~10.~

A búcsúzás soha nem volt az erősségem szóval ne számítsatok tőlem csöpögős mondatokat :D Hát igen itt az utolsó rész a blogon ugyanis ide többet nem rakok fel semmit. Szerintem három töri így is bőven elég volt egymás után. Tudom sokatoknak fura, hogy ez a törim ilyen rövid lett, de igazából én ezt novellának terveztem csak aztán nem akartam csalódást okozni és ez lett belőle...Őszintén nem nagy nem tetszik mivel mostanában semmi időm nem volt írni és nem akartam azt, hogy várjátok naponta a friss részeket...Az oldalt nem szüntetem meg hanem nyugodtan olvashassátok, de friss nem lesz...Elég volt ennyi és én élveztem a komiaitokat olvasni...Ezért is kérem azt, hogy aki valaha olvasta a blogomat akkor ehhez az utolsó részhez írjon utoljára egy komit :) Sziasztok...egyszer még lehet újra megnyitom!

Liam Payne

Reggel mikor felébredtem Tammy békésen szuszogott mellettem. Igaz arcából nem láttam sokat mivel annyira be volt takarva. De még így is aranyos volt ahogyan mélyen aludt. Akár meddig képes lennék elnézni, de most nem tehetem mivel azt akarom, hogy a mai nap tökéletes legyen és élvezze ki minden percét.

Még mindig nem fogom fel, hogy randizni viszem. Olyan hihetetlen, hogy ilyen hamar rábólintott. Pedig én még azt hittem, hogy utál csak nem meri bevallani.

Ezek szerint tévedtem. Hisz itt van a tegnap este. Saját maga kérdezte meg, hogy nem-e alhat itt nálam. Vétek lett volna egy ilyen helyzetet visszautasítani. Meg aztán olyan jó érzés volt érezni a közelségét.

Nagy nehezen aztán végül kiszálltam az ágyból és nesztelen lépésekkel elhagytam a szobát…

- Louis ha nem gond ma elvinném Tammyt a városba. – fordultam az említett felé aki erre a mondatomra nagy szemekkel bámult rám úgy ahogy a többiek is.

- Minek? – kérdezte érdeklődve.

- Talán azért mert amióta itt van bezártad őt ide, mint egy rabot. – szóltam vissza csípősen amit rögtön meg is bántam.

Miért kell neki mindenről tudnia? Hisz nem akarom megenni a kishúgát csak azt akarom, hogy egy kicsit élvezze az életét.

Na jó, valljuk be igazán a fő célom az, hogy minél több időt tölthessek vele kettesben. Vajon Lou mit szólna ahhoz ha megtudná, hogy randizni viszem? Ahogy elnézem nem örülne neki és talán még képes is lenne eltiltani tőlem.

Fogalmam sincs, hogy mikor fog újra bízni bennem. A többiek már elég normálisan viszonyulnak hozzám és látom rajtuk, hogy már nincs velem semmi bajuk. Sőt ahogy észre vettem annak örülnek a legjobban, hogy Danielle már nincs velem.

Ennyire hülye is csak én lehettem, hogy nem vettem észre azt, hogy mennyire nem szerették Daniellet. Mindig azzal áltattam magam, hogy annyira szeretik mint Eleanort és Perriet csak nem mernek nagyon ellazulni mellettem mert jóval idősebb tőlünk. Pedig ez hazugság volt, ugyanis soha nem szerették amit most már meg is értek. Bánom már, hogy nem jöttem rá előbb arra, hogy mennyire nem illünk össze.

- Figyelj Liam én nem fogom megtiltani, hogy ne vidd el. Csak annyit kérek Tőled, hogy maradj ilyen normális mint most és vigyázz rá. – nézett a szememben Louis és arca megenyhült miközben húgáról beszélt.

Tudom, hogy félti és ezt észben is tartom. Szerintem tudja, hogy Tammy nem közömbös számomra csak nem mondja ki hangosan.

- És hova fogod vinni? – nézett rám vigyorogva Niall, de alig lehetett érteni mivel tisztára tele volt a szája.

A kérdésére azonban elgondolkoztam. Igazából még nem nagyon gondolkoztam rajta. Örülök, hogy vele lehetek szóval nekem az tökéletes.

- Hát őőő…nem’tom. –bámultam magam elé.

- Én mikor először randire vittem Perriet megengedtem neki, hogy Ő mondja meg, hogy mit csináljunk. – emlékezett vissza Zayn.

- Ki mondta azt, hogy randizni mennek? – húzta fel a szemöldökét Harry, Zayn pedig jó erősen fejbe kólintotta a göndörke számára pedig rögtön világossá vált minden. – Óh. Így mindjárt más.

Louis úgy csinált mintha annyira érdekes dolgot talált a telefonjában ugyanis még csak fel sem emelte a fejét. Nem csoda mivel a haverjai épp most vitatják meg kishúga szerelmi életét.

- Vidd el sétálni. – szólalt meg halkan Louis én pedig csodálkozva ránéztem. Nem számítottam arra, hogy pont Ő fog tanácsot adni. Ezek szerint tévedtem. – Közben pedig beszélgessetek kis semmiségekről. Számára ez mindennel felér.

Nem nézett rám, hanem az asztalnak beszél. A tanácsát pedig megfogadom mivel tudom, hogy hihetek neki.

Egyébként nem is volt rossz ötlet.

§§§

- És hová megyünk? – nézett rám csillogó szemekkel Tammy mikor megállítottam az autót nem messze a Temze partjánál.

- Titok. – vigyorogtam és nem zavarta a válaszom.

Mellé léptem és elkezdtünk sétálni. Először egyikünk sem szólt semmit csak csendben lépkedtünk Ő pedig nézelődött.

- Gondolom sok lánnyal voltál már itt. – szólalt meg, de nem nézett rám hanem a cipőjének beszélt.

Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni.

- Nem mondanám. Eddig Te vagy az első. – válaszoltam komolyan. Újabb csend következett. Ez így nem lesz jó. Az oké, hogy sétálunk, de téma nélkül nem éppen élvezhető. Ráadásul még azt sem tudom mondani neki, hogy beszéljen az életéről.

- Ez vicces mivel néha be szoknak ugrani ilyen elmosódott képek amiben Te is szerepelsz. – mondta csendesen és félősen. Mintha nem merné hangosan kimondani.

- Én? – mutattam önmagamra csodálkozva.

- Aha. – bólintott mosolyogva és tovább folytatta. – Néhány napja éjjel pedig beugrott egy olyan jelent, mikor megláttalak a TV-ben és elkezdtem ugrálni örömömben, hogy láthatlak. Nem tudom, hogy megtörtént esemény-e, de szerintem lehetséges. – vont vállat egyszerűen és a Temzére emelte a tekintetét.

Nagyon is lehet megtörtént esemény ugyanis mikor megvoltak az emlékei tényleg szerelmes volt belém.

- Lehet lassan vissza nyered az emlékezetedet. – mondtam Ő pedig hirtelen rám kapta a tekintetét.

- Ez azt jeleni, hogy igaz?

- Akár mit jelenthet. – válaszoltam.

Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy nálam van a naplója ami tele van írva azzal, hogy mennyire szerelmes belém. De Louis mindenkinek megtiltotta, hogy mondjuk neki valamit a múltjáról mivel saját magának kell vissza emlékeznie.

- De ha megtörtént volna elmondanád? – nézett rám kérdően én pedig csak zsebre tettem a kezem. – Ugye elmondanád ha régen lett volna köztünk valami?

Bár lett volna közünk valami. Bárcsak a szemébe mondhatnám, hogy mennyire szeretném megcsókolni és a szemébe mondani, hogy mennyire szeretem.

De nem tehetem mert nem csak Őt hanem saját magamat is becsapnám.

- Igen. – bólintottam és a számra varázsoltam egy fancsali mosolyt. – De sajnos köztünk nem volt semmi ugyanis én is csak akkor láttalak először amikor Te engem. – válaszoltam szomorúan.

- Fogalmam sincs, hogy miért de én állandóan azt érzem, hogy valami közöm van hozzád. Mintha mindig is ismertelek volna. – bámult maga elé és lesütötte a szemét.

- Lehet régen nem volt közöd hozzám, de remélem hogy a jövőben ez változni fog. – kacsintottam egyet és tovább sétáltunk a parton.

Annyira közel volt hozzám, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a kezét az újaink pedig összekulcsolódtak. Azt hittem, hogy elhúzódik, de helyette a szája sarkában megjelent egy bujkáló mosoly.

Hosszú órákig csak sétáltunk közben pedig elkérdezte az egész életemet. Mindent tudni akart én pedig boldogan elmondtam az életem legcikibb történeteit is. Olyanokat is amit Daniellenek soha.

Tammyval tiszta más volt beszélgetni mint anno Daniellel. Még a kis jelentéktelen dolgok is érdekelték és mosolyogva hallgatta. Ő nem akart menő éttermekbe menni hanem megfelelt neki a sétálás.

Azonban mikor kezdett esni az eső kénytelen volt bejönni velem a Nando’s ba ami Niall kedvenc étterme volt ezért gyakori vendégek voltunk ott a srácokkal.

- Ez elképesztő. Azt hittem, hogy néhány óra múlva könyörögni fogsz, hogy vigyelek haza mert unod már a fejem. – csóváltam meg a fejem mikor leültünk.

- Te most remélem hülyéskedsz. – emelte feljebb a hangját. – Életemben nem szórakoztam még ilyen jól. – tette még hozzá nevetve.

Látszott rajta, hogy tényleg élvezi a társaságom ami nagyon jól esett. Még csak meg sem kellett játszanom magam hanem a valódi énemet mutattam. Semmi hazugság hanem a valós igazság.

- Te jó ég! Hiszen Te Liam Payne vagy. – kis híján lefordultam a székről mikor a pincérnő elkiáltotta a nevem.

Ezzel még nem is lett volna nagy gond, ha nem nem hangosan csinálja és ez miatt az egész étterem felém fordult majd néhány perc múlva sikító lányok jöttek az asztalunk köré.

Tammy értetlenül bámulta a jelenetet miközben én aláírásokat osztogattam közben pedig azon járt az eszem, hogy hogyan jussunk ki innen. Nem is magamat féltettem hanem Tammyt. Ő nincs ehhez hozzászokva ki tudja, hogy milyen érzelmeket vált ki belőle.

- A többiek kint várnak az autóba Rám. – próbáltam túlharsogni a lányokat majd megfogtam Tammy kezét és magam után húzva felpattantam és rohantam amilyen gyorsan csak tudtam.

Tudtam, hogy a rajongók utánunk futnak ezért valamit gyorsan ki kellett találnom, hogy vissza jussunk az autóig.

Mikor rájöttem arra, hogy már tiszta a levegő megálltam és a térdemre hajoltam majd kifújtam a levegőt végül pedig ránéztem szegény Tammyra. Leült a hideg fűre és fülig vigyor volt.

- Mi olyan vicces? Épp most futottunk le minimum egy kilométert te pedig nevetsz. – csóváltam meg a fejem és aggódva néztem rá. Tudtam én, hogy rossz hatással lesznek Rá a rajongók. Miért kell nekik mindent elszúrniuk. Ezek után örülhetek ha még el fog velem jönni valahova.

- Ezt a randit soha nem fogom elfelejteni. Akár hiszed akár nem én élveztem. – nevetett még mindig és az én szám is mosolyra húzódott.  

Ha azt vesszük tényleg vicces volt. Nem sok mindenkivel történik egy randin olyan, hogy egy csapat őrült rajongó üldözi.

Percekig csak nevettünk mikor elkezdett szakadni az eső, de Tammyt még ez sem zavarta. Vigyorogva kócolta össze az ázott hajamat én pedig a műveletéért megcsikiztem. El akart futni előlem, de én megfogtam a derekát és magamhoz húztam aminek az lett az eredménye, hogy megcsúsztam a vizes füvön és mind ketten beleestünk egy hatalmas pocsolyába.

Ő volt alul én pedig felette, de eszem ágában sem volt lemászni róla. Mind ketten röhögőgörcsöt kaptunk és nem tudtuk abbahagyni.

Annyira boldog volt, hogy szinte irigyeltem. Fülig ért a szája és csillogó tekintettel nézett a szemeim közé.

Arcába lógtak a vizes hajszálai amiket én gyengéden elfésültem, hogy tudjam megcsodálni tökéletes vonásait.

Éreztem ahogyan a fejem minél közelebb ér az övéhez majd egyik kezemmel megsimogattam az arcát majd közelebb húztam felém végül pedig a szánk összeért.

Lassan gyengéden kóstolgattam mivel féltem a vissza utasításától ami nem következett be mivel visszacsókolt. Kezeit a nyakam közé tekert én pedig felhúztam ülő helyzetbe és néhány pillanatra elváltak ajkaink.

Mosolyogva nézett rám és alig akart elhinni, hogy mit csináltunk.

- Tudod szerintem tényleg közöm volt hozzád. – mondta mosolyogva.

- Én mondtam. – vigyorogtam és újra magamhoz húztam, hogy megcsókolhassam, de Ő eltolt magától.

- Nem fogod fel? – csóválta meg a fejét én pedig össze húzta a szemöldökömet. – Liam én emlékszek…mindenre.

Még a szám is tátva maradt mikor ezt kimondta. Az lehetetlen, de mégis hogyan?

- De mégis, hogyan?

- Valaki elég jól csókol. – kuncogott fel. Na jó azt hiszem én tényleg megőrültem.

Az lehetetlen, hogy egy csókolózástól vissza nyerje az emlékeit.

Pedig igaz volt.

Elhadarta az egész életét én pedig csak tátott szájjal bámultam. Úgy látszik tényleg létezik igaz szerelem. Hisz itt vagyunk élő példának mi...