•15.-Soha nem örültem még ennyire egy betegségnek sem•

Itt a kövi rész...és igen ez a történet tele van csupa kérdésekkel de az utolsó részben mindenre választ nyertek :D de addig sajnos szenvednetek kell mivel még van tíz rész hátra xD gonooosz vagyok :P

Soha nem örültem még ennyire egy betegségnek sem

Harry és Zayn megvárták még azt amíg elalszok és csak az után mentek haza. Viszonylag elég nyugodt éjszakám volt. Azt leszámítva, hogy még mindig fájt a fejem és az egész testem viszketett. Fogalmam sem volt, hogy miért vannak ilyen fura tüneteim. Végül azzal vigasztaltam magam, hogy biztos csak a fájdalomcsillapító hatása múlik el. Remélem azonban nincs igazam mert nem fogom kibírni ezt a fájdalmat.

Reggel elég későn ébredtem és nem volt sok kedvem kimászni a szobámból. Sőt azt terveztem, hogy egész nap a szobámba maradok, csak azért, hogy ne kelljen Danielle önelégült arcát néznem. Meg aztán most emberek közelébe sincs kedvem menni, hisz tényleg egy sebhely van a homlokomon. Elég bénán nézhetek ki.

Végül aztán úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok és beteszek valamilyen filmet. Az elég jó időtöltésnek bizonyul.

Ám mikor beléptem a fürdőszobába és véletlenül a tükörbe néztem egy halk sikoly hagyta el a számat.

Az egész arcom tele volt dudorokkal és piros kiütésekkel amik eszeveszettül viszkettek. Ráadásul már a nyakam, a kezem és a többi testrészem is pirosodott.

Remek most mi tévő legyek?

Visszamentem a szobámba és a tenyeremet a kezembe temettem. Most már tuti nem megyek ki soha többet a szobámból.

Már épp azon voltam, hogy vissza feküdjek az ágyamba mikor éles sikítás hallatszott az előszobából.

Ijedten rohantam ki a szobámból és Danival találtam szembe magam.

- Mi történt? – néztem rá kérdően, de ő kitágult szemekkel bámult Rám.

A francba meglátta a kiütéses arcom. Azért azt hittem, hogy nem vagyok ennyire szörnyű.

- Te is? – hápogta én pedig értetlenül bámultam.

Na jó, mi a szar ütött már megint belé? Tudom, hogy utál, de azért ne beszéljen már össze-vissza.

A válaszra azonban nem kellett sokat gondolkoznom, ugyanis a kezével a szobája felé bökött ahol Liam állt.

A szám elé kaptam a kezem mikor találkozott a pillantásunk. Liam pontosan ugyan úgy nézett ki mint én. Arca tele volt piros kiütésekkel és állandóan vakarózott. Hol a lábát, hol a kezét, hol az arcát.

Oké ez meg már, hogy történt, hogy egyszerre lettünk ilyenek? Csak nem valami fertőző vírus.

- Mi van velünk? – néztem rá nővéremre aki minél távolabb ment tőlünk amit most meg is értettem.

- Bárányhimlősek vagytok. – válaszolta majd zsebéből előhalászta a telefonját és orvost hívott, hogy megbizonyosodjon róla igaza-e van.

Bárányhimlő? Én még soha nem voltam az és ezek szerint Liam sem. De hogyan kaphattuk el egymástól ilyen hamar?

Az orvos elég hamar megérkezett és az ebédlőbe ültette le minket. Persze Danielle az ajtóból figyelt.

- Igen, bárányhimlő. Gondolom még egyikőtök sem volt. – nézett ránk mi pedig csak a fejünket csóváltuk.

- Ez fertőző igaz? – kérdezte Dani.

- Csak akkor ha valaki még nem volt az. – adott választ az orvos, Dani pedig csak nyikkant egyet ami azt jelentette, hogy még Ő sem volt az szóval elkaphatja tőlem.

- De hogyan kaphattuk el egyszerre? – kérdeztem csendesen közben pedig az állam vakargattam.

Idegesített már, hogy az egész testem vakarózik ráadásul még csak szűnni sem akart. Ahogy észrevettem Liam is ilyen problémákkal küszködött mint én.

- Érintkezés útján. – válaszolta röviden én pedig lesütöttem a szemem, a mellettem ülő Liam pedig elkezdett fészkelődni. – Azt ajánlom, hogy pár hétig ne mozduljatok ki innen és ne társalogjatok olyanokkal akik még nem voltak himlősek. – tanácsolta majd felállt és távozott.

Hetekig egybezárva Liammel? Az maga lesz a mennyország és még csak attól sem kell tartanunk, hogy Danielle rájön arra, hogy valami van közöttünk.

Még jó is ez a betegség. Se iskola, se Dani csak Liam.

- Na jó én megyek Monicához. Csak akkor hívjatok ha újra normálisan fogtok kinézni. – mondta Danielle és az összes ruháját egy bőröndbe dobálta gyorsan.

Persze, hogy hamar lelép nehogy véletlenül a tökéletes arca kiütéses legyen. Még csak az sem zavarja, hogy egybe leszek zárva Liammel hetekig. Most bezzeg nem féltékeny ha a szépségéről van szó.

Tíz perc alatt elkészült majd bevágta maga után az ajtót és ketten maradtunk. Először egyikünk sem szólt semmit majd egyszerre tört fel belőlünk a nevetés és Liam a vállamra hajtotta a fejét.

- Tudod örülök, hogy tegnap este megcsókoltalak. – kuncogott és egy puszit nyomott az arcomra.

Jé tényleg. Csak úgy kaphattuk el egymástól, hogy csókolóztunk. Erre most rá sem gondoltam volna.

- Merthogy? – kérdeztem incselkedve.

- Hetekig itt kell maradnom veled kettesben egybezárva. És nem kell attól tartanunk, hogy valaki meglát. – mondta vigyorogva.

- Maga lesz a szenvedés. – mosolyogtam és megcsókoltam.

Olyan jó érzés volt lelkiismeret furdalás nélkül megcsókolnom.

Ám a csóknak hamar véget ért mert vakaróznunk kellett. Egymás szenvedésén nevettünk, de akkor is jó volt.

- Fel kell hívnom a srácokat, hogy hozzák át a cuccaimat. – váltak el az ajkaink és felállt gondolom azért, hogy megkeresse a telefonját mivel néhány perc múlva úgy jött vissza, hogy beszélt.

Hamar lerendezte a beszélgetést és újra leült mellém majd átkarolta a vállam.

- Harry még nem volt bárányhimlős és Zayn sem szóval ők nem jönnek. Csak Louis és Niall. – mondta vigyorogva és a nyakamra nyomott egy puszit amiben én beleborzongtam.

Olyan jó volt vele és érezni a közelségét.

- És mit fogunk csinálni? – kérdeztem vigyorogva és csillogó tekintettel ránézetm.

- Ezt…- nevetett fel és ismét megcsókolt én pedig boldogan tekertem kezeimet a nyaka köré, hogy minél közelebb kerüljek hozzá.

Éreztem ahogy bele mosolyog a csókba és kezeit a derekamra csúsztatta.

Azt hiszem így nagyon el leszünk…sőt szerintem még kevés is lesz ez a pár hét..