2014. szeptember 14., vasárnap

2.- A lány aki majdnem feladta

Hellóóó everybodyyyy!!!! Új rész és új kinézet...nos lehet már az agyatokra megy h ennyiszer változik a külső, de úgy gondoltam h most tényleg muszáj át csinálom mert rájöttem arra h szinte az összes blogon ilyen html kódos sablon volt én pedig nem szeretném azt h a blogom a tucat blogok táborát népesítse...inkább törekedek az egyediségre még ha béna is lett xD meg aztán nem lett pipálni sem pedig tudom h azt jobban szerettek mint komizni :D szóval megint lehet pipálni!!! De azért remélem inkább komiztok :D és senki nem dicsér meg h ilyen sűrűn hozom a részeket? :c megérdemelném a komikat ;) na jó abba hagytam :D komizniiiiiii

~ Connie O'Neill ~

- Gondolom tudja, hogy ma miért hívattam ide. - fog velem kezet az egyetem pénzügy tanácsadója, aki egy alacsony köpcös nénike, szemén hatalmas szemüveggel aminek következtében a szemei úgy néznek ki mint egy bogár látószervei. Idős létére nem mond le a sminkről sem, ugyanis ajkain vörös rúzs pihen, szemei pedig a ruhájához illően tengerkékre vannak kisminkelve. Ahogy kövér ujjaival megszorítja az én vékonyka kezemet, megremegek mikor az arany gyűri a bőrömhöz érnek.
Igaz csak most találkoztam először a fél éves pályafutásom során ezzel a nővel, de rögtön leszögezem magamban, hogy nem érdemes vele ujjat húzni. Próbálom bemesélni magamba, hogy egy kedves nyugdíjas hölgy, aki munkamániás és rettentően szereti a fiatalokat, pont ezért nem hagyja itt az egyetemet, de sajnos a szívem tudja az igazságot.
Az egyetem nem olyan mint ahogy én képzeltem. Se móka, se kacagás. Helyette a pénz, a rang, és a hovatartozás. Emlékszem az első tanítási órára mikor elkéstem és a dizájn órán az első sorban kellett ülnöm. A professzor egész órán csak engem bombázott kérdésekkel és mikor elege lett belőle, hogy egy kérdésre sem tudom a pontost választ, fejhangon megjegyezte, hogy ez van mikor egy átlagos , dolgozó por nép gyermeke megjelenik az iskolában. Azóta is rendszeresen gúnyt űz az akcentusomból, mivel én nem vérbeli amerikaik vagyok.
Los Angeles nem az agyalok városa, inkább a pokloké. Egy hónap alatt elvertem az összes spórolt pénzemet ugyanis minden könyvet magunknak kellett megvenni, amiknek borsos áruk volt. Gondolom most rájöttetek, hogy fél éve nem fizetem se a tandíjat, se a kollégiumot. Próbáltam diákmunkát vállalni egy kávézóban, de mindig akkor volt a műszakom mikor órára kellett volna járnom. Muszáj volt döntenem és hát az iskola mellett döntöttem.
Szóval a pénztárcám öt hónapja üresen pihen a táskámba, közben pedig azon reménykedem, hogy az iskola megengedi, hogy legalább ezt az egy évemet húzhassam ki fizetés nélkül. Utána pedig kitalálok valamit.
Az biztos, hogy haza semmiképp sem megyek. Nem fogok örömet szerezni az apámnak. Egész életemben gúnyolna, hogy Ő megmondta, hogy ez lesz. Akkor is elvégzem valahogy az egyetemet. Megoldom és kész.
- Azt hiszem, hogy igen - ráncolom össze a homlokomat és ülök le arra a székre amire a hölgy mutat, - vagyis jobban mondva az asztal előtt álló kényelmetlen fa izére. Most, hogy így jobban körbe nézek olyan ez az irodának mondott szoba, mint a nagymamám ebédlője. Még a szag is olyan orrfacsaró. Lehet, hogy ez a nő a nagyival egyidős? Ugye nem fogja nekem elmesélni a fiatal korát, mikor még Ő is egyetemre járt? Elég volt végig hallgatnom a nagyit mikor elmesélte azt, hogy a virágboltba, hogyan toppant be nagyapa és szerelem volt első látásra. Hát az én nagy szerelmem valahogy nem toppant be abba az ókori virágboltba.
- Miss O'Neill, sajnálattal kell közölnöm magával, hogy az egyetemnek elege van a halogatásaiból. Pontosan öt hónapja egy centet sem utalt át az iskola bankszámlájára. Az intézet minden szolgáltatását ingyen használja. Ráadásul rengeteg fontos óráról hiányzik és azt hazudja a tanároknak, hogy diákmunkát vállal, de a csoporttársai állítják, hogy az egész napokat végig alussza a szobájában. - szemüvegét az orrára húzza, hogy szemeivel tudjon rám nézni.
Kezeim ökölbe szorulnak és közben azon gondolkodom, hogy ki lehetett az az áruló aki beköpött, hogy alszom. Basszus nekem is kijár a pihenő. Nagy fáradság ám a pénz keresés, - és még milyen nagy fáradság az mikor nem keresek egy vasat sem. Ha megtudom, hogy ki volt az aki elárult én esküszöm, hogy kitekerem a nyakát, ha pedig férfi nemű egyedről van szó azt pedig kiherélem.
Ez a helyzet már nem vicces. Gondoltam, hogy azért akar velem beszélni a pénzügytanácsadó, hogy sok összeggel el vagyok maradva, de azt nem hittem, hogy arról is, hogy nem járok be az órákra rendszeresen. Én azt hittem, hogy itt csak a vizsgák a fontosak.
Csodásan tudok rajzolni, a csoportból az egyik legjobb vagyok ! Olyan ruhákat tudnék tervezni, hogy a Chanel meg a Gucci elmehet a francba mellettem.
- Tudom hibáztam, de meg volt rá az okom - köszörülöm meg a torkom és elő veszem a kiskutya pofimat. Az biztos, hogy engem ebből az egyetemből még most nem dobnak ki! Ha térden állva kell könyörögnöm megteszem. - Tudja a családi állapotom nagyon siralmas. A szüleim szó szerint elüldöztek otthonról. - ha azt vesszük nem is hazudok olyan nagyot, ugyanis az apám tényleg közölte velem ha elmegyek otthonról az egyetem miatt akkor soha többé nem mehetek haza. Azóta sem telefonáltam haza, anya eleinte még próbált hívni, de soha nem vettem fel neki.
- A magánéleti problémája nem ránk tartozik. Maga már egy felnőtt önálló nő ami azt jelenit, hogy egyedül is meg tudja oldani a problémáit - válaszolja csípősen, mire én csak szomorúan lesütöm a szemeimet. Nem kell az orrom alá dörgölni minden áldott nap, hogy már felnőtt vagyok. Basszus huszonkét éves vagyok! Ez olyan nagy kor? - Ha pedig nem tudja megoldani az azt jelenti, hogy nem közénk való. - folytatja tovább mire én begrimaszolok. - Lehet fájdalmasnak fogja találni a szavaimat, de én is azon a véleményen vagyok, hogy nem ebbe az elit iskolába való. Csak a puszta szerencséjének köszönheti, hogy felvételt nyert. De amint látja nem tudta venni az akadályokat és elvérzett félúton.
Mintha pofon vágtak volna olyan fájdalmasan hatottak rám az asszony szavai. Talán még jobban fájtak mint az apámé mikor közölte velem, hogy egy naiv fruska vagyok. Nem, én egy harcos vagyok. Soha nem adom fel, és most sem fogom. Igen is divattervező leszek és el fogom végezni az egyetemet. Nem tudom, hogy hogyan, de kitalálok valakit. Túl sokan hiszik rólam, hogy gyenge vagyok, pedig nem vagyok az. Egyszerűen csak egy kis időre van szükségem míg kitalálok valamit.
- Hatalmasat téved velem szembe! - állok fel a székről majd a hatás kedvéért egy erőteljeset ütök az asztalon, mire az asszony teste megremeg és még a szemüvege is lejjebb csúszik az orrán. - Igenis ide való vagyok, csak egy kicsit elszaladt velem a ló. De ha ad egy kis időt az összes tartozásomat lefizetem. - hangom kemény és magabiztos. Pislogás nélkül beszélek, hogy elhiggye nekem.
- Ugye tudja ha ezt most elszúrja repül az iskolából és a városból is? - biggyeszti vissza a szemüvegét az orrára és elkezdi a papírjaimat nézegeti. Erre újra vissza huppanok a székre és a hajamba túrok megsemmisülten. Ha nem mondja esküszöm elfeledkeztem volna, hogy fél lábbal kint vagyok az iskolából.
- Csak egy kis bizalmat várok magától. Ígérem, hogy nem fog csalódni. - mint egy sírós kislány úgy könyörgök. Még jó, hogy ezt a jelenetemet senki nem lássa. Végül még egy Hollywoodi filmben kötök ki, mert egy született filmszínész bújt meg bennem.
- Három hetet kap. Ha akkor sem fizet elbúcsúzunk egymástól örökre. - ezzel a témát lezártnak tekinti ugyanis a székével hátat fordít nekem. Na nem mintha tovább akartam volna még beszélni.
Amilyen gyorsan csak tudok felállok és szinte már futva hagyom el az irodáját. Utam egyenesen a kollégiumi szobámra vezet, hogy tudjam átgondolni a dolgaimat.
Három hetet adott ami azt jelenti, hogy majdnem egy hónapot. Ennyi idő alatt csak megszerzem azt a pénzt amire szükségem van. Ha kell egyszerre több munkát vállalok és éjjel nappal dolgozni fogok. De ez sem jó mert akkor meg megint nem tudok bejárni órákra és mindjárt itt van a vizsgaidőszak ott pedig nem bukhatok meg egy tantárgyból sem mert akkor is kicsapnak.  Más kell kitalálni. Kölcsön senkitől nem tudok kérni mert az egyetem összes hallgatója éppen, hogy csak kijön a pénzből. Valami olyan munka kellene amivel rengeteget tudok keresni. De Los Angelesben, hol van ilyen cég?
- Min töröd a buksidat ennyire Connie? - hallom meg a szobatársnőm Donna hangját. Rám sem néz, hanem rögtön levágja magát a hatalmas tükre elé ami az íróasztalára van rátámasztva. Kibiggyeszti az ajkait és sminkjét kezdi el igazgatni. Amióta megláttam irigylem. A szülei tuti milliárdosok ugyanis a csajnak szó szerint mindene megvan. - Esetleg tudok segíteni? - fordul felém majd a székét elém húzza kezét pedig a combomra teszi és kedvesen mosolyog rám. Soha nem voltunk annyira jó barátnők ugyanis Ő begyűjtötte az egyetem legnagyobb ribancait. Egyszerűen csak szobatársak voltuk akik néha szoktak beszélgetni.
- Ha meg tudod nekem mondani, hogy LA-ban a ribancok hány száz dollárt keresnek, akkor ki tudsz húzni a bajból. De ha nem tudod, akkor inkább ne is próbálkozz meg velem beszélgetni mivel három hét múlva új szobatársat kapsz - arcomat a tenyerembe temetem.
Amilyen szerencsés vagyok tuti, hogy Donna berág rám amiért leribancoztam. Könyörgöm manapság a lányok nem mernek olyan mini szoknyában utcára lépni mint Ő.
- Elég sokat ahhoz, hogy a gondjaid megoldódjanak. - válaszolja, én pedig elhúzom a tenyeremet az arcom elől és érdekesen pislogok a fekete hajú lányra. Ez most komolyan válaszolt arra a kérdésemre, hogy mennyit keresnek a ribancok? Biztos csak hallotta valakitől onnan tudja. Nem kell rögtön rosszra gondolni.
- Mert Te aztán tudod, hogy mennyit kap egy lotyó az utcán aki pénzért van férfiakkal. - nevetek fel gúnyosan.
- Te azt hiszed, hogy én utcán árulom a testem? Ennyire naiv már nem lehetsz kicsi Connie - simít végig az arcomon. Ez az a pillanat mikor felállok az ágyamról és tisztes távolsága megyek Donnától. Most komolyan bevallotta azt, hogy egy ribanc? Ugye nem?
- Oké miről beszélsz Te nekem most? - kérdezem ingerülten.
- Mit hittél honnan van annyi pénzem? Vagy a csoportban lévő csajoknak? Könyörgöm Los Angelesben minden a pénz körül forog, amit nem adnak ingyen. - vonja meg a vállát egyszerűen, velem pedig szó szerint megfordul a világ.
Ha bele gondolok lehet igaza van. Szinte egyik este sem jön haza a koliba és olyankor csak kihívó ruhákat visel, és egy csapat másik lány társaságában lép le, és hajnal előtt haza sem jönnek. Utána másnap pedig rögtön vásárolgatni mennek.
- Azt akarod nekem mondani, hogy Te pénzért árulod a tested? - kérdezem kikerekedett szemekkel.
- Nem akárkinek baba! Egy klubban ahova csakis pénzes férfiak járnak. Nem olyan szörnyű ha csinálod, csak így kívülről tűnik borzalmasnak. De ha valakinek nagyon kell a pénz akkor mindenre képes. És ahogy téged elnézlek nagyon kell a pénz. - húzogatja fel le a szemöldökét Donna.
Tényleg szörnyen és undorítónak hangzik. Ennyire fontos nekem a suli? Igen, ennyire mert ha most haza mennék akkor az apámnak szereznék örömet.
- Hogy lehet oda bekerülni? - kérdezem egy picit akadozva nagyokat nyelve. Donna szeme felcsillan és megindul felém.
Lehet, hogy most követem el életem legnagyobb hibáját. Megyek egy klubba árulni a testem ahol férfiakat kell kielégítenem. Hát nem hangzik valami izgalmasan, de nem tudok mást csinálni. Viszont tudom, hogy ezek a férfiak rengeteget fizetnek egy jó szexért. Nekem pedig most csak a pénz a lényeg, szóval nem válogathatok. Kitudja, lehet nem is lesz olyan szörnyű...




2014. szeptember 12., péntek

1. - Apa vs Fiú

Mivel volt időm ezért gyorsan megírtam a kövi részt :) őszintén nagyon megörültem annak a 6 kominak ugyanis totál azt hittem h már senki nem fog írni ugyanis vagy meguntatok, vagy pedig elfoglaltak vagytok a suli miatt, de szerencsére írtatok :P szóval örülnék ha ide is véleményeznétek 

~ Liam Payne ~

- Ismét egy szombat este, mikor Te megint nem mész sehova, és semmi értelmes dolgot nem csinálsz. - állít nekem apa, miközben épp narancslevet öntök magamnak a konyhapulton. Rá sem hederítek a mondókájára ugyanis kicsit sem érdekel, hogy mit magyaráz nekem. Helyette az egész figyelmemet az üdítős dobozra szentelem és arra, hogy a poharamat csordultig tele tömjem, - noha gőzöm sincs, hogy hogyan fogom így felvinni a szobámba, hogy egy csepp sem csöppenjen ki, - de legalább egy kis időt nyerek magamnak, hogy ne kelljen az apámra néznem. Kicsit sem vagyok kíváncsi a megszokott dumájára. Ha nem említi meg rá sem jövök, hogy ma szombat van.
Oké, kit akarok hülyíteni? Nagyon is jól tudom, hogy szombat van. Egy nap a hétvégéből amit én szívből gyűlölök. Pont úgy ahogy a péntek estét is. Más gyerek egész héten azt számolja vissza, hogy mikor lesz végre hétvége. Ez rám is igaz, csak fordított változatban, ugyanis én hétvégén számolok vissza és azt várom, hogy mikor lesz megint hétfő reggel. Nekem nincs semmi bajom a hétköznapokkal, ugyanis akkor legalább értelmes dolgokkal töltöm el az időmet. Na, de hétvégén mégis mi a francot lehet csinálni? Hétköznap is kellő képen ki tudom magam pihenni és minden más dologra is van időm, szóval nekem nem hiányoznak a szabad napok, hisz akkor úgyis csak unatkozom és hülyeségeken gondolkodom. Mint például azon, hogy vajon az osztálytársaim, - és a velem egyidős srácok, - hol buliznak.
- Képzeld el, hogy nagyon is sok dolgom van! - hangomat egy picit felemelem és apám kéken virító szemeibe nézek. Hanyagul üldögél az egyik konyhai széken és ha az ember nem tudná a korát, rá sem mondaná azt, hogy túl van már negyven.
Hát igen Bradley Payne az apám és az a férfi aki még mindig húsz évesnek képzeli magát. Mikor elkezdtem a gimnáziumot és az osztályfőnök kötelezővé tette, hogy minden szülővel találkoznia kell, az apám kénytelen volt bemenni a suliba. Kicsit sem volt ciki. Á, dehogy. A fél suli nőnemű élőlénye a nyálat csorgatta utána, a végzősök pedig követték és még a telefonszámát is elkérték mert azt hitték, hogy gyakornok tanár az egyik fősuliról. És ha ez még mind nem lenne elég, az osztályfőnök pedig azt, hitte rá, hogy a bátyám. Az apám természetesen élvezte a helyzetet. Mint mindig mikor a koránál jóval fiatalabbnak hiszik. Az a legszörnyűbb, hogy még úgy is viselkedik mint egy huszonéves. Csodálom, hogy még arra nem kért meg, hogy a keresztnevén szólítsam mivel szégyenli ha apának szólítom. Na nem mintha nagyon találkoznánk, ugyanis számára az autó szalonja értékesebb mint a saját tulajdon fia. Mondanám azt, hogy a sok munkájának megvan az eredménye ugyanis Los Angelesben sokan azt beszélik, hogy még az elnöknél is több pénz landol az apám kezében. Kit érdekel a pénz, ha ez miatt totál eltávolodtunk egymástól.  Azon se lepődnék meg ha nem tudná azt, hogy mikor van a szülinapom.  - És ha most megbocsájtasz megyek a szobámba és megcsinálok egy nagyon bonyolult kémia kísérletet. - húzom fel az orrom és a poharammal együtt elszambázok apám mellett, de sajnos még hallom ahogy gúnyosan felhorkant. Ha az apám velem egyidős lenne akkor kérdésem lenne, hogy melyikőnk lenne a menő srác a suliban. Biztos, hogy nem én.
Kettesével szedem a lépcsőfokokat és egy kő esik le a szívemről mikor végre ismét a szobámba találom magam. A poharamat leteszem a kicsi üvegasztalra a többi kacat mellé ami pontosan a tévé előtt áll. Magamat pedig levágom az egyik kényelmes fotelembe amibe oly sok időt töltök. Bele iszom a narancslevembe, majd kezembe veszem a kontrollert és bekapcsolom az x-boxomat, hogy tudjam befejezni az egyik elkezdett játékomat.
Jó kis kémia kísérlet. Tudom csúnya dolog hazudni az apámnak, de nem akartam azt, hogy tovább gúnyolódjon rajtam, hogy milyen nyomi vagyok. Köszi, a suliban is naponta megkapom, hogy az apám szégyenli a lúzer fejemet. Ez van, csak hozzá kell szokni.
Nagyban benne vagyok a játékban, mikor nyitódik a szobám ajtaja és pár másodperc múlva az apám foglal helyet a mellettem lévő szabad fotelban. Annyira meglepődök a feltűnésén, hogy szinte a kontroller is kicsúszik a kezemből. Mikor is volt az utoljára, hogy bejött a szobámba? Úgy fél éve? Igen, akkor mikor kölcsön akarta tőlem kérni az egyik fehér ingemet, mivel állítása szerint a sajátja túl öregapások az ő stílusához képest. Mily meglepő volt, hogy az én ingem meg kicsi volt az izmos felsőtestére. És még akkor is engem cikizett ki, mivel béna hogy ilyen kis vézna vagyok. Tehetek én róla, hogy nem futhatok sokat mert nem kapok levegőt?
- Manapság ezt nevezik kémia gyakorlatnak? - kérdezi és a képernyőre bök a fejével, miközben én nagyban fejbe loccsantok egy zombit. Két napja mutatta ezt a játékot Louis azóta pedig állandóan ezt játszom. Bírom az ilyen lövöldözős akció játékokat.
- Kérlek, legalább a szobámba tisztelj meg azzal, hogy nem gúnyolódsz rajtam. - emelem a plafon felé a pillantásomat és leteszem az üvegasztalra a kontrollert, hogy tudjak az apámra nézni aki eközben már a szuperhősös újságjaimat lapozgatja.
- Azt ne mond, hogy az összes zsebpénzedet ilyen idiótaságokra költöd. - csóválja a fejért reménytelenül és kicsit sem gyengéden dogja az asztalra vissza a magazinjaimat. Persze mikor ezt én meglátom rögtön felpattanok és magamhoz veszem az újságokat és elkezdem simogatni a lapokat. Utálom ha valaki rosszul bánik a számomra fontos dolgokkal.
- Jobb mintha drogokra költeném. - vágok vissza büszke fejjel. Apám felhúzza az egyik szemöldökét és az arcomat kémleli mire én rögtön zavarba jövök és megigazítom a szememen pihenő szemüvegemet. Tapsot kérek a lúzer fejemnek, ugyanis jól olvastátok, szemüveges vagyok már olyan ezer éve. Még több ok amiért nyomi a fejem.
- Szerinted a videó játékok és képregények jobbak, mint egy jó beszívás a haverokkal? - kérdezi kíváncsian én pedig elgondolkodok a szavain. Olyan volt a hangja mintha arra ösztönözne, hogy drogozzak mivel az olyan jó móka. Így legalább bebizonyosodott az a feltételezésem, hogy apám mikor olyan sokéig kimarad szívesen nyúl a káros dolgokhoz.
- Ha nem tudnád a videó játékozás fejleszti az agyunk működését és a reflexeink működését. A képregényekhez pedig írva is van ami azt jeleni, hogy bővíti a szókincsünket. - kacsintok rá és élvezem, hogy milyen bárgyú fejjel bámul rám. Oldalra simítom a homlokomra simuló hajszálaimat majd újra vissza ülök a fotelembe. A családban mindig én voltam a legokosabb, úgy ahogy az osztályban is. Oké, néha nem vagyok rá büszke, hogy strébernek csúfolnak, de azért jó, hogy van egy kis gógyi az agyamba.
- Neked kezd az agyadra menni az állandó otthon ücsörgés - csóválja meg a fejét reményt veszve majd feláll a fotelból és elindul felém, hogy tudjon leülni az oldalamra, miközben egyik kezét átlendíti a vállamon és úgy akar magához húzni, de én veszítek. - Liam szombat este van. A veled egykorú fiúk ilyenkor buliznak és csajoznak. Szívesen mutatkoznék már be egy aktuális barátnődnek, persze ha már volt valakid...- itt megfeszülök és egy hatalmasat nyelek.
Amilyen gyorsan csak lesütöm a szemeit és elkezdek az ujjaimmal játszani, közben pedig reménykedem benne, hogy apa nem veszi észre a paprikavörös arcomat. Általában akkor pirosodom el mikor nagyon szégyenlek valamit. És ilyenkor még bénábban fest az arcom a szemüvegem alatt. Hisz a lányok szoknak elpirulni. Azonban ettől a témától én is rettentően kényelmetlenül érzem magam. Amúgy is mit érdekli apát a nemi életem.
Ezt most úgy mondtam mintha lenne nemi életem. Az ciki ha csak a biológia könyvben láttam vaginát és, hogy csak suliban láttam filmet a biztonságos szexről, ami részben csak arról szólt, hogy minden aktus előtt kötelező óvszert használni? És, hogy az első szájra puszimat a nagyanyám egyik barátnőjétől kaptam tizenhárom évesen mikor nála nyaraltam?
Ne is mondjátok, tudom, hogy ennél cikisebb dolgot még soha nem olvastatok. Akár milyen ciki is, ez vagyok én, Liam James Payne, az egyetlen olyan tizennyolc éves fiú aki még mindig szűz, és minden szempontból. Az apám nem tudja még szerencsére, és remélem soha nem is fogja megtudni.
- Elég sok csajom volt, de egyik sem volt annyira komoly, hogy bemutassam neked. - hazudom vállvonogatva és még csak a szemem sem rebben. Mit kell neki tudni az igazságot.
- De Liam ennyi évesen engem alig lehetett otthon fogni. Még suli időben is kiszöktem, hogy elmehessek a haverokkal sörözni. Te pedig minden este itthon ülsz egymagad. - őt most sem lehet otthon fogni, szóval ebből nem nőtt ki.
- Az Te voltál, ez pedig én vagyok. - zárom le gyorsan a témát és remélem nem fog tovább ezen lovagolni.
Mégis kivel akarja, hogy bulizzak? A nem létező barátaimmal? Vagy azokkal akik a suliban agyon cikiznek és még a verekedéstől sem hátrálnak meg? Biztos nagyon örülnének neki ha egyik nap megkérdezném tőlük, hogy nem e mehet el velük valahova lógni.
- Mi van Harryvel és Louis-val? Miért nem mentek el valahova hárman? Azt hallottam, hogy most jó filmeket adnak a mozikba. Utána pedig elmehetnétek a mozi melletti bárban. És ezt hallgasd, olyan rendes fater vagyok, hogy még csak azt sem szabom meg, hogy mikorra jöjj haza. - veregeti meg a combon vigyorogva, én pedig kételkedve figyelem az arcát.
Nagyon el akar üldözni otthonról. Miért van olyan érzésem, hogy megint haza akar hozni egy nőt? Már lassan hozzá fogok szokni, hogy minden héten egy új nővel jelenik meg, akik külön módon mind fiatalok, nagymellűek, szőkék és vékonyak. Olyan szexet lenyomnak a hálószobába, hogy néha már én szégyenlem magam a helyükbe a szomszédok miatt. Esküszöm mintha az én ágyamba csinálnák. Örülnöm kéne neki, hogy apám ennyire jó tornász.
- Tudod jól, hogy Louis allergiás a cigi füstre, Harryt pedig nem engedik éjjel sehova - magyarázom egyszerűen. Nem hiszem el, hogy apa elfelejtette ezeket a fontos tudnivalókat a legjobb barátaimról. Hisz Harry és Louis szinte mindennapos vendégek nálunk. Bennük az a jó, hogy Ők is pont olyanok mint én vagyok. Így hárman mi vagyunk a suli legnyomibb tagjai. - Amúgy is miért akarsz ennyire elküldeni otthonról? - húzom össze a szemöldökeimet kérdően.
- Egyszerűen csak azt akarom, hogy élj egy kicsit és próbáld ki az éjszakai kalandokat.
- Nekem tökéletesen megfelel az életem! - mondom bunkón és összekulcsolom a kezeimet a mellkasom előtt. Az én életemről van szó, nem pedig az övéről. És én élvezem ezt az életet. Vannak barátaim akikkel jól kijövök, barátnőre pedig nincs szükségem.
- Szerintem meg az a legnagyobb bajod, hogy beszari vagy és senki nem akar veled bulizni. - mondja egy diadalittas mosollyal az arcán mire én vérszemet kapok. Ez most fájt. Ez most olyan volt mintha totál lenézne engem.
- Tévedsz, ugyanis egy csomó barátom van - állok fel és a mellkasára bökök mérgesen. Lassan már úgy fogok neki hazudni mintha egy könyvből olvasnám. - És csak,hogy tudd, egy telefonhívásomba kerül és máris mehetek bulizni.
- Végre! Rád fér már egy kis levegő változás. - áll fel Ő is, majd megveregeti a vállam és mielőtt kilépne a szobámból még rám kacsint.
Az ajtó becsukódik én pedig megsemmisülten rogyok le az ágyamra és közben azon gondolkodom, hogy mégis hova menjek éjjelre, hogy úgy tűnjön neki mintha bulizni lennék...

2014. szeptember 10., szerda

Prológus

Tadááááááám itt a prológus, ami eléggé sablonos lett :| de elhihetitek, hogy ha belendül a történet nagyon nem lesz sablonos :D a kövi részt még nem tudom, hogy mikor érkezik, de próbálok sietni. Addig is komizzatok meg ilyenek ;)


Ha egyszer kilépsz azon az ajtón, soha többé nem teheted be a lábad ebbe a házba! - apám hangja az egész házban visszhangzott, szinte még a falak is bele remegtek az erőteljes hangszíne miatt. Sötétbarna szemeivel az én tekintetemet kereste, de először nem mertem ránézni. Csak a padlón pihenő bőröndömmel szemezgettem és előre hátra húzogattam kerekei pedig halkan nyikorogtak, miközben alsó ajkamat harapdáltam és azon imádkoztam, hogy valaki húzzon ki végre ebből a szorult helyzetből. Az apám szavait mindig komolyan kell venni, ugyanis ami egyszer elhagyja a száját azon többé nem változtat. - Mi a végső döntésed Connie? - szólít a nevem és nem úszom meg azt, hogy ránézzek. A hideg futkos a hátamon mikor meglátom az arcát. Mérgében még az erei is kilátszódnak a nyakán, a homloka pedig szinte már lüktet az idegtől.
Pislogás nélkül állom a nézését és erősebben szorítom a válltáskámat amikbe az apró ingóságaimat pakoltam be. Olyan dolgok amiknek lehet soha a büdös életben nem veszem hasznát, de mégsem lennék képes az üres szobámba hagyni.
Tekintetem véletlenül anyámon áll meg aki aggódva áll apám mellettem, szemeiből pedig árad a könyörgés. Meg sem tudom számolni, hogy az elmúlt hónapokban mennyiszer könyörgött, hogy felejtsem el a főiskolát és a költözést.
Igen, ez az egész veszekedés a családban miattam robbant ki.  Amikor is mikor fél éve közöltem a szüleimmel egy meghitt családi vacsora alkalmával, hogy főiskolára szeretnék járni, még pedig Los Angelesbe. A harmonikus családi pillanatoknak pedig akkor vége szakadt. Apám soha nem akart hallani a főiskoláról, ugyanis nála csak a családi virágbolt jelentette a jövőt. Mikor négy évvel ezelőtt leérettségiztem esélyem se volt jelentkezni egy főiskolára sem, ugyanis rögtön be kellett állnom a családi vállalatban. Azonban így huszonkét évesen rájöttem arra, hogy én egy független nő vagyok, aki nincs rászorulva arra, hogy egy lepukkant virágüzletben tengesse az unalmas hétköznapjait és a szülei tartsák el. Vagyok már annyira idős, hogy megkeressem a napi kenyeremet. Csillogó jövőt szeretnék az angyalok városában és ruhatervező szeretnék lenni. Szerintem nem annyira nagy kérés.
Csak ha valakinek ennyire rosszmájú szülei vannak, egy csapásra el tudják rontani az előre megtervezett jövőt.
De én fellázadtam és beadtam a jelentkezésemet Los Angeles egyik leghíresebb főiskolájára és tegnap hivatalosan is megkaptam a felvételi papíromat én pedig rögtön össze is pakoltam.
És most itt állok az ajtóban a bőröndjeimmel, a repülőjegyemmel és a spórolt pénzemmel ami gőzöm sincs, hogy meddig fog kibírni. Fizetnem kell a tandíjat, a kollégiumot...hát szülői támogatás nélkül elég érdekes lesz ez így, de majd vállalok valamilyen diákmunkát. Gondolom nem én vagyok az egyetlen aki üres pénztárcával áll neki a jövője építésének LA-ban.
- Kislányom nem muszáj neked most ezt csinálod. Hisz mindent megkapsz amit csak akarsz. Munkahelyed van ahonnan akkor hiányol amikor csak akarsz, ha elkésel senkit nem zavar...- kezdett el siránkozni anya majd meg akarta érinteni az arcom, hogy tudjon végig simítani rajta, de apa félúton vissza rántotta a kezét, anya pedig rémülten húzódott össze. Ebben a házban senki nem mert ellenszegülni a családfőnek. Van munkahelyem, és apám a főnököm, azt a ez nagyon kemény. Köszönöm szépen, de én nem ilyen jövőt terveztem magamnak. Könyörgöm nincsenek velem egykorú barátnőim, ugyanis a virágboltba csak nyugdíjasok járnak. Ráadásul ha ez még mindig nem lenne elég, a minap rám hajtott egy fogatlan vén faszi aki csak görbebottal volt képes járni. Undorító.
- Akkor egy divattervező céget szeretnék és azt akarom, hogy az összes ruhabolt az általam tervezett ruháimmal legyen tele! - csattanok fel. Hangom követelőzően cseng. Anya óvatosan néz apámra és azt várja, hogy mikor fog végleg robbanni az a bizonyos bomba. Mindenki tudja, hogy ezeket az elvárásaimat még apám sem tudja megvenni pénzel. Ha valaki ruhatervező céget szeretne annak alapokra van szüksége. Vagyis egy jómódú egyetemre, mint pl. Los Angeles-i egyetem.
- Ez az utolsó szavad? - húzza fel az egyik szemöldökét apa érzelemmentesen. Nem úgy néz ki mint akit nagyon zavarná az a tudat, hogy pont most akarja örökre elüldözni az egy szem lánykáját. Tudja nagyon jól, hogy a kérését megfogadom. Őszintén amúgy sem jönnék többé haza. Minek? Nekem fantasztikus, virágbolt mentes életem lesz!
- Dean, nem teheted ezt! Hisz a lányodról van szó. Nem mondhatsz neki ilyeneket - anya szinte már elsírja magát, de hiába. Itt most sírással nem hatja meg a férjét. Ez van, ilyen az apám. Egy szívtelen, pénzimádó senki.
- Én nem csinálok semmit, csak tisztáztam vele a dolgokat. Külön életet akar megkapja, de akkor rólunk feledkezzen meg. Előre tudom, hogy egy hónap múlva bőgve fog kopogtatni az ajtón mivel nem lesz több zsebpénze és a főiskola sem lesz olyan egyszerű mint ahogy Ő azt most képzeli. Most egy naiv kis elkényeztetett fruska aki azt hiszi, hogy Övé a világ. - éreztétek már valaha úgy, hogy legszívesebben arcon köpnétek a saját apátokat? Akár hiszitek, akár nem, én legszívesebben most ezt tenném aztán szépen az ajtóba csapnám az ajtót, majd mikor sikert értem el, akkor pedig pofán röhögném. Először is huszonkét éves nő vagyok, szóval normális ha külön életet akarok, ahol a szüleim már nem parancsolnak. Másodszor, a gimi legkitűnőbb tanulója voltam szóval szerintem a főiskola karikacsapás lesz a számomra. Harmadszor pedig soha nem voltam elkényeztetett, ugyanis minden drágább holmimért könyörögnöm kellett.
- Ugye tudod, hogy még mindig a lányod vagyok? - kérdezem felháborodva és farkasszemet nézünk. Ha valaki most bejönne rá nem jönne arra, hogy mi egy család vagyunk.
- Az én lányom soha nem viselkedne úgy mint egy kiéhezett ribanc!  - az eszem eldobom. Az apám megőrült! Egy apa nem mondhatja azt a lányára, hogy ribanc. Ó, igen és nem örökbefogadott gyerek vagyok.
- Én is szeretlek apuka. Majd küldök meghívót mikor piacra dobom az első kollekciómat. - vágok vissza flegmán. Apa gúnyosan felnevet. Megforgatom a szemeimet unottan közben pedig az jár az eszembe, hogy végre mikor léphetek le innen.
- Tudod az ilyen álmokhoz pénz is kell, és az neked nincs. Csak nekem! - nem hiszem el, hogy nem adja nekem az utolsó szót. Pont olyan makacs mint én! Pedig én nem akarok rá hasonlítani.
- Dean...- szól közbe anya, de a szavába vágok.
- Majd meglátjuk! - szánom ezt az apámnak. Felhúzom az orrom és megfogom a bőröndömet, majd megfordulok és gőgösen átlépem a küszöböt. Egyikőjük sem köszön el tőlem amit nem is bánok. Nekem ilyen szülőkre nincs szükségem. Nem hisznek bennem, csak nevetnek rajtam és az álmaimon. Örülök neki, hogy elmehetek innen. Soha nem lesz igazuk. Igenis sikerülni fognak a terveim. El fogom tudni végezni a fősulit, úgy hogy senki segítsége nem fog kelleni. Felnőtt, érett nő vagyok. És most már önálló is...

Bitches I'm Back ;)

És ismét megérkeztem, vagyis jobban mondva visszatértem :) remélem örültök, ha meg nem akkor is kötelező örülni ugyanis megint boldogítani foglak benneteket egy újabb morbid történetemmel xD
A prológus még a mai nap folyamán felkerül, a többi rész érkezéséről pedig még gőzöm sincs. Az azonban biztos hogy hetente egy részre tuti számíthattok :P

A történet : Nos nem szeretnék róla sok mindent elárulni. Legyen elég annyi, hogy két főszereplő lesz és az egyik egy huszonkét éves ribanc, a másik pedig egy tizennyolc éves szűz fiú xD és vége is a bevezetőnek :D

Remélem komiztok, feliratkoztok, vagy leiratkoztok ugyanis lehet sokan idiótának fogtok tituláni amiért megint milyen történet jutott az eszembe. De hát ez van, túl nagy a fantáziám xD

Puszi, csók a Ti írónőtöktől vagyis a hatalmas Do_Payntől :D

2014. augusztus 29., péntek

/ Huszadik rész /

Itt a friss rész, vagyis egyben az utolsó is :D a történet végén bővebb köszönetnyilvánítást kaptok :P 


/ Zora Payne /
/ + 18 /

Ha azt mondom, hogy kényelmetlenül érzem a fiú mellett akivel felnőttem és akire úgy kellene tekintenem mint a bátyámra, furának fogok tűnni? Hát pedig akár fura, akár nem, én most pontosan így érzem magam. Furán és megállás nélkül másodpercenként Liam felé fordulok, miközben Ő teljes beleéléssel vezet. Olyan érzésem van vele kapcsolatban mintha feszült lenne valami miatt. Nem egyszer utaztam már vele és nagy ritkaság mikor nem beszél. Sőt eddig szerintem még soha nem is volt olyan, hogy esetleg nem volt témánk. Azonban most úgy ülünk egymás mellett mint két kuka. Én nem merek megszólalni mert tartok attól, hogy esetleg valami olyat mond amit később megbánt, Ő pedig szerintem nem is próbál velem beszélgetést kezdeményezni. Könyörgöm, még csak rám sem néz, akkor meg miről beszélünk. Valami bántja őt és ha nem csal a megérzésem még mindig nem tudta magát átrágni a csókunkon. Ami nem jó mert ennek az egésznek még nincs befejezése. Nagyon nincs.
- Elvitte a cica a nyelved? - kérdezem és gyengéden oldalba bököm, mire Liam rám emeli a tekintetét, majd újra a figyelmét az útra szenteli. Most az jött volna, hogy elkezd beszélni, de nem ez történt.
- Gondolkoztam. - válaszolja hosszú percekkel később ami számomra olyan minta órák teltek volna el mióta én utoljára megszólalta. Szóval gondolkozott, de mégis miről? Nem jó ha egy fiú gondolkozik. Pláne nem a ma este történtek után. Végül még örök hallgatást fogod mikor az én közelembe van. Az pedig nem lenne jó, ugyanis nekem szükségem van Liam nyugtató hangjára.
- És miről? - tudom hülye vagyok, hogy rákérdezek, de legalább addig sem áll a téma. De Liam ismét nem válaszol. Csak az ajkába harap és mélyen kifújja a levegőt, majd azt veszem észre, hogy megállítja az autót. Rögtön kinézek az ablakon és akkor tudatosul bennem, hogy haza értünk. Megrémülök, ugyanis attól tartok, hogy Liam mindjárt kiugrik az autóból, majd se szó, se beszéd nélkül felrohan a szobájába és megint nem fogok tudni vele beszélni.
Szerencsére azonban nem ez történik. Ugyan úgy ül mint eddig. Előre bámul ki az ablakon, csak a kormány nem fogja már. Ezért úgy döntök, hogy én sem mozdulok. Tudom, hogy mondani fog valamit.
- Összezavarodtam - köszörüli meg a torkát végül, de még mindig nem néz rám. Azonban az én szemöldökeim az egekbe szökkennek és úgy várom, hogy folytassa. Mégis mitől zavarodott össze? Csak nem tőle? Mert ha tőlem az elméletileg jó jel. - A szüleim egész életemben úgy neveltek, hogy testvéremként tekintsek Rád. A vér szerinti húgomként kellett szeretnem téged, de a ma történtek után már valahogy nem tudlak többé a kishúgomnak nevezni, ugyanis a rosszullét kap el ha bele gondolok abba, hogy mi lenne most ha tényleg a saját húgommal történt volna meg ez. Zora Te nem érzed furának ezt az egészet? A testvérek nem csókolóznak egymással. - tudtam én, hogy ez bántja a kicsi lelkét. Nem értem, hogy miért nem tudja túltenni magát ezen a testvér dolgon. Én soha nem úgy tekintettem rá mint a bátyámra. Hisz még csak nem is hasonlítunk, pedig a testvére nagy része valamiben hasonlít.
- Ha ez megnyugtat én soha nem úgy tekintettem rád mint a tulajdon bátyámra, pont ezért nem is tartom furának azt, hogy csókolóztunk. Szívességet kértem Tőled, Te segítettél és megtörtént. Ennyi. Nem hiszem azt, hogy bűnt követtünk volna el. - forgatom meg a szemeit és végre valahára rám néz. Barna szemei megnyugvással töltődnek meg amit jó jelnek veszek.
- Így bele gondolva, igazad van. Nem vagyunk igazi testvérek szóval kár emésztenem magam - mosolyodik el és végig simít a kezemen. Most akkor már nem fog bunkóskodni? Hogy lehet valaki ilyen hangulatember? Legalább felfogta végre azt, hogy nem vagyunk igazi testvérek. Esküszöm jó, hogy nem mondja azt, hogy menjünk el begyónni azt, hogy csókolóztunk mivel halálos bűnt követtünk el. Hirtelen azt veszem észre, hogy kikapcsolja a biztonsági övét, majd végleg kiszáll az autóból, ezért én is követem a példáját. A Lamborginit gondosan bezárja, majd mikor meglátja, hogy elindulok a bejárati ajtó felé eszeveszett rohanásba kezd. - Enyém a fürdőszoba először Pöttöm! - fordul háta és egy diadalittas vigyor terül szét az arcán. Megcsóválom a fejem a gyerek esze miatt. Nem is akartam fürdeni menni még.  Aztán hirtelen megtorpanok.
Fürdés...Liam fürdeni megy! A múlt...mikor három éve rányitottam és megláttam Őt pucéran! Hát persze...miért ne történhetne most meg ugyan ez, csak egy kicsit pikánsabb történésekkel?
Egy ördögi vigyor kúszik az arcomra és eszeveszett rohanással megyek fel a szobámba, addig Liam már elfoglalta a fürdőt. A szekrényemhez sietek és kiveszek egy hosszabb felsőmet. Hosszú, de csak éppen, hogy a fenekemet takarja el így ha járkálok néha kilátszik a csipkés fekete bugyim. Melltartót direkt nem veszek fel, hisz lefekvéshez készülődöm. És lefekvés előtt én mindig megmosom a fogom amit a fürdőszobában szoktam. Álmos vagyok, szóval nem várhatom meg míg a bátyám elkészül a fürdéssel.
A hajamba túrok és mikor úgy gondolom, hogy végleg kész vagyok és nyugodt szívvel mehetek a fürdőszobába elindulok. A helység ajtajához érve azonban elfelejtek kopogni ezért csak úgy benyitok.
Mint ahogy sejtettem Liam a zuhanyzó fülke mellett áll fél pucéran. Úgy látszik megérezte a tervemet, mivel a dereka köré gondosan egy törölköző volt takarva. Francba! Na mindegy, új terve.
- Tudom, hogy Tiéd először a fürdő, de én álmos vagyok és lefekvés előtt muszáj megmosnom a fogom. - komolyan felcsaphatnék színésznőnek mivel olyan profin hazudok.
Meg sem várom a válaszát úgy fordulok a mosdó felé, majd lábujjhegyre állok ugyanis a fogmosó poharam egy picit magas van a polcon. Amíg a poharamét nyújtózkodom, gondoskodok róla, hogy a fekete csipkés tangabugyim tökéletesen kilátszódjon a pólóm alól. A tükörből lopva látom, hogy Liam le sem tudja venni a tekintetét a fenekemről. Bingó.
A poharamat elérem, Ő pedig amilyen gyorsan csak tudja elkapja a tekintetét rólam, majd megköszörüli a torkát és elindul be a fülkébe, én pedig addigra már a fogamat mosom. De a vizet eszében sincs megindítania. Csak áll és próbál nem annyira feltűnően bámulni. Orrom alatt élvezettel mosolygok rajta. Vajon mikor törik meg.
- Már egyszerűen képtelen vagyok meglepődni a feltűnéseden. Számítottam rá, hogy valamikor megint véletlenül rám nyitsz. - nevet fel kínosan én pedig felé fordulok. A dereka köré font törölközőt gondosan fogja és hanyagul a falnak van dőlve.
- Azt akarod nekem mondani, hogy titkon vártál rám? - húzom fel az egyik szemöldökömet és megindulok felé. Lassan haladok előre és közben csábítóan mozgatom a csípőm. Mikor kellő közelségbe érek Liam arca megrémül és elkezd hátrálni. - Csak nem félsz Tőlem Li? - kérdezem bájosan, az Ő háta pedig a falnak ütközik. Megmosolyogtat a viselkedése. Kezemet a mellkasára teszem és ezzel megtapasztalom azt, hogy milyen hevesen ver a szíve.
- Pár órája mikor így néztél rám, azt kérted, hogy csókoljalak meg. - szólal meg, de hangja kicsit sem olyan mint az eredeti. Inkább izgatott és félős, amit jó jelnek veszek.
- Mond azt, hogy nem élvezted - kezdem el simogatni az ajka körüli részt. Érzékien csinálom, erre az ajkai résnyire szétválnak.
- Jól csókolsz azt meg kell hagyni - harap az alsó ajkába, de nem néz rám hanem elkezdi a plafont bámulni. Felnevetek. - Mit forgatsz a fejedben?
- Mást is jól tudok csinálni - kezdek el a haja aljával játszani. Hangom flörtölően cseng és ezt Liam is észreveszi mert a szemem közé néz. Tekintet összezavarodott és kíváncsi.
- Mire célzol? - kérdezi értetlenül az előző mondatomra utalva.
- Megmutatva könnyebb - kacsintok rá, de arckifejezése megrémül. - Bízol bennem? - kérdezem, erre Ő gondolkodás nélkül bólint. Megajándékozom egy mosollyal, majd mikor ismét szólásra akarná nyitni a száját, letámadom az ajkait.
Először nem csókol vissza, de mikor a nyelvemet erőszakosan akarom átdugni a szájába, nem tudja tovább türtőztetni magát és utat enged. Sokkal hevesebb ez a csókunk mint az előző volt. De nem tart sokáig és én vagyok az aki megszakítja. Nem tudja, hogy mi történik körülötte. Szájáról áttérek a nyakára jobban mondva a fülére. A füle mellé egy forró csókot nyomok majd vissza térek a hallószervéhez és szívni kezdem a fülcimpáját erotikusan. Aprót nyög, de tudom, hogy ez még nem olyan cselekedet ami beindítja. Abba hagyom a fülcimpájának szívását és az arcát lepem el rövid puszikkal, majd letérek a nyakára. Oda már sokkal érzékiebb csókokat nyomok és elindulok lefele a testére. Ahogy áll, úgy lepem el a testét csókokkal, közben pedig a reakcióját figyelem. Nagy szemekkel bámulja a tevékenységemet, kezeit a falnál tarja és van néhány pont mikor hidegrázás fut végig a testén az érzékiebb pontoknál.
És elérkezek a V csíkjához vagyis a törölköző végéhez. Ujjamat lágyan dugom a törölköző csíkjához, majd az anyag egy pillanat alatt csusszan a csempére, Liam pedig ott áll előttem tök meztelenül.
Egy örömteli mosoly terül szét az arcomra, természetesen farka úgy állt mint a cövek. Lassan kényeztetem merevedését a kezemmel és akkor megtörténik az amire vágytam. Az élvezettől felnyög. Ez a dolog ami erőt ad a továbbiakban. A következő pillanatba lágy puszikat nyomok a férfiasságára, Liam pedig megfeszül mikor megérzi azt, hogy mire is készülök. Érzékien szívom és harapdálom a merevedését, Ő pedig minél nagyobb élvezettel nyög a kényeztetésemtől. Mikor fejemet egy kicsit elhúzom a péniszétől, Ő rögtön nyúl és a hajamnál fogva tart még ott és nyom vissza. Élvezi! Kétség sem fér bele élvezi. Pont ezt akartam. De most, hogy elélvezett, nem kap többet. Ezért csak egy puszit nyomok farka hegyére, majd felállok a csempéről és meg akarok fordulni, hogy hagyjam magára a merevedésével, mikor ujjait a karomra kulcsolja és maga felé ránt, de annyira közel, hogy érezzük egymás leheletét is.
- Itt akarsz hagyni csak így? - kérdezi gyorsan szedve a levegőt.
- Miért ne hagyhatnálak itt? - kérdezem incselkedve és megsimogatom az arcát.
- Mert én kibaszottul akarlak! - mondja erőteljes hangon és azzal egy időben letámadja az ajkaimat.
Meglepődök rajta, hogy hirtelen milyen akaratos is lett. Ellöki magát a faltól így fordít a helyzetünk szóval most én vagyok az akit a falhoz nyom, de egy percre sem hagyjuk abba a csókolózást. Olyan érzés kerít hatalmába miközben nyelve vad táncot jár a számba mintha teljesen ki lenne már rám éhezve. És erre az érzésemre az is rátesz egy lapáttal mikor két kezét megérzem a seggemen. Tenyerével rácsap a testrészemre és a következő pillanatban lágyan emel rajtam egyet, az ajkaimról pedig rátér a nyakamra. A fülem alatti vékonyka bőrt szívni kezdi én pedig automatikusan nyögök fel a két lábamat pedig a dereka köré fogom Ő pedig erőteljesen szorít magához a seggemnél fogva.
- Hm, de akaratos lettél hirtelen - mondom nyögve miközben megint az ajkaimat falja, erre Ő felkuncog.
- A Te hibád mert egyszerűen megőrjít a tested. - válaszolja. A szívem majd kiugrik a helyéből ahogy elindul, de a csókolózást egy percre sem hagyjuk abba. Félnem kéne attól, hogy esetleg elesünk, de úgy érzem, hogy Liamre teljes mértékben megbízhatok. Botladozva halad előre és kicsit sem zavartassa magát, hogy én lábaim a derekára vannak kulcsolva.
Egy ajtócsapódás majd résnyire kinyitom a szemeimet és tudatosul bennem az, hogy Liam a szobájába hozott, majd hirtelen egy puha matracon landolok Ő pedig már felettem tornyosul a kezei pedig a mellem körül barangolnak. Érzékien simogatja a mellbimbóimat én pedig mosolyogva élvezem. Varázs kezei vannak. Hirtelen egy picit elhúzódott tőlem majd ezt követően mélyen a szemembe nézett. Borostája csiklandozta az ajkamat. - Gyönyörű vagy! - suttogta kedvesen. Fülig elpirultam és végig simítottam az arcán. Tarkójára helyeztem az egyik kezem, hogy tudjam újra az ajkait az én számhoz húzni, majd a másik szabad kezemmel a hátát kezdem el simogatni. Annyira jó érzés volt a körmeimet végig vezetni a csupasz hátán. Homlokomtól kezdve az egész arcomat végig puszilta, majd a nyakam és a vállam következett és újra vissza tért az ajkaimra. Kezeit a derekamra helyezte és érzéki köröket kezdett el rajzolni a hasam alján. Torkom égetni kezdett és akkor úgy gondoltam, hogy ideje változtatni a helyzetünkön. Ezért egy adott pillanatban lelöktem Őt magamról és lovaglóülésben a derekára ültem és végig csókoltam az egész hasán. Felkuncogott, de ismét változott a helyzet és megint én voltam alul. Kezei megindultak, de most már egészen a combomig ment. Szétfeszítette és ujjaival a bugyim alját kezdte el cirógatni. Ezzel őrületbe kergetve engem.
- Liam, kérlek...- ziháltam miközben ajkaival a nyakamat szívta ki. Fenekembe markolt én pedig nyögtem egy erőteljeset. Fejét vissza húztam egy csókra és bele haraptam az alsó ajkába, erre éreztem, hogy az ágyéka megint megfeszül. Az ujjai a bugyim oldalán voltak, majd lassan húzta le az anyagot.
És akkor a szemeim káprázni kezdtek. Nyelvét lassan vezette a vaginámhoz. Érzékien kezdett el körözni bennem. Éreztem, hogy nedvesedni kezdek, de Liamet még ez sem taszította vissza. Minél jobban élveztem Ő annál érzékiebben csinálta és lassan. Mintha élvezte volna a szenvedésemet. Imádtam amit a nyelvével velem csinált. Mikor elérte azt a pontomat a hajába túrtam bele és hirtelen minden jó érzés megszűnt. Csalódottan nyitottam ki a szemeimet, de akkor ajkait megéreztem a mellemnél. Lehúzta a felsőmet és mikor ez sikerült neki a nyelvével a mellbimbóimmal kezdett el játszani. Megőrjített ezzel az egésszel. Nem akartam mást, csak végre magamba érezni. Úgy döntöttem, hogy ideje a tudatára adni ezért egy ügyes mozdulattal magamra húztam.
És akkor minden lelassult. Egy éjsztvesztő gyönyört éreztem magamban. Nem kellett sok és máris megtaláltuk a közös ritmust. Lassan mozgott bennem és pedig minden egyes másodpercet élveztem. Hátam megfeszült körmeimet pedig a hátába fúrtam amire Ő felmorgott. A halk nyögéseim egyre hangosabbak lettek. A G pontot megérintve jutottam el oda, hogy nem bírom.
- Liam! - sikítottam a nevét mikor éreztem, hogy mindjárt eljön az a bizonyos pillanat. Száját az ajkaimra tapasztotta így próbálva lenyugtatni engem.
- Mindjárt...- kért és a hajába téptem, majd még erősebbet lökött rajtam. Ez volt az a pillanat mikor mind ketten egyszerre értünk el a csúcsra. Kifulladva csókolt meg ismét majd le feküdt mellém és a mellkasához húzott, hogy aztán tudja a hajamat simogatni. Csak feküdtünk én pedig mosolyogta. Valóra vált az álmom...megkaptam Liamet.


Gondolom most mindenki totál összezavarodva nézi a képernyőt ugyanis nem értitek azt, hogy hogyan lehet így abba hagyni egy történetet. Igen, tudom hogy fura vége lett, de szerintem pont jó ez ahogy így van. Ugyan ez a történet arról szólt, hogy ha valaki nagyon harcol és mindent megtesz akkor igen is megkaphatja amit akar. Zora álma az volt, hogy Liamet kaphassa meg, ha nem is örökre, de legalább egy éjszakára. És megkapta. Pont ezért gondoltam, hogy nem lenne érdemes tovább írnom. Lehet sokan nem értetek egyet ezzel, de ha bele gondoltok rájöttök arra, hogy igazam van :)
És most jön az, hogy mikor jön a következő történetem. Nos mióta elkezdtem ezt a történetet úgy gondoltam, hogy augusztus 29.- én akarom feltenni az utolsó részt mert lehet, hogy soha többé nem lesz új rész és akkor legyen már egy fontos eseményen vége a blognak. Ez a harmadik év ahol ezen a blogon is Boldog születésnapot kívánok Liamnek :D először mikor 19 volt akkor írtam itt az első történetem, és most mikor 21 lett, már a 16.- ik történetemet írom :) elképesztő nem?
Nem, nem kell megrémülnötök nem lesz vége a blognak, csak időt kérek ugyanis egy kemény iskolába kezdem meg a tanulmányaimat és még nem tudom, hogy hogyan alakulnak a dolgaim. Meg kell szoknom a sulit és utána ha ez megtörtént jövök az új törimmel.
Addig is Boldog Szülinapot Liam James Payne!!!!!!!!!!!!

2014. augusztus 27., szerda

/ Tizenkilencedik rész /

Utolsó előtti rész :| az utolsó rész a napokban fog felkerülni, és epilógus sem lesz, sőt a befejező rész is eléggé érdekesre sikeredett ugyanis nincs konkrét vége, de majd bővebben kifejtem, hogy miért :) komizniii érrrr


/ Zora Payne /

Azt hiszem, hogy egy kicsit bűntudatot érzek Liam miatt. Talán nem volt szép Őt ennyire kihasználni. Őszintén megmondva az egész családban Ő volt az egyetlen akire mindig is számíthattam. Most meg elég szépen elintéztem. Bele sem merek gondolni, hogy mit fog csinálni akkor ha rájön, hogy amit elhagyták mondatok a számat, nem is voltak igazak. Röviden és egyszerűen a szemébe hazudtam. De most mégis mit csináltam volna?
Féltékeny voltam Clairre amiért neki Liam közelébe sikerült férkőznie és még csak a kisujját sem kellett megmozdítania. Megérinthette a nyakát, a haját...mindenét amit én szeretnék. De nem hazudással és átveréssel. Azt akarom, hogy Liam pontosan ugyan úgy érezzen irántam mint én. Ez olyan nagy kérés?
Viszont ennek az egész hazudozásnak volt egy jobb előnye is. Rájöttem arra, hogy féltékeny Zaynre és, hogy élvezte azt mikor csókolóztunk. Ezt nem tudja letagadni, ugyanis már egy csomó másik sráccal smároltam, és ők is pontosan ugyan úgy viselkedtek mint most Liam. Bele harapott az ajkaimba, a kezét a derekamra tette és nyelves csók volt. És szenvedélyez., és ha nem tért volna észhez tovább is mehettünk volna.
Tovább is fogunk menni ha rajtam múlik. Ezek után meg biztos. Én nem vagyok egy olyan lány aki megáll egy ártatlan csóknál. Be kell fejeznem a tervem. A tervet ami azzal végződik, hogy az ágyamban vagyunk és egy jót szexelünk. Ha minden úgy megy ahogy én képzeltem el, akkor sínen vannak a dolgok.
Már csak Liammel kell megint beszélnem és lenyomnom neki egy érzelgős beszédet, hogy ne legyen lelkiismeret furdalása amiért a ' húgával ' smárolt.
Felállok az ágyamról és a mosolyt eltüntetem az arcomról. A szobájába ment, ami nála annyit jelent, hogy hülyén érzi magát. Még az ajtót is magára vágta szóval nagyon bénán érzi magát. Mindképp a lelkére kell beszélnem.
A szobája ajtaja előtt mélyen kifújom a levegőt és kopogok egyet, de az ajtó magától kinyílik. Egy kicsit meglepődök ugyanis Liam úgy van felöltözve mintha készülne valahova. Bőrdzseki, fekete nadrág, fekete bakancs, a haja tökéletes beállítva. Nagyon nem úgy néz ki mint aki bánkódik az miatt mert a húgával smárolt amit nem lett volna szabad. Inkább úgy néz ki mint egy srác aki vagy randira készül, vagy pedig valami rossz dologban töri az eszét amit a szülei nem néznének jó szemmel. Most melyik lehetőség az igaz?
- Öhm...én csak azért jöttem, hogy megköszönjem azt amit az előbb értem tettél. - mondom aranyosan egy kedves mosoly kíséretében közben pedig elkezdek az egyik szőke tincsemmel játszani. Az ujjam között tekergetem a vékony hajszálat és bájosan pislogok felé. Liam az arcomat kémleli és a nadrágja zsebébe dugja a kezeit. Cseszettül dögösen néz ki.
- Minden testvér szívesen lesmárolja a kishúgát. Tök normális dolog...- vonja meg a vállát unottan.
- Készülsz valahova? - kérdezem és inkább gyorsan témát váltok. Még a hülye is észre veszi, hogy totál be van rám rágva. Basszus ezt nem így terveztem. Azt hittem, hogy majd fogja mondani, hogy mennyire élvezni, nem pedig azzal fog vissza támadni, hogy a kishúga vagyok. Komolyan ilyen nehéz túltennie magát rajta?
- Amint látod igen. - válaszolja fagyosan.
- Veled mehetek? - kérdezem izgatottan. Már olyan rég voltunk ketten a városban. És amióta itthon van nem is voltam sehol. Kell már egy kis kikapcsolódás. Liammel pedig mindig olyan jó hülyéskedni.
- Olyan helyre megyek ahova Te nem jöhetsz, ugyanis nem vagy oda való. - utasít vissza egyszerűen. Érdeklődve összehúzom a szemöldökömet és úgy fürkészem az arcát. Valamiben sántikál amit nekem nem mond el. Eddig még soha nem fordult elő, hogy valahova nem mehettem vele.
- Hova mész? És miért nem vagyok oda való? - zúdítom rá a kérdéseimet mire Ő csak felkuncog. Az a mosoly ehhez az öltözékéhez nem megy. A rossz fiúk nem szoknak mosolyogni.
- Mert veszélyes - mondja és azzal magához húz, hogy tudjon megölelni. Lágyan öleli át a derekam és óvatosan, én pedig rögtön a nyakába fúrom a fejem és beszívom a jellegzetes illatát.
- Tudom, hogy valamit nem mondasz el - suttogom a nyakába. Erre elhúzódik tőlem és ajkait a homlokomhoz érinti.
- Sietek haza, nem kell megvárnod - tér ki az igazi téma elől, és egy puszit nyom a homlokomra, majd még utoljára végig simít a kezemen és sietős léptekkel elhagyja a házat, majd már csak azt hallom ahogy a nagyapánktól kapott Lamborginiét beindítja és elhajt.
Először fel sem fogom, hogy mégis mi a fene történt. Az biztos, hogy jó hamar lerázott, de engem senki nem tud lerázni. Még a hülyének és a vaknak is feltűnne, hogy Liam valamit eltitkolt előttem. Ez pedig nagyon rossz húzás volt a részéről, ugyanis semmit nem titkolhat el előlem. Valahova ment, de hogy hova arról gőzöm sincs és ha felhívom akkor sem fogja elmondani. De tuti, hogy nem egyedül van.
Na várjunk csak... ki az a személy aki mindent tud Liamről, rajtam kívül? Pontosan! Zayn Malik. Zayn tuti tudja, hogy Liam miben sántikál és ahogy ismerem nekem úgyis elfogja mondani.
Egy ravasz mosoly kúszik az arcomra és vissza rohanok a szobámba, hogy tudjak felöltözködni. Amikor kész vagyok sietős léptekkel hagyom el a házat és indulok el a Malik rezidencia felé. Még szerencse, hogy Liam megmutatta hol laknak.
Gyalogolnom kell aminek nem örülök mivel esténként nem nagyon szeretek magam sétálni az utcákon. Azonban most nem figyelek a félelmemre. Gyorsan sétálok és kissé megkönnyebbülök mikor elérem Zaynék házát. Gondolkodás nélkül rohanok fel a lépcsőn, majd kissé idegesen nyomom meg a csengőt és reménykedem benne, hogy Zayn nyit ajtót. Pár perc múlva az ajtó ki is nyílik, de nem azzal a személlyel találom szembe magam akivel én szerettem volna.
Ugyanis az ajtóban Zayn tesója áll Waliyha. A lánynak pontosan olyan éj fekete haja van mint a testvérének. A bőre is pontosan olyan kreol színű és ha az arcát megnézem, van benne néhány hasonlóság Zaynel. Azt sem tudom, hogy vala beszéltem e már vele. A szüleim nem nagyon szereti a Malik családot ezért nem is örülnek neki, hogy Liam olyan sokat együtt van Zaynel.
- Szia - köszönök a lánynak egy mosoly kíséretében.
- Segíthetek? - kérdezi egyszerűen. Azért köszönni illő lett volna, de lehet Ő is azok közé az emberek közé tartozik akik nem bírják a Payne családot. Igen, vannak olyan városlakók.
- Liamet keresem, vagyis jobban mondva Zaynt. Vagyis érted - túrok bele a hajamba. Jó ennél jobban már nem tudom összezavarni szegény lányt. Waliyha az orra alatt elmosolyodik a szerencsétlenkedésemen. Mikor ideges vagyok nem tudom magam rendesen kifejezni. Kifújom a levegőt és újra neki vágok. - Liam lelépett otthonról és nem volt hajlandó megmondani, hogy hova megy. De engem érdekel! És ezért gondoltam azt, hogy a bátyád biztos tudja, hogy hol van az én bátyám. - és sikerült kinyögnöm, hogy mit akarok.
- Zayn nincs otthon. Liammel elmentek az öreg bányatelepre. Azt mondták, hogy a szomszéd városból jönnek egy csomóan így ki akarnak ellenük állni versenyezni. - a fejem olyan lehet mint akit pofán töröltek, ugyanis szinte semmit nem értek abból amit Waliyha mondott az elmúlt percekben. Miféle öreg bányatelep és milyen verseny? Valamiről lemaradtam, de nagyon.
- Öreg bányatelep? Versenyezni? Mi ez az egész? - kérdezem elhaló hangon. A fekete hajú lány elhúzza a száját és felszisszen.
- Ne mond, hogy nem tudod azt, hogy Liam rendszeresen versenyzik vagy autóval, vagy motorral. A városban az egyik legjobb versenyző. - hirtelen elkap a szédülés és minden világossá válik a számomra. Ezért szokott otthonról esténkét eljárni, ezért jött haza mindig piszkosan, olajfoltosan, ezért kért nagyapától egy versenyautót. Liam örök életében a versenyzésről álmodozott. Minden áron azt akarta egész életében csinálni, de apa áthúzta a tervét az egyetemmel. De az álmát nem adta fel, inkább hazudott az egész családnak. Vajon nekem miért nem monda el? Talán nem bízik bennem?
- Mond csak Waliyha ha szépen megkérlek nem tudsz engem elvinni arra a bányatelepre? - kérdezem kedvesen. A lány arca rögtön izgatottsággal lesz tele és máris megfordul, hogy tudja felvenni a kabátját meg a cipőjét.
- Ezer örömmel! De gyalogolnunk kell - mondja majd karon ragad és úgy vágunk neki az éjszakának.
A séta körülbelül fél óráig tart, és ez alatt az idő alatt messe magunk mögött hagyjuk Wolverhampton üdvözlő tábláját. Őszintén megmondva a városnak ezen részén még soha nem jártam. Ami a legjobban megrémített, hogy még csak rendes út sem volt. Olyan érzés volt mintha egy kopár vidéken gyalogolnánk.
Amikor már azon lettem volna, hogy megmondjam Waliyhanak azt, hogy ennyi volt és megyek haza, akkor különös dübörgő hangokra lettem figyelmes. Jobban összeszűkítettem a szemeimet, hogy lássak a sötétben mivel sötétség volt, hogy még az orrom hegyéig sem láttam, mikor nagy nehezen a távolban megpillantottam különböző dombokat. Hirtelen váltott a sötétség világossága és olyan volt mintha egy másik világba csöppentem volna. Emberek voltak, akik pont úgy voltak felöltözve mint Liam ma este.
- Itt volnánk - köszörüli meg a torkát Waliyha. - Jobb lenne ha hamar megtalálnád Liamet, ugyanis a bátyám nem szereti mikor itt vagyok. - teszi hozzá és az ajkaiba harap.
- Miért? Hisz itt semmi veszélyes nincs - kérdezem értetlenül. Nem értem Liamet, hogy miért nem akart ide elhozni. Szerintem ez egy tök csendes és nyugodt hely.
- Ezért! - mutat a távolba Waliyha és akkor hirtelen megértem, hogy miért is nem akarta az, hogy ide jöjjek.
A dombok között a kavicsokban és a sárban egy csomó autó és motor tűnt fel. Eszeveszetten hajkurásztak és kegyetlenek voltak. Az egyik motoros a másikat simán lelökte a saját járgányáról. Az autók direkt neki ütköztek a másik autóknak ezzel azok felborultak. Hirtelen minden olyan félelmetes volt. És a java még csak ez után következett.
Az ember azt hinné, hogy ez egy normális versenypálya ahol megvan, hogy hol versenyezhetnek az autók és, hogy honnan nézhetik a nézők. De a bányatelepen más volt. Ugyanis itt a versenyző autók és motorok ott közlekedhettek ahol csak akartak. A lényeg az volt, hogy valaki érjen be a célba, de mindegy hogy milyen úton. Az egyik percben még egy csomó ember állt körülöttem, a másikban pedig azt vettem észre, hogy a tekintetemmel rémülten keresem Waliyhát aki csak úgy felszívódott mellőlem.
És a nagyobb gond még csak most jött. Mintha az autóknak illettve motoroknak valaki megparancsolta volna, hogy irányt változtassanak, olyan gyorsan kezdtek el közeledni felém. Olyan sebességgel, hogy mikor észbe kaptam egy Lamborgini közeledett felém. Számat egy hangos sikítás hagyta el és annyira lesokkoltam, hogy még a lábaim is a földbe gyökereztek.
Csukott szemmel vártam azt, hogy az autót vezető személy halálra gázoljon, mikor hangos fékezésre lettem figyelmes. A szemeimet nem mertem kinyitni, gyorsan szedtem a levegőt közben pedig azon járt az eszem, hogy majdnem meghaltam. Ha az autót vezető személy nem fékez le és már halott lennék.
- Zora, elmagyaráznád nekem, hogy mi a francot keresel itt ahol nagyon nem szabadna lenned? - a szemeim rögtön kipattanok és farkasszemet nézek Liammel. Ez nem lehet igaz! Waliyha tényleg igazat mondott! A félelmem rögtön tova száll és helyette méreg veszi át az uralmat a testem felett.
- Én mit keresek itt? Te mit keresel itt! - indulok le a Lamborgini felé amiből Ő épp kihajol. Először nem válaszol semmit, csak a vállát vonogassa.
- Muszáj neked minden dolgomba bele ütnöd a formás kis orrod? - vonja fel a szemöldökét. Jó tudom mérges vagyok rá amiért hazudott, de akkor is elmosolyodok mikor meghallom, hogy azt mondja, hogy formás az orrom. Bírom mikor bókol.
- Hazudtál már megint. - emlékeztetem a múltkori esetre mikor kiderült, hogy titkon még mindig vesz box edzéseket.
- Azt hittem, hogy ez egyértelmű. Hisz tudtad nagyon jól, hogy rajongok az autókét, motrokért és a versenyekért. - ez igaz. Tényleg tudtam róla, de nem hittem volna, hogy titkon tényleg versenyzik. Most már tudom.
- Nem vagy normális. Felfogod Te, hogy milyen veszélynek teszed ki magad! - kezdek el hisztizni és a kezeimet tördelni. Bele gondolni sem merek, hogy mi történhet vele miközben versenyzik. Halálra van ítélve akár mikor csak az autóba ül. Istenem.
- Élek nem? - kérdezi és lassan kiszáll az autóból, hogy nyugtasson meg. Megölel és elkezdi a hátamat simogatni miközben egy puszit nyom a hajam közé. - Pont ezért nem akartam azt, hogy tudd róla. Mostantól idegeskedni fogsz miattam.
- Mert nem akarom azt, hogy valami komolyabb bajod történjen.
- És nem is fog! Ezt itt és most megígérem. - húzódik el Tőlem és néz mélyen a szemembe. Akaratom ellenére is a csókunkon jár az eszem. Annyira jó lenne megismételni, de ahogy elnézem Ő nem ezen a véleményen van. - Gyere, az lesz a legjobb ha most haza megyünk. - karolja át a derekam és az anyósülésre nyom be. Olyan hirtelen engedett el, lehet észre vette, hogy az ajkait bámulom és megijedt. Ki kell találnom valamit, hogy megszerezzem megint magamnak. De gyorsan...

2014. augusztus 25., hétfő

/ Tizennyolcadik rész /

Hellóóó!!! Igen tudom nem válaszoltam még a komikra, de az összeset elolvasta és amint lesz időm válaszolok is rájuk, csak időhiány, sulikezdés, meg az új törin is dolgozom szóval elég kemény napjaim vannak ... viszont ez az egyik kedvenc részem :P 


/ Zora Payne /

Tudjátok milyen érzés mikor átverve és megalázva érzitek magatokat? Mikor rájöttök arra, hogy az a személy akinek szinte az összes kis titkodat elmondtad és szinte nem tudtak élni egymás társasága nélkül, elárul? Mikor annyira közel engeded magadhoz, hogy a nemlétező testévedként tekintesz rá? Amikor hiányzik ha egy napot nem látod és alig várod, hogy legalább telefonon tudjatok pletykálni. És egyszer csak rájössz arra, hogy pont az a személy vesz téged hülyére.
És, hogy kiről beszélek? Az állítólagos legjobb barátnőmről.
Clair Bell!
A lány aki a saját szemem láttára kezdett ki azzal a sráccal aki már tizenöt éves korom óta tetszik és mára már merem azt mondani, hogy szerelmes vagyok belé. Ha azt hiszik, hogy nem láttam azt amit a kertben csináltak hát nagyon tévedtek. Csalódtam mindkettőjükben. Komolyan Clair képes volt rámászni Liamre? Arra a Liamre aki állítása szerint soha nem volt az esete. Vagy lehet, hogy mindig is tetszett neki csak én nem vettem észre? Tudom voltak megjegyzései, hogy simán el tudná magát képzelni Vele az ágyban, de mindig hozzá tette, hogy csak egy éjszakára. Ez még nem jelenti azt, hogy titkon fülig belé van zúgva.
Pedig ahogy az elmúlt napokban kiderült nagyon is bejön neki Liam. Hisz a szemem előtt kezdett el vele flörtölni, de nem mert tovább hajtani mert ott voltam én és gondolom tudta, hogy milyen véleménnyel lennék róla. Azonba Clair megkereste azt a pillanatot ahol kettesben lehet Liammel. Mégpedig a mi kertünkbe és a mi közös hintánkban ami csak az enyém és Liamé volt. És Clair most meggyalázta azt a szent helyet amihez annyi emlék fűzött. Erre mit csinál? Ott mászik rá Liamre, sőt majdnem leszopja.
Igen, jól hallottátok! Clair az udvaron akart kézi munkázni a bátyámon, az a szerencsétlen pedig élvezettel hagyta is volna magát. Ne akarjátok megtudni, hogy mit éreztem akkor. Mert pechemre pont a konyha ablakban kellett állnom így végig nézhettem az aktusukat. Majdnem elhánytam magam.
Mindig is azt hittem, hogy én más vagyok mint a többi lány. Hogy én soha nem fogok sírni egy pasi miatt, és pont nem is voltam még egy fiúba sem igazán szerelmes mert féltem a fájdalomtól. Erre jön a saját bátyám és ezt az elméletemet egy perc alatt romokba dönti.
Bevallom akkor ahogy néztem ki az ablakon és azt bámultam ahogy Liam Clairrel vihog, összetörtem. Szinte már hallottam ahogy összetörik a szívem. Fájt őket együtt látni, nem voltam felkészülve arra, hogy a fiút akibe szerelmes vagyok egy másik lánnyal látom.
Lánnyal aki az én legjobb barátnőm volt! A könnyeimet letöröltem és felemeltem a fejem majd úgy mentem ki a bejárati ajtón Ők pedig abba hagyták amit épp csináltak. Nem szóltam semmit csak küldtem egy dühös pillantást rájuk. Liam arca megremegett, de mikor szólni tudott volna sarkon fordultam és felrohantam a szobámba és bele dőltem az ágyamba, majd próbáltam kiverni mindent a fejemből.
Azonban a gondoltaim csakis Liam körül forogtak. Én nem vagyok egy olyan lány, hogy könnyen feladok dolgokat. Amit egyszer elhatározok, hogy megszerzem, azt meg is szerzem. És nekem Liam kell bármi áron is. Szóval Clairt ki kell iktatnom amilyen gyorsan csak lehet. Kérdés sem, hogy Liam melyikőnket választaná. Egyértelműen engem! Egoista vagyok? Lehet! De három éve arról álmodozok, hogy Liam enyém lesz. És úgy látszik most jött el az én időm. Csak ki kell őt játszanom. Hazudnom kell neki, hogy milyen kis naiv angyalka vagyok. Tudom, hogy milyen gyenge a szíve, ezért nagyon könnyen az ujjaim köré tudom Őt csavarni.
Ha Clair harcolni akar hát megkapja. De Liam úgyis az enyém lesz. Már csak idő kérdése.

                                                                       ~~~~

A konyhapulton üldögéltem miközben kezemben egy Nutellás üveg pihent és ahogy majszoltam az édességet unalmamban még a lábaimat is mozgattam és másodpercenként a pultnak ütöttem a sarkam. Tényleg rettentően unatkozom és az ominózus eset óta, - vagyis mióta megláttam Clairt és Liamet a kertben, - az utóbbival nem beszélek. Sőt úgy tekintek rá mintha láthatatlan lennék. Igazából ez is a tervem része.  
A relaxációmnak hamar vége lesz, ugyanis mikor ismét egy jó nagy adag nutellát teszek a számba Liam jelenik meg a konyhába. Rögtön észrevesz és elmosolyodik. De én nem viszonyozom a gesztusát, hanem helyette a üvegen lévő címkével kezdek el játszani.
- Mizu Zo? - próbálkozik tovább kedvesen, de megint semmit. A kanalamat kezdem el nyalogatni, hogy vegye észre mennyire nem érdekel. Liam csalódottan felsóhajt és a hűtőhöz sétál. Két kezével a hűtőajtóban kapaszkodik meg és úgy bámulja a cuccokat. Én pedig tovább csinálom az eddigi tevékenységemet. Vagyis a lábamat ütögetem a pultba és jó hangosan cuppogok a nutellának. Úgy látszik, hogy Liamet idegesítheti mert pár másodperc múlva hangosan csapja be a hűtőszekrény ajtaját és mérgesen néz rám.  - Oké ebből most van elegem! - emeli fel a hangját és megindul felém, de mikor kellő közelségbe ér, csak gyorsan lehajtom a fejem és próbálok nagyon szomorú arcot vágni. - Mi a franc bajod van tegnap óta? Olyan vagy mintha megszagoltad volna a büdös zoknijaimat - mondja aztán gyorsan elgondolkozik, majd riadtan pislog felém. - Jesszus ugye nem szagoltad meg őket tegnap takarítás közben? - ilyen nincs, hogy lehet ilyen lüke? Akár mennyire is próbélok fájdalmas arcot vágni nem állom meg, hogy az orrom alatt ne mosolyodjak el. És sajnos ezt Ő is észre veszi. - Mosolyogsz baba! - kiált fel vidáman.
- Hagyj békén. A számodra úgysem vagyok fontos. - mondom a cipőmnek sírós hangon és egy ügyes mozdulattal leugrom a pultról, majd elmegyek Liam mellett, de úgy hogy nem nézek rá. Végül pedig sietős léptekkel felfutok a szobámba és a hatás kedvéért még a szobám ajtaját is becsapom, majd szó szerint bele ugrom az ágyamba. Tudom, hogy Liamet máris megbántottam és nem fogja a lelke nyugtot hagyni.
Pont ahogy gondoltam pár másodperc múlva halk kopogás hallatszik, majd nyitódik az ajtó és Liam jelenik meg a szobámba.
- A választ nem szokás megvárni? - kérdezem egy kicsit flegmán ahogyan Ő lassan az ágyamhoz sétál és leül. Kénytelen vagyok én is ülőhelyzetbe tornázni magam, hogy egyenlőek legyünk. Rögtön felém fordul és törökülésbe helyezi magát. Ez azt jelenti, hogy hosszú beszélgetést akar. Remek.
- Sajnálom, de nem hiszem, hogy valami fontos dologban zavartalak meg. - vonja meg a vállát. Hogy ismer már. 
- Na kösz - mondom felháborodva. - Ha azért jöttél, hogy te is arra emlékeztess, hogy milyen egy unalmasan elkúrt életem van, akkor jobb ha mész is. - mondom és egy könnycsepp csordul ki a szemeimből. 
Ne tudjátok meg, hogy mennyit szenvedtem míg rájöttem arra, hogy hogyan tudom magam csak úgy elsírni. Aztán rájöttem, hogy elég ha rágondolok Sandrára és a suli mosdójára rögtön könnyezni kezdek. És lám be is válik. Soha nem gondoltam úgy, hogy béna életem van. Igaz árva vagyok, de ezt leszámítva minden más király. 
- Miért mondod ezt? - kérdezi csendesen és az arcomat fürkészi, majd felemeli a jobb kezét, hogy tudja letörölni a kósza könnycseppemet. Az érintésétől rögtön megremegek, de remélem, hogy nem vette észre. - Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz? - kérdezi és két kezét a vállamra teszi, hogy végül tudjon megölelni. Nem veszíthetem el a józan eszem, ugyanis a tervem sínen van.
- Az a baj, hogy totál nyomi vagyok. - suttogom, Ő pedig elég érdekesen néz rám. 
- Miért lennél már nyomi? Úgy tudtam, hogy rengeteg barátnőd van...- húzza fel az egyik szemöldökét érdeklődve. Persze, hogy nem vagyok nyomi. Hogy lennék már nyomi mikor a suliban az összes srác velem akar járni? Jesszus Liam, hogy gondolhatsz rólam ilyet?
- Tizennyolc éves vagyok és már az összes velem egyidős lány túl van a fontos dolgokon. Sőt már nem egy barátnőmnek gyereke is van. Én pedig totál le vagyok maradva. - itt álljunk meg. Ez az egész mese csak kitaláció. Igenis túl vagyok már mindenen. Tizenhat évesen veszítettem el a szüzességem egy osztálykiránduláson. Először pedig tizenöt évesen csókolóztam. Szóval semmivel nem vagyok lemaradva.
- Hogy érted ezt az egészet? - kérdezi egy kicsit összezavarodva és megszeppenve Liam. Kínjában a hajába túr és úgy próbálja helyre rakni magában a dolgokat. Sejtettem, hogy hamar el fogja veszteni a fonalat. A pasik már csak ilyenek. Gőzük sincs a csajos dolgokhoz. És Liamet én pont pont úgy használom mint egy csajt akivel ki kell pletykálnunk mindent. 
- Tizennyolc vagyok, de még soha nem csókolóztam! - basszus és ki tudtam úgy mondani, hogy nem röhögtem el magam. Pont ezért jó, hogy Liam nem tud semmit a magánéletemről. Igazából azt sem tudom megszámolni, hogy hányszor szoptam már le valakit, a csókolózást már nem is számolom.  Neki azonban erről nem kell tudnia. 
- És akkor mi van? Nem veszítettél semmit - kacsintott rám és ezt követően felállt volna és menekülőre fogta volna a dolgot, de én a karjánál fogva visszarántottam az ágyra. Azonban így már eléggé szűkösre vált kettőnk között a hely. Liamet szinte magamra rántottam, de nem érdekel.
- Még nem fejeztem be! - néztem mélyen a szemébe miközben a pólójánál fogva húztam magamhoz. Gyorsabban szedte a levegőt és még csak pislogni is elfelejtett. Pillantása egy pillanatra az ajkaimra vándorolt, de gyorsan el is kapta onnan. 
- Hát...oké - mondta végül és vissza helyezkedett az ágyamra, de most már félősen nézett rám. Szóval fél tőlem. De kár, hogy nem nézhetek bele a gondolataiba. Pedig az előbb valami olyan különleges volt a nézésében mikor oly közel volt hozzám. Azt hiszem most jött el az a bizonyos pillanat.
- Csókolj meg! - böktem ki gyorsan és közben a szemébe néztem. Liam szó szerint lesápadott és a két szemöldöke az egekbe szökkent. Még csak pislogni is elfelejtett olyan riadtan nézett rám. Mintha nem akart volna hinni a fülének. Ezt nem hiszem kimondtam!
- Hogy mi? - kérdez vissza és elkezd mozgolódni ülő helyzetébe. Tényleg fél. Hát az agyam eldobom. Mindig is tudtam, hogy eléggé visszahúzódó srác, de ennyire?
- Most mit izélsz? Ha veled bénázok az nem olyan mintha élesben csinálnám egy olyan sráccal akivel össze akarok jönni...- a francokat azt. Az a srác akivel össze akarok jönni az pont Liam. És azért akarok vele csókolózni, hogy végre teljesüljön egy három éves álmom. Itt a nagy pillanat, na nehogy már Liam betojjon itt nekem.
- Miért nem kéred meg valamelyik haverodat? - kérdezi.
- Nincsenek fiú haverjaim. Esetleg Zayn van akin próbálkozhatnék - gondolkodok el és a reakcióját figyelem. Zayn neve hallatán egy picit elsötétül az arca amit jó jelnek veszek. Talán féltékeny a legjobb barátjára. Liamnél semmit nem lehet tudni.
- Zora a bátyád vagyok...- kezdi el mondani, mire én rögtön felállok és úgy nézek le rá derékra tett kezekkel. Gondoltam, hogy megint ezzel a süket dumával fog jönni.
- Persze jó kifogás. - mondom fagyosan és felhúzom az orrom. Liam megforgatja a szemeit. 
- Basszus a húgom vagy, veled nőttem fel szóval nem lenne normális ha most csak úgy lesmárolnálak. - keresi a kifogásokat. Ez nehezebb lesz mint hittem. 
- Csókolj már meg a kurva életbe! - kiáltom el magam mint egy idegbeteg. Liam megrökönyödött és a következő pillanatban azt vettem észre, hogy elkapja a kezem és vissza húz az ágyamra. Nem szóltam semmit csak vártam a további reakcióját.
- Huh - fújja ki a levegőt.
Kezét a hátam mögé támasztotta az ágyon én pedig szó szerint bandzsítottam miközben arca közeledni kezdett felém. A szívem kétszer gyorsabban dobogott és magamban ordítani volt kedvem. Most végre meg fog történni. Liam meg fog csókolni.
Ajkai már szinte hozzá értek az én számhoz és megcsapott a jellegzetes illata. Az az illat amit mindig is magamon akartam érezni. A fantáziám beindult és azt vártam, hogy mikor fog végre megtörténni. 
Szemeit gyorsan lecsukta majd villámgyorsan egy puszit nyomott az ajkaimra és elhúzódott tőlem. Ez meg mi a franc volt. Egy puszi?
- Megfelel? - kérdezte büszkén mintha tökéletesen teljesítette volna a kérésemet.
- Nem! Ez egy szaros puszi volt nem pedig csók. Én csókot akarok. - magyaráztam keményen és reméltem, hogy így most már tényleg fel fogja fogni, hogy mit akarok.
- Oké - oké, nem kell megenni! Csak egyszerűen nem tudok bele törődni, hogy a húgommal kell smárolnom...
- Nem vagyok az igazi húgod ha nem emlékeznél, szóval még csak lelkiismeret furdalásodnak sem kell lennie. Tekints rám úgy mint egy átlagos lányra. - tanácsolom neki mosolyogva. Az ajkába harap és az arcomat figyeli. Elmosolyodik ami jó jel.
És újra kezdődik elölről. Én bandzsítok Ő pedig lecsukja a szemeit, de ezúttal mikor az ajkait az enyémekre nyomja nem húzódik el rögtön. Lágyan és érzékien csókol. Kóstolgatja az ajkaimat végül a nyelvével lágyan bök egyet, ezzel jelezve azt, hogy beutalást kér. A szám rögtön ketté nyílik, Liam nyelve pedig forró nyomot hagy maga után. Hirtelen kezét az ágyról a derekamra tette mire én aprón elmosolyodtam. Nyelveink ritmusra mozogtak és kezdett minél hevesebb lenni. Hagytam neki, hogy azt csináljon amit csak akar. Élvezte és ezt onnan tudom, hogy fogait megéreztem az alsó ajkamon ahogy lágyan szívni kezdte. 
Madarat lehetett volna velem fogatni, de amilyen hirtelen történt minden olyan hirtelen is lett vége, ugyanis Liam egy adott pillanatban elvált az ajkaimtól, majd mielőtt bármit tudtam volna mondani neki kirohant a szobámból és már csak azt hallottam ahogy becsapja magára a szobája ajtaját...