§34.-Megfogadtam, hogy örökké szeretni foglak

Ide is elérkeztünk :) A történet utolsó része...jáááj de fura ezt most ide írni mivel ezt a blogot pontosan a szünet elején kezdtem és totál be voltam rezelve, hogy majd mit fog hozzá szólni a nagyközönség. Most meg vége a szünetnek és a törinek is viszont az oldalnak nem...úgy döntöttem, hogy itt folytatom az új törimet is, hogy ne kelljen megint cseréket kérnem meg aztán már elég sokan ismeritek is...szóval ne kérdezzétek az új oldalom címét  ...ezt a törit pedig akár mikor visszaolvashatjátok itt :D remélem az új törim is lefogja nyerni ennyire a tetszéseteket mint ez és már ma felteszem a bevezetőt meg ilyenek...na de itt az uccsó rész xD

Másnap reggel nagyon boldog voltam. Olyan érzés volt mintha újjászülettem volna. Ezt ha tudtam volna, hogy ilyen jó lesz akkor már rég túlestem volna rajta. Oké nem kell félre érzelmezni a dolgokat és nem is kell ribancnak gondolni, csak egyszerűen boldog vagyok.

Nem nagyon akartam kiszállni az ágyból, de muszáj volt mivel apa már így is dühös lehet rám, hogy szó nélkül nem mentem haza. Van egy olyan érzésem, hogy eléggé ki lesz akadva.

Viszont a jó hír az volt, hogy már nem fájt a lábam. Szóval nyugodtan haza mehettem.

Felkeltem majd felvettem a földről a tegnapi ruháimat mikor Liam ébredezni kezdett. Azt hitte, hogy még mindig mellette fekszek mivel ijedten ült fel és nézett körül, hogy hol vagyok.

- Már jó a lábad?- nézett rám miközben én felette álltam és megborzoltam a haját.

- Tökéletes- válaszoltam vigyorogva az Ő arcán pedig csalódottság ült ki- Mi a baj?- ültem mellé.

- Azt hittem még ma is itt maradsz- válaszolta kiskutya szemekkel én pedig boldogan megöleltem. Ezek szerint nem csak én élveztem a tegnap estét.

- Lesz még rá alkalom- kacsintottam Ő pedig nagy nehezen kiszállt az ágyból, hogy tudjon elkészülni aztán pedig vihessen haza.

Miközben leértünk a ház még mindig ugyan úgy ki volt halva mint tegnap esete. Ezek szerint még egyikőjük sem jött haza. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy Lou hova vitte Went. Lehetséges, hogy elvitte bemutatni a szüleinek.

Az út rövid ideig tartott és elég lassan is mivel Liam még eléggé kómás volt. Úgy látszik több időre lett volna szüksége, hogy kipihenhesse a mozgalmas éjszakát. Bezzeg én egy percet sem tudnék aludni mivel állandóan vigyorgok.

Végül aztán haza értünk, apa szokás szerint a konyhában ült és újságot olvasott. Azonban mikor észrevette, hogy nyitódik az ajtó rögtön letette azt és felnézett ránk.

- Szia apa- köszöntem kedvesen és mosolyogtam.

- Hol a fészkes fenében voltatok ti ketten?- emelte fel a hangját és dühös pillantás küldött felém majd Liamra nézett aki csak lehorgasztotta a fejét.

- Tudod tegnap volt egy koncert utána pedig elhívtak egy buliba ami pont a villájukhoz volt közel és elég későn lett vége, szóval nem akartam haza jönni nehogy felébresszelek- hazudtam úgy mintha tényleg a valóság lenne. Még saját magamon is meglepődtem mivel eddig soha nem hazudtam apám szemébe. Ráadásul elég hihető volt a sztori amit persze pont ebben a pillanatban találtam ki.

- Pedig haza jöhettél volna mivel egész éjjel rátok vártam- mondta szemrehányóan én pedig csak elhúztam a számat.

- Bocsi Ric, de én akaratoskodtam, hogy maradjon nálam- szólalt meg Liam is és bocsánatkérően ránézett apámra akinek az arca megenyhült. Tudtam ezzel az egy mondatával mindent elért. Apa rá nem tud haragudni mivel imádja és tudja, hogyha Ő velem van akkor én biztonságban vagyok- Em bele sem akart egyezni- tette még hozzá a hátás kedvéért apa pedig csak felemelte a kezét, hogy maradjon csendben.

- Értem, Te benned bízok és tudom, hogy jobban vigyázol rá mint a saját életedre-  hangja megenyhült és úgy mondta ezeket a szavakat. Rettentő jól esett amit mondott mivel tudtam, hogy komolyan gondolja. Aztán felvette az aktatáskáját és adott egy puszit- Mennem kell az irodába majd jövök- mondta azzal elviharzott így mi megint ketten maradtunk.

A nap hátralévő részében nem nagyon csináltunk semmit. Csak a TV előtt voltunk elterpeszkedve és Liam rávett arra, hogy nézzük meg kedvenc meséjét  a Toy Storyt. Már kezdek hozzá szokni, hogy a barátom meg van veszve a rajzfilmekért. De komolyan, egész nap képes lenne Pokemont bámulni és tisztára bele tud merülni.

- Unatkozok- nyafogtam mikor már a harmadik évad ment. Liam rosszállóan rámnézett. Mindig elfelejtem, hogy előtte ilyet nem szabad mondanom.

- Ha lehozom a szobádból a laptopodot, hagyod hogy végig nézzem szó nélkül?- húzta fel a szemöldökét de persze előtte megállította nehogy valamiről lemaradjon.

- Aha- bólogattam boldogan és megpusziltam mire Ő boldogan elmosolyodott és nagy nehezen felállt mellőlem és elindult fel a szobámba.

Én pedig csak vártam közben pedig popcornot zabáltam mivel elég hosszú ideig volt távolt. Aztán olyan bő tíz perc múlva megjelent a TV előtt, de nem volt a kezében a gépem hanem egy mappa. Az a mappa ami elég ismerős volt és amit én unottan az asztalomra dobtam mivel nem érdekelt.

- Ez mi?- hangja fagyos volt és úgy dugta az orrom alá az ösztöndíjas papírokat. Ezt nem hiszem el megtalálta. De hogy? Hisz már én is elfeledkeztem róla. Várjunk csak a laptopom az asztalomon volt, vagyis ott ahol a jelentkezési papírok is. Liam pedig megtalálta.

- Semmi- nyúltam volna értük, de Ő elkapta és eltartotta előttem. Most már tudom, hogy mit csinált olyan sokat fenn a szobámban.

- Semmi?- kérdezte gúnyosan majd fellapozta- Pedig nem annak tűnik. Itt azt írja, hogy nevezett Emma Sparks  sikeres felvételit nyert a New York-i Művészeti Középiskolába – olvasta fel és mérgesen kifújta a levegőt.

- Add azt ide- emelte fel a hangomat, de Ő még mindig nem adta oda. Ezt nem hiszem el. Nem is akarok oda elmenni, Ő mégis úgy viselkedik mintha elmennék.

- Mikor akartál róla szólni, hogy elmész?- nézett rám megalázóan. Oké ez már nagyon nem tetszik- Vagy csak simán le akartál lépni?- húzta fel a szemöldökét én pedig meghökkentem.

- Mi van? Hogy mondhatsz ilyet?- szörnyülködtem közben pedig megsemmisülten a fejem csóváltam.

- Emma azt ígérted soha többet nem fogsz a szemembe hazudni- nézett rám csalódottan közben pedig hatalmasokat nyelt. Igen megígértem és ezt be is tartom.

- De én nem is hazudtam a szemedbe- ellenkeztem- Meg sem fordult a fejemben, hogy elmenjek.

- Igen? Nekem nem úgy tűnik mivel itt az egekbe dicsérnek- mondta halkan.

- Félreérted. Ezt az egészet akkor csináltam mikor Jayel voltam- kezdtem el magyarázni, de Ő közbe szólt.

- Azt hittem tényleg szeretsz pont úgy ahogy én. Megbíztam benned és elhittem minden szavad- nézett a szemeim közé az én szívem pedig meghasad. Még csak végig sem hallgat. Nem kíváncsi a magyarázatomra. Habár miért is érdekelné, hisz én jelentkeztem és engem vettek fel. Az én álmom, nem az övé. Persze, hogy simán elfogadhatnám ha normálisan gondolkozok- Úgy látszik tévedtem. Te soha nem változol. Akkor is elhallgatattad előlem mikor megtudtad, hogy árva vagyok úgy most is elhallgattad előttem ezt.

- De én tényleg szeretlek. Fogd fel nem akartam elmenni …miattad- tört ki belőlem a sírás és közelebb léptem felé, de Ő elhúzódott tőlem.

- Nem hiszem el- mondta és csak lehajtotta a fejét- Legalább ne játszottál volna az érzéseimmel mert én tényleg komolyan gondoltam amit mondtam- válaszolta majd sarkon fordult,de mielőtt kilépett volna az ajtón kiestek a kezeiből a papírok és úgy ment el.

Zokogva rogytam le a hideg padlóra és csak sírtam és sírtam. Ezt nem hiszem el. Minden olyan tökéletes volt. De én megint elszúrtam. Kisírt szemekkel ránéztem a kezem csillogó fogadom gyűrűre. Megfogadtuk, hogy örökké szeretni fogjuk egymást. Mégsem tartottuk be. Az én hülyeségem miatt. Hogy lehettem akkora ostoba, hogy beadtam a jelentkezésemet? Nekem Liam az életem, ha nem lehet velem akkor én sem létezem…

Nagy nehezen feltápászkodtam a földről és fölmentem a szobámba és sírva beledőltem az ágyba közben pedig magamhoz szorítottam a fényképét ami az éjjeliszekrényemen pihent. Én tényleg tiszta szívemből szeretem, nem is tudnám megbántani. Most mégis azt tettem.

Másnap reggel kisít szemekkel ébredtem. Fogalmam sincs miért, de valahogy gép elé ültem és a Twitteremmel találtam szembe magam és Liam kiírásával. Rögtön láttam, hogy lecserélte a profilképét mivel eddig az egyik közös képünk volt rajta most pedig csak maga volt. De a kiírása ennél sokkal rosszabb és fájdalmasabb volt.

A szerelem szívás. El akarok menni, hogy ki tudjam törölni az emlékeimet amiket ezen a nyáron szereztem…

Vége. Mindennek vége szakított velem és minden vágya az, hogy elfelejtsen.

○○○

- Emma ne tedd ezt. Nem mehetsz csak úgy el- vasárnap délelőtt volt. Lana, Zayn, Lou, Wen, Niall és Harry pedig pont a szobámba voltak és azt nézték ahogy csomagolok.

Igen döntöttem elmegyek New Yorkba mivel mindenkinek az lesz a legjobb. Liam el akar felejteni, és ha itt maradok akkor nem fog tudni. Én pedig belehalok, hogyha láthatom és nem ölelhetem meg. Mind kettőnken így lesz a legjobb. Majd turnéra mennek és keres magának egy olyan lányt aki nem hazudik neki és tökéletes lesz minden szempontból.

- Mégis miért nem?- húztam fel a szemöldököm és csuktam be a ládámat nem sok sikerrel.

- Tudod jól, hogy Liam szeret téged csak a göndör haja miatt nem lát- erősködött Louis a többiek pedig hevesen bólogattak.

- Maga is megbánta amit mondott- tette hozzá Harry is én pedig felhúztam a szemöldököm és úgy néztem rá.

- Igen? Akkor miért Ti jöttetek ide könyörögni és nem Ő- tapintottam a lényegre Ők pedig csak szó nélkül lehajtották a fejüket- Látjátok itt van  a baj.

- De ez így akkor sem jó. Te meg Liam egymásnak letettek teremte. Egyikőtök sem tud a másik nélkül létezni- szólalt meg Wen én pedig csak megforgattam a szemem.

- Úgy mintha az én tükröm elveszne. Egy óráig nem bírnám- magyarázta Zayn, Lana pedig rosszállóan ránézett- Meg persze Lana nélkül sem- tette még hozzá nehogy megbántsa barátnőjét aki erre egy puszit nyomott az arcára.

- Kár a gőzért srácok- vontam meg a vállam egyhangúan- Már döntöttem. Megyek New Yorkba és kész- álltam fel és összecsaptam a kezem.

- És mi lesz velünk?- nézett rám aggódva Niall én pedig elmosolyodtam- Ki fog velem kajálni jönni és ki fog nekem reggelente kakaót csinálni mikor nálad vagyok- sorolta én pedig barátságos megöleltem.

- Szerintem nélkülem is menni fog- válaszoltam majd egyesével elbúcsúztam mindenkitől aztán pedig beszálltam az autóba amivel apa kivitt a repülőtérre.

Az út részében nem beszéltünk semmit mivel megharagudott rám. Nem tudta elfogadni, hogy itthagyom, de legjobban az fájt neki, hogy miattam szakítottunk Liammel.

- Biztosan eldöntötted?- nézett a szemem közé mikor a bőröndjeim a kezemben voltak és már csak a búcsúzkodás volt hátra. Őszintén megmondva magam sem tudom. Itt hagyni Londont és azt a fiút akit a legjobban szeretek. Elég ostoba döntés. De nem hátrálhatok meg.

- Igen- válaszoltam csendesen majd megöleltem.

- Ugye tudod, hogy akár mit csinálsz én mindig szeretlek. Épp olyan esetlen vagy mint anyád volt. Semmi rosszat nem akarsz mégis mindig téged bántanak meg a legjobban- mondta miközben ölelt az én szememből pedig a könnyek csurogtak. Igaz van eddig mindent elszúrtam. Ott volt Jay azt hittem tényleg szeret majd miatta kómába estem, ott volt Liam akinek a világon a legtöbb fájdalmat okoztam és ott volt apa akit mindig cserbenhagytam.

- Szeretlek apa- húzódtam el tőle és kitöröltem a szemből a könnyet majd küldtem felé egy mosolyt és elindultam a várakozó felé.

Úgy látszik az én Londoni életemnek itt van vége úgy ahogy a szerelmi életemnek is. Eddig reménykedtem benne, hogy Liam meggondolja magát és utánam jön, de most hogy itt ülök és arra várok, hogy felszálljak már a remény elszállt…

/LIAM/

Fekszek a szobámban és a plafont bámulom közben pedig minden egyes percben az órát nézem. Tudom, hogy Emma ma megy New Yorkba és többet soha nem láthatom. Szeretem, de össze vagyok zavarodva.

Lehet csak én miattam nem akar elmenni abba az iskolába azt pedig nem engedhetem, hogy miattam adja fel az álmait. Tudom, hogy fontos neki csak én állok az útjába. Azt pedig nem élném túl, hogy aztán megbánja ha itt marad. Nagy lehetőség ez számára amivel élnie kell. Engem pedig valahogy nélkülözni tud hisz gyönyörű lány akár mennyi srác szívesen járna vele még ha az én szívem meg is hasad ha rá gondolok nem csókolhatom meg többet.

Tehetetlenségem lement a konyhába és elkezdtem fel- alá járkálni mikor nyitódott az ajtó és megjelentek a többiek, de mikor megláttak meghökkentek és fagyosan rámnéztek..

- Könyörgöm csak Ti ne csináljátok ezt velem- néztem rájuk könyörgően- Így is szarul vagyok.

- Ha annyi szarul lennél akkor már rég utána mentél volna- sziszegte a fogai közt Harry és összekulcsolt a kezeit.

- Igen és nem itt játszanád az eszed-tette még hozzá Niall is én pedig értetlenül néztem rájuk. Mi a franc ütött beléjük? Eddig még soha nem beszéltek így velem.

- Még, hogy én játszom az eszem?- förmedtem rájuk és a hajamba túrtam- Én csak jót akarok neki, hogy tudja megvalósítani az álmait.

- Emma álma Te vagy- mondta halkan Lana én pedig lassan felé emeltem a fejem. Olyan együtt érzően mondta, hogy teljesen a fülemben maradt. Komolyan gondolta mivel a legjobb barátnőjéről volt szó- Miattad megy el, hogy te boldog lehess- tette még hozzá én pedig csak a fejem csóváltam. Nem hiszem el, én mindig mindent rosszul csinálok. Szeret engem és én is Őt de mégis hagyom elmenni.

- A gép pontba háromkor szál fel- nézett rám mosolyogva Wen én pedig a karórámra pillantottam. Húsz percem maradt, hogy megakadályozzam, azt hogy elmenjen az a lány akit szeretek. Rohantam a cipőmért és kapkodva vettem fel a kabátom majd kerestem a kocsi kulcsom de előtte még vissza fordultam.

- Srácok köszönöm- néztem barátaimra hálásan akik csak azt mondták, hogy mennyek már.

Nem érdekelt, hogy nem hajthatok. Szinte az összes piros lámpán áthajtottam és egyik zebrán sem álltam meg. Szartam a közlekedési szabályokra, de a forgalom így is ellenem volt.

Dugóba kerültem és nem tudtam tovább menni. Idegesen doboltam a kormányon a percek pedig teltek.

Már csak tíz percem maradt hátra és még így is két utca volt háta én pedig tehetetlenül ültem az autóba.

Kész. Kiugrottam az álló autóból és mint az eszeveszett elkezdtem rohanni London egyetlen reptere felé. Dőlt rólam a víz alig kaptam levegőt és szomjas voltam, de nem adtam fel.

Mint a villám úgy rontottam be a csarnokban mikor meghallottam az információ felől érkező hangot.

- New Yorkba tartó gép felszállt- ezt nem hiszem el. Kinéztem a hatalmas ablakon és láttam ahogyan a gép felszáll Emmával együtt én pedig nem tudtam megakadályozni.

Dühösen az üvegablakba kezdtem el ütni a fejem, hogy mekkora egy marha vagyok amikor a hátam mögött halk szipogást véltem felfedezni.

A hang irányába fordulta és akkor megláttam Őt.

Az egyik utazóládáján ült arcát pedig a tenyerébe temette és abba sírta. Hatalmasat dobbant a szívem és felkapta a fejét mikor észrevette, hogy valaki áll felette.

- Liam?- nézett rám csodálkozva közben pedig felpattant és kitörölte a szeméből könnyeit- Mit csinálsz te itt?- kérdezte komoran, de én csak mosolyogtam.

- Utánad jöttem mivel rendbe akarom hozni a dolgokat amiket elcsesztem- mondtam őszintén és meg akartam ölelni, de ő eltolt magától.

- Megint a szemembe akarod mondani, hogy hazudok?- nézett rám én pedig a fejemet csóváltam.

- Azt akarom a szemedbe mondani, hogy egy marha vagyok amiért így bántam veled. Elborult az agyam mert azt hittem itt akarsz hagyni és elveszítelek, de aztán rájöttem, hogy szeretlek és ha muszáj akkor elengedlek- ismertem be csendesen és lehajtottam a fejem. Emma csak szó nélkül nézett. Nem tudom mi lesz most, de én elmondtam amit érzek.

- Komolyan szeretsz?- szólalt meg lágy hangon én pedig rögtön felkaptam a fejem.

- Az életemnél is jobban- válaszoltam mosolyogva Ő pedig közelebb lépett hozzám- Sőt ha nem hiszed el mennyire akkor kérdezd meg mennyit futottam, hogy ide érjek aztán kis híján infarktust kaptam mikor bejelentették, hogy a New York-i gép felszállt- magyaráztam Ő pedig nagy szemekkel nézett- De te itt vagy és nem a gépen. Miért?- ezt muszáj volt megkérdeznem.

- Vártam egy csodára közben pedig reménykedtem, hogy utánam jössz- ismerte be én pedig felkaptam magamhoz szorítottam és megcsókoltam.

- Hisz megfogadtam, hogy örökké szeretni foglak- tettem le néhány perc múlva az Ő arca pedig sugárzott a boldogságtól.

- Örökké együtt maradunk- emelte fel azt a gyűrűt amit tőlem kapott és ismét magához húzott majd megcsókolt.

Hogy együtt maradunk-e? Azt hiszem igen, sőt biztos vagyok benne mivel nekem úgysem tud ellen állni, de az már egy másik történet lesz ami szerintem még egy könyvben is ki fog jönni ha így folytassuk…