§20.- Állj már meg

És itt is vagyok a nap frissel ami hát eléggé érdekes lett :) Szerintem sokan számítottak erre :D a fiúk ebben most nem szerepelnek viszont szerintem eddig ez lett a legizgisebb rész xD komikaaat :P

Bevágtam magam után a villa ajtaját majd gyalog elindultam be a városba. Lassan gyalogoltam az utcákon és nem érdekelt, hogy felettem sötét felhők tornyosulnak ami azt jelentette esni fog.

A kabátomat jobban össze húztam és akkor tudatosult bennem, hogy még mindig az a ruha van rajtam amit a forgatáson viseltem. Annyi mindent történt, hogy szinte elfelejtettem  átvetkőzni  Nem csoda, hogy sokan megbámulnak pedig kezd kihalni London.

A zord idő miatt elég sötét van viszont így is jól kivehető London Eye ami szokás szerin csodásan ragyogott. Emlékszek mikor kisebb volt mindig arról álmodoztam, hogy csak azzal a fiúval fogok a tetején randizni akit igazán szeretek. És ez az álmom még mindig megmaradt. Jaynek soha nem mondtam, hogy üljünk fel rá és nem is fogom. Ő az ilyen nyálas dolgokért nem rajong szóval biztosan elutasítaná az ötletem. Szóval ez szerintem örök életemben egy álom marad mivel hozzám a szőke herceg nem érkezik meg.

Egyébként is mit gondolkozok ilyenen, hisz boldog vagyok Jayel. Mindent megkapok tőle amit akarok és nekem a szerelem a legfontosabb. Amíg az megvan addig nincs semmi gond.

A szél minél erősebben kezdett el fújni és már éreztem az arcomon egypár csöpp esőt is. Jobbnak láttam ha gyorsabbra veszem a tempót mivel nem nagyon volt kedvem elázni. Már csak az hiányzik a mai tökéletes napomból.

Betértem a városközpontba és megint szembe találtam magam ugyan azzal a képpel amivel néhány hete. Annyi különbség volt, hogy rá volt ragasztva egy papír amin az állt, hogy összes jegy elkelt.

Most valahogy a lábaim arra felé vették az irányt majd pontosan alatt megálltam. Öt fiú akikről sugárzik a boldogság. Liam teli szájjal nevet és egyik keze Louis vállán van. Mennyivel másabb ez a fiú mint az akinek ma néztem a szemébe. Mogyoróbarna szemei csak úgy csillognak és vele együtt nevetnek. Haja rakoncátlanul pihen a fején és látszik az arcán a büszkeség. Ami rettenetesen illik neki. Hisz tizenhét éves és majdnem az egész világ ismeri. Tehetséges mivel csodás hangja van, ráadásul még helyes is. Tökéletes arcát sok fiú megirigyeli és a lányok pedig olyan pasiról álmodoznak mint Ő.

Percekig csak néztem és néztem közben pedig könnyeztem. Ideje lenne elfelejtenem és bele törődnöm, hogy vége. Soha semmi nem lesz olyan mint régen.

Nekem ott van Jay aki most az életem. Tudom rá számíthatok és soha nem tudna ártani nekem. Akkor meg mi a francot állok itt és sírva nézek egy plakátot ? Nekem Jayre van szükségem aki miatt most itt vagyok és csak néhány utca választ már csak el tőle.

Elkaptam a tekintetem a plakátról majd tovább folytattam az utam. Halkan még szipogtam majd mikor megpillantottam a jól ismert bárt megkönnyebbülten felsóhajtottam.

A pálya fényei már kihunytak így csak a bárból szűrődött ki fény. Ahogy mentem közelebb úgy hallottam a bentről áradó ricsajt. Péntek este volt ami azt jelentette, hogy ilyenkor tele van fiatalokkal akik megpihenni jöttek a kemény edzés után. Amíg nem jártam Jayel nem ismertem ezt a helyet- sőt Londonnak erre a részére még a lábamat se mertem betenni mivel elég sok fura fazon járkált erre fele. De rá kellett jönnöm, hogy semmi veszélyes nincs itt. Csak deszkások akik ebben élik az életüket, mint én az írásban.

Gondolkodás nélkül benyitottam a jól ismert helyre ahol az utóbbi időben annyiszor megfordultam. Megnyugodtam mivel már csak pár másodperc választ el attól, hogy megölelhessem Jayt és kisírjam magam neki.

Gyorsan haladtam el az asztalok mellett mivel tudtam, hogy Ő egyiknél sem ül. Meg volt neki a kedvence ami jól el volt rejtve viszont elég hangos volt ott a zene. Így aztán végig kellett sétálnom a hosszú helységen míg végül a végére nem értem.

A lámpa fénye jól kivehetően megvilágított két alakot annál az asztalnál akik azzal egymás szájával voltak elfoglalva.

Lassítottam a tempót és gyanakodva méregettem azt a két személyt. A srácnak zselézett fekete haja volt viszont az arcát nem tudtam kivenni, de ekkor már elég közel voltam ahhoz, hogy észre vegyek egy vörös hajzuhatagot. Ezer közül is megismertem volna azt a hajat és tulajdonosát is.

- LILY !- álltam az asztal elé mire azok ketten szétrebbentek mint a galambok és végre a srác is felém fordult. Jay hatalmasokat pislogott és még meghökkeni sem tudott- JAY !

A könnyek ismét patakokban kezdtek el folyni az arcom. Engem így még soha senki nem alázott meg. A legjobb barátnőm a pasimmal csókolózott. Jay a barátnőmmel csalt meg. Ez nem normális állapot.

Szédülni kezdett körülöttem a világ és alig kaptam levegőt. Ennyire szerencsétlen már nem lehetek. Szerettem Jayt, megbíztam benne, mindent elmondtam neki erre Ő hátba támad. Szinte hallottam ahogy a szívem darabokra törik már megint. Azt hittem Liamnál rosszab dolog már nem történhet velem ma.

Tévedtem.

A szerelem fájdalmas dolog tudtam és elfogadtam. De, hogy ennyire? Egyáltalán mit keresek én még mindig itt az élők sorában? Kit érdekelne ha az egyik nap végleg eltűnnék és soha többet senki nem látna.

Senkit.

Egy ostoba liba vagyok aki mindenkiben megbízik majd pofára esik. Azt hittem Jay más mint a többi fiú azért is mertem kikezdeni vele.

Én hülye, hogy nem vettem észre.

- Emma én megmagyarázom- nyögte ki nagy nehezen Jay majd sajnálkozva rám nézett. Persze most jön a szokásos duma, hogy véletlen volt az egész. Aha én pedig bedőlök neki és minden olyan lesz mint régen. Legalább megpróbálta.

- Mit ? Azt, hogy engem szeretsz ?- Lily fagyosan köpte nekem a szavakat majd diadalittasan hátra dőlt a székén. Ekkor néztem rá. Megbánásnak jelét sem mutatta inkább örült, hogy végre kibújt a szög a zsákból. Ilyen ökör is csak én lehetek, hogy szóba álltam vele és segítettem neki. Ki tudja mióta röhög a hátam mögött.

- Lily fogd be- sziszegte Jay és küldött felé egy pillantást, hogy fogja be. Engem azonban nagyon is érdekelt a mondandója.

- Ne Jay én kíváncsi vagyok rá mióta tart ez a viszony kettőtök között- próbáltam nyugodt maradni, pedig legszívesebben most helyben rávetettem volna magam és kitéptem volna azt a vörös haját. De én nyugodt lány vagyok, aki lehet akár milyen mérges akkor sem verekszik. Mivel, hogy utálom az agressziót . Szóval most Lily áldást adhat az égnek amiért ilyen természetem van.

- Azt hitted, hogy téged valaha is szeretett- húzta fel a szemöldökét Lily majd hangos nevetésben tört ki. Honnan tudtam volna, hogy nem szeretett? Hisz úgy viselkedett velem mint mindig és ahogyan a szerelmeseknél szokás- Képzeld el, hogy csak az miatt volt veled mert dús gazdag vagy. Eleitől kezdve velem volt, csak téged soha nem tudott lerázni- minden egyes szava nyomott hagyott a szívemben. Elvakította a szeretet és nem vettem észre, hogy csak kihasznál. Lily most igazat mondott mivel tényleg akár hányszor ide jöttem együtt voltak. Én pedig azzal bíztattam magam, hogy csak barátok.

- Igaz ez Jay?- néztem rá szánalmasan és próbáltam erős maradni. Nem érdemel meg egy könnycseppemet sem.

Először nem válaszolt hanem a körmét piszkálta és húzta az időt. Örökkévalóságig pedig nem várhatott.

- Igen, igaz- emelte fel a fejét és felhúzta az orrát mint egy macsó. A számba haraptam és csak bólogattam. Legalább nem hazudik a szememben és felvállalja a valóságot. Ekkora egy szemetet még a világ nem látott.

- Akkor ez esetben…- újra félbe szakított.

- Hidd el jobb ez így ahogy van. Te sem úgy szerettél ahogy mutattad. Amióta pedig össze vesztél Liammal szinte csak róla beszéltél- az eszem megáll. Milyen jó, hogy tudja így legalább van mire fognia. Abban sajnos azonban igaza volt, hogy nem úgy szerettem ahogy kellett volna. De nem tehetek róla valahogy nem volt meg benne az a láng.

- Le szarom- válaszoltam egyszerűen majd sarkon fordultam és zokogva kirohantam a bárból. Mikor kiléptem a levegőre esőcseppek csapták meg az arcom. Nem érdekelt, hogy elázok csak jó messze akartam kerülni Jaytől és Lilytől aki most gondolom még mindig rajtam röhög.

- Emma várj már- hallottam ahogy Jay utánam rohan majd megfogja a kezem és maga felé fordít.

- Mit akarsz?- próbáltam kitépni a kezem a szorításából de nem engedte. Ezt nem hiszem el és még van pofája utánam jönni.

- Ilyen esőben nem engedlek haza egyedül- válaszolta majd elkezdett ráncigálni az autója felé. Nem akartam vele menni. Még csak egy levegőt sem akartam vele szívni. Hányingerem volt még ha csak rá kellett néznem.

- Nem kell- ki akartam szállni az autóból, de ő egy ügyes mozdulattal elindította a kocsit- Állj meg ki akarok szállni- erőszakoskodtam, de ő csak ravasz mosolyra húzta a száját.

- Lehet, hogy szakítottunk de most még el kell viselned mivel ismerem az apádat. Szóval majd szépen azt mondjuk mikor angolosan elbúcsúzok tőle, hogy te ejtettél lapátra- emelte rám fekete szemeit amiben a gonoszság tükröződött. Úr Isten mekkora egy köcsöggel jártam. Egyáltalán, hogy jut ilyen az eszébe.

- Apa akkor is utálni fog mivel a kezdet eleitől fogva gyűlölt téged- válaszoltam nyálas hangnemben, Ő pedig elkomorult. Soha nem fogom engedni, hogy bemocskolja apát. Azt már nem.

- Ahogy most veled viselkedik szerintem örülni fog nekem- és akkor sem hagyja szó nélkül.

- Állj már meg ki akarok szállni- ismételtem meg újból majd Ő direkt a gázra lépett. A városban nem szabadott gyorsan menni, de nem érdekelte. Minél gyorsabban ment én pedig már kezdtem tényleg félni. Ráadásul még az eső is esett és így nem lehetett tisztán látni az utakat , ha nem lenne elég még csúszott is- Jay ez nem vicces, lassíts- kérleltem .

- Mi van betojtál szivi?- nézett rám gúnyosan, én pedig tehetetlenül néztem ki az ablakon.. Csak azért is még jobban megnyomta a gázt közben pedig röhögött rajtam ahogy bőgök félelmembe.

Ha tehettem volna inkább kiugrottam volna a menő autóból minthogy az Ő gusztustalan arcát kelljen néznem.

Azonban mikor újra szólásra nyitottam volna a számat az úton egy éles kanyar közeledett majd nem láttam mást csak két sárga fényt ami egyenesen felénk jött.

Egy hangos koccanás én pedig éreztem, hogy repülök előre a semmibe majd teljesen elsötétült körülöttem minden.

De előtte még hallottam Jay ordítását és aztán valamiért Liam mogyoróbarna szemei jutottak eszemben közben a fülemben csengett ahogy azt mondogatja:

Ne hagyj itt Emmus. Én szeretlek

Ha így kell meghalnom akkor már megérte. Mivel Liam kibékült velem. Semmire nem tudtam gondolni csak rá. Ahogy ölel közben pedig simogassa a hátam. Az utolsó emlék mielőtt jött egy fehér sugár és nem tudtam többet magamról…