~2.~

Sziasztok. A múltkori résznél el felejtettem szólni, hogy addig amíg nem írom meg előre a részeket nem lesz naponta friss. Bocsi, de igyekszem a legtöbbet kihozni magamból. Amúgy, hogy tetszik a töri? Érdemes folytatni vagy nem?

Liam Payne

- Ez sajnos így nem mehet tovább kettőnk között.

Danielle szavai még órák után is a fülemben csengtek. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy dobott…engem.

Engem a híres Liam Payne-t akiért millió lány megőrül. Ő meg tiszta nyugodtan az arcomba tudja mondani, hogy szakít velem.

- Mégis miért? – néztem rá csodálkozva és próbáltam erős maradni. Pedig legbelül tomboltam és legszívesebben az egész rohadt házat szétvertem volna. – Hisz tökéletes párt alkotunk. Imád minket a sajtó és a rajongók is.

Ezt a napot is megértem, én rinyálok egy  csajnak, hogy ne szakítson velem. Komoran bámultam rá és a térdemre hajoltam, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Kíváncsi voltam a válaszára, hogy mit fog hazudni.

- Épp ez a gond. Nem veszed észre magad Liam?- csattant fel és egy gyors mozdulattal felállt majd fölém tornyosult. Beletúrt hosszú göndör hajába, nekem pedig úgy kellett rá felnéznem.

Semmit nem értettem abból amit mondott. Mégis miért kellene magam észre vennem? Hisz még mindig én vagyok én.

- Mi a szart akarsz ebből kihozni? – húztam fel a szemöldököm és jobbnak láttam ha én is felállok. Így legalább egymás szemébe tudtunk nézni.

- Ezt nem hiszem el. – sóhajtott fel megsemmisülten majd az égnek emelte a tekintetét majd újra vissza rám. – Én a csöndes, aranyos, kedves Liambe szerettem bele akit két éve ismertem meg az X-Factorban. Aki megdicsérte a kabátomat és udvariasan kinyitotta előttem az ajtót majd aranyosan mosolygott és mikor vissza mosolyogtam rá, fülig elpirult.

Mosolyogva emlékeztem vissza a két évi önmagamra. Elesett voltam és féltem a lányoktól, viszont Daniellnek nem tudtam ellenállni. Megigézett a göndör hajával, ugyanis a lányoknál az a gyengém.

Egy lúzer voltam és mindenki elkönyvelt a banda legcsöndesebb és legkomolyabb tagjának. Mindenki csak Daddy Directionnak hívott, ugyanis soha nem mertem ellazulni a srácokkal. Apáskodtam felettük holott csak meg akartam védeni őket a pletykáktól és a hazugságoktól.

Ám ennek most már mindennek vége. Elegem lett és úgy gondoltam ideje változtatni az életemen. Rájöttem arra, hogy nekem is kijár a szórakozás. Valahogy a régi énem eltűnt és hirtelen most én lettem a rosszfiú aki mindenkivel flegmán viselkedik.

- Most is pont ugyan olyan vagyok. – bizonygattam keményen, de nem hiszem, hogy ezzel a mondatommal meggyőztem. Túl jól ismer már és azt is tudja, hogy mikor hazudok és mikor mondok igazat.

- Nekem nem úgy tűnik. Én már ezt nem bírom. Nélkülem mész mindenhova szinte már olyan érzésem van, hogy szégyellsz. Ráadásul a rajongóidtól nap mint nap halálos fenyegetéseket kapok. – adta ki magából a gőzt.

Elgondolkozva ültem vissza a kanapéra és próbáltam feldolgozni magamban a hallottakat. Soha nem szégyelltem és a rajongóimat is már százszor megkértem, hogy hagyják Őt békén.

- Szóval akkor ennyi? A változásom miatt dobsz? – kérdeztem meg végül elhaló hangon. Ezt az egészet nem így gondoltam. Én még mindig tiszta szívemből szeretem és szeretni is fogom. Ő az első igaz szerelmem.

- Sajnálom. – nyögte ki nagy nehezen és csalódottan rám nézett. Köszönés nélkül hagyott magamra.

Ennyi. Vége van.

§§§

- Srácok beszélnem kell veletek és szeretném ha nem hülyéskednétek el. – Louis komor volt és ötünk közül csak Ő állt mi pedig a kanapéról figyeltük a beszédjét. Látszott rajta, hogy valami nagy baja van mert soha nem szokott ilyen hangnemben beszélni. Inkább mindig Ő volt az aki elhülyéskedte az interjúkat most meg Ő kér, hogy ne hülyéskedjünk.

Nem lesz nehéz betartani a szavát mivel eleve semmi kedvem nincs is velük lenni. Rettentően megviselt a szakítás a srácok pedig szinte mindig felhozzák a témát. Azt hiszik, hogy jobb kedvem lesz pedig nem.

Szinte alig vagyok otthon és csak késő éjszaka járok haza. Legszívesebben már rég elköltöztem volna, de nem tehetem mert akkor a bandából is ki kellene szállnom. Azt pedig nem szeretném mivel nekem a One Direction az életem. Amikor énekelek akkor legalább magamat adhatom és nem kell hazudnom a világnak, hogy mekkora önző alak vagyok.

- Haver már csak nem történt akkora tragédia. – szólalt meg Niall hülyéskedve.

- A húgom autóbalesetet szenvedett és semmire nem emlékszik az életéből. – mondta Louis szinte már síri hangon. Hatalmasokat nyelt és látszott rajta, hogy minden erejével azon van nehogy elbőgje magát. – Az állapota pedig minél jobban romlik. – tette még hozzá csendben közben pedig az állát vakargatta.

- Bocs nem tudtam. – kért bocsánatot Niall majd bűnbánóan lehajtotta a fejét amiért előbb nem vette komolyan Lout.

A helységben néma csend lett és mindenki Louist nézte és vártuk a folytatást. Tényleg sajnáltam a húgát, de semmi több. Hisz azt sem tudom, hogy ki is Ő valójában, meg aztán sokkal nagyobb gondjaim is vannak mint egy amnéziás csajt sajnálni. Talán ha ismerném máshogy viszonyulnák a dolgokhoz. De így. Mondjuk azt tudtam, hogy van két húga, akikkel nagyon jó viszonyt ápol. Eleinte még beszélni is szokott róluk, viszont mostanában már nem.

- Semmi gond. Honnan tudhattad volna, hisz én is csak néhány napja tudtam meg. – válaszolta Louis és lehajtotta a fejét.

- Ezért kellett ide ráncigálnod? – kérdeztem meg kicsit sem kedvesen és már azon voltam, hogy itt hagyom Őket. – Részvétem az egész családnak, de van jobb dolgom is mint itt sajnálni egy ismeretlen csajt. – de sajnálatnak jelét sem mutattam. Fő az őszinteség nem igaz?

A srácok ledöbbenten néztek rám. Még nem nagyon szoktak hozzá az új énemhez ugyanis Ők még ahhoz volt hozzá szokva amikor akármivel jöhettek hozzám és én jó tanácsokkal leptem el őket.

- Te mekkora egy paraszt vagy. – csóválta meg a fejét Harry és felhúzta mind két szemöldökét. – Mostanában néha már egy kicsit sok belőled. – szeme komoly volt ahogy a hangja is.

Engem azonban nem érdekelt. Jó lehet, hogy elviselhetetlen vagyok, de basszus két év után dobott a barátnőm. Kíváncsi lennék, hogy teszem azt Zaynek milyen hangulata lenne ha szakítana Perrievel vagy Louisnak ha Őt dobná Eleanor egy kis hülyeség végett.

- Tudjuk, hogy fáj ami Daniellel történt, de azért lehetnél egy kicsit normálisabb is. – szólalt meg halkan Zayn majd az arcomba nézett,  de én elkaptam a fejem.

Véletlenül pont Loura néztem aki szintén helyet foglalt az egyik fotelban és tenyerébe temette az arcát. Eléggé össze volt törve az biztos.

- Oké maradok, de fogd gyorsa a szövegelésedet és remélem tényleg annyira fontos, mint amilyennek mondod. – morogtam fagyosan és a kanapénak támasztottam a hátam, kezeimet pedig összekulcsoltam a mellem alatt és vártam.

- Ne is figyelj rá. – állt fel Harry közben küldött felém egy lenéző pillantást majd felállt és megveregette Louis hátát aki hálásan ránézett. – Szóval miről akartál beszélni?

- Úgy döntöttem, hogy amíg nem javul a húgom állapota ide költözik. – tért rögtön a lényegre én bennem pedig egyszerre ment fel az a bizonyos pumpa.

- Hogy micsoda? – pattantam fel és elé álltam szörnyülködve.

Reméltem csak én hallottam félre az előző mondatát ugyanis ajánlom, hogy ne legyen igaz. Mégis, hogy gondolja ezt az egészet. Ide hoz egy idegen csajt aki mellesleg agyilag zizi. Bezzeg amikor én akartam azt, hogy Danielle itt lakjon mindenki ellene volt. De ha Louis mondja akkor neki meg van engedve.

- Nem fogom engedni, hogy valami szörnyű dolgot csináljon magával. – állt fel és a szemembe nézett.

Néhány percig farkasszemet néztünk egymással majd ismét Ő szólalt meg először. – Akár tetszik akár nem, ide jön addig amíg nem jön rendbe. – sziszegte a fogai között.

A többiek szótlanul hallgattak és kapkodták a fejüket. Mérges fújtam ki a levegőt és legszívesebben most behúztam volna egyet neki.

- Nyugodtan hozd ide. – állt fel Niall és barátságosan ránézett Loura.

- Ja és akár miben segítünk. – bólogatott Zayn is és Harry is.

Ezt nem hiszem el. Elárultak a legjobb barátaim.

- Pff bulit ne szervezzek neki?- horkantottam fel gúnyosan majd sarkon fordultam és elviharoztam a szobámba.

Becsaptam magam mögött az ajtót, levágódtam az ágyamra és elkezdtem zenét hallgatni végül pedig elaludtam.

Sötétedett már mikor hangokra lettem figyelmes és ez miatt fel kellett kelnem. Morcosan sétáltam le a földszintre ahol a srácok körbe álltak valakit. Jobbnak láttam ha körülnézek, hogy ki is az új vendégünk.

Zsebre tett kézzel megálltam és végre a szemem elé tárult az új jövevény.

Hosszúkás szőkésbarna haja volt és észrevettem benne néhány göndöres tincset. Karcsú volt és alig volt tőlem alacsonyabb. Nem tudom mi, de valami megfogott benne. Mármint úgy értem, hogy rettenetes csinos volt. Fura, hogy ezt gondolom mivel megfogadtam, hogy egy ideig semmilyen lányra nem fogok ránézni. De szerintem ebben az esetben kivételt tehetek.

Szorosan Louis mellett állt és akkor tudatosult bennem, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. A hajuk színe az arcuk…

- Ó és Ő az ötödik tag. – kapta rám a fejét Louis és hirtelen mindenki rám nézett. Ez alól a lány sem lehetett kivétel. Ragyogó kék szemeivel az arcomat vizsgálta amitől én tisztára libabőrös lettem.

Fura.

- Helló Liam Payne. – nyújtottam a kezem zavartan, de Ő nem viszonozta a gesztusomat. Csak nagy szemekkel bámult és minél közelebb ment Louhoz. Oké honnan szabadult már? Tudtommal ilyenkor kezet kell ráznunk.

- Nyugi nem kell félned Tőle. Ő is a barátom. – karolta át Lou és akkor jöttem rá , hogy valójában kivel is van dolgom. A kinézet, a törődés : Ő Louis kishúga.

Fúj én meg még azt mondtam rá, hogy helyes. – Liam ő a húgom Tammy. – mutatott be és még mindig nagy szemekkel bámul.

- Akkor már elkezdtetek apáskodni felette ahogy észre vettem. – mondtam gúnyosan.

- Ne vedd figyelembe. – suttogta Zayn, de szerencsétlenségére én is meghallottam. – Nehéz napjai vannak mostanában.

- Egyébként nem tudsz beszélni? – húztam fel a szemöldököm és ránéztem Tammyra. Pislogott egyet és hatalmasat nyelt. – Ez azért elég félelmetes.

- Fél. Te mit csinálnál ha ennyi idegen venne körbe? – csóválta meg a fejét Harry és barátságosan átkarolta a vállát. Tipikus Harrys viselkedés. Jó csaj ezért rögtön rámozdul.

- Oké én ezt nem hallgatom tovább. – csattantam fel majd elindultam a bejárati ajtó felé.

- Szia Liam. – hirtelen megtorpantam mikor egy halk bátortalan hang köszönt el. Hátra kaptam a fejem és ránéztem Tammyra aki csillogó tekintettel nézett vissza rám.

Válasz nélkül indultam el újra és hagytam el a villát.