2015. augusztus 31., hétfő

| Part 12 : - Ostor |

Hellóó!! Hát mivel ma van a nyár utolsó napja, és holnaptól megint mindenki visszaül az iskolapadba, úgy döntöttem, hogy megleplek titeket egy résszel, hátha ez elfelejteti veletek a sulikezdést pár percre :DDDD esetleg még komizhattok is ;) 



| PERRIE | 

- Barátnő? - undorodva mondom ki a szót, miközben testem adrenalinnal töltődik meg. Tudjátok mikor olyan érzés borítja el a szervezeteteket, hogy törni - zúzni akartok. Az én testemet is ellepte ugyan ez az érzés. Csak történetesen nem a berendezést akartam szétzúzni. Nem, én az alattam fekvő srácnak akartam olyan fájdalmat okozni amire örök életében emlékezni fog. Sőt talán még képes lettem volna megölni is. Hisz itt volt alattam. Menekülni nem tudna, ugyanis kivan kötve az ágyhoz. Könnyen képes lennék megfojtani a puszta kezemmel.
Azonban nem akarom megölni. Mi értelme lenne? Akkor sem lenne az enyém. De így még az. Még ha ellenkezni is próbál. Nem értem, hogy mire jó ez neki. Más férfit ezért a viselkedésért már rég a másvilágra küldtem volna. Liam azonban nem csak egy férfi a számomra. Ő az aki minél jobban taszít el magától, én annál jobban vonzódom hozzá. Van benne valami, ami miatt kell nekem.
Annyira könnyű dolga lehetne, ha felfogná, hogy kár ellenkeznie nekem. Akár még el is engedném. Hülyeség. Ismerem a fajtáját. Ha megérezné a szabadságot rögtön elmenekülne. És mostmár azt is tudom, hogy kihez. A barátnőjéhez.
Hazudhatnám magamnak azt, hogy csak kamuzik és így próbál szabadulni. Azonban tudom, hogy tényleg igazat mond. Van egy barátnője aki otthon vár rá. Nem, nem vagyok féltékeny. Még csak a szívem sem enyhült meg. Inkább csak találtam valakit akit utálhatok. A csaj nem érdekel, ugyanis a pasiját nem látja többé. Soha nem érdekelt ha egy férfinak barátnője, felesége, vagy gyereke volt. Ezek a dolgok számomra semmiségnek minésülnek.
Ebben az egész ügyben, az dühít a legjobban, hogy mit mondott még.
Szereti.
Szereti a lányt, és mindezt úgy közölte velem, hogy pár perccel előtte én leszoptam. A világon az első dolog amiben nem hiszek. A szerelemben. Tőlem hazudhatják az emberek egymásnak, hogyhogyan is éreznek, de a nyakamat teszem rá, hogy Liam nem így érez a barátnője iránt. Annyira jó pillanatunk volt, erre Ő elrontotta az egészet. Hazudni próbált nekem, csak azért, hogy hagyjam Őt békén. Nagy hiba volt felőle. Aki ismer az tudja, hogy előttem nem szabad kimondani a ' szerelem' szócskát mivel arra nagyon bepipulok.
Azonban a fejemben ott motoszkál az, hogy mi van akkor ha Liam tényleg így érez? Hisz élvezetnek a jelét nem mutatja. Még csak a farka sem áll fel rendesen, ami szokatlan ugyanis nekem férfiak kénytelenek ellenállni. Ráadásul még csak vissza sem csókolt.
Lehet Ő tényleg szereti a barátnőjét. Lehet, Ő tudja milyen érzés szerelmesnek lenni. Ha ez igaz, akkor az nem jó ránézve, ugyanis én meg utálom ha valaki így érez.
- Pontosabban menyasszony, aki a világot jelenti a számomra mivel annyira szeretem. - nem hazudik, ugyanis ahogy a menyasszony szócska elhagyja az ajkait a száján egy mosoly suhan átt, az arca pedig felragyog. Gondolom rágondolt a drágalátos lányra, akit annyira szeret.
- Nagy kár, ugyanis többé úgysem fogod látni, mivel az enyém vagy - keserű vigyor, majd fölé hajolok, hogy ismét tudjak egy puha csókot lehelni telt ajkaira. Nem viszonozza. Próbálja elfordítani a fejét, de én az ujjaim közé szorítom az ajkait és úgy kényszerítem arra, hogy csücsörítsen, másik kezemmel pedig a nyakát szorítom, hogy netudja elfordítani a fejét. Beleharapok az alsó ajkába mire Ő felszisszen. Végül elhúzódom Tőle, de mielőtt lemásznék róla, még egy gyenge pofont nyomok az arcára. A tenyerem sem csattan a bőrén, Ő mégis felszisszen. Meg akarna szólalni, de esélyt sem adok rá, mivel ismét visszanyomom a szájába a rongyot és megkötöm a kendőt. Így aztán csak a szemeivel tudja követni azt ahogy lassan kisétálok a szobából, majd pár rövid másodperc után egy övre hasonlító dologgal térek vissza. Fekete, hosszú, vastag. Ő biztos azt hiszi, hogy egy nadrág öv. Viszont ez teljesen más dologra szolgál. - Láttál már ilyet? - mutatok végig a kezemben tartott dolgon, majd a jobb kezemet végighúzom rajta. Liam rögtön nemlegesen csóválja a fejét. Gondoltam. Ő az ilyen dolgokhoz túl jó és aranyos. - Akkor engedd meg, hogy tartsak egy rövid magyarázatot, erről a csodás tárgyról és annak használatáról - kezem megáll az öv közepén, Liam szemöldökei pedig a homlokára szökkennek. Nem úgy néz ki mint akit nagyon érdekelne, hogy mit is tartok a kezemben. - Tudod mi az a emberi ostor? Nem? Szuper! - pupillái kitágulnak és látom ahogy nyel egy nagyot. - A lényege ennek a  kis tárgynak az, hogy hatalmas sebeket lehet vele okozni az emberi testen - hogy a szavaim hatásosak legyenek egy hirtelen mozdulattal elengedem a jobb kezemmel , majd suhintok egyet az ostorral, az  pedig hatalmasat csattan a levegőben. - De nem csak osorozásra jó - lépek egyet az ágy felé, mire Liam rögtön próbál az ágy másik végéhez húzódni. Már amennyire sikerül nekik. Bájosan mosolygok miközben ismét megszólalok. - Akár fojtogatni is lehet vele - még egy lépés felé. Barna szemei félelemtől csillognak. - Egyszerűen az áldozat nyaka köré tekered, miközben az jól kivan kötve. Az ostor tökéletesen tekeredik az emberi nyakhoz is, és pont annyira tökéletesen szorítja ki a levegőt is - ismét megsuhintom az ostort, de az már nem csak egyszerűen a levegőbe csapódik, hanem valamibe. Az a valami pedig Liam lábujja. A fiú rögtön felordít fájdalmában, pedig rendesen még csak meg sem suhintottam. - Nyugi kedvesem, Téged még most nem tervezlek megölni - nevetek fel jóízűen, ahogy hófehér arcát nézem. Verejtékezik félelmében, aminek kifejezetten örülök. Féljen csak tőlem. - Viszont meg kell tanulnod tisztelni engem! - ismét suhintásra tartom az ostort, majd elsütöm. Ezúttal a combját találja el, nem kicsit. Ismételten felordít, és kapálózni kezd, de nem ér el vele semmit. Az ostor megint lecsap, csak egy másik részen. Pár másodperc telik el, az Ő lábai pedig vörös foltoktól éktelenkednek. Minél jobban kapálózik, annál erősebben kap. Csak akkor hagyom abba, mikor arcáról meglátok lefolyni valamit. Talán könnyek? A férfiak nem szoknak sírni! Ők mindent eltűrnek. Imádják a fájdalmat. De akkor Liam arcáról mi folyhat le? Nem hatódom meg. Boldogabb leszek. - Bele kell törődnöd, hogy hozzám tartozol! Az enyém vagy! Felfogod végre?! - a hasára csapok az ostorral. Próbál meggörnyedni, de nem tud mert ki van kötve. Azonban fejével elkezd hevesen bólogatni. Nem hatódom meg. Ezúttal a mellkasára csapok rá, de rögtön tudom, hogy túl erőset. Ugyanis ahogy az ostor visszapattan, még az arca is kap az ütésből. Hangosan szedi a levegőt, én pedig komoran az arcát figyelem. Az orra hegyén, és mellett egy heg éktelenkedik, úgy ahogy azon a cuki is pofiján is. Mintha egy késsel elvágta volna az arcát, meg az orrát. - Másodszor, pedig felejtsd el ezt a szerelem dolgot - ahogy ezembe jut megint az a bizonyos szócska, teljes erőmből kezdem el Őt ostorozni. Sokkal erősebben mint az elmúlt percekben. És ezt onnan tudom, hogy minden egyes ütés után Ő felordít, és ahol az ostor éri a bőrét ott rögtön vérezni is kezd, így a fehér rövidujjúja rögtön vértől átázott lesz. - Nincs. Igaz. Szerelem. - három csapás egymás után erőből. Három felkiáltás torokból, már amennyire hallani lehet a kendőn keresztül. - A szerelem hülyeség. Senki nem szeret senkit. - eszeveszett zokogás, ami belőle tör fel. És ami még számomra is meglepő. Férfit zokogni látni? Soha nem hittem volna el, hogy egyszer ilyennek is a szemtanúja leszek. Szenved a fájdalomtól, amitől nekem csak jobb kedvem lesz. Mikor leeresztem az ostort, Liam még mindig bólogat mint egy kiskutya, félelmében. Fél attól, hogy még kapni fog, ha nem ad jelet a beleegyezésének. Szerintem felfogta. Mosolyogva ülök le közvetlen mellé az ágyra és hajolok annyira közel hozzá, hogy tudjam megpiszkálni az orrommal az orrát. Hozzá sem érek Ő mégis reszket. Az arca véres a nyomoktól ráadásul a vére teljesen könnyáztatott. Eszembe sincs letörölni neki. Kendőn keresztül nyomok egy csókot a szájára, majd elhúzódom Tőle és felállok, miközben kecses mozdulatokkal indulok meg az ajtó felé. Tudom, hogy sebhelyek eszeveszetten fájhatnak. Fertőtlenítésre lenne szüksége, és tiszta ruhákra. Az alsógatyája még mindig a padlón van, csak egy rövidujjú van rajta ami szétvan szakadva az ostorozástól, és még az is véres. Viszont annyira fáj a teste, hogy eszébe sincs kapálózni. Csak nyugodtan fekszik, elfordított fejjel és potyognak a szemeiből a könnyek. Egy puszit dobok neki az ajtóból, majd csukom be magam után és zárom be, a kulcsot pedig elrejtem a zsebembe.

| | |

- Minek jöttünk már megint ide? - ismételten Liamék háza előtt állítom meg az autót, Louis pedig megint értelmetlenül pislog felém. Azonban most nem kell lopakodnunk. Egyszerűen csak el szeretnék beszélgetni Liam titokzatos menyasszonyával. Vagyis hamarosan a volt menyaszonnyával.
- El kell intéznem valamit. - válaszolom és fejemre húzom a kapucnimat, fekete napszemüveget csúsztatok az arcomra, számat pedig sállal takarom el. Igazából nem akarom azt, hogy a csaj nagyon megjegyezze az arcomat. A végén még képes lenne feladni az rendőrségnek, vagy valamit.
Úgy indulok meg a járdán mintha naponta járnék erre fele. A kaput kinyitom, de most nem a kert felé indulok meg, hanem a bejárati ajtó felé. Mikor oda érek, inteligens ember módjára becsengetek, pedig legszívesebben rátörném a lányra az ajtót. Hallom ahogy a csengő megszólal az egész házba, majd lépések zaja töri meg a csendet, pár hosszú másodperc múlva pedig szembe találom magam egy...khm barbie baba utánzattal? Hülye hasonlat, ugyanis a barbie babáknak álltalában szőke hajuk van és kék szemük. Viszont ennek a lánynak világosbarna haja van, pár szőke melírtincsel, és zöld szemei. Azonban az arca akkor is olyan mint egy játékbabáé...olyan tökéletes. Asszem kezdem érteni, hogy mit eszik rajta Liam.
- Segíthetek? - kérdezi vékonyka hangon. Mintha nem lenne hozzá szokva, hogy valaki jön hozzá. Vagy pedig vár valakit. Az arca túl piros, úgy ahogy a szemei is. Próbál kedvesnek mutatkozni, de nem jön össze neki. Úgy néz ki, hogy akár melyik percben elbőgheti magát. Bingó! És el is sírja magát, miközben az utcát kémleli a vállam mögül. - Bocsi, csak tudod a barátom...- hű, nem hittem volna, hogy ilyen hamar szóba kerül Liam. Elkezd a kezével legyezni az arca előtt, gondolom így próbálja eltüntetni a sírás nyomokat. Szemeim megkadnak az ujjain. Pontosabban egy ujjon, amit ott dízseleg egy ezüst gyűrű. Jegygyűrű. Oh. Düh, harag, fájdalom. Ha most megölöm feltűnik valakinek?
- Még mindig Liamet várod haza? - kérdezem és gúnyosan felkuncogok. Rögtön abbahagyja a pityergést, majd nagy szemekkel pislog rám.
- Te ismered a völegényemet? - kérdezi csodálkozva és jobban kinyitja az ajtót.
- Akarod mondani a volt vőlegényed - válaszolom. Hirtelen azt hiszem, hogy összedől, de szerencsére tartsa magát. 
- Parancsolsz? - kérdezi értetlenül. Megunom, hogy az ajtóban álldogálok így semmi kérdezés nélkül elmegyek mellette, majd belépek az otthonos házikóba. Annyira egyszerű itt minden. Olyan semmilyen. Semmi szépnek nevezhető dolgot nem tudok mondani. Egy fotelba foglalkok helyet, Ő pedig leül egy asztalkára ami a fotel előtt van. - Ki vagy Te és mit tudsz Liamről? - sietett.
- A drága pasid engem kért meg rá, hogy jöjjek ide és közöljem veled azt, hogy az eljegyzéseteket felbontotta. - na, de Perrie Te aztán tényleg elmehetnél színésznek. Oscar díjat érdemelek. 
- Hazudsz - csóválja a fejét reménytelenül.
- Mit gondolsz miért lépett le? Ha annyira szeretne már rég visszajött volna hozzád. De amit látod, még mindig nincs itt. - forgatom meg a szemeimet. Elgondolkozik és megint sírni kezd és a fejét csóválni. 
- Jézusom! - hiszitizik és minél értelmesebb feje lesz. Végül azt veszem észre, hogy egy gyűrű landol az ölembe. Az a gyűrű amivel Liam kérte meg a kezét. Ez könnyen ment. Komolyan ez a csaj ilyen naiv? Viszont már nem áll az utamba, így Liam teljesen az enyém...


2015. augusztus 29., szombat

| Part 11 : - Játék |

Hello!!! Tudom megint eltűntem, de most legalább volt okom :DDD igen, tehettem volna fel szerdán vagy csütörtökön friss részt, de akkor nem tudtam volna írni mára is egy új fejezetet. És ma mindenképp kellett feltennem új részt. Hisz milyen ciki lenne már ha a blog fő fő szereplőjének a szülinapján nem lenne rész és nem tudnánk Őt itt is felköszönteni :))) Valaki felfogta, hogy ez a 4. év ahol Liamnek a blogon boldog szülinapot kívánhatunk? Négy kibaszott éve!!! Hihetetlen :OO Szinte együtt nőttünk fel vele. Ezért is lenne fura ha augusztus 29. - én nem lenne semmi mozgás azon a blogon ami csak Róla szól...szóval wow. Remélem, hogy még egyszer ennyi éven átt tudok neki itt is boldog szülinapot kívánni :PPP 
Ünnepeljük meg egy új friss résszel azt, hogy a blog hivatalos főszereplője alias Liam James Payne ma 22 éves lett :DD 




| LIAM |

Van egy eléggé furcsa szokásom, mikor ébredezem. Mikor felébredem, hosszú percekig nem vagyok hajlandó kinyitni a szemeimet. Csukva tartom őket, miközben azon gondolkozom, hogy milyen szemétség amiért már megint reggel van. Csak fekszem csukott szemmel, és nyújtózkodom egy jót. És csak a nyújtózkodás után vagyok hajlandó kinyitni a szemeimet, ugyanis addig míg ezt nem teszem meg úgy érzem, hogy a testem ólomsúlyú. Ha azt vesszük nálam a nyújtózkodás a reggeli mozgás. Minden ébredésnél ez a rutinom. Szóval ez ma reggel sem lett volna másképp. De mégis másképp történt.
Már az mikor felébredtem furcsa volt, ugyanis Chloenak soha nem engedem lehúzni a redőnyöket. Egyszerűen imádom mikor reggelente a Nap sugarai ébresztenek. Pont ezért is imádok New York külvárosában élni. Ha a belvárosban élnék, ahol ki sem lehet látni a hatalmas épület közül, akkor reggel nem ébredhetnék Napsugarakra. Nálam pedig ez szóba sem jöhet. Így mikor elterveztük Chlo-val, hogy összeköltözünk én kijelentettem, hogy valami kertes házat akarok venni. Beleegyezett. Azóta pedig minden nap tökéletes reggeleket élek átt az ágyamba, ahol a napfény ébreszt. Ma azonban semmiféle fény nem ébresztett. Helyesbítek, semmiféle napfény, ugyanis fény az volt, csak történetesen vörös.
Még jó, hogy nem akartam kinyitni a szemem. Elkönyveltem azt, hogy biztos álmodom. De mikor kezdett idegesíteni a kezemben lévő zsibbadság, ráadásul a nyakam is fájt, úgy gondoltam ideje tényleg felkelnem. A nyaki fájdalmam biztos a tegnap esti bogártól van. Valami megcsípett mikor kivittem a szemetet. Ráadásul valami vadállat csíphetett meg, mivel nem emlékszem arra, hogy hogyan jutottam vissza az ágyamba. Hát valahogy sikerült, mert ott vagyok. A kezemben lévő zsibbadság jobban idegesített. Ha nem múlik el estére, fogalmam sincs, hogy hogyan fogom kiszolgálni a klubban az embereket. Hova gondolok már? Még csak reggel van. Amúgy is addig a jó míg nincs este, legalább addig sem kell azon stresszelnem, hogy látnom kell Perrie Edwardst.
Apropó Perrie.  Mintha vele álmodtam volna. Furcsa, ugyanis a nyakamat tenném rá, hogy láttam Őt. Vagyis jobban mondva a vakítóan kék szemeit. Fogalmam sincs, hogy mit keresett az álmomba. Vagyis jobban mondva mit keresett olyan élethűen az álmomban. Tuti, hogy olyan volt mintha Ő lenne az. Hisz csak neki vannak olyan félelmetesen kék szemei. Már álmomban sem hagy nyugtot.
Megnyálazom az alsó ajkam és oldalra fordítom a fejem, hogy mikor kinyitom a szemem Chloe tökéletes arcával találjam szembe magam. Imádom, hogy a menyasszonyom az első dolog reggelente amit meglátok. Furcsa lenne ha nem így lenne. Furcsa? Inkább félelmetes.
Felsóhajtok és nyújtózkodni akarok, de valami meggátol benne. A szemeim rögtön kipattannak és szembe is találom magam egy lánnyal. Csak történetesen az a lány nem Chloe. Még csak nem is egy szerethetnivaló lány, akit szívesen látok. Nem, ez a lány maga a pokol.
- Kialudtad magad Csipkerózsika? - a fejem még mindig oldalra van fordulva és kábán pislogok a fotelban ült szőke lányra. Kényelmesen el van helyezkedve törökülésbe, de megmozdul, vagyis feláll. Megrémülök ahogy a közeledő alakját nézem. El akarok tőle menni! És el is fogok menni. Nem akarok a közelébe lenni. A gond az, hogy képtelen vagyok mozogni. Fejemet ismét elfordítom, majd felfele emelem. Az első amit meglátok azok a rácsok. Ezüst, vas rácsok különböző mintájú amik az ágyhoz vannak rögzítve. Vékonyabb vonalú, vastagabb vonalú láncok amik végül egybefolynak. Az egyik végén a jobb kezem, a másik végén pedig a bal kezem. A zsibbadó érzés innen eredt. Ráadásul már csak nem is zsibbadást érzek, hanem eszeveszett szorítást is ami a csuklómból ered és a szíjaknak köszönhetek. Mozgatni, feszegetni kezdem a jobb csuklómat hátha enyhül a szorítás, de helyette a szíj csak égetni kezd. Egy ágyhoz vagyok kötve! Perrie Edwards, pedig majdnem mellém ér. Mégis, hogy került Ő ide? Hülye kérdés. Hogy kerültem én ide?
Gyorsabban kezdem el szedni a levegőt, tekintetemmel pedig a helységet pásztázom. Lehúzott redőny, sötétítő, vörös falak, vörös lámpa, két ajtó, egy fotel és egy ágy amiben én fekszem. Miféle hely ez? Feljebb emelem a fejem és akkor látom meg, hogy csak egy póló és egy boxernadrág fedi az egész testem. Hol vannak a ruháim?
Perrie addigra eléri az ágyat, majd leül közvetlen mellém és kezével közelíteni kezd az arcomhoz. Minél közelebb kerülnek az ujjai hozzám, én annál távolabb próbálok húzódni tőle, - már amennyire tudok mozogni. - Kemény huszonnégy órát aludtál. Megijesztettél. - simít végig az arcomon lágyan. Felmorgok és elfordítom a fejem, hogy esélye se legyen még egyszer hozzám érni. Huszonnégy órát aludtam egyfolytában? Soha nem aludtam még ilyen hosszan.
- Hol vagyok? - kérdezem és ismét azon kezdek el dolgozni, hogy meglazítsam a szíjakat amik a csuklómra vannak rátekeredve. De megint csak nem érek el vele semmit. Olyan mintha minél jobban próbálnám levenni magamról, azok annál jobban szorítanának magukhoz.
- Az új otthonodban. - válaszolja mosolyogva Perrie és lágyan a mellkasomra dől. Undor ül ki az arcomon és elhúzódni próbálok, de a kötelek nem engednek. Így hagynom kell. Új otthon? Nekem van otthonom. És garantálhatom, hogy nagyon nincs köze ehhez a helyhez.
- Te beteg vagy! - jegyzem meg egy csepp sajnálat nélkül. - Most pedig engedj el, mert rohadtul nem vicces ez az egész. - hangom parancsalóan zeng az üres helységben. Perrie egyik szemöldöke a homlokáig csusszan, majd elkezd bámulni azokkal a kék szemeivel. Miért van olyan érzésem, hogy mikor álmomban ezeket a kék szemeket láttam, akkor valójában nem is álmodtam?
- Bocsi, de eszembe sincs. - csóválja a fejét jókedvűen és még jobban hozzám préseli magát.
- Egyáltalán, hogy kerültem ide? - kérdezem töprengve. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy hogyan sikerült összehoznia ezt az egészet neki. Tudtam, hogy ezzel a csajjal valami nincs rendben. Már a klubban is tök fura volt. És a rossz értelemben volt fura.
- Egy kis ügyeséggel, na meg altatóval. - vonja meg a vállát vigyorogva, majd egy ügyes mozdulattal áttlendíti a lábát a derekamon és pontosan az ágyékom felett ül le. Nem tudok foglalkozni az izgató mozdulataival. Helyette minden kezd világossá válni. Nem egy bogár csípett meg akkor éjjel mikor kivittem a szemetet, hanem Perrie szúrt meg valamivel amitől elaludtam, Ő pedig idehozott. Jobban mondva elrabolt.
Te jó ég, elrabolt egy csaj!
- Szóval elraboltál - adom meg a helyes megoldást. Nem szól semmit. Csak pont úgy ül a hasamon mint pár perccel ezelőtt és még mosolyog is. Mintha büszke lenne azért amit csinált. Várja ki a végét. Ha Chloe megtudja, hogy mi történt rögtön hívni fogja a rendőrséget, Perrie pedig börtönbe kerül az idők végezetéig. És én boldog leszek. - Két lehetőséged van - próbálom megigazítani magam, hogy ne legyen ennyire kényelmetlen már a pozíció a testemnek. - Vagy most rögtön elengedsz, én pedig elfeledkezem róla, hogy mit is műveltél - dobok egyet magamon hátha attól lefordul rólam, de a lábával tartsa magát. Francba. - Vagy pedig eszeveszett ordítozásba kezdek, és maghallja valaki majd kihívják a rendőrséget, Te pedig börtönbe kerülsz. - őszintén nekem ez a változat jobban tetszik. A világ örülne neki ha szerintem elűnne.
- A baj az, hogy itt én hozom a parancsokat - mondja kedvesen és egy ördögi mosoly suhan átt a száján. Nem tetszik ez a mosoly. - Vagy engedelmeskedsz nekem, vagy pedig meg leszel büntetve. - vonja meg a vállát egyhangúan és végignéz a festett műkörmein. Nevethetnékem támad.
- Nem félek Tőled - mondom gúnyosan. - Engedj már el az Istenit! Engedj el, vagy ordítok - emelem feljebb a hangom és még eszeveszett mozgásba is kezdek aminek következtében majd leesik rólam. Hirtelen az arcára fagy a mosoly és azt veszem észre, hogy felém kúszik, majd hátra nyúl és valamit kihúz a nadrágja hátsó zsebéből.
- Én szóltam - vigyorog a szemem közé, de mikor szólni tudnék egy rongy landol a számba. Rögtön kiakarom köpni, de mikorra sikerülne még egy kendőt is az arcomra köt. Próbálok kiabálni, de mindhiába. Hang nem jön ki a torkomon a rongy és a kendő miatt. És a java még csak ez után következik. Két tenyerét az arcomra csúsztatja majd arra kényszerít, hogy nézzek rá. Ahogy a kék szemeibe bámulok rögtön borzongás fut végig a testemen. - Most pedig játszunk egy kicsit! - halkan szuszog a fülembe, majd bekapja a fülcimpámat. Lassan húzogatja, én pedig tűröm. Fülemről áttér a nyakamra és azt próbálja kitapintani, hogy hol lehet az érzékeny pontom. Nem kell sokat keresgélnie ugyanis mikor a fülem alatti pontra nyomja a száját én már csak a puszta érintéstől is megremegek, Ő pedig rögtön akcióba lenül. Fogaival megcsípi a vékonyka bőrt majd belé harap. Nem olyan érzékien mint ahogy Chloe csinálja. Nem, szó szerint harapja, majd szívni kezdi. Tudom, hogy nyoma marad, nagyon csúnya nyoma. Reménykedem benne, hogy ennyive beéri. De mikor megtapasztalja, hogy mekkora fájdalmat tud okozni azzal, hogy a bőrömet harapdálja, úgy dönt, hogy az egész nyakammal azt fogja csinálni. Így tűrnöm kell, hogy végig harapja és szívja a nyakamat.  Fáj, de eszembe sincs a fájdalom jelét mutatni. Tűröm ahogy hosszú ujjait a mellszőrzetembe vezeti majd erőteljesen meghúzza, és ugyan azt teszi a hasammal is, majd elér a boxerem  széléig. Ez az a pillanat mikor felordítok, de úgy, hogy még a kendőn keresztül is jól hallható lesz. Perrie azonban nem foglalkozik semmivel. Ráül a combomra majd kezeit a seggemre vezeti és erőteljesen bele markol. Kellemetlenül kezdem érezni magam. Ezt még Chloe sem csinálta velem. Markolja érzékien amiőt a farkam kezd minél jobban megkeményedni. Mintha az lenne a célja. Ó, ne! Nem kényszeríthet arra, hogy felizguljak rá. Arra esélye sincs! Csakis Chloera áll fel a farkam. Senki más nem tud felizgatni.
Az ujja a boxerem szélén van. Megugrom, de ő csak felkacag és egy ügyes mozdulattal szabadít meg a boxeremtől majd a padlóra dobja. Soha nem éreztem még ennyire megaláztatva magam valaki előtt.
Ennél már csak az a kényelmetlenebb miko előre hajol és pár másodperc múlva a farkam hegyét szopogatja. Próbálok ellenállni neki. Próbálok Chloera gondolni, de a szájtehetsége túl tökéletes. Megfeszítem magam, és még a könnyeim is kicsordulnak. Minél jobban próbálok ellenkezni Ő annál vadabbul csinálja. Nem szerezhetek neki örömet. Nem élvezhetek el. Erősebben szorítom meg a szíjakat, de erre bevadul, ugyanis hirtelen ráharap a farkam végére. Csillagokat kezdem el látni és úgy gondolom ennél rosszabb már nem történhet velem. Úgy harapdálja és nyalja mintha valami nyalóka lenne. A legszörnyűbb pedig az, hogy nem tudom befolyásolni az érzéseimet. Hagynom kell magam megalázni. Rá sem merek nézni, hogy mit csinál velem. Behunyom a szemeimet és próbálok nem Rá gondolni.
Mikor kinyitom újra a szemeimet, megint azokkal az átkozott kék szemekkel találom szembe magam.
- Ne is mond, tudom, hogy élvezted - és lerántja rólam a kendőt, majd az ajkaimat veszi birtokba. Eszembe sincs lecsukni a szemeimet, vagy visszacsókolni. Csak tűröm, hogy szájával az én ajkamat harapdálja és bejutást kér a számba. Úgy viselkedem mintha nem tudnám mozgatni a számat. Arra várhat még én visszacsókolom. Nem csalom meg Chloet.
- Élveztem volna, ha Te lennél a barátnőm akit szeretek! Sőt aki a feleségem lesz. - mi az ellenszer a kiéhezett nőkre? Hát a házasság! A legtöbb nő ilyenkor békén hagyja a pasit. Így én is reménykedem benne, hogy elenged.
De a gond az, hogy Perrie nem csak egy nő. Perrie Edwards maga a gonoszság...


2015. augusztus 24., hétfő

| Part 10 : - Álom |

Heyy!!!! Komolyan, valakinek figyelmeztetnie kellene, hogy nekem részt kell feltennem :DD mindig kimegy a fejemből XDD ezer bocs, de most már itt a kövi :PPPP komizniii





- Pontosan miért is keresed az éjjel kellős közepén a pultos srácot? - Louis nem néz rám mikor ez a kérdés elhagyja a száját. A telefonjára összpontosít, na meg a kezében tartott apró papír darabkára és a vörös rúzsomra amit jelenleg tollnak használ. Valakivel beszélget a vonal túloldalán, de mégis talál rá pillanatot, hogy engem is kifaggason. Nem válaszolok a kérdésére. Csak összeráncolom a homlokomat és ezzel azt próbálom a tudtára adni, hogy egy kicsit sietetthetné az embereit. Azt úgysem fogom bevenni, hogy senki nem tudja hol lakik Liam. Louis nagyon érti a dolgát az ilyenben. Még a föld alól is képes előkeresni a keresett személy. Liamet piskóta lesz a számára megtalálni. Ha egyszer megtalált egy halottat aki a sírba magával vitt egy értékes gyűrűt, amire Louisnak már rég fájt a fogva, de mikorra megszerezhette volna eladták egy öregembernek aki meghalt, viszont semmit nem tudott róla, csak a neve kezdőbetűjét. Mégis megtalálta. Ezért nem tartok tőle, hogy most elvérezne. Az nem az Ő stílusa.  Nyelvét egy aprót kidugja, majd a rúzs segítségével elkezd valamit kaparni az apró papíron. Mikor készlesz, szó szerint az arcomba nyomja a papírt, a telefonját pedig hanyagul az ölébe helyezi. Addigra én már a papírra írt szöveget próbálom elolvasni. Egy utca és egy cím. Ismerem New Yorkot, mint a tenyeremet. Ezért nem kell sokat gondolkoznom rajta, hogy a Kölyök merre fele lakik. Az autóval irányt változtatok, Louis pedig kapaszkodik. - Mit akarsz Tőle? - csúszik ki a száján. Louis tudja, hogy valamiben sántikálok, ugyanis akkor nem kértem volna meg rá, hogy nyomozza ki hol lakik Liam.
- Kap Tőlem egy kis meglepetést. - mondom mosolyogva és fél szemmel ránézek az injekcióra ami még mindig Louis ölében pihen. Nem kell számára több, ismét a kezébe fogja majd elkezdi tanulmányozni a sárga folyadékot. Másodpercekig csak nézi, majd ismét megszólal felém fordulva.
- Ez nem valami vitamin, ugye? - kérdezi halkan. Fél szemmel az utat nézem, fél szemmel pedig Őt.
- Nem. - csóválom meg a fejem és az arcomon lévő mosoly vigyorgássá változik. Vigyorgok mivel a szemem elé képzeltem, hogy mennyire súlyos dolgokat tudnék véghez vinni azzal a kis löttyel. Akár még meg is ölhetném Őt, ráadásul bizonyíték nélkül. Hisz ez csak altató.
- De még csak nem is fejfájás csillapító. - nem kérdezi, hanem kijelenti. Hangjában undort vélek felfedezni, és azon töpreng, hogy hova tegye le úgy, hogy ne kelljen még jobban hozzáérnie.
- Nagyon nem. - nevetek fel jókedvűen. Érzem, hogy bámul, de azt is tudom, hogy a szája sarkában Ő is mosolyog.
- Halálos? - vonja fel a szemöldökét kérdően.
- Sajnos nem - sóhajtok fel bánatosan. Tudom, hogy a gyógyszertáros nő azt mondta, hogy ha rosszul bánnak a szerrel akkor halálos is lehet, de én ezt nem hiszem el neki. Csak engem akart megfélemlíteni, hogy ne használjam el egyszerre az összeset. Igazából nem is terveztem. Egyszerűen csak el akarom altatni egy kis időre míg biztonságba helyezem.
- Akkor mire jó? - értetlenkedik tovább. Unottan megforgatom a szemeimet.
- Altató - vallom be az igazat. Louis szája apró ' o ' alakra formálódik, a szemeiben pedig izgatottság kezd el tükröződni. Előre bámul majd elkezd hümmögni. Nála ez annyit jelent, hogy keményen gondolkozik. Gondolkodik még pedig azon, hogy vajon mire kell nekem altató pont most mikor épp Liam Payne lakhelyéhez közeledünk.
- Baszki! - esik le neki hirtelen kezeit pedig a szája elé kapja és úgy csóválja a fejét hihetetlenkedve, végül pedig rámnéz, de úgy mint egy őrültre. - Te el akarod altatni a pultos srácot - esik le neki tanusz és elkezd felém mutogatni. Nem válaszolok, csak sejtelmesen mosolygok és azt várom, hogy mit talált még ki ehhez. - Elaltatod, utána pedig vagy elvágod a torkát, vagy pedig levágod a farkát, csak azért mert ellenállt neked. Ha szerintem a két lehetőség közül kell választanod, akkor farok levágós győz, mivel nagyon nagy szenvedést akarsz okozni neki - elborzadva pislogok felé, és még arra is képtelen vagyok, hogy magam elé képzeljem ezeket a jeleneteket. Levágni a farkát miközben alszik? Eszembe sem jutott! Amúgy is szerintem arra a fájdalomra mindenhogy felébredne. - De legalább megkíméled a kínszenvedéstől. Hisz aludni fog miközben Te megfosztod a férfiasságától...
- Louis, eszemben sincs levágni valaki farkát! - szólok közbe, ugyanis úgy tűnik neki nagyon bejön ez a téma. Nem is tetszik neki, hogy a szavába vágtam mivel kissé felhúzott orral néz vissza rám.
- Biztos? - kérdezi bizonytalanul. Bólintok. - Mert én kinézem belőled, hogy ezt tervezed vele megtenni. Másra mire kellene altató?
- Majd meglátod. - enyhén oldalra fordítom a fejem, hogy tudjak rákacsintani. Louis arcán még mindig félelem tükröződik, de többet nem kérdez. Helyette elkezdi az alsó ajkát harapdálni és úgy várja, hogy mi lesz a dolog vége.
A végkifejlet. Az amit még én sem tudok. Mégis ahogy minél jobban közeledünk a célhoz, valahogy elfelejtem azt, hogy mit is teszek kockára. Soha nem érdekelt az, hogy mi lesz ha elkapnak. Ha elkapnak akkor is mosolyogni fogok. Eddig még mindig volt valahogy. A családom pedig mellettem áll.
Egy sötét utcába térek be. A sarkon egy ház áll egymagában, aminek az oldalán ott virít az utcanév. Az autót megállítom, ugyanis elég nagy zajt csap a csendes kis utcácskában. Az injekcióért nyúlok, eléször megijedek, hogy talán Louis majd elrántja előlem. De nem szól. Lélegzetét visszafolytva ül. Nem akarok kiszállni, vagy kérdezősködni aminek örülök. Nem akarom Őt magammal vinni. Hálám jeléül végigsimítok az arcán, majd halkan becsukom magam után az ajtót. A kis papírt még mindig a kezemben tartom amin ott szerepel otthonának a címe. Arra számítok, hogy az egész utcán végig kell sétálnom mire megtalálom a házat. Gondolhattam volna, hogy Liam a szüleivel él valamilyen nyugis utcában.  Annyira kisfiús a kisugárzása.
Mégis pár lépés után mikor felnézek az egyik házra, hogy tudjam leolvasni a házszámot, szembe találom magam ugyan azokkal a számokkal amik a papíron is szerepelnek. Rálépek az útra majd futó lépésben megyek átt rajta, hogy aztán tudjak megállni a ház előtti járdán. A sötét ellenére is jól kitudom olvasni a postaládára belevésett Payne Rezidencia megnevezést. Mintha egy gyerek mesébe csöppentem volna, ahol minden tulaj elnevezte a házát. Jesszusom. Megcsóválom a fejem és lábujjhegyre ágáskodom, hogy lássak valamit. A házből sötétség szűrődik ki mégis valahol a távolban felcsendül egy ismerős hang. Ezer hang közül is felismerném Liam mély hangját. Igaz, csak ma éjjel hallottam Őt először beszélni, mégis megjegyeztem mivel olyan egyedi.
A hangokból azt szűröm le, hogy valahol a ház túloldalán lehet. Francba. Mégis, hogy jussak be hátra? Ígyis úgyis meg kell várnom míg elalszik, hisz máshogy nincs esélyem elaltatni Őt.
Talán a kapum keresztül besurranhatok a kertbe. Talán, ha nyitva van. Próba szerencse. Lélegzetvétel nélkül nyomom le a kilincset, de közben a víz is lever. Mi van ha megnyikordul? Arra rögtön kijönne. De nem történik semmi. Ugyan olyan csönd marad mint eddig is volt. Ettől pedig mosolyoghatnékom támad kedvem.
Nesztelen léptekkel indulok meg a tökéletesen lenyírt füvön. El tudom képzelni, ahogy izzadva, póló nélkül füvetnyír. Dögös látvány lehet.
Kalandozásomnak egy erőteljesebb hang vet véget, na meg egy lámpa. Megrémülök és keresem a helyet ahová elbújhatnék.
Kukák.
Mögötte bokrok. Tökéletes.
Nyúlhoz hasonló mozdulattal vetem bele magam a pokrokba. Arccal érkezem és a tenyereim segítségével próbálom megtámasztani magam. Még jó, hogy a bokrok kissé sűrűre vannak benőve, ugyanis ha nem lennének, akkor Liam meglátott volna mikor kinyitotta az ajtót.
Mert kinyitotta. Ráadásul rögtön felém is indult meg. Pánikoram lesz úrrá rajtam, közben pedig azon töprengek, hogy mégis hogy magyarázzam meg neki, hogy éjjel mit keresek a bokrukban. De aztán meglátom, hogy egy fekete zsák van a kezében, amibő azt a következtetést vonom le, hogy épp az előttem lévő kukákhoz sétál, hogy tudja kidobni a szemetet. Logikus.
Mintha erre fele nagyobb sötét lenne. Úgy látszik még az éjszaka sötétsége is az én oldalamon állna.
Liam bizonytalanul mozog a sötétben. Ez pedig még nagyobb önbizalmat ad. A kezemben még mindig ott pihen az injekció, Liam pedig mindjárt eléri a kukákat. Amint oda ér, ügyes mozdulattal beledobja a zsákot, majd visszapillant a házra. Számomra nagy lehetőség. Felállok, kezemet pedig előrenyújtom, majd a tűt a nyakába nyomom. Kezével rögtön odakap, de már felesleges. Az egész injekció tartalma addigra már a szervezetébe van. Arra számítok, hogy nem hat rögtön a szer. Azonban alig telik el pár másodperc, Ő összeesik. Talán túl sok volt az altató. Talán nem kellett volna egészet belé nyomnom. Mégis, hogy foglalkozzak ilyen apróságokkal. Örültem, hogy belé tudtam úgy nyomni, hogy nem vett észre.
A házban még mindig ég egy lámpa, de hangok már nem szűrődnek ki. Az aprócska fény pont elég arra, hogy kitudjak tápászkodni a bokorból, és a fiú felé hajoljak. Kezei szét vannak tárva, feje arccal a fűben van, a szája egy picit szétnyílt. Megfogom ernyedt kezét és húzni próbálom. A célom az, hogy felhúzzam a fűből és elhúzzam az autómig. Lehetetlen feladatnak bizonyul, ugyanis kifog rajtam.
- Szent szar Payne! Miért nem mondtad, hogy ilyen nehéz vagy? - suttogom és ismét húzok egyet a kezén. Csak a feje fordul oldalra.  Valamit pedig cselekednem kell. Azt sem tudom, hogy meddig tart az altató. Valahogy el kell Őt innen vinnem. De, hogy?
És akkor megvilágosodok. Hisz nekem van egy segítőm az autóban. Óh, Louis.
Gondolkodás nélkül rohanok vissza az autóba. Louis feje az ablaknak van döntve, de mikor észreveszi, hogy felé rohanok, rögtön kinyitja az ajtót és aggódva pislog párat. Meg akar szólalni, de nem adok rá neki időt.
- Mond csak, hogy állsz az emberrablással? - térek rögtön a lényegre. Felszisszen, és elkezdi a homlokát símogatni. Ismét nem adok időt neki, hogy megszólaljon. - Sehogy? Jó! Akkor most lesz egy kis tapasztalatod. - ragadom karon és kezdem el húzni magam után. Mikor ismét a kerten haladunk végig lelassítok és lepisszegem, nehogy megszólaljon.
Mikor oda érünk Liam mozdulatlan testéhez, a fejemmel a srác két kezére bököm. Louis érti, hogy mire célzok mivel oda megy majd a hónaljánál fogva emeli fel a fűből, én pedig a lábait szorítom meg, hogy tudjam felhúzni.
- Gondolhattam volna, hogy ez a terved - hallom meg Louis morgását, ahogy lassan kicipeljük Liam alvó testét a kertből. Nem is tűnt olyan izmosnak. De ha nem izom, akkor mitől ilyen nehéz? Vagy csak nekem nehéz mivel lány vagyok?
Felsóhajtok mikor ismét az autónál vagyok. Egyik kezemmel azon vagyok, hogy tudjam kinyitni a kocsi hátsó ajtaját, a másikkal pedig próbálom szorítani Liam lábát annyira amennyire csak tudom. Hiába a nagy erőlködés a jobb lába ígyis kicsúszik, majd ernyedten lóg le a földre. Ez még a jobbik változat. Ugyanis ahogy Louis próbálja behúzni a hátsó ülésre, felhorkant és cuppogni kezd álmábán. Louis a lehető leggyorsabban engedi el, ugyanis azt hiszi, hogy felébredt. De mikor megpiszkálja az orrát rájön, hogy a srác csak az álmában csinálja ezt.
Végül nagy nehezen, de sikerül rácsuknunk mint két ajtót. Igaz alig fér el az üléseken, de ez legyen a legkisebb gondunk most.
Ismét én ülök a volán mögé, Louis pedig percenként fordul háta, hogy megbizonyosodjon róla, hogy Liam alszik e meg. De nem kell tartanunk attól, hogy felébred. Mikor a lakásomba cipeljük be, mind ketten kivagyunk. Az egyik legnagyobb szobámba irányítom Louist, amit nem hasznlákok és ahol nincs semmi más csak egy rácsos ágy. Azért gondoltam erre a szobára, ugyanis itt könnyű lesz megkötöznöm.
Liam alvó teste végül az ágyon landol. Louis kikészült, így nem hajlandó még csak hozzám sem szólni. Számára ezzel a cselekedetemmel most már tényleg túl messzire mentem. Hát szerintem nem.
Vigyorgok ahogy a két csuklójára egy vastag szíjat kötök, majd a szíjakat a rácshoz csomózom. Büszke vagyok a végeredményre. Leülök az ágy sarkába majd a kikötözött fiút nézem.
Mostantól hozzám tartozik...


2015. augusztus 20., csütörtök

| Part 9 : - Zsarolás |

Hellóóu!!! először is most hozzád szólok Zuzaa Zuzii ;) Igen, tudom h azt ígértem h tegnap fogom feltenni a részt, és nagyon cikin érzem magam. De ne engem hibáztass/atok hanem John Green-t :D basszus tegnap megvettem a Papírvárosok című könyvét és rögtön elkezdtem olvasni, majd minden másról elfeledkeztem :OOO Még arról is h részt tegyek fel XD Sok könyvet olvastam (rengeteget, simán lehetne kritikás oldalam, de senkit nem érdekelne, ugyanis sokan utálnak olvasni, viszont én...chh el sem tudnám képzelni az életemet olvasás nélkül)  De ez a könyv, valami zseniálisan, fantasztikusan, szuper. Ma befejezem, de a rabja lettem. IMÁDOM! Ajánlani tudom nektek is, mert wooow :DDDDD KOmizniiii




| PERRIE |

- Minek is keresel az éjnek évadján egy gyógyszertárt? - Louis óvatosan próbál faggatózni, miután már az ötödik gyógyszertár előtt tértem meg idegesen amin ugyan az a tábla szerepelt mint az eddigi összesen. Zárva. Komolyan éjjel egy gyógyszertár sincs nyitva? Mivan a sürgős esetekkel? Mi van azokkal akik éjjel jönnek rá, hogy lehet terhesek és mihamarabb szeretnének venni egy tesztet? Mi van a betegekkel? Nem hiszem el, hogy egy gyógyszertár sincs nyitva. Muszáj legalább egynek nyitva lennie. Nekem szükségem van egy erős szerre.
- Közöd? - kérdezem bunkón és beletaposom a gázba. Az épületek sorra haladnak el mellettem, én pedig árgus szemekkel figyelem a feliratokat. Bezzeg az összes gyorskajálda nyitva van.
- Igenis van hozzá közöm, ugyanis az apád engem bízott meg arra, hogy legyek melletted és ha olyan helyzet van, akkor állítsalak meg, vagy mentsem meg a szaros életed! - idegesen csap az ablakra, majd húzza fel a lábait az ülésre és próbál elfordulni tőlem annyira amennyire az ülés engedi. Igazából nem is az apám kérte meg rá, hogy legyen mindig mellettem. Ő az aki úgy viselkedik mint egy pióca. Ha nem kérem, akkor is feltűnik. Egyszóval levakarhatatlan. De néha napján jól is jön a segítsége. Azért jó ha áll melletted valaki akire számíthatsz. Ez azonban nem azt jelenti, hogy meg is bízom benne. Louis a legkevesebb dologról tud felőlem.
Hogy meg e mentette már az életemet? Hm, ilyen esetre nem emlékszem. Viszont a rendőröktől megvédett már. Pár éve bosszút akartam állni egy fiún. Gimis kapcsolat volt, a fiú pedig dobott. Engem pedig nem lehetett csak úgy dobni. Tudtam, hogy a srácnak a szüleinek van egy  ékszerboltja. Így úgy gondoltam, hogy majd bosszútállok a srácon úgy, hogy tönkreteszem a szülei üzletét. Odamentem és egy kővel bedobtam az ablakot. De a riasztóval nem számítottam. Kocsim nem volt, futva pedig nem jutottam volna messzire. Így kénytelen voltam Louist hívni, aki az utolsó pillanatban jött értem, majd a rendőrök megérkezése előtt leléptünk a tett színhelyéről. Túl csöndesen lezárult az ügy. Tuti voltak biztonsági felvételek, mégsem lett belőle bajom. Aztán rájöttem, hogy Louis érdeme mindez, ugyanis neki volt egy ismerőse a rendőrségen. Ismerős, vagy áldozat a mai napig nem tudom. Csak azt tudom, hogy segített, de soha nem köszöntem meg neki. Kötelessége.
- Kösd le magad a biztonsági övvel, ugyanis nem vállalok azért felelősséget ha kirepülsz az ablakon. - mindenki tudja, hogy hogyan vezetek. Fütyülök a szabályokra és a sebességkorlátozásra. Valakik szerint életveszélyes mellettem ülni. Én pedig pont ezért figyelek a mellettem ülő személyek biztonságára. Nincs kedvem végignézni azt, hogy valaki mellőlem kifejel az ablakon.
- Mintha érdekelne ha történne velem valami. - horkant fel gúnyosan. Ez az a pillanat mikor elegem lesz a bunkóskodásából. Velem nem beszélhet ilyen flegma stílusban. A fékre lépek hirtelen, mire Ő előre bukik mivel nem számított rá, hogy ilyen hamar megállok.
- Szállj ki! - parancsolom és az ajtóra bököm. Louis visszatartja a levegőt és majd szétdurran mérgében. Nem vagyok hajlandó tovább vele utazni. Elegem van belőle!
- Nem! - mondja határozottan.
- Húzz már el! Baszottul nem vagyok kíváncsi az okoskodásaidra, a segítségedre meg duplán nem! Ha kedves vagyok veled, neked az sem jó. Agyamra mész, Tomlinson! - vágok rá a kormányra, de olyan heves vagyok, hogy véletlenül beindítom az ablaktörlőket. Hallom ahogy Lou kuncog, miközben én azon szenvedek, hogy leállítsam a törlőket. Mérgemben azt sem tudom, hogy miket nyomkodok össze. Irányjelzők, duda, lámpák. Mindez egyszerre megy az autón.
- Nyugi Edwards! Felesleges erőlködnöd, ugyanis eszembe sincs elmenni. - veregeti meg a vállam nyugodtan, majd egy másodperc alatt leállítja az összes szerkezetet amit én bekapcsoltam.
- Pedig nem haragudnék meg érte ha békén hagynál. - motyogom az orrom alatt.
- Szükséged van rám - jegyzi meg mosolyogva. Ellenkezni próbálnék, de a mutatóujját a számra csúsztatja és ezzel akadályozza meg, hogy beszélni tudjak. Nekem nincs szükségem senkire. - Már csak azt meséld el nekem, hogy megint mit találtál ki - gondolkozik el, szólásra nyitnám a számat, de lepisszent. - Ne mond azt, hogy semmit! Tudom, hogy tervezel valamit. Az áldozatot pedig az a pultos srác, mivel képtelen vagy bele törődni, hogy nem kellesz neki - mintha a gondolataimban olvasna. Basszus túl jól ismer. - Szóval mi a terved vele? Milyen halálát találtál ki a számára? Tuti, hogy szenvedtetni akarod. - a halálra most rá sem gondoltam. Eszembe sincs megölni Liamet. Túl aranyos a halálhoz.
- Majd meglátod. - kacsintok rá ravaszul és begyújtom a motort majd figyelmemet újra az útra szentelem. Alig haladunk pár métert, mikor az utca legvégében egy fényes tábla pont azt hirdeti, hogy éjjel- nappal működő gyógyszertár üzemel. Gondolatban köszönetet mondok az égieknek amiért megsegítettek.
Vigyorogva állok meg a kis épület előtt, majd csatolom ki a biztonsági övem.
- Kezdek aggódni érted - harap az alsó ajkába Louis és fél szemmel a gyógyszertárt nézi. - Amúgy rosszul vagy? - fordul felém. Hangjából egy kis aggodalmat vélek felfedezni ahogy az arcomat kémleli. Mintha onnan akarna választ kapni.
- Tökéletesen érzem magam Lou! - vigyorgok rá kedvesen és mielőtt szólni tudna valamit gyengéden megtapsikolom az arcát, majd úgy hagyom magára. Utánam akarna jönni, de mikor ezt meglátom bezárom az autót, Ő pedig bentragad. Nem akarom, hogy kíváncsiskodjon. A végén lehet, hogy miatta buknám be az akciót.
Hajamat hátradobom és próbálok olyan arcot vágni mint aki teljesen ki van készülve idegileg. Az arckifejezésem sok mindent elárulhat, ugyanis mikor áttlépem a gyógyszertár küszöbét az eladó nő rögtön sajnálkozva pislog felém.
- Miben lehetek a segítségére, kedveském? - túl barátságos. Túl naiv. Könnyű dolgom lesz. A pulthoz sietek, majd kezemmel elkezdem a homlokomat simogatni és úgy teszek mint aki rögtön elsírja magát.
- Úgy érzem, hogy nem bírom tovább - kezdem, közben pedig nagyokat lélegzem. Csak simogatom a homlokom, majd mikor úgy döntök, hogy ennyi elég, felkapom a fejem és szinte sokkolva bámulok a hölgyre, aki már most nem tudja, hogy mit kezdjen a helyzettel. - A barátom mindig is álmatlansággal küszködött. Eleinte nem is foglalkoztam ezzel, hisz nem éltünk együtt. Mondta, hogy szörnyű vele élni, ugyanis éjjelente ha fél órát bír aludni, és ez miatt minden éjjel agresszív. Erre az volt a válaszom, hogy elbírok egy ilyen kis problémával. Hisz a szerelem mintent legyőz - kezdem el tördelni az ujjaimat. Hangom vékony és reménytelen. Pont úgy ahogy terveztem. A nő pedig figyelmesen figyel, arcán pedig rögtön ugyan az a szomorúság tükröződik, mint az én arcomon. Remek. - Egybeköltöztünk, és hirtelen mindent megértettem. A barátomnak súlyos betegsége van! És én kezdek ebbe bele őrülni. Szükségem van a pihenésre, de ez csak akkor fog megtörténni ha Ő is velem együtt fog aludni! - csapok ököllel a pult márvány labjára. Az eladőnő megrémül, és elkezdi a szemüvegét igazgatni. - Holnap fontos vizsgám lesz az egyetemen. Ha megbukom rajta, oda az életem. Muszáj elaltatonom a barátomat! - gyerünk Perrie, próbálj egy könnycseppet kierőszakolni magadból! Francba, hogy nem tudok sírni!
- A barátja semmilyen gyógyszert nem szed erre a szörnyű kórra? - kérdezi a hölgy töprengve. Nekem nem gyógyszer kell! Azt nem tudom csak úgy lenyomni valami torkán.
- Nem, ugyanis szerinte ez nem betegség - vonom meg a vállam szomorúan. - Gondoltam...esetleg...folyadék formájában, egy injekcióstű kíséretében be tudnék jutottatni a szervezetébe egy kis altatót. - magyarázom alig hallhatóan. Illegális dolog amit én most itt csinálok. Ha az eladőnő kérdezősködni kezd nekem végem. Elkezdi az állát símogatni és onnan néz rám. Gyanít valamit!
- Maga? - kérdezi gyanakodva és felhúzza a szemöldökét. Úgy látszik megint elő kell vennem a durva, zsaroló énemet. Hisz a pénz mindent megold. Nekem pedig most egy altatóra, injekcióra és tűre van szükségem.
- Az orvosin tanulok. - válaszolom egy apró mosoly kíséretében. A nő gondolkodik. Én unom a várakozást, és úgy döntök ideje magasabb szinte lépnem. A táskámból előhúzom a pénztárcámat, majd kiveszek belőle pár papírbénzt, amit lassan a pultra csúsztatok. - Szóval segít? - vonom fel az egyik szemöldökömet. A nő szeme megakad a pénzen. Kívánóan nézi, majd felsóhajt. Oda csúsztatja a kezét, hogy tudja elvenni a pénzt, majd sarkon fordul. Először azt hiszem, hogy a telefonhoz ment, hogy tudjon bemártani, de aztán meglátom, hogy a telefon a pénztárgép mellett van. A gyógyszerekhez ment.
Pár perc telik el, mikor újra feltűnik. Kezében csak egy injekció van amiben sárga folyadék virít. A szemeim rögtön felcsillanak és úgy nézem, ahogy ráigazítja a tűt. A kezem kinyújtom, hogy tudjam megkaparintani, de eltartja Tőlem.
- Egy gyenge altaló folyadékkal töltöttem meg - kezdi el magyarázni, majd a sárgán világító folyadékot nézi. - Gyenge, de hatékony! - néz a szemem közé komoran. Bólintok. - Elég ha a felét belejutattja a szervezetbe, a személy hosszú órákig aludni fog! - ismét bólintok és úgy teszek mint aki tényleg komolyan is gondolja. - Eszébe se jusson az egészet egyszerre elhasználni, ugyanis kitudja, hogy hogyan fog rá a szervezet reagálni! - emeli fel a mutatóujját és elkezd felém mutogatni. Bólogatok mint egy bólogatós kiskutya. - Ne játszadozzon ezzel. Ilyet nem is szabadna adnom orvosi beleegyezés nélkül. - mondja idegesen.
- Nálam jó kezekben lesz. Mondom, hogy orvosnak tanulok, tudom, hogy kell egy gyógyszerrel bánni. - próbálom megnyugtatni. Nagy nehezen, de sikerül a kezembe nyomni az injekciót. Óvatosan adja mintha egy bombát tartana a kezében. Végül a sárga lötty injekcióban az én kezemben landol. Megköszönöm és megfordulok, majd magam után hagyom a gyógyszertárt. Szóval elég egy kicsi ebből és az áldozat rögtön kidől. Hmm, ez pont tökéletes a számomra. Ennél jobb gyógyszert el sem tudtam volna képzelni.
Kinyitom az autót, Louis pedig idegesen pislog rám majd megáll a szeme az injekción.
- Az meg mi a fasz? - kérdezi és a kezét nyújtsa, hogy tudja átt tanulmányozni. Én kényelmesen elhelyezkedem a volán mögött, majd beindítom a motorot, végül pedig Louis felé fordulok.
- Nyomozd ki, hogy hol lakik Liam Payne! - adom ki a parancsot és egy gonosz mosoly suhan átt az arcomon, ahogy szememmel a sárga folyadékot nézem...

2015. augusztus 17., hétfő

| Part 8 : - Mr. és Mrs. Payne

Hellóó!!! Új fejezet, új szemszög :DDDD remélem tetszeni fog ugyanis a történet hivatalosan is belindul :PPPPP komizniiii




| LIAM|

Megkönnyebbülök mikor a klubb hátsó ajtaja halkan becsukódik utánam, és végre csend lesz körülöttem. Imádom a zenét és a zsivajt, de órák hosszat hallgatni miközben én nem bulizhatok, eléggé fájdalmas és lehangoló. Sötét, csend. Furcsa a zsivaj és sok fény után. Mégis örülök neki, hogy végre kiszabadultam arról a helyről.
Szippantok egy nagyon a hideg éjszakai levegőből, majd motoszkálást vélek felfedezni a távolban. Megrémülök és képzeletben már látom a vakító tengerkék szemeket, meg a vörös ajkakat amik közelítenek felém, én pedig nem tudok menekülni. Perrie Edwards egy kezelésre szoruló kislány, akinek sürgős orvosi ellátásra lenne szüksége. Álltalában minden emberben próbálom megtalálni a jót, de úgy gondolom, hogy Perrieben semmi jó, vagy kedves nincs. Lehet túl hamar ítéltem el, de ezt csakis magának köszönheti.
Először is, Ti milyen benyomással lennétek egy olyan személyről aki egy vékony rúd körül táncol, miközben mindenki az alig fedett testét bámulja? Még szép, hogy rögtön elkönyveltem magamban egy ribancnak aki pénzért árulja a testét. Az ilyen lányokat én jó messziről kiszoktam kerülni, ugyanis egyszerűen elítélem őket. Persze tudom, hogy ez a munkájuk, de akkor is legyen már bennük egy szégyenérzet.  Muszáj megélniük valamiből, de nem hiszem el, hogy pont ez a tökéletes munka a számukra.
Másodszor, én az ilyen lányokkal még csak szóba sem állok. De Perrie kényszerített, hogy beszéljek vele. Az első pillanattól fogva rámnyomult és nem vette észre, hogy kicsit sem izgat fel. Sőt csak még jobban elítéltem miután megtudtam, hogy Ő a klubb tulajdonosa, vagyis a főnököm. Egy huszon éves kis csitri parancsolgat nekem! Nekem minden éjjel dolgoznom kell, huszonkét éves fejjel, miközben Ő neki már van egy klubja. Hol itt az igazság? Az igazság az, hogy Ő apuci pici lánya és mindenki a tenyerén hordozza. Az én szüleim pedig rögtön az érettségi után dolgozni küldtek, mondjuk ehhez lehet sok köze volt Chloenak is, de az már más lapra tartozik.
Harmadszor pedig, gyűlölöm az akaratos csajokat. Soha nem értettem meg, hogy mit nem lehet azon felfogni, hogy nem? És még csak azt sem lehet rám mondani, hogy érzéketlen voltam Vele. Szépen, nyugodt hangnemben közöltem vele, hogy végeztem és haza akarok menni, de ő nem értette meg. Azt hitte, hogy majd a táncától beindulok. Ahhoz sokkal többre lett volna szüksége.
Rideg mosoly húzódik a számra ahogy megsemmisülten megcsóválom a fejem a lány naivitásán. Remélem, hogy többet nem kell vele találkoznom. Jó lehet hülyeség, de eddig sem láttam pedig már jó pár hete itt melózom. Adja Isten, hogy ne kerüljek a szeme elé. És nem, nem vagyok hálás neki amiért nem engedett kirúgatni. Oké örülök neki, hogy kiállt mellettem mert így megmaradt az állásom, viszont annak nem örülök, hogy kitudja megint mikor fog bepróbálkozni nálam. Habár szerintem érthetett belőle, hogy nálam aztán semmi esélye nincs és soha nem is lesz.
A kezemben még mindig ott pihen a kabátom amit bent nem volt időm felvenni, ugyanis mindenáron menekülni szerettem volna Perrie elől. Egy ügyes mozdulattal kapom magamra, majd húzom fel egy picit a kezemen, hogy megnézzem hány óra. Tíz perc múlva indul a következő metró amit muszáj elérnem, ha nem akarok taxira költeni, - és arra aztán tényleg nagyon nem akarok költeni, ugyanis az életemben most minden fillér számít.
A kabát gallérját megigazítom és sietős léptekkel indulok meg a járdán. Körülöttem csak pár ember lézeng akiknek nagyon nehezen megy a járás. Megismerem őket ugyanis pár órája még én szolgáltam ki. Lelkiismeret furdalásomnak kellene lennie, hogy mennyi ember életét teszem tönkre az alkohollal. De ha nekik nincs eszük, akkor az már nem rám tartozik. Ez a munkám, még akkor is ha pár egyed a szemem láttára esik össze a sok piától.
Ahogy a klubb végleg bezár a fények is kialszanak az utácán, én pedig pont megérkezek az aluljáróba. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, majd mikor leérek a metró pont akkor áll meg. Senki nem száll le, és senki nem száll fel rajtam kívül. Örülök is neki, hogy az ülésen kényelmesen elhelyezkedhetem, miközben fejemet az ablaknak döntve pihentetem meg, szemeim pedig rögtön csukódni kezdenek. Legalább negyed órát senki nem fog zaklatni és nyugotan bóbiskolhatok.
A metró bemondójában zörrenik fel egy alig hallható dörmögés, az én szemeim mégis gyorsan pattannak ki, ugyanis tudom, hogy az én megállóm következik. Fáradtan tápázkodom fel a rozoga ülésről, majd billenek meg mikor a metró megáll. Alig várom, hogy végre haza érjek és lefekhessek. Inkább nem is gondolok arra, hogy csak pár órát allhatok, utána megint minden keződik elölről.
Újabb tíz perc telik el gyaloglással, majd térek be a kis utcába és könnyebbülök meg mikor meglátom az apró kocka házat. Ahogy a kezem a kapu kilincsére csusszan, a fejem automatikusan fordul el és máris mosolyoghatnékom támad kedvem, mikor a postaládán elolvasom a Payne rezidencia feliratot.
Ez miatt a kis felirat miatt érdemes dolgoznom. Lehet valakinek semmiség, de nekem az életem.
- Itt van az én jövendőbeli férjecském! - éppenhogy csak kinyitom a bejárati ajtót Chloe máris a nyakamba ugrik és boldogan csókol meg. Kezeimet gondolkodás nélkül csúsztatom menyasszonyom derekára majd húzom Őt annyira közel magamhoz amennyire csak tudom. Ujjaival a nyakamat cirógatja, mire én csak jóízűen bele mosolygok a csókunkba. Imádom ezt a lányt. Mikor enyhítek egy kicsit a szorításán máris csacsogni kezd. - Mielőtt jöttél volna pont azt gyakoroltam, hogy hogyan fogom kiejteni a nevem az esküvő után. Csak szerintem hangzik királyul a Chloe Payne? Mrs. Chloe Payne. Mr és Mrs. Payne. - mondja álmélkodva, szemeim pedig megakadnak a jeggyűrűjén. A gyémánt kővel díszített jeggyűrű ami miatt el kellett vállalnom a pultos melót, ugyanis nem lenne miből kiállni még az esküvőt is. Chloera pedig a pénz téren nem nagyon számíthatom. Esti tagozatra jár az egyetemre, délután pedig bébiszitterkedik. Az ő jövedelme a lakbér felére ha elég.
- Úgy látszik akkor ma is nagyon elvoltál - ujjaink összekulcsolódnak és úgy indulunk meg a hálószoba felé. Én gondolkodás nélkül beledőlök az ágyba, Ő pedig szorosan leül mellém és elkezdi a homlokomat simogatni. - Én viszont kikészültem. - úgy tartom, hogy egy kapcsolatban fő a bizalom. És a mi kapcsolatunk a legtökéletesebb, titkok nélkül. Minden kis apróságot elmondunk egymásnak.
- Mi történt szerelmem? - biggyeszti le az ajkait, majd fejét a hasamon pihenteti meg és onnan néz a szeme közé. Kezeimet a hátára teszem majd simogatni kezdem fel és le.
- Egyszerűen nem értem, hogy a ribancoknak mi az élvezet abban, hogy minden pasinál bepróbálkoznak? Talán nem lenne úgy jobb, ha mondjuk először megkérdeznék, hogy a kiszemelt egyed szabad e egyáltalán? Nem, Ők mindenkire rá mozdulnak. - ismét elönt a düh ahogy eszembe jut mikor Perrie gondolkodás nélkül megpuszilta a homlokomat, majd az ölembe ült kicsit sem jó pozícióban. Tudom, hogy direkt úgy csinálta, hogy felizgasson. De nem jött össze neki, ugyanis nekem csakis Chloe a fontos. Ő az egyetlen akit szeretek. Hisz a feleségem lesz.
- Szóval már megint rádmozdult valaki. - Chloe mosolyog, de nem dühösen. Tudja, hogy a lányok köreiben nagyon népszerű vagyok. Fogalmam sincs, hogy miért. Nincs diplomám. Érettségi után dolgozni mentem, mivel összeakartam költözni Chloeval. A szüleimnek ez nem tetszett mivel állításuk szerint tönkreteszem így az életem ugyanis ennél sokkal többre vihetném. Nem, én mindenáron házat akartam venni közösen a barátnőmmel. És össze is hoztam.
- Történetesen az a valaki a főnököm volt. - morgom az orrom alatt. Egy kis eggyüttérzést akarnék a menyasszonyomtól, de helyette csak kinevet. Felháborodva pislogok felé, és már nincs is kedvem feküdni. Felülök majd kezemet a combomra teszem, és az ökleimen pihentetem meg a fejem.
- Á, akkor  már az idősebb hölgyeknek is bejössz. - a lehető legcsúnyábban próbálok ránézni, - már amennyira tudok rá csúnyán nézni. Úgy látszik a haditervem nem vállt be ellene, ugyanis nem megijedt Tőlem, hanem szó szerint kiröhögött.
- Úgy látom Te nem érzed átt a helyzet súlyosságát! - húzom fel az orrom, majd fonom karba a kezeimet sértődötten. - Ezek a lányok, bántani akarják az ártatlanságomat. Kényszeríteni akarnak azokra a csúnya dolgokra, amiket csak veled vagyok hajlandó elkövetni - félek, hogy a mellettem ágyon fekvő Chloe megfullad a nevetésétől, de szerencsére türtőzteti magát. Ciki lenne ha már az esküvőnk előtt özvegy lennék. - És mellesleg, nagyon goromba dolog kinevetni a vőlegényedet. - ez a mondat mikor elhagyja a számat, rávetem magam a fekvő lányra és ott csikizem ahol csak tudom. Chloe méghangosabban nevet, de nem akarja, hogy leálljak. Engedi magát. Végül két tenyerem közé fogom az arcát és egy csókot lehelek a szájára, Ő pedig az egyik lábával az én lábfejemet simogatja. Elhúzódom az ajkaitól, de csak annyira, hogy az orrunk hegye összeérjen, miközben mélyen egymás szemébe nézünk.
- Mire legyek féltékeny? Az irigységükre? Irigyek, mivel nemtudnak megszererezni maguknak Téged. Fáj bele törődniük abba, hogy foglalt vagy - egy puszit nyom a szám sarkába.- Mitől féljek? Én vagyok az akivel eggyütt élsz. Az én ujjamon csillog a gyűrű amivel megkérted a kezemet. Én leszek az akivel az oltár előtt fogsz állni. Én leszek az akivel közös jövőd lesz. - egy hatalmas mosoly terül szét a számon ahogy a szavait hallgatom. Boldog vagyok, hogy tőle hallom mindezt. - Egy szóval csessze meg mindenki. Te az enyém vagy. - csíp bele az arcomba, majd lemászik rólam, de én a derekánál fogva újra visszahúzom magamhoz.
- Szeretlek. - mondom érzékien és megsimogatom a derekán kilátszódó apró bőrt.
- Én is - válaszol vissza mosolyogva, majd nagy nehézségek árán, de sikerül kimásznia az ágyból. Hm, szerintem én ma ruhástul alszom, ugyanis rohadtul nincs kedvem kimászni innen. - Most pedig szépen menj, és vidd ki a szemetet. - parancsolja jóízűen miközben azon fáradozik, hogy áttvetkőzzön pizsamába. Jófiú módjára nem szólalok vissza és rögtön teljesítem a kérését. Soha nem kezdeményezek veszekedést, pedig ezen most nyugodtan veszekedhetnék, de nem teszem. A mi kapcsolatunkba nem lehet semmi rossz.
A konyhába totyogok majd a szemetesből kiveszem a zsákot és a hátsó ajtóhoz megyek, hogy tudjam kivinne a szemetet. Már éppen azon vagyok, hogy felnyissam a villanyt, mikor Chloe szólal meg. - Ma volt itt Logan, és kiakarta cserélni a kertben lévő lámpa körtéjét, de nem sikerült neki, szóval még mindig nem megy. - megdöbbenek, ahogy tudatosul bennem, hogy megint ki volt az én házamban. Logan! Az az átkozott Logan, aki Chloe pasija volt az egész gimi alatt, viszont mostanra megint legjobb barátok lettek. Utálom a pofáját. Állandóan úgy viselkedik Chlo-val mintha még mindig szingli lenne. De persze a menyasszonyomnak ez nem tűnik fel.
- Mondtam, hogy ha majd lesz időm megcsinálom - sziszegem a fogaim között, de próbálok higadt maradni. - Nem kell minden hülyeséggel Loganhez futnod panaszkodnodni.
- Nem én kértem, Ő ajálkozott fel. - válaszolja. Megkérdezhetném, hogy a tudtom nélkül hányszor járt már a közös házunkban az ex pasija, de nem teszem. Megbízom Chloeban. Ha nem szeretne akkor nem mondott volna igent nekem. Szóval erről ennyit.
A kertben az a szoákásos sötétség fogad mint minden áldott alkalommal mikor kijövök. Már kezdek hozzászokni, hogy botladoznom kell és imádkoznom nehogy elessek a füvön. A kukát ügyesen megtalálom. És még a zsákkal is tökéletesen bele találok.
Épp megfordulni készülök mikor a nyakamba egy éles csípést érzek. Oda kapok, hogy elhessegessem a bogarat, ami ezek szerint megcsípett, de egy fém valamit érzek meg ami pontosan kiáll a nyakamból. Meg akarok fordulni, de hirtelen forogni kezd velem a világ. A kezemmel a kuka után kutatok hátha megtudok benne kapaszkodni, de nem sikerül. Érzem, hogy a szememeim elsötétülnek, kiáltani akarok Chloenak, de mikorra kitudnám nyögni a nevét azt veszem észre, hogy nemérzem a lábaimat és esem össze...

2015. augusztus 13., csütörtök

| Part 7 : - Akarat

Hellóóó!!! Hah most mondjátok azt, hogy sokat kell várnotok az új részekre :DDDD amúgy megsúgom, hogy ez a fejezet lett az eddigi részek közül a legjobb :PP vagyis nekem ez most nagyon tetszik :DDD remélem nektek isssss :)))) komizniii





- Nem akarok tolakodó lenni, de hogy lehet ilyen fiatalon saját klubbod? - az elmúlt órában ez az első kérdése felém. Egészen idáig csak én csacsogtam, miközben Liam vadul robotolt. Komolyan életemben nem láttam még ennyire lelkes pultos srácot. Mindenkivel beszélt, és mindenkire mosolygott. Kivéve rám nem. Számára én olyan voltam mintha ott sem lettem volna. Két pohár Jack Daniels után közölte, hogy nem hajlandó többet adni nekem, mivel már így is csillognak a szemeim az alkohol miatt. Hiába magyaráztam neki, hogy az én szemeim amúgy is csillognak mivel kontaktlencsém van, nem figyelt rám. Végül beletörődtem a sorsomba és elfogadtam az alkoholmentes koktélokat amiket a számomra csinált, csak azért, hogy amíg iszom legalább addig fogjam be a számat. De én nem ezt tettem. Csak azért is beszéltem és próbáltam szólásra bírni. Valaki nem utálhat engem ok nélkül. Ő mégis ezt teszi, ami nekem kifejezetten nem tetszik. Engem mindenki imád, akkor Liam miért nem? Mi van bennem ami rögtön utálatot keltett benne? Hisz kedves voltam vele. Még azt is megakadályoztam, hogy Marco kirúgja. Hálásnak kellene lennie nekem.
- Á, szóval már tegezel. - jegyzem meg mosolyogva és elkezdek játszani a poharamban lévő szívószállal. Haladás ha már tegez, ugyanis egészen idáig magázott ami igazán idegesítő volt a számomra. Azért nem vagyok olyan, hogy magázni kell engem. Remélem, hogy végre megajándékoz egy kedves mosollyal, de helyette épp olyan fagyosan néz rám mint egész este. Ha pisztolyt fognék a homlokához mosolyogna? Akarom, hogy mosolyogjon rám!
- Még mindig tartom magam ahhoz az állításomhoz, hogy Te nem vagy huszonegy, szóval elég hülyén néz ki, hogy egy kislányt magázok. - kislány. A szó amit rühellek. Annyira lekezelően hangzik egy férfi szájából. Mégis a legtöbb alkalommal ezt a jelzőt kapom meg. Basszus írjam a homlokomra, hogy egy felnőtt nő vagyok, aki milliárdos és épp azon fáradozik, hogy kiirtsa a világból a bunkó, szexéhes pasikat?
- Nem vagyok kislány! - válaszolom fogcsikorgatva. Liam hanyagul meghúzza a vállat. Nem érdekli a védekezésem. Semmi nem érdekli velem kapcsolatban.
- Akkor mi vagy? - vonja fel a szömöldökét kérdően. Értetlenül pislogok vissza, ugyanis fogalmam sincs, hogy erre mit válaszoljak. Nem tudom, hogy mi vagyok, de az biztos, hogy nem kislány. Úgy döntök, hogy inkább iszom a koktélomból, de mikor magamhoz tudnám húzni, Ő megfogja és elemeli a pultról. Szóval már alkoholmentes koktélt sem ihatok. Csodás. - Ó, tudom már! Biztos tevagy apuci kicsi lánya! - a szája felfelé akarna görbölni, de akkor sem engedi meg magának, hogy elnevesse magát. Így kapok valami fancsali szájhoz hasonlító valamit. - Ne is tagadd Edwards. Biztos a szüleid szeme fénye lehetsz, hisz vettek neked egy saját klubbot. - apuci kicsi lány? Hm, az apám jobban szereti Louist mint engem, ugyanis Ő fiú. Annyira imád, hogy még más lányt gyerekkorukban Disneylandbe vittek, addig engem egy paintball parkba, hogy tudjak normálisan lőni.
- Igazából a nevem Perrie. Perrie Edwards. - utálom azt is ha valaki a vezetéknevemen szólít ráadásul flegma stílusban.
- Édekes egy név. - horkant fel lenézően, de nem néz rám csak lehajtsa a fejét.
- Te most leszóltad a nevem? - kérdezek vissza idegesen. Rögtön rámkapja a fejét majd leesik neki, hogy ezúttal túl messzire ment. Tegezhet, de tudja hol a határ. Hisz mégis csak én vagyok a főnöke és akár mikor kirúghatom ha ahhoz támad kedvem.
- Csak megjegyeztem, hogy mennyire szokatlanul különös - egészíti ki magát gyorsan. Komoran bólintok. - Szóval hány éves vagy? - vált témát. Homlokon csapom magam. Már megint itt kötöttünk ki. Miért zavarja Őt ennyire a korom.
- Jesszusom, te soha nem akadsz le erről a témáról? - kérdezem megsemmisülten és közel vagyok hozzá, hogy a fejemet elkezdem a pultba ütögetni. - Ha már megint itt tartunk, akkor áruld már el nekem, hogy Te hány éves vagy? - vonom most kérdőre én Őt. Enyhén borostás arc, edzett alkat, jóval idősebb lehet tőlem. Meg akarna szólalni, de én felemelem a kezeimet, hogy belé fojtsam a szót. - Hadd találjam ki! Huszonö vagy! - vigyorodom el.
- Ezt most komolyan gondoltad? - kérdezi sértetten. Hupsz, akkor mellétrafáltam. Szóval nem huszonöt. De biztos, hogy annál nem fiatalabb. Sőt inkább idősebb!
- Harmincnál tuti nem lehetsz idősebb. - mondom magabiztosan és várom, hogy rábólintoson. Nem teszi. Pupillái kitágulnak és olyan arca van mint aki menten elbőgi magát. Az arckifejezése durva. Úgy néz rám mint egy idiótára.
- Huszonkettő leszek, Te jósnők gyöngye. - mondja közömbösen. Ha most lett volna valami a számban akkor tuti, hogy az az arcában landolt volna, mivel kiköptem volna meglepettségemben. Huszonkettő lesz? Fiatalabb tőlem? Jó az arca tényleg kisfiús lenne, ha nem lenne borostája. De akkor is olyan idős a kisugárzása. Hisz annyira komoly. Aztán lehet, hogy csak velem ilyen a videlkedése. - Most tippelhetek én is ? - kérdezi és izgatottság tükröződik az arcán.
- Ha azt mondom, hogy huszonkettő múltam, elhiszed? - megdöbben, majd várja, hogy nevessem el magam. Most miért nevessek? Komolyan beszélek.
- Nem. - vágja rá heves fejcsóválás közepette. Látszik rajta, hogy keményen gondolkozik. - Oké, mégis elhiszem. Hisz van egy klubbod, szóval nem lehetsz annyira fiatal - magyarázza egyszerűen. Mint aki irigykedik, hogy nekem van egy klubbom, neki pedig keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy eltudja magát tartani. Hát kemény az élet, de valahogy nem tudom Őt sajnálni. Gondolom senki nem kényszerítette rá, hogy itt robotoljon. - Viszont nekem lassan lejár a munkaidőm, szóval...- a csuklóján lévő karórát nézi hosszasan, majd próbál bánatosnak tűnni, hogy el kell mennie, de szerintem legbelül örül neki, hogy végre letud rázni.
Csak az a probléma, hogy nekem eszemben sincs megválni tőle. Hisz még gyerek az idő, ráadásul még mindig távolságtartó, ami nekem nagyon nem tetszi. Elterveztem az estémet már vele és nem vagyok hajlandó megváltoztatni. Bele akarok túrni a hajába! Azt akarom, hogy azzal a mély hangjával az én nevemet mondja miközben elélvez. Azt akarom, hogy mikor végeztünk a dolgokkal rám nézzen aranyosan azokkal a kiskutya szemeivel. És ezeket el is fogom érni. Bármi áron.
- Esetleg nem akarsz táncolni? Csak egy szavamba kerül és a DJ a te kedvenc dalaidat fogja nyomatni egész éjjel. - oké, most komolyan én könyörgök egy srácnak? És nem Ő nekem? Ráadásul még ez sem tetszik neki. Ugyanis azzal van elfoglalva, hogy rendet csináljon maga után.
- Gyűlölök táncolni. - húzza el a száját miközben kikosaraz érzéketlenül. Rögtön megfordul és leemeli a kabátját és magára akarja húzni, de én hirtelen a pultra mászom majd egy ügyes mozdulattal megfogom a kezét. Meglepődik, de nem meri elhúzni.
- Akkor nem kell táncolnod! - simítok végig a kezén és csábosan elmosolyodik. Pislog és hatalmasat nyel. - Majd én táncolok, Te pedig nézed. - ajálkozom fel. Nem tud ellenkezni. Lemászom a pultról és megindulok felé. Kabátját egy hanyag mozdulattal kikapom a kezéből, majd ismét megfogom a kezét. Ökölbe szorítsa az ujjait így kénytelen vagyok a csuklójánál fogva húzni őt. Meg sem állok vele a színpad széléig, ahonnan tökéletes rálátás nyúlik a rúdakra. Ha meglát táncolni a rúdakon, tuti, hogy nem fog tudni ellenállni nekem.
Ahogy lenyomom a székre, verejtékezni kezd a homloka amire egy gyors puszit nyomok, viszont rögtön le is törli. Mint aki undorodna tőlem. Pimaszul elmosolyodom és megfordulok, de előtte még látom az értetlen arcát. Aprót bólintok a fejemmel mire a DJ tudja, hogy indulhat a zene. Ahhoz a rúdhoz sétálok ami legközelebb van Liamhez. Amint a zene beindul a testem mozogni kezd. A legerotikusabb mozdulataimat vetem be, de látom, hogy nem jön be neki. Mindenhova néz csak rám nem. Ideges leszek. Gondolkodás nélkül engem el a rúdat, majd szó szerint belevetem magam Liam ölébe. Térdemmel beletérdelek az ágyékába Ő pedig felnyög. Fejét oldalra fordítsa amiről a szenvedés tükröződik. Kiéhezett állat módjára fogom meg a nyakát és kényszerítem, hogy fordítsa felém a fejét. Mikor ez megtörténik, az ajkait veszem célpontba, de akkor olyan történik ami eddig még soha. Lelök magáról, majd feláll aminek következtében én a padlón kötöm ki seggreülve. Pontosan felettem áll meg, én pedig szégyentől mocskos tekintettel pislogok rá fel. Ennyire még senki nem alázott meg! Senki nem lökött el magától!
- Szállj le rólam! Engem nem tudsz megszerezni magadnak. - sziszegi a fogai között, majd rám sem nézve lelép engem magamra hagyva a padlón ülve.
Megszerezni.
Mint egy tulajdon, úgy beszélt magáról. Ha az enyém lenne azt csinálnék vele amit csak akarok. Nem tudna elmenekülni előlem, ugyanis csak az enyém lenne. Hozzám tartozna. Esélye sem lenne elmenekülni. Nem tudna ellökni.
Mint egy játékszer.
- Perrie, jól vagy? - Louis az aki felhúz a padlóról, majd néz végig rajtam, hogy meggyőződjön róla, hogy jól e vagyok. Nem vagyok jól. Szégyenbe hoztak. Kikosaraztak. Nem kaptam meg amit akartam. Ez még soha nem volt így. Én mindig mindent megkapok. - Úgy tűnik, valaki megtapasztalta azt, hogy milyen érzés az ha valakinek nem kellünk. - lágyan magához húz, de kicsit sem sajnál. Csak a távolba meredek, mint egy őrült.
- Meg kell Őt szereznem - motyogom az orrom alatt.
- Ő nem egy tárgy! A pultos srác egy ember, nem pedig tulajdon. Senkihez nem tartozik. - mondja Louis élesen, és ijedten néz rám. Elfehéredik mikor meglátja az arcomon lévő ördögi mosolyt.
- Már pedig én Őt akarom! És az enyém is lesz...

2015. augusztus 11., kedd

| Part 6 : - Kölyök |

Heyyy!!! Meg is érkeztem a köviel, ami ilyen kis cuki lett :3 hű, gőzöm sincs, hogy mit mondjak hirtelen :PP Kinek, hogy tetszik az új dizájn?? Khm kerek 4 és fél órát dolgoztam vele, szóval légyszi ne hagyjátok már szónélkül XDD na jó, nem is...de azért remélem h egy picit tetszik ;))) komizniiii




Volt egy tervem. Egy terv amivel egy szempillantás alatt magamba bolondítom, a számomra eddig ismeretlen pultos srácot, aki már messziről felhívta magára a figyelmemet. Csak a fejét láttam a színpadról, de az is levolt hajtva neki. Viszont a haja, az épp elég volt ahhoz, hogy tudjam kell nekem. Miért olyan érdekes egy haj a számomra? Gőzöm sincs. De ahogy néztem és elképzeltem, hogy milyen jó érzés lehet a világosbarna sűrű, égnek fésült hajba beletűrni az ujjaimmal, majd megtépni miközben Ő a nevetem nyögi szenvedélyesen, beleborzongtam. Nem csinált semmit, de nekem mégis kell. Talán lehet kezdek túlzásba esni a férfiak területén.
Miután leugrottam a színpadról egyenesen a pultot vettem célpontba, ahol a srác épp azon ügyeskedett, hogy kiszolgálja a vendégeket. Igazából mérgesnek kellene lennem, hogy a megkérdezésem nélkül alkalmaztak egy személyt, de azt hiszem most eltekinthetek a büntetéstől.
Ahogy közeledtem a pult felé úgy suhantak átt az agyamon a jobbnál jobb tervek, hogy mivel is bolondítom majd magamba a fiút. Úgyis tudom, hogy nem kell nagyon megerőltetnem magam. Elég ha csak párat pislogok és felnyomom a melleimet. A pasikat utána semmi más nem érdekel.
Hajamat hátra vetem, ajkaimat egy picit kibigyessztem és egy határozott mozdulattal felszeretnék ugrani a pult szélére, ami sikerül is. Igaz egy hajszálhíján múlik az egész és a fenekem is fáj, mivel éppenhogy csak feltudtam ugrani, de a lényeg az, hogy sikerül. Mégis a nagy erőlködés közepette megint megfájdul a csuklóm hála David erős szorításának. A gáz pedig az, hogy ennek hangot is adok. Halkan szisszenek fel, és remélem, hogy csak én hallottam saját magama. De nincs ilyen szerencsém. Fel sem vagyok készülve rá, hogy a srác a kis hangomra rögtön felkapja a fejét, ugyanis úgy tűnik mint aki az hiszi, hogy épp valaki rendelni akar. Aztán a szeme megakad a hófehér comjaimon amik összevannak kulcsolva és pont felé vannak fordulva. Csak nézi és nyel egy nagyot. Mint aki félne felnézni. Helyesbítek, mint aki félne a testemtől. Elmosolyodok a bátortalanságán.
Fejét óvatosan emeli fel én pedig várom, hogy végre szólíthassam meg. És aztán, hirtelen minden olyan furcsa lesz. Pedig csak egy szempillantás volt az egész. Egy másodpercre néztem bele azokba a mogyoróbarna szemekbe, a testem pedig különösen reagált erre az egész dologra.
Létezik olyan, hogy egy másodpercre elfelejtünk levegőt venni, miközben a pulzusunk a kétszeresére gyorsul. A filmekben ezt mondják szerelem első látásra. Nálam szó sincs ilyesmiről. Egyszerűen csak meglepődtem a gyönyörtől. Sok férfival volt már dolgom, de egyikőjük sem tudott a külsőjével nagyon megfogni. Mindben volt valami taszító. Nagy orrlyuk, hosszú lábujj, ferde szem, túl piros arc. Szóval egyikük sem volt szép. De ez a srác, maga a tökéletesség, és pont ezért csodálkozom. Hiányoztak már a cuki fiúk, akik mindenben tökéletesek.  Ez a srác pedig még szégyenlős is. Igen, ezt abból vonom le, hogy amit ránézett az arcomra, meg a dekoltázsomra, inkább elkezdett újból a rendelésekkel foglalkozni.
- Szia. - kezem felemelem és intek egyet kedvesen felé. Rámnéz, de a tekintete megint a melleimen akad meg. Zavarba jön és próbál az arcomra koncentrálni. Többé kevésbé sikerül neki. Viszont rohadt aranyos ahogy harcol maga ellen. Hát babám, az én testemnek úgysem fogsz tudni ellenállni, hiába is próbálkozol.
- Nem szabad a pulton ülni. És táncolni sem. - jegyzi meg nyersen miközben egy poharat tisztogat. Meglepődök, hogy engem szólított le. Akkor ezek szerint fogalma sincs, hogy kivel van dolga. Ahogy gondolja, de ezt nagyon megszívja ugyanis kényelmesen ültem így. Egyébként nem is terveztem táncolni a pulton. Ha azt akarnám csinálni, akkor ahhoz először jól bekellene basznom, és kellene egy társ akit magamután húzok. Asszem a társam megtaláltam, már csak be kell rúgnom.
- Ahogy parancsolod - teljesítem a kérését egy vállvonogatás után, majd letelepszem az egyik bárpultra és egy kicsit előre hajolok, hogy a melleim jól láthatóak legyenek. A srác viszont már megint nem figyel. Komolyan miért foglalkozik ennyit az összes vendéggel? Mintha mindenkinek a kedvében akarna járni. Jó tudom, hogy ez a munkája, de basszus rám figyeljen már.  - Kell pia! - szólalok meg és feljebb emelem a hangom, hogy a zajban is jól hallható legyek. Felvonja a szemöldökét és két kezével támaszkodik meg a pulton, majd vár. Úgy látszik valami nem tetszik neki, mivel eléggé bosszúsan fürkészi az arcom. - Egy Jack Danielst, és ha lehet ne kis pohárba. - kacsintok rá pimaszul. Nem veszi az adást. Csak szótlanul bámul. - Sőt rögtön kettőt hozz, ugyanis rád is rád férne egy kis pohárka. - a kezei még mindig a pulton vannak, ezért gondolkodás nélkül akarom megsímogatni, de Ő elhúzza és furán néz rám. Fejbelövöm magam ha kiderül, hogy meleg. Értetlenül pislogok és várom a magyarázatát.
- Már elnézést, de vagy már huszonegy? - kérdezi gyanakodva. Akaratom ellenére felnevetek. Csak nevetek és várom, hogy Ő is nevessen velem. De nem ezt teszi. Gyanakodva fürkészi az arcomat mintha onnan várná a megoldást. Komolyan kérdezi! - Személyi nélkül nem szolgálhatok alkohollal. - mintha egy gúnyos mosoly suhanna átt az arcán. Mint aki élvezi, hogy túljárhatott az eszemen. Ha nem lenne ilyen cuki már rég megöltem volna azzal a késsel amivel pár perccel ezelőtt egy citromot szeletelt fel, hogy tudja kidíszíteni az egyik poharat. De nem ezt teszem. Inkább csak kényelmesebb pozícióban helyezem magam, a hosszú műkörömmel díszített ujjaimmal pedig elkezdek a pulton dobolni. Mérges vagyok. Kell pia, de ez a rohadék nem fog kiszolgálni. Asszem itt az ideje, hogy most már tényleg bemutatkozzak neki.
- Kölyök, mi ez a hatalmas sor? - valahol a pult legvégén, ahol az irodák is vannak Marco hangja csendül fel. Úgy gondolom, hogy a problémám mindjárt megoldódik. A Kölyöknek nevezett srác arca megfeszül, majd riadtan pislog a pult körül várakozó emberekre. Hát ezek szerint sikeresen elértem, hogy csak rám figyeljen. - Az emberek azért járnak bulizni, hogy holtrészegre igyák magukat, nem pedig azért, hogy órák hosszat várjanak egy szaros vodkára! - Marco ilyen tekintettel még soha nem nézett rám mint most a Kölyökre. Kölyök! Tökre bejön ez a név. De én azért kíváncsi lennék a kis cuki nevére is. Marco áttverekedi magát a tömegen, majd pontosan pár emberrel arrébb áll meg tőlem, viszont nem vesz észre. Inkább azon ügyeskedik, hogy a tekintetével hogyan ölje meg a pult mögött álló srácot.
- Máris intézkedem - turbó sebességre kapcsol és ami keze ügyébe kerül pia rögtön az előtte álló poharakba önti és a vendégek orra elé löki. Ennyire fél Marcotól? Jesszusom. - Csak tudja hátráltattak. Egy kislány alkoholt próbált kérni, nekem pedig el kellett magyaráznom neki, hogy nem szolgálhatom ki. - úgy beszél mintha én már itt sem lennék. Kislány? Én?
- Egy kislány, hogy jutott ide be? Huszonegy év alatt senki nem teheti ide be a lábát! - az apám hülye szabályai. Lehet enyém a klubb, de azért neki is volt pár beleszólása. Így a klubba huszonegy év alatt senki nem teheti be a lábát. Szívás.
- Kérdezze meg személyesen inkátt Őt. - és azzal hanyagul felém bök, Marco pedig elfehéredik, majd a víz is leveri. Én csak ülök és mosolygok.
- Perrie kisasszony, szóval maga volt az akit nem szolgáltak ki? - Marco fél minden egyes szó után. Én mosolygok és bólintok. Marconak több sem kell. Tekintetét elemeli rólam és a Kölyökre néz, majd hirtelen feláll és félő, hogy kihúzza a fiút a pult mögül idegességében. - Te idióta! Ha a tulaj alkoholt kér Tőled akkor Te szó nélkül kiszolgálod, egy kérdés nélkül! - a fiú meghökken és csodálkozva pislog felém.
- Tu...tu...tulaj? - kérdezi riadtan nagyokat pislogva. Felnevetek.
- Igen a tulaj vagyis Miss. Edwards! Úgy gondolom, hogy a munakerőd nem megbízható és...- a fiú hevesen elkezdi a fejét csóválni.
- Nyugi Marco, nem kell kirúgni. - teszem a kezem a vállára. Marco értetlenül pislog rám.
- De...- kezdi Marco.
- Semmi de! Hagyd csak. - vonom meg a vállam. A fiú csak leszegi a tekintetét. Azért egy mosolynak örültem volna.
- Akkor legalább kérj bocsánatot, majd köszönd meg az igazgatónőnek a nagylelkűségét, Te szerencsétlen. - köpi a szavakat Marco egy idegbeteg módjára, a srácnak pedig nincs más választása, fel kell néznie rám. Nem úgy néz ki mint akinek nagyon tetszik ez az ötlet.
- Köszönöm. - nyögi ki nagy kínszenvedés árán. Marco vigyorogva bólint, majd megpaskolja a combomat és tovább áll. Különös mód a fiú hirtelen elkészíti az italomat, majd kicsit sem kedvesen nyomja felém. - Tessék az itala Miss. Edwards. Remélem megfelelt önnek a szolgáltatásom és semmi kivetnivalót nem talált bennem. - hű, de hivatalos lett hirtelen valaki. Kicsit sem tetszik a stílusa. Amilyen aranyos olyan bunkó.
- Hirtelen már magazol? - vonom fel a szemöldökeimet és bele iszom a boharamba.
- Maga a főnököm - válaszolja ridegen. - Parancsol Tőlem még valamit, vagy foglalkozhatom a többi vendéggel? - fogja sietősre a témát. Valahogy meg kell őt puhítanom. De, hogy? Ha egy pasi beszélgetett velem akkor az kedves volt.
- Igen parancsolok - válaszolom. Hallom ahogy mélyen felsóhajt. Tuti a halálomat kívánja. Szarna a fejemre, ha nem tudná, hogy valójában kivagyok. - Mi a neved Kölyök? - kérdezem egy sunyi mosoly kíséretében.
- Ne érdekelje magát - fordítsa le a fejét és a mellettem ülő lány rendelését veszi fel. Betelik az a bizonyos pohár és úgy döntök, hogy visszaülök a pultra, hogy jobban rálássak. Természetesen nem tetszik neki.
- Az a baj, hogy érdekel. - vonom meg a vállam. - Vagy azt akarod, hogy kirúgjalak? - kérdezem pimaszul. Megakad a szeme majd az ég felé fordítsa a fejét. Jó lehet megvesztegettem, de akkor is érdekel a neve.
- Liam. - motyogja az orra alatt nagy kínok közepette. Hű, de nehéz volt ezt kinyögni.
- Liam mi? - utalok itt a vezetéknevére.
- Payne - egészíti ki. Az alsó ajkamba harapok és magamban ízelgetem a nevét. - Liam Payne. - mondja ki a teljes nevét. Liam Payne. Imádom ezt a nevet úgy ahogy magát a srácot is.
- Hát Liam úgy gondolom, hogy mi nagyon jól megleszünk együtt - kacsintok rá mosolyogva. Meglepődik, de nem válaszol. Helyette inkább elfordul tőlem, mintha így próbalna elmenekülni előlem.


2015. augusztus 7., péntek

| Part 5 : - Zakkant |

Hali!!!! Itt a friss rész :D éééés egy új szereplő ;) remélem nem késtem annyira sokat a friss résszel :| csak, hogyis mondjam az utóbbi pár nap eléggé khm...érdekes volt a számomra és mindenkire mérges voltam xD szóval sajnálom h ennyit kellett rá várni :s komizniii






Nem erősségem a sírás. Sőt az sem tudom megmondani, hogy tizennégy éves korom óta mikor sírtam úgy isten igazából. Könnyezni már könnyeztem párszor mikor olyan fájdalmam volt, de rendesen már nagyon rég óta sírtam. Ahhoz, hogy normálisan tudjak sírni hatalmas fájdalman kéne áttesnem. Szakítás, egy barát elvesztése, összetört szív. Ilyenben nekem soha nem lesz részem, így sírni sem fogok tudni normálisan. És nem is akarok. A bőgés csak a gyengeség jele. Én pedig nem vagyok gyenge.
Mégis mikor hátamat a hideg falnak nyomom, lábaim megremegnek és azt veszem észre, hogy lassan csúszom le a padlóra, valami kicsordul a szemeimből. Hirtelen kapom oda a kezem és törlöm meg, majd elégedetten látom, hogy csak egy apró könnycsepp volt a fájdalomtól. A bordáim sajognak és nehezen megy a levegővétel. Akkor érzem magam kényelmesen mikor a térdeimet felemelem és áttölelem, majd fejemet rájuk hajtom és mélyen szedem a levegőt. Ki kell találnom, hogy hogyan jussak ki innen úgy, hogy senki ne lásson meg. Nem akarok egy ekkora fasz miatt bajba keveredni. Túl sok itt a megbízhatatlan ember akiket hiába fenyegetnék meg, úgyis beköpnének a zsaruknak. Azt leshetik, hogy én börtönbe kerülök. Soha nem fog megtörténni, ugyanis annál nekem több eszem van.
Az ajtó hirtelen megnyikordul, én pedig megijedek. Fejemet nem merem felemelni. Alsó ajkamba harapok és úgy töröm az eszem, hogy hogyan lépjek le anélkül, hogy elkapjanak. A másodpercek telnek, majd hallom, hogy valaki megindul felém.
- Perrie? - Louis hangja zavart. Amit meghallom kellemes hangját rögtön felemelem a fejem, mire az arcán rémület suhan átt és máris mellettem terem. Pontosan előttem térdel le kezeit pedig a térdem hegyére helyezi. - Mit csinálsz Te itt? - von rögtön kérdőre.
 Félek ránézni. Azt sem tudom, hogy mit mondjak neki. Biztos, hogy ismerte Davidet. Eddig még soha nem öltem meg egy olyan személyt akinek köze lett volna hozzá. Mi lesz akkor ha kiakad? Lehet számára is van egy bizonyos határ. És ha jóban voltak?
Nem várja meg a válaszomat. Feláll, majd jobban körbenéz a helységben. Kettétört asztal, ami akkor törött szét mikor David utoljára rávágott engem. Kacatok, amik az asztalról estek le és amik között ott fekszik David arccal a padlónak fordulva, homlokából pedig még mindig kiáll a morfiummal töltött injekciós tű. Természetesen Louisnak rögtön megakad a hullán a szeme és gondolkodás nélkül indul meg, hogy kiderítse már megint kivel bántam el. Megáll pontosan a holtest mellett, de mielőtt még jobban szemügyre tudná venni én gyorsan megszólalok.
- Kérlek ne akadj ki nagyon! - ritka pillanatok egyike mikor én bocsánatért esedezem. David bántani akart, szóval jól cselekedtem. Louis biztos, hogy megfogja érteni, hogy ezt kellett tennem.
Kék szemeit elemeli rólam és lehajol pont annyira, hogy tökéletes rálátást nyerjen a férfi arcára. Szája elkerekedik a csodálkozástól, majd kétségbeesetten a hajába túr. - Te megölted a csapatom menedzserét? Ez most komoly? - kínosan felnevet és értetlenül bámul felém. - Miért? Most őszintén Te tényleg ennyire fenimista vagy? Ha egy férfi nem úgy ugrál ahogy Te akarod, akkor rögtön kinyírod? - a kérdései elgondolkodtatóak.
Mindennek nevezett már, de fenimistának még soha. És ha az vagyok, akkor mi van? A férfiak csak szomorúságot és bánatot tudnak okozni. Én pedig nem hagyok bolondot csinálni magamból. Igenis a férfiak is lehetnek játékszerek. Felállnék és képen törölném, de a testem még mindig ólomsúlyú. Mégis van annyi erőm, hogy villámló tekintettel meredjek rá. Örüljön, hogy megtűröm Őt magam mellett. Csak egy szavamba kerülne és megölethetném.
- Szóval legközelebb engedjem magam megerőszakoltatni. - válaszolom bunkón és elkezdem a csuklómat símogatni. A pólómat felhúzom és akkor találom szembe magam a kék és lila foltokkal. Még egy ok amiért örülök neki, hogy megöltem. Képes lett volna még a csuklómat is eltörni.  Louis meghökken és pont rálátást nyer a csuklómra. Nyel egy nagyot, de megszólalni fél.
- Miért nem állsz fel és vágsz pofán amiért ilyen bunkó voltam veled? - kérdezi alig hallhatóan. Így akar megbizonyosodni róla, hogy vajon David még mit csinált velem. Várja, de én nem teszek semmit. Mikor leesik neki, hogy tényleg David valami ocsmány dolgot művelt velem rögtön megindul felém. - Mit tett veled ez a balfasz? - és máris mellettem van és csuklómat vizsgálja. Akár hányszor hozzám ér felszisszenek a fájdalomtól, majd próbálom elhúzni a kezem Tőle.
- Azt, amit állítólag Te tettél a húgával. - vonom meg a vállam és nagy szemekkel várom a magyarázatát. Louis meglepődik és értetlenül összeráncolja a homlokát mint akinek gőze sincs, hogy miről van szó. Pedig engem nagyon is érdekel. Vajon Louis tényleg képes volt megerőszakolni egy lányt? Nem vall rá. Tudom, hogy imádja szédíteni a csajokat, de eddig még soha nem volt olyan, hogy egy lány elutasította volna Őt.  - Elvetted az ártatlanságát, David pedig így akart rajtad bosszút állni. Igaz ez, Louis? - miközben beszélek Ő elkezdi a fejét hevesen csóválni.
- Ekkora baromságot már rég hallottam - nevet fel kínosan és elkezdi a haját igazgatni. Nem meggyőző a válasza. Sőt inkább olyan mint aki kamuzik. Így végül felhúzom a szemöldökeimet, összekulcsolom a kezeimet a melleim alatt és várom az ujabb magyarázatát. - Oké, tényleg ismerem a húgát. Viszont soha nem nyúltam hozzá! Épp ellenkezőleg történt az egész. Ő volt az aki rámmászott, azonban nekem nem jött be, így lekoptattam ami nem tetszett a kicsikének. - és csak magyarázkodik és magyarázkódik, viszont engem kicsit sem érdekel. Leszarom, hogy kivel állt összes. Leszarom, hogy kit dugott meg.
- Nem érdekel. - mondom hirtelen, Louis pedig furán néz rám.
- Mi van? De hisz az előbb...- értetlenkedik és nyel egy nagyot.
- Azt dugsz meg akit csak akarsz. Viszont engem hagyj ki az életedből - lényegében ma majdnem Louis miatt erőszakoltak meg. Hű, ez egy fekete pont nála. Túl hosszú kötélre engedtem Őt. Azt hiszi, hogy olyan szinten áll mint én. Pedig téved. Ő csak a csicskásom akinek azt kell tennie amit én akarok. És most ott tartunk, hogy Ő von kérdőre engem. - Te neked azt kell csinálnod amit én mondok! Nem is tehetnél fel nekem kérdéseket. Egy senki vagy. Az apám csak megtűr a családban mivel bántja a lelkiismerete. De engem nem érdekel a szaros kis életed - csak pislogni mer és gőze sincs, hogy mi ütött belém. Őszintén a konkrét okot én sem tudom. Csak azt tudom, hogy elegem van belőle. - Ha még egyszer kérdőre mersz vonni, esküszöm megöllek - a kezemet meglendítem a tenyerem pedig egy hatalmas csattanással landol Louis arcán. Az ütéstől a feje oldalra fordul, tenyerem nyoma pedig ott marad a bőrén. Nem mer mozdulni. - Most pedig eltüntettjük a hullát. - állok fel és leporolom a ruháimat. David halott testéhez megyek és a lábammal megrúgom. Louis viszont nem mozdul. - Fogd már meg és tedd be az autóba! - parancsolom. Nem válaszol csak valamit motyog az orra alatt, viszont teljesíti a kérésemet. Nem várjuk meg a testőröket. Én ülök be a volán mögé, Louis pedig mellém. Mikor jöttünk láttam egy tavat az út mellett. Az pont tökéletes lesz David holtestének. A sötét pedig a kedvünkre jár. - Gyerünk dobd bele a vízbe ezt a szart, utána pedig elmegyünk a klubba! - pontosan az út szélén állok meg az autóval és a kormányon kezdek el dobolni az ujjaimmal. Louis meglepetten pislog felém.
- Majdnem megerőszakoltak, utána megöltél egy embert, Te pedig bulizni akarsz menni? - kérdezi nagyokat pislogva. Nem tudom mi ezen olyan meglepő. Rég voltam már a klubba. Vagy úgy jobban hangzik ha azt mondom, hogy az én klubbomba? - Perrie, Te zakkant vagy! - és úgy mondja mint aki tényleg komolyan is gondolja.
- Mikor érdekelt engem valaki más véleménye? - vonom fel az egyik szemöldökemet. - Rég voltam már a klubban és ideje kisszelőztetnem a fejem.
- Úgy érzem, hogy felesleges pofáznom neked, mert úgysem foglalkozol vele. - csóválja meg a fejét. Csak sejtelmesen elmosolyodom és többet nem szólok. Szótlanul figyelem ahogy kiszáll az autóból majd elintézi a holtestet. Mikor visszaül az autóba eszébe sincs hozzám szólni. Sőt mikor megállok a klubb előtt, Ő az aki kiszáll és úgy megy be, hogy meg sem vár. Örülök neki, hogy végre magamra hagyott.
- Kisasszony, nem is mondta, hogy ma benéz - Marco a klub feje aki vezeti mellettem, boldogan köszön és invitál be. A jól ismert hely rögtön felpezsdíti a vérem. Táncoló emberek, pult mellett szórakozó egyedek, rúdon pózoló ribancok. Imádom ezt a helyet. - Talán történt valami amiért ide kellett jönnie? - kérdezi aggódva.
- Csak unatkoztam és meg akarom egy kicsit mozgatni a testem - és azzal egyidőben csillogó tekintettel nézem a fén vékony rúdakat a színpadon. Tini koromban az volt az álmom, hogy egyszer rúdtáncos leszek. De aztán az apám hamar elvette tőlem ezt az álmomat. Viszont mikor pár éve meglepett egy klubbal és kijelentette, hogy úgy alakítom ahogy én akarom, rögtön beszereztem pár rúdat a dj pult mellé, és néha napján ingyen produkciót adtam pár kiéhezett férfinak. Én pedig élvezem mikor merevedést okozok nekik.
Az öltözőbe sietek és a nadrágomat lecserélem egy rövid szoknyára amiben ha úgy mozdulok meg rögtön kilátszik a fenekem. A felsőmet egy ügyes mozdulattal ledobom és csak egy melltartószerűséget húzok magamra.
Mikor a felszerelésem kész lesz megkönnyebbülten sóhajtok fel és úgy érzem felszabadultam. Egy hatalmas örömteli mosollyal sétálok el a dj pult mellett és az egyik rúdhoz libegek. Magamhoz szorítom és bemelegítés képpen megpördülök majd a lábam közé szorítom és úgy csúszom le a padlóra. Azonban mikor visszanyerem a testartásom hatalmas ováció törik fel, de mégsem tudok velük foglalkozni. A tekintetem megakad a pult mögött gyorsan dolgozó srácon. Még messziről is sikerült felkeltenie az érdeklődésemet pedig csak rám sem pillantott. Nem is tudtam, hogy új pultos srácot vettünk fel.
A rúdat rögtön elengedem és egy ügyes mozdulattal leugrom a színpadról és a pultot veszem irányba. Ideje lenne bemutatkoznom az új alkalmazottamnak.
- Szia.

2015. augusztus 2., vasárnap

| Part 4 : - Meccs.

Helló!!! Íme a friss rész, ami szerintem eléggé hosszú lett és izgalmas :3 A hibákért én kérek elnzését, de egyszerűen arra nincs időm, hogy áttnézzem :| amit megírom rögtön fel is teszem és már megyek is :s szóval sajnálom, de a lényeg az, hogy ti olvashattok :DDD komizniii




- Úgy érzem ma éjjel, túltejesítettem a kéréseidet - Louis szó szerint bele zuhan az ágyba. Fejét belefúrja az egyik párnámba, majd még a kezeit is a fejére rakja és így próbálja megvédeni magát a szobámba beszűrődő Nap fényeitől. Nem foglalkozom vele. Álmosan kinyitom a szemeimet, de azok csak nem akarnak kinyitódni. Túl fáradt vagyok még. Így aztán csukott szemmel elkezdem a hajamat simogatni, majd mikor kellő képpen felfrissülök, egy picit oldalra fordítom a fejem, hogy az éjjeliszekrényemről tudjam elemelni a fejem. Az álmosságomnak köszönhetően, természetesen nem járok sikerrel, mivel a telefonom pár pillanat múlva a szőnyegen landol. Felmorgok és kezemmel próbál elérni, hátha feltudom úgy venni, hogy nem kell kimásznom az ágyból. Nincs ekkora szerencsém. Hatalmas nyögések közepette sikerül kihajolnom a puha ágyból, majd kezdem el keresni a készüléket. Mikorra megtalálom, Louis ismét hisztizésbe kezd. -Kétszer megdugtalak az éjjel. Oké, tudom másodjára már én akartam, de ha először Te nem kezdeményezel akkor nekem sem lett volna kedvem baszni - egy kuncogás közepette érintem meg a telefonomat, majd szorítom magamhoz és újra visszafekszem az ágyba. Kifújom a levegőt, de lusta vagyok arra, hogy feloldjam és megnézzem hány óra van. - Utána pedig eltüntettem a hulládat, a nap pedig még csak most kezdődik. - megérintem a telefonom kijelzőjét majd szembe találom magam az órával. Kissé szörnyethalok és rögtön visszadobom a telefont az éjjeliszekrényre.
- Louis, hajnali tíz óra van. - nyöszörgöm és visszahúzom a takarót a nyakamig. Gőzöm sincs, hogy mikor keltem utoljára ilyen korán. Azt sem tudom megmondani, hogy mikor feküdtem le. Tudom, hogy hajnalodott mikor Louis úgy döntött, hogy ideje kezdenie valamit George halott testével. Felhívott pár fazont, majd szó nélkül lelépett. Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy mit csinál. Jókedvűen feküdtem le és rögtön el is aludtam. Kicsit sem számítottam arra, hogy reggel megint Louisra kell kelnem.
- Na ezt már nem! - kiált fel és ujjait a takaróm szélére nyomja és próbálja letépni rólam, de én nem engedem. - Eszedbe se jusson, hogy visszaalszol.
- Már eszembe jutott. - motyogom és megigazítom a fejem, hogy kényelmesebb legyen a párna alattam.
- Nem hallottad, hogy mit mondtam az előbb? - hirtelen úgy érzem, hogy az összes levegő eltűnt körülöttem. Hirtelen kapkodva szedni kezdem a levegőt, majd kinyitom a szemeimet és meglátom, hogy Louis a derekamon ül. És nagyon nem úgy néz ki, mint aki leakarna onnan szállni. - Azt akartad, hogy dugjak veled! Hát megtettem a kérésedet. Most neked kell azt csinálnod amit én akarok. - utálok vele egyezkedni. Ha én parancsolok neki valamit, akkor Ő ugyan úgy követel tőlem valamit.
- Aludni akarok. - motyogom az orrom alatt. Szemeim még mindig le vannak csukva, és szinte már el is alszok, de mikor ez megtörténne, Louis elkezdi a kezeimet mozgatni. Direkt csinálja. Így próbálja elérni, hogy ébredjek fel. Nem jár sok sikerrel.
- Perrie! - kérlel és erősebben kezdi el húzni a kezem. Választ nem kap. Hosszú percek telnek el mire megunom, hogy piszkál.
- Louis. - kontrázok vissza álmosan. És abbahagyja a piszkálásomat. Érzem, hogy lemászik a derekamról, mire én megkönnyebülten kifújom a levegőt. Átt akarok fordulni a másik oldalamra, de akkor a párna eltűnik a fejem alól. Szemeimet rögtön kinyitom, majd megpillantom Louist az ágyam mellett. Arcán hatalmas vigyor terül szét, kezében pedig ott van a párnám. Nyúlni akarok érte, de akkor az egyik kezével elengedi a párnát, majd a takarómért nyúl és lerántja rólam. Vacogni kezdek rögtön a hidegtől ami megcsap. Hiába kérném vissza, tudom, hogy nem fogja vissza adni, egészen addig míg meg nem kapja azt amit akar. Szemétség. Így gyalázatos módon felülök, majd áttkarolom a térdeimet és ezzel próbálom melegíteni magam. - Fent vagyok már! - nyavajgok és lebiggyesztem az ajkaimat, hátha meghatja.
- Csodás. - bólint, de nem úgy néz ki mint aki vissza akarná adni a párnámat és a takarómat. Várom, hogy mit akar Tőlem. - Öltözködj fel, utána ne tervezz semmit mára, mivel eljössz velem a focimeccsemre. - pupilláim kitágulnak, és hirteln azt kívánom, hogy bárcsak én lennék most George helyében. Esküszöm még a halál is izgalmasabb mint Louis focimeccse.
Utálom a sportokat, de mégis leginkább a foci az amit szívből gyűlölök. Talán izgisebb lenne ha mondjuk félmeztelen pasik futkároznának a pályán egy labdát kergetve, de eddig sajnos még nem volt ilyenben részem. Louis viszont él- hal a fociért és mikor az ideje engedi lejátszik pár meccset is. A csapattársai persze rögtön kapitánnyá nevezték miután megtudták, hogy ki is az apja. Louis pedig élvezi, hogy pár esetlen fiúnak parancsolgathat, akik tényleg azt csinálják amit Ő mond. De ebből az egészből mi az élvezet a számomra? Az ég világon semmi! Mikor muszáj elkísérnem, akkor én kapom a nézőtéren a legjobb helyet, majd két órát egyhelyben üldögélek, miközben a néha focizó mostohabátyámat nézem. Ráadásul ma még hideg is van!
- Nem kényszeríthetsz erre. - nyavajgásban török ki és hirtelen már nem is vagyok álmos.
- Tegnaptól azt csinálom amit Te akarsz! Itt az ideje, hogy Te is csinálj értem valamit. - válaszol bunkón.
- De miért pont foci? És miért pont én? - sóhajtok fel bánatosan. Louis tudja, hogy célba ért, mivel egyszerűen nem tudnék neki nemet mondani. Hanyagul megölel majd kimászik az ágyamból és valami olyat motyog, hogy a szálloda előcsarnokában fog rám várni.
Direkt húzom az időt. A lehető leglasabban készülődöm el, és mikor már lent vagyok rögtön meglátom Louis türelmetlen arcát. Szólni sem enged, olyan hevesen kapja el a karom majd kezd el húzni a limuzin felé. Szokás szerint Joel foglal helyet a volánnál, - ki más is lehetne még, hiszen Ő apa egyik legrégibb testőre, - mellette pedig egy szintén nagydarab alak terpeszkedik, ha jól emlékszem a nevére Pascalnak nevezteti magát. Tök normális dolog egy focimeccsre két testőrrel érkezni. Ez van ha az apád egy maffia csoport vezetője. Egyikőnk sem tudja, hogy mikor és ki akar velünk végezni. Így a biztonság az első.
Mikor megérkeztünk a mérgkőzés helyszínére, Joel áll mellém, Pascal pedig Louist kíséri.
- A legklasszabb helyet foglaltattam neked a pályán - újságolja Louis jókedvűen és fejére húzza a sapiját majd a hajával kezd el szerencsétlenkedni. Gőzöm sincs, hogy mit tervez a hajszálaival, de megunom a szerencsétlenkedését, és úgy döntök, hogy inkább én igazítom meg neki. Ujjaimmal lágyan piszkálni kezdem, majd pár tincset kihúzok a sapkája alól és a homlokára tűröm.
- Aztán rúgj nekem ám gólt, ha már egyszer elhurcoltál magaddal. - jegyzem meg és elhúzom a kezem a homlokáról majd megpaskolom az arcát.
- Legalább csinálj majd úgy mint aki élvezi! - kéri egy fancsali mosollyal, mire én bólintok. Ez a végszó. Gondol egyet és elindul, Pascal pedig kiskutya módjára követi. Megcsóválom a fejem, és Joel után indulok aki elvezet a helyemre.
Fél óra telik el a meccsből, de én máris agyon vagyok fagyva. A seggemet nem érzem, úgy ahogy az ujjaimat sem. Fejemre felhúztam a kapucnimat és úgy bámulok le a pályára. Louis eddig csak egyszer játszott, utána rögtön ismét leült a kispadra. A kedvem a béka segge alatt. Igen, kapni fog Louis ezért a cselekedetéért. Mínusz fokok vannak, én pedig egy focimeccset bámulok, ahol semmi nem történik.
- Talán ez jól fog jönni. - egy kesztyű lóg az arcomba. Egy kicsit felemelem a fejem, hogy megnézzem ki akar megajándékozni. Egy harmincas éveiben járó, jól öltözött férfi. A focihoz szerintem annyi köze lehet mint nekem. Ki az a marha aki öltönyben jön egy focimeccsre? Mégsem tudok az öltözékjével foglalkozni. A hangja kellemes, az arca pedig barátságos. Talán ezért is veszem el tőle a kesztyűket, amiket rögtön az ujjaimra húzok, majd csúszok egy picit arrébb, hogy tudjak helyet szorítani neki. - Jobb? - kérdezi mikor elkezdem a kezeimet dörzsölgetni, hogy melegedjenek fel. Vállat vonok a kérdésére, és akkor elkapja az egyiket majd símogatni kezdem. A legtöbb esetben nem engedném, hogy egy idegen taperoljon, de ebben a férfiban van valami különleges. Bukom az öltönyös férfiakra, mivel azok olyan tapasztaltak és érettek.
- Mit keres egy magadfajta üzletember egy ilyen ocsmány helyen? - vonom fel a szemöldökeimet csábosan. A foci már kicsit sem érdekel, pedig a hangszórókban Louis nevét üvöltik. Talán gólt rúgott. Leszarom.
- Mit keres egy ilyen gyönyörű hölgy ennyi disznó alak között, egyedül? - kérdez vissza pimaszul. Ez tetszik. - Egyébként a kérdésedre a válasz, én vagyok a hazai csapat menedzsere. - igazítja meg a nyakkendőjét. Uh, szóval ismeri Louist. - David Alberto. - mutatkozik be. Életemben nem hallottam még ezt a nevet Louistól. Pedig sokat beszél a fociról meg a csapatáról.
- A bátyám a maga csapatában játszik, így ezért kerültem ide - most rajtam a sor, hogy magyarázkódjak. David elkezd töprengeni. Látszik rajta, hogy azon töri az eszét, hogy vajon ki lehet a bátyám, csak egyszerűen nem meri megkérdezni. - Louis Tomlinson. - mondom és fejemmel a pályára bököm ahol Louis ugrándozik egy rövidnadrágban meg hosszúujjú pólóban és épp azon van, hogy felmelegítse magát. - Én pedig Perrie Edwards vagyok. - kinyújtom a kezem, hogy tudjak kezet fogni vele. A kézfogásunk hosszabb a megszokottnál. Egy ravasz mosoly fut végig az arcán. Csak a szemébe nézek és nem is foglalkozom vele, hogy egyik kezét a combomra csúsztatja.
- És jól szórakozol kedves Perrie? - kérdezi kedvesen.
- Úgy nézek ki? - tárom szét a kezeimet. David végig mér, mire én megnyalom a számat. Sok mindent tudnék ezzel a pasival csinálni addig míg a meccsnek vége nem lesz.
- Akkor helyesebben, akarsz jól szórakozni? - javítja ki magát. Gondolkodás nélkül bólintok. Davidnek több sem kell. Elkapja a derekam meg felhúz a székről és elkezd valamerre húzni. Tíz perc sem telik bele és egy irodában találom magam miközben a falnak nyom és vadul a nyakamat csókolgatja. Fogalmam sincs, hogy hogyan is kötöttünk ki itt ilyen pozícióban. Mikor a szórakozásra gondoltam nem arra gondoltam, hogy lehoz az irodájába és rögtön nekem esik. Én nem szeretem az ilyen gyors tempót. Ezért mikor az ujjaival már a nadrág gombommal játszik, és hevesen csókolja az ajkaimat, elfordítom a fejem és tenyeremet a mellkasára nyomom és úgy próbálom eltolni magamtól.
- David, állj le! - kérem, de hajthatatlan. Tenyereit az arcomra teszi majd úgy kényszerít, hogy forduljak felé és csókoljam meg.
- Annyira finom vagy. - suttogja, majd a dekoltázsomat csókolja. Ez az a pillanat mikor elegem lesz. Teljes erőből ellököm magamtól.
- Hagyj békén! - parancsolom és közben idegesen megigazítom a ruháimat. Villámló tekintettel mered vissza rám miközben hevesen szedi a levegőt. Nem foglalkozom vele. Megfordulok és elindulok az ajtó felé, de nem jutok messze mivel elkapja a csuklómat és vadul visszaránt, majd szó szerint lelök az asztalára és fölém tornyosul.
- Meg leszel baszva ribanc - emeli fel a hangját és még szorsabban fogja a csuklómat, majd rátérdel, hogy ne tudjak megmozdulni. Szemei dühösek, homlokán kilátszódnak az erek, én pedig félek. - Pont úgy ahogy az a balfasz bátyád bántotta az én húgomat. Úgy látszódik a Sors visszaüt. Tudod a húgom sem akart semmit a bátyádtól, de Louis hajthatalan volt és elvette a testvérem ártatlanságát, aki azóta sem mer beszélni mivel olyan fájdalmakat élt átt akkor. - hevesen kezdem el csóválni a fejem és a könnyeim akaratom ellenére kezdenek el folyni. Szája akár hányszor a bőrömhöz ér hányingerem támad. Vonaklok és próbálok menekülni, de nem enged.
Nem, engem még egyszer senki nem fog bántani! Az az időszak már elmúlt. Én vagyok az aki bánt mást! És akkor eszembe jut a táskám. Ha letudnám lökni magamról, akkor elérném a táskámat és kitudnám venni belőle a morfiummal töltött injekciós ampullát. Gyerünk Perrie, meg tudod csinálni.
A térdemet megemelem, majd rögtön megrúgom az ágyékát. David megáll a fájdalomtól és már nem szorít le az asztalhoz. Egy macska módjára ugrom le, majd rohanok a táskámhoz. Vadul kutakodni kezdek benne és meg is találom. Azonban addigra David is magához tér a fájdalmából. Derekamnál fog meg, majd emel fel, ismét vissza dob az asztalra. Úgy érzem, hogy az összes bordám eltörött. Egy gonosz vigyorral a képén hajol ismét felém, de már a nadrágját is kigombolta. Le akarja húzni, de arra már nincs ideje. Az injekciós tű egész végig a tenyerembe lapult, ami most már David homlokából áll ki. Még csak pislantani is elfelejt ahogy nézi, hogy a fejébe nyomom a mérget. Pár másodperc és a morfium hatni fog, én pedig boldog leszek amiért ismét tisztábbá tettem a világot...