, hanem pár Fekete Kendős alakkal. Istenem miért utálsz Te engem ennyire? - Na ezt most beszoptuk – harapok az ajkamba mikor a négy srác lassan a közelünkbe ér.
- Maradj már! Ezek csak egy őrült banda tagjai. Simán lerendezzük őket. - mondja Zayn keményen. Mi lehet lerendezzük őket, de mi lesz Liammel? Ő nem tud róluk.
- És mi van Liammel? Neki ki szól? - kérdezem idegesen. Na nehogy már egy csapat fekete kendős köcsög nyírja ki a legjobb haveromat. Azt nem engedem. Ezek a buzik egyik haveromat se fogják kinyírni.
Azonban Zayn mikor válaszolni tudna a kendősök oda érnek elénk. Egyszerre állunk a bejárati ajtó elé és tartsuk fel a pisztolyunkat. A négy kendős megáll majd összenéznek.
- Húzzatok el az utunkból – szólal meg az egyik. A kendője a csuklójára van kötve. Az ember azt hinné, hogy minden rosszfiú úgy néz ki mint egy gorilla. Hát ezeknek semmi izomzatuk nincs. Csodálom, hogy eddig még nem kapta fel őket a szél mivel olyan soványok. - Vagy Ti is Graham emberei vagytok? - szóval Ők is Grahamot keresik. Ez a csávó nagyon tudhatja a dolgát ha az összes rosszfiú őt keresi.
- Nem ,minket az anyátok küldött akikkel tegnap este gruppenbe nyomtuk – válaszolom és a következő pillanatban ráugrok a legközelebb álló kendős fazonra. Ezt mikor Zayn észre veszi elsüti a ravaszt, de rosszul céloz és az autó szélvédőjét találja el. Erre a másik kendős tag bepipul és ráveti magát Zaynre. Kettő verekszik a másik kettő pedig csak biztatja a társát majd hirtelen észbe kapnak és elindulnak a bejárati ajtó felé.
Egy ügyes mozdulattal behúzok egyet a partneromnak aki elterül a földön és Zaynhez sietek, hogy tudjam levakarni róla a támadóját aki pont azon fáradozott, hogy tudja megfojtani a barátomat. Szegény Zayn alig kapott levegőt. Mikor lehúztam róla a kezeit hátra szorítottam és kicsavartam.
- Menj és szólj Liamnek, addig én elintézem ezt a kettőt. - ordítok Rá Zaynre aki kapcsol és máris berohan a klubba a másik két kendős tag után én pedig kint maradok.
A kis köcsög próbálja kihúzni a csuklóját a szorításomból, de én nem engedem neki. Egészen addig nyerésben állok míg a másik akit pár perce le nem ütöttem újra észhez nem tér. Mivel háttal álltam neki így nem láttam azt, hogy magához tért. Így csak azt vettem észre, hogy valaki hátulról elkap majd egy ügyes mozdulattal a földre taszított. Túl erősen lökött el ezért a fejemet egy kissé bevertem a földbe, de viszont azt tisztán láttam, hogy Liam ráül a motorjára és valami olyasmit kiabált nekem és Zaynnek, hogy meg kell valakit mentenie. Zayn pedig bökött rajta egyet, hogy menjen már majd újra vissza futott hozzám.
Félúton ismét elő rántotta a pisztolyát és rögtön elsütötte és ezentúl célba is talált mivel a kendős tag aki a földre lökött holtan esett össze. A másik akinek a csuklóját akartam eltörni eltűnt. Felszívódott.
Hát ez érdekes. Zayn mellém ért majd lehajolt, hogy megnézze jól-e vagyok.
- Minden rendben? - kérdezi egy kissé idegesen.
- Asszem. - ülök fel és elkezdem simogatni a fejem mikor Zayn mögött egy árnyékra leszek figyelmes. Egy hatalmas árnyékra. -  VIGY...- de mielőtt szólni tudnám a haveromnak az magától esik össze. Valaki leütötte Zaynt.
Ez az a pillanat, hogy felpattanok és eszeveszett rohanásba kezdek. De vagyok olyan hülye, hogy az autó felé megyek aminek az ajtaja magától nyitódik ki, majd kiszáll belőle egy fekete kendős tag.
- Fogjátok már meg! - ordít rá az embereire akik a kérést rögtön teljesítik és rám vetik magukat.
Esélyem sincs menekülni előlük mivel olyan erősen szorítanak. Egy ügyes mozdulattal benyomnak az autóba majd beindítják azt és elhajtanak a helyszínről...velem együtt.

2014. március 13., csütörtök

13.- Talán itt a vég

Hellóóóó!!! SZóval az van, hogy ez a rész rövidebb lett mint az eddigiek, de csak azért mert mikor ezt írtam úgy terveztem, hogy ez lesz az utolsó rész :/ de utána tovább folytattam szóval még 7 rész hátra van, de abból a kövi két rész Louis szemszögéből lesz :) de csak azért, hogy értsétek meg a későbbieket mivel mostantól a részek eléggé érdekesek lesznek majd :P mellesleg aki love sztorira számít azt el kell, hogy szomorítsam...semmi szerelmi szál nincs ebben a történetben....komizniiiii ugyanis mostanában eléggé csökkent a nézettség száma :S de nem baj engem nem riaszt vissza :D

A lány riadtan pislog felém és hátrál tőlem pár lépést, miközben én azon agyalok, hogy hogyan tudnánk
megúszni ezt az egészet.  Jó nagy bajban vagyok már megint...akarom mondani bajban vagyunk. Sőt szerintem Graham lánya még nagyobb kakiban van mint én.
És. hogy őszinte legyek kicsit sincs kedvem végignézni azt, hogy előttem ölik meg. Persze nem kell semmit félre érteni. Ő egy lány aki kibaszott jól néz ki, de semmit nem érzek iránta. Csak pusztán kötelességemnek érzem, hogy segítsek rajta.
És most nagyon ráfér a segítség ugyanis ha a fekete kendősök tényleg rá pályáznak, akkor hatalmas szerencsére van szüksége ahhoz, hogy túlélje.
Beharapom az alsó ajkam és úgy próbálok valamit kitalálni. Ha most lemegyünk rögtön beléjük futunk. És ha beléjük futunk akkor azok elkezdenek ránk lövöldözni és végünk van.
Viszont ha gyorsak vagyunk és sikerül elfutnunk mellettük, akkor esélyük sem lesz megölni.
Jó ez így tök veszélyesnak hangzik, de jelen pillanatban nincs jobb ötletem. És ha sokáig maradunk itt ebben a fürdőszobában akkor a fekete kendősök megtalálnak és esélyünk sem lesz menekülni, szóval megölnek.
- Gyere utánam! - mondom végül a lánynak és elindulok ki a fürdőszobából, de mikor a szobájába érek, észre veszem, hogy nem jön utánam.
Ugyan úgy ott áll a fürdőszoba közepén, miközben idegesen az egyik fekete tincsével játszik. Nem néz rám, csak áll és piszkálja a haját ami elég jól áll neki. Mármint ez az ártatlanság.
Jó ebbe inkább nem megyek bele. A nevét sem tudom. Sőt azt sem tudom, hogy hány éves. Eléggé fiatal arca van. Szerintem olyan tizenöt lehet. Meg amúgy is Ő Graham lánya akin segítenem kell. Ráadásul én megfogadtam, hogy soha senki iránt nem fogok gyengébb szálakat fűzni. Szerelem kilőve az én életemből. Meg amúgy se kezdenék ki pont egy bűnöző lányával. - Hallottad amit az előbb mondtam? Vagy talán süket vagy? Mert ha az vagy légy szíves szólj és elmutogatom azt, hogy gyere utánam. - fordulok felé egy kissé ingerülten.
Barna kiskutyaszemeit rám vezeti amik a gyűlöleten kívül más nem sugároznak.
Jó gondolom, hogy nem süket, de akkor miért nem tud utánam jönni?! Leesne a nemlétező koronája vagy mi? Vagy esetleg olyan sokat kérek? Én csak élni szeretnék még olyan ötven évet. De ha így folytassa tíz percnél tovább nem fogok élni.
Várom a válaszát, de a csúnya nézésen kívül semmi mást nem kapok. Hát jó ha neki így jó. Megvárhassuk itt is a fekete kendősöket, de nekem aztán már hiába fog könyörögni mert nem segítek rajta.
- Mégis miért kellene követnem téged? - húzza fel az egyik szemöldökét kérdően. Ekkora makacs csajjal már rég találkoztam. Falra tudnék mászni az ilyenektől. - Honnan tudjam, hogy te...- nem tudja befejezni a mondatát ugyanis lentről megint egy durranás hallatszik. Ijedten fut mellém majd ragadja meg a karomat. Akarom mondani szorítja meg a karomat és segítőkérően pislog felém.
Megforgatom a szemeimet és futva indulok ki a szobából, miközben Őt magam után húzom nehogy véletlenül lemaradjon, vagy valami.
- Egyébként, hogy hívnak? - jut hirtelen az eszembe mikor már a lépcsékről tartunk lefele.
Ha most meghalunk akkor legalább már a nevét tudjam. Igen tudni akarom, hogy mi a neve. És azért akarom tudni mivel, hogyha meghalok valakit hibáztatni akarok. És az a valaki most Ő lesz, na meg az apja.
Oldalra fordítom a fejem és pont találkozik a teküntetünk. Arca kipirult és a futástól gyorsan szedi a levegőt.
- Lucianne – mondja ki végül egy mosoly kíséretében. Érdekes neve van az már biztos. És amúgy, hogy becézik? Luci? Anne? Luce? Ennek sok változata van. - És téged, hős megmentőm? - kérdezi úgy mintha épp valami nyugis helyen beszélgetnénk.
Ez a csaj zizzent és nem a jó értelembe. Nem veszi észre a helyzet súlyosságát? Hát nem.
- Batman – válaszolom végül. Lucinak nem teszik a válaszom ugyanis összehúzza a szemöldökét rosszállóan. Ő mondta az előbb azt, hogy hős vagyok. És ha valaki hős akkor a szuperhős. És Batman szuperhős. - Amúgy Liam. - mondom végül. Erre mosolyogva bólint. Csodás. Most mennyivel lesz boldogabb, hogy tudja a nevem?
- Szép név. Az egyik haveromat is Wiliamnek hívták – kezd el csacsogni jókedvűen. Komolyan ez tényleg süket? Mondtam én valamikor az, hogy Wiliamnek hívnak? Nem emlékszem rá. És amúgy sem ez a legjobb pillanat, hogy ezt megbeszéljük. Akár melyik pillanatban elkaphatnak. Lassítok a tempón és ismét elkapom a karját, nehogy véletlenül tovább fusson. A fekete kendősök a lépcső előtt vannak és ha most meghallják, hogy zaj van az emeleten akkor rögtön megindulnak felénk.
- Simán Liam oké? - kérdezem totál halkan, Ő pedig csak hallgat miközben szemeimet az ajkaimat bámulja. Ez a csaj tök fura. Mármint olyan dilisen viselkedik, hogy félelmetes.
- Plasztikázva van a szád? - kérdezi hirtelen és az mutató ujjával elkezd közelíteni az ajkaim felé, de én még félúton elkapom a kezét és eltolom magamtól.
Mégis miért lenne plasztikázva a szám? Te jó ég komolyan buzinak nézek ki? Vagy miért kérdezte ezt? A normális srácok nem szokják plasztikáztatni magukat, csak a melegek. És köztudott tény, hogy én nem vagyok buzi.
- Te beteg vagy! - mondom hirtelen, de a kelleténél egy kicsit hangosabban amit rögtön meg is bánok ugyanis az alagsorból hirtelen minden elhallgat.
Király meghallottak minket. A lépcső megnyikordul ami azt jelenti, hogy elindultak felfele.
Most nagy szarban vagyunk. Nagyon nagy szarban.
Lucianne hirtelen a hátam mögé lépett, miközben megfogta a kezemet és megszorította azt. Bennem pedig valami furcsa érzés kelt életre. Olyan volt mintha tényleg fontos lennék a számára. Tudatomra akarta adni, hogy bízik bennem és, hogy számít rám.
És én mégsem tudok segíteni rajta.
- Ezek engem keresnek igaz? - suttogja a fülembe lágyan. A hangja olyan kis aranyos. Olyan amitől az ember rögtön lenyugszik ha meghallja.
Na várjunk csak miről hablatyolok én itt össze vissza? Belőlem nem válthat ki egy lány ilyen érzéseket. Ráadásul nem Graham lánya.
De akkor miért nem akarom, hogy valami történjen vele?
- Nem lesz semmi baj, ígérem – fordulok felé és bele nézek a szemeibe amik reménytelenül csillognak. Tudja, hogy bajban van és azt is tudja, hogy esélyem sincs a fekete kendősök ellen.
Én magam vagyok, Ők pedig kitudja hányan.
Azonban mikor ez a mondat elhagyja a számat egy lövést hallok majd valami eltalálja a vállamat. Esélyem sincs elhajolni. A golyó tökéletesen talál el, majd egy csípős érzését vált ki belőlem.
Hirtelen dőlök hanyatt miközben a szemeim minél jobban homályosodnak el. De még látom ahogy a fekete kendősök megindulnak Lucianne felé aki próbál elmenekülni, de hiába. Az egyik elkapja a fekete haját majd úgy kezdi el húzni.
Felordítok kínomban, de hang nem jön ki a torkomon. Fogalmam sincs, hogy mivel lőttek meg, de valami méreg lehetett, vagy nem tudom. Nem érzem a testem. Nem tudok mozogni. Csak fekszek mint egy darab fa, miközben azt nézem ahogy azt a lányt , aki pár perc alatt érzéseket váltott ki belőlem elhurcolják. Én pedig nem tudok rajta segíteni, pedig megígértem neki.
A homály minél jobban elfedi a tekintetem, a szemeim pedig egyszerre csukódnak le. Ha ez a halál akkor elég kellemes. Semmi fájdalom, csak egy sötétség miközben boldog vagyok. Boldog vagyok mert nem érzek semmit...

2014. március 12., szerda

12.- Ő lenne az a kicsi lány?

London utcái még ilyen késő ellenére is zsúfoltak voltak. Az évek során rájöttem arra, hogy ez a város soha
nem alszik. Tök mindegy, hogy mikor vagyok úton, mindig egy csomó autóba és dugóba ütközök. Könyörgöm hajnali három óra van, és ha nem motorral lennék akkor már rég egy dugóban ülnék a kocsimban. Pont ezért jó, hogy én inkább a motorokra bukok. Ugyanis vele sokkal könnyebben ki tudok kerülni minden dugót. Csak szlalomoznom kell az autók körül és máris egy tiszta úton vagyok, ahol semmi akadályba nem ütközök.
Habár történetesen én most egy hatalmas akadályba ütköztem. Igen, Ricardo lányára célzok. Gőzöm sincs, hogy kit kell megkeresnem.
Az oké, hogy el kell mennem a Kinsland Street-re, de ott mit keressek? Egy villát, házat, vagy lakást? Ez London! Itt egy csomó épület van egy helyen.
És amúgy is ha megtalálom az otthonát, kit keressek? Még csak a csaj nevét sem tudom! Sőt azt sem tudom, hogy hogyan néz ki.
Mondhatom ez így vicces lesz. Betörök és ismeretlen helyre, majd elkezdek keresni egy ismeretlen lányt. Azon sem lepődnék meg ha kihívnák rám a rendőröket.
Ez az éjszaka ennél jobb már nem lehet.
Először találkozok egy csapat fekete kendőssel. Majd farkasszemet nézek egy fekete kendős pisztolyával. Majdnem kinyírnak, de aztán mégsem.
Viszont szerintem eddigre Ricardo már tuti halott. Nem hiszem, hogy a klubból valaki hívott hozzá mentőt. Szóval ott a koszos földön vérzett el. De legalább a lelkiismerete megnyugodott ugyanis tudja, hogy segítek a lányának.
Nem tudom, hogy mi ütött belém, mikor ígérgetett tettem. Megígértem egy olyan dolgot amiben még én magam se vagyok biztos. Mégis, hogy a faszba védjek meg egy lányt akit az apja hibájából ki akarnak nyírni?
A Főnök rám is közveszélyes. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz akkor ha megtudja, hogy Graham lánya nálam bujdosik. És ráadásul még itt vannak a fekete kendősök is. Tuti, hogy ők is a csajt keresik.
Feláldozom magam egy ismeretlen lány miatt, a kibaszott jó szívem miatt. Ha Ricardo nem az apám haverja lenne, le sem szarnám a lányát. De így képtelen vagyok ellent mondani. Graham megkért rá, sőt elsírta magát előttem. És ez azt bizonyítja, hogy tényleg nagy bajban van a lánya és tényleg segítségre szorul.
Az én segítségemre.
Hirtelen a fékre taposok mikor betérek a Kinsland Streetre. Egy utca tele házakkal. Gondoltam, hogy valami ilyesmivel fogom szembetalálni magam. Igaz ebben az utcában még soha nem jártam, de sejtettem, hogy Graham valami olyan helyen élt ahol mindig nyüzsgés van, és így nehezebb lett volna Őt kinyírni.
A motoromról nem szállok le és még csak a sisakomat sem veszem le. Viszont éppen, hogy csak gurulok, hogy tudjam az összes házat jól megnézni. Akár melyik lehet Graham háza.
Az összesben sötétség uralkodik, és az egyik sem úgy néz ki mint egy volt maffia tag háza.
Egyik sem kivéve az utca legvégén lévőt ahonnan hatalmas durranás hangzik. Már megint az a hang! Bassza meg, ma mindenkinek gyilkolászós kedve van?
Mert ez a hang tuti, hogy pisztolyból származott. És ha ez tényleg egy pisztolytól származott ez azt jelenti, hogy nem csak én keresem Graham lányát.
Hát persze, hisz Ricardo megkért, hogy siessek ami azt jelenti, hogy a lánya tényleg hatalmas veszélyben van.
És most valaki elsütött egy golyót! Csodás. Komolyan mondom ha előttem lőtték le a lányt, én neki futok a falnak.
A gázra taposok és másodpercekkel később meg is állok az utca végén lévő háznál. Az egész házban sötétség van, és a bejárati ajtó nyitva van. Szóval valaki megelőzött.
Egy ügyes mozdulattal leveszem a fejemről a sisakot, majd a nadrágom övéből elő húzom a pisztolyomat és úgy indulok el a gondosan lenyírt füvön. Nesztelen léptekkel haladok előre és remélem senkinek nem tűnik fel, hogy vendéget kaptak.
A bejárati ajtót átlépve, a padló véletlenül megnyikorodik a súlyom alatt, de szerencsére pont akkor valaki felkapcsolja a villanyokat az egész házban. Megtorpanok és a falhoz lapulok majd onnan hegyezem a fülem, ugyanis beszélgetést hallok valahonnan a lépcsők felé ami gondolom az emeletre vezet.
- Ekkora házban nem bújhatott csak úgy el – szólal meg egy férfi hang.
Szóval tényleg Graham lányát keresik, aki úgy tűnik, hogy elbújt. Úgyhogy Ő is tudja, hogy veszélyben van.
- Mégis elbújt, ugyanis nincs sehol! - vágja rá a másik.
Ketten vannak. Én meg egyedül. Csodás. Ennél jobb felállást nem is tudnék elképzelni. Ha megölöm az egyiket, akkor a másik tuti megöl engem. Ki kell találnom valami ütős tervet.
Először is meg kell bizonyosodnom róla, hogy tényleg ketten vannak e. Gyerünk told már arrébb a segged!
Mélyen kifújom a levegőt és elindulok szorosan a fal mellett. A lépteimet biztos, hogy nem hallják.
Mikor a fal végéhez érek, résnyire kiesek és meglátok két csávót háttal nekem állva. Már meg sem lepődök a kendőjükön a fejükön. Valahogy éreztem, hogy már megint a fekete kendősök keze van a dologban.
Képesek lennének megölni egy ártatlan lányt, akit a saját apja kevert bajba? Igen, képesek.
Az emeletről egy érdekes hang hallatszik. Olyan mintha eldőlt volna valamit. Szerencsétlen. Az apja nem mondta neki, hogy mikor valakik elől bujkál akkor viselkedjen úgy mintha láthatatlan lenne?
A két kendős fazon, vigyorogva egymásra néznek, majd elindulnak felfele a lépcsőn. Asszem eljött az én időm, vagy mi.
- Tündérke ha most felmegyünk és megtalálunk, rögtön kinyírunk. Szóval bánd meg a bűneidet – röhög az egyik és a hatás kedvéért ismét elsüti a ravaszt, ami pont egy képet talál el.
Már szinte teljesen felértek az emeletre, mikor úgy döntöttem, hogy leszarom, lesz ami lesz. Kiugrottam a fal mögül, feltartott pisztollyal a kezemben.
- Csak nem kerestek valamit? - kérdezem majd a következő pillanatban meghúzom a ravaszt és a golyó eltalálja azt az egyént aki előbb ki akarta nyírni a lányt. Pontosan a hátába kapta a golyót és pár másodperc múlva holtan gurult le a lépcsőről. Ezt mikor a másik fazon észre vette, rögtön ellőtte a fegyverét, de szerencsére idejében a fal mögé tudtam ugrani.
A kretén állatja egy percre sem hagyta abba a lövöldözést miközben jött le a lépcsőn. Szétlőtt minden dolgot ami a közelébe került. Ha így folytassa a szomszédok kifogják ránk hívni a rendőrséget.
A villany fénye megvilágítsa az árnyékát így tudom, hogy mindjárt leér a lépcsőről. Így ismét előre szegezem a pisztolyomat majd kiugrok a fal mögül és meghúzom a ravaszt. A férfi még utoljára elsüti a fegyverét, de ismét nem engem talál el hanem az egyik közeli vázát ami hatalmas csörömpöléssel törik ezer darabbá, miközben az én golyóm tökéletesen a két szeme közé landol.
A férfi szemei megakadnak és úgy esik pofára.
Egy éjszaka két fekete kendős? Nagy vagy Payne! Ezt ha a srácoknak elmondom, megeszi őket az irigység. Viszont szerintem nem csak ők voltak itt az egyetlen.
Tuti, hogy többen lesznek, szóval hamar le kell innen lépnem. A pisztolyomat vissza teszem az övembe majd sietős léptekkel elindulok fel az emeletre. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, ugyanis tudom, hogy bármelyik pillanatban ismét ellephetik a fekete kendősök a házat. Azt pedig nem akarom.
Az emeletre lépve megtorpanok és a csukott ajtókat nézegetem. Vajon hol lehet? Megvonom a vállam és benyitok az első szobába, ami egy háló szoba. Rend van mindenhol, szóval ez biztos, hogy nem az a helység amit én keresek.
És tudjátok, hogy honnan tudom? Onnan, hogy az előbb valami eldőlt és azért volt akkora puffanás. És ha valami eldőlt akkor annak látszatjának kell lennie.
Szóval tuti, hogy nem a hálószobában van. Irányt változtatok és benyitok a szemközti a szobába ami egy mosdó. Ilyen kis helyen tuti, hogy nem bújt el, ha csak le nem húzta magát a klotyón.
Ismét sarkon fordulok, de mikor becsukom az ajtót egy szintén másik ajtócsapódásra leszek figyelmes ami a hálószoba melletti szobából jött.
Szóval ott bujkál. Egy ravasz mosoly kúszik az arcomra és benyitok a fehér ajtón majd szembe találom meg egy határozottan lányos, rendetlen szobával. Ez a lány még nálam is rendetlenebb.
Az összes cucca szanaszét hever a földön. A szekrénye ajtaja tárva-nyitva áll miközben a ruhái be vannak dobálva. Az ember azt hinné pedig, hogy lányok rendmániások.
Sőt ebben a szobában szerintem valami döglött állat is van. Rettentő büdös van. Hogy bír itt élni?
Megcsóválom a fejem és körülnézek, de senkit nem találok. Viszont van egy külön fürdőszobája. A nyakamat teszem rá, hogy ott van.
Elindulok a teleragasztgatott ajtó felé, kezemet a kilincsre nyitom és ki akarom nyitni, de az be van zárva. Ugye most csak szívat?
- Tudom, hogy oda bent vagy – ütöm meg az ajtót és várom, hogy valaki válaszoljon.
Az lenne a vicces, ha végül kiderülne, hogy senki nincs ott bent. Ami persze lehetetlen, ugyanis akkor miért lenne bezárva?
- Mégis honnan tudod, hogy van itt bent valaki? - jé és tényleg ott van bent.
Most komolyan belőlem akar hülyét csinálni? Történetesen nem vagyok hülye aki bedől az ócska trükköknek. Ráadásul gyerek sem vagyok már, de ezek szerint akkor Ő még az. Csodás. Most vigyázhatok egy kis lányra. Már csak ez kell a boldogságomhoz. Mégis, hogy fogok elboldogulni egy kis csajjal?
- Talán onnan, hogy válaszolsz a kérdéseimre – mondom unottan. Most komolyan ilyet akar játszani velem? Tőlem ha nem nyissa ki én elfogadom ugyanis én úgy is be fogok jutni, és akkor azt nagyon megszívja.
- Mi van akkor ha csak egy hologram válaszol a kérdéseidre? - az ég felé emelem a tekintetemet. Most én épp egy ovist akarok megmenteni? Köszi Ricardo, hogy rám sózod az idegbeteg kis lányodat. Örök hálám.
- Nagyon vicces vagy – nevetek fel kényszerből. - Nyisd ki azt az ajtót, mert ha nem csúnya vége lesz! - ütök egyet az öklömmel és remélem, hogy erre már tényleg megijed és kinyissa az ajtót.
- Honnan tudjam, hogy Te nem olyan vagy mint azok aki az előbb el akartak vinni? - kérdezi egy fokkal csendesebben.
Szóval a fekete kendősök el akarták Őt rabolni. Még szerencse, hogy idejében oda értem mert mostanra már úgy kínoznák őt mint egy állatot.
- Ha kinyitnád az ajtót meglátnád, hogy én nem vagyok rossz fiú. Segíteni akarok rajtad! - igen, én nem vagyok rossz fiú. Csak történetesen a maffiához tartozok és most is kinyírtam két embert.
- És ezt most higgyem is el? Kizárt dolog. Soha nem megyek innen ki! - mondja bunkón.
Az én agyam pedig elborul. Mégis ki ez, hogy csak így beszólogasson? Tudtommal itt csak én hozhatom a parancsokat. És én most azt mondtam, hogy kijön onnan és velem jön.
- Oké kislány Te akartad. - válaszolom egyszerűen miközben hátrálok pár lépést majd egy ügyes mozdulattal meglendítem a lában és a következő pillanatban pedig berúgom az ajtót, de olyan erővel, hogy az kiszakad a falból és hatalmas dörrenéssel landol a fürdőszoba csempéjén, miközben a lány ordít egy nagyot. - Én mondtam, hogy nyisd ki magad – vigyorgok jóízűen és bemegyek a helységbe miközben tekintetemmel a kislányt keresem akit meg is találok az egyik sarokban.
És majdnem elájulok, ugyanis nem egy kislánnyal találom szembe magam. Nem, határozottan egy tini  lánnyal. Ez nagyon nem kicsit. Rendes dekoltázsa van elég kihívó mellekkel. Ráadásul a teste többi része sem eldobni való.  Bassza meg! Ő az a lány aki az előbb beszélt nekem? Na, ne! Én erre nem fogok tudni vigyázni. Nagyon nem. Időnap előtt még véletlenül megerőszakolom. - Te vagy az aki az előbb beszélt? - kérdezem kiszáradt torokkal miközben azt nézem ahogy feláll a csempéről és leporolja a ruháit. Milyen kis törpe már. Akarom mondani olyan is aranyosan alacsony. Bírom az alacsony lányokat.
- Látsz itt rajtam kívül mást is Bunkókám? - kérdezi felhúzott orral. Hát a stílusa nem tetszik, de azon majd változtatunk.
- Bocsánat, hogy segíteni akarok rajtad – emelem fel a kezeimet védekezés képen.
- Nekem nem kell a segítséged. Gondolom Te is olyan vagy mit azok akik miatt el kellett bújnom. - mondja zsörtölődve.
- Se...- kezdem el mondani, de a földszintről megint egy hangos durranás hallatszik. A fekete kendősök többi tagja megérkezett, mi pedig még mindig itt vagyunk...

2014. március 11., kedd

11.- Ments meg egy lányt akit nem is ismersz

Esküszöm ha valami történt Louisval és Zaynnel én mentem fejbe lövöm magam. Én akartam mindenáron
megmenteni Ricardot. Az én ötletem volt az, hogy szervezzünk egy titkos találkozót vele. Louis és Zayn pedig szó nélkül mellém álltak és támogattak.
Igaz ők felkészültek mindenre. Mindenre csak nem a fekete kendősökre. Én is a Főnök emberei számítottam, nem pedig ezekre az őrületekre.
Mert ezek őrültek! Az összes tagot be kéne záratni egy elmegyógyintézetbe. Habár ezeken már az sem segítene. Azt hiszem, hogy a bűnöző pályafutásom során, pontosan egyszer láttam őket, de akkor is csak messziről.
Niallel és Zaynel felkerestünk egy tagot aki természetesen tartozott a Főnöknek és nekünk kellett behajtanunk a pénzt. Szóval elmentünk a tag házához, de valakik már megelőztek. A tag házának a bejárati ajtaja nyitva volt így feltűnés mentesen be tudtunk menni. Hangok szűrődtek ki a konyhából. Elég szívszorító hangok. Olyan hangok amikre ha most rágondolok még most is rosszul leszek.
Szóval oda lopakodtunk az egyik falhoz, hogy tudjuk kideríteni mégis mi folyik a helységben. Akkor láttam meg először a fekete kendősöket.
Gondolom leesett, hogy miért pont ez a nevük. Nos ha nem akkor gyorsan elmagyarázom. Ha valaki a fekete kendősök tagja lesz akkor kap egy fekete kendőt ami az összetartozásukat jelképezni. Az összes tagnak muszáj viselnie minden áldott nap és éjjel. Soha nem vehetik le, mert ha ezt megteszik akkor súlyos következményei lesznek. Ez náluk valami szabály, mert így tudják, hogy ki tartozik a csoportba. És így tudják, hogy ki a besúgó és soha nem tudnak lebukni. Elég jó megoldás mert soha nem kerülnek bajba.
A lényeg a lényeg. Ott állt előttem két férfi a fejükön kendő virított, előttük pedig az a tag feküdt akit nekünk kellett volna kinyírni. Számunkra a munkát elvégezték, ugyanis mikor már mink megérkeztünk a fazon eléggé szarul nézett ki. És a durva dolog még csak ez után jött.
Az egyik kendős tag, az övéből elő húzott egy ostort. Egy olyan ostort amit az állat idomárok használnak. És azzal a kínzó eszközzel kezdte el ütögetni a tagot aki a földön feküt.
A mellettem álló Niall majdnem elbőgte magát a jeleneten és őszintén megmondva én is közel voltam hozzá. Még a kemény szívű Zayn is sokkolva bámulta a jelenetet.
Képzeljétek magatokat a férfi helyében. Olyan hangokat adott ki, amin szerintem még maga is csodálkozott. A fekete kendős tag pedig csak röhögve ostorozta csillogó szemekkel. A földön szenvedő férfi testén minél csúnyább sebek keletkeztek, végül pedig már látszódott a saját emberi húsa. Az volt az a pillanat mikor a srácokkal mint az őrültek úgy menekültünk el a házból.
Mikor épségben kiértünk egyikünk sem mert megszólalni. Niall rögtön kihányta magát és azt mondta, hogy soha többé ilyet nem akar látni.
Zayn azt hajtogatta, hogy az összes fekete kendős tagot egyesével lőné fejbe a viselkedésük miatt.
És, hogy én mit gondoltam? Nem értettem, hogy miért viselkednek úgy az emberekkel mint az állatokkal. Mert komolyan úgy viselkednek. Azt hiszik, hogy minden ember egy állat és pont azért kínozzák meg őket pont úgy ahogy az állatokat szokják.
Egész odáig azt hittem, hogy a maffia tagja a legőrültebbek. Hát nem. Ugyanis a fekete kendősök a legőrültebb emberek.
Még jó, hogy akkor este mikor megláttam Louist és Zaynt abban az erdőben, nem fekete kendős emberekbe botlottam. Mert akkor inkább tényleg a halált választottam volna.
És most mindjárt szembe kell néznem velük! Bassza meg, Bassza meg. Szerintem nekem most van végem. Ezektől tuti, hogy nem szabadulok meg.
Hatalmasat nyelek és fel vagyok készülve a legrosszabbra. Ricardo mellettem csak áll késsel a kezében és a verejték is veri.
Szerencsétlen. Ez mind az Ő hibája. És az enyém amiért mindenáron segíteni akartam rajta. Az lett volna a legjobb ha rögtön a Főnöknek adtam volna. Igaza volt mikor azt mondta, hogy Graham egy játékos. Egy kibaszott hatalmas játékos aki csakis magát akarja menteni , na meg a pénzét. Más le se szar. Azt sem érdekelte, hogy én vagyok a legjobb barátja fia, simán kinyírt volna.
És most miatta vagyok bajban. Sőt lehet, hogy Louis és Zayn is bajban vannak mivel őket is elkapták a fekete övesek. És én nem tudok rajtuk segíteni.
- LIAM! - hallok meg egy ordítást valahonnan a két fekete kendős mögül.
Azonban mielőtt rájönnék, hogy ki is volt az aki a nevemet ordította, egyszerre több dolog is történik.
Két pisztoly dörren fel egyszerre. Az egyiket a fekete kendős tag süti el, míg a másikat a fekete kendős tag mögött álló srác, vagyis Zayn.
Zayn ordításának hála, reflexszerűen hajolok le, így tökéletesen kitérek a golyó elől. Azonban a fekete kendős tag már nem járt ilyen szerencsével, mivel Zayn golyója tökéletesen hátba találta és szépen elterült a koszos padlón.
De a golyó amit nekünk szánt, nem veszett kárba. Ugyanis én  lehet, hogy elhajoltam előle, de Ricardo már nem volt ilyen szerencsés, mivel a lőszer pontosan eltalálta.
Ott feküdt a padlón, vérző vállal én pedig mozdulni nem mertem mivel a másik fekete kendős tag még mindig velem szemezett.  Ravasz mosoly húzódott a szájára és a pillantását a pisztolyomra vezette, vagyis azt akarta, hogy dobjam el.
 A kérését teljesítenem kellett, így pár másodperc múlva, fegyver nélkül álltam pontosan vele szembe. A pisztolyát még mindig felém tartotta és tudtam, hogy akár melyik percben elsütheti azt. És ha elsüti akkor pont szíven talál, vagyis meghalok. Már pedig tuti, hogy ez a célja. És hiába van itt Zayn, nem fog tudni rajtam segíteni. Ma este egyszer már megmentett, másodszor már nem fog sikerülni neki.
Ráadásul most már abban is biztos vagyok, hogy az előbbi lövöldözés egyik áldozata Louis volt. Biztos, hogy Őt lőtték le és azért van most csak itt Zayn.
Szóval ha azt vesszük megérdemlem a halált. Hisz az egyik legjobb barátom miattam halt meg. Ha nem akartam volna mindenáron megmenteni Grahamot, akkor most nem lennénk ekkora bajban.
És mit értem el ezzel a nagy megmentésemmel?
Semmit! Grahamot ugyan úgy kinyírták, ráadásul a szemem láttára. Nem megmentettem, hanem hagytam, hogy megöljék.
Gratulálok Liam egy kibaszott nagy seggfej vagy, aki mindig mindent elbasz. Szerintem megérdemlem a halált. Sőt már épp itt volt az ideje.
Csak a családomat sajnálom, akik még mindig minden nap haza várnak. Hát többet nem fog kelleni haza várni, ugyanis nem megyek.
De ez olyan ciki. Én mindig azt hittem, hogy a Főnök, vagy az egyik megbízottja fog kinyírni. És mi történik? Egy köcsög fekete kendős fog végezni velem, ráadásul azt sem tudom, hogy miért.
Mert tényleg nem tudom. Az oké, hogy most itt áll felém tartott pisztollyal, de ha meghúzza a ravaszt legalább azt mondja el, hogy miért öl meg. Mert én nem tudom.
Tudtommal velük semmi befejezetlen ügyem nem volt. Csak annyi, hogy ma este Grahammal voltam.
Vajon mit követhetett el ellenük Graham? Mit csinált még nekik is? Ezt a férfit szerintem mindenki meg akarta ölni. Kezdek nem csodálkozni rajta.

A kendős alak csak vigyorog az ujja pedig megrándul. Szóval most jött el a pillanat. Viszlát világ, szerettem élni. Becsukom a szemeimet és úgy várom, hogy elsüsse a pisztolyát. Csak várok és várok, de a golyó nem érkezik.
Résnyire kinyitom a szemeimet, hogy megnézzem mi történt. Elég szokatlan dolgot látok. Ugyanis a kendős alak aki az előbb pisztolyt emelt rám, most riadtan pislog feltartott kezekkel. Rögtön kinyitom a szemeimet és meglátom a fekete kendős tag mögött Zaynt miközben a pisztolyát nyomja a tag hátához.
Megkönnyebbült mosoly kúszik az arcomra. Mégsem fogok meghalni. Zayn ismét segített rajtam.
- El a haveromtól te kis köcsög bekötött fejű. - sziszegi Zayn, a kendős alak pedig rögtön kiejti a keze közül a pisztolyát és látszik rajta, hogy mennyire fél. - Payne neked meg nem mondtam meg, ha valami baj van húzd el innen a csíkot? - kérdezi idegesen én pedig csak lesütöm a szemeimet. Tényleg megmondta.
- Nem hagylak itt – vágom rá gondolkodás nélkül és megindulok feléjük, majd mikor kellő közelségbe érek, gyomorszájon rúgom a kendős alakot. Az ütésemtől rögtön összegörnyed és a hasát szorítsa.
- Én ezt elintézem. Csak Te tűnj el innen – mondja keményen Zayn és a következő pillanatban elkapja az összegörnyedt fazon grabancát és úgy kezdi el húzni maga után.
Én is követni akarom, de alig lépek egyet, egy nyögést hallok a hátam mögül. Rögtön hátra kapom a tekintetemet és meglátom, hogy Ricardo szemei nyitva vannak.
Nem halt meg? Meglőtték és nem halt meg! Milyen teste van már ennek? Acélból van, vagy mi?
Irányt változtatok és Grahamot veszem célpontba.
Mikor mellé érek rögtön letérdelek és elszörnyedve nézem a vállán tátongó sebet. Elég mély és rettentő sok vér folyik ki belőle. Elég gusztustalan látvány, ugyanis a vörös vér már szinte az egész testét beborítja. Ha valaki nem segít rajta elvérzik. Ki kéne hívni a mentőket, vagy én nem tudom.
Mert ha így folytassa nem éli túl. Sőt én azt is csodálom, hogy túlélt egy ilyen lövést.
Ricardo próbál felülni, de nem sikerül neki. Túl sok vért vesztett és ezáltal az erejét is elvesztette. Esélye sincs túlélni. Csak ne előttem lehelje ki az életét. Tudom itt hagyhatnám, de nincs szívem.
- Mentsd meg a lányomat – kapja el a csuklómat és elkezdi szorítani.
A hangját alig lehet hallani, de én mégis tisztán értem. Mentsem meg a lányát? Mégis miért kell őt megmenti? Mellesleg azt sem tudom, hogy ki a lánya!
- Ezt most nem egészen értem – ráncolom össze a homlokomat.
- Ezeknek a tagoknak és a Hector embereinek is a pénzem kell...és a széfjeimhez a lányomon keresztül tudnak eljutni. Akadályozd meg, hogy történjen vele valami. Nem eshet bántódása mert akkor minden oda veszett – már úgy kell fölé hajolnom, hogy értsem amit mond. Ezeknek az embereknek nem is Ricardo kell hanem a lánya? Mégis mit csinált azzal a szerencsétlen kislánnyal, hogy így kell őt védeni. Tutit bele keverte valami sötét dologba. - Liam könyörögve kérlek segíts rajta. Ne engedd, hogy valami bántódása essen. Ő semmiről nem tehet és nem is tud. Nem tudja, hogy egy csomó pénz és emberi élet az Ő életén szárad. Ő csak egy átlagos lány akinek az apja elkúrta az életét – egy könnycsepp hagyja el a szemét és én is közel vagyok ahhoz, hogy elsírjam magam. Egy ártatlan lány akit ki akarnak csinálni egy olyan dolog miatt amit nem is tud. - Kérlek Liam ha van szíved és ha még tényleg mindig az a srác vagy akit megismertem, akkor segíts rajta és védd meg amíg tudod.
Komoran nézem az arcát és tudom, hogy most tényleg igazat beszél. A segítségemet kéri. De mégis, hogy mentsek meg egy lányt akit nem is ismerek. ÉS ha tényleg mindenki Őt keresi? Akkor nekem semmi esélyem nincs megmenteni.
Na várjunk csak. Hiszen én Liam Payne vagyok! Engem nem könnyű csak úgy elintézni. Meg amúgy is szerintem simán tudok vigyázni egy kiscsajra.
- Rendben van, megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni, de csakis maga és az apám miatt. Ha nem lennének barátok már a szart is kilőttem volna magából – mondom nyugodtan. Ricardo elmosolyodik és ismét szólásra nyissa a száját.
- Menj a Kinsland Streetre...ott megtalálod, de siess …- ismét bólintok és felállok, de most már nem foglalkozok Ricardoval.
Amilyen gyorsan csak tudok kirohanok a klubból, de mikor a Hyde Park elejéhez érek még látom Zayn és...Louist! Louis él és épp most ver agyon egy fekete kendős alakot. Megindulok feléjük, de mikor a két srác észre vesz rám ordítanak, hogy álljak meg.
- Nem megmondtuk, hogy húzz el innen? - kérdezi idegesen Louis miközben az egyik kendős tag csuklóját csavarja ki, vagy töri el. A kettő közül valamelyiket.
- El kell mennem a Kinsland Streetre megmenteni valakit...- magyarázom.
- Akkor menj már. - kiált Zayn és megbök én pedig észhez térek és elindulok a motorom felé, de még így is hallom egy pisztoly durranását. Esküszöm egyszer még ez a hang fog a sírba vinni.
Azonban nincs sok időm vele foglalkozni. Egy ügyes mozdulattal felülök a fekete szépségemre, majd fejemre húzom a sisakot és beindítom a motort. A hangjától rögtön megnyugodok és csakis a feladatomra koncentrálok.
Hát ez tök vicces. Meg kell mentem egy lányt akit még csak nem is ismerek. Sőt azt sem tudom, hogy hogyan néz ki vagy, hogy hogy hívják. Ez érdekes lesz így...