~9.~

Először is tisztázzuk én soha nem unom meg az írást ! Szóval nem azért írtam ilyen rövidre ezt a törit...hanem azért mert én is ember vagyok akinek szüksége van a szabadidőre és némi kikapcsolásra ami nekem már az utóbbi három hónapban nem adott meg az élet! Köszöntem...

Tammy Tomlinson

- Hallom tegnap egész este Liammel voltál. – Perrie még csak nem is kopogott úgy rontott be a szobámba.

Annyira váratlanul ért a megjelenése, hogy szinte azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Ugyanis épp azzal voltam elfoglalva, hogy az internetek képet kerestem Liamről. Fogalmam sincs, hogy miért, de a tegnap este után teljesen megváltozott a szememben.

Olyan volt mintha mindig is ismertem volna valahonnan régről. Egész éjjel nem aludtam semmit csak forgolódtam közben pedig az érzéseimen gondolkodtam.

Az nem lehet, hogy ilyen rövid idő alatt szerelembe estem egy olyan srácba aki eddig bunkó volt velem. De akkor is tegnap olyan...más volt. Elfelejtettem az eddigi gúnyolódását és új lappal indítottam.

Mi van akkor ha tényleg megváltozott? Ha régen tényleg ilyen volt mint most? És miért érzem azt, hogy már hosszú évek óta szeretem?

Tudom hülyén hangzik, de tegnap beugrott egy elmosódott kép amiben Liam szerepelt. Vagyis jobban mondva a TV-ben Louis mellett én pedig ugráltam örömömben, hogy láthatom.

Fogalmam sincs, hogy megtörtént esemény-e vagy csak álmodtam, de szerintem nagy a valóság alapja. Legszívesebben megkérdezném valakitől, de nem merem mert azzal elárulnám magam, hogy mit is érzek iránta. Azt pedig nem engedhetem meg magamnak. Ahhoz már túl fontos nekem.

Visszatérve Perriere. Mikor belépett a szobámba rögtön az ágyamra vetette magát én pedig amilyen gyorsan csak tudtam lecsuktam a gépemet. De a próbálkozásom nem sok sikerrel járt.

- Ezt meg honnan veszed? Én Liammel…tegnap? – arra jöttem rá, hogy szörnyen rosszul hazudok.

Perrie szélesen elvigyorodott és tekintete a laptopomra vándorolt majd újra vissza rám. Szerintem lebuktam. Egyáltalán honnan tudta meg? Hisz csak Louissal meg Harryvel találkoztunk.

Hát persze…Harry! Tuti, hogy a Göndörke szája járt el.

- Na mesélj. – vigyorgott rám és kényelmesen elhelyezkedett az ágyon.

- Mégis mit? – tettettem az értetlent és tovább böngésztem az interneten.

Tudom jól, hogy úgyis az igazságra kíváncsi, de fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Perrie aranyos lány viszont nem tudom, hogy mi közöm van hozzá. Lehet a barátnőm, lehet, hogy csak jóban vagyunk vagy lehet, hogy semmi közöm nincs hozzá. És ha az utóbbi igaz akkor nem akarom, hogy mindent tudjon.

- Liam képeit nézegeted az interneten és mikor kimondom a nevét az arcod lángba borul. – kulcsolta össze a kezét és önelégülten felhúzta mindkét szemöldökét.

Amilyen gyorsan csak tudtam lecsuktam a laptop tetejét majd kifújtam a levegőt, hogy ne legyek vörös. Már ha tényleg az voltam. – Nyugi tőlem semmit nem tud meg.

- Mit kéne megtudnia? – néztem rá és már teljesen össze voltam zavarodva.

Talán tud mindent mert jól ismeri az embereket. Lehet tudja, hogy fülig beleszerettem egy olyan srácba akibe nem lenne szabad.

De miért nem lenne szabad? Hisz nincs barátnője és megváltozott mert tényleg megváltozott és nem tudom miért de szerintem miattam.

- Jaj Tammy. Még a vak is észreveszi, hogy Te belehabarodtál Liambe. – húzta széles mosolyra a száját boldogan. 

- Komolyan ennyire látszik? – sütöttem le a szemeimet szégyenkezve.

Reméltem pedig, hogy nem. Hisz ez olyan lehetetlen dolog. Én meg a szerelem. Nem is lenne szabad gondolkoznom ilyeneken. Nekem a legfontosabb most az, hogy vissza nyerjem az emlékeimet!

Mi van akkor ha Liamnek köze van a múltamhoz? Lehet, hogy tényleg volt valami kettőnk között.

- A többiek tuti nem veszik észre ugyanis Ők pasiból vannak. De engem már nem tudsz ilyen könnyen becsapni mivel én is fülig szerelmes vagyok Zaynbe. – kuncogott fel.

Hát van benne valami.

§§§

- Mégis mit csináltál Liammel, hogy ennyire megváltozott? – nézett rám kérdően Zayn egyik reggel mikor csak én, Harry és Ő voltunk ébren.

Kómás fejjel ültünk az asztalnál közben pedig azt néztük ahogy szakad az eső. Mióta Londonban vagyok még soha nem volt ilyen vacak idő.

Ráadásul ma egész nap Louis sem lesz otthon ugyanis elutazott Eleanorral a rokonaihoz. De előtte még ezerszer elmondta azt a srácoknak, hogy vigyázzanak rám. 

- Hm? – emeltem rá a tekintetem az ablakról.

- Liam olyan mint…régen. Mikor még nem járt Daniellel. – mondta tovább Zayn én pedig éreztem, hogy újra elpirulok.

Nem szerettem amikor ilyen témák voltak. Örültem annak, hogy már tudtam türtőztetni az érzéseimet mikor Liam jelen volt. Ugyanis már nem vörösödök el ami nagy szó nálam.

- Ja. Újra lehet vele normálisan beszélgetni meg hülyéskedni. – bólogatott hevesen Harry.

- Nem hinném, hogy ez az én hibám. Szerintem semmi közöm nincs hozzá. Saját maga tért észhez. – vontam vállat egyszerűen.

- És pont akkor mikor megjelentél Te. – válaszolta Harry.

Úgy látszik nem akarnak leszállni a témáról. Pedig tényleg semmi közöm nincs hozzá.

- Miért nem Őt kérdezitek meg? Szépen elé álltok és megkérditek, hogy: Hé Liam mégis mi ü…

- Csak nem én voltam a téma? – jelent meg a konyhában az említett én pedig hirtelen befogtam.

A legjobbkor tud lejönni.

- Nem. – mondtam egyszerre Harryvel és Zaynel, Liam pedig felhúzott szemöldökkel végig nézett a kis társaságon.

Azért ennyire Ő sem hülye. Vállat vont majd leült az egyik székre és tüntetőleg nem szólt semmit. De látszott rajta, hogy csak megjátssza a sértődöttet ugyanis mikor lopva rápillantottam elkapta a pillantásomat és elmosolyodott majd gyorsan újra komor lett.

§§§

Utálom a sötétet. Azt pedig még jobban utálom, hogyha sötétben szakad az eső. Olyan félelmetes mivel tisztára mintha egy horror filmbe csöppentem volna. És ez miatt nem tudok elaludni.

Csak bámultam ki a fejemből majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kiszálltam és úgy döntöttem, hogy átmegyek a srácokhoz.

De mikor kiértem a folyosóra haláli csenddel találtam szembe magam. Azt sem tudom, hogy hány óra van.

Épp Niall szobája mellett mentem el ami ki volt tárva ezért bekukucskáltam. Ő az ágyán volt szétfeküdve és ruhástul aludt míg Harry és Zayn az egyik kanapén nyúlt el és mélyen aludtak. A TV még mindig be volt kapcsolva úgyhogy hamar leesett, hogy azon aludtak el. Viccesen néztek ki ugyanis Harry szája nyitva volt míg Niallé tele volt popcornal. Mosolyogva megcsóváltam a fejem és becsuktam az ajtót ugyanis nem volt szívem felébreszteni őket.

Lassan visszaindultam a szobámba mikor hatalmasat reccsent az ég én pedig bemenekültem a legközelebbi szobába és becsuktam az ajtót közben pedig ziháltam.

- Mi a… - kis híján infarktust kaptam mikor megpillantottam Liamet aki az ágyán ült közben pedig laptopozott.

De mikor észrevett elmosolyodott. Rögtön megnyugodtam, de zavarban voltam. Mert nekem pont ide kellett benyitnom. – Tammy a szívbajt hoztad rám. – állt fel és felnyitotta a villanyt.

- Bocsi. Nem akartalak megijeszteni csak… - remek most mit mondjak? Azt, hogy betojtam egy apró villámlástól.

- Minden rendben? Olyan nyugtalan vagy. – nézett az arcomba aggódva én pedig lehajtottam azt.

- Persze. – bólogattam hevesen. Remélem nem látszik, hogy reszketek.

- Egyébként miért nem alszol? – húzta fel a szemöldökét kérdően.

- Tudom, hülye kérés meg minden de…De nem alhatnák itt veled? – hadartam el egy szuszra és kiskutyaszemekkel ránéztem.

Meglepetésemre elvigyorodott és csillogó szemekkel nézett rám. Akkor ezt most vehetem igennek?

- Félsz a vihartól ugye? – kérdezte kedvesen én pedig bólintottam egy aprót.

- Ezek szerint igen. – sóhajtottam fel szomorúan. Barátságosan magához húzott és megölelt.

Mikor a hátamra csúsztatta a kezét az egész testem megremegett. Bódító illata volt amitől nem tudtam betelni. Minél többet akartam szippantani belőle és azt akartam, hogy soha ne engedjen el. Szükségem volt Rá, a közelségére.

- Gyere. – engedett el és bele húzott az ágyába.

- Jó lesz nekem a kanapé is. – ellenkeztem mikor mellém feküdt én pedig szokás szerint elpirultam. Ki akartam szállni mikor a vállamnál fogva újra vissza húzott maga mellé.

- Azt már nem. Tökéletesen elférünk itt ketten is. – vágta rá és csúnyán rám nézett ami azt jelentette, hogy nem hajlandó tovább a témáról beszélni.

- De…

- Mi van még mindig félsz Tőlem, vagy mi? – emelte rám mogyoróbarna szemeit.

Hogy lehet valakinek ilyen szép szemei. Ha bele nézek szinte mindenről elfeledkezek és csak Ő létezik.

- Soha. – mondtam halkan és a szemébe néztem. – Csak félek, hogy nem tudom uralni az érzéseimet és mindent elszúrok. – fordítottam el a tekintetemet és a plafont kezdtem el bámulni.

Fogalmam sincs, hogy mennyi mindent értett ebből a mondatomból, de ha oda figyelt akkor rengeteg mindent megtudott. Köztük azt is, hogy szeretem.

Csend.

- Óh. – mondta néhány másodperc múlva. – És, hogy tetszik London? – váltott témát.

- Többet tudnék mondani, ha láttam volna rendesen és nem csak a villátokat. – kuncogtam fel, Liam pedig mintha megcsípték volna felugrott majd egész testével felém fordult.

- Ezek szerint még semmit nem láttál? – gondolkozott el, de valaminek nagyon örülhetett.

- E-e. – csóváltam meg a fejem.

- Remek. És mit szólnál ahhoz ha mondjuk holnap megmutatnám a várost? – nézett rám csillogó szemekkel.

Liammel egy egész nap kettesben? Hűha az maga lenne a mennyország.

- Ketten? Te most randire hívsz? – néztem rá csodálkozva.

- Igen. Szóval Tammy eljössz velem…randizni holnap? – az utolsó szavakat félve kérdezte meg és látszott az arcán, hogy fél magától a választól is. – Persze ha akarod nem kell randinek tekinteni. De én úgyis annak fogom…öh ezt most nem kellett volna hangosan kimondanom. – elszólta magát. Szegénykém milyen zavarban van.

- Liam én szívesen elmegyek veled randizni. – mondtam mosolyogva Ő neki pedig rögtön jobb színe lett és hangosan kifújta a levegőt. – De csak akkor ha megint elviszel egy csokis fagyira. – tettem még hozzá vigyorogva.

- Még csak kérned sem kell. – válaszolta majd újra visszamászott mellém és lefeküdt, de előtte egy puszit nyomott az arcomra majd szó nélkül mosolyogva lecsukta a szemét.

Pedig nem kérdeztem volna meg, hogy miért kaptam. Mivel tudtam, hogy tényleg nem játszik velem és komolyan gondolja az érzéseit.