Szióóka! Tegnap olvasgattam a töriket, azért mert kíváncsi voltam, hogy melyik párosért rajongtok jobban. A győztes Liam lett, de Louis sincs sokkal lemaradva. Ám ott vannak a twitter üzenetek is ahol fölénnyel nyert Liam. Szóval a TeamLiamesek örülhetnek viszont a TeamLouisokonak sem kell szomorkodniuk :D
Március
Sokszor
elgondolkozok rajta, hogy miért csodál mindenki engemet és Liamet. Ragyogó
tekintettel figyelnek és nem tudják felfogni, hogy lehet egy fiú és egy lány
között ilyen szoros barátság. Eddig mindig csak vállat vontam és mosolyogva
kócoltam össze a haját mire Ő vigyorogva megbökött és csak annyit mondtunk,
hogy örök barátság.
Ez az örökös
barátság mostanra megszűnt. Pontosan ma két hete, hogy szinte alig beszélünk
egymással és mikor szóba állunk egymással akkor is csak veszekszünk.
Hiba volt
lefeküdnünk egymással mivel teljesen összezavarodtam. Egyszerűen már nem tudok
úgy rá tekinteni mint a legjobb barátomra. Nem megy, mivel mikor azt mondom,
hogy barát eszembe jut az-az éjszaka és legszívesebben vissza pörgetném az
időt, csak azért, hogy ismételhessük meg. Érezni akarom a testemen ahogy
szorít, hallani akarom szívének dobogását miközben a mellkasán fekszek és nem
csak egy véletlen miatt. Hanem minden egyes nap és nem titkolva hanem, hogy az
egész világ megtudja.
Ráadásul még
lelkiismeret furdalásom is van Louis miatt amiért megcsaltam. Nem bírok a
tükörbe nézni mivel vele járok közben pedig egy másik srácon jár az eszem. De
nem tehetek róla Ő iránta soha nem éreztem így mint Liam iránt. Ezt a mostani
érzést nem tudom megmagyarázni. Szeretem Lout, de nem úgy mint amikor
elkezdtünk járni…
- Minden okés? –
ült le velem szembe Niall az ebédlőben miközben én Liamet és Stellát néztem
miközben nevettek valamin. Sajnos még az ebédszünetben is együtt vannak és én
ezt nem tudom elviselni. Stella nem Liamhez való és kész. Olyanok mint ég meg a
föld. Semmi közös nincs bennünk.
- Hmm? Persze. –
kaptam el a fejem a párosról majd szőke barátom felé fordultam. – Járnak. –
mondtam mire Ő értetlenül rám nézett.
- He?- kérdezte.
- Járnak. Liam és
Stella járnak. – magyaráztam egyszerűen mire Ő az említettek felé fordult majd
csak nézte és újra rám nézett.
- Honnan veszed?
– húzta fel a szemöldökét kérdően, közben pedig elkezdett enni.
- Kézen fogva
sétálnak, ölelkeznek a szekrények előtt és szinte mindenhova együtt mennek. –
soroltam nemes egyszerűséggel Niall pedig csak nagy szemeket meresztette rám.
- Te kémkedsz
utánuk? – kis híján kiköptem az üdítőmet mikor ezt kérdezte. Pedig volt benne
valami. Vagyis nem , csak szinte mindig ott tűntek fel ahol én voltam.
- Dehogy, csak egyszerűen
szemet szúrt. – vontam vállat egyszerűen.
- Amúgy szerintem
nem. Liam nem olyan srác aki kikezdene egy olyan csajjal mint Stella Jones. –
magyarázta, de nekem nem lett jobb kedvem tőle. Akár ki akár mint mondhat
szerintem akkor is összejöttek.
- Te beszélsz?
Mástól kellett megtudnom, hogy összejöttél Melody Twiceval. – mondtam
szemrehányóan Niall pedig teljesen elvörösödött és csak pislogott.
- Igazából még
nem hivatalos. – túrt bele a hajába. – Lassan itt az év vége ami azt jelenti,
hogy én megyek vissza Írországba mivel csak erre az évre jöttem. Melody pedig
marad itt. Ha együtt is maradunk csak havonta egyszer tudunk találkozni és
szerintem a távkapcsolat nem is működne. – mondta szomorúan és lehajtotta a
fejét.
- Ha tényleg
nagyon szereted akkor ne engedd veszni hagyni. – adtam neki a tanácsot. Hátha
neki jobban fog sikerülni a szerelmi élete mint az enyém.
- Amúgy te és
Louis olyan…érdekesen jártok. – kereste a megfelelő szavakat én pedig
kényelmetlenül éreztem magam amiért szóba került Lou.
- Ha lehet
járásnak nevezni ami köztünk van. Szinte alig látom mivel vagy edzésekre jár
vagy tanul az érettségire amit meg is értek mivel a jövője forog kockán. Csak
szar érzés, hogy a sulin kívül soha nem találkozunk. – adtam ki magamból a gőzt
és egy kicsit megkönnyebbültem. Fura volt számomra, hogy pont én beszélik így
Louisról hisz örök életemben szerelmes voltam bele most pedig legszívesebben
szakítanék vele.
•••
Az érzéseim pedig
nem hazudtolták meg önmagukat. Az egyik meccs után amit szokás szerint megnyertek
a gyanúm beigazolódott. Ugyanis Stella lefutott a pályára majd Liam nyakába
ugrott és megcsókolta. Akkor egy világ dőlt össze benne miközben láttam, hogy a
derekára csúsztassa a kezét majd felemeli.
El akartam
menekülni a világ elől csak, hogy ne kelljen végig néznem. Képes lettem volna
agyonverni a csajt amiért megcsókolta az én Liamomot. Ő csak is az enyém,
hozzám tartozik. Vagyis…miket hordok én itt össze? Az nem lehet, hogy féltékeny
vagyok. Jaj csak azt ne én nem érezhetek iránta semmit.
Végül aztán
jobbnak láttam ha lelépek. Nem volt gyomrom tovább nézni őket, meg aztán
kitudja, hogy mit csináltam volna még.
•••
- Elegem van. –
vertem a fejem az asztalba, Harry pedig csak értetlenül nézett. Vasárnap
délután volt és valahogy rászedett, hogy mennyünk el a Nando’s-ba. Fogalmam sincs, hogy hogyan sikerült neki
ugyanis már napok óta ki sem mozdultam a szobámból. Egyszerűen mindig csak
Liamen járt az eszem amitől már kezdtem az őrületbe menni.
- Mégis miből? –
húzta fel a szemöldökét kíváncsian.
- Mindenből.
Nekem soha semmi nem sikerül. – kezdtem el hisztizni közben pedig a fejemet az
asztalba vertem. Nem a legjobb megoldás, de azért jó.
- Összejöttél
Louissal, nem az volt a vágyad? Egy csapásra menő lettél és még cikkeket is
írhatsz a suli újságba. Szóval ne mond azt, hogy semmi nem sikerül. – hányta a
szememre a szavakat én pedig végre felemeltem a fejem. Mind igaz volt amit
mondott, csak ezektől nem vagyok boldog.
- Igen, összejöttem
vele de elvesztettem a legjobb barátomat. – vágtam rá komoran.
- Azt hitted,
hogy Liam örök életedben melletted lesz? Nyisd ki végre a szemed Beverly. Soha
nem gondoltál esetleg még arra, hogy mit érzett Ő mikor Te összejöttél
Louissal? – húzta fel a szemöldökét én pedig csak vállat vontam. – Nem törődtél
vele, pedig szüksége volt rád mivel a szülei megtudták azt, hogy titkon még
mindig zenél ezért elvették tőle a gitárját. – mesélte én pedig csak magamat
szidtam. Összeveszett a szüleivel én pedig nem is tudtam róla?
- Összejött
Stella Jonessal pedig örök életében azt mondta, hogy utálja a csajt. –
ellenkeztem, Harry pedig csak gúnyosan felnevetett.
- Mert Te csak
kihasználtad. Képzeld el, hogy amikor megcsókoltad és nem járt iskolába az-az
miatt volt mert félt, hogy rájössz az érzéseire. Reménykedett benne, hogy nem
barátodként tekintesz rá, de aztán Te a szemébe mondtad, hogy mégis majd
összejöttél Louissal majd elfelejtkeztél róla. Neked van a legkisebb szavad,
hogy féltékenykedj Stellára mivel Ő nem veszekszik vele . – mondta a szemembe
én pedig nem bírtam tovább.
- Bazd meg én
szeretem. – ordítottam el magam majd hirtelen a szám elé kaptam a kezem és
ijedten bámultam magam elé. Kimondtam. Te jó ég mégis igaz. Bele szerettem a
legjobb barátomba.
- Tessék? –
kerekedett el Harry szeme.
- Jól hallottad,
szeretem Liamet és nem úgy mint egy barátot. – ismételtem el újra magabiztosan.
Elegem van már a hazudozásból és a szenvedésből. – Féltékeny vagyok Stellára
mert elvette tőlem.
- De hát Te nem
azt mondtad, hogy Louist szereted már évek óta.
- Őszintén
megmondva szerintem soha sem szerettem szerelemmel inkább csak rajongtam érte.
– ismertem be őszintén. Ezek a dolgok már rég megfogalmazódtak bennem, csak
féltem beismerni.
- Ha elfogadsz
tőlem egy tanácsot, szakítasz vele és elmondod Liamnek, hogy mit is érzel
valójában. – tanácsolta én pedig csak bólintottam egyet. Louval már napok óta
beszélni akarok mivel ez így nem mehet tovább. Hisz állandóan Liam jár a
fejemben.
Így aztán Hétfőn
megvártam még vége lett az edzésnek és megvártam azt amíg kettesben maradtunk.
- Szia Ly. –
köszöntött mosolyogva majd egy puszit akar nyomni az arcomra, de én elhúzódtam
tőle. Nem akarom azt, hogy még jobban lelkiismeret furdalásom legyen. – Mi az?
- Beszélnünk
kell…rólunk. – nyeltem egy nagyot mikor észrevettem, hogy ijedten rám néz.
- Mégis miről? –
nézett rám komoran.
- Sajnálom Louis,
de ez így nem mehet tovább kettőnk között. Én próbállak szeretni, de nem megy.
Egyszerűen már eltűnt az a varázs amit akkor éreztem mikor összejöttünk
ráadásul még a lelkiismeretem sem hagy nyugodni amiért átvertelek.
- Te most
szakítani akarsz? – kérdezte csendesen én pedig bólintottam egy aprót. Nem
akarom megbántani és nem is akarom szenvedni látni.
- Igen. –
bólintottam.
- De hát mégis
miért?
- Amikor volt
Logan bulija én…én megcsaltalak Liammel. Lefeküdtem vele majd hirtelen
megváltoztak az érzéseim iránta. Már nem tudok úgy ránézni mint egy barátra. Én
szerelmes vagyok bele. – ismertem be szégyenlősen majd meglepetésemre Louis
elmosolyodott.
- Mindig is
tudtam, hogy Te többet érzel iránta mint puszta barátság, csak soha nem merted
bevallani önmagadnak . – válaszolta barátságosan amitől nekem jobb kedvem lett.
Nem haragszik.
- Ha tudtad akkor
miért jártál velem? – néztem rá csodálkozva.
- Mert
megtetszett, hogy Te más vagy mit a többi gimis csaj. Soha nem fogom
elfelejteni ezt a pár hónapot amikor veled voltam mivel Te tényleg
megtanítottál szeretni. – mondta majd mosolyogva magához húzott és megöleltük
egymást. – Egyébként ne legyen lelkiismeret-furdalásod az miatt mert megcsaltál
ugyanis az a helyzet, hogy én is csókolóztam Alexissal. – ismerte be vörös
fejjel én pedig elhúzódtam tőle és kérdően ránéztem.
- Mégis mikor?
- Úgy pár napja.
Éreztem, hogy köztünk már nem lesz sokáig járás. És akkor jött Alexissal majd
úgy beszélgettünk ahogy eddig még soha. Tiszta normális volt és elmondta, hogy
én voltam az első igaz szerelme és sajnálja, hogy nem gondolta komolyan.
- Akkor most
gondolom megint összejöttek . –mondtam mosolyogva. Igazából Ők ketten tényleg
aranyosak együtt és még illenek is egymáshoz. Hisz mind ketten imádják a
sportot és mindig is a menőkhöz tartoztak.
- Lehet. – mondta
egyszerűen én pedig csak bólintottam egyet. – De azért barátok maradunk ugye? –
kérdezte félősen.
- Hát persze. –
válaszoltam vigyorogva majd mind a ketten elmentünk a teremből.
Megkönnyebbülten léptem ki a friss levegőre. Szomorúnak kéne lennem amiért most
szakítottam a pasimmal, de nem vagyok az mivel mind kettőnknek így a legjobb.
Hisz mást szeretünk…
a rohadtkurvaéletbemáár... TEAMLOUIS TEAMLOUIS TEAMLOUIS <3333333333333333333333
VálaszTörlésJuhúúú!!*-* TEAMLiAM!! <3
VálaszTörlésÉn mind a kettőjüket szeretem, de szerintem jobb ez így. Már csak azt remélem, hogy Liam és Bev összejön. Louis meg boldog lesz.
VálaszTörlésBasszus de hamar vége lett ennek a résznek!! TeamLiam.. de most haragszom rá! Mi az hogy összejött azzal az idiótával?! :(
VálaszTörlésTeamLiam.<3:)) mindig is tudtam h Liammal kell osszejonniuk.:)) Remelen sikerulni fog nekik es az a hulye Stella meg hamarosan repul Liam mellol.:))
VálaszTörléselőször TeamLouis os voltam de most nem tom://:DDD
VálaszTörlésCsak annyit h utálom stellát!!!:))
jó lett kövit:D
nagyon tetszett.:D
VálaszTörlésszerintem nincsenek ilyen fiúk akik ennyire lazán vennék a helyzetet, de Louról el tudom képzelni.
Liam meg remélem hogy észhez tér és Stella felejtőssé válik számára!
hamar a következőt.
Szia :)
VálaszTörlésHát nem hiszem el, hogy Louis ilyen lazán vette, hogy a barátnője egy másik pasival feküdt le, főleg hogyha érez is Bev iránt valamit.
Na de szerintem nem lesz olyan könnyű dolga Bevnek hogy bevallja az érzéseit és Liam máris a nyakába ugrik.
Nagyon várom a kövit! :P
puszi: ericsaadefan
Ez az TeamLiam<33 Nagyon jó rész lett! :DD Alig várom a kövit.:)) csak kár hogy vége lesz..:/ De majd a következő történeted is olvasni fogom az biztos.:)) Puszi és siess a kövivel! :))
VálaszTörlésJöjjenek össze ^^ Ez feldobta a hangulatom. 10. hozzászólás :D Hamar kövit
VálaszTörlésJöjjenek össze ^^ Ez feldobta a hangulatom. 10. hozzászólás :D Hamar kövit
VálaszTörlésJöjjenek össze ^^ Ez feldobta a hangulatom. 10. hozzászólás :D Hamar kövit
VálaszTörlésJöjjenek össze ^^ Ez feldobta a hangulatom. 10. hozzászólás :D Hamar kövit
VálaszTörlés