2014. április 16., szerda

13.- Pillanatok...

Itt is is a kövi rész :) hát a kedvem és a lelki állapotom még mindig a béka segge alatt van és örülök neki, hogy jó pár részt megírtam előre ugyanis most még épeszűen írni sem tudok :c napról napra szarabbul vagyok, de persze senkit nem akarok fárasztani a gondjaimmal...a rész szerintem...érdekes lett..nekem nem tetszik, de remélem, hogy nektek igen :D szóval komizni érrr


- Éhesek vagyunk! - mondta ismét Matty határozottan, miközben Becky hevesen bólogatott. Először csak azt hittem, hogy kamuznak, ugyanis a vacsora közben egy csomó kaját magába lapátoltak, szóval nem hiszem el, hogy még éhesek lehetnek.
De mikor mind ketten elkezdtek hisztizni és ordítozni rájöttem, hogy tényleg komolyan beszélnek. És ennél az volt a még cikisebb, hogy nem csak nekem hisztiztek, hanem Liamnek is. Szegény fiú tanácstalanul pislogott felém miközben Becky ismét a pólóját tépte, hogy figyeljen rá.
Azt hiszem, hogy kijelenthetem ez életem legborzalmasabb éjszakája. Nem elég az, hogy Liam majdnem megtudta azt, hogy totál bele vagyok zúgva, de most még két kisgyerek hisztijét is végig kell hallgatnia amihez neki semmi köze. Hisz Ő az ilyen viselkedéshez nincs hozzá szokva. Szerintem még csak testvérei sincsenek, a szülei pedig milliárdosok, mivel az apjának egy elég menő cége van. Ráadásul mindenki úgy viselkedik vele mint egy Istennel. A suliban is mindenki felnéz rá és soha senki nem mer vele lenézően vagy átlagosan bánni.
Erre fő egyszer jön el hozzánk, akkor is az ikrek úgy csinálnak vele mintha a bátyjuk lenne. Liam mint Becky és Matty bátyja? Hát elég érdekes lenne. Szerintem időnap előtt valamelyikőjük megszökne. Az ikrek nem szívelnék el azt, hogy valaki menőbb náluk és nem foglalkozik velük. Liam pedig nem viselné el azt, hogy nem csak róla szól az élet.
- Ne röhögtessetek már - mondom és vissza nyomom a kanapéra Mattyt aki időközben elkezdett fel- le ugrálni. De az nem akar a fenekén maradni ugyanis ismét feláll és épp azon vagy, hogy a hajamat kócolja össze. Liam pedig Beckyvel küzd. Vagyis jobban mondva próbálja eltolni magától a kislányt, de nincs sok sikere. - Egy csomó sütit bezabáltatok vacsora közbe. Szóval nem lehettek éhesek.
- Pedig azok vagyunk. Ha nem adsz kaját megeszem a pasidat - húzta fel az orrát Becky és kiöltötte a nyelvét majd egyszerűen megnyalta Liam kezét aki erre rögtön felpattant, majd kicsit sem érdekelve az én pólómba törölte a nyálas kezét. Köszi.
De legalább nem vette észre azt, ahogy Becky szólította. Vagyis a pasimnak. Még szerencse.
- Palacsintát akarunk MOST - üvöltötte el magát Matty és Beckyvel együtt bevágták a durcát miközben összekulcsolták a kezeiket. - Vagy megmondalak bennetek anyáéknak. - én homlokon csaptam magam, miközben Liam szemöldökei az egekbe szökkentek. Valaki öljön meg most rögtön.
- Tudjátok nagyon jól, hogy nem tudok főzni, sütni meg pláne nem. - csóválom meg a fejem keményen.
Anya szerint ha engem a konyhába engedne akkor felgyújtanám az egész házat. Még egy teát sem tudok megcsinálni, nem hogy palacsintát. Az apám férfi létére otthonosabban mozog a konyhában mint én. Utálok főzni, egyszerűen nem érdekel és kész. Modern világban élünk ahol egy csomó gyorskajálda van. Akkor meg minek tanuljak meg főzni?
- Oldjátok meg ahogy akarjátok. Addig úgysem megyünk aludni - von vállat Becky én pedig küldök felé egy gyilkos pillantást.
Tényleg el fogom adni. Engem nem érdekel, hogy a húgom. Muszáj aludniuk, mert ha fenn lesznek mikor anyáék haza érnek, nagyon mérgesek lesznek rám amiért nem tudok parancsolni két kis öt éves taknyosnak.
- Ezek szerint nincs más választásunk - szólal meg Liam és várakozva néz rám. - Aludniuk kell. Az anyukád megmondta.
- Tudom mit mondott az anyám - válaszolok egy kissé bunkón majd felállok a kanapéról és elindulok a konyha felé, Liam pedig szorosan a nyomomba van. Megállok a helység közepén majd tanácstalanul pislogok a srác felé. - Én tényleg nem tudok palacsintát sütni. Te tudsz?
- Niall szerint én csinálom a világon a legfinomabb kakaót. - húzza ki magát büszkén mintha annyira nagy dolgot mondott volna.
Kakaót még a hülye is tud csinálni. Ahhoz még csak recept sem kell könyörgöm. Mondjuk megnézném egyszer ahogy csinálja. Sőt meg is kóstolnám. Habár Niall állítólag nagyon haspók és mindent megeszik. Szóval lehet, hogy nem is olyan finom a kakaója mint amit Ő mond.
- Mi köze van a kakaónak a palacsintához? - húzom össze a szemöldökeimet kérdően.
Liam elgondolkozik. Remélem magától rájön, hogy a kakaót nem kell sütni, sőt még az ovisok is simán meg tudják csinálni.
- Azt kérdezted, hogy tudok - e palacsintát csinálni. Erre az volt a válaszom, hogy finom kakaót csinálok. Szóval mit vonsz le ebből az egészből? - kérdezi egyszerűen.
- Hogy gőzöd sincs, hogyan kell bármint is elkészíteni. - adom meg a választ és lerogyok az egyik székre.
- Bingó - tapsol egyet majd közelebb jön hozzám.
- Elvesztünk - sóhajtok fel szomorúan. - Az ikrek addig nem fognak aludni míg meg nem kapják amit akarnak. - mondom egy kissé mérgesen.
Miért pont nekem kell ennyire akaratos testvéreimnek lenniük? Egyáltalán miért akartak a szüleim még gyereket? Nem voltam nekik elég jó én? Nem, nekik kellett még és pont ikrekkel lett terhes az anyám. Mintha egy nem lett volna elég.
A gondolkodásomból az zökkent ki, mikor Liam leül mellém a telefonja társaságával amit bőszen nyomkod. Nem értem, hogy mit akar a telefonjával. Remélem nem felejtette el, hogy nem csinálhat bulit. És, hogy meg kell várnia a szüleit nálunk.
- Elég könnyű receptje van - pillant fel a telefonjából én pedig értetlenül bámulok rá.
Mégis minek van könnyű receptje? Én azt hittem, hogy a haverjain ír, hogy jöjjenek el ide érte és vigyék el innen. Hisz miért akarna itt maradni velem? Azért, hogy palacsintát süssön. Ilyen még az álmaimban sem történne meg. Egyáltalán miért segítene rajtam? Hisz nem az ő testvéreiről van szó, ráadásul még én sem vagyok a barátja.
- Miről beszélsz? - kérdezem értetlenül, Ő pedig ügyesen leteszi a telefonját az asztalra miközben izgatottan pislog felém.
- Te mondtad azt, hogy addig nem fognak elaludni míg meg nem kapják azt amit akarnak. Szóval muszáj csinálnunk palacsintát - magyarázza totál felpörögve én pedig nem állom meg, hogy ne mosolyodjak el. Kezdek megrémülni ettől a sráctól. Annyi újat mutatott már ma este, hogy kezdem azt hinni, hogy csak az agyamba történik ez az egész. Pedig tudom, hogy ez most a valóság. Igen a valóság ahol tök normálisan viselkedik velem. Bár ilyen lenne mindig.
- Komolyan segíteni akarsz? - kérdezem bizonytalanul, miközben az ő szemei szokatlanul fényes csillognak. Valaminek tényleg nagyon örülhet. De minek? Az kizárt, hogy annak, hogy velem kell palacsintát sütnie a lökött testvéreimnek. Ennek ép eszű ember nem örülne.
- Még szép. Hisz akkor nem kerestem volna meg a palacsinta receptjét - magyarázza boldogan, majd feláll a telefonja társaságában és olvasni kezdni. - Liszt, tojás és tej kell. Majd össze kell keverni és már süthetjük is - olvassa én pedig mindent megkeresek amire szükségünk van.
Elég vicces ez az egész. Liam olvassa az utasításokat én pedig csinálom. Gőzöm sincs, hogy mi fog ebből az egészből kisülni, de én élvezem.
Mikor a sütésre kerül a sor, Liam úriember módjára enged a tűzhelyhez miközben vigyorogva nézi a szerencsétlenségemet. Az oké, hogy a recept jó, de még meg is kell sütni úgy, hogy ne égjen el. Én pedig nem tudok sütni. Ezért meg sem lepődök rajta, hogy rögtön az elsőt szín feketére égetem. Ne kérdezzétek, hogy hogy csináltam, mert magam se tudom.
Ráadásul Liam ezt követően olyan röhögőgörcsöt kapott, hogy nem tudott felegyenesedni a nevetéstől. Igen, élvezte azt ahogy szitkolózva szinte majdnem hozzá vágtam az égett palacsintát. De aztán mégsem tettem.
Mivel úgy csináltam mint aki totál halálra van sértődve ezért egyszerűen oda engedtem a tűzhelyhez, hogy próbálja meg Ő mit tud kihozni belőle.
- Az enyém szebb lett mint a Tiéd - néz a tányéron lévő palacsintára. Persze az övé egy fokkal világosabb lett, de még mindig ehetetlen.
- Ugyan olyan néger mint az enyém! - öltöm ki rá a nyelvem, de rögtön meg is bánom ugyanis Liam elég érdekes néz rám. Valami rosszat mondtam? Akkor is fekete az övé is, ismerje el.
- Szóval Te a fehéreket szereted? - húzza fel az egyik szemöldökét majd lassan a lisztes zacskó után nyúl és markol bele. Ajaj, tudom mit akar, de abból nem eszik, hogy én engedem magam.
- Meg ne pró... - kezdek el mutogatni a mutatóujjammal, de késő ugyanis Liam egy határozott mozdulattal rám fújja a kezében tartott lisztet.
Az egész arcom olyan lett még a hajam is. Ő pedig ismét csak röhögött rajtam. Na az volt az a pillanat mikor úgy döntöttem, hogy nem érdekel ki ő. Megfogtam a tejes tálat és egy határozott mozdulattal az egészet a fejére döntöttem. Én nevettem ő pedig abba hagyta a röhögést. Helyette prüszkölve próbálta kitörölni a szeméből a tejet. Vicces volt ugyanis a haja úgy nézett ki mintha tiszta víz lenne, csak annyi különbséggel, hogy még fehér is volt.
- Velem ilyet még senki nem mert csinálni - mondja komoran, én pedig rögtön elszégyenlem magam. Remek. Most tuti megharagudott rám. Ezaz Parker, gratulálok. De ő kezdte az egészet. Minek dobott meg lisztel? Hülye lennék ha hagynám magam. Szomorúan lehajtom a fejem és valahogy mindentől elment a kedvem. Én olyan hülye vagyok. Egyszer csak azt veszem észre, hogy előttem áll és mosolyog. Mosolyog! - Szóval a helyedben most menekülnék - neveti el magát és ismét össze lisztez.
Nem haragszik. Sőt élvezi a helyzetet. És ha tetszik neki akkor én még emlékezetessé teszem számára a pillanatot. Szóval ami a kezembe kerül mindennel megdobom és Ő is szintén engem.
Az egész konyha úgy néz ki mint egy csatatér. De egyikőnket sem érdekel. Úgy ahogy az sem, hogy éjjel tizenegy óra van és az ikrek éhesek.
A csatának végül Ő vet véget, ugyanis egy adott pillanatban elkap és a lisztes kezével kiseper egy hajszálat a szintén lisztes arcomból. Mind a ketten totál fehérek vagyunk és ha most valaki meglátna azt hinné, hogy droggal dobálóztunk. Pedig nem is.
Tök zavarba jövök a közelségétől. De őt nem zavarja az, hogy már érzem a leheletét? Nem csak az arcomat simogassa az én lábaim pedig megremegnek. Nem engedhetek a kísértésnek. Neki barátnője van. Ráadásul nem is így képzeltem el az első csókom. Annak emlékezetes pillanatnak kell lennie. Nem pedig egy futó kalandnak amit a másik fél nem is gondol komolyan.
- Mikor azt mondtam, hogy jobban nézel ki Mandynél, tényleg komolyan gondoltam - suttogja mosolyogva, én pedig megdermedek.
Nem Ő ezt nem mondhatta ki hangosan. Ez nem lehet. Ő szereti Mandyt, nem pedig engem. Ráadásul Mandy tetszik neki és nem én. Nem tetszhetek neki. Ez nem történhet meg. Ez csak egy puszta fellángolás a részéről. Hétfőn a suliban már nem is fog rá emlékezni, hogy mit csinált velem.
A feje minél közelebb kerül az ajkaimhoz, de mikor megcsókolna én hirtelen elfordítom a fejem és elhúzódom. Én nem akarok lenne egy lány a listáján. Ha valakivel csókolózni akarok akkor az olyan személy legyen akit tényleg szeret és utána összejövünk. De Liam nem jönne össze velem. És ezért nem is akarom, hogy megcsókoljon.
Természetes akarnám, hisz szeretném ha vele csattanna el az első csókom, de nem így. Barátnője van akit szeret. Szóval biztos, hogy nem szakítana vele miattam. Meg amúgy is mit mondana a suliban? Én nyomi vagyok Ő meg menő. Mindenki kiutálná őt csak azért mert össze mert jönni velem.
Ha tudnám, hogy tényleg szívből szeret akkor engedném, hogy megcsókoljon. De így nem vagyok biztos benne, hogy komolyan gondolja.
- Ne beszélj hülyeségeket - mondom halkan, komoran. Liam összehúzza a szemeit és elgondolkozik. - Mind ketten tudjuk, hogy nem gondolod komolyan. Attól még, hogy jó a pillanat nem kell visszaélned vele.
- De...
- Liam a suli legmenőbb sráca vagy. A barátnőd a hajrálányok kapitánya. Miért szakítanál vele miattam? - húzom össze a szemeimet. Nem válaszol rá. Csak a szemeim közé néz. - A mostani énedet tényleg bírom, de hétfőn minden olyan lesz mint régen.
- Sajnálom - süti le a szemeit. Nem veszek észre semmit az arcán. Ez a srác egy lexikon, de komolyan. Soha semmit nem értek felőle. De szerintem nem is akarom megérteni. Nekünk úgy sincs közös jövőnk.
- Megnézem az ikreket - mondom végül és sarkon fordulok, hogy tudjam megnézni a testvéreimet.
Miért kell minden jó pillanatnak vége lennie?...

2014. április 14., hétfő

12.- Durva pillanat...

Mivel hála a jó égnek ma végre vége lett a vizsgaidőszakomnak (júniusig) úgy gondoltam, hogy teszek fel egy új részt :) remélem elnyeri a tetszéseteket és komiztok :P nem lett valami nagy szám, de szerintem azért cuki lett :D


- Szép ház. - szólal meg Liam, mikor belépünk én pedig felnyitom a villanyt és betessékelem az ebédlőbe a nézelődő srácot, miközben próbálom az ikreket lenyugtatni akik különös oknál fogva tele lettek energiával és abban a hitben élnek, hogy most nappal van és nyugodtan kergetőzhetnek a házban. Szóval kicsit sem zavartassák magukat és össze-vissza szaladgálnak miközben kiabálnak, ami kicsit sem jó ugyanis elég zizzent szomszédaink vannak, akiknek éjjelente szent a nyugalom és a csend.
Próbálom elkapni őket, de semmi értelme, nincs kedvem nekem is futni. Valahogy most jobban érdekel Liam jelenléte aki nyugodtan nézelődik a helységben. Jobban mondva a falra akasztott képeket nézegeti mosolyogva. Csodás. Most végig nézi az egész családi gyűjteményt. Ráadásul azoknak a képeknek a legtöbbjén én vagyok kiskoromba. Anya mániája volt, hogy az összes boldog pillanatot megörökítette. Így kikerült a falra az mikor kinőtt az első fogom, az mikor először magam fürödtem, az első biciklizésem és még sorolhatnám.
Csupa ciki kép amit soha senkinek nem akarnék megmutatni. Már egy csomószor mondtam az anyámnak, hogy tüntesse el őket. Vagy ha nem is tünteti el őket akkor tegye el egy albumba és nézegesse maga. De nem. Csak azért is itt hagyta az összeset. És ha valaki jön hozzánk az szent, hogy rögtön mindenki azokat nézi majd elkezdenek gyönyörködni bennem, aztán jön anya aki boldogan meséli, hogy pont mi történt a képen. Csomószor kívántam már magam a föld alá, mikor azokról a képekről beszélgettek.
És most Liam az összeset végig nézi. És mosolyog. És tuti, hogy magában már görcsöl a röhögéstől. Én is ezt csinálnám a helyébe. Utálom a kis kori képeimet. Remélem, hogy hétfőn mindenkinek azt fogja dicsekedni, hogy milyen képeket látott a falunkon.
Istenem miért velem történik állandóan ilyen dolog? Életemben egyszer jön el hozzánk egy srác, aki ráadásul még tetszik is. És mi az első dolog amit meglát rólam? Igen az, ahogy pucéran, négy éves először fürdök magam. Kösz anya, nagyon rendes vagy amiért lefényképezted. Egyáltalán miért örökítette meg azt a pillanatomat? Hűha nagyon nagy pillanat, hogy a gyereke először fürdik maga. Arra nem gondolt, hogy egyszer majd felnövök és tök hülyén fogom érezni magam a kép miatt?
Könyörgöm valaki temessen el. Egyébként is Liam miért bámulja annyira érdeklődve? Úgysem érdekli szerintem. Sőt biztos, hogy máshol is el tudná képzelni az éjszakáját mivel velem a házunkba, miközben a testvéreim ordibálását kell hallgatnia.

És a cikis helyzetek még csak most jönnek. Liam zsebre tett kezekkel a kandalló előtt és onnan nézte a falat, miközben Matty végre kifulladt a sok futkározásban és lihegve ugrott rá a kanapéra ami szokás szerint megnyikordult alatt és éppen, hogy csak nem dőlt fel, Becky pedig a számára idegen fiút vette célpontba. Lassan lépkedett Liam felé, majd mikor kellő közelségbe ért, egy határozott mozdulattal meghúzta a pólóját. Vicces volt ugyanis pont a srác derekáig ért csak fel és ahhoz, hogy megfogja a kezét túl félénk. Pont ezért húzta meg a felsőjét, hogy figyeljen Rá. Liam először értetlenül pislogott körbe, majd tudatosult benne, hogy lefele nem nézett, így gyorsan lehajtotta a fejét és máris meglátta a húgomat aki csillogó tekintettel meredt rá. Azt hiszem most kezdhetek félni. Beckynek lepcses szája van és mindig mindenről tud, ráadásul titkot sem tud tartani. Szóval ami olyat hall azt rögtön világgá kürtöli. És sajnos rólam elég sok mindent tud. És most Liam felsőjét húzogatja, szóval mondani akar neki valamit. Elvesztem!

- Mi az? - kérdezi Liam kedvesen, miközben letérdel a kislány mellé mosolyogva.
Vajon szeretheti a gyerekeket? Vagy csak megjátssza magát előttem ugyanis tudja, hogy az igazgató gyerekéről van szó? Nem úgy néz ki mint aki szereti a kicsiket. Sőt el sem tudnám képzelni egy kisgyerekkel a karja között. Na jó én már elképzeltem a saját gyerekünkkel.
Egy cuki Payne baba akinek pontosan olyan szemei lesznek mint az apjának. Vagyis mogyoróbarna kiskutya szemek amik állandóan csillognának mikor rám néz. És a szája is olyan telet lenne mint Liamé. Olyan csókolni való, rózsaszínek és mikor az ajkába harapna vagy megnyálazná, az összes lány olvadna érte.
A haja viszont göndör lesz, pont mint Liamnek két éve. Igen, Ő is fürtös volt, de aztán levágatta mivel mindenki Harryvel hasonlítgatta össze. Pedig én annyira imádtam. Emlékszem egy csomószor képzeltem el azt, hogy a hajával játszok miközben az ágyamban fekszünk.
A mi gyerekünk tökéletes lenne, ugyanis Payne vér folyna az ereiben. És Liam tökéletes, szóval az utódja is az lesz. Mindegy, hogy fiú vagy lány, de tökéletes. Még akkor is ha én lennék az anyja. Tőlem szerintem csak az eszemet örökölné. Külsőleg nem vagyok szép és nem is akarnám azt, hogy rám hasonlítson. Még csak azt kéne.
- Te vagy a szőke herceg? - Becky aranyosan néz a srác szeme közé, aki értetlenül pislog rá.
Ennyi volt végem van. Megsemmisülten csapom magam homlokon és rogyok le a kis dohányzó asztalra, miközben Matty szinte már fuldoklik a röhögéstől. Ezt mikor meghallom az egyik földön lévő párnát megfogom és hozzá vágom az öcsémnek akit pont telibe pofon talál Ő pedig szétterül a kanapén és végre befogja a száját.
Én pedig megcsóválom a fejem és elkezdem tépni a hajamat, Becky kérdése miatt. Könyörgöm mondja valaki, hogy nem kérdezte meg Liamtől. Mondja valaki, hogy megint csak én képzeltem. A húgom nem lehet ilyen hülye.
Ó, de nagyon is lehet. Hisz most nem hallucináltam. Nagyon is megkérdezte a sráctól aki tetszik azt, hogy Ő e a szőke herceg.
Habár ez még nem jelent semmit. Hisz egy öt éves kislányról beszélünk és mint tudjuk az ennyi idős kislányok mind az hiszik, hogy hercegnők. Szóval ha szerencsém van, Liam annyiban hagyja a témát és nem fog kérdezősködni.
- Szőke herceg? - kérdez vissza Liam, én pedig lecsúszok az asztalról és a padlón landolok.
De senkit nem érdekel, hogy mindjárt meghalok. Persze, Liam kérdezősködj csak. Hozz még cikisebb helyzetbe. Azt hiszem holnap lesz a napja, hogy eladom Beckyt ebay-en. " Egy pletykás kislány aki élvezettel hozza cikis helyzetbe a nővérét. Aki akarja ingyen viheti, most azonnal " . Tuti sok jelentkező lenne rá. A szüleim csak jót csinálnék. - Miféle Szőke herceg? - ráncolja össze a homlokát és kérdően figyeli a kislány arcát.
- Hát Parker Szőke hercege - tárja szét a kezeit Becky és az a pillanat mikor Liam csodálkozva rám néz az én arcom pedig lángba borul. Életem. Legcikisebb. Helyzete. Soha nem járatott le még ennyire senki a suliban sem, mint most a húgom. - Élete szerelmét hívja így...- ebből elég.
Liam már így is úgy néz rám mintha egy szellemet látott volna. Remélem most nem azt hiszi, hogy én belé vagyok zúgva. Ami persze igaz, de Ő ezt semmikép sem tudhatja meg. Mégis mi lenne ha megtudná? Botrány, sőt katasztrófa. Talán még a sulit is ott kéne hagynom mivel kiutálna onnan. Hisz köztudott tény, hogy egy olyan lány mint én - nyomi, lúzer, ronda - nem járhat egy olyannal mint Liam - menő, focista, helyes. És nem is jönne soha össze velem, mivel neki nagyon is számít a hírnév.
Sőt még csak nem is tetszhetek neki. Mégis mit szeretne bennem? Az égvilágon semmi szerethetni való dolog nincs rajtam. Igen, tudom és bele is törődtem.
- Ez hülyeség! - nagy nehezen sikerül felállnom a padlóról és Liam is feláll, hogy tudjon velem szembe állni. Kíváncsian várja a magyarázatomat. Valahogy ki kell húznom magam a bajból. Kell egy hihető sztori amit elhisz és nem fog azon gondolkodni, hogy esetleg én titkon mégis érzek iránta valamit.
- De hisz Te mondtad azt, hogy vársz a Szőke hercegedre - mondja felháborodva Becky én pedig küldök felé egy gyilkos pillantást.
- Összezavarodtam - túr bele a hajába Liam majd elkezdi a tarkóját simogatni. Ajaj, gondolkozik ami nem jó jel. Nagyon nem jó jel, mert a dolgok mélyére néz. - Törpe Te most azt mondod, hogy a nővéred - vagyis a suli legnyomibb tagja aki még a mosdóba is könyvekkel jár - belém van zúgva? - kérdezi és nagyokat pislog, de nem néz rám.
Auch ez most fájt. Azért nem kellett volna ilyen nyíltan kimondani a véleményét rólam. És én még azt hittem, hogy a suliban csak megjátssza a bunkó stílusát. Hát tévedtem. Ő tényleg ekkora gerinctelen köcsög.
- Ne szólítsd a húgomat Törpének. Beckynek hívják, jó? - förmedek rá a srácra aki kicsit sem veszi figyelembe a mondandómat. - Mellesleg előbb lennék szerelmes egy zombiba, mint beléd! Könyörgöm akár hányszor rád gondolok elkap a hányinger. - igen, ezaz Parker. Máris sokkal jobb színe lett!
- Szóval azt mondod, hogy Te gondolsz rám? - húzza össze a szemöldökét Liam, mire én hatalmasat nyelek. Istenem, neki nem ezt kellett volna megjegyeznie. Hanem azt, hogy rosszul vagyok már csak a puszta gondolatától is. Ami persze bazinagy hazugság. Ugyanis akár hányszor rá gondolok, lepkék kelnek életre a gyomromba.
- Úgy havonta egyszer, de utána órák hosszat rosszul vagyok - magyarázom egyszerűen és az orra alatt szélesen elmosolyodik, de ismét szólásra nyissa a száját. Szerintem sejt valamit.
- Akkor mi ez a duma a Szőke herceggel meg az életed szerelmével? - kérdezi kíváncsian.
Felsóhajtok és leülök a kanapéra Matty mellé, és nagy meglepetésemre Liam is csatlakozik mellénk. Ennyire érdekli? Pedig nincs is ebben semmi érdekes.
- Mikor még New Yorkban éltünk, elvittem az ikreket sétálni a Central Parkba és akkor az egyik padon volt egy szerelmes pár és hát Becky megkérdezte Tőlem, hogy engem még miért nem látott így. Erre én azt mondtam, hogy azért nem, mivel még nem találtam meg a Szőke hercegemet. És hát azóta szinte mindig ezzel csesztet. - mesélem el röviden és érdekes mód Liam figyelmesen hallgat.
- Szóval akkor ezek szerint még nem találtad meg - gondolkozik el mosolyogva Liam.
- Szerinted úgy nézek ki? - kérdezem.
- Akkor mi van Montgomeryvel? - húzza fel a szemöldökét kérdően.
 Most, hogy jött ide Dylan. Ja már tudom. Úgy, hogy a fél suli azt hiszi, hogy járunk. Pedig nem. Hiszen nekem Dylan olyan mint a bátyám. Nem is tudnék rá máshogy tekinteni.
- Jézusom. Dylan a legjobb barátom. Olyan mintha a bátyám lenne. Soha nem tudnék rá úgy tekinteni mint egy srácra akibe szerelmes lehetek - mondom hevesen, mire Ő önelégülten bólogat. Ezen mi tetszik neki?
Ezután nem szól többet. Csak ül a kanapén és még mindig a falon lévő képeket nézegeti. Nem tudom miért, de örülök, hogy ilyen közel tudhatom magamhoz. Olyan jó érzés, hogy ennyire közel ül hozzám és titkon bámulhatom a tökéletes arcát. Imádom. De azt is tudom, hogy már nem sokáig. A szüleink akár mikor haza érhetnek és utána megint csak a suliban találkozhatunk ahol mindig lesz körülöttünk valami. Szóval soha többet nem lesz velem ilyen...aranyos.
Mert aranyos még akkor is ha közben bunkó. Szívesen megismerném az igazi énjét. Ami soha nem fog megtörténni. Mégis ki vagyok én, hogy előttem nyíljon meg? Egy senki. Vagy ahogy az Ő szavaival éljek egy nyomi.
- Éhes vagyok! - gondolataimból Matty hangja zökkent ki. Rögtön felé fordulok érdeklődve. De rá pár másodpercére, Becky is ráteszi.
- Én is - teszi hozzá Becky, Liam pedig tanácstalanul pislog felém.
Igen, ez a követelés kettőnknek szólt...

2014. április 12., szombat

11.- Mire lennél képes?

Hellóóóó!! Ahogy ígértem a hétvégén itt is a kövi rész. Igaz még mindig van hétfön egy vizsgám töriből, és lelkileg is totál a padlón vagyok ráadásul a vizsgáim se sikerültek, szóval túl vagyok életem legrosszabb hetén, de azért remélem, hogy a fejezet elnyeri a tetszéseteket :) a komijaitoknak hála végre egy mosolyt tudtam erőltetni az arcomra ugyanis kb. szinte minden nap bőgök :/ na de az én problémáim nem rátok tartoznak és nem is akarlak untatni benneteket :) a kövi lehet holnap jön, de ha nem akkor kedden biztosan :D és tényleg hálás vagyok minden egyes szavatokért mert erőt adnak (bocsi h most ilyen érzelgős vagyok, de tényleg totál kivagyok :c)


Szerintem én csak álmodok. Egyszerűen lehetetlennek tartom azt, hogy a bunkó, beképzelt focista Liam James Payne itt ül mellettem az autóba és vezet, miközben Justin Bieber egyik dalát énekli Velem. Velem énekel, miközben fülig mosoly és kicsit sem zavarja az, hogy Ő elméletileg engem utál és nyominak tart.
Összezavarodtam. Ez nem az a Liam akivel én naponta találkozok a suliban és aki állandóan gúnyolódik a kinézetemen.
Nem, ez egy teljesen más Liam akit eddig én nem ismertem. Ma este egy új oldaláról ismerhettem meg, amibe még jobban belé zúgtam. Hisz a bunkó énjét is imádom és néha hiányozna ha nem lenne.
Őszintén megmondva míg egy évig kint éltem az államokba szinte az összes srácban Őt kerestem. Még a suliban is. Csak az volt a baj, hogy New York-ban senki nem hasonlított Rá.
Ott utálták a focit és inkább a kosarazásért voltak meghalva. És aki a kosár csapat tagja volt nem voltak menők és az összes többi diákkal normálisan viselkedtek. Egy szóval a fiúk normálisak voltak és senkit nem néztek le csak azért mert valaki szeretett tanulni. Inkább a lányok voltak beképzeltek és azok szerettek csoportosulni. Viszont ezek a menő lányok, sem szólongattak be a nyomiknak. Sőt senkit nem néztek le csak azért mert más volt, vagy azért mert valakinek még nem volt pasija, és nem is akartak folyton csak a suli legmenőbb tagjaival járni. Ezek a lányok még csak nem is jártak egy diáktársukkal sem hanem inkább főiskolás fiúkkal mivel azok az állításaik szerint már érettebbek voltak kapcsolat terén. Van benne valami, ugyanis az egyik lány akivel kémia szakkörre jártam, tizenhét éves volt és az egyetemre járó pasija megkérte a kezét. Szerintem elég durva, de mindegy.
Emlékszem mikor legelső nap beléptem a suliba. Reszkettem ugyanis attól féltem, hogy majd ott is pont úgy fognak velem viselkedni mint a londoni gimimbe. De tévednem kellett. Rögtön kedvesen fogadtak és azt kérdezték, hogy mik a kedvenc tantárgyaim, és megmutatták a könyvtárat. Elfogadtak. Ami nekem akkor fura volt. Örülnöm kellett volna, de mégis csalódtam ugyanis nem volt ott egy bizonyos focicsapat az élükön egy kapitánnyal. Az amerikai kosár csapat tagjai még csak a nyomukba sem értek Zaynek, Louisnak, Harrynek, Niallnek, Liamnek pedig végképp nem. Nem voltak elszállva maguktól. Nem neveztek nyominak. Egyszerűen csak keresztül néztek rajtam és úgy viselkedtek velem mint egy átlagos lánnyal.
Engem pedig ez zavart ugyanis a meccsek alatt nem tudtam gyönyörködni egy barna hajú, kiskutya szemű srácban aki mikor gól rúgott mindig ordított egy nagyot és a győztes meccsek után élvezettel futott körbe a pályán miközben felhúzta az izzadt pólóját és az izmos hasát mutogatta az iskola diákjainak.
Igen, hiányzott Liam pedig tudtam és most is tudom, hogy Ő soha nem fog úgy érezni irántam mint én már évek óta.

A dalnak lassan vége lett én pedig akkor eszméltem fel, hogy nem is tudja, hogy hol lakunk. De valahogy nem akartam megszólalni. Csak élvezni akartam a pillanatot ugyanis nagyon jól tudom, hogy ilyen soha többé nem lesz, hogy velem fogja énekelni az egyik kedvenc dalom. Szóval minden pillanatát ki akartam élvezni. De mint ahogy a mondás tartja, semmi nem tarthat örökké. Úgy ahogy ez a pillanat sem.

- Egyáltalán honnan tudod, hogy hol lakunk? - kérdezem meg végül és érdeklődve figyelem a válaszát.
Fel sem tűnt, hogy egész idáig jó útvonalon ment. Pedig a szüleim nem is mondták neki, hogy hol lakunk, úgy ahogy én sem. De akkor honnan tudja? Vagy titkon beszélt a szüleimmel amit én nem láttam? Kizárt dolog ugyanis nem volt rá ideje. Hisz az anyja Angie, olyan gyorsan küldött el az étteremből, hogy még csak fel sem tudtam fogni a dolgokat.
- Harry pár utcával lakik arrébb Tőletek - mondja végül egyszerűen.
Azonban én még mindig nem vagyok megelégedve a válaszával. Harrynek mi köze van a mi házunkhoz? Attól még, hogy közel lakik hozzánk az nem azt jelenti, hogy neki pontosan tudnia kéne, hogy mi hol lakunk. Egyébként én azt sem tudtam, hogy Hazza felénk lakik. Soha nem láttam még mifelénk. Ez van, ne várják el tőlem, hogy az összes diáktársam lakhelyét fejből tudja. London világváros szóval örülök, hogy én nem tévedek el. New Yorkban volt már rá példa, pedig ott is egy teljes évig laktunk.
- És Harrynek mi köze van a mi házunkhoz? - húzom össze a szemöldökeimet érdeklődve és váram a válaszát, amit szomorú mód nem kapom meg rögtön.
Csak figyelmesen az utat figyeli és úgy néz ki mint akinek esze ágában sincs válaszolni a kérdésemre. Elég félreérthető. Kövezettek meg, de nekem úgy tűnik mintha titkon követett volna valamikor. Ami persze lehetetlen. Hisz miért követett volna már pont engem? Ez van mikor megint szabadjára engedem a fantáziámat. Hülyeségek lepik el az agyam és azt hiszem, hogy megint egy könyv szereplője vagyok ahol Liam az én hős szerelmem.
Anyának tényleg igaza lehet. Túl sokat olvasok és ezért álomvilágba képzelem magam, ahol minden megtörténhet. El kell választanom az álmaimat a valóságtól. A szörnyű valóságtól ahol Liam soha nem lesz az én hős megmentőm a szőke hercegem meg pláne nem. Ez az este csak a puszta véletlen műve. Úgy ahogy az is a véletlen műve, hogy tudja hol lakunk.
- Még elsőben láttalak egyszer a kertetekben olvasni - mondja végül, de nem néz rám. Viszont ami meglep az - az, hogy az orra alatt egy bujkáló mosoly éktelenkedik. Hát erre a válaszára most nem számítottam. Komolyan látott? De mégis, hogy és mikor? Oké nyugodtan láthatott ugyanis mikor jó idő van imádok a kertben olvasni. Élvezem miközben csicseregnek a madarak és friss levegőt szívhatok, olyankor még jobban élvezek olvasni. Na, de azt nem gondoltam, hogy esetleg valaki meglát. Én mondtam az apámnak, hogy nagyobb kerítésre lenne szükség ugyanis a szomszédok és a járókelők is élvezettel bámulnak be a kertünkbe. - Épp Harrytől tartottam haza fele és véletlenül oldalra pillantottam és megláttalak. Rögtön tudtam, hogy Te vagy az, hisz te voltál az egyetlen olyan lány ismerősöm akinek rövid fiús haja volt és imádta a kockás ingeket kigombolva hordani - kezdi el gyorsan magyarázni nehogy véletlenül esetleg félre érthető dolgokat mondjon. Azonban én még jobban zavarba jövök. Illik rám a jellemzés. Imádtam a kockás ingeket és egy csomó fajtám volt is amiket mindig kigombolva hordtam, alatta pedig valamilyen fiús felsőt viseltem. Az volt a stílusom. Egyébként csak azért hordtam fiús cuccokat ugyanis azok jóval nagyobbak voltak a mértemtől,így kevésbé lehetett látni azt, hogy totál deszka voltam elöl-hátul. De mindhiába a pár számmal nagyobb felsők, így is mindenki tudta, hogy tizenöt évesen én vagyok az egyetlen olyan lány a suliban akinek nincsenek mellei. Durva évek voltak, de szerencsére már vége. - A fűben feküdtél miközben szokás szerint elmélyülten olvastál egy dögvastag könyvet. Onnan tudom, hogy hol laktok. - fejezi be végül a mesélést.
- Hát ez...öhm csodás - mondom végül.
Oké , ez elég hülyén hangzott, de mást nem tudok mondani. Utálom ha valaki titkon bámul. És Liam akkor pontosan azt tette. Kitudja, hogy milyen sokáig nézte azt ahogy ott fekszem a fűben és totál beleéléssel olvasok.
- Azt hitted, hogy titkon követtelek mi? - kérdezi végül mosolyogva, felém fordulva.
Egyértelmű válasz az lett volna, hogy IGEN. De mivel, hogy nem mondhatok igazat és az a fő szabályom, hogy rejtegetnem kell az érzéseimet előttem ezért rögtön elkezdtem a fejemet csóválni. Szóval azt kell hazudnom, hogy nem hittem azt, hogy követ. Pedig az hittem és még bele is éltem magam, pont mint a romantikus sztorikban.
- Dehogy - válaszolom egyszerűen. - Gondoltam, hogy valahonnan innen tudod. Mármint az hittem, hogy egyszer biztos megláttatok a haverjaiddal mikor jöttem haza suliból. - magyarázom érthetően.
- Szóval eszedbe sem jutott az, hogy esetleg követtelek? - húzza fel a szemöldökét és nagy meglepetésemre megint elengedi az egyik kezével a kormányt, de most nem a combomat fogja meg , hanem az kezemet.
Lágyan fogja meg és gyengéden simogatni kezdi amitől én libabőrös leszek, de vagyok olyan hülye, hogy nem húzom el a kezem.
Miért is lennék hülye? Azért mert engedem, hogy simogassa a kezem? Hisz már egy csomószor képzeltem el azt, hogy a kézen fogva sétálunk végig a suli folyosóján, miközben az összes lány tátott szájjal bámul rám és mind majd meghalnak az irigységtől amiért én lehet Liam barátnője.
De ez a fajta dolog, csak az álmomban történt meg. A valóságban fájó szívvel húzom el a kezemet és kulcsolom össze a melleim alatt, miközben Liam értetlenül rakja vissza a kormányra. Ma este már a második eset, hogy hozzám ér. Ez normális? Szerintem nem.
- Nem, nem jutott az eszembe ugyanis Te ilyet soha nem csinálnál - mondom fagyosan. De vajon tényleg merne követni egyszer ha úgy adódna? Kitudja. Az a baj, hogy nem ismerem Őt igazából. - Egyébként is ne kérdezz hülyeségeket. Honnan a fenéből tudjam, hogy képes-e lennél követni ha úgy adódna. - teszem még hozzá, mire Ő jóízűen felkuncog.
- Sok mindenre lennék én képes - mondja kuncogva mire én meglepődök.
Hm, ez most jól hangzott. Állítsd le magad és ne gondolj rosszra! Már megint ez a hülye fantáziám. Biztos, hogy nem olyanra gondolt mint én.
- Például? - kérdezem, de rögtön meg is bánom mert Liam megállítsa az autót és felém fordul.
Basszus én ezt most komolyan hangosan kérdezem? Egyáltalán miért álltunk meg? Ja, hogy már haza értünk. Én meg már azt hittem, hogy azért álltunk meg mert csinálni akar velem valamit. Mondjuk velem akár mit csinálhatna. Neki mindent elnéznék.
- Például? - kérdez vissza elgondolkodva, és egész testtel felém van fordulva. Alsó ajkába harap és úgy gondolkodik tovább. Istenem azok az ajkak. A suliban neki vannak a legteltebb ajkai. Annyira csókolhatóak, kívánóak...- Például képes lennék megszöktetni azt a lányt akit mindennél jobban szeretek, de az apja nem akarja azt, hogy mi együtt legyünk. Képes lennék Őt megmenteni a haláltól, sőt ha úgy lenne, hogy öngyilkos akar lenni és le akar ugrani a Tower Bridgeről és én ezt látnám, de mikorra oda mennék Ő bele vetné magát a Temzébe én utána ugranék. - észbe kap és gyorsan abba hagyja a magyarázást. Csak megköszörüli a torkát és az ikreket kezdi el nézni akik békésen alszanak az autó hátsó ülésein.
Azta. Hát ez totál egy love story. Mármint ilyenekről én csak olvasni szoktam a romantikus könyvekben. De Ő ezt most elmondta. Vajon komolyan is gondolta?
Tényleg képes lenne ennyi mindent megcsinálni egy lány miatt akit ennyire szeret? Képes lenne Mandyért véget vetni az életének - mondjuk nem hiszem, hogy Mandy öngyilkos akarna lenni valamikor.
- Komolyan képes lennél utána ugrani? - kérdezem csendesen. Hát ez annyira hősies és én nem is tudtam, hogy ennyire nagy szíve van.
- Ha fülig szerelmes lennék az illetőbe, igen - vonja meg a vállát, de zavarban van. Szerintem fél, hogy esetleg valakinek el fogom mondani és akkor oda a macsó hírneve. Ki sem néztem volna belőle, hogy Ő ilyen romantikus típus. Hisz mindig mindenkivel olyan lenézően viselkedik aki nem olyan menő mint Ő vagy a focicsapat tagja, na meg a hajrálányok. - Egyébként azért álltunk meg mert megérkeztünk. - köszörüli meg a torkát és kinyissa az ajtót, hogy tudjon kiszállni. Kikapcsolom a biztonsági övem majd én is követem a példáját.
- Én meg azt hittem, hogy azért álltál meg, mert meg akarsz erőszakolni a sötétben - mondom vigyorogva erre Tőle kapok olyan " te totál hülye vagy agyilag " nézést. De azért mosolyog. Jó nem tudtam, hogy nem szabad hülyéskedni.
Vállat vonok és kinyitom a hátsó ajtót, hogy tudjam felébreszteni az ikreket akik viszont az érintésemre rögtön felébrednek és hirtelen eltűnik róluk az álmosság. Azt hiszem, hosszú éjszakának nézünk elébe...

2014. április 6., vasárnap

10.- Haza út...

És mégis sikerült feltennem ma részt :D viszont péntekig most már nem jön, ugyanis holnaptól minden nap péntekig vizsgázok valami 16 tantárgyból :/ szóval borzalmas hetem lesz, és szorítsatok mert kegyetlenül félek :c azért remélem a rész tetszeni fog és komiztok :)


Kissé idegesen üldögélek az anyósülésen miközben Liam ügyesen ül be a volán mögé és azt várjuk míg anya beköti az ikrek biztonsági övét. Eszem ágába sincs a mellettem ülő srác felé fordulni aki csak unaloműzés képen a kormányon ütögeti az ujjait.
Miért büntet engem ennyire a Sors? Mit tettem, hogy ezt kapom? Oké persze a szívem mélyén örülök, hogy az a srác aki rettentően tetszik, most hozzám jön és kit tudja hány órát lesz velem. Hisz mindig is ez volt az álmom. Vagyis az, hogy egyszer tölthessek el vele kettesben több időt. Igen az álmom volt, de én még erre nem vagyok felkészülve.
Mégis mi a francot fog nálunk csinálni? És mit vár Tőlem? Én nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy egy srác csak velem van és velem foglalkozik. Sőt nem egy olyan srác aki megkeseríti az életemet és ott szúr szíven ahol csak tud.
És ez szerintem most is így lesz. Hisz miért lenne kedves velem, mikor köztudott tény, hogy utálja a nyomikat. És én az vagyok. És most velem lesz kitudja hány órán keresztül. Tuti, hogy bunkón fog velem viselkedni. Miért is viselkedne máshogy? Az még semmit nem tesz, hogy az apja az én anyámnak a főnöke. Erre a vacsorára is szerintem csak az apja miatt jött el. Inkább töltötte volna a péntek estéjét a haverjaival és a barátnőjével.
Bele sem merek gondolni, hogy mit fogok kapni Mandytől hétfő reggel, hogyha megtudja, hogy egész péntek éjjel a pasijával voltam akiért ölni tudna. A suliban más lányoknak még csak rá sem szabad nézniük Liamre, ugyanis Mandy mindenkinek megtiltotta. A szó szoros értelembe. Mandy minden áron ki akarja magának közösíteni a srácot. Vagyis azt akarja, hogy Liam minden idejét vele töltse. De eddig még nem sikerült neki, ugyanis a srác még mindig az összes szabad percében a barátaival mászkál a suliban és kicsit sem érdekli, hogy van egy hajrálány barátnője aki viszont azt akarja, hogy minden szabad percét az Ő társaságát élvezze. Bonyolult a kapcsolatuk. De szeretik egymást. Vagyis nekem úgy tűnik. Hisz mikor együtt vannak le sem tudnak szakadni az egymás szájáról. Szerintem Liam már fejből tudja Mandy összes szájfényének az ízét.
Az biztos, hogy ez az egész ma esti dolog a lány fülébe jut nekem annyi. Életem legborzalmasabb suli éve vár rám, csak azért mert néhány órát kettesben töltöttem élete szerelmével.

- Ha haza értetek csak fektessétek le őket és próbáljatok csendben elleni - hajol be anya a nyitott ajtón majd komoran magyaráz miközben hol rám, hol pedig Liamre pislog. Talán ez az első olyan eset, hogy hosszabb időre magára hagyja az ikreket éjjel. Eddig még soha nem volt olyan, hogy nekem kellett volna rájuk vigyáznom éjjel. - Mélyen elalszanak eszetekbe ne jusson felébreszteni őket mert akkor reggelig nem fognak újra elaludni. Szóval ha kérhetem ne csináljatok zsivajt a házban és házibulit se...
- Házibulit? - kérdezem értetlenül.
Ezt most ugye nem gondolta komolyan? Este tíz óra van és attól még, hogy egy vadidegen srác jön a házunkba nem azt jelenti, hogy rögtön megőrülök és elkezdek tombolni és hagyom, hogy szétverjék a házat. Lehet, hogy más velem egykorú ezt csinálná, de én nem vagyok ilyen. Mellesleg barátaim sincsenek akik eljönnének a bulimra. Viszont Liam felől már más a szitu. De szerintem Ő sem lenne olyan hülye, hogy más házához elhívná a haverjait. Még csak az kéne. Hisz szétvernék a házat amilyen eszetlenek mikor mind az öten együtt vannak.
- Két tinédzser felügyelet nélkül marad az éjszaka közepén. Tudom, hogy hogy működik manapság. Úgyhogy ne csináljatok semmi hülyeséget. Ígérem, hogy sietünk haza - a mellettem ülő fiú komoran bólogat és én is bólintok egyet, hogy megértettem, anya pedig önelégülten csukja be az autó ajtaját, Liam pedig rögtön elindítja a motort.
Mennyiszer képzeltem már el azt, hogy egyszer ő fog elfurikázni valahova. És lám most megtörtént. Na igen, de nem úgy autókázunk mint egy szerelmes pár. Hanem úgy mint két idegen akiknek csak muszájból kell elszívelniük egymást.
És elindulunk. Ideges vagyok a fiú miatt ezért a biztonsági övemet szorongatom ugyanis nem tudom, hogy mit kezdjek a kezemmel. Mindeközben Liam nyugisan vezet és fel sem tűnik neki a feszült csend. Hogy eltereljem a figyelmemet az est további részéről - ahol már Liammel leszek egybezárva a házunkba - hátra pillantok az ikrekre. Egy mosoly kúszik az arcomra ugyanis mind a ketten békésen alszanak. Nagyon el lehettek fáradva ha ilyen hamar kiütötték magukat.
- Elaludtak - fordulok vissza és tájékoztam Liamet, mondjuk szerintem kicsit sem izgatja őket, hogy a testvéreim mit csinálnak. Hisz miért is érdekelné Őt? Semmi köze nincs hozzájuk, sőt szerintem még csak a nevüket sem jegyezte meg. Egyáltalán szereti a gyerekeket? Mármint a kicsi gyerekeket mint Matty és Becky? Vagy neki nincs testvére?
Nem tudom ugyanis az életéről soha senki nem beszél. Mindenki csak a hírneve miatt imádja amit a focizásban ért el. Ha a gimi első osztályában az első héten nem jelentkezett volna a focicsapatba akkor most nem ő lenne az iskola legmenőbb sráca. Mondjuk szerintem Ő az általános iskolában is nagy hírnévnek örvendett. Ha jól tudom Louis-val már akkor is elválaszthatatlanok voltak ugyanis egy suliba jártak. A gimiben pedig csatlakozott hozzájuk Harry, Zayn és Niall. Szóval most már öten lettek elválaszthatatlanok. Nem tudom eldönteni, hogy most irigykedjek e a barátságukra. Igaz barátságuk lehet, vagy csak megjátszák magukat, hogy ennyire jól kijönnek egymással.
Őszintén megmondva a ma esti vacsi után kételkedek Liam életével kapcsolatba. Egy tizenhét éves fiú nem mer úgy beszélni az anyjával, mint ahogy ma azt tette Liam Angievel.
- Szóval akkor most mehetünk bulizni igaz? A belvárosban tudok egy tuti jó helyet. Mi bemegyünk az ikrek pedig nyugodtan alhatnak tovább a kocsiban - rögtön felé fordulok miközben elkap az ideg. Szóval tényleg merne csinálni bulit. Gondolhattam volna. Az ő élete a bulizásról szól, nem úgy mint az enyém. Azonban mikor elhordanám Őt mindenféle patkánynak akkor veszem észre, hogy fülig száj. Vagyis valamin nagyon jól szórakozik. - Elhitted mi? - kérdezi végül felém fordulva egy hatalmas vigyorral az arcán.
Most kamuzott? Istenem, hogy milyen már. Én hülye meg mindent elhiszek neki. Úgy csinálok mintha Ő lenne a minden.
- Belőled én mindent kinézek. - mondom és bevágom a durcát, de akkor hirtelen megérzem az egyik kezét a combomon. Ijedten kapom a lábamra a kezem ahol tényleg ott pihen a tenyere. Most komolyan megfogta a combomat vagy csak képzelődök? Kissé félve pillantok oldalra és meglátom ahogy egyik kezével fogja csak a kormányt tök laza stílusban, miközben jóízűen mosolyog és esze ágába sincs elvenni a kezét a lábamról. Úgy csinál mintha szabad lenne csinálnia ezt. Pedig nem szabadna. Hisz én nem vagyok a barátnője, szóval nem szabadna ilyen helyen hozzám érnie. - Megtennéd, hogy elveszed a kezed a combomról? - köszörülöm meg a torkom egy kissé zavartan, de erre a kérésemre csak felkuncog. Szóval tudja, hogy mit csinál.
- Zavar? - kérdezi végül.
Ez most hülyéskedik? Basszus barátnője van akit állítólag szeret. És ha én szeret valakit akkor nem tapizok más csajt. Szóval természetes zavar...na persze, hogy nem. Liam álmaim pasija és a combomat taperolja. Hülye lennék ha zavarna. De persze ezt neki nem mondhatom. Szóval úgy kell tennem mint akit nagyon is zavar.
- Igen zavar ugyanis barátnőd van - mondom nyersen és egy határozott mozdulattal ellököm a kezét a combomról Ő pedig csalódottan fogja meg ismét a kormányt. - Mellesleg egy patkány vagy. - teszem még hozzá és összefonom a karjaimat a melleim alatt.
Én nem vagyok normális. Más lány már rég kihasználta volna az alkalmat. Én meg ellököm magamtól.
Liam szemei az egekbe szökkennek és megcsóválja a fejét miközben valamit motyog az orra alatt. Talán megsértettem a 'patkány' jelzővel?
- Örülök, hogy ilyen szép jelzővel tisztelsz meg - mondja végül, de most inkább az utat fürkészi. Csak felhorkantok. - Az oké, hogy utálsz, de legalább ne mutasd már ki előttem ilyen nyíltan.
Én nem is utálom. Sőt most rettentő boldog vagyok amiért magam mellett tudhatom. Csak ugye be kell ismernem azt, hogy ennek a napnak hamarosan vége lesz és Ő megint olyan lesz mint régen. Vagyis ő lesz az aki utálni fog engem.
- Én soha nem utáltalak - mondom heves fejrázás közepette Ő pedig rögtön rám kapja a fejét érdeklődve. Ez az igazság, nem értem, hogy miért lepődött meg rajta ennyire. - Csak tudom, hogy semmi nem tart örökké. A mai napnak vége, te pedig újra olyan leszel mint mindig is. Vagyis egy tetű velem szembe. - erre Liam jóízűen elneveti magát.
- Milyen állat nevekkel tisztelsz Te meg még engem a hátam mögött? - kérdezi mosolyogva.
- Ó ha Te azt tudnád - kacsintok rá vigyorogva és jókedvűen kapcsolom be a rádiót ahol épp Justin Bieber egyik dala megy.
Mivel én mindenevő vagyok zene téren ezért, hogyha valamilyen zene megtetszik akkor nem érdekel, hogy ki énekli akkor is imádom. Szóval engem nem érdekel az előadó. Így az sem érdekel, hogy az egyik kedvenc zenémet Bieber énekli. Rögtön elkezdem dúdolgatni, de mikor ezt a mellettem ülő srác meghallja érdeklődve pislog felém és szólásra nyissa a száját.
- Bieber? Ez most komoly? - kérdezi kíváncsian nagy szemekkel és nem tudja hova tenni a dolgot. Sok mindent nem tud Ő még rólam.
- Fiacskám sok mindent nem tudsz még rólam - mondom kuncogva és tovább éneklem a dalt.
Azonban nagy meglepetésemre pár perc múlva Liam is csatlakozik hozzám az éneklésbe. Mikor meghallom a hangját rögtön belém fagy a szó és szinte tátott szájjal bámulom a srácot. Tud énekelni? Ráadásul Biebert? A fiúk körében ezek a dolgok nem cikik? Ki ez a srác aki mellettem ül? És ezt Ő is észre veszi mivel felém fordul és megvonja a vállat vigyorogva, de csak énekli tovább a szöveget így újból én is csatlakozok hozzá.
Kicsit sem zavar egyikőnket sem, hogy az ikrek mélyen alszanak a hátsó ülésen. Nem, csak teli torokból énekelünk és boldogok vagyunk...

2014. április 4., péntek

9.- Normális...

Hellóóóóó everybody! Igen ismét új rész, de csak azért mert holnap biztos, hogy nem lesz rész ugyanis nem leszek otthon, és lehet még vasárnap se..viszont ha vasárnap se lesz rész akkor kérdéses, hogy jövőhét péntekig lesz-e ugyanis egész héten vizsgázok és nem lesz időm írni vagy feltenni :/ gondoltam szólok ha véletlenül eltűnnék a jövő héten..de szerintem vasárnap még lesz egy :) addig is komizniiii érrrrr


Számomra véglennek tűnő órákig álldogálok a mosdóban közben pedig azon gondolkodok, hogy hol tudnék a legkönnyebben elszökni az étteremből. Eszem ágában sincs újra leülni ahhoz az asztalhoz! Csodálom, hogy eddig kibírtam Liam mellett. Fogalmam sincs, hogy hogyan gondolhatták az ikrek, hogy pont a mellette lévő széket hagyják szabadon. Rám senki nem gondol?
És ott vannak a szülők is. Úgy beszélnek rólunk mintha én és Liam a legjobb barátok lennénk csak azért mert egy suliba járunk. Komolyan senkinek nem tűnik fel, hogy Liam milyen undorral néz rám? Hát pedig nekem nagyon is feltűnt.
Sőt szerintem legszívesebben ismét gúnyolódott volna rajtam, csak nem mert ugyanis családi körben vagyunk. Ha jól sejtem a szülei azt hiszik róla, hogy egy minta gyerek aki egy légynek sem tudna ártani. Hát a kinézete ezt mondja. Senki nem gondolná róla, hogy egy undok, beképzelt köcsög aki már szinte az összes hajárlánnyal összefeküdt és mindenkivel lenézően bánik aki nem menő.
Már tudom, a hétfői pletykát a suliban. Mindenkinek örömmel fogja újságolni azt, hogy én vagyok az igazgató lánya. Ó és azt sem fogja elfelejteni, hogy szoknyában látott.
Esküszöm ha valakinek el meri mondani, hogy miben látott én is el fogom mondani azt, hogy Ő hogy nézett ki. Mert szerintem a suliban eddig még senki nem látta Őt fehér ingben, öltönyhöz való mellényben és nyakkendőben, rendezett hajjal. Hát én ma láttam! És ez nagyon ciki lenne a számára ha a drágalátos barátai megtudnák. Manapság a fiúk körében az nem menő aki így ki van öltözve. A suliban egy srác egyszer viselhet öltönyt. Méghozzá az éves suli bálon vagy pedig a szalagavatón.
Szóval én a helyében meggondolnám, hogy miket mond. Habár nekem úgyse hinné el senki nem. Hisz senki nem mer rosszat mondani a nagy Liam Paynenek a suli legmenőbb srácának. Még én sem. Simán eltűröm, hogy gúnyoljon mindenki előtt, csak azért mert titkon fülig szerelmes vagyok bele.
Elég szívás a helyzetem. Én hülye a vacsora kezdetén mikor megláttam Őt még abban reménykedtem, hogy majd talán ma este közelebb kerülök hozzá és végre nem fog úgy rám nézni mint egy nyomira.
Hát tévedtem ugyanis pont ugyan olyan lekezelően viselkedik velem mint a suliban. Akár mit csinálhatok, számára én soha nem leszek elég jó.

Megpiszkálom az orrom majd egy mély sóhaj hagyja el a számat és úgy döntök ideje kimenni a mosdóból. Nem akarok vissza menni az asztalhoz szóval az a tervem, hogy csak szó nélkül kisétálok az étteremből és majd felhívom Dylant, hogy vigyen már haza. Tudom ha ezt most megcsinálom akkor otthon hatalmas balhé lesz ugyanis a szüleim totál meg fognak rám haragudni.
De nem érdekel, nyugodtan haragudjanak csak meg. Ha tudtam volna, hogy anyám főnöke Liam apja és, hogy velük kell ma vacsoráznom, eszembe sem jutott volna eljönni.
Csak legyen szerencsém és senki ne vegyen észre!
Lassan fogom meg a kilincset, de előtte még megigazítom a ruhámat és a hajamat majd úgy hagyom el a mosdót. Leszegett fejjel haladok, de még csak a folyosó közepére sem érek mikor megpillantom Liamet.
A falnak dőlve áll miközben egyik lábát a falon támassza meg, kezei pedig zsebre vannak dugva. Már a haja sem áll olyan tökéletesen. Az inge a nyakánál ki van gombolva miközben a nyakkendője is hanyagon lóg csak. Tudtam én, hogy csak a szülei erőltették rá ezt a maskarát.
- Azt hittem, hogy bele fulladtál a klotyóba - mondja vigyorogva, de én úgy teszek mint aki figyelembe sem veszi. Felhúzom az orrom és karba fonom a kezeimet a mellem alatt. Nincs kedvem vele társalogni.
- Mit akarsz itt? - kérdezem bunkón. - Egyébként is ki kérte, hogy várj meg? - húzom fel az egyik szemöldökömet Ő pedig ellöki magát a faltól majd felém lépked.
Istenem miért nem tudta az ingét még jobban kigombolni? Akarom mondani, milyen szarul néz már ki így.
- Komolyan Te vagy a diri lánya? - kérdezi egy pimasz mosoly kíséretében.
Sejthettem volna, hogy csak ez érdekli. Hisz az asztalnál is mekkorát nézett mikor meghallotta, hogy apának szólítom a suli igazgatóját. Sőt majdnem kiköpte az innivalóját. Már úgyis megtudta az igazságot.
- Közöd? - kérdezem flegmán. Erre egy kicsit furán néz rám. De ha ő lehet velem bunkó akkor én miért nem lehet vele az? - Még több okot keresel, hogy tudj cikizni? - kérdezem és széttárom a kezeimet. Néha annyira elegem van belőle. - Hát akkor tessék. Igen én vagyok a lánya! Most örülsz? Remélem amint haza érsz az lesz az első dolgod, hogy világgá kürtölöd és hétfőn mindenki ezért fog röhögni rajtam. De hát pont ez a terved nem? - fakadok ki mire neki a szája egy kissé szétnyílik és úgy bámul rám.
- Szépen megkérdeztem. Nem tudom, hogy most ezért miért kell leharapnod a fejem - mondja végül.
Na ne már és még Ő van megsértődve rám? Rám? Akit élvezettel gúnyol? Oh könyörgöm most azt akarja, hogy kérjek tőle bocsánatot? Hát arra várhat. Ő mikor kért tőlem bocsánatot? Soha. Pont ezért én sem fogok tőle soha bocsánatot kérni.
- Te csak azért kérdezted meg, hogy biztos légy a dolgodban mielőtt mindenkinek elmondod - válaszolom fagyosan. Liam az orra alatt elmosolyodik, amit nem értek. Mi olyan vicces ezen az egészen?
- Tényleg megváltoztál mióta utoljára beszélgettünk - harap az alsó ajkába. Én pedig rögtön elpirulok. Ne kezdje még ő is. Az ő szájából ezt sokkal másabb hallani mint Dylanéből. Egyébként mikor beszélgettem én vele normálisan? Szerintem soha. Sőt ez az első alkalom, hogy kettesben vagyunk és úgy beszélgetünk, hogy egyikünk sem gúnyolja a másikat. Ez most akkor egy jó jel?
- Köszönöm??
- Most ezen mit köszönsz meg? - kérdezi értetlenül. - Régebben annyira nyomi voltál. Soha nem mertél még csak rám sem nézni, nemhogy vissza szólni. Most meg itt állsz előttem és szerintem képes lettél volna megölni csak azért mert kérdezni mertem tőled. - a hangjában elismerést vélek felfedezni amitől büszkeség lesz úrrá rajtam.
Mi most tényleg normálisan beszélgetünk. Amúgy abban igaza van, hogy anno még csak rá sem mertem nézni mivel annyira zavarba voltam Tőle. Sőt az volt életem legjobb napjai mikor havonta egyszer rám nézett. Azok voltak a szép idők. Most meg itt állunk kettesben és beszélgetünk.
- Ugye tudod ha ezt most valaki meglátná oda lenne a hírneved - mondom végül mire Ő csak egyszerűen vállat von.
- Senki nincs itt szóval nem tudják meg - válaszolja egyszerűen. - Mellesleg senki nem tilthatja meg, hogy kivel beszélgessek.
- Akkor a suliban miért viselkedsz velem olyan bunkón? - kérdezem összeráncolt szemöldökkel.
Erre a kérdésemre azonban először nem válaszol. Csak lehajtsa a fejét miközben kezeit ismét zsebre dugja. Valami rosszat kérdeztem? Szerintem igen. Lehet, hogy csak a szülei kérték meg, hogy legyen velem normális. Hát persze, csak megjátszás az egész beszélgetés. Nem is gondolja komolyan.
- Inkább ezt a témát hanyagoljuk ha lehet - mondja végül mire én bólintok egy aprót. Sejtettem, hogy valami ilyesmi válasza lesz.
- Miért jöttél utánam? - terelem el végül a témát neki pedig rögtön jobb színe lesz.
- Apa megkért, hogy jöjjek utánad ugyanis olyan hirtelen ugortál fel az asztaltól és azt hitték, hogy valami bajod van - mondja végül vállvonogatva.
Nem maga önként jött utánam. Igen és én még kezdtem azt hinni, hogy tényleg barátkozni akar velem. Komolyan, hogy lehetek ilyen naiv? Néha már röhögnöm kell saját magamon. Ráadásul Liamnek fel sem tűnik, hogy percről percre bánt meg. Honnan is tudhatná? Hisz a szemében én csak egy nyomi vagyok.
- Menjünk vissza - mondom végül és közösen megyünk vissza az asztalhoz.
Mikor megjelenünk mindenki ránk kapja a tekintetünket ami egy kissé zavarba ejtő. Ráadásul apa eléggé gyilkos pillantásokkal ajándékozza meg Liamet. Hát persze a srác máris felkerült a fekete listára csak azért mert kettesben volt velem.
- Minden rendben? - kérdezi Angie egy barátságos mosoly kíséretében én pedig bólintok egy aprót majd leülök a székemre és rögtön utánam Liam is. - Liam James azonnal szed rendbe magad! - hirtelen a mellettem ülő fiúra kapom a fejem aki elvörösödik és duzzogva kezdi el vissza gombolni az ingét majd csinálja meg a nyakkendőjét. Hoppá nem is tudtam, hogy az anyja ilyen szigorú vele. - Milyen dolog ez így megjelenni nyilvánosan? - mondja tovább a nő, mire Liam még idegesebb lesz.
- Csak fogd be a szád - válaszolja végül Liam az én szemeim pedig majd kipotyognak a helyéből. Komolyan így beszél a saját anyjával? És a nő nem szól semmit? Sőt az apja sem? Ha én ilyet mernék mondani az anyámnak akkor pofont kapnék, hogy életemben nem mernék több rossz szót szólni. - Mondtam már, hogy a nyelvedet csak az apám szájába dugd bele, ne pedig az én életembe. - mi a szar? Mi ez az egész? Angie pedig nem szól semmit a fiára? Basszus szó szerint leribancozta a saját anyját.
- Mi akkor mennénk is, hisz az ikrek már úgyis álmosak - áll fel gyorsan apa ugyanis szerintem nem akar itt maradni. Én sem akarok végig hallgatni egy veszekedését amihez semmi közünk. Mert ebből a beszólásból Liamnek tuti nagy gondjai lesznek.
- Ne menjetek még - szólal meg Geoff is és feláll, hogy tudja vissza húzni az apámat aki kelletlenül, de vissza ül és még az anyámtól is kap egy csúnya nézést. - Hisz olyan jól szórakozunk.
Már aki. A mellettem ülő Liam idegesen dobol az ujjaival az asztalon, miközben Angie próbál mosolyogni és jó képet vágni mindenhez.
- De Matty és Becky álmos - teszi hozzá apa és a két törpére bök akik mellettem ülnek és tényleg hatalmasokat ásítoznak. Mindjárt itt helyben elalszanak.
- Mit szólnátok hozzá ha oda adnám a kocsit Liamnek és haza vinné a srácokat majd megvárna nálatok minket? - kérdezi Angie reménykedve mire a fiú rögtön felkapja a fejét és szólásra nyitná a száját, de inkább végül befogja.
Most komolyan azt akarja, hogy Liam vigyen haza minket majd maradjon nálunk míg a szülei az én szüleimmel haza nem jönnek? Ugye ez csak szívat?
- Ez remek ötlet. - bólogat anya hevesen és próbál jelezni, hogy eszembe se jusson megszólalni vagy pedig ellenkezni.
 Ilyen nincs. Elvesztem. Végem van. Eddig ilyenről én csak képzelődtem. Mármint arról, hogy milyen lenne az ha egyszer Liam nálunk lenne. És most megtörténik. Én erre nem vagyok még felkészülve. Hisz semmi közünk nincs egymáshoz. Ráadásul ki tudja, hogy meddig lesz ott, hisz a szüleink elég jól elvannak együtt.
De nem ellenkezhetek. Mosolyogva kell követnem a fiút az apja autójáig és szó nélkül kell az anyósülésre ülnöm...

2014. április 3., csütörtök

8.- Anya főnöke és annak családja...

Hellóóóó!!! Mivel a tegnapi rész eléggé béna lett gondoltam, hogy ma is teszek fel egy újat ami még mindig eseménytelen :/ de nem tehetek róla, viszont a kövi résztől lesz izgalmas az egész :P komizniiiiii


- Még mindig muszáj mennem? - kérdezem anyát mikor délután haza érek a suliból és rögtön levágódok a kanapéra miközben lábaimat a dohányzóasztalra rakom, jobb kezemmel pedig az ölembe teszem a távirányítót ugyanis tévét szeretnék nézni.
Anyám pedig a helységben futkározik az ikrek és az apámnak szánt ruhákkal miközben a haja szana-szét áll a sok hajszától. Hát az én anyám már csak ilyen. Ha valahova megyünk valakikkel akkor imádja ha minden tökéletesen megy, ami nálunk eléggé nehéz ugyanis eléggé fura család vagyunk és rendszerint mindenhonnan elkésünk. De előtte még az ikrek összevesznek, apa elalszik én hisztizek. Szóval szerintem a mai napon is valamire ilyesmire számíthatunk.
- Igen és örülnék neki ha elkezdenél Te is készülődni - mondja idegesen majd direkt neki megy a lábaimnak, hogy vegyem le azokat az asztalról. Kelletlenül, de teljesítem a kérését. Pedig a délután folyamán olyan jó műsorok mennek.
- Kész vagyok - mutatok végig önmagamon az anyám pedig rögtön elhúzza a száját undorodva.
Nem tudom, hogy mit izél. Szerintem tök jól nézek ki. De a szüleimnek soha nem felelt meg a lyukas farmerom meg a piszkos tornacsukám. Egyszer az apám azt mondta, hogy úgy nézek ki mint egy hajléktalan utca kölyök. Hát a szüleim nem tudják a divatot.
- Kész lennél ha az utcára mennél. De ma egy előkelő étterembe megyünk a főnökömmel és annak családjával - mondja rossz állóan és nagy nehezen felhúz a kanapéról majd a hátamnál fogva elkezd kinyomni az ebédlőből. - Szóval a lyukas farmert meg a piszkos csukádat el is felejtheted.
- Akkor elmondod, hogy mibe menjek? Talán meztelenül? - fordulok felé és tanácstalanul széttárom a kezeimet. Komolyan gőzöm sincs, hogy mit akar még tőlem. Örüljön neki, hogy elmegyek erre az ostoba vacsorára. Ha köcsög lennék akkor bezárkóznék a szobámba és senki nem tudna onnét kihúzni. De mivel én egy földre szállt kis angyal vagyok, ezért szó nélkül elmegyek.
- Szoknya, magassarkú és egy kis smink. Semmi többet nem kérek - hadarja el egy szuszra én pedig kis híján felordítok.
Szoknya? Magassarkú? Smink? Mégis minek képzel ez engem? Valami Victora Secretes modellnek? Még csak bele gondolni is szörnyű.
- Túl sokat kérsz már ma Tőlem - mondom bunkón és karba fonom a kezeimet.
- Kicsim ez egy elékelő étterem. Oda mindenki így jár - mondja kedvesen reménykedve. Ezt a csatát is elveszítettem. Tudom, hogy nem fog belőle engedni. Ha kell még meg is fenyeget. Pedig tudja nagyon jól, hogy utálom a szoknyát.
Mérgesen megyek fel a szobámba és nyitom ki a szekrényemet majd kezdem el keresni az egyetlen szoknyámat. Vagyis jobban mondva egy koktél ruha vagy mi, amit még a tizenhatodik születésnapomra vett a nagynéném, de eddig még csak egyszer volt rajtam. Még szerencse, hogy nincs semmi béna színe, hanem tökéletes fekete. Na igen a színe tökéletes, de a mérete és a szabása már nem annyira. Gyűlölöm azokat a ruhákat amik csak a térdemig érnek és a testemhez simulnak. Még szerencse, hogy a suliban senki nem várja el tőlem azt, hogy ilyen ruhákban járjak. Az cseszne be ha valamelyik diák meglátna így. Egy háborút robbantanék ki ha egyszer így megjelennék ugyanis Mandynél senki nem nézhet ki jobban.

Bő egy óra múlva pedig már egy étterem előtt állunk. Anya rögtön bele karol apába az ikrek pedig szorosan követik őket míg én egy kissé lemaradva lépkedek utánuk. Bocsi, de nincs kedvem eltaknyolni egy étterem kellős közepén.
Csak leszegett fejjel lépkedek a szüleim és az ikrek után egészen addig még végre valahára meg nem állnak az egyik asztalnál.
- Á szóval megérkeztek - hallok meg egy férfi hangot majd szék nyikorgást. - Azt hittem már soha nem értek ide.
- Csak akadt némi gondunk a készülődéssel. - válaszolja anya kedvesen és az -az a pillanat mikor felemelem a fejem és a tekintetem az asztalra vándorol.
Gondolom a férfi aki anyám kezét szorongassa a Főnöke lehet. A mellette lévő széken egy szőke hajú nő üldögél aki csak bájosan mosolyog ránk. Míg a nővel szembe egy fiú ül aki leszegett fejjel nyomkodja a telefonját. Valahogy annyira ismerős ez a haj. Na várjunk csak mégis honnan lenne nekem ismerős? - Szóval Ő a családod? - kérdezi anya.
- Igen - bólint mosolyogva az idegen férfi majd megfogja a felesége kezét és gyengéden felhúzza a székről. Eléggé fiatal felesége van a férfihoz képest. Mármint a nő szerintem olyan harminc lehet. - Ő a feleségem Angie. - mutat kedvesen a nőre aki rögtön kezet fog az anyámmal és az apámmal is. Apa eléggé zavarban jön mikor Angie megfogja a kezét. Férfiak. És ezt anya is észre veszi mivel játékosan megböki mire apa rögtön észbe kap. - És Ő pedig az egyetlen fiam Liam - mutat a telefonján játszó srácra aki mikor meghallja a nevét rögtön felkapja a fejét és a tekintetünk találkozik.
És az az a pillanat mikor fejcsóválva kezdek hátrafelé lépkedni egészen addig míg az öcsémbe nem ütközök. Ez a Liam az a Liam. A sulis foci csapat kapitány Liam Payne. Csak történetesen most nincsenek itt a haverjai és ...te jó ég mi ez a ruha rajta? Most komolyan fehér inget visel meg öltönyhöz való mellényt? Ráadásul a haja is ki van fésülve? Na ne már! Így még életemben nem láttam.
Hosszú óráknak tűnő percekig bámuljuk egymást Liammel. Próbálok valamit kivenni a tekintetéből, de semmire nem jutok. Csak egyszerűen néz. És ez szerintem nem jó.
Ha tudtam volna, hogy az anyám főnöke Liam apja biztos, hogy nem jöttem volna el. Most a suliban mindenki rajtam fog röhögni. Soha nem láttam még a szüleit.
- Örvendek - köszön Liam és egy mosolyt villant az anyámra miközben kezet fog vele és az apámmal is. Mondjuk az apámnak nem tudom, hogy miért mutatkozik be. Ó a szart. Az apám az igazgató és Liam most itt van szóval megtudja azt, hogy én vagyok az igazgató lánya. Történhet még ennél is rosszabb?
Azonban engem próbál figyelembe sem venni. Eszébe sincs kezet fogni velem vagy valami. Bunkó.
- Büszke lehetsz a fiadra Geoff - mondja mosolyogva anya. - Ó, de milyen modortalan is vagyok - jaj ne most fog bemutatni? Lehet, hogy Liam nem is tudja, hogy én vagyok én. - Szóval Ő a férjem Robert - karol bele az apámba aki csak biccent egyet. Szerintem nem tetszik neki, hogy az egyik diákjával kell együtt vacsoráznia. - Az ikrek Matty és Becky - bök a kicsikre aki csak megszeppenve bámulnak miközben Angie integet nekik. Hát ilyenkor egyikőjüknek sincs nagy szája. - És a nagylányom Parker - mutat felém én pedig elpirulok mivel mindenki rám nézett. Végem van.
- Nem ismeritek egymást véletlenül Liammel? - kérdezi Angie miközben hol rám hol pedig a srácra néz. Ó dehogyisnem ismerjük egymást. A fia élvezettel űz belőlem gúnyt minden áldott nap. Habár ezt szerintem anyucinak biztos nem mondta el. - Ahogy elnézlek benneteket egykorúak lehettek. - folytassa tovább jókedvűen.
- Egy suliba járunk - válaszolja végül Liam egyszerűen én pedig bólintok egy aprót és végre elterelődik rólunk a téma.
A felnőttek elkezdenek beszélgetni anya és apa pedig rögtön leülnek Liam szülei mellé, míg az ikrek az asztal szélére így már csak egy szabad hely van Liam mellett. A sors nem szívathat meg ennyire. De igen.
Kelletlenül, de végül leülök az utolsó szabad helyre. Mikor leülök próbálok úgy helyet foglalni, hogy még csak véletlenül sem érjek a sráchoz. Kisebb nagyobb sikerrel, de sikerül.

Az est hátralévő része viszonylag elég csendesen telt. A felnőttek nem is foglalkoztak velünk úgy ahogy Liam sem. Úgy csinált mint akit nagyon érdekel, hogy miről folyik a téma. Tudom, hogy csak miattam csinálta. Csodálom, hogy így el bírt viselni maga mellett.
- És neked mit hozhatok? - hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok. Gyorsan megrázom magam majd a pincér felé fordulok. Ja, hogy most van a vacsi idő.
- Öhm pizzát kérek. Egy csomó sajttal meg sonkával és a többi ilyen kis bogyóval - mondom a kérésemet, de a pincér eléggé furán néz rám. Az ikrek kuncognak az orruk alatt miközben az apám ölni tudna a nézésével. Valami rosszat mondtam?
- Kicsim itt nincs pizza - mondja fogcsikorgatva apa.
Akkor mégis mit egyek? Én csak olyan éttermekbe járok ahol lehet pizzát enni. És ezt a szüleim is tudják ugyanis mindig olyan helyre megyünk. Akkor most, hogy jöhettünk olyan helyre ahol nincs pizza?
- Apa - kezdem el mondani mire a mellettem ülő srác szinte majdnem megfullad. A francba most árultam el magam. Liam megtudta, hogy tényleg én vagyok az igazgató lánya. Csodás hétfő reggelre az egész iskola tudni fogja és mindenki rám fog mutogatni. - Tudod nagyon jól, hogy ha én elmegyek egy étterembe csakis pizzát eszek és...
- Akkor rendelj már hamburgert azt lehet árulnak - mondja Liam egy ravasz mosoly kíséretében. És kezdi. Valahogy sejtettem, hogy nem fogja sokáig bírni.
- Én pedig számodra csigát ajánlanék - mondom gúnyosan mire megforgassa a szemeit. Az asztalnál ülők mind ránk néznek.
- Mind ketten csirkét kérnek - mondja végül anya a pincér pedig bólint és elmegy.
Ez az a pillanat mikor már nem bírom tovább. Mérgesen állok fel az asztaltól és indulok meg a mosdók felé. Liamnek megint sikerült lejáratnia. Ráadásul a családom előtt. Most mégis mit fogok mondani a szüleimnek? Ők azt hiszik, hogy engem a suliban mindenki imád...



2014. április 2., szerda

7. - Meccs

Itt is a friss rész :) Mellesleg ma pontosan egy éve h láttam a fiúkat élőben ugyanis pont tavaly ilyenkor voltam Londonba a TMH turnén :3 tudom, hogy ez nem a bloghoz tartozik és nem is akarok felvágni, de számomra fontos és ha bele gondolok abba h egy kerek év eltelt és én még mindig ugyan úgy blogolok és Ti még mindig ugyan úgy olvastok mint tavaly ilyenkor, levakarhatatlan mosoly kerül az arcomra :P szóóóval köszönöm :D ésss komizniiiiii



- Ma úgy gyere haza a suliból, hogy este vacsorázni megyünk a főnökömmel és annak családjával - magyarázza sietve anya miközben az asztalra pakolja a reggelit és közben próbálja szétválasztani az ikreket akik megint valamin összevesztek.
Azonban mikor ez a mondat elhagyja a száját, kis híján megfulladok a számban lévő müzlitől. Mi az, hogy vacsorázni kell menniük? Vagyis ez azt jelenti, hogy nekem is kell mennem? Na nem, utálok vacsorázni idegen emberekkel. Volt már szerencsém ilyen vacsorákhoz az apámnak hála. Egész este egy csomó idegen felnőtt előtt kellett játszanom az eszem, miközben az összes lépésemet árgus szemekkel figyelték. Komolyan azt nézték, hogy hogyan eszek. Borzalmas volt.
Amúgy is ma péntek van. Végre! Itt a hétvége mikor nem kell még csak a suli közelébe sem mennem. Imádom a hétvégéket mert olyankor ki sem mozdulok a szobámból és egész nap az ablakpárkányomon ülhetek miközben belemerülhetek az olvasásba.
Tényleg még meg sem köszöntem apának, hogy végre a sulinak lett saját könyvtára. Anno nem volt, így mindig egy csomót kellett buszoznom míg elértem a város legnagyobb könyvtárába. Viszont nagy meglepetésemre már nem kell órák utaznom a könyvtár végett, ugyanis mikor apa megkapta az igazgató állást az első dolga az volt, hogy csináltatott egy suli könyvtárat ami tele van egy csomó klassz könyvel. Rettentően örülök neki mert így az órák közti szünetet szinte mindig ott töltöm a diákok nagy örömére ugyanis adok rá okot, hogy megint cikizzenek. De nem foglalkozom vele már.
- És nekem is mennem kell? - kérdezem egy kissé bunkón és újabb müzli darabkákat teszek a kanalamra. Már amennyi sikerül, ugyanis Matty élvezettel rugdossa az asztal lábát és ezáltal a tányérom is mozog. Csoda, hogy nem folyt ki belőle a tej. - Ha kiöntöd a tányéromat és tejes lesz a felsőm én esküszöm, hogy lenyalatom veled a tejfoltot! - szólok rá az öcsémre aki csak kiölti rám a nyelvét, erre Becky fejbe vágja, de úgy hogy tisztán lehetett hallani a nagy csattanást. Szerintem nekem vannak a világon a legidiótább testvéreim.
- Régen soha nem érdekelt ha koszos voltál - mondja karba font kezekkel Matty én pedig egy kissé elpirulok. Igen régen tényleg nem érdekelt, de az már elmúlt. - Már te is olyan vagy mint a többi lány. Lányosan viselkedsz és furán. - teszi még hozzá.
Nem értem, hogy miért zavar mindenkit az, hogy lányosan viselkedek? Könyörgöm lány vagyok szóval ez normális. Na igen csak engem mindenki a fiús természetemről ismert.
- Szerintem aranyosan néz ki. Olyan mint a tévében azok az izék...- száll be a beszélgetésbe Becky is miközben a homlokát vakargatja ugyanis nem tudja, hogy kihez hasonlítson. Hál'Isten.
- Srácok nem akarok közbe szólni, de indulni kéne - mondja anya erre az ikrek rögtön felpattannak majd én is. Ha anya visz a suliba akkor mindig előbb el kell indulni ugyanis eléggé lassan vezet. Ilyenkor sírok apa után. De ma nem vele megyünk ugyanis neki csak később kell bemennie a suliba. Milyen jó már neki. Nincs órája és simán bemehet később. Mellesleg még a suliban mindig nem tudják, hogy én vagyok a lánya. - Parker remélem felfogtad, hogy siess haza! - fogja meg a karomat.
- Anya tudod nagyon jól, hogy utálom az ilyen ostoba vacsorákat. Gyűlölök jópofizni számomra ismeretlen alakokkal - mondom fagyosan és kihúzom a kezemet a fogásából majd a vállamra kapom a táskám. Anya csak a szemeit forgassa és a csípőjére teszi a kezeit.
- Ezen múlik a munkám. Ha most ezt elcseszem akkor minden oda veszett - mondja pár másodperccel később lágyabb hangnemben. Arca szomorú szemeivel pedig könyörögve pislog rám. Tudja nagyon jól ha így néz rá akkor nem tudok neki nemet mondani. Ez nem igazság. - Nagyon fontos számomra ez a vacsora.
- Oké - adom meg magam végül. - De senki nem fog hozzám szólni és nem leszünk sokáig! Oh és olyan kaját rendelhetek amit én akarok.
- Az ikrek egy csomó sütit kértek, szóval a Te kérésed már semmi - von vállat mosolyogva majd megfogja az autó kulcsát és elindulunk a garázs felé. Persze az ikrek ölni tudnának az édességekért. Számukra az a minden. Hát meg is látszik a fogain.

A nap hátralévő része egész tűrhetően telt. Talán azért mert csak egy matek órát kellett elviselnem Liamékkel és ott is csak az óra felén vettek részt ugyanis pont az utolsó óra volt és a tanítás után meccsük volt szóval a tesitanár kikérte őket. Így legalább lett egy jó napom ahol nem kellett Liam lenéző stílusát néznem. Ha minden péntekem ilyen lesz akkor megvan a kedvenc napom.
Azonban mikor kicsengettek nem nagyon siettem haza. Először is azért nem mert anya egész délután a hülye vacsorával szekálni. Igen, még mindig nincs kedvem menni. Ki kellene valamit találnom, hogy ne kelljen mennem. Pedig tudom, hogy úgysem fogom megúszni.
Lassan mentem a szekrényemhez miközben Dylan kerestem, de hűlt helye volt. Mégis hova tűnt már megint el?
Épp a könyveimet raktam be a szekrényembe mikor Paig lépett mellém vigyorogva. És még mindig nem szoktam meg, hogy mi most barátnők vagyunk.
Barátnők! Nekem soha nem voltak barátnőim. Azt sem tudom, hogy mi a barátnők feladta. Az, hogy együtt mennek a klotyóra majd órák hosszat pletykálnak a fiúkról? Hát köszönöm szépen nekem ilyenre nincs szükségem. Én magam is el tudok menni pisilni és nem kell senkinek sem várnia rám.
- Ugye jössz a meccsre? - kérdezi vidáman és elkezd az egyik szőke tincsével játszadozni ami most újdonság képen be van göndörítve. Ráadásul valaki egy frufruval is megajándékozta szegény lányt. Így úgy néz ki mint egy kis általános kislány akit még az anyja hord suliba. Azért ennyire lányos nem szeretnék lenni soha sem.
- Azért, hogy nézzem a hajrálányok undok képét? Vagy pedig azért, hogy nézzem a focicsapat tagjai gúnyos képét? - kérdezem unottan.
Őszintén megmondva imádom az ilyen meccseket ugyanis ilyenkor nyugodtan bámulhatom Liamet úgy hogy senki nem szól rám. Órák hosszat csak nézem és senkit nem érdekel, miközben az agyamat hülye gondoltok lepik el. De aztán mindig ott a meccs vége ahol általában mindig ők nyernek és olyankor a hajrálányok is ellepik a pályát és valamelyikőjük mindig megcsókolja Liamet. Az én szívem pedig rögtön összetörik és tudatosul bennem az a dolog, hogy én soha nem lehetek Liam barátnője. Szóval ezért megfogadtam, hogy soha többet nem megyek el egy meccsre sem. Még akkor sem ha ott feltünőmentesen bámulhatom Liamet.
- Inkább azért, hogy nézd a legjobb barátod örömteli arcát - mondja egyszerűen és becsukja helyettem az ajtót.
Hú nem is tudtam, hogy Ő ennyire nagy számnak tartsa azt, hogy Dylan az egész meccs alatt a kispadon ül. Mert ott ül és néha vizet visz a játékosoknak. Nagyon nagy dolog. Dylannek. Szerintem csak röhögteti magát. Nem is tartozik a foci csapat tagjaihoz.
- Paig - fordulok a lány felé reménytelenül. - Dylan egész meccs alatt a kispadon ül és semmit nem csinál és senki nem is foglalkozik vele. Olyan mintha ott sem lenne. - mondom egy kissé idegesen. Ez csak Dylan agyában van, hogy a csapathoz tartozik.
A szőke hajú lány elgondolkozik és beharapja az ajkát. - Hmm ez igaz. De én megígértem neki, hogy ott leszünk és szurkolunk neki. - néz rám kiskutyaszemekkel. Hogy az a áldott jó szívem.
Persze, hogy rábólintok. Pár perc múlva pedig már a tornaterem lelátóján ülünk a diákok között és azt nézzük ahogy fociznak. Nem állom meg, hogy tekintetemmel ne Liamet keressem. A pályán futkározik én pedig messziről gyönyörködök benne. Annyira jó teste van ebben a szerkóban. Áldom annak az eszét aki kitalálta, hogy a focisták rövidnadrágban játsszanak.
- Azért ki ne potyogjanak a szemeid miközben Paynet nézed - bök meg játékosan Paig én pedig megremegek és rögtön elkapom a tekintetemet a srácról és inkább a kapuban álló Niallt kezdem el vizslatni aki a kapufát rugdossa unottan.
- Nem is őt néztem - hazudom, de a mellettem ülő lány csak jóízűen felnevet. Nem foglalkozok vele és Niallról is leveszem a tekintetemet aminek következtében meglátom Dylant aki a padon ül és szokás szerint a telefonját nyomkodja. Nagyon nagy munkája van.
- Aha persze - bólogat Paig. - Tudod én lány vagyok és észre veszem mikor valakinek tetszik valaki - teszi még hozzá, de nem foglalkozok vele.
 Inkább elkezdek tapsolni ugyanis Louis épp gólt rúgott. Azonban a fülemben nagyon is visszhangzik a hangja. Valakinek tetszik valaki. Az a valaki én vagyok akinek tetszik Liam. Szóval ennyire látszik rajtam.
A meccs hátralévő részben nem szólok Paighez ugyanis szerintem már így is túl sokat tud. És mi van akkor ha véletlenül elmondja Liamnek, hogy titkon totál belé vagyok zúgva? Ő ezt soha nem tudhatja meg! Csak kiröhögne és gúnyolódna rajtam. Abból pedig nem kérek hisz így is azt csinálja.

A meccsnek hamarosan vége lesz és szokás szerint Liam rúgja az utolsó gólt amivel megnyerték az egész játékot. Zayn, Louis, Niall és Harry szokás szerint a nyakába ugrottak, majd jött Mandy és ott a pályán csókolta meg. Na akkor lettem rosszul. Szó szerint felpattantam Paig mellől és máris mentem le a lelátókról csak balszerencsémre hirtelen mindenki akkor akart elmenni.
Mikor a tömeg oszlani kezdett addigra Paig is utol ért. Épp át akartuk lépni a tornaterem ajtaját mikor a hajrálányok jöttek utánunk na meg a focicsapat tagjai. Ilyen nincs.
- Na mi van jöttél megnézni a pasidat a kispadon? - kérdezi Harry vigyorogva. Lassan fordulok feléjük. Miért ver engem az isten? - Izgis látványt nyújtott mi ,ahogy a telefonját nyomkodta?
- Maradj már Hazza - szólt rá vigyorogva Louis és meglökte a göndör hajú srácot. - Tök nyilvánvaló dolog, hogy McClinton egész meccs alatt engem nézett. Éreztem a pillantását a testemen - mutatott végig önmagán én pedig hirtelen úgy csináltam mint aki hányni akar. Pedig Louisnak egy picit igaza volt ugyanis volt néhány másodperc mikor Lout néztem.
- El kell, hogy szomorítsalak Tomlinson ugyanis nem téged néztelek. Nem bukok a girnyó focistákra - vonom meg a vállam és erre a kijelentésemre a srác totál elvörösödött.
- Örülnél ha egyszer egy ilyen sráccal járhatnál mint Ők - mondja keményen Mandy és hátra dobja a haját. Ez meg, hogy kerül ide? Hisz előbb még Liammel falták egymást a pályán.
- De mivel én nem vagyok egy ribanc ezért soha nem járnának velem - mondom egy pimasz mosoly kíséretében majd megfordulok, hogy tudjak lelépni, de hirtelen valaki hátulról elkapja a hajamat és erősen meghúzza azt. Hirtelen megfordulok majd találom szembe magam Mandy vigyorgó arcával. Most ez komolyan megtépett?
- Hupsz - teszi a szája elé a kezét és úgy csinál mint aki tényleg sajnálja. Na persze! Direkt csinálta. - Bocsika azt hittem, hogy csak parókád van. - vonja meg a vállat és a hajrálányokkal együtt ki akar kerülni, de az én kezem magától életre kel és egy adott pillanatban én is meghúzom Mandy haját azonban az ujjaim között marad pár póttincse. Fúj ez undorító.
- Van rajtad valami eredeti? - kérdezem diadalittasan én hozzá dobom a műhaját miközben ő felvisít és elkezd toporzékolni. Hát ez tényleg ciki, hogy a pasija végig nézte.
- Büdös kurva! Ezt még megbánod - szól rám Brit miközben Mandyt próbálják megnyugtatni. Paig szakad a röhögéstől. Liam tátott szájjal bámulja a barátnőjét a barátai pedig csak szörnyülködve nézik.
- Műhaj? Ez most komoly Mandy? - kérdezi Harry undorodva.
- Ez gáz! Sőt undorító - teszi hozzá Niall is én pedig csak jóízűen nevetek majd karon ragadom Paigt és úgy hagyjuk ott őket. Megérte eljönni erre a meccsre...