A búcsúzás soha nem volt az erősségem szóval ne számítsatok tőlem csöpögős mondatokat :D Hát igen itt az utolsó rész a blogon ugyanis ide többet nem rakok fel semmit. Szerintem három töri így is bőven elég volt egymás után. Tudom sokatoknak fura, hogy ez a törim ilyen rövid lett, de igazából én ezt novellának terveztem csak aztán nem akartam csalódást okozni és ez lett belőle...Őszintén nem nagy nem tetszik mivel mostanában semmi időm nem volt írni és nem akartam azt, hogy várjátok naponta a friss részeket...Az oldalt nem szüntetem meg hanem nyugodtan olvashassátok, de friss nem lesz...Elég volt ennyi és én élveztem a komiaitokat olvasni...Ezért is kérem azt, hogy aki valaha olvasta a blogomat akkor ehhez az utolsó részhez írjon utoljára egy komit :) Sziasztok...egyszer még lehet újra megnyitom!
Liam
Payne
Reggel mikor felébredtem
Tammy békésen szuszogott mellettem. Igaz arcából nem láttam sokat mivel annyira
be volt takarva. De még így is aranyos volt ahogyan mélyen aludt. Akár meddig
képes lennék elnézni, de most nem tehetem mivel azt akarom, hogy a mai nap
tökéletes legyen és élvezze ki minden percét.
Még mindig nem
fogom fel, hogy randizni viszem. Olyan hihetetlen, hogy ilyen hamar
rábólintott. Pedig én még azt hittem, hogy utál csak nem meri bevallani.
Ezek szerint
tévedtem. Hisz itt van a tegnap este. Saját maga kérdezte meg, hogy nem-e alhat
itt nálam. Vétek lett volna egy ilyen helyzetet visszautasítani. Meg aztán
olyan jó érzés volt érezni a közelségét.
Nagy nehezen
aztán végül kiszálltam az ágyból és nesztelen lépésekkel elhagytam a szobát…
- Louis ha nem
gond ma elvinném Tammyt a városba. – fordultam az említett felé aki erre a
mondatomra nagy szemekkel bámult rám úgy ahogy a többiek is.
- Minek? –
kérdezte érdeklődve.
- Talán azért
mert amióta itt van bezártad őt ide, mint egy rabot. – szóltam vissza csípősen
amit rögtön meg is bántam.

Na jó, valljuk be
igazán a fő célom az, hogy minél több időt tölthessek vele kettesben. Vajon Lou
mit szólna ahhoz ha megtudná, hogy randizni viszem? Ahogy elnézem nem örülne
neki és talán még képes is lenne eltiltani tőlem.
Fogalmam sincs,
hogy mikor fog újra bízni bennem. A többiek már elég normálisan viszonyulnak
hozzám és látom rajtuk, hogy már nincs velem semmi bajuk. Sőt ahogy észre
vettem annak örülnek a legjobban, hogy Danielle már nincs velem.
Ennyire hülye is
csak én lehettem, hogy nem vettem észre azt, hogy mennyire nem szerették
Daniellet. Mindig azzal áltattam magam, hogy annyira szeretik mint Eleanort és
Perriet csak nem mernek nagyon ellazulni mellettem mert jóval idősebb tőlünk.
Pedig ez hazugság volt, ugyanis soha nem szerették amit most már meg is értek.
Bánom már, hogy nem jöttem rá előbb arra, hogy mennyire nem illünk össze.
- Figyelj Liam én
nem fogom megtiltani, hogy ne vidd el. Csak annyit kérek Tőled, hogy maradj
ilyen normális mint most és vigyázz rá. – nézett a szememben Louis és arca
megenyhült miközben húgáról beszélt.
Tudom, hogy félti
és ezt észben is tartom. Szerintem tudja, hogy Tammy nem közömbös számomra csak
nem mondja ki hangosan.
- És hova fogod
vinni? – nézett rám vigyorogva Niall, de alig lehetett érteni mivel tisztára tele
volt a szája.
A kérdésére
azonban elgondolkoztam. Igazából még nem nagyon gondolkoztam rajta. Örülök,
hogy vele lehetek szóval nekem az tökéletes.
- Hát
őőő…nem’tom. –bámultam magam elé.
- Én mikor
először randire vittem Perriet megengedtem neki, hogy Ő mondja meg, hogy mit
csináljunk. – emlékezett vissza Zayn.
- Ki mondta azt,
hogy randizni mennek? – húzta fel a szemöldökét Harry, Zayn pedig jó erősen
fejbe kólintotta a göndörke számára pedig rögtön világossá vált minden. – Óh.
Így mindjárt más.
Louis úgy csinált
mintha annyira érdekes dolgot talált a telefonjában ugyanis még csak fel sem
emelte a fejét. Nem csoda mivel a haverjai épp most vitatják meg kishúga
szerelmi életét.
- Vidd el
sétálni. – szólalt meg halkan Louis én pedig csodálkozva ránéztem. Nem
számítottam arra, hogy pont Ő fog tanácsot adni. Ezek szerint tévedtem. –
Közben pedig beszélgessetek kis semmiségekről. Számára ez mindennel felér.
Nem nézett rám,
hanem az asztalnak beszél. A tanácsát pedig megfogadom mivel tudom, hogy
hihetek neki.
Egyébként nem is
volt rossz ötlet.
§§§
- És hová
megyünk? – nézett rám csillogó szemekkel Tammy mikor megállítottam az autót nem
messze a Temze partjánál.
- Titok. –
vigyorogtam és nem zavarta a válaszom.
Mellé léptem és
elkezdtünk sétálni. Először egyikünk sem szólt semmit csak csendben lépkedtünk
Ő pedig nézelődött.
- Gondolom sok
lánnyal voltál már itt. – szólalt meg, de nem nézett rám hanem a cipőjének
beszélt.
Nem értettem,
hogy mire akar kilyukadni.
- Nem mondanám.
Eddig Te vagy az első. – válaszoltam komolyan. Újabb csend következett. Ez így
nem lesz jó. Az oké, hogy sétálunk, de téma nélkül nem éppen élvezhető.
Ráadásul még azt sem tudom mondani neki, hogy beszéljen az életéről.
- Ez vicces mivel
néha be szoknak ugrani ilyen elmosódott képek amiben Te is szerepelsz. – mondta
csendesen és félősen. Mintha nem merné hangosan kimondani.
- Én? – mutattam
önmagamra csodálkozva.
- Aha. –
bólintott mosolyogva és tovább folytatta. – Néhány napja éjjel pedig beugrott
egy olyan jelent, mikor megláttalak a TV-ben és elkezdtem ugrálni örömömben,
hogy láthatlak. Nem tudom, hogy megtörtént esemény-e, de szerintem lehetséges.
– vont vállat egyszerűen és a Temzére emelte a tekintetét.
Nagyon is lehet
megtörtént esemény ugyanis mikor megvoltak az emlékei tényleg szerelmes volt
belém.
- Lehet lassan
vissza nyered az emlékezetedet. – mondtam Ő pedig hirtelen rám kapta a
tekintetét.
- Ez azt jeleni,
hogy igaz?
- Akár mit
jelenthet. – válaszoltam.
Legszívesebben
elmondtam volna neki, hogy nálam van a naplója ami tele van írva azzal, hogy
mennyire szerelmes belém. De Louis mindenkinek megtiltotta, hogy mondjuk neki
valamit a múltjáról mivel saját magának kell vissza emlékeznie.
- De ha
megtörtént volna elmondanád? – nézett rám kérdően én pedig csak zsebre tettem a
kezem. – Ugye elmondanád ha régen lett volna köztünk valami?
Bár lett volna
közünk valami. Bárcsak a szemébe mondhatnám, hogy mennyire szeretném
megcsókolni és a szemébe mondani, hogy mennyire szeretem.
De nem tehetem
mert nem csak Őt hanem saját magamat is becsapnám.
- Igen. –
bólintottam és a számra varázsoltam egy fancsali mosolyt. – De sajnos köztünk
nem volt semmi ugyanis én is csak akkor láttalak először amikor Te engem. –
válaszoltam szomorúan.
- Fogalmam sincs,
hogy miért de én állandóan azt érzem, hogy valami közöm van hozzád. Mintha
mindig is ismertelek volna. – bámult maga elé és lesütötte a szemét.
- Lehet régen nem
volt közöd hozzám, de remélem hogy a jövőben ez változni fog. – kacsintottam
egyet és tovább sétáltunk a parton.
Annyira közel
volt hozzám, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a kezét az újaink
pedig összekulcsolódtak. Azt hittem, hogy elhúzódik, de helyette a szája
sarkában megjelent egy bujkáló mosoly.
Hosszú órákig
csak sétáltunk közben pedig elkérdezte az egész életemet. Mindent tudni akart
én pedig boldogan elmondtam az életem legcikibb történeteit is. Olyanokat is
amit Daniellenek soha.
Tammyval tiszta
más volt beszélgetni mint anno Daniellel. Még a kis jelentéktelen dolgok is
érdekelték és mosolyogva hallgatta. Ő nem akart menő éttermekbe menni hanem
megfelelt neki a sétálás.
Azonban mikor
kezdett esni az eső kénytelen volt bejönni velem a Nando’s ba ami Niall kedvenc
étterme volt ezért gyakori vendégek voltunk ott a srácokkal.
- Ez elképesztő.
Azt hittem, hogy néhány óra múlva könyörögni fogsz, hogy vigyelek haza mert
unod már a fejem. – csóváltam meg a fejem mikor leültünk.
- Te most remélem
hülyéskedsz. – emelte feljebb a hangját. – Életemben nem szórakoztam még ilyen
jól. – tette még hozzá nevetve.
Látszott rajta,
hogy tényleg élvezi a társaságom ami nagyon jól esett. Még csak meg sem kellett
játszanom magam hanem a valódi énemet mutattam. Semmi hazugság hanem a valós
igazság.
- Te jó ég!
Hiszen Te Liam Payne vagy. – kis híján lefordultam a székről mikor a pincérnő
elkiáltotta a nevem.
Ezzel még nem is
lett volna nagy gond, ha nem nem hangosan csinálja és ez miatt az egész étterem
felém fordult majd néhány perc múlva sikító lányok jöttek az asztalunk köré.
Tammy értetlenül
bámulta a jelenetet miközben én aláírásokat osztogattam közben pedig azon járt
az eszem, hogy hogyan jussunk ki innen. Nem is magamat féltettem hanem Tammyt.
Ő nincs ehhez hozzászokva ki tudja, hogy milyen érzelmeket vált ki belőle.
- A többiek kint
várnak az autóba Rám. – próbáltam túlharsogni a lányokat majd megfogtam Tammy
kezét és magam után húzva felpattantam és rohantam amilyen gyorsan csak tudtam.
Tudtam, hogy a
rajongók utánunk futnak ezért valamit gyorsan ki kellett találnom, hogy vissza
jussunk az autóig.
Mikor rájöttem
arra, hogy már tiszta a levegő megálltam és a térdemre hajoltam majd kifújtam a
levegőt végül pedig ránéztem szegény Tammyra. Leült a hideg fűre és fülig
vigyor volt.
- Mi olyan
vicces? Épp most futottunk le minimum egy kilométert te pedig nevetsz. –
csóváltam meg a fejem és aggódva néztem rá. Tudtam én, hogy rossz hatással
lesznek Rá a rajongók. Miért kell nekik mindent elszúrniuk. Ezek után örülhetek
ha még el fog velem jönni valahova.
- Ezt a randit
soha nem fogom elfelejteni. Akár hiszed akár nem én élveztem. – nevetett még
mindig és az én szám is mosolyra húzódott.
Ha azt vesszük
tényleg vicces volt. Nem sok mindenkivel történik egy randin olyan, hogy egy
csapat őrült rajongó üldözi.
Percekig csak
nevettünk mikor elkezdett szakadni az eső, de Tammyt még ez sem zavarta.
Vigyorogva kócolta össze az ázott hajamat én pedig a műveletéért megcsikiztem.
El akart futni előlem, de én megfogtam a derekát és magamhoz húztam aminek az
lett az eredménye, hogy megcsúsztam a vizes füvön és mind ketten beleestünk egy
hatalmas pocsolyába.
Ő volt alul én
pedig felette, de eszem ágában sem volt lemászni róla. Mind ketten
röhögőgörcsöt kaptunk és nem tudtuk abbahagyni.

Arcába lógtak a
vizes hajszálai amiket én gyengéden elfésültem, hogy tudjam megcsodálni
tökéletes vonásait.
Éreztem ahogyan a
fejem minél közelebb ér az övéhez majd egyik kezemmel megsimogattam az arcát
majd közelebb húztam felém végül pedig a szánk összeért.
Lassan gyengéden
kóstolgattam mivel féltem a vissza utasításától ami nem következett be mivel
visszacsókolt. Kezeit a nyakam közé tekert én pedig felhúztam ülő helyzetbe és
néhány pillanatra elváltak ajkaink.
Mosolyogva nézett
rám és alig akart elhinni, hogy mit csináltunk.
- Tudod szerintem
tényleg közöm volt hozzád. – mondta mosolyogva.
- Én mondtam. –
vigyorogtam és újra magamhoz húztam, hogy megcsókolhassam, de Ő eltolt magától.
- Nem fogod fel?
– csóválta meg a fejét én pedig össze húzta a szemöldökömet. – Liam én
emlékszek…mindenre.
Még a szám is
tátva maradt mikor ezt kimondta. Az lehetetlen, de mégis hogyan?
- De mégis,
hogyan?
- Valaki elég jól
csókol. – kuncogott fel. Na jó azt hiszem én tényleg megőrültem.
Az lehetetlen,
hogy egy csókolózástól vissza nyerje az emlékeit.
Pedig igaz volt.
Elhadarta az
egész életét én pedig csak tátott szájjal bámultam. Úgy látszik tényleg létezik
igaz szerelem. Hisz itt vagyunk élő példának mi...