#18.-Louis Tomlinson féltékeny lett Liamre#

Hellló. Itt a napi rész. Nincs sok hozzá fűzni valóm mivel eléggé unalmas lett szerintem. Viszont aranyos :D És ismét kapott a blog egy díjat xD Komizni ér.

Beverly Martinez

Örömmel tölt el az a tudat, hogy Liammel újra minden rendben. Sokkal jobb így, hogy tisztáztuk a helyzetet és bevallom őszintén megnyugodtam. Amíg nem járt suliba azon járt folyton az eszem, hogy mi van akkor ha tényleg többet érez irántam puszta barátságnál. Tudtom hülyeség, de abban a pillanatban mikor másodszor megcsókolt nekem az jött le. Szerencsémre tévedtem mivel saját maga bevallotta, hogy csak puszta fellángolás volt ami a tiniknél gyakori.

Azonban azt a csókot akkor sem tudom kiverni a fejemből. Ami nem is csoda, hisz minden lánynak emléket hagy az első csók úgy ahogy nekem is. Mondjuk én az első csókomat nem éppen Liammel képzeltem el, de már mindegy. Túl vagyok rajta és kész. És be kell, hogy valljam titkon még élveztem is. De ez már csak mellékes mivel úgysem fog még egyszer előfordulni ha rajtam múlik.

A karácsonyi szünetig már csak egy hét volt hátra. Szerencsére már nem tanultunk mivel a tanárok is elnézőek voltak. Szinte egész nap csak unatkoztunk.

Szerdán Anne megtartotta az év utolsó médiaszakkörét és meglepetésemre óra után beszélni szeretett volna velem. Tudtam, hogy a könyvemről fog kérdezősködni amit én még mindig nem kezdtem el.

- Szóval, hogy állsz a könyvel?- nézett rám csillogó tekintettel én pedig nagyon elesettnek éreztem magam. Gyűlöltem hazudni.

- Hát elég jól. – mondtam csendesen közben pedig reménykedtem, hogy nem fog kérdezősködni róla.

- Remek. –csapta össze a kezét boldogan. – Ashley már meg is mutatta az eddigi anyagát és nagyon jó lett neki. Ha gondolod szünet után a Te művedet is átnézem. – ajánlkozott .

- Az szuper lenne. – bólogattam majd sarkon fordultam és elindultam a szekrények felé. Remek most mit fogok csinálni? Két hét alatt nem tudok megírni egy könyvet. Ráadásul még ötletem sincs, hogy miről írjak. Van egy olyan érzésem, hogy égés lesz. Bánom már, hogy jelentkeztem.

Azonban mikor a szekrényemhez értem volna annyira elbambultam, hogy nem figyeltem és egyenesen neki mentem Louisnak. Mikor felnéztem rá, fagyosan nézett le rám ami nagyon rosszul esett.

Észre vettem, hogy a csókos incidens óta úgy csinál mintha nem is léteznék Nem tudom, hogy most ennek örülnöm kellene amiért bevált a tervem és féltékennyé tettem, vagy sírjak amiért megutált.

- Szia. – köszöntem barátságosan Ő pedig köszönés helyet csak megrándította a vállát. – Rég beszéltünk. – próbáltam kedvesen viselkedni vele. Nem sok sikerrel.

- Hazudósakkal nem állok szóba. – válaszolta mogorván majd hátrébb lépett, mivel eddig eléggé közel voltunk egymáshoz.

Szíven ütöttek a szavai. Mégis miért tart engem hazugnak? Hisz soha nem bántottam és mindig az igazat mondtam neki. Miért kell neki folyton megbántania ennyire? Ő miatta már nem egy éjjelt végig bőgtem. Legalább ha tudnám, hogy volt miért, de így, hogy szinte mindig bunkó velem.

- Miért vagyok én hazug?- szögeztem neki a kérdést és felhúztam a szemöldökömet. Nem gyengülhetek meg mert akkor azt fogja hinni, hogy egy hisztis csaj vagyok aki mindenen bőg. Pedig nem vagyok az.

- Még hülyének is akarsz nézni? – vonta fel a szemöldökét. Oké most már semmit nem értettem. Mindenki meghülyült körülöttem.

- Figyelj Louis fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Esetleg ha elmagyaráznád talán könnyebb lenne. – mondtam magabiztosan.

- Szemembe hazudtál Ly. – fakadt ki majd kétségbeesetten folytatta ami nála eléggé furcsa jelenség volt. – Azt mondtad Te és Liam csak barátok vagytok. – szóval itt van a kutya elásva. Szóval tényleg féltékeny lett. Louis Tomlinson féltékeny lett Liamre. Ezt nem hiszem el, bevált a tervem.

- Mert azok is vagyunk. – válaszoltam nemes egyszerűséggel.

- Láttalak csókolózni vele az udvaron. – ellenkezett.

- Félre…

- Nem vagyok kíváncsi a hazudozásaidra. – fojtotta belém a szót majd tovább folytatta. – Azt hittem, hogy megbízhatok benned mivel te más vagy. Úgy látszik tévedtem. – mondta komoran majd sarkon fordult és magamra hagyott.

Gratulálok Beverly ezt megint jól megcsináltad. Nem csak féltékennyé tetted hanem még meg is utált pedig bízott benned. Kezdem azt hinni, hogy én és Louis soha nem fogunk egy párt alkotni amíg én mindig mindent el fogok szúrni.

•••

Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy kiszállok a versenyből. Nem fogom megírni azt az ostoba könyvet inkább feladom. Tudom gyáva vagyok, de egyszerűen nincs ihletem. Már hetek óta nem írtam semmit és még csak nem is hiányzik.

Így aztán Csütörtökön úgy döntettem, hogy felmegyek az igazgatóhoz és megkérem, hogy csináljon valamit.

Mint mindig amikor oda megyek szorongás fogott el. Pedig most nem azért mentem mert valami rosszat csináltam vagy beszóltam az egyik tanáromnak.

Ám amikor az ismerős ajtóhoz értem az résnyire nyitva volt és tisztán hallottam a szobában jelenlévők beszélgetését.

- Sajnálom Zayn, de idén nem maradhatsz az iskolában. – Mr. Johnsos hangja lágy és kedves volt, de tele volt szomorúsággal. Jobban bekukucskáltam és észre vettem, hogy az igazgatóval szemben Zayn Malik foglal helyet.

- De igazgató úr, tudja, hogy én nem mehetek haza. – szólalt meg csendesen Zayn. Mi az, hogy nem mehet haza. Várjunk csak Ő minden évben az ünnepeket itt tölti.

- Tudom, de ebben az évben senki nem marad a kollégiumban ezért neked is el kell hagynod. – magyarázta az én szívem pedig majd meghasadt. Mindig is tudtam, hogy Zaynek nehéz élete van, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire.

- Akkor mi lesz? A szüleim nem fognak tudni haza vinni, rokonaim pedig nincsenek akikhez mehetnék. – mondta halkan szinte már síri hangon.

- Tudom édes fiam, de valamit ki kell találni. Hisz mégis csak Karácsony van. – mondta Mr.Johnoson olyan hangnemben amit én eddig még soha nem hallottam tőle.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve bekopogtam majd bementem a helységbe ahol mind a ketten riadtan néztek rám.

- Elnézést a bunkóságomért, de mindent hallottam. – mondtam komoran majd levágódtam Zayn mellé egy székre mire Ő teljesen elfehéredett.

- Hallgatóztál?- förmedt rám én pedig csak vállat vontam.

- Minek köszönhetem a látogatásodat Miss. Martinez. Melyik tanár küldött ismét?- nézett rám az igazgató én pedig csak legyintettem egyet.

- Nem érdekes mivel ennél sokkal fontosabb dolgot kell most megoldanunk. – mondtam keményen és rá néztem Zaynre. – Mi lenne akkor ha Zayn nálam és a családomnál töltené a szünetet? – kérdeztem mire a mellettem ülő srác csak hatalmasokat pislogott meglepetésemre. Nem csoda hisz épp most hívta meg egy lány a családjához az ünnepekre. Szerintem nagyon jó ötlet mivel én nagyon sajnálom őt és a szüleim is bele mennének.

- Beverly ez túl nagy áldozat. Egyáltalán mit szólnának a szüleid?- kérdezte az igazgató én pedig csak vállat vontam.

- Örülnének neki mivel az összes barátomat imádják. – mondtam, Zayn pedig sugárzó mosollyal rám nézett. – Mit szólsz elfogadod?- fordultam felé.

- Ha nem leszek útban. – mondta szégyenlősen én pedig csak a szemem forgattam.

- Akkor nem mondtam volna. – válaszoltam és könyörgően ránéztem Mr. Johnsonra.

- Ez esetben akkor felhívom a szüleidet és megbeszélem velük. –mondta én pedig boldogan összenéztem Zaynel.

A szüleim természetesen bele mentek így Péntek a tanítás után Zayn is velem jött haza. Hálás volt amiért segítettem rajta a szüleim pedig az összes kívánságát teljesítették mert elmondtam neki, hogy milyen rossz családi körülmények között él és nem mehet haza az ünnepekre. Ráadásul még Micát is imádta és nyoma sem volt a beképzelt énjének. Tök jól el tudtam vele beszélgetni igaz Tv nézés közben mindig veszekedtünk mivel nem volt ugyan az a ízlésünk. Képes lett volna éjjel-nappal horror filmeket nézni. Apa pedig örült, hogy van kivel meccseket néznie. Mivel eddig mindig nők vették körül és ráadásul még a sportot is gyűlöltük.

Karácsony reggelén aztán még nagyobb meglepetés ért mindenkit legfőbb a vendégünket mikor anyáék átnyújtották neki az ajándékok. Szerintem azt hitte, hogy semmit nem fog kapni mert nagyon meglepődött mikor anya átadta neki a dobozt és még két puszit is nyomott az arcára.

- Komolyan nekem is vettek ajándékot?- csodálkozott miközben a csomagját bontotta végül pedig csodálkozva fogta kezei közé a vadonatúj Nike cipőt.

- Egy kosarasnak rendes cipő kell. – mosolygott apa, Zayn pedig addigra már fel is húzta. Majd elé álltam és én is átnyújtottam az én ajándékomat, de Ő gyorsabb volt nálam és a kezembe nyomta.

Meglepődtem mivel nem hittem volna, hogy tőle kapok valamit. Mohón nyitottam ki a kicsi dobozt majd majdnem elbőgtem magam mikor a kezem közt foghattam a Jonas Brothers egyik olyan CD-jét amit soha nem tudtam megszerezni.

- Ezt meg honnan szerezted meg? – néztem rá csodálkozva majd megöleltem. –Egyáltalán honnan tudtad, hogy szeretem?

- Hisz a szobád fala velük van kitapétázva. – vigyorgott én pedig csak vállba ütöttem.

- De ezt a lemezt senki nem tudta megszerezni. – ellenkeztem mire ő csak kihúzta magát.

- Tudod jók a kapcsolataim. – kacsintott egyet majd nehogy véletlenül elszálljon a kezébe nyomtam az én ajándékomat is ami egy kosaras mez volt és rá volt írva a hátuljára, hogy Zayn Malik. Ennyit megérdemel ha már egyszer a szüleitől semmit nem kap.

- Egy csúcs. Tényleg nagyon szépen köszönöm mivel ennyi ajándékot még életemben nem kaptam. – nézett ránk háláson anya pedig a könnyeivel küszködött. Szerintem el is bőgte volna magát ha abban a pillanatban nem csengettek volna az ajtón.

Jobbnak láttam ha lelépek és én nyitom ki mivel nem volt kedvem azt nézni ahogy anya sír. Így aztán gyorsan oda szaladtam és vigyorogva nyitottam ki, de mikor megláttam a jövevényt az arcomra fagyott a mosoly…