~4.~

Itt a friss rész :D Sajnos még mindig nem lesznek naponta részek ugyanis már két napja nem írtam szinte semmit :/ majd megpróbálom összeszedni magam :)

Liam Payne

Késő éjjel volt mikor vissza mentem a villába. Gondolom most mindenki azt hiszi, hogy halálra ittam magam meg ilyesmi.

Pedig nem. Az alkohol nem az én barátom , sőt jó ha egy évben egyszer részeg vagyok.

Nem, én csak szeretek lazulni egy klubban vagy valamilyen szórakozó helyen a haverjaimmal. Jó ha néhány órára el tudok szabadulni a villából és nem kell megjátszanom magam. Csak magamat adom és azt csinálok amit akarok.

Viszont a rajongók mindenhol megtalálnak. Mint most.

Egy eldugott bárban voltam Andyvel amikor az egyik pincérlány felismert majd néhány perc múlva az egész helységet megszállták a lányok. Annyian lettek, hogy a rendőröknek kellett kihozniuk onnan.

Egy újabb elcseszett este. Néha elgondolkozok rajta, hogy mennyivel jobb lenne átlagos srácnak lenni.

Se rajongók, se lesifotósok, csak én lennék. Senkit nem érdekelne, hogy mit csinálok, vagy, hogy kivel vagyok. Még a létezésem sem érdekelne senkit sem.

De így…a nyakamat teszem rá, hogy holnap tele lesz a fotóimmal az internek miszerint magam buliztam a srácok nélkül. Majd jönnek a találgatások, hogy miért voltam magam és jön a hab a tortán miszerint biztos feloszlott a banda.

Jót lehet nevetni az ilyen pletykákon amiknek semmi valóság alapjuk nincs. Könyörgöm ha feloszlana a banda akkor az világ tragédia lenne.

Bezzeg az még senkinek nem tűnt fel, hogy Daniellel már hetek óta nem láttak együtt. A valóságot soha nem veszik észre.

Csendben nyitottam ki a bejárati ajtót majd hatalmas sötétséggel találtam szembe magam. Elég késő volt már szóval gondoltam mindenki alszik már.

Nesztelen léptekkel mentem fel a szobámból ugyanis semmi kedvem nem volt a kioktatásukat hallani, hogy megint milyen későig kimaradtam. Néha annyira idegesítőek tudnak lenni. Tudom, hogy csak segíteni akarnak, de már túlzásba viszik.

Egyikőjük sem tudja min megyek keresztül. Honnan is tudnák, hisz még egyikőjük sem vesztette el azt a személyt akit mindennél jobban szerettek.

De én elvesztettem és már helyre sem tudom hozni.

Kinyitottam az ajtót majd hirtelen megtorpantam mikor az ágyamra néztem.

Tammy az egyik párnámat szorította magához közben pedig mélyen aludt. Fogalmam se volt róla, hogy mit keres pont az én ágyamban.

Tudtommal tőlem nem kérdezték meg, hogy aludhat-e a szobámba. Milyen dolog ez már?! Legalább szóltak volna először vagy valami.

Hatalmasat sóhajtottam és elindultam az alvó lány felé, hogy felébresszem. Hisz mégis csak az én szobám. Egyáltalán mit gondoltak, hogy én hol fogok aludni? Vagy azt hitték, hogy nem jövök haza?

Mikor az ágyamhoz értem már épp azon voltam, hogy hozzá érjek amikor véletlenül rá néztem az arcára.

Békésen aludt, néhány szőke göndör tincse pedig az arcába lógott. Aranyos látvány volt ahogy szuszogott.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve kifésültem az arcából a hajszálakat majd akkor tudatosult bennem, hogy sír. Álmában sírt. Ez nem normális dolog. Alszik és potyognak a könnyei.

Lehajoltam hozzá, hogy közelebbről megvizsgáljam, hátha csak én láttam félre. De nem tévedtem. Tökéletes arca csillogott a könnyektől ami számomra kissé szívszorító látvány volt.

Istenem miért szeretem én még mindig Daniellt? Miatta gyűlölöm Tammyt mert akár hányszor meglátom azt hiszem, hogy be akarja feketíteni Danielle emlékét. Pedig Ő semmiről nem tehet, csak arról, hogy egy pillantás alatt a szívembe lopta magát. Tudom önző vagyok, de nem tehetek róla. Tammy gyönyörű, de Danielle az igazi még ha néha idegesítő is.

Sóhajtottam egyet és az ágy mellé húztam egy széket. Nincs szívem felébreszteni inkább nyomorgok egy kényelmetlen széken mint, hogy újra bele kelljen néznem kék szemeibe.

Próbáltam kényelmesen elhelyezkedni, két lábamat pedig feltettem az ágyra és egészen addig Tammyt néztem amíg el nem aludtam.

§§§

- És én még meg akartam bocsájtani. – hangos sikítozásra riadtam fel majd ijedten fordultam le a székről a földre.

Az egész testem fájt és hatalmasat nyújtózkodtam mikor szembesültem azzal, hogy kivel állok szembe.

Danielle villogó tekintettel nézte Tammyt aki teljesen össze volt zavarodva. Akkor esett le, hogy mit mondott.

- Mi? Ez? Ő. – dadogtam össze-vissza közben pedig Tammyra mutattam majd vissza néztem Daniellre.

- Ne magyarázkodj. Úgysem tudod. – nézett rám fagyosan majd elindult az ajtó felé, de én elé ugortam.

Eljött hozzám és bocsánatot akart kérni és én már megint elszúrtam. Várjunk csak nem is én vagyok a hibás. Hisz semmi közöm nincs ahhoz, hogy Tammy az én ágyamban aludt.

Na jó kit akarok hülyíteni? Ha annyira akartam volna felébresztettem volna, de nem tettem. De miért nem tettem? Én Daniellt szeretem, nem valami amnéziás csajt.

- Fogalmam sincs, hogy került az ágyamba. – magyaráztam közben pedig undorodva Tammy felé böktem. – Komolyan. Mikor éjjel haza értem már itt volt. Most komolyan mit kellett volna csinálnom.

- Azt akarod nekem bemesélni, hogy egy ilyen lánynak nemet tudtál mondani. – nevetett fel gúnyosan közben pedig a szemét forgatta. Féltékenységet véltem felfedezni a hangjában mikor Tammyról beszélt.

- Igen, mivel én téged szeretlek. – néztem a szemei közé és csodák csodájára nem válaszolt semmit.

Lehet még van remény és még mindig Ő is szeret. Mondani akartam volna neki még több mindent is, de Tammy felállt és szó nélkül kiment a szobámból, de előtte még csalódottan rám nézett. Nem tudtam hova tenni a viselkedését. Mintha valamit mondani akart volna csak nem mert.

Danielle nem mondott semmit, csak elgondolkozva kiment majd Louisba ütközött.

- Nem láttad Tammyt? – szögezte nekem a kérdést. – Éjjel mondtam neki, hogy maradjon itt mivel Perrie és Eleanor is itt aludt szóval máshol nem volt hely és azt hittem, hogy Te nem jössz haza. De nyugi ma már találtam neki helyet.

- Szóval Ő itt alhat? – kapta fel a vizet Danielle és mérgesen rám nézett.

Ennyi, mindennek vége. Ebből már nem tudom kimagyarázni magam. Az biztos, hogy megölöm Lout, nem érdekel, hogy a barátom.

Beletúrt göndör hajába kifújta a levegőt majd felhúzott orral távozott. Remek most megint magyarázkodhatok.

Utána rohantam közben pedig mondtam a magamét, de Ő még csak rám se hederített.

Tammy Tomlinson

- Ki volt az a lány? – kérdeztem csendesen mikor Liam az idegen lány után futott. Lelki ismert furdalásom volt az miatt mert a szobájában aludtam és a lány miattam lett mérges.

Pedig én komolyan nem tudtam, hogy az Liam szobája. Louis egy szóval sem mondta.

- Danielle? – húzta fel a szemöldökét Harry én pedig bólintottam egy aprót. – Liam volt barátnője.

Barátnője? Jó, hogy ezt már az elején tisztáztuk. Szerencsés lány amiért ilyen pasija van. Mármint kinézetileg.

- És Liam elrontója. – tette hozzá Niall majd elkezdett fújtatni mint egy macska. – Ő miatta lett Liam amilyen. Minden áron neki akart megfelelni és ezáltal teljesen kifordult önmagából. Mindenből a legjobbat akart mutatni Daniellnek, végül pedig már túlzásba vitte.

Figyelmes hallgattam őket közben pedig gondolkoztam. Én ha szeretek valakit akkor önmagáért szeretem és nem akarok senki másnak megfelelni. Azt hiszem kezdem érteni, hogy miért szakítottak. Már első ránézésre nem volt szimpatikus a csaj. Viszont ahogy észre vettem Liam nagyon szereti.

Túl sok minden járt az eszemben ezért jobbnak láttam ha inkább lemegyek a földszintre ugyanis eddig a lépcső tetején álltam és onnan figyeltem a jeleneteket.

Épp meg akartam fordulni amikor nagy szerencsétlenségemre Liambe ütköztem.

Mogorván és szinte már lenézően nézett végig rajtam és pedig zavartan lesütöttem a szemem. Ilyen az én szerencsém. Minden erőmmel azon vagyok, hogy kikerüljem, erre pont belé ütközök.

- Mi van már látni sem látsz? Tudod ilyenkor szokás bocsánatot kérni. – förmedt rám majd összekulcsolta a kezeit és úgy nézett. – Hopsz elfelejtettem, hogy Te nem tudsz beszélni. – tette hozzá gúnyosan, engem pedig méreggel töltött el a szövegelése.

Mégis ki Ő, hogy így beszéljen velem? Nem ártottam neki, arról pedig nem tehetek, hogy szakított a barátnőjével. Mondjuk kezdem érteni, hogy miért. Hisz kinek kéne már ilyen pasi? Épeszű embernek biztos, hogy nem.

- Tudod már kezd untatni a szöveged. Azt hiszed menő vagy? Csak, hogy tudd, undorodok még csak a puszta látványodtól is. – válaszoltam nyersen és én is összekulcsoltam a kezem.

Meglepetten nézett rám és néhány pillanatig észrevettem egy apró mosolyt a szája sarkában. Azonban lehet, hogy ezt csak én képzeltem oda miközben barna szemei közé néztem amiben teljesen el tudtam veszni.

Niall és Harry a lépcső tetejéről figyeltek majd a Szöszi hangosan füttyentett egyet amit gratulációnak fogtam fel.

- Emberek igyunk Tammykára aki nagy sokára megszólalt. – kezdett el tapsolni Liam. – Legalább valami értelmes dolog hagyta volna el a szád. Egyébként is, minek pazarlom a hangszálaimat, hisz néhány perc múlva úgysem fogsz rá emlékezni.

Tammyka? Ez most komoly? Azt hittem ennél mélyebbre már nem süllyedhet. Mégis honnan jött ez a név? Kit akarok hülyíteni, aranyos tőle ahogy becézget.

- Bunkó. – válaszoltam majd sarkon fordultam és felrohantam a szobámba.

Eszem ágában sem volt tovább hallgatni a gúnyolódását. Sírva magamhoz húztam a térdeimet és csak szorítottam. Nem akartam Liamre gondolni, de nem tudtam kiűzni a gondolataimból.

- Jól vagy? – jött be Zayn majd szorosan utána Niall és Harry végül pedig mind hárman leültek az ágyamra. – Most mondhatnám azt, hogy felejtsd el amit mondott, de ez lehetetlen. – veregette meg a hátam. Összeszedtem minden erőmet és kisírt szemekkel felemeltem a fejem. Legalább Ők tényleg bírnak és nem utálnak.

- Néha úgy megtépném Daniellet amiért egy szörnyeteget csinált a haveromból. – csikorgatta a fogait Harry kezei pedig ökölbe szorultak és a nadrágját gyűrte idegességében.

- Én csak simán elküldeném egy orvoshoz aki elmagyarázná neki, hogy ne kezdegessen nála öt évvel fiatalabb fiúkkal. – szállt be a beszélgetésbe Niall is.

Liam öt évvel fiatalabb volt Daniellenél? Te jó ég, ez a lány normális. Szerintem ez nagyon nem menő.

Ismét nyitódott az ajtó és Louis viharzott be a szobámba majd szorosan leült mellém.

- Hallom Liam megint alkotta magát. – mondta fejcsóválva és aggódva rám nézett.

- Nem érdekes. – vontam vállat megnyugtatás képen és gyorsan kitöröltem a szemeimből a könnyeket.

- De az. És ezért úgy döntöttem, hogy ma lefújom a randimat Eleanorrol és inkább itthon maradok veled. – erőszakoskodott én pedig meglepetten néztem rá.

Nem fogom engedni, hogy miattam mondja le. Hisz én magam is tökéletes el leszek itt. Amúgy is csak fekszek és bőgök. Nem kell ezt másnak is látnia.

- Azt már nem. Szépen elmész Eleanorral és én pedig itt maradok. – néztem rá keményen. – El leszek én magam is. Nyugodtan menny csak el.

- De…

- Hisz én és Niall is itt leszünk. – jött a válasz Harrytől, Niall pedig hevesen bólogatott.

- Ja, el lesz velünk és szerintem nem lesz semmi baj. – mondta bólogatva Niall, Louis pedig maga elé bámult és úgy gondolkozott.

- Jó. – egyezett bele, de felemelte a kezét, hogy még beszélni fogok. – De minden órában felhívtok és elmondjátok, hogy mi van vele. – mondta a szabályokat én pedig tátott szájjal bámultam rá.

Komolyan ennyire kell rám vigyázni? Nagy lány vagyok már és nem kell dada mint az ovisoknak.

- Oké. – bólogatott a két srác komoran. Mondjuk én arra számítottam, hogy röhögni fognak vagy ilyesmi, de nem tették. Szóval itt mindenki halál komolyan gondol mindent…