§21.-Boldognak kéne lennem, hogy boldog

Szióka. Nagyon szépen köszönöm a komikat. ehhez a részhez csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy egész Liam szemszögéből írtam és ez most mát így is marad néhány részig :) remélem tetszeni fog...

/LIAM/

Mióta megtudtam a valós igazságot teljesen kifordultam önmagamból. Olyan vagyok mint egy drogos aki elvonó kúrán van. Naphosszat a szobámban vagyok és csak a plafont bámulom. Csak akkor mozdulok ki ha stúdiózni vagy koncertekre megyünk. Sajnos azonban ott sem olyan vagyok mint amit elvárnák magamtól. Amint meglátok egy szőke hajú csajt, hatalmasat dobban a szívem a hangom pedig elcsuklik. Aztán rájövök, hogy Emma nem jönne el utánam.

Elrontottam, ugyan úgy ahogy az életemet is. Magamtól rá kellett volna jönnöm, hogy Ric és Maya nem az igazi szüleim. Mindenre fel voltam készülve, csak arra nem, hogy örökbe fogadtak. Ami pedig a legrosszabb volt az egészben mikor megtudtam az Maya volt. Nevetett ahogy a földre csúsztam zokogva. És én még Őt neveztem anyának. Aztán persze másnap rögtön összeszedelőzködött és elrepült a legelső géppel. Még csak hozzám se szólt.

Dühös voltam mindenkire, de legjobban Emmát bántottam meg. Pedig neki ehhez tényleg nem volt semmi köze, de amikor megtudtam, hogy Ő is tudja olyan düh fogott el ami eddig még soha, egyszerűen nem tudtam türtőztetni magam. Akkor telt be a pohár, hogy már megint mindenki tudott róla csak én nem. Nem is voltam rá kíváncsi és durva dolgokat vágtam a fejéhez. Olyanokat amiket nem is gondoltam komolyan.

Aztán pedig késő volt. Vissza mentem apához és összecsomagoltam. Láttam ahogy Jay a kanapén terpeszkedik Em pedig az ölében ül és nevetgélnek.

Abban a percben rájöttem, hogy az Ő életébe én már nem férek bele. Boldog Jayel és ez a fontos. Akkor észrevett, de én tüntetően elfordítottam a fejem és elmentem, hogy többet ne kelljen még csak rá néznem se.

De a dolgok nem úgy alakultak ahogy én azt elterveztem. Nem is az miatt voltam magam alatt mert a világon nem volt már senkim sem, hanem azért mert tudtam Emma mást szeret. Addig míg azt hittem, hogy a mostohatesóm sokkal könnyebb volt elviselni, de most hogy minden kiderült szinte csak rajta forog az eszem. Egyszerűen hihetetlen, hogy engedi magát megtéveszteni és nem veszi, észre Jay mennyire kihasználja.

Azt hittem ha eltaszítom magamtól könnyebb lesz. Próbáltam úgy viselkedni vele mintha teljes szívemből utálnám. Pedig mekkora hazugság volt.

Ráadásul még azt is az eszembe vettem, hogy megkeresem igazi szüleimet. Nehezebb feladatnak bizonyult mint amire számítottam. A filmekben olyan könnyen megy, én pedig már végig jártam egy csomó helyet. De senki nem tudta, hogy Liam Payne valójában ki fia volt. Mayától pedig nem fogom megkérdezni, hogy kik voltak az eredeti szüleim.

Utolsó boldogságom a banda maradt. A történtek óta kedvesebbek velem és állandóan sajnálkozva néznek rám. Már kezd egy kicsit az agyamra menni, de nem szólok semmit mivel ők az egyetlen barátaim és csak azt akarják, hogy újra a régi legyek.

Ezért a mai klipforgatásra úgy döntöttem beleadok anyait- apait. Imádom az erdőket szóval ez már egy jó jel. Ráadásul a Gotte Be You az egyik kedvenc dalom az albumról.

Megkönnyebbülten szálltam ki a fekete autóból és néztem körül a gyönyörű helyen. Londonnak ennek a részén még soha nem jártam. Kár mivel már most a kedvenc helyem és még kirándulni is szívesen eljönnék ide felfrissülni.

Azonban nem sokat tudtam gyönyörködni mert jöttek a statiszták és bevonszoltak minket egy lakókocsiba, hogy öltözzünk át.

Mikor készen lettünk aztán újra kimentünk a szabadba ahol szemügyre vehettük a rendezőnet aki négy másik lánnyal beszélgetett. Gondolom Ők fogják játszani a klipbeli barátnőinket. Meg sem lepődtem, hogy kettő szőke hajú volt. Elfordítottam a fejem és akkor vettem csak észre, hogy a srácok eltűntek.

Gondoltam megkeresem őket. Így aztán elindultam a faház felé majd nem sokkal később megláttam Őt.

Emma ép olyan szép volt mint mindig. Mosolyogva hallgatta a fiúk meséjét, de én láttam rajta hogy az nem igazi mosoly. Aztán észrevett. Szemei szomorúságot tükröztek mikor rám nézett. Elfordítottam a fejem nehogy véletlenül elboruljon az eszem és oda rohanjak, hozzá majd megöleljem.

Szerencsére aztán szólt a statiszta, hogy kezdődik a felvétel. Majd ismét egy rossz hír. Az egyik csaj beteg lett és Emma fogja az én barátnőmet játszani. A szívem boldogabban kezdett el verni mikor megtudtam, hogy meg fok kellenem fognom a kezét.

De akkor ismét eszembe jutott Jay. Ott állt előttem és boldogan köszönt én pedig lehordtam a fejét és azt mondtam neki, hogy számomra megszűnt létezni.

Az a csalódott pillantást. Szinte vártam, hogy pofozzon fel, vagy csináljon valamit.

Nem csinált az ég világon semmit. Könnyes szemmel sarkon fordult és elrohant Lana autója felé. Most már örökre békén hagy. Ezt akartam nem? Akkor meg miért érzem magam ilyen szarul?

Jayt szereti én pedig ezt nem tudom elviselni. Ha nem nekem mondja, hogy szeret akkor nincs helyem a világában. Ez a legjobb mindkettőnknek.

A forgatást persze befejeztük. Próbáltam magamból kihozni a legjobbat, de szerintem nem nagyon sikerült. Állandóan Emma arcát láttam magam előtt.

- Haver jól vagy?- nézett rám aggódva Niall miközben már az autóban ültünk. Fogalmam sincs, hogy miért de olyan rossz előérzetem volt. Lehet, hogy csak az eső miatt ami út közben kapott el és arra gondoltam amikor Emmel voltam egész éjjel. Bár minden úgy lenne mint akkor. Boldogok voltunk mind ketten együtt. Se Jay se Maya. Csak én és Ő.

- Persze- válaszoltam halkan majd kibámultam az ablakon. Nem volt kedvem beszélgetni és magyarázkodni.

- Nem úgy tűnik- vonta meg a vállát az anyósülésen Zayn. Persze Ő már csak tudja, hogy mit érzek. Úgysem szednek ki belőlem semmit. Meg aztán nem is tudnám nekik elmagyarázni.

- Csak fáradt vagyok- mondtam megnyugtatóan. Részben igazat mondtam, mivel alig vártam már, hogy az ágyamban fekhessek és Emel álmodhassak. Ez már kezd beteges lenni. Soha életemben nem éreztem még így egy lány iránt sem, pedig nem volt hiány belőlük.

- Vagy csak simán Emma a bajod- pont akkor parkolt le a villa előtt Lou és kacsintott egyet rám miközben befelé mentünk a házba. Csak azért se néztem rá, mert úgy akkor minden világos lett volna számukra.

- Mire érted?- húztam fel a szemöldököm és mindannyian letelepedtünk a kanapéra. Fáradtak voltunk és nem volt más vágyunk csak pihenni egy picit. Sajnos a sztárság ezzel jár.

- Most, hogy kiderült nem vagytok mostohatestvérek máshogy is tekinthettek egymásra- tért rögtön a lényegre Harry én pedig kis híján leestem a kanapéról. Ezt nem hiszem el mindig ugyan ennél a témánál lyukadunk ki mikor beszélgetünk. Ami a legjobb már azt sem tudom mit hazudjak. Még a hülye is észre veszi rajtam, hogy érzek iránta.

- Menj és aludd ki magad Harry- morogtam az orrom alatt majd felmentem a szobámba, nehogy mást kérdezzenek. Elegem volt belőlük. Nem elég, hogy mindenhol Emet látom, de még Ők is állandóan róla beszélnek. Az embernek már a saját otthonában sem lehet nyugta ha négy ilyen majom veszi körül. Sokszor visszasírom manchesteri életemet.

Mikor beléptem a sötét szobába és kinéztem az ablakon a vihar már javában tombolt. Még szerencse, hogy idejében haza értünk. Akaratom ellenére is Em jutott az eszembe. Vajon most mit csinálhat ilyen viharban. A szobájában ül reszketve? Bizton Jay vigasztalja.

Hatalmasat sóhajtottam és leültem az ágyamra majd a hajamba túrtam. Ezt az egészet nem így képzeltem el. Boldognak kéne lennem, hogy boldog. Nem pedig féltékenykednem, meg szidnom Jayt.

Egyszer csak megszólalt zsebemben a telefonom. Nagy nehezen előhalásztam majd a kijelzőn megpillantottam Ric nevét. Már megint bocsánatot akar kérni amiért hazudott ? Mostanában ezt naponta megcsinálja én pedig csak türelmesen végig hallgatom majd egyhangúan elköszönök tőle. Pedig Ő tényleg nem érdemli meg ezt a viselkedést, hisz  mindig is saját fiaként tekintett rám és még most is. Viszont akkor sem mondta el az igazat. Sőt még várt volna vele.

Hatalmasat sóhajtottam majd felvettem. Még csak megszólalni sem volt időm mert Ő megelőzött.

- Liam- hangja furcsán vékonynak tűnt és hatalmas hangzavar volt körülötte amiből nem tudtam kivenni hol van- Emma- hangja elcsuklott én pedig furcsa ürességet éreztem legbelül. Többet sem kellett mondania tudtam, Emmával valami történt. Szinte tudtam, hogy valami történni fog, de nem azt hogy vele.

- Hol van?- csuklott el a hangom és még mindig nem tértem észhez. Nem Őt senki nem veheti el tőlem.

- Most fogják vinni a városi kórházba- Ric nem mondott semmit mivel rögtön lecsaptam a telefont. És már száguldottam is le a lépcsőn.

De az előszobában a fiúk az utamat állták. Nem hiszem el még Ők is ellenem vannak. Ric hangja mindent elárult. Valami szörnyű dolog történt Emmával én pedig még nem vagyok ott mellette.

- Emmával történt valami- nyögtem ki nagy nehezen a srácok arcáról pedig lehervadt a mosoly. Komoran húzták a cipőjüket fel ami azt jelentette, hogy velem jönnek.

Az idő semmit nem javult Louis mégis úgy hajtott mintha tiszták lennének az utak. Végül pedig megállt London legnagyobb kórháza előtt.

Gondolkodás nélkül elkezdtem befelé rohanni majd az információ előtt megláttam a fel-alá járkáló Ricet. Arca falfehér volt, szemei pedig vörösek voltak. Rögtön oda siettem hozzá Ő pedig szorosan megölelt és a vállamba zokogott.

- Mi történt Ric- húzódtam el tőle, de nem válaszolt csak a szájával tátogott- Hol van Emma? Mi van vele- néztem rá kétségbeesve mikor nem válaszolt. Legszívesebben megráztam volna, hogy valamit mondjon már. Én ezt nem bírom- Mondj már valamit !!- emeltem fel a hangom és könyörgően ránéztem. Ez alatt a srácok is beértek és csak halkan figyelték Ricet. Ők is zaklatottak voltak és egyben kíváncsiak is.

Néhány perc múlva aztán Ric végre erőt vett magán és kinyitotta a száját és csak úgy ömlöttek belőle a szavak.

- Jay haza akarta hozni Emmát, de pont akkor volt a legerősebb a vihar. Hirtelen jött egy kanyar és nem tudtak lelassítani majd egyenes bele mentek egy kamionba. Jay egy karcolás nélkül megúszta mivel le volt kötve,  de Emma…- itt újból zokogásban tört ki én pedig már fel voltam készülve a legrosszabbra.  Az a szemétláda túlélte egy karcolással, de ha Emmának komolyabb baja lesz esküszöm én teszem el láb alól. Normális ilyen időben hajtani ? Egyáltalán miért nem mondta, hogy kösse le magát.

- MOND MÁR RIC- kezdtem el üvöltözni vele és a szemébe néztem. Az agyam teljesen elborult és nem volt más vágyam csak az, hogy Emmát láthassam.

- Emma nem volt lekötve és ez miatt kiröpült az ablakon egyenesen a kamionnak- fejezte be én pedig csak a fejemet csóváltam megsemmisülten. Szédültem és nem kaptam levegőt. Nem, ez nem történhetett meg Emmussal. Nem Ő erős soha nem hagyna itt engem.

Ekkor újból nyitódott az ajtó majd egy csomó orvos rohant be rajta és egy hordágyat toltak maguk előtt rajta pedig az én Emmusom. De nem úgy mint ahogy azt mindenki megszokhatta.

A szájából és az orrából vér folyt, de a fejéből még annál is jobban. Teste pedig tele volt szilánk darabkákkal és karcolásokkal. Gondolom az üveg miatt. Szőke haja vérben állt, szemei pedig le voltak csukva. Miközben néztem potyogtak a könnyeim. Állandóan mosolygós Emma most eszméletlenül fekszik egy hordágyon és nem tudja mennyire szeretem.

Borzalmas látvány volt és egyben szívszorító is. Soha nem kívánnám ezt senkinek.

Lassan oda mentem hozzá majd gyengéden felé hajoltam : Ne hagyj itt Emmus. Én szeretlek.

Elvesztettem az eszem és zokogásban törtem ki. Vele akartam maradni, de az orvosok csak megcsóválták a fejüket és elvitték tőlem…