~7.~

Itt a friss rész. Nincs hozzá sok hozzáfűzni valóm :D

Tammy Tomlinson

- Azt mondtad, hogy haza megyünk. – mikor kiszálltam az autóból és újra a villával találtam szembe magam megrémültem.

Alig néhány órája Louis megígérte, hogy haza visz Doncasterbe és nem ide. Hazudott nekem ráadásul a szemembe. Milyen testvér Ő már? Hisz nagyon jól tudja, hogy nem lennék képes minden nap Liam arcát nézni.

- Igen és itthon is vagyunk. – bizonygatta és megfogta a karom közben pedig elkezdett befele húzni, de én ellenálltam neki.

Azt már nem, engem oda nem húz be. Lehet emlékeim nincsenek a múltamról, de a jelenről igen.

- Nem, ez itt nem az otthonom. – makacskodtam közben pedig a villára mutogattam.

- Tammy ne csináld ezt. – nézett rám olyan mérges arccal ami nem nagyon akart neki össze jönni. Végül pedig szélesen elvigyorodott és úgy nézett újra rám.

- Mi olyan vicces? – kulcsoltam össze a kezeimet közben pedig felhúztam az orrom.

Nem elég, hogy újra vissza akar ide hozni. De még ki is nevet.

- Ugyan olyan makacs, vagy mint ré…- hirtelen elharapta a mondatot majd lesütötte a szemét szomorúan.

Nem értettem miért nem fejezte be. Makacs vagyok? Jó tudni.

- Miért nem fejezted be? – néztem rá kérdően, de Louis csak vállat vont.

Miért kell neki ennyire titkolóznia előttem? Egyszer úgyis mindenre rájövök és emlékezni fogok. Nem, hogy segítene vissza szerezni Őket. Inkább csak még jobban összezavar.

- Hosszú. – vont vállat egyszerűen, de kerülte a pillantásomat.

Már megint hazudik. Ráadásul még tiszta bénán is csinálja.

- Van időm. – válaszoltam vigyorogva és összekulcsoltam a kezeimet a mellem alatt. – Ugyanis most szépen visszaülsz az autóba és elviszel Doncasterbe!

A válasz pedig egy hangos nevetés volt. Remek!

- Arra várhatsz. Ajánlom, hogy indulj el, befele ha nem akarod, hogy Louis bácsi bekeményítsen. – élvezte a helyzetet ugyanis még mindig szélesen vigyorgott.

Valaminek nagyon örült, mert még a szemei is csillogtak. Ilyen boldognak még nem láttam.

- Most megijedtem. – vágtam rá mérgesen majd könyörgően ránéztem. – Hát nem érted? Liam utál engem és megértem hisz miattam szak…

De a mondatot már nem tudtam befejezni ugyanis Louis egy adott pillanatba felkapott a vállára és elindult be. Még csak nem is érdekelte, hogy agyon ütöttem a hátát és úgy sikoltoztam, mint akit épp elrabolnak.

Csak a konyha közepén tett le vigyorogva.

- Liammel pedig ne foglalkozz. – kacsintott egyet majd magamra hagyott.

Gondolkodás nélkül elindultam a szobám felé nehogy véletlenül össze találkozzak az említettel. Szerencsémre sikerült is és mikor beértem a szobámba megnyugodva dőltem bele az ágyamba.

§§§

Szinte a szobámból ki sem mozdultam. Csak feküdtem és próbáltam nem Liamre gondolni. Egyébként épp miatta nem mentem sehova. Ráadásul még a többiektől is féltem mivel az a rögeszmém lett, hogy Ők is utálnak. Ne kérdezzétek, hogy honnan jött ez az ötlet ugyanis magam se tudom.

- Mit szólsz Tammy ha megkóstolnád a Niall féle szendvicset. – nézett rám Niall csillogó szemekkel miközben a konyhában ültünk és nem tudtam eldönteni, hogy mit egyek.

- Mondtam már nem vagyok éhes. – néztem rá sajnálkozva Ő pedig csak eltátotta a száját.

- Milyen lény vagy már Te? Olyan nem létezik, hogy valaki nem éhes. – csóválta meg a fejét szörnyülködve.

Ennyi hét után már tudnom kéne, hogy Niall élete csak a kaja körül forog. De most komolyan nem vagyok éhes. Pedig biztos finom lehet a szendvicse.

- Niall nem lehet mindenki olyan haspók, mint Te. – forgatta meg a szemeit Harry, Niall pedig küldött felé egy gyilkos pillantást közben pedig a hasát simogatta.

- Bocsi, majd később. – ígértem meg, Niall csak elhúzta a száját. Lassan felálltam az asztaltól. – Most inkább szívnék egy kis friss levegőt. – mondtam sóvárogva.

Már napok óta nem hagytam el a házát. Vágytam egy kis környezetváltozásra meg aztán kíváncsi is voltam a környékre. Igaz már eléggé késő volt és sötét, de nem érdekelt.

- Oké, de amint bejössz, eszel. – adta a parancsot és egy paprikával mutogatott. Hangos nevetés tört fel belőlem majd sarkon fordultam és elindultam az ajtó felé.

Hatalmasat sóhajtottam mikor a friss levegőre értem. A hideg rögtön megcsapta az arcom, de most még az sem érdekelt, hogy fázok. Lassan sétáltam a kihalt utcákon és nem gondoltam semmire, ami nálam nagy szó volt. Csak élvezni akartam a pillanatot. Sorra hagytam magam után a házakat, míg végül egy parkba értem. Ismeretlen volt számomra a környezet ezért jobbnak láttam, ha inkább visszafordulok.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy semmiből elém ugrik két idegen férfi. Lenézően végig mértek majd a magasabbik megnyálazta a száját.

- Nocsak kicsi lány, csak nem eltévedtél? – húzogatta fel-le a szemöldökét és minél közelebb jött hozzám én pedig hátráltam. Bűzlött az alkoholtól amitől én rosszul lettem. Meg akartam fordulni és elfutni, de egy határozott mozdulattal elkapta a derekamat és magához húzott. – Hova ilyen sietősen?

- Engedjen el, mert fáj. – sziszegtem a fogaim között, de úgy tűnt, hogy nem hallottam meg vagy nem akarta.

- Vétek lenne magára hagyni egy ilyen gyönyörű fruskát. – nézett rám és megszorította a kezem majd egy másik pillanatban letépte rólam a kabátom és a felsőm is majd az egyik fához szorított és elkezdett csókolgatni mohón. Fájt ahogy szorított és reszkettem félelmembe. Sikítottam, de Ő egy erőset az arcomra ütött. Éreztem ahogy a szám sarkából kicsordul a vérem. Nincs menekvés, védtelen vagyok és engednem kell ahogy egy mocskos, alkoholista magáévá tesz…

- El a kezekkel Tőle, vagy hívom a rendőrséget. – ezer hang közül is megismertem volna ezt a hangot. A férgi elhátrált Tőlem és szembe találtam magam Liam arcával aki a kezei közt tartotta a telefonját.  Szánalmasnak éreztem magam, de most nem érdekelt. Reszkettem a félelemtől és csak zokogtam…de akkor is megmentett. Megmentett engem. Akkor talán nem is utál annyira.

Liam Payne

- Mégis, hogy a francba tudtátok elengedni egymaga? – Louis kiabálására elkaptam a fejem a TV-ről és kérdően felálltam. – Eszetekbe se jutott, hogy meg kellene kérdezni engem?

- Azt mondta csak sétálni megy. – vágott vissza idegesen Harry.

Várjunk csak, Ők most Tammyról beszélnek? Hát persze, hogy róla, hisz csak rá kell nézni Loura. Már megint mit csinált szegény lány? Talán elolvasta a naplóját és megtudta, hogy totál belém van zúgva? Én pedig örülök neki, mivel rájöttem, hogy azért utálom mert az első pillanattól kezdve belé estem? Tudom hülyén hangzik, de ez az igazság. Ezért nem érdekelt, hogy megtudtam azt, hogy Danielle megcsalt, ezért tudtam újra normális lenni.

- Aha, sétálni késő este. – sziszegte a fogai közt Louis.

Hirtelen rossz elő érzetem támadt. London nem biztonságos sötéttel ráadásul nem ez a negyed ahol tele van alkoholistákkal.

- Harry asszem van egy kis gond. – túrt bele a hajába Niall és aggódva ránézett Harryre aki nem értette mire akar kilyukadni a Szőkeség. – Már több mint két órája elment. Tuti, hogy nem az udvaron van.

Én kinyírom Őket. Mind kettőt egyszerre. Nem érdekel, hogy csak három tagú lesz a banda a rajongók majd beletörődnek valahogy. Ha meg nem jelentkezhetnek nálam és őket is kinyírom.

- Nyugi, egy kis esti séta eddig még senkinek nem ártott. – próbált nyugodt maradni Harry is, de látszott rajta, hogy nem az.

- Ha nem lesz itt 5 perc múlva ki fog törni a harmadik világháború. – csikorgatta a fogait Louis és levágódott az egyik székre.

Öt perc alatt akár mi történhet. Én biztos, hogy nem fogok nyugodtan üldögélni miközben Tammy kitudja, hogy hol van.

- Liam Te meg hová mész? – szólt utánam Zayn.

- Megkeresem Tammyt. – válaszoltam egyszerűen majd mielőtt szólhatott volna valamelyikkőjük valamit gyorsan becsuktam magam után az ajtót és elindultam a hideg éjszakába.

Fogalmam se volt róla, hogy merre mennyek. Csak mentem közben pedig egy szőke hajzuhatagot kerestem, de sajnos sehol nem láttam.

Végül feladtam a reményt és úgy döntöttem, hogy a parkon keresztül megyek haza ugyanis arról sokkal rövidebb volt.

Sötétség vett körül és nem volt más vágyom csak az, hogy újra a villában lehessek. Remélem Tammy már haza ért.

Ám hirtelen egy éles sikoltozásra lettem figyelmes és a hang irányába fordultam. Pont egy villany alatt álltak ezért jól ki tudtam venni a jeleneteket.

Egy elég koros férfi épp letépte egy fiatal lány pólóját majd kicsit sem kedvesen az egyik fához nyomta és elkezdte csókolgatni csupasz testét.

És akkor a lányban megismertem Tammyt. Reszketett a férfi közelségétől, de nem tudott ellene mit tenni. Hagyta közben pedig zokogott.

Na nem, az én Tammymmal senki nem csinálhassa ezt. Ráadásul senki nem csókolhassa helyettem !

Gondolkoztam a lehetőségeken. Végül pedig az mellett döntöttem, hogy megfenyegetem Őket. A filmekben be szokott válni. Csak volt egy kis gond, hogy ez nem egy film hanem a valóság ahol meg akarják erőszakolni azt a lányt akit szeretek.

- El a kezekkel Tőle, vagy hívom a rendőrséget. – kiáltottam el magam közben pedig a telefonomra böktem.

A tervem bevált ugyan is a férfi elhúzódott Tőle és így rá tudtam nézni. Messziről láttam,

reszket a félelemtől és hangosan zokogott.

- Mert ki mondja? – nézett rám vicsorogva. Mérges voltam és képes lettem volna neki futni és

szétverni a képét.

- Mégis miért érdekli? Nem hallotta, hogy mit mondtam? – hangom tele volt gyűlölettel

közben pedig úgy csináltam mintha épp tárcsáznák.

- Mi van te vagy a stricije ennek a büdös lotyónak. – nevetett fel gúnyosan én pedig azt

vettem észre, hogy rávetettem magam és behúztam neki egyet.

Fájt a kezem az ütéstől, de Tammyért bármit.

- Na jó húzzunk el innen, mert tényleg komolyan gondolja a kiscsávó. – nézett rá a társára

majd eszeveszetten elrohantak.

Tammy mozdulatlanul állt lesütött szemmel melltartóban és még mindig zokogott.

Gondolkodás nélkül magamhoz húztam és csak szorítottam magamhoz amilyen erősen

tudtam.