30.- Kép...

És ezzel hivatalosan is elérkeztünk a töri legjobb részeihez...vagyis a kövi résztől lesz csak igazán izgisek a fejezetek :D  komizni érrrr

Zayn bulijából végül nem lett semmi, ugyanis a szüleim szokás szerint hozták a formájukat, vagyis nem engedtek el mivel állításuk szerint még mindig teljesen ki vagyok önmagamból fordulja. Igazából csak az apám dramatizálja túl a dolgokat, anya pedig nem tud a makacssága ellen csinálni semmit sem, így ráhagyja a dolgot. Szóval újból nem beszélek velük ugyanis megint mérges vagyok rájuk amiért ismét tönkre tették a randimat Liammel.
Liam. Mikor megtudta, hogy a szüleim nem engednek el, megértette. Sőt még Ő sem ment el, hanem helyette egész éjjel velem videó kamerázott csak, hogy bebizonyíthassa azt, hogy tényleg nem ment el nélkülem. Aranyos volt tőle ahogy bizonygatta, hogy nélkülem nem nem lenne olyan jó buli. Meg aztán tartott attól is, hogy esetleg megint pohár után nyúl bánatában, és nincs kedve még egyszer holt részegnek lenni. Ezért döntött úgy, hogy ha igazából nem is lehet mellettem, de virtuálisan viszont igen. Jól el voltunk így ketten az éjnek évadján. Hajnalban még Niall is feltűnt a szobájában és azt mondta, hogy jól tettük, hogy nem mentünk mert semmi nagy szám nem volt. Liam nem nagyon törődött vele, sőt azt mondta, hogy Ő ezerszer jobban szórakozott a gépje előtt mint egy buliban. Erre Niall eléggé értetlenül nézett rá, majd végül leesett neki és úgy döntött inkább békén hagyja a mi kis virtuális randinkat.
Igen, randiztam Liammel még ha csak gépen keresztül, de akkor is ketten voltunk és szerintem minél közelebb kerülünk egymáshoz. Kezdem úgy érezni, hogy lassan a barátságunk kezd átmenni 'több mint barátság' státuszba. És ezt onnan veszem, hogy minél többet flörtöl és olyan dolgokat mond amitől én szinte elolvadok. Meg aztán ott vannak a véletlen érintkezések, a hosszan tartó szemezgetések. Mi ez ha nem egy igaz szerelem kezdete?
Azonban hiába szórakoztam jól az éjjel, ugyanis sajnos rögtön másnap reggel meglett a kára. Jobban mondva az volt a tervem, hogy délig ki sem kelek az ágyból, de az anyám hadjáratot indított ellenem és korán reggel, olyan tíz óra körül szó szerint kivert az ágyból. Ismét egy fekete pont jár neki ugyanis szerintem már élvezettel keseríti meg az életemet.

- Ébresztő kisasszony! - húzza le rólam a takarót kicsit sem kedvesen, de eszem ágában sincs felébredni. Helyette fejemet a párnába fúrom majd abba morgok bele. Miért büntet engem a Sors ilyen szülőkkel? Miért? Mit csináltam amiért ezt érdemlem? - Mit csináltál az éjjel, hogy nem tudsz felkelni? - magamban elmosolyodok, de anyának nem válaszolok. Persze még az kell, hogy jusson apa fülébe. A végén még kikapcsolja az internetet csak azért nehogy ilyen többször megtörténjen.
- Hagyj békén. Aludni akarok! - kezdek el hisztizni, de az anyám nem mozdul az ágyam mellől. Ilyen nincs.
- El kell vinned az ikreket az egyik osztálytársukhoz - hangja parancsolóan cseng, mire én unottan felülök és ha a tekintetemmel ölni lehetne, anya már rég halott lenne.
- Miért nem viszed el őket Te? - kérdezem az egyértelmű megoldást. Utálom mikor rám bízzák a sátán kölykeit. Nem az én gyerekem, szóval nem értem, hogy miért nekem kell szinte minden áldott nap vigyáznom rájuk. Van saját életem amibe az ikrek nem tartoznak bele. Ez van.
- Mert nekem dolgoznom kell mennem - mondja az egyértelmű választ, de mikor meglássa, hogy megint szólásra nyitom a számat, inkább újra megszólal. - Az apádnak pedig valamilyen sulis dolgot kell elintézni. - na nézd már a saját anyám gondolatolvasó. Igen, tényleg apára gondoltam, hogy miért nem Ő viszi el a taknyosokat az osztálytársukhoz.
- Csodás - dőlök hanyatt az ágyon és megint a párnámba fúrom a fejem. Ilyen nincs. - Amint felkelek elviszem őket.
- Nem majd hanem most! - mondja komoran és addig nem hajlandó kimenni a szobámból, míg én fel nem kelek.
Így aztán bő egy óra elteltével már a borús London utcáin gyalogolok az ikrekkel. Igen könnyebb dolgom lenne ha a szüleim oda adták volna az autót, de nekem nincs ilyen szerencsém. Szóval maradt a gyaloglás. Ami nem is lenne katasztrófa, de sajnos az ugyanis az ikrek barátja, a házunktól jó fél órára lakik. Ennyit pedig én utálok gyalogolni. De nincs más választásom. És ha bele gondolok, hogy még nekem kell vissza is jönnöm értük. Menten rosszul leszek.
A fél óra gyaloglásból végül több mint egy óra lett, ugyanis a drága testvéreim minden áron meg akartak állni fagyizni. Szóval muszáj volt teljesítenem a kéréseiket, mivel az út közepén kezdtek el hisztizni meg ordibálni velem. Kicsit sem volt ciki.
De végül aztán sikeresen megérkeztünk abba az utcába ahova kellett hoznom őket. Egy átlagos londoni negyed, átlagos házakkal. Pont mint a mi utcánk, csak annyi különbséggel, hogy az itteni házaknak nagyobb kertjük volt.
Az ikrek szinte már rohantak a számukra ismert ház felé, én pedig utánunk nehogy valami bajt csináljanak, mikor az egyik kapu kinyitódott, én pedig szembe találtam magam Liammel. Megtorpantam ugyanis először azt hittem, hogy csak rosszul látok. Mit keres Ő itt? Vagy lehetséges az, hogy Ő itt lakik? Igen, nem tudom, hogy hol lakik. Valahogy ez a téma soha nem foglalkoztatott annyira. Amúgy is miért ne lakhatna itt? Hisz ez egy normális környék.
- Liam? - kérdezem bizonytalanul, mire az arcán megjelenik egy boldog mosoly, amitől rájövök, hogy tényleg Ő az. Így aztán megkönnyebbülten lépkedek felé, miközben Ő a kezében tartott fekete zsákot bele teszi a kukába. - Te itt laksz? - kérdezem kíváncsian.
- Aha - válaszolja egyszerűen nyugodtan. - Mit csinálsz erre fele? - hú szóval most már tudom, hogy hol lakik.
Egy újabb álmom teljesült. Persze nem kell rosszra gondolni. Nem fogok betörni a szobájába és nem fogom elrabolni az alsógatyáját vagy valami. Mondjuk szerintem képes lennék megcsinálni, de nem akarom, hogy őrültnek higgyen vagy valami.
- Az ikreket hoztam az egyik barátjukhoz - bökök a Liamék mellett lévő házra ahova pár perce az ikrek bementek. Milyen fura már, hogy pont egymás szomszédjuk. Azt hiszem mostantól többször fogom ide hozni az ikreket. Ezt ha tudtam volna előbb, akkor minden áldott nap ide küldtem volna őket.
- Amyékhez? - kérdezi csodálkozva majd Ő is a szomszéd házra néz. Így hívják az ikrek barátját? Gőzöm sincs, soha nem érdekelt, hogy kikkel barátkoznak. Tőlem még nyugodtan el is vihetnék Őket, az sem zavarna. - Idegesítő egy kis csaj. Nyáron költöztek ide, de nem bánnám ha újra elköltöznének. - mondja rossz állóan, én pedig értem, hogy miért pont Amy lett a testvéreim barátja. Ha pont olyan a természete mint az övék akkor nem csoda, hogy megértik egymást.
- Akkor értem, hogy miért barátkozott össze az ikrekkel - nevetek fel és Liam is felkuncog az én szemem pedig megakad a piszkos ruháján. Úgy látszik valaki nagy munkában van. - Mellesleg mit csinálsz, hogy ilyen piszkos vagy? - kérdezem meg végül, és a poros fehér trikójára bökök és Ő is levezeti rá a tekintetét, majd hanyagul vállat von.
- Az apám reggel kicsapta a hisztit, hogy soha semmit nem csinálok otthon. Ezért megfenyegetett, hogy ma ki kell takarítanom a garázst, mert ha nem csinálom meg akkor nem mehetek el délutánonként focizni a srácokkal. - húzza el a száját undorodva. És én még azt hittem, hogy csak az én szüleim diktátorok. Mintha az anyámat hallanám mikor nem akarok otthon segíteni. Szülők már csak ilyenek. - Tényleg nem akarsz bejönni? - kérdezi meg végül aranyosan, mire én szokásomhoz híven ismét zavarba jövök.
- Nem szeretnék zavarni - mondom hezitálva és elkezdek az egyik hajtincsemmel játszani. Persze minden áron, be szeretnék menni, de másrészt nem szeretnék tolakodó lenni. Hisz nagy munkában van.
- Nyugi, nem akarlak befogni melózni. Egyszerűen csak unatkozok és örülnék a társaságodnak - mondja vigyorogva és bájosan rám néz. Hát ellent lehet állni az ilyen nézésnek? Még a lábaim is megremegnek mikor így néz rám. És szerintem Ő ezt tudja.
- Hát lényegében mindegy, mivel meg kell várnom az ikreket - vonom meg a vállam egyszerűen, erre Liam elkapja a karom majd behúz a kapun.
Hatalmas kert, aminek a közepén egy focilabda pihen. Gondolkodnom se kell róla, hogy kihez tartozik. Ám Liam nem a házba vezet hanem a garázsukba ahol, hát...nos nem nagyon lehet észre venni, hogy takarított. Egy csomó poros doboz, meg kacatok amikhez ha nem csal az érzésem már évek óta nem nyúlt senki. Határozottan olyan formája van mint egy rég nem használt garázsnak. Nem csoda, hogy az apja ráparancsolt, hogy takarítsa ki.
- És ha bele gondolok abba, hogy órák hossza itt melózok, de látszatja még mindig nincs - mondja megsemmisülten majd egy ügyes mozdulattal kinyit egy dobozt és elkezd benne turkálni. Azt hiszem, hogy rájöttem mint csinált itt takarítás helyett. Tuti, hogy a dobozok tartalmát nézegette.
- Hát...- nem akarom megbántani úgyhogy inkább nem fejezem be.
Helyette elkezdek körül nézni a piszkos garázsban. Nem akarok szemtelennek tűnni, szóval diszkréten nézelődök körül. De mikor az egyik polcon megpillantok egy képkeretet ami tiszta por, nem állom meg, hogy ne menjek közelebb és nézzem meg jobban. A kép poros, de jól kivehető rajta egy pöttöm fiúcska aki rettentően hasonlít Liamre. Lopva körbe nézek, hogy hol van, majd mikor megbizonyosodok róla, hogy nem figyel, egy gyors mozdulattal leveszem a képet majd leporolom és szembe találom magam egy családi képpel.
Igen, Liam családjáról készült, ugyanis megismerem rajta az apját. Aki pont ugyan úgy nézett ki régebben is mint most. A kép valamilyen estély előtt készülhetett ugyanis egész család eléggé puccosan ki volt öltözve. Jobban szemügyre veszem a képet és rájövök, hogy valami nem stimmel. Liam a képen egy számomra ismeretlen szőke hajú nő előtt áll, aki kicsit sem hasonlít Angiere. Viszont annál jobban hasonlít Liamre. Na de várjunk csak. Ha ez a nő ennyire hasonlít Liamre, úgy ahogy az apja is, akkor lehet, hogy Ő az anyja? De ha Ő az anyja akkor ki Angie? Ismét elkezdem a képet nézegetni és most a két lányon töröm a fejem. Azok is hasonlítanak a képen lévő személyekre. Lehet, hogy ők Liam nővérei? Ez lenne Liam családja? Hisz ez egy családi fotó ahol jól látszik, hogy a gyerekek hasonlítanak a szüleikre. De akkor én miért csak az apjával és Angievel találkoztam személyesen aki mellesleg rajta sincs a családi képen. Mondjuk ez mindent megmagyarázna. Legfőbb azt, hogy Liam miért beszélt vele olyan bután azon a bizonyos vacsorán.
- Hogy én mennyire utáltam kiskoromba azt az öltönyt - hallom meg Liam hangját a hátam mögött, mire én összerezzenek és kis híján kiejtem a kezemből a képet, de szerencsére ez mégsem történik meg. Mégis mióta állhatott mögöttem?
- Liam...én...nem akartam kutakodni, csak megakadt rajta a szemem és...-kezdek el magyarázkodni ugyanis nem akarom, hogy megsértődjön, vagy valami.
- Semmi baj - von vállat mosolyogva majd kiveszi a kezemből és szomorúan elkezdi nézegeti azt. - Itt még minden rendben volt a családban. A nővéreim otthon éltek, az apám normális volt és nem képzelte magát egy húsz éves kamasznak és volt anyám. - volt anyja? Sejtettem, hogy Angie nem az igazi anyja.
- Szóval Ő az anyukád - bökök a képen lévő nőre aki pontosan a gyerek Liam mögött áll, miközben kezei a fia vállán pihennek. - Gyönyörű.
- Volt - javít ki Liam. - Tizenhárom éves koromba meghalt egy autóbalesetben. És akkor az egész család széthullott vele együtt. - mondja komoran, mire én barátságosan megsimogatom a kezét Ő pedig hálásan rám néz.
- Sajnálom - mondom szomorúan. Ismét kapok tőle egy hanyag vállrándítást. Nem hiszem el, hogy ennyire hidegen hagyja ez a téma. Hisz elvesztette az anyukáját, szóval nem hiszem, hogy nem fáj neki. - De Angie...
- Angie egy frissen végzett egyetemista ribanc akikre mostanában az apám bukik. És pont ezért nem laknak már itt a nővéreim. Hisz Angie pont annyi éves mint Ruth! Te tudnál élni egy ennyi éves kurvával? Én sem élnék, de az apámnak már csak én maradtam szóval nem tudnám vele megcsinálni, hogy cserben hagyom. Mindezek mellett utálom Angiet. - mondja el röviden, majd a képet újra vissza teszi a polcra és ezzel lezártnak tekinti a témát.
- Erről tud más is? - kérdezem.
- Arról, hogy mekkora béna családom van? - kérdez vissza. - Nem. Te vagy az első akinek elmondtam. - hú, hát ez nagyon kemény. Én vagyok az első! Hát nem szuper? Tudjátok, hogy mit jelent ezt? Igen, azt hogy megbízik bennem.
- Ígérem, hogy soha senkinek nem fogom elmondani - mondom kedvesen és erre felém fordul.
- Köszönöm - mondja majd lágyan megölel én pedig beszippantom az illatát. De nem tudom sokáig élvezni ugyanis amilyen gyorsan megölelt olyan gyorsan enged is el majd kezd el kutatni ismét a garázsban. Végül a sarokban megtorpan és hirtelen felsikít. Megijedek és rögtön mellé lépkedek, hogy megnézzem mi történt. De mikor oda érek csak három biciklit látok. Ettől ijedt meg? - Megtaláltam a régi bicajunkat ! - mondja izgatottan úgy mint egy kisgyerek. Ezzel most mit akart mondani?...

29.- Minden rendben...

Új rész :D csak én imádom ennyire ezt a gifet ??? xD szerintem igen...komizni érrrrrr

- Megijedt? - kérdezem bizonytalanul és tekintetemet le sem veszem Harryről. Ez nekem hihetetlen. A hatalmas Liam Payne megijedt valamitől. Ez mégis, hogy történhetett meg? Hisz Ő arról volt híres, hogy soha semmitől nem fél és senki nem tudja elszomorítani. Ráadásul Ő soha nem veszít - lásd a foci meccseket, ahol nagyon kevés és lényegtelen meccseket veszített a csapata. És ez is részben az Ő érdeme ugyanis fantasztikus csapat kapitány. A magabiztossága és a lelkesedése miatt imádja Őt mindenki és még a tanárok is. Kevés diák van aki ennyire lelkes valamilyen sport miatt. És velem most Harry azt akarja bevetetni, hogy ez a srác aki sok diák példaképe, most megijedt valamitől? Hát ez vicces és én nem veszem be. - Mégis mitől? - faggatom tovább a göndörkét aki ezt hallatán rögtön elengedi a vállam majd fejcsóválva eltávolodik tőlem.
Harry nagyon is tudja, hogy mi játszódik most a barátjában. És nekem is tudnom kell róla. Mi van akkor ha Liamnek valami súlyos baja van? Hisz a családjáról is olyan nyersen és fájdalmasan beszél, mintha valami szörnyű dolgok történnének minden alkalommal mikor együtt vannak. Tudom én vagyok a hülye amiért nem kérdezek a családjáról, de úgy tartom, hogy elmondja ha akarja. Sajnos nem úgy néz ki mint aki nagyon el akarja mondani, hogy mi a helyzet a családjával. Nem értem, hogy miért? Pedig bennem megbízhat sőt még segítenék is neki ha engedné. De Ő nem engedi. Inkább eltereli a témát csak, hogy ne kelljen a családjáról beszélnie.
- Megijed az irántad táplált érzéseitől - mondja ki végül szemforgatva és összekulcsolja a kezeit a mellkasa előtt.
Azonban mikor ez a mondat elhagyja a száját hirtelen forogni kezd velem a világ és a szívem ezerszer gyorsabban kezd el dobogni. Nem tudom, hogy mi történt velem, de fülig érő mosoly került az arcomra és legszívesebben Harry nyakába vetettem volna magam, aki eléggé undok módon állt mellettem. Lehet, hogy szerinte lényegtelen amit mondott, de számomra nem. Hisz pontosan azt mondta, hogy Liamnek érzései vannak irántam. És milyen érzései lehetnek egy srácnak amitől ennyire megijed? Igen, Liam a szerelemtől ijedt meg. És az irántam érzett szerelme miatt. Értitek? Mert én értem és végre valóra fog válni az álmom ugyanis végre nem csak én érzek így iránta, hanem végre fordítva is igaz.
- Ez most komoly? - kérdezem ragyogó szemekkel, izgatottan, Harry pedig inkább távolabb áll tőlem ugyanis szerintem észre vette, hogy bármelyik pillanatban a nyakába vethetem magam örömömbe. Fejét az ég felé emeli és lassan csóválni kezdi aminek következtében a göndör tincsei elkezdenek rugózni. Aranyos. Irigylem a fürtjeit. - Tényleg ezért kerül mert fél beismerni az érzéseit előttem?
- Részben - bólint egyhangúan. Azért egy kicsit több életet is vihetne már a beszédjébe. Hisz örülnie kéne amiért az egyik legjobb barátja végre igazán szerelmes, ráadásul belém. Mindig is mondtam, hogy Liam számára én vagyok a tökéletes lány. Nem csoda, hogy már a gimi első félévében elterveztem a közös jövőnket. - De mint ahogy említettem megijedt, ráadásul bemesélte magának azt, hogy állandóan bajba kever. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy az lesz a legjobb ha távol tartja magát Tőled, mivel akkor nem fog téged bántani. - magyarázza Harry úgy mint egy betanult szöveget. Ha engem kérdeztek én még soha nem hallottam Őt ennyire precízen beszélni. Sőt számára az is nagy feladatnak bizonyul sokszor, hogy el tudjon mondani egy egész mondatot " ő", "izé" "öhm" szavacskák nélkül. Igen meglátszik a beszéd stílusán, hogy nem olvas sokat hanem inkább a csajokat hajtsa.
Azonban számomra ez most lényegtelen. Helyette inkább Liam felfogása rémisztett meg. Miért kever engem állandóan bajba? Ha azt hiszi, hogy az apám titkon agyon ver akkor téved. Jó a viszonyom a szüleimmel, csak történetesen nehezen tudnak bele törődni, hogy kezdek felnőni. Szóval gőzöm sincs, hogy miért gondol ilyen hülyeségekre. Meg amúgy is, szerintem én saját magamat keverem állandóan bajba. Hisz Ő inkább állandóan segített. Az apámmal is képes volt beszélni a Mandyvel való verekedésem után, és magára vállalta az egész balhét.
Na várjunk csak. Szombat reggel mikor haza akartam menni és bele futottunk a szüleinkbe, apa szokás szerint hozta a formáját és megint elő állt azzal a dumával, hogy megváltoztam meg ilyenek. Liam ez követően szomorodott el, majd amilyen gyorsan csak tudott elhagyta a házunkat. Ráadásul a verekedés napján elsírtam magam az apám miatt mivel azt vágta a fejemhez, hogy csalódott bennem, én hülye pedig pont Liamnek sírtam el magam. Szóval akkor ezért gondolja azt, hogy bajba kever állandóan mivel azt hiszi, hogy Ő miatta romlott meg a kapcsolatom a szüleimmel. Ami oltári nagy hülyeség.
- De ez hülyeség - csattanok fel mérgesen, Harry pedig hanyagul vállat von.
- Én nem vagyok szerelem guru, szóval légyszíves ha most pletykálni akarsz velem, vagy tanácsot kérni, akkor most szólok, hogy rossz helyen jársz. Nem vagyok csaj. - mondja unottan, mire én felkuncogok.
- Tudom Harry, hogy nem vagy csaj. - mondom mosolyogva.
- Csodás. Tartsd ehhez magad - mondja komoran, majd ismét bele túr a göndör fürtjeibe és el akar menni, de én még utoljára utána szólok. - Mellesleg örülnék neki ha csinálnál valamit ugyanis ha így folytassa az összes meccset el fogjuk veszíteni ugyanis nem tud a focira sem koncentrálni. Tök béna a pályán. - húzza el a száját.
- Köszönöm, hogy ezt most elmondtad. Pedig azt hittem, hogy Te élvezed azt ha más szenved - mondom, mire Ő megtorpan és újra vissza fordul felém. Zöld szemeivel mérget és az alsó ajkába harap. Szinte már hallom ahogy az agytekervényei dolgoznak, hogy mit mondjon. Lényegében most megkapta Tőlem az igazat. Ugyanis eddig én azt hittem, hogy neki nincs szíve. Hisz mindig élvezettel figyeli ha valakit szenvedni lát, vagy megalázhat. Viszont most segített rajta. Ha annyira köcsög lenne mint ahogy eddig mutatta magát akkor nem mondta volna el, hogy Liamnek mi baja van.
- Liam a haverom ami azt jelenti, hogy szívesen segítek rajta - vonja meg a vállát, de hiába akar macsónak tűnni én át látok rajta. Nagyon is a szívén viseli az emberek sorsát. - Viszont örülnék ha ez a kis beszélgetésünk kettőnk között maradna. Nem akarom, hogy Liam esetleg megtudja, hogy bekavartam vagy valami. - teszi hozzá csendesen.
- Bízhatsz bennem Haz - mondom mosolyogva, az arcán pedig megkönnyebbülést vélek felfedezni és úgy hagy magamra.
Azt hiszem, hogy tényleg félre ismertem a focistákat. Liamnek igaza volt, hogy a barátai tök jó fejek. Bár Niallt, Louist és Zaynt is megismerhetném közelebbről.
Gondolkodásomból a csengő zaja zökkent ki, ami azt jelenti, hogy ideje órára menni. Ahol azonban nem figyelek. Helyette alig várom, hogy végre legyen ebédszünet ugyanis elhatároztam, hogy akkor végre elbeszélgetek Liammel.
És miért pont az ebédszünet? Nos köztudott tény, hogy olyankor ha Liamnek van ideje mindig a tornateremben van és edz. Mivel most nem akar a közelembe jönni, így az ebédszünetekben is nagyban kikerüli az ebédlőt, úgy gondolom, hogy akkor most egész szünet alatt a torna teremben van egyedül. Ami nekem jó ugyanis akkor kettesben lehetek vele és nem kell attól tartanom, hogy esetleg valaki bezavar, vagy valami.

Magabiztosan lépkedtem a tornaterem ajtaja felől, ahol ismerte labda zaj fogadott. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy ki lehet az aki ilyen elszántan rugdossa a focilabdát. Egy mosoly kúszott az arcomra, mikor az ajtón lévő kis ablakon bekukucskáltam és rögtön megpillantottam Liamet, miközben a kapu előtt állt és próbálta berúgni a labdát. Ám a szám tátva maradt ugyanis ennyit bénázni még életemben nem láttam. Liam ha kapura rúgott akkor az mindig be is ment. Soha nem rúgott félre, vagy valami. Viszont most ötödik próbálkozásra is csak a falat találta el a kapu helyett. Vagy épp még a labdába sem tudott bele rúgni ugyanis eltévesztette az irányt.
Annyira elesettnek és szomorúnak tűnt, hogy még életemben nem láttam így. Látszott rajta, hogy totál kikészült a bénázása miatt, viszont nem adta fel. Igaz káromkodva rugdosta a szerencsétlen labdát és szerintem örült neki, hogy a teremben csak maga van ugyanis ha valamelyik tanár meghallotta volna, hogy miket kiabál a labdának menten mentőt kellett volna hívni.

Hangtalanul nyitottam ki a tornaterem ajtaját és örültem neki, hogy nem tűnt fel Liamnek, hogy vendége akadt. Nesztelen léptekkel indultam meg felé, majd mikor kellő közelségbe értem egy ügyes pillanatban hátulról átölelte a derekát, miközben államat a várra tettem. Liam megremegett az érintésemtől, de nem húzódott el. Helyette rám vezette a mogyoróbarna kiskutya szemeit amikbe én szokás szerint elvesztem. De most nem magam miatt vagyok itt, hanem miatta.
- Helló Focista - morogtam lágyan a fülébe, mire Ő meghökkent, de mást nem nagyon csinált. Hú, de merész lettem hirtelen. De ha Ő nem meri kinyögni az érzéseit akkor rám hárul a feladat, hogy jelezzek neki, hogy nekem sem közömbös.
- Parker? - kérdezi végül bizonytalanul majd azt veszem észre, hogy kibújik az ölelésemből és pár lépést hátrál miközben felém fordul. - Mit csinálsz itt?
- Ennyire nem örülsz nekem? - kérdezem csalódottan és remélem, hogy nem fog elküldeni. Én már pedig akkor is beszélni fogok vele ha most innen kidob. Ha kell minden percben a nyakára fogok járni, csak azért, hogy tudjam neki elmagyarázni azt, hogy Ő már pedig soha nem kever bajba. - Hisz Te mondtad, hogy ha egyszer úgy lesz kedvem nyugodtan eljöhetek megnézni mikor focizol. - emlékeztetem a mondatára amit nekem intézett mikor az apám irodája előtt beszélgettünk és randizni hívott.
- Örülök neki, hogy itt vagy. El sem tudod képzelni, hogy mennyire csak...- itt hirtelen elharapja a mondatot majd megsemmisülten a hajába túr és még utoljára bele rúg a labdába ami természetesen megint nem megy be a kapuba. Kifújja a levegőt és a lelátókat veszi célpontba ahol végül leül én pedig rögtön mellé ülök. Először nem szól semmit csak maga elé bámul, majd végül erőt vesz magán és felém fordul. - Nagyon haragszanak rád a szüleid a hétvégi incidens miatt? - kérdezi csendesen. - Legközelebb ha beállítok hozzád részegen, küldj el a francba nyugodtan.
- Pedig én szívesen ápolgattalak akkor éjjel - kuncogok fel, Liam pedig meglepetten pislog párat.
- Tényleg? - kérdezi bizonytalanul mire én mosolyogva bólintok.
- Szerintem aranyos volt az esetlenséged - mondom vigyorogva és végre Ő is felnevet. Nekem tényleg bejött még részegen is. Ez van ha az ember fülig szerelmes valakibe. - Mellesleg a szüleim nem haragszanak senkire. Inkább csak az életre amiért az ilyen gyorsan elszaladt. Az apámnak nehéz feldogoznia azt, hogy kezdek felnőni és inkább foglalkozok, teszem azt veled, mint vele. Ő azt akarná, hogy örökké a kislánya maradjak. Tipikus apás gondolkodás. Viszont az anyám meg az ellenkezője. Azt sem bánná ha beköpném azt, hogy menyasszony vagyok - mesélem röviden és érthetően és remélem felfogja, hogy mit is akarok ebből kihozni. Azt biztos, hogy figyelmesen figyel ami jó jel. - Szóval könyörgöm verd ki a fejedből azt a hülyeséget, hogy állandóan bajba keversz ugyanis ez hazugság. És ezzel, hogy most kerülsz nem oldasz meg semmin. Így még nagyobb tudnám keverni magam mint úgy, hogy ha Te mellettem vagy. - Liam mikor ezeket a mondataim meghallja elfehéredik és először szóhoz sem tud jutni. Valami rosszat mondtam?
- Ezt. Meg. Te. Honnan. Tudod? - kérdezi akadozva én pedig agyban fejbe lövöm magam. Hupsz erről nekem nem szabadna tudnom. Hisz Harry megkért, hogy ne mondja semmit. Hogy az a lepcses szám!
- Öhm...
- Harry mondta igaz? - kérdezi végül, mire én félve bólintok egyet. - Tudhattam volna, hogy nem szabad neki elmondanom.
- Csak segíteni akart, ugyanis nem bírta elviselni, hogy ilyen szomorúnak lát - mondom gyorsan, nehogy véletlenül még neki támadjon Harrynek. Nem akarom, hogy miattam veszekedjenek. Hisz olyan jó barátok.
- Mit mondott még? - kérdezi Liam gyanakodva.
Igen az lenne a legjobb ha most azt mondanám, hogy mindent tudok. Vagyis tudom azt, hogy titkon nagyon is érez irántam valamit. De ezt nem fogom neki megmondani. Azt akarom, hogy Ő saját maga vallja be.
- Csak ezt - mondom végül egyszerűen, azonban Liam még mindig feltűnő mentesen méreget. Ha ki akarja venni az arcomból, hogy hazudok e, akkor elég sokáig kell bámulnia, ugyanis belőlem nem szed ki semmit.
- Sajnálom amiért hülyén viselkedtem az elmúlt pár napban - húzza el a száját végül szomorúan és a cipőjét kezdi el bántani. Barátságosan megsimogatom a kezét, mire Ő hálásan rám mosolyog. - Csak egyszerűen féltem attól, hogy esetleg a szüleiddel miattam romlik meg a kapcsolatotok.
- Spongyát rá - vonok vállat. - De légyszíves többet ne viselkedj velem így. Nem bírom elviselni mikor levegőnek nézel vagy kerülsz.
- Nem akartalak megbántani - süti le a szemeit. - Azt meg pláne nem akartam, hogy miattam légy szomorú.
- Felejtsük el - terelem el a témát majd izgatottan elkezdek fészkelődni és eszembe jut egy remek ötlet. - Harry mesélt Zayn bulijáról. És tudom, hülyeség, hogy én szólok, de nincs kedved elmenni velem? - Liam pupillái kitágulnak és felkuncog. Modern világban élünk szóval szerintem nem ciki ha egy csaj hívja randizni a srácot.
- Te most randizni hívsz engem? - kérdezi kacagva.
- Inkább pót randinak nevezném. - helyesbítek ugyanis Ő volt az aki először randizni hívott.
- Egyébként benne vagyok. Szívesen elmegyek veled randizni - mondja jókedvűen én pedig ismét a mennyekbe érzem magam. Ennél már csak az a jobb mikor váratlanul magához húz és szorosan megölel. Újra minden a régi kettőnk között...

28.- Kérdések...

A Liammel való kapcsolatom az utóbbi két napban pontosan olyan, mint anno a gimi legelején. Vagyis szinte az összes óránk külön van és amikor esélyem lenne, hogy beszéljek vele hirtelen csak úgy felszívódik. Pont úgy mint mikor kezdetben elkezdtük a gimit. Akkor is egy csomó óránk külön volt és mikor úgy döntöttem, hogy elbeszélgetek vele arról, hogy miért viselkedik állandóan velem furán, akkor mindig hirtelen eltűnt. Pedig csak annyit akartam volna tőle megkérdezni, hogy miért utál ok nélkül. Azonban akár mikor meglátott neki nyoma veszett.
És most pont ugyan ezt érzem. Ami a legszörnyűbb pedig az, hogy nem tudom mégis mi ütött belé. Már akkor sejtettem, hogy valami baja van mikor hétvégén olyan hirtelen ment el tőlünk. Ebből kifolyólag eléggé szörnyű hétvégét tudhattam magam mögött. Ugyanis azon törtem az agyam, hogy Liamnek mi a baja. Alig vártam, hogy végre hétfő legyen ugyanis tudtam, hogy akkor legalább beszélhetek Vele.
De csalódnom kellett mivel egész nap még csak színét sem láttam. Tudom az lett volna a legjobb ha a barátainál érdeklődtem volna a holléte felől. Csak történetesen Harryt láttam egyetlen egyszer a folyosón és valahogy nem volt merszem megszólítani. Hisz elméletileg Ő is utál engem és nem hiszem, hogy Liam miatt kedves lenne velem. Szóval inkább ejtettem ezt az ötletet és helyette az összes szünetben a tornaterem körül bóklásztam, hátha találkozok Liammel. Mondanom se kell, hogy megint csalódnom kellett. A tanításnak vége lett én pedig szomorúan mentem haza. Talán fel kellett volna hívnom Őt, de akár hányszor a kezembe fogtam a telefonomat és fel akartam hívni, egyszerűen képtelen voltam megtenni ugyanis nem akartam azt, hogy nyomulósnak tűnjek.
Eljött a kedd. Reggel rögtön megtudtam a folyosón, hogy Louis, Zayn és Liam azért hiányoztak az előző nap ugyanis suli látogatáson voltak az előző nap. Vagyis elmentek a sport akadémiára a jövőbeli főiskolájukra felmérni a teremet. Így azért egy picit jobb kedvem lett, ugyanis nem engem került. Becsengettek az első órára és fájó szívvel jöttem rá arra, hogy megint egy olyan nap ahol nincs közös órám Liammel. Nem értem, hogy miért nem jár spanyolra vagy németre. Ő inkább ez helyett zenét meg rajzot vett fel. És eljött a nagyszünet. A szekrényeknél állt és szokás szerint Harryvel meg Louisval beszélt. Én megláttam és elindultam feléjük. Tudom, hogy észre vett. Láttam, hogy meglátott a diákok közül. De mikor a közelébe értem, Louis valamit a fülébe súgott és ez követően mind a hárman hirtelen felszívódtak. Reménykedve követtem ugyanis naivan azt hittem, hogy biztos valami fontos dolga akadt. Csak aztán bementek a fiú öltözőbe és nem úgy néztek ki mint akik ki akarna onnan jönni. Ismét egy bazi nagy csalódás. Haza érve már komolyan a sírás kerülgetett amiért Liam így viselkedik velem. Nem hívtam fel, hanem mindent hagytam és vártam. Nem ettem és nem csináltam semmit. Azt vártam, hogy felébredek és ki fog derülni, hogy az egész kettőnk közötti kis dolgot csak képzeltem. Nem lepődnék meg rajta.

Szerda reggel. Vagyis az a reggel mikor úgy kelek fel mint egy zombi, ráadásul apa autójából kiszállva rögtön bőrig ázok ugyanis még az sem érdekel, hogy szakad az eső. Az éjjel folyamán alig aludtam valamit ugyanis csakis Liam körül forogtak a gondolataim. Nem akartam aludni, ugyanis féltem tőle hogyha reggel felébredek akkor akkor rájövök arra, hogy a kettőnk közötti dolgokat csak álmodtam. Pedig az a valóság volt. Minden! De akkor most mégis mi történt kettőnk között? Miért kerül? Valamit csináltam? Ha csináltam akkor legalább mondaná meg és akkor nem gondolkodnék rajta.
A szekrényekhez érve akaratom ellenére is, de Őt keresem a tekintetemmel. Szerintem én ebbe fogok bele őrülni. Inkább gúnyolódna rajtam. Még az is jobb volt mint ez, hogy kerül.
- Na mi van máris lerázott az újdonsült barátod? - hallom meg Dylan komor és gúnyos hangját. Imádom, hogy a szekrénye pont az enyém mellett van. Egyébként is én azt hittem, hogy nem beszél velem ugyanis elárultam őt, vagy mi. Pedig mennyivel könnyebb lenne ha kiönthetném valakinek a szívem. Talán Paig szívesen meghallgatna.
- Nincs hangulatom most a bántó szavaidhoz - mondom csendesen és kiveszem a könyveimet a szekrényből majd egy ügyes mozdulattal a táskámba csúsztatom őket. A hangom eléggé szarul cseng. Úgy mintha náthás lennék. Pedig nem vagyok az, sőt még csak nem is sírtam. Na jó, talán az éjjel egy kicsit.
El akarok menni, de mikor ez megtörténne a volt legjobb barátom elkapja a karom és gyengéden magához fordít. Pont úgy néz rám mint régen, mikor Liam vagy a foci csapat többi tagja bántó szavakkal illettek én pedig nem bírtam feldolgozni és Dylan vállán sírtam ki magam. Ő mindig meghallgatott és nem nevetett ki amiért nyomi voltam.
- Mi a baj Parker? - kérdezi kedvesen és az előbbi bunkó stílusának már nyoma sincs. Szerintem nehéz neki az, hogy ne beszéljen velem. Hisz mégis csak a legjobb barátja voltam hosszú évekig. És valljuk be őszintén szerintem Paig nem nem tud engem helyettesíteni. Hiányzok Dylannek.
- Semmi. - válaszolom egyszerűen, majd kihúzom a karom a szorításából és lesütöm a szemeimet. Most komolyan bánkódok egy fiú miatt akivel még csak nem is jártam. Pedig én azt hittem, hogy jelentek valamit Liamnek. Olyan félreérthetően viselkedett velem az utóbbi időben. Bókolt, flörtölt és kedves volt.
- Bántott? - vonja fel az egyik szemöldökét én pedig értetlenül pislogok felé.
- Ki? - kérdezem ugyanis totál elveszítettem a fonalat. Dylan megforgatja a szemeit majd megigazítja a szemüvegét. Most jön a nagy bölcsessége.
- Tudod most a fejedhez vághatnám, hogy én megmondtam, hogy ez lesz. Payne már csak ilyen. Egy bunkó paraszt aki nem törődik mással csak magával - ja, hogy Ő Liamről beszél. Sejthettem volna. Ennyire meglátszik, hogy miatta vagyok szomorú? Csodás. - Mindezek mellett még én is csodálkozok ugyanis azt hittem, hogy ennél azért többet fog veled játszadozni. - arcán egy sunyi mosoly jelenik meg.
Most aztán tényleg közel vagyok ahhoz, hogy képen töröljem. Mégis ki ez, és hol van a legjobb barátom? Neki nem az lenne a dolga, hogy felvidít és reményt ad? És Ő mit csinál? Kiröhög, hogy Liam csak kihasznált.
- Hogy te mekkora egy paraszt vagy! El sem hiszem, hogy téged tartottalak a legjobb barátomnak - csóválom meg a fejem utálattal a hangomban. Erre Dylan abba hagyja a nevetést és kissé csalódottan pislog felém. Remélem felfogta, hogy utálom.
- Erről csak Te tehetsz. A nagy szerelmeddel még csak épp, hogy összemelegedtetek erre máris lerázott. Nem hiszem el, hogy ilyen naiv vagy - emeli fel a hangját. Szánalmas ez a gyerek. - Fogd már fel végre, hogy Payne soha nem fog téged szeretni! Csak kihasznál majd dob, pont úgy mint a többi barátnőjét. Ő senkit nem szeret, csak saját magát! - rossz ezt hallani.
Sőt eddig azt hittem, hogy csak Liam és a barátai tudnak annyira megalázni, hogy elsírja magam. Hát ezek szerint tévedtem, ugyanis Dylan szavai még jobban fájnak mint a focisták összes gúnyolódásai.
És tudjátok miért fáj ennyire? Azért mert kimondta azt amit gondolok. Lehet Liam tényleg csak játszott velem és mivel én nem adtam meg neki magam ezért már nem kíváncsi rá. Csak ugye van a szívem ami azt súgja, hogy ez nem igaz ugyanis olyan oldaláról ismerhettem meg amit eddig még senki nem látott. És most döntsd el, hogy mi az igaz. Tényleg csak a szexre kellek neki és ha azt megkapja eldob. Vagy pedig szerelmes belém, csak új neki ez az érzés és képtelen feldolgozni?
- És még te mondod magad intelligensnek. Látszik, hogy a videó játékokból nem tanultad meg, hogy hogyan viselkedik egy barát - horkantok fel gúnyosan és a vállamra kapom a táskám, majd emelt fővel távozok, de előtte még csak azért is neki megyek a vállának. Velem senki nem fog ilyen hangnemben beszélni.
Mégis, hogy tudtam benne megbízni? Sőt, hogy tarthattam pont Dylant a legjobb barátomnak? Hiszem Ő csak egy irigy féreg aki nevet más szenvedésén. Rossz emberismerő vagyok ezek szerint, ugyanis mindig olyanban bízok meg akiben nem lenne szabad. Az biztos, hogy ezzel végleg leírta magát előttem. Nem csoda, hogy szinte mindenki utálja Őt. Nagyon undok természete van. Kár, hogy eddig nem vettem észre. Igazából csak nem akartam beismerni mivel Ő volt az egyetlen a suliban aki normálisan viselkedett velem. Kitudja lehet soha nem is tartott a barátjának és csak szánalomból volt velem. Féreg.

- De jó, pont Téged kerestelek! - hallom meg a jól ismerős mély rekedtes hangon ami jelen esetben visszhangzik az egész kihalt folyosón. Annyira elbambultam, hogy becsengettek. Még jó, hogy most nem késtem el semmilyen óráról ugyanis lebetegedett az egyik tanár így elmarad az első óra. De mivel, hogy én vagyok az igazgató lánya ezért szó nélkül normálisan be kellett jönnöm a suliba.
Azonban mikor meghallom Harry hangját lassítok a lépteimen és akaratom ellenére körül nézek a folyosón, hogy megbizonyosodjak róla kihez beszélt. Rajtunk kívül nincs itt senki, szóval hozzám beszélt. De miért keresett pont engem?
- Te most hozzám beszélsz? - kérdezem a kelleténél kicsit nyersebben amit nem szándékosan csinálok. Egyszerűen most csak úgy mérges vagyok a világra. Igen mérges vagyok Liamre amiért nem beszél velem és nem tudom mi baja van. De legfőképp Dylanre vagyok mérges amiért így viselkedett velem. Nehéz kamasznak lenni.
- Látsz rajtunk kívül mást is a folyosón? - vonja fel a szemöldökét Harry, majd felém sétál és hanyagul a göndör fürtjeibe túr. Amitől irtó dögösen fest. Megvonom a vállam és elmosolyodok. - Ha így jobban esik akkor igen, téged kerestelek - mondja vigyorogva.
- Miért? - kérdezem gyanakodva. Kezdem elveszíteni a fonalat. Liam normálisan viselkedik velem. Majd Harry emberszámba vesz és barátságosan kezd el beszélgetni velem. Erre vágytam mindig!
- Zayn bulit szervez és megkért, hogy én is szóljak pár embernek, de mivel nem bízok Liambe ezért úgy gondoltam, hogy megkérdem, hogy akkor biztosan tudsz-e jönni. - meséli el röviden az én pupilláim pedig kitágulnak.
Buli? Zayn Maliknál? És Liam meghívott engem? Mégis mikor? És én miért nem tudok róla? Basszus ez már beteges. Én semmiről nem tudok. Mellesleg emlékeznék rá ha Liam meghívott volna Zayn bulijába. De Ő sehova nem hívott csak Niall bulijába ahova nem mehettem viszont nem is bánom ugyanis így legalább Liam nálam aludt.
- Sajnálom, de engem Liam semmilyen buliba nem hívott meg - húzom el a számat, erre Harry arcára fagy a mosoly és gyanakodva kezdi el kémlelni az arcom miközben a csupasz állát vakargatja. Most gondolkodik? Őszintén megmondva nem ismerem Harry Styles szokásait ugyanis akár hiszitek, akár nem, de ez az első alkalom, hogy beszélgetek vele normálisan. Eddig mindig csak gúnyolódott rajtam ami tőle valamiért nem fájt soha annyira mint például Liamtől. - Sőt a hétvége óta az az érzésem, hogy kerül. - teszem még hozzá és lehajtom a fejem.
Nem tudom, hogy Liam mit mondott el abból ami kettőnk között történt a barátainak, de ezt mikor Harry meghallja az arca megenyhül.
- Nem kerül, csak szimplán barom - meglepetésemre a átcsapja a kezét a vállamon majd úgy indulunk el előre a folyosón. Csak meg ne lásson senki mert ezek után meg az lesz, hogy titkon Harryvel is kavarok. Kösz Mandy már elintézett Liam miatt mivel állítólag elvettem a pasiját. Nincs kedvem a többi hajrálánynál is kihúzni a gyufát.
- Gőzöm sincs, hogy miről beszélsz - csóválom meg a fejem egyhangúan. Harry jellegzetesen hangosan kifújja a levegőt majd az ég felé emeli a tekintetét.
- Nők - mondja rosszállóan mire én játékosan megbököm a vállát Ő pedig felkuncog. Talán nem is annyira rossz fej mint amilyennek én hittem. - Pedig azt hittem, hogy Te tényleg okosnak születtél.
- Mert annak is születtem - mondom felháborodva.
Igen büszke vagyok rá, hogy tanulás nélkül okos vagyok. És ha okos vagyok akkor mi van? Más örülne ha ilyen aggyal rendelkezne mint az enyém.
- Nem tűnsz annak már bocs, ugyanis nem látod azt ami a szemed előtt történik - mondja bölcsen, én pedig érdeklődve várom a folytatást. Mégis mit nem látok ami a szemem előtt történik?
- Kifejtenéd bővebben? - kérdezem meg végül pár másodperc erős gondolkodás után. Nem hittem volna, hogy pont Harry Styles lesz az aki majd kifog az agyamon. És lám sikerült a kis fürtöskének.
- Haragszol Liamre mivel azt hiszed, hogy kerül Téged miközben ez egy oltári nagy hülyeség - kezdi el mondani én pedig érdeklődve hallgatom. Hm eltalálta, tényleg haragszom Liamre amiért kerül. - Miközben az igazság az, hogy nem kerül csak történetesen megijedt - mondja ki úgy mintha tök nyilvánvaló lenne, azonban én megtorpanok és magam elé bámulok.
- Megijedt? - suttogom magam elé meredve.
Liam mégis mitől ijedt meg? Hisz semmi nem történt kettőnk között amitől félnie kéne. Vagy igen? Hisz tényleg furán viselkedett amit nem tudok hova rakni. Na de mi az amitől fél? Ki kell derítenem most. És ha nem csal az érzésem Harry nagyon is tudja az igazságot...

27.- Érdekes...

Itt is a kövi rész :D és szerintem itt az ideje, hogy szólja a töri 35 fejezetes lesz epilógussal együtt :D de már elkezdtem írni az új törit :P komizniiiii érrrrrrrrrrr

- Kérdezhetek még valamit? - pillant rám hirtelen Liam, mire én bólintok egy aprót. Hirtelen újra nem is akar kimászni az ágyból. Vagyis jobban mondva ki akart, de mikor elkezdte a ruháit keresni és nem találta meg, inkább úgy döntött, hogy újra vissza mászik az ágyamba. Aminek én azért örültem. Hisz lehet ez az utolsó alkalom mikor megosztozhatom vele az ágyamba. Lehet az utolsó? Tuti, hogy az utolsó ugyanis ilyen soha többé nem lesz, hogy részegen beállít hozzám és nem fog akarni haza menni. Egy kissé zavarba jön, és a kócos hajába túr. Úgy néz ki, hogy nem találja a szavakat. De vajon mit akarhat kérdezni, amitől ennyire zavarban van? - Esetleg történt közöttünk valami, amire emlékeznem kéne, de én nem emlékszem? - nyögi ki nagy nehezen, és az én arcom lángba borul.
Mégis mire céloz? Azt hiszi, hogy lefeküdtünk amire Ő nem emlékszik? Hát ez most egy kissé szarul esett. Mármint ilyen ribancnak nézek ki? Azt hiszi, hogy kihasználtam az alkalmat és rá mozdultam csak azért mert Ő részeg volt? Soha nem tennék ilyet. Igen, még akkor sem, hogy fülig bele vagyok zúgva. Tudtam, hogy reggelre nem fog emlékezni semmire, és ha olyan lettem volna akkor tényleg kihasználhattam volna az alkalmat és szépen szóval megdugathattam volna magam vele. De nem tettem! Sőt még csak rá sem gondoltam az efféle mocskos dolgokra. Ő volt az aki benne lett volna, nem pedig én. Pont ezért fáj, hogy kételkedik bennem. Én azt hittem, hogy teljes mértékben megbízik bennem. Én nem vagyok Mandy vagy az előző barátnői akik csak azért jártak vele mert focista és irtó jól néz ki.
- Hogy mi van? - kérdezem egy kissé mérgesen, és idegességemben elkezdek a pizsamám aljával játszani. Jobban mondva összegyűröm és Liam fejét képzelem oda. Igen mérges vagyok rá amiért azt hiszi, hogy kihasználtam.
- Mi lefeküdtünk? - kérdezi úgy mintha a világ legjobb témájáról beszélnék. A hangjában azonban idegességet vélek felfedezni. Szóval fél tőle,hogy esetleg történtek olyan dolgok amiknek nem lett volna szabad megtörténnie. Én ezen miért nem lepődök meg? Talán azért nem mert túl szép volt minden. Normális és csak a barátjának tart aki mellett önmaga lehet. Nem pedig úgy tekint rám mint egy lányra.
- Komolyan ilyen ribancnak nézek ki? - emelem fel a hangom mire Ő meghökken és nagy szemeket mereszt rám. Nem számított a kitörésemre. De ezt úgy érzem, hogy most a fejéhez kell vágnom. - Azt hiszed, hogy kihasználtam azt, hogy részeg vagy és rögtön rád mozdultam? Ilyen cafkának nézek ki? Hát köszi. - mondom durván és felhúzom az orrom. A kis pimasz pedig még vigyorog rajtam. Sőt mellém mászik és végig simít a kezemen, de én akkor sem nézek rá.
- Igazából csak azért kérdeztem, ugyanis féltem attól, hogy esetleg megcsókoltalak és mostanra már nem emlékszem rá, ami borzalmas lenne - mondja kuncogva, az én szívem pedig hevesebben kezd el dobogni. Szóval gondolkozott már rajta, hogy megcsókoljon. Hű.
- Hiába magyarázkodsz, nem veszem be - vágom be a durcát, de Ő nem adja fel ilyen könnyen. Az állam alá nyúl és maga felé akarja fordítani a fejem, de erőszakos vagyok és már pedig akkor sem fordítom oda. Na igen, de minél távolabb akarok Tőle menni, Ő annál közelebb jön hozzám, végül pedig azt veszem észre, hogy elfogy alólam az ágy és a szőnyegen landolok, aminek persze Liam rettentően örül. Ismét nem bírja abba hagyni a nevetést, de mikor össze szedi magát, úgy gondolja, hogy ideje a segítségemre sietnie és lenéz a szőnyegre ahol én még mindig szét terülve fekszem. Egy csapásra abba hagyja a nevetést és a talpamat figyeli. Rögtön rájövök, hogy mit néz annyira.
- Csini tetkó - állapítja meg, mire az arcomba szökken a vér. Ezt nem hiszem el. Ő az első személy aki meglátta a titkos tetkóm, aminek persze nem örülök ugyanis ez csak az én titkom volt. Basszus. - Made in England? Tök egyedi! - mondja vigyorogva, én pedig ezt hallatán rögtön felállok a szőnyegről és megindulok felé. Miközben a mutató ujjamat a csupasz mellkasára bököm.
- Ha el mered valakinek mondani...- minden egyes szó után bökök egyet a mellkasán, de Ő nem rémül meg. Csak jóízűen nevet az idegességemen.
- Á, szóval én vagyok az első aki először meglátta - mondja diadalittasan. - Bírom a vagány csajokat! - teszi hozzá nevetve mire én ismét zavarba jövök. Biztos megint csak képzeltem azt, hogy bókolt. De nem hiszem. Ez már nagyon is valóság.
- Örülnék neki ha ez a kettőnk titka maradna - suttogom halkan és lehajtom a fejem. Ennyi évig titkoltam és remélem, hogy ezek után sem fogja más megtudni.
- Bírhatsz bennem P. Ez a kettőnk kis titka marad - mondja kuncogva és egy puszit nyom az arcomra. Istenem. Ne mutass ki érzéseket! Ez csak egy ártatlan puszika volt. - De most már örülnék ha vissza kaphatnám a ruháimat, ugyanis nincs kedvem bele ütközni a diribe...akarom mondani az apukádba - tereli el a témát mire én rögtön kapcsolok és a fürdőszobába veszem az irányt ahol tegnap a ruháit hagytam.
Mikor belépek a radiátorhoz megyek ahol a ruhái száradtak egész éjjel. Félek a látványtól ugyanis az első mosásomat tudhatom magam mögött. Viszont a végeredmény nem lett annyira rossz. Igaz a hányás foltok meglátszanak a kockás ingén, viszont legalább már nem bűzlik. Így aztán vigyorogva és boldogan megyek vissza majd nyomom a kezébe Ő pedig rögtön meghökken mikor vissza kapja a cuccait. Talán túl illatosak lettek.
- Öhm...életemben először mostam szóval eléggé érdekesre sikerült - túrok bele a hajamba zavartan, mire Liam gyanakodva kezdi el szaglászni az ingét és a nadrágját. Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Ha most kiröhög én soha többé semmit nem mosok ki. - Talán túl illatos lett. - nyöszörgöm szégyenembe, paprikapiros arccal.
- Ezeknek lányos illatuk van - mondja mikor az ingét is megszagolta. Nem tusfürdővel és samponnal kellett volna mosnom. De basszus, honnan szereztem volna mosóport vagy mit? Az anyámat nem kelthettem fel, na. Örüljön, hogy legalább nem bűzlik. - Alma illata van. Jobban mondva pont olyan a ruháim illata mint a Te hajad szokott lenni - mondja, én pedig még jobban zavarba jövök. Rájött arra, hogy alma illatú sampont használok. Azta. Ez azért kemény.
- Azért ugyanis alma illatú sampont használok. - nyögöm ki és szinte már le is izzadok annyira félek a reakciójától.
- Imádom az almát. Pont ezért imádom a hajad illatát is - kacsint felém pimaszul és az ájulás szélén állok. Ilyen nincs. Titkon a hajamat szaglássza? És én ezt eddig miért nem tudtam. Habár Liamnek meg csoki illata van. Ne kérdezzétek, hogy honnan jött ez az egész. Egyszerűen csoki és kész. - A mobilomat nem láttad véletlenül? - kérdezi még, én pedig össze szedem magam és újra vissza megyek a fürdőszobába ahol a készüléket hagytam. Vagyis a mosdó szélén, majd a telójával együtt megyek vissza újra a szobámba ahol addigra már felöltözve látom újra viszont. Sajnos. Pedig nem bántam volna ha még el kellett volna néznem a csupasz testét. A kezébe nyomom a telefonját, Ő pedig rögtön azzal kezd el babrálni, majd pár másodperc múlva kissé csalódottan csúsztassa a zsebébe. - Egész éjjel nem voltam otthon, az apámnak pedig még csak az eszébe sem jutott, hogy esetleg felhívjon, hogy hol vagyok. Jellemző - mondja unottan én pedig várom a folytatást, de nem kapom meg. Ezt most úgy mondta, mintha nagyon rossz viszonya lenne a családjával. Hát ahogy az anyjával beszélt nem csodálom, hogy nem érdeklődnek felőle.
- Talán hívott, csak Te véletlenül kinyomtad és nem emlékszel rá - próbálom jobb kedvre deríteni, de erre kapok Tőle egy fancsali mosolyt. Nem győztem meg.
- Szó sincs ilyesmiről - csóválja a fejét szomorúan. - Egyszerűen csak szarik a fejemre és nem érdekli, hogy mit csinálok. Fontosabb számára az a kurva mint én. - most lekurvázta az anyját? Vagy mi van? Ezt én már tényleg nem értem. Mégis mi a franc folyik a családjában amiről én nem tudok? - Ha nem gond, most már tényleg haza mennék - néz rám és látom rajta, hogy próbálja elrejteni a szomorúságát amit a szülei okoznak neki, de én átlátok rajta. Valami problémája van a családjával, csak nem meri elmondani.
- Liam ugye tudod, hogyha bármi bánt, vagy csak valakinek ki akarod önteni a szíved én szívesen meghallgatlak? - gőzöm sincs, hogy hirtelen miért merem megfogni a kezét, de megfogtam neki és lágyan simogatni kezdtem, de az Ő arca rezzenéstelen maradt. Inkább még fájdalmasabb arckifejezése lett amit nem tudtam hova tenni, szóval gyorsan inkább elhúztam a kezem a kezétől. Erről ennyit.
- Köszi, de megoldom én egyedül is a gondjaimat - egy mosolyt erőltet az arcára ami természetesen nem szívből jön.
Lezártnak tekinti a témát és az ajtót kezdi el nézni. Hát persze haza akar menni. Oké.
És mi van akkor ha én nem akarom azt, hogy haza menjen? Mennyire jó lenne ha örökre együtt maradhatnánk. Na nem mintha lenne egymáshoz valami közünk, de akkor is. Én már megterveztem a közös kis jövőnket.
- Ahogy gondolod - vonom meg a vállam semmi érzelem nélkül majd az ajtóhoz sietek és szívből remélem, hogy a szüleim nem vesznek észre. Azt sem tudom, hogy hány óra van.
A folyosón lepisszegem Liamet nehogy megszólaljon, Ő pedig szerencsére veszi az adást - vagyis tudja, hogy nagy balhé lesz belőle ha a szüleim meglátják Őt nálunk.
De úgy látszik, hogy az Égiek szövetkeztek ellenük, ugyanis mikor leérünk a földszintre és a kijárati ajtót vesszük irányba, a konyha ajtóban megjelenik a szüleim alakja. Elvesztünk. Bájosan rájuk mosolygok és Liam is ugyan így tesz.
- Hát Ti? - kérdezi anya kíváncsian és tetőtől talpig végig mér. Liamen egész sokáig elidőz végül egy kis grimasz jelenik meg a száján. Nem csoda, hisz utálja ha valakin piszkos ruha van. És Liamen az van.
- Öhm, Liam épp indulni készül - mondom zavartan, erre a mellettem álló srác hivatalosan elkezd bólogatni.
- Igen? Ez érdekes ugyanis azt sem hallottuk, hogy mikor jött - gondolkozik el anya. Talán tudja az igazat? Nem hinném. Hisz akkor nem engedték volna meg, hogy a szobámba aludjon velem, hanem rögtön haza küldték volna.
- Elég korán jött. Szóval ezért nem hallottátok - mondom egyszerűen és segélykérően Liamre pillantok aki veszi a lapot.
- Igen, tudják öhm...izé elég korán kelő típus vagyok - vakarja meg a tarkóját.
A szüleim összenéznek. Le fogunk bukni mind ketten. A szüleim át fognak rajtunk látni amin nem is csodálkozok.
- Ez érthető, de mit keresel ilyen korán nálunk a lányommal? - apa szemkontaktust akar kezdeményezni Liammel, de a srác inkább engem kezd el bámulni tanácstalanul.
Hm erre most mit válaszoljunk? Valami érthető kifogás kell amit a szüleim szó nélkül bevesznek. Ez oké, de mégis mi  a csodát hazudjunk amit elhisznek? Az apám már így is úgy néz szegény fiúra mint akit menten ki akar herélni, csak azért mert kettesben volt velem. Bele sem merek gondolni, hogy mit csinálna ha megtudná, hogy egy ágyban aludtunk. Minél jobban töröm az eszem és mikor azon vagyok, hogy feladjam mikor hirtelen megvilágosodok.
- Korrepetáltam matekból - válaszolom egyszerűen, mire Liam megnyekken a szüleim pedig gyanakodva méregetnek. Hülyeség? Lehet, de az apám tanár szóval az ilyet jó néven kell vennie.
- Ezt nehezen hiszem el, ugyanis nagyon jól tudom, hogy Liam James Payne nem a tanulásról híres - mondja apa, bennem pedig még az ütő is megáll. Hát ezzel fején találta a szöget. Liamet még soha nem láttam könyvel a kezében és ezt az apám is nagyon jól tudja.
- Tudja igazgató úr semmit sem késő elkezdeni. A maga lány pedig tökéletes tanár lenne ugyanis egy óra alatt szinte az egész matek könyvet bele verte a fejembe. - én mint tanár? Az apám pedig büszkeséggel néz rám? Tényleg mondtam már, hogy tanárnak szán? Ami persze soha nem fog megtörténni ugyanis ha egyszer kiszabadulok a suliból soha nem mennék újra vissza.
Minden elismerésem Liamé. Az orrom alatt elmosolyodok, viszont az apámra kissé bunkón nézek. Tudja ezt, hogy mire értem. Igen arra, hogy iskolán kívül vagyunk.
- Iskolán kívül vagyunk szóval szólíts nyugodtan Mr.McClintonnak. - hát kezdetnek ez is valami, de Ő legalább megpróbálta. Liam azonban büszke magára amiért az igazgató ilyet mondott pont neki. - Viszont Parker ez ismét elég rossz húzás volt a részedről amiért nem szóltál nekünk.
- Na ne már! - csattanok fel idegesen. - Én csak segítettem rajta.
- Igen, de szólnod kellett volna, hogy vendégünk lesz - mondja komoran apa én pedig az ég felé emelem a tekintetemet. Liam az egyik lábáról a másikra áll és látszólag zavarban van.
- Oké, megjegyeztem - válaszolom bunkón.
- Amint látom a stílusodon még mindig nem változtattál - mondja keményen apa, de erre nem szólok semmit.
- Hát én akkor asszem most már tényleg megyek - hallom meg mellőlem Liam hangját és gyorsan az orra alatt elmond egy halk sziát, majd köszön a szüleimnek is és végül elhagyja a házunkat.
Amit szerintem jól is tett ugyanis ezek után egy hatalmas vita keletkezik köztem és az apám között amiért állítása szerint a szemébe hazudtam, mivel szerinte valami nem stimmel köztem és Liam köztt ugyanis túl sokat vagyunk mostanában együtt, de Ő úgyis rá fog jönni ha valamit titkolunk előtte és akkor kicsapja az iskolából Liamet, engem pedig zárdába küld.
Végül vissza rohanok a szobámba és végleg megfogadom, hogy nem beszélek az apámmal. Azonban az valahogy jobban zavar, hogy Liambe már megint mi ütött amiért hirtelen csak úgy felszívódott. Kész rémálom kiigazodni ezen a srácon...

26.- Majdnem lebukás...

Itt a köviiiii :D és igen a töri végéig naponta fognak érkezni a részek :) remélem örültök és ennek hála komiztok issssss

- Parker Te meg mit csinálsz? - hallom meg Matty kérdő hangját és ez az a pillanat mikor azt sem tudom, hogy mit csináljak. Kinyitom a szemeimet és kisöcsém még mindig a derekam pihen, amivel nem is lenne semmi baj, ha közben egy szintén másik fiú kéz nem kapcsolódna a derekamra. Igen, Liam egész éjjel magához szorított amit én nem is bántam egészen idáig.
De a kisöcsém pont rosszul helyezkedett el így pontosan ráült Liam kezére is, aki ezt mikor megérezte mozdult egyet. Igazából nem is buktunk volna le ha Mr. " FérfinakKépzelemMagam" Payne nem mozdult volna meg. Ugyanis az egész fejéig fel volt húzva a takaró szóval Matty nem látta volna meg, hogy valaki fekszik mellettem, ha ez a szerencsétlen nem mozdult volna meg. Azonban megmozdult. Egyrészt azért mert az öcsém ráült a kezére, másrészt pedig gondolom azért mert felébredt Matty hangos beszédjére.
Szóval pár másodperc múlva, Matty szája tátva marad miközben a csupasz mellkasú Liamet nézi. Igen, tudom neki úgy tűnhet, hogy Liam tök meztelen, de ez nem igaz ugyanis van rajta alsógatya. A látszat mindig csal ,nem igaz?
- Nem. Láttál. Semmit. - mondom úgy mintha ki akarnám törölni az öcsém emlékezetét, de rögtön megbánom ugyanis az a bizonyos bomba máris robban.  Matty amilyen gyorsan csak tud leugrik rólam, én pedig rögtön utána. Nem érdekel, Liam szorító keze úgy ahogy az sem, hogy mikor kinyissa a szemeit azt sem tudja, de mikor szólásra akarná nyitni a száját a feje ismét vissza pottyan a párnámra és alszik tovább.
Nem, engem csak az öcsém érdekel akit az életem árán is el kell kapnom, hogy tudjam megakadályozni azt, hogy az a bizonyos bomba végleg felrobbanjon. A szüleim soha nem tudhatják meg, hogy Liam itt aludt ráadásul velem egy ágyban.
- PARKER FIÚVAL ALUDT EGY ÁGYBAN!!! - ordítja el magát a szobám közepén, erre Liam ismét felnyög én pedig szó nélkül ráugrom az öcsémre majd a szájára tapasztom a tenyeremet és kérlő pillantást küldök felé.
De megmakacsolja önmagát ugyanis hadjáratot indít ellenem. Jobban mondva minden áron szabadulni akar tőlem, de legjobban a tenyeremet akarja levenni a szájáról. Azonban én sem hagyom magam. Nem fogja tönkre tenni az életemet egy kis szaros.  Rúg, kapálózik, próbál a lábamra taposni és ott üt ahol csak tud. A lábaimon lévő ujjaimat nem érzek, úgy ahogy a derekamat sem. Asszem el kell beszélgetnem a szüleimmel arról, hogy ne engedjék Mattyt több karate és birkózó órára mert ha így folytassa időnap előtt széttöri a csontjaimat. Az egészben pedig az a legjobb, hogy Liam végig alussza a szenvedésemet - hát köszi nagyon férfias viselkedés ez tőled.
Matty megharapja a tenyeremet mire én felszisszenek, de nem veszem el onnan. Valamit gyorsan ki kell találnom. Még élni akarok, és az öcsém most épp azon van, hogy megöljön. Ezt nem hiszem el, elbánt velem egy kis kölyök aki még csak írni sem tud.
- Egyezkedjünk! - mondom ki végül, erre Matty megrezzen és végre lenyugszik. Nem csapkod, nem rugdos, de legfőképp nem nyalja a tenyeremet. Elég béna megoldás a részemről, de ez van. Engedem, hogy megfenyegessen egy kölyök. Ilyen nincs. Elvéreztem. Lenézek a srácra aki viszont gyanakodva néz a szemem közé, végül bólint egyet. Nem veszem el a tenyeremet a szájáról hanem a grabancánál fogva húzom be a fürdőszobába majd zárom be magunkra az ajtót. Addigra Matty a mosdónak támaszkodik és mint az igazi gengszterek össze kulcsolja a kezeit a mellkasa előtt és elég félelmetesen néz rám. - Akár mint kérhetsz Tőlem, de cserébe nem mondod el anyáéknak, hogy mit láttál. Szóval a mi kis titkunk marad, hogy egy fiúval láttál aludni.
- Egy meztelen fiúval. - javít ki hevesen, mire én megforgatom a szemeit. Még jobb. Legalább minden pillanatra oda figyel. Esküszöm engem egyszer a testvéreim fognak a sírba küldeni. - De vissza térve az ajánlatodra, beszélhetünk róla. - egyezik bele és úgy beszél mint egy vérbeli felnőtt. Élvezze a pillanatot, ilyen többet úgysem lesz. Viszont tudom, hogy most nagyot fogok szívni. Kis vérszívó.
- Oké, halljam mit akarsz - mondom bunkón, erre az arcán megjelenik egy hatalmas ravasz, pimasz mosoly miközben az állat simogatja és a szemöldökeit húzogatja fel -le. Rosszul kezdődik. Nagyon rosszul. Matty soha sem a jó magaviseletéről volt híres. Sőt nem egyszer kezdett el cirkuszolni egy élelmiszer bolt kellős közepén, csak azért mert anya nem akar megvenni neki egy cukorkát. És végül mindig célba ért.
- Elmenni a Szörnyek vidámparkjába. - mondja egyszerűen. Most komolyan ezt kérdi? Egy hülye vidámparkba akar menni? Hát akkor menjen, senki nem akadályozza meg.
Egyébként a Szörnyek vidámparkja egy ostoba park, London kellős közepén és valami oknál fogva most minden gyerek oda akar elmenni, mivel állítólag eszméletlen, hogy milyen jól lehet ott szórakozni ugyanis annyira félelmetes. A suliban elég sokan beszélnek róla és mindenki oda-vissza van a helytől. Engem soha nem izgatott. Buta szörnyes izék amik engem akarnak megijeszteni. Könyörgöm engem ilyennel nem félemlít meg senki. Tőlem még a King Kong is ki ugorhat elém az egyik hullámvasút közben akkor sem ijednék meg.
- Ki tart vissza? - tárom szét a kezeimet és nem értem, hogy ezzel mit akar. Egy vidámparkról beszélünk ahova gyerekek járnak játszani. Nincs rá pénze? Ha zsebpénzt vár tőlem akkor arra élete végig várhat ugyanis le vagyok égve már olyan egy éve. Régen volt szülinapom és karácsony is.
- Talán az, hogy kicsi vagyok? - mondja tök egyértelműen én pedig értetlenül pislogok felé. Kicsi? Mármint alacsony, vagy korilag kicsi? Több értelmű szó bocsi. - Csak tizenöt év felett mehet be egyedül az ember. És mivel én még túl fiatal vagyok ezért csak tizenöt év felettivel mehetek be. Érted?
Ja, hogy itt van a kutya elásva. Csak tizenöt év felettiek mehetnek be nagykorú kíséret nélkül. És mivel az öcsém fiatal ezért nem engedik be. Szóval itt jövök a képbe én.
- Azt akarod, hogy vigyelek be? - kérdezem az egyértelmű dolgot. Tuti, hogy ezt akarja.
- Igen, ugyanis anyának soha nincs ideje, apa szerint pedig túl félelmetes és csak megijednék. - ezen miért nem lepődök meg? Ismerős helyzet. Kiskoromba velem is sokat játszottak el ilyen helyzeteket. Mikor strandra akartam menni, vagy mikor moziba. Mindig valami hülye kifogással lezártak. És nekem nem volt nővérem akit megfenyegethettem volna. Pedig én is megcsináltam volna a jó cél érdekében. De mivel, hogy most én vagyok a nővér ezért kicsit sem tetszik Matty ötlete.
- És ha most rábólintok akkor ígéred, hogy soha senkinek nem mondod el?
- Beckynek sem?
- Becky eljöhet a vidámparkba, de az egyességünkről nem tudhat semmit - mondom keményen, mire ő csak állja a nézésemet. Ha Beckynek a fülébe jutna előbb utóbb a szüleim is megtudnák ugyanis egy kis pletykafészek a legkisebb lányuk. - Ígérd meg, hogy kettőnk között marad az, hogy Liam ma nálam aludt! - Matty szeme elkerekedik és ismét meghökkent. Basszus azt nem tudta, hogy Liam az a srác aki az ágyamban alszik félmeztelenül. Ezek szerint nem csak Becky szabad szájú, hanem én is. Volt kitől örökölnie.
- Á, szóval Liam volt az - kuncog fel mire én egy kissé elvörösödök. - Még jobb.
- Matty! - mondom parancsolóan, Ő pedig védekezés képen felemeli a kezeit. - Vagy megígéred vagy nincs vidámpark.
- De van ugyanis nagyon jól tudod, hogy akkor most azonnal mennék apáékhoz és elmondanám nekik, hogy anya főnökének a fia meztelenül fekszik az ágyadban. - mondja pókerarccal az én kezeim pedig ökölbe szorulnak. Kis taknyos, idegesítő...Ó, hogy mennyi mindent tudnék vele most csinálni. Vajon hány évet kapnék ha eladnám az araboknak? Vagy kik azok akik pénzt adnak gyerekekért?
- Van rajta alsógatya - motyogom az orrom alatt duzzogva.
- Hiszem ha akarom - mondja diadalittasan. Komolyan bele akar menni a részletekbe. Egy alsó tagozatos kölyök honnan tudja, hogy mi történik az ágyban? Én ilyenkor még azt hittem, hogy a gólya hozza a kisbabákat. - Szóval mi a döntésed Nővérkém? - kérdezi egy pimasz mosoly kíséretében.
- Úgy csinálsz mintha nem tudnád a választ. - forgatom meg a szemeimet unottan. Tényleg nem tudom mit játssza az eszét. Ezt a csatát én már rég elveszítettem. És bele törődtem. Megér nekem egy vidámparkot az, hogy tartsa a száját.
- Ez esetben ígérem, hogy Tőlem soha nem tudják meg azt, hogy anya főnökének a fiával aludtál egy ágyban. - mondja komoran. - Aki történetesen még meztelen is volt. - homlokon csapom magam és hirtelen elborul az agyam, de mikor elkapnám addigra Ő ügyesen kikerül majd egy hangos ajtócsapódást hallok, vagyis elhagyta a szobámat. Hál' Isten. És tudom, most lehet azt hiszitek, hogy be köp a szüleimnek, de ismerem az öcsémet. Tartani fogja a száját ugyanis fontos neki az a vacak szörnyes vidámpark.

Megcsóválom a fejem, mire a szobámból ismét egy reménytelen nyögést hallok. Csodás, végre Liam is magához tért. Össze szedem magam - jobban mondva megigazítom a kócos hajam. - és vissza megyek a szobámba, ahol végre a srác tökéletesen éber. Mosolyogva térdelek le az ágyamra, közvetlen a haldokló teste mellé. A nyögéseiből azt vonom le, hogy rettentő másnapos.
- Hogy érzed magad? - kérdezem kedvesen, erre úgy csinál mint aki menten elhányja magát, aztán elkezdi a fejét fogni.
Igen, határozottan másnapos ami azt jelenit, hogy rosszul van és majd szét megy a feje. És ezt honnan tudom ilyen biztosra? Nos láttam már az apámat ilyen állapotban és akkor anya megetetett vele egy csomó fejfájás csillapítót. Egy remek ötletem támad, majd újra kimászok az ágyamból és vissza sietek a fürdőszobába, azon belül pedig az elsősegély ládához, amit anya az összes szobába elrejtett ha véletlenül vészhelyzet alakulna ki. Hát Liam most szarul érzi magát, szóval ez tökéletes vészhelyzet. Elő veszem a szekrény aljából az eldugott kis ládát, majd magamhoz veszek egy fájdalom csillapítót és egy pohár hideg vizet, majd azokkal a társaságukkal megyek vissza újra a szobámba Liamhez. - Ezt vedd be! - mutatok a gyógyszerre, Liam pedig kissé kérdően pislog felém. - Nem akarlak megmérgezni nyugi. Ez csak a fejedre gyógyszer ugyanis ha nem csal az érzékem, rettentően fájhat. - mondom mosolyogva.
- Majd szét robban - mondja elkeseredve majd nagy nehezen felül és kiveszi a tenyeremből a gyógyszer és vele egy időben a vizet is amit szinte egyszerre felhörpint. - Egy Istennő vagy. - néz rám hálásan és végig simít az arcomon. Már kezdem megszokni az efféle megnyilvánulásait.
- Ez csak természetes - vonom meg a vállam egyszerűen. - Pár óra múlva kihevered az egész tegnap éjszakádat.
- Apropó tegnap éjjel - szól közbe és az amúgy is kócos hajába túr. - Elég sok mindenre emlékszem, viszont vannak sötét foltok is amikre most szeretnék választ kapni. Szóval mennyire viselkedtem cikin? - kérdezi zavartan én pedig felkuncogok.
Ha most mindent el kéne mondanom neki akkor egész nap itt maradhatna. Meg amúgy is szerintem nem akarja hallani a részleteket.
- Nem voltál olyan vészes - csóválom meg a fejem vigyorogva.
- Mennyire nem?
- Hát lehánytad saját magad, aztán mikor ki akartam mosni a ruháidat hát nos...elaludtál az ágyamba és nem akartál haza menni - mondom röviden, mire Ő kissé elfehéredik.
- Akkor nagyon durva voltam - húzza el a száját szomorúan.
- Inkább vicces voltál. Vagyis én jól szórakoztam rajtad - mondom kuncogva erre végre Ő is elmosolyodik.
- És mi volt ez a veszekedés reggel az öcséddel? - kérdez rá a másik fontos kérdésre. Mintha nem lenne nyilvánvaló.
- Mivel az éjjel váratlanul állítottál be és nem tudtalak haza küldeni ezért nem tudtam előre figyelmeztetni őket rólad - mondom tömören, neki pedig rögtön leesik.
- Szóval nem tudják, hogy itt vagyok - mondja ki helyettem és erre rögtön lehúzza magáról a takarót. Kicsit sem zavartassa, hogy csak egy alsógatyában pózol előttem. Komolyan ennyire normális nála ez a lenge öltözet? - Akkor ez esetben jobb lesz ha megyek, nehogy bajba keveredj miattam - mondja gyorsan, majd elkezd a szobámba körül nézni. - Hol vannak a ruháim? - pillant rám, de én valahogy meg sem hallom.
Akaratom ellenére is a csupasz testét bámulom amit Ő láthatóan nagyon élvez, ugyanis fülig elvigyorodik. Örökké el tudnám bámulni ezt a testet. Vagyis...na, már megint elkalandoztam a fontos dolgok pedig háttérbe szorultak...

25.- Éjszaka...

Itt is a kövi rész :D remélem elnyeri a tetszéseteket és megdobtok pár komivallllll :P

Nagy nehézségek árán sikerül hangtalanul felhúznom Liamet a szobámba. Persze Ő alig tudta befogni a száját, ráadásul több mint negyed óráig tartott míg sikerült felérnünk az emeletre, ugyanis mikor egymaga elindult a második lépcsőfok után majdnem lefordult. Ezért bennem kapaszkodott meg. Jobban mondva a vállamat karolta át, én pedig a mennyekbe éreztem magam. Oké, nem tehetek róla, de fülig belé vagyok zúgva szóval tök természetes dolog, hogy élvezem ha hozzám ér.
Viszont nem lehettem felhőtlenül boldog és nagyon a pillanatot vagy a közelségét se élvezhettem, ugyanis a szüleim miatt kellett stresszelnem, nehogy véletlenül felébredjenek Liam hangos csacsogása miatt. Nem értem, hogy egy részeg srácnak miért kell össze - vissza beszélnie értetlen dolgokról.
Ráadásul még azt sem tudtam, hogy mi tévő legyek vele a szobámba. Az egész ruházata tiszta trutyi a folyosón történt incidens miatt. Mondjuk jobb, hogy magát hányta le, mint engem vagy a padlót esetleg a falat vagy a bútorokat. Így legalább csak Ő lett olyan, de sajnos a gusztustalanság mellett még büdös is. Gőzöm sincs, hogy mit evett össze ma, vagy a tegnap nap folyamán, de az biztos, hogy attól most mindentől megszabadult. De még ha csak a ruhája lenne olyan- lett olyan szerencsém, hogy az arca is ugyanis szétkente a száján, és különös oknál fogva még én is kaptam belőle, ugyanis hirtelen vezérlettől fogva minden áron engem akart megölelni és megpuszilni amiért segíteni akartam rajta.
Őszintén ezen most mi a nagy segítség? Csak megpróbálom a szobámba egy picit megtisztítani, majd valahogyan kijózanítani, nehogy valami baja legyen miközben haza fele tart. Életembe nem kellett még kijózanítanom valakit. Sőt még ilyen közeli viszonyban se voltam egy részeggel sem. Én valahogy nem rajongok az alkoholért. A szüleim szerint az energiaital és a kávé is alkoholnak számít. Vitatkozhatnék velük e szempontból, ugyanis ilyen formán számukra minden jó dolog káros a szervezetre. De hát szülők, az a dolguk, hogy mindentől védjék a gyerekeiket. Azonban az enyémek néha már egy picit túlzásba viszik.
Azért kíváncsi lennék, hogy mit fognak szólni Liam szülei ahhoz ha pár óra múlva az egy szem fiacskájuk haza tántorog, egy kissé eléggé becsípve. Az biztos, hogy dicséretet nem fog érte kapni, hisz egy tizenhét éves srácról beszélünk aki még kiskorú szóval az alkohol közelébe sem mehet. És ha bele gondolok abba, hogy lehet tényleg miattam itta le magát ennyire, mert én kikosaraztam, elszégyenlem magam.

- El kell mondanom neked valamit - éppen, hogy csak becsukom magunk után a szobám ajtaját és Liam még mindig a vállamba kapaszkodik nehogy elessen, ismét elkezd csacsogni. Viszont az arca most komor és félek, hogy esetleg valami meggondolatlan dolgot akar mondani, amit talán józanul nem is mondana. De most el fogja mondani, ugyanis eléggé eltökéltnek látszik. Istenem, ennek megint sírás lesz a vége. Halványan bólintok egyet és fel vagyok készülve mindenre. Hisz a részeg ember mindig igazat mond! - Totál. Részeg. Vagyok. - nyögi ki nagy nehezen és az összes szó után csuklik egyet, én pedig hangosan felkacagok a naivitásomon.
Most komolyan ezt kellett ilyen komolyan közölni? Ezek szerint ezt ugyanis tényleg komolyan mondta azt, hogy mennyire kiütötte magát. Mintha én ezt nem látnám. Végül felé fordulok és gyengéden megfogom a kezét és hagyom, hogy az ujjaink összekulcsolódjanak. Liam szemei felcsillannak és szerintem ettől a cselekedetemtől végre eljutott a kis agyáig, hogy engem nem zavar és szívemből akar segíteni a hülye fején. Ráadásul még jól is szórakozok rajta.
- Liam - kezdem el mondani lágy hangnemben és gyengéden megsimogatom az ujjait miközben Ő azt nézi hatalmas szemekkel. - Akár hiszed, akár nem, de ezzel most semmi újat nem mondtál. Már akkor tudtam, hogy valami nem stimmel veled mikor becsengettél az ajtón és elestél a saját lábadban. Van ez így, hogy az ember néha egy kicsit elereszti magát - mondom mosolyogva, de Ő csak leszegett fejjel hallgat és az összekulcsolt ujjainkat nézi. Aminek persze semmi jelentősége nincs. Hisz reggelre úgysem fog rá emlékezni és pedig nem fogom neki elmondani, hogy megfogtam a kezét úgy mint a szerelmes párok szokják. - A Te esetedben egy kicsit jobban elereszteted magad, de nem vagy reménytelen eset. - teszem még hozzá kedvesen.
- Most gondolom nagyon undorodsz és utálsz engem ez miatt - dünnyögi az orra alatt lebiggyesztett ajkakkal, mint egy óvodás és elkezdi az összekulcsolt kezünket előre hátra himbáztatni, miközben a másik szabad kezével megtörli az orrát és a száját, de sajnos a trutyit nem tudja eltüntetni onnan. Őszintén nem undorodok tőle, ugyanis szerencsétlennek nem sikerült elfutnia a mosdóig. A nyakamat teszem rá, hogy ez az első alkalom mikor ennyi mennyiségű alkoholt fogyasztott. Szóval ez normális reakció egy tizenhét éves sráctól.
- Dehogyis! - vágom rá rögtön, de valahogy az Ő kedvén nem javítok. - Csak egy kicsit meglepődtem, ugyanis soha nem gondoltam volna, hogy majd egyszer pont én leszek az akihez éjnek évadján beállítasz ilyen állapotban - vonom meg a vállam, ami tényleg az igazság.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer éjjel majd rám tör. Még szerencse, hogy én voltam lent és hallottam meg a kopogtatását, nem pedig a szüleim. Hatalmas botrány lett volna belőle, sőt lehet még most is az lesz ugyanis gőzöm sincs, hogy hogyan fogom kicsempészni a házból.
- Muszáj ennyire túlbonyolítanod a mondataidat? Ha el akarsz küldeni a francba akkor inkább mond meg egyenesen a szemembe, ugyanis ha ilyen szavakat használsz még rosszabbul leszek és szerintem ha megint rám támad a róka, nem magamra fog szaladni, hanem rád - túr bele a hajába a szabad kezével, amin meg is lepődök ugyanis még mindig nem akarja elengedni a kezem.
Elküldeni? Őt? Ilyen állapotban? Eszembe sem jutott. Vajon tényleg ilyen bonyolultan beszélek? Lehet, ugyanis elég sokszor van olyan pillanat mikor a beszélő társam hatalmas szemeket mereszt rám és eltelik pár pillanat mire tud válaszolni a mondandómra. Aztán lehet, hogy most csak Liam számára vagyok érthetetlen az állapota miatt.
Azt hiszem, hogy érthetően kell beszélnem, mert szerintem igazat mondott azzal kapcsolatban, hogy rosszul van a beszédemtől. És ezt onnan tudom, hogy az arca megint elfehéredik és hatalmasokat nyel. Gondolom így próbálja vissza tartani a rókat, az Ő szavaival élve.
Felemelem a szabad kezemet, majd egy mosolyt varázsolok az arcomra és az ujjaimat a hajába vezetem, majd elkezdek játszani az eléggé csapott tincseivel. Fura Őt ilyen esetlenül látnom. Mármint eddig mindig olyan tökéletesen be volt állítva a haja. Most meg az alig pár centis göndöres tincsei úgy pihennek a fején mintha elázott volna. Pedig nem ázott el, hanem csak egyszerűen részeg. Bírom az eredeti göndör haját, ugyanis olyan az igazi haja csak állandóan lenyíratja rövidre így nem ad esélyt annak, hogy újra begöndörödjenek a tincsei.
- Csak azt akartam mondani, hogy segíteni szeretnék rajtad - mondom mosolyogva és kifésülöm a homlokára hulló haját, majd megpróbálom hátrafelé simítani neki, de valahogy túl rakoncátlanak a tincsei és újra ugyan úgy állnak ahogy pár perce voltak. Viszont Liam az érintésemre, lehunyja a szemeit és úgy élvezi a pillanatot. Pont úgy ahogy én is. El sem tudom képzelni, hogy hányszor képzeltem már el azt, hogy a hajával játszadozok. És most végre megtörtént! - Nem akarom, hogy valami bajod essen amiért így nézel ki.
- Annyira cuki vagy - mondja jókedvűen és ismét magához húz majd egy csonttörő ölelésben részesít. De tényleg a hátamban lévő összes csont megfájdul az erős ölelése miatt.  Nem zavar. Inkább örülök neki. Még akkor is ha most már én is pont olyan büdös hányásszagú lettem mint Ő. Kit érdekel ha egyszer azt mondta rám, hogy cuki vagyok és megölelt?
- Szóval gyerünk vetkőzz le - húzódok el tőle és a testére mutatok mire Ő eléggé érdekesen pislog felém. Hm, ez tényleg elég furán hangzott. Muszáj kimosnom a ruháit. És amíg azok száradnak, Ő egy kicsit kijózanodhat. Vagyis remélem, hogy fog valamit józanodni.
- Te most dugni akarsz velem? Mert ha igen én benne vagyok, de mond meg, ne pedig utalgass rá - az egész arcom elvörösödik és zavaromban elkezdem a kezeimet tördelni. Gondolhattam volna, hogy félre érti. Basszus és én most el is képzeltem a helyzetet. Khm, hülye vagyok tudom. Gyerünk, szedd össze magad.
- Igazából azért akarom, hogy vetkőzz le mert ki akarom mosni a ruháidat, hogy ne ilyen büdösen kelljen haza menned - vakarom meg a tarkómat még mindig paprikapiros arccal. Liam nem nagyon zavartassa magát.
- Biztos nem azért akarod, mert titkon meg akarod nézni a gyíkomat? Tudod neked szívesen megmutatom és még azt is megengedem, hogy játssz vele. Csak egy szavadba kerül Tündérke - elkezd hízelgően kacsingatni felém, mire én homlokon csapom magam megsemmisültem.
Miért kell minden pasinak állandóan a szexen járnia az agyuknak? Azt hiszi Liam, hogy én is olyan vagyok mint Mandy? Hát téved. Azzal a sráccal akarom elveszíteni a szüzességem akit tényleg szeretek. Nem pedig egy részeg disznóval aki azt sem tudja, hogy fiú- e vagy lány.
- Nem mondok inkább semmit, ugyanis tudom, hogy  holnap semmire nem fog emlékezni ebből az egészből - mondom fejcsóválva és idegesen várom, hogy végre szabaduljon meg a ruháitól. De még mindig nem hajlandó teljesíteni a kérésemet.
- Oké, de akkor légy szíves fordulj el mert szégyenlős vagyok! - mondja gyerekesen, mire mérgesen felsóhajtok és a kérését teljesítem.
Elfordulok, de pár másodperc múlva, Liam szó szerint rám dobálja a ruháit. Mérgesen szedem le a fejemről a felsőjét, majd hajolok le a nadrágjáért és akkor megakad a szemem rajta. Csak egy alsónadrágban áll előttem, karba font kezekkel vigyorogva. Az én szám pedig szó szerint tátva marad. Mindig is tudtam, hogy jó teste van, hisz mikor focizni szoktak a csapatban a rövidnadrágokban neki van a legjobb lába. De így, hogy így áll itt előttem, el kell ismernem, hogy nem csak a lábai a jók, hanem az összes többi testrésze is.
- Sokba fog ez kerülni neked - mondom bosszúsan mikor összeszedem magam és a ruháit megigazítom a kezemben. Liam küld felém egy csókot én pedig szemforgatva megyek be a fürdőszobába majd megyek a mosdóhoz és engedek meleg vizet. Gőzöm sincs, hogy hogyan kell ruhákat mosni. Szóval a legkönnyebb módszert választom. Vagyis a ruhákat bele teszem a forró vízbe majd engedek rá egy csomó tusfürdőt és úgy hagyom pár percig, végül pedig kiveszem. Igaz nem lettek valami tiszták, de legalább jó illatuk lett. Életembe nem kellett még mosnom. A vizes ruhákat ráteszem a kád székére és büszkén megyek vissza a szobámba, hogy tudjam valahogy kijózanítani Liamet.
De amint meglátom, hogy mit csinál még az ütő is megállt bennem. A kis pimasz galád módon bele fészkelte magát az ágyamba. Sőt még a párnáimat is ölelgette. Az én párnáimat az én ágyamba. Most mégis mit csináljak vele. Nem alhat itt. Mégis mit fogok mondani reggel a szüleimnek ha meglássák Őt a szobámba?
- LIAM! - lépkedek az ágyamhoz és kicsit sem kedvesen bököm meg a vállát, mire Ő egy kissé kábám pislog felém. Szóval már majdnem elaludt. Remek. - Nem akarsz haza menni?
- Eszembe sincs!
-  Ez az én ágyam! Ha a szüleim meglátnak...
- Jaj Parker cica ne hisztizz már annyit. Csak élj a pillanatnak a többi más szarságra pedig ne is figyelj. Lazulj már el és viselkedj úgy mint egy normális tinédzser. Vagyis ne törődj az ősökkel és élvezd ki azt, hogy egy kibaszott szexi férfi akar veled aludni egy ágyban - mondja el a kis monológját, de mikor bármit is tudnék szólni elkapja a kezem majd bele húz az ágyba és esélyem sincs elmenekülni ugyanis kezeit a derekamra kulcsolja a fejét pedig a nyakamba fúrja és oda szuszog tovább. A gyomromba pillangók kelnek életre és egy levakarhatatlan mosoly kúszik az arcomra.
- Ugye tudod, hogy nem is vagy még férfi? - suttogom vigyorogva.
- De szexi az vagyok igaz? - kérdezi pimaszul.
- Talán - kuncogok fel jóízűen. - Jó éjt.
- Szép álmokat Hercegnőm - mondja majd egy puszit nyom a nyakamra és a következő pillanatban magától csukódnak le a szemeim.
Ha azt mondom, hogy soha nem aludtam még ilyen jól el fogjátok hinni? Mert ez az igazság. Liam mellett aludni maga volt a mennyország. Mondjuk gőzöm sincs, hogy mi lesz reggel.
Ó de tudom. Reggel. Ami egyet jelent azzal, hogy csapódik az ajtó majd egy test ugrik az ágyamra és hallom meg a kisöcsém hangját...

24.- Éjszakai vendég...

Itt is a kövi rész ami szerintem mindenki meglepetést fog okozni ugyanis szerintem nem erre számítottatok xD komizni érrrrrr

Gyerünk Parker, csak felhívod és megmondod neki, hogy nem mehetsz. Tök könnyű. Csak megnyomod a zöld gombot, majd elhadarod a kínodat és gyorsan leteszed, miközben meg sem várod a válaszát.
Így elég könnyen hangzik, de azért élesben megcsinálni szerintem már nem lesz ilyen könnyű. Pedig muszáj lesz megcsinálnom ugyanis nem akarom azt, hogy Ő hívjon fel. Nincs szívem vissza utasítani. Hisz elhívott randizni, pedig tudja nagyon jól, hogy ezzel mekkora bajba keveredhet ha a suliban híre megy. Ha elmennék vele a buliba ahol egy csomó másik diák is van, rögtön mindenki elkezdene találgatni, hogy mégis mi van közöttünk. Még ha lenne is valami közöttünk.
De nem lesz semmi közöttünk ugyanis a szüleim elintézték, hogy megint megutáltassa magam vele. Komolyan és én még azt hittem, hogy nekem vannak a világon a legjobb szüleim akik mindig mindent megengednek. Egész életembe soha semmit nem kértem Tőlük. Erre fő pont ma, mikor a legfontosabb dolog történik meg az életemben, hátba támadnak. Hát mi ez? Egy buliba akarok elmenni azzal a sráccal akivel elképzeltem a jövőmet. Komolyan olyan sokat kérek? Egyáltalán tudják, hogy most tették tönkre az életemet?
Mégis mit fog gondolni rólam Liam ha elmondom neki, hogy a szüleim miatt nem mehetek el vele a buliba? Tuti, hogy rögtön kinevet, majd többet szóba sem fog velem állni. Miért is állna velem többet szóba, hisz ki akarna már egy olyan csajjal lógni akinek tizenhét évesen még mindig a szülei parancsolgatnak? Egy csomó barátnője volt akiknek soha senki nem szabott meg semmit. Akkor miért várna rám?
És én még elterveztem, hogy milyen lesz a közös jövőnk ha esetleg a ma esti randik után, többször is elhívna randizni. Igen, elterveztem pont ez volt a gond. Ugyanis Liam ezek után soha nem fog elhívni sehova.
És én megértem. De ezek után a szüleimmel sem fogok soha többet beszélni. Tönkre tették az életemet. Utálom őket, sőt az egész családot. Egész életemben csak hazudtak mikor azt mondták, hogy szeretnek. A frászt szeretnek. Ha annyira szeretnének akkor el engedtek volna Liammel ebbe a buliba. De nem, inkább felküldtek a szobámba, hogy gondolkozzak el magamon. Mégis min kell gondolkoznom? Nem én hülyültem meg hanem Ők.

Ismét a kezembe veszem a telefonomat és újból kikeresem Liam számát, de ezután elhatározom magam és megnyomom a zöld gombot, majd remegő kezekkel teszem a fülemhez és várom, hogy felvegye. Ami hamar meg is történik, ugyanis rögtön a második csengés után bele szól.
- Parker, pont most akartalak hívni, hogy mikor megyek érted! - szól bele vidáman és hallom a hangján, hogy mennyire izgatott. Szóval Ő várja és örül neki, hogy randizik velem. Istenem, erre nem gondoltam. Így még szörnyűbb a kikosarazás mint ahogy én terveztem. Én nem gondoltam arra, hogy ennyire sokat jelent neki. Istenem.
- Öhm - gyerünk szedd már össze magad! Meg kell mondanom neki az igazat. Lesz ami lesz. A szüleim úgysem fognak változtatni a döntésükön. Nem engednek el és kész. - Sajnálom Liam, de ma nem mehetek veled. - viszlát szerelmem. Viszlát jövendőbeli férjem. Viszlát a gyerekeim apja.
- Micsoda? Miért? Parker! - hallom a hangján az értetlenséget és a csalódottságot. Szörnyű még csak hallgatni is. Örülök neki, hogy nem kell látnom az arcán. El sem tudom képzelni, hogy mit gondolhat most rólam. - De hisz a suliban azt mondtad, hogy szívesen eljössz velem! Valamit csináltam már megint , vagy megbántottalak amiért ilyen gyorsan változtattál a döntéseden? - na ne már. Magát okolja már megint. Hogy okolhatja magát, mikor ma is képes volt beszélni az apámmal és magára fogta az egész balhét?
- Dehogy is, Te nem csináltál semmit - mondom szomorúan, de Ő nem válaszol ami azt jelenti, hogy várja a magyarázatomat, hogy akkor miért kosaraztam ki. Egyáltalán volt már olyan lány aki kikosarazta Liam Paynet? Szerintem én vagyok az első. Nincs olyan tini lány a suliból aki ne akarna randizni Vele. - A szüleim nem engednek el. - nyögöm ki végül és összehúzom a szemeimet és úgy várom, hogy kinevessen. De nem hallom a nevetését.
- Beszélek velük! - mondja keményen.
- Nem kell. Én szúrtam el ugyanis nem kellett volna Mandyvel verekednem. Szóval most már viselem a következményeket - sóhajtok fel szomorúan. Elég jól megszívtam ezt a verekedést ha azt vesszük. - Tényleg rettentően sajnálom. De Te menj el nyugodtan és szórakozz.
- Én veled akartam szórakozni - teszi hozzá könyörögve. Örülök neki, hogy pont kéznél van az egyik párnám ugyanis így még idejébe a számhoz tudom fogni és abba ordítok bele szóval Liam nem hallja meg. Velem akart szórakozni. Ilyen nincs. Istenem miért büntetsz ennyire?
- Szia Liam... - és megszakítom a vonalat, de csak azért nehogy meghallja a hisztimet amit ezek után levágok a szobámba.
Én még soha nem sírtam kínomba. De ma arra is sor került. Szerintem ezzel hivatalosan is egy vérbeli tini lány lettem, tini problémákkal. Komolyan ennyire szar érzés mikor valamit nem engednek meg a szülők? Hát ezek szerint ennyire rossz.
Komolyan annyira szarul voltam, hogy még csak olvasni sem volt kedvem. Egész este csak az ágyamba feküdtem és azt terveztem, hogy tudnék meghalni. Nem akartam hétfőn találkozni Liammel. Biztos megint utálni fog amiért ki mertem kosarazni. De én nem akarok vele rosszba lenni. Nekem Ő az életem értelme. Ha Ő nem beszél velem, vagy ha nem foglalkozik velem, akkor nincs miért élnem. Pedig tuti, hogy most megint visszataszító lesz velem. És meg is érdemlem.
Még enni sem voltam hajlandó, pedig anya egy csomószor bejött, hogy menjek le vacsorázni. De úgy csináltam mintha nem is hallanám amit mond.  A fejemet a párnámba fúrtam és végül az egész ház kihalt ami azt jelentette, hogy mindenki alszik rajtam kívül. Ha akartam volna akkor sem tudtam volna elaludni, ugyanis a gondolataim csakis Liam körül forogtak. Vajon elmehetett nélkül? Biztos. Ahogy az is biztos, hogy jól szórakozik és már fel is csípett magának valamilyen dögös macát. Ilyen az élet.

Talán éjfél is elmúlhatott mikor éreztem, hogy éhes vagyok. Nagy nehezen kiszálltam az ágyamból és úgy gondoltam, hogy ideje valamit ennem. Még jól is járok ugyanis így legalább senkivel nem kell találkoznom a családból. Eszembe sincs velük beszélgetni. Inkább eszek magam és akkor holnap estig megint nem kell kijönnöm a szobámból. Hisz tök király éjfélkor enni, egyedül.
Nesztelen léptekkel léptem ki a szobámból és még villanyt se nyitottam úgy mentem le az emeletről ami eléggé nehéz feladatnak bizonyult. De ismerem a házunk minden négyzetméterét szóval nem okozott nagy problémát. Elég ügyesen elértem a konyhába és utam rögtön a hűtő felé vezetett ahol megraktam a kezeimet egy csomó nasival, majd tele rakott kézzel indultam vissza a szobámba, szintén a sötétbe. Szerintem most ha valaki látna azt hinné, hogy betörő van a házba.
Viszont mikor megyek vissza a szobámba és hirtelen meghallom azt, hogy a bejárati ajtón valaki kopog, szó szerint kis híján összecsinálom magam. A kezembe tartott nasik a padlóra pottyannak én pedig még levegőt is elfelejtek venni. Reménykedek benne, hogy csak félre hallottam a kopogást, szóval inkább gyorsan vissza akarok menni a szobámba, de mikor az első lépcsőfokon van a lábam ismét kopognak az ajtón.
Mégis ki az aki ilyen késő éjjel jön látogatóba hozzánk? És mi van akkor ha tényleg betörő? Na várjunk csak, a betörők mióta kopognak? Lehet, hogy ez egy jól nevelt betörő.
Hirtelen ötlettől vezérelve megfogom apám esernyőjét majd előre tartom és úgy indulok el ajtót nyitni. Remegő kezekkel fogom meg a kilincset majd nyomom le, de az esernyőt még mindig magam előtt tartom, hogy legyen kéznél ha kellene.
Az ajtó magától kinyílik és egy sötét alak lép be, én pedig gondolkodás nélkül csapom fejbe, mire az idegen megbotlik és a földön köt ki.
- Mi az Isten volt ez? - hallok meg egy ismerős hangot, majd kibújok az ajtó mögül és lenézek ahol történetesen Liam foglal helyet. Én most leütöttem Őt? Ú, de ciki. De nem az én hibám. Mégis mi a francot keres itt ilyenkor?
- Liam? Jesszusom én nem akartalak megütni - szabadkozok majd leguggolok mellé, de rögtön megcsap az alkohol illata ami felőle érkezik. Csak nem részeg? Az kizárt dolog, ő soha nem iszik. Vagy igen? Gőzöm sincs, soha nem voltam még vele szórakozni szóval nem tudom, hogy milyen az mikor keményen bulizik.
Viszont most nem is nagyon érdekel. Liam itt van nálam a szüleim pedig mélyen alszanak. Ha apa meglátja, hogy itt van, mind kettőnknek vége. Neki nem szabadna most itt lennie.
- Te most komolyan lecsaptál engem egy esernyővel? - még jó, hogy a Hold fénye elég világosságot nyújt ahhoz, hogy ki tudjam venni az arcát. Igen az esernyővel szemezget én pedig amilyen gyorsan csak tudom jó messzire eldobom a fegyveremet.
- Azt hittem, hogy betörő vagy - mondom kínosan én zavartan elmosolyodok, mire Ő felnevet. De túl hangosan ezért én gyorsan lepisszentem. Nem akarom, hogy valaki felébredjen.
- Egy betörő aki kopog az ajtón - gondolkozik el végül. Tudtam én, hogy nem betörővel van dolgom. - Nem baj, neked elnézem Tündérke - vonja meg a vállat majd próbál felállni, de egész nehezen jön össze neki ezért megsajnálom és az egyik kezénél fogva segítem felhúzni a padlóról. - Örülsz nekem Édesem? - kérdezi majd a következő pillanatban, hirtelen magához húz és jó szorosan megölel és a hajamat simogassa. Igen, határozottan be van rúgva.
- Úgy látszik ma este valaki nagyon jól szórakozott - mondom és eltolom magamtól, de Ő nem akar elengedni. Szorosabban húz magához én pedig majd elájulok a szagától.
- Piába fojtottam a bánatomat amiért Te engem kikosaraztál - és végre elenged majd szemrehányó pillantást küld felém. - Engem eddig még soha senki nem kosarazott ki. Érted? SOHA! Téged pedig egyszer hívlak el randizni és rögtön lerázol. Hát mond meg élet az ilyen? - nem tudom miért, de nevetni támad kedvem a kinézetén. És ahogy elő adja azt, hogy mennyire fáj a szíve. Cuki még részegen is.
- Össze törtem a kicsi szíved? - kérdezem kuncogva.
- Igen - biggyeszti le az ajkait mint egy kisgyerek. - Ezért kárpótlásul meg kell engedned, hogy megpusziljalak. - teszi hozzá csillogó tekintettel miközben a száját összecsücsöríti és elkezd közelíteni az arcomhoz és én hátrálok pár lépést.  Nagyon vicces. De komolyan, eddig én azt hittem, hogy a részegek totál buták és felelőtlenek. Na ,de Liam? Még most is képes magából hülyét csinálni.
- Kárpótlásul megengedem, hogy haza menj - bökök a nyitott ajtó felé, de ezt mikor meghallja megint a nyakamba ugrik és elkezdi azt szorítani. Esélyem sincs kibújni a szorításából. Mégis mi ütött belé? Haza kell mennie. Nem láthatják meg itt a szüleim ilyen állapotban. Az apám még képes lenne a szüleit is felhívni amiért kiskorú létére részeg.
- Ne zavarj már el! - kezd el hisztizni és egy kicsit elhúzza a fejét, hogy tudjon az arcomra nézni. Még ilyen állapotban is annyira kisfiús arca van. Minden fiúnak ilyen jól áll a részegség, vagy csak neki? Szerintem csak neki. Ő akár mit csinálhat magával, mindig mindenhogy jól néz ki. - El sem tudod képzelni, hogy mennyi mindenen kellett átmennem, míg ide értem hozzád - magyarázza hevesen én pedig csak kuncogok rajta. - Miközben gyalogoltam kétszer eltaknyoltam a saját lábamba. Szóval mostanra nem csak a szívem fáj, hanem már a szexi popókám is - mutogat a seggére én pedig felröhögök, de olyan hangosan, hogy szerintem még a szüleim is.
El tudom képzelni mikor elesett a saját lábában és aztán nem tudott felállni a földről. Se a seggének szerencsére nem lett semmi komoly baja, ugyanis a szavaival élve, még mindig olyan szexi mint eddig volt. Legalább tudja magáról, hogy szívdöglesztő hátsó féllel rendelkezik.
- Ha nem ittál volna ennyit akkor nem estél volna el - mondom az épeszű választ, de Ő csak rossz
állóan rám néz.
- Akkor mégis mit csináltam volna? Egyedül éreztem magam, mivel Te nem jöttél el velem. Ma este a pia volt a barátnőm - mondja duzzogva. - Óh várj, jön a róka - kerekedik el a szeme én pedig elfehéredek.
- Nehogy most hányd el magad - mondom keményen, de erre csak a szája elé teszi a kezét. - Kérlek! - nézek rá könyörögve, de késő.
Pár másodperc múlva az egész felsője, nadrágja és cipője tiszta trutyi. Még az arca is, de Ő csak nevet saját magán. Én pedig undorodva csóválom a fejem. Most mégis mit csináljak vele? Lehányta saját magát!
- Bocsi - néz rám aranyosan és megtörli a száját. Most már nem csak az alkoholtól bűzlik, hanem a hányásától is.
- Idióta. Most mit csináljak veled? Szerencséd van, hogy csak magadat hánytad le és nem pedig engem.
- Most nagyon haragszol rám? - kérdezi kiskutya szemekkel, mire én megforgatom a szemeimet. - Nem terveztem, hogy össze rókázom magam. Én csak téged akartalak látni mert hiányoztál - és mielőtt felfognám amit mond ismét megölel majd egy hatalmas puszit nyom az arcomra, mire én nekem is hányhatnékom támad. Kösz Liam, neked hála én is tiszta trutyi lettem.
- Még egy bűzös borz is illatosabb nálad - mondom vigyorogva, de az emeletről hangok szűrődnek le. Összerezzenek majd Liamre nézek aki épp az arcát simogassa.  Mit csináljak vele? Nem engedhetem Őt ilyen állapotban haza. Hisz járni alig tud. Azt pedig nem akarom, hogy valami baja legyen. Istenem.
- Úgy nézek ki mint egy hajléktalan? - kérdezi izgatottan és le akarja nyalni a kezéről a hányását, de én gyorsan elkapom a kezét, nehogy megcsinálja. Kár, hogy nem fog erre reggel emlékezni.
- A hajléktalan úgy néz ki melletted mint egy herceg - mondom, Ő pedig elhúzza a száját. - Gyere a szobámba és szedd rendbe magad. Na meg józanodj egy kicsit ki - fogom meg a karját majd elindulunk az emeletre.
Csak a szüleim nehogy megtudják, hogy az éjjel kellős közepén és sráccal vagyok a szobámba...helyesbítek egy részeg sráccal...