#21.-Hát akkor tessék megkaptad#

Hello. Remélem a Louis fanoknak tegnap tetszett a rész :D arra jöttem rá, hogy nagyon szeretem húzni az agyatokat xD na vajon ki lesz a befutó Liam vagy Louis? :P haháá én már tudom :P:P komikaat

- Összejöttetek? – kerekedett el Liam szeme mikor iskolába menet újságoltam neki azt, hogy Louis szerelmet vallott.

Azóta szinte állandóan vigyorgok mint egy nem normális és nagyon jó kedvem van. Hisz egy álmom vált valóra ezzel az egésszel. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jó szerelmesnek lenni. Boldog voltam, de most tényleg úgy igazából. Minden nap találkoztunk és csak kettesben voltunk. Nem kellett egyikünknek sem megjátszania magát csak magunkat adtuk.

- Igen. – bólogattam vigyorogva és boldogan a kezébe karoltam, de Ő elhúzódott tőlem és maga elé bámulva szótlanul lépkedett tovább. – Hát nem csodás? Teljesült az álmom.

- Öhm…de az…csodás. – mondta halkan közben pedig lesütötte a szemét és zsebre tette a kezét.

Nagyon furcsán viselkedett amióta megmondtam neki, hogy Louissal járok. Komor lett és alig lehetett hallani a hangját pedig ilyenkor már rég tele zúgta a fejem, hogy milyen volt a nagyszüleinél. Most meg semmi. Csak megy mellettem szótlanul, kerüli a nézésem és még el is húzódik tőlem.

- Minden rendben? – kérdeztem meg óvatosan. Ha szomorúnak látom akkor én sem lehetek vidám hisz a barátom és Ő is mindig segíteni szokott amikor valami bajom volt. Úgy látszik most neki van rám szüksége és én segíteni is fogok neki ha tudok.

- Persze. – mondta egyhangúan, de nem nézett rám.

- Nekem nem úgy tűnik. – vágtam vissza és elkaptam a karját, hogy álljon meg majd felém fordítottam. De Ő egy erős mozdulattal kitépte karját a fogásomból és dühösen rám

nézett.

- Mit nem lehet megérteni azon, hogy nincs semmi bajom? – förmedt rám majd tovább folytatta. – Mintha annyira érdekelne, hogy mi van velem. Keresd meg Tomlinsont és nyomjátok le a nyelveiteket egymás szájában…

Meghökkenve hallgattam amiket mond. Ez a stílus nem vall rá. – Liam…én

- Ez volt az álmod nem? Hát akkor tessék megkaptad. – vágta a fejemhez majd rám sem nézett úgy ment el és magamra hagyott az udvaron.

Eddig még soha nem veszekedtünk. Ráadásul most még azt sem tudom, hogy min kaptunk össze. Hisz  semmi baja nem volt egészen addig még képbe nem jött Louis. Komolyan mondom nem értem. Fölöslegesen mondja azt, hogy semmi baja mivel tudom, hogy van. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy mi. Vagyis nem jó a sorrend, először ki kell vele békülnöm mivel ez így nagyon nem frankó.

Lehet boldog vagyok Louissal, de nekem Liamre is szükségem van mint legjobb barátra. Nélküle nem ugyan az. Ő is az életem része még ha most totál ki is fordult önmagából. Amire ezek szerint magamnak kell rájönnöm, hogy mi okozta.

- Szia Ly. – ölelt meg hátulról valaki én pedig rögtön elfelejtettem Liamet. Mosolyogva fordultam Louis felé majd egy lágy csókot nyomta az arcára.

Első sulis nap amikor hivatalosan is együtt vagyunk. Igazat megvallva már fel vagyok készülve a legrosszabbra. A diákok tuti befognak szólogatni és megint hallgathatom a megalázó dumájukat. De nem érdekel mivel senki nem állhat közénk. – Hiányoztál. – suttogta miközben a vállamba fúrta a fejét.

- Hisz tegnap láttál utoljára. – kuncogtam.

- Az rengeteg idő. – mondta méltatlankodva majd elhúzódott tőlem és megfogta a kezem majd úgy indultunk el az ajtó felé.

- Első olyan nap amikor együtt vagyunk. – lassítottam le közben pedig próbáltam nem figyelembe venni ahogy a diákok visszanéznek majd összesúgnak a hátunk mögött.

- Hé nyugi van. Úgysem mernek beléd kötni mivel tőlem félnek. – nyugtatott meg és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Remélem igazad lesz. – sóhajtottam fel majd megálltunk Louis szekrénye előtt és sajnálkozva rám nézett.

- Szeretlek. – suttogta majd puszit nyomott a számra amitől én szokás szerint elpirultam. Ráadásul most még néztek is. – Majd ebédszünetben találkozunk.

- Oké. – bólintottam egy aprót majd szomorkásan elindultam az én szekrényem felé.

•••

Első óra az osztályfőnökünkkel volt ami egyben biológiai is volt. Ezzel a tantárggyal nem nagyon volt bajom mivel imádtam az állatokat.

Viszont az osztályfőnököt nem nagyon csíptem. Őszintén szólva Ő utálta a gyerekeket ráadásul már a hatvanas év felett járt. Csak az miatt nem ment el nyugdíjba mert akkor a halálba unná magát. Egy vén banya volt akinek soha nem volt férje, viszont macskája annál több akiket mindennél jobban imádott. Tavaly az egész osztálynak végig kellett néznie ahogy Kormi szül majd le kell írnunk a szülés pontos folyamatát.

Elsőben pedig vigyáznunk kellett a macskáira amíg Ő korházban volt és kivették az egyik manduláját. Valami oknál fogva pont én kaptam a legagresszívabb macskát. Fekete volt a bundája, de a szeme körül fehér volt. Még a nevétől is libabőrös lettem, ugyanis Herculest nem lehetett megfogni. Akár hányszor hozzá akartam érni a kis mocsok nekem támadott és agyon karmolászott. Azóta is magamon viselem a nyomait. Bezzeg a többiek imádták ezt a feladatot, sőt megkérték Miss. Watsont, hogy többször is legyen ilyen feladat. Ha lesz én komolyan mondom egy hónapra kiíratom magam vagy eltöröm a kezem, csak ne kelljen a macskáira vigyáznom.

- Osztály nagy bejelentésem van számotokra. – kezdte el mondani majd felállt a székéből, hogy mindenki jól lássa mivel annyira kicsi volt. – A 11. évfolyamban kötelező részt vennetek egy két hetes biológiai tanulmányi kiránduláson. Ilyenkor a végzős évfolyammal együtt és a biológiai tanárokkal Walesbe megyünk egy csöndes, nyugodt erdőbe ahol kutatásokat fogunk végezni két teljes hétig. Ez alatt az idő alatt a technika közelébe sem  megyünk, csak a természet és mi. – fejezte be majd boldogan összecsapta a tenyerét. Nem hangzik rosszul.

- De miért jönnek a végzősök is? – rakta fel a kezét Tiffany érdeklődve. Még jobb ha a végzősök is jönnek mivel akkor Louissal lehetek két teljes hétig.

- Mivel tavaly a fél osztály akkor bárányhimlős volt ezért nem mentek. – mondta Miss. Watson.

- Muszáj mindenkinek mennie? – tette fel a kezét a mellettem ülő Olivia. Tudni kell róla, hogy Ő irtózik a természettől. Szóval neki ez a két hét szenvedés lesz ó, bogarakkal.

- Igen Miss.Phelps muszáj. És nem fogadok el kifogásokat. – zárta le a témát majd rögtön lapozgatni kezdte a könyvét. – Óh egyébként Márciusban lesz. – jutott az eszébe majd elkezdte az órát megtartani.

- Tiszta hülyeség ez az egész kirándulósdi. – fakadt ki Liv az ebédnél és dühösen vágta le maga elé a tálcáját. – Nem akarok én biológus lenni . –mondta majd eltolta maga elől az ételt, de hirtelen megakadt a szeme mikor leült mellém Louis és Ő mellé pedig Zayn. Harry és Liam jellegzetesen össze néztek majd tovább folytatták az evést. Ezt azonban én sem tudtam szó nélkül hagyni.

- Mond csak Lou Ti eltévedtetek?- kérdeztem meg óvatosan közben pedig furán rá néztem. – Tudod ez itt nem a menők asztala. – tettem még hozzá, de Ő válasz helyett egy puszit nyomott az arcomra. A velem szembe ülő Liam úgy csinált mintha bele hányt volna a poharába.

- Tudjuk, de a barátnőm itt van. – vont vállat egyszerűen. – Szóval itt a helyem. – küldött felém egy bájos mosolyt én pedig már az olvadás szélén álltam.

- Hallom Ti is jöttök velünk Walesbe. – terelte el a témát Zayn.

- Sajnos. – mondta bunkón Liam közben pedig fel sem nézett a tányérjából. Úgy látom ma valakinek nagyon veszekedhetnékje van.

- Jó buli lesz. – Harry figyelembe sem vette haverja beszólását mivel látszott rajta, hogy Ő már most be van sózva.

- Átjössz ma? – suttogta a fülembe Louis én pedig boldogan bólintottam egyet.

Így aztán amikor délután megtanultam rögtön Louisék házát vettem célba. Szerencsémre apa volt olyan kedves és elvitt autóval mivel Ők a város másik felében laktak. Eddig még soha nem jártam náluk. Meg is lepődtem mikor megláttam a hatalmas házat. Hát igen aki megteheti.

- Szia. – nyomott egy gyors csókot a számra mikor kinyitottam majd elkezdett befele húzni. Ám mikor elértük volna a lépcsőket az anyukája jelent meg a konyhaajtóban. Most már értem, hogy kitől örökölte kék szemeit.

- Jó napot én Beverly Martinez vagyok. – mutatkoztam be illedelmesen. Jó ha már az elején kedves vagyok vele nem igaz.

- A fiam már rengeteget beszélt rólad. – válaszolta mosolyogva az asszony amitől én kissé elpirultam. Louis beszélt rólam a szüleinek, hát nem édes?

- Oh tényleg? – kérdeztem zavartan és rápillantottam a mellettem álló srácra aki a lábát vizsgálta. A szülők néha kínos pillanatokba tudnak hozni. Pedig szerintem ez nem volt az.

- Bizony ám. – jelent meg az anyja mellett az apukája is aki rettentő magas volt. – Örülök, hogy megismerhetlek. – mondta barátságosan.

- Én is. – bólogattam.

- És mond csak Beverly Te mit sportolsz. – szögezte nekem ezt a furcsa kérdést amit hirtelen nem tudtam hova rakni. Mégis milyen kérdés már ez? Még, hogy mit sportolok? Könnyű válasz mivel semmit.

- Hát…nos tudja én szörnyen bé…- kezdtem el mondani, hogy milyen kétbalkezes vagyok minden sportban amikor Louis belém fojtotta a szót.

- Ő a pompon csapat kapitánya. – mondta én pedig nagy szemekkel néztem rá Ő pedig küldött felém olyan ’majdmegmagyarázom’ nézést.

- Az nem semmi. – bólogatott az asszony elismerőn. – Fiatal koromban én is csináltam. – emlékezett vissza, de több mindent nem tudott mondani mert Louis megfogta a kezem.

- Bocsi, de kettesben akarok lenni vele. – mondta majd felhúzott a szobája és becsukta utánunk az ajtót majd hatalmasat sóhajtott.

Kérdően néztem rá. Sőt inkább követelően. Mégis miért hazudott a szüleinek rólam?

- Miért mondtad azt, hogy pompon lány vagyok amikor tudod jól, hogy én szörnyen béna vagyok minden sportban. – mondtam méltatlankodva majd össze kulcsoltam a kezem a mellem alatt és úgy néztem barátomra.

- Te ezt nem értheted. – csóválta meg a fejét. – A szüleim sportolók csak olyan embereket fogadnak el akik szintén sportolnak. Nem akartam azt, hogy lenézően viselkedjenek veled vagy esetleg megbántsanak. – ismerte be majd szomorúan lehajtotta a fejét. Az izmaim megenyhültek majd felé sétáltam és két kezem közé fogtam a fejét.

- Legközelebb szólj előbb ha ilyen lesz. – mondtam kedvesem. – Mivel utálom a pompon lányokat. Inkább bokszoló szeretnék lenni . –tettem hozzá vigyorogva mire neki sokkal jobb színe lett és már meg is csókolt…