#11.-Ez életem legboldogabb napja#

Helllóóó! Nagyon boldog vagyok amiért az előző részhez 7 komi összejött :D amúgy gondolom Ti is tudtatok róla, hogy Liam szakított a barátnőjével...nos szerintem nem mondok el vele nagyon titkot, hogy miattam xD nem issss, csak ma egy kissé túl jó kedvem van talán azért mert így próbálom elfelejteni azt, h holnap fogorvoshoz kell mennem :P na mindegy....komizni éééér

- Addig innen nem mozdulok amíg el nem mondod, hogy mi bajod van már hetek óta. – Hetek teltek el azóta az incidens óta amikor szépen beolvastam Louis Tomlinsonnak. Meg kellett volna bánnom amiért elszúrtam, de nem ment. Egyszerűen annyira felmérgesített a beszólásával, hogy az elmondhatatlan. Ennek ellenére viszont még mindig totál bele vagyok zúgva és boldog vagyok amiért az a kosárlabda pont Őt találta el. Így legalább most már tudja a nevem és a létezésemről is. Még ha én hetek óta nagyban kikerülöm ami eléggé nehéz mivel szinte az összes folyosón belé botlok. De egyszerűen nem tudok a szemébe nézni. Mikor beolvastam neki olyan csodálkozva nézett rám amiből azt vettem le, hogy addig még soha senki nem beszélt így vele. Erre jöttem én egy lány aki mindenki ribancnak tart és megmondom neki a magamét.

És itt van Liam is. Még neki sem mertem elmondani, hogy mi történt akkor. Egyszerűen nem ment és kész. Viszont nagyon is jól tudta, hogy valami bánt. Ahogy most észre veszem már unja a hazudozásom.

Szombat délután van és megint szakad az eső és képes volt átjönni hozzám. Sokszor félelmetes amit képes csinálni. Mint például most. Leült a szobám közepére és durcásan összekulcsolta a kezét majd nem mozdult többet.

- Oké , tőlem nyugodtan maradhatsz ha neked jól esik. – vontam vállat majd leültem az ágyamra úgy, hogy tudjak ránézni. Tényleg komolyan gondolta amit mondott mivel még a fejét és felemelte, hogy tűnjön még komolyabbnak. – De ne, hogy azt hidd, hogy majd hozok fel neked kaját. Ja és a földön kell aludnod. – mondtam nyugodtan. Ha egyszer ezt akarja játszani akkor én benne vagyok. Velem jóval kezd ki. – Meg amúgy is, nincs semmi bajom. – tettem még hozzá, Liam pedig megsemmisülten a hajába túrt majd hirtelen felpattant és elém állt.

-  Ne mond azt, hogy nincs semmi bajod mert tudom, hogy bánt valami. – emelte fel a hangját én pedig tüntetőleg nem néztem a szemébe. Nem bírok már sokáig a szemébe hazudni. És Ő ezt nagyon jól tudja. Ahogy azt is, hogy történt valami. Muszáj neki ennyire ismernie engem? Nem mintha rossz lenne, csak ezt most szerintem nem értené meg. Hisz évekig azzal rágtam a fülét, hogy mennyire szeretem Louis Tomlinsot, most pedig minden elszúrtam. Ki csinálna már ilyet ha valakit annyira szeret mint én. – Hetek óta mintha kicseréltek volna. Nem ismerek rád. – mondta csendesen és éreztem ahogy az arcomat fürkészi. Kezdem unni a cipőmet. Néhány pillanatra csend telepedett a szobára majd ismét Liam szólalt meg, de a hangja már tele volt magabiztossággal amitől azt hiszem most félnem kellene. – Te akartad. Térden állva fogok könyörögni. – már épp készült végre hajtani mikor én elkaptam a kezét és megállítottam.

- Ne, elmondom. – állítottam meg az Ő arcán pedig megjelent egy apró mosolyt. Tudta nagyon jól ha ezzel fog megfenyegetni akkor győz. Mivel én nagyon utálom ha valaki könyörög nekem mivel nem vagyok egy kőszívű lény aki soha semmit nem enged meg. De ez szemétség volt tőle mivel tudja a gyenge pontom. Egy így nem ér.

- Helyes válasz. – vigyorogta majd letelepedett mellém az ágyra kezeit a térdére tette majd kíváncsian rám emelte tekintetét. Ezt nem hiszem el, mindig mindent elér amit akar.

- Logan Mendlar kiskoromban a legjobb barátom volt. – kezdtem el mondani és Liam máris közbe akart szólni, de én felemeltem a kezem, hogy engedje elmondani az egészet félbeszakítás nélkül. – Igen az a Logan aki a kosárcsapatban van és az aki Louis Tomlinson unokatestvére. – kis híján lefordult az ágyról.

- Ő Svédországban élt? – kérdezte hihetetlenkedve én pedig csak bólintottam.

- Bizony ám és nem volt ilyen menő mint most. – húztam el a számat mikor visszagondoltam régi önmagára amikor még normális volt. – Olyan jóban voltam vele mint veled most, csak aztán elköltöztek Amerikába és többet nem hallottam felőle. – emlékeztem vissza szomorúan Liam pedig barátságosan megsimogatta a kezem.

- Én soha nem hagynálak egyedül. – mondta mosolyogva én pedig hálásan visszamosolyogtam. Liam és Logan annyira mások pedig mind kettőjükre úgy tekintettem mint barátra. – De még mindig nem értem, hogy mi bajod?

- Amikor volt a válogatás véletlenül neki mentem és azt akarta, hogy találkozzunk valamelyik nap. Én pedig bele mentem mert azt hittem, hogy onnan folytathassuk ahonnan abba hagytuk.- meséltem majd lehajtottam a fejem. Életem legrosszabb döntése volt.

- Te találkoztál vele? – nézett rám felháborodva én pedig szégyenkezve elhúztam a szám. – Találkoztál vele nekem pedig nem is szóltál? – a hangjában szemrehányást véltem felfedezni és egy oktávval feljebb emelte a hangját. Ez miatt már rég lelkiismeret furdalásom volt és még rá is tesz egy lapáttal. Pocsék barát vagyok. Ő aggódik értem én pedig titkolózok előtte.

- Olyan gyorsan történt minden, meg amúgy is azt hittem, hogy jó buli lesz. – szabadkoztam majd felemeltem a fejem, hogy tudjak az arcába nézni. – De tévedtem. Logan durva dolgokat vágott a fejemhez. Beképzelt lett és azt hiszi, hogy mindent megengedhet magának. Végül eszetlen libának nevezett én pedig azt mondtam neki, hogy köcsögökkel nem barátkozok majd faképnél hagytam. – fejeztem be Liam pedig nem tudta eldönteni, hogy most nevessen vagy maradjon komoly .Végül megköszörülte a torkát és próbált nyugodtan beszélni.

- Azt mondtad rá, hogy köcsög? – kérdezte a szája pedig csak felfele görbült és inkább a kezét a szája elé tette. Viccesnek találja, mondjuk most már én is.

- Aha mivel annyira felbosszantott. – bólogattam halál sértődötten. – Rám senki nem mondhassa azt, hogy eszetlen liba. – húztam fel az orrom, Liamből pedig egyszerre tört fel a röhögés. Néhány percig csak nevetett majd mikor kifulladt próbálta magát türtőztetni. Muszáj volt nekem is elnevetnem magam.

- Hidd el Logan még életében nem volt csajjal csak azt mutassa, hogy milyen menő. Pedig ha hallanád milyen hisztit le tud vágni mikor valaki nem dobja neki a labdát. – mesélte én pedig csak mosolyogtam majd újra elkomorultam mivel a kosárról eszembe jutott Louis. Liam is észrevette a változást mivel abba hagyta a nevetgélést és aggódva rám nézett. – Történt még valami?

Erőt vettem magamon és úgy döntöttem, hogy a Louissal való találkozásomat is elmondom neki, hisz Ő azt egyetlen aki tudja, hogy mit érzek a srác iránt. Soha nem gúnyolna ki miatta.

- Amikor utoljára megvártalak az edzés után véletlen fejbe dobtam Louis Tomlinsont egy kosárlabdával Ő pedig kiterült. – kezdtem el mesélni szégyenlősen, viszont magamban mosolyogtam mikor eszembe jutott a jelenet. Liam szemei kitágultak és még a szája is tátva maradt.

- Hogy mit csináltál?

- Nem tudtam, hogy van a tornateremben valaki ezért tiszta erőből a falnak vágtam a labdát az pedig valahogy eltalálta. – magyaráztam, Liam pedig csak hihetetlenkedve bámult. Így tényleg furán hangzik. – Szóval szétterült én pedig oda mentem segíteni neki és elkezdtünk beszélgetni. Tök normális volt majd bemutatkoztam neki és akkor azt mondta, hogy a barátod vagyok meg, hogy milyen nagy jövő áll előtted csak rossz társaságban vagy. – éreztem, hogy újra elfut a méreg mikor vissza gondolok rá.

- Akkor gondolom örülsz, hogy beszélgethettél vele. – valami oknál fogva lehajtotta a fejét és úgy beszélt.

- Persze mivel szerintem most utál. – válaszoltam egyhangúan Liam pedig felkapta a fejét és kérdően rám nézett. – Lemondta Niallt én pedig a szemébe mondtam, hogy nem normális amiért folyton sapkát hord meg, hogy felfordul tőle a gyomrom és nem olyan tökéletes mint amit ő képzel. – fejeztem be végleg a mesélést, Liam pedig nem akart hinni a fülének. – Szóval szerintem most már érted, hogy mi bajom volt. – csaptam össze a kezem és valahogy jobban éreztem magam, hogy elmondhattam valakinek a gondjaimat.

•••

El sem hiszem, hogy már egy hónap eltelt azóta mióta beszéltem Louissal. Őszintén megmondva mikor találkozni szoktam vele az éreztem, hogy titokban engem néz. Hülyén hangzik mivel mit akarna már tőlem. Bele törődtem és azzal nyugtattam magam, hogy megint csak én képzelem magamnak.

Vagy mégsem ?

Sietve léptem be a lány mosdóba mivel már csak percek voltak a csengetésig és semmi kedvem nem volt elkésni matekról. Liam és Harry már bement az osztályba szóval magam maradt.

Épp rácsuktam az ajtót amikor az újra kinyílt és megjelent előttem teljes életnagyságban Louis Tomlinson. Kék szemei csak úgy csillogtak és egy apró mosoly bujkált a szája sarkában. Ugye én most csak álmodok. Nem nézek vele farkasszemet hanem csak képzelem.

- Szia Ly. – csukta be maga után az ajtót és még mindig mosolygott. Csípjetek meg. Jól hallottam, hogy Lynek hívott? Becézget engem. Várjunk csak, hisz én haragszom rá.

- Ha nem tudnád ez egy lány mosdó. – tettem derekamra a kezem és csúnyán rá néztem pedig abszolút nem érdekelt. Louis elgondolkozott majd vállat vont. – Mit keresel itt? Csak nem eltévedtél?- újra elmosolyodott. Most mi tetszik neki ennyire?

- Ez volt az egyetlen esély, hogy négyszemközt tudjak veled beszélni. – válaszolta én pedig meghökkentem.

- Velem? Mégis mit akarsz Tőlem?

- Öhm…- kereste a megfelelő szavakat közben egy tincset vissza szúrt a sapkája alá. Csak most tűnt fel, hogy nincs nála kosárlabda. – Bocsánatot akarok tőled kérni. – hadarta el egy szuszra majd félősen rám nézett. Éreztem ahogy teljesen elvörösödök. Tuti, hogy csak álmodok. Az lehetetlen, hogy bocsánatot kér pont tőlem. – És szeretném ha mindent előröl kezdenénk. – tette még hozzá az én szívem pedig hevesebben kezdett el verni. Oké én most már tuti, hogy csak álmodok. Mégis mit akar előröl kezdeni, hisz nem csinált semmit. Vagy azt akarja, hogy még egyszer találja fejbe egy kosárlabda?

- Húha. –ez az egy értelmes válasz jutott az eszembe és ez volt az egyetlen amit ki tudtam nyögni mivel tisztára zavarban voltam. Bocsánatot kért tőlem. – De nem értelek. – jött vissza a hangom és kérdően rá néztem. Teljesen össze voltam zavarodva.

- Bunkón viselkedtem. Igazad van nem vagyok tökéletes és még csak macsó sem. – hajtotta le a fejét szégyenkezve én pedig már az olvadás szélén álltam. Igazat ad nekem. – Semmi jogom nem volt úgy beszélni Niall Horanról miközben még csak nem is ismerem. Sajnálom, hogy megbántottalak. Nem akartam. – fejezte be én pedig elé álltam és barátságosan rá mosolyogtam.

- Én meg már azt hittem, hogy utálsz amiért ilyen durva dolgokat vágtam a fejedhez. – ismertem be Ő pedig csodálkozva rám emelte azokat a gyönyörű kék szemeit. Egy álmom vált valóra. Olyan aranyosan beszélt és még komolyan is gondolta.

- Inkább felnyitottad a szemem. – vont vállat majd elvigyorodott. – Szóval akkor új lappal kezdünk?- húzta fel a szemöldökét én pedig bólintottam. – Oké akkor szia én Louis Tomlinson vagyok. – nyújtotta a kezét mosolyogva én pedig boldogan fogadtam el. Ismét libabőrös lettem az érintésétől.

- Szia én pedig Beverly Martinez va…

- Ly. – szakított félbe én pedig értetlenül néztem rá. – Beverly, Ly. Szerintem sokkal jobban illik hozzád. – magyarázta édesen. – De ha nem tetszik csak szólj.

- De. Nagyon tetszik. – vágtam rá rögtön. Már, hogy a csodába ne tetszene mikor Ő találta ki. Küldött felém egy szívdöglesztő mosolyt. – Amúgy már rég becsöngettek. Drake ki fogja tekerni a nyakam amiért elkéstem az órájáról. – néztem idegesen a telefonomra. Már több mint öt perce becsöngettek.

- Téged soha nem bántana mivel a kedvenc diákja vagy. – legyintett egyet hanyagul. Dicsérgetni azt nagyon tud. – Kis matek zseni. – kuncogott fel én pedig játékosan vállba ütöttem. Mire Ő kiöltötte rám a nyelvét.

Azt hiszem ez életem legboldogabb napja.