§17.- Köszi szépen, hogy ennyire hiszel bennem !

Íme itt a friss rész. Szerintem ez most unalmasra sikeredett :S Na mindegy remélem azért komiztok :D

Az eset után persze Maya rögtön vissza ment Manchesterben, de még szólt apának is ,hogy mindent elmondott Liamnak. Apa dühöngött és kijelentette, hogy soha nem akarja viszont látni a nőt, mivel nagyon jól tudta, hogy még nem akarja elmondani. Aztán persze arra is rájött, hogy én is tudtam róla és az én fejemet is leüvöltötte amiért nem mondtam el neki, mivel az utóbbi időben észrevette milyen fontos vagyok a fiának. Igen, kijelentette hogy ezek után is fiaként fog rá tekinteni.

Na és Liam. Hát nem sokat beszélek vele, jobban mondva szinte levegőnek néz. A történtek után néhány nappal eljött hozzánk és elvitte az összes cuccát majd apa szemébe mondta, hogy megkeresi a szülei sírját még ha a világ végére is kell mennie. Majd még azt is hozzá tette, hogy soha nem akarja Őt látn,i mert benne csalódott a legnagyobbat mivel ő volt az egyetlen akit tényleg szerettet. Aztán mikor rám nézett csak megcsóválta a fejét és szótlanul elment mellettem.

Akkor jöttem rá igazából, hogy most minden megváltozott , de legjobban én. Amíg nem jött hozzánk vakációzni addig egy szeleburdi kiscsaj voltam aki nap mint nap vásárolni jár majd egy padról a pasikat nézegeti. Soha nem nyíltam meg úgy senkinek mint neki. Tudta a félelmeimet és azt, hogy imádok írni. Neki köszönhetően be tudtam fejezni az első olyan történetemet aminek Ő volt az ihletője.

Igen könyvet írtam a mostohatestvéremről aki a végén bele szeret a húgába akiről kiderül, hogy valójában nem is az. Mikor a befejező mondatot írtam akkor jöttem rá, hogy ez szinte az én életem is lehetne. Ugyan azokkal küszködött a csaj, szerelembe esett egy olyan fiúba akibe azt hittem meg van az a bizonyos varázs. Közben pedig minél közelebb viszonyba került a testvérével, de mindennek vége szakadt mikor kiderült, hogy árva gyerek.

Ekkor határoztam el magam, hogy leadom a médiaszakos tanáromnak Mrs. Tessnek. Az iskolában Ő volt az egyetlen aki tudott a rejtett tehetségemről és megengedte, hogy titokban cikkeket írja a suli újságba. Nem csak az iskolában hanem az egész életemben. Apának mikor régebben mondogattam, hogy szeretnék sulit váltani egy olyanra ahol médiát lehet tanulni szinte letépte a fejem. Ő minden áron azt akarja, hogy én vegyem át  helyét a családi vállalkozásban mivel most már csak én vagyok az egyetlen reménye, hisz Liam sztár lett. Azóta pedig meg sem említettem neki mert elég volt az az egy veszekedés.

- Nahát Emma ez fantasztikus- lapozgatta az oldalakat és csak elismerően bólogatott miközben a sorok között olvasott én pedig feszülten vártam mi lesz a reakciója.

- Komolyan?- kérdeztem bátortalanul és végül felemelte a fejét. Vörös rúzsos ajka széles mosolyra húzódott és bólintott egyet. – Akkor maga szerint megállná a helyét egy könyvben is?- kérdeztem majd, letette az asztalára a mappát végül pedig leült székére és az asztala előtt állóra mutatott, hogy én is foglaljak helyet, majd komoran rám nézett.

- Annál te sokkal jobbat érdemelsz- mondta majd kihúzta a fiókját és elkezdett benne matatni. Idegesen néztem tevékenységét és görcsbe rándult a gyomrom. Nála soha nem lehet tudni, hogy mi következik mivel a színhát csoport vezetője is és egyben segédje . Ezért nagyon jól tud színészkedni, hogy szinte sokan nem is veszik észre amikor hazudik.

- Mire gondol?- néztem rá aggódva, majd végre felegyenesedett és egy vastag dossziét nyújtott át.

- Erre- adta a kezembe én pedig óvatosan vettem át.

Egy ösztöndíj volt a New York-i Művészeti Középiskolába. Annak az iskolának a lapjai voltak nálam ahonnan már csak egy érettségi választ el az Egyetemtől. Csillogó tekintettel olvastam a követelményeket és legszívesebben már most jelentkeztem volna. Szinte olyan volt az a suli mintha nekem találták volna ki. Fotózás, videózás, szabadidős tevékenységek a bentlakásos iskolában…bentlakásos? Várjunk csak arról nem volt szó, hogy egy egész szemesztert ott kell maradnom és csak szünetben jöhetek haza Londonba. Arre nem is gondoltam, hogy milyen messze van.

- Bentlakásos iskola- motyogtam az orrom alatt komoran majd becsuktam a brosúrát fájó szível. Nem mehetek el innen hisz itt él az apám aki ebben nem menne bele. Rajtam kívül nincs senkije. Viszont ahogy az utóbbi időben viselkedik velem.

- Mi a gond lányom?- nézett rám aggódva majd érdeklődő tekintettel rám nézett.

- Tudja apának rajtam kívül nincs senkije. Én nagyon szívesen jelentkeznék, de Ő nem értene meg. Szerinte ez az egész egy időpocsékolás- meséltem csendesen és rá sem mertem gondolni mi lenne akkor ha ezt elmondanám neki. Ahogy ismerem még a lelkét is kiordibálná végül pedig a szobámba küldene és azt mondaná felejtsem el.

- Időpocsékolás?- kapott a szívéhez majd gyorsan a kávéjába ivott és hatalmasokat lélegzett- Tudja egyáltalán, hogy milyen remek író vagy? Olvasta már a szerzeményeidet?

- Egyet igen, majd a kukába dobta- emlékeztem arra az esetre mikor 13 éves átírtam a Hamupipőkét egy sokkal vadabb történetre ahol a herceg egy gördeszka bajnok volt és bele szeretett egy pincér lányba. Boldogan mutattam meg apának erre fő, Ő kitépte a kezemből majd széttépte és úgy a kukába dobta. Egy teljes hónapig nem beszéltem vele végül pedig megvette az eredeti változatot könyvben, hogy kiengeszteljen.

- Én a helyedben gondolkoznák rajta - dőlt hátra a székén és a szemembe nézett- Tehetséges vagy és tudom jól, hogy a szíved szerint elfogadnád.

- Rendben- bólintottam majd felvettem a földről a táskám és haza felé vettem az irányt.  

Mikor beléptem az ajtón szokásos néma csend fogadott. Nem gondoltam volna, hogy egyszer pont én fogom ezt mondani, de hiányzik Liam. Nincs ki mikor belépek hangosan elkiáltsa magát, hogy Szia Emmus majd ismét vissza fordul a TV felé ahol Pokemont néz, vagy mikor kinézek az ablakomon nem látom ahogy a medencébe lógassa a lábát és mereng. Hiányzik és most még fel sem hív, hogy elmondja mi történt vele. Utálom magam amiért hazudtam neki, ha tehetném vissza fordítanám az időt arra az estére mikor megtudtam, hogy örökbe fogadták és rögtön elmondanám neki…

○○○

- Muszáj nekem is itt lennem?- néztem rá keletlenül Lanára mikor az leparkol London külvárosában lévő hatalmas erdő közepén ahol csak egy faház állt. Elég szép hely volt mivel már  sokszor voltam itt a haverokkal sátorozni, viszont soha nem volt itt ennyi ember akiknek megvolt a saját feladatuk. Ugyanis itt most a One Direction egyik új számához forgatnak klipet még pedig a Gotte Be Youhoz.

Én személy szerint még mindig nem fogtam fel, hogy mit keresek egy klipforgatáson hisz semmi keresnivalóm nincs itt. Még ha szereplő lennék vagy táncos megérteném, de így hogy csak nézni jöttem elég kellemetlenül érzem magam.

- Igen a fiúk azt mondták, hogy te is gyere- mondta ma már vagy ezredszer Lana és csak nézegetett körbe mindent csodálkozva. Egyikőnk se volt még ilyen helyen és soha nem is gondoltunk volna rá, hogy eljutunk valaha egy menő banda klipforgatására. Mennyi lány lenne most a helyemben én pedig itt rinyálok.

- A fiúkba Liamot is bele érted?- húztam fel a szemöldököm kérdően, Lana pedig csak a táskája pántját szorította. Valahogy sejtettem, hogy mi lesz a válasza.

- Hát öhm…Harryvel beszéltem és Ő mondta, hogy jöjjünk, a többiekkel nem beszéltem- ismerte be lehajtott fejjel és sajnálkozva rám nézett- Sajnálom Em. Tudom, hogy mi van most köztetek Liammal, de a srácok azt remélték hogy ez a kis levegő változás majd segíteni fog és újra kibékültök- tette még hozzá és az ajkába harapott. Szóval előre kitervelték ezt az egészet öten úgy, hogy se én és se Liam ne tudjon róla. Legszívesebben azonnal leléptem volna, nehogy össze fussak Liammel és megint látnom kelljen a szomorú és egyben gyűlölettől sugárzó arcát. De nem akartam megbántani a többieket. Számítanak rám és tényleg a barátjukként tekintenek rám.

- Gondolod, hogy valaha kibékülünk- sóhajtottam fel szomorúan és hatalmasokat nyeltem nehogy elsírjam magam. Olyan rossz érzés volt, hogy nem beszélhetek vele és még csak a létezésemről sem akar tudni. Inkább cikizzen és gúnyolódjon csak szóljon valamit. Még Jayel sem tudok boldog lenni. Ezért inkább Lilyvel tölti minden szabad idejét. Pocsék barátnő vagyok.

- Em hidd el egyikünk sem tudja, hogy most mit él át Liam. Időre van szüksége- tette  két kezét a vállamra majd barátságosan megszorította.

- De nincs neki senki olyan akiben megbízhat. Én voltam az egyetlen és elárultam. Gyűlöl engem- akaratom ellenére is kifolyt egy könnycsepp a szememből majd amilyen gyorsan csak tudtam letöröltem.

- Majd meglátod, hogy minden jobb lesz- bíztatott és ahogy szokott mint mikor szomorú vagyok megölelt. Jó volt, hogy van egy olyan barátnőm akinek mindent elmondhatok és még bízni is tudok benne. Ha Ő nem lenne, nem tudom hogy mi lenne velem.

- Biztos ? Mivel még mindig nem értem miért vagyok itt- álltam el tőle és kíváncsian rá néztem.

- Most komolyan szerinted Aaron elengedett volna csak úgy ide egyedül ahol öt dögös pasi vesz körül?- kuncogott fel Lana majd én is eleresztettem egy halvány mosolyt- Te mint mondtál Jaynek?- nézett rám érdeklődve az én gyomrom pedig megint összeszorult. Jay ma nem volt suliban és eszemben sem volt felhívni pedig péntek volt, ami azt jelenti, hogy ilyenkor késő estéig együtt vagyunk szokás szerint a pályán. Már kezd egy kicsit uncsi lenni, hogy mindig oda akar menni. Ráadásul azt sem szereti mikor én is deszkázok mivel szerinte nem vagyok olyan jó. Hát köszi szépen, hogy ennyire hiszel bennem !

- Semmit mivel egész nap nem láttam, de ahogy gondolom úgyis a pályán van Lilyvel- vontam vállat unottan és bosszúsan gondoltam vörös hajú barátnőmre aki valahogy nagyon élvezi Jay társaságát.

- Lily- sóhajtott fel egyhangúan Lana majd a fejét csóválta- Csak én vettem észre, hogy mennyire megváltozott?- nézett rám én pedig csak vállat vontam. Valahogy nem tud érdekelni, hogy mit csinál. A suliban menő lett és végre rajtunk kívül van más barátja is. Szóval sokat köszönhet nekem. De abban igaza van, hogy tényleg megváltozott. Elég kihívóan öltözködik és beszólogat másoknak.

- Hát…

- Tegnap épp a folyosón mentem mikor megpillantottam Őt és egy alsóbb éves csajt a folyosó közepén. Lily leordította a fejét csak azért mert az ’Sziát ’ köszönt és nem pedig ’Szia Lilyt’- mondta undorodva barátnőm és megborzongott mikor visszagondolt. Erről én nem is tudtam és ha nem Lanától hallom akkor el sem hittem volna. Vajon tényleg ennyire szívtelen lett, vagy csak mi reagáljuk túl. Hisz alapjába véve elég kedves lány, viszont vannak rossz húzásai is.

- Egy szörnyeteget csináltam belőle- csóváltam meg a fejem, majd egyszer csak valaki a hátam mögé állt és a fülembe szuszogott.

- Szia Cica – mica- nevette én pedig boldogan fordultam Zayn felé….