•21.-Élvezem az életet és semmi másra nem gondolok!•

Sziasztok itt a friss és a novellát szombaton fogom feltenni, de persze az új részt is :D csak gondoltam szólok :P Komikkat

Élvezem az életet és semmi másra nem gondolok!

Mocorgást éreztem mellettem ezért muszáj volt kinyitnom a szemem. Hozzá szoktam már, hogy Liam minden reggel mellettem fekszik.

A napok rekordsebességgel teltek, nagy bánatomra. Ha tehettem volna legszívesebben megállítottam volna az időt. Nem hiába mondják azt, ha az ember jól szórakozik az idő szinte repül. És ez velünk is így volt.

Minden éjjel későn feküdtünk le mivel addig a várost jártuk és szórakoztunk. Nappal pedig általában a tengerparton voltunk.

Ami pedig a legjobb volt az-az, hogy senki még csak fel sem figyelt ránk. Ha úgy volt az utca közepén csókolóztunk és mindenhova kézen fogva mentünk.

De mint minden jónak ennek a hétnek is lassan a végére érünk. Fáj bele gondolnom, hogy holnap újra az esős Londonba leszünk és megint minden kezdődik előröl. De legalább képeim maradnak és emlékeim amiket senki nem vehet el tőlem.

- Jó reggelt Cami. – suttogta csendesen Liam én pedig mosolyogva nyitottam ki a szemeimet és találtam szembe magam a vigyorgó arcával és egy tálcát tartott maga előtt.

Két tányér volt rajta azon pedig egy bőséges reggeli pihent mellette pedig egy vörös rózsa. Elérzékenyülve néztem a meghatottságtól. Ágyba hozta a reggelit nekem! Mindig is tudtam, hogy ad a romantikára, de hogy ennyire.

- Ez most komoly? Képes voltál csak azért korán felkelni, hogy reggelit hozz nekem az ágyba? – kérdeztem csodálkozva és szorosan megöleltem.

- Számomra ez nem volt gond, ugyanis érted bármire képes vagyok. – mosolyogta és a homlokomra nyomott egy puszit.

Majd vissza mászott mellém az ágyra és elkezdtünk reggelizni.

- És mit csinálunk ma? Ez az utolsó napunk mikor úgy lehetünk együtt, hogy nem kell titkolóznunk. – mondtam szomorkásan és ez miatt a reggeli sem tudott annyira ízleni.

Miért kell ilyen hamar véget érnie mindennek? Bárcsak örökre itt maradhatnánk és soha többet nem kellene vissza mennünk Londonba. Pedig tudom, hogy ilyen még csak gondolkoznom se szabadna mivel ott van mind kettőnk élete. Neki ott van a banda ráadásul nem csak együtt énekelnek hanem a barátai is. Nem hagyhatja őket csak úgy cserbe miattam. Én pedig néhány hónap múlva érettségizni fogok és el kell döntenem, hogy mi lesz velem azután.

- Gondoltam lemehetnénk a partra aztán elmehetnénk sétálni. Ó és estére egy különös programot terveztem így zárás képen. – mesélte a programot amivel én tökéletesen meg voltam elégedve.

Viszont már megint titkos meglepetést tervez amiket én általában mindig imádok, csak az a gond, hogy alig bírom kivárni. De most mégsem vártam annyira mivel az lesz az utolsó, hogy ketten lehetünk titkolózás nélkül.

- Hm, jól hangzik. – vigyorogtam majd mind ketten szótlanul befejeztük a reggelinket.

Mikor végeztünk én elfoglaltam a fürdőszobát ugyanis Liam nyugodtan öltözhetett a szobánkba is. Nekem több térre van szükségem mint neki.

Mivel itt iszonyat meleg van ezért már szinte nem nagyon törődök az öltözködéssel. Ezért felvettem a bikinimet és egy rövid farmer nadrágot majd a hajam felkötöttem és már kész is voltam. Eddig minden nap normálisan felöltöztem viszont észre vettem, hogy az emberek úgy néznek rám mint egy normáltalanra. Aztán végre tegnap rájöttem arra, hogy Ők szinte mindenhova fürdőruhában járnak.

Vigyorogva hagytam el a fürdőszobát, Liam pedig érdeklődve fordult felém, de mikor meglátott kiesett a telefon a kezéből a szája pedig tátva maradt.

- Mi van rajtad? – kérdezte és nehezen tudott megszólalni. Viccesen nézett ki.

- Bikini! Ha nem vetted volna észre itt mindenki így járkál az utcákon. Ráadásul eddig rám mindenki úgy nézett mint egy ütődöttre. – magyaráztam Ő pedig csak hatalmasokat nyelt.

- De így Te nem járkálhatsz ugyanis nem fogom engedni, hogy a pasik csorgassák utánad a nyálukat mivel azt csak én csinálhatom. – mondta úgy mint aki teljesen felmérgedt rám, de tudtam, hogy nem gondolja komolyan.

Hangosan felnevettem majd Ő is követte a példám és közelebb jött megfogtuk egymás kezét és úgy indultunk el.

Végül aztán ez a jókedv kihatott az egész napunkra. A parton nem is voltunk igen sokat mivel rengeteg turista volt és féltünk attól, hogy esetleg valaki felismeri. Ezért inkább úgy gondoltuk, hogy elmegyünk sétálni a városba.

Persze szokás szerint rengeteg képet csináltuk, végül pedig a sok nevetésbe és hülyéskedésbe annyira kifáradtunk, hogy megálltunk egy parkba és letelepedtünk egy padra.

- Nézd milyen aranyos kutyák. – mutattam egy pontra ahol tényleg tele volt kutyákkal. Gondolkodás nélkül felpattant és már mentem is körülnézni. Tudni illik én nagy állat barát vagyok, csak hát a nővérem miatt soha nem tarthattam mivel Ő utálja Őket.

Mikor oda értem kis híján elsírtam magam mivel annyira aranyosak voltak ráadásul akár melyiket örökbe lehetett fogadni mivel azért voltak itt.

Liam jóval lemaradt tőlem, de mikor újra feltűnt egy édes fehér kutyust tartott a kezei között közben pedig mosolyogva simogatta a buksiját.

- Jaj de édes. – futottam felé és én is megsimogattam az pedig boldogan nyalta a kezem. Tényleg ez volt az összes közül a legaranyosabb.

- Jó választás! Ő tud a legjobban hízelegni és ezért mindenkinek hamar a szívébe lopja magát. – jött oda egy eladó mikor én átvettem Liamtől aki csak nagy nehezen adta oda. – Örökbe szeretnék fogadni?

- Sajnos nem lehet mivel van egy nővérem és nem örülne neki ha csak úgy haza állítanák egy kutyával. Meg aztán nem is ide valósiak vagyunk. – mondtam csalódottan és letettem a kutyust aki leült a lábam mellé.

- De Cam miért? Hisz nyugodtan nálam is lehet. – láttam rajta, hogy nagyon is kell neki úgy ahogy nekem is.

- Liam megviselné az út. Meg aztán tudod milyen Danielle is. – mondtam és egy fokkal feljebb emeltem a hangom.

- Igazad van. – sóhajtott fel majd szomorkásan tovább álltunk.

•••

- Hova megyünk ilyen sötétben? –kérdeztem kíváncsian mikor Liam maga után húzva rótta velem a sötét utcákat és meg sem állt egészen addig míg el nem értük a tengerpartot. De még ott sem állt meg. Tovább húzott a homokon keresztül majd egyszer csak megpillantottam egy pokrócot körülötte pedig gyertyák voltak. Szóval ezt tervezte egész nap. – Liam ez gyönyörű! – mondtam és megöleltem majd letelepedtünk és Ő magához húzott és a csillagokat kezdtük el nézegetni. – Nem akarok haza menni.

- Én sem. – sóhajtotta majd lassan kifújta a levegőt. – Ha tehetném örökre itt maradnák veled. – mondta és egy forró csókot nyomott az ajkaimra.

- Soha nem fogom elfelejteni ezt az egy hetet. – néztem rá csillogó tekintettel.

- Akár mi is lesz ezután tudd, hogy én örökre szeretni foglak. – simogatta az arcom én pedig éreztem, hogy egy könnycsepp csordul le az arcomon Ő pedig gyengéden letörölte.

Milyen olyan nehéz a szerelem? Miért nem lehetek azzal akit tényleg szeretek. Miért kell Justinnal lennem? Miért? Én is ugyan olyan ember vagyok akinek kijár a boldogság. De én eddig mindig csak szenvedtem. Az én életem egy szívás…