2015. november 28., szombat

|| Chapter 2 : - Morcos ||

Íme a második fejezet, ami hát eléggé kis unalmas xD valahogy nekem mindig nehezen megy beindítani a történetet, és időm sincs íni :D ezt a fejezetet úgy olvassátok, hogy hajnali 3- kor fejeztem be, ugyanis éjfélkor jutott az eszembe, hogy szombat van, nekem pedig van egy blogom ahova szombatonként kerülnek fel a részek XD szóval szerintem ez a hajnali írás is ok arra, hogy ilyen furcsa lett a fejezet. De hosszú idő után újra Harryt és Niallt is a köreinkbe köszönhetjük ( érts. az előző történetembe, nem nagyon szerepeltek :c) szóval komizzatok Narrynek :D






Mindig is az a fajta ember voltam, aki egy percnél tovább képtelen volt a fenekén maradni. Engem soha nem érdekelt az ha valami fontos dolognak a közepén voltam, akkor is képes voltam felugorni és elvonulni. Ugyan így volt ez az utazással is. Reggel még Los Angelesben voltam, hajnalban pedig már Ibizán buliztam. Megállíthatatlan voltam és vagyok. Hosszú távú kapcsolatok? Minek, úgysem működnek, meg aztán a pasik nem is bírják azt a tempót amit én élek. Nehéz velem egy lépést tartani, és sokan mikor rendesen kiismernek inkább úgy döntenek, hogy már rögtön az elején kiszállnak és engendnek tovább sodródni az árral. Megváltoztathatnám az életemet, de nem akarom. Időzónák, kontinensek, időjárás, ismeretlen városok az én utamat nem állják.
Mégis vannak olyan időszakaim mikor kifáradok és örülök neki, ha más csinálja meg helyettem a dolgokat. Így volt ez a mai nappal is.
Megkéseltem egy szegény srácot, akinek az arcát azóta sem tudom kiverni a fejemből mivel annyira csalódott volt. Alexander tényleg szeretett, de sajnos az én életem felett áll valaki, akitől függök. Azonban hiába nem én vagyok a terv kialakítója, mégis én vagyok az akinek menekülnie kell. Egyik percben az utakat szeltem egy motorral, a következő percben pedig már a magángépen ültem, majd elfelejthettem azt, hogy az éjjel a saját ágyamban alszom. Boston megint egy másik időzóna volt, ami annyit tett a számomra, hogy fél óra után bealudtam. De még mielőtt teljesen elnyomott volna az álom, direkt küldtem a tesóimnak egy üzenetet, hogy el ne felejtsenek kijönni elém a reptérre.
És mi történt mikor leszálltam a gépről? Pontosan az amire gondoltok. Senki nem jött ki elém a reptérre.
Körülbelül negyed órája állok a repülőtér csarnokában a bőröndjeimmel, halál kómás fejjel, álmosan és várok arra, hogy valaki jöjjön már a segítségemre. Bassza meg, három utazótáska van nálam, amit a termináloktól magamnak kellett kihúznom. Szerintem megengedhetetem magamnak azt, hogy valaki mással vitessem a cuccaimat.
Idegesen nyúlok a farmerom hátsó zsebébe, hogy tudjam elő halászni a telefonomat, majd a legelső nevet rögtön tárcsázom. Időbe telik, mire végre felveszi. - Drága egyetlen kisöcsém, elmondanád Nekem, hogy hol a picsában vagytok? - hallom ahogy Harry szuszog a telefon túloldalán, de valahogy válaszolni nem mer. Kikészít mikor ezt csinálja. - Hallom, hogy szuszogsz, szóval válaszolj, mert különben ha találkozok veled, lenyeletem veled a telefonodat!
- Talán, lehetséges az, hogy elfeledkeztünk rólad - próbál úgy tenni mintha rossz lenne a vonal. Régi ócska trükk. Ezt úgysem ússzák meg szárazon. - De pánikra semmi ok, üzenetben elküldöm a stadion címét és máris itt lehetsz velünk. - üzenetben elküldi a stadion címét? Felfogja azt, hogy Bostonba vagyunk? Bostonba, ahol még életemben nem jártam?
- Szerinted mi vagyok én? Valami kibaszott google térkép, amibe ha beletáplálod a címet rögtön oda talál? Vagy tán egy GPS? - szerintem Harry örül neki, hogy ez a beszélgetés nem személyesen zajlik, mert a göndör fürtjeibe most szívesen bele markolnék és addig tépném míg egy csomó hajszálától meg nem szabadulna.
- Háromnyed óra múlva kezdődik a koncert. Nem léphetünk most csak úgy le és mehetünk a reptérre. Széttépnének minket. - utal itt az őrült rajongóikra akik az összes lépésüket figyelik. Szép, hogy a saját életüket előrébb helyezik mint a testvérükét. Ez van, én nem tartozok az úgynevezett bandába. Apánk szerint a fiúk jobban tűrik az efféle feladatokat mint a lányok. Meg sem kérdezte, hogy esetleg nem e akarok csatlakozni közéjük. Mégis minek? Sokkal jobban élvezem a szabad életemet mint azt, hogy egy menő bandában énekeljek meg játszam az eszem. Ki álmodna ilyen életről? Mindenki.
- Mi van a biztonsági őrökkel? Szabadságra mentek vagy mi? - nem hiszem el, hogy ez a beszélgetés megtörténik. - Harry, két hónapos cuccok vannak velem, ne akard azt, hogy ezt mind magam vigyem el egészen a stadionig, amit nem is tudok, hogy hol van, ugyanis Boston nem egy tanya ahol egy utca van.
- Minek vittél magaddal annyi cuccot, ha egyedül nem bírod el? - logikus, de nem én pakoltam be. Az összes cucc új volt mikor megkaptam és már be voltak pakolva a bőröndjeimbe. - Amúgy meg a cím már ott pihen a telódban. Apa kezd ideges lenni, úgyhogy a helyedben sietnék. - és mielőtt bármit tudnék szólni, megszakítja a vonalt. Csodás. Már csak egy ideges apa hiányzik a boldogságomból. Ez a nap ennél már rosszabb nem lehet.
Telefonomat vissza csúsztatom a zsebembe, majd tanácstalanul leülök a bőröndömre és várok míg egy taxi megáll előttem. Azonban a taxi hiába áll meg, ha a söfőrje akkora bunkó, hogy eszében sincs kiszállni a volán mögül, hogy segítsen berakni a cuccaimat. Magamnak kell az összes rohadt bőröndömet bepakolnom, majd kiffuladva mászok be hátra, és jut eszembe, hogy a telefonomba van a cím. A hátsó zsebembe. Idegesen halászom elő újra, és nyomom a sofőr orra alá, hogy tudja elolvasni a kijelzőn lévő címet.
Fél óra. Ennyi kell mire a stadionhoz érek. Kérdezzétek meg, hogy mit láttam Bostonból miközben az autóban ültem és elméletileg a várost kellett volna néznem. A válaszom a kérdésetekre az, hogy semmit! Amint bele ültem a taxiba és elindultunk, miközben én az ablaknak döntöttem a fejem, szó szerint elaludtam. Így semmit nem láttam és nem is nagyon izgat. Az álmasság miatt pedig kikészültem. Szó szerint a sofőr orra alá nyomtam a pénzét, majd mikor elhajtott fejemre csúsztattam a kalapom meg a fekete napszemüvegemet és a bőröndjeim társaságában álltam valahol a stadion mellett illettve mögött. Fogalmam sincs, hogy az épületnek melyik az eleje vagy a hátulja. Mindenhol kordonok álltak, tömeggel akik mindenáron be szerettek volna jutni. Úgy ahogy én is. Mi a különbség köztem és a többi ember között? Az, hogy én mindig azon az úgynevezett vip listán vagyok. Mindig minden körülmény között beengednek, ugyanis a biztonsági őrök tudtára van adva, hogy én egy díszvendég vagyok.
Viszon eddig még soha sem érkeztem bevetés után. Bőröndökkel. Hát azt hiszem ezek a cuccok szépen itt maradnak. Úgysem az én tulajdonom, hanem Grace Kingé. Grace King pedig nem létezik többé, szóval a bőröndök sem kellenek senkinek.
Így aztán gondolkodás nélkül hagyom sorsukra a cuccaimat, majd indulok meg a stadion felé és szemmel a VIP nevezetű bejáratot keresem. Természetesen a legeldugottabb hely, ahol a legkevesebb ember sorakozik. Értsd, csak azok várnak ott, akik vagy nyerték a jegyülket, vagy pedig valakiknek a hozzátartozóik. Szokás szerint két mogorva, biztonsági őr állja az utamat, ám mikor átsuhannék közöttük az egyikük visszahúz a karomnál fogva. Eddig ilyen még nem történt.
- Név? - kérdezi aki a kezemet szorítja felvont szemöldökkel.
- He? - gyűlölöm, hogy mindig rejtőzködnöm kell, csak azért mert én nem vagyok a bandában. Persze nagy dolog lenne, ha felvállalnák az, hogy a testvérük vagyok. - Én vagyok az! - rántom le a szememről a szemüveget. Vannak emberek akik sejtik már, hogy valami közöm van a fiúkhoz, ugyanis elég sokat mutatkozok mellettük. Egyszer még Louis-val össze is hoztak a médiában, miután az egyik lesifotós lekapta azt, ahogy a bátyám rácsapott a fenekemre. A média és az ostoba emberek szerint, az egy erotikus megnyilvánulás volt.
- Ki az az, én? - enged egy kicsit a kezem szorításából. Ezt nem hiszem el. Muszáj a show előtt találkoznom a fiúkkal vagy apával. Ha nem érek be időbe, kinyír.
- Hát O. - válaszolom. O. Legalább ez már majdnem hasonlít a nevemre.
- O. - dünnyög a biztonsági őr és átkukucskál a mellette lévő férfi papírjába, és hirtelen mind a ketten a listát nézik. - Nem vagy a listán.
- Hogy mi? - sápadok le. Én mindig a listán vagyok. - Tuti, hogy ott vagyok.
- Nem, nem vagy.
- Kit érdekel egy hülye lista? Imádnak engem és ezért be fognak engedni. - mosolyodom el bájosan és próbálom kihúzni a kezem a szorításukból.
- Utáljuk a kislányokat.
- Nem vagyok kislány. - morgom a fogaim alatt. Gőzük sincs, hogy kivel kezdtek ki. - Ne akarják, hogy bevaduljak. - kezdek el vicsorogni és futásra készen állok. Ám a biztonsági őrök megsejtik, hogy mire készülök, ugyanis alig pár másodperc múlva a földön kötök ki és a seggemet simogatom. Mi a tanulság? Soha ne kezdjünk ki, két gorillához hasonlító emberrel, és , hogy a testvéreink seggét rúgjuk szét mikor újra összefutunk velük. Nem, inkább heréljük ki őket, az a tökéletes megoldás.
Seggem símogatva, kezdek el sétálni és töprengeni. Valahogy be kell jutnom. Mintha valaki meghallotta volna az égből, hogy segítségre van szükségem, mikor a telefonom rezegni kezd a zsebembe. Kihúzom és elszörnyedem mikor meglátom, hogy a telefon kijelzője totál kár lett. Biztos ahogy a földre löktek, úgy pont a telefonomra ültem rá és kapta a teljes ütést. Csodás.
- Hol a francban vagy? - Niall idegesen von kérdőre a vonal túloldalán. Még Ő a mérges? Ezt nem kellett volna.
- Hol a francban vagyok? Ezt komolyan megkérdezted? - emlékesztek mikor arról beszéltem, hogy milyen morcos vagyok mikor nem vagyok kialudva? Nos a morcos énem most készül kitörni belőlem, Niall pedig szívni fogja minden végett. Bocsi. - A stadion szélén állok mint valami sarki kurva, ugyanis Ti balfaszok tökéletesen elintéztétek azt, hogyne engedjenek be. Szóval vigyél be engem valahogy hozzátok, mert ha nem én esküszöm, hogy pár rajongó véletlenül megtudja, hogy történetesen téget nem Horannek hívnak hanem Scott-nak. - nem viccelek. Pár ember elég közel sétál hozzám. Csak annyit kell mondanom, hogy a koncert amire készülnek, egy nagy hazugság, megjátszás és színlelés. Ha velem ki tudnak baszni, akkor én miért ne árthatnák legalább egyszer nekik? Mindig én vagyok az aki rendszerint kapok apától, ugyanis ezek négyen bajba kevernek. Most is miattuk fogok kapni.
- Fogd be! A végén még meghallja valaki. - hangja suttogóra vált. Persze, én mindig fogjam be.
- És akkor mi lesz Niall? Hmm? Véget ér a a banda csodás kettős élete és...
- Oli, kimegyek érted - szakít félbe. Ez az. Tudtam, hogyha megfenyegetem akkor úgy ugrik ahogy én akarom. Ismerem a természetüket. - Így megfelel?
- Siess, oké? Már majdnem ide fagytam, álmos vagyok, véres a zoknim és...
- Ne siránkozz már az Istenit. Épp megöletni készülök magamat. Tudod mi lesz ha meglátnak a rajongók a standion mellett? Élve széttépnek. - ma már másodjára szakít félbe. Ezt most miért telefonon keresztül kell megbeszélnünk?
- Én pedig kukoricával a kezembe fogom mindezt végignézni, majd a temetéseden kapsz egy búcsúbeszédet Tőlem amiben köszönetet mondok azért, hogy engem mentettél meg a jéggé fagyástól. - vigyorodom el jóízűen.
- Utállak amiért ilyen nyomorultul idegesítő vagy. - hallom ahogy mosolyog. - Meg ne merj szólalni! Maradj ott ahol vagy, pár perc és kimegyek érted, de ha azt mondom, hogy futunk, akkor futsz és takarod az arcod. Nem akarom azt, hogy Te légy az új csajom. És azt sem akarom, hogy makacskodj mint ami a szokásod. Most az én irányításom szerint csináljuk végig. Menni fog ez így Oli? - ezt a hat mondatot szinte egy szusz alatt mondta el. Lassan rosszabb lesz mint Liam. Pedig az Ő hadarását senki nem tudja utánozni.
Válaszadás képpen csak megszakítom a vonalat és várom, hogy az én kis szőke hercegem megjelenjen és bevigyen a stadionba.

2015. november 22., vasárnap

|| Chapter 1 : - Vagyon ||

Szóóóóóóóóóval...meg is jöttem :P igen, tudom mit ígértem, de abból a vámpíros történetből még most semmi nem lesz. Viszont mivel úgy vettem észre, hogy tetszik az ilyen bűnözős történet gondoltam írhatnék még ilyet. a lényeg az, hogy ebben a történetben lesz elégg sok, hogy is mondjam...gusztustalan dolog ami miatt már most tudom, hogy totál normáltalannak fogtok hinni ( aki az előző történetemben gyűlölte a Lilo-s jelenetek az jobb, ha ebbe a történetembe bele sem kezd) igen, sok mindent tervezek, amik eléggé érdekesek lesznek. mégsem lesz annyira sötét hangvételű mint az előző törim volt :D A fiúk testvérek lesznek :D sőt kaptak egy lánytesót is :P az előzetes elég sok mindent elárul. Ha tetszett komizzatok és akkor jövő héten érkezik a kövi ;) 










- Alexander biztosan jól meggondoltad, hogy alá írod azt a papírt? - Mrs. Darwin a fia vállára teszi a kezét miközben megszorítja és pislogás nélkül nézi a jelenetet. Ha a szemeivel igézni tudna akkor Alexander már rég meggondolta volna magát, és nem írná alá a papírokat. De a nő nem jósnő és még csak nem is boszorka, - kinézetre és természetileg hasonlít egy boszira, de sajnos képessége nincs meg hozzá. - Ha megteszed utána Grace hivatalosan is a vagyonod részese lesz. Akár mikor elveheti Tőled, Te pedig semmit nem fogsz tudni ellene mit tenni. - a helységben megfagy a levegő. Alexander erőssebben szorítja a tollat tekintetét pedig le sem veszi az előtte lévő fehér papírról. Apróval szedett betűk az alján pedig ott van két csík. Az egyik csíkon már ott szerepel egy bizonyos Grace King nevezetű aláírás ami beleegyezik abba, hogy igenis az élete hátralévő részét Alexander Darwinnal akarja letölteni és mellette lesz mindig ha szükség van. Az aláírás csak akkor lép érvénybe ha a Darwin fiú is aláírja.
De mi van akkora ha ez a papír soha nem fog érvénybe lépni? Hiába a hivatalos aláírások és ígérések, ha közben az egyik fél nem is az akinek mondja magát. Ha az egyik fél egy hazug, aki megalkotott egy személyiséget csak azért, hogy megszerezze Alexander Darwin vagyonát, majd utána lelép és éli tovább az életét. Aki a lelépés előtt megöli a fiú, csak azért, hogy semmi nyom ne maradjon és a vagyonhoz senki más ne tudjon hozzáférni.
- Ha Grace magának akarná az egész vagyont, ahhoz először Alexandernek meg kellene hallnia - száll be a beszélgetésbe a jogász is, aki a papírokat megfogalmazta. Mrs. Darwin felsikolt és szinte már felhúzza fiát a székből. Ezzel már sajnos elkésett, ugyanis a szobában tényleg lapul egy gyilkos, akinek cipőjébe csúsztatva ott lapul egy éles kés, ami pár óra múlva Mrs. Darwin szeme fényének a szívébe fog landulni, de a gyilkost senki nem fogja megtalálni ugyanis Grace King addigra már megint más bőrébe fog bújni. - Grace, reméljük nem vagy gyilkos és nem ezért szeretted volna annyira gyorsan véghez vinni ezt a dolgot. - Grace?  A helységben található összes szempár rám szegeződik én pedig majdnem megkérdem, hogy most kihez is beszélnek.
Grace.
Az én vagyok! Két hónapja folyamatosan így hívnak, de számomra még mindig furcsa. Soha nem szokom meg az állneveimet. Mégis minek? Mikorra megszoknám addigra az akciónak úgyis vége, és megint új személyiséget kell kitalálnom.
Bájosan elmosolyodom és a székembe előrébb csúszok, hogy tudjam megfogni Alexander asztalon pihenő kezeiet. A toll még mindig az ujjai között pihen. Megfogom és gyengéden vissza húzom a papírokhoz majd megsimogatom. Igazán álírhatná már mert így is késésben vagyok. Szívesebben ölök meg valakit mint, hogy elkéssek a családi buliból.
- Szeretem Alexandert! - jelentem ki érzékien és mélyen az állítólagos jövendőbeli anyósom fekete szemei közé nézek. A nőnek nem kell tettetnie, hogy utál. Két hónap alatt naponta többször is a fejemhez vágta, hogy csakis Alexander vagyona miatt vagyok a fiával. És mennyire igaza volt. Megvédhette volna a fiát, ám mégsem tette mert nem hitt teljesen önmagában. Elfogadott, pedig hiba volt. - Ezt annyira nehéz elhinni? - kérdezem értetlenül. Ha Alexander lenne az egyetlen fiú a Földön akkor sem kellene. Anyuci pici fia, és ezt nem is szégyenli.  - Mondja csak drága anyuka, maga még soha nem volt szerelmes? - Grace stílusa teljesen a valós énem ellentétje. Grace az a fajta lány aki nem fél kimutatni a szeretetét. Aki minden órában elmondja szíve választottjának, hogy mennyire szereti. Aki a kapcsolatuk kezdetén már rögtön az esküvőt, meg a jövendőbeli gyerekek nevét tervezgette. Alexander pedig pontosan ilyen lányra is vágyott. De hiába a betanult Grace szerep, ha mikor nem voltam teljesen észnél előtört belőlem a valós énem. Az - az énem, akinek a száját lehetetlneség befogni. Aki úgy káromkodik, hogy szinte már az lenne furcsa ha nem tenné. Aki saját magáról nem tudja eldönteni, hogy fiú e vagy lány.
Alexander elérzékenyülve bámul, majd aprón bólint és az anyja felé fordul. - Hallottad Őt mama. Szeret engem és én is szeretem Őt. Igenis alá írom ezeket a papírokat, és akkor hivatalosan is összetartozunk. Soha senki nem fog tudni szétválasztani minket. - és a Grace King aláírás mellé csatlakozik egy Alexander Darwin is, vagyis hivatalosan is én is hozzáférhetek a vagyonához.

- Minden annyira gyorsan történik. Szerinted nem? - Alexander a késő esti séták rajongója. Nincs olyan este mikor nem kellene kijönnöm vele és végig sétálnom a szokványos úton. A Darwin birtok California határán található volt, így csak egy út választotta el a helyet az óceántól. Azonban az óceán tabu volt mindenki számára, ugyanis Alexander egészen kicsi korában megszökött és az óceánban találták meg fulldokolva. - Két hónapja találkoztunk csak először, most pedig már Te is a család része vagy. - család? Annak a tagja lennék ha a saját nevemet használnám. Azonban ha valaki jobban elkezdene kutakodni Grace King utána rájönne arra, hogy ilyen nevezetű lány nem létezik. Ezért a kapcsolatunkból semmi nem igaz, és ez így van rendjén. - Emlékszel a találkozásunkra? - szorítja meg a kezem, majd átcsapja a vállamon a kezét és úgy húz közelebb magához, hogy végül tudjon egy puszit nyomni a homlokomra.
- Hát persze, Édes. - duruzsolom kedvesen. Még a találkozásunk is megjátszott volt. Mégis Alexander azóta szuperhősnek képzeli magát, csak azért mert neki akkor úgy esett le mintha engem megmentett volna. Igazából inkább önmagát sodorta veszélybe. Azonban arra nem volt esélye, hogy ne fusson belém. Az egész találkozás meg volt szervezve úgy, hogy Ő mindenhogy találkozzon velem.
- Ha akkor nem futottam volna pont arra fele, akkor az a mocsok megerőszakolt volna. - magamban a mocsok megnevezésen jót mosolygok. Az a állítólag mocsok a kisöcsém volt Harry. Szóval elég durva lett volna ha tényleg megakarta volna erőszakolni a nővérét. Viszont a kívülállóknak tényleg úgy tűnhetett mint aki bántani akar. Lényegében csak egy fának nyomott , - amiért otthon rendesen kapott is tőlem, mivel túl fájdalmasan csinálta. És akkor jött Alexander. Én sikoltottam, Ő meghallotta és szépen ráugrott Harry hátára akinek különös mód eszében sem volt védekezni. Nagy erőfeszítésre volt szüksége, hogy tudja megállni azt, hogy ne vesse rá magát Alexanderre. Az biztos, ha nem a terv része lett volna, hogy engedje magát megverni, akkor Harry még a szart is kiverte volna Alexanderből. De nem tehette így tűrnie kellett, hogy egy gazdag úri gyerek megverje. Emlékszem hetekig piszkáltuk ezzel a többiekkel, Harryt pedig majd szétvetette az ideg ez miatt.
A lényeg az, hogy  a terv bevállt. Alexander megvédett majd ezután elhívott fagyizni. Rögtön megkedveltettem magam vele és telefon számot cseréltünk, végül pedig randizni hívott és összejöttünk. Pont úgy alakult minden ahogy mi szerettük volna, Alexander pedig észre sem vette, hogy áldozat lett.
- De Te ott voltál és megmentettél. - a lökött öcsémtől, aki azóta sem tudta kiheverni azt, hogy megverték.
- Életem legjobb döntése volt akkor, hogy segítettem. - és még jobban magához húz.
- És egyben a legrosszabb is. -suttogom, de hirtelen enged a szorításomból. Talán nem kellett volna ilyen hangosan kimondanom.
- Tessék? - kérdez vissza és az arcomat fürkészi. Sötét, jóval a birtokon túl vagyunk. Senki nem jár már erre fele. A papírok hivatalosak. A család tagja vagyok, ha valami történik Alexanderrel a része az enyém lesz. És fog vele történni vele valami. A kés még mindig a cipőmbe pihen, csak ki kell onnan húznom és a szívébe kell szúrnom. Utána el kell tűnnöm innen és vissza kell térnem Amerikába a pénzzel együtt. Valakinek ígyis meg kell halnia. Ha nem én teszem meg vele, akkor velem teszik meg csak azért mert elvéreztem. Hiába sajnálom Alexandert, én csak a rám szabott munkámat végzem.
- Nem Gracenek hívnak - úgy érzem, hogy mielőtt megteszem vele a végzetes dolgot legalább elmondom neki az igazat. Legalább tisztázzam már vele a dolgokat mielőtt végzek vele. Ennyit megérdemel. - És még csak nem is vagyok árva - Grace életrajza szerint nem volt családja, a szülei sorsára hagyták. - Négy fiútesóm van. Két időssebb, két fiatalabb. Ha megismernéd őket állandóan basztatnának mivel utálják a cicafiúkat vagyis olyanokat mint Te. Az apám pedig, nos Ő az aki a csapatvezető, és aki miatt most meg kell tennem ezt amit. De hidd el, nem szívesen teszem meg, ugyanis imádnivaló vagy. - lehajolok és a cipőm oldalához nyúlok, majd felhúzom a nadrágomat és egy ügyes mozdulattal kihúzom az aprócska kést. Aprócska viszont éles. Elég csak egy picit is hozzá érni, rögtön vág mint az állat.
- Grace...- nyöszörög Alexander. Ostoba egy név. Nem is értem, hogy egyezhettem bele pont ebbe, hogy így hivjanak. Talán a méregtől szabadul el a kezem, majd szúrom a kést egyenesen a fiú szívébe. A kés éle félig belé hatol a húsba és pár pillanat múlva a lila ing vérrel lesz átáztatva.
- Oli baszod. Oli Scott, oké? Ez a nevem. - kezeimről lehúzom a fehér kesztyűket, majd a földön szétterült holt fiúra dobom Őket és egy kecses mozdulattal megfordulok, majd rohanni kezdek.
Rohanok egészen be az erdőbe, ahol a motrom vár amivel kihajtok a repülőtérrel, ott felszállok a számomra előkészített magángépre és meg sem állok New Yorkig. New York az igazi hazám, ahol önmagam lehetek.
Háromnegyed óra mikor már a gépen ülök és a felszálláshoz készülődök, mikor megszólal a telefonom.
- New York? Rossz irány kiscsibém, ma Bostonba lépünk fel. Két órád van, hogy ide gyere, addig a fiúk felmérik a terepet a stadionba. - és azzal kinyomja a telefont.
Boston? Ez most komoly? Pedig azt hittem ma este végre már a saját ágyamba aludhatok. De nem, ma este megint az egyik turnébuszban kell nyomorognom miközben valamelyik fiú büdös lábát fogom szagolni. Előtte pedig ismételten megsüketülök a sok ordítozó lány miatt, akik azt hiszik, hogy a tesóim tényleg olyan angyalok mint ahogy mutatják magukat.

2015. november 5., csütörtök

Epilógus

Néha napján már én kezdem hülyén érezni magam, mikor a megszokott módon leülök Perrie kórházi ágyának a szélére és kezdek hozzá beszélni. Egy éve már, hogy kómában van és semmi nem történt. Az állapota ugyan olyan mint ezelőtt pár hónapja volt. Nem szabadna elveszítenem a reményt, mert nem szabadna. De az utóbbi időben már valahogy kezdek bele törődni abba, hogy mi soha többé nem leszünk már együtt. Rég fel kellett volna ébrednie! Miért nem ébred fel akkor? Az orvosok miért nem tudnak segíteni rajta valahogy? Vajon tényleg az a sors van a számunkra megírva amit Louis mondott mielőtt meghúszta volna a ravaszt? Mi soha nem lehetünk együtt boldogok? Ha ez igaz akkor mit csinálok még mindig itt? Miért nem hagytam már el New Yorkot és költöztem vissza Angliába a szüleimhez. Az lenne a legjobb, akkor legalább képes lennék elengedni Perriet is.
Ez hülyeség.
Perriet soha nem fogom tudni elengedni. Egyrészt azért nem mert elérte azt, hogy belé szeressek. Másrészt pedig azért nem mert van még egy dolog ami hozzá köt. Mégpedig Ruthy a kislánya. Akár mikor ránézek az alig kilenc éves csajra, rögtön Perrie jut eszembe. Így ha vissza költöznék Angliába, Perrie lelke ott is velem volna, ugyanis a szavamat betarottam és magamhoz vettem Ruthyt. Egész jól megvagyunk így kettesben. A gond az, hogy kellemetlenül érzi magát. Semmi köze nincs hozzám mégis velem él. Ráadásul anyukára lenne szüksége aki soha nem volt mellette. Utalt már arra, hogy becsajozhatnék. Őszintén én is gondoltám rá, de aztán rögtön meg is gondoltam magam. Egyik lány sem tudna olyan élményeket okozni mint Perrie. Perrie az összes elvárásomat teljesítette, míg más lány biztos, hogy nem kötözne ki, majd erőszakolna meg. Nem, nekem Perrie kell és ha Ő nem lehet az enyém akkor más nem kell.

- Mr. Payne nem gondolt még arra, hogy talán Miss. Edwardsnak jobb lenne ha végleg elaludna? - Perrie kezelő orvosával naponta beszélek. És mostanában állandóan azzal jön, hogy talán már nincs remény. Tudom mire céloz. Arra, hogy adnak be neki valamit amivel megölik, ugyanis nincs remény arra, hogy felébred. A mellettem ülő Ruthy megszorítja a kezem félelmében, aminek következtében úgy nézek az orvosra mint egy gyilkosra. Az orvosoknak nem az a dolguk, hogy életeket mentsenek? - Nézze, egy év hosszú ídő és ezalatt az idő alatt jelét sem mutatta annak, hogy valaha fel fog ébredni. Talán ideje lenne szembe nézni a dolgokkal és bele törődni.
- Legalább ne a kislány előtt közölje már azt, hogy megakarják ölni az anyját! - csattanok fel idegesen. Az orvos bűnbánatnak jelét sem mutatja. Tényleg meg akarják tennie. Örökre elakarják altatni. - Inkább reményt kellene adnia.
- Uram, egy éve mást sem teszek. De amit látja...
- Nincs valami orvosság ami felébreszti, vagy valami? - túrok a hajamba majd felállok és elkezdek járkálni a szobába. Ezt nem fogom megengedni. Reménytelenül csóválom a fejem és kétségbeesetten a fejét csóváló orvasra nézek. -  Tenniük kell valamit az istenit!
- Sajnálom. - sajnálom? Legalább valami együttérzést mutathatna, de még azt sem. Csak kisétál a szobából és magunkra hagy.
- Liam? - csak akkor állok meg a járkálással mikor Ruthy szólít meg. Felé fordulok és próbálok úgy csinálni mint akinek semmi baja. Előtte mindig azt mutatom, hogy semmi bajom. - Ha tényleg nem fog soha felébredni, utána is kelleni fogok neked? - majdnem elsírja magát. Gyorsan előtte termek, majd szorosan a derekamhoz húzom és elkezdem a hátát simogatni.
- Hát persze. - ígérem meg neki és nyomok egy puszit a haja közé. - Most azonban menj és várj meg az autónál, okés? - mosolyodom el kedvesen, Ruthy pedig bólint majd teljesíti a kérésemet és magamra hagy.
Örülök neki mikor újra Perrie ágyán ülök és ujjaimmal törékeny arcát símogatom. Fölé hajolok, és úgy kezdek el suttogni hozzá. - Alig várom már, hogy felébredj és elmondhassam, hogy mennyire szeretlek. A Te szavaiddal élve, ez a kiabaszott szerelem. Tudod hangosan akarom a szemedbe mondani, hogy mennyire kibaszottul szeretlek. Szerinted valamikor meg fog történni? Valaha megmutathatom, hogy milyen szerelmesnek lenni? Szeretkezhetek veled? Megcsókolhatlak? Lehozhatom a csillagokat is az égről neked? - egy könnycsepp gördül le az arcomról és az arcán landol. Lágy puszikat nyomok a szájára, majd elhajolok, ugyanis tudom, hogy ideje mennem.
A kezét még mindig szorítom, és akkor szemei kinyílnak, majd a tengerkék szemei találkoznak az enyémekkel miközben arcán széles mosoly terül szét és megszorítja a kezem.

ÉÉÉÉÉÉS VÉÉÉÉÉGE :D Tuti, hogy most nagyon utáltok amiért így hagytam abba, de hát ez van ezt kell szeretni. Gondolom egy csomó kérdés van a fejetekben, amikre soha nem fogtok választ kapni. Hogy miért? Mert a történetnek nincs folytatása és nem is tervezek neki írni. Lehetne írni, de nem ugyanis az már csak vontatott maszlag lenne. Talán egyszer lesz a múltról vagyis Harry és Louis kapcsolatáról,,,tudjátok ilyen megemlékezés Louisnak ( igen, a történetben tényleg meghalt csak ezt nem szerettem volna bele írni mivel nem akartam lezárt dolgokat hagyni, így sokkal jobb lett, hogy mindenki töprengett azon, hogy vajon tényleg él e vagy sem. ) Terveztem volna bele írni több Liam és Louis jelenetet is...az eredeti ötlet az volt, hogy Perrie összejön Harryvel csak azért, hogy fájdalmat okozzon Louisnak, aki erre még jobban magába szédítette volna Liamet. De mivel a komijaitokból az jött le, hogy nem szeretitek a meleg történeteket így hagytam a francba ... majd legközelebb ;) 
Komik...nos voltak részek mikor 17 komi is összejött, majd kiderült, hogy abból 6 volt rendes olvasó a többi pedig egy Névtelen kis emberke volt aki percenként küldte el azt, hogy kövit akar és eléggé kihúzta a gyufát.  Szóval nem vagyok hülye, de inkább ilyet ne csináljatok, ugyanis eléggé gáz, hogy most miután leállítottam megint maradtatok heten...



2015. november 4., szerda

| Part 29 : - Kislány |

Heyyy!!! Utolsó rész,,,vagyis holnap már csak egy epilógus van hátra...hát nem tudom, kinek, hogy tetszik ez a végkifeljlet..én megpróbáltam a lehető legtöbbet magamból kihozni és szerintem sikerült :3 gondoltatok ilyesmi dolgokra???? remélem nem :P komizniii



| LIAM | 

- Mr. Payne, gondolom most, hogy maga átmenetileg a klub vezetője, önnek kell szólnom arról, hogy egy hölgy, Miss. Edwardst keresi. - baszki, de furcsán hangzik ilyen hivatalosan a nevem. Hónapok óta én vezetem Perrie klubbját, de még mindig nem szoktam meg, hogy én vagyok itt a főnök. Talán ideje lenne már végre hozzá szoknom ugyanis kitudja, hogy milyen hosszú ideig leszek itt még én a főnök.
Tudom mi érdekel mindenkit most. Perrie és az, hogy mi van vele. Szerencsére a golyó nem talált el semmilyen fontos szervét a mentősök pedig idejében kiértek így megakadályozták azt, hogy elvérezzen. Rögtön kórházba szállították a golyót pedig kivették a testéből. Ám hiába nem vérzett el, mégis sok vért veszített aminek köszönhetően kómába esett. Ennek lassan már fél éve. Fél éve fekszik egy kórházi ágyon, holt fehéren, miközben én minden egyes nap meglátogatom és könyörgöm neki, hogy térjen magához. Tudom, hogy hallja, úgy ahogy azt is tudom, hogy magához fog térni. Hisz szeret, még akkor is ha nem tudta kimondani. De majdnem kimondta, csak aztán jött Louis.
A srácot azóta a nap óta senki nem látta. Még a mentősök előtt lelépett és elmenekült. A klubban azt mondogatják, hogy Oroszországba ment Perrie apjához, de a férfi mikor megtudta, hogy a fiú mit tett rögtön megölte. Lehet igaz, ugyanis ha még élne vissza jött volna. De nem jött és nem is fog. Majdnem megölte Perriet aki elméletileg a húga volt. Ilyet egy épp eszű ember nem csinál. Mondjuk igazából nem is Perriet akarta megölni, hanem engem. Nem normális. Azért akart kinyírni mert én nekem nem kellett. Bocs, hogy nem vagyok meleg. Nem is értem, hogy fajulhatott idáig a dolog. Hisz a tudtára adtam, hogy semmit nem akarok Tőle. Harry aki Louis régi barátja volt, azt mondta, hogy Louis azért csinálta mindezt, mert fájt neki az, hogy Perrie mindig mindent megkap. Akár mi is az igazság én soha nem fogom megtudni. Nem kívánom a halálát. Remélem, hogy valahol boldogan él és szenved a lelkiismerete miatt. Azonban a szívem legmélyén tudom, hogy ez nem igaz. Nem él, és nem is boldog. Valahol egy hideg föld mélyén pihen, szétlőtt fejjel.
Marco akinek régen én dolgoztam, most nekem dolgozik. A főnöke vagyok, és ha valami történik a klubban az én dolgom az, hogy elintézzem. Bele értve Perrie ügyeivel is. Ezért most nekem kell foglalkoznom azzal a titokzatos hölgyel is, aki a kómában fekvő barátnőmet keresi.
Az irodát elhagyom, majd a viszonylag nyugodt pultot veszem irányba ahol meglátok egy öregebb nőt egy kislánnyal. Értetlenül pislogok, ugyanis egészen idáig azt hittem, hogy gyerekeket ide nem szabad beengedni. Mégis egy nagy mosolyt varázsolok az arcomra mikor oda érek és leülök az egyik szabad bárszékre majd úgy fordulok az asszony felé. A kislánnyal nem foglalkozom, még akkor sem ha pontosan ugyan olyan vakítóan kék szemei és szőke haja van mint Perrienek. Talán a rokona.
- Úgy hallottam, hogy Te vagy az egyetlen személy aki közeli viszonyba áll Perrie Edwardsal. - kezdi rögtön az asszony. Hamar híre ment, hogy Perrie elköteleződött valaki mellett. Eddig csakis Ő felelt a klubbért, szóval nagy dolognak számít, hogy most nekem ugyan olyan rangom van mint neki.
- A barátja vagyok - mondom gondolkodás nélkül. - De gondolom tudja, hogy Perriet baleset érte. - baleset. Minden kívülállónak ezt mondom. Az igazt mégsem mondhatom meg, hogy az állítólagos testvére meglőtte.
- Engem nem érdekel, hogy mi van vele - szakít félbe hevesen a nő. Hű, de kemény egy asszony. - A lányáról nem tudok többé gondoskodni. Ezért is kerestem meg most, de mondták, hogy kórházban van, ahova elmentem ott pedig azt mondták, hogy egy Liam Payne nevezetű személy az egyetlen aki napi szinten bejár hozzá. Gondolom maga az a híres nevezetes Liam Payne aki épp kúrogatja azt a cafkát. - nem tudom, hogy min lepődjek meg. Azon, hogy egy idegen nő azt mondja, hogy Perrienek van egy lánya aki már nem is kicsi. Vagy pedig azon, hogy egy hét éves forma gyerek előtt akinek az anyjáról szó van, azt mondja, hogy ki kúrogatja.
Na álljunk meg egy menetre. Perrienek gyereke van? Talán igaz, ugyanis mikor először megláttam  a nő mellett a lányt rögtön Perrie jutott eszembe. De ez a gyerek már nem kicsi. Mégis hol volt egészen idáig? És miért volt ennél a banyánál? Perrie miért nem beszélt róla soha sem? Mondjuk Perrie soha semmit nem mondott az életéről.
- Nem szégyenli magát, hogy így beszél a kislány állítólagos anyjáról? - azért na. Lehet nem hiszem el amit most itt mond, de akkor se beszéljen valaki ilyen hangnemben az én Perriemről. - Amúgyis miért higgyem el ezt most itt? Perrie említette volna nekem, hogy van egy lánya. - erősködöm. Dehogy mondta volna. - Miért van magánál a lánya?
- Az a nő más hangnemet nem érdemel meg Tőlem - válaszolja az asszony. - Aki tizennégy évesen öszefekszik egy érett férfival az az én szememben csak egy cafka. - így már érthető, hogy miért olyan nagy ez a kislány. Hisz tizennégy évesen szülték. Úr Isten, Perrie tizennégy évesen szült. Ki kellene lennem akadva. De, hogy őszinte legyek még csak meg sem tudok rajta lepődni. Perrie számomra már semmi újat nem tud mutatni. Hisz elrabolt és megerőszakolt, pont ezért nem tudok meglepődni azt, hogy tizennégy éves korában terhes lett.  Ez van. Nem fogom őt elítélni. Van egy lánya, oké. Mostohaapuka leszek vagy mi és kész. Egy gyerek nem fog közém és Perrie közé állni. - Szóba sem álltam volna soha azzal a nővel, csak történetesen az unokámról van szó. - miért a nagyanyjára bízta a gyereket? Hisz Perrie mindent meg tudott volna adni neki. Nem értem. - Most is csak azért jöttem ide, hogy közöljem vele, hogy többé nem tudom a gyereke sorsát viselni. - az eszem eldobom. Ez a nő úgy beszél szegény kislányról mintha egy tárgy lenne. Jézusom.
- És én most mit kezdjek ezzel a helyzettel? Mint mondtam Perrie kómában van. - szeretem Perriet mert szeretem. De arra nem vagyok felkészülve, hogy egy lányról gondoskodjak. Perrie lányáról. Meg kell még szoknom, hogy van egy nagy lánya a barátnőmnek. Elég kínos, hogy a kislány végig hallgatja ezt az egészet.
- Azt csinál amit csak akar. Én nekem elegem van. Ideje, hogy az anyja felelősséget vállaljon a sorsáért. - mielőtt bármit szólni tudnék, az asszony utoljára megöleli az unokáját majd sarkon fordul és büszkén kisétáll a klubból.
Megkövülten ülök a kislány mellett, aki csak leszegett fejjel bámulja a cipőjét. Nem akarom azt, hogy elítéljen. Hisz ha azt vesszük, mostantól az anyjával fog élni szóval velem is. Összekellene vele haverkodnom vagy valami. Soha nem volt még közöm gyerekekhez. Várom, hogy szólaljon meg, de nem teszi. Szerintem elijesztettem a bunkó megnyilvánulásommal. Remek.
- Hogy hívnak? - kérdezem és lenézek rá.
- Ruthy. - válaszolja, de nem néz rám.
- Szép neved van. - dícsérem meg mosolyogva. Perrie lányáról van szó, még szép, hogy tökéletes a neve. - Tudod nagyon hasonlítasz az anyukádra. - jegyzem meg csendesen. Erre aztán már felkapja a fejét és mikor a szemem közé néz, tényleg olyan érzés mintha Perrie nézne rám. Le sem tagadhatja, hogy Perrie az anyukája.
- Tényleg? - kérdezi csodálkozva Ruthy. Miért van olyan érzésem, hogy soha nem látta az anyukáját? - Te ismered az anyukámat? - ismerem e? Elég sok élményben volt részünk.
- Mondhatjuk úgy is, hogy mostantól én vagyok a pótpapád. - kacsintok rá vigyorogva. Ruthy elmosolyodik, amiből azt a következtetést vonom le, hogy bejövök neki. Lényegében nem is hazudtam. Ha Perrie felébred, akkor mindent onnan folytatunk ahol abba hagytuk, vagyis szépn szerelmet vall nekem újból.
Nem is kérdés, hogy mikor végzek a klubban, Ruthyval az utunk egyenesen a kórhába vezet. A kislány csodálkozva figyeli a csukott szemű anyját. Az ember azt hinné, hogy utálni fogja Őt, de Ruthy nem tesz egy rossz szót sem arra, hogy Perrie elhagyta Őt. Csak leül az ágya szélére és nézi az anyja arcát, én pedig csak figyelem a jelenetet. Perrienek van egy lánya. Élni fog velünk egy kislány akit én fogok felnevelni. A kőszívű Perrie aki utálja a gyerekeket.
- Mi lesz velem akkor ha soha nem ébred fel? - a kérdésére összerezzenek. Mi lesz vele? Nincs senkije pont úgy mint nekem. Egyedül van a nagyvilágban, csak történetesen Ő még gyerek. Árva. Senkire nem számíthat. Perrie az utolsó reménye aki most kómában fekszik és fogalma sincs róla, hogy a kislánya már csak rá számíthat.
Gondolkodás nélkül térdelek le elé, majd fogom meg a kezét és nézek a szemébe. - Rám akkor is számíthatsz, oké? Megígérem neked, hogy én melletted maradok, még akkor is ha most még nem ismerjük egymást annyira. - tudom milyen érzés az mikor a szüleid lemondanak rólad. Eléggé szar magadra maradni a világban. Senkinek nem kívánom azt az érzést.
- Már értem, hogy miért hagyta el apát - nem kerüli el a figyelmemet az, hogy nem szólítsa anyának Perriet. Érthető, hisz most látta csak először. - Te sokkal jobb fej vagy mint apa volt. - mondja kedvesen. Nem tudom, hogy ki az apja és nem is érdekel. Az sem érdekel, hogy Perrie szeretett egy másik férfit rajtam kívül akit aztán elhagyott. Mert elhagyta. Most már csak én vagyok az egyetlen férfi az életében.
Hlásan rámosolykod a kislányra aki nagy csodálkozásomra a nyakamba ugrik és megölel, én pedig vissza ölelem. Már csak Perrie kellene közénk...

2015. november 3., kedd

| Part 28 : - Marad |

Heyy!!! Egy rész + egy epilógus maradt :c ajj, de furcsa, hogy megint véget ér egy történetem ... csak én nem akarom ezt a történetemet abba hagyni?? :DDD mármint legszívesebben még tovább írnám, csak kifogytam az ötletekből :c de a kövi rész, nagyon jó lesz , ugyanis olyan dolog lesz benne amire tuti senki nem gondolt ;) komizniiiii




| LIAM | 

Mikor kiszállok a taxiból és pontosan szemben állok meg azzal a házzal ami pár hónapja az én tulajdonom volt, olyan érzés fog el mintha egy teljesen idegen környékre tévedtem volna. Pedig imádtam ezt az utcát bele értve a házat is. Mindig is úgy képzeltem el, hogy itt fogok megöregedni majd Chloeval. Azonban ez már nem az én jövőm. A mostani elképzeléseimben Chloenak már nincs helye, úgy ahogy ennek a környéknek sem. Akkor mégis mi a frászt keres itt? Miért reménykedem abban, hogyha újra meglátom Chloet akkor majd elfeljtem Perriet? Mert ez így fog történni. Pár perc múlva újra szembe találom magam Chloeval, Perrie Edwardsról pedig elfeledkezem. Az összes pillanatról, fájdalomról, boldogságról elfeledkezem és soha nem fogok újra vissza gondolni rá, mivel Chloe lesz újra az életem értelme.
Ahogy belépek a kertbe, majd felsétálok a lépcsőn megállok és kopogásra nyújtom a kezem. Kopogni fogok a saját házamba. Ez nem normális dolog. Úgy ahogy az sem normális dolog, hogy nem tekintek erre a házra úgy mintha már a saját házam lenne. Elhidegült minden. Egyszerűen képtelen vagyok arra gondolni, hogy haza jöttem. A hely már nem az én otthonom.
Párat kopogtatok és várok, hogy Chloe nyisson ajtót. Ami be is következik csak történetesen nem maga nyit ajtót. Hátulról Logan öleli át, de mikor meglát engem az ajtóban rögtön elengedi a menyasszonyom. És hirtelen azt kívánom, hogy bárcsak újra Perrie lakosztályán lehetnék kikötözve egy ágyhoz. Hülye voltam ugyanis azzal próbáltam megetetni magam, hogy Perrie fenyegette meg Chloet, hogy az jöjjön össze Logannel. Azonban most, hogy így látom őket rájöttem arra, hogy itt semmit nem kell megjátszani. Tényleg szeretik egymást, és én ez ellen nem is akarok mit tenni.
Mit keresek itt? Miért nem mentem Perrie után? Meg kellett volna neki magyaráznom a dolgokat! Meg kellett volna már rég tudnia az igazat. Az igazat, vagyis azt, hogy mennyire szeretem. Itt már nincs szó bírásról, meg tetszikről. Itt már csak szerelem van.
- Liam? - Chloe úgy ejti ki a nevem mintha magának sem akarná elhinni, hogy engem lát. Annyira nem jó hallani a nevemet az Ő szájából. Semmi érzés vagy kedvesség nincs benne. Pedig már nagyon rég látott és hivatalosan még csak nem is szakítottunk. Azért egy mosolynak örültem volna. - Hát elő kerültél. - azért ne örüljön nekem már ennyire. Remélem szex közben zavartam meg őket.
- Igazából el sem tűntem. - vakarom meg a tarkómat, és reménykedem benne, hogy nem akar behívni. Úgyis vissza utasítanám. Nekem már semmi közöm ehhez a házhoz. Csak a cuccaim vannak itt amikre igazából már nincs is szükségem. Egy dolog van amire szükségem van, az pedig Perrie Edwards.
- Tudom, a barátnőddel voltál. - barátnő. Bárcsak úgy lettem volna a barátnőmmel mint ahogy én szerettem volna. Csak történetesen a barátnőm azt sem tudja, hogy mi az a szerelem mivel állítja,hogy nem létezik. Igen, és pontosan ezért lett féltékeny Louisra, aki történetesen egy pasi. Talán erre a legjobb szó az, hogy elbasztam. Mégis mit gondoltam mikor megcsókoltam Louist? Azt, hogy majd ez mindent megold? Hogy majd Perrie ettől a csóktól fog rájönni arra, hogy szeret? Lényegében azért mégis értem el valamit. Féltékeny lett. Más okból miért rohant volna el? Ez az egy magyarázat van csak. És ez a magyarázat nekem nagyon is bejön. - Csak történetesen azt nem értem, hogy akkor most miért vagy itt? - kérdezi értetlenül, de mikor válaszolni tudnék már beszél is tovább. - Megszöksz egy ismeretlen lánnyal, majd hetekre eltűnsz, aztán hirtelen beállítasz úgy mintha semmi nem történt volna. - nem is úgy állítottam be mintha semmi nem történt volna. Hisz ez az én házam is. Jogom van itt lenni.
- Történetesen találkoztunk a plázában pár héttel ezelőtt miközben Logannel enyelegtél. - ha ő veszekedni akar akkor megkapja. Békülni akartam vele, de ezek után tuti, hogy életem legnagyobb hibája volt az, hogy ide jöttem. És én még azt hittem, hogy esetleg újra kezdhetnénk. Jézus.
- Mégis mit vártál? Eltüntél, majd a csajod beállított és az orram alá nyomta azt, hogy már nem szeretsz. - ez biztos akkor volt mikor Perrie ujján feltűnt a gyűrű. Rá sem merek gondolni, hogy mit mondhatott Chloenak.
- Hamar túlléptél rajtam - mondom gúnyosan és Logan felé bökök. - A lényeg az, hogy Ti csak barátok vagytok. - emlékeztetem a kijelentésére mikor mindig ezzel vágott vissza. Csak barátok. Azok. Barátok extrákkal. Még szép, hogy totál ki vagyok már megint bukva.
- Oké Liam, mit akarsz itt? Mert ha sértegetni jöttél...- fújja ki mélyen a levegőt Chloe és már épp azn van, hogy becsukja az ajtót.
- Pontot akarok tenni ennek a valaminek a végére! - mondom határozottan. Valami? Majdnem összeházasodtunk, én pedig hirtelen azt sem tudom, hogy mi volt közöttünk. Rajongás? Remény? Fogalmam sincs. Talán csak nem akartam egyedül lenni és kellett valaki aki mindig mellettem van. Vak voltam. Túl hamar cselekedtem. Pedig annyi mindent ki sem próbáltam még. Mint például azt, hogy milyen az mikor egy lányt meg kell tanítanod szeretni. - Minek legyen félbe hagyva a kapcsolatunk? Szakítsunk hivatalosan is és mind a ketten jól járunk.
- Ennyi? - kérdezi zavartan. Nem így kell szakítani? Életemben nem kellett még senkivel sem szakítanom, így gőzöm sincs, hogy ilyenkor mi a teendő.
- Most mondhatnám azt, hogy kérem vissza gyűrűt...- de nem mondhatom azt, ugyanis Perrie ezt a részt már elintézte helyettem. Chloe az orra alatt elmosolyodik amit én a végszónak veszek. Ezért meg akarok fordulni ám utánam szól.
- Ő mennyivel jobb mint én? - csúszik ki a száján. Szemeiből árad a kíváncsiság. Nem hiszem el, hogy ezt kérdezte. Chloe tökéletes volt minden szempontból. Szerett engem még ha mellette félre is kúrt. És ki is mutatta, hogy fontos vagyok a számára. De nekem mégis hiányzott valami. Mégpedig a vadság. Chloe mindent megadott amit csak akartam. Ha valami nem tetszett, Ő bele törődött. És itt van Perrie. Bunkó, durva és érzéketlen. És ezek szerint engem ezek a dolgok jobban lázba hoznak mint a gyengédés és érzékiség.
- Érte harcolnom kell - válaszolom és zsebre dugom a kezeimet. Chloe összeráncolja a homlokát. - Nincs benne semmi szerethetnivaló. Önző és buta, sőt még csak szeretni sem tud. De ha egyszer megcsókol, nincs menekvés. Olyan mint egy drog. Rossz, de mégis kell. - ezerszer áttgondoltam már, hogy mit is érzek Perrie iránt. És mindig ugyan ide jutottam. Nem akarom szeretni, de mégis szeretem. Érthetetlen az egész dolog, de szerintem mi ketten is azok vagyunk. Már rég a rendőrségen kellene lennem és fel kellett volna Őt jelentenem emberrablásért. És én mit csinálok ehelyett? Azon gondolkozom, hogy mégis hogy a fenébe fogok szerelmet vallani neki.
- Ha egyszer mégis úgy alakulna, hogy ... - tudom mire gondol. Arra, hogy egyszer majd még megpróbálhatnánk.
- Nem fog úgy alakulni Chlo. Nincs értelme. - csóválom meg a fejem hevesen.
- Én akkor sem fogom azt mondani, hogy szakítottunk. Inkább csak egy kis szünetet tartunk. - még jó, hogy Logan ezt mindet végig hallgatja és még csak nem is zavarja az, hogy a barátnője más felé kacsingat. Nekem ilyen barátnő a jövőben sem fog kelleni.
Felkuncogok a naivitásán, majd hátat fordítok neki és lassan kisétálok a kertből és vele együtt az eddigi életemből is. A Chloe korszakomnak ezennel hivatalosan is vége. Mostantól csakis Perriért élek. Először is meg kell őt találnom. És ha megtalálom, ha tetszik neki ha nem megtudja az igazat, és majd utána ítélkezhet felettem.
A taxi amivel ide jöttem még mindig vár rám amiért hálás is vagyok. Mikor beülök gondolkodás nélkül mondom az első helyet ami az eszembe jut. Vagyis Perrie klubjáét. Mégis mit akarok ott? Miért gondolom azt, hogy ott lesz? Fogalmam sincs. Szereti azt a helyet, meg aztán ott is látott először. Én a helyében tuti oda mennék. Csak az a gond, hogy neki más a gondolkodása.
A taxi mikor megáll a régenlátott hely előtt megijedek. Átkoznom kellene ezt a helyet, mivel tönkretett. De mégis van itt valami amit imádok. Talán az, hogy Perrié. Csakis Ő miatta vagyok itt és ha szerencsém van meg is találom.
Természetesen a hely nem változott. Füst, táncoló részeg emberek, vihogás, jó kedve. A pult mögött egy lány tevékenykedig. Sokkal jobban néz ott ki mint én. Élvezi a munkáját. Talán azért mert neki nem az forog a gondolataiban, hogy azért kell itt melóznia mert másképp nem tudja kifizetni az álom esküvőt.  Így külső szemlélőkén elég jó munka. Lehet, hogyha Perrievel rosszul alakulnak a dolgok akkor újra visszajövök ide dolgozni.
- Mi a faszt keresel itt? - meg sem kell fordulnom tudom, hogy kitől származik a kérdés. Azonban én mégis megfordulok, hogy tudjak ránézni. Bírom mikor csúnyán beszél, pedig elméletileg undorító mikor egy nő káromkodik. - Hogy adjam a tudtodra, hogy szabad vagy? Mit akarsz még tőlem? Nem volt elég a szivatásból? Így akarsz megbüntetni? - látom, hogy kék szemei ki vannak sírva. Válaszolni akarok a kérdéseire, de nem ad rá időt. Szőke haját hátra dobja majd azt látom, ahogy kisiet a klubból, mire feleszmélek addigra már hűlt helye van. Gondolkodás nélkül rohanásba kezdek, hogy érjem utol. Már majdnem beül az autójába, mikor elkapom a csuklóját és visszahúzom.
- Ne csináld ezt Pezz. - próbálom megenyhíteni. Apróra összeszűkíti a szemeit és próbálja kikapni a csuklóját a szorításomból. Ám nem engedem. Végig fog hallgatni.
- Ne szólíts így, ugyanis felesleges. Áttlátok rajtad. - húzza fel az orrát büszkén. - Egy kétszínű fasz vagy aki nem tudja eldöntetni, hogy hova dugja a farkát.
- Te pedig egy féltékeny picsa vagy. - mondom mosolyogva. Szabad kezét pofonra lendíti, de ezt mikor meglátom másik szabad kezemmel megfogom és a teste mellé szorítom. Meglepődik, ugyanis így még soha nem viselkedtem vele.
- Te pedig ha elengeded a kezeimet, meghalsz. - mondja vicsorogva és rá akarna lépni a lábamra, de én elugrom, viszont a kezeit még így sem engedem el. Ha azt hitte, hogy ettől a kijelentésétől beparáztam hát téved. Meg akar ölni? Oké, eddig miért nem tette? Lett volna rá lehetősége, de életben hagyott. Ennek pedig csak van valamilyen jelentősége.
- Ezt magadnak sem hiszed el. Eszedben sincs megölni - ha a szemeivel ölni tudna, na akkor már halott lennék. De szerencsére nem tud velük ölni így nincs mitől félnem. - És tudod miért nem? - válaszadás képpen csak megforgassa a szemeit. - Mert belém estél ! - mint egy óvodás úgy vágom a fejéhez, de jól esik kimondani. Csak felhorkant és és mindenhova néz csak rám nem. Előbb utóbb úgyis rám kell néznie.
- Válaszolhatnék most erre, de nem teszem ugyanis nem akarok közéd és Louis közé állni. - vonja meg a vállát. És ezzel el is árulta magát. Nem válaszol mert az lenne a válasza, hogy igazam van, vagyis szeret. De viszont még mindig leragadt ott mikor meglátott Louis-val csókolózni.
- Nekem a csók is megteszi. - mosolygok rá pimaszul. - Habár most már ideje lenne engedned, hogy én csókoljalak meg önszántamból, szóval...
- Nem akarsz megcsókolni. - szakít félbe.
- De megakarlak. - vágom rá hevesen.
- Mégis miért akarnál? - kérdezi csodálkozva. Az alsó ajkamba harapok és csak hallgatom azt ahogyan kitör belőle minden. - Elraboltalak, bántottalak, gúnyoltalak, megvertelek, megerőszakoltalak. Te pedig még mindig velem vagy. Ez nem normális dolog Liam! Utálnod kellene, sőt már rég a rendőrségen kellene lenned, hogy engem feladj. Miért nem teszed ezt? Miért vagy még mindig itt és teszel úgy mintha semmi nem történt volna? - azt hiszem, hogy itt az igazság pillanata. Választ akar a kérdéseire? Hát megkapja. - Én soha nem leszek olyan mint akire Te vágysz.
- Tudod miért vagyok még mindig veled? - vonom fel az egyik szemöldökömet. - Mert kibaszottul szeretlek! - az utolsó szót szinte már ordítom. Meghökken és elfehéredik. - Tudom, hogy most az jön mikor azt mondod, hogy szerelem nem létezik. Édesem az van , hogy létezik. És Te érzed is, csak nem mered bevallani. Nem fogok eltűnni az életedből, ugyanis tudom, hogy kellek neked. És Te is kellesz nekem! - keziet még mindig szorítom így könnyű dolgom van vele, egyszerűen csak magamhoz húzom és szája pontosan az én ajkaimon landol. A csókja mámorító, de mégis jobb mint az eddigiek. Most nem erőszakkal csókolom vissza hanem önszántamból és ez nagyon király érzés. De az még jobb érzés mikor ajkaink elválnak Ő pedig úgy mosolyog rám ahogy eddig még soha nem tette. - Velem maradsz, és engeded, hogy szereresselek? - kérdezem és az orrom hegyével megpiszkálom az orrát. Kuncog, kezeivel pedig átkarolja a nyakam.
- Igen, akarom , hogy szeress és, hogy velem maradj mivel szer...- kezdi el mondani, de hirtelen belé fagy a szó és a vállam mögött les hátra felé. Én is hátra fordítom a fejem és szembe találom magam Louis-val miközben egy pisztolyt szegez pontosan felém.
- Szánalmasak vagytok. Mikor fogjátok már fel, hogy Ti ketten soha a büdös életben nem lesztek boldogok együtt? - nem tudom, hogy mire céloz, de a ravaszt meghúzza. A golyó repül felém, de időm elugrani nincs. Helyette Perrie ugrik elém a hátam mögül, mikor a golyó célba ér, és mellkason találja. Louis nevet, Perrie pedig a karjaim közé esik és nem mozdul többet...


2015. november 2., hétfő

| Part 27 : - Sajnálat |

Heyy!!! Tisztázzuk nem vagyok Larry shippet és ha most valaki arra számít, hogy ennek a történetnek egy meleg befejezése lesz az téved. Maradjunk annyiba, hogy az utolsó részek fognak a legnagyobbat ütni ;) 




| LOUIS |

Az a tudat, hogy Perrie Harryt keresi kikészített. Nem is értem, hogy miért. Ó, már meg van. Talán azért mert ezzel az elbaszott szőke picsával nőttem fel, így tudom, hogy mire képes. Harry pedig még gyerek és kanos. Most van abban a korban, hogy nem tudja eldönteni, hogy mit is akar valójában. A farka olyan, hogyha izgató dolgot érez, akkor mindenhogy feláll mit sem törődve azzal, hogy épp nőkről vagy férfiakról beszélünk. Perrie pedig gondolom most meg akarja bosszulni azt, hogy ráhajtottam Liamre. És mivel csak Harryre emlékszik akivel jól kijöttem így úgy gondolta, hogy a fiút veszi elő és majd az Ő segítségével bánt meg engem. Milyen jól gondolat.
Tény és való, hogy az életem során nem sok személy volt akit a közelembe engedtem. Természetesen ezt soha nem hangoztattam, úgy ahogy azt sem, hogy az Edwardsok miatt árva lettem és elvették az életemet. Ők azt hiszik, hogy hálás vagyok a történtekért, hisz lényegében mindenem meg van. Mondhatnám azt, hogy jobb életet el sem tudtam volna képzelni magamnak. Azonban ha ezt mondanám akkor hazudnék. Igenis eltudnék magamnak jobb életet képzelni, még pedig a szüleimmel. A szüleimmel akiket a szemem előtt ölt meg az az ember aki a mai napig a képembe vigyorog és a fiának szólít, sőt elvárná azt, hogy az apámként tekintsek rá. Soha nem panaszkodtam az életemről senkinek, kivéve Harryt. Ő volt az egyetlen akinek egy éjszaka kiöntöttem a lelkem. Nem érdekelt, hogy egy kicsit be vagyok csípve. Nem érdekelt az, hogy a klubban dolgozik és, hogy akár mikor visszamondhatja az állítólagos apámnak. Akkor éjjel az irodában semmi nem érdekelt, csak az, hogy van egy kívülálló aki semmit nem tud rólam és nem ítél el. Ugyanis az emberek akik az Edwardsokkal voltak összekötettésben mind csak azért fogadtak el mert sajnáltak, azért ami történt a szüleimmel. Mindig is szánalmasnak éreztem magam. Meg voltam tűrve, el volt játsza, hogy szeretnek, de közben ha valami rosszat csináltam volna akkor az a pisztoly ismét elsült volna amivel a szüleimet ölték meg.
És így lettem a tökéletes szőke cicababa csicskása. Az apja soha nem bízott a lányában mivel tudta, hogy mennyire naiv és könnyen áttverhető. Ráadásul tizennégy éves korában mikor rá mozdult az apja egyik testőrére, Perrie szó szerint megőrült. Soha nem tudtam, hogy mi történt akkor Perrie és Cameron között, de azt tudom, hogy a srác akkor tönkre tette az amúgy normális kislányt. Mondhatjuk azt, hogy a kicsi Perrie akkor lett egy férfi gyűlölő gyilkos. Az összes férfi élőlényt kiakarta iktatni, csak engem és az apját nem. Mondjuk azokban az időkben nem igazán beszélt velem, és , hogy őszinte legyek én sem akartam nagyon a közelébe menni, miközben a kutyáját akit imádott, egy késsel átvágta a torkát. Vagy inkább levágta. Igen, ez a helyes válasz mivel az állatnak a szoba egyik felében volt a teste  a másik felében pedig a feje. Perrie első gyilkossága, majd utána egy leány bentlakásos iskolába küldték, ahonnan természetesen megszökött és Amerikába menekült egyedül. Hamarosan utána költöztünk, viszont nem volt hajlandó többé a szüleivel élni. Akkor kapta meg az apjától a hotelt és vele együtt engem is. Tizenhét éves volt és már felnőttként gondolt magára. És sorban ölte meg a szerencsétlen férfiakat. Némelyikért még pénzt is kapott. Én pedig így lettem a csicskása. Nekem kellett eltakarítanom az áldozatait, és kellett kihúznom a bajból ha úgy volt.  Közben pedig elfeledkeztem magamról. Olyan lettem mint Perrie. Elhittem azt, hogy tényleg nincs igaz szerelem. Hogy senki nem szeret senkit. Csak az egyéjszakás kalandokat kerestem. Majd jött Harry. Akkor fordult meg a fejemben először, hogy talán azért nincs barátnőm, mivel a fiúkkal jobban kijövök. Ezt az állításomat hamar el is felejtettem, ugyanis titkokban kipróbáltam pár sráccal is a szexet és egyiket sem élveztem. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy az a bizonyos érzés csak Harry mellett fog el. Harry mellett aki egy fiú, és gyerek. Még szép, hogy megijedtem, és inkább távol maradtam Tőle. Talán rossz ötlet volt. Talán Harry mellett normális lehetnék. Nem kellene senki szabálya szerint élnem. Perrie nem csak Liamet rabolta el hanem engem is. Úgy ahogy Liam szenvedett mellette, úgy én is. Én mégis inkább Perriet választottam Harry helyett. Nem csoda, hogy Liamnél is elérte azt, hogy a fiút teljesen összezavarja. Perrie maga a gonoszság, csak azért mert történt vele valami tizennégy éves korában.

- Mr. Tomlinson meglep, hogy magát is itt látom ma - Marco tetett boldogsággal csapja össze a kezeit mikor meglát. Kényelmetlenül zsebre dugom a kezeimet és úgy várom azt, hogy fejezze be a nyalizást. Utálom ezt a pasast mint a szart. Állandóan csak hízeleg, mivel félti az életét, na meg a posztját. Ha az enyém lenne ez a hely akkor Marconak itt már hűlt helye lenne. Ő az az egyén aki mindig annak kedveskedik aki többet és jobbat ígér neki. - Perrie kisasszonyt keresi? - még neki is furcsa, hogy csak így megjelenik itt. Nem erősségem ez a hely. Sőt csak akkor vagyok itt mikor Perriet kell kísérnem. Magamtól nem nagyon szoktam betenni ide a lábam. Harry volt az ok amiért régebben rendszeresen itt voltam, de mióta Ő nincs itt azóta én sem akarok itt lenni.
- Mond csak Marco, az a ku...akarom mondani tüneményes Perrie megtalálta végül a Styles fiút? - nem kurvázhatom le Perriet itt, ugyanis pár másodperc múlva a fülébe jutna az, hogy mit mondtam róla a háta mögött. Hiszen mi olyan jó testvérek vagyunk!
- Miért lett ma mindenkinek hirtelen ilyen fontos Harry Styles? - próbál faggatolózni Marco. Utálom mikor valaki olyan dologba üti bele az orrát amihez semmi köze. Harry Styles nekem mindig is fontos volt. És fontos is lesz. Pont ezért keresem, ugyanis félő, hogy Perrie valami olyat tesz ami nekem nem fog tetszeni.
- Megtalálta vagy sem? - emelem fel a hangom ingerülten. Marco összerezzen majd nyel egyet ahogy meglátja, hogy közelítek felé.
- Félrevonultak a kisasszony irodájába. - válaszolja nagy nehézségek közepette. Bólintok egyet köszönés gyanánt, majd kikerülve a férfit megindulok hátra. A szemem előtt már azt látom ahogy Harry a padlón fekszik vérbe fagyva, miközben Perrie mikor meglát nyugod hangnemben közli velem, hogy takarítsam el a hullát. Ez nem lehet valóság.
Ám hatalmas kő esik le a szívemről mikor az irodához érve meghallom Harry jellegzetes mély rekdt hangját. Az ajtó nincs becsukva így tisztán hallom azt amiről beszélnek. És nagyon úgy tűnik, hogy jól bele vannak merülve a beszélgetésbe. Nem is én lennék ha nem lopóznék az ajtóhoz és kezdenék el fülelni.
- Szóval azt állítod, hogy Louis meleg és megfenyegetett? - a kérdés Perrietől származik, ám vagyok annyira mersz, hogy lopva benézek a helységbe. Perrie Harry ölében ül miközben a fiú göndör fürtjeivel játszik. Azt imádta mikor én csináltam neki! Viszont az arca arról árulkodik, hogy Perrie ujjait is imádja. Mi az Isten folyik itt? Harry azt mondta Perrienek, hogy meleg vagyok? Mégis mikor fenyegettem meg? Mi van?
- I...- Harry már majdnem válaszol mikor gondolkodás nélkül rúgom ki az ajtót. Nem fogom engedni, hogy hülyeségeket terjesszen rólam Perrienek. A csaj már ígyis utál, nem kell még az is, hogy végleg elkönyveljen melegnek csak azért mert Harry össze van zavarodva mivel nem kerestem és szartam a fejére.
- Be ne merd fejezni Styles, mert úgy meg leszel baszva, hogy megint hetekig nem fogsz tudni lábra állni! - az említett szó szerint lelöki magáról Perriet a lány pedig a padlón köt ki és villámló tekintettel néz fel rám. Gondolkodás nélkül bemegyek a szobába, majd közvetlen előttük állok meg.
- Louis! - Harry pontosan ugyan olyan csodálattal és csillogó tekintettel mondja ki a nevemet mint mindig. Egy Istenként tekint rám és ezt nem is akarja leplezni. Nem csoda, hogy elérte nálam azt, hogy kötődjek hozzá.
- Harry. - ejtem ki én is a nevét, mire Ő lecsukja a szemeit és megnyálazza az ajkát. Fogadok, hogy ugyan az jutott az eszébe mint nekem. Azok a kettesben töltött éjszakák mikor csak mi ketten voltunk és nem kellett elrejtenünk, hogy kik is vagyunk valójában.
- És Perrie, aki nem fogja engedni, hogy bántsd ezt a szerencsétlen fiút. - Perrie hangja az aki kizökkent a meghitt pillanatunkból. Hirtelen velem szembe áll derékra tett kezekkel. Minek van most itt? Miért akarnám bántani Harryt? Nincs rá okom. - Takarodj innen Louis! Húzz vissza ahhoz a pöcsfej...
- Kicsi Perrie itt ha valaki bántva lesz az Te vagy - szakítom félbe ugyanis nincs hangulatom most ahhoz, hogy a földig gyalázza Liamet. Liam nem lehet az enyém, de garantálom, hogy Perrié sem lesz.
- Egy beképzelt faszfej vagy, aki tönkre tette egy fiú életét. Nézz rá erre a srácra. Meleget csináltál belőle. - bök Harry felé, mire nekem minden erőmre szükségem van, hogy ne röhögjem pofán. Valakiből nem lehet csak úgy meleget csinálni. Jézusom. Nem csak a haja szőke.
- Csak úgy közlöm veled a tényt, hogy nem lehet valakiből meleget csinálni.
- Összezavartad és most nem tudja eldöntetni, hogy melyik nemhez vonzódjon. - dobbant egyet a lábával idegesen. Megfájdul tőle a fejem. Harry egy tinédzser fiú, persze, hogy nem tudja azt, hogy mit is akar valójában. - Mindent magadnak akarsz!
- Ha most Liamről beszélsz...
- Ne hozd szóba előttem azt a férget! - szakít félbe hevesen. Szánalmas amit művel. Harry pedig csak a fejét kapkodja össze- vissza. - Remélem időnap előtt medöglik. - sértő szavak. Meggondolatlan picsa.
- Arról Te már úgysem fogsz tudni, ugyanis lelépett. - válaszolom nyugodtan. Pupillái kitágulnak és mintha pár percre megállt volna a szíve. Talán megrémült? Vagy megbánta amit tett? Kitudja, soha nem fogjuk tudni ezekre a választ.
- Komoly? - kérdezi zavartan.
- Aha - bólintok egyszerűen. - Azt üzente, hogy fordulj fel és reméli soha a büdös életben nem fogtok találkozni, ugyanis szívből gyűlöl amiért tönkre tetted az életét. - mondtam már, hogy nagyon hihetően tudok kamuzni? Díjat érdemelnék érte, ugyanis soha nem bukok le. Nagyon tudok hazudni és senki nem jön rá semmire. - Minden egyes szót pontosan így mondott.
- Nagyon helyes, ugyanis én is utálom Őt. - azonban Perrie hangja már nem magabiztos. Inkább olyan mint aki menten elbőgi magát. Azis rátesz egy lapáttal, hogy hirtelen sarkon fordul majd kirohan az irodából és ezzel engem magamra hagy a megszeppent Harryvel.
Kínos csend áll be kettőnk közé, amit végül én török meg.
- Hiányoztál. - csúszik ki  a számon és féloldalasan rá mosolygok a fiúra. Harry csak lehajtsa a fejét, ám nem válaszol. - Félsz Tőlem? Vagy mi ez a nagy némaság?
- Egyszerűen csak nem akarok újra a bolondod lenni - néz fel végül komoran. Kissé elszégyelem magam. Tényleg sok mindent ígértem neki amiket végül nem tartottam be. - Kihasználtál Lou! Tudtad, hogy mennyire szükségem van a pénzre! Miattad még mindig napi szinten meg vagyok gyalázva, ugyanis a szüleim képtelenek magántanulóvá tenni. - baszki. Tudtam, hogy súlyos sorsa van a gimiben, mivel a diákok nem tűrik Őt meg. Magántanuló szerett volna lenni, de ahhoz pénz kell. A szüleinek pedig nincs rá való. Ezt miután megtudtam megígértem neki, hogy adok amennyire szüksége van, csak teljesítse az elvárásaimat. Ám a szolgálataiért soha nem kapott tőlem semmit, csak egy barátságos mosolyt, meg ígéretet.
- Sajnálom. - mondom érzések nélkül.
- Dehogy sajnálod. - horkant fel kínosan és a hajába túr. Akkor pillantom meg a karján lávő horzsolásokat. Nem kell kérdeznem tudom, hogy a diákok tették vele. Igaza van tényleg nem sajnálom. Ha sajnálnám segítenék rajta, de nem ezt teszem. - Mégegyszer már nem dőlök be neked. - indul meg az ajtó felé, de én a karja után kapok.
- Azt hiszed, hogy Perrieben bízhatsz? - kérdezem komoran. Az eszem eldobom, hogy inkább Perrie után megy minthogy velem beszélje meg a dolgokat. Az ajkaimat bámulja és úgy töpreng.
- Ő legalább nem fogja erőltetni azt, hogy dugjak vele. - vonja meg a vállát egyhangúan.
- Á, mostmár a csajokat szereted? - vonom fel a szemöldökömet kérdően.
- Te voltál az egyetlen srác akivel lefeküdtem - mondja alig hallhatóan. Jó tudni. Talán ha tudtam volna akkor szebbé tettem volna. - Az első és egyben az utolsó is. - és ma már másodjára fog el újra az érzés, hogy megcsókoljak valakit. Mi a különbség Harry és Liam között? Azt, hogy Harry szívesebben csókol vissza mint Liam. És nem mellesleg szarabbul is esik mikor csók után szó szerint magamra hagy és Perrievel megy el...


2015. november 1., vasárnap

| Part 26 : - Átverve |


Heyy!!! Az van, hogy a történetből kereken négy fejezet van hátra ( 3 rendes rész + epilógus) és, hogy őszinte legyek nem akarok hetente egy részt feltenni, ugyanis már nem érdemes...szóval úgy gondoltam, hogy a jövő hét folyamán szépen felpakolom az összeset, de csak akkor ha Ti komiztok :D mit szóltok hozzá??? akarjátok azt, hogy a jövő héten új törit kezdjek, ami ilyesmi beütésű lenne mint ez???? talán a hét közepén a youtube csatornámra felkerül egy előzetes is, és ha nagyon aktívtak lesztek ezeknél a részeknél, akkor szombaton már olvashatjátok az új törimet, ami ennél sokkal darkosabb, betegebb és még sorolhatnám, hogy milyen lesz ;) 
(amúgy gondoltam megemlítem, hogy ma van 7 éve, hogy blogolok(írok) :D ) 




| LOUIS |

- Elment! - Liam ázottan, kipirult arcal tér vissza a lakosztályra, majd egyenesen leveti magát az egyik fotelba. Hangja közel van a síráshoz. Sőt meglepődnék rajta ha nem bőgné el magát. Az biztos ha könnyet engedne, nagyon kinevetném, ugyanis gyűlölöm ha egy pasi sír. Basszus férfiak vagyunk, kemények. A nőknek való a bőgés. De Liam az más. Őt talán még meg is sajnálnám ha elsírná magát. Sőt megvigasztalnám, vagy vele sírnék. Na basszus, már megint kezdődik.
Tény és való, hogy mindig volt benne egy úgynevezett ferde hajlam. Ha úgy volt ugyan úgy el tudtam élvezni egy fiúval is mint lánnyal. Simán tudom azt mondani egy srácra, hogy helyes. De ez nem azt jelenti, hogy melegnek mondom magam. Szerelmes tudok lenni egy lányba is. Izgatónak találom mind két nemet. Furán hangzik, de ez van, egyszerűen csak hozzá kell szokni. Azonban ezt eddig nem mertem hangsúlyozni. Pláne nem Perrienek, ugyanis tudom, hogy hogyan is reagálna erre. Hiába magyarázkodnék neki elkönyvelne melegne. Itt a mai példa. Meg sem engedte, hogy megmagyarázzam. Mondjuk nem igen tudtam volna mit megmagyarázni. Perrie nem hülye. Egy csókot nem lehet csak úgy letagadni. Ráadásul Liam sem volt nagyon a segítségemre.
Igen, reménykedtem benne, hogy majd mellém áll. Hogy majd azt mondja, hogy Ő is pont ugyan úgy akarta a csókot mint én. Azonban elárult. Rögtön magyarázkodni kezdett, sőt beárult. Pedig igazából nem is gondoltam komolyan, hogy elengedem. Az életem fontosabb mint az Ő boldogsága. Márpedig ha elengedtem volna, akkor az életemtől elbúcsúzhattam volna, ugyanis Perrie rögtön kicsinált volna.
Azonban muszáj volt hazudnom Liamnek, mert akkor máshogy nem csókolt vissza volna. Én pedig akartam, hogy visszacsókoljon. És amit én akarok, azt meg is kapom. Történetesen most még mindig Őt akarom. Az ajkait nem csak a számon akarom érezni, és nem csak pár röpke percre. 
De azt hiszem ez a varázs mostanra elveszett. Perrie után futott! Minek futott utána, mikor velem volt? Kedves voltam vele, és még csak nem is kellett Őt kényszerítenem arra, hogy megcsókoljon.
- Mi a fasznak mentél utána? - arca tenyerébe van temetve, így nem látok semmit az arckifejezéséből. Nem normális ahogy viselkedik. Utálnia kellene Perriet. Sőt, örülnie kellene amiért végre elhúzott innen a csaj, és azt mondta neki, hogy szabad és azt csinál amit csak akar. Liam pedig úgy viselkedik mint akinek összetörték a szívét. Ugye nem ez történt? Mármint Liamnek nem fájhat az, hogy Perrie kirakta a szűrét. Hisz elrabolta Őt, könyörgöm! Majdnem megölte, megerőszakolta, tönkretette az eljegyzését. - Addig örülj még nincs itt. Perrienek gyors a hangulatváltozása, szóval nem lepődnék meg rajta, ha mindjárt újra itt lenne. De ezt most kétlem, ugyanis eléggé kiakadt. Ez van. - igazából azt volt a tervem, hogy megvigasztalom. Azonban miután szipogást vélek hallani felőle, rájövök, hogy a gyanúm beigazolódott. Tényleg sír. Meg akarok róla bizonyosodni, így térdre ereszkedem előtte miközben kezeimet a térdeire teszem és gyengéden megrázom, hogy figyeljen rám. - Liam? - szólongatom és remélem, hogy ez meghatja és végre felnéz rám. - Te most sírsz? - kérdezem elképedve. Ha más fiút látnék így fetrengenék a röhögéstől, és örök életében ezzel ugratnám. De Liam más. Képtelen lennék kinvetni Őt. Ő annyira félénk. És ez miatt a természete miatt imádom Őt ennyire. 
- Neeem. - oké, tuti sír és ezt most úgy mondom, hogy nem látom az arcát. De a hangja mindent elárul. Megsiratja Perriet. Itt vagyok én, és inkább Perriehez húz a szíve. Én soha nem lennék Őt képes bántani. Megvédeném mindendtől, mindenben számíthatna rám. Soha nem engedném meg, hogy sírni lássam. Hiszen annyira kedves és zabálnivaló srác. Mint egy kisfiú akit támogatni kell mivel annyira esetlen.
Képzeletben megvigasztalom és azzal nyugtatom, hogy Perrie vissza jön. Azonban a valóságban elönt a méreg és szó szerint kifakadok.
- Te ekkora balfasz már nem lehetsz - hirtelen felállok majd idegesen a hajamba túrok. Erre már Ő is felkapja a fejét, majd kisírt szemekkel bámul rám. - Bőgsz Perriert! Azért a Perriért aki elrabolt! Az Istenit, utálnod kellene Őt, nem sírnod utána. Örülj neki ,szabad vagy bazd meg. Azt csinálhatsz amit csak akarsz. - kétségbeesetten térdelek le vissza elé, majd jobb kezemmel meg akarom érinteni az arcát, de határozottan elrántja.
- Eszedbe se jusson még egyszer hozzám érni! - figyelmeztet fogcsikorgatva. Felhorkantok. Ha azt hiszi, hogy ettől beparáztam akkor téved. - Sőt, inkább hozzám se szólj. - fel akarna állni, de kezeimet a fotel két székére nyomom és ezzel megakadályozom azt, hogy fel tudjon állni.
- Még tartozol nekem egy csókkal. Hisz megkaptad amit akartál. Szabad vagy. - vigyorgok rá ördögien. Úgy tesz mint aki el akarja hányni magát. Szép. Azok után ami közöttünk történt így viselkedik velem.
- Húzz. El. A. Közelemből. - minden egyes szó után hatásszünetet tart. Én pedig minden egyes szó után megcsóválom a fejem. Remélem rájön, hogy én nem fogok engedni a kérésének.
Vagy mégsem jött rá.
Talán jöbb lett volna ha elhittem volna neki, hogy menjek el a közeléből. Ugyanis hirtelen azt vettem észre, hogy kezei a mellkasomon landolnak miközben hátra felé esem. De én sem hagytam magam. Ahogy a szőnyegre kerültem, úgy kaptam a lába után aminek következtében rajtam kötött ki. Feje pedig közvetlen az enyémmel volt szembe. Mélyen a szemébe néztem és csak cselekedtem. Ajkaimat erősen nyomtam az övéihez, miközben egyik kezemmel erőteljesen a fenekébe markoltam amire Ő egész testével megremegett és amitől én csak még jobban beindultam, majd gondolkodás nélkül a másik szabad kezemmel a farmerját gomboltam ki és csúsztattam tenyeremet egyenesen a dudorodó férfiasságához. Mit mondjak, eléggé tetszett az a tudat, hogy tőlem keményedett meg neki ennyire.
Azonban van az a mondás, hogy minden jó pillanatnak hamar vége szakad. Hát az én jó pillanatomnak egy rohadt távirányító vetett véget ami a homlokomon landolt és amit Liamtől kaptam.
A fájdalom a homlokomba másodpercek alatt terjedt szét, amitől rögtön lebénultam így Liamnek volt ideje kihasználni az alkalmat és felállt rólam, majd újra kezébe vette a távirányítót és maga elé tartotta mint egy pisztolyt. Az volt számára a védekezés. - Ezt még egyszer ne próbáld megcsinálni! - kezeiben remeg a távirányító és gyorsan szedi a levegőt. - A fenekem tabu a számodra. Úgy ahogy a farkam is! Nincs jogod hozzám érni, az akaratomon kívül. - istenem, mint egy politikus. Engedélyt kellett volna kérnem Tőle, hogy meg- e dughatom? Bocs, de én a pillanatnak élek. 
- Miért ha megkérdeztem volna, hogy ki- e verhetem a farkad, mi lett volna a válaszod? - dörzsölöm a homlokom. Már másodszor kerültem padlóra miatta. Van benne erő az biztos. Mikor fog már végre Ő is padlóra kerülni, de miattam? 
- Természetesen az, hogy nem! Miért mit vártál? Azt, hogy engedem magam khm...megerőszakolni? - itt elgondolkozik, majd maga elé mered és úgy kezd el motyogni az orra alatt. - A fiúk megtudják egymást erőszakolni? - kérdezi magától. Biztos, hogy nem akarta ezt hangosan kimondani. Bírom mikor ilyen kis naiv.
- Igen, egy pasi meg tud erőszakolni egy másik pasit - meglepetten pislog felém, ugyanis azt hitte, hogy az előző kérdését nem mondta ki hangosan. - Tudod, hogy? - válaszát nem várom meg, hanem rögtön magyarázatba kezdek. - Hátulról nyomja a farkát az áldozatba, sikosító nélkül és...
- Igazából nem is vagyok rá kíváncsi. - szakít gyorsan félbe elszörnyedve. 
- Kipróbáljuk? - csillanak fel a szemeim, de ahogy észre veszi, hogy felállok a szőnyegről dobásra lendíti a kezét amiben a távirányító van, és mivel nem akarom, hogy az a vacak megint a homlokomon landoljon így inkább megállok. - Dugtál már análisan? 
- Mi közöd van hozzá? - húzza fel az orrát.
- Szóval nem. - bólintok. Lefogadom, hogy Chloen kívül nem is volt más csaja. Sőt Chloveal is csak havonta egyszer szexelhettek. Vagy pedig soha. De ha soha nem dugtak Chloeval, akkor ezek szerint...- Könyörgöm mond azt, hogy nem Perrie vette el a szüzességed. - de a választ tudom. Látszik, hogy zavarban van. Azzal próbálja nyugtatni magát, hogy a hajába túr, de a válasszal nem sokat várhat mivel megköszörülöm a torkom és úgy várom, hogy mondja el az igazat. Az igazat amit valójában már tudok, de akkor is az Ő szájából akarom hallani.
- Chlo eléggé szereti a hagyományokat. Mikor először randiztunk rögtön szembesített a ténnyel, hogy tisztasággyűrűt visel - tisztasággyű? Mi az Isten az a tisztasággyűrű? Én az efféle ártatlan szarságokkal nem vagyok tisztában. Könyörgöm tizenhárom lehetettem, mikor általános sulis tesis tanárnőm leszopott. Igazából csak gyakornok volt, de nekem köszönhetően rájött, hogy nem neki való a tanítói állás, mivel izgatónak tartja a gyerekeket. Azóta egy hűvös cellában üldögél, mivel bepróbálkozott a diri fiánál, aki rögtön jelentette az apjának, a férfi pedig pedofília gyanújával feljelentette a tanárnőt.
- He? - bírom mikor semmit nem fogok fel valaki mondandójából. Liam megforgatja a szemeit, majd magyarázatba kezd.
- A tisztasággyűrű annyit tesz, hogy a viselője megfogadja azt, hogy a házasságig szűz marad - magyarázza komolyan Liam, belőlem pedig egyszerre tör fel a röhögés. Nincs olyan marha aki megfogadja. Helyesbítek, nincs olyan marha aki be is tartja. Chloe nem tartotta be. Hisz félre kúrt.
- Szerintem csak hozzád nem volt gusztusa. - nevetem ki jóízűen, aztán hirtelen neki is leesik. - Tudod él a Földön az a Logan nevezetű srác, akivel megcsalt. - és ez az a pillanat mikor sokkolva leül a kanapéra, holtsápadtan és ökölbe szorulnak a kezei.
- Bassza meg...- morogja hangosan. 
- Téged jól átvertek. - ülök le közvetlen mellé, de erre rögtön feláll, majd a falhoz sétál és bele üti a fejét. - Komolyan elhitted neki azt, hogy nem akar dugni az esküvőig? 
- Akár mikor bepróbálkoztam nála ellökött magától, és a gyűrűjét mutogatta, én pedig mivel nem akartam elveszíteni bele törődtem a sorsomba. - szinte elsírja magát a naivitásán. 
- Egy balfasz vagy. - jegyzem meg nevetve. Válaszadás képpen kapok egy fancsali grimaszt. 
- Viszont ez még akkor sem jelenti azt, hogy meleg vagyok. - mondja határozottan. 
- Visszacsókoltál. - emlékeztetem mosolyogva.
- Mert elakartam menni Perrietől, és tudtam, hogy ez ügyben csak rád számíthatok. Viszont...-nem tudja tovább mondani, ugyanis megcsörren a telefonom. Unottan nyúlok a farmerom hátsó zebéhez majd húzom ki a telefonomat aminek kijelzőjén Marco neve virít. Mit akar ez? Amint a telefont a fülemhez emelem, Ő rögtön beszédbe kezd.
- Mr. Tomlinson, Perrie kisasszonynak szüksége van az egyik alkalmazottunkra. - kezd bele. Mit tervezel már megint kicsi Perrie?
- Mi közöm van nekem ehhez? - kérdezem megsemmisülten. Jelenleg nem akarok Perrie közelébe kerülni. Félő, hogy nekem támad amiért elvettem a sráccát.
- Csak annyi, hogy Harry Stylest akarja - csúszik ki a száján a név, amitől görcsbe rándul a gyomrom és eszembe jut az amit Perrie a fejemhez vágott. Mit akar Harrytől? Harry az én titkom. Hozzám tartozik. - És köztudott tény, hogy csak magának van elérhetősége a fiúhoz. Szóval ha lenne olyan kedves és előkerítené...- hirtelen megszakítom a hívást. Perrie Harryt akarja. Harryn akarja levezetni a dühét. Meg akarja ölni. Először kefélni akar vele, majd megöli pont úgy mint az összes többi áldozatát. Ezt nem engedhetem.
- Szóval utolsó szó? Dugunk? - intézem Liamnek a kérdést.
- Hagyj békén, mondtam már! Komolyan beszélek Louis, téged foglak feljelenteni zaklatásért és nem Perriet. - miért mindenki Perriet imádja? Miért mindig Ő a jó kislány? Senki nem veszi észre, hogy mekkora egy picsa? Mégis mindenki Őt választja helyettem.
- Szánalmas vagy Payno - csóválom meg a fejem és visszacsúsztatom a telefonomat a zsebembe. - Bele zúgtál és most abban reménykedsz, hogy viszonozza az érzéseidet. Csak történetesen Ő le sem szar. Ha tudni akarod már más farkát szopogassa, miközben Te itt rinyálsz. - mellé lépek majd megpaskolom az arcát és ismételten csak kihasználom a sebezhetőségét, majd egy gyors puszit nyomok az arcára, mire Ő felmorog és kicsit sem kedvesen lök el magától. - Húzz el innen Liam. - mondom komolyan, majd az ajtót veszem irányba. Kezem már a kilincsen van, mikor ismét meghallom utoljára a hangját.
- Ha találkozol Vele, mond meg neki, hogy sajnálom. - nem fordulok vissza felé, ugyanis képes lennék agyon verni amiért ezt mondta. Miért nem tudja utálni Perriet? Utálnia kellene, erre Ő azt mondja, hogy sajnálja. Még Ő kér bocsánatot. Arra várhat, hogy áttadom az üzenetét a szerelmének. Ha rajtam múlik ezek ketten soha nem fognak újra találkozni...