#4.-Félreértették a dolgokat#

Helllóó Mindenkiiii :D új rész, igaz a múltkorihoz csak 3 komit kaptam , de mindegy mivel arra jottem rá, hogy nagyon szeretem írni ezt a sztorit xDazért komikat :P

A három lány mint a lassított filmekben szokás úgy billegett át a folyosón, miközben a falhoz lapult emberek tátott szájjal bámulták Őket. Hajukat hátra dobták, feneküket riszálták és miközben mentek bájosan mosolyogtak közben pedig integettek. Mikor elhaladtak néhány srác mellett küldtek feléjük egy puszit mire azok olvadozva, bambán vissza köszöntek.

Ez még csak a kezdet volt, ennél sokkal de sokkal jobban szeretik játszani az eszüket.

Valójában kik is Ők?

Itt mindenki csak Tripla A-s csajoknak emlegetik mivel hárman vannak és mind a háromnak A betűvel kezdődik a nevük. És mindezek mellett az iskola legnépszerűbb tagja , ráadásul még jól is néznek ki. Már akinek ez az ízlése.

Szerintem csak azért ilyen menők mivel jól néznek ki és lyukat tudnak beszélni mások hasába. Egyébként olyan sötétek mint az éjszaka. Mind a hárman végzősök, de hogy hogyan jutottak el idáig, a mai napig rejtély marad számomra.

Habár könnyen pisszeghetnek, hisz a csapat agya- név szerint Alexis Johnson- az igazgató lánya. Nincs olyan srác a suliban, akivel ne járt volna még. Dús gazdag és már a fél világot bejárta. Hosszú szőke haja van, és a legújabb divat szerint öltözködik. Még ha kötelező az egyenruha, Ő akkor is bele csempészi a divatot és a rózsaszínt. Mindent megengedhet magának. Az Adam’sben Ő az atyaúristen. Ha keresztbe teszel neki, eláshatod magad.

Mint én anno az első napon. Az ebédlőben mikor először megfordultam még nem voltam hozzá szokva, hogy mindenki tolakszik és közben a kezükben van az ebédlőjük. Fura volt úgy tréningezni közöttük, hogy közben a kezedben volt a spagettid, ami tele volt valamilyen ocsmány piros szósszal. Épp egy üres asztal után kutattunk Liammel, mikor valaki hátulról nekem jött én pedig elvesztettem az egyensúlyom és az egész ebédem Alexis Johnson vadonatúj, hófehér blúzát borította be. A helységben néma csend lett és mindenki minket figyelt. Én szabadkoztam, hogy mennyire sajnálom miközben Ő sikítozott, hogy tönkre tettem az a blúzát amit egy párizsi divattervezőtől kapott. Senki nem mert szólni, kivéve Liamet aki képen röhögte a hisztis lányt. Több sem kellett neki, mérgesen kifújtatott majd elkezdett mutogatni felénk és azt mondta, hogy ezt még mind a ketten nagyon megbánjuk, majd dühösen elcsörtetett.

A szavát természetes betartotta. Néhány hónapon belül mindenki arról pletykált, hogy én és Liam azért vagyunk ennyit együtt mert járunk. A folyosón mindenki megállított és kérdezősködött mi pedig győztük szajkózni, hogy csak barátok vagyunk. Szerencsére első év végére mindenki beletörődött, Alexis nagy bánatára. Újat kellett kitalálni, amivel még jobban megkeseríthette az életemet.

Tavaly pedig végképp elege lett belőlem.

Ugyan is volt merszem jelentkezni a médiaszakkörre. Neki ehhez semmi köze nincs, mivel borzalmasan rossz a helyesírása viszont a másik talpnyalója a suli újság főszerkesztője.

Ashley Anderson szerkeszti az évkönyvet, a suli újság főszerkesztője és már a város leghíresebb újságába is írt egy cikket a gimiről. Nagy jövő áll előtte, mivel tényleg nagyon jól ír. Fáj beismernem , de ez az igazság.

Azonban tavaly vettem a bátorságot és beiratkoztam. Rögtön az első órán megkaptuk a fő feladatot ami szerint el dől, hogy ki lesz az évben a szerkesztő.

Elég hülye téma volt, mivel össze kellett hasonlítani, hogy Írország és Nagy- Britannia miben hasonlít és miben különbözik. Én örültem neki, mivel volt szerencsém már Írországban járni ezért sok mindent tudtam róla írni.

Viszont Ashley besült, de rendesen. És ezt nem tudta elviselni, hogy egy újonc kitaszítja Őt. Nem tudom, hogy de sikerült befeketítenie Mrs. Rodrigez előtt miszerint én a cikkemet valakiről másoltam, mivel így nem írhat egy kezdő író. Pedig én bizonygattam, hogy már évek óta írok. Senkit nem érdekelt. Maradhattam a csoportban és be kellett elégednem annyival, hogy  minden hónapban írhattam egy kis cikket a diákok viszonyáról.

Ashley mégis gyilkos pillantásokat küldött felém és boldogan nevetett rajtam Alexissal.

Minden vágyuk az volt, hogy valahogy tönkre tegyenek mivel féltek tőlem.

Az elmúlt évben pedig rendesen bekeményítettek. A Liamos ügy nem vált be, szóval más kellett kitalálniuk.

Rám küldték a harmadik Tripla A-s csajt Amber Mitchellt aki az iskola legbutább diákja. Csak azért jár iskolába, hogy megtudja a pletykákat, hogy ki-kivel kavar.

Minden mozdulatomat lesett és ha valami bénázáson kapott rögtön szólt Alexisnak aki kihirdetette a suli rádióban.

Béna ötlet, mivel szerintem senkit nem érdekelt az, hogy tesin neki futottam a falnak, vagy otthon felejtettem a matek füzetem és a szekrényem előtt kezdtem el szidni magam.

Azonban nem kellett sokat várniuk a még nagyobb bosszúra.

Szakadt az eső és pont tesink volt. Tisztára eláztam és nem volt más vágyam csak az, hogy öltözhessek át. Fogalmam sincs, hogy miért pont abban az időben kellett futni a közeli parkban.

Szóval boldogan mentem vissza az öltözőbe a szekrényemhez, mikor tudatosult bennem az, hogy nem tudom a kódot. Oliviával közösködtünk mint mindenki más, viszont Ő neki el kellett mennie óra közben. Ideges voltam, sáros, és fáztam. Mi a szarnak kell a tesis öltözővel közösködni? Oké igaz, hogy csak heti két alkalommal használjuk, de akkor is ott voltak benn a száraz ruháim.

Mindenki más már felöltözött én pedig ott ültem tehetetlenül. Utolsó óránk volt, szóval nem kellett azon aggódnom, hogy elkések az óráról. Aztán csodák csodájára az ajtóban megjelent Liam a maga csodálkozó arcával. Kétségbeesetten panaszkodtam el neki, hogy mi történt , Ő pedig már elő is rukkolt remek ötletével. Kölcsön adta a saját tesis ruháját, hogy legyen miben hazamennem én pedig boldogan öltöttem magamra még ha két számmal nagyobb is volt és mindenhol lógott rajtam.

Átmelegedve léptünk ki a kihalt tornateremből rá sem gondolva arra, hogy Alexisal, Amberrel és Ashleyvel találjuk szembe magunkat.

Félreértették a dolgokat, de nagyon. Szerintük én és Liam a tornatermet használtuk, ágy helyett. Még az igazgató fülébe is eljutott, hogy két diákja ott szexelt. Mr. Johnson pedig behívatta a szüleinket és eltiltott egy hétre mind kettőnket.

Pedig magyarázkodtunk, de akár mint mondhattunk Alexissel nem tudtunk szembe szállni.

Így vissza gondolva eléggé vicces, viszont akkor nem volt az. Akkor naptól kezdve még jobban utálom a Tripla A-s csajokat és ha tehetem kikerülöm őket.

- Ebben az évben randire hívom az egyikőjüket- el is felejtettem, hogy Harry még mindig itt áll mellettem. Undorodva ránéztem majd megcsóváltam a fejem és próbáltam figyelembe se venni az előbbi beszólását. Fogalmam sincs, mit eszik rajtuk mindenki. Hisz tele vannak plasztikázva, és még csak nem is eredeti szőkék.

- Umm…Sok szerencsét- fojtottam vissza a nevetésemet és vissza fordultam a szekrényem felé, Hazza pedig sértődötten elment. Liam csak megcsóválta a fejét mint mindig amikor nem tud mit szólni.

Már épp kérdezni akart tőle, hogy mi baja van amikor ismét nyitódott az ajtó és most megjelent egy csomó fiú. Összesen öt.

De mikor a legelöl haladóra pillantottam a szívem hatalmasat dobbant. Elfelejtettem, hogy hol vagyok és, hogy mit csinálok. Nem tudtam másra gondolni, csak rá.

Egyenesen sétált előre, szürke sapka volt a fején, de szőkésbarna haja még így is kivillant alóla. Ingje nem volt betűrve a nadrágjába, nyakkendője pedig nem volt megcsinálva. Kiütött a fiúk közül és a kezében lévő kosárlabdájával pedig csak még jobban magára hívta a figyelmet.

Tökéletesen nézett ki, mint mindig. Habár, hogyan is nézhetne Ő ki?

Hiszen Ő Louis Tomlinson az Adam’s gimi leghelyesebb sráca és aki azt sem tudja, hogy én létezek. Vagyis illene neki tudni, csak mivel én itt láthatatlan vagyok soha nem vesz figyelembe.

Pedig akár hányszor meglátom, mosolygok és totál elvörösödök. De nem tehetek róla. Már három éve totál bele vagyok zúgva. Más fiúra rá sem bírok nézni, pedig tudom, hogy semmi esélyem nála.

Hisz Ő a kosárcsapat kapitánya, ráadásul végzős és minden csaj belé van esve akik sokkal jobban néznek ki mint én. Miért is akarna pont velem járni?

- Bev csukd vissza a szádat mivel csorog a nyálad- vigyorgott Liam én pedig ijedten kapkodtam a fejem zavartan. Mindig a legrosszabb pillanatban zavar meg.

A szám elé kaptam a kezem, hogy megbizonyosodjak róla, igazat e mondott. Szerencsére nem. – Legalább ne bámuld ilyen feltűnően- suttogta mivel pont akkor ment el mellettünk Louis és a legjobb barátja Zayn.

- Mégis kit?- csináltam úgy mintha nem tudnám kiről beszél, pedig nagyon is tudtam. Hiszen Ő az egyetlen aki tudja mit érzek a srác iránt.

- Ne csináld. Tudom, hogy Tomlinsont bámultad már megint- vette a táskáját a hátára és elindultunk az osztálytermek felé- És ne kezd el tiltakozni- tette még, hozzá mikor észrevette, hogy szólásra nyitom a számat. Én csak azt nem akartam, hogy más meghallja mivel tuti kinevetnének. – Mikor fogsz már lemondani róla?

- Soha- mondtam magabiztosan. Van egy éve még elballag, hogy megszerezzen. Nem tudom miért, de érzem, hogy sikerülni fog. Csak egyszer beszélnem kéne vele kettesben. Lehet, hogy én is bejövök neki, csak fél mivel nem vagyok olyan menő mint Ő.

- Te tudod- válaszolta egyszerűen én pedig csak vállat vontam és némán lépkedtünk egymás mellett majd ismét Ő szólalt meg- Egyébként ma megyek a válogatásra- erre a kijelentésére rögtön felkaptam a fejem és nagy szemeket meresztettem rá.

Azt mondta válogatóra? Csak nem jelentkezik a suli énekkarába? Az kizárt dolog, mivel már három éve elhatározza magát csak aztán soha nem megy el mert eszébe jutnak a szülei.

Igen Liamnek van a világon a legcsodálatosabb hangja. És ezt nem azért mondom mert a legjobb barátom, hanem ezt így is van. Tud gitározni és zongorázni is. Sikere lenne neki az iskolába és nyílt útja lenne a tehetségkutatók felé is. De a szülei miatt nem meri, mivel Ők azt szeretnék ha ugyan olyan sportoló lenni mint a két nővére.

- Válogatásra?- kérdeztem bizonytalanul.

- Kosár válogatásra- egészítette ki magát, én pedig megállt és nem mozdultam többet. Ezt nem hiszem el. Hajlik a szülei szavára, pedig szíve szerint nem csinálná. Eddig minden évben ki tudta beszélni magát és elhitték, hogy nem vették be. Viszont az utóbbi időben maga Ruth foglalkozott vele, szóval most már nem mondhatja azt, hogy béna mivel idősebb nővére kis híján indult az Olimpián. Nincs olyan sport amiben Ruth ne lenne jó.

- Biztos vagy benne?- kérdeztem mikor vissza sétált mellém. Mogyoróbarna szemeit lesütötte és úgy bólintott egy aprót- Szóval nem- sóhajtottam fel és sajnálkozva megsimogattam a kezét. Rossz lehet így élni, hogy nem engedik azt csinálni amit szeretnél. Otthon el kell rejtenie a gitárját és csak akkor játszhat meg énekelhet mikor senki nincs jelen, vagy pedig nálam.

- Szerinted mit kéne tennem? Anyám előtt még csak ki sem ejthetem azt, hogy zene, apa pedig a gitáromat képes lenne széttörni ha meglássa a szobámba- mesélte szomorúan a fejét pedig az égnek emelte. Én nagyon kedvelem a szüleit mivel kedvesek és aranyosak. De azt soha nem fogom megérteni, hogy miért gyűlölik annyira a zenét. Liam tehetségeses amit kár lenne veszni hagyni.

- Nem tudom- csóváltam meg a fejem majd elindultunk be az osztályterembe…

5 ok amiért utálom a Tripla A-s csajokat

1. Mind a hárman menő ruhákban járnak. Olyanokban amiket én soha nem fogok megkapni.

2. Akár milyen ellenszenvesek lehetnek akkor is mindenki csodálattal néz rájuk.

3. Végzősök ami azt jelenti mindent megengedhetnek maguknak.

4. Imádnak pletykálni és olyan dolgokat terjesztenek másokról ami soha nem történt meg.

5. Mind a három járt már Louis Tomlinsonnal ! Ez pedig halálos bűn számomra.

#3.-Olivia egy különös természet#

Üdv újra itt! Nagyon nagy a gyanúm, hogy nem fogom kibírni ezt a heti egy részt :D azt hiszem ha kedvem lesz fogok feltenni hét közben is mivel előre megírtam a részeket. Egyévként nagyon szépen köszönöm a komikat. Pedig a töri még be sem indult úgy igazán :P amúgy ha van kedvetek kövessetek be Twitteren ami az oldalon is látható :D ott többet megtudhatok az oldalról és rólam is :) Majd jövök

Meghökkenve néztem drága barátomat, aki csak úgy vigyorgott miközben széttárta kezeit és végig mutatott újdonsült motorján.

Féltékenység, irigység, együttérzés, vidámság.

Ennyi mindent, hogy tud egyszerre érezni egy ember? Pedig én ebben a pillanatban tényleg ennyi érzés futott át rajtam. Egy ostoba motor miatt.

Pedig nem kellett volna féltékeny lennem rá mivel tudtam nagyon jól én is ugyan úgy ki fogom élvezni mit Ő csak várnom kell novemberig.

Köszi anya, hogy nem augusztusban szültél meg. Ha így lett volna akkor már nekem is meglett volna a jogsim és én is motorozhatnák és nem kellene sóvárogva néznem Liamot.

Egyáltalán mi ütött belém? November már csak két hónap addig pedig nagyon jól el leszünk Ruth használt motorján amit Liam 17.dik születésnapjára adta még Nicola kifizette a jogsit mivel a Payne szülék nem tartották biztonságosnak.

Úgy ahogy az én szüleim se. Meglepetésemre, anya szó nélkül beleegyezett csak egy feltétele volt : A karácsonyi szünetben el kell mennem a bolond rokonaimhoz Liverpoolba. Ha kibírom azt a két hetet balhé nélkül kapok egy használt motrot és nem kell beleszállnom a jogsimba pénzileg. Szerintem ennyit megér még ha kopaszon is fogok haza jönni mivel annyira ostoba unokatestvéreim vannak.

Komolyan. Két éve mikor náluk töltöttük a Szilvesztert, Mark épp olyan korszakát élte, hogy ami csillogós volt mindent megtépett. Az én barna hajam pedig fénylett mikor rásütött a téli nap. Fél óráig tartott míg nagy nehezen levették rólam és mikor sikerült boldogan nyomta az orrom alá féltett hajszálaimat. Sokkos állapotba kerülte és lehúztam a nadrágját idegességemben aminek az lett a következménye, hogy elakadt a lábában és tíz lépcsőfokot esett majd kék-zöld lett a lába. A kedves rokonaik persze rögtön haza küldtek és egy évig volt szerencsém nem találkozni velük.

- Tudod, hogy milyen piszok szerencsés vagy- mondtam még mindig kissé bódultan miközben becsuktam magam után a kaput és végig simítottam a kezem a szerzeményen. Liam büszkén kihúzta magát. Volt is miért.

- Pech- vont vállat vigyorogva és felém nyújtott egy másik sisakot ami pontosan úgy nézett ki mint a sajátja csak annyi különbséggel, hogy az fehér volt. – Nem tehetek róla, hogy én augusztusi vagyok míg te csak novemberi. – Belehalt volna, hogyha ezt nem mondhassa oda. Mindig ezzel jön mivel ilyenkor nagyra van magával amiért Ő az idősebb.

- Mintha én tehetnék róla. – motyogtam az orrom alatt és azzal voltam elfoglalva, hogy úgy tegyem a fejemre a sisakot, hogy a hajam ne lógjon az arcomba. – Ilyen esetben a szüleimnél kell reklamálni. – Tettem még hozzá, Liam pedig csak felkuncogott.

Több szó nem esett köztünk mivel beindította a motrot ami élesen felszólalt, szóval esélyünk sem lett volna beszélni.

Egy ügyes mozdulattal felültem a háta mögé, két kezemet pedig a derekára tettem, mivel azt tartottam a legbiztonságosabb módszernek.

- Jól ülsz ?- fordult hátra, én pedig keményen bólintottam majd gázt adott és elindultunk az Adam’s gimi felé.

Reggelente az új tele volt autókkal és buszokkal mivel ilyenkor Londonban csúcsforgalom volt. Szerencsére a gimi tőlünk nem volt messze, viszont nem is volt közel. Általában gyalog szoktunk járni, de rengetegszer volt olyan, hogy Liam nővérei is elvittek autóval vagy az én szüleim.

Személy szerint jobban szerettem gyalogolni mivel olyankor nagyon szerettem beszélgetni.

Olyan jó érzés a reggeli friss levegőt beszívni közben pedig az iskoláról panaszkodni vagy a dolgozatokról.  A legjobb ötleteim is akkor jönnek.

Sőt az pedig a legfantasztikusabb mikor hullik a hó és hógolyócsatába kezdesz végül pedig Liam megfürdet és tiszta vizesen mentek be az iskola előcsarnokába, majd a takarító szembesít azzal, hogy fél órát késtetek és rögtön felküld az igazgatóiba. Majd mikor arról kérdez hol voltatok Te fapofával azt válaszolod, hogy majdnem elütött egy teherautó , Liam pedig elrántott és mind ketten beleestetek a Temzébe. Mr. Johnson pedig komoran végig hallgat és büntetésbe küld majd este hat óráig a takarítókat kell néznetek ahogy padlót sikálnak.

De én az ilyen pillanatokat szerettem a legjobban. El sem tudnám képzelni úgy a napomat, hogyha nem Liammel jöhetnék suliba. Ő már reggel megnevetett és próbál lelket verni belém.

Viszont motorral is élvezetes menni, csak az a hátránya, hogy nem beszélgethetsz. Viszont a hajadat fújja a szél.

Sokkal rövidebb ideig tartott mintha gyalog jöttünk volna majd azt vettem észre, hogy az iskola előtti parkolóban Liam megáll és leszáll majd leveszi a sisakját.

Olyan rövid ideig tartott az út mégis felfrissültem. Szinte el is feledkeztem, hogy iskolába kell jönni.

Követtem Liam példáját , levettem a sisakom és odaadtam neki majd megvártam még vállára tette a táskáját és elindultunk az épület felé.

Az iskola pont úgy nézett ki mint minden évben.

Egyenruhás diákok beszélgettek az udvaron, Mr. Anderson a gondnok pedig a lépcső tetejéről figyelte a történéseket. Igazából a kihágókat kereste mivel rengeteg volt belőlük, de mindig túljártak az eszén.

Ugyanis az Adam’s gimi területén tilos volt a dohányzás, szemetelés, zene hallgatás, idegen személy bevétele, evés és még estélik sorolhatnám. De a legfőbb szabály az volt, hogy ha nincs rajtad a kötelező egyenruha akár még ki is csaphatnak.

Becsöngetés előtt néhány perccel léptünk be a megszokott folyosóra és indultunk el a szekrények felé majd megálltunk az ismerős sárga- piros szekrény előtt.

- Csövi- nem messze tőlem csapódott egy szekrényajtó majd pontosan mellettem megállt egyetlen lány barátnőm Olivia Phelps a maga álmos arcával. Szerintem még mindig nem jött rá, hogy hol van mivel álmos tekintettel mérte végig a falakat.

- Szia Liv- néztem rá mosolyogva közben pedig azon voltam, hogy a könyveimet raktam be a szekrényembe. A mellettem álló Liam pedig pontosan az én ellentétemet csinálta. Próbálta kihalászni a tavalyi füzeteit, amiket itt hagyott vagy felejtett. Nála nem lehet tudni.

- Neked is szia Liam- nyújtózkodott Olivia, de hangjában szemrehányást véltem felfedezni mint mindig amikor kettesben vagyok Liammel.

Ugyanis a lánynak az a néző pontja, hogy én Liam miatt nem tartom Őt a legjobb barátnőmnek mivel nagyon jól tudja, hogy csak simán barátom. Jó vele hülyéskedni meg beszélgetni, de nem bízok meg benne és a féltve őrzött titkaimat sem mondom el neki míg Liam a szívem legféltettebb titkát is tudja.

Olivianak pedig ez szörnyen fáj mivel rajtam kívül egy lány sem áll vele szóba a suliban. Mondjuk erre rájátszik az is mikor tavaly Szeptemberbe ide került mint új diák. Mikor először megláttam azt hittem, hogy a nagymamámat látom csak fiatalkori változatban. Az egyenruhája alatti harisnyája virágmintás volt, pedig eredetileg feketének kellett volna lennie. A fekete szoknyája pedig a kelleténél jóval hosszabb volt mint nekünk. Még az összes lánynak a térde fölött helyezkedett el, addig neki a bokájánál. Haját pedig állandóan kontyba hordta. Aztán mikor belépett az osztályunkba rögtön az első padot vette célba mivel állítása szerint neki muszáj ott ülnie.

Oké, de a mi osztályunkba csak Adam ült elől és Ő is csak azért mert szinte alig látott, hatalmas szemüvege miatt pedig ezerszer megmondta neki az orvos, hogy felesleges szemüveget hordania mivel tökéletes a látása.

Mindenki nagyban kikerülte és bevallom őszintén én is. De mentségemre legyen, tényleg ramatyul öltözködött. Pedig ez már nagy szó volt mikor én mondtam ilyet, mivel én sem űzöm nagyon a divatot és márkás ruháim sincsenek.

A sors azonban mégis közbejátszott.

Sportnap volt  és különböző fiatalok érkeztek az iskolába, hogy próbálhassunk ki más extrém sportokat is amit torna órán nem lehet. Ebbe minden őrült dolog bele tartozott és így a lépcső, gördeszka ugrató lett. Mindenki ki akarta próbálni pedig eléggé magas volt és még az is rontott a helyzeten, hogy előző nap esett az eső.

Én sem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki. Azt hittem sima ügy lesz. Aha persze, hogy az volt, csak volt egy apró bökkenő amiről én elfelejtkeztem.

Mégpedig a magasság. Nekem tériszonyom van. Még a szobám ablakából sem tudok úgy kinézni, hogy ne szédülnék.

Az épület előtti lépcsőről pedig tudni kell, hogy eléggé meredek és magas. És ha ugratni akartál akkor onnan kellett. Ilyen az én szerencsém. De abban a pillanatban nem érdekel, én is ki akartam próbálni. Pedig Liam figyelmeztetett , hogy  veszélyes mivel Ő is majdnem félre dőlt.  Nem nagyon érdekelt mivel én úgyis a magam feje után szeretek menni.

Szóval miközben épp ugrottam véletlenül lenéztem és elfogott a rosszullét majd azt vettem észre, hogy sebesen siklok és hirtelen a semmiből előttem termett Olivia.

Kiabáltam neki, hogy ugorjon, el mivel nem tudok megállni, de későn vettem észre és neki mentem. Szegény hatalmasat esett egyenesen bele a sárba, ráadásul még a fejét is rettentően beütötte. Mivel én voltam a baleset okozója ezért nekem kellett elkísérnem a kórházba. Akkor nagyon ellene voltam viszont most már nem bánom, mivel rengeteget tudtam vele beszélgetni és kiderült, hogy tök normális lány. Ezek után jóban lettünk és elvittem magammal vásárolni és szerencsére azóta vannak normális ruhái.

- Sz-i-a- köszönt vissza Liam és minden erejével azon volt, hogy tudja kitépni az angol füzetét ami beragadt az egyik használt rágógumijába. Majd mikor sikerült undorodva forgatta a lapokat végül pedig a közeli kukába dobta az. Most komolyan pont a szekrényébe kell tennie a rágót? Undorító.

Megcsóváltam a fejem majd vissza fordultam barátnőm felé.

- Ezt nem fogjátok elhinni. Maga Mrs. Tiffany jött oda hozzám reggel és megkért, hogy menjek el ma a színjátszó körbe- mesélte lelkesen én pedig elismerően bólintottam. Liv nagy álma, hogy egyszer szerepelhessen egy filmben. Viszont eddig soha nem vették be a színjátszók közé mivel eléggé elragadja az indulat miközben a szerepét játssza. Szerintem inkább vicces. -  Azt hiszem ez lesz életem legszuperebb…

- Mizzzzu ?- egy kiáltás majd valaki Liam vállára ugrott és összeborzolta a haját közben pedig vigyorgott. Olivia mérgesen fújtatott amiért félbe szakították én pedig vigyorogtam.

- Harry már pontosan 23 órája és 14 perce nem hallottam ezt a szót- néztem a telefonom kijelzőjére majd elismerően ránéztem. Göndörke büszkén kihúzta magát, mondjuk nem tudom miért mivel szerintem ebben semmi büszkeség nincs.

Harry Styles vagy ahogy itt mindenki ismeri Hazza. A kosárcsapat legalacsonyabb játékosa mégis szinte a legjobb. Velünk jár egy osztályba és ovis kora óta Liam legjobb haverja.

Szinte még kinézetileg is hasonlítanak mivel mind kettőjüknek göndör haja van csak Liamé világosbarna még az övé sötét. Magasságilag viszont nagyon különböznek. Egyébként tudni kell, hogy én vagyok az egyetlen lány barátja és akivel soha nem akart járni.

- Nem baj mostantól egész nap hallgathatod- veregette meg a hátam én pedig csak a szemem forgattam. Idegesítő egész nap azt hallgatni, hogy mizzzzu. És olyan ízetlenül is mondja. Tudja nagyon jól, hogy utálom ezért direkt csinálja. – Amúgy most mennem kell mivel formába kell hoznom magam- igazította meg a nyakkendőjét és vállára tette a táskáját. Hogy mire értette? Biztos, hogy nem a tanulásra mivel Ő azt a szót nem ismeri. Nyakamat teszem rá, hogy a kosárhoz van valami köze.

- Csak nem kezdesz el ebben az évben tanulni?- kezdett el gúnyolódni Olivia közben pedig a biológia könyvét tanulmányozta. És már megint kezdik. Amióta Livet is bevettük a csapatba mármint úgy értem, hogy most már nem csak én, Liam és Hazza járunk szórakozni hanem Olivia is . Mind ketten állandóan piszkálják egymást és ott szívatják egymást ahol tudják.

- Te pedig csak nem kezdesz el divat szerint öltözködni?- kérdezett vissza Harry, Liv pedig teljesen elvörösödött és faképnél hagyta a göndörkét aki csak felhúzta az orrát.

- Muszáj mindig ezt csinálnod?- néztem rá csúnyán, Ő pedig csak vállat vont.

- Tudhatná, hogy mindig enyém az utolsó szó- válaszolta félvállon én pedig csak derekamra tettem a kezem. Már fel voltam készülve arra, hogy visszaszóljak, de Liam közénk állt mint egy bíró.

- Olivia egy különös természet, amihez sokszor egy külön könyv kéne, hogy mindenki megértse- harapott az ajkába Liam én pedig alig akartam hinni a fülemnek.

Na jó igaza volt, de akkor sem fogom bevallani. Sokszor én is képes lennék arcon törölni, de akkor sincs rajtam kívül más barátja.

Már épp a frappáns vissza szóláson gondolkoztam mikor a folyosón szinte mindenki aki ott tartózkodott a falhoz lapult, hogy utat engedjen a hármas csapatnak…

5 fő ok amiért gyűlölök barátnő lenni úgy, hogy nem gondolom komolyan

1. Olivia azt hiszi, hogy én Őt tartom a legjobb barátnőmnek. Pedig nem mivel nekem csak fiú legjobb barátom van.

2. Mikor ezt közöltem vele, megsértődött Liamre és azóta ellenszenvesen viselkedik vele.

3. Liv nekem mindent elmond ami történik vele. Tudom az összes kis titkát ami nem nagyon érdekel. Én pedig max. csak annyit mondok, hogy gyűlölöm a németet és az egész Adam’s gimit.

4. Azt hiszi, hogy ha Ő nem lenne akkor el lennék veszve mivel soha nem lát más lányokkal.

5. Soha nem lesz a legjobb barátnőm akár mit csinálhat. Arról már lekésett mivel soha nem fog annyira a bizalmamba férkőzni mint Liam. Sőt még Harryben is jobban megbízok mint benne mert régebb óta ismerem.

#2.-Együtt szívunk#

De vártam már, hogy újra itt legyek :) Túléltem az első sulis hetemet is...ezazzz xD Amúgy nektek, hogy telet? Nekem egész jó csak még hozzá kell szoknom, hogy nem írhatok naponta új részeket :/ Remélem tetszett az első rész és köszönöm a komikat :P Itt a kövi, komizni...majd szombaton jövök xD

Egy évvel később !

El sem hiszem, hogy már megint Szeptember elseje van. Miért van az, hogy ilyen hamar eltelik a nyári szünet. Senkit nem érdekel, hogy én a hátam közepére sem kívánom az iskolát? Na jó valljuk be őszintén a szívem mélyén hiányzott-de nem a tanulás és nem is a barátok mivel azokkal így is minden nap tudtam találkozni.

Nem, nekem a média szakkör hiányzott. Ebben az évben minden más lesz. Akárhogy is, de elérem a célom és én leszek a suli újság főszerkesztője. De hogy, hogy azt még én sem találtam ki.

Már két éve koptatom az Adam’s gimi padjait , de még mindig a láthatatlanok csoportját népesítem. Pedig én tényleg próbáltam felhívni magamra a figyelmet csak nem épp a legjobban. Ugyanis az nem jó jel ha rögtön az első napon Alexis Johnson szőke haját spagettivel borítod be majd kiderül, hogy a csaj az igazgató lánya és egyben a legnépszerűbb is.

Igen élve eltemetheted magad. Így aztán nem számíthatsz másra csak a legjobb barátodra, aki történetesen egy fiú és Őt is magaddal húzod a süllyesztőbe. Pedig neki tényleg nem kéne elviselni a menők szívatását, de mégsem hagy cserben és mikor mondod neki, hogy ne lógjon veled csak ennyit mond : Örökké a legjobb barátok vagyunk, szóval együtt szívunk. Majd küld feléd egy ezerwattos mosolyt, te pedig a szíved mélyén dagadsz a büszkeségtől, hogy ilyen barátod van.

Istenem pedig hányszor pletykáltak már a hátunk mögött, hogy járunk. Talán egy kezem meg sem tudom számolni. Egészben az volt a legjobb amikor árgus szemekkel figyelték a lépteinket és várták, hogy mikor fog elcsattanni az a bizonyos csók.

Arra aztán várhattak mivel én és Liam csak simán barátok vagyunk és nincs olyan, hogy valamelyikünk többet érez a másik iránt.

Felfoghatatlannak tartották, de tavaly év végén aztán belefáradtak és inkább befogták és beletörődtek, hogy csak barátok vagyunk.

- Beverly ne játszd el ugyan azt minden évben- Sam az ágyam fölött sápítozott és csak azért is felhúzta a redőnyömet. Bízott benne, hogy majd a fény miatt kinyitom a szemem és felkelek. Szegénynek annyi esze nincs, hogy Londonba minden reggel borús idő van, szóval várhat a Nap sugaraira.

Tényleg említettem már, hogy született egy kishúgom? A nyáron múlt hét éves és a világon a legidegesítőbb testvér persze a szüleimnek Ő a tökéletes lány mivel a szakasztott ellentétem. Neki vörösesbarna haja van míg nekem sötétbarna, az Ő szemei barnán ragyognak míg az enyémek zölden, Ő már öt évesen írni és olvasni tudott ezért olyan iskolába adták be ahova a zsenik járnak. Imádja a tudományt míg én csak kémiából és matekból vagyok jó az idegen nyelvektől pedig a falra mászok. Ő hét évesen már folyékonyan beszél franciául engem pedig tavaly majdnem megbuktattak németből. Az ő magaviselete tökéletes és minden félévben igazgatói dicséretet kap míg én intőt, azért mert visszaszóltam a testnevelés tanáromnak.

Szófogadó és akár mit kérnek tőle a szüleim Ő szó nélkül teljesíti még én előtte kicsapok egy jó nagy hisztit.

Balszerencsémre imád idegesíteni és van olyan pechem, hogy legtöbbet nekem kell rá vigyáznom mivel drága jó anyám ismét terhes. Ne kérdezzétek, hogy mit szóltam mikor megtudtam. Kis híján leestem a székről a fagyim pedig a felsőmön landolt. Pedig csak arra gondoltam, hogy mi lesz akkor ha pontosan Sam mása lesz. Maga lesz a katasztrófa, ráadásul én leszek az idős nővér akinek mindenben példát kell mutatni nem pedig a rosszat.

- Kuss törpe- förmedtem rá Ő pedig nyekkent egyet mivel a kuss nála már csúnya szó volt. Őszintén szólva nála ami az én számat hagyta el minden csúnya volt. Ilyenkor mindig elkezdi nekem mondani, hogy hogyan illik egy tini lánynak beszélni. Szerinte ha így folytatom az életemet akkor hajléktalan leszek és a Trafalgar Square-n fogok koldulni. Elgondolkoztató mivel tényleg eléggé szarok az iskolára és az íráson kívül semmi más nem érdekel. Mégis mindenki strébernek csúfol és az osztály felének én írom a matek házit. Sőt még matek versenyre is mehettem volna csak egyszerűen elfeledkeztem róla. Na jó nem feledkeztem el inkább pontosítok, más programom volt pont abban az órában amiről elfelejtettem tájékoztatni kedves Drake tanárurat. Órákat várt rám a megadott helyen én pedig éppen Liammel voltam az új Harry Potter filmen. Nem tehetek róla, hogy pont akkor vetítették először és arról sem, hogy fontosabb volt mint egy ostoba verseny. Így aztán elnézést kértem tőle és hibátlanul megcsináltam neki egy roppant nehéz feladatot a táblánál amivel rögtön kiengeszteltem.

- Anyáááá Bev már megint csúnyán beszélt- kezdett el sipítozni Sam és úgy szalad ki a szobámból. Nem elég, hogy idegesítő, de még árulkodó is. A világ legbénább családja az enyém. Most ha lemegyek, megint megkapom a reggeli fejmosásomat ,ami abból fog állni, hogy mutassak példát Samathának.

Megborzongtam és már semmi esélyt nem láttam arra, hogy vissza tudnák szundítani. Kifésültem a hajam arcomból, de az valahogy nem akart ott maradni mivel prüszkölve fújtam ki az orromból. Gyűlölöm mivel szinte a derekamig leért, de mikor elhatározom magam, hogy lenyíratom mindig visszahátrálok.

Lassan kiszálltam puha ágyamból és a földről felvettem az egyik pólómat majd megszagoltam, hogy fel-e lehet venni. Igazat megvallva nem a tisztaságról voltam híres és a szobámba szinte alig lehetett belépni mivel mindenem szanaszét volt. Őszintén  a szekrényem szinte üres volt mivel a ruháim a földön az asztalomon vagy az ágyamon hevertek. Az asztalom tele volt könyvekkel és füzetekkel vagy étel darabkákkal. Anyám mióta tavaly kifestettem saját magam nem volt hajlandó bejönni mivel szerinte a rózsaszín feketével nem illik össze és a szobám most úgy néz ki mint egy temető. Pedig szerintem nagyon menő a Jonas Brothers posztereim pedig még jobban kihozzák.

Nagy nehezen megmostam a fogam majd rátértem a hajamra ami szenvedés volt míg valahogy sikerült kifésülnöm. A sminkel soha nem foglalkoztam mivel én szeretem a saját arcomat és van akkor egóm, hogy festékek nélkül is jól nézek ki. Egész arcomról a szemeim tetszenek a legjobban mivel a családban csak nekem vannak zöld szemeim, sőt merem azt mondani, hogy az egész Adam’s gimiben is. Mégsem vagyok menő. Sőt inkább cikinek tartják amiért nem festem magam. Oké én tudom, hogy a mai világban mindenki ribancnak akar tűnni, de szerintem nem a smink miatt szépek a lányok. Vagyis hány olyan modell van aki a fényképeken tök natúrban virít. Rengetek és mégsem ítélik el őket inkább utánozzák. Vagy ott van Selena Gomez is. Minden csaj rá akar hasonlítani mivel olyan szép. Ha tényleg így gondolják akkor nézzék meg néhány klipjét nyitott szemmel és aztán beszéljenek róla. Most ne, hogy nagy Selena fannak gondoljatok, csak mivel Nick Jonas volt barátnője elég sok mindent olvastam róla. Igazat megvallva rühellem a csajt amiért járt vele.

Megcsóváltam a fejem, mivel már megint elkalandoztam ami nálam gyakran megesett és gyorsan visszaszaladtam a szobámba majd fölnyaláboltam a földről a táskámat és elhúztam a számat mikor megláttam a tükörképen.

Két hónapig még csak szoknya közelébe sem mentem most meg megint viselnem kell ugyan úgy ahogy azt a bugyuta fekete harisnyát meg a fehér blúzt. Komolyan lemondhatna már az iskola az egyenruháról hisz nem a Roxfortba járok ahol talárt kell hordani.

Gyűlölöm a szoknyát sőt minden lányos ruhát. Kényelmetlenül érzem magam benne mivel kilátszik belőle a lábam.

Elfordítottam a fejem a látványtól és elindultam le a konyhába ahol a szokásos látvány fogadott.

Apa a konyhából nézte a TV-t közben pedig evett és nem vette észre, hogy miközben a szájába próbálja betenni a kanalat az pontosan a nadrágjára csöpög. Soha nem értettem miért kell neki minden reggel híreket néznie miközben reggelizik. Kit érdekel már, hogy mi történt az ausztrál kengurukkal, vagy éppen mit csinált Obama.

Legalább nézne valami értelmes csatornát amit én is szeretek. Mondjuk MTV-t. Na az tényleg jó, de nem a legjobb mivel mostanában azon sem játszanak Jonas Brothers dalokat.

Anya pedig épp a reggeli elkészítésével van elfoglalva ami napról napra lassabban megy neki a hasa miatt. Nem hiába hisz a hetedik hónapban van és ezáltal akkor hasa van mint két nagy kosár labda. Sokszor elgondolkozok rajta, hogy vajon hányas ikreket fog szülni mivel emlékezeteim szerint mikor Sammel volt terhes alig volt hasa. Most meg mintha hármas ikrekkel lenne terhes. Remélem ez csak az én hülye agyamban fordult meg és semmi valóság alapja nincs. Pedig nyugodtnak kéne lennem mivel állítólag az orvos szerint kislány lesz. Remek egy újabb Sam és amilyen szerencsém lesz a szakasztott mása lesz. Bele haltak volna ha apával történetesen egy fiút hoznak össze ?

Egyáltalán kinek a fejéből pattant ki, hogy legyen még egy gyerek. Könyörgöm már mind a ketten elmúltak negyven évesek, anya pedig ha annyira babázni akart ott volt a munkahelye mivel egy óvodában dolgozott. Az pedig tele van kisgyerekekkel akik szót fogadnak neki.

És mi lesz akkor ha pont olyan lesz mint én? Nem hozzák haza a kórházból vagy mi? Ha pont ugyan olyan rossz, neveletlen, hisztis…

- Bev hányszor mondtam már el, hogy ne játssz a telefonoddal az asztalnál- anya a derekára tette a kezét és összehúzta a szemöldökét közben pedig rosszállóan nézett a kezemben lévő készülékre. Az égnek emeltem a fejem majd a zsebembe csúsztattam azt. Tehetek én róla, hogy a legváratlanabb pillanatokban jönnek a legjobb ötleteim amiket, hogyha nem írok le rögtön elfelejtem. Mi van akkor ha pont ebben a pillanatban pattant ki a fejemből egy olyan történet ami akár világ siker is lett volna.

Nem nekem el kell tennem mivel anyának az asztal az egy szent hely ahol a család együtt van. Milyen gondolkodás már ez?

Mérgesen kifújtam a levegőt és elkezdtem kanalászni a zabkásámat és úgy küldtem bunkó pillantásokat felé.

- Egyébként hányszor mondtam már azt, hogy ne beszélj Sam előtt csúnyán- jutott az eszébe anyának én pedig küldtem egy gyilkos pillantást a húgom felé. Árulkodó.

- Nem beszéltem csúnyán- csattantam fel és eltoltam előlem a tányéromat- A kuss szinte már alap szó. Majd ha ennyi éves lesz mint én majd megtudja.

- Inkább ebben az évben koncentrálj a németre-szólalt meg ismét hangja pedig most nyersebben szólt. Már megint az-az ostoba német. Az iskola még csak ma kezdődik, de már a jegyeim járnak az eszébe- Ajánlom, hogy jól írd meg a belépő dolgozatokat ha nem akarod azt, hogy fájó következményei legyenek- fenyegetett szokatlan nyugodtsággal ami nála nagyon rossz jel volt. Vagyis durva dolgokat fog velem művelni.

- Öh oké- bólintottam majd felvettem a földről a táskámat és amilyen gyorsan csak tudtam felálltam nehogy mondjon még valamit apa is. Valahogy nem szeretem mikor ilyen kemények. Habár velem mikor nem voltak azok. Nem azt mondom, hogy nem szeretnek és mindent meg is kapok, csak azt nem szeretik, hogy nem tudnak megfékezni mivel mindig a saját fejem után megyek. Ami valljuk be őszintén nem vezet jóhoz.

- Oh és kicsim szólj Liamnek, hogy ma palacsintát sütök szóval, ha van kedve nyugodtan jöjjön át- szólt utánam anya kedvesen én pedig visszafordultam. Mosolygott miközben mondta. Hát igen a szüleim úgy tekintenek rá mint a saját gyerekükre mert annyit van nálunk. Épp úgy ahogy az Ő szülei is rám. A két család tökéletes összhangban van egymással. Na jó inkább csak én és Liam.

- Jaj drágám úgy is tudod, hogyha nem sütnél akkor is látnád- motyogta az orra alatt apa én pedig csak mosolyogva megcsóváltam a fejem és becsuktam magam mögött az ajtót. Majd ugyan abban a pillanatban egy szürke motor állt meg a házunk előtt majd néhány pillanat múlva sofőrje levette sisakját majd hanyagul göndör hajába túrt és szélesen elvigyorodott mikor meglátott az ajtóban.

Öt legfőbb ok amiért gyűlölök nővér lenni !

1.A szobádat úgy használhatja mintha a sajátja lenne, Te pedig szó nélkül tűröd, hogy kotorásszon a cuccaid között. Ha pedig szólsz a szüleidnek azok nyugodt hangnemben azt válaszolják : Testvérek vagytok, közösködnötök kell.

2. El kell viselned, hogy összehasonlítgatnak benneteket pedig kilenc év van köztetek.

3.  Nem beszélhetsz csúnyán a saját szobádban mert Ő még kicsi.

4. Életed felét azzal töltöd, hogy a kis taknyosra kell vigyáznod mivel a drága anyád épp terhes a harmadik testvéreddel.

5. Ha pedig kifakadsz a szüleid csak annyit mondanak: De hát Beverly te vagy az idősebb neked kell példát mutatnod neki. 

#1.-Örökké barátok maradunk #

Íme itt az első rész. A kövi rész csak jövő hét szombaton fog jönni ...Szemét leszek mivel ugyan úgy 5 komi után jön :P Remélem elnyeri a tetszéseteket. Szerintem az első rész még olyan uncsi lett, de azért nekem mégis bejön xD

Fiú és lány között már pedig nem létezik barátság ! Ha létezne is előbb utóbb az egyik fél úgyis többet érez a másik iránt. Ez így volt mindig is és így is lesz. Akár mennyi ember próbálja ezt meggátolni akkor sincs igazuk. Lányoknak lányokkal kell barátkozniuk míg a fiúknak fiúkkal.

Oké ki írt már ekkora marhaságot? Még hogy fiú és lány között nem létezik barátság. Na persze. Akkor én nem vagyok ember, vagy mi? Egy földönkívüli vagyok amiért a legjobb barátom egy fiú? Sőt ki merem jelenteni, hogy a lelki társam is. És nem érzek iránta semmi már hat éve ! Pedig érezhetnék ha a tudósok ilyen véleménnyel vannak az ilyesfajta dolgokról.

Könyörgöm legalább nyitott szemmel látnának. Jó elismerem tényleg ismerek olyan embereket akik eleinte barátok voltak majd később összejöttek. De az nem igazi barátság volt mivel a srác kezdet eleitől kezdve bele volt esve a csajba.

Ami azt illeti én nem tartok ilyesmitől. Mármint attól, hogy Liam szerelmes lenne belém, vagy ha mégis akkor elég jól titkolja. Várjunk csak, Liam és a titoktartás?

Hülyeség. Én előttem nem tud eltitkolni semmit mivel már úgy ismerem az arcmimikáját mint a saját tenyeremet.

Nem hiába, hat év az hat év!

Hat évvel korábban

Soha nem voltam az beképzelt csaj akit mindig mindenki szeret és rengeteg gyerek veszi körül. Inkább meghúztam magam valahol hátul és onnan figyeltem a történéseket, de még így is mindig magamra hívtam a figyelmet. Pedig esküszöm, tényleg nem akartam.

Nézzük csak az én kis béna életemet ahol soha semmit nem úszok meg szárazon. Igen a baj mindig engem talált meg és nem fordítva.

Svédországban születtem jobban mondva Stockholmban. Apám angol, de oda járt főiskolára és ott ismerte meg az én drága svéd anyámat, aki még a mai napig nem beszél tisztán angolul.

Elvégezték mind a ketten az egyetemet majd mikor munkát találtak úgy döntöttek, hogy összeházasodnak és ott is telepednek le. Végül pedig megszülettem én szerintem nagy bánatukra mivel nem lettem olyan tökéletes mint amit Ők képzeltek.

Lássuk csak, hogy miért is nem voltam egy tökéletes gyerek :

Az első szülinapi bulimon annyira megtetszett a torta, hogy agyonkarmoltam anyám kezét majd egyenesen a tortámban landoltam ezzel beborítva az összes rokonomat akik az asztal körül álltak és gyönyörködtek benne. Ezek után persze dühös pillantásokat kaptam, az apámtól pedig egy jó nagy seggre verést.

Négy éves mikor már beszélni és járni is tudtam a szüleim otthon hagytak tíz perce mivel ki kellett menniük a ház elé valamilyen munkatársukkal beszélni. Az orromra kötötték, hogy maradjak nyugton a kiságyamban és csak üljek egy helyben a fenekem. Én nyugton. Aha persze…Amint becsukták maguk után az ajtót én felálltam és ki akartam mászni az ágyból. Sikerült is csak amikor a rácson tettem volna át a lábam az eldőlt én pedig magammal rántottam a vadonatúj televíziónkat amire apa olyan sokat spórolt. Mondanom se kell, hogy darabokra tör. Ismét egy verés plusz fél órát kiabáltak velem, hogy még az életembe is kerülhetett volna.

Hat éves koromban megkaptam életem első biciklijét. Rózsaszín volt a rúdja pillangókkal díszítve és ugyan olyan sisakom is volt. Szerencsém volt mivel elég nyugodt környéken laktunk és így nyugodtan biciklizhettem az úton mivel nem nagyon jártak arrafelé autók. Ha tehettem volna egész nap bicikliztem volna, de a szüleimnek nem volt idejük rám. Egy nap felmérgedtem rájuk amiért annyit könyörögtem, hogy vigyenek ki és Ők mégsem tették meg. Bevágtam a durcást és kitoltam magam a garázsból majd mint aki már annyira tud biciklizni elkezdtem. Menőnek éreztem magam és minél magabiztosabb lettem majd egy hirtelen ötlettől vezérelve elengedtem az egyik kormányt és BUMM. Apa vadonatúj Audi-a hátulja totál kár lett. Az ezüst szín lement a hátsó lámpák kitörtek az én könyököm pedig szintén eltört. Életem első pofonja és elkezdtek azzal fenyegetni, hogy beíratnak óvodába.

Nyolc éves koromban azt hitték már van annyi eszem és megbízhatnak bennem. Így aztán mivel nem tudtak már több dadát hívni mivel a városban már senki nem akart vigyázni rám- úgy döntöttek, hogy egy fél napra magam hagynak otthon. Megpakolták a hűtőt kajával a telefont pedig a kezembe nyomták, hogyha valami történnek rögtön hívjam őket. Hívtam is Őket csak nem én hanem a tűzoltók amiért valahogyan kigyulladt a playstationom. Na jó őszintén bevallva véletlenül ráöntöttem a kólámat az pedig kigyulladt és ezáltal elégett anya méregdrága szőnyegje amit még a déd öreganyjától kapott. Egy újabb pofon majd betartották a szavukat és beírattak egy óvodába.

Nekik jobb lett, de nekem nem. Valahogy ott is mindent elcsesztem. De legalább lett egy pár barátom, akik így elfogadtak és ezáltal volt kikkel játszanom. Őket nem érdekelte az, hogy mindig elesek vagy elejtek dolgokat. Ők meglátták bennem az igazi énemet.

Tényleg, komolyan boldog voltam és a szüleim is amiért kezdett megjönni az eszem.

Minden tökéletesen ment egészen addig amíg apát át nem helyezték Londonba.

Tíz éves voltam mikor a szüleim dobozokkal jöttek be a szobámba majd lerakták középre és komor arccal bejelentették, hogy az összes holmimat pakoljam be és véletlenül se felejtsek el valami fontos dolgot mivel ide többet nem jövünk vissza.

Akkor egy világ dőlt össze bennem mivel Stockholmban volt az életem. A barátaim akik igaz kissé zizik voltak, de úgy szerettek ahogy vagyok, az unokatesóim akik minden hétvégén nálunk voltak vagy a nagyszüleim.

A szüleim mégis mindezt feladták egy olyan munka végett ami állítólag nagy biznisz volt. Nem értettem semmit és nem is akartam. Próbáltam ellenkezni, de mindhiába. Nem pakoltam össze és direkt nem beszéltem velük.

Feleslegesen mivel anyám bejött és kicsit sem óvatosan az összes fontos holmimat beledobálta a dobozokba majd kitette a ház elé ahonnan a költöztetők vitték el.

Engem pedig figyelembe sem vettek, hogy térden állva könyörgök, amiért elköltözünk.

Persze aztán végül gépre szálltunk és meg sem álltunk Nagy-Britannia fővárosáig. Tüntetőleg nem beszéltem velük közben pedig bunkón ültem a kocsiban miközben anya boldogan mutatta a nevezetességeket míg végül London belvárosában egy elég eldugott utcában apa nagy sokára megállította a motort és mindannyian megláthattuk új otthonunkat.

Olyan angolos házikó volt mint a filmekben és tényleg otthonos volt, de én akkor is gyűlöltem. Az egész környék tiszta volt és olyan friss levegő volt, amihez én nem voltam hozzá szokva. Még a fű is szokatlanul egyenletesen volt lenyírva, az ablakokra pedig mikor rásütött a nap csillogott a tisztaságtól.

A szüleim hamar megszokták az új környezetet. Összebarátkoztak az új szomszédokkal és fogadásokra jártak apa új munkatársaival. Meg sem fordult a fejükben, hogy egyszülött gyermekük szenved a magánytól.

Igen ki voltam taszítva. Az új iskolámban mindenki különcnek tartott a fura akcentusom miatt, pedig én bizonygattam nekik, hogy félig svéd vagyok. De kinevettek és csúfoltak.

Sírva jártam haza, de a szüleim nem vették figyelembe vagy nem akarták. Nem tudom. Ráadásul még kitűnő tanuló is voltam szóval ez is egy újabb ok volt amiért senki nem akart barátkozni velem.

Egy nap aztán különös dolog történt. Anyám unszolására el kellett mennem otthonról és mivel nem ismertem a környéket csak mentem az ismeretlenbe míg végül, egy utcával arrébb megpillantottam a játszóteret.

A nedves levegő miatt nem volt ott senki így gondoltam tökéletes hely lesz egy kis magányra. Leültem a hideg fűre közben pedig átkaroltam a térdem és csak bámultam magam elé. Magányos voltam nem volt más vágyam csak az, hogy legyenek barátaim akikkel játszhatok.

Egyszer csak az oldalamnak ütközött egy fehér focilabda. Megráztam magam, hogy térjek észhez és nagy szemeket meresztettem a játékszerre. Amióta Londonba vagyok még csak a közelembe sem volt most meg itt áll mellettem.

Hogy került egyáltalán mellém?

- Lécci rúgd vissza- szólalt meg távolról egy fiú hang. Lassan felemeltem a fejem és észrevettem, hogy nem is vagyok magam a játszótéren. Jóval távolabb tőlem egy fiú állt. Világosbarna göndöres haja volt, és ha jól tippeltem velem egyidős lehetett. Tőle pedig nem messze két lány állt. Mind kettő jóval idősebb volt viszont ugyan olyan színű volt a hajuk és épp olyan barátságos arcuk mind a fiúnak. Őszintén szólva meglepődtem, hogy olyan kedvesen szólt hozzám mivel eddig itt még senki nem beszélt velem így.

Vissza akartam szólni, hogy mindjárt de a meglepettségtől egy hang sem jött ki a torkomon. Ajkaim szólásra nyitódtak, de nem jött ki rajta semmi- Akár vissza is dobhatod- jött közelebb én pedig csak úgy bámultam rá mint egy nem normálisra. Szerintem gyagyásnak hihetett és nem is tévedett sokat. Csak a labdáját akarja visszakapni én pedig meg sem moccanok. Egyszerűen féltem, hogy Ő is kigúnyol majd ha meghallja a beszédemet.

- Nem tud beszélni?- a két lány jóval távolabb állt tőlem és egymástól kérdezték én mégis tisztán hallottam. Nem is csoda, hisz rajtunk kívül egy lélek sem volt. Csak a fák halk süvítése és a város felől érkező autók zaját lehetett hallani.

Ez a megjegyzés azonban mégis dühvel öntött el. Nem vagyok fogyatékos, akit mindenki sajnál, van nyelvem és szám is csak épp nem vagyok igazi angol.

Összeszűkítettem a szemeimet és keresztbe tettem a kezeimet a mellem alatt majd úgy emeltem fel a fejem.

- De tudok- húztam fel az orrom és akkor találkozott a pillantásunk a fiúéval. Ijedten kaptam a szám elé kezem majd ismét lehajtottam a fejem mikor megláttam ahogy végig mér. Tudhattam volna, hogy ez lesz- Tessék, lehet nevetni ahogy beszélek. Igen svéd vagyok és azért ilyen fura az akcentusom, de nem tehetek róla. Attól mert nem vagyok vérbeli angol nem kell gúnyolni mivel én is csak egy lány vagyok akit mindenki kiközösít- hosszú hajam az arcomba lógott, de nem fésültem ki mivel az idegtől teljesen piros lettem. Már rég kikellett volna fakadnom mivel nagyon jó érzés volt. Felszabadultam és megnyugodva fújtam ki a levegőt.

Meglepetésemre a fiú arrébb bökte a labdát és mellém ült. Abban a pillanatban fésültem ki az arcomból a hajszálakat majd zöld szemeimmel a fiú felé fordultam akinek a szája sarkában megjelent egy apró mosoly.

- Szerintem nem is lehet annyira észrevenni, hogy svéd vagy- szólalt meg halkan és elkezdte zavartan piszkálni a farmerja térdén lévő lyukat. Mosolyra húzódott a szám-e mondat hallatán. Eddig még soha nem örültem így senkinek. Tudtam, hogy igazat mond és azt is, hogy megbízhatok benne. – Amúgy Liam Payne vagyok- nyújtotta felém barátságosan a kezét én pedig eleinte hezitálva majd oda nyújtottam az enyémet és megráztuk.

- Én pedig Beverly Martinez- mondtam mosolyogva Ő pedig csak elismerően bólogatott. Tudom, hogy mit gondolhat magában. Ki ad már ilyen nevet a gyerekének. A szüleim mivel Beverly Hillsben voltak nászúton és ott fogantam meg ezáltal így neveztek el.

- A Beverly túl hosszú- csóválta meg a fejét közben pedig töprengő arcot vágott és az ajkába harapott- Mi lenne ha csak simán Bev-nek szólítanálak?- kérdezte meg félve én pedig csak fülig érő szájjal bólogattam.

Attól a naptól kezdve én és Liam elválaszthatatlanok lettünk. Minden nap együtt voltunk és mindent együtt csináltunk. Szinte már testvérként tekintettünk egymásra.

•••

Szeptember elsején zuhogott az eső mi mégis megkövülten álltunk az Adam’s gimnázium előtt. A középiskola első napja. Új iskola, új tanárok, új diákok. A reggelim a gyomromban forgott miközben egyenruhás diákok haladtak el mellettünk.

Mivel London egyik legmenőbb iskoláihoz tartozott ezért kötelező volt a diákoknak az egyenruha. Fiúknak fekete nadrág, fekete cipő, fehér ing, piros nyakkendő és piros kabát még a lányoknak ugyan ez csak fekete szokny és fekete harisnya.

Viszont ahogy körbenéztem a felsőbb évesek magasról tettek a szabályokra. A lányok a fekete harisnyák helyett már vettek fel más színűt is.

Liammel félve egymásra néztünk. Egy jó dolog volt az egészben- együtt voltunk és nem kell attól félnem, hogy magam maradok.

- Ideje lenne bemenni- szólaltam meg közben pedig a kezemet tördeltem majd elkezdtem a kapu felé lépkedni, de Ő nem jött utánam. A hatalmas iskolát bámulta közben pedig táskája pántját szorongatta. Még hozzá kell szoknom, mivel ilyen ruhában eddig még soha nem láttam. Ahogy elnéztem Mrs.Payne még a kócos haját is kifésülte.

- Ugye semmi nem állhat közénk?- nézett rám, a mogyoróbarna szempár pedig találkozott a zölddel. Hangjában félelmet véltem felfedezni amit megértettem. Egyikünk sem volt túl népszerű a régi iskolában, így csak egymásra számíthattunk.

Vissza sétáltam mellé és megszorítottam a kezét.

- Örökké barátok maradunk- emlékeztettem közben pedig mosolyogtam, majd hatalmasat sóhajtott és egymás mellett léptük át az iskola kapuját…

Folytatódik...

Eddig bírtam írás nélkül. Vagyis nem írás nélkül inkább blog nélkül. Azt terveztem csak holnap teszem fel a bevezetőt de nem bírtam ki :P
Szóval ahogy észrevettétek az oldalt teljesen átalakítottam ami most már tökéletesen megy az új törimhez amihez holnap kerül fel az első rész.
Sajnos mivel nekem is elkezdődik a suli nem fogok tudni naponta felrakni részeket :/ Így gondolkoztam és arra a döntésre jutottam, hogy szombat lesz az a nap mikor friss fog felkerülni. Nem kell megijedni mivel ahogy magamat ismerem szerintem lesz olyan is amikor hétközben lesz friss :D
Remélem mindenkinek megfelel és ilyen lelkesek lesztek mint az előző törimnél ♥
Na de a történet :
Hol is kezdjem ?...Ja elein tisztázzuk nincs sok Liames blog ezért Ő kapja az egyik főszerepet viszont a másikat mindenképp Louis :D bocsi nem tudok dönteni kettőjük között...egyébként én már tudom melyikőjükkel fog végződni xD mert fog végződni valahogy.
A lány főszereplő neve Beverly Martinez akinek a legjobb barátja Liam Payne. Már 10 éves koruk óta jóban vannak. Itt jön az, hogy mindenki azt mondja fiú és lány között nem létezik barátság.
De náluk igen !
Nem akarok sok mindent elárulni mert nem lesz ugyan az :D

Egyébként a történet ihletője ez a videó volt :

Innen jött az iskola, meghogy átlagosak, az egyenruha ...

szóval remélem tetszeni fog :D

§34.-Megfogadtam, hogy örökké szeretni foglak

Ide is elérkeztünk :) A történet utolsó része...jáááj de fura ezt most ide írni mivel ezt a blogot pontosan a szünet elején kezdtem és totál be voltam rezelve, hogy majd mit fog hozzá szólni a nagyközönség. Most meg vége a szünetnek és a törinek is viszont az oldalnak nem...úgy döntöttem, hogy itt folytatom az új törimet is, hogy ne kelljen megint cseréket kérnem meg aztán már elég sokan ismeritek is...szóval ne kérdezzétek az új oldalom címét  ...ezt a törit pedig akár mikor visszaolvashatjátok itt :D remélem az új törim is lefogja nyerni ennyire a tetszéseteket mint ez és már ma felteszem a bevezetőt meg ilyenek...na de itt az uccsó rész xD

Másnap reggel nagyon boldog voltam. Olyan érzés volt mintha újjászülettem volna. Ezt ha tudtam volna, hogy ilyen jó lesz akkor már rég túlestem volna rajta. Oké nem kell félre érzelmezni a dolgokat és nem is kell ribancnak gondolni, csak egyszerűen boldog vagyok.

Nem nagyon akartam kiszállni az ágyból, de muszáj volt mivel apa már így is dühös lehet rám, hogy szó nélkül nem mentem haza. Van egy olyan érzésem, hogy eléggé ki lesz akadva.

Viszont a jó hír az volt, hogy már nem fájt a lábam. Szóval nyugodtan haza mehettem.

Felkeltem majd felvettem a földről a tegnapi ruháimat mikor Liam ébredezni kezdett. Azt hitte, hogy még mindig mellette fekszek mivel ijedten ült fel és nézett körül, hogy hol vagyok.

- Már jó a lábad?- nézett rám miközben én felette álltam és megborzoltam a haját.

- Tökéletes- válaszoltam vigyorogva az Ő arcán pedig csalódottság ült ki- Mi a baj?- ültem mellé.

- Azt hittem még ma is itt maradsz- válaszolta kiskutya szemekkel én pedig boldogan megöleltem. Ezek szerint nem csak én élveztem a tegnap estét.

- Lesz még rá alkalom- kacsintottam Ő pedig nagy nehezen kiszállt az ágyból, hogy tudjon elkészülni aztán pedig vihessen haza.

Miközben leértünk a ház még mindig ugyan úgy ki volt halva mint tegnap esete. Ezek szerint még egyikőjük sem jött haza. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy Lou hova vitte Went. Lehetséges, hogy elvitte bemutatni a szüleinek.

Az út rövid ideig tartott és elég lassan is mivel Liam még eléggé kómás volt. Úgy látszik több időre lett volna szüksége, hogy kipihenhesse a mozgalmas éjszakát. Bezzeg én egy percet sem tudnék aludni mivel állandóan vigyorgok.

Végül aztán haza értünk, apa szokás szerint a konyhában ült és újságot olvasott. Azonban mikor észrevette, hogy nyitódik az ajtó rögtön letette azt és felnézett ránk.

- Szia apa- köszöntem kedvesen és mosolyogtam.

- Hol a fészkes fenében voltatok ti ketten?- emelte fel a hangját és dühös pillantás küldött felém majd Liamra nézett aki csak lehorgasztotta a fejét.

- Tudod tegnap volt egy koncert utána pedig elhívtak egy buliba ami pont a villájukhoz volt közel és elég későn lett vége, szóval nem akartam haza jönni nehogy felébresszelek- hazudtam úgy mintha tényleg a valóság lenne. Még saját magamon is meglepődtem mivel eddig soha nem hazudtam apám szemébe. Ráadásul elég hihető volt a sztori amit persze pont ebben a pillanatban találtam ki.

- Pedig haza jöhettél volna mivel egész éjjel rátok vártam- mondta szemrehányóan én pedig csak elhúztam a számat.

- Bocsi Ric, de én akaratoskodtam, hogy maradjon nálam- szólalt meg Liam is és bocsánatkérően ránézett apámra akinek az arca megenyhült. Tudtam ezzel az egy mondatával mindent elért. Apa rá nem tud haragudni mivel imádja és tudja, hogyha Ő velem van akkor én biztonságban vagyok- Em bele sem akart egyezni- tette még hozzá a hátás kedvéért apa pedig csak felemelte a kezét, hogy maradjon csendben.

- Értem, Te benned bízok és tudom, hogy jobban vigyázol rá mint a saját életedre-  hangja megenyhült és úgy mondta ezeket a szavakat. Rettentő jól esett amit mondott mivel tudtam, hogy komolyan gondolja. Aztán felvette az aktatáskáját és adott egy puszit- Mennem kell az irodába majd jövök- mondta azzal elviharzott így mi megint ketten maradtunk.

A nap hátralévő részében nem nagyon csináltunk semmit. Csak a TV előtt voltunk elterpeszkedve és Liam rávett arra, hogy nézzük meg kedvenc meséjét  a Toy Storyt. Már kezdek hozzá szokni, hogy a barátom meg van veszve a rajzfilmekért. De komolyan, egész nap képes lenne Pokemont bámulni és tisztára bele tud merülni.

- Unatkozok- nyafogtam mikor már a harmadik évad ment. Liam rosszállóan rámnézett. Mindig elfelejtem, hogy előtte ilyet nem szabad mondanom.

- Ha lehozom a szobádból a laptopodot, hagyod hogy végig nézzem szó nélkül?- húzta fel a szemöldökét de persze előtte megállította nehogy valamiről lemaradjon.

- Aha- bólogattam boldogan és megpusziltam mire Ő boldogan elmosolyodott és nagy nehezen felállt mellőlem és elindult fel a szobámba.

Én pedig csak vártam közben pedig popcornot zabáltam mivel elég hosszú ideig volt távolt. Aztán olyan bő tíz perc múlva megjelent a TV előtt, de nem volt a kezében a gépem hanem egy mappa. Az a mappa ami elég ismerős volt és amit én unottan az asztalomra dobtam mivel nem érdekelt.

- Ez mi?- hangja fagyos volt és úgy dugta az orrom alá az ösztöndíjas papírokat. Ezt nem hiszem el megtalálta. De hogy? Hisz már én is elfeledkeztem róla. Várjunk csak a laptopom az asztalomon volt, vagyis ott ahol a jelentkezési papírok is. Liam pedig megtalálta.

- Semmi- nyúltam volna értük, de Ő elkapta és eltartotta előttem. Most már tudom, hogy mit csinált olyan sokat fenn a szobámban.

- Semmi?- kérdezte gúnyosan majd fellapozta- Pedig nem annak tűnik. Itt azt írja, hogy nevezett Emma Sparks  sikeres felvételit nyert a New York-i Művészeti Középiskolába – olvasta fel és mérgesen kifújta a levegőt.

- Add azt ide- emelte fel a hangomat, de Ő még mindig nem adta oda. Ezt nem hiszem el. Nem is akarok oda elmenni, Ő mégis úgy viselkedik mintha elmennék.

- Mikor akartál róla szólni, hogy elmész?- nézett rám megalázóan. Oké ez már nagyon nem tetszik- Vagy csak simán le akartál lépni?- húzta fel a szemöldökét én pedig meghökkentem.

- Mi van? Hogy mondhatsz ilyet?- szörnyülködtem közben pedig megsemmisülten a fejem csóváltam.

- Emma azt ígérted soha többet nem fogsz a szemembe hazudni- nézett rám csalódottan közben pedig hatalmasokat nyelt. Igen megígértem és ezt be is tartom.

- De én nem is hazudtam a szemedbe- ellenkeztem- Meg sem fordult a fejemben, hogy elmenjek.

- Igen? Nekem nem úgy tűnik mivel itt az egekbe dicsérnek- mondta halkan.

- Félreérted. Ezt az egészet akkor csináltam mikor Jayel voltam- kezdtem el magyarázni, de Ő közbe szólt.

- Azt hittem tényleg szeretsz pont úgy ahogy én. Megbíztam benned és elhittem minden szavad- nézett a szemeim közé az én szívem pedig meghasad. Még csak végig sem hallgat. Nem kíváncsi a magyarázatomra. Habár miért is érdekelné, hisz én jelentkeztem és engem vettek fel. Az én álmom, nem az övé. Persze, hogy simán elfogadhatnám ha normálisan gondolkozok- Úgy látszik tévedtem. Te soha nem változol. Akkor is elhallgatattad előlem mikor megtudtad, hogy árva vagyok úgy most is elhallgattad előttem ezt.

- De én tényleg szeretlek. Fogd fel nem akartam elmenni …miattad- tört ki belőlem a sírás és közelebb léptem felé, de Ő elhúzódott tőlem.

- Nem hiszem el- mondta és csak lehajtotta a fejét- Legalább ne játszottál volna az érzéseimmel mert én tényleg komolyan gondoltam amit mondtam- válaszolta majd sarkon fordult,de mielőtt kilépett volna az ajtón kiestek a kezeiből a papírok és úgy ment el.

Zokogva rogytam le a hideg padlóra és csak sírtam és sírtam. Ezt nem hiszem el. Minden olyan tökéletes volt. De én megint elszúrtam. Kisírt szemekkel ránéztem a kezem csillogó fogadom gyűrűre. Megfogadtuk, hogy örökké szeretni fogjuk egymást. Mégsem tartottuk be. Az én hülyeségem miatt. Hogy lehettem akkora ostoba, hogy beadtam a jelentkezésemet? Nekem Liam az életem, ha nem lehet velem akkor én sem létezem…

Nagy nehezen feltápászkodtam a földről és fölmentem a szobámba és sírva beledőltem az ágyba közben pedig magamhoz szorítottam a fényképét ami az éjjeliszekrényemen pihent. Én tényleg tiszta szívemből szeretem, nem is tudnám megbántani. Most mégis azt tettem.

Másnap reggel kisít szemekkel ébredtem. Fogalmam sincs miért, de valahogy gép elé ültem és a Twitteremmel találtam szembe magam és Liam kiírásával. Rögtön láttam, hogy lecserélte a profilképét mivel eddig az egyik közös képünk volt rajta most pedig csak maga volt. De a kiírása ennél sokkal rosszabb és fájdalmasabb volt.

A szerelem szívás. El akarok menni, hogy ki tudjam törölni az emlékeimet amiket ezen a nyáron szereztem…

Vége. Mindennek vége szakított velem és minden vágya az, hogy elfelejtsen.

○○○

- Emma ne tedd ezt. Nem mehetsz csak úgy el- vasárnap délelőtt volt. Lana, Zayn, Lou, Wen, Niall és Harry pedig pont a szobámba voltak és azt nézték ahogy csomagolok.

Igen döntöttem elmegyek New Yorkba mivel mindenkinek az lesz a legjobb. Liam el akar felejteni, és ha itt maradok akkor nem fog tudni. Én pedig belehalok, hogyha láthatom és nem ölelhetem meg. Mind kettőnken így lesz a legjobb. Majd turnéra mennek és keres magának egy olyan lányt aki nem hazudik neki és tökéletes lesz minden szempontból.

- Mégis miért nem?- húztam fel a szemöldököm és csuktam be a ládámat nem sok sikerrel.

- Tudod jól, hogy Liam szeret téged csak a göndör haja miatt nem lát- erősködött Louis a többiek pedig hevesen bólogattak.

- Maga is megbánta amit mondott- tette hozzá Harry is én pedig felhúztam a szemöldököm és úgy néztem rá.

- Igen? Akkor miért Ti jöttetek ide könyörögni és nem Ő- tapintottam a lényegre Ők pedig csak szó nélkül lehajtották a fejüket- Látjátok itt van  a baj.

- De ez így akkor sem jó. Te meg Liam egymásnak letettek teremte. Egyikőtök sem tud a másik nélkül létezni- szólalt meg Wen én pedig csak megforgattam a szemem.

- Úgy mintha az én tükröm elveszne. Egy óráig nem bírnám- magyarázta Zayn, Lana pedig rosszállóan ránézett- Meg persze Lana nélkül sem- tette még hozzá nehogy megbántsa barátnőjét aki erre egy puszit nyomott az arcára.

- Kár a gőzért srácok- vontam meg a vállam egyhangúan- Már döntöttem. Megyek New Yorkba és kész- álltam fel és összecsaptam a kezem.

- És mi lesz velünk?- nézett rám aggódva Niall én pedig elmosolyodtam- Ki fog velem kajálni jönni és ki fog nekem reggelente kakaót csinálni mikor nálad vagyok- sorolta én pedig barátságos megöleltem.

- Szerintem nélkülem is menni fog- válaszoltam majd egyesével elbúcsúztam mindenkitől aztán pedig beszálltam az autóba amivel apa kivitt a repülőtérre.

Az út részében nem beszéltünk semmit mivel megharagudott rám. Nem tudta elfogadni, hogy itthagyom, de legjobban az fájt neki, hogy miattam szakítottunk Liammel.

- Biztosan eldöntötted?- nézett a szemem közé mikor a bőröndjeim a kezemben voltak és már csak a búcsúzkodás volt hátra. Őszintén megmondva magam sem tudom. Itt hagyni Londont és azt a fiút akit a legjobban szeretek. Elég ostoba döntés. De nem hátrálhatok meg.

- Igen- válaszoltam csendesen majd megöleltem.

- Ugye tudod, hogy akár mit csinálsz én mindig szeretlek. Épp olyan esetlen vagy mint anyád volt. Semmi rosszat nem akarsz mégis mindig téged bántanak meg a legjobban- mondta miközben ölelt az én szememből pedig a könnyek csurogtak. Igaz van eddig mindent elszúrtam. Ott volt Jay azt hittem tényleg szeret majd miatta kómába estem, ott volt Liam akinek a világon a legtöbb fájdalmat okoztam és ott volt apa akit mindig cserbenhagytam.

- Szeretlek apa- húzódtam el tőle és kitöröltem a szemből a könnyet majd küldtem felé egy mosolyt és elindultam a várakozó felé.

Úgy látszik az én Londoni életemnek itt van vége úgy ahogy a szerelmi életemnek is. Eddig reménykedtem benne, hogy Liam meggondolja magát és utánam jön, de most hogy itt ülök és arra várok, hogy felszálljak már a remény elszállt…

/LIAM/

Fekszek a szobámban és a plafont bámulom közben pedig minden egyes percben az órát nézem. Tudom, hogy Emma ma megy New Yorkba és többet soha nem láthatom. Szeretem, de össze vagyok zavarodva.

Lehet csak én miattam nem akar elmenni abba az iskolába azt pedig nem engedhetem, hogy miattam adja fel az álmait. Tudom, hogy fontos neki csak én állok az útjába. Azt pedig nem élném túl, hogy aztán megbánja ha itt marad. Nagy lehetőség ez számára amivel élnie kell. Engem pedig valahogy nélkülözni tud hisz gyönyörű lány akár mennyi srác szívesen járna vele még ha az én szívem meg is hasad ha rá gondolok nem csókolhatom meg többet.

Tehetetlenségem lement a konyhába és elkezdtem fel- alá járkálni mikor nyitódott az ajtó és megjelentek a többiek, de mikor megláttak meghökkentek és fagyosan rámnéztek..

- Könyörgöm csak Ti ne csináljátok ezt velem- néztem rájuk könyörgően- Így is szarul vagyok.

- Ha annyi szarul lennél akkor már rég utána mentél volna- sziszegte a fogai közt Harry és összekulcsolt a kezeit.

- Igen és nem itt játszanád az eszed-tette még hozzá Niall is én pedig értetlenül néztem rájuk. Mi a franc ütött beléjük? Eddig még soha nem beszéltek így velem.

- Még, hogy én játszom az eszem?- förmedtem rájuk és a hajamba túrtam- Én csak jót akarok neki, hogy tudja megvalósítani az álmait.

- Emma álma Te vagy- mondta halkan Lana én pedig lassan felé emeltem a fejem. Olyan együtt érzően mondta, hogy teljesen a fülemben maradt. Komolyan gondolta mivel a legjobb barátnőjéről volt szó- Miattad megy el, hogy te boldog lehess- tette még hozzá én pedig csak a fejem csóváltam. Nem hiszem el, én mindig mindent rosszul csinálok. Szeret engem és én is Őt de mégis hagyom elmenni.

- A gép pontba háromkor szál fel- nézett rám mosolyogva Wen én pedig a karórámra pillantottam. Húsz percem maradt, hogy megakadályozzam, azt hogy elmenjen az a lány akit szeretek. Rohantam a cipőmért és kapkodva vettem fel a kabátom majd kerestem a kocsi kulcsom de előtte még vissza fordultam.

- Srácok köszönöm- néztem barátaimra hálásan akik csak azt mondták, hogy mennyek már.

Nem érdekelt, hogy nem hajthatok. Szinte az összes piros lámpán áthajtottam és egyik zebrán sem álltam meg. Szartam a közlekedési szabályokra, de a forgalom így is ellenem volt.

Dugóba kerültem és nem tudtam tovább menni. Idegesen doboltam a kormányon a percek pedig teltek.

Már csak tíz percem maradt hátra és még így is két utca volt háta én pedig tehetetlenül ültem az autóba.

Kész. Kiugrottam az álló autóból és mint az eszeveszett elkezdtem rohanni London egyetlen reptere felé. Dőlt rólam a víz alig kaptam levegőt és szomjas voltam, de nem adtam fel.

Mint a villám úgy rontottam be a csarnokban mikor meghallottam az információ felől érkező hangot.

- New Yorkba tartó gép felszállt- ezt nem hiszem el. Kinéztem a hatalmas ablakon és láttam ahogyan a gép felszáll Emmával együtt én pedig nem tudtam megakadályozni.

Dühösen az üvegablakba kezdtem el ütni a fejem, hogy mekkora egy marha vagyok amikor a hátam mögött halk szipogást véltem felfedezni.

A hang irányába fordulta és akkor megláttam Őt.

Az egyik utazóládáján ült arcát pedig a tenyerébe temette és abba sírta. Hatalmasat dobbant a szívem és felkapta a fejét mikor észrevette, hogy valaki áll felette.

- Liam?- nézett rám csodálkozva közben pedig felpattant és kitörölte a szeméből könnyeit- Mit csinálsz te itt?- kérdezte komoran, de én csak mosolyogtam.

- Utánad jöttem mivel rendbe akarom hozni a dolgokat amiket elcsesztem- mondtam őszintén és meg akartam ölelni, de ő eltolt magától.

- Megint a szemembe akarod mondani, hogy hazudok?- nézett rám én pedig a fejemet csóváltam.

- Azt akarom a szemedbe mondani, hogy egy marha vagyok amiért így bántam veled. Elborult az agyam mert azt hittem itt akarsz hagyni és elveszítelek, de aztán rájöttem, hogy szeretlek és ha muszáj akkor elengedlek- ismertem be csendesen és lehajtottam a fejem. Emma csak szó nélkül nézett. Nem tudom mi lesz most, de én elmondtam amit érzek.

- Komolyan szeretsz?- szólalt meg lágy hangon én pedig rögtön felkaptam a fejem.

- Az életemnél is jobban- válaszoltam mosolyogva Ő pedig közelebb lépett hozzám- Sőt ha nem hiszed el mennyire akkor kérdezd meg mennyit futottam, hogy ide érjek aztán kis híján infarktust kaptam mikor bejelentették, hogy a New York-i gép felszállt- magyaráztam Ő pedig nagy szemekkel nézett- De te itt vagy és nem a gépen. Miért?- ezt muszáj volt megkérdeznem.

- Vártam egy csodára közben pedig reménykedtem, hogy utánam jössz- ismerte be én pedig felkaptam magamhoz szorítottam és megcsókoltam.

- Hisz megfogadtam, hogy örökké szeretni foglak- tettem le néhány perc múlva az Ő arca pedig sugárzott a boldogságtól.

- Örökké együtt maradunk- emelte fel azt a gyűrűt amit tőlem kapott és ismét magához húzott majd megcsókolt.

Hogy együtt maradunk-e? Azt hiszem igen, sőt biztos vagyok benne mivel nekem úgysem tud ellen állni, de az már egy másik történet lesz ami szerintem még egy könyvben is ki fog jönni ha így folytassuk…

§33.-Túlvagyok életem legszebb estéjén

Hello mindenkiii :D tegnapi részhez csak 4 komit kaptam :/ kösziiii nagyon jól esett :S már csak 1 rész van hátra amit a holnapi nap folyamán fel is teszek és aztán az egész oldalt átalakítom és szombaton már fel is kerül a vadonatúj törim első része xD

El sem hiszem, hogy már csak egy hét van hátra a szünetből és megint suli. Annyira megszoktam már, hogy minden percben Liammel vagy sőt még a koncertekre is elkísérhettem. Ha elkezdődik a suli szinte csak hétvégén fogom látni. Hisz én délutánig ott vagyok Ő meg akkor megy koncertekre.

Szemétség. Apa simán el tudná intézni, hogy magántanuló legyek. Apropó iskola. Senkinek nem beszéltem arról, hogy megnyertem azt a bizonyos ösztöndíjat. Ugyan úgy otthagytam az asztalom és még csak rá sem bírok nézni. Örülnöm kéne neki, hogy megnyertem, de nem megy. Olyan nehezen szereztem meg Liamet  most meg képes lennék itt hagyni egy iskola miatt. Az nem én vagyok. Nekem Londonban van az életem.

Egy hét ami azt jelenti ki kell használnom ezt a maradék időt. És én azt is teszem. Minden egyes pillanatban vele vagyok. Mindegy, hogy mit csinálunk csak együtt legyünk.

Szeptembertől annyi minden fog változni. Világkörüli turnéra mennek én pedig nem mehet velük. El sem tudom képzelni mi lesz velem nélküle.

Bezzeg Wen Louisal mehet mivel neki már nem kell suliba járnia. Csak én és Lana maradunk itthon. Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni három hónapot Liam nélkül. Maga lesz a pokol arra gondolni, hogy nap mint nap több ezer sikítozó lány veszi körül én pedig nem leszek ott mellette, hogy megvédjem. Mi van akkor ha valamelyik elcsavarja a fejét? Oké tudom ilyenre még csak rá gondolnom se szabadna, de akkor is. Hisz ki ne akarna járni a szívdöglesztő Liam Paynel járni? Nincs olyan hülye a világon. Sőt az csak ront a helyzeten, hogy tudják barátnője van. Elég sok beszólást kaptam már és sokan még a világból is képesek lennének kiátkozni csak azért mert elvettem tőlük kedvenceiket.

○○○

Pénteken este úgy döntöttünk, hogy elmegyünk sétálni a városba. Mind ketten szerettük ezt csinálni pedig szinte minden egyes utcában valaki megállított és fényképezkedni akart. Néha az agyamra ment, de amúgy elég jól viseltem. Liammel való járás ezzel jár, sajnos. Mondjuk azokat a csajokat utálom a legjobban akik a szeme előtt vallanak neki szerelmet pedig én ott állok mellette és azt is tudják ki vagyok. Attól pedig a falra mászok mikor azt mondják, hogy ők lesznek a jövőbeli Mrs.Paynek . Na perszeee, csak szeretnék.

Most is ugyan így volt. Már vagy tíz aláírást osztott mikor befordultunk egy ismerős utcába. Pontosabban oda ahol a deszka pálya volt. Valamiért késztetést éreztem arra, hogy bemenjek és mennyek néhány kört. Pedig az emlékek még mindig a fejemben voltak. De kit érdekel? Hisz nem Jay miatt jöttem ide sőt véletlenül vagyunk itt. Amúgy sem láttam már azóta. Lehet visszament Spanyolországba a szünetre. Vagyis remélem. Lilyt sem láttam azóta, de jobb is mert Őt komolyan képes lennék megtépni.

- Szeretsz deszkázni?- fordultam Liam felé és kérdően ránéztem majd megálltunk a kapu előtt ahol hangok szűrődtek ki. 

- Hm tudni tudok, szóval ha akarsz bemehetünk- válaszolta egyhangúan én pedig karon ragadtam és behúztam. Jó érzés volt miközben láttam, hogy mások épp ugratnak vagy csak simán gurulnak.

Kölcsönöztünk két deszkát majd indultunk a pályára. Liammel sokkal jobban élveztem mint annak idején Jayel. Egyikünk sem volt profi szóval mikor elestünk kinevettük egymást. Soha nem mondta a szemembe, hogy béna vagyok pedig Ő sokkal jobb volt mint én. Meglepetésemre még a lépcsőn is tudott ugratni.

- Honnan tudsz így deszkázni?- néztem rá csodálkozva mikor leültünk a betonra, hogy kipihenjük magunkat.

- Tudod fél évet Brooklynaban éltem Mayával- világosított fel én pedig csak bólogattam- Az ottani gyerekeknek pedig a deszkázás olyan fontos mint az élet. Ha be akartam illeszkedni meg kellett tanulnom- fejezte be én pedig már mindent értettem. Amerikában menő sport volt, de Liamból akkor sem néztem volna ki. Azt hittem gyűlöl mindenfajta sportot és csak edzőterembe is azért jár mert muszáj a koncertek miatt, hogy egészséges maradjon.

Épp felálltunk, hogy tovább folytassuk mikor valakinek véletlenül neki mentem és ha Liam nem kap el a földön végeztem volna.

- Uh sajnálom- mikor visszanyertem az egyensúlyom bocsánatkérően fordultam felé, de akkor pillantottam meg vörös haját- Lily?

- Emma?- Lily kis híján újra elesett mikor a szemembe nézett. Nagy szemeket meresztett rám szemei pedig megakadtak azon, hogy Liam a kezemet fogja. Nem számítottam rá, hogy találkozni fogok vele azok után. De most is épp olyan utálatos képe volt mint akkor este. Még mindig nem bánta meg, hogy a szemembe hazudott. Őszintén szólva amúgy már nem érdekel. Ilyen barátnőre nekem nincs szükségem- Látom minden rendben- törte meg a csendet.

- Igen minden rendben- válaszoltam fagyosan- És mond csak, hogy vagytok Jayel? Remélem jó volt rajtam nevetni- akaratom ellenére is dühös lettem és ezt Liam is észrevette mivel erősebben szorította a kezem.

- Jaj Emma te is tudod jól, hogy nem szeretted- szólt közbe nyugodtan – Meg amúgy is, nézd meg milyen boldog vagy Liammel- tette még hozzá az én szemei pedig összeszűkültek.

- Hülyének néztetek. A szemembe hazudtál pedig a barátnőmként tekintettem rád- sziszegtem a fogaim között és minden erőmre szükségem volt, hogy ne ugorjak neki.

- Nem tehetek róla, hogy belé szerettem- tárta szét a kezét- Meg amúgy Ő sem ellenkezett- vont vállat én pedig csak kifújtam a levegőt.

- Perszeee- nevettem fel gúnyosan- Ki tudja mit csináltál csak, hogy vehesd el tőlem.

- Úgy látom veled nem lehet beszélni- kész itt volt végem. Kirántottam a kezem Liaméból és ráugrottam, de Ő gyorsabb volt nálam és elugrott előttem- Tudod mit ? Ha ennyire nagy szád van akkor versenyezzünk- mondta én pedig meghökkentem. Simán porig alázom azt a vörös haját.

- Oké- egyeztem bele és már meg is fogtam a deszkám, de Liam elém állt.

- Figyel szerintem ez nem jó ötlet- csóválta meg a fejét aggódóan- Nézz csak rá milyen elvetemült képe van- bökött Lily felé aki már fel volt készülve és küldött felém egy gonosz mosolyt.

- Tudod, hogy szeretlek de ezt most akkor sem tudom annyiban hagyni- néztem rá megnyugtatóan majd egy puszit leheltem az ajkára és már mentem is Lily felé.

- Csak nem szerencse puszit kaptál?- nézett rám olyan nyálas hangnemben amitől engem még a hideg is kirázott.

Igazat megvallva nem sokat versenyeztem még. Szóval nem is vártam magamtól sokat. Lily sokkal jobb volt nálam.

Csak azt reméltem, hogy nem fogok seggest dobni. Pedig a végén mekkorát taknyoltam. Elég ciki lehetett mivel még a cipőm is leröpült Lily pedig diadalittasan ment a haverjaival el. Megint kellett hallanom azt a hülye nevetését.

- Akarod, hogy őszinte legyek?- hozta vissza Liam a cipőm és leguggolt mellém. Remek még az Ő kioktatását is végig hallgathatom.

- Tessék mond csak ki, hogy te megmondtad- forgattam meg a szemem és fel akartam állni mikor rájöttem arra, hogy kibicsaklott a bokám így megint a földön kötöttem ki- Ajajj- néztem rá félve Liamra aki elfehéredett.

- Mond, hogy nem tört el a bokád- nézett rám könyörgően én pedig bájosan rámosolyogtam.

- Nem hiszem. Szerintem csak kificamodott- mondtam aranyosan Ő pedig csak a hajába túrt. Szegény én miattam már egyszer kifut a világból. De nem tehet róla, hogy a baj mindig engem talál meg.

Halványan rámosolygott majd a karjaiba vett és egyenesen elgyalogolt velem az autójáig majd mikor mind ketten beültünk elhúzta elindította a motort, de nem haza mentünk hanem az Ő villájukba.

- Miért hoztál ide?- néztem rá kérdően mikor megálltunk.

- Ric szó szerint levenné a fejem amiért megint történt veled valami- magyarázta amiben sajnos igaza volt. Apa miattam fog megőrülni amit nem akarok- Szóval úgy döntöttem az éjjel nálam maradsz és ha minden jó a lábadnak reggelre jónak kell lennie- válaszolta majd kiszállt az autóból és elindult felém.

- De mi van a srácokkal?- néztem rá miközben Ő újra az ölébe vett. Eddig még egyszer sem aludtam a villájukba. Szóval elég fura volt a helyzet- Úgy értem nem fogja Őket zavarni, hogy itt vagyok ?

- Semmi közük nincs hozzá- válaszolta majd kinyitotta a szobája ajtaját- Meg amúgy sincs otthona ma egyikőjük sem- tette még hozzá majd lefektette az ágyára. Őszintén megmondva elég fura helyzet volt.

Ahogy az ágyra fektetett le akart rólam mászni, de én nem engedtem. Olyan fura érzés fogott el. Nem volt más vágyam csak az, hogy minél közelebb tudjam magamhoz. Vágytam rá, de úgy ahogy eddig még senkire. Arca már tiszta közel volt hozzám én pedig szenvedélyesen megcsókoltam majd a nyakát kezdtem el Ő pedig hangosan sóhajtott végül pedig újra felemelte a fejét és mosolyogva rám nézett. Szólásra nyitotta a száját, de én újból magamhoz húztam és újra megcsókoltam.

Több sem kellett neki egyik kezével a combomat simogatta másikkal pedig a hasamat majd levándorolt a nyakamra és beléharapott amitől én felszisszentem. Magam se tudom, hogy volt rá bátorságom de levetettem a pólóját majd Ő is az enyémet közben pedig csókolóztunk, de ez most sokkal szenvedélyesebb volt talán ezért is mélyesztettem bele körmeit a hátába.

- Biztos vagy benne?- húzódott el tőlem és csillogó tekintettem rám nézett én pedig csak mosolyogtam.

- Soha semmiben nem voltam ennyire biztos- válaszoltam Ő pedig csak mosolyogott. Igen helyes amit mondtam. Liamot szeretem és mindig is így akartam ezt az egészet. Tökéletes volt minden. Szerettem őt tiszta szívemből tudom, hogy soha nem fogom megbánni. Egyszer úgyis el kellett jönnie ennek a pillanatnak. Előtte még csak szégyellenem sem kellett magam. Minden úgy csinált, hogy ne fájjon annyira de élvezetes volt.

Azt hiszem túlvagyok életem legszebb estéjén…