2015. szeptember 26., szombat

| Part 17 : - Pezz |



- Az Öreglány keres telefonon. - Louis csak bedugja a fejét a nyitott ajtón, majd azt veszem észre, hogy egy telefon az ölembe landol, aminek kijelzőjén a nagyim neve virít. Rosszállóan megcsóválom a fejem Louis megnyilvánulásán, majd mélyet sóhajtok és felállok a fotelből amiben egészen idáig ültem. Az egész Öreglány megnevezés akkor pattant ki az agyából, mikor a nagyi felolvasta a végrendeletét az egécs család előtt. Szinte az összes vagyonát az unokáira íratta, csak történetesen Louist kihagyta a felsorolásból. Mint aztán ahogy kiderült, ez azért történt meg, ugyanis Louis hivatalosan nem a család tagja, ezért nem lehet örökös sem. Természetesen ez Louisnak nem tetszett, mivel az egész életét közöttünk töltötte le, szóval Ő is unokának számít. Ezután a nagyi és Louis összevesztek, de a srácnak nem lett igaza. Azóta pedig Louis utálja az öreglányt. Na nem mintha nekem a szívem csücske lenne. Hatalmas birtoka van Tennessee-ben, egy csomó befolyásos ember az ismerőse, és totál sznob, mindemellett mindenféle hülye hagymányt tart. Kész idegbaj vele az élet. Örülök, hogy csak ritkán beszélünk vele. Igazából csak akkor látogassuk meg mikor apa ránk szól.
A hajamba túrok és ásítok egy nagyot. A testem elmacskásodott mivel a fél délután ültem, ugyanis meguntam Liam hisztijét, és úgy döntöttem, hogy laptopon keresztül beteszek neki egy filmet, hogy ne jajgasson már azon, hogy mennyire el van szigetelve a külvilágtól. Ha lehet azt mondani a rendszer visszaállt a régi kerékvágásba. Ő kivan kötve az ágyhoz, az allergiás rohama elmúlt. Talán annyi a különbség, hogy a nyakára van kötve egy bizonyos öv, ami sokkoló hatással bír. Így akár mikor valami furcsa dolgot csinál a testével a sokkoló életre kel, és egy kicsit megpörköli a testét. Szóval esélye sincs megszökni, ugyanis ha megpróbálná megtenni a sokkoló tenné a dolgát és akár még meg is ölhetné.
Nyújtózkodom egyet, majd elindulok kifele, ugyanis eszem ágában sincs a nagyimmal Liam előtt beszélgetni. De mielőtt elhagynám a szobát, a laptop tetejét lehajtom, majd a hónom alá nyomom, és mikor elmegyek az ágya mellett megnézem a szíjakat, hogy jól tartnak e. Mikor meggyőződöm róla, hogy minden a legnagyobb rendben van, áttlépem a küszöböt, az ajtót pedig szokás szerint kulcsra zárom.
Louis a folyosón áll a falnak dőlve. Mikor meglát rögtön mellém szegeződik és mikor a nappaliba érek és leülök a kanapéra , közvetlen mellém vágódik le és a fülét hegyezi. Na nehogy már lemaradjon valami fontos dologról.
- Szia Nagyi! - emelem a telefont a fülemhez, majd köszönök úgy mint aki annyira örül, hogy beszélhet a nagyanyjával. Pedig ez nem igaz. Beszélek vele mivel muszáj. - Történt valami? - mindig ez az első kérdésem, ugyanis rendszerint csak akkor hív fel ha valami történt. Azért még soha nem hívott fel, hogy megkérdezze mi van velünk.
- Az történt, hogy az egész család már itt van a birtokon. Az unokatestvéreid most mentek ki lovagolni, és történetesen Te meg a Fattyú nem vagytok közöttük - valamit még mond, de én már nem hallom tisztán mivel Louis kikapja a kezemből a telefont.
- Csak, hogy tudd a Fattyú itt ül az örökösöd mellett és minden szavadat tisztán hall! - morogja Louis a telefonba, majd újra visszadobja nekem én pedig gyorsan a visszaemelem a fülemhez. Végül összekulcsolja a kezét a mellkasa előtt és úgy dühöng magában. Én megértem. A nagyi megalázza ott és ahol csak tudja. De nem tudja milyen érzés szülők nélkül felnőni, úgy ahogy én sem.
- Nem bírnád ki ha nem piszkálnád Louist, ugye? Még mindig a Te fiad volt az aki miatt Louis a családba került. - tudom, hogy erre a kijelentésemre nem fog reagálni. Mindig elengedi a füle mellett. Úgy tesz mintha hazugság lenne az, hogy a fia ölt már embert. Pedig ez az igazság. Szóval a nagyinak semmi szava nem lehetne Louishoz.  Ha apa életben hagyta volna a Tomlinson szülőket, akkor Louis most nem tartozna közénk.
- Mikorra értek ide? - vált témát. Összeráncolom a homlokom és hirtelen azt sem tudom, hogy ezt most tőlem e kérdezte, vagy sem.
- Hova? - kérdezem zavarodottan.
- A birtokra! - válaszolja nemes egyszerűséggel. Homlokon csapom magam, a mellettem ülő Louis pedig elfehéredik. Basszus, megígértük neki, hogy a szülinapjára elmegyünk Tennessee-be. A szülinapja pedig holnap lesz, mi pedig New Yorkban vagyunk, ráadásul még egy foglyunk is van. Nagyon nem tudok én most elmennei kirándulni. Liamet nem hagyhatom egyedül, de viszont a birtokra sem vihetem magammal. Csodás - Már csak rátok várunk. Ráadásul pár madárka csiripelte, hogy plusz egy fővel érkeztek. Jaj kisunokám már alig várom, hogy megismerjem az udvarlódat. - Louis szinte majdnem megfullad mellettem a röhögéstől. Udvarló? Mifél udvarló? Ki volt az aki már megint hazudott felőlem neki? Vagy talán valaki meglátott Liammel? Lehetetlenség. Végem van. - Ajánlom, hogy legkésőbb holnap délutánra legyetek itt! - parancsolja keményen, majd megszakítja a vonalat. Csak hevesen szedem a levegőt, és magam elé bámulok. Most mi lesz?
- Életem legszebb hétvégéje lesz, ugyanis végre nem rám fog figyelni hanem Liamre. Már alig várom, hogy szopassa meg. - veregeti meg a hátam nevetve miközben feláll, mire én felemelem a lábam és kicsit sem kedvesen rúgom fenéken. Csak még jobban kinevet és magamra hagy. Louisnak igaza van, ha a nagyi meglátja Liamet ilyen állapotban, akkor tuti, hogy addig fogja piszkálni míg az sírva nem fakad. Louis már csak tudja. És, hogy őszinte legyek, ha most meglátná Liamet, szakadt ruhákba, kócos hajjal, véres sebekkel, még csak a birtokra sem engedné be.
Úgy tűnik rendbe kell hoznom az udvarlómat.
A telefont mérgesen dobom a kanapéra, majd dühhel megtöltött testel megyek vissza Liamhez. A fiú mikor meglát és észreveszi a villogó tekintetemet rögtön nyel egyet félelmében. Megindulok felé, és ezt mikor észreveszi kezeit automatikusan emeli az arca felé, mintha attól rettegne, hogy megütöm. Lenne kedvem most agyonverni valakit, de sajnos Liam erre most nem jó alany, ugyanis rendbe kell hoznom a kinézetét, nem pedig még jobban elcsúfítanom.
- Ne szarj már Tőlem ennyire az Istenért! - dobbantok egyet a lábammal, majd kezeimmel elhúzom a kezeit az arca elől. Ha a nagyim előtt is így fog rettegni tőlem, akkor hamar rájön a család, hogy nagyon nem vagyunk együtt. Engem pedig egy életre kiutálnak amiért mertem hazudni a családnak. Tudjátok nálunk szent a család.
- Mérges vagy...már megint. - jegyzi meg csendesen.
- Nem mondod? - forgatom meg a szemeimet. Nem a legjobb ötlet most bunkóskodni vele. Pár órám van, hogy normális kinézetet adjak neki, majd utána közösen elrepüljünk a birtokra a hétvégére, ahol úgy kell viselkednünk, hogy senki ne jöjjön rá, hogy én fogva tartom Őt. Húzós menet lesz. - Mond csak Payne, szeretsz vásárolni? - kérdezem egy álszent mosoly kíséretében. Liam szemöldökei a homlokáig csusszannak és eléggé értelmetlen arckifejezéssel bámul rám.
- Erre most komolyan válaszolnom kell? - kérdezi zavartan.
- Igazad van, úgysem érdekel a véleményed - bólogatok, majd megfogom a karját és felhúzom. Felszisszen az erős szorításomtól, de nem foglalkozom vele, hogy az ujjaim vörös foltot hagynak a bőrén. - Az van, hogy a hétvégére ki kell ruccannom Louis-val Tennessee-be a nagyimhoz, viszont Téged eszembe sincs itthagyni, ugyanis tudom, hogy vagy olyan geci, hogy kihasználod az alkalmat és lelépsz Tőlem. Ezt az örömet pedig nem szerzem meg neked - kezem még mindig gyengén a karját szorítja, de mégis ahogy ezeket a dolgokat mesélem neki, keményen megcsípem a kezén lévő bőrt. Megint felszisszen. - Szóval arra a döntésre jutottam, hogy velem jössz - közbe akar szólni, de felemelem a kezem és ezzel jelzem, hogy fogja be. - Azonban a család úgy tudja, hogy az udvaróm jön velem. Igen, az udvarlóm mivel azt mégsem mondhattam nekik, hogy elraboltalak - valamit motyog az orra alatt, de nem értem és nem is érdekel. - Viszont, hogy elhigyjék azt, hogy tényleg a pasim vagy, normális kinézetet kell belőled kihoznom. Így most elmegyünk plázázni, utána pedig este indulunk a birtokra a hétvégére - azt hiszem mindent elmondtam, röviden és tömören. - Óh, a szökésen hiába jár az eszed. A sokkoló nyaköv végig rajtad lesz, az irányító pedig nálam. Ha elmész mellőlem vagy valami, megsokkollak, de olyan erősen, hogy megdöglesz. - és azzal bájosan elmosolyodom majd megpaskolom az enyhén borostás arcát. Szomorúan bólint, majd engedi, hogy a csuklójánál fogva húzzam ki őt. A menés még mindig nehezen megy a számára, a bokája miatt. Így eléggé lassan tudunk csak haladni. Viszont mikor már majdnem a bejárati ajtónál vagyunk megáll. Idegesen nézek rá, hogy mi a kínja.
- Ugye azt Te sem gondoltad komolyan, hogy boxer gatyában megyek a plázába? - és azzal lemutat az alsó részére amit csak egy fekete alsónadrág takar. Felröhögök, ahogy mezítláb toporzékol és szinte retteg attól, hogy így viszem az emberek közé.
- LOUIS! - ordítom el magam teli torokból, az említett pedig pár perc alatt meg is jelenik előttünk. - Vedd le a nadrágod. - parancsolom és még csettintek is az ujjaimmal.
- Arra várhatsz. - fonja össze a kezeit a mellkasa előtt. Idióta.
- Vedd le azt a kibaszott farmerod és add oda Liamnek, most! - kék szemeiből értetlenség sugárzik, de mikor meglátja, hogy megindulok felé, inkább mégis csak kibújik a farmerból, majd dühöngve a kezembe nyomja. Két pasi boxerben körülöttem. Ráadásul két szexi pasi. Megtudnám szokni.
- Jelenleg mással nem tudok szolgálni - nyomom Liam kezébe a nadrágot, aki egy kicsit hezitál, de miután csúnyán ránézek inkább elveszi és elkezdi magára húzni. Elég nehézkesen megy neki, ugyanis Louis eleve jóval alacsonyabb tőle. Egy kicsit kicsi és alig tudja begombolni, de a célt szolgálja.
Végül nagy nehezen, de sikerül elindulunk. Persze tudom, hogy Liam a halálba kíván amiért Louis ruháiban kell feszítenie, de nem érdekel. Benyomom az autómba én pedig beülök a volán mögé. A kezem már a kulcsan van, mikor ismét megszólal.
- Te fogsz vezetni? - kérdezi.
- Miért szerinted ki?
- Akkor kérek egy hányózacskót - mondja határozottan. Összecsücsörítem az ajkaim és úgy várom a magyarázatát. - Borzalmasan vezetsz. - jelenti ki határozottan. Én? Könyörgöm nálam jobb söfőrök nincsenek a világon. Imádok vezetni.
- Ezt inkább meg sem hallottam. - morgom az orrom alatt és beindítom a motorot. Azonban mikor már vagy tíz perce megyünk, rá kell jönnöm, hogy Liam talán tényleg igazat beszél ugyanis kezdett minél jobban elfehéredni. Esküszöm örültem neki, mikor megálltam a pláza parkolójában.
Nem szólt semmit mikor kiszállt. Hagyta, hogy megint csuklón ragadjam majd behúztam az épületbe. A férfi üzletekhez gőzöm sincs, így kiválasztottam a legdrágábbat és azt ahol a legmenőbb fiú ruhákat lehetett kapni. Liamet benyomtam az öltöző fülkékbe, miközben én sorra vittem be neki azokat a cuccokat amikben szerintem irtó dögösen nézne ki. Alig negyed óra múlva pedig, egy fekete bakancsban, fekete farmerben, és kockás ingben feszített a tükör előtt.
- Még nem az igazi - harapok az alsó ajkamba miközben az összhatást nézem. Az inge gombjai túlságosan be vannak gombolva. Közelebb lépek hozzá majd a mellkasán három gombot kigombolok, így a mellszőrzete rögtön kilátszik ami rettentő dögössé teszi. Ujjaimat a hosszúkás hajába vezetem, majd az ég felé kezdem el simogatni. Ő csak zavartan tűri az egész procedúrát. Ismét hátrébb állok, majd mutatóujjammal elkezdem az ajkam simogatni. - Hiányzik valami...- tűnődöm és akkor hirtelen az egyik polcon meglátok egy fekete kalapot. Gondolkodás nélkül nyúlok érte, majd majd nyomom a fiú fejére. - Tökéletes. - mondom büszkén vigyorogva. Liam csak hatalmas szemekkel nézi önmagát a tükörben, Látom az arcán, hogy tetszik neki az amit lát. - Szokj hozzá az új külsődhoz.
- Nekem nincs pénzem ezekre a ruhákra Pezz - fordul felém komoran. Meglepődök. De nem azon, hogy nincs pénze, - ami engem nem is érdekel, ugyanis nem is engedtem volna neki fizetni. Tudom, hogy nincs pénze, ugyanis ha lenne akkor nem pultos srácként dolgozna. Azon lepődtem meg ahogy szólított. Pezz-nek hívott. Becenevet adott nekem.
- Mit mondtál? - vonom rögtön kérdőre, és remélem, hogy nem hallottam félre.
- Hogy nincs pénzem - ismétli meg önmagát.
- Baszok a pénzre - intek egyet a kezemmel. - Azt ismételd meg ahogy hívtál. - kérem. Riadtan pislog.
- Pezz. - nyögi ki félősen.
- Te becenevet adtál nekem? - kérdezem csodálkozva.
- Aha - feleli alig hallhatóan. - De ha utálod, csak szólj. Véletlen volt az egész...
- Tetszik. - mondom és elvigyorodom. Arca megenyhül és félősen elmosolyodik.  Eddig még senki nem adott becenevet nekem.
Természetesen az összes ruhát megvesszük. Belé karolok, majd büszkén hagyjuk el az üzletet. Tényleg tetszik ez a stílus. A kalapben egyszerűen elképzesztően néz ki.
Az éttermek előtt haladunk el, mikor megtorpan. Keze kicsúszik a szorításomból, és azt veszem észre, hogy hevesen csóválja a fejét, hófehér arccal miközben egy pontot bámul. Követem a tekintetét és a távolba meredek ahol meglátok egy párocskát. Vagyis gondolom járnak hisz a kezüket fogják, meg nevetgélnek. De ahogy jobban nézem, a lány valahogy ismerős lesz a számomra. De honnan?
- Könyörgöm mond azt, hogy az ott nem Chloe Logannal. - nyüszít fel Liam és a hangjából megtudom mondani, hogy a sírás szélén áll. Hát persze Chloe. Ő Liam menyasszonya. Vagyis volt, ugyanis a gyűrű már az én kezemen virít. - Ezt nem hiszem el. Tényleg megcsal vele - ilyenkor mit kell tenni? - Azt mondta, hogy nincs semmi közöttük. Hogy csak jó barátok. Erre én eltűnök, és máris összejönnek. - enyhén fordulok csak felé, de rögtön meglátom ahogy szemeiből egy könycsepp csordul ki, amit az inge ujjával le is töröl.
- Akarod, hogy oda menjek és pofán basszam a csajt? - kérdezem. Szerintem ez hülyeség volt a részemről. Gondolom ilyen helyzetekben nem ilyen szöveggek kell megvigasztalni valakit. Mégis Liam felkuncog.
- Hagyd a fenébe, nem ér meg annyi - ismét megtörli az arcát. - Az volt a célod, hogy megszerezz magadnak, és mostmár hivatalosan is a tiéd vagyok, mivel rajtad kívül nincs senkim.- mondja fagyosan és elindul egyedül, én pedig csak tátott szájjal bámulom...

2015. szeptember 19., szombat

| Part 16 : - Játékszer |

Hellóó!! Igen, tudom nagyoooooooon lassan érkeznek a részek, de sajna jelenleg csak ilyen tempóval tudok szolgálni :| legalább van rész :) Mellesleg ha ránéztek az oldalmenüportra láthattok egy új oldalt Oklevelek címmel...igen kedves olvasóim, nyertem (3. lettem) egy versenyen vagyis pontosan egy saját fejléc kategóriában...igen, én ! Szerintetek is vicces? Mert szerintem az, ugyanis aki régebb óta nyomon követi a blogot az emlékezhet, hogy sokszor(mindig) mennyire szörnyű fejlécei voltak a blognak XD most meg, addig fejlődtem h nyertem egy versenyen( jó nem annyira komoly ez a dolog, de akkor is büszke vagyok most egy kicsit magamra) szóval semmi sem lehetetelen :P három éve fingom sem volt a fejléckészítésről, most meg díjat kaptam a fejlécemért :D woow...köszi :DD komizniiii




- Mit műveltél le már megint Kiscsillagom? - éjfél előtt felhívni pár perccel egy nyugdíjas nénit nem a legjobb ötlet. Éjfél előtt felhívni az egyetlen felnőtt gondolkodású embert, aki kiskoromtól mellettem van és úgy viselkedik mintha a nagyim lenne, csodás ötlet. Mégis, mikor Mary - Jane megjelent a konyhában esőkabátban, gumicsázmában, rögtön úgy gondoltam, hogy hülye ötlet volt ide hívni. De mégis mit tehettem volna? Ő az utolsó reményem akire számíthatok. És nekem most szükségem van a segítségre. Vagyis nem nekem, hanem Liamnek. Mondanom sem kell, hogy az állapota romlott. A forró homlok, és a kiütés csak a kezdet volt. Azóta szinte éget a bőre a magas láztól, a kiütésie pedig percről percre nagyobbodnak és viszketnek, így mostanra párat sikerült gennyesre kivakarnia. Mindehez párosul a remegés, és a magában beszélés is. Szemei vörösök, már amennyire kitudja nyitni Őket, beszélni pedig képtelen, csak hörögni tud. Tudom, hogy haldokol. Louis is tudja, csak nekem nem meri megmondani, ugyanis én már ígyis kikészültem.
Emlékeztek mikor azt mondtam, hogy soha nem sírtam? Úgy tűnik ma éjszaka csoda történt, mivel miközben ott ültem Liam mellette és a szenvedését figyeltem, valami kifolyt a szemeimből. Nem öröm könnyek voltak, pedig a legtöbb esetben örülnék neki ha egy pasi előttem szenvedne és haldokolna. De Liam szenvedését pokol volt nézni. Tudom, hogy bántottam súlyosan, nem is egyszer, de ezt az állapotot azért nem kívantam volna neki. Na nehogy már egy vacak mogyoró ölje meg!
- Most tényleg nem csináltam semmit! - dobbantok egyet a lábammal, de szerintem ezzel magamait próbálom nyugtatni. A szívem legmélyén nagyon is tudom, hogy én csináltam vele ezt. Hiszen Ő még csak nem is akart enni, én kényszerítettem rá. Hagynom kellett volna éhezni, akkor most nem haldokolna egy hülye mogyoróvajas palacsintától. Mary - Jane a pultra könyököl, és sejtelmesen pislog rám. Kényelmetlenül kezdem el érezni magam a bőrömben. Mary - Jane ismer, így hazudni nem nagyon tudok neki. Arcizmai megfeszülnek és szerintem még levegőt sem mer venni. Félelmetes ahogy tekintetével engem fürkész. Baszki, neki nem tudok hazudni, és hogy őszinte legyek nem is akarok. - Megetettem mogyoróvajas palacsintával, aztán kiderült, hogy allergiás a mogyoróra - vallom be a bűnömet miközben egyik lábamról a másikra állok. Kezdem hülyén érezni magam. Mindig én vagyok az aki kérdőre von valakit, és most fordítva van minden. Engem vallatnak, pedig semmi szörnyűséget nem műveltem le. - De Louis hibája az egész! - és azzal mutatóujjammal határozottan a konyhaszekrényen ülő fiúra mutatok.
- Micsoda? - hirtelen felnéz az ölében lévő tányérjából, majd felháborodva bámul vissza rám. Én csak flegmán megvonom a vállam és felhúzom az orrom. Nálam ez annyit tesz, hogy tényleg Őt hibáztatom. Ez mikor leesik neki, hogy Őt vádoltam meg mindennel, a tányérját leteszi a konyhaszekrényre, majd a pólója ujjával letörli a maszatos arcát. Igen, végül Ő volt az aki megette az összes átkozott palacsintát. Viszont neki semmilyen allergiás rohama nem lett.
- Te parancsoltad, hogy adjak neki enni. - magyarázom az egyértelmű tényt. Ha Louis nem szólt volna rám, hogy etessem meg Liamet, akkor én hagytam volna éheztetni. De Louis erőszakoskodott.
- Mondjuk illő lett volna megkérdezni Tőle, hogy milyen töltelékkel kéri azt a kibaszott palacsintát! - ugrik le a konyhaszekrényről. Hangja vádlóan cseng. Egyértelműen engem akar befeketítetni. Már az elejétől baja volt mindennel. Az sem tetszett neki mikor elraboltam Liamet. Mert Ő aztán biztos megkérdezte volna, hogy milyen töltelékkel kéri. Hát, valaki lehet megtette volna, de nekem nem jutott az eszembe.
- Tudod ez mind nem történt volna meg, ha befogtad volna azt a baszott pofád, és nem szóltál volna bele a dolgaimba. - Ő a hibás, ismerje már be. Megöl egy ártatlan lelket.
- Neked aztán úgyis mindegy, hogy hány szerencsétlent ölsz meg ok nélkül. - hanyagul megrántja a vállát. Azt hiszem most képes lennék bemosni neki, mivel feldühít a viselkedésével. - Egyáltalán most miért is próbálsz rajta segíteni? Ígyis - úgyis megölted volna. - vágja még a fejemhez, és valami kaparni kezdi a torkom, és szúrni kezdi a szemem. Eszembe sem volt megölni Liamet. Tényleg nem! Mit nem lehet ezen elhinni? - Nézd a jó oldalát, nem kell bemocskolnod a kezed, ugyanis a mogyoró elvégzi helyetted a piszkos munkát. - hogy tudtam én ezzel a szeméttel dugni? Hogy? Hogyan tudok benne megbízni? Hisz élvezi ha megalázhat. Talán mindig is rosszul ismertem Louist.
- Felfogod, hogy...- segíteni akarok rajta. Ezt akartam mondani, de fél mondat után belém fagy a szó. Segíteni akarok rajta. Miért olyan hihetetlen ez? Azért mert eddig mindenkinek csak szenvedést akartam okozni, de segíteni soha senkin nem. És ez most furcsa, amiért ennyire megakarom menteni a szaros életét. Lényegében meg sem érdemelné. Hisz figyelembe sem vett, megpróbált elszökni tőlem, szemembe mondta, hogy mennyire gyűlöl. Mégis mit csinálok én?
- Hogy mi? - húzogatja fel - le a szemöldökét Louis. Nem fogom befejezni a mondatot. Nagyon, nem.
- Mary - Jane megtennéd, hogy ellátod a fiút? - fordulok az öregasszony felé, és eszembe sincs Louis felé fordulni. Azonban a szakácsnő, nem mozdul. Mintha várna még valamire. Tisztelet! Elvárja, hogy emberszámba vegyem. Jesszusom. - Kérlek ?!  - teszem hozzá fogcsikorgatva. Az idős hölgy mosolyogva bólint. Intek a fejemmel, hogy kövessen, és meg sem állunk a szobáig ahol Liam fekszik élőholtan.
Félve dugom be a fejem az ajtón ahol ugyan az a látvány fogod mint negyed órája. Liamben alig maradt élet! Én megtorpanok a küszöbön, miközben Louis mögöttem kukucskál be, Mary - Jane pedig senkit és semmit nem vesz figyelembe hanem csak elindul az ágyonfekvő fiú felé. Leül az ágy szélére közvetlen mellé, gyűrűs kezeit pedig a homlokára teszi majd hüppögni kezd.
- Megfog halni? -  ölelem átt magam, és gyorsabban kezdem szedni a levegőt. A hüppögés nem jó jel. Nagyon nem jó. Istenem, én ezt nem akartam. - Könyörögve kérlek csinálj vele valamit. - és már megint kifolyik valami a szemeiből. Louis pillantása a hátomon van és tudom, hogy tátott szájjal bámulja ahogy a nő felé rohanok majd leülök mellé és homlokomat a kezének döntöm. - Ne engedd, hogy meghaljon. - szippantok egyet bánatosan. Hű, de tudok hisztizni. Úgy gondolom ma egy új oldalamat ismertem meg. Eddig még senki életéért nem könyörögtem.
Mary- Jane azonban nem szól semmit. Feláll, majd kisétál, de alik telik bele pár másodperc egy csészével, meg két kendővel tér vissza. Az egyik kendőt a kezembe nyomja a csészével együtt, még a másik kendőt Liam homlokára teszi. Értetlenül pislogok a nőre.
- A jegesborogatás enyhíti a lázát - magyarázza, miközben Liam hevesen szuszogó arcát figyeli. - A gyógytea pedig segít a kiütések ellen. - bök a csészére. - Ettől a pillanattól fogva az lesz a dolgod, hogy a kiütéseit beborítod a teával a kendő segítségével. - hogy én? Én gyógyítgassam? Hát miez már? Magamon sem tudok segíteni, nemhogy máson.
- Hogy én? - pislantok egy nagyot és megpróbálom visszanyomni a kezébe a csészét. Bólint. - De miért én? - kérdezem, de addigra feláll majd lassan elkezd az ajtó felé sétálni. Azonban mikor meghallja a kérdésemet visszafordul sejtelmesen vigyorogva.
- Mert fontos a számodra. - válaszolja. Kár, hogy nem készült kép az arckifejezésemről. Biztos vicces lehetett. Életemben nem hallottam még ekkora baromságot. Hogy nekem fontos egy fiú? Könyörgöm én utálom a pasikat. Soha nem sajnálnék egyet sem. Inkább annak örülnék ha az összes kihalna. Kár, hogy két nő nem tud gyereket csinálni. A férfiak csak úgyis arra jók. Gyerekgyártásra.
- Pardon? - undor terül szét az arcomon, és kínkeservesen felröhögök. Ez a Mary - Jane mindig is nagy mókamester volt. Csak sokszor senki nem tud nevetni a viccein, mivel kicsit sem vicces amiket mond. Mint ez most.
- Perrie, Te drága kis angyalkám, tudod, hogy nem szeretem mikor a naivat játszod, hozzád nem illik ugyanis Te egy kemény, akaratos nő vagy - visszasétál hozzám és egyik kezét a vállamra helyezi majd megpaskolja azt miközben mélyen a szemembe néz. - Az van Tündérbogaram, hogy Te úgy vonszódsz ehhez a fiúhoz, mint gyerekkorodban a babádhoz - érzem, hogy arcomba szökik a vér, és jelenleg örülök neki, hogy Liam félájult. Mégis Louis tisztán hallja az egészet. Na, meg aztán nagyon is jól emlékszik arra a babára. Arra a kibaszott babára, ami megkeserítette az életemet mivel állandóan a szemem előtt volt. - Mindig vele akartál játszani mivel szeretted. Egy játékszer volt, de számodra az életet jelentette. - szinte hallom ahogy Louis álla a padlón landol. Most erről nyilatkoznom kellene valamit? Könyörgöm gyerek voltam, aki imádott egy vacak babával játszani. Ragaszkodtam hozzá mivel más barátom nem volt. Azt csinálhattam vele amit csak akartam, és még csak fájdalmat sem tudott okozni, míg az emberek állandóan megbántottak.
Perrie túl fiús a természeted. Perrie félünk Tőled. Perrie Te mindig megversz minket. Perrie mindig az van amit Te akarsz. Perrie undok vagy. Perrie flegma vagy. Perrie undorító vagy. Perrie kurva vagy.
- Az csak egy baba volt. Egy játékszer. - válaszolom fagyosan.
- Miért ez a fiú nem az? Egy játékszer aki iránt pont úgy érzel mint a babád iránt. Azt csinálja amit Te mondasz mivel fél Tőled. Te neked pedig szükséged van rá, mivel tudod, hogy képtelen lenne megbántani. - mi a fasz? Az baj, hogy én ebből semmit nem értek? Soha nem tekintettem Liamre úgy mint egy játékszerre. Egyszerűen csak nem tetszett az, hogy nem kellettem neki. És ezért meg akartam Őt büntetni. Sikerült is.
- Szerintem most menjünk. - Louis jelenik meg melletünk és belékarol Mary - Janebe aki nem ellenkezi. Hagyja, hogy Louis kivezesse a helységből. De mikor becsukódna az ajtó még látom Louis sajnálkozó pillantását.
Rosszul érzem magam. Csak csóválom a fejem és újra visszaülök az ágyra a félholt fiú mellé. A kendőt belemártom a teába és az arcához emelem, majd lassan símogatni kezdem a kiütéseit. Valahogy mintha sokkal jobb színbe lenne. Nem tudok foglalkozni vele. Csakis Mary - Jane fájó szavai járnak az eszembe. Tényleg igaza az amit mondott? Azért tartom itt Liamet, mert tudom, hogy nem tudna bántani? Ha tényleg csak ezért akkor miért próbálok rajta segíteni? Miért akarom azt, hogy felébredjen? Nem vonzódhatom hozzá! Ő nem lehet olyan mint az a hülye babám. Nem szerethetem. Hisz engem sem szeret senki és soha nem is szeretett!
Egy hideg valami kezd lefolyni az arcomról. A kezem oda kapom, majd gyorsan letörlöm, és próbálok nem is rá gondolni.
- Nem hittem volna el, hogy egyszer megélem azt a napot, mikor Téged sírni látlak. - az ereimben is megfagy a vér, ahogy meghallom Liam mély hangját. A szemei éppenhogy csak ki vannak nyitva. Legszívesebben a pofájába önteném az egész csésze teát, de nem teszem. Helyette inkább úgy döntök, hogy felállok és magára hagyom. Ez nagyon ciki. Lehet végig hallgatott mindent. Azt nem élném túl! Amit felállok megérzem gyenge ujjait a csuklómon. Mintha vissza akarna húzni. - Csak egyszer maradj velem. - kéri csendesen. Nem tudom miért, de visszaülök az ágyra és tovább símogatom a kiütéseit a kendővel.  - A végén még kiderül, hogy van szíved.
- A helyedben meggondolnám, hogy mit mondasz, ugyanis félő, hogy ez a csésze megbillen, az egész forró tartalma pedig a pofádon landol. És ha ez megtörténik, elhiheted nekem, hogy többé nem lesz aranyos arcod.  - figyelmeztetem komora. Azért tudja már hol a helye. Én nem a barátja vagyok. Vagy egy csaj akit felszedhet. Itt még mindig én hozom a parancsokat, és jelenleg csak azért nem büntetem meg mert sajnálom...

2015. szeptember 12., szombat

| Part 15 : - Allergia |



- Tudom, hogy megakarod Őt büntetni amiért megpróbált elszökni Tőled, de nem hiszem, hogy a büntetésre az éheztetés a legjobb megoldás - Louis szinte motyog az orra alatt miközben próbál tanácsod adni, vagy felvilágosítani? Gőzöm sincs, hogy ezt most mire mondja. Egy időben tényleg megakartam Liamet büntetni amiért túlakart járni az eszemen. De aztán ezt az ötletemet hamar el is vetettem, ugyanis szerintem eléggé nagy büntetés volt a számára az, hogy  elütöttem, Ő pedig úgy beütötte a homlokát, hogy lehet maradandó nyoma marad, a bokája pedig még mindig lila színű, így ha járásra adná a fejét, szerintem elvérezne, mivel nem tudna lábra állni. Ráadásul még ott vannak az ostor nyomai is a teste egész felületén, amihez ha valami hozzá ér rögtön vérezni kezd. Már szenvedett eleget. És jelenleg rossz mégcsak ránézni is, mivel annyira totál kivan készülve mint testileg, mint pedig lelkileg. A szökése óta folyamatosan csak bőg. - Perrie, a srác napok óta nem evett! Ha így folytatod halálra éhezteted, ezt pedig gondolom nem akarod. - a kendő amivel a feje búbján lévő apró sebet tisztogatom megáll a kezembe, a következő pillanatban pedig mérgesen földhöz vágom, én pedig leülök Louis mellé a kanapéra majd tenyeremet a homlokomra csúsztatom, végül pedig ujjaimat a hajamba vezetem és megtépek pár tincsemet.
Esküszöm még jó, hogy Louis ennyire figyelmes. Ha nem szól nem jövök rá, hogy Liam lassan elfogy a Föld színéről. Óh, várjunk csak, mégis tudom. Ugyanis én voltam az aki próbáltam megetetni, hátha változott a véleménye rólam. De a helyzet csak még rosszabb lett. Hiába van bekötve a szeme, már ígysem hajlandó enni. És még csak nem is beszél. Hallgatási fogadalmat tett. Utoljára a ' köszönöm' szócska hagyta el a száját, meg az - az apró kis mosoly. Ennek már vagy egy hete. Igaza van Louisnak, ha Liam így folytatja tényleg éhen hal.
- Én éheztetem halálra? - fordulok hirtelen Louis felé, hajamat pedig idegesen hátra dobom. A mellettem ülő fiú megijed, majd a fejéhez kap ami még mindig sajog. Liam rendesen elintézte akkor. - Ő nem eszik! Könyörögni pedig nem fogok neki. - kulcsolom össze a kezeimet a mellkasom előtt mérgesen. Ha ennyire hülye hát legyen. Én próbálkoztam, Ő makacsolja meg önmagát. Neki így jó, akkor nekem mégjobb. Legalább megbünteti saját magát.
- Nem hiszem el, hogy nem tudod evésre bírni. Hisz retteg Tőled - köszi, hogy figyelmeztesz Rá. Magamtól is tudom, hogy egy szörnyetegnek tart. És ezt az bizonyítja, hogy még mindig reszket mikor elkezdek felé közeledni.
- Azt akarod, hogy feszítsem ki a száját, majd nyomjam le a torkán a kaját? - pislogok értetlenül. A viagrát könnyű volt lenyomni a torkán mivel tudtam, hogy azt esélye sem lesz visszaköpni. De az étel más napra tartozik. Azt simán kitudná köpni, úgy ahogy az innivalót is.
- Azt akarom, hogy adj neki enni, mert kínok közt fog meghalni. - válaszolja erélyesen. Azt hittem, hogy utálja Liamet. De ha utálja akkor miért akarja annyira, hogy egyen? Ah, soha nem értem Louis gondolkodását.
A kijelentésére nem reagálok. Csak ülök tovább nyugodtan. Ám mikor megérzem tenyerét a hátamon amivel aztán megbök, tudom, hogy nem fogja elnézni nekem, hogy ne csináljak semmit. Végül megadom magam és felállok. Az orrom alatt morogva hagyom Őt egyedül, majd utam egyenesen a konyhába vezet. Mélyet sóhajtva lépek be, majd a pulton találom szembe magam pár frissen sütött palacsintával. Mary - Jane a család szakácsnője már évek óta. A szüleim kezdetben bébiszitternek vették fel, majd mikor arra a posztra már nem volt rá szükség, így Ő lett a szakácsunk. Ő a számomra és Louis számára olyan mint a nagyink. Etet, itat, és emlékeztet pár fontos dologra. Talán neki is feltűnt, hogy a fogvatartott fiú nem eszik semmit, így úgy gondolta, hogy a számára csinál palacsintát. Hisz a palacsintának senki nem tud ellenállni. Pláne nem annak a palacsintának aminek a töltelékét én készítem. Előkeresem a csokit, mogyorókrémet, dzsemet és tejszínhabot, majd pár palacsintát megkenek és tányérra teszem. A tányérrel az egyik kezemmel egyensúlyzom, a másik kezemmel pedig a tejszínhabot viszem és megindulok a fiú szobája felé.
Nagy nehezen tudom csak kinyitni a kulcsra zárt ajtót mivel tele van a kezem, de végül sikerül. Liam szokás szerint úgy fekszik ahogy eddig bármikor. A plafont bámulja és még csak arra sem hajlandó, hogy felém fordulja. Megcsóválom a fejem majd unottan pakolom le a tányért meg a tejszínhabot az ágy legvégébe, én pedig leülök közvetlen a srác keze mellé. Mint egy élőhalott.
- Hoztam palacsintát - tűrök egy kósza tincsemet a fülem mögé, de tekintetemet nem veszem le az arcáról. Nem reagál. Louis kinyír ha megtudja, hogy megint nem adtam neki ennit. És őszintén most énsem fogok úgy elmenni, hogy Liam nem eszik. Ha kell tényleg a szájába tömöm a palacsintákat. - Gondolom szereted, és mivel szükséged van az energiára enned kell belőle - mintha egy sükethez beszélnék. Lassan pislant, de a feje nem mozdul. Kezd elfogyni a türelmem! Ne akarja azt, hogy megint elveszítsem az eszem. - Azt hiszed, hogyha nem eszel azzal nekem ártasz? Te fogsz éhen halni, nem én! - egy halk morgást vélek hallani felőle. Ez az összes mondandója a számomra? Kezeim ökölbe szorulnak, - Mi van, elvitte a cica a nyelved? Hallgatási fogadalmat tettél? Miért nem beszélsz velem Drágám? - és azzal elkapom a pólóját majd megszorítom azt. A homlokán lévő seb szépen gyógyul, és tegnap Louis még le is borotválta így úgy néz ki mint egy tizenéves kamasz. A feje búbján lévő hosszabbra hagyott haj kezd begöndörödni, ami kifejezetten aranyossá teszi. Nyöszörögni kezd fájdalmasan, én pedig elengedem a pólóját, majd durcásan ülök tovább.
- Tele nyomtál altatóval, elraboltál, leszoptál az akaratomon kívül, agyovertél egy ostorral, megetettél viagrával, megdugattad magad velem, utána pedig elütöttél egy autóval - hallani lehet, hogy mennyire nehezen megy számára a beszéd. Torka ki van száradva a szomjúságtól, és állandóan nyeleget. Szemeim megakadnak és lejátszódnak előttem a jelenetek. Hm, szerintem nem is volt olyan szörnyű mint ahogy Ő előadja. Úgy beszél mintha annyi kínt kellett volna áttélnie. - És ezek után mered kérdezni, hogy miért nem beszélek veled? Majdnem megöltél az Istenit! - tenyerével rácsap az ágyra. Megmosolyogtat a viselkedése. Már majdnem elkáromkodta magát. Ez nála haladás.
- Már majdnem jó. - húzom meg a vállam.
- Mi a jó majdnem? - kérdez vissza értetlenül.
- A káromkodásod. - válaszolom egy diadalittas mosoly kíséretében. Mellettem gyorsan tanulnak az emberek.
- Káromkodni akarsz hallani? - vonja fel az egyik szemöldökét, aminek a végén egy apró seb van. Mielőtt bármit tudnék mondani, ismételten megszólal. - Baszódj meg! - mondja az arcomba bunkón. Felkuncogok. Illik a mély hangjához a csúnya beszéd.
- Hm, egész jó - dícsérem meg kuncogva. Még érthetetlenebbül pislog vissza rám. Szerintem azt hitte, hogy mérges leszek amiért beszólt. Lehetnék mérges, de jelenleg nem érdekel. - Most pedig szépen enni fogsz. - mondom keményen, majd az ágy végéhez mászok, hogy tudjam az ölembe venni a tányért meg az evőezközöket. A tejszínhab láttan piszkos gondolataim támadnak. Basszus, a végén még tényleg igaza lesz, hogy szexmániás vagyok.
- Nem vagyok éhes! - ellenkezik rögtön és felhúzza a száját. Nem mondok semmit, viszont a nagy csend sok mindent elárul. Például azt, hogy a hasa hogyan korog mikor megérzi a palacsinta jellegzetes illatát.
- A hasad nem ért ezzel egyet - válaszolok vissza pimaszul.
- Akkor sem fogok enni! - forgatja meg a szemeit és tüntetőleg elfordítja a fejét. Ó, dehogyisnem fog enni. A tejszínhabos üveg még mindig a kezemben van, egy pimasz mosoly suhan átt az ajkamon és véletlenül pont megnyomom a tetején a tejszínhab pedig rögtön felszínre tör. Erre viszont már rögtön rám kapja a fejét és kíváncsian fürkészi azt, hogy már megint mire készülök.
- Szereted a tejszínhabot? - a válaszát meg sem várom. A pólóját egy ügyes mozdulattal felhúzóm és tejszínhabbal borítom be az egész mellkasát. Először felordít mivel azt hiszi, hogy megint valami fájdalmas dologra készülök. De mikor közelebb mászom hozzá és elkezdem lenyalni a habot a testéről, halk kuncogásban tör fel. Eddig ilyet még soha nem csinált. Vagy sírt, vagy ordított, vagy nyögött, de soha nem kuncogott.
- Ez csikiz. - jegyzi meg, mikor én a maradék habot is lenyaltam a mellkasáról. Aprón mosolyog miközben én azon vagyok, hogy letöröljem a tejszínhabos arcom. - Egész kellemes érzés volt. - vallja be szégyenlősen. Lehet csak hazudik, ugyanis fél attól, hogy megint durván bántani fogom.
- Élvezted? - kérdezem.
- Talán. - ismeri be félősen.
- Ha most eszel, akkor talán még máskor is megismételhetem. - ajánlom fel neki, de előtte még a fejéhez hajolok és egy lágy puszit nyomok a haja közé. Az a haj. Még mindig annyira cuki. Felsóhajt, szóval igennek veszem. Vágok egy kis darabkát a palacsintából, majd rászúrom a villára és az egészet Liam szájába tömöm. Először hezitál, hogy meg e rágja. - Nincs benne semmi gyilkos anyag - nyugtatom meg. Úgy látszik hisz nekem mert lenyeli. Ismét vágok neki, majd a szájába nyomom. És ez így folytatódik egészen addig míg a tányéron lévő palacsintákat meg nem eszi. - Kérsz még? - félénken, de bólint. Hű, tényleg nagyon éhes lehetett. - Csokisat, mogyoróvajasat vagy...
- Mogyoróvaj? - szakít hirtelen közbe és lesápad.
- Az. Miért, tán nem szereted? - vicces, hogy egészen idáig azt sem tudta, hogy mit eszik. Most meg hirtelen már nem tetszik neki. Pff.
- Allergiás vagyok a mogyoróra. - nyögi ki és gyorsabban kezdi el szedni a levegőt. Allergia? Az mégis mit jelent? Mármint tudom, hogy mit jelent, de azt nem tudom, hogy mik a következményei? Halálos? Ugye nem fog meghalni egy kevés kis mogyoróvajtól?
- Ez mégis mit is takar pontosan? - kérdezem értetlenül.
- Akár mit jelenthet. - válaszolja idegesen, remegő végtagokkal. Remek. Most mégis mit csináljak ezzel a helyzettel? Az biztos, hogy Ő teljesen besokkolt ettől, ugyanis megint hallgatási fogadalmat tett. Ezt megunom, így a tányérokra hivatkozva lelépek, de eszembe sincs a konyhába menni. Nem, Louishoz megyek pánikolva.
- Mit jelent az ha valaki allergiás? - kérdezem alsó ajkaimat rágva. Nehogy meghaljon nekem! Azt nem élném túl. Én soha nem akartam megölni Liamet. Egyszerűen csak magamnak akartam megtartani.
- Úgy nézek ki mint egy orvos? - gúnyolódik Louis a telefonját nyomkodva. Felmérgesít ezzel a cselekedetével, így hát egy gyors mozdulattal kikapom a kezéből a készüléket, majd az ágyra dobom.
- Liam allergiás a mogyoróra, de én ezt nem tudtam így megetettem vele egy mogyoróvajas palacsintát - mesélem röviden a történetet és elkezdek fel - alá járkálni a szobában. - Megfog halni? - csúszik ki a számon és ettől még a gyomrom is görcsbe rándul. Le kell ülnöm. A padlón találom kényelmesnek, így oda telepszem le.
- Nem hiszem - túr a hajába tanácstalanul Louis majd megpiszkálja az orrát. - Várj, Te magára hagytad? - esik le neki. Miért ott kellett volna vele maradnom?
- Aha. Miért?
- Segíteni kell rajta, Te idióta! - förmed rám, majd felhúz a padlóról és karomnál fogva húz újra vissza Liamhez.
A fiú természetesen nincs jó színben. Sőt az egész arcát csúnya vörös foltok borítják, miközben hófehér és teljesen verejtékezik az arca. Haldoklik?
Remegő lábakkal megyek mellé, majd teszem kezem a homlokára, de rögtön el is kapom.
- Louis, tűz forró a homloka! - a sírás szélén állok miközben ezt kijelentem. Most mi lesz? Orvoshoz nem vihetjük, hisz akkor rájönnének, hogy bántalmazva volt, én pedig mehetnék a rendőrségre. De azt sem engedhetem meg, hogy meghaljon. Ahhoz már túl fontos a számomra...

2015. szeptember 6., vasárnap

| Part 14 : - Hiba |

Hali! A rész megírása után ajánlom, hogy nézzétek meg a Little Mix -DNA című klipjét, ugyanis akkor jobban beletudjátok élni magatok egy jelenetbe ;)  Komizniii




| PERRIE | 

A telefonom rezgése az ami miatt ismételten magára kell hagynom az én Liamemet. Fájó szívvel, de mégis önelégülten mászom le róla és kicsit sem sajnálom ahogy felálló farokkal, kínoktól megtelt szemekkel próbál kegyelmet kérni. Mosolyogva egy puszit lehelek az izzadt homlokára, majd jókedvűen hagyom Őt magára. Úgy gondolom megint elég szenvedéssel ajándékoztam meg. Hisz a férfiak képesek lennének bele őrülni abba ha nem tudnák kiüríteni a felálló farkukat. És Liam most pont ilyen kórban szenved. Merevedés, és még csak a kezeit sem tudja segítségül kérni, ugyanis ki van kötve. Ráadásul én is magára hagytam, pedig tudom, hogy most jó lettem volna a számra. De mégis mit tegyek ha hív a kötelesség?
A kötelesség ami egyet jelent az apámmal. Van egy telefonom aminek mindig velem kell lennie, és annak a készüléknek a számát csak az apám használja. Pár éve pattant ki ez a zseniális ötlet az agyából. Így adott egy telefont nekem és Louisnak is, és azt mindig minden körülmények között fel kell vennünk, mert ha nem tesszük akkor nagyon bepipul. Azt pedig senki sem akarná, hogy Oroszországból haza kelljen jönnie, csak azért mert a lánya nem vette fel neki a telefont véletlenül.
Azért titkon örülök, hogy a telefon pont megszólalt, mert ahogy észre vettem, Liam minél jobban kezdte élvezni a pillanatot. Jobban mondva a farka. Az biztos, hogy egész jó szex közben. Csak kár, hogy minden feladat rám hárul. Nem haragudnék meg érte ha változna a helyzet. Ha mondjuk Ő kényeztetne engem, mint az összes többi férfi akikkel ezelőtt voltam. De szavam nem lehet, hisz azt csinálok vele amit csak én akarok, Ő pedig pontosan azt teszi amit én mondok. A viagrát is Ő erőszakolta ki belőlem! Ha felállt volna a farka normálisan, akkor nem kellett volna idáig elmennem.
Azonban Ő még mindig ellenáll. Fogalmam sincs, hogy mikor törődik már bele, hogy az enyém.
A lehető legtávolabbi helységbe megyek, nehogy véletlenül túl hangosan beszéljek, Liam pedig meghalljon. De mikor becsukom magamra az ajtót és letelepszem, a telefonom egy csapásra abbahagyja a rezgést. Szuper. A logikus megoldás az lenne, hogy visszahívom az apámat, de azt nem tehetem. Utálja ha valaki megzavarja.
Így a telefonomat visszacsúsztatom a nadrágzsebembe, és úgy döntök megyek újra szórakoztatni Liamet.
Sietősen szedem végig a  lábam a folyosón, de mikor bekanyarodom ahol a szoba található, hirtelen megtorpanok és elfehéredem. A szoba ahova Liamet zártam be, nyitva volt. Az ajtó ki volt nyitva! Pedig én becsuktam, emlékszem rá. De akkor mégis miért van nyitva? Talán valaki a személyzetből mehetett be hozzá? Vagy Louis? Á Louis biztos nem, Ő csak etetni szokja meg itatni, de eztis mindezt úgy, hogy Liamnek gőze sincs róla. A személyzet pedig tudja, hogy tilos bemenni abba a szobába.
Gyorsulni kezd a szívverésem ahogy elindulok a szoba felé. Mikor pedig teljesen oda érek félve pislogok be. Aztán a félelem dühhé alakul átt, ugyanis a fiúnak hűlt helye! A szíjak amikkel ki volt kötve egymagukban pihennek a rácshoz kötve. Felordítok és a hajamba túrok miközben elkezdem a fejem hevesen csóválni. Ez nem történhetett meg. Engem nem lehet csak úgy átverni. Mégis, hogyan tudott megszökni? Hisz élni is alig volt ereje, nemhogy mozogni! Hogy tudta kioldozni magát? És a zárt ajtóval hogyan bánt el? Basszus, lehet elfelejtettem bezárni mikor kijöttem mivel annyira siettem. A szíjak pedig lehet meglazultak mivel annyit feszegette már.
Baszki. Meg kell Őt találnom. Vissza kell hoznom. Még nem lehet messze, hiszen gyenge. Még jó, hogy az ostor megtette a hatását.
Mint akit puskából lőttek volna ki olyan gyorsan kezdek el rohanni, azonban mikor a fürdőszobához érek, majdnem elakadom valamiben. - vagyis jobban mondva Louis lábában. A fiú a hideg padlón ül, miközben feje búbját simogatja és fájdalmasan nyöszörög. Felnéz rám, de az arca elsötétül. Segíteni akarnék neki, de meg kell találnom Liamet. Végül a kis hülye még felad a rendőrségnek. Na azt már nem! Előbb fog Ő meghalni, mithogy elérjen a rendőrségre. Az biztos ha most a kezem közé kerül, nagyon megbüntetem. Akár most képes lennék még megölni is amiért hülyére vett és áttvert.
- Ajánlom, hogy fogd meg azt a faszt és hozd vissza - Louis hangja durva, de egy percre sem hagyja abba a feje búbjának a simogatását. Még messziről is látszik, hogy mekkora púp éktelenkedik ott. - Ha Te eddig nem ölted meg, akkor most én tuti, hogy megteszem helyetted! - mit vétett neki Liam, hogy így beszél róla? Egyáltalán Liamről beszél?
- Hogy kerülsz a csempére, és mi történt a fejeddel? - nem állom meg, hogy ne kérdezzem meg. Túl kíváncsi természet vagyok. És azért fontos egy picit Louis is a számomra.
- Az a balfasz történt a fejemmel! - üvölti el magát és ököllel rácsap a csempére, de ezzel csak azt éri el, hogy mostmár az ujjbegyei is fájnak, és ennek hangod is ad. - Jöttem ki a mosdóból egyszer csak megláttam a Te drága pultos srácodat rohanni ki a szobából. Gondoltam elkapom, nehogy megszökjön. De az a marha teljes erőből nekem rohant majd eltaszított, de úgy, hogy bevertem a fejem ebbe a kibaszott csempébe. - magyarázza a haragom pedig megduplázódik. Nem elég, hogy  megszökött, de még a kedvenc emberemet is bántotta. Bassza meg, Louis számomra olyan mintha a testévrem lenne! Őt senki nem bánthatja rajtam kívül! Liam pedig bántotta.
- Amint visszateszem a helyére, ellátom a sebeid! - ígérem meg neki és megsimogatom a vállát. Ő csak biccent és lehajtsa a fájós fejét, én pedig ismét rohanásba kezdek. A lakosztályt hamar magam mögött hagyom, a liftből pedig úgy kiugrom, hogy az ajtó még csak rendesen ki sem nyitotta magát.
Tudom, hogy Liam nincs a hotelbe. Már rég az utcán van. Mázli, hogy a főútra csak egyféle képpen juthat el. Az az út pedig gyalog - futva- eléggé hosszú. Gondolkodnom sem kell rögtön beszállok az autómba, majd elkezdek hajtani a sötét úton. Csak az autó lámpái azok amik fényt adnak így tökéletesen kitudok venni egy alakot aki rohan a járdán. Liamben aztán semmi szégyenérzet nincs. Mezítláb, alsógatya, felső? Nem fél attól, hogy esetleg valaki megerőszakolja? Úgy látszik nem!
Egy gonosz mosoly kúszik az arcomra, majd a gázra lépek és Liamet veszem célpontba. Nem érdekel, hogy fel kell hajtanom a járdára. Az sem érdekel, hogy pár bokron végig megyek. Csak akkor állok meg, mikor az autó elejével neki megyek a srácnak, az pedig felordít majd ráhasal az autó elejére, végül egy koppanással landol a földön.
Elütöttem? Lehet. Érdekel? Nem! Ha annyira szemét lennék, akkor úgy neki mentem volna, hogy átthajtottam volna a torkán az egyik kerékkel. De én nem ezt tettem. Egyszerűen csak enyhén megbökettem, mire Ő megcsókolta az autóm elejét. Ennyi.
Hallom ahogy az autó előtt nyöszörög, de nem foglalkozom vele, ugyanis tudom, hogy nem tud felállni. Azér kaphatott pár ütést. Nyugodtan hátranyúlok és a hátsóülés elől előhalászok egy hosszú vastag kötelet, majd az anyósülésre teszem, én pedig végül kiszállok az autóból. Az első dolog amit meglátok, az a szélvédőn lévő pár vércsepp. Még szélesebb lesz a mosolyom ez láttán. Lassan sétálok az autóm elé, majd látom meg az összegörnyedt Liamet az úton. Kínokat élhet átt, mivel az egész teste remeg. Mellé lépkedem és a lábbal bököm meg, mire Ő nagy nehezen fordítja felém a fejét, és akkor látom meg a homlokán lévő sebet amiből folyik a vér. Messziről látom, hogy nem mély a seb így nem nagyon foglalkozom vele. Biztos akkor üthette be a betonba mikor visszaesett az autóról.
- Elakartál Tőlem szökni te kis Seggfej? - hajolok le majd ujjaimat összekulcsolom a nyakán és úgy húzom fel a földről. Mocskos és úgy néz ki mint egy hajléktalan. Ráadásul csak hülyíti magát azzal, hogy bőg. Szánalmas az egész megjelenése. - Baszottul utállak most, és csak, hogy tudd szívni fogsz ez miatt a kis kiruccanásod miatt. - minél erősebben szorítom a torkát. Érzem az ütőerőt. Még egy picit erősebben megszorítanám és megfulladna.
- Perrie kérlek...fáj - nyüszít mint egy kiskutya.
- Mert szerinted az nem fájt nekem mikor rájöttem, hogy megszöktél? - vágok vissza keményen és elengedem a nyakát Ő pedig visszazuhan a földre.
- A lábam - nyel egy nagyot ahogy nagy nehezen sikerül felülnie. Fél szemmel pillantok rá és meglátom, hogy a bokája enyhén be van pirosodva és kissé felvan dagadva. Nyakamat teszem rá, hogy nincs eltörve.
- Örülj inkább annak, hogy nem mentem átt a torkodon! - köpöm felé a szavakat, mire Ő csak hüppögni kezd és így próbálja visszafojtani a sírást. Unottan megforgatom a szemeimet, majd elkapom a felsőjét és úgy próbálom felhúzni a földről. Mikor ez sikül, elvezetem az anyósüléshez. Feje oldalra billen és alig bírja nyitva tartani a szemeit. Legalább könnyen megtudom kötözni az előre elkészített kötéllel. Fel sem fogja, hogy mit csinálok körülötte. Csak akkor nyissa ki a szemeit mikor nehezebben tudja szedni a levegőt a teste köré kötözött kötél miatt. Jutalom díj gyanánt még a szájára is kap egy kendőt, így mikor elindítom az autót senki nem hallja meg ahogy felordít és erőlködni kezd, hogy tudja eloldozni magát.
Mikor visszaérünk a hotelhez kihúzom az anyúsülésről és úgy kezdem el vezetni mint egy kiskutyát. Mozdulni sem mert. Csak jön utánam mint egy kutya.
A lakosztályhoz érve kinyitom az ajtót és elkezdem visszavezetni a szobába ahol eddig is volt. Ám Louis szobájának az ajtaja kivágódik, majd villámló tekintettel, ütésre kész kezekkel indul meg Liam felé. A meggyalázott srác összehúzza magá és így próbál védekezni.
- Ne! - szólok rá rögtön Louisra, mire az csodálkozva pislog felém. - Már megkapta a jussát, nem látod? - bökök Liamre, aki tisza vér arccal pislog a számára ismeretlen fiú felé. - Amúgy Liam, ideje, hogy megismerkedj Louis Tomlinsonnal aki az én társam és egyben tesóm. Szóval a helyedben megtartanám azt a bizonyos távolságot, ha nem akarsz még Tőle is kapni - paskolom meg a fiú fejét pont úgy mint egy kutyának.
- Ja haver, vigyázz! Mert ha még egyszer utam állod, én esküszöm megöllek. - harsogja Louis, Liam pedig biccent egy aprót, hogy megértette. - Amúgy mit csináltál vele, hogy így kikészült? - fordul felém végül.
- Csak elütöttem - vonom meg a vállam vigyorogva. Louis ezt mikor meghallja elmosolyodik és lepacsizunk.
- Az én nőm! - hangja büszke, de mikor meglátja Liam értetlen pillantását rámorog, én pedig tudom, hogy ideje szétválasztanom Őket mert a végén Louis még tényleg ráveti magát Liamre. Az van, hogy Louis nem nagyon bírja az olyan srácokat mint Liam. Ő úgy nevezi Őket, hogy nyápicok akik rendesen még dugni sem tudnak. Lehet van benne valami igazság.
Újra megfogom a kötelet, majd lassan behúzom Liamet a jól ismert szobába, miközben Ő csak bicegni képes. Ahogy leül az ágyra felnyög fájdalmában és még csak kényszerítenem sem kell rá, hogy lefeküdjön, ugyanis maga önként fekszik le és csukja le a szemét. Azonban nem kerül el a pillantásomat a könyáztotta arca. A könnyei szétmossák a vért, de hiába ugyanis a homloka még mindig vérzik. Valami oknál fogva megsajnálom és kikötözöm. Tudom, hogy most ilyen állapotban nem tudna elmenekülni. Ahogy megérzi, hogy nincs megkötve, kezeit rögtön az arcához emeli és szemeiből próbálja kitörölni a könnyeket. Akkor veszem észre, hogy a csuklója is milyen vörös, ráadásul pont azon a helyen ahol a szíjjal meg volt kötve. Még úgy is bántottam, mikor igazából nem is akartam. Azért nekem is van egy kis szívem.
Szájáról leveszem a kendőt, majd egyenesen a fürdőbe sétálok és bevizezem azt, majd újra visszaülök a helyemre, a kendő segítségével pedig megtisztogatom a vérző homlokát. Felnyög fájdalmában. Mikor a homloka nem vérzik, előhalászom a telefonom és üzenek Louisnak, hogy kerítsen elő valahonnan jeget. Teljesíti a kérésemet, végül a jég Liam bokáján köt ki.
Sokkal jobb színe lesz, próbál nyugodt maradni, de akár hányszor megmozdulok összerezzen. Végül kezemet a hajába vezetem és lágyan simogatni kezdem hátha ettől majd megnyugszik. Akartam szenvedést okozni neki, de nem annyira, hogy maradandó sérülései maradjanak és, hogy ennyire rettegjen tőlem. Basszus hisz remeg, akár hányszor csak megmozdulok.
- Köszönöm. - nyögi ki nagy nehezen és próbálja mosolyra húzni a száját. Semmi gúny vagy visszautasítás. Egyszerűen csak megköszön valamit. De mégis mit? Hisz semmit nem csináltam. Vagy azt köszöni meg, hogy elütöttem? Az egyszer biztos, hogy jóleső melegség töltötte el a szívem, mikor megláttam ahogy próbál rám mosolyogni. Csak rám...

2015. szeptember 3., csütörtök

| Part 13 : - Magány |

 Hellóó!!! Most mondhatnám azt, hogy vége az első sulis hétnek, de még mindig van egy nap péntekig, de ha azt vesszük már majdnem vége a hétnek..a kitartáshoz pedig itt van egy új fejezet, és egy gif ami a szémlyes kedvencem ;) és tudom nagyon szemét vagyok amiért így lett vége a fejezetnek :D... komizniii





| LIAM | 

- Arra nem gondolsz, hogy esetleg magyányos vagyok? - ez az első kérdésem rögtön Perriehez amint leveszi a számról a kendőt. Napok óta tart már fogva, de most történt meg először, hogy levette a számról a kendőt úgy, hogy közben nem próbált meg megcsókolni, vagy beleharapni a számba. Egyszerűen élvezi, hogy akár mit megcsinálhat velem. Hazudhatnám azt, hogy éheztet vagy szomjaztat, de nem mondhatom ezt. Igaz ellenálltam neki rögtön mikor megakart etetni. Mert etetni kell, ugyanis nem hajlandó elengedi. Kikötözött kezekkel pedig lehetetlenség enni. Így úgy döntött, hogy majd Ő megetet meg megitat. De amilyen fájdalmakat okozott, egyszerűen nem voltam hajlandó kinyitni a számat. Állandóan az járt a fejembe mikor elborult az agya és agyonvert, - vagy inkább agyon ostorozott? A sebek azóta is ott éktelenkednek a testem összes részén, és ha engem kérdeztek soha a büdös életben nem is fognak rólam eltűnni. Nem tudok foglalkozni vele, ugyanis van egy olyan érzésem, hogy az csak a kezdet volt. Ideje lenne hozzá szoknom, hogy mostantól ez az életem. Szóval Ő próbált megetetni, de én nem nyitottam ki a számat. Ismét próbálkozott az etetéssel megint ellenálltam. Rajtam nem fog röhögni. Magamtól is tudom, hogy mennyire szánalmasan festhetek kikötözve, alsógatyában, szétszakadt pólóban, tiszta véresen. Mert véres vagyok. Hiába zuhanyoztatott le - megtette, úgy hogy a kezeim hátra voltak kötve, szóval esélyem sem volt menekülni, - a sebek amiket az ostorral okozott mélyek és elég ha csak egy picit is hozzá érnek, rögtön vérezni kezdenek.  Az etetést végül feladta, viszont nem akart halálra éheztetni. Utána kaptam még egy kendőt a szemeimre is, és ezzel eléri azt, hogy miközben valaki megetet én nem látok semmit. Szar érzés, de ennem kell, mellesleg legalább nem jön visszafele az étel ugyanis nem látom Perrie Edwards önelégült képét.
Állandóan az jár a fejemben, hogy miért pont én szívtam meg ennyire. Miért pont engem akart megszerezni magának. Miért pont velem csinálja mindezt. Mire jó neki, hogy ennyire megaláz? Tudjátok milyen érzés az mikor teljes erőből üt egy ostorral, aztán röhög ahogy azt nézi, hogy te hogy könnyezel? Mert én tudom! Tudom milyen érzés az mikor a fájdalomtól és kíntól ordítasz, de Őt nem hatja meg, inkább csak még jobban ösztönzi. Azt sem tudom, hogy mire volt jó neki. A számat azóta sem érzem, ugyanis valahogy még ott is megütött. Egyáltalán honnan van neki olyan dolga? Merem azt mondani, hogy szerintem ennél az ostornál jóval brutálisabb dolgai vannak.
A fájdalom és megaláztatás mellé pedig még párosul a magány.  Idegtépő, hogy csak Perrievel beszélhetek és csak Őt láthatom. De Ő sincs itt velem egész nap, és éjjel. Magam vagyok, kikötözve a gondolataimmal amik csak arról forognak, hogy hogyan szökjek meg. Jelenleg még semmi jó ötletem nincs, ugyanis túl erősek a szíjak amikkel ki vagyok kötve. Pedig úgyis kitalálom és megszököm.
- Azt mondod, hogy unatkozol? - vonja fel az egyik szemölkökét kérdően, majd egy kurvához hasonló módon megnyálazza a vörös ajkait. Annyira mű ez a lány. A vörös rúzsától szó szerint undorodom. Annyi smink van rajta, hogyha falhoz vágnák ottmaradna az arca nyoma. Utálom az agyonsminkelt lányokat, nálam a természetesség a nyerő. Chloe pedig tudta mindezt rólam, így soha nem rúzsozta ki a száját és a sminkből is csak a legkevesebbet használta.
Az én imádott Chloem. Mi lehet vele? Kerestet? Tudom, hogy addig nem adja fel a reményt míg valamit nem talál felőlem. Biztosan minden percben vár haza, közben pedig az esküvőnket tervezgeti. Hisz meglesz tartva. Csak jussak haza.
Vékony, hosszú újjai zökkentenek ki a merengésből amikkel lágyan a mellkasomat simogatja. Elborzadom ahogy azokat az ujjakat nézem. Az ujjak amikkel annyi fájdalmas pillanatot tud okozni.
- Azt mondom, hogy magányos vagyok és, hogy szükségem lenne egy társa - miközben a szavak elhagyják a számat, Perrie velük egyidőben lehel pár csókot a mellkasomra. A lélegzetem felgyorsul az izmaim pedig megfeszülnek. Már megint kezdődik. - Tudod aki mindig mellettem van és szórakoztat - ahogy kimondom ezt a mondatot rögtön rájövök, hogy mekkora hülyeséget mondtam. A Perriekhez való egyedek természetesen rögtön félreértik. Így nem lepődök meg mikor tengerkék szemeit rám emeli, nyelvével pedig a mellbimbóm körül köröz. - De nem olyan értelemben! Jesszusom, Te neked nem lehet többértelmű szavat vagy mondatot mondani, mivel rögtön feltör benned a szexmánia. - nyöszörgök fel kínomban, Ő pedig csak nevet. Még jó, hogy nem kapta fel a vizet amiért azt mondtam rá, hogy szexmániás. - Tulajdonképpen egy kutyára gondoltam, vagy macskára, ugyanis azokkal legalább tudnék szórakozni, míg Te a többi sötét ügyedet intézed. - már rég akartam egy kutyát vagy macskát. Csak soha nem mertem beszerezni ugyanis senki nem tudott volna velük törődni. Meg aztán Chloe nem is az az állatokkal barátkozó típus.
- Majd én szórakoztatlak. - csókol bele a nyakamba. Erre elkezem húzni a fejem Tőle, ismételten sikertelenül. Ahhoz, hogy teljesen el tudjak tőle húzódni, mozognom kéne. Azt pedig nem tudok.
- Történetesen nekem egy kutya is tökéletesen megfelelne. Csak legyen valaki akivel beszélgetni tudnék, ugyanis kezdek becsavarodni - hangom egyszeresmind hisztérikus hangzásúvá változik ami egy fiúhoz képes nagyon ciki. De még az milyen ciki mikor teljesen elkap az idegbaj és elkezdem rángatni a kezem hátha a szíjak meglazulnak és eltudok futni.
- Itt vagyok neked én, akivel annyit játszhatsz amennyit csak akarsz - próbálkozik tovább a lábait pedig a derekamra kulcsolja és teljesen ráfekszik a mellkasomra, majd elkezd a borostámmal játszani. Egyszerűen csak simogatja, majd néha megpuszilja az állam.
- Én nem veled akarok játszani! Te félelmetes vagy -  csúszik ki a számon a sértő mondat. Erre azonban már megakadnak a szemei és kezeit megérzem a mellszőrzetemet amit erőteljesen kezd el tépni. Fejemet egy picit megemelem, hogy nézzem már meg mennyi féltve őrzött mellszőrömtől fosztott már meg, mikor a gyűrűsujján meg pillantok egy nagyon ismerős gyűrűt. Az ezüst gyűrű gyémánt darabkája vészesen hasonlít ahhoz a gyűrűhöz amivel én kértem meg Chloe kezét. Mondhatnám azt, hogy csak a véletlen műve, de tudom, hogy nem az. Chloe gyűrűje azért volt olyan drága mivel egyedi követ csiszoltattam bele. A gyémánt belsejében egy rózsaszín kis szív alakú kocka volt. Így tudom, hogy a gyűrű egyedi, ezért nem lehetne Perrienek is pont ugyan olyan mint Chloenak. De akkor hol szerezte? - Honnan van az a gyűrű a kezeden?
- A barátnődtől - válaszolja sejtelmesen, majd maga elé emeli a kezét és elkezi a gyűrűt nézegetni gúnyosan. Perrie találkozott Chloeval? De ha találkoztak is, akkor Chlo miért adta a gyűrűjét amivel én kértem meg a kezét? - Pontosabban a volt menyasszonyodtól. - a szívem kihagy egy ütemet ahogy ezt közli velem. Esküszöm úgy mondta mitha a napi időjárást közölte volna velem. De basszus Ő azt jelentette ki határozottan, hogy Chloe már nem a menyasszonyom. Sőt még csak nem is barátnőm. Mi folyik itt? Hogy került hozzá a gyűrű? Chloe soha nem veszi le magáról. Perrie pedig azt állítja, hogy Chlo már nem a menyasszonyom.
- Hogy mi van? - pupilláim kitágulnak. Mintha hirtelen kezdene elfogyni a levegő. Sőt hirtelen kettős látásom is van. Megint bealtatóztak? Nem. Most határozottan ébren vagyok. - Honnan ismered Chloét? Egyalátalán miért adta neked a gyűrűjét amivel én kértem meg a kezét? Ami miatt elkellett vállalnom azt a rohadt pultos munkát a Te átkozott klubbodban. - gyorsan szedem a levegőt, és még csak az sem érdekel, hogy ahogy beszélek úgy pattanik el pár ér a homlokomon. Mindjárt szétrobbanok idegességemben! Ez rohadtul nem vicces.
- Az eszem eldobom Tőled. Totál idegbeteg vagy, de még így is annyira aranyos vagy, hogy képtelen vagy káromkodni. Egyáltalán beszéltél Te már az életedben valaha csúnyán? - még jó, hogy ilyen fontos dolgokkal fogalkozik. Igen, beszéltem már csúnyán, de ahhoz nagyon mérgesnek kell lennem.
- Honnan. Ismered. A. Menyasszonyom? - minden egyes szó után hongosabban beszélek. Meg kell tudnom, hogy mi van Chloeval.
- A kis bigével közölni akartam, hogy többé nem mész haza és, hogy ne idegeskedjen miattad, erre nekem dobta a gyűrűt és azt mondta, hogy utál téged. - hangja kicsit sem szomorú vagy együttérző. Inkább olyan mint aki örül. Chloe utál engem. Nem kell a gyűrű. És ez mind Perrie hibája. Ő tette tönkre az életem.
- UTÁLLAK! GYŰLLÖLEK! - minden egyes szavam után rúgok egyet a lábbam aminek következtében a testemen fekvő lány megbillen és erősebben szorítja a lábait a derekamhoz nehogy véletlenül a padlóra zuhanjon. - BARCSAK MEGÖLNÉD SAJÁT MAGAD! - csúszik ki a számon, de rögtön meg is bánom. Elfehérdem és heves fejcsóválásba kezdek mikor meglátom ahogy a lány felül a derekamra majd hátra teszi a kezét és valamit keresgélni kezd a nadrágja zsebében, végül egy fehér pirulát villant meg az ujjai között. Túl messzire mentem. Megint megfog büntetni.
- Nyisd ki a szád Szépfiú! - parancsolja és a gyógyszerrel fészesen közelíteni kezd a szám felé.
- Ne bánts kérlek. - kérem és szinte már elbőgöm magam. A sebeim szinte még be sem gyógyultak. Nem teheti meg még egyszer velem.
- Nyugi Édesem. Csak egy kis örömet szerzek neked. De ahhoz ki kell nyitnod a szád. És remélem tudod, hogy hiába ellenkezel, mert akkor jobban fog fájni - egyik kezével a nyakam után nyúl így megakadályozza azt, hogy a fejemet mozgatni tudjam. Miközben a másik kezével összecsücsoríti a számat és így kényszerít rá, hogy kinyissam. Fáj, rohadtul, de nem tudok ellenkezni.
- Mi ez? - próbálom kinyögni, de kihasználja az alkalmat és bele nyomja a számba az apró fehér pirulát. Természetesen nem akarom lenyelni. Sőt amit megérzem az izét öklendezni kezdek és próbálom kiköpni. Ezt mikor Perrie észre veszi a számhoz hajol majd ajkait az enyémekre nyomja nyelvét pedig áttnyomja a számba, aminek következtében én véletlenül lenyelem a gyógyszert.
- Jó szórakozást a viagrához. - csíp bele az arcomba, majd lemászik rólam és az ágy végébe telepszik le majd onnan figyel figyelmesen.
Viagra. Vagyis azt akarja, hogy totál kemény legyek és üríteni akarjak. Egyszerűen képtelen bele törődni, hogy nem akarom Őt megdugni. Így a gyógyszerekhez folyamodik amik megkeverik az egész szervezetemet. Hiába akarok ellenállni neki, a viagra az ellenkezőjét fogja tenni. Felizgat a semmitől. Te jó ég, Perrie tényleg nem normális.
Érzem ahogy az ereim vérrel töltődnek meg, úgy ahogy azt is érzem, hogy az alsógatyám minél feszesebb lesz. A szívem hevesen ver és próbálok nem foglalkozni a kínzó érzéssel ami a nadrágomból jön. Csak nem szabad vele foglalkoznom.
Kit érdekel, hogy Perrie pont az ágyékomon ül miközben kezeivel lágyan a merevedésemet simogatja. Eszembe sincs hangot adni neki. Pedig jó érzés, de tudom, hogy csak azért gondolom ezt mert a viagra teszi a dolgát. Ahogy lehúzza a boxernadrágomat úgy érzem, hogy felordítok kínomban. Szinte várom, hogy megint kínozzon, de nem teszi. Száját eszébe sincs a farkamhoz emelni. Nem, most úgy dönt, hogy inkább az ajkammal játszadozik miközben kezeivel a farkamat dörzsölgeti, hogy az még feszesebb legyen. Félő, hogyha továbbra is így folytatja elélvezek a tenyerébe. Megérzem ahogy hideg kezeivel próbál ráhúzni egy óvszert, megremegek, de nem ad időt, hogy hezitáljak. Csókjával tartsa bennem a szót. Kezei még mindig a farkam körül vannak, majd derekát hozzám préseli és akkor tudom, meg, hogy mire is készült. Lovaglóüsében ül rajtam a farkam pedig kényelmesen helyezkedik el benne, én pedig a menyországban érzem magam. Lassan mozog rajtam ülő helyzetben, de számomra elég, hogy kieresszem magam. Apró halk nyögések, Ő pedig gyorsítani kezd. A szíjakat szorítom és próbálom fékezni magam, de a pillanat magával ragad.
Ellenállás felesleges, ugyanis az agyam cselekszik a szívem helyett. Verejtékezni kezd a homlokom és próbálok nem arra koncentrálni, hogy Perrie mennyire izgató miközben rajtam ül és érzékien nyökdécsel. Nem szabad elgyengülnöm. Tartanom kell magam. De csak kellene.

Negyed óra. Ennyi kell Perrienek mikor rám un, és lemászik rólam. A farkam még mindig úgy áll mint a cövek, kezeimmel pedig a szíjakat feszítem. A lány még utolsó csókot lehel a homlokomra, majd szokás szerint magamra hagy. Csak akkor hagyom abba a feszítést mikor meghallom, hogy az ajtót végleg becsukta maga után. A lépések zaját is hallom, viszonta kulcs jellegzetes hangja elmaradt. Talán elfelejtette bezárni az ajtót? Fejebb emelem a fejem és azt veszem észre, hogy a jobb kezemen lévő szíj nem szorítja annyira a kezem mint ahogy eddig tette. Rögtön felnézek a csuklómra és mozgatni kezdem. Mi van akkor ha a nagy feszítésben megenyhült a csomó? Jobban mozgatni kezdem a csuklóm és az ujjaimat. Minél jobban próbálkozom annál jobban gyengül a szíj. Először az öregujjam szabadul ki, majd a többi ujjam sorban, végül pedig a szíj egymagában lóg kéz nélkül. A kezem ernyedten esik a testem mellé, de nem pihenhetek. Gondolkodás nélkül próbálom eloldozni a jobb kezemmel a bal kezemet. Időbe telik, de sikerül.
Furcsa felállnom. A lábaim remegnek, és minden erőmre szükségem van, hogy ne essek össze. Csak az alsónadrágomat húzom magamra, meg a véres szétszakadt felsőmet. Utána mezítláb nesztelen léptekkel indulok meg az ajtó felé. Lélegzet viszafolytva nyomom le a kulcsot és szinte már várom, hogy az ajtó túloldalán Perrievel találom szembe magam.
De nem. Az ajtó kinyílik és nincs ott semmi. Csak egy üres folyosó. Semmi zaj, vagy valami. Lehet elment.
Mikor ez tudatosul bennem, már kicsit sem akarok csendben lenni. Futásnak eredek, és végigrohanok a folyosón, majd hirtelen az egyik ajtó mögül egy srác állja az utamat. Kék szemei rögtön Perriere emlékeztetnek, így természetesen nem lassítok a tempón. Teljes erőmből nekivetem magam, aminek következtében a fiú vissza esik a helységbe amiből kijött. Fél szemmel, de látom, hogy a csempén van szétterülve eszméletlenül. Talán segítenem kellene neki. Inkább nem! Itt a lehetőség, hogy megszökjek.
A folyósót magam után hagyva egy ebédlőben találom magam. Az ablakon kinézve rájövök, hogy éjjel van és arra, hogy nagyon magasan lehetek. Mégjobb. Meg kell találnom a kijáratot.
Cipők. Az emberek a bejárati ajtó előtt veszik le a cipőjüket. Bingó! Ráadásul a zárban még a kulcs is benne van. Ügyetlenül nyitom ki az ajtót, majd rohanok egyenesen a lift felé. Ahogy az előcsarnokba érek rájövök, hogy egészen idáig egy hotelben voltam. Ráadásul New York egyik legeldugottabb hotelébe. És ezt abból vonom le, hogy mikor az utcára érek egy embert sem találok. Senkit akitől segítséget kérhetnék. Azt sem tudom, hogy merre induljak el. Egyértelműen egyenesen. És elindulok, futva, miközben azon jár az eszem, hogy Perrie mikor jön rá, hogy nem vagyok a vörös szobában, ágyhoz kötve...