Hali! Mivel sokan írtátok, hogy kíváncsiak vagytok a Larrys novellámra, gondoltam akkor üsse fene megosztom veletek :) De az anti Larry shippereknek sem kell aggódniuk, ugyanis a novellában zero szex van, semmi undorító dolog, úgyhogy szerintem mindenki adhat neki egy esélyt :D Szerintem aranyos kis novellácska lett, sőt ha mondjuk nagyon tetszene, és akarnátok akkor írhatnék hozzá valamiféle folytatást ;)
Louis Tomlinson szájából nem sokszor lehetett olyat hallani, hogy valamit utálna. Ő inkább az a fajta fiú volt, aki próbálta mindenben megtalálni a jót és a szépet. Beletörődött a dolgokban és majdnem imádta már az életét. Igaz, soha nem történt vele semmi izgalmas, egyszerűen csak sodródott az árral mint a többi vele egyidős személy. Nem hisztizett azon, hogy iskolába kell járnia; sőt azon egyedek közé tartozott aki egy kicsit szeretett suliba járni.
Egészen addig nem volt semmi baja az iskolával, amíg nem kezdett közeledni a nyári szünet. Hirtelen mindenki szíve megdobban a szünet hallatán, és máris azt kezdik el tervezgetni, hogy mit fognak csinálni a két iskolamentes hónap alatt. Nincs olyan ember a Földön aki undorodna a nyári szünettől - kivéve egyetlen egy személyt; Louis Tomlinsont.
Louis amióta az eszét tudja mindig is libabőrös lett, mikor meghallotta valaki szájából, hogy közeledik a szünidő. Ő semmi élvezetes dolgot nem látott abban, hogy két hónapig nem kell a suli közelébe mennie. Gyűlölte, hogy hosszú hetekre el lesz választva a barátaitól, a focitól; de legfőképpen azt utálta, hogy el kell utaznia a nagymamájához a Bahamákra.
Ki olyan ostoba, aki rosszul lenne e csodás szigettől, ahol annyi látnivaló van? Louis Tomlinson. A fiút egész kicsi kora óta azzal tölti a nyári szünetét, hogy július elején felszáll egy gépre, az anyukájával, meg a testvéreivel, majd lepakol utána pedig horgászni jár egészen augusztus végéig. A nagyija egy kissé lakatlan szigeten lakik, ahol az emberek a horgászáson, a hajókázáson és a pecázáson kívül nem ismernek semmi mást. Kezdetben Louis imádta, hogy órák hosszat egy pálcával ül a fűben és azt várta, hogy kapása legyen, de utána kezdett felnőni és tinédzser lett, majd többre vágyott.
Így úgy döntött, hogy bejárja a szigetet. Az egész nyári szünetben azt szerette a legjobban, hogy egyedül lehet, egy olyan helyen ahova senki nem járt. Látjátok, erről beszéltem mikor azt mondtam, hogy Louis mindenben próbálja megtalálni a jót. Ezen a lakatlan kis szigeten, ahol állandóan a nagyanyja nyaggatja, hogy segítsen neki, a húgai piszkálják, hogy játszon velük, képes volt valami jót találni.
És ez a kis sziklás part a történetünk kezdete.
A nagyijánál az ébresztő a Napfelkelte volt. Ha a Nap felkelt akkor az egész háznak ki kellett ugrania az ágyból és úgy kellett viselkedniük mintha nem lennének álmosak. Louis számára maga volt a pokol. Soha nem volt az a koránkelő típus. Iskolaidőben három ébresztőórát húzott fel, amiből a harmadikat direkt a vécéhez tette, hogy muszáj legyen kikelnie az ágyból, hogy tudja lenyomni, így megakadályozta azt, hogy elaludjon. Azonban a nagyija gondoskodott róla, hogy ne tudjon aludni. Mikor a Nap felkelt és megszólalt az első kakas, egyenesen a fiú ágyához totyogott majd hozzá vágta a hajdan nagyapja pecabotját. A férfiak úgy tartották, hogy a hajnali órákban a legjobb pecázni, mivel akkor jönnek elő a halak a melegre. Louisnak pedig követnie kellett a régi hagyományokat ha nem akarta a nagyanyját magára haragítani.
A pecabot egyenesen a padlóra gurult ahogy felült a puha ágyon és hatalmasat nyújtózott és ásított. Szíve szerint még visszafeküdt volna, de tudta, hogy felesleges a szívét fájdítania mivel a nagyija úgyis egy perc múlva itt lesz. Ezért inkább kiszállt az ágyból, majd kissé sietős léptekkel a fürdőt vette irányba, ha nem akarta azt,hogy a testvérei beelőzzék. Gyors fogmosás, haj igazítás és megszokásból melegebb ruhákat vett magára, aztán indulásra készen is állt.
A konyhába érve csak a nagyijával találkozott, aki rögtön meg is szólalt. - Hurrikán közeleg. - jegyezte meg a vénség, mire Louis megrökönyödött.
- Komolyan? - kérdezett vissza a fiú egy kissé izgatottan. Hisz a Bahamákon van, mekkora királyság lenne ha élőben láthatna egy igazi hurrikánt. A barátai körében Ő lenne a legmenőbb! Oké, most úgy gondolkozik mint egy ovis.
- Nem, de a ruháidat elnézve, Te arra számítasz. - rögtön felfogta a célzást. Még csak a konyhában volt, de máris pár izzadságcsebb jelent meg a homlokán. Kínlódva felnyögött, a botját a fal mellé állította, majd visszafordult, hogy tudjon átvetkőzni. A farmerját rövidnadrágra cserélte, a hosszúujjúját pedig trikóra. Csak az edőcipőjét hagyta meg, ugyanis azt Isten sem veszi le róla egyhamar. Fél évi sprólt pénzét viseli most a lábán. Megölné magát, ha történne valami a cipőjévél.
Amikor ismételten készen állt az útra a vállára csapta a pecabotját és útnak indult. Lábai a megszokott úton vezették. Sűrű erdő, kis patak, majd oda ért a sziklás parthoz aminek a homokját az óceán habjai fedték.
A fiú egy hatalmasat szippantott a friss levegőből, majd megindult az egyik magasabb szikla felé, amire aztán letelepedett és elterült. A pecabotja gondosan mellette pihent, miközben Ő lehunyta a szemeit és elnyomta az álom. Minden áldott nap ezt csinálja. Kijön, leül és elalszik.
Csak akkor kelt fel mikor úgy érezte, hogy rettentő melegje van. Ahogy felült a botján akadt meg a szeme és a vízen. Ritka napok egyike mikor horgászni is szokott. Inkább csak a vizet bámulja. De ma mégis úgy érezte, hogy akar pecázni. Még mindig melegje volt, a lábai szinte már szénné égtek, ezért gondosan levette a cipőjeit, maga mellé rakta, törökülésbe ült, a botot pedig meglendítette aminek a horga a vízben kötött ki. A horog csendesen úszkált a víz tetején, eszében sem volt jelét mutatni annak, hogy valami akadt volna rá. Louist pedig ez idegesítette a legjobban. Csak várni és várni a semmiért. A horgot bámulta elmélyülten, amikor egy halk csobbanást vélt felfedezni. Rögtön oda kapta a fejét, de már csak azt látta, hogy valami elúszik az Ő drágalátos cipőjével.
Ez a folyamat minden áldott nap eljátszódott. Csak egy percre nem figyelt oda, a cipője pedig eltűnt.
Végül a szerencsétlen fiúnak már nem maradt cipője, így mezítláb indult meg a sziklák felé, de ezúttal egy jó kis terv társaságával. Indulás előtt elcsórta nagyanyja egyik lyukas csizmáját, majd azt kötötte rá a pecabotjára csali gyanánt. Leült közel a vízhez és árgus szemekkel figyelte az eseményeket. Meg kell tudnia, hogy milyen állat az ami ellopja a cipőjeit.
Az órák teltek, a Nap minél melegebben sütött, Louis pedig teljesen fellforrt már, de az állat még mindig nem jelentkezett.
Már kezdte feladni. Csalódottan húzta vissza a horgot a cipővel együtt. Már majdnem teljesen kihúzta a vízből, mikor a habok alatt valami feltűnt.
Louis visszahúzta a lábait a vízből és kiszáradt szájjal nézte ahogy a habok alól feltűnik egy barna hajzuhatag. Először azt hitte, hogy valamilyen vízbe fullt állattal van dolga, de mikor a jövevény minél feljebb jött a vízből, rá kellett jönnie, hogy az ismeretlen teremtmény rohadtul nem állat.
A hajhoz csatlakozott egy homlok is, majd két zöld szempár és orr, végül megállt. Barna haja a vízfelett lubickolt és hatalmas szemekkel nézett a sziklán térdelő fiúra. Louis nem tudta, hogy mi tévő legyen. Fusson el? Nem lenne rá képes. Túlságosan felkeltette az érdeklődését a jövevény, aki épp úgy meg volt lepődve mint Louis. Egyáltalán miféle lény ez? Ember nem lehet, hisz az orra a víz álatt van és tud lélegezni. Pedig ember formája van. Visszacsukta a száját a csodálattól és azon gondolkozott, hogy mit kellene mondania. Megértheti az emberi nyelvet? Lehet, hogy ez a úszó akrobata vitte el a cipőit?
- Szóval Te vagy az a
valami ami ellopta a cipőimet. - Louis hiába volt meglepődve, mérges volt a jövevényre. Meglopta Őt, sőt ellopta azt a cipőjét amit annyira imádott és kitudja, hogy mit csinált vele. Erre nincs mentség.
Ám a vízben úszkáló fiú, nem válaszolt. Csak bámulta Louist a hullámok közül. Ahogy a víz mozgott, a haját az arcába mosta, a srác pedig kissé mérgesen fésülte ki a szemei közül. Még kezei is vannak! - Érted amit mondok? - tátogott Louis, és próbálta az összes szót értelmesen kimondani.
- Egy, sellő vagyok, nem pedig holmi tárgy amit a
valami jelzővel lehet megilletni - emelte fel a mutatóujját Louis felé. - Kettő, minden nyelven értek. Inteligensebbek vagyuk mint Ti, emberek - most már a két ujját mutatott fel. - Három, mi az a cipő? - zöld szemeit kíváncsian Louis kék szemeibe fúrta. Louisnak félnie kellett volna a fiútól, de képtelen volt rá. Inkább viccesnek találta ahogy állandóan a göndör tincseivel vívott harcot. Minden sellő fiúnak ilyen hosszú haja van? Várjunk csak...sellő?
Sellők nem léteznek, csak a mesékben és legendákban. De mégis itt van egy, aki pont most beszélget vele, és majdnem lehülyézte Louist. Tuti napszúrást kaphatott.
- Nem tudod, hogy mi az a cipő? - Louis szívesen elkezdett volna veszekedni a fiúval azon, hogy sellők már pedig nem léteztek. Mindig is a nagy szájáról volt híres aki soha nem tudja befogni. Most inkább mégis úgy döntött, hogy befogja. Egyrészt azért mert nem akart túl bunkó lenni. Másrészt pedig félt tőle, hogy talán véletlenül elijeszti a halfiút a kérdéseivel. Ezért inkább úgy döntött, hogy a kérdezgetést későbbre hagyja, mikor jobban megismeri a fiút.
- Miért, Te tudod, hogy mi az a kopoltyú? - vonta fel a szemöldökét a sellőfiú. Louis hangosan felnevetett. Méghogy inteligensebbek mint az emberek.
- Éppenséggel igen. - válaszolta büszkén Louis, a hosszú hajú srác pedig megrökönyödött. Azt hitte, hogy a sziklán térdelő srác csak hazudik. Louis tudja, hogy mi az a kopoltyú, de a sellő nem tudja, hogy mi az a cipő. Ez mégis, hogy lehet?; gondolta magában a sellő. - Biológián muszáj volt tanulnom róla. - kezén felállt a szőr mikor eszébe jutott az a sok kínszenvedő óra amikor a halakról tanultak. A tanárnője szerint fontos, hogy minden állat belső szervét tudni kell, ugyanis Ők is pont olyan élőlények mint az emberek.
- Te tanultál rólam? - a sellőfiú izgatottan csapott egyet a kezével a vízen.
- A halakról tanultam, nem pedig a...Te tuti sellő vagy? -Louis rögtön megbánta a kérdését, ugyanis a vízben úszkáló fiú többé nem nézett rá kíváncsian. Magában átkozta a nyelvét amiért már megint meggondolatlanul beszélt.
A sellőfiú komoran bámult a srácra. Louis csak lehajtotta a fejét, és egy életre megfogadta, hogy nem beszél többet gondolkodás nélkül. Nem akarta megbántani a srácot. Csak jobban meg szeretné ismerni. - Hol van a horgod? - Louis ámultan hallgatta a fiút. Mennyire mély és rekedtes hangja volt. Biztosan a vízben való élettől.
- Horgom? Miféle horgom? - kérdezett vissza Louis, ugyanis fogalma sem volt róla, hogy a jövevény mire akar kilyukadni. Maga mellé nézett ahol a pecabotja a fűben hevert, aztán hirtelen minden világossá vált a számára. A fiú nem azért haragudott meg rá, mert megkérdezte Tőle, hogy sellő-e, hanem azért mert úgy viszonyult hozzá mint egy halohoz. Halhoz, amiket az emberek kifognak a vízből, majd feldolgozzák és jóízűen megeszik. - Ó...
- Tudtam, hogy rossz ötlet megmutatkozni előtted, ugyanis pontosan igaz az amit a Te fajtádról mesélnek. Halevő népség vagytok, semmi más. - a göndör fiú hangja fájdalmasan csengett ahogy lassan megfordult és minél lejebb ereszkedett a vízbe. Louison pánik surrant át, így gondolkodás nélkül vetette bele magát a vízbe és kapott a fiú keze után. Mindenre gondolt csak arra nem, hogy nem úszik valami jól. Az az egy szerencséje volt, hogy a sellőbe kapaszkodott és ezálltal fent tudta tartani annyit a fejét, hogy megszólaljon.
- Ne menj el, kérlek - nyöszörögte, és valami jó okot keresett amivel maradásra tudná bírni. Tényleg nem akarta, hogy elmenjen. Volt benne valami, ami Louisnak kellett. Talán az, hogy vele egyidős lehetett és fiú volt, akivel egész jól megértenék egymást ha közelebbről megismerkednének. Ez az, meg akarta a sellőt közelebbről ismerni! - Mesélek a cipőkről. - ajánlotta fel. A sellőfiú szemei ismételten ragyogni kezdtek, de mikorra ismételten izgatott lett volna, összehúzta a szemeit.
- Miért maradnék? - vonta fel a szemöldökeit a göndör. - Az előbb vallottad be, hogy a szemedben csak egy hal vagyok és Ti emberek, halevők vagytok.
- Eszemben sincs megenni téged. Jézusom ez gusztustalan, sőt kannibalizmus. - borzadt el Louis és mélyeket lélegzett. Szerett volna visszamászni a sziklákra, távol a víztől, de rettegett attól, hogyha elengedi a fiút akkor elveszíti.
- Kannibalizmus? - kérdezett vissza a sellő.
- Hosszú - csóválta meg a fejét Louis. - Ennyi erővel inkább nekem kellene attól tartanom, hogy megeszel, ugynis a karod közt vagyok.
- Mi nem eszünk embereket. - rázta meg a fejét a fiú. Louis ebben eddig is biztos volt, egyszerűen csak szólásra akarta bírni a fiút. - Ellentétben veled...
- Utálok horgászni. Csak azért járok ide minden nap mert nem akarok otthon maradni a dilis nagyanyámmal meg a családommal. Ez az egy hely ahol békén hagynak. - fakadt ki Louis, és életében először kimondta azt amit gondol. A horgászás csak ürügy volt, hogy lelépjen a családjától. Otthon, Angliában is ugyanez ment. Az iskola meg a barátai és a foci volt az ürügy, hogy elszabaduljon az anyjától meg a húgaitól.
- Úgy látom nem csak a családoddal nem vagy kibékülve, hanem a vízzel sem - Louis nem értette mire céloz a fiú egészen addig míg az a hosszú mutatóujjával a szájához nem ért. - Lila a szád. - jegyezte meg halkan. Louis pár másodpercre elfeledkezett róla, hogy ki is tartja Őt és, hogy hol van, aztán hirtelen kapcsolt és kapálózni kezdett.
- Igazából nem nagyon szeretem a vizet. - köhögött fel halkan. Ezt mikor a göndör hajú fiú meghallotta erősebben szorította magához Louist, majd hirtelen azt vette észre, hogy az egyik lapos sziklán van szétterülve, miközben a fiú előtte könyököl és az uszonyát lengeti a víz felett. Pontosan ugyan olyan színű volt az uszonya mint a szeme, a mellkasa pedig annyira kivolt dolgozva mintha minden nap edzőterembe járna. - Köszönöm...
- Harry - mosolyodott el a sellőfiú szélesen. Louis ülőhelyzetbe tornázta magát és próbálta nem túl feltűnően méregetni a fiú uszonyát. Nem járt nagy sikerrel. - Utálod a családod, utálod a vizet, van olyan valami amit nem utálsz? - Louis legszívesebben rávágta volna, hogy
Téged, de nem merte.
- Az
Adidas cipőmet imádtam, addig míg egyesek le nem nyúlták - válaszolta epésen Louis közpen pedig kinyújtóztatta a lábait, majd hirtelen megint majdnem a vízbren kötött ki. Harry annyira bezsongott a fiú lábaitól, hogy úgy kapott utánuk mint egy kincshez. Egész mellkasával a víz felett volt, és Louis lábfejét tanulmányozta. Louis először kényelmetlenül érezte magát, mivel eddig még soha senki nem nézte ilyen áhítattal a lábujjait. Harryt egyszerűen lenyűgözte a fiú lábai és ujjai. De a göndörnek nem volt elég a nézés. Az összes ujjait megfogdosta és simogatta gyengéden, majd mikor Louis talpához ért a fiú jókedvűen felkuncogott; csikis volt.
- Ezek mik? - pillantott fel Harry Louisra, majd gyorsan megint a lábakra szegezte a tekintetét.
- Lábak. Az emberek ilyenekkel járnak, futnak, ugrálnak. - magyarázta a kék szemű, Harry pedig úgy hallgatta mintha valami csodát mesélne a fiú. - Olyan mint a Ti uszonytok - bökött Harry zöld uszonyára aki erre meglóbálta.
- Ezek sokkal jobbak mint az uszony - koncentrált ismét Louis lábaira. - Rögtön felfigyeltem rájuk mikor megláttalak. Aztán láttam, hogy leveszed róluk azt a micsodát...
- Cipőt. - segítette ki Louis kuncogva.
- Igen, cipőt - bólintott Harry. - Utána azt hittem, hogyha elveszem akkor talán nekem is lesznek lábaim és kimehetek a partra ahol jobban megismerkedhetek majd veletek. - fejezte be röviden. Louis ha eddig haragudott is rá amiért elvette a cipőjét, most már képtelen rá. Harry azt sem tudta, hogy mi az a cipő. Csak kíváncsi volt rá, pont úgy ahogy Louis meg Harryre kíváncsi. Ha akarna akkor is képtelenne lenne haragudni.
- Miért vagy ennyire kíváncsi ránk? - Louis igazából megértette a fiút. Harry egy sellő, még szép, hogy érdeklődik az emberek iránt. Neki furcsák az emberek, úgy ahogy Louisnak meg a sellők furcsák.
- Meg szeretnék róla győződni, hogy tényleg olyan elvetemültek és gonoszak vagytok, mint amit állítanak rólatok a társaitok - magyarázta csendesen, de mikor Louis ellenkezni akart volna, hogy nem minden ember gonosz és elvetemült, Harry tovább folytatta. - Azt hiszem, hogy nem kell kimennem a partra mivel választ kaptam a kérdéseimre. - mosolyodott el féloldalasan.
Louis elpirult a látványtól és a fiú mondandójától. Szóval Harry megkedvelte Őt, akár csak Louis Harryt.
- Te sem olyan vagy mint a legendákban - válaszolta Louis és visszagondolt arra a sok mende-mondára amiket olvasni szokott a sellőkről. A kutatók szerint a sellők mind gyilkos lények és rondák. Harry ezek közül egyiksem volt. - Igaz annak jobban örültem volna ha nem lopod el a cipőimet, hanem inkább elkéred, de ezek után nem érdekel már. - Harry sokkal jobban bejött a számára mint a cipője.
- Várj egy kicsit! - Louis mire feleszmélt volna, Harryt már elnyelte a víz. Még csak azt sem tudta megkérdezni, hogy hová megy és, hogy mikor jön vissza. Így csalódottan sóhajtott és máris hiányzott neki a srác. Nem akarta, hogy itthagyja csak így.
Harrynek azonban esze ágában sem volt elmenni. Csak leúszott az óceán fenekéhez, ahol a homokban rejtette el azokat a dolgait amiket az emberektől lopott el és nem mutathatta meg a társainak mivel azok gyűlölik az embereket. Az összes kis semmitérő kincse közül, Louis cipőjei tetszettek a legjobban. Úgy őrizte Őket mint a szemefényét. Boldogan vette Őket magához és úszott vissza a felszínre, majd egyenesen Louishoz úszott és vigyorogva nyújtotta át a fiú hőn szeretett Adidas cipőjét. Louis meghökkent mikor meglátta a cipőjét amit a víz totál nyálkássá tett.
- Gee, köszönöm - vette el Harrytől, és öntötte ki belőle a vizet. Az biztos többé a lábára nem tudja húzni, de nem is bánta. A sellőfiú még mindig olyan csodálattal nézett a megrongált cipőire, mintha valami elképesztő dolgot tartana a kezében. Aztán egy remek ötlete támadt. - Tudod mit? Tartsd meg! - nyújtotta vissza a sellőfiúnak.
- Komolyan? - kérdezte Harry álmélkodva. Louis bólintotta mosolyogva, a fiú pedig kikapta kezéből a cipőt, de ez még nem volt elég neki. Egyenesen Louis nyakába vette magát és elkezdte szorongatni a nyakát. Louis elkönyvelte magában, hogy a fiúra ráférne egy jó nagy szappanos fürdés ami elvenné a halszagát és a nyálkás bőrét. De mégis mit várt? Hisz épp egy sellő ölelgeti. Amit nem is csinál rosszul. - Olyan az illatod mint az óceán. - suttogta a göndör a fülébe. Louis elpirult.
- Mert óceán illatú a tusfürdőm - válaszolta, Harry pedig rögtön elengedte és ismét kérdezni akart, viszont Louis nem akart ilyen kis semmiségekről beszélni, arra még lesz idő. - A cipő pedig komolyan a tiéd. Lehet hogyha sokáig nézegeted, valami csoda folytán lábad nyől. - tudta, hogy ez képtelenség, de boldog volt tőle, hogy Harrynek ekkora örömöt tud szerezni ilyen kis semmiséggel.
A két fiú csilloggó tekintettel bámult egymásra, a jókedvüknek pedig az idő vetett véget. Az egyik percben még sütött a Nap a másikban pedig apró cseppek borították be a testüket. Louis tudta, hogy ez a végszó, ha nem akar megbetegedni.
- A rohadt életbe, hogy pont most kezd el esni - állt fel a sziklákról, majd lenézett a vízbe ahol Harry szomorkásan nézett fel rá. - Haza kell mennem. - sóhajtotta síri hangon. A sellőfiú mikor ezt meghallotta elkapta Louis lábát és elkezdte húzogatni, majd mikor elérte a karját azt kezdte el szorítani úgy mintha soha nem akarná elengedni. Louis sem akart elmenni, de muszáj volt. - Nyugi. Megígérem, hogy holnap vissza jövök. - simított végig Harry kezén, és végleg felállt.
Sietős léptekkel indult meg vissza a nagyanyja háza felé, de amíg látta az óceánt addig Harry göndör fürtjei sem kerülték el a pillantását. Alig várta, hogy holnap legyen.
Amint beért a konyhába a húgába ütközött aki teljes búvárfelszereltségben nézett vissza rá.
- Búvárkodni indultam, erre pont most jön rá az eső. - kezdett el káromkodni Lottie és levette a fejéről a búvárszemüvegét. Louis nem szólt semmit csak bámulta a lányt. Búvárkodni. Ha lenne ilyen felszerelése akkor holnap le tudna menni a víz alá Harryvel. Milyen király lenne!
- Hé Lottie, esetleg holnapra nem tudnák kölcsön adni a búvár felszerelésedet? - kérdezte aranyosan a fiú.
- Hogy akarsz búvárkodni mikor még úszni sem tudsz rendesen? - vonta fel a szemöldökét Lottie. Louis magában jót mosolygott. Nem kell neki tudnia úszni addig míg Harry mellette van.
- Megoldom. - vont vállat a fiú.
Így történt, hogy másnap kora hajnalban teljes búvárszerelésben indult meg a jól ismert sziklák felé. Már messziről meglátta Harryt aki békésen uszogatott a víz felett, viszont amint meghallotta, hogy jön valaki elbújt a sziklák mögött.
- Hé, én vagyok az - szólalt meg Louis, de Harry még mindig nem bújt elő. - Nézd! - vette le a fejéről a búvárszemüvegét.
- Mi van rajtad? - pislogott Harry értetlenül.
- Le tudok merülni veled a víz alá. - újságolta Louis, mire ezt Harry meghallotta szó szerint bele rántotta magával a vízbe. Louis tényleg tudott lélegezni a víz alatt, viszont azt sajnálta, hogy nem tud visszaszólni Harrynek. Pedig a fiú szája be sem állt. Megmutta neki az összes kedvenc helyét a víz alatt. Távolról még több sellőt mutatott, de egyiknek sem merte bemutatni ugyanis a vizi lények félnek az emberektől. Sőt Louis azt is megtudta, hogy a sellők egész jó viszonyt ápolnak még a cápákkal is, vagyis Őket nem eszik meg. Louis ha tethette volna élete végéig lent maradt volna a víz alatt Harryvel. Ezt azonban nem tehette meg.
Napnyugtakor jött fel a víz felszínére. Harry gondosan visszaültette Louist a sziklára.
- Köszi a mai napot. Elképesztő volt. - hálálkodott Louis.
- Akármikor megismételhetnénk - simogatta meg Harry a fiú lábát. Louis érezte, hogy a szíve hevesebben kezd el dobogni és legszívesebben elmondta volna a göndörnek, hogy mennyire tetszik neki ez az egész kialakult helyzet.
- Harry...- kezdett bele, de úgy tűnt a fiú gondolatolvasó. Elkapta a nyakát és magához húzta, hogy a szájuk rendesen összeérjen. Louisnak rá kellett döbbennie, hogy most kapta meg élete egyik legjobb és legkülönlegesebb csókját egy sellőfiútól.
Harry amilyen gyorsan megcsókolta, olyan gyorsan abba is hagyta. Szégyenlősen elmosolyodott, egy utolsó puszit nyomott az arcára és vissza ugrott az óceánba.
- Ne menj el! - könyörögte kétségbeesetten Louis, de már hiába volt. A víz lenyugodott és semmi nyoma nem volt annak, hogy alig pár perce egy sellőfiú a habok közt lett volna...
