2016. január 25., hétfő

|| Chapter 9 :- Úgy néz ki ||

Hűűhaaa, rég volt rész :O ( *elbújik a sarokba* )  őszintén azt hittem, hogy hagyom az egész blogot a francba :\ az utóbbi hetekben tényleg nem is egyszer megfordult a fejembe, hogy kész vége, nincs értelme tovább folytatnom mert ha Liam nem lenne,,hát tuti, hogy már nem lennék 'directioner'. szóval köszönjétek Liamnek, hogy ma van új rész :D aki akar komizzon, aki meg nem akar az meg ne komizzon ;D 



Liam

- Itt van pár maradék hajszálad. - Oli az öklét nyújtsa felém, majd mikor meglátom egy kupacba a kitépett hajamat kis híján hozzá vágom a jeget amivel az orrát és az arcát hűtöm, hogy ne nézzen ki olyan durván. Észre veszi rajtam, hogy nem tetszik amit látok, ugyanis inkább összecsukja az öklét majd vissza húzza a teste mellé. Hogy volt képes annyi hajamtól megszabatítani úgy, hogy még csak észre sem vettem? Mondjuk hogyan vettem volna észre, miközben a hajam tépése mellett a testemet is verte. Olyan törpe alakja van, hogy simán a hónom alá tudom nyomni, mégis durván erős. Nem tagadom ha azt mondom, hogy az Ő ütései azok amiktől maradandó nyomaim vannak. A felső karomon még mindig ott virítnak a fogai nyomai amikkel megharapott. Ha akkor Niall nem húzza le rólam szerintem még a húsomat is kiharapta volna. Acélból vannak a fogai. Mégis mindig kezdegetek vele, ugyanis imádok verekedni. Benne van a vérembe. Kár, hogy soha nem járhattam normális suliba mivel akkor tuti, hogy  benne lettem volna a box klubban. Éneklés, box, rablás a három kedvenc időtöltésem. Imádom kiverni a szart az emberekből. Még jó, hogy olyan életem van, hogy az összes szenvedélyemet tudom egyszerre űzni. - Amúgy ezt a pofont még szívni fogod. - szisszen fel ismét mikor erőssebben nyomom az arcához a jeget. Valahogy a pirosság nem akar szűnni. Ostobán érzem magam amiért ilyen helyzetbe került. Az én pofonom nem is lett volna olyan durva ha apa nem tűnik fel a színen és vágja orrba, majd löki el úgy, hogy a másik ütést a faltól kapta. Azért vörös az egész arca, mivel apa már megint ok nélkül bántotta. Ha apának nem lenne akkor hatalma felettünk akkor biztos, hogy már rég meg mertem volna kérdezni Tőle, hogy miért állandóan Olit basztatja. Tényleg már nekem fáj, hogy sokszor mit művel le vele. Oké, engem sem kímél, de azért mégsem támad nekem csak úgy ok nélkül.
- Kitépted a hajam - mutatok a fejemre vagyis jobban mondva a hajamra amihez ha hozzá érek érzem, hogy egy lyuk tátong a búbján, vagyis ott ahol megtépett. - És szokás szerint megharaptál - emelem fel a mutatóujjam aminek a vége vérzik és egy aprócska fognyom virít. Még jó, hogy nem éreztem mikor megharapott. Legszívesebben megfosztanám Őt a fogaitól. - Köszi, de ennyi szívás elég volt a mai napra.
- Most sajnáljalak meg? Elloptad a fogkefémet és még fogat is mostál vele. Használtad a fésűmet - mondja felháborodva mire én szégyenlősen leszegem a fejem. - Ráadásul apa már megint utál, olyanért ami nem csak az én hibám - halkul el a hangja. - Nem tudom, hogy hallottad e, hogy mekkorát kaptam a faltól is. Szóval én a helyedben nem siránkoznék. - igaza van. Itt akinek joga van a siránkozásra az Ő. Mindig elfelejtem, hogy a cuccaihoz nem lehet nyúlni. Tehetek róla, hogy pont az ő fogkeféje volt a közelben? Siettem és nem figyeltem.
- Sajnálom. - mondom bűnbánóan és hirtelen azt veszem észre, hogy elnyomja a jeget az arcától és hatalmas szemekkel figyel rám. Megijedek a tekintetétől.
- Bazd meg sajnálatodat - áll fel a székről. - Azt a kibaszott gyémántot nem én törtem szét, mégis az én arcomat verte szét. Te pedig azt hiszed, hogyha teszel jeget az arcomra akkor majd én boldog leszek. Hát nem! Tudod jól, hogy utálom ha a cuccaimhoz nyúl valaki, és akkor is ezt csinálod. - mielőtt bármit tudnék szólni, direkt meglöki a vállam majd felhúzott orral készül kimenni.
- Csinálj valamit a hajaddal, mert így úgy nézel ki mint egy csaj - utalok itt a hosszú kócos sárszínű hajára. Nem tudom, hogy minek növeszti a haját. Helyesbítek mint akar elérni ezzel a hajjal. A lányoknak van ennyire hosszú hajuk, Oli pedig messze van a nőnemű fajtól. Igaz a hangja lányos, de könyörgöm Louisnak is vékony hangja van. Lényegében nem tudom, hogy Oli melyik nemhez is tartozik. Hmm, szerintem határozottan pasi egy kicsi lányos beütéssel. A lányos beütés a hangja, meg most már a haja. De a teste az fiús, szóval egyértelműen pasi.
Megjegyzésemre nem válaszol, még csak hátra sem fordul. Csendben elvonul, én pedig hülyén érzem magam amiért nem álltam mellé mikor apa hazugnak nevezte.  Mélyet sóhajtok és a keresésére indulok. Az ebédlőben lévő kanapén fekszik a falnak fordulva. Direkt ráülök a hátára, mire Ő felnyög, majd pár másodperc múlva erősen a seggembe csíp aminek következtében rögtön felugrom és úgy döntök inkább állok. - Oli, én tényleg sajnálom a történteket. Legközelebb ha ilyen lesz akkor majd megvédelek, vagy mi. - túrok a hajamba.
- Hagyj békén. - hanga olyan mintha az orrából beszélni sőt még szipog is hozzá.
- Esetleg valamivel...
- Tűnj innen Liam! - ül fel, majd köti össze a haját és veszi fel a cipőjét.
- Készülsz valahová? - kíváncsiskodom. Eléggé késő van már ahhoz, hogy Ő elmenjen nélkülünk.
- Igen, boltba. - válaszolja, mire én is felállok Őt pedig vissza nyomom a kanapéra.
- Én elmegyek helyetted. - mondom kedvesen. Nem úgy néz ki mint aki nagyon örül ennek az ötletemnek. Pedig én csak neki akarok jót. - Mit kell hozni? - sürgetem. Az alsó ajkába harap és töprengő arcot vág. Most gondolkozik azon, hogy miért is akart elmenni a boltba?
Óráknak tűnő másodpercek után szólal meg annyira halkan, hogy alig értem azt a szót, ami elhgyja a száját. - Tampont. - nyögi ki. Szemöldökeim az egekbe szökkennek és értetlenül bámulok rá.
- Tampont? - kérdezek vissza zavartan. Mire kell neki olyan? Hova szúrná? Az orrába, vagy mi a szösz? Reménykedek benne, hogy csak félre hallottam, ám mikor bólint a kérdésemre rájövök, hogy tényleg azt mondta. - Minek kell neked olyan? Mármint neked nincs szükséged rá - először elfehéredik, majd elpirul utána pedig olyan az arca mint aki legszívesebben felzokogna.
- Apa új ribanca itt tanyázik és megkért, hogy hozzak neki. - óh, így már mindjárt más. De ki apa új nője most? Mondjuk ezzel soha nem foglalkoztam ugyanis álltalában ezek a nők pár napig boldogítják apát, majd relytéjes módon eltűnnek.
- Oké megnyugodtam, hogy nem neked kell - fújom ki az eddig bent tartott levegőt és elvigyorodom miközben megpaskolom a feje búbját, de mikor ezt megérzi rögtön rácsap a kezemre. Nincs jó hangulata. Pedig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy felvidítsam. Akkor meg mi baja lehet még? Tök mindegy, most más dolgom van.
Visszamegyek a szobámba, hogy tudjam magamhoz venni a kocsi kulcsomat, meg előhalászom az egyik kapucnis felsőmet ugyanis mikor egyedül lépek utcára, mindenki Liam Payneként ismer, vagyis úgy mint egy világsztárt. A sztároknak őrökre van szükségük, nekünk nem. Úgy vagyok vele, hogy szerintem én magamat egyedül sokkal jobban meg tudom védeni mint valami őr. Gyűlölném ha egy izomagy állandóan utánam rohangálna és próbálna megvédeni. Könyörgöm olyan dolgokat láttam már, hogy engem nehéz megfélemlíteni. Mi nekem pár őrült rajongó? Semmi. Egyet ütök, az összes liba meg elesik, pedig a kezemet még csak meglendítettem. Erről ennyit.
A legközelebbi bevásárló központot választom és közben reménykedem benne, hogy még nyitva van. Negyed óra múlva éjfél, engem sem fognak hülyének nézni, hogy ilyen késői órákban keresek egy tampont.
Na igen a tampon. Most képzeljetek el egy részleget ahol csak ilyen cuccok vannak. Mindenféle doboz, csupa érthetetlen írással és most találd el, hogy melyiket kell elvinnem. A hülye fejemmel telefont nem hoztam. Minek? Hisz ki ne tudna venni egy tampont. Vállat vonok és elveszek egy rózsaszín dobozosat amire az van ráíva, hogy hosszan tartó védelem, friss illattal. Friss illattal? Mi a jó istennek kell illatosnak lennie? Megcsóválom a fejem és visszateszem a polcra és elveszem a mellette lévőt. Extra vastag, minden körülmények között a legjobb. Hmm, ez elég jól hangzik. A nők a vastagot szeretik mindenből, nem? Gondolom akkor ebből is az a jó.
- A nagymamádnak vásálsz? - kis híján kiejtem a kezemből a dobozt, mikor meghallok a hátam mögül egy hangot. Megfordulok és az egyik eladó lánnyal találom szembe magam. A narancssárga felsője feszül a testén, ami jól kihangsúlyozza formás melleit. Szőke haja göndör tincsekbe pihen a vállán. Na igen, Ő azon lányok egyike akik mindig az ágyamban végzik.
- Mi? A nagyimnak? Miért? - nincs is nagyanyám. Aztán mikor lenéz a kezembe tartott dobozra hirtelen kezd minden világossá válni. - Asszem kezdem érteni, hogy mire céloznak a minden körülmények között szóló cuccal. - nevetek fel kínosan. Ez rohadt gáz. Kinyírom Olit, szerintem azért mondta, hogy tampon kell neki, hogy engem tudjon megszivatni amiért pofán vágtam. Na ezért a húzásáért megint pofán vágom.
- De ha a barátnőd szereti magában a nagy dolgokat - kezdi el csavargatni az egyik göndör tincsét az ujja körül. A régi jól bevált trükk. Nem meri megkérdezni, hogy van e barátnőm, ezért csak utalgat rá, hogy kinyomozza szingli e vagyok vagy sem.
- Ha lenne barátnőm elhiheted, hogy nem én vásárolnám neki - magyarázom mosolyogva. - Apám nőjének kell. - teszem hozzá.
- Óh, akkor ezt vidd - vesz le egy dobozt amire csupán annyi van ráírva, hogy normál. Vállat vonok, a lány pedig rögtön megfordul, de a karja után kapok és visszahúzom. - Esetleg szükséged van még a segítségemre? - igen.
- Van valami terved éjszakára? - kérdezem egy pimasz vigyor kíséretében.
- Tíz perc múlva végzek, ha gondolod várj meg minket. - paskolja meg az arcom, végül pedig mepuszilja. Miért beszél többesszámban?
- Minket? - kérdezem értetlenül.
- Engem és az ikertesómat - bök a távolba ahol épp ugyan olyan lány áll mint Ő, csak fekete hajjal. Azta kurva. Dögös iker lányok jönnek haza velem. Úgy érzem ma éjjel sem alszom.
A haza vezető úton kiderült, hogy mind két lány pár napja lett szingli és mindent együtt csinálnak. Igen, szó szerint mindent. Együtt pasiznak, egy szobában alszanak, és imádják a vad szexet. Megnyugtattam Őket, hogy maradandó élményben lesz részük a ma éjjel után. Szerencsére mikor haza értünk csendesség fogadott. Őszintén megmondva nem akartam, hogy a tesóim észrevegyék a két lányt, mert akkor elhalászták volna előlem.
Azonban mikor a szobámba értünk letámadtam a szőke szépség ajkait, miközben a fekete hajú a ruháimat tépte le rólam rájöttem, hogy elfeledkeztem egy igen fontos tényezőről. Nos mivel nem akartam huszonkét évesen apuka lenni egy ismeretelen lánytól, így óvszert kellett kerítenem. A két lányt fájjó szívvel hagytam a szobámba, majd tanácstalanul álltam meg a folyosó közepén, pont Oli szobájának az ajtaja előtt. Gondolkodás nélkül kopogtam be Ő pedig nyitott ajtót. Lényegében csak a fejét dugta ki az ajtaján, mivel a szobájába senkinek nem szabad belépni. Kíváncsi lennék, hogy mit rejteget ott.
- Liam, miért basztatsz állandóan? - sóhajt fel és megtörli az álmos szemeit. Én nem is basztatom Őt. A segítségére van szükségem. Nem azért vannak a testvérek, hogy segítsenek egymáson?
- Kéne óvszer, ha nem akarsz időnap előtt keresztszülő lenni. - mondom sietősen miközben türelmetlenül elkezdek az egyik lábamról a másikra állni. Oli kitágult pupillákkal bámul vissza rám és azt veszem észre, hogy be akarja csukni előttem az ajtó, de én megakadályozom ezt. - Légyszi adj kölcsön, esküszöm reggel egy egész dobozzal veszek neked, sőt ráadás képpen még sikosítót is kapsz, csak most ne hagyj cserben. Két beindult ikerlány van a szobámba.
- Mond csak drága bátyám, szerinted én úgy nézek ki mint akinek szüksége van kotonra? - kérdezi és jellegzetesen felhúzza az egyik szemöldökét. Minden pasinak szüksége van kotonra, ez normális dolog.
- Hát ha nem akarsz apuka lenni, akkor igen. De nem tudom, hogy Te hogy vagy ezzel...- piszkálom meg az orrom.
- Akkora egy balfasz vagy, hogy az már fáj. Keress fel egy szemorvost, ugyanis rohadt szar lehet a látásod hogyha nem tudod megkülönböztetni a lányokat a fiúktól. - fakad ki és bevágja az ajtót, de olyan erővel, hogy megüti az orromat. Felszisszenek és pár másodpercig csak bámulom a csukott ajtót. Ez meg mi a szart akar jelenteni? Kikérem magamnak igenis jó a látásom. Viszont Oli hibbant.
- Nyisd ki azt a kurva ajtót Oli, és beszéljük meg, hogy mi a fasz a bajod, ugyanis nem fogod csak úgy rám csukni a kibaszott ajtódat! - tudtommal én vagyok az idősebb, szóval neki azt kell csinálnia amit én mondok. És nekem most rohadtul nem tetszik ez a viselkedése.
Egy ajtó éppenséggel kinyílik csak történetesen nem Olié hanem Niallé. - Liam, éhes vagyok! - kezd el hisztizni a szőkeség és megsimogatja a hasát. Megsemmisülten az ajtónak döntöm a fejem. Két dögös maca van a szobámba rám várva én pedig a tesóimmal szenvedek. Ilyen nincs.
- Akkor egyél. - adom az észszerű választ.
- Nincs otthon semmi kaja. Meg aztán Nando's-ra van gusztusom. - nyálazza meg az ajkait.
- Niall tudod Te, hogy hány óra van?
- Ne csinálj úgy mintha zárás után még soha nem törtünk volna oda be. - nála a pont.
Veszekedni pedig felesleges egy éhes Niallel, így kénytelen vagyok elmenni vele az étterembe, ahova a megszokott úton megyünk be és eszünk annyit amennyi csak belénk fér. Egy óra telik el mikor idegesen rohanok vissza a szobámba ahol olyat látok ami kicsit sem tetszik. Harry és Louis az ágyamba fekszik a két csajjal akik az enyéim lettek volna, de Oli elbaszta az éjszakámat. Így aztán aznap éjjel a kanapén alszom és egy tervet szövögetek amivel kiherélem az összes tesómat...


2016. január 2., szombat

|| Chapter 8: - Fogkefe tolvaj ||

Hellóóó!!! Boldog Új Évet Minden Kedves Olvasómnak! :3 örülök, hogy újabb évet köszönhetek itt ( még akkor is örülök ha már minél kevesebben vagyunk, de örülök, hogy még mindig vannak olyanok akik kitartanak mellettem ). Őszintén a részt k.o módba írtam xD mármint egy jó kis szilveszteri buli után hajnali fél ötkor mikor leültem kiszellőztetni a fejem, támadt egy olyan kedvem, hogy nekem írnom kell. és írtam is :DD őszintén, saját magomon nevettem ahogy írtam és elkézeltem magam előtt a jeleneteket xD remélem nektek is tetszeni fog ;D komizniii





Fél óra. Ennyi pihenésre lenne szükségem, de úgy érzem, hogy engem már soha a büdös életben nem fognak aludni hagyni. A bostini kis kiruccanásunk utána esélyem sem volt vissza menni a hotelbe, ugyanis apa kijelentette, hogy indulunk haza New Yorkba. Kicsit sem érdekelte az a tény, hogy Louis és Harry nem volt velünk. Nélkülünk indultunk útnak, apa pedig gúnyosan megjegyezte, hogy kíváncsi arra, hogy a fiúk, hogyan térnek haza. A telefonjainkat elvette csak azért, hogy véletlenül se tudjunk szólni nekik, hogy indulunk haza. Nem hazudok ha azt mondom, hogy ennek már vagy olyan tíz órája. Mert nekik el kellett menniük bulizni. Mi van akkor ha valamilyen őrült rajongó elkapta Őket és épp megerőszakolja őket? Vagy ha valaki felismerte Őket és most megfizetetti velük a sok bűncselekényt?
Most komolyan miért én aggóduk miattuk? Ha ennyire hülyék, hát legyenek. Nem tudok segíteni rajtuk ugyanis amióta haza értünk, úgymond szobafogságra vagyunk ítélve. Csak a mi szobafogságunk annyival rosszabb mint egy átlagos szoba fogság, hogy még mellé éheztetve is vagyunk. Se teló, se pénz, se semmi. Csak a ház ahol semmi nem történik.
Egy hely van a házban ahol nyugodtan fel tudok lélegezni. Az pedig a fürdőszoba. Álltalában oda vonulok félre mikor úgy elegem van mindenből. Ez az a hely ahol mindenki békén hagy és nem kell attól tartanom, hogy rám törik az ajtót, vagy valami. Tudjátok eléggé magamnak való egyén vagyok. Gyűlölöm ha valaki csak úgy bemegy a szobámba és hozzá nyúl a cuccaimhoz, anélkül, hogy tőlem megkérdezné. Gondolom akiknek van fiú tesójuk, azok tudják, hogy mennyire szemtelenek. Hát az én cuccaimat élvezettél tették tönkre mindig és még csak bocsánatot sem kértek amiért elbaszták. Utána egy nap felmérgedtem és lakatra zártam a szobám ajtaját. De az évek során rá kellett jönnöm, hogy még úgy sem vagyok biztonságban, mivel ha tudják, hogy oda bent vagyok, addig basztatnak míg be nem tudnak jutni. Így aztán a fürdőszobába szoktam menekülni. A keresnek mindig azt válaszolom, hogy épp valami fontos dolog kellős közepén vagyok, és békén hagynak kérdezés nélkül.
Ezért vonultam félre ma is a fürdőszobába, majd megnyugodtam miután a kulcs a jól ismert hangon bezárult, mire akkora ásítottam amekkorára hónapok óta nem volt lehetőségem. Mikor álmos vagyok kicsit sem érdekel, hogy milyen pózbán tudok pihenni. Akár hogy és akár hol képes vagyok elaludni. Így esett a választásom a véce ülőkéjére amit lehajtottam és ráültem, fejemet pedig hátra döntöttem a falnak a szemeim pedig automatikusan csukódtak le és rögtön mély álomba merültem.
Úgy terveztem, hogy csak pár percre szunyálok el, de mikor hangos dörömbölésre ijedtem fel és néztem ki az ablakon, ahol teljes sötétség fogadott, rájöttem, hogy a pár percből pár óra lett. Órákra bezárkóztam a fürdőszobába. Hát nem csodálom, hogy valaki ennyire sürgősen ütögeti az ajtót.
Nyújtózkodom majd megigazítom a ruháimat és elindulok ajtót nyitni. Amint kinyitom az ajtót kis híján Harry esik rám, de szerencsére még idejében megkapazkodik az ajtó oldalába.
- Harry, haza jöttetek. - próbálok izgatott lenni, de nem megy ugyanis alig pár perce ébredtem fel. Azonban tényleg örülök neki, hogy itt van és látszólag semmi baja. Csak egy picit kómás a feje. Azt hiszem, hogy nem akarom tudni, hogy mit csináltak Bostonban ketten Louis-val.
- Olyan fél napja - válaszolja és csodálkozás terül szét az arcomon. Rohadtul mélyen elaludtam ha még azt sem vettem észre, hogy haza jöttek. Pedig apa tuti biztos, hogy számon kérte Őket. - Mi a helyzet? - hogy mi a helyzet? Ezt most komolyan megkérdezte? Oké, a nyakamat teszem rá, hogy még nem józanodott ki rendesen. A piros arca is arról árulkodik, hogy totál másnapos. Asszem kezdem érteni, hogy miért volt neki olyan sürgős bejutni a fürdőszobába.
- Velem mi a helyzet? Inkább veled mi a helyzet? - hogy a fenébe jöttek haza ilyen állapotban Bostonból? És még akkor Louist nem is láttam.
- Lényegében örülök, hogy most pont beléd futottam - ujjait a hajába próbálja túrni úgy ahogy a szokása, ám most nem akar neki összejönni, mivel a göndör fürtjei kócosan pihennek a fején, így csak még jobban összekócolja az ujjaival, ezért hagyja a francba. Baszottul másnapos ha azt mondja, hogy örül nekem. Józanul is szokja mondani, de csak azért mert gúnyulódik, vagy pedig azért mert akar tőlem valamit. Jaj ne. - Kérhetek Tőled egy...
- Nem. - vágom rá rögtön gondolkodás nélkül. Eleve rosszul kezdődik ez az egész. Ott nagyon nagy bajok vannak, ha Harold Scottnak az én segítségemre van szüksége.
- Azt sem tudod, hogy mit akartam mondani! - mondja felháborodva mire én elhúzom a számat, megforgatom a szemeimet és karba fonom a kezeimet, majd úgy várom, hogy folytassa. Talán mégis csak adnom kellene neki egy esélyt. - Szóval az van, hogy apa bezárta a szobánkat azért, hogy így szivasson és szenvedtessen. Aztán lelépett mi pedig Louval úgy döntöttünk, hogy akkor lefekszünk az Ő szobájába. Csak történetesen arra nem számítottunk, hogy az a sok pia ki fog akarni kívánkozni a hasunkból és hát...- fújja ki a levegőt közben pedig töprengő arcot vág mint aki nem tudja, hogy hogyan is fejezze ki magát. Asszem tudom a sztori végét. - Lehánytuk az ágyát. - csukja be a szemét undorodva. Ahogy elképzelem úgy kezdek el öklendezni. - Arra gondoltam, hogy most mivel úgysincs semmi dolgod, talán össz...
- Nem! - mondom erélyesebben. Felejtse el, hogy majd én fogom a hányásukat takarítgatni. Én utánam ki takarít össze? Senki.
- Még mindig nem fejeztem be! - dobbant egyet a lábával felháborodva.
- A válaszom akkor is nem. - mit nem lehet ezen megérteni? Nem és kész. - Eszembe sincs az okádásotokat takarítgatni. - teszem hozzá bunkón.
- Jó, akkor legalább megengeded, hogy a vécét használjam, ugyanis órák óta itt kotlasz mint valami tyúkanyó, nekem meg nincs hova hánynom - a kérésére félre állok, Ő biccent a fejével köszönés gyanánt és rögtön a vécéhez rohan és fölé hajol. A helység bűzleni kezd az alkohol szagtól, de mégsincs szívem Őt magára hagyni. A végén még bele fullad a saját hányásába. - Túl nagy kérés lenne ha most megkérnélek arra, hogy szólj anyucinak? Neki biztos van valamilyen tablettája hányás ellen. - anyuci egyet jelent Liammel. Mindig is utáltam mikor így szólította. Az egy dolog, hogy Liam az akire mindig számíthatunk, de ez nem ok arra, hogy csúfolják Őt ez miatt.
- Mondtam már, hogy ne szólítsd így Liamet! Tök gáz - csóválom meg a fejem. - Amúgy meg a másnaposság ellen nincs gyógyír, ezt Te is tudod. - magyarázom úgy mintha életében még soha nem lett volna másnapos.
- Órák óta hányok, bazd meg! Ha így folytatom lassan kiokádom a beleimet. - ha nem fiú lenne és nem tudnám, hogy tegnap mennyit vedelt azt mondanám, hogy terhes. De szerencsére ilyenről szó sincs.
- Biztos terhes vagy. - vigyorodom el.
- Rohadtul nem vagy vicces Oli. - bezzeg Ő rajta mindig nevetnünk kell mikor játsza az eszét. Ez a poénom most pont olyan volt mint az övéi szoktak lenni. Debilség.
A mosdóhoz sétálok, majd a szekrényből elő veszem a fogkefémet meg a fogpoharamat. Azonban mikor azon vagyok, hogy fogkrémet tegyek a fogkefém végére, undorodva tartom el magamtól. A fogkefémnek csoki illata van. Pont ugyan olyan illata mint Liamnek. Ugye nem azt történt amire gondolok? Nem használta az én fogkefémet addig míg két hónapig nem voltam otthon? Ökölbe szorított kezekkel dobom le a mosdó szélére a fogkefémet, majd füstölögve nyúlok a hajzselém meg a fésűm után. A zselé dobozának az aljában van már csak, a fésűm vége pedig tiszta ragacs. Ki a családban az egyetlen aki zselét használ a hajára, hogy az álljon égnek neki?
Liam!
Használta a fogkefémet, a zselémet és a fésűmet és még csak nem is szólt róla. Meg sem kérdezte! Na ez az a dolog amitől idegbajt kapok és elborul az agyam.
Így aztán nem csoda, hogy az eddig kezemben tartott dolgaimat a padlóhoz vágom, majd izzó tekintettel, ökölbe szorított kezekkel indulok a bátyám keresésére. Most kapni fog! Jobb ha nem is kerül a szemem elé mert én tényleg kiherélem. Tudja, hogy utálom ha valaki a cuccaimhoz nyúl. Erre Ő megmossa a fogait az én fogkefémmel. Ez unordító.
Mint egy felbőszült bika úgy megyek végig a folyosón, majd mikor a végéhez érek, mély levegőt veszek. - HOL VAGY TE KIS ROTHADT KÖCSÖG? - ordítom el magam és elkezdek a lábammal dobolni a padlón miközben várom, hogy bukkanjon fel. A folysón lévő egyetlen ajtó nyílik ki, vagyis apa szobájáé, azonban nem a csaláfdő néz vissza rám hanem Louis. Haja egy madárfészekhez hasonlít, szemei vörösek. Totál másnapos.
- Minek kell ordibálnod Oli? Valaki még aludni szeretne. - ásít egy hatalmasat és elkezdi a szemeit törölgetni apró ujjaival. Soha nem értettem, hogy lehet ilyen törpe növésű. Ő a legidősebb, de mégis a legalacsonyabb, ami furcsa, ugyanis mind nagynövésűek vagyunk. Őt eléggé félre csinálták.
- Liam? - kérdezem bunkón.
- Mit tudom én - vonja meg a vállát. - Aludni próbálnék...
- Akkor aludj - válaszolom fagyosan és megfordulok, de mielőtt elindulnék még megszólalok. - Amúgy Harry összehányta az ágyat amibe most még aludni készülsz. - mesélem kuncogva. Remélem belé fekszik.
- MIII? - kiállt fel teljesen kiakadva, de nem foglalkozom vele. Levágtatok a lépcsőn, és az ebédlőből kihallatszik Liam jól ismert mély hangja. Szinte futva teszem meg a maradék távot és mikor belépek rögtön akicióba lendülök.
- TE SZEMÉT FOGKEFE TOLVAJ!!! - kiálltok fel majd elrugaszkodom és egyenes rávetem magam a kanapén helyet foglaló fiúra. Minden szépen alakul, csak arra nem számítottam, hogy olyan erővel vetem rá magam a bátyámra, hogy a kanapé hátra dől velünk együtt. De ez sem akadályoz meg abban, hogy ne verjem el Őt ott ahol csak tudom. A derekára ülök és az összes testrészére rávágok a haját pedig megtépem.
- Mi a fasz bajod van neked? Szállj már le rólam Te hülye picsa. - próbál eltolni magától, de nem sikerül neki ugyanis teljes súlyommal rá nehezedem. Én mondtam, hogy erősebb vagyok mint ezek a huggyozó malacok.
- Megmostad az ocsámny pofád az én fogkefémmel - rávágok a szájára Ő pedig le akarna köpni. Ez csak olyan átlagos verekedés. Komolyan, semmi komoly. - Kiverem a fogaidat a kurva anyádat, azt - megakarom őt ököllel ütni az arcán, de félúton elkapja és visszanyomja a testem mellé. A szorítása rohadt erős, de eszembe sincs hangot adni a fájdalmamnak.
- Az én anyám a Te anyád is Te szerencsétlen. - hm ez igaz. És akkor mi van ha szidom az anyánkat? Úgyse ismertük akkor meg nem mindegy, hogy mit mondog róla? - kezemet kihúzom a szorításából, majd rácsapok az arcára. - Hagyd már abba mert bekeményítek aztán megint Te leszel az aki bőgni fogsz. - térdét felhúzza majd erővel a hátamnak csapja. Áh, csak egy kicsit szólat a bordáim. Sőt talán pár el is törött, de nem vészes.
- Először még kitépem a hajadat, és akkor többé nem fog kellened használnod a fésűmet meg a zselémet. - beletúrok a hajába és erőteljesen ráncigálni kezedem a fejével együtt közben pedig nem figyelem a kezét, ami pár másodperc múlva az arcomon landol, a tenyere nyomával együtt. Fejem oldalra billen az ütéstől és kettős látásom is van. Oké, ez most tényleg fájt. Tudja, hogy mi a gyenge pontom. Ha valaki erősen megpofoz utána lenyugszom. Most is arra számít, hogy lemászom róla, ugyanis hirtelen változata a pózon és én kerülök alulra, Ő pedig ül rá a hasamra és ördögi vigyor terül szét az arcán. Csak arra nem számít, hogy ököllel a farkára csapok és rögtön könnybe lábadnak a szemei.
- Kérj bo...- kezdek bele, de apa jelenik meg mögöttünk és csak azt veszem észre ahogy Liamet a pólójánál fogva lehúzza rólam, majd lehajol értem és a hajamnál fogva húz fel a padlóról. Időm magyarázkodni vagy védekezni nincs. Az ökle az orromba csapódik, de olyan erősen, hogy elesek és a másik ütést a faltól kapom mivel annak csapódtam.
- Ezt azért kaptad mert a szemembe hazutál te kis kurva. - hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok csak csúszok le a padlóra, ám mikor apa meglendíti a lábát, már nem csak az arcom fáj hanem a gyomrom is.
- Nem Oli tette tönkre a gyémántot. - kel gyorsan a védelmemre Liam. - Mind az öten hibásak voltunk.
- De Ő volt az aki a szemembe hazudott akkor este. - Liam megszólalna ha lenne rá ideje, de miután apa elfordul Tőlem és elindul, még a bátyám lábaiba is bele rúg és csak utána megy el.
Nem akarom Liam előtt elsíni magam pedig ordítani lenne kedvem. Az arcom ég, az orrom szerintem eltörött, a hasam fáj.
- Utálom ha valaki a cuccaimhoz nyúl. - húzom fel a térdeimet és ráhajtom a fejem és úgy próbálom elrejteni a könnyeimet.
- Tudom. - Liam hangja mellőlem szól így rögtön rákapom a fejem majd csodálkozva bámulok rá. Ha tudja akkor miért nyúlt hozzá?
- Ha tudod akkor miért vetted el? - kérdezem értetlenül.
- Mert már rég verekedtünk. - mosolyodik el. Esküszöm sokszor semmit nem értek már. Ekkora egy elbaszott családom csak nekem lehet...

2015. december 26., szombat

|| Chapter 7 : - Ízelítő ||

Heyy!!! Igen új rész, mivel ma szombat  van és köztudott tény, hogy minden szombaton van friss rész :3 kinek, hogy telt a Karácsony? Sok ajándékot kaptatok??? Remélem igen :P 
Ezt a videót azért csatoltam most ide, ugynis a fejezetben lévő dolgok ihletője ez a kis videócska volt ;D szóóóval nézzétek meg és úgy jobban magatok elé tudjátok képzelni :DDD
Komizniiiii




Az a legnagyobb gond velünk Scottékkal, hogy imádunk az embereknek kedveskedni, - vagyis más szóval nyalizni. Ha mind az öten egyszerre kapunk egy ugyan olyan feladatot akkor, elkezdünk egymás ellen versenegni. Ilyenkor nem érdekel az a tény, hogy testvérek vagyunk. Nem, ilyenkor csakis a dicsőség leng a szemünk előtt. A legjobban apa dícsérő szavaiért harcolunk. Nem viccelek mikor azt mondom, hogy apánk kegyeiért még képesek is vagyunk összeverekedni, nagyon csúnyán.
Pontosan ez történt ma is mikor megláttuk a híres gyémántot, amire apánknak legjobban fájt a szíve. Lényegében azért az egy dologért kellett betörnünk az ékszerboltba, hogy azt tudjuk ellopni. Mind az öten annyira közel voltunk ahhoz, hogy az apánk végre megdícsérjen bennünket. Pont ez volt a gond. Mind az öten ugyan arra a dologra vágytunk, és kicsit sem gondoltunk arra, hogy esetleg majd pont ezzel fogjuk elrontani az egész akciót.
Képzeld el ahogy egy kötélen lógsz a levegőbe, ami a derekad köré van kötve. Így úgy mozoghatsz a levegőben mintha repülnél. Eléggé vicces dolog. Különböző pózokat lehet csinálni a levegőben, súlytalanul. Ki ne imádna ilyet? Mi is így voltunk ezzel miközben a hátizsákunkba gyűjtögettük a kisebb ékszereket. Aztán megláttuk a gyémántot ami egy vékényka dobozkán pihent. Csoda volt, hogy rá tudták és ott merték hagyni azon a dobozon. Eléggé instabilan állt. Személy szerint én biztos, hogy nem mertem volna csak úgy otthagyni ugyanis féltem volna attól, hogy véletlenül leesik. Azonban a bolt tulajdonosa nem félt ilyentől. Rossz döntés volt.
És hirtelen elszabadult a pokol. Mint öt macska úgy ugrottunk a gyémántért, rá sem gondolva arra, hogy esetleg le is eshet a dobozról. Nem, elrugaszkodtunk kinyújtott kezekkel és reméltük, hogy a saját kezünkbe landol. Kicsit sem zavart az, hogy Harry oldalának csapódtam miközben hátulról meg Louisnak mentem neki, akit hirtelen ért a közelségem és nem tudott megállni a levegőben, így a falnak csapódott, velem együtt ugyanis én meg a hátához nyomódtam. Ezt követően egyikünk sem tudott többé megmozdulni és a fiúk sem úgy néztek ki mint akik segíteni szeretnének rajtunk. Harry ismételten a gyémánt után iramodott, de Liam az útját állta, vagyis a kezével próbálta lecsapni őt, de a levegőben eléggé nehéz feladatnak bizonyult. Mindeközben Niall volt a legközelebb a gyémánthoz, már csak pár centire volt attól, hogy megkaparintsa mikoris Liam a lábával próbálta megállítani. A terve bevállt ugyanis Niall megállt a levegőben majd elkezdett hadonászni, hogy tudja megfogni Liam lábát. Liam annyira ficánkolt a lábával, hogy pár másodperc múlva a cipője Niall kezében volt. Niall először csodálkozva bámulta a bátyja cipőjét, majd hirtelen egy fehér zokni landolt az arcában. A fehér zokni tulajdonosan Liam volt aki élvezettel nyomta azt az öccse arcába.
Vigyorogva bámultam a kialakult helyzetet. Csak akkor tértem újra vissza a valóságba mikor Louis ellökte magát a faltól én pedig hátrafelé sodródtam a levegőben és Harrynek csapódtam, aki nem számított az ütközésre, azonban Harry felsőjét még mindig Liam szorította akinek a lábát meg Niall fogta. Így mind a négyen repültünk volna a falhoz ha a kötelek bírták volna a hatalmas súlyt. Louis hiába próbált utánunk kapni, csak azt érte el, hogy az Ő kötele is felmondta a szolgálatot, majd egyszerre érkeztünk a padlóra, miközben alattunk a gyémánt millió darabkára törött össze.
- Oó. - szisszen fel Harry ahogy a földön csillogó darabkákat nézni.
- Dubla oó. - javítja ki Niall teljesen lesokkolva.
Én sem tudnám szebben jellemezni a kialakult helyzetet. Összetörtük apánk cuccát amire a legjobban vágyott. Hogy tehettük ezt meg? Nekünk annyi. Ezt nem fogjuk tudni csak úgy megmagyarázni. Nem hiszem el, hogy pont azt a dolgot zúztuk szét ami miatt lényegében ide jöttünk.
- Ez katasztrófa. - Liam még mindig a szája előtt tartja a kezét, ugyanis gondolom attól fél, hogy felordít idegességében. Helyesbítek, félelmében.
Nekem is ordítani lenne kedvem. De nem az miatt, hogy apa megöl ha megtudja, hanem az miatt, hogy nem egymagam basztam el a melót. Komolyan ilyen még soha nem volt. Ha valami eltörött akkor tuti, hogy miattam. De most nem! Lehet durva leszek, de jó érzés végig nézni a tesóimon ahogy azon töprengnek, hogy apa vajon mit fog kezdeni ezzel.
- És most nem csak én vagyok a hunyó! Végre egyszer az életben, Ti is velem fogtok szívni. - esküszöm próbáltam nem elnevetni magam, de képtelen voltam megállni. Azonban mikor Harry felől meghallottam egy nyekkenést inkább csak lehajtottam a fejem és nem nevettem többé hangosan.
- El kell tűnnünk innen, mert szerintem erre a zajra fél utca felébredt - áll fel sietősen Louis, majd a fal felé fordítsa a fejét ahonnan bejöttünk. A tetőablak még mindig ugyan úgy nyitva van, csak történetesen már nem lógnak le onnan kötelek ugyanis elszakadtak. - Hogy a francba megyünk ki? - néz rá kétségbeesetten Liamre.
Erre eddig nem is gondoltam. Hogy jutunk ki, ha nincsenek meg a köteleink? Kötél nélkül nem tudunk visszamenni a tetőre. Baszki. Nem akarok egy olyan rablás miatt börtönbe kerülni ami még csak nem is sikerült.
- Liam? - vonja kérdőre Niall.
- Mi van? - kérdez vissza értetlenül az említett.
- Hogyan lépünk le innen? Vagy esetleg megvárjuk itt a rendőröket? - azonban Niall hiába vár a nyugtató válaszra, ugyanis nem kapja meg. Liam csak holtfehéren ül és az ujjaival játszik, úgy mint aki onnan akarna választ kapni. Aztán rájövök, hogy azért bámulja az ujjait annyira mivel a telefonját képzeli oda. Történetesen a hőn imádott telefonja most nincs vele, így ki sem tud gondolni egy menekülő tervet.
- Ne mindig Liamtől várjatok csodát, az istenit. Elbasztuk és együtt kell megoldanunk a kijutást - szólalok meg idegesen majd felállok és elkezdek nézelődni a helységbe. Egyetlen kiút maradt, az pedig a főbejárat. - Liam, még mindig azt állítod, hogy az egész épületben kikapcsoltad a riasztó berendezést? - kérdezem.
- Azt. - válaszolja magabiztosan, nekem pedig több nem kell. Elindulok az üvegajtó felé, majd könyökömet neki vágom, az üveg pedig széttörik és akkora lyuk keletkezik rajta, hogy simán mind kiférünk. Csak van egy kis gond. Még pedig a riasztó. Ugyanis a könyököm ahogy kiütötte az üveget, úgy egy hangos sípszó törte meg a csendet.
- Bassza meg! - kezd el szitkolózni Louis és a fülére teszi a kezeit.
- Tűnjünk el innen! - parancsolja Liam és azt veszem észre, hogy a karomnál fogva kezd el húzni magától. Az ajtón lévő lyukat átugorjuk és mikor a friss levegőn vagyunk bentről lövöldözés hallatszik. Niall az aki utoljára jön ki kezében pedig a pisztolyát tartja és vigyorog.
- Szétlőttem a kamerát meg a riasztót. - vonja meg a vállát és visszadugja a fegyverét az övébe, majd futásnak ered mi pedig követjük a példáját és csak akkor állunk meg mikor az autónál leszünk. Egyszerre ülünk le az út szélére és vesszük le fejünkről a maszkot és fújjuk ki mélyen a levegőt. Ez durva volt. És akkor a neheze még csak most fog kezdődni.
- Apa ki fog nyírni bennünket ha megtudja, hogy széttörtük a gyémántot. - Liam kis híján elsírja magát, hogy elrejtse az arcát felhúzza a térdeit, majd arra hajta rá a fejét.
Ennél szebben én sem tudtam volna megfogalmazni. Szerintem kezdhetjük ásni a sírunkat.
- Ki akar a halálunk előtt, utoljára bebaszni velem? - áll fel hirtelen Harry és végignéz rajtunk. Liam térde felől egy vonyítás hallatszik amit gondolom nem-nek lehet venni. Niall egyszerűen csak megcsóválja a fejét, majd visszatér a tevékenységéhez vagyis a távolba mered töprengve. Én jelenleg még várok a válaszadással. Ha most elmenekülünk apa haragja elől, úgyis vissza kell mennünk hozzá.  Amúgy is részegen jobb lesz? Hát nem. Apa ugyanúgy dühös marad.
- Én! - teszi fel a kezét Louis és követi Harryt, feláll és leporolja a nadrágját. - De valami sztriptízbárba menjünk, ugyanis a faszom is tele van, szóval ürítenem kell. - és lepacsiznak Harryvel. Csak én vagyok az egyetlen akinek szájára undor terül szét és próbálok úgy viselkedni mint aki meg sem hallotta az utolsó mondatát. Még jó, hogy a testvérem szexuális életet ennyire nyitott dolog.
- Liam, hol van a környéken egy sztriptízbár? - fordul a fürtös a bátyja felé. Az eszem eldobom, hogy egy ilyen helyzetbe ezt csinálják. Inkább azon kellene gondolkozniuk, hogy mégis mit mondunk az apánknak. Erre fő ezek egy sztriptízbárt keresnek mivel tele a farkuk. Jézus.
- Menj a picsába Harold! - válaszol vissza nyersen Liam és másik oldara fordítsa a térdére hajtott fejét.
- Jé, nem is tudtam, hogy Bostonban van egy picsának nevezett utca. - esküszöm néha napján szívesen seggbe lőném a kisöcsémet. De komolyan sokszor nem lehet már rajta nevetni, ugyanis rohadtul nem vicces amit mond. Mint például most.
- Tudod Harry, néha napján kedvem lenni megverni mikor poénkodni próbálsz, de közben senki nem vevő rá. Akár mikor ezt csinálnád én mindig pöcsön rúgnálak. - Niall nem néz rá öccsére, hanem maga elé meredve bámul és gondolom közben lejátszódik előtte a jelenet. Nekem is tetszik az ötlet.
Ezért is állok fel, majd indulok meg felé. Értetlenül bámul amit én kihasználok, ugyanis kezemmel gyengéden rávágok a farkára mire Ő rögtön feljajdul. Pedig még csak nem is erősen ütöttem meg.
- Szerintem jobb lesz ha inkább ketten keressük meg azt a sztriotízbárt, öcsi. - Louis int a fejével és még a karját is megfogja, de Harryt nem kell húzni ugyanis megy Ő magától is. Még csak autóra sincs szükségük, ugyanis gyalog indulnak meg a sötétbe. Idióták.
- Hála a jó égnek. - sóhajtok fel mikor az alakjuk teljesen eltűnik. - És most mi lesz? - fordulok Niall és Liam felé, - vagyis Liam felé csak fordulnék, de nem tudok rá nézni ugyanis fejét még mindig a térdeibe temeti.
- Természetesen hazudunk. - mondja magabiztosan Niall. Hát ez tűnik a legnormálisabb megoldásnak.
- Közben pedig imádkozunk, hogy ne jöjjön rá az igazságra. - fejezem be helyette, mire a szöszi bólint.
- Én nem tudok hazudni. Le fogunk bukni, apa pedig kiakad és...- emeli fel a fejét hirtelen Liam és csúnya hisztizésbe kezd amitől én rögtön ideges leszek. Így nem csoda, hogy felé ugrom, majd a lehető legkedvesebb módon pofon vágom, amitől aztán összeszedi magát.

Mikor a turnébuszban várunk és a konyhának szolgáló helységben lévő kis asztalkánál ülünk remegő lábakkal várjuk, hogy apa megjelenjen. Az óra hajnali fél ötöt mutat. Louis és Harry színét sem láttuk, de jobb is. Végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a hotelbe, hogy ott rendesen tudjuk kipihenni magunkat, mikor a turnébusz ajtaja nyílik és apa néz le ránk. Mondanom sem kell, hogy mind a hárman egyszerre fehérdetünk el.
- Megnéztem a cuccot, és hát nagyon hiányos az a bizonyos zsák - tér rögtön a lényegre, mire én alig láthatóan meglököm a vállammal Niallt, hogy beszéljen. Igen, Őt érte az a megtiszteltetés, hogy hazudjon az apánknak. - Hol van a gyémántom gyermeikeim? - tesz egy lépést felénk.
- Nem volt ott semmilyen gyémánt. - válaszolja komolyan Niall pislogás nélkül. - Csak ékszerek. - apa összeráncolja a homlokát és gyanakodva méregeti a fiát. Niall állja a tekintetét, de félő, hogy mindjárt mindent bevall. Azt pedig nem engedhetjük meg magunknak.
- Szerintem valaki félre informált minket - szólalok meg csendesen. Nem bírok apám szemébe nézni, így a busz oldalának szentelem a figyelmemet.
- Azt akarjátok mondani nekem, hogy nem volt ott semmiféle gyémánt? - hangját felemeli, mi pedig összerezzenünk. Válaszadás képpen hevesen elkezdjük a fejünket csóválni. - Ha megtudom, hogy átvertetek a gyémántom pedig valamelyikőtök hátizsákjában pihen...- nem fejezi be a mondatot. Helyette elkapja Liam torkát, majd megszorítja amitől rögtön fuldokolni kezd és ellöki magától aminek következtében a srác az asztalon köt ki az üvegpoharak pedig széttörnek a teste alatt. Felkiáltani fájdalmában nem mer. Csak mozdulatlanul fekszik a törött poharak és tányérok között. - Egyesével öllek meg benneteket. - fejezi be, és még rúg is egyet amit természetesen Liam lába bánja. Nyekkeni nem merünk, csak szótlanul bámuljuk ahogy kiviharzik a turnébuszból.
- Tuti, hogy tudja, hogy kamuzunk. Ez csak a ízelítő volt. - suttogja Niall majd ő is kimegy a buszból. Próbálok úgy tenni mint akit nem érdekel, pedig tudom, hogy igaza van. Liam csak a kezdet volt, olyan bemutató féle a többit pedig kitudja, hogy mikor kapjuk meg..

2015. december 24., csütörtök

|| Chapter 6 : - Nem alkalmas ||

Heyy!!! Ahogy ígértem a héten előbb jön a rész :DD Igen, először is szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni minden ismerősömnek ( még azoknak is akik, az utolsó rész után leiratkoztak, vagyis kereken 10 emberke :D de mivel ma karácsony van nem szándékozok ezen mérgelődni, nem már túl tetttem magam rajta, de azért örültem volna neki ha elmagyarázzák, hogy mi a jó szart rontottam el, hogy hirtelen, pár óra alatt amiért annyian leiratkoztak :c ). A rész az én ajándékom nektek :3 Remélem örültök ;D 
Másodszor pedig szeretnék boldog szülinapok kívánni Louis Tomlinsonnak :3 
Harmadszor pedig komizzatok :P 





- Tisztára olyan a szád mint egy kacsanának. - Harry egész úton az autóban engem bámult. Jobban mondva azóta amióta fejemre húztam a fekete, símaszkhoz hasonlító valamit, amiből csak a szemeim és a szám látszódott ki. Emlékszem, hogy mikor apa először elküldött rabolni és hozzánk vágta a fekete cuccainkat, és megláttam a fekete maszkot, azt hittem, hogy zoknit kell majd a fejünkre húznunk. Szerencsére azért nem zokni, hanem egy símaszk. Nem is értem, hogy miért hisztizek ezen, hisz a lényegre pont jó, - vagyis eltakarja az arcunkat és felismerhetetlenek vagyunk. Eléggé gáz lenne ha egy bankrablás után elkapnák a példás 1D-s fiúkat, akikért milliók rajonganak. - És még csak csücsörítened sem kell. Automatikusan kacsaszád van. - hiába szálltunk ki az autóból közel az ékszerbolthoz, Ő akkor sem tett le a témáról. Sőt direkt mellém állt, majd mutatóujjával megnyomkodta a számat, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg valójában olyan e mint a kacsának. Pedig nincs is kacsa formájú szám. Normális, az én véleményem szerint. Harry egyszerűen csak unatkozik és úgy döntött, hogy elkezd engem basztatni. - Mint valami rossz Kylie Jenner utánzat, csak történetesen neki plasztikáztatnia kellett, míg olyan szája lett. Azonban neked természetes úton lett ilyen. - Harold a nagy Jenner fan. Pár éve a banda sikerének, párszor randizgatott az idősebb Jenner lánnyal, vagyis Kendallal. Harry Styles és Kendall Jenner, a média nagy sztárpárosa. Aztán valahogy, Kendall eltűnt Harry mellől, de a szakításuk okát azóta sem tudjuk. Hm, szerintem Harry nem tudott a lány mellett önmaga lenni. Egy bűnözőnek álltalában olyan társ kell akiben teljes mértékben meg mer bízni és nem kell rejtegetnie az igazi énjét. - Liam szája is vastag. - fordul hirtelen bátyja felé aki picit le van maradva, mivel úgy sétál, hogy közben a telefonját nyomkodja. Ezért nem is vette figyelembe Harry megjegyzését a szájáról. Szerintem jobb is, ugyanis elkezdte volna kioktatni az öccsét, arra pedig jelenleg most senki sem kíváncsi.
- Azt nem vastagnak mondják, hanem teltnek, Te nagyon okos. - forgatja meg a szemeit unottan Niall. Harry csak leinti, hogy Ő aztán tudta. Biztos csak véletlenül mondta azt, hogy vastag.
Ez van mikor a gyerek magántanuló. Iskola helyett mi autókat raboltunk ki, és mikor úgy volt az apánk egyik kurvája tanított. Más gyerek menőnek tartja ha nem kell suliba járnia, mi mindent megadtunk volna azért, hogy beülhessünk az iskola padba.  Úgy érzem ez már soha nem fog megtörténni.
- Legalább ez egy újabb bizonyíték arra, hogy tényleg tesók. A szájuk a bizonyíték mivel hasonlítanak. - bólogat fontoskodva. Milyen megnyugtató dolog az, hogy tudom, tényleg a családba tartozok, ugyanis hasonlítok a tesóimra. Az lenne a gáz ha nem hasonlítanék. Mondjuk szerény véleményem szerint, nincs közöttünk nagy hasonlóság. Sőt semmi.
- Bazd meg Harold. - mondom fagyosan, ugyanis jelenleg elegem van a sületlenségeiből. Rohadtul nem vagyok kíváncsi arra, hogy kire is hasonlítok. Én egyedi vagyok és kész. Tőlem beszélgethet hülyeségekről, csak ne akkor mikor egy ékszerboltot készülünk kirabolni. Lefáraszt a dumájával.
- Oké, de kit? - kérdezi tanácstalanul egy hatalmas vigyorral az arcán. Hiába van rajta a maszk, még így is látom a szája sarkában lévő gödröcskéket. Azok a gödröcskék az imidzsévé váltak. A lányok megőrülnek értük.
- He? - fogalmam sincs, hogy miről is beszélgetünk már. Néha annyira bonyolultul beszél, hogy totál összezavar mint most. Ráadásul még fáradt is vagyok, így ne akarja tőlem, hogy gyorsan vágjon az agyam.
- Azt mondtad, hogy basszam meg, erre én azt kérdeztem, hogy oké, de kit. Érted? Kit basszak meg. - szemöldökeim a homlokomig csúsznak, a szám pedig tátva marad. Louis megsemmisülten homlokon csapja magát, Niall pedig fuldoklik a nevetéstől. Legszívesebben arcon csapnám amiért ekkora barom. Miért kell neki mindent túlkomplikálnia? Miért nem tudja a dolgokat szó nélkül hagyni, csendben? Annyira könyebb dolga lenne mindenkinek. - Titeket nem baszhatlak meg, ugyanis nem nagyon vagyok oda a répákért. - nevet fel jóízűen.
Most elkezdhetnék veszekedni vele, hogy nekem történetesen nincs répám ugyanis lány vagyok, de úgysem adna igazat. Elállítaná azt, hogy nekem csak néha vannak lányos beütéseim, de amúgy fiú vagyok. Belefáradtam már abba, hogy állandóan bizonygatnom kell mindenkinek, hogy csaj vagyok. Mindenki azt hisz rólam amit akar. Ha fiúnak hiszenek, akkor annak. Megszoktam.
- És most próbálok úgy tenni, mit akit kicsit sem zavar, hogy a testvérei mennyire agytalanok - amint Liam megszólal mind a négyen egyszerre kapjuk hátra a fejünket és nézünk rá a lehető legcsúnyábban amiért azt mondta ránk, hogy agytalanok vagyunk. Természetesen Ő figyelembe sem veszi a csúnya pillantásokat. Nyugodtan visszasétál az autóhoz, majd bedobja a mobilját és hátára kapja a hátizsákját, amiben a számára fontos cuccok találhatóak.  - Épp kirabolni készülünk egy ékszerboltot, Ti pedig arról vitatkoztok, hogy kit akartok megkúrni. - vicces ahogy olyan kis precíz.
- Látod Liam, pontosan ezért vagy itt Te. Megoldasz helyettünk mindent, mi pedig csak elvégezzük a melót. - mert Louisnak nehezére esne ha egyszer nem piszkálná Liamet. Nem csoda, hogy az említett arcába szökik a vér, de próbál higgadt  maradni. Igen,  Louis szövege neki is úgy esett le mintha mi csak kihasználnánk Őt. Természetesen ez nem igaz. Még akkor sem, ha tényleg mindig azt várjuk, hogy Liam intézzen el mindent.
- Mit kellet volna megoldanom? - kérdezi Liam és nyugodtan összefonja karjait a mellkasa előtt. Nem tetszik az arckifejezése. Valamit tervez, ami tuti, hogy nem fog tetszeni senkinek csak neki. Nem jó mikor bedurvul, ugyanis akkor nincs menekvés. Megszivat és kiröhög.
- Tudod, riasztóberendezés kikacsolása, bejutás, kijutás, menekülő út...- kezdi el sorolni Niall az alap dolgokat, amiket általában mindig Liam oldja meg. Neki vannak vésztervei mikor nekünk már nincsenek. Azért nem vagyunk börtönben mert Liamnek mindig van egy terve ami eltér az eredetitől.
- De hisz az ma Lou feladata - válaszolja Liam és egy ördögi vigyor kíséretében az említett felé fordul. Louis megkövülten áll, holtsápadt arccal, de próbálja megtartani a kemény külsejét. Hiába, Liam kijelentésétől berezelt, mivel tudja, hogy az öccse tényleg képes rá bízni.
- Micsoda? - Louis köhögni kezd, hogy a hangja ne legyen annyira vékony. Liam ettől csak még szélesebben mosolyog.
- Azt mondtad, hogy Te is tudod úgy nyomkodni a telefonodat mint én. Hát tessék megadom neked ezt az örömet. Nyomkodhatod a telefont aminek következtében kikapcsolod az épület riasztóberendezését. - emélekezteti Liam a bátyját, aki ma majdnem szó szerint ezeket a mondatokat vágta öccse fejéhez. Csak Louis arra nem gondolt, hogy Liam tényleg megfogja tartani a szavát, vagyis engedi azt, hogy Lou kapcsolja ki a riasztóberendezést.
- Elvesztünk - sóhajt fel Harry. - Tudjátok ha börtönbe kerülünk akkor ott megerőszakolnak minket, ugyanis túl cukik vagyunk és...jaj. Liam nem teheted ezt velünk! Louis nem mehet efféle dolgok közelébe, ugyanis szerintem nem dutyiba mennénk, hanem a temetőbe, mert ez amekkora marha, még képes lenne kinyírni bennünket.  - az van, hogy a kis fürtössel kell egyet értenem. Louist nem szabad a technológia közelébe engedni mert annak súlyos vége lesz. Köszi, de fiatal vagyok még a halálhoz.
- Még szép, hogy Li csak viccel. Ugye?  - szólalok meg magabiztosan és a srác felé pillantok aki állja a nézésemet, de a kérdésemre nem válaszol. Ajaj, töpreng ami nála nem jó. - Esze ágában sincs az életünket BooBearre bízni! Igazam van? - válaszolj már bazd meg!
- Hé! - kiállt fel Louis sértődötten.
- Eléggé gáz, ha még  a saját tesóid sem merik az életüket rád bízni. - kuncog fel Liam egy diadalittas mosoly kíséretében. Louis ha ölni tudna a nézésével akkor itt már senki nem élne. - Szóval drága Louis, beismered végre, hogy utánozhatatlan vagyok?
- Kapd be! - vág vissza a fiú. - Ha Te nem lennél én is megtudnám csinálni. Csak mivel máshoz nem értesz, így meghagyom neked ezt a munkát. - oké, Louis túl messzire megy már. Mindennek van határa és Lou ezt a határt most átlépte.
- Oké Louis, ez már sok. Fejezd be, mert ez már nem vicces. Inkább sértő. - mondom keményen.
- Óh, fogd be Oli, ugyanis Te sem értesz semmihez. Mindig mindent elrontasz, de még azt is bénán - vannak pillanatok mikor Louis felbasz, de olyan szinten, hogy nem érdekel az, hogy a bátyám. Gondolkodás nélkül nyomom az öklöm az orrába és még csak nem is sajnálom. A legvicesebb pedig az, hogy szólni nem mer mivel tudja, hogy megérdemelte.
- Befejeztétek? - kérdezi unottan Niall. - Már rég bent kellene lennünk, sőt már visszafele kéne jönnünk a cuccokkal. És mi mit csinálunk? Veszekszünk a nagy semmin! Tapsot érdemeltek. - és el is kezd tapsolni.
- Igaza van, nem ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy veszekedjünk. - állok Niall mellé, úgy ahogy Harry is. Azonban Louis és Liam még mindig komoran bámul egymásra. - Liam ne csináld ezt. Szükségünk van rád! Miattam otthon agyonverheted Louist, csak kérlek most ne. Nélküled nem megy. - utálok könyörögni, de nincs más választásom. Arca megenyhül és bólint, de Louisra még utoljára rávicsorog, aki csak lehajtsa a fejét.
- Szóval akkor nem megyünk börtönbe? - Harry mindig tudja, hogy mikor kell megszólalni. Esküszöm, Ő mindig tudja hogyan kell feldobni a hangulatot.
- Nem, Harry nem megyünk. - válaszolja meggyötörten Louis.
- Viszont kéne végre a terv, ugyanis mindjárt hajnalodni kezd. - sürget Niall, és erre Liam megköszörüli a torkát. Hajnalra már vissza kéne érnünk a turnébuszokhoz. Csoda lesz ha sikerülni fog.
- A tetőablakon keresztül fogunk bemenni. Elméletileg olyan riasztó berendezés van ami nincs rákötve a zsaruk gépeire. A tetőről kapják az áramot, szóval ha elvágjuk ott a zsinórokat, akkor az egész épületbe elmegy az áram, ami egy zseniális megoldás - kezdi el hadarni Liam és a hátizsákjához nyúl ahonna kiemel egy pánthoz hasonlító valamit aminek a közepén egy lámpa virít. A fejére húzza  és felkapcsolja a lámpát. Sokszor használjuk ezt a cuccot és ilyenkor mindig úgy érzem magam mintha egy bányász lennék. - Miután áramtalanítottuk az épületet jöhet az ablak. Kitörjük az üveget és egymás után leereszkedünk, és rögtön a boltban találjuk magunkat, mivelhogy nincsenek szintek.
- Nincsenek szintek? - értetlenkedik Niall.
- Ha bemész és felnézel csak egy hatalmas mennyezetet látsz, ugyanis minden tele van pakolva ékszerekkel - forgatja meg a szemeit Liam. Honnan tud Ő megszerezni ennyi infót ilyen rövid idő alatt? - A lényeg az, hogy leereszkedünk, és összefestékezzük a kamera lencséjét. Igen, egyetlen egy kamera van, ami a tulaj hálószobájára van kötve. De most már alszik, és amúgy is a festékes lencsén keresztül semmit nem fog észre venni, szóval nem kell aggódnunk. - vonja meg a vállát.
Ezt a mondatot bírom a legjobban. Nem kell aggódni. Mégis, hogy a francba ne aggódjak mikor épp kirabolni keszülök egy ékszerboltot?
- Nem kell aggódnunk. - ismétlem meg a mondatát csendes.
- Pontosan - bólint és biztatóan rám mosolyog. - Ez a számunkra piskóta lesz, ha ésszel csináljuk. - volt ennél már rázósabb melónk is. Csak történetesen mi a piskóta melókból is balhét csinálunk, ugyanis valamelyikőnk tuti elbasz valamit. És van egy olyan érzésem, hogy ez ma sem lesz másképp.
- Akkor indulhatunk? - kezd el sürgetni Louis és válaszadás képpen kap négy bólogatást.
Libasorban indulunk meg a sötétben, nesztelen léptekkel és indulunk meg az épület felé, majd a tűzveszély esetén menekülő lépcsők előtt állunk meg. A lépcsők felvezetnek a tetőre, ahol is igazán elkezdődik a meló. A tetőn semmi különleges dolog nincs. Csak egy ablak, amin ponthogy egy ember át tud férni, mellette pedig egy doboz, amire nagy betűkkel az van ráírva, hogy veszély. Liam egy ügyes modulattal felnyitja a vigyelmezetető jelzést pedig figyelembe sem veszi. A nadrágjában kezd el turkálni és egy csipeszt húz elé, letérdel és csak azt hallani ahogy a zsinórokat vagdossa. Aztán az egész épület elsötétül, Ő pedig bólint, hogy kész van.
Louis az aki az az ablakhoz megy és veszi le a hátáról a hátizsákját amivel végül kitöri az üveget ami hangos csörömpöléssel törik millió darabkára. A szívem a torkomba dobog, ahogy a kötelet a szíjamhoz erősítem és ereszkedem le rögtön Louis után. Harry jön utánam, aztán Niall a sort pedig Liam zárja. Egyikünk lába sem ér le a padlóra, hanem a levegőben maradunk. Harry gyorsan előveszi a paintballos pisztolyt, majd lő párat a kamerára és a lencse pár másodperc múlva pirosan virít.
Ezután az összes drágának tűnő ékszer a kezünkbe landol. Legutoljára a gyémánt marad amiről az apánk beszélt, vagyis ami a legjobban kell neki. De mikorra Niall megkaparintaná, Liam is feltűnik a színen a gyémántnak pedig annyi...

2015. december 19., szombat

|| Chapter 5 : - Átlagos este ||

Heyyy!! Azt mondjátok, hogy téli szünet van? Tudjátok, hogy mit jelent ez? Azt, hogy jövő héten nem csak szombaton kaptok részt, hanem Karácsony napján is :P örültök? nem? Jó, akkor is kaptok :D Másodszor, frissítettem a szereplők oldalát :3 Harmadszor, pedig nem tom....komizzatok



Felbecsülhetetlen érzés mikor végre kiszabadulsz az ordítozó lánytömegből és félre vonulhatsz egy turnébusz, kényelmetlen kis ágyába, majd egy pokrócot a testedre húzol és másodpercek alatt máris mély álomba szenderülsz. Egy koncert után a csend, maga a mennyország. Hihetetlen, hogy mennyire lehet örülni egy ilyen kis dolognak. Valaki fel sem tudja fogni, hogy miről is beszélek. Ezt először át kell élni.
Számomra az alvás maga a tökély, ugyanis ilyen életet amit én élek eléggé lefárasztja az embert. Hiába imádok aludni, ha egyszerűen nem engednek. Legtöbb óra amíg folyamatosan alhatok, az kevesebb mint öt, napi szinten. Nem csoda, hogy amint ágy közelébe érek rögtön elalszom. Még a lekényelmetlenebb helyeken is. Amúgy utálom a turnébuszokban lévő ágyakat. Szinte mindig az a szabad ami a legmagasabban van, kicsi bennük a hely, és amikor felébredek elfelejtem, hogy hol is vagyok így rendszeresen bele ütöm a fejem a tetejébe. Nincs arra sem helyem, hogy rendesen kinyújtózkodjam, mivel olyan keskeny a folyosónak szánt valami. És mindeközben, ha oldalra fordulok, akkor rálátást nyerek a másik félen alvó személyre. Volt már rá példa, hogy mikor felébredtem, szembe találtam magam Niall fenekével.  Egyszóval utálom a turnébuszokat, de mikor fáradt vagyok akkor nem foglalkozom azzal, hogy a fiúk mit is művelnek le körülöttem.
Azt mondják, hogy minden a megszokás kérdése. Van benne valami, ugyanis ma mikor elfoglaltam a helyem az egyik kis boxban, nem foglalkoztam azzal, hogy mennyire kényelmetlen alvás vár rám addig míg valaki fel nem ébreszt, hogy indulnunk kell akciózni. Rekordsebességgel elaludtam, és eléggé nehéz volt a felkelés.
Képzeld el, hogy mélyen alszol majd azt érzed, hogy valami puha nyomkodja a szádat és azzal dolgozik, hogy tudja szétnyitni az ajkaidat. Ha egyszer elalszom utána nehezen lehet belém életet verni, így természetesen nem foglalkoztam azzal, hogy valami nincs rendben a szám körül. Biztos valamilyen bogár legyeskedik körülöttem, - gondoltam magamban, majd úgy dönöttem, hogy a kezemmel elhajtom a szám körül. Azonban ahogy a kezemmel telintettem egy nagyot sokkal nagyobb dologra csaptam rá, mint egy bogárnak kellett volna lennie.
- Harold ez gusztustalan. - Niall szinte már fulldoklott a röhögéstől. Harry? Valamire az előbb rácsaptam ami kissé szőrös volt, és mint ahogy kiderült a fiúk itt vannak körülöttem. Oké, én félek kinyitni a szemem.
- Nyomd oda még jobban. Túrj bele a szájába. - Louis hangja biztató, és az a valami puha erőssebben nyomódik a számhoz.
Na ez az a pillanat mikor hirtelen kipattanak a szemeim, majd meglátom Harryt miközben a velem szemközti ágyon ül, a jobb lába teljesen ki van nyujta, miközben én bandzsítva bámulok lefele és látom meg a lábán lévő öregujját a számhoz nyomva. Nyomva? Könyörgöm, már egy egészen kicsi darabkája, a számban van. Ez bele nyomta a lábujját a számba, én pedig hagytam neki! Ez volt az a puha. A szörös izé pedig a lába volt amire rá csaptam.
- A helyedben menekülnék! - figyelmezteti Liam és félre áll az útból, hogy Harrynek legyen helye elfutni. El is futna, de én ügyesebb vagyok nála, így ujjaim a bokája köré csavarodnak, majd megfogom az öregujját, megszorítom és csavarok rajta egyet. Harry próbálja elhúzni a lábát, de nehéz feladatnak bizonyul ugyanis közben kapaszkodnia is kell.
- Könyörgöm legalább mond azt, hogy megmostad mielőtt a pofámba dugtad volna az eldeformálódott ujjadat. - hangom könyörgően cseng. Elméletileg koncert után megfürödtek mivel totál izzadságszagúak. Remélem ez ma is így történt. Kérdésemre erősebben szorítom az ujját, arcára pedig egy széles ezerwattos vigyor kúszik. Nem mosta meg a lábát.
- Négy napja nem láttam vizet és egy hetes zokni van rajtam, ugyanis otthon felejtettem a váltó zoknijaimat. - dicsekedik boldogan, Louis pedig még meg is tapsolja. Komolyan mi abban a dicsőség a fiúk számára, hogy melyikük a büdösebb? Próbálok úgy tenni mint aki meg sem hallotta. Ezért az ujjaimat felvezetem a lábszárára majd elkezdem húzogatni a lábán lévő szőrt. Tudom, hogy csikis. Az alkalmat kihasználom, hogy nem figyel, közelebb hajolok a lábujjaihoz és a kisujját megharapom. Undorító, de nem tök mindegy már? Hisz volt a számba, úgyhogy simán megharaphatom. - Ez megharapott! - kiállt fel, és próbál rúgni, de én nem vagyok hajlandó elengedni a kisujját. - Szedjétek már le rólam. A végén még leharapja az ujjam. Tudjátok, hogy képes rá. - azonban Louis, Niall és Liam nem segítenek rajta. Egyszerűen csak sírnak a röhögéstől.
Aztán a busz hirtelen fékez, és azt lássuk ahogy a kicsi Harold esik előre, majd fejeli le az ágyam végén lévő kis vas rúdat, végül egy hatalmas koppanás töri meg a csendet, ami a fejétől származik, Ő pedig szétterül a keskeny folyosón. Ezt követően Niall és Louis szinte visítnak a nevetéstől, Liam elfehéredik és rögtön öccse felé ugrik, engem pedig lök meg, hogy ne próbáljam kinvetni a pórult járt testvérünket. Mit mondjak eléggé nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne csatlakozzak a nevetők csoportjához, csak félő, hogyha elnevetném magam, akkor Liam velem ugyan azt tenné mint Harryvel a vas rúd, - vagyis fejbe csapna a saját kezével, és köztudott tény, hogy a bátyámnak mennyire erős az ütése mikor ideges.
- Ez rohadtul nem vicces! - mondja felháborodva Liam, majd lehajol, hogy közelebbről tudja megvizsgálni a sebesültet. Harry csukott szemekkel fekszik, és mind két kezét a fejéhez szorítja. Hallani lehet ahogy szuszog, szóval él. - Agyrázkódást is kaphatott, Ti idióták. - pontosan Harry szétttárt lábai közé térdel le, kezét pedig a fiú hasára teszi és megrázza gyengéden. - Harry, minden oké? - kérdezi csendesen. Ez nálam a végpont. A nevetés egyszerre tör fel belőlem. Liam az anyuka! Annyira illik hozzá a szerep. Kár, hogy nem lány.
- Bebasztam a fejem. - jajdul fel Harry hangja pedig arra emlékeztet mikor sírni szokott. Óh, igen eléggé egy bőgőmasina típus.
- Azt láttuk. - válaszolja Niall és megtörli a könnyes szemeit.
- Helyesbítek, hallottuk. - javítja ki Louis, de ezt követően Niall megint röhögőgörcsöt kap. Végül a két fiú egymás vállán nevetnek. Ezek betegek.
- Olyan köcsögök vagytok! Miért kell mindig kiröhögnötök mikor történik velem valami? - és Harry hangja most nem csak emlékeztet arra mikor sírni szokott, ugyanis tényleg eleredtek a könnyei. Azt mondják, hogy mikor sokan vannak testvérek akkor mindig a legkisebb gyerek az aki a legjobban megszívja ugyanis neki van a legtörékenyebb szíve. Talán igaz lehet ez az állítás mivel Harrynek tényleg vajból van a szíve. Álltalában vele történnek a legkegyetlenebb dolgok, és mi pedig rögtön kinevetjük és gúnyolni kezdjük. - Te meg ne tapizd a hasam, hanem inkább csinálj valamit a fejemmel, mert fáj. - szipog fel hangosan és felül, hogy tudja elnyomni magától Liamet. Igen, Harry sokszor kihasználja azt, hogy a legkisebb, mivel tudja, hogy mi ugrunk neki. Mivel mikor gyerek volt és sírni szokott, mi rögtön próbáltuk megvigasztalni, ugyanis kissé idegesítő volt ahogy hisztizni szokott. Azonban ez azóta sincs másképp. Még mindig védeni próbáljuk, hisz a kistesónk.
- Öhm, egy picit taknyos az orrod - mutat a fiú említett testrészére Liam, aki ezután rögtön  feláll az öccse mellől. Azért Liamnél is megvan az a bizonyos határ. Harry paraszt módján követelte, tőle, hogy csináljon valamit a fejével, ez a hangstílus Liamnek pedig nem tetszett. Így mostmár nem érdekli őt Harry fájdalma és esze ágában sincs sajnálni.
Harry amint meghallja, hogy az orrán olyan dolog van aminek nem szabadna ott lennie, rögtön próbálja a pólója ujjával letörölni, de ezzel  elkésett, ugyanis Niall rekordsebességgel kapta elő a telefonját majd, fényképezte le a még mindig padlón ülő, taknyos orrú srácot.
- Hashtag taknyos, hashtag takonypóc. - nyomkodta bőszen a telefonja kijelzőjét a szőkeség, és annyira koncentrált, hogy még a nyelvét is kidugta. - Nézd Haz, máris tízezer lájkot kapott a taknyod. - mutatja büszkén a sikeres képet, de sokáig nem tud örülni a dicsőségének, mivel a göndör hajú testvérünk felől, egy csizma száll és Niallnek csak idejében sikerül kitérnie a cipő elől.
Niall természetesen ettől bepipul és gondolkodás nélkül veti rá magát Harryre majd ott kezdi el ütni ahol csak tudja. Pár másodpercig bámulom a jelenetet, majd megunom és úgy döntök, hogy szétválasztam őket, így egy ügyes mozdulattal ráugrom Niall hátára, aki meglepődik a hirtelen érkezésemtől és Harryn terül szét és kihasználja az alkalmat, vagyis tenyerét a szőkeség arcába nyomja és úgy próbálja eltolni magátől, mindeközben én meg próbálom Harry kezét elnyomni Niall arcától, de eléggé hátráltat az, hogy még mindig a hátán pihenek. Fogalmam sincs, hogy mit is csinálunk mi pontosan hárman, de azt tudom, hogy Louis és Liam is csatlakozott közénk, ugyanis mögülem csak azt lehet hallani, ahogy Liam fájdalmasan felnyög és az ütésektől csattanik a bőre.
Ez olyan átlagos este Scottéknál.
A kisebb viadalnak végül egy hatalmas lövés vet véget. Mind az öten megdermedünk, majd azt nézzük ahogy a fürdőszobában szolgáló helységben lévő tükör millió darakbáka törik, és ami megmaradt belőle a falon egy golyó virít. Rögtön a busz elejéhez nézek és meglátom apánkat, aki épp akkor teszi vissza a jól ismert pisztolyát a kabátja belső zsebébe. Mindig van nála egy pisztoly ugyanis állítása szerint soha nem lehet tudni, hogy mikor lesz rá szükség.
- Az egész környék az ordítozásaiktól hangos. Ha az a célotok, hogy felhívjátok magatokra a figyelmet, akkor jó úton haladtok - morogja bunkón. Louis elengedi Liam pólóját majd meg is igazítja rajta, hogy ne álljon rajta annyira gyűrötten. Én lemászok Niall hátáról aki rekordsebességgel pattanik fel, majd próbál olyan arcot vágni mintha semmi nem történt volna. Harry még mindig a padlón fekszik, így aztán én vagyok az aki a csuklójánál fogva húzom fel. - Fiam, mit fejeltél le? - sóhajt fel apa és megcsóválja a fejét. Harry csak megvakarja a homlokán lévő eléggé nagy dudort. A szám elé kell kapnom a fejem, hogy ne nevessek fel.
- Ezek a buszok nagyon nem gyerek biztonságosak. - válaszolja Harold, majd a hajába túr és pár göndör fürtel próbálja eltakarni a homlokát. Nem jön össze neki.
- Nem érdekel, hogy mi történt itt - mondja határozottan apa. - Csak gondoltam megemlítem, hogy mindjárt két óra, Ti pedig még mindig itt vagytok és úgy viselkedtek mint öt nem normális ötéves. - baszki ki is ment a fejemből az ékszerbolt. És ahogy elnézem a fiúknak is. - Fél órát kaptok, hogy összeszedjétek magatokat és elinduljatok. Ha fél óra múlva még mindig itt lesztek, mindannyiótoknak egy golyót repítek a lábába. - figyelmeztet és hátat fordít majd lemegy a buszról.
- Miért van ma mindenki rákattanva a lábakra? - kérdezem értetlenül.
- Én csak kedvesen akartalak felébreszteni, ugyanis tudom, hogy milyen morcos vagy mikor bunkó módon ébresztenek fel - mondja egy kissé sértődötten Harry. Gyűlölöm ha fel kell ébrednem, de azt pláne jobban gyűlölöm mikor kicsit sem kedvesen böknek meg, hogy ébredjek fel vagy szólítanak meg. Utána egész nap el van baszva a kedvem. De ezt a tesóim tudják a legjobban, szóval megtanulták, hogy engem kedvesen kell felébreszteni.
- Harry bele nyomtad a lábujjad a számba. Szerinted ez normális ébresztés? - fogat kell mosnom, ugyanis eléggé furcsa íz van a számban.
- Utána Te meg megharaptad a kisujjam! Szerintem ez sokkal gusztustalanabb - és azzal felemeli a lábát, hogy tudja megmutatni az érintett pontot. Hát a kisujja tényleg piros, sőt még a fogaim nyoma is ott van.
- Legalább maradt rólam emléked. - mutatok a fogaim nyomára a bőrén.
- Megharaptak, lefejeltem egy vas valamit, kifolyt a taknyom, utána pedig elvertek - sóhajt fel bánatos és vissza sétál az ágyához ahol az a bőrönd van, amiben azok a ruhák találhatóak amiket akkor veszünk fel, mikor valami rossz dologra készülünk. - És ezek után még raboljak ki egy ékszer boltot is. - veszi elő a fekete maszkot.
- Úgy tűnik ez nem a Te napod Haz. - veregeti meg a vállát Liam, és a kezébe veszi a cuccait.
- Az éjszaka pedig még csak véget sem ért. - teszi hozzá Louis.
Nem, az éjszaka még csak most kezdődik. A szörnyű rész, mikor kitudja, hogy mi fog történni. Mégis mikor totál feketében szeljük a várost, olyan vigyort látok a testvéreim amit csak akkor láthatok mikor valami törvényellenes dolog készülünk. A bűnözés a vérünkben van, Ők ezt jobban élvezik mint azt, hogy lányok előtt kelljen játszaniuk az eszüket. Tényleg tehetségesek és káprázatos a hangjuk, de egy pisztoly sokkal jobban illik a kezükbe mint egy mikrofon.

2015. december 12., szombat

|| Chapter 4: - Kiscsibe || ( Szünet vagy....?)

Haliiii!! Őszintén egy kissé csalódott voltam mikor megláttam, hogy 3 komi érkezett az előző részhez. Hát gyerekek nem hazudok ha azt mondom, hogy kezd elfogyni az érdeklődés a blog iránt. Oké, ez így nem oké, de légyszíves inkább mondjátok meg, hogyha nem tetszik a történet most, mert akkor nem fogom az időmet pocsékolni erre ami ezek szerint nem tetszik másnak csak annak a 3 személynek akik régóta írnak és szerintem nem akarnak megbántani. Ha Ők nem lennének akkor senki nem komizna és, hogy őszinte legyek nem örömmel teszem fel a részeket mivel rajtuk kívül tényleg senki más nem komizna. Nem akarom azt, hogy most ehhez a törimhez sokan komizzatok ugyanis tudom, hogy a kövinél megint vissza tér a normális dolog vagyis marad 3 komi. Úgyhogy mondjátok meg, hogy hagyjam a francba én pedig tényleg nem fogom strapálni magam, hogy írjak új fejezeteket, mert ez így már rohadtul nem tetszik, hogy 3 embernek írok. Lehet bennem van a hiba mivel hetente 1 részt hozok és már valahogy az írás is nehézkesen megy, ugyanis annyi törit írtam már, hogy kezd elfogyni az ihletem...szóval nem tudom...vagy lehet a történettel van a bajotok mivel hasonlít az előzőhöz és unjátok...gőzöm sincs, de most közel vagyok hozzá, hogy letörlöm az egészet és utána lesz valami ( vagy semmi, mert már a szüneten is gondolkoztam) 





Ahogy az ajtó becsukódik a fiúk után rájövök arra, hogy tényleg kettesben kell maradnom az apámmal akinek érdekes módon már megint rossz kedve van. Nekem pedig nincs menekülő utam. Se ablak, se szellőzőnyílás, se semmilyen másik ajtó ami valahova máshova vezet. Egyetlen egy kijárat van a helységből és azt az előbb becsukta. Szóval itt rekedtem vele úgy, hogy mérges. Ez a dolog egyet jelent. Azt, hogy ez a beszélgetés ma véresen fog végződni. Álltalában ha rossz napja van mindig rajtunk vezeti le a dühét. Niall már az előbb kapott egy kis ízelítőt. Az csak a kezdet volt. A csattanó, velem fog zárulni. Csodás.
- Hogy vagy Grace? - szólít meg bájosan, majd leül a kanapé közepére és elterpeszkedik kényelmesen, de szemeit le sem veszi rólam. Fogalmam sincs, hogy hova akar kilyukadni, de ha játszani akar akkor tőlem megkapja. Nem vagyok egy könnyű eset. Ha lehet azt mondani harcolok a végsőkig. Nem engedem magam ok nélkül bántani, de az apámat úgy faragták, hogy minden dologból Ő jöjjön ki jól. Hiába nem csinált valaki semmit, ha Ő megszólal akkor biztos, hogy igaza is lesz. Azt sem tudom már megmondani, hogy hányszor kaptam csak úgy. A csak úgy azt jelenti, hogy épp vacsoráztam, Ő haza jött és simán lekevert egy pofont, csak azért mert Ő veszekedett valakivel, de az illetőt nem verhette meg mivel befolyásos alak volt. Így aztán mikor haza jött, rajtam vezette le a dühét. És ez csak egy alkalom a sok közül. Harry lábát eltörte mivel az véletlenül megrúgta labdával. Apának nem tetszett, hogy a labda egy picit a testéhez ért. Azt állította, hogy Harry biztos kitervelt valamit ellene. Ezért úgy döntött, hogy egy életre elveszi a fia kedvét a rúgástól. Bokán rúgta Harryt olyan erővel, hogy annak eltörött egy porca. A történtek után soha többet nem focizott.
- Azt hittem, hogy a színjátéknak vége volt, miután megöltem Alexandert. - sokszor nem értem, hogy mi is zajlik le a kis agyában. Sokszor? Inkább soha. Az a legjobb mikor bevetés közben változtat a terven. Lehet, hogy most is ez történt. Meggondolta magát, ami annyit jelent, hogy szerencsétlen Alexandert hiába öltem meg. Igen, még mindig lelkiismeret furdalásom van azért mert meghalt, ráadásul az apám miatt. Most mondhatjátok azt, hogy nem kellett volna megtennem. Az a gond, hogy muszáj volt. Ha én nem öltem volna meg Alexandert, akkor az apám ölt meg volna engem, amiért nem tettem a dolgom.
- Bizonyítékok kellenek , ugyanis addig míg nem látom az eredményeket, Te Grace King vagy, aki egy kést szúrt Alexander Darwin szívébe majd elmenekült. Fél California téged keres. A helyedben gyorsan megmutatnám apucinak, hogy mit hoztál. - szempislogás nélkül bámul a szemeim közé. Csak nyelni tudok, ugyanis a hangjából azt a következtetést vonom le, hogy beszélt pár emberével akik történetesen a rendőröknek dolgoznak be. Így ha nem mutatom meg a papírokat amikben az áll, hogy a Darwin vagyon az enyém, mehetek a hűvösre, vagy a halálba. - Szóval Grace, van valami ajándékod a számomra, vagy inkább úgy döntöttél, hogy megtartod magadnak a pénzt? - oké, mégis hogy jut ilyen az eszébe? Eszembe sem jutna elvenni azt a pénz amire igazából neki fáj a foga. Magam miatt soha nem csinálnék ilyet. Mindent okból teszek. - A késésed bűzlik. Csak nem azért tartott ilyen sokáig az út, mert közben próbáltál kitervelni valami menekülő utat? - vonja fel a szemöldökét kérdően.
- Az utolsó pillanatban szóltatok, hogy nem New Yorkba kell mennem hanem Bostonba! Ráadásul ott felejtettetek a repülőtéren, majd taxival kellett ide jönnöm. Szóval nem ok nélkül késtem - magyarázom idegesen, majd meg akarom mutatni a papírokat amin az áll, hogy Darwin rám hagyta a teljes vagyonát. Eléggé nehéz feladatnak bizonyul kihúzni a gyűrött papírt a farmerom hátsó zsebéből, de sikerül megbirkóznom a feladattal, majd kicsit sem kedvesen nyomom apám orra alá, aki egy kissé undorodva veszi el és kezdi el tanulmányozni. - Amint látod a papírok hivatalosak, szóval Alexander vagyona hivatalosan a miénk.
- Akarod mondani az enyém. - javít ki fagyosan, és mielőtt a kapátja belső zsebébe nyomná a papírokat ravaszul elmosolyodik és feláll, majd elindul kifele az ajtón. Azért egy kis dícséretnek örültem volna vagy valami. Ehelyett Ő mit csinál? Elveszi a papírokat és lelép. Ez így rohadtul gáz. Két hónapig dolgoztam azon az ügyön. Még szép, hogy örülnék neki ha azt mondaná, hogy büszke rám. Szép kis álom.
A keze már a kilincsen van, mikor erőt veszek magamon és megszólalok. - Azért jó voltam, ugye? - kérdezem csendesen és halványan elmosolyodom. A keze megáll a levegőben, majd mintha egy lassított filmben lenne, olyan tempóval fordul vissza és néz rám. Csodák csodájára mosolyog, vagyis vicsorít a fogaival, de nála lehet azt mondani erre, hogy próbálkozik.
- Hogy jó - e voltál? - kérdez vissza, és nagyon lassú léptekkel visszaindul hozzám. Mikor megáll pontosan előttem, az arca pont olyan komor mint mindig. Asszem nem volt valami jó ötlet megszólalni. Hagynom kellett volna elmenni. - Borzalmas voltál kiscsibém. - paskolja meg az arcom, pont úgy mint aki előkészül valamire.
Kiscsibe. Állandóan így hív és ezzel csak még jobban lenéz és megaláz. Azért vagyok én a kiscsibéje mivel, lány vagyok és nem sok mindent tud velem kezdeni mivel én nem vagyok olyan erős mint a fiúk. Rájöttem arra, hogy gyűlöli a lányokat, ezért úgy nevelt mint egy fiút. Pontosan ugyan olyan fiús cuccokban kell járnom mint a tesóimnak. A hajam mindig rövidre volt vágatva, amit Ő nyírt, évekbe telt mire sikerült megnövesztenem, de állandóan lófarokba kell hordanom, mert képes lenne megint levágni. Olyan, hogy smink az én szótáramban nem szerepel, pont úgy ahogy a magassarkú, vagy  szoknya. Az istenit, bugyi helyett állandóan boxernadrágban kellett járnom.
Ha rendes suliba jártunk volna, akkor én lettem volna az akit állandóan mindenki baszogatott volna a kinézetem miatt. Még csak lány ismerőseim sem voltak akik segítettek volna abban, hogy hogyan legyek lányos. Nem, örök életemben csak a tesóim vettek körül, én pedig olyan lettem mint Ők. Csak annyi különbséggel, hogy én havonta menstrúaltam, ami egyikőjüknek sem tűnt fel. A családban én is pontosan ugyan olyan fiú vagyok mint Ők. Nincs változatosság, és nem is lesz. Megszoktam, hogy ilyen vagyok, ugyanis tudom, hogy addig míg apa velünk lesz, - és velünk lesz, ugyanis köztudott tény, hogy örök életünkben neki fog kellenünk dolgozni, - addig semmi nem fog változni. És ez így tökéletes, ugyanis boldog vagyok.
Az élet nem egy tündérmese, ahol jön a szőke herceg. Nem, itt meg kell harcolni azért, hogy valaki legyél. Hála a fiús természetnek tuti, hogy engem senki nem tudna megerőszakolni, - mondjuk erre kicsi az esély, ugyanis a férfiak többsége pasinak néz mikor először meglát, hála a két számmal nagyobb ruháknak amikben kicsit sem látszanak a melleim, vagy a fenekem, - ugyanis úgy verekszem mint egy fiú. Sőt szerintem jobban. Simán leverem már a tesóimat is, ami elég nagy szó.
- Ezt ugye most nem gondolod komolyan? - kérdezem teljesen sokkolva. Borzalmas? Szerinte, jó voltam, hisz senki nem jött rá, hogy csakis Alexander pénze miatt vagyok a fiúval. Ha annyira borzalmas lettem volna, akkor lebuktam volna. - Apa pontosan úgy csináltam mindent ahogy Te parancsoltad. Két hónap alatt teljesen beolvadtam a Darwinok közé, és senki nem sejtett semmit - kezdek heves magyarázkodásba. - Szerintem jó voltam.
- Igen határozottan jó volt az ahogy húztad az időt. Nemhogy sietetted volna a dolgot, inkább elhúztad. Már azt hittem, hogy le kell fújni az akciót, ugyanis félő volt, hogy bemártasz minket. - helyben vagyunk. Hiába csinálok valamit jól, az tuti, hogy az Ő szemeivel szar.
- Soha nem árulnálak el benneteket! - kérem ki magamnak. Azért ennyire hülye nem vagyok. Ha őket bemártanám akkor magamat is. Szóval semmi hasznom nem lenne a dologból.
- Kitudja - vonja meg a vállát hanyagul. - Az a baj veled, hogy túl hamis vagy és kétszínű. Soha nem tudni, hogy mit forgatsz a kicsi fejedben - tenyerével ismételten paskol egyet az arcomon ezúttal erősebben.
- Apa tudod jól, hogy soha nem szegülnék ellened - harapok az alsó ajkamba. Fájnak a szavai amiket hozzám vágott, azonban erős vagyok. Ha sírok akkor is csak ott ahol senki nem lát. A sírás a gyengeség jele én pedig nem lehetek gyenge. Szóval sírás csak akkor van mikor egyedül vagyok.
- Tetszik ahogy az emberek szemébe tudsz hazudni - duruzsolja. Az alsó ajkamba harapok és halványan elmosolyodom. - Viszon gyűlölöm azt, hogy mindent elbaszol! - teszi hozzá, majd meglendíti a kezét, és ezúttal nem csak paskolni akarja az arcom. Nem, ezúttal a hatalmas tenyerét az arcomra vágja, ami egy hatalmas csattanással landol a bőrön. A fejem oldalra billen a nagy ütéstől, aminek következtében elveszítem az egyensúlyom és a padlón kötök ki. A fülem cseng az ütéstől, az arcom pedig ég. - Ezt azért kaptad mert elkéstől. - néz le rám. Hevesen elkezdek bólogatni miközben a könnyeimmel küszködöm. - Ugye, hogy jó apa vagyok? - hajol le hozzám. Ó, azt elfelejtettem mondani, hogyha bánt akkor is az egekbe kell dícsérnünk.
- Igen, Te vagy a legjobb. Köszönöm. - kezdtem el bólogatni mint egy kiskutya és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Az én okos kiscsibém. - veregeti meg a fejem búbját, majd kiegyenesedik. - Megérdemelte. - nem foglalkozom vele, hogy Liam az ajtóban áll és bólogat vagyis egyet ért apámmal. Felhúzom a térdeimet majd ráhajtom a fejem és oldalra fordítom. Én mindent megérdemlek.  Az ajtó becsukódik, de nem foglalkozom vele. Először még fel kell dolgoznom a történteket. Meg amúgy is rohadtul fáj az arcom.
- Mutasd az arcot - meglepődve kapom fel a fejem, és találom szembe magam Liammel, aki pontosan előttem térdel. - Baszki, ott maradt az ujja nyoma. - szisszen fel és csóválja meg a fejét.
- Rohadtul fáj - kezdem el dörzsölni hátha attól jobb lesz. Természetesen nem jobb.
- Kellene rá valami hideg - kezd el gondolkozni és hirtelen feláll, majd kisiet a helységből. Alig telik el pár perc mikor újra vissza jön, de ezúttal a fekete kapucnis felső ami eddig rajta volt a kezében virít és csepeg belőle a víz. Meg akarnám kérdezni, hogy mit csinált, de nincs rá időm mivel a felsőjét az arcomra nyomja. - Ettől majd jobb lesz. - mosolyodik el kedvesen. Négyük közül Ő az egyetlen aki gondoskodik rólunk. Olyan mint az anyánk. Sőt szerintem azt akarja helyettesíteni. És illik neki a szerep. - Szóval azért kaptál mert elkéstél. - válaszadás képpen bólintok. - Szemétség. Ez most ok nélkül volt, nem érdemelted meg...- fakad ki, de az ajtóban hirtelen ismét feltűnik apa. Gondolkodás nélkül teszem kezeimet bátyám szájára, majd összeráncolom a homlokomat, hogy fogja be.
- Liam, neked már a színpadon kellene lenned - áll meg a fiú mögött és markolja meg a haját, majd húzza fel kicsit sem kedvesen. A srác szemei rötön könnybe lábadnak, ahogy apánk megfossza pár szál hajtól, de még csak nyekkeni sem mer. - Azonnal takardj oda! - kezdi el ráncigálni az ajtó felé, majd kilöki. - Te pedig indíts a helyedre és szerezz még ajándékot apucinak. - ajándék. Szóval megint raboljak ki pár naiv fruskát.
Bólintottam, majd az egyik bőröndhöz mentem ami tele volt parókákkal meg jelmezekkel. Felvettem egy lila szemüveget, hozzá illő lila parókával, meg felvettem egy 1D-s felsőt, és a fiúk után mentem.  Ők a színpadra mentek én pedig az első sorokba. A lányok amit meglátták a színpadon a srácokat megőrültek és minden másról elfeledkeztek. Véletlenül neki mentem a polgármester lányának aki észre sem vette, hogy a táskája már nem lóg a vállán. Ugyan erre a sorsra jutott az ékszerkészítő kislánya is, akinek telefonja szinte már majd kiesett a zsebéből. Feltűnőmentesen kihúztam közben pedig sikoltoztam és ugráltam pontosan úgy mint a többi kis csitri.
Mikor a cuccok már nálam voltak, megnyugodva hagytam el a közönség sorait. Amint a színfalak mögé értem a parókát és a szemüveget eldoptam a zsákmányt pedig biztos helyre tettem. Azt hiszem, hogy mostmár jöhet a megérdemelt pihenő...

2015. december 5., szombat

|| Chapter 3 : - A csapat ||

Haliiii!! ime a harmadik rész amiben hosszú időn újra az összes fiú feltűnik :DDD olyan jó megint bandaként írni róluk :3 komizniiiiiiiii





- Jössz nekem egy telefonnal! - szíves fogadtatás gyanánt szó szerint hozzávágom a törött kijelzős telefonomat, ami miatta végezte így. Helyesbítek, miattuk ment tönkre. Ha kijöttek volna elém a reptérre akkor, nem lett volna nézeteltérés köztem és a biztonsági őrök között, és akkor a telefonom még mindig épp lenne. De nem az, mert a testvéreim elfeledkeztek rólam. Hogy lehet valakiről elfeledkezni? Könyörgöm én egy fontos személy vagyok. Nem lehet csak úgy valahol ott hagyni.
A telefon pont a gyomrán találja Niallt, aki egy kissé meggörbül az ütéstől és felszisszen. Azonban nehogy oda legyen a hírneve, próbál nem foglalkozni vele. Helyette másodpercenként bámulja a környéket. A stadion viszonylag elcsendesült, ugyanis a tömeg nagy része már bent van és a koncertet várja. Így Niallnek nem nagyon kell tartania attól, hogy talán valaki letámadja. Vagy ha ez mégis megtörténne, akkor sem lenne semmi baja, ugyanis hat őrt hozott ki magával a biztonság kedvéért.
- Ez aztán a szép kis fogadtatás. Nehezedre esne kinyögni egy ' Szia Niall-t' ? - forgassa meg a szemeit és jelez a fejével, hogy kövessem.
- Szia Niall. - köszöntöm pontosan úgy ahogy Ő kérte. Reménytelenül elmosolyodik, majd átkarolja a vállam és magához húz, hogy hanyagul tudjon megölelni. - Rég láttalak. - teszem hozzá.
- Pontosan két hét telt ez az utolsó találkozásunk óta. Nem hiszem, hogy valami nagyon változott azóta. - enged el és a lépései felgyorsulnak. Két hete láttam Őket? Nekem egy napnak tűnik.
- Pedig változott - vonom meg a vállam és próbálom vele tartani a lépést. Érdeklődve pislog felém, ugyanis gőze sincs róla, hogy mi változott. - Megfürödtél! - igen ez a nagy változás. És akkor végre meghallom azt a különleges Niall féle nevetést. Az Ő nevetése egyedi. Mikor valahol vagyunk és totál feszült a hangulat senki nem beszél, csönd van és akkor hirtelen a semmiből Ő felnevet, és azt vesszük észre, hogy vele nevetünk. Gőzöm sincs, hogy hogyan csinálja, hogy mindig tud olyan jóízűen nevetni és rábírni az embereket arra, hogy vele nevessenek.
- Most komolyan, ez ugrott be rögtön? - törli meg a szemeit amiből ép kifolyni készül egy könnycsepp a nevetéstől. - Igen, Oli megfürödtem, csak a Te tiszteletedre. - tárja szét a kezeit, csak azért, hogy megmutathassa mennyire tiszta. Hát a fiúknak soha nem volt a fürdés a kedvenc időtöltésük, és ezen nem is akartak változtatni. Sőt inkább arra voltak büszkék ha büdösek voltak. Pár éve Louis és Liam még fogadtak is, hogy ki e bírják két hétig fürdés nélkül. Végül győztest nem hirdettek, mivel apa bepipult és szó szerint benyomta a két srácot a zuhany alá majd rájuk engedte a jéghideg vizet. Aminek végül két tüdőgyulladás lett a vége, de természetesen apát nem zavarta, hogy a fiai kórházba kerültek a hülye ötlete miatt.
- Ez nagyon aranyos gesztus volt Tőled - lököm meg hátulról. - Viszont ez nem kárpotolja azt, hogy a reptéren felejtettetek. - mint ahogy említettem, ennek a kis akciójuknak még hangzása lesz. Nem fogom csak úgy szó nélkül hagyni, hogy elfeledkeztek rólam.
- Azt hittük, hogy ma még nem jössz haza. Gondoltuk biztos elrejtőzöl addig míg a dolgok elcsendesülnek. - próbál a lehető leghalkabban beszélni. A terv tényleg az volt, hogy az akció után még pár napig Californiában maradok. De egyszerűen képtelen voltam azon a helyen maradni. Darwinék egy nagyon befolyásos emberek, így simán kinézem belőlük, hogy egy nyomozót állítottak Alexander ügyére, és most mindenhol Grace Kinget keresik. És ha meg lenne Grace akkor meg lennék én is, vagyis a gyilkos.
- Mégis miért maradtam volna ott? - kérdezem értetlenül. Niall csak megvonja a vállát, és többé nem szólal meg.
Sietve lépjük át a stadion küszöbét, majd találom szembe magam azzal a helyel ahova elméletileg csak a szervezők és bandatagok léphetnek be. De mivel Niall oldalán virítok így senki nem szólít meg és küld el. Egyszerűen csak semleges vagyok mint mindig.
- Épp csapat megbeszélés zajlik. Apa nagyon ki van akadva. Szokás szerint miattad. - túr a hajába a szőkeség, mikor megáll egy fehér ajtó előtt. Miattam, persze. Mindig én vagyok a fekete bárány.
- Miért megint miattam?
- Mert elkéstél. - válaszolja és benyit a helységbe, majd hirtelen egy csomó szempár szegeződik rám. Harry, Louis és Liam rögtön felállnak a kanapéról és vigyorogva állnak meg előttem. Visszamosolygok rájuk, de titkon apánkat figyelem aki a fal mellett áll karbafont kezekkel. Már messziről süt róla, hogy nincs jó kedvében. Csodás.
Harry, Louis és Liam egyszerre akarnának megszólalni, de a szájukat éppenhogycsak szólásra nyitják, apa ellöki magát a faltól és felénk veszi az irányt.
- Louis, hogy állsz a rajongókkal? - ez ő, Gregorio Scott, aki még csak arra sem hajlandó, hogy köszöntse a lányát. Le sem szarja azt, hogy majdnem két hónapja nem látott. Számára elég volt annyi, hogy telefonon osztogatta a parancsokat. Néha napján kezdem sejteni, hogy anya miért lépett le. Soha nem ismertem Őt, és ami a legfurcsább nem is emlékszem rá, úgy ahogy a fiúk sem. Apa szerint ez mind azért van mert a nő soha nem volt velünk. Mondhatnám azt, hogy rossz gyerekkorom volt, de akkor hazudnék. Igaza apától soha nem kaptam túl sok szeretet, de nem foglalkoztam vele, mivel a fiúk mindig mellettem voltak. És nem is vagyok rászorulva arra, hogy szeressenek.
- Itt van a polgármester lánya, táska van nála viszont eléggé nyomi szóval észre sem fogja venni, ha eltűnik a táskája. Aztán itt van egy ékszer készítő csemetéje is, akinek a kezében van a telója ami természetesen gyémánt tokban virít. Szerintem ez a két fogás ma elég, ugyanis milliókat tudunk keresni velük. - a családi megbeszélés ahol az van megbeszélve, hogy kik az áldozatok. Rendszerint mindig én vagyok az aki kirabolja ezeket a szerencsétlen lányokat. Könnyű prédák, ugyanis a fiúk amint felmennek a színpadra ezek a lányok megőrülnek és képtelenek észre venni, ha épp bele nyúlok a táskájuk. Minden koncert előtt, rendszerint Louis körbenézi a közönség sorait. Álltalában az első sorokban ülnek azok a lányok akiknek nagyon befolyásos szüleik vagy ismerőseik vannak, így mindig Ők azok akikra a hálómat kivetem. Igen, mindig én vagyok az aki ezt a feladatot elvégzem, mivel simán rám lehet azt mondani, hogy rajongó vagyok. Utána jön a koncert vége, mikor is a szervezők a fiúk és apa elé teszik a papírokat amiken az összeg van, hogy mennyit kapnak az estéért. Apa mint menedzser beszélgetni kezd a főszervezővel aki pár percre elfeledkezik a papírokról, miközben valamelyik fiú, - álltalában Liam, - kicseréli a papírokat, vagyis egy olyan papírt ír alá a szervező amin történetesen több nulla szerepel a számjegyeknél. Természetesen ezt senki nem veszi észre, mivel a szervezők közül senki nem olvassa el újra a papírokat. Így végül a banda számláján több pénz landol. És ha a szervezők panaszkodni jönnek, hogy több pénzt utaltak el? Nos akkor mi azt a papírt mutogassuk ami a hivatalos, szóval csalásról szó sem lehet. Bele törődnek, mi pedig jót röhögünk az egészen. Ez a One Direction lényege. Senki nem tudja, hogy igazából olyan valós személyek, hogy Louis Tomlinson, Niall Horan, Liam Payne és Harry Styles nem létezik. Ezek csak állnevek amik azért lettek kitalálva, hogy apa még több pénzhez tudjon jutni, miközben Louis, Niall, Liam és Harry Scott éjszakáról éjszakára kirabol valamit.
- Ha itt van egy ékszerkészítő gyereke, az azt jelenti, hogy a családjának a városban kell lennie egy ékszerkereskedésének. - kezd el hangosan töprengeni Liam, mire Louis halkan gúnyosan felhorkant, amit természetesen öccse nem néz jó szemmel. - Esetleg van valamilyen problémád Lou? - tény és való, hogy a családban Ők azok, akik állandóan veszekednek egymással. Náluk a verekedés az napi szintű. Nincs olyan óra, hogy ne piszkálnák egymást.  Tény és való, hogy ez azért van így mivel rettentően különbözű természetűek.
Liam a megfontolt, komoly, kétszer átgondol mindent mielőtt valamit véghez vinne. Felelősségteljes és állandóan próbálja kordában tartani a bandát. Ha bulizni megyünk, nagy nehezen tudjuk csak leitatni. Mindezek mellett kétszínű és remekül át tudja verni az embereket. Elég ha csak ránézünk az arcára. Senki nem jönne rá, hogy egy körözött bűnöző. Úgy néz ki mint egy aranyos kiskutya. Kiskutya ami harap.
Louis pedig Liam szakasztott ellentéte. Felelőtlen, meggondolatlan és semmit nem vesz komolyan. Állandóan csak a hülyeségeken jár az esze. A legidősebb közülünk mégis olyan mintha egy öt évessel lennénk egybezárva.
- Mert mindenki számára egyértelmű az, hogy a csajnak a családjának a városban van egy boltja. Mindeninek világos volt, kivéve csak neked nem.  - forgassa meg a szemeit Louis. Mondjuk van benne valami. Sőt merem azt mondani, hogy apa rég tudott róla. Álltalában olyan helyekre intézi a fiúk fellépéseit ahonnan hasznot tud húzni.
- Igen? Akkor meséld már el, hogy hol van az a bizonyos üzlet? - vág vissza Liam. - Ugyanis amíg Te engem gúnyoltál, addig én megkeresetem a bolt teljes címét így azt is tudom, hogy zárás után csak egy szaros riasztó vigyáz az ékszerekre. - oh, azt elfelejtettem mondani, hogy Liam a zseni. Míg mi játszottunk addig Ő a számítógép előtt ült és feltörte a NASA rendszerét, csak azért mert egy közeli képet akart látni a Plútóról.
- Azt hiszed, hogy én ezeket az infókat nem tudnám megszerezni? Könyörgöm, én is tudom úgy nyomkodni a telefonomat mint Te a tiédet. - vonja meg a vállát egyszerűen Louis. Most Liam az aki kineveti a bátyját.
- Oké, majd akkor ma éjjel Téged fog érni az a megtiszteltetés, hogy kikapcsolhatod a riasztó berendezést. - mondja Liam nyugodtan egy ravasz mosoly kíséretében. Louis nyel egy nagyot és vissza akarna szólni, de hirtelen Harry is közbe szól.
- Ma este? - kérdezi értetlenül majd apa felé fordul kérdően.
- Mit gondolsz miért vagyunk Bostonban? - kérdezi a férfi. Egyértelmű. A koncertnek vége a One Direction eltűnik és a Scott testvérek színre lépnek. Ezért akarta apa, hogy ma már legyek itt. Kellek a csapatba. - A bolt tele van gyémántottak, amik történetesen hiányoznak a gyűjteményemből. Koncert után szépen visszavonultok a turnébuszokba, megvárjátok míg a város elcsendesül és színre léptek a fekete maskaráitokban. Könnyű menet lesz. - persze mert olyan könnyű kirabolni egy ékszerboltot. Neki az, ugyanis az egészet egy autóból bámulja miközben mi kockára tesszük az életünket. Igazságtalan az élet.
- Ez nem túl kockázatos? - csúszik kir hirtelen Niall száján a rossz kérdés.
Mi a fő szabály? Soha nem kérdőjelezhetjük meg apánk döntését. Ha Ő azt mondja, hogy könnyű menet lesz, akkor nekünk el kell hinnünk, még akkor is ha  nincs igaza. Nincs olyan, hogy ellent mondunk. Nem, mi örülünk neki, hogy Ő az apánk. Ha Ő nem lenne, akkor már rég meghaltunk volna, mivel rajta kívül nincs senki másunk.
Apa szájára keserű mosoly terül szét, majd megindul a fia felé. Niall rögtön rájön, hogy valami rosszat tett, ugyanis lehajtsa a fejét és a cipőjét kezdi el bámulni, majd halk dúdolgatásba kezd. Mindig dúdolgat mikor ideges vagy fél.
- Megismételnéd a kérdésedet, fiam? - áll meg Niall előtt, de választ nem kap. Messziről látszik, hogy a fiú fél. Mi pedig csak bámuljuk és nem merünk, - tudunk segíteni rajta. - Nem hallom a hangod, fiam! - és azzal elkapja a fülét, majd felfelé kezdi húzni, pár másodperc múlva, pedig a cipője már pár centire a padló hegyett van, fülei pedig vörösek apa szorításától. A fájdalomtól könnyezni kezd és becsukja a szemeit.
- J-jó terv. - hazudja nyöszörögve Niall. - Sőt zseniális. - egészíti ki magát. Apa mosolyogva bólint majd egy csapásra elengedi a fiút és ellöki magától, aki ezt követően a padlóra zuhan és a fülét simogassa. Csoda, hogy nem süketült meg.
- Esetleg valakinek van még valamilyen gondja a ma esti szórakozással? - fordul felénk, és ez az a pillanat mikor én, Louis, Liam és Harry egszerre kezdjük el csóválni a fejünket. Mégis milyen gondunk volna? Nincs gond. Imádunk ékszerboltokba betörni. - Remek! Akkor mindenki a helyére - bök az ajtó felé a fiúk pedig libasorban kezdenek kivonulni az ajtón én pedig szorosan a nyomukban vagyok. Nagyon nincs kedvem ma kettesben maradni az apámmal. - Mindenki, kivéve Téged kiscsibém. - nyúl a karom után és húz vissza, majd becsapja az ajtót a fiúk után és hirtelen kettesben maradunk...