#6.-Én szívesen korrepetállak németből#

Remélem örültök mivel ma is raktam fel friss részt :D igazából csak azért mert egész nap otthon fekszek mivel beteg vagyok :/ szóval jól el vagyok magamnak :P komiiiikat

A németóra számomra mindig felért egy kínzással, ráadásul az csak még rosszabb volt ha az utolsó óra. Délután kinek van már ereje oda figyelni a múlt időre. Esküszöm ilyenkor még azt is élvezetesebb nézni ahogy Frau Wolf köpköd. Pedig már megfogadtam, hogy nem fogom kinevetni. De egyszerűen lehetetlen kibírni nevetés nélkül. Olyan orra van mint egy kampó, szemei pedig hasonlítanak egy sashoz, ráadásul még olyan érdekesen is beszél mivel Németországban élt.

Mindezek mellett mégsem volt annyira vicces mivel szívből utált engem, pont úgy ahogyan én Őt. Kölcsönös volt a helyzet és még ki is mutatta. Sőt élvezettel alázott meg az egész osztály előtt. Ha tehette volna már rég megbuktatott volna, csak én azt az örömöt soha nem adtam meg neki és nem is fogom.

Azonban ebben az évben nagyon bekeményített.

- Ez az utolsó előtti évetek- járkált a padok között és úgy mondta a magáét. Mint mindig most is mindenki szótlanul ült és még meg nyikkanni sem mertünk. Csak feszült figyelemmel hallgattuk a szent beszédét. Csoda, hogy még nem németül beszélt mivel nála kötelező volt mindig úgy beszélni. Sőt ha nem úgy beszéltünk simán beírt egy egyest vagy legjobb esetben kiküldött az óráról. – Jövőre érettségiztek és valljuk be őszintén a nyelvtudásotok még nem a legjobb. – meg sem lepődtem azon, hogy az utolsó mondatot nekem szegezte. Álltam a nézését és pár másodpercig farkasszemet néztünk majd vissza indult az aszta felé és felvett róla egy csomó papírt majd megkérte Tiffanyt ( aki a kedvence volt mivel Ő is Berlinből költözött ide, és perfekt beszélt németül, sőt még be is nyalta magát nála ), hogy ossza szét.

- Tanárnő ugye nem akar megíratni?- szólalt fel Kevin aki az osztály strébere volt. Szemüveget viselt és mindig sokkot kapott ha valamelyik tanár úgy íratott meg, hogy előtte nem szólt. Most is elkezdte a kezét tördelni és messziről látszott, hogy izzad.

- Ha szóhoz engednél jutni Perry akkor megtudnád. – mondta fagyosan Wolf, Kevin pedig szégyenlősen lecsúszott a székén és teljesen elpirult. Nem nagyon van hozzászokva, hogy valamelyik tanár nyersen szól rá.

Tiffany ebben a pillanatban ült vissza a helyére és mindenki a saját papírjára szegezte a szemét. Én kis híján felsikoltottam miközben a kérdéseket olvastam.

Első kérdés : Írj egy oldalas fogalmazást az Adam’s Gimnáziumról.

Második kérdés : Ragozd el a következő igéket jelen és múlt időben is.

Harmadik kérdés : Helyettesítsd be a szavakat.

Negyedik kérdés : Fordítsd le a következő mondatokat.

És így ment egészen tíz kérdésig. Mi a francot fogok én most csinálni? Én németül írjak fogalmazást? Ráadásul egy egész oldalt az iskoláról, hisz annyi mindent nem lehet írni. 

Felnéztem a papíromból és körbenéztem az osztályon. A mellettem ülő Olivia épp a könyvét lapozgatta idegesen, Tiffany vigyorgott mintha olyan jó dolog történt volna, az előttem ülő Liam- Harry páros pedig valamit sutyorogtak. Jellemző, Liam zseni németből akár milyen feladatot meg tud csinálni hibátlanul. Harry pedig magasról tesz rá.

Csak nálam csapta ki ennyire a biztosítékot? Úgy néz ki, hogy igen.

- Nos ha mindenki áttanulmányozta akkor küldjétek vissza a papírjaitokat, mivel ezt csak a jövő héten fogjátok megírni- apró sóhaj hagyta el a számat. Már kezdtem megijedni, hogy ma kell megírnunk. – Úgy készüljetek rá, hogy ez a jegy nagyon befolyásolja majd a későbbieket, mivel ha valaki két jegy között áll ez szerint fogom lezárni. – és megint rám nézett. Muszáj neki ennyire leminősítenie? Ha bele döglök akkor is jól fogom megírni.

Már csak az a kérdés, hogy hogyan mivel ha elcseszem anya tényleg beváltja a szavát és mindentől eltilt. Bele értve az írást is.

- Nekem végem van. – Fejemet a szekrényembe ütöttem kicsengetés után. A tanításnak vége volt, úgyhogy szinte mindenki haza ment. Egy dolog vigasztalt már csak…a médiaszakkör. Igaz ma csak megbeszélés lesz, de az is jobb mint a semmi. – Anya kitekeri a nyakam, ha megint beszedek németből. – meséltem síri hangon a mellettem álló Liamnek aki miközben rám figyelt  a könyveit rakta be a szekrényébe.

- Tudod mit van egy ötletem. – Fordult felém mikor végzett. Értetlenül ránéztem. Az ő szemei izgatottan csillogtak amit nem tudtam hova tegyek. Ez nála lehet jó és rossz jel is egyben.

- Jó vagy rossz?- húztam össze a szemöldököm és úgy néztem közben pedig derekamra tettem a kezem. Elvigyorodott.

- Ha akarod én szívesen korrepetállak németből. – mondta el egy szuszra majd megkönnyebbülten felsóhajtott. Én pedig nem akartam hinni a fülemnek. Komolyan segíteni akar nekem? Őszintén megmondva nagyon örültem neki, mivel ő tényleg tudja ráadásul a legjobb barátom is szóval nem kell attól tartanom, hogy kigúnyol milyen hülye vagyok. De akkor is és egy reménytelen eset vagyok németből. Tudom hülyén hangzik mivel matekból meg én vagyok a zseni, de a német. Borzalmas.

- Komolyan?- húztam fel mosolyogva a szemöldököm majd elkomorodtam. Nem akarom kihasználni. Meg aztán a szabadidejét sem akarom elvenni. – Figyelj nem muszáj, van jobb dolgod is mint engem tanítgatni. – mondtam szégyenlősen ő pedig csak legyintett egyet a kezével.

- Inkább fogd be és mondj igent- nem értettem, hogy miért akar ennyire segíteni ,de akkor is hálás voltam neki. – Meg amúgy is ami szabadidőm van akkor úgyis veled lógok. – vont vállat amiben igazat adtam neki, mivel tényleg így volt.

Meggyőzött.

- Oké- bólintottam mosolyogva majd felvettem a földről a táskámat, mivel médiaszakköre kellett mennem. Épp meg akartam kérdezni, hogy mikor találkozunk délután amikor újra megszólalt.

- Ma van kosárválogatás. – mondta unottan. El is feledkeztem róla. Őszintén megmondva nem volt tőle nagyon feldobva. Ezzel az egy mondatával megértettem mindent. Sajnáltam mivel olyanba erőszakolják bele amihez semmi kedve nincs. Bátorításképpen barátságosan összekócoltam a haját majd küldtem felé egy mosolyt és úgy indultam el a médiaszakkör termébe.

Mikor beléptem a szokásos arcok fogadtak, de  a központban szokás szerint Ashley Anderson állt. Aki a teremben állt az mind körülötte állt mivel valami nagyon érdekeset mutatott nekik. Engem nem nagyon érdekelt mivel, hogyha valami uncsi dolog van benne az akkor is menő mivel Ashley mutatja.

De mikor elindultam feléjük mindenki felkapta a fejét és rám néztek. Álltam a nézésüket és mintha semmi nem történt volna leültem egy székre és úgy vártam Anne megérkezését. Ő róla tudni kell, hogy igazából nem is tanár még csak főiskolája sincs. Alig harminc éves és már több világban járt mint fotós és már könyvet is adott ki ami elég sikeres lett. Én mindig csodálattal néztem rá mivel nagyon kedves volt és bármiben segített.

- Szia- ült le mellém egy ismerős arca. Melody Twice akit itt ismertem meg. Egyel fiatalabb tőlem és gyönyörű fényképeket készít ezért Ő fotóz mindent ami a suliban történik. Egyébként egy lázadó. Szőke haja van ami tele van színes tincsekkel amiket saját magának csinált. Szakadt ruhákba jár és volt már olyan is amikor mezítláb jött suliba az miatt mert a szülei nem vettek meg neki egy drága bakancsot. Nagyon nagy arc. Soha nem érdekelt, hogy mit mondanak róla mások. – Remélem ebben az évben végre te leszel a főszerkesztő nem az a szőke riherongy- bökött Ashley felé undorodva. Jól estek a szavai mivel neki általában minden írásomat megmutatom és ha van kedve örömmel rajzolja meg a főszereplőket is.

- Nem fűzök sok reményt bele- sóhajtottam fel és akkor vettem észre Ashley kezében egy könyvet. Remélem nem az Ő könyve amit írt mert akkor menten a falra mászok.

- Az egyik rokonának a könyvével van nagyra- Melody szinte a gondolatomban olvasott. – Örülne ha az övé lenne. Sajnos arra még várhat mivel szenny lapokat nem adnak ki- hangosan felnevettem mire Ashley küldött felém egy gyilkos pillantás és tovább folytatta beszédjét, de már sokkal hangosabban, hogy én is jól halljam.

-…és persze mivel én vagyok a suli újság főszerkesztője azt is elintézte, hogyha leérettségizek az én egyik művemet is ki fogják adni- ezt mind olyan beleéléssel mondta el, hogy össze kellett szednem minden erőmet, hogy ne tépjem meg. Remélem soha nem jön ki egy könyve sem mert akkor az emberek átmennek plázacicába.

Épp vissza akartam volna szólni mikor belépett a terembe Anne a maga alacsony termetével és felzselézett rövid hajával.

- Sajnálom, hogy késtem de így is el kell mennem- hadarta a magáét miközben az asztalhoz sietett és lepakolta a fényképezőgépjét. Igen Ő mindig siet. – Szóval rögtön a lényegre térek. Köszöntök mindenki az idei médiaszakkörön. Örülök a régi ismerős arcoknak és remélem ez is egy jó év lesz- mosolygott rám én pedig elpirultam. – De ami ennél fontosabb. Nagy lehetőség áll előtettek ugyanis meghirdettek egy versenyt aminek a fődíja az, hogy nyáron részt vehettek egy két hetes kurzuson Los Angelesben jobban mondva Hollywoodban. – a teremben mindenki tátott szájjal bámulta. Hollywood tele sztárokkal. Ott a helyem. Tuti jelentkezek és megnyerem majd Ashley arcába röhögök.

- Mit kell csinálni?- a teremben szinte mindenki egyszerre kérdezte ezt és egymás szavába vágtak, hogy majd ők megnyerik. Csak utánam.

- Májusig meg kell írni egy száz oldalas történetet- harsogott túl Anne erre pedig mindenki csöndben maradt. Sima ügy. Írtam én már hosszabb történetet is. Szinte már magam elé képzelem amikor kihirdetik a nyertes nevét aki persze én leszek. – A címe pedig Barátság és Szerelem- síri csend az én szám pedig tátva maradt. Ez most komoly? Ki talál már ki ilyen címet. Barátság és Szerelem az a kettő nem stimmel együtt. Egyáltalán miről lehetne írni. Ekkora badarságot még életemben nem hallottam.

- Jelentkezek- Ashley Anderson keze rögtön a magasba lendült és magabiztosan bámult előre. Nem hagyhattam magam.

- És én is- nyújtottam magasba a kezem Melody pedig elismerősen hátba veregetett. ÚrIsten mit csináltam? Komolyan vetélkedni akarok Ashley Andersonnal aki sokkal menőbb nálam? Nem vagyok normális úgyis én maradok alul, hisz Ő tökéletes és mindig minden sikerül neki míg nekem nem. Hisz már három éve akarok kitúrni és még mindig Ő a főszerkesztő. Miért is nyerném meg ezt? Hisz fogalmam sincs miről lehetne írni.

Várjunk csak most komolyan vissza akarok hátrálni? Na nem. Megfogadtam, hogy nem engedem elnyomni magam. Tessék itt a lehetőség, hogy megalázzam Ashleyt. Lehet, hogy megnyerném és akkor mindenki büszke lenne rám.

A teremben síri csend lett és mindenki egyszer rám egyszer pedig Ashleyre nézett. Ezt a napot pirossal be fogom keretezni a naptárban, mivel életemben először most szállok szembe egy Tripla A-s csajjal amit érzek nagyon meg fogok még bánni.

Jaj Beverly már megint mekkora bajba keveredtél.

- Senki más?- nézett körbe a teremben Anne és mindenki más csak a cipőjét kezdte el nézegetni. Szóval ketten leszünk versenyben. – Remek. Hát akkor lányok már ma elküldöm a jelentkezéseteket. – csapta össze a kezét boldogan.

- Esetleg egy kis segítség?- kérdeztem meg félve mivel komolyan nem tudtam mit akarnak ezzel a címmel. Anne töprengő arcot vágott és erősen gondolkozott. Ha már egyszer jelentkeztem akkor legalább nyerjem meg. Életemben először nyernék. Eddig nem sokszor jelentkeztem mivel mindenhonnan ki voltam közösítve. Sőt  még sportban is béna voltam és akár melyik csapatban voltam tuti, hogy az veszített és általában miattam mert rosszul kaptam el a labdát vagy az ellenfél csapatának dobtam vagy csak simán elestem a saját lábamban.

- Persze- nézett rám barátságosan Anne én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam. – Írd le azt amit már átéltél. – válaszolta nemes egyszerűséggel én pedig összehúztam a szemöldököm.

- Mi ?- néztem rá kérdően, mivel semmit nem értettem abból amit az előbb mondott. Írjam le azt amit már átéltem. De ebből a címből én semmit nem éltem át mivel barátság és szerelem egyben nem létezik. Ha át akarnám élni akkor szerelmesnek kéne lennem a barátomba ami én nem vagyok.

- Ez a kérdésedre a válasz- válaszolta Anne majd a vállára vette a táskáját és befejezte az órát. Majd mindenki elindult haza felé, de előtte Ashley még megállt előttem.

- Ajánlom, hogy add fel Hills mivel úgyis én fogok győzni- sziszegte a fogai között majd hosszú szője haját hátra dobta és úgy indult el közben pedig a seggét riszálta.

Hatalmasat nyeltem, és nem tudtam eldönteni, hogy a félelemtől vagy az idegességtől.

- Büszke vagyok rád Bev. Úgyis te fogsz győzni- veregetett hátba Melody. Már csak ketten voltunk a teremben én pedig csak magam elé bámultam. Anne segítsége semmi volt mivel csak még jobban összezavarodtam. Utálom amikor ilyen rejtélyes pedig tudna sokkal többet segíteni.

- Tényleg?- néztem rá reménykedve.

- Hát persze. Az Adam’sben te írsz a legjobban ezt mindenki tudja és Anne is, csak hát itt van a méhkirálynő akit nem lehet letaszítani a trónról- Melody mindig is az egekbe dicsért pedig Ő nem is ír sőt még tehetsége sincs hozzá én pedig mégis hiszek neki. Ez jó? Szerintem nem annyira. – Bocs de mennem kell. – állt fel majd magamra hagyott a gondolataimmal.