2015. november 4., szerda

| Part 29 : - Kislány |

Heyyy!!! Utolsó rész,,,vagyis holnap már csak egy epilógus van hátra...hát nem tudom, kinek, hogy tetszik ez a végkifeljlet..én megpróbáltam a lehető legtöbbet magamból kihozni és szerintem sikerült :3 gondoltatok ilyesmi dolgokra???? remélem nem :P komizniii



| LIAM | 

- Mr. Payne, gondolom most, hogy maga átmenetileg a klub vezetője, önnek kell szólnom arról, hogy egy hölgy, Miss. Edwardst keresi. - baszki, de furcsán hangzik ilyen hivatalosan a nevem. Hónapok óta én vezetem Perrie klubbját, de még mindig nem szoktam meg, hogy én vagyok itt a főnök. Talán ideje lenne már végre hozzá szoknom ugyanis kitudja, hogy milyen hosszú ideig leszek itt még én a főnök.
Tudom mi érdekel mindenkit most. Perrie és az, hogy mi van vele. Szerencsére a golyó nem talált el semmilyen fontos szervét a mentősök pedig idejében kiértek így megakadályozták azt, hogy elvérezzen. Rögtön kórházba szállították a golyót pedig kivették a testéből. Ám hiába nem vérzett el, mégis sok vért veszített aminek köszönhetően kómába esett. Ennek lassan már fél éve. Fél éve fekszik egy kórházi ágyon, holt fehéren, miközben én minden egyes nap meglátogatom és könyörgöm neki, hogy térjen magához. Tudom, hogy hallja, úgy ahogy azt is tudom, hogy magához fog térni. Hisz szeret, még akkor is ha nem tudta kimondani. De majdnem kimondta, csak aztán jött Louis.
A srácot azóta a nap óta senki nem látta. Még a mentősök előtt lelépett és elmenekült. A klubban azt mondogatják, hogy Oroszországba ment Perrie apjához, de a férfi mikor megtudta, hogy a fiú mit tett rögtön megölte. Lehet igaz, ugyanis ha még élne vissza jött volna. De nem jött és nem is fog. Majdnem megölte Perriet aki elméletileg a húga volt. Ilyet egy épp eszű ember nem csinál. Mondjuk igazából nem is Perriet akarta megölni, hanem engem. Nem normális. Azért akart kinyírni mert én nekem nem kellett. Bocs, hogy nem vagyok meleg. Nem is értem, hogy fajulhatott idáig a dolog. Hisz a tudtára adtam, hogy semmit nem akarok Tőle. Harry aki Louis régi barátja volt, azt mondta, hogy Louis azért csinálta mindezt, mert fájt neki az, hogy Perrie mindig mindent megkap. Akár mi is az igazság én soha nem fogom megtudni. Nem kívánom a halálát. Remélem, hogy valahol boldogan él és szenved a lelkiismerete miatt. Azonban a szívem legmélyén tudom, hogy ez nem igaz. Nem él, és nem is boldog. Valahol egy hideg föld mélyén pihen, szétlőtt fejjel.
Marco akinek régen én dolgoztam, most nekem dolgozik. A főnöke vagyok, és ha valami történik a klubban az én dolgom az, hogy elintézzem. Bele értve Perrie ügyeivel is. Ezért most nekem kell foglalkoznom azzal a titokzatos hölgyel is, aki a kómában fekvő barátnőmet keresi.
Az irodát elhagyom, majd a viszonylag nyugodt pultot veszem irányba ahol meglátok egy öregebb nőt egy kislánnyal. Értetlenül pislogok, ugyanis egészen idáig azt hittem, hogy gyerekeket ide nem szabad beengedni. Mégis egy nagy mosolyt varázsolok az arcomra mikor oda érek és leülök az egyik szabad bárszékre majd úgy fordulok az asszony felé. A kislánnyal nem foglalkozom, még akkor sem ha pontosan ugyan olyan vakítóan kék szemei és szőke haja van mint Perrienek. Talán a rokona.
- Úgy hallottam, hogy Te vagy az egyetlen személy aki közeli viszonyba áll Perrie Edwardsal. - kezdi rögtön az asszony. Hamar híre ment, hogy Perrie elköteleződött valaki mellett. Eddig csakis Ő felelt a klubbért, szóval nagy dolognak számít, hogy most nekem ugyan olyan rangom van mint neki.
- A barátja vagyok - mondom gondolkodás nélkül. - De gondolom tudja, hogy Perriet baleset érte. - baleset. Minden kívülállónak ezt mondom. Az igazt mégsem mondhatom meg, hogy az állítólagos testvére meglőtte.
- Engem nem érdekel, hogy mi van vele - szakít félbe hevesen a nő. Hű, de kemény egy asszony. - A lányáról nem tudok többé gondoskodni. Ezért is kerestem meg most, de mondták, hogy kórházban van, ahova elmentem ott pedig azt mondták, hogy egy Liam Payne nevezetű személy az egyetlen aki napi szinten bejár hozzá. Gondolom maga az a híres nevezetes Liam Payne aki épp kúrogatja azt a cafkát. - nem tudom, hogy min lepődjek meg. Azon, hogy egy idegen nő azt mondja, hogy Perrienek van egy lánya aki már nem is kicsi. Vagy pedig azon, hogy egy hét éves forma gyerek előtt akinek az anyjáról szó van, azt mondja, hogy ki kúrogatja.
Na álljunk meg egy menetre. Perrienek gyereke van? Talán igaz, ugyanis mikor először megláttam  a nő mellett a lányt rögtön Perrie jutott eszembe. De ez a gyerek már nem kicsi. Mégis hol volt egészen idáig? És miért volt ennél a banyánál? Perrie miért nem beszélt róla soha sem? Mondjuk Perrie soha semmit nem mondott az életéről.
- Nem szégyenli magát, hogy így beszél a kislány állítólagos anyjáról? - azért na. Lehet nem hiszem el amit most itt mond, de akkor se beszéljen valaki ilyen hangnemben az én Perriemről. - Amúgyis miért higgyem el ezt most itt? Perrie említette volna nekem, hogy van egy lánya. - erősködöm. Dehogy mondta volna. - Miért van magánál a lánya?
- Az a nő más hangnemet nem érdemel meg Tőlem - válaszolja az asszony. - Aki tizennégy évesen öszefekszik egy érett férfival az az én szememben csak egy cafka. - így már érthető, hogy miért olyan nagy ez a kislány. Hisz tizennégy évesen szülték. Úr Isten, Perrie tizennégy évesen szült. Ki kellene lennem akadva. De, hogy őszinte legyek még csak meg sem tudok rajta lepődni. Perrie számomra már semmi újat nem tud mutatni. Hisz elrabolt és megerőszakolt, pont ezért nem tudok meglepődni azt, hogy tizennégy éves korában terhes lett.  Ez van. Nem fogom őt elítélni. Van egy lánya, oké. Mostohaapuka leszek vagy mi és kész. Egy gyerek nem fog közém és Perrie közé állni. - Szóba sem álltam volna soha azzal a nővel, csak történetesen az unokámról van szó. - miért a nagyanyjára bízta a gyereket? Hisz Perrie mindent meg tudott volna adni neki. Nem értem. - Most is csak azért jöttem ide, hogy közöljem vele, hogy többé nem tudom a gyereke sorsát viselni. - az eszem eldobom. Ez a nő úgy beszél szegény kislányról mintha egy tárgy lenne. Jézusom.
- És én most mit kezdjek ezzel a helyzettel? Mint mondtam Perrie kómában van. - szeretem Perriet mert szeretem. De arra nem vagyok felkészülve, hogy egy lányról gondoskodjak. Perrie lányáról. Meg kell még szoknom, hogy van egy nagy lánya a barátnőmnek. Elég kínos, hogy a kislány végig hallgatja ezt az egészet.
- Azt csinál amit csak akar. Én nekem elegem van. Ideje, hogy az anyja felelősséget vállaljon a sorsáért. - mielőtt bármit szólni tudnék, az asszony utoljára megöleli az unokáját majd sarkon fordul és büszkén kisétáll a klubból.
Megkövülten ülök a kislány mellett, aki csak leszegett fejjel bámulja a cipőjét. Nem akarom azt, hogy elítéljen. Hisz ha azt vesszük, mostantól az anyjával fog élni szóval velem is. Összekellene vele haverkodnom vagy valami. Soha nem volt még közöm gyerekekhez. Várom, hogy szólaljon meg, de nem teszi. Szerintem elijesztettem a bunkó megnyilvánulásommal. Remek.
- Hogy hívnak? - kérdezem és lenézek rá.
- Ruthy. - válaszolja, de nem néz rám.
- Szép neved van. - dícsérem meg mosolyogva. Perrie lányáról van szó, még szép, hogy tökéletes a neve. - Tudod nagyon hasonlítasz az anyukádra. - jegyzem meg csendesen. Erre aztán már felkapja a fejét és mikor a szemem közé néz, tényleg olyan érzés mintha Perrie nézne rám. Le sem tagadhatja, hogy Perrie az anyukája.
- Tényleg? - kérdezi csodálkozva Ruthy. Miért van olyan érzésem, hogy soha nem látta az anyukáját? - Te ismered az anyukámat? - ismerem e? Elég sok élményben volt részünk.
- Mondhatjuk úgy is, hogy mostantól én vagyok a pótpapád. - kacsintok rá vigyorogva. Ruthy elmosolyodik, amiből azt a következtetést vonom le, hogy bejövök neki. Lényegében nem is hazudtam. Ha Perrie felébred, akkor mindent onnan folytatunk ahol abba hagytuk, vagyis szépn szerelmet vall nekem újból.
Nem is kérdés, hogy mikor végzek a klubban, Ruthyval az utunk egyenesen a kórhába vezet. A kislány csodálkozva figyeli a csukott szemű anyját. Az ember azt hinné, hogy utálni fogja Őt, de Ruthy nem tesz egy rossz szót sem arra, hogy Perrie elhagyta Őt. Csak leül az ágya szélére és nézi az anyja arcát, én pedig csak figyelem a jelenetet. Perrienek van egy lánya. Élni fog velünk egy kislány akit én fogok felnevelni. A kőszívű Perrie aki utálja a gyerekeket.
- Mi lesz velem akkor ha soha nem ébred fel? - a kérdésére összerezzenek. Mi lesz vele? Nincs senkije pont úgy mint nekem. Egyedül van a nagyvilágban, csak történetesen Ő még gyerek. Árva. Senkire nem számíthat. Perrie az utolsó reménye aki most kómában fekszik és fogalma sincs róla, hogy a kislánya már csak rá számíthat.
Gondolkodás nélkül térdelek le elé, majd fogom meg a kezét és nézek a szemébe. - Rám akkor is számíthatsz, oké? Megígérem neked, hogy én melletted maradok, még akkor is ha most még nem ismerjük egymást annyira. - tudom milyen érzés az mikor a szüleid lemondanak rólad. Eléggé szar magadra maradni a világban. Senkinek nem kívánom azt az érzést.
- Már értem, hogy miért hagyta el apát - nem kerüli el a figyelmemet az, hogy nem szólítsa anyának Perriet. Érthető, hisz most látta csak először. - Te sokkal jobb fej vagy mint apa volt. - mondja kedvesen. Nem tudom, hogy ki az apja és nem is érdekel. Az sem érdekel, hogy Perrie szeretett egy másik férfit rajtam kívül akit aztán elhagyott. Mert elhagyta. Most már csak én vagyok az egyetlen férfi az életében.
Hlásan rámosolykod a kislányra aki nagy csodálkozásomra a nyakamba ugrik és megölel, én pedig vissza ölelem. Már csak Perrie kellene közénk...

2015. november 3., kedd

| Part 28 : - Marad |

Heyy!!! Egy rész + egy epilógus maradt :c ajj, de furcsa, hogy megint véget ér egy történetem ... csak én nem akarom ezt a történetemet abba hagyni?? :DDD mármint legszívesebben még tovább írnám, csak kifogytam az ötletekből :c de a kövi rész, nagyon jó lesz , ugyanis olyan dolog lesz benne amire tuti senki nem gondolt ;) komizniiiii




| LIAM | 

Mikor kiszállok a taxiból és pontosan szemben állok meg azzal a házzal ami pár hónapja az én tulajdonom volt, olyan érzés fog el mintha egy teljesen idegen környékre tévedtem volna. Pedig imádtam ezt az utcát bele értve a házat is. Mindig is úgy képzeltem el, hogy itt fogok megöregedni majd Chloeval. Azonban ez már nem az én jövőm. A mostani elképzeléseimben Chloenak már nincs helye, úgy ahogy ennek a környéknek sem. Akkor mégis mi a frászt keres itt? Miért reménykedem abban, hogyha újra meglátom Chloet akkor majd elfeljtem Perriet? Mert ez így fog történni. Pár perc múlva újra szembe találom magam Chloeval, Perrie Edwardsról pedig elfeledkezem. Az összes pillanatról, fájdalomról, boldogságról elfeledkezem és soha nem fogok újra vissza gondolni rá, mivel Chloe lesz újra az életem értelme.
Ahogy belépek a kertbe, majd felsétálok a lépcsőn megállok és kopogásra nyújtom a kezem. Kopogni fogok a saját házamba. Ez nem normális dolog. Úgy ahogy az sem normális dolog, hogy nem tekintek erre a házra úgy mintha már a saját házam lenne. Elhidegült minden. Egyszerűen képtelen vagyok arra gondolni, hogy haza jöttem. A hely már nem az én otthonom.
Párat kopogtatok és várok, hogy Chloe nyisson ajtót. Ami be is következik csak történetesen nem maga nyit ajtót. Hátulról Logan öleli át, de mikor meglát engem az ajtóban rögtön elengedi a menyasszonyom. És hirtelen azt kívánom, hogy bárcsak újra Perrie lakosztályán lehetnék kikötözve egy ágyhoz. Hülye voltam ugyanis azzal próbáltam megetetni magam, hogy Perrie fenyegette meg Chloet, hogy az jöjjön össze Logannel. Azonban most, hogy így látom őket rájöttem arra, hogy itt semmit nem kell megjátszani. Tényleg szeretik egymást, és én ez ellen nem is akarok mit tenni.
Mit keresek itt? Miért nem mentem Perrie után? Meg kellett volna neki magyaráznom a dolgokat! Meg kellett volna már rég tudnia az igazat. Az igazat, vagyis azt, hogy mennyire szeretem. Itt már nincs szó bírásról, meg tetszikről. Itt már csak szerelem van.
- Liam? - Chloe úgy ejti ki a nevem mintha magának sem akarná elhinni, hogy engem lát. Annyira nem jó hallani a nevemet az Ő szájából. Semmi érzés vagy kedvesség nincs benne. Pedig már nagyon rég látott és hivatalosan még csak nem is szakítottunk. Azért egy mosolynak örültem volna. - Hát elő kerültél. - azért ne örüljön nekem már ennyire. Remélem szex közben zavartam meg őket.
- Igazából el sem tűntem. - vakarom meg a tarkómat, és reménykedem benne, hogy nem akar behívni. Úgyis vissza utasítanám. Nekem már semmi közöm ehhez a házhoz. Csak a cuccaim vannak itt amikre igazából már nincs is szükségem. Egy dolog van amire szükségem van, az pedig Perrie Edwards.
- Tudom, a barátnőddel voltál. - barátnő. Bárcsak úgy lettem volna a barátnőmmel mint ahogy én szerettem volna. Csak történetesen a barátnőm azt sem tudja, hogy mi az a szerelem mivel állítja,hogy nem létezik. Igen, és pontosan ezért lett féltékeny Louisra, aki történetesen egy pasi. Talán erre a legjobb szó az, hogy elbasztam. Mégis mit gondoltam mikor megcsókoltam Louist? Azt, hogy majd ez mindent megold? Hogy majd Perrie ettől a csóktól fog rájönni arra, hogy szeret? Lényegében azért mégis értem el valamit. Féltékeny lett. Más okból miért rohant volna el? Ez az egy magyarázat van csak. És ez a magyarázat nekem nagyon is bejön. - Csak történetesen azt nem értem, hogy akkor most miért vagy itt? - kérdezi értetlenül, de mikor válaszolni tudnék már beszél is tovább. - Megszöksz egy ismeretlen lánnyal, majd hetekre eltűnsz, aztán hirtelen beállítasz úgy mintha semmi nem történt volna. - nem is úgy állítottam be mintha semmi nem történt volna. Hisz ez az én házam is. Jogom van itt lenni.
- Történetesen találkoztunk a plázában pár héttel ezelőtt miközben Logannel enyelegtél. - ha ő veszekedni akar akkor megkapja. Békülni akartam vele, de ezek után tuti, hogy életem legnagyobb hibája volt az, hogy ide jöttem. És én még azt hittem, hogy esetleg újra kezdhetnénk. Jézus.
- Mégis mit vártál? Eltüntél, majd a csajod beállított és az orram alá nyomta azt, hogy már nem szeretsz. - ez biztos akkor volt mikor Perrie ujján feltűnt a gyűrű. Rá sem merek gondolni, hogy mit mondhatott Chloenak.
- Hamar túlléptél rajtam - mondom gúnyosan és Logan felé bökök. - A lényeg az, hogy Ti csak barátok vagytok. - emlékeztetem a kijelentésére mikor mindig ezzel vágott vissza. Csak barátok. Azok. Barátok extrákkal. Még szép, hogy totál ki vagyok már megint bukva.
- Oké Liam, mit akarsz itt? Mert ha sértegetni jöttél...- fújja ki mélyen a levegőt Chloe és már épp azn van, hogy becsukja az ajtót.
- Pontot akarok tenni ennek a valaminek a végére! - mondom határozottan. Valami? Majdnem összeházasodtunk, én pedig hirtelen azt sem tudom, hogy mi volt közöttünk. Rajongás? Remény? Fogalmam sincs. Talán csak nem akartam egyedül lenni és kellett valaki aki mindig mellettem van. Vak voltam. Túl hamar cselekedtem. Pedig annyi mindent ki sem próbáltam még. Mint például azt, hogy milyen az mikor egy lányt meg kell tanítanod szeretni. - Minek legyen félbe hagyva a kapcsolatunk? Szakítsunk hivatalosan is és mind a ketten jól járunk.
- Ennyi? - kérdezi zavartan. Nem így kell szakítani? Életemben nem kellett még senkivel sem szakítanom, így gőzöm sincs, hogy ilyenkor mi a teendő.
- Most mondhatnám azt, hogy kérem vissza gyűrűt...- de nem mondhatom azt, ugyanis Perrie ezt a részt már elintézte helyettem. Chloe az orra alatt elmosolyodik amit én a végszónak veszek. Ezért meg akarok fordulni ám utánam szól.
- Ő mennyivel jobb mint én? - csúszik ki a száján. Szemeiből árad a kíváncsiság. Nem hiszem el, hogy ezt kérdezte. Chloe tökéletes volt minden szempontból. Szerett engem még ha mellette félre is kúrt. És ki is mutatta, hogy fontos vagyok a számára. De nekem mégis hiányzott valami. Mégpedig a vadság. Chloe mindent megadott amit csak akartam. Ha valami nem tetszett, Ő bele törődött. És itt van Perrie. Bunkó, durva és érzéketlen. És ezek szerint engem ezek a dolgok jobban lázba hoznak mint a gyengédés és érzékiség.
- Érte harcolnom kell - válaszolom és zsebre dugom a kezeimet. Chloe összeráncolja a homlokát. - Nincs benne semmi szerethetnivaló. Önző és buta, sőt még csak szeretni sem tud. De ha egyszer megcsókol, nincs menekvés. Olyan mint egy drog. Rossz, de mégis kell. - ezerszer áttgondoltam már, hogy mit is érzek Perrie iránt. És mindig ugyan ide jutottam. Nem akarom szeretni, de mégis szeretem. Érthetetlen az egész dolog, de szerintem mi ketten is azok vagyunk. Már rég a rendőrségen kellene lennem és fel kellett volna Őt jelentenem emberrablásért. És én mit csinálok ehelyett? Azon gondolkozom, hogy mégis hogy a fenébe fogok szerelmet vallani neki.
- Ha egyszer mégis úgy alakulna, hogy ... - tudom mire gondol. Arra, hogy egyszer majd még megpróbálhatnánk.
- Nem fog úgy alakulni Chlo. Nincs értelme. - csóválom meg a fejem hevesen.
- Én akkor sem fogom azt mondani, hogy szakítottunk. Inkább csak egy kis szünetet tartunk. - még jó, hogy Logan ezt mindet végig hallgatja és még csak nem is zavarja az, hogy a barátnője más felé kacsingat. Nekem ilyen barátnő a jövőben sem fog kelleni.
Felkuncogok a naivitásán, majd hátat fordítok neki és lassan kisétálok a kertből és vele együtt az eddigi életemből is. A Chloe korszakomnak ezennel hivatalosan is vége. Mostantól csakis Perriért élek. Először is meg kell őt találnom. És ha megtalálom, ha tetszik neki ha nem megtudja az igazat, és majd utána ítélkezhet felettem.
A taxi amivel ide jöttem még mindig vár rám amiért hálás is vagyok. Mikor beülök gondolkodás nélkül mondom az első helyet ami az eszembe jut. Vagyis Perrie klubjáét. Mégis mit akarok ott? Miért gondolom azt, hogy ott lesz? Fogalmam sincs. Szereti azt a helyet, meg aztán ott is látott először. Én a helyében tuti oda mennék. Csak az a gond, hogy neki más a gondolkodása.
A taxi mikor megáll a régenlátott hely előtt megijedek. Átkoznom kellene ezt a helyet, mivel tönkretett. De mégis van itt valami amit imádok. Talán az, hogy Perrié. Csakis Ő miatta vagyok itt és ha szerencsém van meg is találom.
Természetesen a hely nem változott. Füst, táncoló részeg emberek, vihogás, jó kedve. A pult mögött egy lány tevékenykedig. Sokkal jobban néz ott ki mint én. Élvezi a munkáját. Talán azért mert neki nem az forog a gondolataiban, hogy azért kell itt melóznia mert másképp nem tudja kifizetni az álom esküvőt.  Így külső szemlélőkén elég jó munka. Lehet, hogyha Perrievel rosszul alakulnak a dolgok akkor újra visszajövök ide dolgozni.
- Mi a faszt keresel itt? - meg sem kell fordulnom tudom, hogy kitől származik a kérdés. Azonban én mégis megfordulok, hogy tudjak ránézni. Bírom mikor csúnyán beszél, pedig elméletileg undorító mikor egy nő káromkodik. - Hogy adjam a tudtodra, hogy szabad vagy? Mit akarsz még tőlem? Nem volt elég a szivatásból? Így akarsz megbüntetni? - látom, hogy kék szemei ki vannak sírva. Válaszolni akarok a kérdéseire, de nem ad rá időt. Szőke haját hátra dobja majd azt látom, ahogy kisiet a klubból, mire feleszmélek addigra már hűlt helye van. Gondolkodás nélkül rohanásba kezdek, hogy érjem utol. Már majdnem beül az autójába, mikor elkapom a csuklóját és visszahúzom.
- Ne csináld ezt Pezz. - próbálom megenyhíteni. Apróra összeszűkíti a szemeit és próbálja kikapni a csuklóját a szorításomból. Ám nem engedem. Végig fog hallgatni.
- Ne szólíts így, ugyanis felesleges. Áttlátok rajtad. - húzza fel az orrát büszkén. - Egy kétszínű fasz vagy aki nem tudja eldöntetni, hogy hova dugja a farkát.
- Te pedig egy féltékeny picsa vagy. - mondom mosolyogva. Szabad kezét pofonra lendíti, de ezt mikor meglátom másik szabad kezemmel megfogom és a teste mellé szorítom. Meglepődik, ugyanis így még soha nem viselkedtem vele.
- Te pedig ha elengeded a kezeimet, meghalsz. - mondja vicsorogva és rá akarna lépni a lábamra, de én elugrom, viszont a kezeit még így sem engedem el. Ha azt hitte, hogy ettől a kijelentésétől beparáztam hát téved. Meg akar ölni? Oké, eddig miért nem tette? Lett volna rá lehetősége, de életben hagyott. Ennek pedig csak van valamilyen jelentősége.
- Ezt magadnak sem hiszed el. Eszedben sincs megölni - ha a szemeivel ölni tudna, na akkor már halott lennék. De szerencsére nem tud velük ölni így nincs mitől félnem. - És tudod miért nem? - válaszadás képpen csak megforgassa a szemeit. - Mert belém estél ! - mint egy óvodás úgy vágom a fejéhez, de jól esik kimondani. Csak felhorkant és és mindenhova néz csak rám nem. Előbb utóbb úgyis rám kell néznie.
- Válaszolhatnék most erre, de nem teszem ugyanis nem akarok közéd és Louis közé állni. - vonja meg a vállát. És ezzel el is árulta magát. Nem válaszol mert az lenne a válasza, hogy igazam van, vagyis szeret. De viszont még mindig leragadt ott mikor meglátott Louis-val csókolózni.
- Nekem a csók is megteszi. - mosolygok rá pimaszul. - Habár most már ideje lenne engedned, hogy én csókoljalak meg önszántamból, szóval...
- Nem akarsz megcsókolni. - szakít félbe.
- De megakarlak. - vágom rá hevesen.
- Mégis miért akarnál? - kérdezi csodálkozva. Az alsó ajkamba harapok és csak hallgatom azt ahogyan kitör belőle minden. - Elraboltalak, bántottalak, gúnyoltalak, megvertelek, megerőszakoltalak. Te pedig még mindig velem vagy. Ez nem normális dolog Liam! Utálnod kellene, sőt már rég a rendőrségen kellene lenned, hogy engem feladj. Miért nem teszed ezt? Miért vagy még mindig itt és teszel úgy mintha semmi nem történt volna? - azt hiszem, hogy itt az igazság pillanata. Választ akar a kérdéseire? Hát megkapja. - Én soha nem leszek olyan mint akire Te vágysz.
- Tudod miért vagyok még mindig veled? - vonom fel az egyik szemöldökömet. - Mert kibaszottul szeretlek! - az utolsó szót szinte már ordítom. Meghökken és elfehéredik. - Tudom, hogy most az jön mikor azt mondod, hogy szerelem nem létezik. Édesem az van , hogy létezik. És Te érzed is, csak nem mered bevallani. Nem fogok eltűnni az életedből, ugyanis tudom, hogy kellek neked. És Te is kellesz nekem! - keziet még mindig szorítom így könnyű dolgom van vele, egyszerűen csak magamhoz húzom és szája pontosan az én ajkaimon landol. A csókja mámorító, de mégis jobb mint az eddigiek. Most nem erőszakkal csókolom vissza hanem önszántamból és ez nagyon király érzés. De az még jobb érzés mikor ajkaink elválnak Ő pedig úgy mosolyog rám ahogy eddig még soha nem tette. - Velem maradsz, és engeded, hogy szereresselek? - kérdezem és az orrom hegyével megpiszkálom az orrát. Kuncog, kezeivel pedig átkarolja a nyakam.
- Igen, akarom , hogy szeress és, hogy velem maradj mivel szer...- kezdi el mondani, de hirtelen belé fagy a szó és a vállam mögött les hátra felé. Én is hátra fordítom a fejem és szembe találom magam Louis-val miközben egy pisztolyt szegez pontosan felém.
- Szánalmasak vagytok. Mikor fogjátok már fel, hogy Ti ketten soha a büdös életben nem lesztek boldogok együtt? - nem tudom, hogy mire céloz, de a ravaszt meghúzza. A golyó repül felém, de időm elugrani nincs. Helyette Perrie ugrik elém a hátam mögül, mikor a golyó célba ér, és mellkason találja. Louis nevet, Perrie pedig a karjaim közé esik és nem mozdul többet...


2015. november 2., hétfő

| Part 27 : - Sajnálat |

Heyy!!! Tisztázzuk nem vagyok Larry shippet és ha most valaki arra számít, hogy ennek a történetnek egy meleg befejezése lesz az téved. Maradjunk annyiba, hogy az utolsó részek fognak a legnagyobbat ütni ;) 




| LOUIS |

Az a tudat, hogy Perrie Harryt keresi kikészített. Nem is értem, hogy miért. Ó, már meg van. Talán azért mert ezzel az elbaszott szőke picsával nőttem fel, így tudom, hogy mire képes. Harry pedig még gyerek és kanos. Most van abban a korban, hogy nem tudja eldönteni, hogy mit is akar valójában. A farka olyan, hogyha izgató dolgot érez, akkor mindenhogy feláll mit sem törődve azzal, hogy épp nőkről vagy férfiakról beszélünk. Perrie pedig gondolom most meg akarja bosszulni azt, hogy ráhajtottam Liamre. És mivel csak Harryre emlékszik akivel jól kijöttem így úgy gondolta, hogy a fiút veszi elő és majd az Ő segítségével bánt meg engem. Milyen jól gondolat.
Tény és való, hogy az életem során nem sok személy volt akit a közelembe engedtem. Természetesen ezt soha nem hangoztattam, úgy ahogy azt sem, hogy az Edwardsok miatt árva lettem és elvették az életemet. Ők azt hiszik, hogy hálás vagyok a történtekért, hisz lényegében mindenem meg van. Mondhatnám azt, hogy jobb életet el sem tudtam volna képzelni magamnak. Azonban ha ezt mondanám akkor hazudnék. Igenis eltudnék magamnak jobb életet képzelni, még pedig a szüleimmel. A szüleimmel akiket a szemem előtt ölt meg az az ember aki a mai napig a képembe vigyorog és a fiának szólít, sőt elvárná azt, hogy az apámként tekintsek rá. Soha nem panaszkodtam az életemről senkinek, kivéve Harryt. Ő volt az egyetlen akinek egy éjszaka kiöntöttem a lelkem. Nem érdekelt, hogy egy kicsit be vagyok csípve. Nem érdekelt az, hogy a klubban dolgozik és, hogy akár mikor visszamondhatja az állítólagos apámnak. Akkor éjjel az irodában semmi nem érdekelt, csak az, hogy van egy kívülálló aki semmit nem tud rólam és nem ítél el. Ugyanis az emberek akik az Edwardsokkal voltak összekötettésben mind csak azért fogadtak el mert sajnáltak, azért ami történt a szüleimmel. Mindig is szánalmasnak éreztem magam. Meg voltam tűrve, el volt játsza, hogy szeretnek, de közben ha valami rosszat csináltam volna akkor az a pisztoly ismét elsült volna amivel a szüleimet ölték meg.
És így lettem a tökéletes szőke cicababa csicskása. Az apja soha nem bízott a lányában mivel tudta, hogy mennyire naiv és könnyen áttverhető. Ráadásul tizennégy éves korában mikor rá mozdult az apja egyik testőrére, Perrie szó szerint megőrült. Soha nem tudtam, hogy mi történt akkor Perrie és Cameron között, de azt tudom, hogy a srác akkor tönkre tette az amúgy normális kislányt. Mondhatjuk azt, hogy a kicsi Perrie akkor lett egy férfi gyűlölő gyilkos. Az összes férfi élőlényt kiakarta iktatni, csak engem és az apját nem. Mondjuk azokban az időkben nem igazán beszélt velem, és , hogy őszinte legyek én sem akartam nagyon a közelébe menni, miközben a kutyáját akit imádott, egy késsel átvágta a torkát. Vagy inkább levágta. Igen, ez a helyes válasz mivel az állatnak a szoba egyik felében volt a teste  a másik felében pedig a feje. Perrie első gyilkossága, majd utána egy leány bentlakásos iskolába küldték, ahonnan természetesen megszökött és Amerikába menekült egyedül. Hamarosan utána költöztünk, viszont nem volt hajlandó többé a szüleivel élni. Akkor kapta meg az apjától a hotelt és vele együtt engem is. Tizenhét éves volt és már felnőttként gondolt magára. És sorban ölte meg a szerencsétlen férfiakat. Némelyikért még pénzt is kapott. Én pedig így lettem a csicskása. Nekem kellett eltakarítanom az áldozatait, és kellett kihúznom a bajból ha úgy volt.  Közben pedig elfeledkeztem magamról. Olyan lettem mint Perrie. Elhittem azt, hogy tényleg nincs igaz szerelem. Hogy senki nem szeret senkit. Csak az egyéjszakás kalandokat kerestem. Majd jött Harry. Akkor fordult meg a fejemben először, hogy talán azért nincs barátnőm, mivel a fiúkkal jobban kijövök. Ezt az állításomat hamar el is felejtettem, ugyanis titkokban kipróbáltam pár sráccal is a szexet és egyiket sem élveztem. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy az a bizonyos érzés csak Harry mellett fog el. Harry mellett aki egy fiú, és gyerek. Még szép, hogy megijedtem, és inkább távol maradtam Tőle. Talán rossz ötlet volt. Talán Harry mellett normális lehetnék. Nem kellene senki szabálya szerint élnem. Perrie nem csak Liamet rabolta el hanem engem is. Úgy ahogy Liam szenvedett mellette, úgy én is. Én mégis inkább Perriet választottam Harry helyett. Nem csoda, hogy Liamnél is elérte azt, hogy a fiút teljesen összezavarja. Perrie maga a gonoszság, csak azért mert történt vele valami tizennégy éves korában.

- Mr. Tomlinson meglep, hogy magát is itt látom ma - Marco tetett boldogsággal csapja össze a kezeit mikor meglát. Kényelmetlenül zsebre dugom a kezeimet és úgy várom azt, hogy fejezze be a nyalizást. Utálom ezt a pasast mint a szart. Állandóan csak hízeleg, mivel félti az életét, na meg a posztját. Ha az enyém lenne ez a hely akkor Marconak itt már hűlt helye lenne. Ő az az egyén aki mindig annak kedveskedik aki többet és jobbat ígér neki. - Perrie kisasszonyt keresi? - még neki is furcsa, hogy csak így megjelenik itt. Nem erősségem ez a hely. Sőt csak akkor vagyok itt mikor Perriet kell kísérnem. Magamtól nem nagyon szoktam betenni ide a lábam. Harry volt az ok amiért régebben rendszeresen itt voltam, de mióta Ő nincs itt azóta én sem akarok itt lenni.
- Mond csak Marco, az a ku...akarom mondani tüneményes Perrie megtalálta végül a Styles fiút? - nem kurvázhatom le Perriet itt, ugyanis pár másodperc múlva a fülébe jutna az, hogy mit mondtam róla a háta mögött. Hiszen mi olyan jó testvérek vagyunk!
- Miért lett ma mindenkinek hirtelen ilyen fontos Harry Styles? - próbál faggatolózni Marco. Utálom mikor valaki olyan dologba üti bele az orrát amihez semmi köze. Harry Styles nekem mindig is fontos volt. És fontos is lesz. Pont ezért keresem, ugyanis félő, hogy Perrie valami olyat tesz ami nekem nem fog tetszeni.
- Megtalálta vagy sem? - emelem fel a hangom ingerülten. Marco összerezzen majd nyel egyet ahogy meglátja, hogy közelítek felé.
- Félrevonultak a kisasszony irodájába. - válaszolja nagy nehézségek közepette. Bólintok egyet köszönés gyanánt, majd kikerülve a férfit megindulok hátra. A szemem előtt már azt látom ahogy Harry a padlón fekszik vérbe fagyva, miközben Perrie mikor meglát nyugod hangnemben közli velem, hogy takarítsam el a hullát. Ez nem lehet valóság.
Ám hatalmas kő esik le a szívemről mikor az irodához érve meghallom Harry jellegzetes mély rekdt hangját. Az ajtó nincs becsukva így tisztán hallom azt amiről beszélnek. És nagyon úgy tűnik, hogy jól bele vannak merülve a beszélgetésbe. Nem is én lennék ha nem lopóznék az ajtóhoz és kezdenék el fülelni.
- Szóval azt állítod, hogy Louis meleg és megfenyegetett? - a kérdés Perrietől származik, ám vagyok annyira mersz, hogy lopva benézek a helységbe. Perrie Harry ölében ül miközben a fiú göndör fürtjeivel játszik. Azt imádta mikor én csináltam neki! Viszont az arca arról árulkodik, hogy Perrie ujjait is imádja. Mi az Isten folyik itt? Harry azt mondta Perrienek, hogy meleg vagyok? Mégis mikor fenyegettem meg? Mi van?
- I...- Harry már majdnem válaszol mikor gondolkodás nélkül rúgom ki az ajtót. Nem fogom engedni, hogy hülyeségeket terjesszen rólam Perrienek. A csaj már ígyis utál, nem kell még az is, hogy végleg elkönyveljen melegnek csak azért mert Harry össze van zavarodva mivel nem kerestem és szartam a fejére.
- Be ne merd fejezni Styles, mert úgy meg leszel baszva, hogy megint hetekig nem fogsz tudni lábra állni! - az említett szó szerint lelöki magáról Perriet a lány pedig a padlón köt ki és villámló tekintettel néz fel rám. Gondolkodás nélkül bemegyek a szobába, majd közvetlen előttük állok meg.
- Louis! - Harry pontosan ugyan olyan csodálattal és csillogó tekintettel mondja ki a nevemet mint mindig. Egy Istenként tekint rám és ezt nem is akarja leplezni. Nem csoda, hogy elérte nálam azt, hogy kötődjek hozzá.
- Harry. - ejtem ki én is a nevét, mire Ő lecsukja a szemeit és megnyálazza az ajkát. Fogadok, hogy ugyan az jutott az eszébe mint nekem. Azok a kettesben töltött éjszakák mikor csak mi ketten voltunk és nem kellett elrejtenünk, hogy kik is vagyunk valójában.
- És Perrie, aki nem fogja engedni, hogy bántsd ezt a szerencsétlen fiút. - Perrie hangja az aki kizökkent a meghitt pillanatunkból. Hirtelen velem szembe áll derékra tett kezekkel. Minek van most itt? Miért akarnám bántani Harryt? Nincs rá okom. - Takarodj innen Louis! Húzz vissza ahhoz a pöcsfej...
- Kicsi Perrie itt ha valaki bántva lesz az Te vagy - szakítom félbe ugyanis nincs hangulatom most ahhoz, hogy a földig gyalázza Liamet. Liam nem lehet az enyém, de garantálom, hogy Perrié sem lesz.
- Egy beképzelt faszfej vagy, aki tönkre tette egy fiú életét. Nézz rá erre a srácra. Meleget csináltál belőle. - bök Harry felé, mire nekem minden erőmre szükségem van, hogy ne röhögjem pofán. Valakiből nem lehet csak úgy meleget csinálni. Jézusom. Nem csak a haja szőke.
- Csak úgy közlöm veled a tényt, hogy nem lehet valakiből meleget csinálni.
- Összezavartad és most nem tudja eldöntetni, hogy melyik nemhez vonzódjon. - dobbant egyet a lábával idegesen. Megfájdul tőle a fejem. Harry egy tinédzser fiú, persze, hogy nem tudja azt, hogy mit is akar valójában. - Mindent magadnak akarsz!
- Ha most Liamről beszélsz...
- Ne hozd szóba előttem azt a férget! - szakít félbe hevesen. Szánalmas amit művel. Harry pedig csak a fejét kapkodja össze- vissza. - Remélem időnap előtt medöglik. - sértő szavak. Meggondolatlan picsa.
- Arról Te már úgysem fogsz tudni, ugyanis lelépett. - válaszolom nyugodtan. Pupillái kitágulnak és mintha pár percre megállt volna a szíve. Talán megrémült? Vagy megbánta amit tett? Kitudja, soha nem fogjuk tudni ezekre a választ.
- Komoly? - kérdezi zavartan.
- Aha - bólintok egyszerűen. - Azt üzente, hogy fordulj fel és reméli soha a büdös életben nem fogtok találkozni, ugyanis szívből gyűlöl amiért tönkre tetted az életét. - mondtam már, hogy nagyon hihetően tudok kamuzni? Díjat érdemelnék érte, ugyanis soha nem bukok le. Nagyon tudok hazudni és senki nem jön rá semmire. - Minden egyes szót pontosan így mondott.
- Nagyon helyes, ugyanis én is utálom Őt. - azonban Perrie hangja már nem magabiztos. Inkább olyan mint aki menten elbőgi magát. Azis rátesz egy lapáttal, hogy hirtelen sarkon fordul majd kirohan az irodából és ezzel engem magamra hagy a megszeppent Harryvel.
Kínos csend áll be kettőnk közé, amit végül én török meg.
- Hiányoztál. - csúszik ki  a számon és féloldalasan rá mosolygok a fiúra. Harry csak lehajtsa a fejét, ám nem válaszol. - Félsz Tőlem? Vagy mi ez a nagy némaság?
- Egyszerűen csak nem akarok újra a bolondod lenni - néz fel végül komoran. Kissé elszégyelem magam. Tényleg sok mindent ígértem neki amiket végül nem tartottam be. - Kihasználtál Lou! Tudtad, hogy mennyire szükségem van a pénzre! Miattad még mindig napi szinten meg vagyok gyalázva, ugyanis a szüleim képtelenek magántanulóvá tenni. - baszki. Tudtam, hogy súlyos sorsa van a gimiben, mivel a diákok nem tűrik Őt meg. Magántanuló szerett volna lenni, de ahhoz pénz kell. A szüleinek pedig nincs rá való. Ezt miután megtudtam megígértem neki, hogy adok amennyire szüksége van, csak teljesítse az elvárásaimat. Ám a szolgálataiért soha nem kapott tőlem semmit, csak egy barátságos mosolyt, meg ígéretet.
- Sajnálom. - mondom érzések nélkül.
- Dehogy sajnálod. - horkant fel kínosan és a hajába túr. Akkor pillantom meg a karján lávő horzsolásokat. Nem kell kérdeznem tudom, hogy a diákok tették vele. Igaza van tényleg nem sajnálom. Ha sajnálnám segítenék rajta, de nem ezt teszem. - Mégegyszer már nem dőlök be neked. - indul meg az ajtó felé, de én a karja után kapok.
- Azt hiszed, hogy Perrieben bízhatsz? - kérdezem komoran. Az eszem eldobom, hogy inkább Perrie után megy minthogy velem beszélje meg a dolgokat. Az ajkaimat bámulja és úgy töpreng.
- Ő legalább nem fogja erőltetni azt, hogy dugjak vele. - vonja meg a vállát egyhangúan.
- Á, mostmár a csajokat szereted? - vonom fel a szemöldökömet kérdően.
- Te voltál az egyetlen srác akivel lefeküdtem - mondja alig hallhatóan. Jó tudni. Talán ha tudtam volna akkor szebbé tettem volna. - Az első és egyben az utolsó is. - és ma már másodjára fog el újra az érzés, hogy megcsókoljak valakit. Mi a különbség Harry és Liam között? Azt, hogy Harry szívesebben csókol vissza mint Liam. És nem mellesleg szarabbul is esik mikor csók után szó szerint magamra hagy és Perrievel megy el...


2015. november 1., vasárnap

| Part 26 : - Átverve |


Heyy!!! Az van, hogy a történetből kereken négy fejezet van hátra ( 3 rendes rész + epilógus) és, hogy őszinte legyek nem akarok hetente egy részt feltenni, ugyanis már nem érdemes...szóval úgy gondoltam, hogy a jövő hét folyamán szépen felpakolom az összeset, de csak akkor ha Ti komiztok :D mit szóltok hozzá??? akarjátok azt, hogy a jövő héten új törit kezdjek, ami ilyesmi beütésű lenne mint ez???? talán a hét közepén a youtube csatornámra felkerül egy előzetes is, és ha nagyon aktívtak lesztek ezeknél a részeknél, akkor szombaton már olvashatjátok az új törimet, ami ennél sokkal darkosabb, betegebb és még sorolhatnám, hogy milyen lesz ;) 
(amúgy gondoltam megemlítem, hogy ma van 7 éve, hogy blogolok(írok) :D ) 




| LOUIS |

- Elment! - Liam ázottan, kipirult arcal tér vissza a lakosztályra, majd egyenesen leveti magát az egyik fotelba. Hangja közel van a síráshoz. Sőt meglepődnék rajta ha nem bőgné el magát. Az biztos ha könnyet engedne, nagyon kinevetném, ugyanis gyűlölöm ha egy pasi sír. Basszus férfiak vagyunk, kemények. A nőknek való a bőgés. De Liam az más. Őt talán még meg is sajnálnám ha elsírná magát. Sőt megvigasztalnám, vagy vele sírnék. Na basszus, már megint kezdődik.
Tény és való, hogy mindig volt benne egy úgynevezett ferde hajlam. Ha úgy volt ugyan úgy el tudtam élvezni egy fiúval is mint lánnyal. Simán tudom azt mondani egy srácra, hogy helyes. De ez nem azt jelenti, hogy melegnek mondom magam. Szerelmes tudok lenni egy lányba is. Izgatónak találom mind két nemet. Furán hangzik, de ez van, egyszerűen csak hozzá kell szokni. Azonban ezt eddig nem mertem hangsúlyozni. Pláne nem Perrienek, ugyanis tudom, hogy hogyan is reagálna erre. Hiába magyarázkodnék neki elkönyvelne melegne. Itt a mai példa. Meg sem engedte, hogy megmagyarázzam. Mondjuk nem igen tudtam volna mit megmagyarázni. Perrie nem hülye. Egy csókot nem lehet csak úgy letagadni. Ráadásul Liam sem volt nagyon a segítségemre.
Igen, reménykedtem benne, hogy majd mellém áll. Hogy majd azt mondja, hogy Ő is pont ugyan úgy akarta a csókot mint én. Azonban elárult. Rögtön magyarázkodni kezdett, sőt beárult. Pedig igazából nem is gondoltam komolyan, hogy elengedem. Az életem fontosabb mint az Ő boldogsága. Márpedig ha elengedtem volna, akkor az életemtől elbúcsúzhattam volna, ugyanis Perrie rögtön kicsinált volna.
Azonban muszáj volt hazudnom Liamnek, mert akkor máshogy nem csókolt vissza volna. Én pedig akartam, hogy visszacsókoljon. És amit én akarok, azt meg is kapom. Történetesen most még mindig Őt akarom. Az ajkait nem csak a számon akarom érezni, és nem csak pár röpke percre. 
De azt hiszem ez a varázs mostanra elveszett. Perrie után futott! Minek futott utána, mikor velem volt? Kedves voltam vele, és még csak nem is kellett Őt kényszerítenem arra, hogy megcsókoljon.
- Mi a fasznak mentél utána? - arca tenyerébe van temetve, így nem látok semmit az arckifejezéséből. Nem normális ahogy viselkedik. Utálnia kellene Perriet. Sőt, örülnie kellene amiért végre elhúzott innen a csaj, és azt mondta neki, hogy szabad és azt csinál amit csak akar. Liam pedig úgy viselkedik mint akinek összetörték a szívét. Ugye nem ez történt? Mármint Liamnek nem fájhat az, hogy Perrie kirakta a szűrét. Hisz elrabolta Őt, könyörgöm! Majdnem megölte, megerőszakolta, tönkretette az eljegyzését. - Addig örülj még nincs itt. Perrienek gyors a hangulatváltozása, szóval nem lepődnék meg rajta, ha mindjárt újra itt lenne. De ezt most kétlem, ugyanis eléggé kiakadt. Ez van. - igazából azt volt a tervem, hogy megvigasztalom. Azonban miután szipogást vélek hallani felőle, rájövök, hogy a gyanúm beigazolódott. Tényleg sír. Meg akarok róla bizonyosodni, így térdre ereszkedem előtte miközben kezeimet a térdeire teszem és gyengéden megrázom, hogy figyeljen rám. - Liam? - szólongatom és remélem, hogy ez meghatja és végre felnéz rám. - Te most sírsz? - kérdezem elképedve. Ha más fiút látnék így fetrengenék a röhögéstől, és örök életében ezzel ugratnám. De Liam más. Képtelen lennék kinvetni Őt. Ő annyira félénk. És ez miatt a természete miatt imádom Őt ennyire. 
- Neeem. - oké, tuti sír és ezt most úgy mondom, hogy nem látom az arcát. De a hangja mindent elárul. Megsiratja Perriet. Itt vagyok én, és inkább Perriehez húz a szíve. Én soha nem lennék Őt képes bántani. Megvédeném mindendtől, mindenben számíthatna rám. Soha nem engedném meg, hogy sírni lássam. Hiszen annyira kedves és zabálnivaló srác. Mint egy kisfiú akit támogatni kell mivel annyira esetlen.
Képzeletben megvigasztalom és azzal nyugtatom, hogy Perrie vissza jön. Azonban a valóságban elönt a méreg és szó szerint kifakadok.
- Te ekkora balfasz már nem lehetsz - hirtelen felállok majd idegesen a hajamba túrok. Erre már Ő is felkapja a fejét, majd kisírt szemekkel bámul rám. - Bőgsz Perriert! Azért a Perriért aki elrabolt! Az Istenit, utálnod kellene Őt, nem sírnod utána. Örülj neki ,szabad vagy bazd meg. Azt csinálhatsz amit csak akarsz. - kétségbeesetten térdelek le vissza elé, majd jobb kezemmel meg akarom érinteni az arcát, de határozottan elrántja.
- Eszedbe se jusson még egyszer hozzám érni! - figyelmeztet fogcsikorgatva. Felhorkantok. Ha azt hiszi, hogy ettől beparáztam akkor téved. - Sőt, inkább hozzám se szólj. - fel akarna állni, de kezeimet a fotel két székére nyomom és ezzel megakadályozom azt, hogy fel tudjon állni.
- Még tartozol nekem egy csókkal. Hisz megkaptad amit akartál. Szabad vagy. - vigyorgok rá ördögien. Úgy tesz mint aki el akarja hányni magát. Szép. Azok után ami közöttünk történt így viselkedik velem.
- Húzz. El. A. Közelemből. - minden egyes szó után hatásszünetet tart. Én pedig minden egyes szó után megcsóválom a fejem. Remélem rájön, hogy én nem fogok engedni a kérésének.
Vagy mégsem jött rá.
Talán jöbb lett volna ha elhittem volna neki, hogy menjek el a közeléből. Ugyanis hirtelen azt vettem észre, hogy kezei a mellkasomon landolnak miközben hátra felé esem. De én sem hagytam magam. Ahogy a szőnyegre kerültem, úgy kaptam a lába után aminek következtében rajtam kötött ki. Feje pedig közvetlen az enyémmel volt szembe. Mélyen a szemébe néztem és csak cselekedtem. Ajkaimat erősen nyomtam az övéihez, miközben egyik kezemmel erőteljesen a fenekébe markoltam amire Ő egész testével megremegett és amitől én csak még jobban beindultam, majd gondolkodás nélkül a másik szabad kezemmel a farmerját gomboltam ki és csúsztattam tenyeremet egyenesen a dudorodó férfiasságához. Mit mondjak, eléggé tetszett az a tudat, hogy tőlem keményedett meg neki ennyire.
Azonban van az a mondás, hogy minden jó pillanatnak hamar vége szakad. Hát az én jó pillanatomnak egy rohadt távirányító vetett véget ami a homlokomon landolt és amit Liamtől kaptam.
A fájdalom a homlokomba másodpercek alatt terjedt szét, amitől rögtön lebénultam így Liamnek volt ideje kihasználni az alkalmat és felállt rólam, majd újra kezébe vette a távirányítót és maga elé tartotta mint egy pisztolyt. Az volt számára a védekezés. - Ezt még egyszer ne próbáld megcsinálni! - kezeiben remeg a távirányító és gyorsan szedi a levegőt. - A fenekem tabu a számodra. Úgy ahogy a farkam is! Nincs jogod hozzám érni, az akaratomon kívül. - istenem, mint egy politikus. Engedélyt kellett volna kérnem Tőle, hogy meg- e dughatom? Bocs, de én a pillanatnak élek. 
- Miért ha megkérdeztem volna, hogy ki- e verhetem a farkad, mi lett volna a válaszod? - dörzsölöm a homlokom. Már másodszor kerültem padlóra miatta. Van benne erő az biztos. Mikor fog már végre Ő is padlóra kerülni, de miattam? 
- Természetesen az, hogy nem! Miért mit vártál? Azt, hogy engedem magam khm...megerőszakolni? - itt elgondolkozik, majd maga elé mered és úgy kezd el motyogni az orra alatt. - A fiúk megtudják egymást erőszakolni? - kérdezi magától. Biztos, hogy nem akarta ezt hangosan kimondani. Bírom mikor ilyen kis naiv.
- Igen, egy pasi meg tud erőszakolni egy másik pasit - meglepetten pislog felém, ugyanis azt hitte, hogy az előző kérdését nem mondta ki hangosan. - Tudod, hogy? - válaszát nem várom meg, hanem rögtön magyarázatba kezdek. - Hátulról nyomja a farkát az áldozatba, sikosító nélkül és...
- Igazából nem is vagyok rá kíváncsi. - szakít gyorsan félbe elszörnyedve. 
- Kipróbáljuk? - csillanak fel a szemeim, de ahogy észre veszi, hogy felállok a szőnyegről dobásra lendíti a kezét amiben a távirányító van, és mivel nem akarom, hogy az a vacak megint a homlokomon landoljon így inkább megállok. - Dugtál már análisan? 
- Mi közöd van hozzá? - húzza fel az orrát.
- Szóval nem. - bólintok. Lefogadom, hogy Chloen kívül nem is volt más csaja. Sőt Chloveal is csak havonta egyszer szexelhettek. Vagy pedig soha. De ha soha nem dugtak Chloeval, akkor ezek szerint...- Könyörgöm mond azt, hogy nem Perrie vette el a szüzességed. - de a választ tudom. Látszik, hogy zavarban van. Azzal próbálja nyugtatni magát, hogy a hajába túr, de a válasszal nem sokat várhat mivel megköszörülöm a torkom és úgy várom, hogy mondja el az igazat. Az igazat amit valójában már tudok, de akkor is az Ő szájából akarom hallani.
- Chlo eléggé szereti a hagyományokat. Mikor először randiztunk rögtön szembesített a ténnyel, hogy tisztasággyűrűt visel - tisztasággyű? Mi az Isten az a tisztasággyűrű? Én az efféle ártatlan szarságokkal nem vagyok tisztában. Könyörgöm tizenhárom lehetettem, mikor általános sulis tesis tanárnőm leszopott. Igazából csak gyakornok volt, de nekem köszönhetően rájött, hogy nem neki való a tanítói állás, mivel izgatónak tartja a gyerekeket. Azóta egy hűvös cellában üldögél, mivel bepróbálkozott a diri fiánál, aki rögtön jelentette az apjának, a férfi pedig pedofília gyanújával feljelentette a tanárnőt.
- He? - bírom mikor semmit nem fogok fel valaki mondandójából. Liam megforgatja a szemeit, majd magyarázatba kezd.
- A tisztasággyűrű annyit tesz, hogy a viselője megfogadja azt, hogy a házasságig szűz marad - magyarázza komolyan Liam, belőlem pedig egyszerre tör fel a röhögés. Nincs olyan marha aki megfogadja. Helyesbítek, nincs olyan marha aki be is tartja. Chloe nem tartotta be. Hisz félre kúrt.
- Szerintem csak hozzád nem volt gusztusa. - nevetem ki jóízűen, aztán hirtelen neki is leesik. - Tudod él a Földön az a Logan nevezetű srác, akivel megcsalt. - és ez az a pillanat mikor sokkolva leül a kanapéra, holtsápadtan és ökölbe szorulnak a kezei.
- Bassza meg...- morogja hangosan. 
- Téged jól átvertek. - ülök le közvetlen mellé, de erre rögtön feláll, majd a falhoz sétál és bele üti a fejét. - Komolyan elhitted neki azt, hogy nem akar dugni az esküvőig? 
- Akár mikor bepróbálkoztam nála ellökött magától, és a gyűrűjét mutogatta, én pedig mivel nem akartam elveszíteni bele törődtem a sorsomba. - szinte elsírja magát a naivitásán. 
- Egy balfasz vagy. - jegyzem meg nevetve. Válaszadás képpen kapok egy fancsali grimaszt. 
- Viszont ez még akkor sem jelenti azt, hogy meleg vagyok. - mondja határozottan. 
- Visszacsókoltál. - emlékeztetem mosolyogva.
- Mert elakartam menni Perrietől, és tudtam, hogy ez ügyben csak rád számíthatok. Viszont...-nem tudja tovább mondani, ugyanis megcsörren a telefonom. Unottan nyúlok a farmerom hátsó zebéhez majd húzom ki a telefonomat aminek kijelzőjén Marco neve virít. Mit akar ez? Amint a telefont a fülemhez emelem, Ő rögtön beszédbe kezd.
- Mr. Tomlinson, Perrie kisasszonynak szüksége van az egyik alkalmazottunkra. - kezd bele. Mit tervezel már megint kicsi Perrie?
- Mi közöm van nekem ehhez? - kérdezem megsemmisülten. Jelenleg nem akarok Perrie közelébe kerülni. Félő, hogy nekem támad amiért elvettem a sráccát.
- Csak annyi, hogy Harry Stylest akarja - csúszik ki a száján a név, amitől görcsbe rándul a gyomrom és eszembe jut az amit Perrie a fejemhez vágott. Mit akar Harrytől? Harry az én titkom. Hozzám tartozik. - És köztudott tény, hogy csak magának van elérhetősége a fiúhoz. Szóval ha lenne olyan kedves és előkerítené...- hirtelen megszakítom a hívást. Perrie Harryt akarja. Harryn akarja levezetni a dühét. Meg akarja ölni. Először kefélni akar vele, majd megöli pont úgy mint az összes többi áldozatát. Ezt nem engedhetem.
- Szóval utolsó szó? Dugunk? - intézem Liamnek a kérdést.
- Hagyj békén, mondtam már! Komolyan beszélek Louis, téged foglak feljelenteni zaklatásért és nem Perriet. - miért mindenki Perriet imádja? Miért mindig Ő a jó kislány? Senki nem veszi észre, hogy mekkora egy picsa? Mégis mindenki Őt választja helyettem.
- Szánalmas vagy Payno - csóválom meg a fejem és visszacsúsztatom a telefonomat a zsebembe. - Bele zúgtál és most abban reménykedsz, hogy viszonozza az érzéseidet. Csak történetesen Ő le sem szar. Ha tudni akarod már más farkát szopogassa, miközben Te itt rinyálsz. - mellé lépek majd megpaskolom az arcát és ismételten csak kihasználom a sebezhetőségét, majd egy gyors puszit nyomok az arcára, mire Ő felmorog és kicsit sem kedvesen lök el magától. - Húzz el innen Liam. - mondom komolyan, majd az ajtót veszem irányba. Kezem már a kilincsen van, mikor ismét meghallom utoljára a hangját.
- Ha találkozol Vele, mond meg neki, hogy sajnálom. - nem fordulok vissza felé, ugyanis képes lennék agyon verni amiért ezt mondta. Miért nem tudja utálni Perriet? Utálnia kellene, erre Ő azt mondja, hogy sajnálja. Még Ő kér bocsánatot. Arra várhat, hogy áttadom az üzenetét a szerelmének. Ha rajtam múlik ezek ketten soha nem fognak újra találkozni...

2015. október 31., szombat

| Part 25 : - Hazug |



Meleg. Liam meleg. Hogy tud ebbe valaki bele törődni? Hetekig arra pocsékoltam az időmet, hogy egy meleg sráccal dugassam meg magam. Mégis, hogy nem vettem észre a jeleket? Pedig tuti, hogy voltak jelek, csak engem vakított el a rajongás. Tényleg mindig kifogom a legnormáltalanabb pasit a világon. És én még kezdtem Őt megkedvelni. Te jó ég, ez gusztustalan. Amúgy is ez az Ő hibája. Miért nem tudta megmondani rögtön az elején, hogy hiába is próbálkozom úgysem fogja soha élvezni a szexet velem. Na és a volt menyasszonya? Ő tudhatta, hogy a vőlegénye igazából másfelé kacsingat? Vagy pedig Liam tényleg ennyire jó színész. Egyszerre volt Chlovel és mellette más pasik farkát szopogatta. Gusztustalan. Lehet, hogy Chloe azért nem keresei Őt, mert tudja, hogy így a legjobb. Abban a hitben élhet, hogy mostmár Liamnek nem kell eltitkolnia másságát. Király. Mindenki tudott róla csak én nem. Basszus.
Átázott ruhákkal ülök bele az autómba, majd szorítom meg a kormányt és azon gondolkozom, hogy most mi legyen. El kell tűnömm erről a helyről és ki kell jól szellőztetnem a fejem. Pasikra van szükségem. Mocskos, gazemberekre akik bántani akarnak. Ölni akarok. Le akarom vezetni az elmúlt hetek feszültségeit. Férfiakat akarok akiket Liam miatt fogok megbüntetni. Jó hosszú órákig szórakozni akarok és arra akarok vissza jönni, hogy Liamnek hűlt helye van. Vajon lesz rá bátorsága, hogy elmenjen? Szabad utat kapott. Attól nem félek, hogy a rendőrségre megy. Ahhoz túl gyáva.
Vagy az is lehet, hogy úgy dönt Louis-val marad. Azt hiszem holnap kell vennem egy új kanapét is. Kitudja, hogy mennyi ocsmány dolgot műveltek rajta.
Louis.
Hm, vajon mikor melegedett be? Vagy Ő is mindig az volt, a csajozós énje pedig csak egy álca volt? Ki kell derítenem.
Gondolkodnom sem kell, hogy hova akarok menni. A szakadó eső ellenére mint egy őrült úgy hajtok az utakon, közben pedig abban reménykedem, hogy senki nem áll az utamba. Amikor megállok a klub előtt, szinte még az ajtót is elfelejtem becsukni, ugyanis annyira figyelem az ajtóban álló biztonsági őröket. Magamba káromkodok, mikor a megszokott két nagy melák néz rám, majd enged utat. Az a kis nyomi természetesen nem dolgozik. Basszus még csak a rendes nevét sem tudom! Hónapok óta nem láttam itt a fürtös fejét. Lehet, hogy már nem is dolgozik itt. Muszáj itt dolgoznia, ugyanis csak Ő adhat kérdést arra, hogy Louis igazából tényleg meleg e. És ha meleg, hát az eléggé kellemetlen lesz rám nézve. Most komolyan, akkor Louis-val kellene versengenem Liamért! Hát miez már? Egy farokra játszunk a testvéremmel, - jobban mondva majdnem testvéremmel. Gáz.
- A bájos Perrie Edwards, ma újra ellátogatott közénk, hosszú idő után. - Marco mindig ilyen szörnyen nyálasan beszélt? És mi ez a fehér nadrág, meg fehér ing? Oké, nem gondolhatom most mindenkiről hirtelen azt, hogy meleg, csak azért mert két idióta teljesen összezavart. Pedig jelen esetben úgy gondolom, hogy Marco sem csak a csajokat szereti. Elmosolyodom és hagyom, hogy két puszit nyomjon az arcomra. Legszívesebben ellökném magamtól, de nem teszem. Egyrészt azért nem mert Ő a felelős a klubbért mikor én nem vagyok. Másrészt pedig eléggé közeli viszonyban van az apámmal. - Kellett felvennünk egy új pultos fiút, ugyanis az előző Kölyöknek nyoma veszett. - oh, tanácsos lett volna szólni, hogy Liamet én mentettem fel a munka alól. Eléggé sokat dolgozott nekem, amit nem élvezett úgy ahogy a pultos melót sem.
- A Kölyök miatt nem aggódnék. - válaszolom és a táncoló tömeget pásztázom. Nem Liam miatt vagyok most itt. Vagyis lényegében miatta vagyok itt, de igazából Louis érdekel és a románcai. - Azonban érdekelnek a kidobó srácok. - fordulok Marco felé aki értetlenül pislog. Soha nem érdekeltek az alkalmazottak. Mindig Marco és Louis dolga volt az, hogy kit vesznek fel. Számomra csak az volt a lényeg, hogy ne menjen csődbe a klubb.
- Ott nincs változás - válaszolja egyszerűen, de mikor meglátja kérdő pillantásomat tovább folytatja. - Mitch, Josh, August, Jeremy, Juan, Carlos, már évek óta itt vannak és eddig remekül végezték a dolgukat. Azonban ha valami probléma van...- határozottan emlékszem, hogy a fürtös srác neve Harry volt, vagy Harold? Louis rengeteget beszélt róla, ugyanis szokatlanul jól kijöttek. Akkor Marco Őt hogy- hogy nem említette meg?
- És mi van Harryvel? - pislogás nélkül várom a választ, és idegességemben végig nyalok a vörös ajkaimon. Marco szinte már riadtan pislog rám. Én is félek saját magámtól.
- H-Harryvel? - dadog és izzadni kezd. Úgy próbál tenni mint aki nem tudja, hogy kiről is beszélek.
- Tudod, olyan göndör hajú fiatal srác. Rengeteget szórakozott Louis-val. - magyarázom, mire Marco hatalmasat bólint. Végre leesett neki, hogy kiről is dumálok. Hurrá. - Ő hol van?
- Iskolában - hangja egyszerű ahogy választ ad. Értetlenül ráncolom össze a homlokomat ugyanis fogalmam sincs, hogy mit akar ebből kihozni. Tudtam, hogy a srác fiatal, de nem hittem volna, hogy annyira, hogy iskolába kelljen járnia. - Párszor volt itt kisegíteni és ennyi. - szóval nem dolgozott is rendes alkalmazottként. Francba.
- Őt akarom. - mondom komoran. Marco még jobban izzadni kezd.
- Mondtam, hogy szinte még gyerek. Tizennyolc éves múlhatott. Nem hívhatom Őt csak úgy ide, hétköznap éjjel. - egy zsebkendőt húz elő a zsebéből majd azzel kezdi el törölgetni verejtékező homlokát. Nem szeretem ha ellenkeznek nekem.
- Vagy ide rendezed a srácot most azonnal. Vagy pedig elvonulunk hátra az irodákhoz és egy golyót repítek a homlokodba. - fenyegetem meg és a hatás kedvéért a táskámra mutatok amiben tényleg ott lapul egy pisztoly, de eddig nem volt tervembe használni. Azonban Marco kezd kihozni a béketűrésemből. Kell nekem ez a Harry gyerek. Tudom, hogy a férfinak elég volt ennyi ahhoz, hogy előkerítse Harryt.
- Ahogy parancsolja Miss. Edwards. - nyel egy nagyot, majd azt látom, hogy hátat fordít és eltűnik.
Önelégülten bólintok, majd a pultot veszem célpontba. Egy lány szolgál ki, akinek a jelenléte szó szerint irritál. Viszont ahogy az italomat várom, azon töprengek, hogy mennyivel nyugodtabb életem lenne most, ha pár héttel ezelőtt is ez a lány szolgált volna ki, és nem pedig Liam.
Azt hiszem, hogy ez után a kis kaland után, olyan embereket fogok engedni ide felvenni akiket látok. Liam életem legnagyobb hülyeségei közé tartozik, és ezt most úgy mondom, hogy elég kevés dolog van amit megbántam. Például egy férfi halálát nem sajnálom. Sőt inkább gyarapítanám a számukat a temetőben. Úgy ahogy azt sem bánom, hogy senkit nem engedek magamhoz közel. Élő példa Liam. Túl sokat tudott rólam, így sebezhetővé tett. De téved ha azt hiszi, hogy még egy csepp könnycseppet fogok hullattni miatt. Nem, most rajta a sor, hogy megint sírjon. Remélem, hogy visszamegy a menyasszonyához, aki páros lábbal rúgja majd ki. És akkor mi lesz vele? Háza nincs, családjáról nem tudok úgy ahogy a barátairól sem. Hisz senki nem kereste Őt, pedig eltűnt.
Azonban Liam még várhat a büntetésére. Louis kis műsora valahogy jobban felmérgesített. Mikor akarta elmondani, hogy meleg? Hány pasival volt már élete során? Egyaltalán, hogyan melegedett be? Azt velem úgysem veteti be, hogy mindig is meleg volt. Akkor nem tudott volna elélvezni bennem. Márpedig Ő megtette és nem is egyszer. Hallottam már olyanról, hogy valaki szex közben mást képzel az alatta lévő személy helyébe. Talán Louis is állandóan ezt tette. Egy másik fiút képzelt a helyembe miközben velem csókolózott.
- Nem maradhatok itt. Ha a szüleim megtudják, hogy kiszöktem, akkor nekem végem...- egy rekedtes mély hang csendül fel mögül. A poharamat leteszem a pultra és érdeklődve bámulok hátra. Marco és egy biztonsági őr épp Harryt szorítja a karjánál fogva aki minden áron menekülni próbálna. Elmosolyodom ahogy felállok, majd jelzek a két férfinak, hogy ne szorítsák már annyira szegény srácot. Marco kelletlenül engedi el a fürtöst, és csodálkozik is mikor meglátja, hogy a fiú nem próbál szökni. Gőzöm sincs, hogy hogyan rendezték ide, de eléggé parázik állítólag a szüleitől. Hogy engedhette meg Marco, hogy egy tizennyolc éves kölyök itt dolgozzon? - Maga Perrie Edwards, igaz? - szinte csodálattal ejti ki a nevem. Ahogy rá mosolygok, hatalmasat nyel és megigazítja a nadrágát. Kisfiú. Egy nő láttán rögtön feláll a farkuk.
- Kérlek tegezz. - könyörgök, ugyanis annyira cikinek találom ezt a hivatalos stílust. A pasim lehetne könyörgöm.
- Oké. - bólint egy apró mosoly kíséretében, de aztán hirtelen megint elkomorul. - Akkor sem maradhatok itt. Holnap korán kelek és...- besokallok a rinyálásán. Megforgatom a szemeimet majd lassan megindulok felé. Mikor tisztes közelségbe érek, a kabátja gallérja ujjával kezdek el játszani.
- Harry a neved, ugye? - kérdezem kedvesen. Félősen bólint. Hogy lehet egy ilyen nyápic srác kidobó egy klubban? - Mond csak Harry, nem akarsz meginni velem valamit az irodában? - közelebb hajolok az arcához, majd lágyan megpuszilom. A szívverése felgyorsul és akadozva szedi a levegőt. - Nemleges választ sajnos nem fogadok el. - az arcába lógó pár göndör fürtöt hátra símítom, majd karon ragadom és elkezdem húzni. Természetesen nem ellenkezik.
Végig sétálunk a parketten, majd az egyik eldugott folyosót veszem célpontba. Vezető lévén még szép, hogy van külön irodám, csak történetesen Louisval kell osztoznom. Így a két íróasztal elveszi a helység hangulatát. Ha bele gondolok hogy azokon az íróasztalon hányszor keféltünk már, szörnyet halok. A kanapét azután hozottuk, hogy az egyik íróasztal széttörött alattunk, majd Louisnak lett egy lila folt a fenekén attól ahogy a földre zuhant, ugyanis pont Ő volt alul.
Harryt a kanapéra nyomom, majd az íróasztalhoz tipegek, ahol egy pezsgősüveg áll két pohárral. A poharakat és az üveget megfogom majd azok társaságában ülök le Harry ölébe. A fiú rögtön megremeg, de mást nem mer csinálni. Az egyik poharat a kezébe nyomom és töltök neki az italból.
- Nem iszom - ellenkezik rögtön, majd heves magyarázkódásba kezd. - Reggel suli van...
- Hogy dolgozhattál itt, miközben csak tizennyolc vagy? - kérdezem rögtön kezeimmel pedig átkarolom a vállát. Elpirul, majd leszegi a fejét.
- Tudja...tudod...kellett a pénz, és mikor állás után keresgéltem betértem ide. Marco nem akart felvenni, de aztán jött Louis - hoppá témánál vagyunk. - Azt mondta, hogy az Ő felügyelete alatt dolgozhatom. Szóval mikor Ő itt volt, akkor dolgozhattam én is. Ritkán jöttem csak, mivel Louisnak nem volt sokszor szüksége rám. - Szüksége? Louis kihasználta? Liam azt mondta, hogy azért csókolózott Louis-val mivel megfenyegette. Nem, inkább azt ígérte neki, hogy szabadon engedi, Liam pedig ezért megcsókolta. És most Harry azt mondja, hogy Louisnak csak akkor kellett mikor szüksége volt rá.
Hirtelen befogja a száját, majd csak bámul. Kellemetlenül hosszú ideig bámul. Ha Harry és Louis között volt valami akkor ki tudom deríteni. Ugyanis ha Harry meleg, akkor én nem hoznám Őt lázba. Nem csókolna vissza. És ha Harry meleg lenne, akkor biztosra tudnám, hogy Louis is az.
Nem szoktam kiskorúakat bántani. Sőt még csak a közelükbe sem menni. De jelenleg szarok a szabályaimra. Meg kell tudnom, hogy mi a helyzet Louis-val.
- Miért bámulsz ennyire? - kérdezem kuncogva. Istenem, de nincs kedvem most ehhez. Viszont szép zöldek a szemei. Sajnálom, hogy ezt kell vele tennem. Hiszen még gyerek! De sajnos rosszkor volt rossz helyen.
- Nem 'tom - mondja elvarázsolva, de le sem veszi szemeit a vörös ajkaimról.
- Meg szeretnél csókolni? - nyúlok az álla alá és felemelem a fejét. Még jobban elvörösödik és kínosan felnevet. Bele túrok a hajába, majd állánál fogva közelebb húzom magamhoz, ám mikor az ajkunk össze érne, megszólal.
- Dugtam Louis-val. - mondja gyorsan. Elhúzódom, de ettől csak bepánikol. Gyorsan ment. - Nem vagyok meleg, vagyis talán az vagyok, de mégsem. Louis azt mondta, hogy gazdaggá tesz, ha azt teszem amit Ő mond. Ki sem néztem volna belőle, hogy meleg! De ez nem ok arra, hogy rád ne tudnák felizgulni. Csak hirtelen most furcs, hogy kedves vagy velem, és nem kényszerítesz arra, hogy szexeljek veled... - és csak mondja és mondja idegesen. Liam pontosan ugyan ezt mondta. Louis ekkora barom lenne?
- Szóval azt állítod, hogy Louis meleg és megfenyegetett? - kérdezem végül, de szerintem ez nem is kérdés. Ez az igazság. Louis Tomlinson egy köcsög, aki hazudozik mindenkinek, csak azért, hogy neki jó legyen.
- I...- akarja mondani Harry, de kivágódik az ajtó.
- Be ne merd fejezni Styles, mert úgy meg leszel baszva, hogy megint hetekig nem fogsz tudni lábra állni!

2015. október 29., csütörtök

| Part 24 : - Meglepetés |

Hellóóó!! mivel a tegnapi rész elég sokatokat sokkolt így úgy gondoltam, hogy ma is hozok egy friss részt hátha majd ettől jobb kedvetek lesz :D megszokhatnátok már vége, hogy imádok hirtelen fordulatokat tenni...ez van...komizniiiii




| PERRIE |

- Haza megyek! - jelentem ki határozottan miközben idegesen csúsztatom vissza a telefonomat a nadrágom zsebébe. Kerek tíz órája jöttünk el New Yorkból, de ezalatt a tíz óra alatt vagy ezerszer próbáltam hívni Louist, de eddig sikertelenül. Pedig az orrára kötöttem, hogy mindig vegye fel a telefont. Erre mit csinál? Nem veszi! Még szép, hogy hülye gondolataim támadtak. Mi van akkor ha Liam máris megpróbált megszökni és Louis most azért nem veszi a telefont, mert Őt keresi? Vagy lehet, hogy már nem is keresi mivel Liamnek volt ideje elmenni, Louis pedig fél felvenni a telefont. Nem szokása az, hogy nem veszi fel, nem is tudna élni a mobilja nélkül. Tuti, hogy történt valami. Én pedig Monacoban vagyok! Nem fogom elveszíteni Liamet valami hülye kirándulás miatt. - Hülye ötlet volt eljönni. - mondom keményen, majd felhúzom a kabátomon a cipzárt és ma már másodjára kezdem el húzni magam után a bőröndömet. Anyám a szoba másik végében áll és épp azzal foglalkozik, hogy az összes ruháját tökéletesen rendezett módon tudja betenni a szekrénybe. Nehéz feladatnak bizonyul ugyanis a szekrény túl kicsinek bizonyul az Ő nagy ruhamennyiségéhez. Talán az öt bőrönd ruha, plusz két bőrönd cipő túlzás volt egy három napos kiruccanáshoz. Néha elgondolkozok azon, hogy a családban én vagyok a huszonkét éves vagy az anyám. Szerintem fordítva.
Dacos léptekkel tipegek a hotelszoba kijáratához, ám a kezem még csak a kilincsen van, mikor az anyám erélyesen szól rám. - Hová ilyen sietősen kisasszony? - von kérdőre, majd dühösen csapja be a szekrény ajtaját, hosszú szőke haját pedig hátra dobja. Ezzel a mozdulatával pontosan úgy néz ki mint én mikor a hajamat dobálom. Lehet, hogy pontosan ugyan így fogok kinézni ötven évesen. Na ne már, nem akarok ráncos és agyonplasztikázott lenni. - A csajos kiruccanás még csak el sem kezdődött, Te pedig máris el akarsz menni Tőlem. - mivel tőled, csak menekülni lehet. Utálok az anyámmal összezárva lenni.
- Muszáj haza mennem - vágom rá és dobbantok egyet a lábammal. Nem fog tudni megakadályozni. Már rég otthon kellene lennem, sőt el sem szabadott volna jönnöm. Rossz ötlet volt Louisra bíznom Liamet. Louis egyszerűek képtelen felfogni, hogy mennyire fontos nekem az, hogy Liam a fenekén maradjon. Viszont azt is tudom, hogy mind a ketten rettegnek tőlem. Louis tudja ha mer valami rosszat tenni ellenem, akkor a formás seggébe kap egy kis ólom golyót. Liam pedig, nos Ő már attól retteg ha csúnyán ránézek. - Ne várd azt, hogy elmagyarázzam, hogy miért. Úgysem értenél meg. - teszem még hozzá gúnyosan. Anya szemöldökei az egekbe szökkennek, majd karba fonja a kezeit és megindul felém. Rettegés fog el ahogy közeledő alakját figyelem.
- Köze van a honvágyadnak a fiúhoz akit hetek óta a szobádban tartsza, kikötözve? - von kérdőre egy hamis mosoly kíséretébe. Belém fagy a szó. Honnan tud Liamről? Louisnak eljárhatott a szája? Kitekerem a nyakát, csak jussak haza! Már így is tele van a nemlétező tököm a viselkedésével.
- Honnan tudsz Liamről? - kérdezem bosszúsan. Nem hazudhatok az anyámnak.
- Á, szóval Liamnek hívják - kezd el bólogatni. - Hm, a fiú lettél volna a Te neved is Liam lett volna...- nosztalgiázik mosolyogva. Képzeletben megfojtottam, a holtestét pedig megetettem egy gyilkos cápával. - Mi van ebben a Liamben ami ennyire megfogott? Jól néz ki? Jó az ágyban? Nagy a szerszáma? - tudja, hogyan kell kényelmetlen helyzetbe hoznia.
- Ha nem gond ezekre inkább nem válaszolnék. - köszörülöm meg a torkom miközben egyik lábamról a másikra állok.
- Akkor miért tartod fogva? - faggat tovább. - Ha nem lenne benne semmi, akkor nem csinálnád vele ezt. - a helyzet kezd minél kényelmetlenebbé válni a számomra. - Hallgattak Perrie Louise Edwards, és csakis az igazat akarom! - ragadja meg a karom majd szó szerint lenyom az ágy végébe és fölém áll. Úgy érzem magam mintha épp vallatnának. Régen rossz ha a teljes nevemen szólít.  - Ugye tudod, hogy ez amit csinálsz bűncselekmény?! Remélem nyomós okod van, amiért fogva tartod.
- Nem börtönbe van az Istenért! - van egy olyan érzésem, hogy ez az egész csajozós kiruccanás csak Liam miatt van. Anyám így próbál óvni. - Egyszerűen csak...bírom. - nyögöm ki amin saját magam is meglepődök. Liamtől annyira sokszor hallottam a bírlak szócskát, hogy megmaradt bennem. - Viszont Ő nem - sóhajtok fel szomorúan. Ha akkor este a klubban nem rázott volna le, akkor nem akartam volna megszerezni magamnak. - És ebbe baszottul nem tudok bele törődni...
- Vigyázz a szádra Hercegnő! - kezd el mutogatni felém a mutatóujjával, de besokkallok. Felállok és kis híján fellököm anyámat. A szavak csak úgy feltörnek bennem.
- Anya fel tudod Te azt fogni, hogy nem kellek egy fiúnak? ÉN! Úgy viselkedik velem mint egy lánnyal. Nem flörtöl velem, nem dícsérget. Normálisan viselkedik velem. A normálisabbnál is normálisabban, ami engem kikészít. Nem hiszem el, hogy nem veszi észre a konkrét jeleket! Könyörgöm, Ő volt életemben az első srác akit leszoptam! - kínlódva felnevetek, és furcsa mód jól esik kiönteni a szívem az anyámnak. Annak pedig még jobban örülök, hogy figyelmesen hallgat és nem szól közbe. - Még a nagyihoz is képes voltam magammal vinni, sőt Londonnal is összeverekedtem csakis miatta. És mi volt a hála? A szemembe mondta, hogy utál és számára csakis a menyasszonya a legfontosabb mivel szereti, és, hogy mindent elkövet, hogy megszökjön tőlem, majd egyenesen a rendőrségre megy. - akaratom ellenére egy könnycsepp csordul ki a szememből. Nem foglalkozom vele. Mostanában túl sokat bőgök a semmin. - Nézz rám, egy fiú miatt sírok. - szipogok fel majd levágódok a szőnyegre és a térdeimbe temetem az arcom. Érzem, hogy anya leül az ágyra majd kezeit megérzem a hátamon.
- Nem gondoltál még arra, hogy mindezt elmondod Neki? - lassan emelem fel a fejem, majd szörnyülködve pislogok felé. Hogy mondjam el Liamnek az igazat? Akkor oda lenne az imidzsem, többé nem félne Tőlem. - A fiúk örülnek neki mikor egy lány szerelmet vall nekik. - meséli, én pedig rögtön felugrom a szőnyegről. Szeretem? Kit? Liamet? Hülyeség!
- Én nem szeretem Őt. - vágom rá gondolkodás nélkül.
- Ó, dehogyis nem - int egyet a kezével. - És a jelek szerint ez a Liam fiú is - kacsint felém pimaszul. Értetlenül bámulok. - Ha nem így lenne, akkor mindent megtett volna azért, hogy tudjon megszökni Tőled. De nem tette, pedig lett volna rá alkalma.
- De hisz...
- Azért annyira Ő sem hülye, hogy hangoztassa azt, hogy bele szeretett abba a lányba aki elrabolta. Hisz utálnia kéne Téged amiért ezt tetted vele. De még mindig veled van. - és ez az a pillanat mikor a nyakába vetem magam és jól megölelem. Ilyen pillanatban már az elmúlt tíz évben nem volt szerencséje. Viszont most hálás vagyok neki, mindenért. Senkinek nem mertem volna így az érzéseimről beszélni. Érzem, hogy anya remeg a sírástól. Ezér is engedem el, de mielőtt elmennék megpuszilom és úgy hagyom magára.
Még a bőröndjeimet sem viszem úgy indulok vissza repülőtérre. A taxiből hívom fel Gast, hogy készüljön indulásra a magángéppel mivel haza megyek. Fél óra múlva pedig már a levegőben vagyok és azon töprengek, hogy vajon mit mondjak Liamnek. A legjobb lesz az ha először is eloldozom, és bocsánatot kérek Tőle, mindenért.

Éjfél előtt landol a gép New Yorkban. Louis még mindig nem veszi a telefont. Azzal nyugtatom magam, hogy biztos alszik. És ez az állításom megerősödik mikor a lakosztályba benyitok. Ám mikor áttlépem a küszöböt, az ebédlő felől hangos nevetés töri meg a csendet. A hang Louishoz és Liamhez fűződik. Kissé mérges leszek, ugyanis direkt kikötöttem Louisnak, hogy ne oldozza el Liamet. Erre mit csinált? Eloldozta, ráadásul még a szobából is kihozta.
Kezeim ökölbe szorulnak és a lehető leghalkabb lépésekkel indulok meg a szoba felé. Fejjemmel bekukucskálok, és hirtelen káprázni kezd a szemem.
Louis tenyere Liam arcán van amit aztán végig simít a fiú arcán majd maga felé húzza. Liam pedig nem ellenkezik. Még akkor sem mikor Louis feje már csak pár miliméterre van a szájától. Most megfogja csókolni Liamet, Ő pedig nem fog ellenkezni?
Elkezdem a fejemet hevesen csóválni, és reménykedem benne, hogy a csók nem fog megtörténni. Azonban az Égiek ellenem vannak, mivel alig pár másodperc múlva Louis hevesen falja Liam ajkait. Liam pedig visszacsókol. Engem soha nem csókolt vissza! Liam meleg? Ez választ ad arra, hogy miért volt velem mindig olyan elutasító. Nem, ez nem lehet.
- Khm! - köszörülöm meg a torkom jó hangosan, a párocska pedig rögtön szétugrik. Liam falfehér, Louis paprika vörös. A legtöbb esetben nevetnék a kinézetükön, de jelenleg nem tudok nevetni. Ugyanis undorodom Tőlük. - Csak nem megzavartam valamit? - kérdezem. Liam az aki feláll és megindul felém. - Ne gyere a közelembe! - parancsolom keményen. Megáll és szégyenkezve lesüti a szemeit. - Szólhattál volna, hogy meleg vagy! Akkor legalább nem csináltam volna komplett hülyét magamból. - ezt a cikit. Észre vehettem volna a jeleket.
- De nem vagyok. - állítja komoran. Ingerülten felnevetek.
- Tényleg? Akkor miért smároltál az állítólagos nőcsábász tesómmal? - itt jelentőségteljesen Louisra pillantok. Fél rám nézni. Mit nem adna azért ha láthatatlan lenne. - Mond csak Louis, kit képzeltél a helyembe mikor belém élveztél? Talán Harryt, a volt kidobó srácot? - mindig is éreztem, hogy volt közöttük valami. Louis túl feltűnően szokta méregetni Harryt. Nem foglalkoztam vele, mivel lehetetlenségnek tartottam, hogy Louis a fiúkat szereti. Hisz annyiszor elélvezett bennem.
- Senkit. - motyogja alig hallhatóan Louis.
- Ühüm, szóval egyikőtök sem meleg - bólogatok töprengve. - Akkor miért smároltatok? Biztosan véletlen volt. - jézusom.
- Louis azt ígérte ha megengedem neki, hogy csináljon velem amit csak akar, akkor elenged - Liam ismét egy lépést tesz felém. Én pedig egyet hátra. - Perrie, ha meleg lennék akkor soha nem állt volna fel rád a farkam! Ennek csak van valami jelentősége. - nem nincs jelentősége. Már nincs. Elegem van, és most már tényleg. Nem érdekel ha felad a zsaruknak. Nem érdekel vele kapcsolatban semmi.
- Szabad vagy. - jelentem ki komolyan. Álla a padlón landol.
- Hogy mi? - kérdezi értetlenül.
- Most elmegyek. Ha vissza jövök nem akarlak itt látni. Azt csinálsz amit csak akarsz. Mehetsz a rendőrségre, engem már nem érdekel - felhúzom az orrom és próbálok erős maradni. -Átvertél. Hülyére vettél..,- nem fejezem be megfordulok és hátat fordítok neki, majd emelt fővel elindulok.
- Bírsz? - nyúl a karom után és próbál vissza húzni. Csak felé fordítom a fejem.
Nem válaszolok. Bírom e? Fogalmam sincs. Jelenleg undorodom Tőle. Nem vagyok hajlandó szólásra nyitni a számat. Nem csak tőle undorodom, hanem magamtól is. Mi történik velem? Ez nem én vagyok. Én nem lehetek gyenge. És nem is leszek az. Azért raboltam el, hogy fájdalmat okozzak neki. A baj az, hogy elfelejtettem milyen az mikor valakinek fájdalmat okozok. Eltűnt a durva énem. Hetek óta nem öltem. Hetek óta senki nem könyörgött az életéért. Asszem ideje változtatni ezen.
Megfordulok, felhúzom az orram és rezzenéstelen arccal hagyom el a helységet. Kezem már majdnem a kilincsen van mikor úgy döntök mégsem hagyom szó nélkül a kapcsolatukat. - Jó szórakozást a dugáshoz. Mondhatnám azt, hogy ne felejtsetek el gumit húzni, de felesleges ezt megemlítenem. Ó majdnem elfelejtettem a legfontosabbat, sikosítót találtok a fürdőszobai szekrény legfelső fiókjában. Még soha nem volt használva, ugyanis sejtettem, hogy egyszer még valaki hasznát veszi. Úgy tűnik, Ti hasznát veszitek, de aztán okosan ám fiúk azzal a sikosítóval. - a két srác szája a padlón landol, de szólni nem mernek. Erőteljesen csapom be magam után az ajtót és egy terven gondolkozok amivel fájdalmat tudok okozni, először is Louisnak.

2015. október 28., szerda

| Part 23 : - Vigyázz rá |

Hellóóó!!! Ígértem, hogy a szünet alkalmából teszek fel a héten még új részt a szombaton kívül, nos itt a fejezet ami különös mód Louis szemszögéből van, és olyan dologról írtam ami még számomra is új,,,viszont örülnék neki ha Ti elmondanátok erről a véleményeteket, hogy teszik e ez a párosítás, és, hogy a közeljövőben olvasnátok e ilyesmi történeteket :))) Tényleg kíváncsian várom a visszajelzéseket mivel úgy érzem a blog megint egy szintel feljebb lépett :DDD Ennyire még soha nem izgultam a véleményeitek miatt :OOO szóval ne kíméljetek...




| LOUIS |

- Szóval csajos kirándulásra mentek anyukáddal - egy hanyag mozdulattal vágom le magam Perrie ágyára miközben azt figyelem ahogy a bőröndjébe pakol, úgy mint egy idegbeteg. Perrie mindig a tökéletes kinézetéről volt híres. Viszont most úgy néz ki mint egy idegbeteg. A haja össze- vissza áll, pár műkörme le van esve, nincs kifestve, mackónadrágot visel egy két számmal nagyobb pólóval, ráadásul mezítláb toporzékol ami egyébként az én stílusom. Ha bele gondolok egy szaros három napos kirándulástól készült ki. Minden vágyam az, hogy egyszer elmehessek az anyjával egy csajos kirándulásra. Igen, Perrie az édesanyjától örökölte a bájait. Claudia egyenlő Perrievel. Nem csoda, hogy mindekttőjükre képes vagyok felizgulni. - Nem értem, hogy miért nem örülsz neki. - mondom tanácstalanul. Igazán elcsomagolhatna engem is. Inkább mint, hogy arra a szerencsétlenre kelljen vigyáznom napokig. Megint etethetem, fürdethetem ugyanis szokás szerint ki van kötve.
- Örülök neki! - mondja határozottan Perrie és azzal erőteljesen lecsapja a bőröndje tetejét. Imádom mikor örül valaminek. Csak történetesen nem látszik rajta, hogy tényleg örül.
- Á, Te így nézel ki mikor örülsz valaminek. - nevetek fel jóízűen, de erre csak egy csúnya nézést kapok cserébe. - Cuki vagy mikor örülsz. - és ezzel egy időben rácsapok a fenekére. Felmorog, kezével pedig a kezemre csap és ezzel próbál leállítani. Basszus, de rég keféltem már vele. Mármint amúgy is rég keféltem. Mióta Liam itt van, azóta a szexuális életem egyenlő a nullával. Amíg Ő nem volt a képben akár mikor rávetettem magam Perriere vagy pedig fordítva. Vagy ha épp nem volt gusztusunk egymáshoz akkor elmentünk valahova szórakozni, ahol mindig összeszedtem valakit. De mióta Perrie csak Paynel foglalkozik, sehova nem megyünk. És én sem, mivel mindig Perriet kell szem előtt tartanom nehogy valami hülyeséget csináljon. Mondjuk ennél nagyobb hülyeséget már nem tudna csinálni. Kitudja. - Láttalak már örülni, és annak a kinézetednek most a nyomába sem érsz. - jegyzem meg csendesen. Tényleg tudom milyen a kinézete mikor örül. Például akkor örült mikor elrabolta Paynet. Nem értem, hogy mit van úgy oda annyira azért a srácért. Oké tényleg aranyos azzal a szerencsétlen stílusával. Mármint annyira naiv, és félős. Akár mit lehet vele csinálni.
- Liam megfog próbálni elszökni - huppanik le mellém az ágyra. Majd tenyerébe temeti az arcát. Aucs most rendesen lenézett engem. Megpróbálhat megszökni. Csak történetesen nem fog neki sikerülni. - Tudom, hogy van valamilyen terve...
- Perrie ennyire nem bízol bennem? - vonom fel a szemöldökeimet tenyeremet pedig combjára helyezem. Rámnéz és elhúzza a száját. - Esélye sem lesz. Örülhet ha levegőt fogok engedni venni neki. - húzom ki magam mint egy keménylegény. A cuki srác most fogja megszívni azt mikor pár hete nekem futott én pedig bebasztam a fejem és kisebb agyrázkódást kaptam.
- Csak figyelj a szíjakra, hogy erősek e, meg zárd be mindig az ajtót, és ha megpróbál megszökni...
- Akkor agyonverem. - csillanak fel a szemeim ahogy lejátszódik előttem a jelenet ahogy az életéért könyörög. Akkor térek vissza a valóságba mikor Perrie erősen rácsap a karomra.
- Louis, ha egy haja szála is meggörbül miattad, esküszöm megöllek! - néz a szemem közé komoran. Őszintén ettől a nézésétől mindig betojok. Nem csoda, hogy  megfagyott az ereimben a vér.
- A tököm tele van már ezzel a hülye gyerekkel! - csattanok fel, és úgy érzem ideje felnyitnom Perrie szemét. - Igazán eldönthetnéd már, hogy mit akarsz. Egyszer véded, aztán utálod. És ez így megy állandóan. - nincs az az ember aki ki tudna igazodni Perrien. Nem szól semmit, csak ül és hallgat.
- Vigyázz rá. - mondja.
- Miért tartod még mindig itt? Te is tudod, hogy ahhoz túl beszari, hogy feladjon a rendőröknek. - ezalatt a pár hét alatt kiismertem Liamet ezért biztosra állíthatom, hogy nem merne elmenni a rendőrségre. Félti a szaros életét.
- Nem tudom. - motyogja tanácstalanul és feláll majd próbál úgy tenni mintha semmiről nem beszélgettünk volna. Szóval nem tudja, hogy miért nem engedi el. A helyében én is ugyan ezt érzeném. A bőröndjét leteszi a padlóra és pont abban a percben szólal meg a telefonja. Az anyja az, ami annyit tesz, hogy már vár rá. Mélyet sóhajt majd rám néz. - Figyelj oda Rá, kérlek. - kérlek? Perrie szótárában szerepel a kérlek szó? Több mint tíz éve ismerem, de eddig még soha nem kért tőlem semmit.
- Kezdek félni Tőled. - dünnyögöm az orrom alatt teljesen elképedve.  Fancsalian elmosolyodik majd bőröndjeit maga után húzva elhagyja a szobát. Pár percig még az ágyon ülni, és a nyitott ajtón keresztül hallom ahogyan még Liamhez beszél. A mondataiből a ' kiheréllek', ' levágom a tököd' , ' agyonsokkollak' , és még sorolhatnám a fenyegetéseit amikről a fiút biztosítja, hogyha az megpróbálna elszökni. Elhihetitek nekem, hogy tényleg képes lenne megcsinálni a szerencsétlen sráccal. Hisz képes volt elütni! Csoda, hogy nem hajtott át a nyakán. Perriet mindennek tudom nevezni, csak épeszűnek nem. Komolyan életem legnagyobb hülyesége lenne ha ártani mernék neki. Soha nem szeretném Őt magamra haragítani, ugyanis tuti, hogy vagy halállal végződne a bosszúja, vagy pedig simán tönkre tenne.
A bejárati ajtó csukódik, de előtte még hallom ahogy elköszön Tőlem. Utána az egész lakosztály elcsendesül. Pár napig kell csak kibírnom azt, hogy össze vagyok zárva Liammel. Ezalatt a pár nap alatt nem tervezek sok időt vele eltölteni. Szerintem bőven elég lesz, ha naponta egyszer ránézek. Megszökni úgysincs esélye, ugyanis az összes kis rezzenést meghallom. Talán szervezhetnék egy bulit, hisz nincs most itt Perrie, hogy megmondja kit hívhatok el és kit sem. A tévé is csak az enyém, azt nézhetek amit én akarok. Egy önelégül mosollyal dőlök az ágyra, majd kezdem a plafont bámulni. Furcsa ez a nagy csend. Az én életem állandóan pörög.
Körülbelül olyan fél órát töltök azzal, hogy a falakat bámulom, majd felkelek és egyenesen az ebédlőbe megyek. Levetem magam a kanapéra, kezembe veszem az egyik kontrollert, majd szokás szerint focizni kezdek. Ám alig öt perc múlva attól is elmegy a kedvem. Egyedül egy robot ellen nem valami izgis játszani. Mindig Perrievel szoktam playstationözni. Alig ment el egy óra, de én máris elvesztem nélküle. A kontrollert idegesen dobom a kanapéra majd duzzogva bámulom a képernyőt ahol a focisták arra várnak, hogy végre játsszak velük. Én most focizni akarok!
És akkor támad egy egész jó ötletem. Nagy nehezen felállok a kanapéról, majd egy kulcsot húzok elő a nadrágom zsebéből, amivel Payne szobájának az ajtaját lehet kinyitni. Tudom megígértem Perrienek, hogy csak a köteleket jövök megnézni, és semmi mást nem csinálok vele. De unatkozom, és nálam ez vészhelyzettel ér fel. Amúgy is Perrienek nem kell róla tudnia, hogy eloldoztam és játszottam vele egy kicsit.
Az ajtó kitárul előttem, Liam pedig rögtön felém kapja a fejét, ám mikor meglát mintha megkönnyebülést vélnék felfedezni az arcán. Pontosan úgy néz ki mint mindig. Kiszolgáltatottnak.
Egy piros alsónadrág van rajta, meg egy fehér trikó. Az amúgy egyenesen haja most félig már be van göndörödve. Arcát enyhe szőrzet borítja - már amennyit látok belőle, ugyanis egy kendővel van bekötve a szája. Csuklójai vörösek a szíjak szorításától. Ennyire még soha nem néztem meg magamnak. Az normális, hogy egyszerre szánalmasnak és sajnálni valónak gondolom? Nem szeretnék a helyében lenni.
A kulcsot vissza dugom a zsebembe, majd elindulok az ágy felé aminek aztán a végébe mászok és törökülésbe helyezem magam és úgy bámulom. Egy picit felemeli a fejét, hogy tudjon rám nézni. Mogyoróbarna szemeiből értetlenség sugárzik. Tudja, hogy nem szabadna itt lennem, úgy ahogy én is tudom. Ha Perrie most meglátná szerintem Liammel egyszerre lennénk töketlenek.
- Mizu? - vigyorodom el és megfogom a bokámat. Várom a válaszát, aztán leesik, hogy nem tud beszélni mivel be van kötve a szája. Képzeletben pofon vágom magam. Előre nyúlok majd a feje mögé, hogy tudjam levenni az arcáról a kendőt. - Így mindjárt jobb, nem igaz? - kérdezem mikor a kendő már az én kezembe van amit végül a szőnyegre dobok. Nem lesz erre szükség. Liam gyorsan szedi a levegőt és idegesen pislog.
- Köszönöm. - mondja hálálkodva, aztán elkomorul. - Nem lesz gond ha Perrie megtudja? Nincs kedvem miattad kapni. - szegény. Úgy fél Perrietől mintha az valami szörnyeteg lenne.
- Amiről nem tud az nem fáj neki. - vonom meg a vállam és a hatás kedvéért még rá is kacsintok. Elmosolyodik. - Szereted a videójátékokat? - kérdezem jókedvűen. Homlokát összeráncolja és látszik rajta, hogy nem tudja mit feleljen.
- Ehm...hmmm? - zavarodottan motyog valami értetetlen szövegeket amit én igennek veszek. Ezért lemászok az ágyról, majd az ágy sarkához megyek és elkezdem kioldozni a szíjat. Ezt a tevékenységemet azonban már nem hagyja szó nélkül. - Mit csinálsz?
- Jössz velem játszani, ugyanis egyedül unalmas - válaszolom, a keze pedig a teste mellé zuhan. Nem kerüli el a pillantásomat, hogy milyen csúnya a csuklója. Valahogy rendbe kellene hozni neki. - De persze ez nem azt jelenti, hogy kihasználhatod az alkalmat. Eszedbe se jusson megszökni, ugyanis én leszek az aki megöl és nem Perrie. - figyelmeztetem mikor a másik kezével szarakodom.
- Eszembe sem jutott. - válaszolja miközben a kezeit dörzsölgeti. A karja után nyúlok és úgy húzom fel az ágyról. Hiszek neki. A karjánál fogva vezetem ki az ebédlőbe, majd ültetem le a kanapéra én pedig közvetlen mellé ülök és az ölébe nyomom az egyik kontrollert. - Ezer éve nem videójátékoztam. - erre a kijelentésére egy kissé furcsán nézek rá. Mégis honnan szabadult ez? El sem tudnám képzelni úgy a mindennapjaimat, hogy ne játszanék.  Észre is veszi, hogy úgy nézek rá mint egy marslakóra, ugyanis rögtön heves magyarázkodásba kezd. - Tudod a menyasszonyom hülyeségnek tartotta. Lényegében Ő minden jó dolgot annak tartott amit én szerettem...
- Szóval akkor majdnem egy sárkányt vettél el feleségül - hüppögök miközben elkezdem összeállítani a csapatom. - Most mondhatnám azt, hogy jobb életed van nálunk, de szerintem ez nem lenne igaz. - nem nézek rá hanem elindítom a játékot.
- Igazából ha Perrie nem játszaná a hülyét és beismerné, hogy igenis van szíve, akkor eszembe sem lenne azon gondolkozni, hogy visszamegyek Chloehoz. - egy hangos röhögés tör fel belőlem. Perrienek szíve? Belőle azt kifelejtették, vagy kivették, vagy nem tudom. Arra várhat, hogy Perrie kedves legyen vele.
- Ugye tudod, hogy ez soha nem fog bekövetkezni? Perriet ilyennek kell elfogadni, de ha az ember igazán kiismeri, akkor rájön, hogy azért szerethető egy lány. Csak történetesen nem tudja kimutatni. - és ezzel az állításommal nem is hazudok. Nekem nincs semmi bajom vele. Csak meg kell szokni a természetét.
- Ha Te mondod. - válaszolja Liam, és ismét egy gól rúgok zsinórban harmadszor. És ez így folyatódik hosszú órákig. Mikor végle lesz a meccsnek, újra kezdjük. Várom, hogy azt mondja, hogy elege van, de ez nem történik meg. Inkább élvezi. Amióta nálunk van nem láttam Őt nevetni. Viszont ma képtelenség lenne levakarni az arcáról a mosolyt. Talán félre ismertem. Így, hogy kettesben vagyunk egész normális srác. Tudok vele beszélgetni, ráadásul ahogy észre vettem a focit is szereti, ami egy plusz pont nálam. Csak történetesen rettentő béna.
- Kezd unalmassá válni, hogy állandóan nyerek. - mondom és nyújtózkodom egyet. Liam mérges, majd izzó tekintettel fordul felém.
- Szerintem Te csalsz! - jelenti ki határozottan és az ölébe helyezi a kontrollert csak azért, hogy tudja összekulcsolni a kezeit a mellkasa előtt. Csodálkozva pislogok felé. Ezt mégis, hogy gondolta?
- Mégis, hogy csalhatnék mikor itt ülsz mellettem? - kérdezem értetlenül. Az alsó ajkába harap és töpreng.
- Játsszunk egy utolsó visszavágót - kéri, de szájára egy ravasz mosoly kúszik. - De úgy, hogy le lesz takarva a szemed. - teszi hozzá, majd tenyerét a szemem elé teszi, hogy esélyem se legyen látni.
- Tőlem. - rántom meg a vállam és ismét játszani kezdünk. Nem kell látnom így is tudom, hogy én állok nyerésre. Mikor megszólal a síp ami a véget jelenti megszólalok. - Még így is vesztettél, igaz? - nevetem ki jóízűen.
- Ez nem igazság! - kezd el hisztizni és eldobja a kontrollert majd gyanakodva méreget. - Pedig tuti, hogy csalsz valahogy. És ki is fogom deríteni, hogy hogyan - és azzal rám veti magát, mintha a testemen próbálna megkeresni a megoldást. De mivel én nem számítok az érkezésére így a kanapén terülök szét, miközben Ő egész testével rajtam van, feje pedig vészesen közel az én arcomhoz.
A pillanat, a szórakozás, vagy a puszta sajnálat vezérel arra, hogy fejemet előre nyomjam szám pedig pontosan a száján landol. Arra számítok, hogy ellök, de nem ezt teszi. Meglepetten tágulnak ki a pupillái és fogalma sincs, hogy mit kezdjen a helyzettel. Csókolóztam már fiúval, de soha nem mondtam magam melegnek. De ha a helyzet úgy hozta, akkor nem ellenkeztem. És a helyzet most úgy hozta, hogy én meg akartam Őt csókolni. Ha rám szólt volna, akkor nem erőszakoskodtam volna. Azonban nem szólt rám. Mi van akkor ha Ő tényleg meleg? Ez választ adna arra, hogy miért nem gerjed Perriere.
Lassan ízelgetem telt ajkait. Nem kell sok mire leesik, hogy mennyire szerény. Mikor azon vagyok, hogy jobban bele lendüljek, elhúzza a fejét.
- Nem vagyok meleg. - mondja határozottan kipirult arccal.
- Úgy ahogy én sem. - suttogom, tenyeremet pedig arcára vezetem és lágyan végigsimítok rajta. Lecsukja a szemeit és úgy élvezi. - Viszont van úgy, hogy a helyzet úgy hozza, hogy meg kell tennünk. És a helyzet most úgy hozta, mi pedig éltünk vele.
- De Perrie...- nyöszörög miközben bandzsítva figyeli a számat ami minél közelebb van az Ő ajkaihoz.
- Soha nem fog tudomást szerezni erről. Esküszöm Neked Liam, ez örökre a mi titkunk marad. - ígérem meg neki és mélyen a szeme közé nézek. Egy érzéki puszit nyomok a homlokára. Felsóhajt.
- Ha most ellazulsz, és engeded, hogy azt csináljak veled amit akarok, akkor szabaddá teszlek. Visszamehetsz a menyasszonyodhoz, és soha többé nem kell Perriet látnod. Újra normális Perrie mentes életed lesz. - csillogó szemekkel figyel. Hogy igazat e mondok? Talán. De most nem is érdekel, hogy hazudok neki. Most egyszerűen csak magamon akarom érezni azokat az ajkakat. És tudom, hogy ez az egy út ahhoz, hogy megkapjam. Mindent megtenne azért, hogy újra szabad legyen.
 - Louis...í-ígéred! - zihálja és a homlokomnak dönti a fejét.
- Igen, csak csókolj már meg - mondom keményen és Ő az aki megcsókol én pedig magamban jót mosolygok a naivitásán...