•7.-Azt hiszem sok lány lenne most a helyemben.•

Sziasztoook! Köszönöm szépen az előző részhezek a komikat és sajnálom aki félre értelmezte...ugyanis én nem azt mondtam h kevés a 6 komi csak annyit írtam h hirtelen kevesebb lett mint a megszokott :) egyébként eszem ágában sincs abba hagyni sőt ha nem kapnák egy komit sem akkor is feltenném a részeket..csak jól esik mikor elmondjátok a véleményeteket :D Na de itt a napi friss...

Azt hiszem sok lány lenne most a helyemben.

Zavarban voltam mikor Liam belépett a szobámba és szinte tátott szájjal bámulta a rendetlen szobát. Nem csodálom hisz az összes cuccom szanaszét hevert ráadásul már a takarítás is ráfért volna a helységre. Ha tudom, hogy ma ide valaki bejön és az a valaki pont Ő lesz…

- Te tudsz zongorázni?  – kiáltott fel én pedig a szívemhez kaptam a kezem mivel annyira megijesztett.

Csodálkozva húzta végig az újait a billentyűzeten, szinte már elolvadt, ami a legjobb volt csillogtak a szemei.

A kezemet simogattam és lesütöttem a szemem. Őszintén szólva nem szoktam ezzel nagyon dicsekedni. Mindenki csak azt tudja, hogy szeretek énekelni.

- Mondhatjuk úgy is. – motyogtam az orrom alatt és a hajamba túrtam és leültem a zongora elé.

Igazából imádtam rajta játszani csak amikor elkezdtem mindig a szüleim jutottak az eszembe. Ugyanis maga a zongora még az anyámé volt. Mindig is azt akarta, hogy egyszer Danielle tanuljon meg rajta játszani, de Ő lusta volt meg aztán soha nem is volt tehetsége a zenéléshez. Sőt szó szerint utálta a hangszereket. És ez alól a zongora sem volt kivétel. Amikor kikötötte, hogy felőle ki is dobhassák a szüleim közel voltak ahhoz, hogy megvalósítsák azt. Az utolsó percben mentettem meg és hozattam a szobámba.

Azonban soha nem jártam zenetanárhoz mégis tudok rajta játszani. Unalmas délutánokon mikor tanulnom kellett volna én inkább próbáltam játszani rajta valamit. És az évek során sikerült is megtanulnom. Lehet van még rajtam mit csiszolni, de szerintem elég jó vagyok.

Liam csillogó szemeit rám emelte majd néhány pillanat múlva leült mellém amin meglepődtem. Annyira máshogy viselkedett velem mint régen. Sokkal többet beszél a jelenlétemben és állandóan mosolyog mikor meglát. Megváltozott, de nem tudom, hogy miért.

- Nincs kedved játszani valamit? – kérdezte meg végül és kérdően rámnézett.

Én csak elfordítottam a fejem és lesütöttem a szemem. Nem vagyok még kész Rá, hogy más előtt zongorázzak. Az éneklés még elmegy…ráadásul Ő Liam aki tehetséges énekes. Meg aztán Dani is otthon van Ő pedig utálja ha meghall játszani.

- Danielle utálja ha zongorázni hall. Bocs, de nem vagyok kíváncsi a hisztijére szóval inkább kihagyom. – vontam vállat az Ő arcáról pedig eltűnt a mosoly.

Mérgesen kifújta a levegőt és összekulcsolta a kezeit mint egy durcás kisgyerek aki nem kapta meg amit akart. Aranyos volt, de tényleg.

- Pedig azt hittem Te nem félsz tőle. – válaszolta majd egy gonosz mosolyt villantott.

- Én nem félek Tőle csak…- na jó most valljam be, hogy tőle félek mivel totál zavarban vagyok?

Érdekes beszélgetés alakulna ki. Talán még félre is értené a helyzetet. Most tisztára úgy viselkedek mint egy fülig szerelmes kiscsaj.

Izzad a tenyerem, görcsbe rándul a gyomrom akár hányszor csak ránézet és lassan már egy értelmes mondatot sem tudok normálisan elmondani.

Oké mi a franc van velem? Hisz Ő csak Liam aki történetesen a nővérem pasija. Szóval tuti, hogy nem érzek iránta semmit…csak össze vagyok zavarodva mivel ilyen közel még egy srác sem volt.

- Nem fogok énekelni egy szupersztárnak. – vágtam rá mérgesen. – Eszedbe sem jut, hogy mit érezhetek most? Tudom, hogy barátok vagyunk és azért nem mernéd a szemembe mondani, hogy milyen is vagyok. – keltem ki magamból és kerültem a tekintetét.

Lehet megharagszik rám és magára veszik, de nem érdekel. A büszkeségem nem engedi, hogy énekeljek. Ő baja ha ennyire szívére vesz mindent. Már megszokhatta volna, hogy ami a szívemen az a számon.

Csend telepedett a szobára majd azt vettem észre, hogy gyengéden maga felé fordítsa a fejemet.

- Akár mint csinálhatsz, az én szemembe Te mindenhogy tökéletes vagy. – nézett a szemeim közé és egy apró mosoly jelent meg a szája sarkában.

A dühöm egy csapásra eltűnt helyette boldogság járta át a szívem. Rettentően meghatottak a szavai mivel tudtam, hogy a szívéből beszél.

És, hogy honnan vagyok ilyen magabiztos. Ha egy fiú egy ilyen mondatot képes egy lány szemébe mondani akkor tényleg komolyan gondolja. És  Ő a szemembe mondta.

Csak mosolyogtam Ő pedig újra vissza fordult a zongora felé és elkezdett játszani és énekelni.(Dal) Egy olyan dalt amit eddig még soha nem hallottam pedig az összes zenéjüket fejből tudom mivel nagyon tetszik amit csinálnak.

De ez most valahogy más volt. Olyan mintha a saját érzéseiről énekelne. Az azonban nem lehet mivel ebből a szövegből semmi nem igaz Daniellre hanem egy teljesen más lányra.

Na várjunk csak…Liam szerelmes egy olyan lányba aki nem a nővérem? Az kizárt dolog mivel tökéletesen megvannak egymással.

Vagy mégsem, mivel mostanában elég sokat veszekednek. Pontosabban azóta amióta visszajött. Azt hiszem kezdek tisztára összezavarodni.

Viszont ez a dal most rendesen megsiratott. Pedig nem szokásom bőgni egy dalon, de ez akkor is olyan szívszorító volt.

- Danielle örülhet, hogy egy ilyen pasit talált magának. – szipogtam és kitöröltem a könnyeimet a szememből. – Tuti örült neki mikor elénekelted.

- Ki mondta, hogy ezt a dalt Neki írtam? – húzta fel a szemöldökét kérdően.

A szemeim kipattantak és kis híján lefordultam a székről. Szóval tényleg igazam volt. Más csajnak írta. Tudtam, hogy megcsalja míg turnén vannak! – Hát nagyon nem. Ugyanis egy teljesen más ihlette meg.

- Miért balhéztok mostanában annyit? – kérdeztem meg végül és most rajta volt a sor, hogy lehajtsa a fejét.

Először nem válaszolt és azt hittem, hogy nem is akar. De néhány pillanat múlva felemelte a fejét és hajába túrt amitől még kócosabb lett.

- Az emberek változnak úgy ahogy az érzések is. Félre ne érts szeretem Daniellet, csak néha már túl sok belőle. Magához akar láncolni mint egy rabot. Szinte már meg sem tudom mondani, hogy mikor voltam magam bulizni. – mesélte szomorúan én pedig sajnálkozva megveregettem a vállát.

Át tudom érezni amit érez. Nekem Dani csak a nővérem, de sokszor képes lennék elküldeni őt a Marsra.

- Majd idővel megszokod. – biztattam persze nem gondoltam komolyan.

Danielle soha nem fog megváltozni akár mit csinálhat.

- Kár erről beszélni. – vont vállat egyszerűen és csak, hogy megnyugtasson mosolyt varázsolt az arcára. – Gyerünk válasszunk dalt! – mondta és a laptopom felé fordult.

Látszott rajta, hogy többet nem akar beszélni a szerelmi életéről. Ha ezt akarja akkor én nem fogom erőltetni. Ő tudja, hogy mit érez.

Viszont akkor is fura ez az egész…