§9-Szerintem ez nem jó ötlet.

Itt a kövi rész :D Ami már egy picit izgalmasabb :D Komizniiiiii

Még csak kényelembe sem tudtam helyezni magam, mikor Paul leparkolt a jól ismert villa előtt. Arcomra akaratom ellenére is egy széles vigyor húzódott mikor vissza gondoltam arra, hogy mennyi minden történt ebben a házban. És most újra itt vagyok és akár mindent megismételhetünk.
Imádtam New Yorkot és a közös lakásunkat Liammel, de azért London és a fiúk mindig első helyen maradnak a szívemben. Úgy lenne az igazi ha ők is velünk laknának és így akkor senkit nem kellene nélkülöznöm. De sajnos Ők azt nem tehtik meg, hiszen itt élnek a családjaik és a barátjaik. Azt pedig nem tehetem meg, hogy elválasztom őket tőlük. Liamnek is csak azért engedtem meg, hogy velem jöjjön mivel rajtam kívül nincs senkije. Oké apa még mindig fiaként tekint rá, de tudjuk nagyon jól, hogy mi az igazság. Liam pedig nem akarja kihasználni, meg aztán hogy őszinte legyek szerintem még mindig nem bocsájtotta meg neki, hogy annyi éven átt a szemébe hazudott.
Liam arca sugárzott a boldogságtól mikor kiszállt az autóból, majd rá pár pillanatára én is követtem a példáját. Mikor kiszálltam elkezdtem a környéket pásztázni. Semmi nem változott az utolsó látogatásom óta. Na jó talán annyi, hogy mikor utoljára itt jártam két autó állt itt ami Louis és Harry tulajdona volt, míg most csatlakozott hozzájuk egy fekete Ronge Rover ami ha jól sejtem Niallé lehet. Ezek szerint az ír manó megszerezte a jogsiát.
- Majd még találkozunk. - szólt ki az autó ablakán Paul, intett egyet majd a következő pillanatban elhajtott. Még csak időnk sem volt vissza köszönni neki. Paul már csak ilyen. Mindig van valami dolga, vagyis jobban mondva mindig az a dolga, hogy a banda körül intézkedjen valamit. A fiúk hálásak lehetnek neki, mivel olyan nekik mint az apjuk.
Liam megfogta a kezemet mosolyogva és a bőröndjeinkel együtt elindultunk a vaskapu felé. Gondolkodás nélkül kinyitotta azt és figyelembe sem vette a csengőt. Pedig szerintem jobb lenne ha megnyomná, hisz ki tudja mit csinálnak oda benn. Mi van akkor ha még mindig takarítanak, és erre fő pont Liam lép be akitől a legjobban tartanak? Nem akarom, hogy rögtön veszekedni kezdjenek. Vagyis inkább azt nem akarom, hogy Liam megint főnökösködni kezdjen és újra elő törjön belőle a Daddy Directionös imidzse.
Szaporán szedtük a lépcsőfokokat és mikor a bejárati ajtó elé léptünk, Liam meg akarta fogni a kilincset, de az hirtelen magától kinyílt és szembe találtuk magunkat Zaynel aki épp egy csirkét (?) kergetett.
Szinte figyelembe sem vett hanem minden figyelmét az állat kergetésére szentelt. Furán összenéztünk Liammel, de mikor szólásra nyitottam volna a számat, Zayn megelőzött ugyanis az udvaron körbe-körbe hajszolta az állatot, majd egy adott pillanatban a csirke irányt változtatott és ismét a bejáratot vette célpontba.
- Te ostoba agyatlan tyúk. Ha elkaplak esküszöm egy tollad sem marad. - ordította Zayn és olyan gyorasan futott az állat után, hogy minket szinte fellökött. És még mindig nem vett észre.
Személy szerint alig bírtam vissza tartani a nevetésemet. Akár ki akár mit mond, szerintem akkor is vicces mivel én még soha nem láttam a tökéletesen Zayn Malikot futni. Erre fő most nem csak simán futni látom, hanem egyenesen egy csirkét kerget. Azért kíváncsi vagyok, hogy hogyan került a villába ez a szerencsétlen állat. Remélem nem Niall hozta ide kaja gyanánt.
Vállat vontam és elindultam Zayn után be a villába mikor a fekete hajú srác, egy ugrással ráugrott a csirkére vagyis szerinte tyúkra aki fájdalmasan nyekkent egyett utoljára.
- Szerintem annak már annyi. - mondtam vigyorogva és Zayn fölé álltam aki vége rám nézett. Szemei elkerekedtek és szélesen elvigyorodott majd lassan föltápászkodott a földről és közben leporolta fekete ingjét ugyanis a csirkétől tiszta toll lett.
- Srácok, itt vannak! - ordította el magát Zayn, majd a következő pillanatban az emeletről olyan hangot lehetett hallani mint amikor a bika csordát szabadjára engedik. Jó, hogy a fal nem kezdett el potyogni és a tárgyak megmaradtak a helyükön.
De több időm nem volt gondolkodni mivel hirtelen a fiúk a nyakamba ugrottak és ezzel leterítettek a földre, ráadásul még Liam is csatlakozott hozzájuk. Rajtam birkóztak és egymás szavába vágba próbáltak mondani valamit. Én pedig csak magamban könyörögtem, hogy szálljanak le rólam. Tudom, hogy örülnek neki, de könyörgöm palacsintát csinálnak belőlem!
- Fiúk elég lesz. Kinyomjátok még a lelkemet is. - mondtam szuszogva mire azok egyesével lemásztak rólam.
- Bocsi. - Kért bocsánatot kiskutya szemekkel Harry majd a kezét nyújtotta és fölhúzott a kényelmetlen padlóról. Éppen, hogy csak megigazítottam a ruhámat mikor Zaynnel és Niallel együtt ismét a nyakamba ugrottak. Hallottam ahogy a hátam mögött Liam jót derül rajtunk, de az én figyelmemet más kötötte le. Mégpedig Louis.
Az örökké vidám, mosolygós Louis Tomlinson a lépcső előtt állt és leszegett fejjel nézte a cipőjét, de mikor észre vette, hogy figyelem megeresztett felém egy szomorú mosolyt. Ez nem az a Lou akit én ismertem. Tengerkék szemei nem ragyognak úgy ahogy megszoktam , arca pedig nyúzott és helye sincs a vidámságnak.
- Hé engedjétek már el, nem akarok egy hullával járni. - avatkozott közbe Liam és elhúzott a fiúktól majd kezét a derekamra tette és akkor vette észre, hogy Louissal épp szemezek. Éreztem, hogy erőssebben húz magához és az arcára fagyott a mosoly. Pedig valójában nem is szemeztem csak azt néztem, hogy mennyire megváltozott. Arrébb léptem Liamtől és elindultam Lou felé.
- Mi az Lou Te már nem is akarsz köszönni? - kérdeztem tőle mosolyogva és pár lépéssel előtte megálltam. Arcán megjelent egy halvány mosoly, ami jó jel volt.
- De csak...oké Szia Emma. - mondta ki végül és ismét leszegte a fejét. Valami nagyon bánthassa ha csak ennyit mond. Régen már tele beszélte a fejem a hülyeségeivel és úgy kellett leállítanom, hogy fogja be a száját. Ráadásul most még répával sem kínált meg.
- És hol marad az ölelésem? - indultam meg felé, de ezt mikor meghallotta elkezdett hátrálni, de nem sokáig jutott mivel pont ott volt a lépcső ami az emeletre vezetett. Mikor tudatosult benne, hogy nem tud menekülni riadtan pislogott felém és...és Liamre. Nem feltűnően nézte a pasimat hanem lopva, de én pont elkaptam a nézését. Liam végett nem akar megölelni? Én is Liam felé fordultam aki karba font kézzel állt a többiek mellett és figyelte a jelenete. Arca komor volt és ideges.
- Szerintem ez nem jó ötlet. - mondta végül Louis és kitért a kezeim közül és ismét tisztes távolságba ment tőlem.
Na nálam akkor telt be az a bizonyos pohár. Mégis mi történt itt. Liam féltékeny a legjobb barátjára, Louis pedig fél a legjobb barátjától. Oké valaki gyorsan magyarázzal el, hogy mi folyik itt, mert sajon én nem értem.
- Szerintem meg nagyon is jó ötlet, hisz a barátom vagy pont úgy ahogy a többiek is. - mondtam mérgesen. Nem fognak úgy viselkedni mint a gyerekek.
- Nem, nem jó ötlet és nem fogok veszekedni. - sziszegte a fogai között Louis.
- Most komolyan mi bajod? - álltam ismét elé és a szemébe néztem. Hatalmasat nyelt és elkezdett pislogni majd gyorsan elkapta a tekintetét mintha nem akarna a szemembe nézni. Valami fura volt a nézésében. - Liam ugye?
- Mi? Ezt meg honnan veszed? - kérdezte és idegesen elkezdte az ujjait tördelni. Kezeimet a derekamra tettem az egyik lábammal pedig elkezdtem a padlón dobolni. Még a hülyének is feltűnne, hogy zavarban van.
- Könyörgöm nézz már magadra. Te félsz Liamtől. - emeltem fel a hangomat.
- Hülyeség.
- Aha persze. Most azonnal tisztázzátok ezt a helyzetet amíg nem késő. Gyerünk Liam kérj bocsánatot és mond el neki, hogy miért viselkedtél vele olyan bunkón. - húztam magamhoz Liamet aki nagy kínok között, de oda állt mellém ám nem szólt semmit. Helyette gyilkos pillantásokat küldött Lou felé aki csak a fogait vicsorgatta. - Mond már meg neki, hogy csak azért mondtad azt neki, hogy ne flörtöljön a csajoddal mert merevedésed volt és rajva vezetted le a feszülséget. - böktem oldara mire értetlen fejjel nézett rám. Oké talán egy kicsit túl lőttem a célon a merevedéssel.
- Először is komolyan gondoltam azt amit akkor mondtam és ezzel a srácok is egyet értenek. - húzta fel bunkón az orrán majd a fiúk felé bökött akik csak bájosan mosolyogtak. Szóval velük is megbeszélte ezt a hülyeséget. - Másodszor pedig nem volt merevedésem.
- Haver nem kell titkolnod előttünk. Ha mellettem is ilyen jó csaj feküdne minden éjjel én is állandóan a szexre gondolnák. - mondta vigyorogva Harry az én arcom pedig lángba borult.
- Harry neked barátnő nélkül is mindig a szexen jár az eszed. - nézett rá Zayn szemforgatva.
- Tehetek én róla, hogy változó korban vagyok? - kérdezte felháborodva Harry és bevágta a durcát. Igaza volt a sajtónak, Harry tényleg megváltozott és kanos lett.
- Az még nem azt jelenti, hogy állandóan fel kell állnia a gyerekgyártó szerszámodnak. - kuncogott fel halkan Niall és Hazza ágyékára bögött aki rögtön oda kapta a tekintetét majd a következő pillanatban elkapott az asztalról egy magazint és az ágyék elé rakta majd a hajába túrt, hogy elterelje a tekinteteket a farkáról.
- Ez most csak Emma miatt van. - magyarázta, mire Liam kezei ökölbe szorultak és egy halálos nézéssel jutalmazta Harryt. Én pedig csak nevettem az egészen mivel semmit nem vettem magamra. Ők a barátaim és Liamet szeretem és ezt Ők is tudják. Mellesleg soha nem kezdenénk ki egyikükkel sem. - Nyugi Liam, nem gondoltam komolyan.
- Szóval akkor szent a béke? - fordultam ismét Liam és Louis felé akik még mindig farkasszemet néztek egymással.
- Nem flörtöltem Emmával. - mondta ki végül Lou mire Liam arca megenyhült. - Ő csak a legjobb barátom akinek ki tudom önteni a szívem. Nem akartam rá startolni vagy ilyesmi...
- Na persze. - horkantott fel gúnyosan Niall mire Louis hirtelen oda ugrott elé és hirtelen a Szöszi fejét bele nyomta abba a tortába amit épp a kezében tartott. Mindenki tátott szájjal nézte ahogy Niall kitörli a szeméből az édességet és a száját nyalogatja. - Hmm finom!
- Látod Liam én mondtam. - inkább figyelembe sem vettem a csupa torta arcú Niallt. Figyelmemt Liamre szegtem aki még mindig gyanakodva mérgette Louist. A hatás kedvéért még egy lágy csókot is nyomtam az arcára. - A legjobb barátodról van szó. Már csak nem lenne képes elvenni a csajodat.
- Oké. - nyögte ki végül Liam. - De csak miattad Em. - nézett rám és ismét megcsókolt majd mikor elengedett Lou felé nyújtotta a kezét aki bátortalanul de elfogadta. - Szeretem Emmát és nem akarom, hogy pont veled kelljen versengenem érte.
- Tudom haver. Eszembe sincs közétek állni. - varázsolt az arcára egy mosolyt Louis amitől én megnyugodtam mivel megint olyan kinézete lett mint régen...

§8-És ez még csak a kezdet.

Itt is a kövi rész. Sajnálom, hogy még ilyen unalmas részek vannak :/ De ígérem már nem kell sokat várni az izgis részekig...Addig is komizniiii

New Yorkból, London viszonylag elég messze van, ami annyit jelent, hogy szinte egy teljes nap repülővel. És ez nekem katasztrófa mivel utálok egy helyben ülni. De most valahogy kibírom mivel Niellről van szó és az Ő szülinapi bulijáról. El sem hiszem, hogy képes voltam majdnem elfelejteni szegénykémet. Pedig ha nem szólt volna, komolyan elfelejtettem volna. Még szerencse, hogy nem történt meg mivel nem lettem volna képes többet a szemébe nézni.
De mentségemre legyen szólva, más dolgokon járt az eszem. Először is ott volt a suli ahol a tanulás mellett a beilleszkedéssel is meg kellett küzdenem. Az utóbbi pedig még mindig nagyon gyatrán ment. Próbálok jó pofit vágni és mosolyogva válaszolni a kérdéseikre amik nagy részt a fiúkkal kapcsolatosak. De mikor tizedgyére kérdezik meg, hogy nem-e akarom behozni a suliba Liamet, na akkor már hajamat tépve rohanok be a mosdóba és zárom be magam az egyik fülke ajtaját és ott ücsörgök amíg meg nem szólal az a bizonyos csengő.
Amikor pedig nem a diákok elől menekülök akkor meg a tanulásra próbálok koncentrálni, ami nem nagyon megy. Először is a biológia, a történelem meg a többi átlagos tantárgy mellett most már külön rajzórám is van ami arra a célra szolgál, hogyha egyszer kijön a saját könyvem tudjam saját magam megszerkeszteni a borítóját. Ez szerintem tök klassz mivel így olyanok lehetnek a szereplők mint ahogy én képzeltem el. Viszont az már nem annyira jó, hogy én nem tudok rajzolni. Komolyan a rajz tehetségem még az ének hangomnál is szörnyűbb. Ami azért nagy szó, hiszen mégis csak Liam barátnője vagyok aki tehetséges énekes, míg nekem olyan a hangom amivel üveget lehetne töretni. Hát a rajztudásom is azzal egyezik meg, még egy ovodós is szebben rajzol mint én. De meg kell oldanom a feladataimat ezért muszáj próbálkoznom. Ilyenkor lenne jó ha a srácok is nálunk laknának mivel Zayn nagyon szuperul tud rajzolni és akkor simán meg tudná helyettem csinálni a feladataimat.
A többi tantárgyról pedig inkább már nem is beszélek. Míg a londoni gimiben a spanyoltól dobtam hátast és legszívesebben leváltottam volna, addig itt a némettel és a franciával szenvedek. A német még úgy ahogy meg mivel néhol hasonlít az angolra, de a francia. A világon talán most azt a nyelvet utálom a legjobban. Szerintem még a kínait meg a japánt is könnyebben megtanulnám mint azt.
De nincs okom panaszra, hisz itt van Liam, na meg a rajongói akikkel nap mint nap találkozok mikor a városba megyek vásárolni, vagy csak simán moziba. Úgy rá vannak tapadva Liamre mint a piócók és levakarhatatlanok és idegesítőek. Álomvilágban élnek ugyanis azt hiszik, hogy egyszer Liam majd pont közülök fog feleségül venni valakit. Na persze és akkor velem mi lesz?
- Megkérjük utasainkat, hogy kapcsolják be a biztonsági öveiket ugyanis pár perc múlva landolunk! - hallottam meg a pilóta hangját, majd csodálkozva eszméltem fel, hogy még mindig a gépen ülök.
- Ilyen hamar megérkeztünk? - néztem rá csodálkozva a mellettem ülő Liamre akinek a szája tele volt tömve chipsel. Undorodva mértem végig ahogy letörli a szájáról a maradékot végül pedig megnyálozza a száját. - Annyit ettél, hogy ennyi kajával egy hétig ki kellene bírnod. - csóváltam meg a fejem rosszállóan, Ő pedig vigyorogva kiöltötte rám a nyelvét. Szerintem nem volt vicces ugyanis szinte az egész utat végig ette. A légikisasszonyok győzték hordani neki a kaját.
- Bocsi, de tudod súlyos trauma ért és én álltalában evéssel vezetem le a feszültséget. - mondta tetett bunkósággal mire én értetlenül bámultam rá.
- Mégis miféle trauma? - húztam fel a szemöldökeimet kíváncsian. Komolyan érdekelt, a mondandója mivel én most nem csináltam semmi olyat ami feszülté tehette.
- Nem is tudom, hogy ki volt az aki kanállal próbált megetetni. - mondta egyszerűen. Hanyagul legyintettem egyet a kezemmel és próbáltam nem képen nevetni. Komolyan akkor ügyet tud csinálni abból ha véletlenül a szeme elé kerül egy kanál. Hetekig azon rágja magát míg végül szép csendesen lenyugszik. Mert neki pont a kanalaktól kell félnie amivel szinte a nap minden órájában találkozik. Miért nem lehet neki pókfóbiája? Vagy más olyan valami amivel nem találkozik ilyen sűrűn.
- Oké sajnálom. - néztem rá bocsánatkérően, Ő pedig odahajolt és lágyan megcsókolt. Pont abban a pillanatban mikor a gép landolt a repülőtéren.
Bőröndjeinket magunk után húzva, hagytuk el a terminálokat és indultunk el a csarnok felé. Elvileg a srácoknak kéne értünk jönniük. Épp, hogy csak áttléptünk az üveg ajtón, mikor egy csapat sikoltozó lánnyal találtuk szembe magunkat. Talán mégsem volt olyan jó ötlet kiírni Twitterre, hogy ma jövök Londoba. A rajongók össze tudták rakni a képet. Ugyanis ha én jövök akkor Liam is jön velem ami egyet jelent a One Directionnel.
Liam egy hatalmas vigyort varázsolt az arcára majd letette a földre a csomagjait a lábam mellé és elindult a rajongók felé akik szinte sokkos állapotba kerültek kedvencük láttán. Nekik ez maga a menyország míg nekem egy egyszerű szívfájdalom.
Szomorú sóhaj hagyta el a számát miközben leültem az egyik bőröndöm tetejére és onnan néztem az, ahogy a lányok sorra ölelik átt az én Liamemet. Tudom rossz dolog ilyenen gondolkozni, de féltékeny vagyok azokra a lányokra. Semmi joguk csak úgy megölelniük és megpuszilniuk az én pasimat. Nekik, hogy esne ha egyszer oda mennék a szerelmükhöz és csak úgy simán arcon puszilnám majd megölelném? Szerintem szarul. Szóval természetes dolog, hogy nekem is fáj. Pedig tudom, hogy semmi jelentősége mivel Liam engem szeret. De ezek a lányok akkor is elvetemültek. És ezt azóta tudom amióta az egyik koncertjükön egy lány házassági szerződést próbált alá iratni Liammel. Már majdnem alá írta mikor Zayn észre vette a papíron a pecsétet. A csajt persze rögtön bevitték a rendőrségre, személyi jog megsértése miatt. Én egyenesen a diliházba küldtem volna. És még ezek után legyek nyugodt.
A lányok percről percre fogytak. Mikor kevesebben lettek, felálltam a bőröndömről és mikor el akartam volna indulni Liamhez egy alacsony, aprócska kislány nekem állított. Nagy szemekkel néztem le rá miközben Ő egy papírt és egy tollat nyújtott felém.
- Mit szeretnél? - kérdeztem érdeklődve ugyanis nem értettem, hogy mit akar ezzel az egésszel. Hiszen Liam pár lépésre áll tőlünk. Még csak össze téveszteni sem tud.
- Aláírást. Mindig is szerettem volna egy One Directionös barátnővel találkozni és ma végre sikerült. - mondta csillogó tekintettel amitől én meghatódtam. Annyira aranyos volt tőle, hogy nem utálattal néz rám hanem ugyan úgy mint Liamre. Csodálattal.
- Te komolyan tőlem akarsz aláírást? - mutattam önmagamra a kislány pedig bólintott egy hatalmasat. Remegő kezekkel vettem átt tőle a papírt és a tollat és gyorsan ráfirkantottam a nevemet a végén pedig megköszöntem és rajzoltam egy mosolygós fejet.
- Nocsak Emmus, túl vagy életed első aláírásán. És ez még csak a kezdet. - állt mellém mosolyogva Liam egyik kezét pedig a derekamra csúsztatta és közelebb húzott felém. A papírt visszaadtam a kislánynak aki a sírás szélén állt. Azért fura, hogy ezt mind én váltottam ki belőle, pedig még csak híresség sem vagyok. Aha én nem vagyok sztár csak pont a pasim a világ legfelkapottabb banda tagja.
- És esetleg egy képet még kérhetek? Annyira aranyosak vagytok így együtt, hogy muszáj megörökítenem és kiraknom a falamra az ágyam fölé. - Liam szó nélkül bólintott majd a másik pillanatban a karjai közé kapta az aprócska kislányt én pedig félénken melléjük álltam és vártuk, hogy az anyukája elkészítse a képet. De mielőtt ez megtörtént volna a kislány az egyik kezével átkarolta a nyakamat. Tényleg komolyan gondolta amit mondott. Csodál minket és engem is.
Mikor a fotó elkészül a kislány még utoljára megköszönte majd megfogta az anyukája kezét és elmentek. Én még mindig a történtek hatása alatt álltam ugyanis még percekkel később is arra a ponta néztem ahol a lány állt. Liam halkan kuncogott és megfogta a kezem mire az ujjaink összekulcsolódtak.
- Annyira aranyos vagy mikor zavarban vagy. - mondta mosolyogva és megsimogatta az arcom. Éreztem, hogy fülig elpirulok ezért inkább elkezdtem a cipőmet kémlelni. Még mindig nem nagyon bírom mikor bókol nekem. Olyankor mindig elpirulok és teljesen hülyének érzem magam. - Én vagyok a világon a legszerencsésebb pasi, hogy pont Te vagy a barátnőm.
- Azért nem kell túlreagálni. Egy szimpla szeretlek is megteszi. - mondtam hálásan.
- Te annál sokkal szebbet és többet érdemelsz. - suttogta majd lassan feje közeledni kezdett az ajkaimhoz. Már éreztük egymás leheletét mikor egy köhögésre lettünk figyelmesek. Rögtön szétrebbentünk és kerestük a hang forrását majd pár pillanat múlva megakadt a szemünk Paulon a banda biztonsági őrén.
- Paul Te meg mit keresel itt? - kérdezte csodálkozva Liam miközben megfogta a bőröndjeit és elindult a férfi felé. Én is követtem a példáját ugyanis nem akartam lemaradni.
- Én viszlek titeket a villába. - mondta egyszerűen majd sarkon fordult én elindult a kijárat felé. Tanácstalanul összenéztünk Liammel, de azért követtük Őt. Az emberek természetes megbámulták Liamet és voltak olyanok akik meg is akarták őt állítani, de Paul az összes rajongót elkergette a srác útjából.
Megkönnyebülés volt beülni a fekete Audiba ami teljesen el volt sötétítve így senkinek sem volt esélye betekintést nyerni, hogy mi történik az autóban. Paul beült a volán mögé, mi pedig Liammel hátra. De Ő tovább kíváncsiskodott.
- Hol vannak a srácok? - érdeklődött és én is hegyeztem a füleimet ugyanis úgy volt, hogy Ők fognak értünk jönni erre fő Paul jött. Mi történhetett, hogy megcserélődött a helyzet? Remélem semmi hülyeséget nem csináltak magukkal.
- Épp a villát takarítják. - felelte egyszerűen a férfi. Milyen jó, hogy belőle mindig harapófogóval kell kivenni a szavakat.
- Hogy érted, hogy takarítják? - kérdeztem és hirtelen elképzeltem ahogy a négy srác seprűvel futkározik a villába. Ezt amúgy el sem lehet képzelni mivel ilyen a való életben soha nem történik meg. Hisz azt sem tudják, hogy kell seprűt a kezükbe fogni. Inkább kérnek meg valakit, mint, hogy ők takarítsanak.
- Tegnap házibulit csináltak és ma reggelre úgy nézett ki az egész ház mint egy csatatér. De  mivel tudják, hogy Liam haza jön és leordítaná a fejüket ezért inkább rendet csinálnak. Már ha sikerül nekik. - magyarázta. Liam büszkén húzta ki magát mivel neki az dícséret volt hallani, hogy a barátai félnek tőle. Kár, hogy én abból a nagy takarításból már nem fogok semmit látni. Habár lehet, hogy addig nem végeznek míg oda érünk...

§7-Jaj csak azt ne.

Sziasztok itt a kövi rész. És nem tudom, hogy észre-e vettétek de az oldal nézettsége áttlépte a 200 ezret. Nagyon szépen köszönöm ugyanis én még mindig alig akarom elhinni :P KOmizniiii

- Liam azonnal kelj fel. Nem szólok többet!- kicsit sem kedvesen hozzá vágtam egy párnát amit Ő egy hangos morgással jutalmazott majd még jobban a fejére húzta a takaróját. Toporzékoltam idegességemben és legszívesebben kirántottam volna Őt az ágyból. De sajnos mit érek én az Ő kidolgozott teste ellen.
És, hogy miért voltam ennyire ideges? A válasz egyszerű, ugyanis ma repülünk vissza Londonba Niall szülinapi bulijára. Vagyis csak repülnénk mivel ha a drága egyetlen szerelmem így folytatja akkor lekéssük a gépet. Tudtam én, hogy hülyeség ha megengedem azt, hogy Andy itt legyen hajnalig. Mert sajonos itt volt és egész éjjel videójátékoztak. Már az elején tudtam, hogy hülye ötlet ha megengedem azt, hogy belemerüljenek a foci világába, de sajnos Liam kiskutyaszemeinek nem tudtam ellenállni.
Megsajnáltam mivel Andy tényleg csak miatta utazott el New Yorkba. Ugyan Ő volt Liam legjobb barátja a bandán kívül és csak nagyon ritkán tudnak találkozni. Már az este folyamán tudtam, hogy gondok lesznek mikor jókedvűen levágódtak a TV elé és játszani kezdtek én rólam pedig teljesen elfeledkeztek. Ott ültem közöttük és azt néztem ahogy Liam minden egyes alkalommal leveri a virtuális pályán Andyt aki ezt nagy felháborodással viselte el. Nem szóltam rájuk csak csendesen néztem, végül pedig elálmosodtam és vissza mentem a hálószobánkba. Hajnalodott már mikor végre elhalkultak és Liam bemászott mellém az ágyba. Ezt csak onnan tudod, hogy mindig úgy alszik el, hogy engem ölel és magához húz. Állítása szerint azért csinálja ezt mivel én vagyok a plüss macija és nélkülem nem tudna elaludni. Mondjuk én is jól járok mivel minden éjjel érezhetem Liam csupasz mellkasának az illatát.
- Komolyan ugye nem akarod, hogy kiöntselek az ágyból? - fenyegettem meg majd hátráltam egy lépést, ugyanis -e mondat hallatán rögtön kiugrott az ágyból és álmos szemmel mért végig.
- Isten ments. Nem bírnám elviselni, hogy a barátnőm kiöntött az ágyból. - ásított egyet, közben pedig nyújtózkodott majd nagy nehezen kiszállt az ágyból.
- Siess, jó? - kérdeztem majd egy gyors puszit nyomtam a szájára és kiviharoztam a szobából és egyenesen a kanapét vettem célpontba.
Ott leültem majd elkezdtem a telefonomat nyomkodni. Gondoltam egyet és felmentem Twitterre. Addig jó időtöltésnek bizonyult míg Liam elkészül. Vissza követtem pár embert és kiírtam, hogy indulunk Londonba. Alig telt el pár másodperc rögtön több százan írtak vissza és azt kérdezgették, hogy melyik repülőtéren fogunk landolni vagy, hogy mikor érkezünk meg. Aha persze majd biztos megírom, hogy hol fogunk leszállni, hogy aztán egy tucat rajongó fogadjon minket. Az újságírókkal úgyis találkozni fogunk, szóval holnap megint tele leszenek a magazinok velünk. De már nem csinálok belőle ügyet. Nem fogom engedni, hogy a kapcsolatom egy rakat szaros paparazzi és rajongó miatt menjen tönkre. Szeretem Liamet és ebben senki nem tud megakadályozni.
Pár kedves tweetre azért vissza írtam. Épp ki akartam volna lépni mikor Liam bejegyzésével találtam szembe magam. Rögtön megnyitottam a posztját ahol szembe találtam magamat önmagával miközben a fogát mossa. Ez a srác nem normális. Mondom neki, hogy siessen erre fő magát fényképezgeti a tükörben mint egy plázacica.
Felálltam a kényelmes ülő helyzetemből és elindultam a fürdő felé és kopogás nélkül benyitottam. Liam a tükör előtt állt és a fogát mosta közben pedig a telefonját nyomkodta.
- Mi van felcsaptál ribancnak? - kérdeztem vigyorogva, Ő pedig értetlenül nézett vissza rám miközben hatalmasakat pislogott. - Tudod Ők szoknak a mosdóban fényképezkedni a telefonjaikkal. - világosítottam fel, mire neki leesett. De most komolyan úgy nézett ki mint azok a lányok akiknek a képjeikkel tele van a Facebook meg a Twitter. Annyi külünbséggel, hogy Liamé vicces volt mivel a szájában volt a fogkeféje és nem volt kint a melle és nem vágott kacsa szájat.
- Ezen a képen az a lényeg, hogy milyen álmos vagyok ugyanis valaki élvezettel keltett fel a hajnali órákban. - húzta fel az orrát szemrehányóan miközben a kezeit törölgette. Tudtam, hogy nem haragszik rám, csak a ribancos beszólásomért válaszolt ilyen flegmán.
- Sajnálom, de tudtad, hogy ma repülünk haza. Már előbb is ide hívhattad volna Andyt. - tártam szét a kezeimet bocsánatkérően majd sarkon fordultam és vissza mentem a konyhába. Alig telt el pár perc Liam is megjelent majd gyorsan levetette magát az egyik székre és maga elé húzta a müzlis dobozt és egy tálat majd szokás szerint nyúlt a villájáért és elkezdett tök nyugisan enni.
- Ugye ezt most nem mondod komolyan? - kérdeztem szörnyülködve miközben minden egyes müzli darabot a villájára szúrt és úgy tette bele a szájába. Tudom, hogy kanálfóbiája van, de ezt most akkor sem csinálhassa meg. Így órák hosszába fog tartani míg kiürül a tálja.
- Most miért? Éhes vagyok. - mondta ártatlanul és tovább folytatta a lakmározást. A percek teltek, de a tálja még mindig nem ürült ki és nem is fog mivel villával eszik.
Idegesen doboltam az ujjaimmal az asztalon majd hirtelen nem bírtam tovább és elkaptam egy kanalat az asztalról, bele tettem a táljába és elkezdtem közelíteni felé Liam szájához. Bandzsítva nézte ahogy a kanál közelít a szája felé.
- Gyerünk Limuci nyisd ki a szád. - dünnyögtem, de Liam csak a székkel hátrált és a fejét csóválta. - Ha Te nem eszel kanállal akkor majd én megetetlek. - mondtam. Az arca minden pénzt megért ahogy a kanalat nézte. Szinte már izzadt a félelemtől mivel tudta nagyon jól, hogy képes vagyok megcsinálni azt, hogy megetetem.
- Tudod mit, már nem is vagyok éhes. - pattant fel hirtelen majd tisztes távolságba ment tőlem. Halkan felkuncogtam és fejcsóválva fogtam meg az utazó táskámat.
- Ez érdekes, mivel alig pár perce azt mondtad, hogy éhes vagy. - mondtam miközben az ajtó felé haladtunk.
- Meggondoltam magam. - vont vállat egyszerűen és kinyitotta az ajtót majd csomagostult elindultunk az autója felé. Az idő szorított szóval gyorsan bepakolta a táskákat a csomagtartóba majd beült a volán mögé. De mikor be akarta volna indíta a motort a keze megakadt a kulcson és riadtan pislogott maga elé, majd a következő pillanatban a nadrág zsebéhez nyúlt és elkezdett keresgélni benne. Ezt követte a kabátja zsebje végül pedig ártatlanul pislogott rám. Tudtam, valamit elfelejtett. - Asszem fenn hagytam a mobilom. Az nélkül pedig én nem megyek sehova. - mondta sajnálkozva majd gyorsan kipattant az autóból és vissza futott a lakásba. Megsemmisülten ütögettem a fejem az ablakba, mikor percekkel később vissza jött.
- Ugye tudod ha elkéssük a repülőt a gyerekgyártó szerszámodtól búcsúzhatsz. - fenyegettem meg mire Liam az ágyékához kapta a kezét. - Mert esküszöm én foglak kiherélni!
- Jaj csak azt ne. Akkor hogyan fognak születni pici Payne babák? - nézett rám vigyorogva mire én szemforgatva vállon ütöttem. Nem szóltam aztán semmit, hogy végre tudjunk elindulni.
Delelőtt nagy forgalom volt az utakon ezért egy csomószor dugóba kerültünk. Végül már esélytelennek láttuk, hogy elérjük a repülőt. Szinte már rohantunk a csarnok felé ahol pont akkor mondták a hangosbemondóba, hogy a New York-i gép perceken belül felszáll. Mint az őrültek úgy rohantunk a terminálok felé, de végül sikeresen oda értünk és még időnk is maradt a felszállásig.
- Éhes vagyok. - nyöszörögte Liam és fejét a vállamra tette.
- Esküszöm rosszabb vagy mint Niall. - csóváltam meg a fejem. De komolyan ma egész reggel a gondolatai csak a kaja körül forognak. Még Niallt sem hallgattam ennyit hisztizni a hasa miatt. Liam ezzel rekordot döntött nálam.
- Tehetek én róla, hogy kanállal akartál megetetni? - nézett rám felháborodva majd durcásan összekulcsolta a kezeit a melle alatt.
- Igen tehetsz róla mivel nyugodtan ehettél volna ha nem videójátékoztál volna hajnalig Andyvel. - mondtam rosszállóan mire Ő szégyenlősen lesütötte a szemeit. A következő pillanatban elő halászta a zsebéből a telefonját nyomkodott rajta valamit végül pedig az orrom alá nyomta. Egy kép volt rajta amit ha jól sejtem Ő fényképezett egy képernyőről.
- Látod. Én voltam a Manchesterrel és hét, kettőre levertem Andyt. - húzta ki magát büszkén.
- Ügyes vagy. - csókoltam meg és úgy csináltam mint akit tényleg nagyon érdekelt, hogy nyert egy vacak fociban. KOmolyan mondom nem értem mi ebben ekkora szám. Persze ha élőben játszanának úgy sokkal jobban érdekelne, de így. Elméletileg én szeretem a focit és Louis megígérte, hogy ha egyszer megint fog jótékonykodásból játszani akkor elvisz magával. Remélem, hogy betarja a szavát mivel szívesen megnézném, hogy hogyan tud focizni.
Több beszélgetésre már nem nagyon volt időnk, ugyanis megkezdődött a beszállás és fel kellett szállnunk a gépre. Elég izgatott voltam mert minél előbb haza akartam már menni Londonba...

§6- Ne flörtölj a csajommal!

Itt a kövi rész :D Ahogy látom sokan találgattok már, hogy mi lesz a törimben :P Komiznii

Egy halom könyv hevert előttem a kanapén, de valahogy a figyelmemet mégis jobban szentelte le a kezemben lévő pletyka magazin, amiben szokás szerint megint önmagammal találtam szembe magam. Fogalmam sincs, hogy az újságírók hogyan tudnak rólunk Liammel úgy képeket készíteni, hogy mi még csak észre sem vesszük. Vagyis oké, tudom ez a dolguk, de könyörgöm, hogy még egy moziba is képesek belopakodni csak azért, hogy lencsevégre tudják kapni Liamet, az már azért egy kicsit durva.
Unottan lapoztam egyet majd megtaláltam a cikket amit én kerestem. A szalagcímen a Lemma felirat virított. Értetlenül összehúztam a szemöldökömet majd gondolkodni kezdtem.
Lemma? Vagy elírták, vagy pedig direkt így írták. Én az utóbbira tippelek ugyanis a sztárvilágba hagyomány volt, hogy összeforrasszák a párok neveit a rajongók. Mint például Justin Bieber és Selena Gomez lett Jelena. Szóval ha jól tipp Lemma az Liam és Emma csak összeolvadva. Valahogy nekem a Jelena jobban bejön mint a Lemma, de mindegy.
Ráadásul egy ősrégi képet raktak be a cikk mellé ami még akkor készült mikor Texasból jöttünk haza Londonba és a reptéren egy csomó újságíró szobrozott csak azért, hogy tudjanak képeket készíteni a fiúkról. Liammel akkor mutatkoztunk együtt nyilvánosan először, vagyis akkor készült rólunk az első paparazzi kép. Persze a világ akkor már tudta, hogy járunk csak történetesen kép nem készült még rólunk.
A cikkben egyébként semmi érdekes nem volt. Csak annyi, hogy az újságírók biztos forrásból tudják, hogy Liam New Yorkban lakik a barátnőjével, aki a Művészeti Középiskolába jár. És, hogy látszik mennyire szoros a kettőjük kapcsolata.
Azért kíváncsi vagyok, hogy melyik drágalátos barátnőm árulte el ezeket. Talán Cara vagy Tara? Esetleg a többi idióta akik csak azért állnak szóba velem mert ismerem a One Directiont.
Őszintén megmondva már nem érdekel, ugyanis hozzá szoktam. A figyelmemet inkább a tanulásra és az iskolára szentelem. Nincs szükségem a barátságukra, vannak nekem barátaim, igaz Londonba, de akkor is vannak.
- Neked elméletileg most nem tanulnod kéne? - jött ki a hálószobánkból Liam  és érdeklődve figyelte a tevékenységemet. Hanyagul az asztalra dobtam az újságot és nyújtózkodtam egyet miközben Ő a hűtőszekrényből kivett egy pohár tejet majd megindult felém.
- Ahogy mondod, elméletileg. - bólintottam egy apró mosoly kíséretében. Fölém állt és a hajam közé nyomott egy puszit. - Képzeld hallottál már az új nevünkről? - pillantottam fel rá, mire Liam értetlenül a fejét csóválta.
- Milyen új nevünkről? - húzta fel a szemöldökét.
- Kérlek szépen mi vagyunk a Lemma páros. - böktem az újságra ami az asztalon hevert. Liam hanyagul intett egyet a kezével ami azt jelentette, hogy egy cseppet sem érdekli a dolog. Irigylem, hogy minden pletykát ilyen könnyen vesz. De komolyan, az egyik fülén be a másikon pedig ki. Szó szerint leperegnek róla az utálkozó pletykák. Habár mit várok tőle, hisz évek óta éli átt ugyan ezt. Persze, hogy tök természetes a számára.
- Többet érnél el vele ha inkább a németet tanulnád. - kacsintott egyet, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra és elindult vissza a szobánkba.
- Amúgy Te mit csinálsz, hogy ilyen csöndben vagy? - szóltam utána kíváncsian. Nem jó jel mikor Ő csak úgy becsukaszkodik a szobánkba és órák hosszat benn van. Csak egyet jelenthet twitcamot csinál. Imádja fenntartani a kapcsolatot a rajongóival, ezért mikor ideje van csinál egy twitcamot és válaszol a rajongók kérdéseire. A bandából is ő követi vissza a legtöbb embert vissza Twitteren. De mégis a banda menő listáján a rajongók körében Ő van a legutolsó helyen, csak azért mert csöndes és nem tud ellazulni.
- Twitcamot. És képzeld el több ezren néznek. Szóval bocsi, de megyek is vissza. - intett egyet majd gyorsan becsukta maga után az ajtót.
Gondolhattam volna. Hisz csak rá kell nézni és rögtön észre lehet venni, hogy milyen jó kedve van. Imádja a rajongóit és szeret nekik örömöt csinálni.
Figyelmemet újra vissza szenteltem a könyveimnek, de negyed óránál tovább nem bírtam. Egyhangúan vissza raktam a könyveimet a táskámba majd mikor rendet raktam a hálószobánkat vettem célpontba.
Halkan nyitottam ki az ajtót, majd rögtön megpillantottam Liamet, miközben az ágyunkon fekszik a hasán pedig a laptopja pihen. Mikor észre vette, hogy beléptem szemei rögtön felcsillantak és boldogan mosolyogott rám.
- Úgy látszik srácok a kívánságotok teljesült, mert Em megérkezett. - nézett bele a kamerába amiből hangos újjongást lehetett hallani.
- Hol van? Szólj neki, hogy azonnal tolja ide a formás kis seggét. - szívem egy ütemet kihagyott, majd a másik pillanatban úgy ugortam rá az ágyra mintha rakétából lőttek volna ki. Végül pedig Liam mellé másztam és pár percen belül az integető Niallel, Zaynel és Harryvel találtam szembe magam. Mind a hárman alig fértek bele a kamerába, de akkor is jó volt őket látni mégha nem is élőben. Rettenetes hiányoztak már, hogy nem láthattam őket minden nap. Pont ma reggel gondoltam arra, hogy ideje lenne őket felhívni. Ezek szerint Liam olvasott a gondolataimba.
- Mi a szitu srácok? - kérdeztem vigyorogva aki egyszerre kezdek el beszélni, szóval semmit nem értettem belőlük. Liam csak az orra alatt vigyorgott és a fejét csóválta. Semmit nem változtak. Még mindig olyan ütődöttek mint eddig voltak.
- Szitu az van, méghozzá nem is akár mi. - harsogta túl a többieket Niall majd úgy állította be a kamerát, hogy csak Őt lehessen látni. De valahogy nem akart neki összejönni, ugyanis Harry a hátára mászott a fejét pedig a szöszi vállára rakta, hogy Ő is tudjon bele nézni a kamerába. Zayn pedig oldalról bökdöste Niallt, hogy mennyen arrébb. - Szóval most, hogy Te is itt vagy, meg szeretnélek hívni a szülinapi bulimra. - húzta ki magát büszkén. A szám tátva maradt ugyanis totál kiment a fejemből, hogy szülinapja lesz. - Liam azt mondta, hogy először veled kell megbeszélni mivel haza kell jönnötök Londonba neked pedig suli van. - húzta el a száját mire én csúnyán ránéztem Liamre aki sajnálkozva pillantotta rám.
- Semmi pénzért nem hagynám ki a szülinapi bulidat Niall. - vigyorogtam bele a kamerába.
- De Emma, mi lesz a suliva? Londonból nem tudsz rögtön másnap vissza jönni. - nézett rám felháborodva Liam. Megforgattam a szemeimet.
- Olyanról még nem hallottál, hogy betegség miatt hiányzás? Szépen elmegyek dokihoz és beteget jelentek az pedig kiír egész hétre. Londonba pedig senki nem fogja tudni, hogy nem vagyok beteg. - magyaráztam el, de ahogy elnéztem Liamet nem nyugodott meg.
- Tudtam, hogy nem hagysz cserben. - vigyorgott Niall. - Alig várom, hogy újra lássalak benneteket.
- Én is. - mondtam vigyorogva. - És hol van Lana? - néztem Zaynre aki még a kamerán keresztül is észre vettem, hogy zavarba jön pont mint akkor mikor Liammel rajta kaptuk őket smárolni.
- Elzáráson, mivel Bradford Bad Boi nem tudta a gyíkját a nadrágjában tartani. - kuncogott Harry, Zayn pedig egy párnával fejbe vágta, mire Hazza lefordult az ágyról. Liammel értetlenül összenéztünk mivel semmit nem értettünk belőle amit Harry mondott. Addig oké, hogy Lana elzáráson van, de a többi az elég zavaros.
- Hazza nem tudnád értelmesen elmagyarázni, mivel sajnos mi ezt az új beszédstílusodat nem értjük. - csóválta a fejét Liam, mikor Harry visszamászott az ágyra és újra látni lehetett a kamerába. De mielőtt beszélni kezdett volna, gyorsan megigazította a haját azzal a tipukus Stylesos mozdulatával.
- Mr. Malik a suli mosdójában légyottozott Lanával a diri pedig rajta kapta őket. - csapta össze egyszerűen a kezét. Zayn homlokon csapta magát, Niall pedig fetrengett a röhögéstől. Szemeim kitágultak és alig bírtam felfogni az előbb elhangozzatokat.
- Micsoda? - kérdeztük egyszerre Liammel. Á szóval nem vagyok egyedül akinél kiverte a biztosítékot. Lana komolyan képes volt Zaynel az iskola mosdójában hancúrozni? Ez valahogy nem vall rá. Mondjuk Zaynből kinézem, de Lanából akkor sem. Valahogy ez az egész olyan abszurd. De aztán kitudja.
- Igazat beszél. - bólintott egy aprót Zayn. - Tanévnyitó bál volt Lana gimijében és én voltam a párja. Csak arra nem számítottam, hogy annyira dögös lesz. Egy combigérő mini ruha volt rajta, hatalmas dekoltázsal. Hirtelen elkapott a hév és bementünk a legközelebbi mosdóba ami a férfiaké volt. Ott pedig...hát khm..történtek dolgok. Épp a közepében voltunk mikor nyitódott az egyik ajtó és megjelent előttünk az iskola igazgatója. Lana egy hónap elzárást kapott engem pedig kitiltott az iskola területéről. - magyarázta el szűkszavúan közben pedig paprikapiros volt. Harry és Niall pedig szó szerint szakadtak a röhögéstől. Liam se bírta sokáig, ugyanis pár pillanat múlva ő is sírt a nevetéstől. Hát persze a One Directionnél ragályos a nevetőgörcs. Ha az egyikük rákezdi az tuti, hogy a többi négy folytatja.
- Minden elismerésem a tiéd haver. - prüszkölt Liam a nevetéstől én pedig kicsit sem kedvesen vállon ütöttem mire Ő kiöltötte rám a nyelvét.
- A legjobb barátnőmről beszéltek! - mondtam felháborodva és bevágtam a durcit. Liam ez láttam egy kicsit lecsillapodott majd kiengesztelés képpen egy lágy csókot nyomott a számra amit a fiúk egy hangos ' Hú' - val jutalmaztak.
- A Lemma páros még mindig él és szorosabb a kapcsolatuk mint valaha volt. - füttyentett egyet Harry, mire Liam felmutatta neki a középső újját. Ezek szerint már ők is hallottak erről az egészről.
Mikor újra mindenki kellő képpen lenyugodott akkor tudatosult bennem, hogy hiányzik közülük Louis.
- Srácok hol van Louis? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel miközben a kamerát pásztáztam.
- Szólított valaki? - hallottam meg ismerős hangját.
- Emmával és Liammel beszélünk. - szólt neki Niall majd a következő pillanatban, Lou a srácok közé ugrott és már csak őt lehetett látni.
- Emmácska! - kiáltott fel és szó szerint elkezdte ölelgetni a laptopot. - Annyira örülök, hogy látlak és hallhatom a hangodat. Nagyon hiányoztál már. - dünnyögött a laptopnak.
- Öhm Lou ugye tudod, hogy nem érzem azt, ahogy ölelsz? - kérdeztem félénken. Azt hittem, hogy Louis megváltozott mivel minden újság arról számolt be, hogy teljesen megváltozott. Pedig szerintem nem mivel pont olyan bolond mint eddig volt. Épp eszű ember nem ölelget egy laptopot.
- Nem baj, képzeld el. - mondta mosolyogva és végre felhagyott az ölelgetéssel.
- Képzeld Louis, Liamék a jövé héten haza jönnek a szülinapi bulimra. - újságolta jókedvűen Niall. Louis kék szemei felcsillantak a boldogságtól.
- Alig várom, hogy beszélhessek veled Emmácska. Te vagy az egyetlen ember a Földön aki megért engem és elfogad olyannak amilyen vagyok. - hangja vékony lett az arca pedig megnyúlt. Még a kamerán keresztül is észre vettem, hogy szenved. Amit nem is csodálkozok. Wen csak játszott az érzéseivel úgy ahogy Eleanor is. Egyik lány sem szerette Őt igazán.
- Haver ez most lehet durván fog hangzani, de ne flörtölj a csajommal! - mondta felháborodva Liam mire én gyilkos tekintettel néztem rá. Még, hogy Louis flörtöl velem. Na persze, hisz még csak nem is az estem.
- Tudod Leeyum, Emma a legeslegjobb barátom aki szívesen segít nekem és mindig meghallgat. - mondta keményen Louis majd a következő pillanatban felállt és kiment a kamerából.
- Jobb lesz ha mi most megyünk. - köszönt el gyorsan Harry.
- Ja, jövő héten pedig gyertek. - tette hozzá Niall majd gyorsan kikapcsolta a kamerát.
Liam nem nézett rám hanem még mindig a sötét képernyőt bámulta ahol  pár másodperce még a fiúk voltak láthatóak.
- Liam ez meg mi a franc volt? - fordultam felé kérdően. Egyáltalán, hogy jutott az eszébe ilyen hülyeség. Louis a barátom úgy ahogy Harry, Niall és Zayn. Nem vagyok belé szerelmes és nem is leszek.
- Ne tedd az ártatlan Emma. Még a hülyének is feltűnik, hogy flörtöl veled. Louis csak akkor becézgeti a lányokat mikor tetszik neki valaki. - mondta mérgesen és elfordította a fejét. Tényleg komolyan beszél. Liam féltékeny a legjobb barátjára!
- Hé Liam ennek semmi jelentősége nincs. Nekem csak te kellesz és senki más. Lou csak a barátom akivel jó hülyülni. Nem szeretem és nem is fogom. - bújtam hozzá és megcsókoltam. Liam arca megenyhült mikor a szánk összeért.

§5-Te vagy Liam Payne barátnője és nem Ők

Itt a kövi rész. Nincs nagyon sok hozzáfűzni valóm. Talán csak annyi h esetleg észre e vettétek, hogy megint naponta jönnek a frissz részek :D komizniiii

- Szóval ha áll az este akkor nyugodtan gyertek. Szívesen fogadunk. - kacsintott Cara és a kezembe nyomott egy cetlit, amin mint később kiderült a telefonszáma volt található.
Számat egy szomorú sóhaj hagyta el, majd a papírdarabkát a táskámba gyömöszöltem. Jó mélyre, hogy soha többet ne kelljen látnom a rózsaszín szívecskéket amit Cara ha jól sejtem nem nekem szánt, hanem Liamnek.
Életkedvem valahol a föld alatt volt mikor a könyveimet raktam be a szekrényembe ugyanis végre vége volt az utolsó órámnak is. Figyelmemet a könyveimre szenteltem, és nem a többi diákra akik még mindig élvezettel bámulnak meg. Azt hiszem hozzá kell szoknom, hogy én itt csak a fiúk miatt vagyok sikeres. Nem is a sulival van itt a baj.
Sőt az iskola nagyon szuper. Pont olyan amit én képzeltem el. Egy csomó olyan órám van amire később még nagy hasznom lesz ha írónő leszek. A tanárok is tök normálisak és végre magamnak is elhittem, hogy tényleg jó vagyok az írásba. Nagy jövő áll előttem és ezt ki is fogom használni.
Nem a gond nem itt van. Hanem azzal, hogy magányos vagyok. Tudom hülyén hangzik pont az én számból mivel szinte minden percben valaki beszél hozzám és még a mosdóba is követnek. De ezek az ember nem önmagam csinálják ezt, hanem a One Direction miatt. Őket a srácok érdeklik és azt hiszik, hogy majd álltalam a közelükbe fognak tudni férkőzni. Nekem pedig ez rettentő szarul esik, ugyanis önmagam miatt nincs egy barátom se.
Miközben mentem a folyosón egy csomóan mosolyogva integettek én pedig fancsalian vissza köszöntem. De amint kiléptem az iskolából a mosoly lefagyott az arcomról és lehajtott fejjel lépkedtem a járdán és csak akkor pillantottam fel mikor megláttam Liam jól ismert fekete BMW-jét. Tudom egy csomóan minket bámulnak és azt várják, hogy Liam mikor fog kiszállni az autóból. De Ő nem olyan, tudja nagyon jól, hogy veszéllyel jár és én meg is értem.
- Szia Em. - nézett rám jókedvűen Liam mikor beszálltam az anyósülésbe és rögtön a számra nyomott egy puszit. - Na milyen volt? Gondolom egy csomó barátod lett. - mondta izgatottan. Nem válaszoltam hanem helyette a biztonsági övemmel vacakodtam. De mikor kész lettem vele muszáj volt felemelnem a fejem és így megláttam, hogy Liam milyen izgatott. Még pedig miattam. Ahogy ismerem egész nap azon stresszelt, hogy mi lehet velem. Nem akarom, hogy miattam aggódjon. Nekem kell minden nap elviselnem ezeket az embereket és nem neki. Semmi köze hozzá.
- Aha. Persze. Minden szuper. Igazad volt egy csomó barátom lett. - hazudtam majd gyorsan elfordítottam a fejem és kibámultam az ablakon.
- Akkor örülök. Nagyon szurkoltam neked. - mondta vidáman miközben beindította a motort és elindultunk haza.
Lelkiismeret furdalásom volt amiért hazudtam neki. Eddig még soha nem hazudtam és nem is állt szándékomban, mivel az az elvem, hogy egy kapcsolatban a bizalom a fontos. De most akkor sem volt más választásom. Van elég gondja nélkülem is. Például a banda. Egy csomó interjúra kell menniük, de csak nagy nehezen tudják megoldani mivel Liam New Yorkban van a többiek pedig Londonban. Ráadásul az új albumukon dolgoznak, de a stúdió is Londonban van és Liam nélkül nem tudják felvenni az új anyagokat. És még ott vannak a rajongók is akik új klipeket akarnak, de nem tudnak forgatni szintén Liam miatt. Vagyis jobban mondva miattam. Én kevertem bele ebbe az egészbe. Ha nem akartam volna minden áron eljönni ide akkor minden olyan lenne mint régen. De így minden a feje tetejére állt. És igen megint miattam. Mondtam én, hogy egy lúzer vagyok.
Az út hátralévő részében meg sem szólaltam, pedig Liam próbált faggatni. Tudom, hogy tudja, hogy valami bajom van, mivel elég sokszor pillant rám aggodalmasan.
A lakásunk előtt szó nélkül szállok ki az autóból és mikor belépek a földre vágom a táskámat majd levágódok a kanapéra és szétterülök. Végül pedig arcomat a tenyerembe temetem. Hallom ahogy Liam is megérkezik és az asztalra rakja a kulcsait majd leül közvetlen mellém.
- Nagyon szótlan vagy. - mondja halkan és érzem a pillantását a testemen. Nem válaszolok csak vállat vonok flegmán. Nem vagyok képes hazudni neki, de az igazat sem akarom elmondani. Olyan nehéz ez az egész. - Esetleg történt valami amit nem mondtál el? - kérdezte óvatosan.
Mérgesen felültem és megöleltem a térdeimet és akkor vettem észre, hogy könnyek csurognak a szememből. Liam gondolkodás nélkül magához húzott és elkezdte simogatni a hátamat. Nem kérdezett többet hanem azt várta, hogy magamtól mondjam el, hogy mi bánt.
- Igazam volt Liam. Senki nem kíváncsi rám, hanem csak rád és a srácokra. - szipogtam az ingjébe.  Elég érdekesen hangzott az utolsó mondtatom.
- Nem értelek. - húzódott el tőlem, hogy tudjon az arcomba nézni. Mogyoróbarna szemei már nem csillogtak hanem tele voltak szomorúsággal.
- Csak azért beszélnek velem mert Te vagy a pasim. - nyögtem ki végül és kitöröltem a szemeimből a könnyeket. - Követnek engem és állandóan a One Direction a téma. Azt akarják, hogy mutassalak be nekik vagy, hogy mennyünk el hozzájuk. Nem én vagyok a lényeg hanem Te. Nekem pedig ez az egész nagyon rosszul esik. Tudom, hozzá kellett volna már szoknom, de egyszerűen nem megy. - adtam ki magamból a gőzt, de mikor tovább akartam volna folytatni Liam ismét magához húzott és lágy puszikat nyomott az arcomra.
- Nem kell őket figyelembe venni. Ne is fogd fel, hogy mit mondanak. Te vagy Liam Payne barátnője és nem Ők. A Te barátaid Harry, Louis, Niall, Zayn és nem az övék. És ez nem hiába van így Emma. Azok az emberek a pénzem és a sikerem miatt akarnak velem lenni, míg Te azért mert olyannak szeretsz amilyen vagyok. Te ismered az igazi Liamet míg mások nem. És az a lényeg amit érzel. - nézett a szemem közé.
Arcomra egy széles mosoly húzódott és egy csapásra jobb kedvem lett. Ennyire őszintén velem még soha nem beszélt. És ami a legjobb igaza volt. Engem soha nem érdekelt, hogy egy világszár és nem is fog. Úgy ahogy a pénz sem érdekelt. Nekem ő azért kell mert szeretem a természetét és a stílusát. Ha egy csöves lenne még akkor is kellene.
- Akkor is miattam kell lemondanotok egy csomó interjút. Nem akarom, hogy miattam mennyen szétt a banda. - mondtam csendesen és lehajtottam a fejem, de Liam lágyan felemelte a fejem, hogy tudjon ismét a szemembe nézni.
- Ezt most fejezd be. - mondta keményen. - Tudtuk, hogy mire vállalkozunk és megoldjuk. A bandának nem lesz semmi baja mert kiállunk egymás mellett. - tettem még hozzá mire én bólintottam egyet.
Megnyugtató volt hallani ezt az ő szájából mivel így legalább elhszem. Ha Ő így gondolja akkor így is van. Hisz Ő a banda egyik tagja, ráadásul jobban ismeri a barátait mint én. Rengeteg mindenen mentek már keresztül és mindent megoldottak eddig.
- De...
- Emma! - szólt rám keményen.
- Oké csak nem akarom, hogy megint miattam legyenek gondok. - sütöttem le a szemeimet.
- Akkor lesznek gondok ha nem fejezed be ezt a sok sületlenséget amit most beszélsz. Kérem vissza a vidám, mosolygós barátnőmet aki egy balfék. - nézett rám vigyorogva. Csillogó szemekkel ránéztem majd kezeimet a nyaka köré fontam és közelebb húztam magamhoz végül pedig szenvedélyesen megcsókoltam. Liam bele mosolygott a csókunkba.
- És mit csináltál egész nap? - kérdeztem jókedvűen miközben már az ölében ültem. Liam-e kérdés hallatán hirtelen a karjaiba vett majd elindult velem a konyha felé és letett az egyik székre majd hirtelen eltűnt. - Liam mire készülsz? - szóltam utána, de válasz nem jött.
Pár pillanat múlva vissza tért két tányérral a kezében amin két muffin pihent. Szemeim kitágultak mikor elém rakta, Ő pedig leült mellém és jóízűen lakmározni kezdett. Bizonytalanul méricsgéltem a sütit. Itt valami nem stimmel. Reggel a rántottája borzalmas volt és ehetetlen. Szóval lehetetlen, hogy délutánra egy ízletes muffint tudott csinálni.
- Ezt nem Te csináltad. - mondtam egy ördögi vigyor kíséretében. Liam csalódottan lenyelte az utolsó falatot majd szomorúan rámnézett.
- Téged semmivel nem lehet áttverni? - kérdezte mosolyogva és kiöltötte rám a nyelvét majd bevágta a durcit.
- Reggel kis híján felgyújtottad a lakást az ehetetlen rántottád miatt. Ahhoz nagy varázslat kéne, hogy délutánra ilyen muffint tudj csinálni. - magyaráztam.
- És mi van akkor ha én vagyok Harry Potter? - húzta fel a szemöldökét majd mind kettőnkből egyszerre tört fel a röhögés. Egy csapásra elfelejtettem a gondjaimat.Bár minden ilyen könnyen menne mindenhol. Vagy az is elég lenne ha Liam járhatna velem iskolába.
- Ha ennyire sütni akarsz akkor majd sütünk ketten valamit. - húztam magamhoz a gallérjánál fogva majd hevesen megcsókoltam. Liam rögtön vette a lapot és kezeit a derekamra csúsztatta végül pedig ismét a karjai közé vett és elindult velem a hálószobánk felé. Ott gyengéden lefektette az ágyra majd fölém tornyosult miközben lágy puszikkal borította be a nyakamat.
-  Szóval már nem korai? - kérdezte vigyorogva miközben én a pólóját vettem le közben pedig a kockáit csodáltam.
- Eddig sem volt, csak az agyadat húztam. - válaszoltam vigyorogva mire Ő ismét a számat vette célpontba...

§4-Tényleg Te vagy az.

Igaz nem kaptam sok komit, de gondoltam akkor is felteszem a friss részt...

Az épület nem is volt messze, nekem mégis úgy tűnt mintha több száz kilométerre lenne tőlem. Lassan lépkedtem előre közben pedig az iskolatáskámnak szorítottam a pántját. Éreztem, hogy sokan megbámulnak, úgy ahogy az sem kerülte el a figyelmemet, hogy Liam még mindig ugyan ott parkol és azt nézi ahogyan közeledek az iskola felé. Tudom nem mondja, de látom rajta, hogy jobban izgul mint én. Vagyis inkább nem is izgul hanem csak engem félt. Nem akarja, hogy nekem rossz legyen, vagy kiközösítsenek. Komolyan gondolta azt is, hogy ha valami gond van, ráküld az illetőre egy biztonsági őrt. 
Leszegett fejjel mentem az úton és próbáltam nem figyelni arra, hogy sokan összesúgnak a hátam mögött. Erről az egészről az jut az eszembe, mikor Lanával mi is megszoktuk bámulni az új diákokat és amint tehettük összesúgtunk a háta mögött. Akkor viccesnek tűnt az egész, de így, hogy most nekem is ugyan azt kell áttéreznem nem valami jó. Nem értem, hogy mi rajtam olyan érdekes. Tudtommal én is ugyan úgy nézek ki mint a többi korombeli lány. Ugyan úgy vannak pattanásaim sőt még szemüvegem is volt meg fogszabályzóm is. Oké beismerem tényleg plázacica a külsőm, de nem vagyok az. Egyszerűen csak szeretem a drága, márkás ruhákat, ja meg a rózsaszínt.
Bár ittlenne Lana. Akkor ez az egész sokkal könnyebben menne és még csak nem is izgulnák, hogy mi lesz ha most kinyitom ezt a hatalmas ajtót és belépek a folyosóra ahol még több szem szegeződik rám.
Fejem lángba borult miközben szlalomoztam a diákok között akik a szekrényeiknél álltak és épp a könyveiket halászták elő. Meg kéne valakit kérdeznem, hogy hol van az igazgatóság vagy mi. Mivel én új diák vagyok, szóval semmit nem tudok, hogy mi hol van.
Nyeltem egy nagyot és felemeltem a fejem majd megütötte a szemem egy csapat miniszoknyás lány akik elég feltűnően végig mértek, majd a feketehajú elindult felém. A seggét jobbra- balra billegette és másodpercenként dobálta hátra hosszú göndöres haját. Dettó úgy nézett ki mint egy tini filmben. És most itt áll előttem.
- Helló én Cara Mitchell vagyok a sulielnök, Te pedig ha jól sejtem új diák vagy. - mondta egy kényszerített mosoly kíséretében. Bólintottam egy aprót mivel többre a jelen esetben nem voltam képes. Cara nem az én stílusom. Mármint én utálom a nagyravágyó, tökéletes lányokat. Cara pedig pont olyan. Ízetlenül beszél, tele van büszkeséggel és gondolom a fiúk álma. Nem hiába ő a sulielnök. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy mennyi pasival kellett lefeküdnie, hogy megnyerje a szavazást. - Gyere megmutatom az igazgató irodát. - karolt belém majd elkezdett húzni a lépcsők felé. Szó nélkül követtem, na nem mintha lett volna más választásom.
Egy csomó terem mellett elmentünk és ahhoz képes, hogy még csak pár perce vagyok itt nagyon megtetszett a suli belülről. Sokkal barátságosabb volt mint a régi gimim. Tele volt minden fotókkal, meg hirdetésekkel és ez az egészet feldobta és olyan jó hangulatú lett.
Végül Cara megállt egy ajtó előtt, majd kopogás nélkül benyitott és elindult a titkárnő asztala felé aki egy alacsony, kövérkés szemüveges hölgyike volt. Nem nagyon zavarta, hogy vendégei voltak mivel le sem vette a szemét a monitorról.
- Meghoztam az új lányt. Mr. Stromberg bent van? - kérdezte bájosan Cara, a titkárnő pedig bólintott egyet, hogy mehetünk. Nincs nagy kedvem pont Carával mutatkozni az igazgató előtt. Vagy lehet itt az a szokás, hogy az új diákokat a sulielnők hozza az igazgatóhoz?
Ha szokás ha nem, az igazgató félelmetes és ilyesztő.
- Emma Sparks ha jól sejtem.  - nézett a szemem közé mikor leültem a vele szembeni székre. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Cara száján megjelenik egy jellegzetes o alak. Vajon min lepődhetett meg ennyire? Asszem inkább nem akarom tudni. - Az órarended, a könyveid és a szekrényed kulcsa. Miss. Mitchell szívesen megmutatja az iskolát. - nyomott a kezembe egy csomó kulcsot. Komolyan még csak esélyt sem adott, hogy szóljak valamit. - Szerencséd van mivel az első órád pont az irodám mellett van.
- Öhm...köszönöm. - nyögtem fel ugyanis nagyon nehéz volt a könyvek súlya és alig vártam, hogy berakhassam őket a szekrényembe. De úgy látszik a Sors ellenem játszott mivel megszólalt a csengő ami azt jelentette ideje órára mennem.
Szó nélkül felálltam majd ismét követni kezdtem Carát, de nagyon nehezen ment a teher miatt. Mikor kiértünk az igazgató irodájából, Cara megtorpant és az egyik ajtóra mutatott. Gondolom ott lesz az első órám.
- Örülök, hogy megismerhettelek Emma. Azt hiszem mi nagyon jó barátnők leszünk. - tette két kezét a vállamra közben pedig bájosan mosolygott. Na én ebben nem nagyon vagyok biztos, mivel még csak a szőr is feláll a hátamon mikor meghallom beszélni.
- Remélem. - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Bólintott egyet majd sarkon fordult és elment az ellenkező irányba. Megkönnyebülten sóhajtottam fel, hogy vége lelépett, majd kezemet a kilincsre tettem és beléptem a terembe. Több mint húsz szem szegeződött rám, plusz a tanáré aki épp a tábla előtt állt és egy könyvet tartott a kezei között. - Jó napot én Emma Spark vagyok. - mosolyogtam. A férfi elismerően bólintott.
- Méghozzá Londonból. Te vagy az az ösztöndíjas lány akinek az írását még maga az igazgató is elolvasta. Nagy híred van nálunk Emma. - éreztem, hogy fülig elpirulok a dícsérettől. Ilyet nekem még senki nem mondott. Ráadásul soha nem hittem volna, hogy pont abban az iskolába fogom megkapni életem első dícséretét. Talán most büszkének kellene lennem magamra.
- Hát annak örülök. - mondtam bátortalanul.
- De még én, hogy örülök, hogy én foglak tanítani. - mondta tovább. - Ülj le Jo mellé. - bökött a leghátsó sarokba ahol egy szőke hajú lány ült. Bólintottam egyet és célba vettem az új padtársamat majd megkönnyebülten dobáltam le a nehéz könyveket.
- Szia én Emma vagyok. - fordultam felé barátságosan, ám Ő falfehéren mért végig és képtelen volt megszólalni. Oké neki meg már mi baja.
- Emma Sparks vagyis Liam Payne barátnője. - suttogta sápadtan. Összehúztam a szemöldökömet és jobbnak láttam ha inkább a táblára szegezem a szemeimet. Na jó arra nem gondoltam, hogy valaki pont Liammel fog nekem jönni. Megszoktam már, hogy néha készülnek rólunk paparazzi képek miközben meglátnak valahol a városban, de eddig még senkivel nem találkoztam aki megismert volna. De úgy látszik Jo mégis megismert és tudja, hogy ki vagyok.
Megcsóváltam a fejem miküzben elő vettem a könyvet és lapozgatni kezdtem. A mellettem ülő Jo pont ugyan ezt csinálta és akkor jöttem rá, hogy kivel is van dolgom. Ez a lány a fiúk nagy rajongója volt. A füzetei tele voltak írva a fiúk neveivel és mindenhol az Ő képük virított. Ráadásul több helyen is Niall neve volt egy szívecskében.
Alig vártam, hogy csöngessenek ki és mehessek el Jo mellől jó messzire. Mikor végre megszólalt a csengő elsők között pattantam fel és nem érdekelt, hogy majd megszakadok a könyveimtől. Sietősen kinyitottam az ajtót, de pár pillanat múlva Carával találtam szembe magam akit a barátnői vettek körül.
- Tényleg Te vagy az. Azt hittem, hogy csak pletyka az, hogy Liam Payne barátnője ide jár. - mondta az egyikük akinek szőke haja lófarokba volt kötve. Kérdezés nélkül megfogta a könyveimet és elindult velük, valahová.
- És ez akkora cucc? - kérdeztem csodálkozva. Mármint ez a lány a második aki felhozza Liamet. Ráadásul ettől az egésztől totál zavarban vagyok.
- Most hülyéskedsz? A fél suli Directioner sőt még a fiúk is.  - mondta egyszerűen mire én nyeltem egy nagyot. Na erre azért nem számítottam. - Egyébként Tara vagyok és imádom a pasidat. Mármint érted, nagy rajongója vagyok. - zavartan bólintottam egyet és lépkedtem tovább.
- Akkor ezek szerint reggel is Liam volt az autóban amiből kiszálltál. - szólalt meg a harmadik vékonyka hangon.
- Honnan tudjátok? Ti lenyomoztatok vagy mi? - kérdeztem felháborodva mikor megálltak egy piros szekrény előtt. Rögtön kinyitottam a zárt és kivettem Tara kezéből a könyveket majd kicsit sem kedvesen bedobáltam őket.
- Te Liam Payne barátnője vagy, szóval mindenki ismer és csodál. Mellesleg a többi srác barátja is. Ne várd el, hogy mindenki úgy nézzen rád mint egy átlagos csajra. - mondta nemes egyszerűséggel Cara. Egy hatalmasat nyeltem és magam elé bámultam.
Azt hiszem Carának tényleg igaza volt. A fél folyosó engem bámult és mosolyogtak felém. De mi haszna ha tényleg csak azért vagyok nagy szám mert én vagyok Liam barátnője? Kicsit sem jó érzés, hogy a pasim miatt akarnak barátkozni velem. Megszoktam már, hogy bánó leveleket kapok amikben az áll, hogy szakítsak Liammel. De ez most még attól is rosszabb. Ha nem lennék Liam barátnője a kutyát nem érdekelné, hogy mi van velem. Senki még csak szóba sem állna velem itt.
A gyanúm pedig beigazolódott és erre az ebédszünetben jöttem rá mikor szinte mindenki az asztalom elé állt és faggattak.
- Ha van kedved gyere átt hozzám este. Természetesen Liamet is hozhatod. - mondta egy kövérkés kislány miközben egy fényképet készített rólam. Szinte fel sem fogtam, hogy mit beszél.
- Tudod olvastam a könyvedet ami a mostohabátyádról szól és arra gondoltam, hogy megbeszélhetnénk a részleteket. Szóval ha este szabad vagy, felmehetnénk hozzátok este. Mármint gondolom Liam is otthon van. - ismét nem szóltam semmit csak bámultam ki az agyamból.
- Komolyan Liammel laksz egy lakásba és Ő hoz minden reggel suliba? De szuper már. Holnap reggel bemutatsz neki? - hirtelen felpattantam és amilyen gyorsan csak tudtam kimentem a tömegből ami az asztal körül gyűlt össze.
Hallottam, hogy mindenki a nevemet szólongatja, de én nem figyeltem rájuk. Elegem volt ebből. Sőt elegem volt az egész suliból. Persze, mindenkit egy szempillantás alatt elvarázsolok. Igen elvarázsoltam, csak az a baj, hogy nem én hanem a One Direction. Mindenki értük van meghalva, nem pedig értem.
Ha nem lennék Liam barátnője senkit nem érdekelne, hogy mi van velem, vagy hol hol lakok, vagy ki hoz iskolába. Nem így képzeltem el ezt az egészet. Londonban a régi sulimban senkit nem érdekelt, hogy van valami közöm a fiúkhoz. Ugyan úgy viselkedtek velem mint a többi diákkal. Akkor itt ez miért nem lehet így?...

§3-De te sem imádtál az elején §

Nos ahogy ígértem itt a friss rész. Én mondtam h amint haza érek Londonból rögtön felteszem a friss részt. Komizni ééééér :)))

- Állj! - éppen, hogy csak megfogtam a kilincset, mikor Liam hangosan utánam kiáltott. Kérdően fordultam vissza és kulcsoltam össze a kezeimet a mellem alatt. És még ki miatt fogok elkésni. Idegesen felhúztam a szemöldökeimet és vártam, hogy mit fog mondani. Arcán megjelent egy huncut mosoly és végre megszólalt. - Én elhiszem, hogy félsz attól, hogy nem lesznek barátaid a suliban, de szerintem akkor sem kéne a bugyidat mutogatnak a fél világnak. Mellesleg csak nekem van jogom nézni a formás fenekedet. - simogatta az állát mire én ijedten pillantottam le a lábaimra.
Elfelejtettem nadrágot venni fel. Basszus mégis, hogy a csodába tudtam elfelejteni? Hiszen tudtommal normálisan fel voltam öltözve és volt rajtam minde. De ezek szerint tévedtem mivel a nadrágot mégis elfelejtettem. Ügyes vagy Emma. Ha Liam nem szól rád, Te simán elindulsz nadrág nélkül az új sulidba ahol senkit nem ismersz. Te jó ég mi lett volna ha tényleg így látnak meg? Minden közösségi oldal az én képeimmel lett volna tele és senki nem barátkozott volna velem.
- Francba, elfelejtettem nadrágot venni. - szidtam magamat, majd paprikapirosan vissza mentem a gardróbomhoz és elvettem az első kezembe kerülő nadrágot. Ügyetlenül húztam magamra és mikor a bal lábamba tettem bele a lábam elveszítettem az egyensúlyomat és elestem. Hogy ne essek akkorát, hirtelen elkaptam azt a tárgyat ami a legközelebb volt, hozzám és ami történetesen egy porcelán lámpa volt amit Liam az anyukájától kapott mikor megtudta, hogy összeköltözünk.
A lámpa millió darabra zuhant a padlóra egy hangos csörömpöléssel végezve. Én pedig csak ijedten ültem a szilánkok között. Nem tudom melyik a rosszabb. Elemenni nadrág nélkül suliba. Vagy Liam csalódott arcát nézni, hogy széttörtem azt a lámpát amit az anyukájától kapott.
Hirtelen nyitódott az ajtó majd megjelent előttem Liam, de mikor észre vette, hogy mi történt arcáról ijedség tükröződött. Megnyikkani nem tudtam, csak néztem és éreztem, hogy arcomról patakokban folynak a könnyek.
- Emmus mi történt? - kérdezte aggodalmasan Liam, mikor felhúzott a szilánkok közül. Én pedig rögtön a nyakába borult és a mellkasába temettem az arcomat.
- Én annyira szerencsétlen balfék vagyok. Nem is értem, hogy miért jársz még mindig velem. - szipogtam, miközben Ő a hátamat simogatta és a hajamba puszilt és halkan kuncogott. Ő ezt viccesnek találja? Milyen pasinak kellene már olyan csaj mint én? Szerintem senkinek. Hisz elég csak rám nézni máris bajt csinálok.
- Talán azért mert én pont azért szeretlek mert ilyen szerencsétlen balfék vagy. - emelte fel mosolyogva a fejemet, hogy tudjon a szemembe nézni majd az egyik kezével gyengéden letötölte az arcomról a könnycseppeket. Akaratom ellenére is mosolyt csalt az arcomra. És, hogy miért hittem neki? Mert elég csak a csillogó szemeibe néznem, rögtön tudom, hogy igazat beszél. Liamet talán már saját magamnál is jobban ismerem.  Ez alatt a pár hónap alatt teljesen kiismertem annyira, hogy most már hazudni sem tudna mivel arra is rögtön rájönnék.
- Akkor sem érdemellek meg Téged. Hisz nézz rám, széttőrtem azt a lámpát amit anyukádtól kaptál. - sütöttem le a szemeimet szomorúan.
- Még jó, hogy nem magadat törted szét. Az a lámpa pedig nekem soha nem tetszett és ezt anya is tudja. - vont vállat egyszerűen. Lehet, hogy ezt most csak azért mondta, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom, de ha csak azért is akkor is megnyugodtam tőle. - Na, de gyere mert ha így folytatod tényleg el fogsz késni. - mondta és elindult az ajtó felé, de én nem követtem. Csak álltam ott pont úgy ahogyan elengedett és csak néztem előre. Félek ettől az egésztől. Én nem vagyok felkészülve arra, hogy egy csomó új ember körbe vagyen. És mi van akkor ha nem is vagyok olyan tehetséges? Jó persze Londonban a régi suliban lehet tényleg jól írtam, de ott csak én voltam senki más. Míg itt egy csomó más író lesz akik lehet százszor tehetségesebbek nálam. Én pedig nem akarok szégyenkezni. Talán tényleg nem kellett volna ide eljönnöm. Nem nekem való ez az egész. - Em miért nem jössz? - fordult vissza érdeklődve.
- Nekem ez nem megy. Félek Liam. Mi van akkor ha ott is mindent elcseszek? - sóhajtottam fel és levágódtam a hatalmas ágyra amiben nem is olyan régen még együtt feküdtünk. - Lásd be, én vagyok a világon a legszerencsétlenebb csaj. Mi az már, hogy eljövök New Yorkba álmaim iskolája aztán pedig nem merek elmenni? - kémleltem a cipőmet szomorúan, mikor éreztem, hogy Liam leült mellém az ágyra és megfogja az egyik kezemet és lágyan simogatni kezdi. Nem szólt semmit, csak simogatta engem pedig melegséggel töltött el. Komolyan sokszor még most is csodálkozok azon, hogy tényleg Ő a pasim. Annyi más lánnyal járhatnak akik sokkal többet nyújthatnának neki mint én. De neki mégis én kellek.
- De elmersz menni mert én bízok benned és tudom, hogy sikerülni fog. Egy perc alatt elvarázsolsz mindenkit már azzal ha csak rájuk mosolyogsz. Hidd el Emma nem lesz semmi baj és csak, hogy tudd én is olyan szerencsétlen vagyok mint Te. Hisz nézz rám, alig pár hete majdnem hagytam, hogy elmenj tőlem örökre. - húzott közelebb magához majd lágyan megcsókolt amint nem elleneztem. A pillangók ismét életre keltek a hasamban és hallottam a tüzijátékot mint mindig amikor csókolózunk. Tudom ezt nevezik igaz szerelemnek és büszke is vagyok rá, hogy én megtaláltam a Nagy Őt.
Mikor elváltak ajkaink hálásan ránéztem és kitöröltem az utolsó könycseppeket az arcomról.
- Szeretlek. - mondtam elérzékenyülve, mire Ő felült és engemet is felhúzott majd kézen fogva indultunk el. Az előszobába felvettem a táskámat, Ő pedig a kocsi kulcsait majd végre elindultunk az iskolába.
New York kora reggel ellenére tele volt emberekkel akik mind siettek valahova. Csodálkozva néztem Liamet miközben vezetett mivel tisztára abban voltam, hogy rosszul vezet, hisz ez szerintem neki is új lehet mivel Londonban azért nincs akkora tömeg. De Ő könnyen vette az akadályokat. Habár még így is dugóba kerültünk.
- Li, ha egyszer lesz időd megtanítasz vezetni? - kérdeztem kiskutyaszemekkel miközben egy piros lámpánál álltunk. Ő hangosan felnevetett és felém fordult majd az egyik kezét a combomra tette. Őszintén megmondva apa már a tizenhatodik szülinapomra vett egy autót, de eddig senki nem vállalkozott arra, hogy beüljön mellém a volánhoz. Talán Liam nem fog kikosarazni hisz mégis csak a pasim és ismeri már a szokásaimt.
- Ez most komoly Em? Már nem azért, de alig fél órája azt mondtad, hogy milyen szerencsétlen vagy. - mondta pont akkor mikor épp zöldet kaptunk Ő pedig a gázra lépett.
- Jó. Csak azt hittem, hogy téged nem zavar. - mondtam szomorúan és kibámultam az ablakon. Igaza volt tényleg azt mondtam, hogy szerencsétlen vagyok, de azt nem a vezetésre értettem hanem úgy álltalánosan mindenre.
- Már miért zavarna Te butus. Hisz mondtam, hogy én így szeretlek. Amúgy meg szívesen megtanítalak. - fordult felém és kacsintott egyet majd újra vissza fordult, hogy tudja az utat nézni. Rögtön jobb kedvem lett és egy hatalmas mosoly húzódott a számra mikor egy gyors puszit nyomtam az arcára. Tudom veszélyes meg minden, de ezt a mondatát akkor sem hagyhattam szó nélkül.
Az út hátralévő részében, csak a rádió törte meg a csendet mivel én kezdtem megint nagyon ideges lenni mivel tudtam azt, hogy pár perc múlva megérkezünk az új iskolámhoz. Valahogy mintha az emberek is elfogytak volna, mivel szinte senki nem volt előttünk az úton.
Alig telt el pár perc mikor Liam megállt egy hatalmas épület előtt amire nagy betűkkel rá volt írva, hogy Művészeti Középiskola. A szívem ugrott egyet mikor az érkeződ diákokra pillantottam. Jókedvűen beszélgettek társukkal, vagy pedig siettek be az iskolába. Senki nem volt egyedül. Mindenkinek volt valakije. Idegesen kapaszkodtam a biztonsági övbe úgy mintha soha nem akarnám elengedni. Hogy őszinte legyek, ki sem akartam szállni az autóból. Inkább vissza mennék Londonba a régi sulimba Lanához és a többiekhez. Ott legalább voltak barátaim. Míg itt nincs senkim.
- Asszem indulnom kéne. - mondtam idegesen és az ajkaimat harapdáltam. Liam, aki eddig az ablakból bámulta az iskolát felém nézett megnyugtatóan. De valahogy most még az Ő pillantása sem tudott megnyugtatni. - Ha délután nem jönnék ki akkor biztos valahol a suli körül élve eltemettek.
- Ne beszélj már hülyeségeket. Imádni fognak úgy ahogy én. - fogta a kezei közé az arcomat.
- De te sem imádtál az elején. - sziszegtem a fogaim között és vissza gondoltam arra mikor alig egy éve belépett az életembe. Ott szivattuk egymást ahol tudtuk és szinte percenként egymás fejéhez vágtuk, hogy mennyire utáljuk egymást. Elméletileg akkor még mostohatestvérek voltunk.
- Honnan tudod? Mi van akkor ha én mindig is szerettelek? - húzta fel a szemöldökét, mire én meglepetten pislogtam és próbáltam feldolgozni a hallottakat. Valójában lehet, hogy igaza van. - Szeretlek Em.
- Én is szeretlek Li. - mondtam. Egyébként említettem már, hogy becenevet adtunk egymásnak. Eleinte Ő kezdett el engemet szólongatni Emnek aztán egy csak eszembe jutott, hogy ha Ő engem Emnek szólít akkor én nyugodtan szólíthatom Őt Li-nek. És azóta akár hányszor búcsúzkodunk mindig így köszönünk el. Szerintem nagyon aranyos.
Végül pedig felsóhajtottam és kiszálltam az autóból és elindultam az új iskolám felé...