#14.-Mit keresel megint Londonban?#

Sziaasztook! Itt a napi friss rész remélem örültök és köszön a komikat. Amikire még mindig nem voltam képes válaszolni :/ Na mindegy majd bepótolom. Egyébként a blog ismét kapott egy díjat amit már ki is raktam és nagyon szépen köszönöm :D Komiiii

November

Őszintén megmondva soha nem gondoltam volna arra, hogy ha lesz még egy húgom imádni fogom. Mica-t nem lehet nem szeretni akár mit csinál mindenhogy cuki. Pedig anyáék nagy bánatára a szakasztott másom. Egész éjjel ordít és rettentő akaratok, pedig még csak néhány hetes. Mégis mindenki szereti és akár mit megcsinálunk neki.

- Tisztára olyan mint Te. – Liam képes volt órák hosszat tartogatni és gyönyörködni benne. Mica pedig már most imádta. Akár hányszor megláttam Liamet elmosolyodott és ha nem fogta meg rögtön elkezdett sírni.

Tényleg édesek voltak együtt ráadásul rettentően illett a kezébe. Az volt a legjobb amikor még énekelt is neki. Egyik szövegnek sem volt értelme viszont vicces volt.

- Mit szólnál ha elvinnénk sétálni?- jutott az eszembe és kérdően rájuk néztem. Liam boldogan bólintott majd szóltunk anyának, hogy öltöztesse fel Micat, majd amikor készen lettünk bele ültette a kocsijába.

Igaz November közepe volt viszont kellemes volt sétálni. Általában mindig a közeli parkot vettük irányba majd ott leültünk egy padra és beszélgettünk semmiségekről.

Most is így volt. Lassan sétáltunk majd leült a szokásos helyünkre és arról kezdtünk el beszélgetni, hogy mikor fogunk megint együtt tanulni. Mivel, hogy nagyon jól megírtam a németet Neki köszönhetően. Ha így folytatom még én is zseni leszek belőle. Amúgy szerintem az nem fog bekövetkezni.

- Ezt nem hiszem el. – ijedten kaptuk fel a fejünket és pillantottunk fel a közeledő lányra. Fekete haja volt, szemüveget viselt és eléggé kövérkés volt. Volt egy nagy gyanúm, hogy ki Ő de remélem, hogy nem lesz igazam.

- Ugye csak káprázik a szemem és nem Jenny Rush-t látom. – suttogta halkan Liam én pedig nem tudtam megszólalni.

Jenny Rush általános iskolában volt az osztálytársunk és London legidegesítőbb lakosa volt. Még Stella Jonesnál is idegesítőbb.

Oké most gondolom egy mániás csajnak gondoltok aki mindenkit lemond, de ha ismernétek Jenny Rust ti is ezen a véleményen lennétek.

Már a hangja is idegesítő mivel olyan mintha lenyelt volna egy gumikacsát ami sípol. Ráadásul miközben beszél állandóan mozgassa a kezét össze-vissza. Sokszor nem lehet érteni amit mond a fogszabályzója miatt. És még ha nem lenne elég még köpköd is a nyáljával. 

Két évig volt csak az osztálytársunk, de elég volt belőle. Szerintetek az ép eszű ember aki meg próbálja megmászni a Big Bent csak azért, hogy megnézze ott fenn milyen az idő? Mert szerintem nem az. Ráadásul folyton velem akart játszani és minden nap megkérdezte, hogy nem-e megyek el hozzájuk. Rendesen már menekültem előle mikor megláttam. Az órák alatt pedig folyton beszélt és alig akarta szóhoz jutni a tanárokat.

Végül pedig elköltöztek mindenki nagy örömére. De, hogy hova a mai napig senki nem tudja és szerintem nem is nagyon érdekel senkit sem. Viszont most megint itt van és jóval nagyobb mint akkor volt ráadásul már izmai is vannak.

És még mindig megismer minket. Kell ennél rosszabb? Igen ha felétek közelít és beszélgetni akar. – Liam Payne és Beverly Martinez az örök barátok. – indult el felénk és szokás szerint mutogatott. Semmit nem változott, vagyis de. Már nincs fogszabályzója helyette van egy ocsmány szemüvege amiben fekete szemei kétszer akkorának tűnnek.

- Ööö hello Jenny. – nyögtem ki nagy nehezen, Liam pedig gyilkos tekintettel rám nézett. Tudni kell Liam még nálam jobban is utálja mivel egyszer Jenny ráült a vadonatúj versenyautó játékára ami darabokra törött a teste alatt. Nem csoda mivel már akkor nagy darab lány volt. Liam pedig nem tudta neki megbocsájtani mivel a kedvenc játéka volt amit szülei csak nagy nehezen vettek meg neki ráadásul még a zsebpénzét is ráköltötte. – Régen láttunk errefele. – én nem vagyok normális, hogy beszélgetek vele.

- Ó, pontosan 4 éve, 6 hónapja és 15 napja. – sorolta majd leült Liam és én közém. A fiút sokként érte a dolog és tisztára elhúzódzkodott a pad végére nehogy véletlenül a lányhoz kelljen érnie.

- Hosszú idő. És mi történt veled az évek alatt mivel nem sok mindent lehetett hallani rólad. – közben pedig imádkoztam, hogy Mica ébredjen fel és kezdjen el sírni mivel akkor rá tudom fogni, hogy haza kell mennünk. De drága hugicámnak eszében sem volt felkelni. Gondolkoztam rajta, hogy kiveszem a szájából a cumiját mert akkor mindig elkezd bömbölni, viszont azt még Jenny is észre venné.

- Romániába költöztem a szüleimmel és már hosszú éve új állatok felkutatásával foglalkozunk. – Liam hangosan felhorkantott amiben egyet értettem vele. Mégis milyen állatokat kutatnak fel? Látszik, hogy még mindig olyan fura mint régen volt. – Mind ezek mellett a földöntúli dolgokat is kutatjuk. – most komolyan kell erre válaszolnom?

- Szóval rájöttél arra, hogy milyen űrlénytől származol? – szólalt meg vigyorogva Liam is, Jenny pedig rosszállóan ránézett.

- Még mindig olyan vicces vagy mint régen voltál. – válaszolta jókedvűen Jenny. Jelét sem mutatta annak, hogy megbántották volna Liam szavai. Pedig szerintem annak szánta.

- Te pedig még mindig olyan ütődött vagy mint…

- És mit keresel megint Londonban? – szóltam gyorsan közbe nehogy esélye legyen Liamnek befejezni a mondatát. Semmi kedvem nem volt megint a veszekedésüket hallgatni.

- Meghalt az egyik rokonom. – horgasztotta le szomorúan a fejét én pedig sajnálkozva megütögettem kemény, izmos vállát. Ezt a gesztusomat Liam is láttam ugyanis undorodva elhúzta a száját. – És veletek mi van? Gyönyörű kisbaba. – nézett bele a kocsiba ahol Mica még mindig békésen aludt. – Mindig is tudtam, hogy Ti egyszer egy párt fogtok alkotni. De nem korai még a baba? Gondolom véletlenül jött össze, de hát ez van nem igaz?- hirtelen köpni- nyelni nem tudtam és éreztem, hogy fülig elvörösödök. Még, hogy én és Liam. Egyáltalán hogyan juthatott az eszébe, hogy a közös gyerekünk legyen.

- Tessék? – kerekedett el a szemem és próbáltam nyugodt maradni. – Ezt meg miből gondoltad?

Jessy töprengő arcot vágott majd hanyagul vállat vont. – Miért nem igaz ?

- Hát nagyon nem. – vágta rá Liam és lenézően ránézett a lányra. – Ugyanis én és Bev soha nem…jártunk. – érdekes módon az utolsó mondatánál a cipőjét kezdte el kémlelni és rettentő halkan mondta.

- Így igaz mivel csak barátok vagyunk. – bólogattam hevesen nehogy még ennél is jobban félre értse a helyzetet. Azt hiszem most már biztos lehetek benne, hogy még mindig ugyan az a fura csaj maradt mint volt. – És ő a húgom. – böktem a kocsiban alvó Micára.

- Oké értettem, csak Ti annyira össze illetek és simán ki tudtam nézni belőletek, hogy összejöttetek. – lovagolt még mindig a témán én pedig már kezdtem nagyon hülyén érezni magam. Eddig még soha senki nem beszélt így rólam és Liamról. Igaz sokan hitték már azt, hogy járunk, de azt még senki nem mondta, hogy összeillünk. Mondjuk nem értem pontosan mire gondolt. Egyébként én még ilyenre rá sem gondoltam. Liam nekem örökké a legjobb barátom volt, soha nem tudtam úgy ránézni mint egy pasira akivel szívesen járnák. Ő csak Liam és kész! Semmi több, mit nem lehet ezen felfogni? – Most gondolom utáltok amiért ilyet mertem gondolni. – szólalt meg csendesen bűnbánóan.

- Téged mikor nem utáltunk ? – szögezte neki a kérdést kicsit sem kedvesen Liam.

- Neked meg mi bajod van állandóan velem? Soha nem bántottalak és mindig normálisan beszéltem veled. – fakadt ki Jenny és komoran ránézett a srácra aki csak fújtatott mint egy kismacska. Őszintén megmondva Liam sok ideig tűr és csak nagy sokára fakad ki. Nem is értem, hogy Jennyvel miért ilyen ellenszenves. Lehetet, hogy Ő már túl sok neki.

- Tönkre tetted a játékautómat. – válaszolta és összekulcsolta a kezét a melle alatt és tüntetőleg nem nézett rá a lányra. Gondolhattam volna, hogy még mindig ez áll a dolog mögött.

- Nagydolog. – forgatta meg a szemeit Jenny. – Már ezer éve történt, meg amúgy is véletlen volt.

- Te azt véletlennek nevezed, hogy ráültél egy olyan autóra ami még csak kicsi sem volt? – nézett rá és látszott az arcán, hogy még mindig fáj vissza gondolnia.

- Nem vettem észre. – húzta fel az orrát én pedig csak a fejem kapkodtam.

- Persze, hogy nem mivel akkor feneked volt. – motyogta az orra alatt Liam, de persze Jenny meghallotta és sértődötten végig mérte. – Darabokra törted a legjobb autóm!

- Tedd túl magad rajta. – tanácsolta egyszerűen Jenny és kicsit sem bánta a történteket. Szerintem azért bocsánatot kérhetett volna tőle.  Liamnek az is elég lett volna. De ahogy elnéztem Jennyt esze ágában sem volt bocsánatot kérni. Sőt inkább élvezte a helyzetet, hogy veszekedhet.

- Ráment az összes zsebpénzem és miattad nem maradt látszatja.

- Gyerekek voltunk még. – ha még öt percig el kell hallgatnom én esküszöm kifutok a világból. – Mit akarsz? Vegyek helyette újat vagy mi?

- Csak kérj bocsánatot és húzz vissza Romániába. – emelte fel a hangját Liam majd felállt és nagy meglepetésemre a kocsival együtt elindult haza felé. Még csak vissza sem nézett, pedig az én húgom kocsiját tolta.

Sajnálkozva bocsánatot kértem Jennytől majd utánuk szaladtam. Liam még csak meg sem állt. Mondjuk nagyon aranyos volt ahogy a kocsit tolta. Tisztára mintha a saját gyereke lenne.

- Ez azért nem volt szép amit Jennyvel csináltál. – mondtam halkan mikor utolértem, Liam pedig csak felhorkantott.

- Még Őt véded? – húzta fel a szemöldökét. – Ez a csaj nem normális és soha nem is volt és nem is lesz.

- Jó nem azt mondom, hogy imádok vele dumálni, de azért durva dolgokat vágtál a fejéhez. – akár mit csinál most akkor is nekem van igazam.

- Leszarom. – vont vállat és jelét sem mutatta a megbánásnak. – Megérdemelte.

Karácsonyig még van egy hónap, de a tanárok már most aggódnak az miatt, hogy nem lesz időnk javítani mivel mindjárt itt a félév ráadásul még téli szünet is lesz. Ez pedig engem nagy boldogsággal tölt el. Két hét iskola nélkül, de még egy hónap szenvedés.

Szinte az összes kosár edzés után meg szokom várni a srácokat, mivel ilyenkor van esélyem egy kicsit Louissal is beszélni. Sokszor olyan furcsa, mintha mondani akarna valamit csak nem tudja hol kezdje.

Egy péntek délután jóval az edzés után érkeztem és csalódottan néztem körül, hogy már senki nincs a teremben. Gondoltam megvárom Harryéket az öltözők előtt. Sietős szedtem a lábaimat, nehogy itt hagyjanak engem.

Mikor az öltözőkhöz értem hallottam, hogy hangok szűrődnek ki onnan. De nem beszélgetés hanem annál sokkal undorítóbb dolog. És még, hogy ki a ribanc aki a tornateremben csinálja.

Nem is én lettem volna ha nem indulok el az ajtó felé, de mikor oda értem véletlenül elakadtam és bedőltem az ajtón majd nem mindennapi dolog tárult a szemem elé.

Alexis Johnson és Zayn Malik éppen az egyik padon voltak egymással elfoglalva és mind ketten meztelenek voltak. De mikor észre vettek holt sápadttá váltak el és csak bámultak rám mintha szellemet láttak volna…