#10.-Mindig ilyen anyáskodó vagy?#

Sziasztok. A tegnapi komiknak nagyon örültem :D jól esik azt olvasni, hogy boldogok vagytok amiért naponta hozok részeket :) Egyébként ebben Louisnak már elég nagy szerepe van xD

Liammel tanulni tiszta élvezet volt. Próbált mindent úgy elmagyarázni, hogy vicces legyen. És sikerült is neki órákkal később a hasunkat fogtuk a nevetéstől és szóról szóra mindent fel tudtam neki mondani.. Végül pedig azt tanácsoltam neki, hogy váltsa le Frau Wolfot és legyen Ő az osztály német tanára. Akkor semmi gondom nem lenne a nyelvel.

- Most komolyan el tudsz engem képzelni mint tanár? – húzta fel a szemöldökét mikor megosztottam vele az ötletemet. Elképedve kérdezte mégis örömet véltem felfedezni a hangjában. Jól esett neki a dicséretem.

- Én szívesen lennék a tanítványod, sőt szerintem Stella Jones is. – az utolsó nevet vigyorogva mondtam az Ő arca pedig elsötétült mivel utálta ha szóba hozom a lányt. Nem tudom mit cirkuszul rajta annyit. Oké Stella tényleg egy őrült lány, de hát fülig szerelmes belé. Ilyenkor minden lány meg van bolondulva és próbálja valahogy felhívni magára a figyelmet. Várjunk csak én most komolyan azt a Stella Jonest védem aki már három éve az agyamra megy? Aki képes lenne élve eltemetni amiért Liam a legjobb barátom?

Épp ki akartam javítani magam amikor Liam az egyik vánkosát nekem vágta én pedig elvesztettem az egyensúlyom és lefordultam az ágyáról. Hát köszi. – Hé! – kezdtem el jajgatni ő pedig fölém állt és úgy vigyorgott az arcomba. Jó kis barát mondhatom, nem hogy segítene inkább kinevet. Ezt még úgyis vissza kapja.

- Ezt azért a frappáns beszólásodért kapod. – válaszolta úgy mintha annyira megsértődött volna majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen a földről, amit én örömmel fogadtam el.

- Várj csak, fogsz Te nekem még könyörögni is. – álltam fel majd kiöltöttem rá a nyelvem és mind ketten elnevettük magunkat. Esküszöm sokszor rosszabbak vagyunk mint két kisgyerek. Épp vissza akart volna szólni valamit, mikor lentről hallatszott, hogy nyitódik az ajtó majd meghallottuk Nicola vidám kiáltását.

- Megjöttünk! – kiáltotta, mi pedig egymásra néztünk majd elindultunk lefele a földszintre. Őszintén nekem nagyon tetszett a házuk mivel sokkal nagyobb volt mint a miénk és otthonosabb. Lehet azért mert a falak tele voltak a család fényképeikkel. Hát igen Mrs.Payne szeretett minden pillanatot megörökíteni. Szerintem aranyos mert így mindenre emlékezik és akár milyen aprócska történetet fel tud eleveníteni még évek múlva is. Az Ő családjuk nagyon összetartó volt. Mindent megosztottak egymással és évente legalább egyszer elmentek közösen kirándulni valahova.

Bezzeg a miénk. Már azt sem tudom megmondani, hogy mikor voltunk utoljára a nagyiéknál mivel apa állandóan dolgozik. Így már csak a családi evésnél van együtt a család, de ott sem figyel senki egymásra.

Mikor leértünk Sam rögtön felém rohant és elém tette a kezeit ami rózsaszínre ki volt festve és az összes körmére egy pillangó volt ráragasztva. Ahogy észrevettem nagyon örült neki mivel még csillogott is. De, hogy én is örüljek e neki azt már nem tudom. Számítanom kellett volna rá mivel Nicola imádja a divatot, de az én anyám nem így fogja fel a helyzetet. Van egy olyan érzésem, hogy nem sokáig lesz a kezén ha anyán múlik. – Ugye milyen aranyos lett? – kérdezte csillogó tekintettel Nicola. Úgy látszik nem is nagyon bánta meg, hogy neki kellett vigyáznia Samre.

- Ahogy elnézem jól szórakoztatok. – szólalt meg Liam és nővérére nézett majd Samre. Ő sem erre számított ahogy elnéztem.

- Aha. – válaszolta egyszerűen Sam én pedig jobbnak láttam ha haza megyünk. Így aztán elköszöntünk majd haza felé vettük az irányt.

Egy utca volt a két ház között, de nekem kész örökkévalóságnak tűnt mivel Sam csak a körmeiről tudott beszélni. Aztán mikor nagy sokára haza értünk én rögtön a szobám felé vettem az irányt és egész este ki sem mozdultam onnan, nehogy tovább kelljen hallgatom a húgomat.

Össze vissza írogattam az egyik füzetembe mikor pedig meguntam felkapcsoltam a laptopomat és mikor rámentem az egyik közösségi oldalra Logan üzenetével találtam szembe magam. Röviden annyi állt benne, hogy holnap szívesen találkozna velem a Starbucksban délután. Miért is ne, hisz megígértem neki meg aztán kíváncsi is vagyok, hogy mi történt vele az évek során. Így aztán gyorsan vissza írtam neki, hogy benne vagyok.

•••

Szombat délelőtt mondhatni hamar eltelt. Szerencsére ma nem kellett vigyáznom Samre szóval nyugodt szível hagytam el a házat is indultam el a Logannel megbeszélt helyre. Őszintén megvallva kíváncsi voltam, hogy mennyit változott. Évekig nem beszéltem vele és ez miatt egy kicsit haragudtam is rá mivel nem hiszem el, hogy nem tudott volna valahogy üzenni nekem. Ha tényleg annyira a barátjának tekintett volna akkor megtalált volna. De azért örülök, hogy még mindig keresi a társaságom.

Mikor befordultam a Starbucks utcájába Logan pontosan akkor szállt ki egy piros autóból majd mikor észrevett megállt és megvárta míg beérem. Még hozzá kell szoknom az új kinézetéhez. Szinte fura, hogy úgy kell rá felnézem és, hogy olyan tökéletesen meg van csinálva a haja.

- Szia. – köszöntem neki mosolyogva.

- Szia. – köszönt vissza majd mind ketten bementünk a kávézóba és leültünk az egyik asztalhoz majd nem sokkal később jött egy pincérlány és leadtuk a rendelésünket. Majd jött a kínos csend. Gondoltam jobb lesz ha én töröm meg mivel gyűlölök úgy ülni mint egy kuka.

- Szóval, hogy tetszik Londonba?- kérdeztem meg végül mivel semmi jobb nem jutott az eszembe.

- Nagyon. Sokkal jobb mint Amerikába. – válaszolta egyszerűen és elkezdett egy szívószállal játszani. Nagyon bő beszédű. – Habár ez nem is lehet másképp mivel Louissal folyton zajlik az élet. – tessék még csak rá sem akarok gondolni, de rögtön Őt hozzá fel. Amúgy csak én vettem észre, hogy milyen beképzelt lett? Hova lett az a Logan aki csendesen és félősen beszél.

- Louis. – bólintottam és bevágtam egy fancsali mosolyt. – Szerintem nélküle is jó lenne mivel nem csak Ő az atyaúristen. – mondtam keményen Ő pedig nagy szemeket meresztett rám. – Habár te ezt nem értheted mivel ugyan az a vér csurog az ereitekben. – oké ezt most miért mondtam. Hisz nem is ismerem Louist sőt már Logant sem.

- Valami bajod van az unokatesómmal? – húzta fel a szemöldökét Logan én pedig éreztem, hogy teljesen elvörösödök. Nincs vele semmi bajom, csak totál bele vagyok esve, de Ő ezt nem tudja és a legfőbb ellenségemmel jár.

- Hát csak annyi, hogy Alexis Johnossal jár akit szívből utálok már három éve. – válaszoltam egyszerűen és reméltem, hogy ebből nem jön rá semmire.

- Oh nem csoda, hogy irigykedsz rá mivel nagyon dögös csaj. – kezdett el vigyorogni és hátra dőlt a székében. Alig akartam hinni a fülemnek. Most komolyan ki ül velem szemben? Mert, hogy én nem ismerem az holt biztos.

- Ki mondta, hogy én irigykedek Alexis Johnsonra? – szörnyülködtem, Logan pedig csak mosolygott magának. – Egyáltalán mi bajod van neked? Én nem erre a Loganra emlékszek aki a legjobb barátom volt Stockholmban. – csóváltam meg a fejem, az arca pedig elkomorult. Bánom már azt, hogy eljöttem. Tiszta beképzelt lett olyan mint a Tripla A-s csajok csak pasiban.

- Beverly azt te sem gondoltad komolyan, hogy majd megmaradok olyan esetlen srácnak. – kulcsolta össze a kezét beképzelten én bennem pedig csak úgy forrt az ideg.

- Az a szerep valahogy jobban illett rád. – motyogtam az orrom alatt Ő pedig gúnyosan felnevetett mivel meghallotta.

- Sajnálom új életet kezdtem ahol már nem egy nyominak vagyok beállítva. – tárta szét a kezét flegmán. – Azt hittem Te is változtál és majd folytassuk onnan ahol abba hagytuk. Jó csaj lettél és simán kikezdtem volna veled, de tévedtem mivel ugyan az a eszetlen liba maradtál mint voltál. – fejezte be a mondókáját én pedig közel voltam ahhoz, hogy arcon töröljem. Én komolyan Őt tartottam gyerekkoromban a legjobb barátomnak? Fúj. Még, hogy én eszetlen liba.

Mérgesen kifújtam a levegőt majd felálltam – Bocs, hogy csalódást okoztam. De én köcsögökkel nem barátkozok. – mondtam majd felálltam és köszönés nélkül elrohantam. Legszívesebben sírni volna kedvem, de nem vagyok az a fajta lány aki bőg egy srác után. Még ha olyan fontos lenne az életemben, de nem az szóval nekem ne pattogjon. Az biztos az én számomra mostantól megszűnt létezni. Eddig is kibírtam nélküle, mostantól is kifogom.

•••

A rossz hangulatom még napokkal később is kihatott és ezt a körülöttem lévő emberek is észrevették. Liam percenként megkérdezte, hogy mi bajom, de soha nem mondtam meg neki mivel azt sem tudja, hogy találkoztam Logannel. Amúgy is túl hosszú lenne elmesélni neki.

- Csak nem bepasiztál Bev? – kezdett el hülyeségeket beszélni Harry mikor vége volt a kosár edzésüknek én pedig úgy gondoltam, hogy megvárom őket. Persze csak a végére mentem, hogy ne kelljen találkoznom Logannal ami kissé nehéz feladatnak bizonyult mivel a suliban szinte minden folyosón belé futottam.

- Úgy nézek ki? – húztam fel a szemöldököm unottan és éreztem ahogy Liam aggódó tekintettél néz.

- Akkor meg mi a franc ütött beléd? – tárta szét a kezét értetlenül Hazza én pedig csak megforgattam a szemem. Végül feladta a próbálkozást és elindult az öltözők felé mivel már csak ők nem voltak átvetkőzve, de Liam nem mozdult.

- Ugye ha valami szörnyű dolog történt volna elmondanád?- nézett rám komolyan én pedig halványan elmosolyodtam. Aranyosak voltak Harryvel ahogy aggódtak értem. Legalább tudom ,hogy kik tekintenek rám barátjukként.

- Persze. – bólintottam mosolyogva Ő pedig megkönnyebbülten dobta el a labdáját majd elrohant Harry után.

Magam maradtam a hatalmas tornateremben. Unalmamban megfogtam a kosárlabdát és egy hirtelen ötlettől vezérelve teljes erőmmel a falnak vágtam. Egyszerűen már annyi ideg volt benne, hogy muszáj volt valamiben kifejtenem.

- Áu. – ijedten kaptam hátra a fejem majd találtam szembe magam a földön szétterült Louis Tomlinsonnal. Úr Isten a labda Őt találta el és miattam esett el. Egy marha vagyok.

Aggódva rohantam oda hozzá és térdeltem le mellé miközben Ő a fejét fogta gondolom ahol az ütés érte. Viszont ennyire még soha nem voltam közel hozzá. Oké nem ez a legalkalmasabb pillanat a szerelmi életemmel törődni.

- Nagyon fáj? – kérdeztem aggódva és végre valahára rám emelte azokat a gyönyörű kék szemeit. Louis Tomlinson három év után rám nézett. Ezt nem hiszem el, észrevett és néz úgy mint akit soha nem látott. – Én nem akartam. Azt hittem senki nincs itt. – kezdtem el szabadkozni.

- Kaptam ennél már nagyobb ütést is. – vont vállat és feltornázta magát ülő helyzetbe, de még mindig engem nézett. – Viszont ha nem láttam volna nem hittem volna el, hogy egy csaj is tud ilyen erősen dobni. – mondta elismerően és a szája sarkában megjelent egy aprócska mosoly. Fülig elvörösödtem. Beszélget velem, normálisan úgy mint a Tripla A-s csajokkal. Valaki csípjen meg.

- De biztos nem fáj? – kérdeztem meg újra Louis pedig most már hangosan felnevetett.

- Te mindig ilyen anyáskodó vagy? – nézett rám vigyorogva én pedig vissza mosolyogtam rá.- Nem , nem fáj szóval megnyugodhatsz. Egyébként ennyire még senki nem aggódott miattam.– gondolkozott el  én pedig repestem a boldogságtól. Várjunk csak ez még nem jelent semmit.

- Hát csak akkor ha megijedek. – vontam vállat zavartan Ő pedig tetőtől talpig végigmért.

- Hülyén fog hallatszani, de miért van az , hogy én még csak most látlak először. – igazította meg a sapkáját én pedig lehajtottam a fejem. Na erre most mit mondjak. Mindenhogy hülyén fog kijönni.

- Talán azért mert nem szeretem a feltűnést. – válaszoltam egyszerűen és szerintem most jött el a pillanat, hogy bemutatkozzak neki. – Amúgy Beverly Martinez vagyok. – nyújtottam a kezem Ő pedig olyan szívdöglesztő mosollyal fogadta el. Oké mentőt, most. Olyan jó volt megfogni puha kezeit. Tiszta libabőrös lettem. Mikor elengedte elgondolkozott.

- Várjunk csak nem te szoktál Hazzával meg Liammel haverkodni?- jutott hirtelen eszébe én pedig bólintottam.

- De igen, Liam a legjobb barátom.

- Tényleg? A srác előtt nagy jövő áll mivel rettentő jó kosaras, csak rossz társaságban van. – húzta el a száját én pedig nem értettem mire akar kilyukadni. – Nem értem miért lóg olyan sokat azzal az ír gyerekkel. – rögtön tudtam, hogy Niallre gondol. Hirtelen elfutott a pulykaméreg. Nem érdekelt, hogy Ő Louis aki már évek óta tetszik .Nem fogom engedni, hogy szidja a barátomat. – Szerintem nincs semmi nagy szám rajta. – rögtön felálltam és villogó tekintettel néztem rá Ő pedig vissza rám értetlenül.

- Sokkal nagyobb szám mint amit Te gondolnál. – emeltem fel a hangom és összekulcsoltam a kezem. – Azt hiszed, hogy tökéletes vagy mert kosarazol és az összes gimis lány a lábad előtt hever? Hát képzeld el, hogy nem. Szerintem sokan nem normálisnak tekintenek amiért állandóan sapka van a fejeden és még az órákra is viszed magaddal a kosárlabdád. – ezeket most komolyan mind én mondtam? Ahogy észre vettem Louist is villámcsapásként érte a dolog mivel meghökkent és még pislogni is elfelejtett. Sajnálom, de én ilyen vagyok amikor valaki bántja a barátaimat. – Felfordul tőled a gyomrom. Azt hittem, hogy csak a diákok miatt mutatod magad ilyen macsónak. Mertem azt feltételezni, hogy belülről egy érző lény vagy aki kedves és aranyos. Ezek szerint tévedtem. – fejeztem be a mondandómat majd jobbnak láttam ha lelépek. Hisz most vesztettem el az a srácot akibe szerelmes vagyok. Mert elvesztettem, hisz ezek után szerintem újra láthatatlannak fog tekinteni…