06

Nos megérkezett az új rész. Pedig azt hittem, hogy ma nem fogok tudni hozni új részt. De sikerült :D Ó és ez megint Liam szemszöge :D

Liam

Hangos dudaszó törte meg a békés álmomat. Hangosan felmordultam majd a másik felemre fordultam. Különösebb képen nem foglalkoztam vele ugyanis tudtam, hogy Karen és Jack indult el dolgozni. Mondjuk az már eléggé fura, hogy dudáltak. Ki tudja lehet ez egy újabb családi szokás. Tomlinsonkon már semmitől nem lepődök meg.
Három év telt el azóta, hogy örökbe fogadtak. És, hogy őszinte legyek nem vagyok megelégedve az életemmel. Amikor ide jöttem a nagynéném kedves és aranyos volt. Mostanra átváltozott egy üvöltöző sárkánnyá. Akár mit csinálok semmi nem felel meg nekik. Próbál olyanná változtatni mint az unokatestvéreim. Eddig nem sikerült nekik. Éjjelente titokban kiszökök és Joshékkal bandázok. Ő vele a gimi első évében ismerkedtem össze és hamar megtaláltuk a hangot. Cigizik és imád bulizni ráadásul minden hülyeségben benne van.
Ahhoz képest, hogy Jack szerint a mi iskolánk London legszínvonalasabb intézménye eléggé együgyűek a tanárok. Eddig még egy tanárnak sem tűnt fel, hogy egy csomó diák a tornaterem mellett cigizik. Persze erre nem fordítanak nagy jelentőséget, inkább a tanulmányi eredményekkel vannak elfoglalva. Vicces ugyanis Jack mióta az első év végén majdnem megbuktattak és kicsaptak, alig beszél velem. Szerinte megszégyenítettem a család jó hírnevét. Mondjuk ezt nem értem ugyanis én nem vagyok Tomlinson sőt a suliban senki nem akarja elhinni, hogy valami közöm van hozzájuk.
Jobb is ugyanis nem akarok olyan lenni mint Ők. Átvertek én naiv pedig hittem nekik. Karen és Jack megígérték, hogy minden héten meglátogathatom Ninát az árvaházban. Tudjátok mikor láttam a húgomat utoljára? Két éve! Azóta esélyem sem volt eljutni Wolverhamtonba. Nyomkövetőt szereltek a telefonomba és sehova nem mehetek az engedélyük nélkül. Azt hiszik, hogyha szabályokat írnak elő nekem akkor meg fogok tudni változtatni. Tévedtek ugyanis a dolgok még súlyosabbá váltak.
Senkiben nem bízok meg és azt sem tudom megmondani, hogy mikor mosolyogtam utoljára igazán. Egy tömegroncs vagyok. Legszívesebben most azonnal elhúznék innen. De nem tehetem ugyanis még kiskorú vagyok. Legalább most kezdem az utolsó évemet és amint betöltöm a tizennyolcat elhúzok innen. Úgysem fogok nekik hiányozni.
Hisz mikor új házba költöztünk, gondolkodás nélkül én kaptam meg a padlásszobát csak azért, hogy jó messze legyek a drága unokatestvéreimtől. Louis felettébb jól szórakozik azon, hogy a szülei nincsenek oda értem. Niall és Zayn semlegesek. Harry pedig a családból a legnormálisabb. Esküszöm Ő még egyszer hiányozni is fog ha elmegyek innen.
A fölszintről hangos ajtócsapódás hallatszott én pedig mérgesen ültem fel. Szemeimet rögtön megütötte az éjjeliszekrényemen álló óra ami pontosan 7:10-et mutatott. A francba akkor előbb nem is Karenék mentek el hanem a többiek.
Mintha rakétából lőttek volna ki olyan gyorsan szálltam ki az ágyamból és a földről rögtön felvettem az első kezembe kerülő ruhát. Befutottam a fürdőszobába és a fogkefémért nyúltam majd a számba tettem és újra vissza mentem a szobámba. Miközben a fogamat mostam úgy pakoltam bele a könyveimet a hátizsákomba. Mikor kész lettem újra vissza mentem a fürdőszobába és kiöblítettem a számat végül pedig a tükörben gyorsan megigazítottam a rövidre nyírt hajamat.
Amikor ezekkel kész lettem rohantam le a földszintre. Igazából nem is azzal volt a bajom, hogy elkések hanem azzal, hogy most azt várják Tőlem, hogy bő fél órát gyalogoljak. Szemetek! Bele haltak volna ha felébresztenek?
A konyhába érve Louis pillantottam meg aki nyugodtan kevergette a kávéját. El is feledkeztem róla, hogy Ő már főiskolás. A helyét Harry váltotta fel ugyanis Ő meg ma kezdi a gimit.
- Többiek? - kérdeztem fagyosan.
- Szerinted hol lehetnek negyed nyolckor? Nagyokos már rég elmentek ugyanis nem lenne tanácsos Harrynek ha rögtön az első napon elkésne. - válaszolta kicsit sem kedvesen. - Talán ha most elindulsz gyalog, olyan nyolc órára beérsz. - kuncogott fel.
- Haha nagyon vicces. - vicsorogtam rá. Louis és az Ő kedves énje. Imádom. Komolyan nélküle üresnek érezném magam. - Akár hiszed akár nem, de ma Te fogsz elfurikázni a suliba. És a válaszod csak igen lehet.
- Miért lenne az nekem jó ha segítenék neked? - húzta fel a szemöldökét kérdően.
- Mert épp útba esik neked a suli. Szóval pattanj és induljunk! - parancsoltam keményen. Elgondolkozott majd megforgatta a szemeit és felállt a székből. Tudtam, hogy nekem van igazam mivel tényleg útba esik a suli.
- Örülj, hogy ma csak nyolcra kell bemennem az egyetemre. - fogta meg a kocsija kulcsait majd elindultunk.
§§§
Mindig is az ebédszünetet szerettem a legjobban az egész tanításban. Titokban cigizni a haverokkal a legjobb ráadásul most muszáj volt lenyugtatnom magam Zayn viselkedésén. De nem is a bunkó beszólása idegesített fel hanem az, ahogyan Liával beszélt. Tudom ocsmány dolog a hallgatózás, de hát én ilyen vagyok. Liát mindig is cikiztem és eddig még soha nem védte meg senki sem. Erre fő pont az unokatestvérem!
Lia az a lány aki nálam mindig kiveri a biztosítékot. Okos, aranyos és ha úgy van keményen vissza tud szólni. Ő nem tudja, de mindig is csodáltam a kitartását. Más lány már rég messzire rohant volna a közelemből, de Ő még mindig tűri a szívatásomat.
Az elszívott csikket eldobtam majd kezemet a farmerom zsebébe dugtam és vissza indultam az ebédlőbe. Még egy csomó diák ebédezett az én szememet mégis a terem legsarkában foglaló lány ütötte ki. Lia szokás szerint egyedül volt miközben egy könyvet olvasott. Arcomra gúnyos mosoly ült ki és úgy indultam el felé. Kérdés nélkül leültem a vele szembe való székre majd rá néztem, de Ő még csak figyelembe sem vett.
- Ezt a könyvet még nem olvastam. - csóváltam meg a fejem.
- Miért nem lepődök meg ezen? - kérdezte, de fel sem pillantotta könyvéből. - A Te számodra ez túl nehéz. Számodra valamilyen képregényt tudok ajánlani, ugyanis talán azt értelmezni tudod. - felnevettem és egy hirtelen mozdulattal kikaptam kezéből a könyvet. Küldött felém egy gyilkos pillantást mikor meglátta, hogy becsukom. Mondtam én, hogy a sértései mindig kemények.
- Azt reméltem, hogy idén végre megváltozol és úgy fogsz viselkedni mint a többi normális tini lány. Tévedtem ugyanis úgy látszik Te örökké Miss.Stréberke maradsz. - helyezkedtem el kényelmesen a széken. Látszott rajta, hogy legszívesebben hozzám vágná az ebédjét. De fél méghozzá Tőlem. Pedig nem kéne ugyanis imádom a kéretős csajokat. És valljuk be őszintén lehet egy stréber, de eszméletlenül dögösen néz ki.
- Ha nem tetszik az életem akkor minek jöttél ide? Nem kértem és csak, hogy tudd elegem van belőled. Lehet stréber vagyok, de én le fogok érettségizni és bekerülök egy híres egyetemre, míg Te megbuksz és valahol koldulni fogsz mivel senkinek nem fogsz kelleni! - csattant fel a szavai pedig olyanok voltak mintha pofon vágott volna.
- Nem lesz újdonság számomra, hogy senkinek nem fogok kelleni. Eddig se kellettem senkinek sem...- válaszoltam majd felálltam. Ez most durva volt. Mit tud ő rólam és az életemről? Az ég világon semmit úgy ahogy senki sem. Koldus pedig nem leszek ugyanis egy jól fizető munkát akarok és közben el szeretnék végezni egy főiskolát is. Ninának jó életet akarok biztosítani.
De honnan is tudhatná Lia mindezt? Hisz nem ismeri az igazi életem és nem is fogja.
- Liam hova mész? Már rég becsengettek! - szólt utánam Josh mikor elmentem az osztálytermünk előtt. Válaszadás képen megvontam a vállamat majd lassan kisétáltam a suli épületéből. Mikor kapun kívülre értem rögtön cigi után nyúltam és úgy indultam el valamerre...

05

Új rész:D ez már nem Liam szemszögéből van mivel úgy gondoltam, hogy róla már sokat olvastatok. Ráadásul itt már ugrunk az időben. Pontosan 3 évvel később van!

Lia

Amióta elkezdtem a gimit azt a pillanatot vártam mikor elkezdődik az utolsó évem. És ez a pillanat most jött el. Három kemény év tele megalázással, lenézéssel csak azért mert én más vagyok mint a többi velem egyidős diák. A mai diák nyelven engem stréberként emlegetnek. Szerintem sokatoknak ismerősen cseng ez a csúfnév. Én napi szinte ezt hallgattam mivel az összes tantárgyból kitűnő tanuló vagyok és mindezek mellett diák olimpiákat nyertem, soha nem hiányoztam és a tanárok kedvence lettem már rögtön az első héten mikor elkezdtem az iskolát.
Fura vissza gondolni rá. Akkor azt hittem, hogy a gimiben minden más lesz mint az általános iskolában. Hülye voltam és reménykedtem benne, hogy itt majd lesznek barátaim akik olyannak fognak elfogadni amilyen vagyok.
Mekkora egy marha voltam. Rögtön miután beléptem az osztályterembe és végig néztem az új osztálytársaimon tudtam, hogy itt még nehezebb lesz a beilleszkedés mint az általánosban. Igaz kevesen voltunk és ezért rögtön csoportokat alkottak. Én pedig csendben leültem az első padba és onnan figyeltem a jeleneteket. Rajtam kívül még három lány volt akik hamar megtalálták a közös hangot és hazudnák ha azt mondanám, hogy hozzám nem beszéltek. Mert beszéltek és egészen a csengetésig jól el is beszélgettünk a suliról meg a felvételiről.
De aztán megszólalt az a bizonyos csengő és belépett Ő. Haja kócosan pihent a fején, fekete pólót viselt, hozzá illő farmer nadrággal és fehér torna csukával. Táskája hanyagul lógott a hátán, barna szemeivel pedig a termet pásztázta. Akkor néztem először a szemébe és rögtön tetőtől talpig el pirultam, és Ő ezt észre is vette, ugyanis egy kacér mosollyal jutalmazta. Elindult és mikor elhaladt a padom mellett megcsapott a ciki illat ami a ruháiból áradt. Szó nélkül levágta magát az utolsó padba és kényelmesen elhelyezkedett a székén. Persze a lányok fő témája Ő lett, amin nem is csodálkoztam. Hisz ki tudna ilyen rosszfiús kinézetnek ellen állni?
Azonban rá kellett jönnöm, hogy Liam Payne nem csak megjátsza ezt a rosszfiús stílust. Pár hét alatt mindenki rájött, hogy vele aztán tényleg nem érdemes kezdegetni. Az órákról direkt késett és előszeretettel beszélt vissza a tanároknak. Az ebédszünetben a tornaterem mellett cigiztek a haverjaival. A jegyei ocsmányok voltak, de esze ágában sem volt tanulni. Éppen, hogy csak nem bukott meg mivel a nevelő szülei mindig kihúzták a pácból. Igen jól hallottátok, Liamnek nincsenek szülei, de hogy hol vannak senki nem tudja. Az egész élete egy nagy sötét folt. Az osztályból csak Josh Devinel folytat mély beszélgetéseket pedig köztudott, hogy Niall és Zayn Tomlinson az unokatestvérei. Hát eleinte nem akartam elhinni, ugyanis előszeretettel űz belőlük bolondot. Volt már olyan, hogy tesin szimpla jókedvből fejbe dobta kosárlabdával Zaynt, csak azért mert unatkozott. Szegény fiú sírva rohant el, Liam pedig osztályfőnöki figyelmeztetést kapott. Azt hitték, hogy majd észhez tér és változtat a magaviseletén, de azóta sem történt meg.
És, hogy miért mesélek róla ennyit? Nos Ő volt az aki először elkezdett gúnyolódni rajtam amiért nekem az összes dolgozatom kitűnő lett és akár hányszor feleltettek én mindig jó jegyet kaptam. Az osztályban pedig mindenki azt csinálta amit Ő. Ő cikizett így a többiek is. Tudjátok mit utálok ezen kívül még a legjobban benne? Azt, hogy fülig bele szerettem már az első napon. Próbáltam már mindent, de mindhiába. Ha csak rám néz már attól a mennyországban érzem magam. Hülye érzések! Pedig tisztában vagyok, hogy kettőnk között soha nem lesz semmi. Örök életemben játszhatom azt, hogy mennyire utálom, pedig nem is.
- Lia, nem jössz? - ugrottam egyet mikor meghallottam húgom Kiara hangját miközben az autó ajtaját nyitotta ki. Látszott rajta, hogy totál be van zsongva. Mondjuk nem is csodálom, hisz most kezdi a gimit. Ilyen biztatnom kéne nem? Hát arra számíthat. Az én szemem előtt már csak az lebeg, hogy kilenc hónapot kell itt kibírnom aztán végre elhagyhatom ezt az iskolát.
Válaszadás képen bólintottam egyet majd én is kiszálltam az autóból.
- Istenem, de vissza jönnék ide. - a nővérem Lucy sóvárogva pislogott az iskolára. Horkantottam egyet ugyanis szívesen cseréltem volna vele mivel Ő tavaly végzett és most első éves az Oxfordon. De nem tetszik neki, mivel a szüleink ott tanárok és így az összes lépését figyelik.
- Nyugodtan cserélhetünk. - fordultam felé bunkón. Semmi kedvem nem volt újra az osztálytársaim képét nézni. És semmi kedvem nem volt megint Liammel találkozni. Egész nyáron nem láttam azért egy kicsit hiányzott. Vajon most megint melyik agyatlan lotyó a barátnője?
- Ugye csak hülyéskedsz? Ez az utolsó éved! Az összes év közül ez a legjobb buli. - csóválta meg a fejét szemrehányóan. Hát Lucy szeretett ide járni és bármikor vissza jönne. Én rólam ez nem mondható el. Barátok nélkül nem igazán bulis az élet.
Sóhajtottam egyet majd a vállamra vettem a táskámat és Kiarával együtt indultunk el a bejárati ajtó felé. Mindenhol diákok ácsorogtak és boldogan számoltak be a nyári szünetről. Senki még csak figyelembe sem vett. Sőt még Kiarát is többen megnézték mint engem, pedig Őt még tényleg senki nem ismeri itt.
A suliba beérve én rögtön a szekrények felé vettem az irányt míg Kiara az osztályát kereste meg. Vicces ugyanis míg Lucy is ide járt olyan volt mintha nem is lennék a húga. Levegőnek nézett pont mint a többi diák. Van egy sejtésem, hogy Kiarával is ez lesz a helyzet. De nem érdekel, jól megvagyok én egyedül is.
A könyveimet kivettem a szekrényemből majd elindultam az osztályom felé. Mikor beléptem szinte már mindenki ott volt. Akaratom ellenére is, de az utolsó padra siklott a tekintetem ami szokás szerint üres volt ilyen kora reggel. Úgy látszik Liam az utolsó évben sem hazudtolja meg önmagát.
Épp elindultam volna az első pad felé ami közvetlen a tanári asztal előtt állt mikor Mia elém libegett. Haját egy csomószor hátra csapta és ahogy észre vettem a nyáron beújított egy új pink tincset is.
- Stréberke remélem nem gond ha idén én ülök az első padba. - kezdte el mondani nyálas vékony hangon amitől én a falra tudnék mászni. De jó most már a helyemről is kitúrt. - Tudod muszáj bele húznom a tanulásba ugyanis jól szeretnék leérettségizni. Neked meg úgyis tök mindegy, hogy hol ülsz.
- Nekem aztán olyan mindegy, hogy hol ülök. - vontam vállat egyhangúan. Nincs kedvem veszekedeni rögtön az első nap reggelén. Arra még úgyis van egy csomó időnk.
- Szupi. - tapsikolt majd ahogy jött úgy el is tűnt. Ismét sóhajtottam egyet amikor is tudatosult bennem, hogy Mia a legutolsó padban ült. Vagyis így most már csak Josh lesz köztem és Liam között. Remek akkor most megint mind kettőjük rólam fog másolni. Másképp úgysem állnak szóba velem.
Táskámat letettem az asztalra majd elő halásztam egy könyvet és azt kezdem el olvasni amíg nem lépett be az osztályfőnök név szerint Mrs.Sweety. A teremben néma csend lett miközben a diákokat pásztázta. Nekem nem volt vele semmi bajom, azonban a többiek utálták.
- Üdvözlök mindenkit. És ezúttal szeretnék sok sikert kívánni a végzős...- a mondatot elharapta mivel nyitódott az ajtó az én szívem pedig hatalmasat dobbant.
- Bocs a késésért, de egyesek otthon hagytak így kénytelen voltam megkérni a lökött unokatesómat, hogy hozzon el. - mondta Liam miközben gyilkos pillantást küldött Niall és Zayn párosra akik még csak figyelembe sem vették, a bunkó stílusát. Még csak rá sem nézett a tanárra úgy indult el az utolsó pad felé majd hanyagul levágódott a székre és elő halászta a zenelejátszóját. Nem bírtam megállni, hogy ne pillantsak rá.
A nyár folyamán sokat változott. Haja rövidebb lett felül ami az égnek mered. Arca beesett szemei pedig még szebben ragyogtak.
- Úgy látszik Mr.Payne idén sem hazudtolja meg magát. Akkor szeretném figyelmeztetni magát ha nem javít a jegyein akkor nem fog tudni leérettségizni! - válaszolta nyersen Mrs.Sweety, Liam pedig vállat vont. Őt komolyan nem érdekli ha megbukik.
- Én azon csodálkozok, hogy idáig eljutottam, pedig maga azt állította, hogy nem fogok. - válaszolt vissza. Már senki nem lepődig meg a visszabeszélésén. Annyira menő, hogy senki és semmi nem érdekli. Csak a saját életét éli.
- Köszönje a puszta szerencsének. Azonban az érettségihez ennél nagyobb szerencsére lesz szüksége. - Mrs.Sweety lezártnak tekintette a témát ugyanis tiszta másról kezdett el beszélni. De én valahogy nem tudtam rá figyelni. Állandóan az járt az eszembe, hogy Liam milyen közel van hozzám. A fejemet kicsit oldalra fordítottam a vér pedig megfagyott az ereimben ugyanis véletlenül találkozott a pillantásunk. Hú én most akkor szemeztem vele?
-...és akkor áprilisban sor kerül az évek óta tervezett Las Vegas-i útra is. - fejemet rögtön felkaptam és az ofőre szegeztem. Hát persze a végzősök kirándulása amire már az első évtől gyűjtöttünk és amit megszavaztunk. Oké én nem Vegasra szavaztam, de az osztály nagy része igen. Ráadásul mindenkinek kötelező részt venni rajta. Fogalmam sincs, hogy mit fogok én ott csinálni hét napig egyedül. Persze a többiek már izgatottan várták és még akkor is arról beszéltek mikor kicsengettek. Szinte mindenki elhagyta a termet csak én maradtam a helyemen egyedül.
- Nocsak Miss.Stréber eltévedtél? - halad el mellettem Liam. Meg sem lepődök rajta, hogy nem tudja megállni azt, hogy beszóljon. A mögötte haladó Josh felnevetett a beszólásán én pedig próbáltam úgy csinálni mint aki nem hallotta. - Már nem menő a tanári asztal előtt ülni? Úgy gondoltad, hogy az utolsó évben megszeged a szabályokat?
- Azokat a szabályokat Te már rég megszegted. - állt Liam mellé Zayn majd farkasszemet néztek pár másodpercig. - Neked kéne ott ülnöd nem Miának. Akkor talán ragadna rád is valami. Vagy nem? Ó bocsi Te már rég  megálltál a fejlődésben. - őszintén megmondva eddig még soha nem fordult elő, hogy valaki kiállt mellettem.
- A helyedben ma nem jönnék haza. - sziszegte a fogai között Liam majd dühöngve tovább állt.
Az ajtó becsukódott így kettesben maradtam Zaynel. Kissé kényelmetlenül éreztem magam és fogalmam se volt róla, hogy most mit kéne mondanom.
- Öhm...
- Nem kell megköszönnöd. - nézett rám mosolyogva. - Már elegem van a viselkedéséből. Megfogadtam, hogy ebben az évben nem fogom engedni, hogy cikizzen másokat. Te pedig figyelembe se vedd a sületlenkedését. Már hülyén született. - simogatta meg a vállam én pedig hálásan rá néztem.
- Te normálisan beszélsz velem.
- És? Az előbb mondtam, hogy idén minden más lesz. - válaszolta.
Hát ezek szerint tényleg komolyan gondolta. De ez rám nézve jó vagy rossz?...

04

Sziasztok. Ahogy lássátok a blognak új kinézete lett. Még egyszer szeretném megköszönni L.T.P-nek :) Nekem nagyon tetszik. A résszel kapcsolatban pedig ne lepődjetek meg Liam és Louis személyiségén...

A vacsora közben csendben meghúztam magam Harry és Zayn között akik a többi testvérükkel együtt a napjukról számoltak be szüleiknek. Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam mivel szinte senkinek még csak fel sem tűnt, hogy én is ott vagyok. Pedig ott voltam mint testileg és mint lelkileg is és szerintem még csak láthatatlan sem vagyok.
Tegnap akár mint képes lettem volna megadni érte, hogy családi körülmények között tölthessek el egy vacsorát. Most azonban legszívesebben jó messzire menekülnék innen és hagynám, hogy nélkülem beszéljék meg az ügyeiket. De nem tehetem mivel akár hányszor szökést próbálok kísérelni Karen gyilkos pillantást intéz felém. Azt hiszem kezdem sejteni, hogy legidősebb fia kitől örökölte az a nézést. Alig vagyok itt két órája, de Louis a puszta nézésével képes lenne felfalni. Eddig még nem jöttem rá, hogy mit vétettem ugyanis ha jól tudom, egész itt tartózkodásom óta összes bő három mondat hagyta el a számat. Ha nem csal a sejtésem akkor legidősebb unokatestvéremnek én vagyok a gond és az, hogy mostantól velem együtt kell élnie. Nekem sem tetszene ha egyik napról a másikra beállítani egy vadidegen srác aki ráadásul az unokatestvérem. Pont ugyan így viselkednék. Azonban én erről az egészről nem tehetek. Nem én akartam eljönni az árvaházból és magára hagyni a kishúgomat csak azért, hogy egy olyan családban élhessek akik szinte figyelembe sem vesznek.
- Kezdődik a Pokemon! - Niall olyan hirtelen pattant fel, hogy azt hittem magával viszi az egész asztalt. Jack rossz állóan csóválta a fejét és a többi fiú is követte a példáját majd elsiettek a konyhából egyenesen az ebédlőbe ahol a televízió volt.
Alig telt el pár másodperc és az eddigi ricsajnak nyoma veszett, helyette felváltotta számomra ismeretlen főcímdal. Tehetetlenül az egyik szalvétával játszottam mikor Karen szólal meg.
- Menj Te is menj, mindját viszek sütit is. - bökött egyet a hátamon én pedig kelletlenül felálltam a székről majd az unokatestvéreim után indultam. Semmi kedvem nem volt valami érthetetlen sorozatot nézni úgy, hogy nem látnak szívesen. De minek ellenkezzek, Karen úgysem engedne, így kénytelen vagyok azt csinálni amit Ő mond. Percről percre jobban utálom ezt az egész családot. Nekem senki nem mondhatja meg, hogy mit csináljak.
Az ebédlő ajtajában megtorpantam ugyanis az összes fiúnak megvolt a saját maga kényelmes ülőhelye. A hajamba túrtam és épp azon voltam, hogy megforduljak mikor Harry intett egyet a kezével és a kanapéra mutatott pontosan a mellette lévő üres helyre. Felsóhajtottam és elindultam, Harry pedig meglökte Louist, hogy menjen arrébb. A srác unottan megforgatta tengerkék szemeit és nagy nehezen arrébb tolta a seggét. Ökölbe szorított kezekkel ültem le Harry mellé és próbáltam türtőztetni magam mivel közel voltam ahhoz, hogy rávessem magam Louisra. Velem nem fog így viselkedni!
Hogy lenyugtassam magam a képernyőre szegeztem a tekintetemet ahol egy rajzfilm ment. Niall szinte nyálcsorgadozva nézte. Szóval ez az a híres-neves Pokemon. Hú nagyon izgi. Fejemet a könyökömmel támasztottam meg és összpontosítottam nehogy elaludjak.
Bő húsz perc után Karen és Jack lépett be a helységbe miközben az asztalra raktak két tál süteményt, végül pedig Ők is leültek közénk.
- Egyétek meg gyorsan, aztán menjeket aludni ugyanis holnap suli - a suli szó hallatán a szívem egy ütemet kihagyott. Ez tök ciki mivel nekem totál kiment a fejemből. Az általános sulit elvileg elvégeztem ha azt leszámítjuk, hogy a ballagás előtti napon kicsaptak mert direkt fejbe rúgtam focilabdával az igazgatót.
- Nekem nincs sulim...mármint az általánosból kicsaptak. - mondtam és kicsit sem érdekelt, hogy a négy srác tátott szájjal bámul rám. Nem bántam meg a tettemet.
- Nos ezt már el is intéztem. Ma beszéltem azzal az iskolával ahova Louis jár és ahova Zayn és Niall is jelentkeztek. London egyik legszínvonalasabb intézménye és örömmel engedték meg, hogy Te is ott kezd el a gimnáziumi éveidet. Ráadásul Zaynel és Niallel kerültél egy osztályba is. - Jack felvillanyozva mesélte a számra jó hírt. Hát számomra nem volt ennyire öröm hír. Én egy színvonalas gimiben? Még csak el sem tudom képzelni magam egy csapat milliárdos kölyök között akik előkelőek meg udvariasak. Áh az nem az én stílusom. De ezek szerint mégis muszáj lesz oda járnom. Mondjuk nem tudom, hogy meddig fogom bírni.
- Csodás. - horkantottam fel gúnyosan és hátra dőltem a kanapén.
- Nézd Liam nálunk ez a viselkedés nem megengedett. - kezdte Karen és már valahogy nem csengett olyan kedvesen a hangja. Szemöldököm az egekbe szökkent és úgy figyeltem. - Nálunk a visszabeszélés, lógás a suliból, hazudozás, drogozás, cigizés és eszeveszett bulizás tiltott tárgy. Tudom Te már az összesen túl vagy, de pont azért kerültél hozzánk, hogy ennek véget vessünk. - ismét horkantottam egyet. Azt akarja nekem mondani, hogy akkor itt semmit nem lehet csinálni mivel a kedves gyerekeknek példás életük van ahol a focizáson meg a tanuláson kívül semmi mást nem csinálhatnak. Ahogy rájuk nézek szerintem így van. Azonban engem nem fognak tudni átcsinálni. Aki árvaházban nő fel egy csomó utcagyerek mellett abból, jó gyereket már nem fog tudni csinálni.
- És ha megszegem akkor mi lesz? Az utcára küldötök? - kérdeztem bunkón. - Nem akarom senki kedvét elvenni, de belőlem cirkuszi majmot soha nem fogtok tudni csinálni. Élvezkedjetek a gyerekeiteken és azoknak parancsolgassatok meg szabjatok szabályokat. Köszönöm szépen én jól meg vagyok magamnak és nincs semmi bajom az életemmel. - a helységben feszült csend következett. Karen elfehéredett és a szája elé kapta a kezét, míg Jack a méregetől paprikapirosra változott az arca. A többi négy srác pedig csak a fejüket kapkodták.
- Legjobb lesz ha most elmész és lefekszel. - köszörülte meg a torkát Karen.
- Örömmel, csak először jó lenne ha elmondanátok, hogy hol fogok aludni. - két kezemet széttártam majd végig néztem a társaságon.
- Harry mutasd meg a közös szobátokat Louissal, Liamnek. - parancsolta Jack.
- Apa ugye ezt Te sem gondoltad komolyan? - pattant fel a kanapéról Louis majd apjához sietett. - Az előbb soroltátok fel, hogy mit próbált már ki. Nem engedhetitek meg, hogy egy félkegyelművel legyünk összezárva Harryvel! - az a bizonyos cérna most szakadt el. Gondolkodás nélkül megindultam Louis felé és elkapta a vállát majd kicsit sem kedvesen fordítottam magamhoz. Mikor szembe állt velem elkapta a pólóját és úgy húztam magamhoz.
- Tudod nagyon az agyamra mész. Azt hiszed, hogy nagy csávó vagy? Hát tévedsz. Ajánlom, hogy válogasd meg a szavaidat velem szemben, mert egyszer még megtalállak úgy ütni, hogy a drága anyuci sem fog megismerni. És nem érdekel, hogy rangidős vagy meg az unokatestvérem. Számomra ugyan olyan tetű vagy mint a többi barom akik ebben a szobában vannak. - néztem bele kék szemei közé. Szájából egy halk nyikkanás tört fel én pedig elengedtem.
- Ebből elég! Senki nem verekszik senkivel. - kiáltotta el magát Karen majd kettőnk közénk állt ugyanis Louissal még mindig farkasszemet néztünk. - Louis csak pár napot bírj ki vele egy szobában aztán úgyis átköltözünk az új házba amit nemrég vettünk és ahol mindannyiótoknak lesz külön szobája. - simogatta meg fia arcát mire én felhorkantottam. - Liam...- fordult felém és látszott rajta, hogy keresi a megfelelő szavakat. Ha azt várja, hogy bocsánatot kérjek mert lebarmoztam Őket hát akkor Téved. Örülnék neki ha elküldene innen. - Ha így folytatod nagyon nem leszünk jóban.
Na most aztán tényleg összecsináltam magam. Én nem is akarok velük jóban lenni. csak el akarok innen jó messzire húzni.
Vállamat megvontam. Harry felállt majd intett a fejével, hogy kövessem. Meg sem lepődtem rajta, hogy Louis tisztes távolságban követ minket.
Az emeletre felérve a göndörke rögtön benyitott az első szobában ahol két ágy és egy széthúzhatós kanapé volt. A falakon különféle poszterek virítottak a szekrény ajtaja pedig tárva nyitva állt ami miatt ruhák hevertek szanaszét.
- Utálom ha valaki a cuccaimhoz nyúl. - fordult felém Louis.
- Ki akar a szaros cuccaidhoz nyúlni? - forgattam meg a szemeimet és ledobtam a kanapéra a hátizsákom majd előkotortam belőle a pizsimet. Zayn tátott szájjal nézte a holmiaimat.
- Ez az összes cuccod? - kérdezte elképedve.
- Nem lehet mindenki egy milliárdos család kölyke. - válaszoltam egyszerűen. Zayn összehúzta magát majd tisztes távolságba ment tőlem. Niall nem szólt semmit csak megcsóválta a fejét majd kiment a szobából és Zayn is követte. Így csak hárman maradtunk a szobában. Harry boldogan mutogatta a cuccait mintha engem annyira érdekelne, Louis pedig az ágyán ült és onnan nézett. Nem szóltam rá a göndörkére ugyanis tudom, hogy Ő még kicsi. Meg amúgy is elég normális velem.
Mikor megunta a mutogatást felállt és közölte, hogy elmegy fürdeni mert reggel suli. Épp, hogy csak becsukta maga után az ajtót, Louis rögtön felállt és elindult felém.
- Csak, hogy tudd nem félek Tőled. Nálam fenyegetéssel semmit nem érsz el!

- Majd kiderül. - mondtam egyszerűen és rá vigyorogtam ördögien...

03

Új nap új rész :D És ebben már a többi srác is feltűnik. Egyébként elfelejtettem mondani, hogy itt nem lesznek sztárok :) Átlagos gyerekek meg minden...

- Ennyi az összes holmid? - kerekedett el Jack szeme mikor kiléptem az árvaház ajtaján a hátizsákom társaságában. Egyszerűen vállat vontam és reméltem, hogy megelégszik ezzel a válaszommal. Most komolyan mit vártak? Azt hitték, hogy lesz egy rakat bőröndöm tele ruhákkal mint a többi milliárdos kölyköknek? Aha persze, örültem ha egy évbe egyszer kaptam valakitől valamilyen használt ruhát. A cipőmről pedig inkább már nem is beszélek, ugyanis esős időben nem nagyon volt tanácsos benne kimenni az utcára mivel annyi lyuk volt rajta, ráadásul az eredeti fehér színe mostanra már átváltott feketére a piszok miatt.
Hát igen árvaházi gyereknek már csak ez adatott meg. A szülinapomról mindenki minden évben elfeledkezik kivéve Ninát. Azt sem tudom megmondani, hogy mikor kaptam utoljára ajándékot. Talán mikor még a szüleim éltek. Vicces mivel én soha nem vártam a szülinapomat úgy mint a többi gyerek, nekem az is ugyan olyan átlagos nap volt mint a többi. Lehet ha lenne családom akkor ez a véleményem más lenne.
Akaratom ellenére is Karenre és Jackre néztem mikor a család szó átfutott az agyamon. Elméletileg nekem mostantól ők a családom. Miért nem tudok neki örülni? Hisz mindig azt akartam, hogy valaki vigyen el ebből az átkozott helyből, most azonban legszívesebben megfordulnék és vissza rohannék a húgomhoz. Fura, hogy még csak nem is ismerem Őket rendesen, de máris utálom mindkettőjüket.
- Akkor indulhatunk is. - csapta össze a kezét Karen majd egy fehér színű Ronge Roverre bökött. Hát valakiknek jól megy a sorsuk. Mit vártam hisz dől a lóvé ha a pop iparban vannak.
Felsóhajtottam majd úgy indultam meg az autó felé. Addigra Ők már beszálltak én pedig bemásztam a hátsó ülésre. Jack beindította a motort majd lassan elindult az épület előtt. Utoljára vissza pillantottam a rozoga házra miközben a szívem majd meghasadt miközben a húgomra gondoltam aki most a szobájában sirathat.
Fejemet a hideg üvegnek támasztottam miközben elől a drága gyámjaim boldogan csacsogtak minden féléről. Nem figyeltem rájuk. Egy cseppet sem érdekelt a munkájuk vagy az, hogy milyen aranyosak a gyerekeik akikkel én is biztos nagyon jól ki fogok jönni.
Wolverhamton feliratú táblát lassan magunk után hagytuk és akkor is tudatosult bennem, hogy nincs menekvés. Tényleg megtörtént ez az egész. Londonba fogok lakni a rokonaimmal. És még csak nem is örülök neki.
§§§
Bő három órás kocsikázás után Jack megállt egy ház előtt. Nem ilyen egyszerű házra számítottam. Azt hittem, hogy valami villába laknak vagy valami. Ehhez képest ugyan olyan volt mint a többi normális szomszédos ház. Talán nem szeretik felesleges cuccokba verni a pénzt.
- Gyere csak. - nyitotta ki az ajtót Karen majd megfogta a hátizsákomat. Valahogy nem sok kedvem volt kiszállni az autóból. - Nem kell félned, hisz ez mostmár a Te házad is. - tette még hozzá mosolyogva, Jack pedig kacsintott egyet vigyorogva. Ez nem az én házam. Mellesleg utálom ha valaki ízetlenkedik. Nem kell játszani az eszüket meg jó pofizni.
Szótlanul követtek őket a kerten át. A füvön és a virágon kívül volt egy focizáshoz való kapu meg különféle labdák. Látszik, hogy gyerekek is élnek itt. Ennek most örülnöm kéne? De legalább szeretnek focizni...vagyis a kinézet arra utal. Amúgy tök ciki, hogy most látom először az unokatestvéreimet. Az pedig még viccesebb, hogy ma délelőtt hallottam először a létezésükről.
Karen kinyitotta a hátsó ajtót majd szó szerint benyomott maga előtt és így rögtön a konyhában találtam magam.
- Érezd otthon magad. - veregette meg Jack a hátam én pedig idegesen szorítottam a hátizsákom pántját. Rettentően kényelmetlenül éreztem magam. Mégis, hogy érezzem magam itt otthon, hisz semmit nem tudok, hogy hol van.
- Ülj le, mindját készítek neked valami vacsorát. - nyomott le egy székre Karen és tovább sürgött forgott a konyhában. Eszméletlen, hogy nem bír megállni egy helyben. Tiszta energia bomba.
- Nem vagyok éhes. - vágtam rá gondolkodás nélkül, de Ő küldött felém egy szúrós pillantást. Ha azt hiszi, hogy egy csúnya nézéstől megijedek akkor téved. Túl sok mindenen mentem már keresztül.
- Ezt meg sem hallottam. Amúgy is a fiúk is mindjárt haza érnek és éhesek lesznek. - magyarázta jókedvűen. Szóval nincsenek otthon. Akkor ezért volt ilyen fura ez a nagy csend.
Tehetetlenségemben az ujjaimmal kezdtem el játszani mikor ismét nyitódott az ajtó és olyan volt minta kitört volna a harmadik világháború. Négy fiú lépett be és mind a négyen egyszerre beszéltek, egymás szavába vágva.
- Anya, Louis nem vitt el fagyizni. - lépett Karen elő a szőke hajú srác miközben a hasát simogatta. -Mikor lesz vacsi?
- Harry direkt nekem dobta a labdát. - csatlakozott be a beszélgetésbe a fekete hajú srác is, Karen pedig csak bólogatott közben pedig sajnálkozva felém pislogott. Nekem ez csak jó, hogy nem vettek észre. Egy perce sem ismerem őket, de máris az őrületbe kergettek. Komolyan ilyen anyámasszony katonái? Jesszus mi van akkor ha megrúgta labdával? Porcelánból van vagy mi? És ha nem kapott fagyit akkor mi van? Éhen halt? Nem! Akkor meg ne hisztizzen.
- Fiúk nem tűnt fel, hogy vendégünk van? - csapott szét köztük Jack mire a négy fiú rögtön befogta és az apjuk felé fordult. Ezzel csak  az volt a gond, hogy Jack pontosan mellettem állt így a srácok engem is észrevettek. - Ő itt Liam az unokatestvéretek aki mostantól velünk fog élni! - magyarázta mire a fiúk csak komoran hallgattak. Fogalmam sincs, hogy ilyenkor mit kéne csinálnom. Végül a feszült csendet a göndörke törte meg ugyanis mosolyogva elém lépett és a kezét nyújtotta.
- Harry vagyok és én vagyok a család szeme fénye mivel én vagyok a legfiatalabb. - magyarázta mire erőltettem rá egy fancsali mosolyt és úgy ráztam meg a kezét. - Üdv a családban! - veregette meg a hátam majd leült mellém és bátyjai felé pislogott. Azonban ők még mindig ugyan olyan bambán álltak mint eddig. Karennak úgy látszik nem tetszett ez a viselkedésük mivel az egyiküket megbökte aki szem forgatva elém állt.
- Louis. És jó ha tudod, hogy itt én parancsolok mivel rangidős vagyok. -mondta bunkón. Oké már most nem bírom a pofáját. Ha így folytatja egyszer még nagyon csúnyán megjárja. Utálom ha úgy ítélkeznek felettem, hogy még csak nem is ismernek.
- Szia én Zayn vagyok Ő pedig az ikertesóm Niall. - bökött a mellette álló szőkeségre akinek az arca tiszta csoki volt a sütitől. Összehúzott szemöldökkel vizsltattam a két srácot. Ezek aztán már hogyan lehetnek ikrek? Hisz még csak nem is hasonlítanak. Zayn fekete hajú, barna szemű míg Niall szőke hajú és kék szemű. Egymás ellentétei.
- Ikrek? Ez komoly, hisz nem is hasonlítotok. - csóváltam meg a fejem elképedve.
- Tudjuk. Zayn egy percel idősebb Tőlem szóval ettől egy kicsit el van szálva magától. De amúgy vannak olyan dolgok amikben hasonlítunk. - magyarázta egyszerűen Niall. Milyen kemény már. Ikrek és még csak nem is hasonlítanak. Mondjuk nekem semmi pénzért nem kéne ikertestvér.
- Kérdezhetek valamit? - fordult felém Harry bólintottam egyet. Tiszta olyan volt mint Nina ráadásul szerintem korilag is egykorúak lehetnek. - Te komolyan egy árvaházban éltél és tényleg az unokatesónk vagy?
Fogalmam sincs, hogy most erre mit mondjak. Ezek szerint nem csak nekem új, hogy kaptam négy unokatestvért akikről még nem tudok véleményt nyilvánítani. Mondjuk Louisról igen. Az asztal legsarkában ült összekulcsolt kezekkel és gyilkos pillantásokat küld felém. Komolyan mondom, hogy neki ugrok.
- Vacsora! - kiáltotta el magát Karen mire mindenki az asztalhoz rohant. Tiszta olyan volt mintha nem akarná, hogy válaszoljak.

Fura egy család az már biztos...

02

Sziasztok. Elég hamar meghoztam a kövi részt nem gondoljátok? Szerintem szuper vagyok :D de nem tehetek róla most tele vagyok ihlettel xD

Lesápadtam miközben az igazgatónő feketén fénylő szemeibe néztem. Ezt az egészet csak képzelem. Igen biztos csak álmodok. Tegnap éjjel nem szöktem ki és még csak el sem kaptak a rendőrök és nem jött el értem az igazgatónő. Most is csak képzelem, hogy az irodájában ülök és épp arról beszél, hogy elküld az árvaházból az eddig nem létező nagynénémékhez és a húgom meg itt marad. Ez az egész nem történhet meg.
Kizárt dolog, hogy én itt hagyjam Ninát. Rajtam kívül nincs senkije! A világban már csak rám számíthat hisz a szüleit még csak nem is ismerte mivel kisbaba volt mikor meghaltak. Örök életben mellett voltam és bármiben számíthatott rám. Hisz még csak tizenegy éves, nem hagyhatom csak úgy itt.
- Nem hagyom egyedül a húgomat! - válaszoltam fagyosan majd felhúztam az orromat. Ha annyira el akarnak innen küldeni akkor a húgomnak is velem kell jönnie. Nélküle én sem megyek sehova.
Mrs.White szájára gúnyos mosoly terült szét amitől megborzongtam. Tudtam imádja ha szenvedni lát egy gyereket. Neki az öröm ha sírni lát egy kisgyereket. Ezért is utál engem mivel én soha nem adtam meg neki ezt az örömöt. Soha nem látott még sírni úgy ahogy senki sem. Pedig rengetegszer törtem össze, de olyankor egy kis magány után újra felálltam és éltem tovább az életemet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy összetörjek a húgom miatt. Ő így is eleget szenvedett már helyettem is.
- Attól tartok, hogy márpedig igen. - kezeim ökölbe szorultak ezért inkább elkezdtem a farmeromat gyűrni. Legszívesebben rávetettem volna magam és letöröltem volna a képéről azt a diadalittas mosolyt. Élvezi a szenvedésemet.
- Ninának már csak én vagyok. Egyébként is a nagynénéméknek illő lenne Őt is örökbe fogadniuk mivel a rokonuk. - erőszakoskodtam és össze kulcsoltam a kezeimet a mellem alatt majd vissza huppantam a székbe. Reméltem, hogy ez az érvelésem már jó. Ugyanis ha azt vesszük igazam van. Nina is ugyan úgy a rokonuk mint én és ez az egész így logikus.
- Nos Tomlinsonék nem tartanak igényt a húgodra. Így is órák hosszába telt míg rá tudtam Őket beszélni, hogy téged fogadjanak örökbe. - még a vér is megfagyott az ereimben. Igény? Mi a húgom valami ócska tárgy? És miért kellett őket rábeszélni erre az egészre? Á szóval itt van a kutya elásva, hogy én csak teher leszek a vállukon ugyanis ha úgy lenne nem is kellenék nekik. Mit is gondoltam, hisz ha annyira kellettünk volna nekik akkor mikor a szüleink meghaltak már akkor magukhoz vehettek volna. De nem ők engedték, hogy ide bedugjanak. Még nem is ismerem Őket, de már most utálom az egész családot. - Tudod rendkívül befolyásos emberek. Karen dalszövegíró míg Jack zeneszerző. - most ennek örülnöm kéne? Az anyám is énekes nő volt és minden hétvégén kisebb klubokban lépett fel. Emlékszek az első szülinapomra gitárt kaptam a születésnapomra aminek rögtön elszakítottam a húrját. Gyönyörű hangja volt, imádtam őt hallgatni ugyanis mindig dúdolgatott ha valamit csinált. Az apámmal is így ismerkedtek meg mivel Ő meg filmrendező és az egyik forgatáson az anyámat kérték fel, hogy énekelje fel egy rajzfilm főcímdalát.
- Nem megyek sehova! - vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Sajnálom, de ebben nem Te döntesz. - korholt le pont akkor mikor megszólalt a telefonja. Alig volt a kagyló pár másodpercig a fülénél majd le is rakta és lassan felállt a székéből. - Most pedig viselkedj normálisan ugyanis megérkeztek érted. - nézett rám és kinyitotta az ajtót majd egy házaspár lépett be rajta.
Eszem ágában sem volt felállni. Egy szempillantással végig mértem őket majd gyorsan előre kaptam a fejem és úgy duzzogtam tovább. Ezek engem nem visznek el innen! Nincs az a pénz, hogy én itt hagyjam Ninát.
- Ő lenne az? - kérdezte a nő és gondolom felém bökött, de tüntetőleg még mindig nem néztem rá. Pedig eléggé kedves hangja volt pont mint az anyámnak. Várjunk csak. Hisz Karen anya nővére lehet. Hát persze. Csak az a gond, hogy már nem emlékszek rá.
- Igen Ő Liam James Payne, de gondolom nem kell bemutatni. - válaszolta Mrs.White majd mind a hárman elém álltak. Inkább elkezdtem a cipőmet kémlelni.
- Szóval a nővérem betartotta a szavát és Liamnek nevezett el. - kuncogott fel Karen. Remélem most nem kezd el beszélni az anyámról. Ha azt hiszi, hogyha azzal meggyőz akkor téved. A szüleimet senki nem tudja helyettesíteni Ők pedig pláne nem. Nem érdekel ha Ő az anyám nővére, semmi nem érdekel csak a húgom akitől el akarnak választani. Ez pedig számomra megbocsájthatatlan. - Tudod egész kicsit korában megfogatta, hogyha egyszer lesz fia így fogja Őt elnevezni. - folytatta tovább, de engem még mindig nem érdekelt. Hú most ugorjak a nyakába vagy mi a szösz?
- Nem akarok senkit se sürgetni, de jó lenne ha indulhatnánk ugyanis még haza is kell mennünk és innen London három óra autóval. - Jack az órájára mutogatott és úgy sürgetett. London? Ugye ez csak valami vicc? Wolverhamton onnan három óra autóval! - Hozd a cuccaidat és induljunk.
- És mi lesz a húgommal? - szólaltam meg mire azok ketten összenéztek és lesajnálóan néztek vissza rám. Sejtem a válaszukat.
- Nézd Liam az a baj, hogy mi nem terveztünk több gyereket, tégedet is csak azért veszünk magunkhoz mivel az utcára kerülnél és a rendőrúr szerint családra van szükséged akikre számíthatsz. És akkor talán megtudjuk akadályozni, hogy tovább romoljon a magaviseleted. Tizennégy évesen túl sok mindent kipróbáltál már amit még idejében kell megfékezni. - guggolt le elém miközben én falfehéren bámultam az arcát. Család? Nekem Nina a családom. Ha tőle elválasztanak akkor az életem tönkre megy.  - Elhiszem, hogy fáj itt hagynod Antoninát, de akár mikor meglátogathatod. Ráadásul most már ott lesznek az unokatestvéreid is. - mosolygott rám kedvesen mire én felhorkantottam. De jó megismerkedhetek az unokatesóimmal is csak menjek el velük. Egyáltalán be fogja tartani a szavát és meglátogathatom a húgomat? - De most már tényleg ideje indulnunk. - nem válaszoltam semmit csak bólintottam egyet és elhagytam a helységet.
Torkomba gombóc nőtt miközben a szobám felé igyekeztem közben pedig azon törtem az agyam, hogy mit fog szólni a húgom ehhez az egészhez. Most bántam meg azt amit eddig elkövettem. Hallgatnom kellett volna Dylenre és a többi árvaházi gyerekre akik szerint túl messzire mentem már. Igazuk volt, magamnak kerestem a baj és most muszáj viselnem a következményeit.
A szobámba érve megfogtam a hátizsákomat majd ami volt kevés ruhám az összeset bele nyomtam végül pedig elemeltem az éjjeliszekrényemen lévő képet ahol egy közös családi kép volt a szüleimmel. Igaz én és Nina is elég kicsit voltunk, de a lényeg az volt, hogy együtt voltunk. Ami soha többé nem fog megtörténni.
Mikor kész lettem a nagy pakolással becsuktam magam után az ajtót és elindultam a folyosó legvégében ahol a húgom szobája volt. Kopogtam egyet, de mivel nem jött válasz benyitottam. Nina az ablakpárkányon ült arcáról pedig patakokban folytak le a könnyek. Gondolkodás nélkül oda siettem majd jó szorosan magamhoz húztam és csak öleltem úgy mintha soha nem akarnám elengedni.
- Jól jegyezd meg Nina, soha ne sírj utánam ugyanis felesleges. - nem bírtam megállni én is sírva fakadtam. Annyira igazságtalan az élet. - Amint betöltöm a tizennyolcat én leszek a gyámod és elviszleg innen.
- Ígéred? - pillantott fel rám vörösre sírt szemekkel. - Ugye minden héten meglátogatsz és soha nem felejtesz el?
- Hogyan felejtenélek már el? Hisz Te vagy a mindenem. Minden hétvégén itt leszek. - kócoltam össze a haját mire Ő végre elmosolyodott. - Ne keveredj bajba és fogadj szót a nevelőknek, oké? Engem pedig ne sajnálj megleszek valahogy.
- Rettentően hiányozni fogsz Liam. - ölelt meg ismét én pedig a hátát simogattam.
- Te is nekem, csak ne sírj már. - húzódtam el Tőle mire bólintott egy nagyot. - De most már mennem kell. - simítottam meg az arcát végül pedig egy nagy puszit nyomtam rá és úgy indultam ki a szobájából.

Azonban mikor becsukódott utánam az ajtó letöröltem a könnyeimet. Csak töltsem be a tizennyolcat rögtön magamhoz veszem és új életet kezdünk ketten. De addig valahogy túl is kell élni az új családomnál...

01

Itt is az első rész :) Remélem elnyeri a tetszéseteket ugyanis próbáltam valami újat kihozni. Először is ebbe a történetben Louis, Zayn, Niall és Harry testvérek lesznek és nem lesznek sztárok. Másodszor a fejlécet ne nagyon nézzétek ugyanis tök béna. Szóval ha valakinek lenne kedve fejlécet csinálni nekem azt szívesen fogadom. Sőt még novellát is írok neki ha csinál nekem vagyis az oldalnak fejlécet :D Óh és kövessetek bloglovinon.

A tömeg egyszerre kezdett el tolongani és mindenki a lehető leggyorsabban szeretett volna lelépni a bárból. Szinte tömeghisztit váltott ki a rendőrök felbukkanása.
Megkövülten álltam az egyik eldugott asztal mellett és közben azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék észrevétlenül lelépni. Nem lenne jó ha elkapnának ugyanis tizennégy évesen nekem nem szabadna itt lennem ráadásul úgy, hogy senki még csak nem is tud róla.
- Liam gyere már! - kiáltott rám Dylan miközben a vészkijárat feliratú ajtó mellett állt. Bólintottam egyet majd amilyen gyorsan csak tudtam elindultam haverom felé. Eléggé nehéz feladatnak bizonyult mivel egy csomó emberen kellett keresztül mennem. De szerencsére sikerült.
Gyorsítottam a lépteimen, szinte már rohantam és végre elértem az ajtót. Ezt nem hiszem el megúsztam! És senki nem fog rájönni, hogy megint kiszöktem abból a koszfészekből.
Arcomra egy széles vigyor kúszott és úgy nyitottam ki az ajtót. Annyira jó kedvem lett, hogy észre sem vettem azt, hogy egyenesen belefutok valakinek a kezébe. Hatalmasokat pislogva néztem fel az elkapóm arcára. Remek, egyenesen egy rendőr karjaiba szaladtam.
Próbáltam kikapni a csuklómat a szorításából, de túl erős volt hozzám. Kicsit sem kedvesen kezdett el maga után húzni egyenesen egy rendőrautó felé. Gyomrom görcsbe rándult ahogy szó nélkül benyomtak a hátsó ülésre Dylan és egy ismeretlen srác mellé. Egyikünk sem mert semmit se szólni mivel tudtuk most tényleg nagy bajban vagyunk. Dylan nem is annyira mint én.
§§§
- Kiskorú vagy és a vér eredményeidben kokaint találtak. - olvasta fel a papírjaiból a szöveget a rendőr aki behozott, miközben én szótlanul figyeltem. De én nem is drogoztam ma éjjel. - Édes fiam tudod Te, hogy mekkora bajban vagy? - pillantott fel rám én meg csak nyeltem egyet. Ha nem mondja nem tudom. Talán nem volt jó ötlet tizennégy évesen ilyen dolgokat kipróbálni. - Jelen esetben a szüleidet kellene felhívnom, de a Te esetedben más a helyzet ugyanis egy árvaházban élsz már évek óta. Szóval most az igazgatónőt tudatom. - szemeim kikerekedtek mikor az utolsó mondat elhagyta a száját. Jaj csak Őt ne.
- Könyörgöm csak Mrs. Whiteot ne hívja. - szólaltam meg. Ennél rosszabb dolog nem is történhetne. Mrs. White maga az ördög. Utálja a gyerekeket és az árvaházat is. Mondjuk azt a helyet ki nem utálja?
Én már több mint tíz éve ott élek, ugyanis a szüleim három éves koromban autóbalesetben meghaltak a családból pedig senki nem akart engem és a húgomat ,Ninát befogadni. Ezért a gyámhatóság bepasszolt egy wolverhamtoni árvaházba. Abból is legrosszabba. Itt olyan szabályok vannak, hogy a legtöbben közületek már rég kiugrott volna az ablakon. Én is sokszor szökésen törtem a fejem, csak akkor ránéztem a szerencsétlen húgomra aki csak rám számíthat. Ninának én vagyok a mindene és én mindentől megvédem. Minden balhét magamra vállalok csak, hogy neki ne kelljen szenvednie.
- Erre akkor kellett volna gondolnod mikor kiszöktél és egy nagykorúaknak való bárba mentél drogozni. - korholt le kicsit sem kedvesen és már nyúlt is a telefon után.
Nyakamat behúzva vártam a legrosszabbat. Ráadásul ha megtudnák, hogy nem a ma este volt a legelső, hogy kiszöktem.
Ugrottam egyet mikor kicsapódott az ajtó és megjelent előttem teljes életnagyságban Mrs.White. Fekete szemei szikrákat szórtak ráadásul már a pillantásával ölni tudott volna. Engem így is utál akkor ez után mi lesz? Megint bezár a szobámba és napokig nem ad enni? Már ilyen is megtörtént amikor nem voltam hajlandó segíteni az ebédnél.
A rendőr gyorsan felvázolta a történteket majd mikor a monológja végére ért az ősz hajú nő komoran felém fordult. Lesütöttem a szemeimet és vártam.
- Payne most azonnal vissza megyünk az árvaházba reggel pedig megtudod a büntetésed. Most azonban hagyja magunkra a rendőrúrral. - reggel megtudom a büntetésem? Ajaj azt hiszem most már félnem kell. Ráadásul miről akarnak ezek ketten nélkülem beszélni? Jó megbántam a tetteimet most jó? Azt úgysem fogom megígérni, hogy megjavulok mivel ilyen helyzetben senki nem tudna megjavulni. Hisz a körülöttem lévő gyerekek mind rendszeresen cigiznek. Persze, hogy tőlem is elvárják, hogy azt csináljam.
Az út eléggé feszült volt mikor pedig megérkeztünk az ódon épülethez és az igazgatónő szó nélkül a szobámba parancsolt. Csodálom, hogy nem zárta be rám az ajtót. A rossz magaviseletem miatt nekem nincs szobatársam se.
Leültem az ágyamra majd magam elé bámultam. Valahogy nem voltam álmos ugyanis a reggel miatt aggódtam. Ki tudja, hogy mi lesz a büntetésem. Egy sóhaj hagyta el a számat mikor nyitódott az ajtó és a húgom lépkedett felém. Arcomra varázsoltam egy kedves mosolyt Ő pedig rögtön hozzám rohant és a nyakamba vetette magát és halkan szipogott.
- Ugye nem igazak azok a pletykák, hogy ma kiszöktél és elkaptak? - kérdezte csendesen miközben elhúzódott tőlem. Barna szemei könnyázattak voltak és általában mosolygós arca most tele volt fájdalommal. Ezt megint jól megcsináltam. Csalódást okoztam annak a személynek akit a világon a legjobban szeretek és annak aki törődik velem.
- De igaz. - bólintottam. Minek hazudjak? Úgyis holnap reggelre megtudja. - És Mrs.White jött el értem. Reggel fogom megtudni a büntetésem.
- Miért kellett kiszöknöd? - kérdezte Nina értetlenül. Én csak vállat vontam és letöröltem arcáról a könnycseppeket. - Nem akarom, hogy valami bajod legyen. - csóválta a fejét hevesen. Hangosan elnevettem magam. Fura ugyanis én csak úgy vonzom a bajt.
- Nem lesz semmi bajom, ígérem. - nyugtattam meg húgomat és próbáltam hihetően mondani. Így is annyit idegeskedik már miattam. - Most pedig menj aludni. - böktem az ajtóm felé Ő pedig szó nélkül követte a parancsomat.
Mikor becsukódott utána az ajtó ruhástul szétterültem az ágyamon én a fehér falat kezdtem el bámulni. Mennyivel könnyebb lenne ha lennének szüleim. Akkor nem kéne állandóan idegeskednem a húgom miatt. Nem kéne példát mutatnom neki. Normális gyerekkorom lenne. Ninának én vagyok a családja mégis mindig csalódik bennem. Ha ő nem lenne akkor már én sem lennék itt. Csak miatta szenvedek ezen az ostoba helyen. Miatta tűröm azt a sok szemétséget el nap mint nap a nevelőktől. Nekem Ő a családom és az egyetlen aki szeret.
§§§
- Payne kelj fel az igazgató nő vár! - valaki lehúzta rólam a takarót,de mikorra kinyitottam a szemeimet már csak egy ajtócsapódást hallottam. Ásítva felültem az ágyamon, nyújtózkodtam egyet és kiszálltam onnan. Még mindig a tegnap esti ruháim voltak rajtam amik bűzlöttek a cigifüsttől. Nagyon átvetkőzni nem tudok ugyanis nincs valami sok ruhám. Általában más gyerek levett ruháit hordjuk ami itt normális. Hisz honnan lenne pénze az árvaháznak?
Mit nem adnék egyszer ha normálisan keltenének fel. Vagy ha a keresztnevemen szólítanának.
A folyosón egy csomó más gyerekbe ütköztem akik épp reggelizni indultak. Szemeimmel Ninát kerestem, de a húgomnak hűlt helye volt. Biztos még alszik. Jobb is, hogy nem lát mert akkor csak még idegesebb lenne, hogy mi lesz velem.
Az igazgató nő irodájához érve feszengve kopogtattam be, majd mikor meghallottam egy halk szabadot idegesen léptem be a szobába. Ide gyerek nem nagyon lehet be. Csak akkor mikor hozzák vagy mikor valakit örökbe fogadnak ami elég kevésszer van. Mivel ennek az árvaháznak elég rossz híre van szinte senki nem fogad örökbe innen gyereket. Amit én meg is értek.
- Ülj le. - mutatott az asztala előtt álló székre. Bólintottam egyet és leültem. - Nos a tegnapi tettednek eléggé súlyos következményei lesznek. - nyeltem egy nagyot. - Tudod az összes gyerek közül veled van itt a legtöbb probléma. A nevelő nőkkel buta vagy úgy ahogy a gyerekekkel is. Vannak olyanok akik rettegnek tőled ugyanis nem egyszer megverted már Őket...
- Ez hazugság. Én csak megvédtem magam ugyanis Ők voltak azok akik nekem támadtak! - emeltem fel a hangomat. Tényleg nem egyszer volt már verekedés, de mindig engem akartak elkapni mivel nem vagyok olyan erős. Amúgy is milyen szöveg már az, hogy velem van a legtöbb probléma? Én csak nem hagyok magamból hülyét csinálni.
- Nem érdekelnek a kifogásaid ugyanis az iskolából is kicsaptak. Még szerencse, hogy pont a ballagás előtt egy nappal így a középiskolát tiszta lappal kezdheted pár napon belül. - a székében hátra dőlt és úgy folytatta tovább. - De ez még mind semmi amit tegnap tudtam meg. A rendőrúr szerint rendszeresen kiszöktél innen és felnőttekkel cigiztél meg alkoholt fogyasztottál, ráadásul már a drogot is kipróbáltad. - nyeltem egyet és elhúztam a számat ugyanis még mindig nem fejezte be. - Ezek a dolgok nagyon súlyos cselekmények, ezért is döntöttem úgy, hogy elküldelek innen. Egy ilyen gyerekre nincs szükségem egy árvaházba.
- Micsoda? Az utcára akar küldeni? - pattantam fel a székből. Erre nem számítottam. Én még csak tizennégy éves vagyok! Mi lesz velem, hisz még nem is dolgozhatok. Éhen fogok halni. Mrs.White gúnyosan elmosolyodott.
- Azt nem tehetem meg mivel gyerek vagy. - csóválta meg a fejét. Megnyugodtam. Ha nem kerülök utcára, és elmehet innen akkor még meg is érte ez az egész. Végre leléphetek innen Ninával együtt és normális életünk lehet. - Azonban volt szerencsém beszélni a nagynénikéiddel Tomlinsonékkal ,és arra a megállapodásra jutottunk, hogy magukhoz vesznek és elmehetsz innen egyedül. - csapta össze a kezét jókedvűen. Van egy nagynéném? Én erről eddig miért nem tudtam. - Szóval pakolj össze mert már itt vannak.
- És mi lesz a húgommal? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel.

- Mi lenne vele? Itt marad! - elfehéredtem és az ájulás kerülgetett. Itt valami tévedés történt. Nekem nincs nagynéném aki a gyámom lesz és maradok itt Ninával együtt...

Visszatértem :)

Helló mindenki :D
Szerintem mindenki észre vette, hogy az elmúlt egy hónapban semmi új nem volt egyik blogomban sem. Nos ennek oka volt és most röviden vázolom is, hogy mi történt.
Az utóbbi pár hónapban eléggé kevés komit kaptam és az olvasóimat is elveszítettem. Pontosan ez az egész akkor kezdődött mikor a My Stepbrother is my love 2 publikáltam. Alig kaptam pár komit és az olvasóim száma is megcsappant. Nos akkor én ettől totál kikészültem, hogy vajon mit csinálok rosszul amiért nem kapok komit. Voltam olyan naiv és bemeséltem magamnak, hogy biztos azért mert már unjátok, hogy az összes törimben Liam a főszereplő. A MSIML2 úgy döntöttem befejezem és a ti kérésetekre bele kezdtem egy olyan töribe amiben Louis lett volna a főszereplő. Első résznél 10 komit kaptam a másodiknál már csak kettőt! Akkor gondolkoztam el, hogy vajon megint mit csesztem el. Hisz új töri ami izgalmas ráadásul nem Liames, de komik mégsem érkeznek. Feltettem a harmadik részt is és ahhoz is elég kevés komit kaptam. Akkor még bele sem gondoltam, hogy hol csesztem el. De így egy hónap szünet után már tudom.
Szóval nem raktam friss részt, de naponta feljártam az oldalra. A napi nézettség száma még mindig 200 látogató felett van. Ami azért nem egy kicsi szám. Ez alatt a hónap alatt állandóan jár az eszem, hogy mit csináljak az oldallal mivel bezárni semmi kép sem akartam. Ahhoz túl sok munkám van már itt :D
Különféle blogokat olvastam és akkor hirtelen megvilágosodtam. Egy író nem a komiktól sikeres író. Egy csomó olyan blog van ahol alig van 2- 3 komi az írónő mégis boldogan teszi fel a részeket. És tudjátok miért? Mert szeret írni és nem engedi befolyásolni magát.
Elég sajnos, de én engedtem. Nem kellett volna engednem, hogy a Ti döntésetek alapján vezessem a blogom. Így vissza gondolva nem is értem, hogy voltam képes bele kezdeni egy olyan blogba ahol Louis a főszereplő. Ő nem az én stílusom, én Liames vagyok és egész addig míg Directioner vagyok addig Tőlem csak Liames blogokat fogtok olvasni. Naponta hoztam a részeket, de nektek az sem volt elég jó. Kérdem én hányan hozzátok közületek naponta a friss részt? Szerintem senki. Én mégis a kedvetekbe akartam járni és naponta görcsöltem, hogy tudjak friss részt hozni. És mi volt a hála? Komiztatok a munkámért cserébe? Nem!
Lehet most egy bunkó kis csitrinek tituláltok, de nem érdekel. Nem érdekel ha nem fogtok komizni én már pedig akkor is írni fogok!
Szóval hivatalosan újult erővel visszatértem :))) Az új törim pedig készülőben.