2016. május 22., vasárnap

The mermaid

Hali! Mivel sokan írtátok, hogy kíváncsiak vagytok a Larrys novellámra, gondoltam akkor üsse fene megosztom veletek :) De az anti Larry shippereknek sem kell aggódniuk, ugyanis a novellában zero szex van, semmi undorító dolog, úgyhogy szerintem mindenki adhat neki egy esélyt :D Szerintem aranyos kis novellácska lett, sőt ha mondjuk nagyon tetszene, és akarnátok akkor írhatnék hozzá valamiféle folytatást ;) 



Louis Tomlinson szájából nem sokszor lehetett olyat hallani, hogy valamit utálna. Ő inkább az a fajta fiú volt, aki próbálta mindenben megtalálni a jót és a szépet. Beletörődött a dolgokban és majdnem imádta már az életét. Igaz, soha nem történt vele semmi izgalmas, egyszerűen csak sodródott az árral mint a többi vele egyidős személy. Nem hisztizett azon, hogy iskolába kell járnia; sőt azon egyedek közé tartozott aki egy kicsit szeretett suliba járni.
Egészen addig nem volt semmi baja az iskolával, amíg nem kezdett közeledni a nyári szünet. Hirtelen mindenki szíve megdobban a szünet hallatán, és máris azt kezdik el tervezgetni, hogy mit fognak csinálni a két iskolamentes hónap alatt. Nincs olyan ember a Földön aki undorodna a nyári szünettől - kivéve egyetlen egy személyt; Louis Tomlinsont.
Louis amióta az eszét tudja mindig is libabőrös lett, mikor meghallotta valaki szájából, hogy közeledik a szünidő. Ő semmi élvezetes dolgot nem látott abban, hogy két hónapig nem kell a suli közelébe mennie. Gyűlölte, hogy hosszú hetekre el lesz választva a barátaitól, a focitól; de legfőképpen azt utálta, hogy el kell utaznia a nagymamájához a Bahamákra.
Ki olyan ostoba, aki rosszul lenne e csodás szigettől, ahol annyi látnivaló van? Louis Tomlinson. A fiút egész kicsi kora óta azzal tölti a nyári szünetét, hogy július elején felszáll egy gépre, az anyukájával, meg a testvéreivel, majd lepakol utána pedig horgászni jár egészen augusztus végéig. A nagyija egy kissé lakatlan szigeten lakik, ahol az emberek a horgászáson, a hajókázáson és a pecázáson kívül nem ismernek semmi mást. Kezdetben Louis imádta, hogy órák hosszat egy pálcával ül a fűben és azt várta, hogy kapása legyen, de utána kezdett felnőni és tinédzser lett, majd többre vágyott.
Így úgy döntött, hogy bejárja a szigetet. Az egész nyári szünetben azt szerette a legjobban, hogy egyedül lehet, egy olyan helyen ahova senki nem járt. Látjátok, erről beszéltem mikor azt mondtam, hogy Louis mindenben próbálja megtalálni a jót. Ezen a lakatlan kis szigeten, ahol állandóan a nagyanyja nyaggatja, hogy segítsen neki, a húgai piszkálják, hogy játszon velük, képes volt valami jót találni.
És ez a kis sziklás part a történetünk kezdete.
A nagyijánál az ébresztő a Napfelkelte volt. Ha a Nap felkelt akkor az egész háznak ki kellett ugrania az ágyból és úgy kellett viselkedniük mintha nem lennének álmosak. Louis számára maga volt a pokol. Soha nem volt az a koránkelő típus. Iskolaidőben három ébresztőórát húzott fel, amiből a harmadikat direkt a vécéhez tette, hogy muszáj legyen kikelnie az ágyból, hogy tudja lenyomni, így megakadályozta azt, hogy elaludjon. Azonban a nagyija gondoskodott róla, hogy ne tudjon aludni. Mikor a Nap felkelt és megszólalt az első kakas, egyenesen a fiú ágyához totyogott majd hozzá vágta a hajdan nagyapja pecabotját. A férfiak úgy tartották, hogy a hajnali órákban a legjobb pecázni, mivel akkor jönnek elő a halak a melegre. Louisnak pedig követnie kellett a régi hagyományokat ha nem akarta a nagyanyját magára haragítani.
A pecabot egyenesen a padlóra gurult ahogy felült a puha ágyon és hatalmasat nyújtózott és ásított. Szíve szerint még visszafeküdt volna, de tudta, hogy felesleges a szívét fájdítania mivel a nagyija úgyis egy perc múlva itt lesz. Ezért inkább kiszállt az ágyból, majd kissé sietős léptekkel a fürdőt vette irányba, ha nem akarta azt,hogy a testvérei beelőzzék. Gyors fogmosás, haj igazítás és megszokásból melegebb ruhákat vett magára, aztán indulásra készen is állt.
A konyhába érve csak a nagyijával találkozott, aki rögtön meg is szólalt. - Hurrikán közeleg. - jegyezte meg a vénség, mire Louis megrökönyödött.
- Komolyan? - kérdezett vissza a fiú egy kissé izgatottan. Hisz a Bahamákon van, mekkora királyság lenne ha élőben láthatna egy igazi hurrikánt. A barátai körében Ő lenne a legmenőbb! Oké, most úgy gondolkozik mint egy ovis.
- Nem, de a ruháidat elnézve, Te arra számítasz. - rögtön felfogta a célzást. Még csak a konyhában volt, de máris pár izzadságcsebb jelent meg a homlokán. Kínlódva felnyögött, a botját a fal mellé állította, majd visszafordult, hogy tudjon átvetkőzni. A farmerját rövidnadrágra cserélte, a hosszúujjúját pedig trikóra. Csak az edőcipőjét hagyta meg, ugyanis azt Isten sem veszi le róla egyhamar. Fél évi sprólt pénzét viseli most a lábán. Megölné magát, ha történne valami a cipőjévél.
Amikor ismételten készen állt az útra a vállára csapta a pecabotját és útnak indult. Lábai a megszokott úton vezették. Sűrű erdő, kis patak, majd oda ért a sziklás parthoz aminek a homokját az óceán habjai fedték.
A fiú egy hatalmasat szippantott a friss levegőből, majd megindult az egyik magasabb szikla felé, amire aztán letelepedett és elterült. A pecabotja gondosan mellette pihent, miközben Ő lehunyta a szemeit és elnyomta az álom.  Minden áldott nap ezt csinálja. Kijön, leül és elalszik.
Csak akkor kelt fel mikor úgy érezte, hogy rettentő melegje van. Ahogy felült a botján akadt meg a szeme és a vízen. Ritka napok egyike mikor horgászni is szokott. Inkább csak a vizet bámulja. De ma mégis úgy érezte, hogy akar pecázni. Még mindig melegje volt, a lábai szinte már szénné égtek, ezért gondosan levette a cipőjeit, maga mellé rakta, törökülésbe ült, a botot pedig meglendítette aminek a horga a vízben kötött ki. A horog csendesen úszkált a víz tetején, eszében sem volt jelét mutatni annak, hogy valami akadt volna rá. Louist pedig ez idegesítette a legjobban. Csak várni és várni a semmiért. A horgot bámulta elmélyülten, amikor egy halk csobbanást vélt felfedezni. Rögtön oda kapta a fejét, de már csak azt látta, hogy valami elúszik az Ő drágalátos cipőjével.
Ez a folyamat minden áldott nap eljátszódott. Csak egy percre nem figyelt oda, a cipője pedig eltűnt.
Végül a szerencsétlen fiúnak már nem maradt cipője, így mezítláb indult meg a sziklák felé, de ezúttal egy jó kis terv társaságával. Indulás előtt elcsórta nagyanyja egyik lyukas csizmáját, majd azt kötötte rá a pecabotjára csali gyanánt. Leült közel a vízhez és árgus szemekkel figyelte az eseményeket. Meg kell tudnia, hogy milyen állat az ami ellopja a cipőjeit.
Az órák teltek, a Nap minél melegebben sütött, Louis pedig teljesen fellforrt már, de az állat még mindig nem jelentkezett.
Már kezdte feladni. Csalódottan húzta vissza a horgot a cipővel együtt. Már majdnem teljesen kihúzta a vízből, mikor a habok alatt valami feltűnt.
Louis visszahúzta a lábait a vízből és kiszáradt szájjal nézte ahogy a habok alól feltűnik egy barna hajzuhatag. Először azt hitte, hogy valamilyen vízbe fullt állattal van dolga, de mikor a jövevény minél feljebb jött a vízből, rá kellett jönnie, hogy az ismeretlen teremtmény rohadtul nem állat.
A hajhoz csatlakozott egy homlok is, majd két zöld szempár és orr, végül megállt. Barna haja a vízfelett lubickolt és hatalmas szemekkel nézett a sziklán térdelő fiúra. Louis nem tudta, hogy mi tévő legyen. Fusson el? Nem lenne rá képes. Túlságosan felkeltette az érdeklődését a jövevény, aki épp úgy meg volt lepődve mint Louis. Egyáltalán miféle lény ez? Ember nem lehet, hisz az orra a víz álatt van és tud lélegezni. Pedig ember formája van. Visszacsukta a száját a csodálattól és azon gondolkozott, hogy mit kellene mondania. Megértheti az emberi nyelvet? Lehet, hogy ez a úszó akrobata vitte el a cipőit?
- Szóval Te vagy az a valami ami ellopta a cipőimet. - Louis hiába volt meglepődve, mérges volt a jövevényre. Meglopta Őt, sőt ellopta azt a cipőjét amit annyira imádott és kitudja, hogy mit csinált vele. Erre nincs mentség.
Ám a vízben úszkáló fiú, nem válaszolt. Csak bámulta Louist a hullámok közül. Ahogy a víz mozgott, a haját az arcába mosta, a srác pedig kissé mérgesen fésülte ki a szemei közül. Még kezei is vannak! - Érted amit mondok? - tátogott Louis, és próbálta az összes szót értelmesen kimondani.
- Egy, sellő vagyok, nem pedig holmi tárgy amit a valami jelzővel lehet megilletni - emelte fel a mutatóujját Louis felé. - Kettő, minden nyelven értek. Inteligensebbek vagyuk mint Ti, emberek - most már a két ujját mutatott fel. - Három, mi az a cipő? -  zöld szemeit kíváncsian Louis kék szemeibe fúrta.  Louisnak félnie kellett volna a fiútól, de képtelen volt rá. Inkább viccesnek találta ahogy állandóan a göndör tincseivel vívott harcot. Minden sellő fiúnak ilyen hosszú haja van? Várjunk csak...sellő?
Sellők nem léteznek,  csak a mesékben és legendákban. De mégis itt van egy, aki pont most beszélget vele, és majdnem lehülyézte Louist. Tuti napszúrást kaphatott.
- Nem tudod, hogy mi az a cipő? - Louis szívesen elkezdett volna veszekedni a fiúval azon, hogy sellők már pedig nem léteztek. Mindig is a nagy szájáról volt híres aki soha nem tudja befogni. Most inkább mégis úgy döntött, hogy befogja. Egyrészt azért mert nem akart túl bunkó lenni. Másrészt pedig félt tőle, hogy talán véletlenül elijeszti a halfiút a kérdéseivel. Ezért inkább úgy döntött, hogy a kérdezgetést későbbre hagyja, mikor jobban megismeri a fiút.
- Miért, Te tudod, hogy mi az a kopoltyú? - vonta fel a szemöldökét a sellőfiú. Louis hangosan felnevetett. Méghogy inteligensebbek mint az emberek.
- Éppenséggel igen. - válaszolta büszkén Louis, a hosszú hajú srác pedig megrökönyödött. Azt hitte, hogy a sziklán térdelő srác csak hazudik. Louis tudja, hogy mi az a kopoltyú, de a sellő nem tudja, hogy mi az a cipő. Ez mégis, hogy lehet?; gondolta magában a sellő. - Biológián muszáj volt tanulnom róla. - kezén felállt a szőr mikor eszébe jutott az a sok kínszenvedő óra amikor a halakról tanultak. A tanárnője szerint fontos, hogy minden állat belső szervét tudni kell, ugyanis Ők is pont olyan élőlények mint az emberek.
- Te tanultál rólam? - a sellőfiú izgatottan csapott egyet a kezével a vízen.
- A halakról tanultam, nem pedig a...Te tuti sellő vagy? -Louis rögtön megbánta a kérdését, ugyanis a vízben úszkáló fiú többé nem nézett rá kíváncsian.  Magában átkozta a nyelvét amiért már megint meggondolatlanul beszélt.
A sellőfiú komoran bámult a srácra. Louis csak lehajtotta a fejét, és egy életre megfogadta, hogy nem beszél többet gondolkodás nélkül. Nem akarta megbántani a srácot. Csak jobban meg szeretné ismerni. - Hol van a horgod? - Louis ámultan hallgatta a fiút. Mennyire mély és rekedtes hangja volt. Biztosan a vízben való élettől.
- Horgom? Miféle horgom? - kérdezett vissza Louis, ugyanis fogalma sem volt róla, hogy a jövevény mire akar kilyukadni. Maga mellé nézett ahol a pecabotja a fűben hevert, aztán hirtelen minden világossá vált a számára. A fiú nem azért haragudott meg rá, mert megkérdezte Tőle, hogy sellő-e, hanem azért mert úgy viszonyult hozzá mint egy halohoz. Halhoz, amiket az emberek kifognak a vízből, majd feldolgozzák és jóízűen megeszik. - Ó...
- Tudtam, hogy rossz ötlet megmutatkozni előtted, ugyanis pontosan igaz az amit a Te fajtádról mesélnek. Halevő népség vagytok, semmi más. - a göndör fiú hangja fájdalmasan csengett ahogy lassan megfordult és minél lejebb ereszkedett a vízbe. Louison pánik surrant át, így gondolkodás nélkül vetette bele magát a vízbe és kapott a fiú keze után. Mindenre gondolt csak arra nem, hogy nem úszik valami jól. Az az egy szerencséje volt, hogy a sellőbe kapaszkodott és ezálltal fent tudta tartani annyit a fejét, hogy megszólaljon.
- Ne menj el, kérlek - nyöszörögte, és valami jó okot keresett amivel maradásra tudná bírni. Tényleg nem akarta, hogy elmenjen. Volt benne valami, ami Louisnak kellett. Talán az, hogy vele egyidős lehetett és fiú volt, akivel egész jól megértenék egymást ha közelebbről megismerkednének. Ez az, meg akarta a sellőt közelebbről ismerni! - Mesélek a cipőkről. - ajánlotta fel. A sellőfiú szemei ismételten ragyogni kezdtek, de mikorra ismételten izgatott lett volna, összehúzta a szemeit.
- Miért maradnék? - vonta fel a szemöldökeit a göndör. - Az előbb vallottad be, hogy a szemedben csak egy hal vagyok és Ti emberek, halevők vagytok.
- Eszemben sincs megenni téged. Jézusom ez gusztustalan, sőt kannibalizmus. - borzadt el Louis és mélyeket lélegzett. Szerett volna visszamászni a sziklákra, távol a víztől, de rettegett attól, hogyha elengedi a fiút akkor elveszíti.
- Kannibalizmus? - kérdezett vissza a sellő.
- Hosszú - csóválta meg a fejét Louis. - Ennyi erővel inkább nekem kellene attól tartanom, hogy megeszel, ugynis a karod közt vagyok.
- Mi nem eszünk embereket. - rázta meg a fejét a fiú. Louis ebben eddig is biztos volt, egyszerűen csak szólásra akarta bírni a fiút. - Ellentétben veled...
- Utálok horgászni. Csak azért járok ide minden nap mert nem akarok otthon maradni a dilis nagyanyámmal meg a családommal. Ez az egy hely ahol békén hagynak. - fakadt ki Louis, és életében először kimondta azt amit gondol. A horgászás csak ürügy volt, hogy lelépjen a családjától. Otthon, Angliában is ugyanez ment. Az iskola meg a barátai és a foci volt az ürügy, hogy elszabaduljon az anyjától meg a húgaitól.
- Úgy látom nem csak a családoddal nem vagy kibékülve, hanem a vízzel sem - Louis nem értette mire céloz a fiú egészen addig míg az a hosszú mutatóujjával a szájához nem ért. - Lila a szád. - jegyezte meg halkan. Louis pár másodpercre elfeledkezett róla, hogy ki is tartja Őt és, hogy hol van, aztán hirtelen kapcsolt és kapálózni kezdett.
- Igazából nem nagyon szeretem a vizet. - köhögött fel halkan. Ezt mikor a göndör hajú fiú meghallotta erősebben szorította magához Louist, majd hirtelen azt vette észre, hogy az egyik lapos sziklán van szétterülve, miközben a fiú előtte könyököl és az uszonyát lengeti a víz felett. Pontosan ugyan olyan színű volt az uszonya mint a szeme, a mellkasa pedig annyira kivolt dolgozva mintha minden nap edzőterembe járna. - Köszönöm...
- Harry - mosolyodott el a sellőfiú szélesen. Louis ülőhelyzetbe tornázta magát és próbálta nem túl feltűnően méregetni a fiú uszonyát. Nem járt nagy sikerrel. - Utálod a családod, utálod a vizet, van olyan valami amit nem utálsz? - Louis legszívesebben rávágta volna, hogy Téged, de nem merte.
- Az Adidas cipőmet imádtam, addig míg egyesek le nem nyúlták - válaszolta epésen Louis közpen pedig kinyújtóztatta a lábait, majd hirtelen megint majdnem a vízbren kötött ki. Harry annyira bezsongott a fiú lábaitól, hogy úgy kapott utánuk mint egy kincshez. Egész mellkasával a víz felett volt, és Louis lábfejét tanulmányozta. Louis először kényelmetlenül érezte magát, mivel eddig még soha senki nem nézte ilyen áhítattal a lábujjait. Harryt egyszerűen lenyűgözte a fiú lábai és ujjai. De a göndörnek nem volt elég a nézés. Az összes ujjait megfogdosta és simogatta gyengéden, majd mikor Louis talpához ért a fiú jókedvűen felkuncogott; csikis volt.
- Ezek mik? - pillantott fel Harry Louisra, majd gyorsan megint a lábakra szegezte a tekintetét.
- Lábak. Az emberek ilyenekkel járnak, futnak, ugrálnak. - magyarázta a kék szemű, Harry pedig úgy hallgatta mintha valami csodát mesélne a fiú. - Olyan mint a Ti uszonytok - bökött Harry zöld uszonyára aki erre meglóbálta.
- Ezek sokkal jobbak mint az uszony - koncentrált ismét Louis lábaira. - Rögtön felfigyeltem rájuk mikor megláttalak. Aztán láttam, hogy leveszed róluk azt a micsodát...
- Cipőt. - segítette ki Louis kuncogva.
- Igen, cipőt - bólintott Harry. - Utána azt hittem, hogyha elveszem akkor talán nekem is lesznek lábaim és kimehetek a partra ahol jobban megismerkedhetek majd veletek. - fejezte be röviden. Louis ha eddig haragudott is rá amiért elvette a cipőjét, most már képtelen rá. Harry azt sem tudta, hogy mi az a cipő. Csak kíváncsi volt rá, pont úgy ahogy Louis meg Harryre kíváncsi. Ha akarna akkor is képtelenne lenne haragudni.
- Miért vagy ennyire kíváncsi ránk? - Louis igazából megértette a fiút. Harry egy sellő, még szép, hogy érdeklődik az emberek iránt. Neki furcsák az emberek, úgy ahogy Louisnak meg a sellők furcsák.
- Meg szeretnék róla győződni, hogy tényleg olyan elvetemültek és gonoszak vagytok, mint amit állítanak rólatok a társaitok - magyarázta csendesen, de mikor Louis ellenkezni akart volna, hogy nem minden ember gonosz és elvetemült, Harry tovább folytatta. - Azt hiszem, hogy nem kell kimennem a partra mivel választ kaptam a kérdéseimre. - mosolyodott el féloldalasan.
Louis elpirult a látványtól és a fiú mondandójától. Szóval Harry megkedvelte Őt, akár csak Louis Harryt.
- Te sem olyan vagy mint a legendákban - válaszolta Louis és visszagondolt arra a sok mende-mondára amiket olvasni szokott a sellőkről. A kutatók szerint a sellők mind gyilkos lények és rondák. Harry ezek közül egyiksem volt. - Igaz annak jobban örültem volna ha nem lopod el a cipőimet, hanem inkább elkéred, de ezek után nem érdekel már. - Harry sokkal jobban bejött a számára mint a cipője.
- Várj egy kicsit! - Louis mire feleszmélt volna, Harryt már elnyelte a víz. Még csak azt sem tudta megkérdezni, hogy hová megy és, hogy mikor jön vissza. Így csalódottan sóhajtott és máris hiányzott neki a srác. Nem akarta, hogy itthagyja csak így.
Harrynek azonban esze ágában sem volt elmenni. Csak leúszott az óceán fenekéhez, ahol a homokban rejtette el azokat a dolgait amiket az emberektől lopott el és nem mutathatta meg a társainak mivel azok gyűlölik az embereket. Az összes kis semmitérő kincse közül, Louis cipőjei tetszettek a legjobban. Úgy őrizte Őket mint a szemefényét. Boldogan vette Őket magához és úszott vissza a felszínre, majd egyenesen Louishoz úszott és vigyorogva nyújtotta át a fiú hőn szeretett Adidas cipőjét. Louis meghökkent mikor meglátta a cipőjét amit a víz totál nyálkássá tett.
- Gee, köszönöm - vette el Harrytől, és öntötte ki belőle a vizet. Az biztos többé a lábára nem tudja húzni, de nem is bánta. A sellőfiú még mindig olyan csodálattal nézett a megrongált cipőire, mintha valami elképesztő dolgot tartana a kezében. Aztán egy remek ötlete támadt. - Tudod mit? Tartsd meg! - nyújtotta vissza a sellőfiúnak.
- Komolyan? - kérdezte Harry álmélkodva. Louis bólintotta mosolyogva, a fiú pedig kikapta kezéből a cipőt, de ez még nem volt elég neki. Egyenesen Louis nyakába vette magát és elkezdte szorongatni a nyakát. Louis elkönyvelte magában, hogy a fiúra ráférne egy jó nagy szappanos fürdés ami elvenné a halszagát és a nyálkás bőrét. De mégis mit várt? Hisz épp egy sellő ölelgeti. Amit nem is csinál rosszul. - Olyan az illatod mint az óceán. - suttogta a göndör a fülébe. Louis elpirult.
- Mert óceán illatú a tusfürdőm - válaszolta, Harry pedig rögtön elengedte és ismét kérdezni akart, viszont Louis nem akart ilyen kis semmiségekről beszélni, arra még lesz idő. - A cipő pedig komolyan a tiéd. Lehet hogyha sokáig nézegeted, valami csoda folytán lábad nyől. - tudta, hogy ez képtelenség, de boldog volt tőle, hogy Harrynek ekkora örömöt tud szerezni ilyen kis semmiséggel.
A két fiú csilloggó tekintettel bámult egymásra, a jókedvüknek pedig az idő vetett véget. Az egyik percben még sütött a Nap a másikban pedig apró cseppek borították be a testüket. Louis tudta, hogy ez a végszó, ha nem akar megbetegedni.
- A rohadt életbe, hogy pont most kezd el esni - állt fel a sziklákról, majd lenézett a vízbe ahol Harry szomorkásan nézett fel rá. - Haza kell mennem. - sóhajtotta síri hangon.  A sellőfiú mikor ezt meghallotta elkapta Louis lábát és elkezdte húzogatni, majd mikor elérte a karját azt kezdte el szorítani úgy mintha soha nem akarná elengedni. Louis sem akart elmenni, de muszáj volt. - Nyugi. Megígérem, hogy holnap vissza jövök. - simított végig Harry kezén, és végleg felállt.
Sietős léptekkel indult meg vissza a nagyanyja háza felé, de amíg látta az óceánt addig Harry göndör fürtjei sem kerülték el a pillantását. Alig várta, hogy holnap legyen.
Amint beért a konyhába a húgába ütközött aki teljes búvárfelszereltségben nézett vissza rá.
- Búvárkodni indultam, erre pont most jön rá az eső. - kezdett el káromkodni Lottie és levette a fejéről a búvárszemüvegét. Louis nem szólt semmit csak bámulta a lányt. Búvárkodni. Ha lenne ilyen felszerelése akkor holnap le tudna menni a víz alá Harryvel. Milyen király lenne!
- Hé Lottie, esetleg holnapra nem tudnák kölcsön adni a búvár felszerelésedet? - kérdezte aranyosan a fiú.
- Hogy akarsz búvárkodni mikor még úszni sem tudsz rendesen? - vonta fel a szemöldökét Lottie. Louis magában jót mosolygott. Nem kell neki tudnia úszni addig míg Harry mellette van.
- Megoldom. - vont vállat a fiú.
Így történt, hogy másnap kora hajnalban teljes búvárszerelésben indult meg a jól ismert sziklák felé. Már messziről meglátta Harryt aki békésen uszogatott a víz felett, viszont amint meghallotta, hogy jön valaki elbújt a sziklák mögött.
- Hé, én vagyok az - szólalt meg Louis, de Harry még mindig nem bújt elő. - Nézd! - vette le a fejéről a búvárszemüvegét.
- Mi van rajtad? - pislogott Harry értetlenül.
- Le tudok merülni veled a víz alá. - újságolta Louis, mire ezt Harry meghallotta szó szerint bele rántotta magával a vízbe. Louis tényleg tudott lélegezni a víz alatt, viszont azt sajnálta, hogy nem tud visszaszólni Harrynek. Pedig a fiú szája be sem állt. Megmutta neki az összes kedvenc helyét a víz alatt. Távolról még több sellőt mutatott, de egyiknek sem merte bemutatni ugyanis a vizi lények félnek az emberektől. Sőt Louis azt is megtudta, hogy a sellők egész jó viszonyt ápolnak még a cápákkal is, vagyis Őket nem eszik meg. Louis ha tethette volna élete végéig lent maradt volna a víz alatt Harryvel. Ezt azonban nem tehette meg.
Napnyugtakor jött fel a víz felszínére. Harry gondosan visszaültette Louist a sziklára.
- Köszi a mai napot. Elképesztő volt. - hálálkodott Louis.
- Akármikor megismételhetnénk - simogatta meg Harry a fiú lábát. Louis érezte, hogy a szíve hevesebben kezd el dobogni és legszívesebben elmondta volna a göndörnek, hogy mennyire tetszik neki ez az egész kialakult helyzet.
- Harry...- kezdett bele, de úgy tűnt a fiú gondolatolvasó. Elkapta a nyakát és magához húzta, hogy a szájuk rendesen összeérjen. Louisnak rá kellett döbbennie, hogy most kapta meg élete egyik legjobb és legkülönlegesebb csókját egy sellőfiútól.
Harry amilyen gyorsan megcsókolta, olyan gyorsan abba is hagyta. Szégyenlősen elmosolyodott, egy utolsó puszit nyomott az arcára és vissza ugrott az óceánba.
- Ne menj el! - könyörögte kétségbeesetten Louis, de már hiába volt. A víz lenyugodott és semmi nyoma nem volt annak, hogy alig pár perce egy sellőfiú a habok közt lett volna...

2016. május 13., péntek

Az a nagy helyzet...

Egy ételmérgezés után, újra itt vagyok :DDD Rettentően hülyén érzem magam, hogy az utolsó részt semmi hálalkodással az orrotok alá nyomtam, de az a nagy helyzet, hogy örültem, hogy azt a pár mondatot oda tudtam írni a fejezet elé, ugyanis mint ahogy az első mondatot látjátok, megettem valamit és hát ételmérgezést kaptam, és egész héten szenvedtem mint az állat xD De most már túl vagyok a nehézségeken és itt vagyok :DD
Igen, tudom, hogy mit akartok olvasni
Mi a helyzet az új történetemmel....Hát SEMMI :c szó szerint semmi...egy csomó történetbe bele kezdtem, de három fejezetnél tovább nem jutottam...tök gáz, de húsz történet után nagyon nehéz valami újat mutatni már...komolyan semmi ötletem nincs...esetleg ha valakinek van valamilyen ötlete amiről szívesen olvasna tőlem az nyugodtan írjon ( nyugodtan lehet a fiúkon kivül is, vagy Liamen kívül) Én mát kifogytam :| Ez van, sajnálom. Esküszöm próbálok összehozni valamit, de nem megy. Lehet írói válságban vagyok, vagy már a fiúkat nem szeretem annyira ( jéj, ezt is megértem, hogy leírtam xD) nem tudom. De nem akarlak benneteket sem cserben hagyni, mert tudom, hogy vártok valami újra ( khm, van egy Larrys novellám, de nem merem feltenni, mivel tudom, hogy sokan hogy vagytok ezzel) Azon is gondolkoztam már, hogy addig míg nem jut eszembe semmi jó ötlet, addig a blog tovább fog működni mint egy személyes blog ahol pl. megmutatom a videóimat amiket most szerkezgetek, mert írhatnék különböző novellákat, amikről Ti szívesen olvasnátok, meg adhatnátok ötleteket, hogy miről akarnátok olvasni :D Mit szóltok?
Ennyit akartam csak :))) A döntés a ti kezetekben van. Vagy lesz személyes blog addig míg nem tudok írni egy normális történetet, vagy pedig szüneteltetem a blogot kitudja, hogy meddig.

2016. május 8., vasárnap

|| Chapter 24 : - Igazság ||

Íme az utolsó rész :D A köszönetnyilvánítás meg a blog jövője, majd a jövőhéten érkezik egy külön bejegyzésben szóval figyeljétek a blogot ;)




Liam

Niall megkövülten állt a mosdó ajtajában a szája elé téve a kezét. Fogalmam sincs, hogy most mit is kellene csinálnom ebben a helyzetben. Mármint az öcsém épp most látta meg, hogy a húgommal smárolok! Erre mégis mit lehet reagálni? Én mit reagálnék ha Niallt láttam volna meg ilyen helyzetben Olival? Tuti, hogy kiakadnék a helyében és nem is fogok csodálkozni ha Ő is ezt fogja tenni. Erre nincsenek szavak, hisz tényleg testvérek vagyunk. Testvérek extrákkal. De mi a szart csináljak az érzéseimmel? Valaki mondja már el nekem, hogy mit csináljak, hogy ne érezzek így Oli iránt?
Lehet undorodni tőlem. Nem fogok csodálkozni. Én is undorodom magamtól, de tenni jelenleg nem tudok mit. Szeressek ki belőle? Mégis, hogy? Hisz a húgomról beszélünk. A kibaszott húgomról! Tudom én voltam az aki állandóan azt szajkózta, hogy keresi a szerelmet és végre megállapodna. Csak azt nem hittem volna, hogy ez majd be fog következni, csak történetesen az a személy akibe szerelmes leszek az pont a testvérem lesz. Jézus, még csak rá gondolni is szörnyű. A szex bezzeg nem volt szörnyű, viszont most, hogy Niall meglátott hirtelen minden undorító és szánalmas lett. Igen, próbálom meggyőzni magam, hogy undorító és szánalmas amit csináltunk. De valahogy nem nagyon akar összejönni. Hiába próbálom az ellenkezőjét mondani, ha a testem ellenáll. Igenis vonzódom Olihoz, és tényleg nem zavar az, hogy a testvéremet kefélgetem. Már ha tényleg testvérek vagyunk. Miért ne lennénk azok? Mert van egy srác aki a kiköpött hasonmásom? És? Az emberek mindig is irigykedtek rám mivel valjuk be őszintén kurva jól nézek ki. Nem csoda ha valaki leutánoz. Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet mondok, de remélem semmi közöm az úgymond tesóimhoz. Gáz lenne ezek után az élet így. Mármint tisztában vagyok vele, hogy ez ami most Olival kialakult közöttünk nem végleges. Hisz egy vérből vagyunk, könyörgöm. Akár mennyire is taszító erre gondolni, de tényleg gusztustalan amit most csinálunk.
Én mindig a legrosszabb emberbe szeretek bele.
Igen, szeretem a húgomat és ami a legszörnyűbb, hogy nem testvér módjára. Azt sem tudom, hogy mikor történt ez mindez meg. Talán akkor mikor őszi szünet volt és Carly átjöt hozzánk majd egy csapásra csajt varázsolt Oliból. Valami megváltozott bennem akkor. Annyira tökéletes volt. Olyan kis naiv. Teljesen megváltozott, engem pedig magával húzott. Már akkor sejtenem kellett volna, hogy gondok lesznek mikor elkezdtem tapizni csak úgy. Jézusom melyik testvér fogdossa a húga melleit? És melyik húg hagyja, hogy a bátyja tapizza. A gond az, hogy Oli sem erőltette meg magát nagyon, hogy ellenálljon nekem. Mégis akkor azt hittem, hogy csak valami nincs rendben velem. Aztán jött a kórházas dolog. Na igen, ott már minden veszve volt. Az a tudat, hogy Olit láttam csókolózni egy másik személlyel - aki mellesleg csaj volt, vérszemet adott. Fel nem tudtam fogni, hogy egy olyan tökéletes lány mint Ő hogyan a francba tud visszacsókolni egy másik lányt? Akkor határoztam el, hogy valamit tennem kell. Csak történetesen arra nem gondoltam, hogy összeveszünk én pedig megcsókolom Őt. Nem volt tervemben, hogy megcsókolom. Hirtelen indulatból csináltam. Ott állt előttem a szavak pedig csak úgy dőltek belőle. Én pedig nem bírtam. Túl közel volt, túl csábító volt én pedig gyenge. Nem foglakoztam az agyamban lévő gondolatokkal. Képtelen voltam rá úgy tekinteni mint a húgomra abban a pillanatban. Meg kellett volna állnom a csóknál, de képtelen voltam. Közel volt hozzám és annyira hivogató volt, hogy nem gondoltam másra csak arra, hogy mennyire magamévá akarom tenni. És meg is tettem. Sőt kijelenthetem, hogy életem legjobb szexe volt a húgommal. Gáz. És még csak nem is éreztem kellemetlenül magam, sőt rá sem gondoltam arra, hogy mit tettem. Jó volt, egészen addig míg Oli nem szembesített a ténnyel. A leggázabb pedig az, hogy nem bántam meg. Ráadást akartam, amit most meg is kaptam - majdnem, ha Niall nem jött volna be.
Mindig van valami tervem amivel meg tudom védeni magamat illetve magunkat. Most mégis szó nélkül bámulok az öcsémre, tanácstalanul. Hazudjak? Ezt nem lehet csak úgy elhazudni. Nem vak. Nagyon is jól látta, hogy mi történt. Verjem meg? Nem lenne szívem hozzá. Engedjem, hogy mondja el mindenkinek? Még apának is? Nem, ez nem történhet meg. Niall jó srác, de nem tudom, hogy mennyire megbízható.

Meg akarok szólalni, de hogy őszinte legyek fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom. És ezt Niall észre veszi, mivel inkább Ő szólal meg helyettem.
- Kitalálom - kezd bele és zsebre dugja az egyik kezét. - Valamelyikőtök szemébe bele ment valami és azt próbáltátok kivenni - ez lenne a legsablonosabb magyarázat, de nekem még csak az eszembe sem jutott. Olival tanácstalanul össze nézünk. Vagyis inkább Oli szinte már megöl a tekintetével és szótlanul követeli, hogy húzzam ki magunkat a szarból. - Ezért tűnt úgy nekem, mintha smároltatok volna, igaz? - vonja fel az egyik szemöldökét.
- Mit fogsz kezdeni a helyzettel? - kérdezem nyugodt hangnemben. Értetlenül néz rám úgy ahogy Oli is. - Mármint futsz és mindenkinek elmondod, hogy a tesóidat rajta kaptad smárolás közben? - jobb ha rögtön a lényegre térünk. Kár terelni a témát, Niall nem hülye.
- Bejöttök egymásnak? - kíváncsiskodik.
- Testvérek vagyunk, mégis hogy kérdezhetsz ilyet? - Oli felháborodottan szólal meg és egy kicsit fáj is amit mond.
- Hazudsz. - válaszolja nyugodtan Niall, Oli pedig elpirul. Soha nem volt jó a terelésben. - Van köztetek valami, nem tudom, hogy mi, de azt tudom, hogy inkább tartsátok titokban. Sőt az lesz a legjobb ha most rögtön kitaláltok valamit apának.
- Apának? - nyelek egy nagyon rosszat sejtve.
- Itt van és beszélni akar velünk. Pont azért is jöttem ide szólni. - magyarázza semlegesen. Apa ide jött? Minek jött ide? Talán sejt valamit? Jézusom.
- Nem fogod elmondani senkinek, ugye? Ugye nem Niall? - Olit még soha nem hallottam könyörögni. Mit csinálna apa ha ez kitudódna? Inkább bele sem merek gondolni.
- Mi hasznom lenne nekem belőle? - ráncolja össze a homlokát és mielőtt bármit tudnék mondani megfordul és kimegy, utána pedig rögtön Oli is. Most menekülni fog előlem?
Felsóhajtok és én is követem őket. A zene rögtön megcsapja a fülem, de most már valahogy nem tudom élvezni. Talán azért nem, ugyanis ahogy magam után hagyom a mosdót két izomagy fogja meg a karom és kicsit sem kedvesen kezdenek el húzni az úgymond családom felé. Apám már messziről úgy néz rám mint aki a puszta tekintetével meg tudna ölni. Tuti, hogy történt valami és azért van itt. Más ok nem lehet.
- Mind az öten be a furgonba és meg se próbáljatok megszólalni vagy ellenkezni - hiába szól hangosan a zene, a hangja túlszárnyalja. Egyikünk sem mer megnyekkenni. A biztonsági őrök társaságában libasorban hagyjuk el a helyet és szállunk be az autóba. Nem tudjuk, hogy apa hova visz minket, vagy hogy mit akar. Csendben ülünk és várunk a sorsunkra. Oli közvetlen mellettem ül és érzem ahogy az egész teste remeg. Mindig Ő szívja meg mindenért, még azért is ami nem az Ő hibája. Egyik keze a teste mellett van én pedig gondolkodás nélkül csúsztatom mellé az enyémet, majd feltűnőmentesen szorítom meg az ujjait. Rögtön lenéz az összekulcsolt ujjainkra, majd a szemembe néz. Biztatóan rá mosolygok, ő pedig halványan vissza rám. Hiába a titkos meghitt pillanat, ha Niall árgus szemekkel figyel és ezt mikor Oli észre veszi rögtön el is engedi a kezem.
A furgon egy hotel előtt áll meg. A biztonsági őrök nyitják ki az autó ajtaját, és egész végig mellettünk vannak. Apa minek hozott egy hotelbe minket? Szólnia kellett volna, hogy ide jön. Utálom a meglepetéseket, pláne azokat amik apával kacsolatosak.
A lakosztály ajtaja becsukódik utánunk, apa pedig elindul a konyha felé így nekünk követnünk kell Őt. A helység közepén áll meg, pontosan velünk szembe.
- Gyermeikeim elmondanátok nekem, hogy mi a jó abban, hogy állandóan hazudoztok nekem? - Oli felnyekken, apa pedig lassan néz végig rajtunk, úgy mint aki azon töpreng, hogy melyikünket is ölje meg először. Vajon képes lenne bántani minket, úgy? Apából mindent kinézek.
- Valami rosszat csináltunk? - köszörüli meg a torkát Louis és farkasszemet néz az apánkkal. Apa állja a nézését és egy ördögi vigyort varázsol az arcára. Szóval valami rosszat csináltunk.
- Nem is tudom, had gondolkozzam - kezdi el simogatni a borostáját úgy mintha tényleg gondolkozna. - Mikor döntöttétek el, hogy az akciót lefújjátok? - tekintetét egyenesen rám vezeti. Az akció még csak el sem kezdődött. Jézusom, Carly leszbikus, évekig is játszhatnánk ezt a játékot akkor sem szeretne belém.
- Tudod mikor megbíztál bennünket ezzel a feladattal jobban utána kellett volna nézned a dolgoknak -  szólalok meg határozottan. Elegem van már belőle, hogy mindig mi vagyunk a szar alakok. Ő is ront el dolgokat, és ezt most rohadtul elbaszta. - Ez az akció elvérzett, ugyanis Carly Simson soha nem lesz szerelmes sem belém, sem pedig másik srácba. Kényszeríthetsz, hogy tovább szédítsem, de felesleges.
- Talán ha nem mentetek volna mind ketten ugyan arra a lyukra, akkor Carly téged választott volna - a mosoly szélesedik az arcán ahogy hol rám, hol pedig Olira néz. Tudja! Apa tudja, hogy mit csináltunk. De honnan? - Hogy honnan tudom? - válaszolja meg a kérdésemet amit magamnak tettem fel. - Azt hittétek, hogy egyedül hagylak benneteket? Ó, nem. Az összes lépéseteket követtem. Minden kis apró dologról tudtam sőt még mindig tudok. Megjegyezhetnétek már, hogy örök életetekben meg lesztek figyelve egészen addig míg egy másik kontinensre nem mentek ahol nem tudják, hogy mi az a modern civilizáció. Nektek nincs életetek és nem is volt. Addig míg életek az enyémek vagytok és azt csináljátok amit én parancsolok, ugyanis képetelen vagytok ellenkezni nekem. - mint valami hülye robotos filmbe csöppentem volna. Mindig is tudtam, hogy apa nem normális, de soha nem hittem volna, hogy ennyire kellünk neki. Hát persze, hogy kellünk neki, hisz mi intézzük el helyette a piszkos munkákat. És igaza van, képtelenek vagyunk ellent mondani neki mivel féltjük a szaros életünket. Komolyan ez a sorsunk? Hogy örök életünkben az Ő kéréseit teljesítjük? Inkább a halál. - Most pedig, hogy ezt tisztáztuk, fiúk légy szíves hagyjatok magamra Oliviával. - húzza ki magát. Louis, Niall és Harry rögtön engedelmeskedik, csak én maradok a helyemen. Nem hagyhatom Olit egymagára ezzel az őrültel. Kétségbeesetten nézek a lányra, aki csak bólint egyet ezzel jelezve, hogy nyugodtan mehetek. Éppenhogy csak átlépem a küszöböt apa rögtön becsapja az ajtót. De én nem adom fel ilyen könnyen. Láttam, hogy a konyhába vezet még egy ajtó ami résnyire ki volt nyitva. Rögtön oda megyek és elbújok a fal mellett, de úgy, hogy közben belássak a konyhába.
- Már megint elbasztad. - jegyzi meg apa és lassú léptekkel elindul Oli felé. Messziről látom, hogy a lány falfehér és még jobban remeg.
- Esküszöm, fogalmam sem volt róla, hogy Carly leszbi. Én próbáltam őket összehozni Liammel, de ... - nem tudja befejezni, mivel apa meglendíti a kezét és lendületből pofon vágja a lányt. Oli feje oldalra billen a hajával együtt. Szó nélkül tűri miközben a kezeim ökölbe szorulnak.
- Tudod kiscsibém most jutottam el arra a pontra, hogy már bele fáradtam abba, hogy az összes akciót Te kúrod el - a férfi elkezdi az ujjait tördelni.
- Apa...
- Csak gondoltam szólok, hogy a napjaid meg vannak számolva - jegyzi meg nyugodtan apa, én pedig legszívesebben kiugranék a rejtek helyemről és agyonverném. - Nyugi a fiúknak majd azt mondom, hogy elküldtelek egy másik országba akciózni ahonnan majd soha többé nem jössz haza. - micsoda? Komolyan meg akarja ölni Olit? Az én Olimat? Nem! Ezt nem fogom megengedni. - Élvezd ki életed utolsó napjait, vagy talán perceit? - hallom ahogy Oli felsír majd csendesen kimegy a konyhából. Nem hiszem el, hogy ez történik. Egy apa aki meg akarja ölni a saját lányát. Ilyenkor hol vannak a rendőrök? Miért nem tud rajta segíteni valaki? Oli nem csinált semmi rosszat.
Látom ahogy a férfi leül az egyik székre, de nincs sok ideje pihenni, mivel ahogy Oli kiment úgy egy másik férfi jött be helyette.
- Van egy feladatom a számodra - kezd bele rögtön apa.
- Megint gyerekeket kell ellopnom a szüleiktől akiken Te majd drogokat fogsz tesztelni és ha életben maradnak akkor megtartod Őket és azt hazudod nekik, hogy Te vagy az apjuk? - micsoda? Megdörzsölöm a füleimet. Tuti rosszul hallottam. Gyerekeket loptak el a szüleiktől? Drogot ettek velük? Ezek a gyerekek mi vagyunk? Elloptak a szüleinktől? Azért nem emlékszünk semmire mert gyerekkorunkban drogokkal tömtek tele? - Nem félsz Tőle, hogy ez a négy srác majd egyszer rájön az igazságra?
- Hülyék Ők ehhez. - vonja meg a vállát.
- Nem tudom Gregorio. A szőkeség már így is nyomoz. Ráadásul ott van Liam ikertesója is. Sőt ha jól értesültem Harry nővére New Yorkba költözött a férjével. Louis anyja pedig még mindig nem adta fel a keresést, és előbb utóbb úgyis megtalálja az eltűnt fiát. - muszáj megkapaszkodnom a falban nehogy elessek. Szóval tényleg igaz. James az ikertestvérem. A testvéreim pedig nem is a testvéreim.
- Inézd el Oliviát nyomtalanul. A többit pedig bízd rám. - mondja nyersen, nekem pedig ennyi elég volt. Hirtelen megfordulok és a fiúkba ütközöm. Mégis mikor jöttek ide. Végig nézek rajtuk és mind a hárman mosolyognak. Szóval végig hallgatták az egészet. Tudják az igazat.
Ujjamat a számra teszem és ezzel jelzem, hogy fogják be a szájukat. Kitérem Őket és Oli keresésére indulok akit meg is találok a vécében. Komolyan ennek a lánynak ha valami baja van mindig a vécébe menekül.
- Készülődj baba, elszökünk - térdelek le elé és a térdére rakom a kezeimet.
- Hogy mi?
- Elmegyünk egy helyre ahol apa soha nem fog megtalálni minket. Elveszlek feleségül. Csinálunk egy csomó gyereket, a fiúkkal pedig tovább fogunk énekelni. Hát nem szuper? - kérdezem csillogó tekintettel és hevesen megcsókolom.
 - Te beteg vagy. - jegyzi meg csendesen.
- Nem, csak szerelmes. - kacsintok rá.
Ezt követően, az éjszaka folyamán miután Louis megint bevetette a jól ismert altatós kávéját, összetörtük a mobiljainkat. Apánk összes bankszámláját lecsapoltuk és üresen hagytuk. Bőröndök, ruhák és cuccok nélkül indultunk neki a nagyvilágnak. Utunk Thaiföldön ért véget egy lakatlan kis szigeten. Az emberek annyira elmaradottak voltak, hogy gőzük sem volt róla, hogy mi az internet, vagy mobiltelfon. Úgy gondoltuk, hogy amíg apa bele nem törődik a sorsába addig itt maradunk, majd utána elindulunk és megkeressük az igazi életünket. Hisz még mindig nem tudtuk, hogy kik vagyunk mi.
Vagyis én már sejtettem. Egy srác aki bele zúgott a húgába és ennek köszönhetően megtuda az igazat, hogy az egész élete egy nagy hazugság volt. De nem bánom.


2016. április 30., szombat

|| Chapter 23 : - Mosdó ||

Heyy!!! Láttátok, hogy az oldal átlépte az 1 MILLIÓ oldalmegjelenítést? :O oké, tudom ez nem akkor dolog, mint pl. a feliratkozók, és azt is tudom, hogy egyes emberek egy nap alatt többször felnéznek az oldalra, de akkor is! eddig még egy blognál sem láttam ilyen magasnak ezt a számot ( hogy az az egoista pofám xd) szóóóóval wooow...




Fejemet elhúzom Louis hátától, majd gyorsan megtörlöm a szemeimet és elmosolyodom. - Tudjátok, szerintem mi tényleg tesók vagyunk - kezdek bele és erre mind a négy  rám néz. Wow, mikor is volt olyan pontosan, hogy így figyeltek rám? Hm, szerintem soha. - És tudjátok miért? - válaszadás képpen fejcsóválásokat kapok. - Mert mind az öten tiszta idióták vagyunk. A vérünkben van. - kuncogok fel.
Miért ilyen nehéz kimondani azt, hogy tesók vagyunk? Miért örülnék inkább annak, ha az ellenkezője lenne? Oli, ne nézd már Liamet miközben ilyenen gondolkozol. Rohadtul nem érezhetsz így iránta. Ez olyan mintha egész életedben titkon vonzódtál volna a bátyádhoz. Na, nem. Ez nem lehet. De miért ne lehetne? Jézusom azt sem tudom, hogy igazából milyen szerelmesnek lenni. Lehet, hogy most is az vagyok csak nem tudom beismerni magamnak.
- Akár tesók vagyunk, akár nem úgy döntöttem, hogy mindannyiótokat elhívlak bulizni és jól bebaszunk - csapja össze a kezét vigyorogva Louis és Harryvel boldogan lepacsiznak. Niall szemei is csillogni kezdenek. Liam pedig sunyi vigyorral rám néz. Ajaj ez az a nézés, mikor kanos. Csak egy szavába kerül én pedig rögtön ledobom a ruháimat. Mi van? Ezt én gondoltam? Az lesz, hogy most szépen elmegyünk bulizni, seggrészegre iszom magam és messziről elkerülöm Liamet és esélyt sem fogok adni magamnak, hogy rá gondoljak. Nem, nem történhet meg még egyszer az ami a múlt éjjel. Testvérek vagyunk - akár mennyire is az ellenkezőjét állítom. Lehet, hogy csak magamnak akarom bemesélni a lelkiismeretem miatt. Inkább elhitetem azt, hogy valójában nem is vagyunk testvérek csak azért, hogy közben nyugodtan fantáziálhassak Liamről. És már megint Liam. Miért kell az összes gondolatomnak Liamről szólnia?
- Ez mind szép és jó, dehogy jutunk ki innen? - Niallnek igaza van. A kollégiumot este hét után nem lehet elhagyni. Amikor a fiúk szórakoztak akkor valamelyik hallgató szobáján voltak ahol csendben iszogattak. De most gondolom nem ilyen bulira gondoltak. - Mellesleg autónk sincs. - baszki, ennyire nehéz itt elmenni szórakozni? Kezdem vissza sírni apát. Se autó, se kimenő.
- De hát mi Scottok vagyunk ! - szólal meg hirtelen Harry. Utálom ezt a nevet. - Nekünk nincs lehetetlen. - van benne valami. Eddig mindent elértünk amit akartunk. És itt még csak gyilkolnunk sem kell. Ravasz mosoly kúszik az arcunkra és összenézünk.
- Eléggé jó viszonyban vagyok a portás nyanyával. Talán vihetnék neki egy kávét amibe véletlenül altatót kevernék - kezdi el simogatni az állát Louis és úgy gondolkodik tovább hangosan. - Ha elaludna simán ki tudnánk osonni és senkinek még csak fel sem tűnne. - na ezért vagyunk mi Scottok. Ezt a hallgatók közül ki merné megcsinálni? Senki, ugyanis félnének attól, hogy kibasszák őket az elit iskolából. De minket nem érdekel. Én örülnék neki ha végre elhúzhatnék innen. - Viszont akkor is itt van még az autó.
Akaratom ellenére is eszembe jut az mikor Carly arról kezdett el dicsekedni, hogy James ajándékba kapott az elnöktől egy Ferrarit. Ne kérdezzétek, hogy miért kapott csak úgy egy méregdrága autót az elnöktől. Talán azért mert James volt az egyetlen aki nagyon közeli viszonyban volt a lánnyal. Az elnök gondolom pedig hosszú távra tervezi a kapcsolatukat.
- Hát James Ferrarija a parkolóban áll, és mivel úgyis Ő Liam ikertesója szerintem nem haragudna meg érte ha kölcsön vennénk az éjszakára - jegyzem meg csendesen.
- Te most azt akarod, hogy lopjak el egy autót a tesómtól? - vonja fel a szemöldökét kérdően Liam, de a szája sarkában ott virít az a sunyi mosoly. - Most komolyan ilyen rosszfiúnak nézek ki, aki csak úgy el tud lopni egy autót? - kéri ki magának. Én nem nézem ki belőle. Én tudom, hogy mennyire imád autókat feltörni majd elvinni egy körre.
- Úgy tűnik minden probléma megoldódott - nevetek fel a fiúk pedig libasorban megindulnak. Én is utánuk indulnék, de Liam elkapja a karom és vissza húz.
- Ma este, ismétlést kérek. - suttogja a fülembe és flegmán magamra hagy. Esetleg nekem nem lehet beleszólásom? Most komolyan ennyire látszik rajtam, hogy totál kivagyok rá éhezve? Miért nem megyek utána és mondom meg neki, hogy felejtse el ugyanis én nem vagyok egy olyan lány. Épp ez az képtelen vagyok azt mondani neki, hogy nem. A gond az, hogy nagyon is akarom. Sőt annak örülnék ha már most csak az övé lehetnék.

Louis sikeresen elintézte a portás nénit. Nem tudom, hogy honnan vette az altatót, de az biztos, hogy nagyon hatásos volt. A néni még meg is köszönte miután egyszerre megitta az egész kávét. Mi a tanulság? Ezek után soha nem fogadok el semmit Louistól. Ez a srác félelmetes.
Utána pedig következett James Ferrarija. Niall, Harry és Louis a környéken sétált és figyelték a gyanús dolgokat, míg Liam az ajtó zárját próbálta feltörni ami úgy tűnt, hogy kicseszik vele. Éppenhogy csak hozzá ért az autóhoz azon rögtön megszólalt a riasztó. A srác pedig bepánikolt majd gondolkodás nélkül vett fel egy kavicsot és dobta az anyós felöli ablakra és zúzta szét és hajolt be, hogy tudja elhallgattatni a riasztót.
- Nem úgy volt, hogy karcolás nélkül hozzuk vissza az autót? - kérdezte Louis mikor beült a volán mögé. De úgy volt. Viszont most már egy pici karcolással kapja vissza - vagy nem kapja vissza. Ahogyan a fiúkat ismerem tuti, hogy elkövetnek valamit ezzel a szerencsétlen járgánnyal.
- Ne kérdezősködj csak indítsd be - válaszolt vissza Liam idegesen. Úgy látszik kezdi elfelejteni, hogy hogyan is kell autót lopni.
- Még soha nem kellett Ferrarit beindítanom kulcs nélkül. - mondja Louis és kidugott nyelvel szerel valamit a volán alatt.
- Vesszetek csak össze! Jó úton haladtok, hogy felhívjátok magatokra a figyelmet. - szólalok meg morogva Harry ölében. Ez a autó olyan kibaszott kicsi, hogy alig lehet elférni benne. Louis vissza akarna szólni, de szerencséjére a motor felbődül Ő pedig rögtön a gázra tapos és elindul. Igazából fogalma sincs, hogy hova is megy. Egyikőnk sem ismeri Washingtont így nem tudjuk, hogy melyik az igazán jó szórakozó hely.
Végül egy eléggé jól kivilágított helyre esik a választásunk. Az épület fényei az egész utcát megvilágítják és csak úgy özönlenek oda be a vendégek. Ha a fiúk nem lennének egy menő banda tagjai tuti, hogy nem engednék be őket. De mivel Ők a One Direction nevezetű banda tagjai, így a biztonsági őr csak rájuk vigyorog, kezet fog velük és utat enged - a többi kint álldogálló ember pedig hangot ad felháborodásuknak, de valahogy senki nem foglalkozik a nemtetszésükkel.
A klubban minden megvan amit egy pénzes alak csak kívánhat. Dögös, félmeztelen táncoló csajok, dübörgő menő zene, koktélok, kényelmes fotelek, világítás. Minden ami a fiúkat lázba hozza. A négy fiúnak nem kell sok és máris bele vetik magukat az éjszakába. Louis kezében kezdetnek egy sörös üveg virít miközben bőszen el kezd flörtölni az egyik táncoló lánnyal, majd eltűnnek. Harryt rögtön három lány lepi le akikkel táncolni kezd. Niall a pultos lányt célozta ki magának, Liammel együtt. Csak én üldögéltem az egyik kis csendes zugban, miközben azon agyaltam, hogy mihez is kezdjek magammal. Soha nem voltam az a fajta aki elrontja a testvérei estjét. Pont azért nem is nagyon jártam a fiúkkal bulizni. Valahogy mindig magamra maradtam, miközben Ők jót buliztak aztán én voltam az aki a részeg seggüket haza fuvaroztam. Őszintén már bele untam. Ha fél óra múlva sem fog semmi izgi történni akkor leléptem innen.
- I live for you, I long for you, Olivia. - Liam egy határozott mozdulattal ül bele a mellettem lévő fotelbe miközben mind két kezében két koktélos pohár pihen. Furcsa, hogy az egyiket sem loccsantotta magára ahogy bele ült a kanapéba.
- Mégis mi volt ez a belépő? - kérdezem és magamhoz húzom az egyik koktélos poharat. A pohárban lévő löttynek zöldes sárga színe van és akár mennyire is akarok belőle inni, nem merek. Kitudja, hogy Liam mit hozott nekem.
- Ez volt a dal refrénje amit neked írtam - meséli vigyoroga. Nehogy elpirulj! Hagyd figyelmen kívül, hogy a bátyád írt neked egy dalt. Bassza meg, Liam írt nekem egy dalt. Csak nekem! - Tudod mikor arra kényszerítettél, hogy Carlynak írjak. Nos én akkor valami oknál fogva neked írtam. - bele iszik a koktéljába, majd tovább folytatja. - Mikor akarsz megint kihasználni? - kérdezi felvillanyozva.
- Kihasználni?
- Te mondtad, hogy csak kihasználtál. Azt kell, hogy mondja, hogy jó vagy kihasználásban. Élvezném ha életem végig csak kihasználnál. - hányszor mondta azt, hogy kihasználni? És tudjátok, hogy mi a legrosszabb? Hogy még csak be sincs rúgva. Mikor leissza magát akkor menni sem bír, nemhogy beszélni. Nem, amiket most itt elhadart azt mind komolyan gondolta.
- Nem fogok dugni veled egy klubban! - mondom felháborodva. Még ha fáj is ezt mondanom. Nyilvános helyen vagyunk. Akár mennyire is le szeretném Őt itt helyben teperni, cikinek tartom.
- Nem arra kértelek, hogy itt rögtön ess nekem. Elvonulhatnánk - hajol közelebb és a fülem mögé tűri a hajam. Csak nehogy megpusziljon, mert akkor végem. - Mondjuk a lány mosdóba?
- Miért pont oda?
- Az ilyen helyek a csajok csak nagy ritkán járnak pisilni, szóval nem kell majd attól tartanunk, hogy ránk nyitnak - kacsint rám és pimaszul megcsípi az arcom majd a kezét nyújtsa. Fogalmam sincs, hogy miért csúsztattam kezem a kezébe és engedtem, hogy maga után húzzon egészen a női mosdókig. Úgy látszik, hogy igaza volt mikor azt mondta, hogy senki nem jár ide, mivel a helységben még csak a zene sem hallatszódott. Mintha egy másik helyen lennénk és nem egy klub mosdójában.
Az ajtó éppenhogy csak becsukódott mögöttünk, Liam kezei máris a derekamon voltak és erőszakosan kezdett el nyomni egészen az ablakig. Ott egy határzott mozdulattal felkapott és az ablakpárkányra ültetett és letámadta az ajkaimat. Semmi szégyen érzet, semmi gondolat arról, hogy épp a testvérével csinálja már megint mindezt. És ami a legszörnyűbb, én megint nem tudtam parancsolni magam. Hagytam, hogy ujjaival a combomat simogatta belülről minél feljebb haladva a szoknyámig.
- Az van, hogy most meg kell, hogy vizsgáljalak - ujjai már a bugyimnál cikáznak és ingerelnek. Jó úton halad az felé, hogy bengedjem, de akkor hirtelen tudatosul bennem, hogy hol is vagyunk. Nem fogom megengedni, hogy egy nyilvános helyen hozzám nyúljon ott lent! Azért van eszem. Persze engem levetkőztet, aztán véletlenül benyit valaki és meglát, miközben Ő meg totál fel van öltözve.
- Nem! - nyomom össze erőteljesen a lábam, a kezeit pedig vissza nyomom a teste mellé. Értetlenül néz rám.
- Mit nem? - kérdezi értetlenül és kissé mérgesen. Hű, úgy tűnik valaki nem jól viseli az elutasítást.
- Nem fogsz kinyalni egy nyilvános helyen. - mondom bunkón és felhúzom az orrom, mire hallom ahogy felhorkant, erre villámló tekintettel meredek rá.
- Ti lányok annyira szégyenlősek vagytok - kezdi el simogatni a combom.
Az adrenalin pár másodperc alatt elárasztja a testem. Ó nem kellett volna engem szégyenlősnek mondania. Én szégyenlős? Kíváncsi lennék, hogy Ő hogyan érezné magát ha itt és most csak úgy leszopnám. Mert Ő aztán tuti nem lenne szégyenlős. Á, dehogy.
- Igazából arra gondoltam, hogy mi lenne akkor ha most én okoznék örömet neked, cserébe azért amit értem tettél a múltkor? - mire feleszmélne leugrom az ablakpárkányról és kicsit sem kedvesen fordítok a helyzeten, vagyis most Ő van sarokba szorítva. Megszeppenve áll és hatalmas szemekkel bámulja ahogy egyszerűen kikapcsolom az övét, kigombolom a nadrágján lévő gombot és lehúzom a cipzárját, majd másodpercek alatt lehúzom a nadrágját egészen a térdéig. Tenyeremet a férfiasságához nyomom és lassan simogatni kezdem, miközben másik szabad kezemmel a nyakát lepem be puszikkal. Csak sóhajtozik, de érezm, hogy remeg. - Mi az Li, csak nem kényelmetlenül érzed magad? - csókolom meg enyhén a szája sarkát és bele markolok a merevedő végtagjába. - Hiszen Te pasi vagy! Nem lehetsz szégyenlős az miatt mert egy nyilvános helyen akarnak leszopni. - és nem csak akarják, hanem fogják is. Elhúzódom az arcától és letérdelek. Fejem pont a derekáig ér. Elvigyorodom ujjaimat pedig az alsógatyájába nyomom majd lehúzom róla. Igazából még soha nem csináltam ilyet. Sőt mindig is gusztustalan dolognak tartottam, de úgy érzem, hogy ma vele kivételt tehetek. Nem hiszem azt, hogy más fiúval képes lennék ezt megcsinálni. Azonban Liammel valahogy olyan normális dolog tűnik - még ha én is érzem magam kellemetlenül helyette. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy mit élveznek ebbe a lányok - oké a fiúknak biztos öröm, ugyanis nyelvem éppenhogy csak hozzá ért a hegyéhez, Liam máris felnyögött, de úgy, hogy én pirultam el helyette. Ráadásul még arra is ügyelnem kellett nehogy véletlenül erőssebben szívjam meg - mint ahogy az később kiderült, Liam inkább azt élvezte ha erőssebben szívtam meg. Minél gyorsabban csináltam, Ő annál jobban szorította a hajamat - esküszöm ha így folytatja időnap előtt kopasz leszek. Azt sem tudtam, hogy mikor van nála a végpont. Ráadásul minden srácnak ekkora? Vagy csak nekem ér le majdnem a torkomig. Jézusom mi ez az íz? Na, nem! Tuti, hogy nem fogom lenyelni a gecijét! Miért nem tud szólni, hogy elsül?
- Oli! - nyög fel szenvedélyesen, mire én tolatni kezdenék ha nem fogná még mindig a hajam. A cikis helyzet csak ez után jön. Ugyanis mikor elélvezne az ajtó nyitódik és pár kis picsa néz farkasszemet egy jelenettel. Egy olyan jelenettel mikor én elhúzódom Liam farkától és szinte kiokádom a gecijét, miközben Ő emelt dákóval tiszteleg. - Hali! - köszön Liam a csapat kislánynak, akik a sokk hatása ellenére megfordulnak és kimennek a helységből. Méghogy senki nem jár ide.
- Bele élveztél a számba! - köpöm ki a nyált és undorodva elkezdem törölgetni a nyelvem. Mi van ha örök életemben érezni fogom ezt az ízt? Te jó ég!
- Légy büszke magadra. Tudod nem sok lány tudja elérni nálam az efféle orgazmust - segít felállni a földről és öleli meg a nyakam, hogy tudjon puszit adni a homlokomra.
- Életem végéig fogom érezni az ízedet a számba - hisztizem, mire Ő felkap a lábaim pedig automatikusan kulcsolódnak a dereka köré. A mosdó felé sétál velem és leültet oda, miközben vigyorogva felhúzza a pólómat és egyszeresmind megpuszilja a hasamat. A hasamat amiben hirtelen furcsa dolgok kelnek életre. Mi az isten, valami repdes a gyomromba. Te jó ég, tuti beteg leszek Liam spermájától! Én kinyírom. Mégis ahogy puszilgassa a hasamat és levakarhatatlan mosoly kúszik az arcomra. - Ne, hagyd abba! Légyszí. - kérem, de eszembe sincs eltolni magamtól. Tenyeremet az arcára teszem és úgy kényszerítem arra, hogy felegyenesedjen, és mikor ez megtörténik addig húzom közelebb magamhoz míg a szánk össze nem ér. Kiéhezve csókolom, gondolkodás nélkül. Megint nem foglalkozom mással csak vele.
Hallom ahogy a mosdó ajtaja ismét kinyílik, de mind ketten nagyon el vagyunk foglalva a csókolózással így hidegen hagy bennünket.
- Khm. - köszörüli meg valaki erősen a torkát. Valaki akinek túl ismerős a hangja...

2016. április 23., szombat

|| Chapter 22 : - Mi a fene? ||

Heyyy!! Gondoltam szólok, hogy a történetből már csak két rész van hátra :| Tudom, az elkövetkező részek kicsik kuszák lesznek majd, de hát ez az egész történet eléggé érdekes lett :DD 



- Mi olyan sürgős, ami miatt nem hagysz minket nyugodtan aludni? - törli meg a szemeit Niall, de arra már nem hajlandó, hogy a hátsóját kiemelje az ágyból. Délután egy óra van. Oké, én elhiszem, hogy tegnap éjjel nagyon jól szórakoztak, de most akkor is muszáj felébrednie. Ha szerencsénk van James még mindig az udvaron van és az összes fiúnak meg tudom mutatni Liam hasonmását. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz az Ő véleményük. - Esküszöm Oli holnaptól kedzve mindig csak veled fogok lenni, de könyörgöm ma hagyj békén - és azzal erőteljesen vissza húzza magára a takarót amin én egészen idáig ültem és természetesen ennek a cselekedetének hála egy szép mozdulattal lefejelek az ágyáról. De most nem foglalkozom vele, ugyanis nincs idő a jajgatásomra. Ahogy felállok úgy vissza is ülök az ágyra közvetlen mellé.
- Muszáj felébredned Niall! - tenyereimet a hátára teszem majd elkezdem rázogatni. Cserébe csak morgást kapok. Tudom, hogy fent van. Na mindegy, addig hagyom aludni amíg Harryt felébresztem. Lemászom Niall ágyáról, majd teszek egy hatalmas fordulatot és egyenesen ráugrom Harold alvó testére. Rögtön felriad álmából, majd úgy néz körbe a helységbe majd rám mintha valami katasztrófa történt volna. Túl mélyen aludhatott, ugyanis még a szemei is vörösek, a haja pedig a szokottabbnál jóval kócosabb. Kezeit az ágyra teszi majd úgy támassza meg megát ülő helyzetbe. Ásítozik és csukódnak a szemei.
- Harold! - köszöntöm vidáman kezeimmel pedig megfogom a vállát nehogy újra vissza essen aludni. A fiú úgy néz rám mintha életében most látott volna először. Mi a szart csináltak ezek egész éjjel amitől ennyire kikészültek? Na jó, igazából nem is akarom tudni. - Ugye nem akarsz vissza aludni?
- Jelenleg azt sem tudom, hogy hol vagyok - morogja és megint ásít. Úgy érzem, hogy feleslegesen jártatom a számat. Fejét a plafon felé emeli és lehunyja a szemeit. Képes lennék Őt felpofozni! - Cicákkal álmodtam - meséli és elvigyorodik. Ez most komoly? Harrynél a cicák egyet jelentenek a csajokkal. És most arra készül, hogy elmeséli az álmát. Jaj csak ezt ne. - Örökbefogadtam egy nagyon szőrös, dagi, mérges pofájú, szürke kiscicát és Oliviának neveztem el. - várjunk csak lehetséges, hogy most konkrétan tényleg egy macskáról beszél és nem valami lányról? Harry imádja a macskákat is, de eddig soha nem engedtük meg neki, hogy legyen neki, ugyanis tuti, hogy nem tudná gondját viselni. Szerintem a macska ordítva rohanna vissza a menhelyre Harrytől.
- Nem eleget cicáztál tegnap éjjel? - szólal meg Niall a takarója alól. Mondtam, hogy fent van.
- Én most nem csajokra gondolok. - nyitja ki zöld szemeit a fürtös majd mérgesen bámul Niall ágya felé. - Nekem kell egy cica! - csap rá a takarójára idegesen.
Hazudni nagyon csúnya dolog, pláne egy ilyen naiv srácnak mint Harry. De úgy érzem, hogy most muszáj megtennem a jó cél érdekében. - Megkapod.
- Hogy mi? - kerekedik el a pupillái.
- Megkapod a macskát ha...- kezdek bele, de befejezni nem tudom ugyanis rám veti magát és elkezd ölelgetni meg piszilgatni ott ahol csak tud.
- Köszönöm, köszönöm - szajkózza, és nyomja ki belőlem a levegőt. - Te vagy a legjobb testvér a világon! Esküszöm többé soha nem fogom ellopni a bugyijaidat meg a melltartóidat amiket mindig oda adok a szexpartnerjeimnek akikről állandóan letépem a sajátjukat, így tőled veszem kölcsön.
- Mi a fasz Harold - nyomom kezem a mellkasára és villámló tekintettel meredek öcsémre. Ezt komolyan megcsinálta? És én miért nem vettem ezt eddig észre? Jézusom. - Hogy tudtad ezt eltitkolni előlem? - kérdezem felháborodva.
- A csajok mindig olyan rendesek voltak, hogy vissza adták - azon vagyok, hogy felpofozzam. Ez vissza rakta a helyükre azokat a holmikat amiket mások viseltek. Én pedig gyanakvás nélkül felvettem. Fúj, ez gusztustalan. - De nyugi, kimostam őket és úgy tettem vissza a helyükre.
- Oh, milyen rendes vagy - vágtam be egy grimaszt. Asszem, hogy ezek után magam mosom ki a ruháimat, hogy a fiúknak még csak esélyük se legyen hozzájuk érni.
- De ugye azért még kapok cicát? - vágta be a kiskutya pofát és még a száját is lebigyesztette. A lányok ölni tudnak ezért a nézéséért.
- Kapsz, de - emelem fel a mutatóujjam mikor meglátom, hogy megint közelíteni akar felém, vagyis meg akar ölelni. Ezek után biztos, hogy nem fog engem ölelgetni. - De először mutatnom kell nektek valamit, szóval verj életet Niallbe és mond meg, hogy hol van Louis. - parancsolom mire Harold olyan gyorsan ugrik ki az ágyból mintha valami megcsípte volna a seggét. Tudtam, hogy Harryt könnyű megvenni. Sőt talán azt a macskát is megkapja. Megérdemli. Akkor lehet megjön végre az esze mivel rájön, hogy törődnie kell valamivel és felelősséget vállalnia.
- Kelj fel te kis huncut Ír Manó. Segítenünk kell eme csódás leányzónak - Ír Manó? Miért szólította Harry így Niallt? A szőkeség nem ír, soha nem is volt az, hiszen amerikában született.
- Ír Manó? - ismételem meg és várom a magyarázatot. - Ez, hogy jött?
- Tegnap pár csikó, azt hitte, hogy Niall Írországból való, mivel szőke, kék szemű és totál ír akcentusa van. - na baszki. Először feltűnik James aki tiszta Liam hasonlása. Ma pedig jön Niall akit elnéztek írnek. Valljuk be őszintén, Niallnek tényleg furcsa a kiejtése, de mindig azzal nyugtatta magát, hogy a görbe fogai majd a fogszabályzója okozta a beszédhibáját. De így bele gondolva lehet ennek más oka is. Mint az, hogy lehet Niall igazából nem is Scott. Már ha Niall tényleg nem Scott, akkor Liam ezer százalékra James ikertestvére.
Rakéta módjára ugrom ki az ágyból és indulok meg Niall felé. Ideges vagyok, sőt úgy érzem az agyam mindjárt felmondja a szolgálatot. - Kurvára kelj ki abból a kibaszott ágyból Niall, ugyanis úgy néz ki, hogy az elméleteid kezdenek igaziak lenni. - Niallnek több sem kell. Ahogy meghallja, hogy az elméletei kezdenek beigazolódni, kiszáll az ágyból és falfehéren néz rám. Sokszor magyarázta azt, hogy lehetséges az, hogy mi igazóból nem is vagyunk testvérek, de soha senki nem foglalkozott vele, Ő pedig egy idő után abba hagyta. Bizonyítéka nem volt rá, mindig csak azt mondta, hogy egyikőnk sem emlékezik az anyánkra. Azt hittük, hogy ez normális, de így bele gondolva már kezdek kételkedni.
- Mit tudsz Oli, amit én nem tudok? - vonja fel az egyik szemöldökét gyanakodva.
- Keressük meg Louist és Liamet, és mindent tudni fogsz. - biztosítottam. Alsó ajkába harapott és bólintott. Mind két fiút karon ragadtam majd elkezdtem húzni őket Louisék szobája felé. Szerencsénkre mind két fiú a szobába volt és csodák csodájára egyikük sem aludt. Liam haragosan pislogott rám, de nem foglalkoztam vele, Louisnak pedig esélyt sem adtam, hogy szóljon valamit.
- Mi ez a csapat tanács? - kérdezi rögtön Louis és néz végig rajtunk.
- Oli mutatni akar valamit, utána pedig kapok tőle egy macskát - meséli Harry és büszkén kihúzza magát, de előtte még átkarolja a vállam, hogy tudjon magához húzni.
- Ki van zárva. - csóválja hevesen a fejét Liam és szikrázó tekintettel bámul rám. - Harry nem kaphat macskát. A végén még állatkínzás miatt becsukatnák. - nem emlékszem, hogy engedélyt kellett volna kérnem Liamtől ha valamit venni vagy csinálni akartam. És ez most sem lesz másképp.
- Megígértem neki. - válaszoltam nyugodtan. Liam bele betegedne ha nem mondhatná az ellenkezőjét. Régen hajolni is szoktam a kijelentésére, de most csak azért sem fogok engedelmeskedni neki.
- Én meg azt mondom, hogy nem. Idősebb vagyok mindkettőtöknél, szóval jogom van parancsolni. Szóval Harold felejtsd el a macskát. - Liam mindig is ilyen idegesítő volt? Szerintem igen csak nekem nem tűnt fel, ugyanis csodáltam.
- De Liiiiaaaaam...- kezd el hisztizni Harry.
- Megkapod azt a kibaszott macskát Harry. - szakítom félbe mielőtt még elkezdene bőgni.
- Nem kapja meg! - vágja rá Liam.
- Megkapja.
- Nem kapja.
- Öhm srácok, bocsi, hogy félbeszakítalak benneteket, de úgy rémlik, hogy Oli valami fontosak akart mutatni - köszörüli meg a torkát Niall. Tekintetemet elfordítom Liamről, majd bólintok Niallnek és intek a fejemmel, hogy kövessenek, de igazából másra nem tudok koncentrálni csak arra, hogy Liam mekkora balfasz én pedig azt akarom, hogy megint basszon meg úgy mint előző este. Baszki, miért érzem ezt még mindig? Utálnom kellene Őt, vagy mi.
Egyenesen kivezetem Őket a kollégium épületéből, majd tekintetem rögtön meg is akad Jamesen. Az egyik fa melletti padon üldögél és bele van merülve egy könyvbe. Úgy látszik az Égiek ma velem vannak, mivel a padtól nem messze van pár hatalmas bokor ami mögött simán el tudunk bújni úgy, hogy még csak észre sem fog minket venni.
- Bokrokat akartál mutatni nekünk? - kérdezi Louis miután mind a négy srác mögöttem van. Én Jamest bámulom, de ezek olyan hülyék, hogy nem esik le nekik, hogy közvetlen előttük üldögél egy srác aki baszottul hasonlít a testvérükre. - Oli, láttunk már bokrokat.
- Egyikőtöknek sem tűnik ismerősnek az a srác aki a padon ülve olvas? - bökök Jamesre, a négy srác pedig egyszerre kezdi el kémlelni a fiút. Titokba Liam reakcióját figyelem. Apróra össze van húzva a szeme és úgy kémleli Jamest. Bárcsak bele látnék a gondolataiba.
- A kurva életbe - csúszik ki hirtelen Niall száján. Leesett neki. - Liam neked titokban van egy kibaszott hasonmásod?! - fordul az említett felé aki csak falfehéren csóválja a fejét.
- Liam téged leklónoztak! - kiáltt fel Harry, mire én megütöm a vállát, hogy fogja be. Ezekkel nem lehet tovább itt maradni mert felhívják magukra a figyelmet.
- Mi a fene folyik itt? - néz rám értetlenül Louis. Tanácstalanul megcsóválom a fejem és már akarom mondani a magyarázatomat mikor Liam csak úgy sarkon fordul és vissza megy az épületbe. Természetesen mindannyiójan követjük egészen a szobájáig. Az ajtó éppenhogy csak becsukódik utánam, Ő rögtön megszólalt. - Az srác nem hasonlít rám!
- Pedig hasonlít. - sóhajtok fel. - Rohadtul hasonlít.
- Ez, hogy lehetséges? - értetlenkedik Louis. - Mármint az ember tud róla ha van egy ikertesója.
- Az emberek azt is tudják, hogy ki az anyjuk - válaszolja csendesen Niall. - Mindenki tudja kivéve mi nem.
- Ráadásul ott van Niall ír akcentusa is. - teszem hozzá csendesen.
- Azt akarjátok most mondani, hogy mi igazából nem is vagyunk testvérek? - tágul ki Liam szeme és néz végig rajtunk. Kimondta azt, amire mindannyiójan gondoltunk. - Ez hülyeség! Tudnánk róla ha nem lennénk tesók.
- Honnan kellene tudnunk Liam? - kérdezi Louis.
- Apából mindenféle mocskosságot kinézek, de azért Ő sem akkora szemét, hogy eltitkolja előlünk azt, hogy örökbefogadott. - Liam kifakadását csend követi. Vajon apa tényleg nem lenne ekkora szemét? Miért érzem úgy, hogy már pedig az lenne? Már csak az a kérdés, hogy mire kellett neki öt gyerek? Miért fogadott minket örökbe? Kik vagyunk valójában mi?
- Én kinézem belőle - mondja alig hallhatóan Harry és erre mindenki rá kapja a fejét. Rég hallottam már Őt így beszélni. Ilyen csendesen. - Most gondoljatok bele, még a vaknak is feltűnik, hogy nekem semmi közöm hozzátok. Én hülye vagyok, és még csak meg sem kell játszanom magam, hogy idiótának tűnjek. - ül le a szőnyegre, és életemben először most sajnáltam Őt meg úgy isten igazából. Mindig is bántott, hogy furán viselkedett, de mindig csak nevettem rajta. Nem hittem volna, hogy ez fáj neki. De Ő ilyen. Az lenne a furcsa ha komoly lenne.
- És mi így imádunk - ülök le mellé a szőnyegre majd hajtom vállára a fejem. - Az átlagos unalmas. Te még a legnagyobb bajban is fel tudod vidítani az embert. - puszilok bele a hajába. - Büszke vagyok, hogy az öcsémnek mondhatlak.
- Szar lenne nélküled az élet - mosolyog rá Louis. - Ugyanis Te nem csak az öcsém vagy, hanem a legjobb haverom is.
- Inkább lennék hülye, mint ír - borzong meg Niall. - Mindig is tudtam, hogy én nem vagyok vérbeli amerikai, de soha nem mondtam ki hangosan.
- Az írek cukik. Egyediek - vonja meg a vállát nyugodtan Liam. - Inkább lennék ír mint valakinek az ikertesója. - sóhajt fel csalódottan és az ablakhoz sétál. - Ti legelább nem tudjátok, hogy kik a szüleitek. Lehet, hogy mindannyióan meghaltak, de az én helyzetem rosszabb mivel ezek szerint van egy ikertestvérem aki a szüleimmel van. A szüleim akik úgy tűnik lemondtak rólam. Nem kellettem neki és tovább adtak. Nyűg lehetettem a hátukon. - hangja elcsuklik és mindenki tátott szájjal bámulja Őt. Liam sír! A nagy Liam Scott sír. Ilyen eddig még soha nem volt, de most megértem. Sőt még én is könnyezni kezdek, úgy ahogy az oldalamon Harry is. Baszki ebbe még így bele sem gondoltam. A mi szüleink lehet nem is élnek, de az övé. Hisz van egy kibaszott ikertestvére. Egy igazi ikre aki ezek szerint a szüleivel él. Szóval Liam nem kellett nekik.
- Te nem vagy nyűg senki hátán Liam - mondja komoran Louis és megveregeti a hátát. - Ha Te nem lennél közöttünk akkor tuti, hogy már rég a dutyiban ülnénk. - hű, szóval Louis elismerte azt amit eddig soha nem volt képes. - Te vagy a banda vezére aki mindig ép eszűen gondolkodik. Most gondolj bele ha nekem kellene irányítanom benneteket? Nem csoda, hogy a szüleim inkább tovább passzoltak. Felelőtlen, meggondoltan, bunkó paraszt vagyok aki mindenki másra irigykedik. Ráadásul még alacsony is vagyok, tuti, hogy a szüleim törpe növésűnek hittek és mivel nem akartak szégyenkezni velem, inkább örökbe adtak.
Liam szó szerint a fiú nyakába ugrik és úgy sírnak csendesen. Alig telik el pár másodperc Niall is csatlakozik hozzájuk, majd Harry felhúz a szőnyegről, hogy mi is csatlakozni tudjunk. Utána öten állunk egy helyben, ölelkezve sírva és szorítjuk egymást úgy mint akik soha nem akarják elengedni egymást. Pedig lehet, hogy ezek csak mind üres dumák voltak. Lehet, hogy nincs is igazunk. Hiszen ezek nem is bizonyítékok...


2016. április 16., szombat

|| Chapter 21 : - James ||



- Bassza meg! - miután a légzésem újra normálissá válik, az ujjaim hirtelen lefagynak Liam hajába, az elmémet pedig ellepik az elmúlt fél óra jelenetei. Veszekedés, kiabálás, csókolózás, és szex - a bátyámmal! Úr Isten, mit tettünk? Ennek rohadtul nem szabadott volna megtörténnie, hiszen testvérek vagyunk. Ugyan az a vér, ugyan az a család és mi lefeküdtünk! Ami pedig a legszörnyűbb az - az, hogy a szívem mélyén még élveztem is. Akartam, hogy csinálja velem a sok mocskosságot, még akkor is ha tudtam, hogy helytelen amit csinálunk. Ez beteges! Kezeltetni kellene. Nem mondhatom azt, hogy élveztem a bátyámmal a szexet. Mégis mi lesz akkor ha kiderül? Undorodni fognak tőlünk az emberek - vagyis azok akik tudják, hogy testvérek vagyunk. Nem gondolkodhatok azon, hogy mennyire puhák az ajkai, és milyen jó a körmeimet bele mélyeszteni a hátába, vagy végig simítani a kockáin. Nem! Ki kell vernem a fejemből. Ez baszottul nem történhetett meg. Egyáltalán, hogy történt meg? Mégis miért? Kurvára testvérek vagyunk! Akik kurvára lefeküdt egymással. Ez undorító, sőt szánalmas. - Ennek, rohadtul nem szabadott volna megtörténnie. - ujjaimat kihúzom a hajából, majd a meztelen vállára teszem a kezeimet és kicsit sem kedvesen tolom el Őt a nyakamtól. Vagy direkt csinálja, vagy pedig élvezi, de csak morog az orra alatt és erőszakosan próbálja vissza nyomni a fejét a nyakamba, miközben még mindig a derekamat öleli úgy mint aki nem akar elengedni. Szerintem neki még nem esett le, hogy mit is csináltunk. - Louis akár mikor vissza jöhet és megláthat - próbálkozom tovább és kezdem minél kellemetlenebb helyzetbe érezni magam ebben a pózban. A meztelen bátyám a pucér testemet ölelgeti és úgy néz ki mint akinek ezzel nincs semmi problémája. Miért nem tér már észhez? Nem volt elég ennyi megaláztatás? Mégis, hogy nézünk majd ezek után egymás szemébe? Mi van az érzéseimmel? Hogy viselkedjek vele ezek után testvér módján, miközben azon jár az eszem, hogy mennyire jó vele baszni? A saját testvéremmel!
- És akkor mi? - morogja a nyakamba majd azt érzem ahogy megnyalja ott a bőrt. Rögtön libabőrös leszek, az arcom pedig lángba borul. Ez a libabőr ugye azt jelentette, hogy borzongok az érintésétől? Vagyis utálom ezt amit csinál. Nem pedig azért lettem libabőrös mert tetszett ahogy megnyalta a nyakamon a bőrt? Istenem. Szabaduljak már el innen.
- És akkor mi? - ismétlem meg a kérdését ingerülten és próbálom a nyakam elhúzni, hogy térjen már észhez és ne nyalakodjon. - Szerinted az normális, hogy két testvér a szőnyegen fetreng totál meztelenül eléggé félreérthető pózban? - meg akarom tépni a haját, hogy végre ne nyomja már a fejét a nyakamhoz, de erősebb nálam és mostanra már nem a nyelvét vezeti a bőrömhoz hanem a száját és apró puszikat kezd el nyomkodni a fülem köré. Ugye hallotta amit mondtam? Ha hallotta akkor miért viselkedik úgy mint akit nem érdekel az a tény, hogy a húgát csókolgatja? És én mi a faszért lettem már megint libabőrös pont akkor mikor hozzám ért? Miért akarom, hogy ne csak a nyakamat csókolja hanem a számat is, sőt az egész testem? Mi a fene folyik itt? - Liam, Téged kicsit sem zavar, hogy mit csináltunk? - erre a kérdésemre végre békén hagyja a nyakamat és a vállamra dönti a fejét, majd onnan néz fel rám. Mindig ilyen édes szemei voltak? Mint egy édes kiskutya. És mindig ilyen szeretet teljesen nézett rám? Mint aki csodál.
- Ha zavarna is, mit kéne csinálnom ezzel? - ezzel? Mivel ezzel? Szemei csillognak és végre elengedi a derekam, de csak azért, hogy tudja megfogni a kezem. Az ujjaink automatikusan kulcsolódnak össze, én pedig kezdem úgy érezni magam mint valami fog romantikus filmben, ahol a főszereplő srác pont most készül szerelmet vallanni a megdugott lánynak.
- Ezzel? - kérdezek vissza és nem tudom, hogy mit kezdjek a fejemmel - ami akaratomon kívül Liam buksijához préselődik.
- Hát ezzel a dologgal amit veled kapcsolatban érzek - muszáj ennek a srácnak ilyen ködösen beszélnie? Semmit nem értek belőle. Vagyis van egy sejtésem, de remélem, hogy nem igaz. Mármint Liamnek nem lehetnek érzései irántam - vagyis lehetnek érzései, olyan testvéri szerete vagy mi. Felsóhajt. - Furcsa mi? - kuncog és kíváncsian várja a válaszomat.
- Áh, dehogy furcsa - vonom meg a vállam szarkasztikusan mire Ő elemeli egy kicsit a vállamról, és úgy néz rám. Nem ezt a választ várta, tudom. Én az efféle dolgokat nem szoktam ilyen rövid kis megjegyzéssel befejezni. Természetesen most sem állt szándékomban. Azért haraptam félbe a mondatot, ugyanis levegőt kellett vennem, de Liam ezt nem tudja.  - Mégis mi lenne abban a furcsa, hogy két testvér kielégi egymást vagyis...khm csak a báty elégítette ki a kishúgát, de ez nem lényeg, ugyanis mind két fél élvezte a dolgot. Mi ebben olyan furcsa? Tök normális, hogy két testvér közösül, majd az egyik fél kijelenti, hogy még érzéseket is táplál a másik iránt. Szerintem nem furcsa. Minden testvérnél megesik nem igaz? Semmi szégyelni való nincs ebben...ó várj, de mégis! Nem csak szégyelni való hanem még gusztustalan is - ez az a pillanat mikor elegem lesz, és egy határozott mozdulattal ülök fel, aminek következtében Liam a szőnyegre esik. Nem foglalkozom vele. Ülök és felhúzom a térdeimet majd átkarolom, ugyanis rettentő kínosan érzem magam pucéran a testvérem jelenlétében. Rettegek attól, hogy Louis mindjárt benyit és tényleg meglát. De az miatt mégsem érezném magam annyira rosszul, mint a szégyen miatt amit Liam mellett érzek.
- A szex nem gusztustalan, akkor ha mind két fél élvezi - hallom meg mögülem a hangját és fél szemmel látom ahogy az alsónadrágjáért nyúl, hogy tudja magára venni. Hál' Isten, legalább miatta most már nem fogom kényelmetlenül érezni magamat. - És akár mennyire is próbálod az ellenkezőjét állítani, mind ketten tudjuk, hogy rohadtul élvezted. - az utolsó mondatot már a fülembe súgja és végül meg is puszilja. Nem tudom, hogy mikor mászott mögém, de a tudat, hogy megint ennyire közel van hozzám megörjített. Szemeim lecsukódnak és próbálok nem foglalkozni  bizsergéssel. A bizsergés csak az utálat miatt van. Igen megutáltam Liamet. Mégis honnan tudja azt, hogy mit éreztem? Sőt nem csak tudja, hanem biztos benne - a hangje erről árulkodik. - Ezek után nehéz lesz azt állítanod, hogy leszbi vagy. - puszilta meg a szám szélét. Csak most ne vörösödjek el, mert ez a szemétláda akkor csak még jobban fogja érezni magát.
Felállt mögülöm és a maradék ruháját is magára vette, mindeközben pimaszul vigyorgott rám. Ó, rajtam senki nem gúnyolódhat. - Csak kihasználtalak. - a szemei megakadnak és most én vagyok az aki ördögien elmosolyodik. - Kíváncsi voltam, hogy képes vagy e lefeküdni egy pasival, és jelentem átmentél a próbán. - ki akart volna menni a szobából, de mikor meghallotta ezt a kijelentésemet vissza fordult és megindult felém. Nem vigyorgott még csak nem is mosolygott. Komor volt ahogy megállt előttem majd lenézett rám, végül pedig lassan lehajolt. Ahogy figyeltem a mozdulatait, elfeledkeztem arról, hogy még mindig meztelen vagyok.
- Te nem vagy pasi. És tudod miért vagyok ebben most már biztos? - kezeit a térdemre tette, majd elkezdett közelíteni felém. Nem válaszoltam a kérdésére. Nem akartam, hogy ennél közelebb jöjjön hozzám. Hiába nem válaszoltam, Ő helyettem adott választ a saját kérdésére. - Ugyanis életemben nem fogtam még ilyen valódi melleket mint a Tiéid - mire feleszméltem addig a két tenyere már a melleimen volt, ajka pedig a számon. És megint vissza csókoltam. Nem! Ez nem történhet meg. Nem szabad. Elhúzódott és bájosan vigyorgott, mint aki célbe árt, már megint. - Visszacsókoltál. - puszilta meg az orrom hegyét, én pedig szégyenemben csak lehajtottam a fejem. - Szóval mi is van ezzel a szégyen dologgal? - eszemben sem volt válaszolni. Sokkal jobb ötletem támadt. Egyik pillanatban meglendítettem a kezem és lekevertem neki egy pofont, majd felálltam a szőnyegről. Hogy miért csináltam ezt? Gőzöm sincs. Jól esett ugyanis utáltam mikor igaza volt.
- Tudod hiába vagy a testvérem, nem hazudhatok magamnak. Tényleg jó veled dugni. Jó stresszlevezető vagy, szóval ezt ki fogom használni még. - kacsintok rá és magamra vettem a ruháimat, de olyan sebességgel, hogy esélye sem volt felfogni azt amit mondtam neki. Mielőtt megszólalhatott volna addigra én már a szobájában sem volt, sőt még csak a közelében sem.
És ez így folytatótodd az elkövetkező napokban.
Úgy gondoltam, hogy ideje lenne több időt töltenem Niallel és Harryvel - csak velük, ugyanis ha Louis is csatlakozott volna hozzánk, akkor Liam is jött volna vele. Liammel már pedig rohadtul nem akartam találkozni, ugyanis mielőtt magára hagytam volna, beismertem azt, hogy jó vele szexelni. Nem bírnék ezek után rá nézni. Csak az a legnagyobb gond, hogy az agyam nem ezen a véleményen volt. A testem kívánta az érintéseit, és nem egyszer azon kaptam magam, hogy róla fantáziáltam.
Azt hittem ha Carly újra mellettem lesz akkor Liam végre feledésbe merül. Tévednem kellett, ugynis Carly még mindig várt a válaszomra, vagyis arra, hogy szeretnék e vele kapcsolatban lenni. A Liammel való dugás sok mindenre felhívtam a figyelmemet, de legjobban arra, hogy baszottul nem vagyok leszbikus. Már csak az a nagy kérdés, hogy ezt hogyan adjam Carly tudtára úgy, hogy ne bántsam meg.
Ez miatt a sok dolog miatt az agyam kezdett túlterhelt lenni és rászoktam arra, hogy a kollégium körül sétálgattam. Tudtam, hogy efféle dolgot sem a fiúk, sem pedig Carly nem csinál, szóval békén hagytak. Jól megvoltam magamnak egészen a mai napig.
Lényegében miután vége lett a tanításnak én kirohantam a kollégiumból, majd elkezdtem a szokásos hobbimat, vagyis sétálni az udvaron. Friss levegő, semmi hülye gondolat Carlyről, Liam mentes környezet...vagyis csak volt Liam mentes környezet, ugyanis a távolban megpillantottam az alakját. A düh rögtön magába kerített. Ezt nem hiszem el, hogy már itt sem hagy békét nekem. Mit nem fogott fel abból, hogy nem akarok találkozni vele? Úgy látszik itt az ideje, hogy elmagyarázzam neki.
Hajamat hátra dobom, és mint egy felbőszült bika úgy indulok meg a fiú felé. Háttal áll nekem, de nem foglalkozom vele.
- Hé! - bököm meg kicsit sem kedvesen a hátát. - Mit nem fogtál fel abból, hogy nem akarok a közeledben lenni? Szerintem eléggé egyértelmű voltam mikor magadra hagytalak...- belém fagy a szó hirtelen mikor megfordul.
- Parancsolsz? - a hang ugyan az, az arc majdnem - kivéve ennek a lénynek itt nincs borostája, és a haja sem olyan hosszú mint az igazié, mármint ennek itt tisztára le van borotválva a barna haja. De ezeket leszámítva tisztára olyan mintha Liam állna előttem. De ez nem lehet, hisz alig fél órája láttam Liamet és még megvolt a haja meg a borostája is, sőt nem is így volt felöltözve. Ha ez nem Liam, akkor ki? És miért hasonlít ennyire a bátyámra? Talán ez valami vicc? Egy rajongó annyira isteníti a bátyámat, hogy olyanra plasztikáztatta magát? Hallottam már ilyenről, de ez durva. Ki az a hülye aki Liamre akarna hasonlítani? Na jó a bátyám tényleg dögös, és egyben aranyos is, mármint láttátok a szemeit? Na és az orrát? A kockáit? Oli, nem szabad, állj le.
- Öhm, bocsi, elnéztelek valaki másnak - kezdek el dadogni és reménykedem benne, hogy a föld szétnyílik alattam. Istenem, még a tekintete is olyan mintha Liam néze vissza rám. Pedig tudom, hogy ez itt nem a bátyám. Nem, ez itt valami hatalmas félreértés.
- Had találjam ki, hogy kinek - kezd bele én pedig érdeklődve figyelem. - Liam Paynek, igaz? - mosolyodik el. A mosolya, majdnem olyan mint az említetté, de ennek a srácnak nem ráncolódik össze a szeme alja mikor mosolyog úgy mint Liamnek.
- Honnan találtad ki? - lehet, hogy nem csak nekem tűnt fel a hasonlóság a két fiú között?
- Már megszoktam, hogy mindenki azt hiszi, hogy én vagyok Liam Payne. Pedig nem. - mondja határozottan. Hiába a határozottság akkor is hasonlítanak ami furcsa. Vannak emberek akik hasonlítanak egymásra, de azért nem ennyire.
- Félelmetes a hasonlóság. - ismerem el.
- Badarság - rántja meg a vállát. - Amúgy James vagyok. James Pain. - és még a vezeték nevük is hasonlít. Mármint Liam kitalált vezetéknevére és nem a Scottra. Ez a dolog kezd minél furcsább lenni.
- Oli Scott - nyújtom a kezem Ő pedig kedvesen viszonozza.
- A nagy One Direction és Carly Simson barátja - magyarázza kuncogva. Jó, hogy az egyetemen mindenki így ismer. Hát ahogy James már megszokta, hogy mindenki össze keveri Liammel, úgy én meg megszoktam, hogy mindenki csak azért kedves velem, mert egy banda haverja, meg az elnök lányának barátnője vagyok. - Majdnem olyan híres vagy mint én. - egyszerre nevetünk fel, de Ő előbb abba hagyja. - Már csak azt nem értem, hogy egy ilyen bájos lány miért lóg olyannal mint az a Payne srác? - nem értem, hogy mire céloz. - Mint a diákszövetség elnöke jogom van bele nézni a hallgatók anyagaiba és láttam a tiédet is. És hát Te messze jobb vagy mint az a négy éneklő pacsirta. - milyen kár, hogy azok az anyogok mind hamisak rólunk. Az érettségim is hamis. Mégis büszke vagyok magamra James szavai miatt. Én bájos? Mi ütött a pasikba?
- Umm, köszönöm? - mondom zavarodottan és elkezdem a karom simogatni.
- Nincs mit megköszönnöd, ez az igazság - válaszolja. - A helyedben meggondolnám, hogy kivel is lógsz, ugyanis Ők csak visszahúznak téged. - megdermedek és hirtelen már nem is találom annyira aranyosnak ezt a srácot. Tökre úgy beszélt mint ahogy apa szokott.
Te jó ég apa!
Ez a srác förtelmesen hasonlít Liamre. Nem ismerjük az anyukánkat, a gyerekkorunkat. Mi van akkor ha Jamesnek tényleg köze van Liamhez? Mi van akkor ha tényleg ikertestvérek? Ha James is Scott? Vagy Liam, Pain? Semmit nem tudunk a múltunkról, apa pedig semmit nem is mond.
- El tudom dönteni, hogy mi a jó nekem. És biztosíthatlak róla, hogy náluk jobb barátokat nem kívánhatnék magamnak - mondom bunkón. - Ha most megbocsájtasz...- biccentek a fejemmel és kitérem majd sebes léptekkel eindulok vissza a kollégiumba, és miután nem lát már szinte rohanok. Ezt el kell mondanom a srácoknak, sőt meg kell mutatnom nekik. Lehet, hogy Niall egész idáig jó úton járt. Vagyis azon, hogy valami bűzlik körülöttünk...

2016. április 10., vasárnap

|| Chapter 20 : - Te nem lehetsz ||

Hey! Most nem írok ide semmi különöset, csak annyit, hogy mindenki saját felelősségre olvassa el és ne nézzetek valami idióta, agyatlan libának akinek tetszenek az ilyen dolgok, mert nem tetszenek, de egyszer mindenképp akartam írni valami ilyesmiről, hisz tudhatjátok, hogy én minden lehetetlen és eszetlen dologról képes vagyok írni :))))))) 




Életemben nem éreztem még magam ennyire zavarban mint mostanában. Helyesbítek, életemben nem éreztem magam még ennyire zavarban valamelyik testvérem előtt. Őszintén még saját magamtól is zavarban vagyok.
És ez mind Carly hibája!
Oké, tudom én szoktam azon gondolkodni, hogy valami nincs rendben velem, de soha nem gondoltam arra, hogy talán ezt mind azért érzem mert igazából a csajokhoz vonzódom. Szoktam hülyéskedni azzal, hogy lassan már saját magam sem tudom azt, hogy fiú vagy lány e vagyok, de ezzel nem arra céloztam, hogy titkon leszbikus lennék.
Tényleg az lennék?
Fogalmam sincs. Tény és való, hogy jó volt Carlyval lenni és boldog voltam vele, de vajon ez az az érzés mikor az ember tényleg szerelmes? Mármint könnyebb dolgom lenne, ha lett volna egy hosszabb kapcsolatom valamilyen fiúval.
Álljunk csak meg egy szóra. Voltam fiúval, és az rohadtul nem hasonlított ahhoz az érzéshez amit most Carlynál érzek. Az jó volt, és utána nem éreztem kellemetlenül magam. Ciki vagy nem ciki, de igen is hülyén éreztem magam Carlyval a buli és a kórház után. Ráadásul még az is rátett egy lapáttal, hogy Liam is kerül az elmúlt napokban - vagyis pontosabban egy hete, amióta benyitott a kórházi szobába és meglátott Carlyval.
Gőzöm sincs, hogy mit kezdjek a kialakult helyzettel. Carly az egész melót elszúrta. Mégis, hogy fogom ezt elmondani apának? Mármint azt, hogy hiába kényszeríti Liamet, hogy szerezze meg magának a lányt, ugyanis felesleges hajtania magát mivel az elnök lány soha nem fog érzéseket fűzni a fiú iránt. Carly egyik fiúba sem lesz szerelmes soha! Még csak Niallbe sem, akinek a lány az álmai nője. Szegény Nialler teljesen maga alatt lesz ha megtudja, hogy élete szerelme leszbikus. Na és apa és a remek ötlete? Totál fordítva alakult a helyzet. Carly szerelmes lett, csak történetesen nem Liambe hanem belém.
Mégis, hogy fajulhatott el idáig ez a dolog? Örülnöm kellene, hisz végre lánynak nézek ki, túl vagyok egy igazi bulin ahol egy csomó pasi legyeskedett körülöttem, majdnem megerőszakoltak ami lényegében egész jó mivel nem néztek pasinak, és az egyetlen lány barátom belém szeretett. Ráadásul a bátyám teljesen kifordult önmagából az miatt mert rájött, hogy van egy húga. Ez mind csak velem történhet meg.
Ráadásul Carly állandóan fogdosni próbál és tudom, hogy azt akarja, hogy válaszoljak a kérdésére, vagyis arra, hogy szeretnék e vele kapcsolatban lenni.
Vajon szeretnék?
Állandóan ezen gondolkodom, de van valami ami taszít. Talán az a jelent mikor a kórházban megcsókolt és Liam benyitott, majd rögtön meg is fordult és elkezdett levegőnek nézni. Most kérdezhetitek azt, hogy miért érdekel a bátyám véleménye, hisz az én életemről van szó. Az a nagy helyzet, hogy nem csak Liam érezte kellemetlenül magát a csók miatt, hanem én magam is. Basszus egyszerűen képtelen vagyok elképzelni azt, hogy a világ elé állok azzal, hogy a lányokat szeretem. Carly jó fej és tényleg szerethető, de képtelen lennék a barátnőmnek szólítani és járni vele. Jó buli meg minden smárolni vele, de ennyi. Nem akarok mellette maradni úgy. Azt akarom, hogy maradjunk jó barátnők, miközben én a pasik között keresgélek.
Nem csodálkozok rajta, hogy Liam is fel van háborodva, hisz én is utálom magam ez miatt. Úgy érzem, hogy csak kihasználom Carlyt mivel nem merem a szemébe mondani neki, hogy nálam nem kapja meg ezt amire vágyik. Ő szerelemre vágyik, akivel el tudna menekülni az apja elől. Új életet szeretne egy lánnyal, valahol messze Amerikán és az elnökön kívül. Nem akarja, hogy az apjának kínos legyen, hogy a lánya leszbikus. Carly pedig minden áron meg akarja keresni élete szerelmét akivel leléphet. De ez a lány sajnos nem én vagyok és még csak nem is leszek.
Engem jelenleg jobban érdekel az, hogy Liammel tudjam megbeszélni a dolgokat. Agyamra megy már ezzel a viselkedésével. Amióta rájött, hogy lány vagyok teljesen kifordult önmagából. Nem tudom eldönteni, hogy ennek örüljek vagy sem. Örülnöm kellene neki, mivel végre nem hisz pasinak, de egyben már túl messzire is ment ezzel a viselkedésével.

||

Örültem neki mikor újra elkezdődött az egyetem. Carly végre újra elkezdett a tanulmányaival foglalkozni, nekem pedig végre esélyem volt Liammel beszélgetni. Csak az volt a gond, hogy a srác állandóan túljárt az eszemen. A kollégiumba csak éjjel járt vissza amikor már én aludtam. Napközben pedig nem járt be az óráira. Ő is tudta úgy ahogy én, hogy felesleges már megjátszani magunkat. Az igazság előbb utóbb kiderül vagyis az, hogy a melót elbuktuk. Soha nem fogunk Carly álltal bejutni a Fehér Házba és megszerezni az elnök vagyonát. Már csak az a nagy kérdés, hogy meddig tudjuk ezt a hazugságot húzni apa előtt.
Louis, Niall és Harry pedig semmit nem tud. Ők elvannak maguknak. Beilleszkedtek az egyetemi életbe és az sem tűnik fel nekik, hogy valami nincs rendben. Niall titkon még mindig azért teper, hogy tudja Carlyt randira hívni, de a lány halkan megsúgta nekem mosolyogva, hogy maximum csak barátjaként tudná elképzelni maga mellett a fiút. De kit érdekel ha barátok lennének? A Fehér Házba akkor sem jutna be, ugyanis Carly oda csak a nagyon közeli személyeket viszi el. Engem elvinne, ha azt mondanám neki, hogy tényleg szeretem. Ami rohadtul nem igaz.

Csütörtök este volt mikor úgy döntöttem, hogy véget vetek ennel az állapotnak. Carly a szüleivel vacsorázott mivel az anyukájának születésnapja volt és velük is marad egészen hétfönig. Úgy ahogy Niall, Harry és Louis pedig elmentek szórakozni, mivel a banda gitárosának legénybúcsúja volt és kibéreltek egy helységet, ahonnan holnapig úgysem fognak haza jönni. Mehettem volna, de miután megtudtam, hogy Liam nem megy, eldöntöttem, hogy én sem megyek. Harry szerint Liam a szokásos tevékenységét fogja űzni, vagyis azt, hogy késő éjjelig a városban kószál, majd vissza jön a kollégiumba és elelszik. Na már most ha tényleg ezt fogja csinálni, akkor szépen én megvárom a szobájában. Nem fog tudni elmenekülni, ugyanis gőze sincs róla, hogy én ott leszek mikor vissza tér. Így kénytelen lesz velem beszélni.
Pontosan ezt is tettem miután a fiúk leléptek. Louis nyitva hagyta az ajtót én pedig elfoglaltam a szobát. Lényegében semmit nem csináltam. Telefonoztam és a képeken nevettem amiket Harry küldött a buliról. Aztán pizzát rendeltem miközben betettem egy hülye filmet amit a bátyáim néztek tegnap éjjel. Végül pedig kis híján majdnem elaludtam.
Éjfél is elmúlhatott már mikor kattant a zár, az álmosságom pedig rögtön elmúlt és felemeltem a fejem az éppen bejövő bátyámra.
Liam ahogy meglátott rögtön meg akart fordulni, de én ügyesebb voltam nála. Gyorsan felálltam az ágyról, majd az ajtóhoz rohantam és oda álltam, hogy esélye sem legyen kimenni. Megforgatta a szemeit majd unottan az asztalhoz sétált és leült a székre, de úgy, hogy ne kelljen rám néznie.
Felsóhajtottam. Fájt, hogy ezt csinálja. Eddig még soha nem fordult elő, hogy nem beszélt velem. Jó persze volt már nem is egyszer olyan mikor csúnyán össze vesztünk, de ez most más volt.
- Te kerülsz engem. - léptem az asztal mellé és összekulcsoltam a kezeimet, miközben Ő egy könyvet lapozgatott, de hallottam ahogy gúnyosan felhorkant. Eszem ágában sem volt elmozdulni mellőle, és ezt Ő is nagyon jól tudta.
- Oh tényleg? - még mindig nem nézett fel a könyvből. - Talán azért mert nincs kedvem egy levegőt szívni a kétszínű tesómmal. - fagyosan rám vigyorgott, majd újból elfordította a fejét. Mintha a szívembe valaki egy kést szúrtak volna. Velem ilyen hangnem Ő még soha nem beszélt. Fájt az mikor pasinak hitt, de mindig azzal nyugtattam magam, hogy biztos csak hülyéskedik. Viszont tudtam, hogy ezt most tényleg komolyan gondolja.
- Kétszínű? - próbáltam kontrolálni a hangom.
Hirtelen felállt a székről csak azért, hogy tudjon rám nézni. Soha nem éreztem még ennyire aprónak magam mellette. - Mióta mész Te is lyukra? Helyesbítek, mikor jöttél rá arra, hogy a vagina jobban bejön mint a farok? - hangja gúnyos volt úgy ahogy az arckifejezése is. Legszívesebben képen töröltem volna. Az Ő szájából hallani ezeket a szavakat, még rosszabb volt mint rá gondolni.
- Nem jön be jobban - csóváltam meg a fejem, mire a szemöldökei a homlokáig csusszantak. - Egyszerűen csak próbálom megismerni magamat. Így gondoltam kipróbálhatok mindent. - mesélem az igazságot.
- Huszonegy év alatt nem sikerült kiismerned magad? - kérdezte, cserébe pedig egy vállrándítást kapott. - Esetleg még valamilyen állattal is kipróbálod, hátha majd az fog bejönni jobban? - közel voltam hozzá, hogy pofon vágjam, de jobban el voltam azzal foglalva, hogy ne sírjam el magam. - Tudod sokkal jobb volt mikor még mindenki pasinak hitt. Addig normális voltál és nem csináltál ekkora hülyeségeket.
- Ne légy már homofób! - arca paprikavörös lett. Ajaj.
- Én homofób? - kérte ki magának idegesen. Féltem, hogy szét fog robbani a feje. - Nincs semmi bajom a melegekkel vagy a leszbikusokkal. Elfogadom mások döntését. - húzta fel az orrát. Ha ennyire elfogadja akkor miért hisztizik az miatt, hogy engem látott Carlyval csókolózni?
- Akkor az én döntésemet miért nem tudod elfogadni? - vágok vissza szinte már kiabálva. Lefagyott és olyan tekintettel nézett rám mint aki mindjárt a torkomnak ugrik.
- Mert Te nem lehetsz leszbikus! - ordított vissza, de úgy, hogy félő volt az, hogy mindjárt megsüketülök. Nem lehetek leszbikus? Miért nem lehetek az? És ha nekem ez jön be? Akkor mit csinálna? Addig ütne még ki nem verné belőlem? Vagy mégis hogyan gondolja ezt?
- Ezt nem Te döntöd el. - dobbantok a lábammal. - Ez az én életem. Azt csinálok amit én akarok.
- Nem!
- De igen, és tudod mit? Elegem van belőled és ebből a viselkedésedből. Le sem szartál addig míg rá nem jöttél, hogy lány vagyok. Liam én teljes szívemből u...- mielőtt be tudtam volna fejezni a mondatot puha ajkakat éreztem meg a számon. Lesokkoltam ahogy a bátyám ajkai lágyan puszilgatták az én számat. Pupilláim kitágultak az ajkaim pedig önálló életre keltek. Visszacsókoltam és még sem rá sem gondoltam arra, hogy ki az akivel épp csókolózom.
Jó volt ahogy kezeit a derekamra nyomta és úgy húzott még közelebb magához miközben átkaroltam a nyakát csak azért, hogy még közelebb tudhassam Őt magamhoz. Élveztem, hogy ennyire közel vagyok hozzá. Élveztem ahogy lágyan csókolt úgy mint aki attól fél, hogy mindjárt elveszít.
Ujjaival a pólóm végével kezdett el játszani. Addig piszkálta míg fel nem nyomta annyira, hogy tenyerét a bőrömhez tudja nyomni.
Nyakát erősebben szorítottam majd elkezdtem lefele húzni annyira még a padlóra nem értünk. Ráült a combjaimra miközben lágyan lenyomott a szőnyegre és elkezdte enyhe puszikkal beborítani a nyakamat, mindeközben én a hátát karmolásztam a körmeimmel, de nem durván, inkább kedvesen. Annyira jó érzés volt simogatni a csupasz hátát! Ennél már csak az volt jobb mikor megpuszilta a fülem alatti vékony pontot, mire én rögtön libabőrös lettem. Felkuncogott majd újra a számat vette célpontba, de közben a jobb kezével a hasamat simogatta. Minél feljebb símogatott, majd elérte a melltartómat. Tenyerét a mellemre nyomta és maszírozni kezdte, amitól belőlem apró sóhajok törtek fel. Nem hezitált sokat. Gyorsan lehúzta rólam a felsőmet, majd kezeit a hátamra nyomta csak azért, hogy tudja kikapcsolni a melltartómat. Mikor ez sikerült feljebb ült  én pedig kikapcsoltam a nadrágja gomját és meghúztam a pólóját, hogy csókolhassam meg újra. Igazából ezt azért tettem mert nem akartam azt, hogy jobban szemügyre tudja venni a meztelen felső testem. Basszus ez az első alkalom mikor egy józan srác meztelenül lát! Még szép, hogy totál kényelmetlenül érzem magam.
Azonban Liam nem elégedett be a számmal, elhúzódott tőlem, majd csókolgatni kezdte a nyakam a vállam a mellkasom, majd elért a melleimhez. Ahogy megéreztem forró nyelvét a bimbóimon az arcom égni kezdett. Hogy eltereljem a figyelmemet ujjaimat a hajába vezettem és lágyan meghúztam. Alsó ajkamba haraptam minden egyes alkalommal mikor erőssebben harapta meg. Csak akkor húzódott el pár másodpercre mikor levette magáról a felsőjét az én szemeim pedig megakadtak a kidolgozott felső testén. Mindig ilyen jó teste volt? Gondolkodás nélkül vezettem ujjaimat a kockáira mosolyogva.
Ujjait a nadrágom gomjához vezette. Nem tartott sok idejébe mire lehúzta rólam a farmerom és a bugyimmal szemezgetett. Ezt ha tudom tuti, hogy nem ilyen bugyit veszek fel! Lejebb mászott annyira, hogy legyen egy szintben a bugyimmal. Hideg ujjait az anyaghoz nyomta és megszabadított tőle. Nem adott időt, hogy megszólaljak. Száját egyenesen oda nyomta. Először csak megpuszilta, hogy szokjam ugyanis neki is feltűnt, hogy mennyire feszítek. Kezeivel a combom belső részét simogatta amivel azt érte el, hogy megnyugodtam és nagyobb helyet csináltam ő pedig ezt követően még közelebb fért hozzám. A pusziból végül csók lett, aztán nyelve már a csiklómat kényeztette. Az érzéstől a csillagos eget láttam és muszáj volt valamiben megkapaszkodnom ami megint csak a haja volt.
- Bassz meg! Nem érdekel semmi más csak bassz meg Liam. - nyögtem fel és a fiú elhúzódott tőlem. Szemeimet csukva tartottam csak azt hallottam ahogy leveti a nadrágját. Nem akartam rá nézni. Azt akartam, hogy tovább csinálja ezt amit elkezdett.
- Nyugi édesem, mindjárt...- nyomult hozzám és rögtön megéreztem a merevedését a hasamnál. Csókolni kezdett és abba sem hagyta még akkor sem mikor férfiasságát belém nyomta. Ha nem fogta volna be a számat akkor felordítottam volna. Szerintem számított rá, hogy ezt készülök tenni, ezért csókolt meg. Hevesen faltam a száját, miközben Ő lassan elkezdett bennem mozogni. Erősebben szorítottam a nyakát.
Az, hogy a saját bátyámmal szexelek először jobb volt mint az a tudat, hogy egy olyan sráccal csinálnám aki csak azért van velem mert jól nézek ki. És örültem neki, hogy most Ő van hegyettem és a nevemet sóhajtotta, mielőtt felkiáltott volna a nevemmel együtt, majd fejét a nyakamba fúrta és halkan megszólalt. - Életem leggjobb dugása. - végigsimítottam hátul a nyakán és megpusziltam a homlokát. Igaza volt én tényleg nem lehetek leszbikus.