/ Ötödik rész /

Mivel az előző részhez jó sok komit kaptam, gondoltam ma is megleplek titeket egy friss résszel :D igaz ez olyan kis nyugodt töri, de igérem a következő megint izgi lesz ;) komizni még mindig érrrr

/ 2011. 9. 1 /

/ Liam Payne /

- Szerinted menni fog? - ül le mellém Zayn, miközben én kifáradva vetem le magam a betonra és egy kendővel elkezdem törölgetni a koszos kezem. Izzadok és totál ki vagyok fáradva, ugyanis kora reggel óta a Malik család elhagyatott garázsában nyomulok és azon fáradozok, hogy tudjam beinditani az öreg Malik papa régi Mustangját. A vén tragacs pár éve felmondta a szolgálatot és azóta ebben a dohos garázsban rozsdásodott. A legrosszabb pedig az, hogy még csak Zayn sem tudott ennek a csoda járgánynak a létezéséről. Puszta véletlen volt, hogy tegnap ráakadtunk. Ugyanis Zayn anyukája épp nagytakaritást végzett a házukba és az összes fölös kacatot egy dobozba rakta, majd megkérte a fiát, hogy vigye már ki a garázsba amit már úgy sem használnak. És mivel én olyan jó barát vagyok természetesen segitettem Z-nek. Igy történt az, hogy kikötöttünk a garázsba ahol ott lapult letakarva a nem használt Mustang. Kétség sem fért bele, hogy mi lesz a kocsi jövője. Rögtön megegyeztünk, hogy helyre pofozzuk akár mibe is fog kerülni.
Hajnali öt órakor keltem és az első utam rögtön ide vezetett. Z már itt volt és nagyban porolta le a járgányt. Én pedig mint egy tapasztalt autószerelő, neki kezdtem a motor megjavitásának. Először azt hittem, hogy könnyű dolgom lesz. De mikor elfojt az olaj és a gyertyák is kiégtek, rájöttem, hogy tévedtem. De nem adtam fel, ugyanis az nem én lennék. Pláne nem akkor ha autóról beszélünk. Nekem a motorok és az autók, na meg a versenyzés az életem. Ha tehetném egész nap csak száguldoznák. Az én életem a sebesség, én erre születtem.
Azonban a családomnak ez az ötlet nem tetszik. Sőt az apám előtt még csak ki sem szabad ejtenem azt, hogy autóversenyző szeretnék lenni. A szemében én mérnök vagyok aki majd átveszi a helyét a hivatalban. Szörnyű egy élet elé nézek. El sem tudom magam képzelni mérnökként. Néha bele szokom magam képzelni az apám életébe. Öltöny, aktatáska, időhiány. Ez az Ő élete, vagyis a szöges ellentétem. A ruháim nagy része lyukas. Mindenhonnan elkések és rendetlen vagyok. Az egészben pedig az a legviccesebb, hogy gazdag vagyok és előre meg van irva a jövőm. Csak azért mert Payne vagyok. A nevem miatt kényszeritenek bele olyanba amit nem is akarok. És ha nem csinálom azt amit kell, az apám még képes lenne kitagadni. Nem normális egy család vagyunk az már biztos. Persze a szüleim mindenben tökéletesek akarna lenni. Kérlek, mégis miben tökéletesek? Abban, hogy nem tudtak csinálni még egy gyereket, ezért kénytelenek voltak örökbe fogadni Zorát?
Félre értés ne essék, imádom a kishúgomat és ez igy van jól. Számomra olyan mintha az igazi testvérem lenne, mert az is - átvitt értelembe. A családhoz tartozik és úgy is viselkednek vele. Benne van a végrendeletbe meg minden.
 Én csak egyszerűen az apámat nem értem. Ő parancsolgat nekem, meg mondja azt, hogy muszáj tökéletesnek lennem, mikor Ő sem az. Nagyon nem az. Miatta kell állandóan titkolóznom. Ha megtudná, hogy a szabadidőmben a város melletti elhagyatott bánya telepen versenyzek rozoga kocsikkal és motorokkal a haverjaimmal, szerintem Zora helyett én lennék az új árva a családban. Hatalmas botrány lenne ha ezt megtudná, vagy pedig az, hogy nem akarok egyetemre menni. Inkább nyitnék Z-vel egy autókereskedést. Nappal autókat javitanék, éjszaka pedig versenyeznék hatalmas tétekkel. Szép álmok. De ez soha nem fog megtörténni a való életben. Én épitész mérnök leszek és ostoba házakat fog kellenem tervezni, miközben unalmas emberekkel fogok tárgyalni.
Ez az én jövőm. A kibaszott unalmas jövőm, amiben már harminc éves koromba őszülni fogok és sörhasam lesz, fánkot fogok minden reggel zabálni, miközben titkárnők fognak utánam futkosni, majd mikor késő délután haza érek és le fogok akarni pihenni, nem fog megtörténni ugyanis öt kölyök fog orditani, miközben az unalmas - szintén mérnöki egyetemet végző - feleségem hozzám sem fog szólni, ugyanis a magazinjával lesz elfoglalva.
Szörnyű jövő elé akar engem vetni az apám. Én nem akarok igy élni. Azt akarom, hogy az életem izgalmas legyen és minden nap történjen valamilyen hihetetlen dolog amire majd jó lesz egyszer visszaemlékezni.
- Mindjárt meglátjuk - állok fel a betonról miközben a kezembe tartott kendőt hanyagul a farmerom hátulján lévő zsebbe nyomom, és úgy indulok el a volán felé. Beülök a szűk ülésre, de az ajtót nyitva hagyom, mire pár másodperc múlva Zayn könyököl és onnan néz be rám.
A kulcsot elforditom a motor pedig felbőg, de nem úgy ahogy én szeretném. Beharapom az alsó ajkam, majd egy kis gázt adok. A lábammal elkezdek a pedállal játszani és ezentúl az autó úgy szól mint egy versenyautó. Z szemei felragyognak és hatalmasat kurjant. Boldog amiért sikerült megszerelnünk a nagyapja régi Mustangját. Számára ez az örökség és minden áron ezzel akar mutatkozni. Amit meg is értek hiszen ez egy Mustang ami milliókba kerül.
- Menjünk vele egy kört. Sőt inkább hozzuk össze a bandát és szervezzünk egy spontán versenyt a bánya telepen. Dögös csajok, pia a tét pedig mondjuk...- kezd el tervezgetni Z, de én elforditom a kulcsot az autó pedig megáll. Tekintetem az égre vonul ahol a Nap már levonulóban van. Vagyis azt jelenti, hogy az apám bármelyik percben haza térhet vacsorázni. Számára szent dolog a családi vacsora ahol mindenkinek ott kell lennie. És mivel nem szeretném megint a bunkó képét nézni, jobb lesz ha haza megyek.
- Most nem lehet. Haza kell mennem - húzom el a számat és szállok ki az autóból majd csukom be az ajtót.
- Ne csináld már. Tiéd lenne az első kör - mondja és rám kacsint. Ismét az autóra nézek sóvárogva. Tuti, hogy ezzel a szépséggel rögtön nyernék az - az érzés pedig elképesztő. De ha most rábólintok akkor megint hazudnom kell a szüleimnek, hogy hova megyek az éjjel. Mert az igazat nem mondhatom el.
- Oké - pacsizok le vele vigyorogva, majd lehajolok a deszkámért és elhagyom a koszos garázst. Mikor kiérek a nyilt útra a gördeszkámat ledobom az útra én pedig ráugrok, majd meglököm magam és elindulok haza fele.
Mikor bekanyarodok az utcánkba a neonok akkor nyitódnak fel én pedig sietősebbre fogom a dolgok. A házunk előtt megállok, majd lehajolok a deszkámért és elindulok befele. A kert ki van halva, viszont bent szinte az összes ablak világit. A deszkámat ledobom a lépcső elé majd kettesével szedem a lépcsőfokokat és jelzés nélkül nyitok be a bejárati ajtón. Halk beszélgetés hallatszik a konyha felől ami azt jelenti, hogy a család nagy része ott van. És mindjárt én is csatlakozok közéjük, pedig nem akarok. De nincs mit tenni.
Mély levegőt veszek, majd elindulok és ahogy tippeltem mindenki az asztalnál ül. Zora melletti hely üres, ugyanis az - az enyém. Örülnék neki ha most láthatatlan lennék, ugyanis nem birom mikor az apám ilyen tekintettel áld meg.
- Milyen napod volt? - simogatja meg anya a fejem miközben egy tányért tesz le elém. Csak megbillentem a fejem, ugyanis nem merek felnézni a tányéromból. Érzem Zo gyanakvó nézését, majd hirtelen megakad a szemem a karomon lévő olaj folton. Basszus nem mostam le magam rendesen. Gyorsan lekapom a bal kezem az asztalról nehogy véletlenül apa észre vegye. Megbizok a húgomban szóval tudom, hogy nem most fog kérdezősködni. Viszont amint kettesben leszünk előkap és faggatni fog. De belőlem nem húz ki semmit. Imádom Zot és megbizok benne, de ezt nem értené meg. Soha nem fogja tudni felfogni, hogy mit jelent számomra az autó és a versenyzés.
- Már megint annál a Malik gyereknél voltál igaz? Ezerszer elmondta, hogy nem szeretem ha vele mutatkozol. Mindenki tudja a városban, hogy Izraelből menekültek ide és félig muszlimok. Az apja még igy is mindig bujkál, az anyja pedig alig birja eltartani a négy gyerekét - a kezemben tartott villát jobban megszoritom, az ajkamat pedig beharapom, nehogy véletlenül vissza merjek szólni a drága apámnak. Számára Zayn soha nem felelt meg ugyanis minden nem angol személyt utalt. És Zayn Malik határozottan nem volt igazi angol, hanem muszlim volt. De ez engem soha nem érdekelt. Z-nél jobb barátot nem is kivánhatnék magamnak. Arról pedig nem tehet, hogy az apjának bujkálni kell, úgy ahogy arról sem tehet, hogy az anyja szinte egész álló nap dolgozik, hogy tudja eltartani a gyerekeit. Jobb életük van mint nekem. Szeretetben élnek. És soha senki nem mondja meg neki, hogy mit csináljon. Azt csinál amit szeret. - Mellesleg remélem összepakoltál már. - teszi még hozzá és hirtelen még az étvágyam is elmegy.
Az egyetem! Francba, holnap kora reggel indulok Londonba ugyanis kezdődik a suli. Ahova én nagyon nem akarok menni.
- Hova kell neki összepakolni? Csak nem kirándulni megyünk? - kérdezi izgatottan a mellettem ülő Zo és hol rám néz, hol pedig apára. Az asztal másik végén ülő anya, pedig lesápad. Igen, a húgom nem tudja, hogy holnap elköltözök otthonról. Nem az én ötletem volt. Soha nem akartam Londonba járni egyetemre ugyanis onnan csak pár havonta tudok haza jönni. Én pedig szeretek otthon. Hisz itt van mindenem. A barátaim, a családom és Zora. Lehet tizenöt éves, de még mindig úgy érzem, hogy meg kell őt védenem a parasztoktól. A suliban sokan bántják mivel a városban tudják, hogy igazából árva gyerek és ezért sok diák ciki. És ha én most elmegyek Wolverhamptonból akkor nem lesz ki megvédje. Szenvedni fog az apánk hülyesége miatt.
- A bátyád holnap kezdi meg alakitani a jövőjét. - mondja büszkén apa mire én felhorkantok. Vagyis az Ő jövőjét kezdem el alakitani, ugyanis én nem akarok mérnök lenni és a hivatalban dolgozni, Londonba meg pláne nem akarok elköltözni. Az nem az én életem lesz, hanem az övé. Azt akarja, hogy önmagára hasonlitsak.
- Én ezt nem értem - mondja értetlenül Zo és segélykérően rám néz. Nem akarom neki elmondani az igazat. Képtelen vagyok neki elmondani. Én kértem meg anyát, hogy ne szóljon neki, mert tudtam, hogy össze fog törni lelkileg.
- Liam holnaptól a londoni épitész mérnöki egyetem egyik hallgatója lesz - a lány hirtelen elfehéredik, kezéből kiesik a villa, nem pislog és szerintem még levegőt sem vesz. Csak bámul az apánkra úgy mintha egy szellemmel szemezne. A franca! Nem igy kellett volna neki megtudja. Na, jó titkon abban reménykedtem, hogy valami történni fog holnapig és nem kell elmennem, neki pedig nem kell semmit mondanom.- Hát nem csodálatos? Végre önálló életet lesz. Új embereket fog megismerni, saját lakása lesz...
- De az. Elképesztően csodálatos - tér észhez a húgom, de nem néz rá senkire. A hangja halk és tele van csalódással. Meg akarom simitani a hátát és magamhoz akarom húzni, de mielőtt bármit tudnék csinálni, feláll az asztaltól. - Ha nem haragszotok meg én most felmegy a szobámba és lefekszem. - mondja halkan, de a nyakamat merem rá tenni, hogy sir. De nem látom az arcát mivel a szőke haja az arcába lóg. Sietős léptekkel hagyja el a konyhát, majd már csak azt hallom ahogy becsapja a szobája ajtaját.
Mérges vagyok az apámra és az anyámra is. Tudják jól, hogy nem akarom ezt az egészet. És most még Zorát is megbántották a hülyeségük miatt.
- Szemetek vagytok! - vágom le idegesen a villámat, majd mielőtt apa le tudna kiabálni amiért megint neveletlen voltam, követem a húgom példáját és elhagyom a konyhát. De nem a szobámba megyek.
Megállok Zo szobájának ajtaja előtt, majd lágyan kopogok, de mikor nem kapok választ benyitok. Az ágyán fekszik hason, miközben fejét a párnáiba fúrja. Egy kedves mosoly jelenik meg az arcomon és becsukom magam után az ajtót majd elindulok az ágya felé.
Igazából az egész házból legjobban az Ő szobáját szerettem mivel ez volt a leghangulatosabb és áradt innen a szeret. Talán lehet azért mert a falakat olyan képekkel rakta tele amik jó pillanatokat örökitette meg. Elég volt csak ránézni egy képre máris mosolyoghatnékom támadt kedvem.
Lassan elindulok a húgom ágya felé, majd mikor kellő közelségbe érek rögtön mellé mászok. Ezt mikor Zo megérzi, felkapja a fejét a párnák közül és szembe találom magam a kisirt szemeivel. A szivem hasad meg ahogy az arcát nézem. Kevésszer láttam Őt sirni, ugyanis utálom, ezért mindig arra törekszem, hogy ne sirjon.
- Miattam mész el igaz? - kérdezi zokogva, mire én kiseperem a hajszálait az arcából és megcsóválom a fejem miközben végig simitok a puha arcán. Mégis miért mennék el miatta? Hisz Ő itt az egyetlen akit tényleg szeretek. - Azért mert pár hónapja megláttak pucéran és Clairrel a farkadon röhögtünk igaz? Pedig csak hülyéskedtünk! Soha nem nevetnélek ki téged, hisz Te vagy ebben a házban a legfontosabb a számomra. Jobban szeretlek mint anyát meg apát. - ismét felzokog én pedig közelebb csúszok hozzá majd magamhoz húzom és annyira szoritom magamhoz amennyire csak tudom. Fejemet a nyakába fúrom, miközben Ő az arcát a mellkasomba. A hátát simogatom és apró puszikat nyomok a nyakára, hogy végre nyugodjon meg és verje ki ezt a hülyeséget a fejéből.
Soha nem haragudtam még rá. És akkor sem mikor véletlenül meglátott meztelenül. Na jó, kényelmetlenül éreztem magam, de mikor meghallottam, hogy miről beszélnek Clairrel elkapott a röhögés. Ugyanis azt vitatták meg, hogy mekkora a gyikom. De hát kislányok és most kezdenek serdülni.
- Most komolyan szerinted ilyen miatt mennék el? - kérdezem kuncogva és elhúzódok a nyakától, hogy tudjak a szemébe nézni.
- Lehet, hogy kényelmetlenül érzed magad és most azt gondolod, hogy a menekülés a legjobb dolog. De előlem nem kell menekülni. Mostantól megigérem, hogy mindig kopogni fogok, csak könyörgök ne menj el. - és azzal ismét elsirja magát majd a nyakamba borul én pedig csak a hátát simogatom.
- Nem a Te hibád Zo - mondom keményen. - Tudod jól, hogy apa már évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy majd én fogom átvenni a helyét a hivatalba. Pont ezért iratott be a mérnöki egyetemre. És mivel mindig tökéletes akar lenni ezért küld el Londonba, mivel állitása szerint az a legjobb egyetem. Pedig az igazság az, hogy azért London, mert Andy is oda jár. - Andy az egyik unokatesónk aki két évvel idősebb Tőlem. Nagyapa pedig majd összecsinálta magát mikor kiderült, hogy felvették a legjobb mérnöki egyetemre Londonba. Ezért kérdés sem volt, hogy én hova fogok járni.
- Akkor mindehogy itt hagysz? - néz a szemem közé szomorúan.
- Minden hónapban haza fogok jönni. És amit elvégzem az egyetemet veszek egy házat ahol csak ketten fogunk élni. Hisz mi vagyunk a világon a legjobb testvérek. - kacsintok felé, de a testvérek szó hallatán csak meghúzza a száját. Engem nem érdekel, hogy nem a vérszerinti tesóm. Számomra olyan és örökre az is marad. Az én kicsi húgocskám aki mindig mellettem lesz.
Vissza fekszik az ágyra és én is mellé fekszek miközben átkarolom a derekát Ő pedig a mellkasomra fekszik. Aprócska testére úgy vigyázok mintha az életem múlna rajta. Imádom Őt és ezen senki és semmi nem tud változtatni...

/ Negyedik rész /

Nincs sok hozzáfűzni valóm xD azért remélem megdobtok pár komival ;)

/ 2011. 2. 6 /

/ Zora Payne /

- Annyira unatkozom - sóhajtok fel reménytelenül majd egy laza mozdulattal lehuppanok a kanapéra a bátyám mellé, aki még csak arra sem hajlandó, hogy rám nézze. Ahhoz túlságosan lefoglalja a hülye videó játéka. Tizennyolc éves, de még mindig ölni tudna egy új videó játékért. Számára ez egy létfontosságú dolog az életében. Gőzöm sincs, hogy mit imád rajta ennyire. Tavaly az egyik hülye haverjával egy maratont tartottak ami abból állt, hogy két napig semmi mást nem csináltak csak x-boxoztak. Nem lehetett belépni a szobájába mivel olyan hím szag volt. Komolyan totál felfordult a gyomrom. Undorítóak voltak mind a ketten.
- Hívd fel Clairt és pletykázzátok ki a tegnapi bulit. - javasolja, de le sem veszi a szemeit a tévéről.
Clair Bell anya legjobb barátnőjének, - Mollynak a lánya. Vicces mert úgy ahogy anya és Molly elválaszthatatlanok úgy én és Clair is azok vagyunk. Nem egész két évvel fiatalabb Tőlem. Számomra pontosan annyira fontos Ő mint a családom. Néha úgy érzem mintha Ő is a mostohahúgom lenne mivel szinte az összes szabadidejét velem tölti. Molly egyedülálló anya mivel apa szerint maga sem tudja azt, hogy kitől esett teherbe ugyanis olyan kicsapongó életet élt. Mondjuk ez most is igaz rá. Pár hete eljött velünk egy discoba majd elkezdett flörtölni egy húsz éves pincér lánnyal Clair szeme láttára. Ezért nem is csodálkozom, hogy Clair alig tizennégy éves már pasifaló. Komolyan szó szerint falja Őket. Ha tehetné minden héten bulizni járna, de mivel engem apa csak hétvégén enged el, így kénytelen várni.
- Nem is szoktunk pletykázni Clairrel - mondom felhúzott orral, Ő pedig már kidugott nyelvel koncentrál. Aranyos ahogy a nyelve hegye kilóg a szájából, miközben barna szemei csak úgy csillognak az izgalomtól amit a játék váltott ki belőle.
- Akkor mégis miről beszéltek órák hosszat telefonon keresztül? - húzza fel a szemöldökét és rám néz, majd gyorsan újra vissza a képernyőre. Erre nem tudom, hogy mit mondjak. - Jaj C láttad Zachet ma edzés közben? Te jó ég Paul ma rám mosolygott...- utánozza a hangomat ami kicsit sem vall rám. Én soha nem szoktam ilyen ízetlenül beszélni.
- Nem is ilyen a hangom! - kérem ki magamnak bunkón, majd kicsit sem kedvesen vállon ütöm mire Ő felszisszen és küld felém egy csúnya pillantást. - Amúgy is, mégis mi jogon hallgatózol Te? - kérdezem mérgesen. Pedig már az ajtót is becsukom magam után ugyanis mindig élvezettel hallgatózik amit én utálok.
- Soha nem hallgatóznék. Csak egyszerűen felveszem a vonalas telefont és automatikusan hallom mikor pletyiztek. - kacsint felém és egy ördögi vigyorral ajándékoz meg. Á, csak egy kicsit érzem magam kényelmetlenül. Tudom mobilon kéne inkább Clairrel beszélni, de le vagyok korlátozva így pár perc után mindig szétkapcsol a vonal. Ezért muszáj a családi telefonról hívnom a legjobb barátnőmet. - És most egy történelmi pillanat következik - fordul felém és ezzel egy időben felém nyújt egy kontrollert. Furán nézek Liamre. Eddig még soha nem akarta, hogy játsszak vele mivel állítása szerint a lányok tök bénák a videó játékokban. Még csak esélyt sem adott, hogy esetleg be tudjam bizonyítani az ellentettjét. Viszont most úgy látszik változik a helyzet. - Van kedved játszani velem? - kérdezi kiskutya szemekkel.
- Ugye tudod, hogy még soha nem játszottam ilyennel? - kérdezem bátortalanul mire Ő felém tartsa a kezét gondolom azért, hogy fogjam meg. Először hezitálok ugyanis gőzöm sincs, hogy mire készül. Liam mindig is élvezettel tréfál meg, majd utána órák hosszat rajtam röhög. Ismerem már, hisz vele nőttem fel és mindig is jó testvérek voltunk. Szerintem mi egymás nélkül képtelenek lennénk élni, és ez nagyon klassz érzés.
- Gyere megmutatom, hogy hogyan kell - mondja kedvesen és húz a kezemen egyet majd mikor felállok Ő egyenes az ölébe húz amit rögtön meg is bán mivel pontosan a farkára ültem. Szemei könnybe lábadnak, de nem szól semmit és én sem. Kissé zavarban vagyok, de nem foglalkozom vele. Gyerekként is mindig ezt csináltuk. Állandóan az ölében ültem mivel kényelmesnek találtam. Viszont az elmúlt egy pár évben ezt a szokásunk elfelejtettük. Mind ketten megnőttünk minden szempontból. Azonban most nem értem, hogy miért akarja azt, hogy az ölében üljek. Ehhez már túl nagyok vagyunk. - Régebben azért nem voltál ilyen nehéz. - igazít a helyzetén, hogy neki kényelmes legyen. Ezt hallatán én is kényelembe helyezem magam az ölében, majd ismét kezembe veszem a kontrollert miközben Ő átkarol, hogy tudja megmutatni mit és hogyan kell csinálni.
És kezdetét veszi a játszma. Gőzöm sincs, hogy mit és hogyan kell csinálni. A gombokat kedvem szerint nyomkodom miközben a mögöttem ülő Liam teljes beleéléssel játszik. Én csak élvezem az egészet ugyanis vicces és jó móka.  Nem tudom, hogy hány kört játszhattunk mikor a képernyőn egy hatalmas GAME OVER szerepel. Az előttünk álló üvegasztalra tettem a kontrollert majd Liam felé fordultam aki mérgesen dobta a kütyüjét maga mellé.
- Sorban nyertél meg vagy öt játszmát és az előbb azt merted mondani nekem, hogy még soha nem játszottál. - puffog mint egy kisgyerek amin én csak jót derülök. Édes mikor mérges. Kezemet felemelem majd az arcához vezetem azt és lágyan végig simítok rajta. Még csak rám sem néz annyira elvakítja az irigység.
- Talán a véremben van. Vagy pedig megmaradt az agyamban ugyanis már egy csomószor láttalak játszani. - magyarázom a lehetőségeket, mire az Ő arca megenyhül és kezeit a derekamra teszi.
- Levert egy lány. Ez gáz - hisztizik mint egy kislány miközben a pólóm aljával játszik. Épp szólásra nyitom a számat, mikor az ebédlő ajtaja kinyílik és apa néz ránk. Liam rögtön felpattan aminek következtében én a padlón landolok, de eszében sincs segíteni rajtam.
- Ti meg mit csináltok itt ilyen csendben? - kérdezi gyanakodva miközben gyanúsan méreget. Néha elgondolkozok rajta, hogy vajon minden e van nála az agyában. Anya szerint a munka már teljesen kikészíti. Másról sem lehet vele beszélni csak a hivatalról. Annyira tökéletes akar lenni, hogy abba fog beleőrülni.
- Semmit - válaszolom egyszerűen mikor felkelek a padlón és megigazítom a ruhámat.
- Megyek fürdeni. - mondja Liam gyorsan és amilyen fürgén csak tud elhagyja a szobát. Apánk mellé érve még csak rá sem néz, lehajtott fejjel megy el mellette majd indul fel az emeletre. Apának sem kell több, pár másodperc múlva Ő is sarkon fordul és magamra hagy. Ez van mikor apának jó kedve van. Liam életkedve elmegy ugyanis attól fél, hogy apa mikor fogja megint a fejéhez vágni, hogy mennyire gyerekes és felelőtlen.

~~~~

- Liam, anya azt kérdi, hogy mit csinálsz ilyen soká a fü...- nyitok be a fürdőszobába majd rögtön mind kettőnk szájából egy hangos sikítás törik fel, hogy a bátyám anyaszült meztelenül áll a mosdó előtt miközben borotvahab fedi az arcát, - mondjuk gőzöm sincs, hogy mit borotvált, mikor az arcán nincs is egy szál szőr sem. Sőt még a testén sem.

A teste. Ó basszus most komolyan a farkával szemezek? Liam meztelenül áll előttem! És Ő egy fiú! Akin nincs ruha. A hasán kicsi kockák vannak. A karjai izmosak. A gyíkja pedig elég nagy.  Ekkorát csak egy pornófilmben láttam amit pár hónapja Clairrel és a csajokkal néztünk meg hülyeségből. De élőben még senki nemi szervét nem láttam. És soha nem hittem volna azt, hogy ez pont Liamé lesz. 

- Mit bámulsz? - hirtelen észbe kapok mikor meghallom a hangját. Először azt sem tudom, hogy mit csináljak ugyanis annyira érdekesnek találom a farkát. Ez nem normális dolog. Próbálom levenni a tekintetemet róla, de nem megy. Végül tetőtől talpig elvörösödöm és a kezemet a szemeit elé rakom, hogy ne legyek ennyire feltűnő a viselkedésem. Hiszem Ő Liam! Akivel egy háztartásban élek. Akire a testvéremként kellene gondolnom. - Nem tanítottak meg kopogni bassza meg? - megértem, hogy kiakadt. Én is kiakadnék ha rám nyitna miközben meztelen vagyok. 

Az ujjaim közül kukucskálok ki. Épp azon fáradozik, hogy egy törölközővel takarja el magát, de még utoljára látom azt amit látni akarom. Most komolyan azt mondtam, hogy önszántamból látni akarom? Nem vagyok normális. Én ilyenen nem gondolkozhatom.

- Hát én akkor megyek is - mondom nyögökve és elkezdek az ajtó felé tolatni miközben még mindig a szemeim előtt tartom a tenyerem. Lassú a mozgásom, izzadok és alig várom, hogy végre kijussak innen és hívhassam fel Clairt. Erről tudnia kell. 

- Jól teszed. - mondja Liam bunkón, majd végre megtalálom a kilincset, megfordulok és amilyen gyorsan csak tudom bevágom magam után az ajtót majd berohanok a szobámba. Ráugrom az ágyamra és az éjjeliszekrényemről felveszem a telefont majd rögtön tárcsázom a barátnőm számát. Pár másodpercig csöng, majd meghallom Clair hangját a túloldalon.

- Clair ezt nem fogod elhinni, hogy mit láttam - kezdem el hadarni miközben a telefon végén lévő zsinórral játszom. Egyszerűen képtelen vagyok kiverni a fejemből Liam meztelen testét. Annyira jó pasi. Akarom mondani testvér. 

- Láttál lezbiket csókolózni? Aaron azt mondta, hogy a nővére és egy barátnője smároltak és...

- Láttam Liamet meztelenül! - szólok gyorsan közbe és a vonal hirtelen elhal. Clair szerintem próbálja feldolgozni, hogy mi hagyta el a számat. Még számára is képtelenség. Liamet mindig is jó pasinak szánta, de állítása szerint csak egyszeri alkalomra tudná magát elképzelni vele. 

- Ez most komoly? - szólal meg ismét, de hangja most már izgatott. - Na és milyen a gyíkja? Nagy? Kicsi? Dudor? Szőrös? Mondj el mindent. - és ismét magam elé képzelem és elpirulok. 

- Nagy - gondolkodok el és szétterülök az ágyon és elkezdtem a plafont bámulni. - Nagyon nagy. - egészítem ki magam.

- Körülbelül mekkora? Ha a szádba vennéd leérne a torkodig? - felülök miközben majdnem megfulladok. Jesszusom ebbe még így bele sem gondoltam. Eszembe sem jutna leszopni Liamet...vagyis talán nem jutna az eszembe. De ami ma történt ezt már kétlem. Talán én is el tudnám képzelni magam egyszer vele. Na, nem. Ő a bátyám vagy mi...igen a bátyám lenne ha a vér szerinti tesója lennék, de nem vagyok az. Szóval nyugodtan fantáziálhatok róla.

- Szerintem igen, de nekem kicsi a szám belseje - nyúlok bele a számba, mondjuk nem tudom, hogy miért. Nem vagyok normális. Én nem vagyok perverz...annyira. 

- Na, de komolyan, szerinted pontosan hány centi? - ismétli meg még egyszer a kérdését. Az alsó ajkamba harapok és úgy gondolkodom. 

- Hm szerintem olyan tíz centi körül van. - mondom ki végül a végső válaszom. De szerintem tényleg akkora lehet Liam micsodája. Ami ha igaz az király, mert az akkor olyan normál méretű. Befejeztem.

- Igazából tizenegy. - hallok meg egy ismerős hangot a hátam mögül mire én rögtön lecsapom a telefont majd találom szembe magam, az immáron felöltözött Liammel. Hanyagul az ajtófélfának van dőlve amiből azt vonom le, hogy végig hallgathatta az egész beszélgetésünket Clairrel. Csodás, mi jöhet még ma? - De lehet hosszabb is ha a szőrszálakat is bele mérjük. - most komolyan ilyenről beszélgetünk?

- Mennyi mindent hallottál? - kérdezem és elé sétálok.

- Mennyi mindent láttál? - húzza fel a szemöldökét. Elönti az arcomat a pír és akaratom ellenére is a nadrágján lévő dudorra pillantok. Mindig ilyen nagy dudor volt ott? Eddig észre sem vettem.

- Láttam amennyit látnom kellett. - vonom meg a vállam majd flegmán felhúzom az orrom.

- Ezek szerint tetszett amit láttál - kuncog fel és büszkén bólogat. 

- Te tiszta hülye vagy! Zavarba jöttem mert még soha nem láttalak meztelenül.

- Előttem nem kell mentegetőznöd. Hisz a húgom vagy. - veregeti meg a vállam vigyorogva majd összekócolja a hajamat és lassan kisétál a szobámból. 

Ahogy elhagyja a szobámat lerogyok az ágyamra majd mélyen kifújom a levegőt. Ez aztán nem volt semmi. Azt hiszem ma éjjel vele fogok álmodni. Még pedig arról, hogy egy jót szexelünk az ágyamba, ami a valóságban soha nem fog megtörténni ugyanis mint ahogy mondta én a húga vagyok...

/ Harmadik rész /

Sajnálom, hogy egy picit többet kellett várni a részre, de ez van..nem vagyok robot :/ azért remélem, hogy nem pártoltok el tőlem amiért ilyen össze-vissza érkeznek a részek, de néha csak öt percre ülök gép elé..viszont a részben már szemszögek lesznek, de még ugrálgatni fogunk az időben :) azért remélem tetszik és komiztooooooook :D

/ 2009.6.30 /

/ Zora Payne /

- Liam azonnal add vissza a melltartómat! - rohanok a bátyám felé miközben Ő felemelt kézzel fut előttem amiben az én melltartómat lóbálja, miközben boldogan kacag. Kicsit sem zavartatja magát, hogy én majd szétrobbanok a dühömben. Sőt ahogy ismerem élvezi, hogy ennyire ideges vagyok. Nem hiszem el, hogy tizenhat évesen valakinek ilyen gyerek esze van. Szerintem én három év múlva sokkal, de sokkal felelősségteljesebb leszek. - Nem mondom el többször. - ordítok torkom szakadtából, de ezt követően irányt változtat és már nem a szobák között futkározik, hanem helyette hirtelen bekanyarodik, majd pontosan az orrom előtt bevágja a szobája ajtaját. Az egész ház Tőlünk zeng, de ez egyikünket sem zavar. Ennyi év alatt a szüleink már megszokták az efféle civakodásainkat.
- Ez nagyon király - próbálom kinyitni az ajtaját, de lehetetlen feladatnak bizonyul, ugyanis a túloldalon pontosan az ajtónak van dőlve, igy esélyem sincs kinyitni. Ha a szobaajtókban lennének kulcsok akkor könnyebb dolga lenne. De mivel anya kivette az összes ajtóból, ugyanis kiskoromban egyszer bezártam magam a klotyóba és nem tudtak onnan kihozni ezért ki kellett törni az ajtót, - az egyik ajtóban sincs kulcs, szóval most nem tud kizárni. Könnyebb dolgom van. - Te Zo miért van ennek csoki szaga? - hallom meg a hangját az ajtó túloldalán. Ahogy meghallom a kérdését rögtön fülig elpirulok. Inkább rá sem merek gondolni, hogy ebben a másodpercben pont a melltartómat szaglássza. Fúj, ez nagyon undi.
- Ne szagolgasd a melltartómat! - mondom erélyesen és tenyeremmel egy nagyot csapok a csukott ajtón. De akkorát, hogy még a tenyerem is bele sajdul. Nem érdekel ugyanis a melltartómért képes vagyok szétütni magamat. Hisz Liam egy fiú és most az én melltartómat szaglássza.
- Hű, de szexi vagyok - boldogan heherészik.
- Könyörgöm mond azt, hogy nem próbáltad fel - kérdem megsemmisülten és próbálok nem arra gondolni, hogy most vajon, hogy nézhet ki a lökött bátyám.
Vagyis jobban mondva a mostohabátyám. Sőt szerintem Liam még csak nem is a mostohabátyám, - igazából nem tudom, hogy hogy mondják azt mikor valakit örökbe fogadnak és úgy kap egy testvért. Ugyanis engem csecsemőkoromba örökbe fogadtak és azóta is a Payne család tagja vagyok, és szerintem nálam jobb élete senkinek nincs. Jennát és Kevint úgy szeretem mintha a saját szüleim volnának, - noha az igazi szüleim soha nem is ismertem. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem gondoltam rá, hogy megkeressem őket. De aztán mindig rájöttem, hogy mégis minek keressem meg mikor szerető családom van? Meg aztán lehet, hogy az igazi szüleim bunkók és ott nincs Liam. Liam nélkül pedig unalmas életem lenne.
- Bomba csaj vagyok - elfog a pulykaméreg és neki ugrok az ajtónak amire természetesen Liam nem számít ugyan a melltartómmal van elfoglalva.
Kissé meghökkenek mikor meglátom Őt az én tulajdonomban. Nagyon tetszhet magának ugyanis a melltartón keresztül a mellbimbóit simogatja. Tisztázzuk az elején, hogy serdülőkorban van. Anya ez miatt kemény szabályokat vezetett be nála. Időre kell haza érnie és minden dolgáról be kell számolnia. Ha késik büntetést kap és mindezek mellett apa kontaktusban van ugyanis nem akarja, hogy a jegyei leromoljanak mivel mérnöki egyetemre készül.
- Úgy nézel ki mint egy buzi - alig bírom vissza fojtani a feltörekvő röhögésem. Még úgy is áll mint egy igazi csaj. Lehet, hogy titkon tényleg a saját neméhez vonzódik. Oké, ennyi évesen nem szabadna ilyeneken gondolkoznom. De ha valakinek ilyen bátyja van mint nekem, akkor normális dolog, hogy az ember az évek leforgása alatt meghülyül.
- Ezt vond vissza! Ugyanis én határozottan a lányokhoz vonzódom. Mellesleg szerinted Sarah is pasi volt? - utal a pár hónapi kapcsolatával. A lánynak szerenádot adott, majd egy napig jártak és végül Sarah dobta őt. Liam napokig ki volt készülve, de annyira, hogy anya még orvoshoz is elvitte. Csak szerelmi bánata volt.
- Tőlem még az állatokhoz is vonzódhatsz, csak először az én melltartómat add vissza - teszem csípőre a kezem és elkezdek a padlón dobolni és úgy várom, hogy vége csináljon már valamit magával. Azonban az arcára egy ördögi mosoly kúszik. Nem sejtek jót.
- Soha. - mondja végül és a pokol ismét elszabadul. Megrohamozom, de ő fürgébb nálam. Francba a futó tehetségével. A suliban egy csomó futó bajnokságot megnyert az évek alatt. Viszont mióta elkezdett serdülni abba hagyta ugyanis a futásnál jobban érdeklődik a csajok iránt.
Mikor feleszmélek már a lépcsőn szalad lefele miközben még mindig a melltartómban pózol. Rögtön utána rohanok miközben kiabálok, hogy álljon meg.
- Most pedig állj! - a konyhába érve anya erélyes hangjára megállok, miközben Liam a pult mögött áll és onnan vigyorog felém. Mérgesen fújtatok a bátyám felé, anya pedig hol rám, hol pedig a fiára néz kérdő tekintettel. Mindig is csodáltam Jennát. Az öregedés szó az ő szótárában nem szerepelt. Soha nem tud lekezelően bánni senkivel, mindenkiben megtalálja a szépet és a jót. Pontosan ezért vagyok büszke arra, hogy a Paynekhez tartozhatom. Az igazi szüleimnek nem kellett, de Ők mégis befogadtak és soha nem hányták a szememre, hogy én egy árva lány vagyok. Úgy neveltek mintha a sajátjuk volnék pont mint Liam. És a fiú sem cikizett ez miatt, sőt a számára ez tabu téma volt. Utálta ha valaki előhozakozott a suliban az árvaházas témával. Számára én örök életében a kishúga maradok akit mindentől meg kell védenie. És számomra is örökké a nagy báty szerepét fogja betölteni akire mindig számíthatok. - Elmagyaráznál nekem valaki, hogy mi ez a cirkusz? Egy óvodában nincs ekkora zsivaj ahol egy csomó gyerek van, mint most nálunk.Pedig Ti csak ketten vagytok, mégis úgy érzem mintha vissza mentünk volna az oviba.
- Liam elvette a melltartómat - kulcsolom össze a kezeimet a mellkasom előtt majd dühösen az említettre nézek aki csak kiölti rám a nyelvét mint egy kisgyerek.
- Elmondanád nekem édes fiam, hogy mégis mihez akarsz vele kezdeni? - kérdezi anya egy bujkáló mosoly kíséretében. Liam elgondolkozik majd elkezdi tanulmányozni a felsőjére ráhúzott melltartómat. A fehér pólójához pont illik a vörös anyag. De miért pont a vöröset vette el? Hisz az a kedvencem, de ezek után nem hiszem, hogy többé felveszem.
- Gondoltam kitömöm zoknival, mint Zo mikor kicsi volt és a melltartóidat próbálgatta - von vállat Liam, mire az én fejem paradicsom vörösre színeződik. Nem merek ránézni anyára ugyanis túl cikinek tartom ezt a témát. Azt hittem, hogy Liam soha nem fogja elmondani senkinek. Hét éves voltam, persze, hogy kíváncsi a gyerek annyi évesen.
- De Zora lány! És neki van mit bele tömnie. Azonban Te az idők végezetéig várhatod, hogy melleid nőjenek. - anya szája sarkában ott van az a bizony mosoly ami szeretet sugároz felénk. Tudom, hogy nem haragszik egyikőnkre sem.
- Persze ha Ő felveszi a boxer nadrágomat az tök normális - zsörtölődik Liam és egy diadalittas pillantással ajándékoz meg. Azt kívánom, hogy bárcsak szétnyílna alattam a padló. Anya érdeklődve figyel és várja a magyarázatomat.
- Mondtam már, hogy  kényelmes mint pizsama nadrág. Rövid, szellős...
- Na tisztázzunk valamit gyerekek - szakít félbe anya, majd a konyha közelébe sétál, hogy egyszerre tudjon ránk nézni. - Nem hordjuk egymás ruháit. Pláne nem az intimebb holmijainkat. De szerintem ezt tudjátok. Szóval maradjatok a saját nemetek ruházatánál, oké? - egyikünk sem bírja ki, hogy ne nevesse el magát. Anya olyan halál komoly fejjel magyarázta ezt, hogy egyszerűen lehetetlen kibírni nevetés nélkül.
- Most úgy beszélsz mintha még kisbabák lennénk - mondja Liam és látszik rajta, hogy ez a viselkedés már nem nagyon tetszik neki. Gyűlöli ha gyerekként tekintik, pedig ha azt vesszük még mindig az. Attól még, hogy pár héten belül meglesz a jogsija és Geofftól egy méregdrága autót kap, nem azt jeleni, hogy felnőtt. A szüleink szerintem örök életünkben úgy fognak velünk viselkedni mint a babákkal, úgy ahogy Karen is. Karentől minden évben karácsonyra a sok ajándék mellé kapunk egy kötött pulcsit, amit az egész ott tartózkodásunk ideje alatt viselnünk kell ha nem akarjuk a bunkó képét nézni. És elhihetitek, hogy azok a pulcsik borzalmasak. Mikor még kicsi voltam élvezettel hordtam télen mivel tetszettek rajta a különböző mesefigurák amik a jellememet tükrözték. De így tizenhárom évesen nem hiszem, hogy szívesen venném fel a suliban miközben a hasamon egy hatalmas oroszlánfej virít.
- Mert veletek még mindig úgy kell beszélni, ugyanis ha valaki felnőttek módján próbál értekezni  azt soha nem halljátok meg. - Liammel egyszerre fordulunk a konyha ajtó felé ahol az apánk, - vagyis Kevin Payne áll. Sötét szemiből csak úgy árad a düh és mikor leül az asztal közepére ahova csakis Ő ülhet mivel Ő a ház feje mérgesen néz végig rajtunk. Szeretem Őt csak néha úgy érzem, hogy ő nem szeret viszont minket. Állítólag anyával régebben majdnem elváltam és csakis miattam maradtak együtt. Még most is rengeteget veszekednek, de próbálják diszkréten csinálni. Nála mindennek tökéletesnek kell lennie. És szerintem ezzel mindent elmondtam róla. Viszont mikor jó napja van, akkor nincs vele semmi gond. De úgy látszik, hogy ma megint történt valami a hivatalba. Azért szerintem kemény lehet, egy egész várost irányítani. Már most sajnálom Liamet. Köztudott tény, ha apa vissza vonul akkor Liam veszi át a helyét a hivatalba ugyanis ez családi hagyomány. Nem tudom elképzelni öltönybe meg aktatáskával a kezében. Viszont az a bőr szék amiben apa ül nap mint nap kényelmes.
- Rossz napod volt? - kérdezi kedvesen anya miközben egy kávét tesz apa elé, majd lassan mögé lépked és leveszi a zakóját, hogy utána tudjon egy csókot nyomni a nyakára, de a férfi felmorog és elhúzódik a feleségétől. Kétség sem fér bele, rossz napja volt ha még anya közelségét is vissza utasítja.
- Egész addig jó napom volt amig le nem parkoltam a ház előtt és szálltam ki az autóból majd indultam befele, de még csak a kapu kilincsét sem tudtam megérinteni ugyanis Mrs. Walsh állított nekem már megint - és azzal a tekintetét rám emeli én pedig az ajkamba harapok. Miattam mérges már megint. Utálom Mrs. Walsht. És ez fordítva is igaz. Állandóan bajba akar keverni, hogy utána tudjon beköpni az apámnak. Árgus szemekkel figyeli az összes mozdulatomat. - Ezerszer elmondtam Zora, hogy ne enged úgy ki a kutyát a kertbe, hogy Te nem vagy mellette. A nyanya már megint arra panaszkodott, hogy kutyád lepisilte a rózsáit - alig bírom visszafojtani a nevetésem. Igen van egy kutyám Monty, aki a világon a legszebb kutya. Szőrös és olyan mint egy plüssmaci. Tavaly kaptam mikor Liam edzőtáborba ment egy hónapra én pedig cirkuszoltam a bátyámért és ezért a szüleim vettek egy kutyát csak azért, hogy megvigasztaljanak. - És ráadásul a többi szomszéd is panaszkodott, hogy ma megint olyan hangzavar volt, hogy az egész utca a mi házunktól volt hangos. - Liammel lopva egymásra nézünk.
- Csak játszottunk - válaszolja végül a fiú, de erre apa arca még jobban elsötétül. Szerintem ez rossz válasz volt. Apa mindig utálta mikor otthon volt és mi játszottunk.
- Inkább az előkészítőre kellene koncentrálnod. Két év múlva érettségizel, de még mindig nem vagy képes egy házat rajzolni. Ennyi évesen én megterveztem egy épületet ami ma már egy felkapott hotel Skóciában. És Te mit tudsz felmutatni? A rajzórákat kihagyod, matematikából rontasz és mindezek mellett felelőtlen és gyerekes vagy. Ahhoz van csak eszed, hogy a nagyapáddal városról városra jár miközben autókat bámultok. Elmondanád, hogy így, hogy fognak felvenni a mérnöki egyetemre? - apa dühöngve zúdítja rá a fiára a dühét, miközben az említett a cipőjét bámulja. Most megint megbántotta. Ráadásul miattam ugyanis mindig én nyafogok neki, hogy játsszon velem.
- Apa...-kezdem el mondani, de feltartsa a kezét, hogy fogjam be.
- Jobb inkább ha nem avatkozol közbe. Neked még a jövőd sincs megtervezve. Olvasásból nem fogsz tudni megélni, és a nagyszüleid sem lesznek mindig. Ilyen átlaggal az orvosira nem fogsz bekerülni, pont úgy ahogy Liam. De ha szégyent mertek hozni a családra, én leszek az aki kitagadlak benneteket! - hatalmasat nyelek nehogy elsírjam magam. Tudom jól, hogy az évek alatt hozzá kellett volna szoknom a természetéhez mivel Ő ilyen és soha nem fog változni. Legalább gondolja meg amit mond. Mindig csak a jövőről beszél. Még csak nem is érdekli, hogy mi mit akarunk. Például én nagyon nem szeretnék orvos lenni, de tudom, hogy úgyis az leszek mert Ő ezt akarja.
- Geoffot és Karent ne keverd bele. Tudod jól, hogy imádják a gyerekeket és ez fordítva is igaz. - mondja keményen anya dühösen.
- Pont ez a gond. Elveszik az eszüket és a fontos dolgok a háttérbe szorulnak.
- Ezek a dolgok csak a számodra fontosak! Azt sem tudod, hogy a gyereket mit szeretnek igazán csinálni. - anya helyében én inkább nem szólnék vissza, apa már így is mérges és ilyenkor nem tanácsos jobban feszegetni azt a bizonyos húrt.
- Nyugodtan szeretném elfogyasztani a vacsorám. - és ez a végszó. Liam csak unottan megcsóválja a fejét, anya pedig sajnálkozva ránk pislant. A bátyám megfogja a kezem majd kihúz a konyhából. Mikor a lépcsők elé érünk hirtelen felém fordul és se szó se beszéd nélkül magához húz majd megölel mint egy védelmező testvér. Fejemet a mellkasába fúrom és vissza ölelem. Mindig ezt szokjuk csinálni mikor apa durván beszél velünk. Ezzel az öleléssel azt bizonyítjuk, hogy számíthatunk egymásra...

/ Második rész /

És ime itt a kövi rész :D és egyben az utolsó rész ami E/3 személyben van irva...tudom h ez a rész még mindig unalmas, de ez van :/ azért remélem tetszik és komiztok ;)

/1996. 12. 13/

/Semleges Szemszög/

Jenna pár másodpercig csak szótlanul nézte a kapun túl álló asszonyt. Nem szólt semmit, csak egymás szemébe néztek és vártak valamire. Mrs.Payne egy dologban volt igazán jó, - még pedig abban, hogy rendkívül jó emberismerő volt. Így aztán nagyon jól tudja, hogy kiben érdemes megbíznia és kiben sem. Az emberek szeméből ki tudja olvasni, hogy az illető igazat e mond vagy nem. 

Egy kicsit feljebb emelte az állát és úgy nézte a kapuban álló kissé köpcös nőt. Az árvaházban dolgozó nő, a hajával együtt nem ért fel Jennához, - pedig eléggé nagy madárfészek lapult a fején. A nő, Jennát leginkább egy bibircsókos vén banyára emlékeztette. Alacsony volt, szemüveges, duci, az állán pedig egy hatalmas anyajegy virított amit hogyha közelebbről megnéz az ember láthatja, hogy pár szőrszál is kilóg. 

Mindezek ellenére Jenna átlátott a zord külsőn. Valami azt súgta a fiatal asszonynak, hogy ez a rossz kinézetű hölgy a szíve mélyén aranyat érő ember. Talán azért mert virágos ruhát viselt és így bele illett az árvaház udvarába. 

Adott neki egy esélyt. Pontosan ezért mosolyodott el, majd nyújtotta előre a kezét. - Örvendek a szerencsének. A nevemet már tudja, ugyanis akkor ezek szerint Ön volt az akivel a minap beszéltem telefonon. - Jenna hangja kedvesen csengett, és a vele szemben álló nő arca is megenyhült. Rövid kezét előre nyújtotta majd húsos ujjaival megszorította, Mrs.Payne vékonyka ujjait. Talán túlságosan erősen ugyanis az asszony szemei könnybe lábadtak a szorítástól.

- Bernadeth Wilkinson vagyok és egyben az intézet vezetője is - mutatkozott be miközben széttárta a karjait és úgy mutatott a mögötte álló épületre. Jenna meglepődött ugyanis soha nem hitte volna erről a nőről, hogy ilyen magas posztja van ebben az intézetben. Azt hitte, hogy egy nevelőnővel van dolga. De mint kiderült sokkal magasabb a rangja. Bernadeth tudhat valamit ha ilyen kinézettel igazgatónő lett egy árvaházban. Habár van egy mondás miszerint a látszat néha csal. Hát most nagyot csalt. - Tudja nagyon elgondolkodtató egy személyiség maga Mrs. Payne. - Jenna meglepődött Bernadeth hirtelen mondatától. Hisz még csak nem is ismerik egymást. Akkor mégis honnan a frászból tud róla véleményt nyilvánítani.

- Ezt meg, hogy érti? - Jenna összehúzza a szemeit, de mikor tovább szeretne kérdezősködni egy halk günnyögés felejtet el vele mindent. Tekintete rögtön a földre vándorol ahol pár lépésre tőle, Liam totyog felé. A kisfiú bizonytalanul lépked miközben kezében a kedvenc játékát szorongatja. Mikor oda ér édesanyjához két kezét a magasba emeli és nyög egyet. Így próbálja az anyukája tudatára adni, hogy vegye fel. Jenna pedig nem tétovázik. Lehajol majd rögtön a karjai közé kapja fiát miközben egy puszit nyom a fejecskéjére. Liam felkacag és örömébe elengedi a kezében tartott játékát ami rögtön a földre zuhan, de nem érdekli. Molly pedig unottan sétál oda és veszi fel a játékot majd porolja le és teszi el a táskájába ugyanis nagyon jól tudja, hogy Liam pár perc múlva bömbölni fog a kacatjáért. 

- Van egy gyönyörű kisfia, maga mégis arra vetemedett, hogy örökbe fogad egy gyereket - Bernadeth hangja kemény és elgondolkodtató. Ahogy beszél Liamet nézi aki mosolyogva figyeli a számára ismeretlen nőt, miközben ujját a szájába teszi és az nyaldossa, - és amit az anyja nem néz jó szemmel ugyanis az ilyen tevékenység után az egész ruhája tiszta nyál és egy nap ötvenszer kell átvetkőztetnie a fiát. - Megtudhatnám, hogy mégis miért? - leveszi tekintetét a fiúról majd az anya szeme közé néz. Jenna meglepődik a kérdésen. Ilyen kérdésre nem volt felkészülve. Lehet, hogy az intézetnek muszáj ilyen kérdéseket feltenni, hogy megbizonyosodjanak róla jó kezekbe e kerül a gyerek. - Talán a Sors úgy hozta, hogy nem eshet többé teherbe? - Jenna arcán apró pír jelenik meg, miközben a mellette álló Molly felnevet. Bernadeth ezt a modort nem nézi jó szemmel, ezért megajándékozza Mollyt egy lesújtó nézéssel mire rögtön a nő arcára fagy a mosoly.

- A férjemmel nem alakulnak a legjobban a dolgok, ezért úgy gondoltam, hogy meglepem egy babával - von vállat végül egyszerűen Jenna. Néma csend telepedig a kisebb társaságra. Bernadeth csak bámulja őket majd végül bólint és kinyitja a kaput a kis csapat előtt. 

- Szóval babát szeretne, nem pedig egy kisebb- nagyobb gyereket - hümmög a nő ahogy betessékeli Jennáékat. Molly először hezitál, de azért követi őket, miközben Liam az anyja nyakába borul és fél szemmel kukucskál a kertben játszadozó gyerekekre. Azonban ahogy végig mennek a kerten Jenna érzi a gyerekek reménykedő pillantását.

Felnőttek, ami az árvaházi gyerekek számára reményt jelent. Reményt, hogy talán most jött el az idejük és végre kapnak egy szerető szülőt. Az árvaházba felnőtt csak akkor jön ha örökbe akar fogadni. Pontosan ezért reménykednek akár hányszor egy felnőtt tűnik fel a színen.

- Úgy gondolom, hogy nőjön fel közöttünk. És ehhez az a legjobb ha rögtön csecsemő korától velünk van. - magyarázza Jenna kedvesen, miközben kedvesen rámosolyog a gyerekekre akik őt figyelik. Liam bátortalanul szorítja anyja nyakát mintha attól félne, hogy itt akarja őt hagyni. Molly pedig csak szörnyülködve lépked és a hasát fogja. Nem érzi jól magát. Biztos ez a hely váltotta ki belőle.

Bernadeth megtorpan majd a zsebéből elő ránt egy sípot és hangosan megfújja azt. Erre a kertben tartózkodó gyerekek rögtön abba hagyják az eddigi tevékenységeiket. A labdákat eldobják, a hintákból kiugranak, majd szinte libasorban indulnak meg a hatalmas márványlépcső felé és mennek be a kissé szűk ajtón. Csendben, és fegyelmezetten.
- Mint egy börtön - jegyzi meg az orra alatt Molly, ám Bernadeth meghallja.
- Édes asszonyom ezt nevezik fegyelemnek. - válaszolja epésen, majd kinyitja a bejárati ajtót, hogy tudja beengedni őket. Jenna rossz állóan ránéz barátnőjére majd gondolkodás nélkül átnyújtja neki kisfiát. Molly szörnyülködve veszi át és ülteti a karjaiba Liamet aki rögtön letámadja a nő göndör fürtjeit és azokkal kezd el játszani, - amit természetesen Molly nem néz jó szemmel, sőt szinte undorodik a kisfiú minden érintésétől.
Egy hatalmas folyosón vezet az útjuk. A kopottas padlót vörös szőnyeg fedi, a szürke falakat pedig lélegzetelállítóan hatalmas festmények. A legtöbb képen különböző személyek szerepelnek évszámokkal. Nem kell sokat gondolkodni rajtuk, hogy kik is azok akik a portrékon szerepelnek. Az intézet már az 1700-as évektől létezik, de csak az elmúlt ötven éven alakították át árvaházzá. Akik a képeken szerepelnek laktak ezen a helyen, vagy pedig vezették azt.
Faajtó következik ami mögül halk zsivaj hallatszik. Bernadeth benyit és rögtön néma csend lesz. A helységben kisgyerekek játszottak ép. De mikor megláttak, hogy felnőttek érkeztek rögtön leültek a szőnyegre és aranyosan mosolyogtak a jövevényekre.
- Carla, Mrs. Payne látni szeretné a csecsemőket - Bernadeth egy fekete hajú nőnek intézi a szavai, aki mikor meghallja főnöke szavait rögtön int a fejével, hogy kövessék Őt. Az ablakhoz vezeti Jennáékát ahol három kiságy áll.
Jenna mosolyogva hajol az első két kiságy felé majd megigézve nézi a babákat. Mind a két kiságyban két fiú szerepel akik békésen alszanak. Ez egyiknek fekete haja van, míg a másiknak vörös. Jenna csak nézi és nézi őket miközben gondolkodik. Vajon méltók a Payne névre? Liam ezeknél a babáknál sokkal gyönyörűbb volt. Rá nem lehetett azt mondani, hogy valami hiba van rajta, mivel egyszerűen tökéletes volt. De ez a két kisfiú messze nem tökéletes. Geoffnak pedig az kell. De ha azt a fekete hajú fiút hosszasan nézi az ember hirtelen azt veszi észre, hogy nem tudja abba hagyni a mosolygást mivel annyira aranyos. Már majdnem szólásra nyitja a száját, hogy neki az a baba kell mikor hirtelen a harmadik kiságy felől éles sírás hallatszik.
És nem a kisbabától hanem Liamtől. A fiú pontosan a kiságy mellett áll miközben patakokba folynak le a könnyek az arcáról. Senkinek nem tűnik fel, hogy véletlenül bele dobta a játékát a kiságyba. Jenna gyorsan oda siet, hogy tudja megvigasztalni a kisfiát. A karjai közé kapja majd elkezdi simogatni a hátát és akkor megakad a szeme az utolsó kiságyban lakó személy arcán.
A kislány ébren van miközben zöld szemeivel nézi a fölé tornyosuló alakokat. Fején pár szál szőke haj pihen, miközben apró kezecskéjével a pólyáját szorongatja. Azonban mikor ránéz Liamre és a fiú is megszeppenve néz rá, a kislány hangosan felkacag. Jenna szívét pedig eltölti pontosan ugyan az a varázs mint mikor először Liamet tarthatta a kezében. A szíve hevesebben kezdett el dobogni és tudta, hogy soha nem fogja engedni, hogy valami baja történjen. Na, most ahogy a kiságyban fekvő csecsemőt nézte aki még mindig Liamet vizslatta és kacagott, ugyan ezt érezte.
- Egy hónapja valaki lerakta a kapu elé ezt a szerencsétlen teremtést. November huszonötödikén reggel az egyik szakácsnő találta meg. Egész éjjel kint lehetett ugyanis szinte már jéggé volt fagyva. Mikor behoztuk és kihívtuk az orvost, hogy vizsgálja meg egy különös heget találtunk a hasa alján. Úgy tűnik, hogy mikor megszülethetett valami baja volt és a szülei azt hitték, hogy meg fog halni és ezért inkább az árvaház mellett döntöttek. - Jennát keserű méreg töltötte el ahogy Bernadeth szavait hallgatta és a mosolygós csöppséget pedig nézte. Mégis, hogy tud valaki a sorsára hagyni egy ilyen tündéri kislányt. Azonban Bernadth, hogy a meséjét még igazolni is tudja kicsomagolta a babát a pólyájából majd felhúzta a ruháját, hogy tudja megmutatni a vágás nyomot a kis hasacskáján. Egy tíz centinél is hosszabb vágás látszódott ami körül a bőr még mindig piros volt.
- Akkor ezek szerint semmit nem tudnak a szüleiről? - kérdezte Jenna csendesen.
- Az ég világon semmit. De a baba makk egészséges. Nem szeret sírni, de mosolyogni csak akkor mosolyog ha megkedvel valakit. És úgy tűnik, hogy a maga fiát nagyon is megkedvelte ugyanis így nevetni még soha nem láttuk. - Bernadeth egy mosolyt küldött a Jenna karjaiban ülő Liamre majd az asszony is ránézett a fiára és bele puszilt a hajába. Mindig is tudja, hogyha Liam egyszer felnő nagy nőcsábász lesz, pont mint az apja.
- Örökbe fogadom. - Jenna csak úgy sugárzott a boldogságtól ugyanis nagyon jól tudja, hogy ez a kislány a tökéletes baba. Illik a Paynek közé és nagy jövő még vár rá ha így le tud venni valakit a lábáról már csak a szimpla mosolyával.  Ravasz ami a Payne família fő jellemzője.
- Biztos benne? - kérdezi Bernadeth a nő pedig keményen bólintott. Jenna Payne még soha semmiben nem volt ilyen biztos. Kellett neki ez a kislány ugyanis tudja, hogy ez a lány lesz a kulcs a férjéhez...

/ Első rész /

Ime itt is a kövi rész :D a komikért iszonyat hálás vagyok, remélem erre is össze hoztok annyit xD a rész még unalmas és E/3 számban iródott :) Komizniiiii

/1996. 12. 13/

/Semleges Szemszög/

- Nem hiszem el, hogy engem is magaddal rángattál - zsörtölődik Molly miközben az autóban lévő rádiót nyomkodja. Egyrészt azért mérges, mert Jenna nem engedte kellő képen felkészülni az útra. Az útra amely Londonba tart és Wolverhamptontól három órába telik míg oda érnek, ezért normális, hogy a legjobb barátnője korán reggel indulni szeretett volna. De Molly nem a korán kelő emberek csoportját népesíti. Nála a reggel délben kezdődik, és ha az előtt valaki felébreszti bal lábbal kel fel. Amit pedig még a korán kelésnél is jobban utál, az az ha  nem siettetik. Számra órák hosszat tart a szépítkezés ugyanis külön rutinokat hajt végre a testén. És Jenna most össze vissza negyed órát adott neki! Negyed órát vagyis tizenöt percet. Mollynak csak a ruhaválasztás tart fél óráig. És most negyed óra alatt kellett véghez vinne azt amit eddig órák hosszat szokott csinálni. Azonban ez ha még nem lett volna elég az út első negyedében Jenna kölykének az ordítását kellett hallgatnia, ugyanis mint kiderült a kicsi fiú sem szeret korán kelni. Ezért nyűgös volt egészen addig még tejet nem kapott az anyjától. Legalább a törpe befogta - gondolta magában Molly, miközben Liam a cumisüvegéből itta a tejet. Na igen, befogta, de Mollyt az is idegesítette ahogy a takonypóc , - ismét egy becenév amivel legjobb barátnője fiát illette. - ahogy Liam a itta tejet. Pont ezért támadta le a rádiót és kapcsolt zenét. - Nem megy semmi jó ebben a szarban! - mondta mérgesen, majd a rádióra csapott ahonnan halk és lágy dallam szólt. Az ilyen zenéktől még jobban kikészül. Neki valami pörgős cuccra van szüksége.

- Mondtam már, hogy ne káromkodj Liam előtt! Még megjegyzi, aztán Ő is ilyen ocsmányul fog beszélni mint Te. - Jenna nem nézett rá a barátnőjére ugyanis az utat kellett figyelni. Maga részén egy kicsit ideges volt, ugyanis pár óra múlva egy új csemetével fog gazdagodni a család. 

Igen, ma van a nap mikor örökbe fog fogadni egy gyereket. Hónapok óta várta már ezt a pillanatot és sorra járta az árvaházakat. Azonban a tökéletes babát eddig még nem találta meg. Ugyanis Jenna olyan kisbabát szeretne örökbe fogadni  aki méltó lesz arra, hogy a Payne nevet viselje. Lehet nem a saját vérük lesz, de ha megnő ugyan úgy fog kapni a családi örökségből. És ezt Karentől tudja, ugyanis a minap elbeszélgetett erről a dologról Kevin édesanyjával, - egyben Geoff feleségével. 

Karen és Jenna mindig jól kijöttek és talán Mollyn kívül Ő volt a második személy aki megértette a fiatal nőt. Karen tudja nagyon jól, hogy csapnivaló fia van és ezt hangoztatja is. Szerinte fia nem méltó arra, hogy Jennát a feleségének szólítsa, ugyanis nem érdemli meg a nőt. A fiához nem való egy ilyen kedves és hatalmas szívű asszony. De soha nem avatkozott közbe. Ha Jenna tényleg szereti Kevint, akkor Ő nem fog a házasságuk útjába állni, még akkor sem ha tudja, hogy a nő szenved a fia mellett. 

Pont ezért merte felhozni előtte az örökbefogadásos dolgot. És ekkor tudta meg, hogy Kevin egyik unokatestvére Ruth is pár évre erre a dologra hajtotta a fejét. A nőnek soha nem lehet gyereke, viszont mindenáron férjével szerettek volna egy kisbabát. Így aztán örökbe fogadtak egy fiút akit a nevükre vettek. A családból senki nem közösített ki és amint magukhoz került a baba, Geoff rögtön bele írta a végrendeletébe, vagyis a Ruth után ugyan úgy fog kapni a családi vagyonból, mintha igazi Payne vér csörgedezne az ereiben. Karen azonban felhívta még valamire Jenna figyelmét az örökbefogadásról. Geoff csak akkor hajlandó a csemetét bevenni a családi vagyonba, ha az méltó a Payne név viselésére és egy nap ha úgy alakul tudja majd folytatni a hivatal vezetését.

Jenna felfogta és pont ezért keresi már hónapok óta a tökéletes babát. De eddig még nem járt sikerrel. Nem akarja azt, hogy az új gyerek ha felnő ki legyen közösítve, mert Geoffnak nem nyerte el a tetszését. Neki tökéletes kell, Jenna pedig meg is fogja találni. 

Pontosan ezért utaznak most fel Londonba. Anglia legnagyobb városa ahol van egy árvaház ami messze a legjobbak között van. Szép környezetben, illedelmes és fegyelmezett gyerekekkel. Pont mint amit Jenna akar. Talán ma végre sikerrel jár és végre Kevin újra normális lesz velük és nem fogja Őt megcsalni. Talán Liamnek végre lesz normális apja, akit nem csak esténként fog látni.
- Nem tudom, hogy mit parázol. Ha nem vetted volna észre, a kölyköd még mindig nem tud beszélni. Akkor mégis, hogy jegyezné meg az én trágárkodásomat? - Jenna erősebben markolja a kormányt és ha nem lenne ennyire feszült, már rég összeveszett volna a barátnőjével. Az Ő kisfián senki nem gúnyolódhat! Még Molly sem.
Azonban nem szólt semmit mivel szüksége volt most a barátnőjére. Nem szerette volna egyedül véghez vinni ezt az egészet. Kellett egy biztos pont még Liam mellett. És ez a biztos pont Molly volt. Még ha a nő nem is szívesen jött el vele ilyen korán reggel.
- Amennyi pasival kavartál már ismerned kéne annyira a férfi nemet, hogy tudnád Ők később érnek. Az orvos szerint nem kell aggódnom ugyanis Liamnek bár mikor megeredhet a nyelve. És ha ez bekövetkezik lehet abba sem fogja tudni hagyni a beszédet. - kacsint Jenna miközben a gyerekorvos szavait idézi akinél pár hete voltak Kevinnel.
Igen, Kevin döntött úgy, hogy elviszi a fiát orvoshoz mivel szégyelte azt, hogy az alig három éves fia még mindig csak günnyög. Ez az után történt mikor a család egy vacsorán vett rész és az egyik hivatalban dolgozó férfinak is pontosan annyi éves fia volt mint Liam, de ő már úgy beszélt mintha  beszélve bújt volna ki az anyja hasából. Kevin pedig minden fel akar vágni, ezért vette szárnyai alá a dolgot. De miután a gyerekorvos közölte vele és a feleségével, hogy fiuk későn érő típus, Kevinnek bele kellett törődnie, hogy fia talán még hosszú hónapokig semmit nem fog szólni.
- Szóval van egy problémás kölyköd, de most arra készülsz, hogy még egy gondot vegyél a nyakadba - kezdi el csóválni a fejét Molly, majd kibámul az ablakon. Soha nem értette a barátnőjét, amiért ennyire tud szeretni egy gyereket. Jenna képes lenne megöletni magát, csak azért, hogy a fiának jó legyen.
- Egy gyerek nem gond hanem áldás. - válaszolja komolyan Jenna, barátnője pedig megajándékozza egy gúnyos horkantással. Tudná rá mit felelni, de inkább nem szól semmit. Még, hogy a gyerek áldás? Ha Molly terhes lenne az első dolga az lenne, hogy elveteti. Nem lenne képes felnevelni egy kölyköt. Hiába harminckét éves, Ő még élni akarja az életet. Pláne most, hogy ismét szingli.
- Majd milyen áldás kapsz Te Kevintől ha megtudja, hogy örökbe fogadtál egy fattyút - válaszolja csípősen Molly, Jenna pedig csak megnyálazza az ajkát. Pár órára sikerült elfelejtetnie a férjét. Pontosan azért mondta el Karennak, hogy mi a célja, hogy Kevin ne legyen annyira dühös majd ha megtudja, ugyanis ha az anyja elfogadja a döntését akkor a férjének semmi beleszólása nincs. És Karen elfogadta Jenna döntését és ha nem csal az asszony érzéke, az anyósa talán már kora reggel elkapta a fiát és pont most kapja meg az anyai áldást.
- A barátnőknek nem az a dolguk, hogy kiállnak a legjobb barátnőjük mellett minden helyzetben? - vonja fel a szemöldökét kérdően Jenna. Kíváncsi a válaszra, ugyanis Molly a gyerek témánál mindig ellenségesen viselkedik. Jenna már arra is gondolt, hogy talán barátnője irigykedik rá, - jobban mondva Liamre. Hisz a fia talán a Payne család legszebb gyereke lett. Az összes rokon irigykedve csodálja még most is. Ráadásul a korához képes még fegyelmezett is és szófogadó. Kinek ne kellene ilyen gyerek?
- És én melletted is állok, csak nem akkor mikor ilyen baromságokat csinálsz! - és ezzel Molly lezártnak tekinti a témát aminek Jenna most kifejezetten örült is, ugyanis alig pár perce hagyták maguk után London határát.
Jenna tudta, hogy mit keres és, hogy hol. Ezért magabiztosan szelte a kissé zsúfolt utakat. Nő létére otthonosan ült a volán mögött. Talán azért vezet ilyen jól mivel néhai nagyapja autóversenyző volt. De ezt Kevinnek soha nem merte elmondani, ugyanis a férje rettentően utálta, hogy a fia ennyire rajong az autókért és a versenyekért. Jenna rögtön tudta, hogy Liam kitől örökölte ezt. Már csak azt kell kitalálni, hogy hogyan vegye el Liam kedvét az autóktól és szerettesse meg vele a házakat meg a rajzolást. Hisz a családban mindenki mérnök és ez alól a fiatal utód sem lesz kivétel.
A brit főváros késő délelőtthöz képes zsúfolt volt, de ez nem volt akadály. Sorra haladtak el mellettük a város nevezései és Molly nem egy népszerű üzlet mellett szeretett volna megállni. Azonban Jenna csak akkor állt meg, mikor megérkezett oda ahova akart.
Egy rövidke utcában álltak aminek a végén egy kastély féleség állt. A Nap fényében ragyogtak az ablakok és ettől az épületnek olyan barátságos formája lett. Már messziről jól lehetett hallani a halk gyerekzsivajt. Ez az a  hely ami miatt ennyit utaztak.
Az autó megállt Jenna pedig kiszállt majd felmérte a terepet. Egy vaskapuval találta szembe magát amire a Szent Erzsébet Gyermekotthont vésték. Az épület a nevét pár éve kapta az uralkodónő után, miután a városban ez lett a legjobb árvaház. Mindenki szerint ez elég érdekes dolog, ugyanis az emberek szerint egy árvaház sem lehet jó. Sőt inkább visszataszítóak.
De a Szent Erzsébet más volt. Nem volt visszataszító vagy félelmetes. A nevelők próbálták úgy nevelni a gyerekeket, hogy azok ne érezzék azt, hogy senkinek nem kellettek. Kötelező volt az egyenruha aminek vörös színe volt és az összes ruhadarabon fel volt tüntetve az intézet címere, vagyis egy korona és egy rózsa. Nevelő nélkül a gyerekek nem hagyhatták el az épületet. Tizennyolc éves korukban pedig kötelező volt elmenniük, de ilyenkor az intézmény mindig támogatta egy kis pénzzel az árvákat, hogy ne legyenek pénz nélkül a nagyvilágban. Mindezek mellett iskolába is az épületbe jártak ahova külön tanárok jártak. Ha rosszat csináltak büntetést kaptak. Ez alól senki és semmi nem volt kivétel. Dolgozniuk kellett a konyhában, a kertben, a nagyobbaknak vigyázniuk kellett a kisebbekre, vagy takarítaniuk kellett.
Mindezek mellett mégis harmóniában és békében éltek itt a gyerekek. De azt senki nem tudta velük elfeledtetni, hogy árvák.
- Rosszabbra számítottam. - jegyezte meg fejhangon Jenna mikor elfordította a fejét az épületről, hogy tudja kivenni a gyerekülésből a fiát, aki eléggé nyűgös volt miközben Molly próbálta csitítani a maga módján.
Azonban éppen hogy csak elindult az autó felé lépteket hallott, majd végül nyitódott a vaskapu. - Gondolom Jenna Paynehez van szerencsém. - az említett rögtön a hang irányába fordult, majd találta szembe magát egy szemüveg idős hölggyel...

Prológus

- Örökbe akarsz fogadni egy gyereket? - Molly szemei kidülledtek mikor meghallotta barátnője észvesztően jó ötletét. Már attól függ, hogy kinek a szempontjából észvesztő.
A két harmincas éveiben járó nő a Payne rezidencia hatalmas kertjében lévő napágyon foglalt helyet. Kezükben egy hűsítő ital pihent és szokás szerint a napi pletykákat beszélték ki. Igazából szinte minden nap ugyan ezt csinálták. Üldögéltek és pletykáltak. Más gondjuk nem igen volt.
Molly frissen elvált nő volt gyerek nélkül és mióta hajadon újra húsz évesnek képzeli magát. A férje mellett nem kellett dolgoznia és ezen most sem akar változtatni. A munka nem neki való. Állítása szerint azért élnek a Földön férfiak, hogy azok tartsák el a nőket.
És ugye itt volt a gyönyörű Jenna, akit ma már Wolverhamptonba mindenki úgy ismer, hogy Mrs.Payne. Vagyis a nő és a családja akikről a történet szól. A Payne család már évezredek óta az előkelő családok listáján szerepelt. Ugyanis a ükapa vagyik George Payne alakított és egyben tervezte Wolverhampton máig működő hivatalát. És azóta a hivatal fő posztjait csakis Payne foglalhatta el. Az összes első szülött gyerek mérnöknek tanult, hogy utána beleülhessen a jól ismert bőr fotelbe ahonnan tökéletes rálátást lehet nyerni a kis városkára. Az évek teltek, de a hagyomány még mindig megmaradt. A hivatal pedig csak nőtt és ezzel kihívta a város legmagasabb épületét. A Paynek pedig szaporodnak.
Jelen pillanatban a hivatal élén Kevin Payne áll, vagyis Jenna férje. Öt éve házasodtak össze és nem lehet azt mondani, hogy a kapcsolatuk tökéletes. Talán azért nem az, ugyanis a férjt csakis a pénz érdekli és nem a család. Van úgy, hogy hetekre eltűnik otthonról, persze ilyenkor mindig üzleti útra megy. De ezt Jenna nem hiszi el, és soha nem is hitte el. Tudja nagyon jól, hogy a férjének nem hiába dolgoznak fiatal lányok akik kihívóan öltöznek. És ha a hűtlenség még nem is lenne elég, Kevin rettentő agresszív is, és mérnök létére nem utasítja vissza az alkoholt sem. Minél részegebb annál meggondolatlanabb. Igen, kezet emelt már a feleségére akit ez kicsit sem zavarja. A nőt ugyanis elvakítja a pénz. Csakis a pénz és a luxus miatt tűri meg maga mellett Kevint. Gyerekkorában nélkülöznie kellett ugyanis a szülei éppen hogy csak el tudták tartani. Mind ketten gyárban dolgozó munkások voltak, Jenna pedig egy ösztöndíj segítségével jutott el az egyetemre, mellette pedig egy kávézóban dolgozott ahol megismerte a jelenlegi férjét.
 Hogy akkor szerették - e egymást? - Nem tudni. Jennának rögtön szemet szúrt a húszas éveiben járó férfi. Öltönyt viselt és illedelmesen beszélt, majd bemutatkozott és elhagyta a száját az a bizonyos Payne szócska.
Wolverhamptonban ha valaki már csak megemlítette ezt a vezetéknevet a fiatal lányok szíve megdobbant. Ugyanis a Payne családra nem csak a pénz, luxus, gőgösség, gyűlölt volt jellemző, hanem a szépség is. Mindegy, hogy fiúról vagy lányról beszélünk, a vérükben van valamilyen szépség folyadék, ugyanis a kinézetük tökéletes. És ehhez jön még  a szexiség is. Pontosan ezért tudnak mindenki levenni a lábukról. Elég egy nézés és mindenki a karjaikba borul.
Mint ahogy mindig, abban az időben is a városi lányok a Payne családhoz akartak tartozni. És tudták nagyon jól, hogy Kevin Payne még nőtlen. Ám a fiatal férfi tudta, hogy mit akar. Egy naiv lányt akart a feleségének, aki mellett tudta folytatni a kicsit sem mérnökhöz és hivatalban dolgozó férfihez való életét. És ezt a lányt meg is találta Jenna Watson személyében. A lány örült, hogy vége szakadt a nyomornak és végre normális élete lehet.
Kevin apja, Geoff visszavonult így az egész hivatal és a város feladatokat a fiára hagyta. Ám nem csak úgy. Először is el kellett vennie Jennát, majd egy gyereket kellett nemzeniük aki majd szintén tovább tudja folytatni a hivatal vezetését. Ez családi hagyomány volt. A visszavonuló személy csak akkor adhatta át a helyét ha biztos abban, hogy van kire bízna a vállalatot.
A fiataloknak nem volt választásuk. Kevinnek kellett a vállalat ugyanis még nagyobb luxusban akart élni. Jennának pedig pénz kellett amit csak Kevin mellett tudott megkapni. Így hosszú idő elteltével elszánták magukat és összeházasodtak, de a gyerek témát figyelembe sem vették. Egyikőjüknek sem volt szüksége egy porontyra aki csak megkeseríti az életüket, - vagyis Kevin ezt gondolta. Azonban a fiatal feleség minden vágya az volt, hogy végre legyen egy közös gyerekük. Állandóan egyedül volt és úgy gondolta, hogy lenne egy kicsi babája akkor ez az állapot végre megszűnne, - na meg reménykedett benne, hogy akkor talán a férje is meglágyulna vele szembe. De a férfi hallani sem akart a gyerekről. Nem egyszer megsiratta a feleségét ez miatt.
Azonban Geoff átverve érezte magát. Fejhangon hangoztatta, hogy fia elárulta és a szemébe hazudott, ugyanis ígéretet tett, hogy a vállalat megszerzése után utódot nemz. És ha ezen az állapotán nem változtat hamarosan, elveszíti a hivatali vezetését és minden vagyonát. Kevinnek nem volt választása. Akár mennyire is irtózott a gondolattól teljesítenie kellett apja kérését, de csakis a vagyon miatt tette. Belehalt volna ha valamelyik unokatestvére kapta volna meg a részét.
Rá kilenc hónapjára, pedig a Payne család ismét egy taggal bővült. Liam Payne lett a mérnöki család legfiatalabb tagja. Noha az apja soha nem szerette szívből igazán, de minden mással elhalmozta és talán a szíve mélyén büszke is volt rá. Egész pici kora óta próbálta belé nevelni a fiába azt, hogy egyszer neki is házakat kell terveznie és ezzel majd övé lesz az a bőr szék amiben úgy imád játszani. De az aprócska fiúcskát valahogy jobban érdekelték az autók és a motorkák és élvezettel nézte a tévében az ilyen versenyeket. Kevint pedig ez kikészítette. Ezért mikor a családfő otthon volt megtiltotta a fiának, hogy ezeket nézze. Ezen kívül sok minden mást megtiltott neki. De Liam fel sem fogta, ugyanis mindezek mellett az anyukája a tenyerén hordozta. Jenna csakis Liam miatt maradt a városban, ugyanis ha nem lett volna a fia már rég elvált volna a férjétől. De nem tette meg. Tudta, hogy fiának apára és jó életre van szüksége. Pontosan ezért határozta el, hogy örökké tűrni fog és akkor fiának semmiben nem kell szenvednie.
A kicsi fiú azóta már járni és beszélni tud és a napokban töltött be a harmadik életévét. Kevin pedig ez alatt a három év alatt csak még jobban elhidegült a családjától. Jenna már nem is kételkedik benne,tudja nagyon jól, hogy férje megcsalja.
- Nézd Molly Te vagy az egyetlen aki igazán ismer - Jenna levette szemeiről a fekete napszemüveget, majd lágyan megtörölte a verejtékező arcát. Kora ellenére jó pár évet le tudna tagadni magáról. Csakis a férje miatt festette be a haját szőkére, ugyanis tudja, hogy az ura arra gerjed. Barátnője biccentett egyet válaszadás képen. - Kevin megcsal engem és napról napra jobban félek attól, hogy elválik Tőlem és elveszi Tőlem Liamet. Ebbe pedig én bele halnék. - fejét lassan a medencéhez fordítja ahol egy pöttöm kisfiú lubickol a vízben, miközben egy gumikacsával játszik az pedig idétlen hangokat ad ki, a fiú pedig nagyokat kacag rajta.
- Abba halnál bele, hogy elválik Tőled, vagy pedig abba, hogy elveszi Tőled a kölyköt? - kérdezte Molly miközben fejét el sem fordította a napról. Kreol bőre a napsugarai alatt csak úgy csillogott.
- A kölyöknek neve is van! - mondta szemrehányóan Jenna, erre a barátnője csak hanyagul meghúzta a vállát. Mollyt nem érdekelték a gyerekek. Esze ágában sem lenne szülni magának egyet. Annak sem örült mikor megtudta, hogy legjobb barátnője várandós. Szerinte a gyerek csak nyűg és idegesség, a nők pedig ezer évet öregednek mellettük. - És mivel sem azt nem akarom, hogy Kevin elváljon Tőlem ezért akarok még egy gyereket. Geoff két gyerek mellett nem engedné meg neki, hogy elhagyjon engem. - Jenna ravasz asszony volt. Pont ezért készített egy tervet. Kevint nagyon befolyásolja az apja. Geoff pedig imádja a gyerekeket mert a jövőt látja bennük. Ha egy gyerekkel hagyná el Őt Kevin, Geoff még nagy nehezen, de eltűrné. Azonban ha két közös gyerekük lenne és úgy engedné az utcára, Geoff rögtön kitagadná a családból a fiát.
- Hát akkor dugasd meg vele magad. - mondja egyszerűen Molly, mire Jenna felhorkant. Mintha ez ilyen könnyű lenne.
- Könnyű azt mondani. Még a használt óvszerét is maga dobja el, nehogy véletlenül hozzám érjen. Nem akar még egy gyereket - magyarázza egy kissé szomorúan Jenna, pedig igazából pont ezért gondolt az örökbefogadásra. - Pont ezért fogok örök befogadni.
- Kevin biztos örülni fog neki. - röhögött fel Molly.
- Nem lesz más választása. Csak akkor fogja megtudni, mikor haza hozom a kicsit és a nevén lesz. A gyámhatósággal szemben pedig semmit nem fog tudni csinálni. Én pedig örökre Mrs. Payne maradok. - diadalittas mosollyal fekszik vissza a napágyra majd helyezi vissza a szemére a napszemüveget, de az arcáról képtelen levakarni a mosolyt. Amit Jenna Payne egyszer a fejébe vesz azt véghez is viszi...

Két éves...

És visszatértem :) sokan örülnek sokan nem :D nos úgy gondoltam, hogy mindenképp ma szeretném feltenni a prológust mivel pontosan ma 2 éves a blog :3 komolyan ezt még mindig alig akarom elhinni, hogy két éve itt vagyok és boldogitalak titeket :D ilyen hosszú blogom még soha nem volt. és ilyen sok olvasóm se..mondjuk az utolsó törimnél eléggé megcsappat a látogattostság, de nem nagyon izgat. Még egyszer sajnálom, hogy az előző törimet csak úgy abba hagytam :/ de most is ideiglenesen kaptam meg a nővérem gépét ami ritka lassú és még hosszú i betűt sem tudok irni :c de úgy gondoltam, hogy nem válogatlak titeket tovább, hisz ma van 2 éve, hogy mellettem vagytok.
Tényleg van itt olyan elvetemült lény aki már a kezdetek óta olvassa a blogom? Erre most tényleg kiváncsi vagyok...tuti, h nincs köztetek olyan aki két éve olvas xD

És most jöjjön egy rövid infó az új töriről : nos az első pár rész E/3 személyben lett megirva, de a negyedik résztől szemszögek vannak már. remélem ez nem taszit el senkit sem.
A részek a komiktól függenek, ugyanis szeretném ha minden úgy lenne mint pár hónappal ezelőtt volt..úgyhogy komizásra fel.

(mellesleg chaten hiába oltogattok, mert azt soha nem veszem figyelembe ;)