#19.- Én mondtam#

Hellóó...Tegnap véletlenül rosszul írtam a fejezet számot, de aztán sikeresen kijavítottam :D én már csak ilyen vagyok :P remélem ebben a részben Louis személyisége már tetszeni fog xD Komiiit

Louis Tomlinson állt előttem teljes életnagyságban. Épp úgy mint én Őt is meglepetésként érte a dolog, hogy velem találta szembe magát. De hát mit várt, hisz itt lakok, azt hitte majd Alexis nyitja ki neki az ajtót vagy mi. Mindezek ellenére boldogsággal öntött el a tudat, hogy láthatom. Van egy olyan sejtésem, hogy mostanában gyakrabban fog nálunk feltűnni Zayn miatt. Már megérte, hogy meghívtam magunkhoz mivel így Louist is láthatom.

- Hát Te? – kérdeztem egy kicsit sem kedvesen. Elvileg most rosszban vagyunk egymással.

- Tudtommal nálatok van a haverom. – mondta Ő is épp olyan bunkón mint én. Izgis beszélgetés mondhatom. Egyáltalán miért kell neki annyira fenn hordania az orrát? Miért nem lehet Ő is olyan normális mint Liam, Harry vagy Niall? Velük akár miről el tudok beszélgetni és soha nem veszekedéssel végződik.

- Én meg már azt hittem, hogy elfelejtetted Alexis házát. – gúnyolódtam mire Ő csak vissza grimaszolt és zsebre tette a kezét.

- Szóval beengedsz? – kérdezte egy fokkal normálisabban. Tényleg hisz be is kéne engednem mivel szegénykém jéggé van fagyva. Mondjuk szerintem rá fért volna még egy fél óra a hóesésben.

- Jah, persze. – kaptam észhez és utat engedtem neki majd mikor elment mellettem bele szippanthattam bódító illatába amitől kissé elszédültem és a szívem hevesebben kezdett el verni.

Böktem a fejemmel, hogy kövessen ő pedig követte az utasításomat majd néhány másodperc múlva már Zayn mellett terpeszkedett a kanapén közben pedig mind ketten sütit ettek és arról beszélgettek, hogy miket kaptak ajándékba.

Akkor jutott az eszembe, hogy át kell vinnem Liam ajándékát is. Minden évben vagy Ő jön át hozzánk vagy én megyek hozzájuk. Hát most az utóbbi van ugyanis alig várom, hogy meglássa amit vettem neki. Hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, hogy ebben az évben azt kapja amire mindig is vágyott. Ami történetesen egy teknős volt. Liam mindig is élt-halt értük csak soha nem volt mersze venni mert félt, hogy esetleg megdögölne neki. Én pedig úgy gondoltam, hogy most ez a tökéleteses ajándék számára mivel mindenki felett szeret apáskodni. Hát most lesz egy háziállata akivel azt csinálhat amit akar.

- Ne csak én beszéljek. – Zayn hangja hozott vissza a mélázásomból és csodálkozva néztem rá ugyanis épp engem és Louist nézett. Tuti, hogy nem fogok beszélni vele. Addig nem amíg ő nem. – Nem azt mondtátok, hogy jóban vagytok?

- Igen jóban voltunk addig amíg egyesek nem neveztek hazugnak. – kulcsoltam össze a kezem és hátra dőltem a fotelba majd elkezdtem a térdem bámulni. Ezzel Louisra céloztam egyébként.

- Mert az is vagy. – vágta rá Louis dühösen. – Nem én mondtam mindenkinek azt, hogy csak barátok vagyunk Liammel. – közben pedig az én hangomat utánozta amit szörnyen rosszul csinált viszont vicces volt. – Aztán meg titokban járnak…

- Járnak? Mégis kik?- kerekedett el Zayn szeme.

- Hát Beverly és Liam. – világosította fel Louis barátját akiből egyszerre tört fel a röhögés és a térdét ütögette.

- Még, hogy járnak. –röhögte és nem tudta abba hagyni. – Haver Te valamit szörnyen félre értettél. – prüszkölt és próbált megnyugodni.

- De csókolóztak…- érvelt Louis én pedig csak csendben hallgattam, hogy mi fog ebből az egészből kisülni.

- Te már mennyi csajjal smároltál mégsem jártál velük. – Zayn végre megnyugodott. Louis töprengő arcot vágott majd néhány pillanat múlva sokkal jobb színben lett. Úgy látszik Zaynek végre elhitte.

- Én mondtam. – válaszoltam egyszerűen majd felálltam és elkezdtem felvenni a kabátom meg a csizmám és mikor kész lettem felvettem a fa alól Liam ajándék, de azért közben bele néztem, nehogy holtan adjam át a teknőst. – Majd jövök. – szóltam anyáéknak és kiléptem a jéghideg levegőre.

Elég lassan ment a járás ugyanis az utak csúszták ráadásul még hatalmas pelyhekben a hó is hullott. Imádtam ezt az időd. Ilyenkor olyan szép minden és képes lennék egész nap a havat bámulni a meleg szobám ablakából.

Mikor megérkeztem a házukhoz úgy néztem ki mint egy hóember. De komolyan, tiszta hó voltam majd víz lettem. Jéggé fagyva kopogtam be majd néhány pillanat múlva megjelent az ajtóban Mr. Payne.

- Szervusz Beverly. Már vártunk. – mosolygott rám barátságosan majd beinvitált a jó meleg házukba ahol rögtön megcsapott Mrs.Payne karácsonyi palacsintájának a szaga. Ugyani Ő minden évben Karácsonykor palacsinta tortát készít mivel Liamnek az a kedvence és ilyenkor képes lenne egész nap csak azt enni. – Az ebédlőben vannak . – adta a tanácsot és mikor megszabadultam a vizes cuccaimtól vigyorogva léptem be a helységbe ahol Liam, Nicola és Ruth épp az ajándékok kicsomagolásával volt elfoglalva. Ez miatt a szoba tele volt széttépett papírokkal és dobozokkal.

- Már azt hittem soha nem érsz ide. – állított nekem Liam mosolyogva majd lenyomott a kanapéra és ő is leült mellém, de kezében már ott pihent egy eléggé nagy doboz. Úgy látszik ebben az évben Ő is kitett magáért.

- Tudod együtt mint szoktuk. – emlékeztettem a mi kis hagyományunkra.

Ugyanis kettőnk között az volt a szokás, hogy egyszerre adtuk át az ajándékot és egyszerre is csomagoltuk ki mivel így ugyan abban a pillanatban lepődtünk meg mind ketten.

- Hagyomány. – forgatta meg a szemét vigyorogva. – Hát akkor Boldog Karácsonyt Bev. –mondta kedvesen és nyújtotta a dobozt.

- Neked is Boldog Karácsonyt Liam. – vigyorogtam és én is átadtam neki az én ajándékomat majd egyszerre kezdtük el bontani.

Majd mind kettőnk szeme egyszerre kerekedett el.

- Teknős? – kérdeztük egyszerre és meglepetten néztünk egymásra majd mind kettőnk tenyerén ott mászkált egy apró lény.

Életemben nem örültem még ennyire semminek. Nagyon picike volt és ahogy mászkált a tenyerem csikizte azt amitől vigyorogtam. Olyan vicces érzés volt. Képes lettem volna megzabálni annyira aranyos volt. Alapjába véve én minden állatot szeretek, csak anya eddig soha nem engedte meg mivel Sam még kicsi és attól féltünk, hogy esetleg elengedi vagy megöli. Viszont ehhez nem fog hozzá férni mert esküszöm kulcsra zárom a szobám ajtaját.

Ránéztem Liamra aki épp úgy vigyorgott mint én és boldogan fogdosta az aprócska teknősét. Ezt nem hiszem el, hogy mind ketten ugyan azt vettük egymásnak. Pedig senkinek nem mondtam, hogy mit fogok venni neki.

- Ez aztán a véletlen. –mosolyogta Ruth és közelebb jött, hogy jobban szemügyre vehesse a teknősöket. Hát igen tényleg véletlen, de jó véletlen.

- Elmondtátok egymásnak vagy valakinek?- kérdezte Nicola mi pedig csak a fejünket csóváltuk. – Akkor tényleg egymás lelki társai vagytok. – valami nagy tetszhetett neki mivel csak akkor szokott így vigyorogni.

- Imádlak, de tényleg. – néztem rá hálásan Liamre aki mint mostanában mindig elvörösödött. De már meg sem lepődtem rajta.

- Én még annál is jobban. – ellenkezett mire csak vállat vontam. – Amúgy a tied csaj. – mutatott a teknősömre aki most egy helyben állt.

- A tied meg fiú. – mondtam és az övére böktem. – Ki kell találni nekik valamilyen nevet. – gondolkoztam.

- A lányok az elsőbbség. –mondta úri ember módjára én pedig hátra dőltem és elkezdtem töprengeni.

Rengeteg állat név van ami tetszik, de neki valami különlegeset szeretnék mivel Ő is az. Hisz a legjobb barátomtól kaptam.

- Lilo. – válaszoltam néhány perc múlva és felnéztem közben pedig Liam reakcióját néztem. Gondoltam jobb lesz ha elmagyarázom honnan jött az ötlet. - Li mint Liam és Lo mint Louis. – magyaráztam nemes egyszerűséggel az Ő száján pedig megjelent egy aprócska mosoly. Életemben a két legfontosabb személy. – Most Te.

- Archimédesz. – mondta egyszerűen, de közben azért kihúzta magát. Elég fura név.

- Ez meg honnan jött? – kérdezte lenézően Ruth. Tényleg elég különleges név. De ha neki egyszer ez tetszik akkor senkinek nincs hozzá joga bele szólni.

- Nos legelőször történelmet tanultunk együtt Bevvel és pont Archimédesz volt a tananyag. Utána pedig lefordult a lépcsőnkről és beszakadt a feje. – emlékezett vissza vigyorogva arra az esetre ami még általánosban történt.

Így vissza gondolva már tényleg vicces, de akkor Ő is épp úgy meg volt rémülve mint én. A saját lábamba akadtam el szokás szerint és tíz lépcsőfokot zuhantam majd beszakadt a homlokom. Mikor össze lett varrva, Liam állandóan Harry Potternek csúfolt mivel olyan volt a homlokom mintha nekem is sebhelyem lenne.

- Így már érthető. – vont vállat Nicola.

Késő délután indultam el csak haza fele. Épp a cipőmet vettem mikor meghallottam Ruth és Nicola hangját a konyhában. Én tényleg nem akartam hallgatózni, de ha egyszer nem jött rám a cipőm.

- Láttad már milyen édesek voltak mikor megtudták, hogy mind ketten teknőst vettek? – kérdezte Nicola olyan nyálas hangon.

- És, hogy egymásról nevezték el. – tette hozzá Ruth is én pedig nem értettem, hogy mi ezen annyira aranyos.

- Olyan édesek együtt. Fogalmam sincs, hogy végre mikor jönnek rá, hogy Ők egymásnak lettek teremtve. – kis híján befordultam az ajtón mikor ezt meghallottam. Ezt nem hiszem el már Ruth és Nicola is össze akar hozni Liammel. Mi ez az őrültség, hogy összeillünk.

- Ha így folytassák soha. Kergetik csak egymást, nemhogy nyitott szemmel járnának.

- Nem veszik észre a jeleket. – mégis milyen jeleket nem veszünk észre? Én semmit nem vettem észre. Ez már kezd félelmetessé válni.

- Én azért szurkolok nekik. – vont vállat Nicola. – Beverly igazán boldoggá tudná tenni Liamet.

- Majd mindennek eljön a maga ideje. – tette hozzá Ruth én pedig jobbnak láttam ha gyorsan lelépek. Hisz már így is sok olyat hallottam amit nem kellett volna…