2013. március 31., vasárnap

§2-Ha ennyire ragaszkodsz hozzá...

Itt a kövi rész :D És már csak jövő héten lesz friss rész, mikor már túlleszek egy igazi One Direction koncerten :P Szóval ne várjátok a napokban mivel csak szerdán jövök haza csütörtökön pedig már suliba kell mennem. Addig is komiznniiiiii....
- Emmus ideje lenne felkelni. - Liam apró puszikat nyomkotott a nyakamra amit én egy halk nyögéssel jutalmaztam. Ám kinyitni a szemeimet eszembe sem volt. A reggeli ébredés még mindig gondot okozott, ráadásul most már még nehezebb mivel tudom, hogy Liam is mellettem van. Most őszintén kinek lenne kedve kikelni a meleg, puha ágyból miközben álmaid pasija az arcodat simogassa és védelmezően karol átt? Ige, senkinek. Akkor én minek keljek fel?
- Még egy kicsit maradjunk így. - nyöszörögtem és a fejemet  a vállába fúrtam, mire Ő az egyik kezét végig húzta a hátamon közben pedig kuncogott. Annyira igazságtalan az élet! Minek kell felkelni, mikor az ágyban is történhetnek elég mozgalmas dolgok.
- Jó lenne, csak tudod ha így folytatod el fogsz késni a suliból. - suttogta a fülembe végül pedig a hajam közé nyomott egy csókot. Az egész testemen bizsergés futott végig mint mindig amikor megcsókol. Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy kit érdekel a suli, de nem tehetem mivel én akartam mindenáron a Művészetibe járni, most pedig nem vagyok hajlandó kikelni az ágyból. Talán azért nem mert félek. Igen félek attól, hogy mi van akkor ha nem fognak bevenni közéjük és nem lesznek barátaim. Esetleg ha ismernék valakit sokkal könnyebb lenne. Bár itt lenne Lana. Akkor az egészet úgy fognám fel mintha csak bulizni mennénk ketten. De így, tökre félelmetes. Egy csomó új ember, ismeretlen környezet és még Liam sem lesz mellettem. Borzalmas. Tegnap még nem tűnt ilyen félelmetesnek ez az egész.
Sóhajtottam egyet és  álmos szemekkel feljebb emeltem a fejem, hogy tudjam megnézni mennyi az idő. Kis híján infarktust kaptam mikor megláttam, hogy pontosan reggel hat óra van.
- Liam reggel hat óra van! - néztem rá csúnyán és újra vissza dőltem az ágyra majd egészen a fejemig felhúztam a takarót. - És nekem csak fél kilencre kell mennem. - tettem még hozzá duzzogva. Most komolyan képes volt felkelteni reggel hat órakor? Mégis, hogy jutott az eszébe mikor tudja, hogy én szeretek aludni.
- Már rögtön az első napon el akarsz késni? - kérdezte szörnyülködve, de én inkább szó nélkül hagytam. Persze tuti el fogok késni mikor két órával előbb képes volt felkelteni. Istenem miért kell neki mindig ennyire komolyan viselkedni. Minden szabályt követ és nagyon nehezen tud ellazulni. Félre értés ne essék engem nem zavar, hogy ennyire merev mivel neki ez illik és, hogy őszinte legyek jó, hogy ennyire apáskodó. Hisz mi lenne a bandával ha nem Ő lenne Daddy Direction? Igen, már rég börtönbe lennének velem együtt. - Nem szólok többször Emmus. Vagy felkelsz, vagy más folyamatokhoz folyamodok. - vigyelmeztett majd kimászott az ágyból és elkezdett felölözködni.
- Úgysem mered...- mondtam diadalittasan.
- Igen? Kipróbáljuk? Tudod azt hallottam, hogy New Yorkba sokkal hidegebb víz van mint Londonban. - szemeim egyszerre pattantak ki mikor meghallottam azt, hogy kinyissa a fürdőszoba ajataját. Ezt már egyszer eljátszotta velem mikor nem akartam felkelni. Szó szerint kiöntött az ágyból. Hát köszönöm, mégegyszer nem akarom áttélni.
- Oké fenn vagyok. - ültem fel aggodalmasan, mire Liam hangos nevetésben tört ki és vissza ült mellém az ágyra. Szemeim megakadtak csupasz felsőtestén, mivel csak egy farmernadrág volt rajta. Ha így folytatja tényleg el fogok késni, de az a Ő hibája lesz mivel annyira dögös.
- Egyébként eszembe sem volt kiönteni az ágyból. - vigyorogta majd gyorsan megcsókolt. Persze azt hiszi, hogy minden el van intézve azzal, hogy megcsókol. Hát téved, ugyanis engem most csúnyán áttvert, ráadásul most már vissza sem tudok aludni.
- Ez övön aluli volt. - öltöttem ki rá a nyelvem és durcásan felhúztam az orrom. - Ezért amíg felöltözök, Te elkészíted a reggelit. - mondtam és gyorsan bementem a fürdőszobába, hogy nehogy véletlenül is ellenkezni tudjon.
Magamra csuktam az ajtót és elkezdtem öltözködni. Ma reggel valahogy minden szokatlanul lassan ment. A zoknimat fordítva vettem fel, elfeledkeztem megfésülködni és hócsizmát akartam felvenni. Jó, egy borzalmas napnak nézek elébe és ezen már semmi nem tud változtatni. Mikor nagy sokára kész lettem és normálisan fel voltam öltözve kimentem a konyhába. Magamban jót mosolyogtam mikor megláttam Liamet aki a tűzhely előtt állt. Kihúztam egy széket és leültem, majd pár másodpercen belül Liam elém tett egy ...valamit.
Undorodva elhúztam a számat mikor lenéztem az előttem álló tányérra. Minden volt az, csak nem normális étel, ráadásul kegyetlen büdös égett szaga is volt. Asszem most már értem, hogy miért van fekete színe a reggelimnek, ha egyáltalán lehet reggelinek nevezni. Ez inkább felér egy hánytatónak.
- Ez micsoda? - pillantottam fel Liamra aki az asztal előtt állt és kíváncsian várta a reakciómat.
- Rántotta. - válaszolta egyszerűen a szemei pedig csillogtak a boldogságtól. Ó szóval ez rántotta. Hogy én milyen hülye vagyok amiért magamtól nem jöttem rá. Talán azért nem jöttem rá mivel nincs rántotta formája, talán ha ennyire nem lenne elégetve és nem lenne ennyire büdös.
Ismét Liamre néztem aki azt várta, hogy mondjak valamit. Két lehetőség van. Első, megmondom neki, hogy egy moslékot készített, és soha többet nem jöhet még csak a konyha közelébe mert ha így folytatja mind kettőnket megmérgez. Második, szó nélkül eszek belőle és megdícsérem, hogy milyen istenien főz. Ha engem kérdeztek én az elsőre szavazok. Kizárt dolog, hogy egyek ebből a micsodából még akkor se ha ezzel megbántom Őt.
- Ne sértődj meg Li, de ez még csak a rántotta nyomába sem ér. - néztem rá sajnálkozva ám, az Ő arcán nem vettem észre azt, hogy megharagudott volna. Lehet csak kívülről nem mutatja, de belülről fájt neki. - Persze örülök neki amiért próbálkoztál, de én ezt nem eszem meg. - toltam el magamtól a tányért.
- És még egy dícséretet sem kapok amiért megcsináltam életem első rántottáját? - bigyesztette le a száját, mire én felálltam a székből és az ölébe ültem majd áttkaroltam a nyakát. Jó Ő tényleg büszke magára a nagy semmiért.
- Már ne ne haragudj, de ezért nem kapsz dícséretet. Mivel amit főztél az ehetetlen. - mondtam egyszerűen.
- Hé életemben először most álltam a tűzhely mellett. Tudod mit csinált Louis mikor először főzött? Kis híján felgyújtotta a villát. Szóval én mellette mesterszakács vagyok. - mondta felháborodva és bevágta a durcit. Prüszkölve nevettem majd, nehogy megsértődjön gyorsan megcsókoltam.
- Jó, csak egyet ígérj meg nekem. Soha többet nem főzöl nélkülem. Oké? - néztem rá, mire Ő bólintott egy aprót.
- Komolyan ennyire borzalmas? - kérdezte meg végül.
- Azon kívül, hogy az egészet elégetted egész jó formája van. - vontam vállat egyszerűen. Oké ezt most csak azért mondtam, hogy ne érezze magát annyira szarul. Ha nem szeretném ennyire már rég a szemébe mondtam, hogy mennyire undorító. De nem csinálom, mivel nem akarom azt, hogy miattam szomorú legyen. - De most már tényleg indulnom kell.
- Elviszlek a suliba. - ajálkozott fel majd nyúlt is a kulcsaiért. - Úgyis el kell mennem bevásárolni. - tette hozzá mire én meghökkentem. Ajaj az nem jó jel ha Ő vásárolni akar.
- Öhm és mit akarsz venni? Tudod arra gondoltam, hogyha haza jöttem nyugodtan ehetnénk pizzát vagy valami...- próbáltam lebeszélni az ötletéről. Nincs kedvem ebédre is ezt a bűzt szagolni.
- Nyugi Em, nem fogok főzni. - szólt közbe gyorsan vigyorogva mire én megnyugodva felsőhajtottam. - De ha ennyire ragaszkodsz hozzá...
- Á dehogy ragaszkodok...- legyintettem egyet szégyenlősen. - Csak inkább Te ne főzz.
- Tudod most a lelki világomba gázoltál. Több millió lány ölni tudna érte csak azért, hogy az én főztömet ehessék. Erre fő a barátnőm meg lemondja a mesterművemet. - mondta felháborodva mire én vigyorogva a nyaka köré fontam a karjaimat és lágyan megcsókoltam mire neki rögtön jobb kedve lett. Azért kíváncsi lennék, hogy a rajongóinak, hogy állna a szájuk ha eléjük rakná ezt a rántottát. Szerintem egy csapásra elpártolnának tőle.
- Jó akkor majd az egyik koncerten megkínálom őket. - mondtam vigyorogva és kézen fogva elindultunk a lakásból...

2013. március 30., szombat

§1-De te pont így szeretsz.

Hahá én mondtam h hamar hozom az első részt. Döntsétek el Ti, hogy milyen lett :D
- Ezt nem hiszem el. Liam felfogod, holnap reggel kezdek álmaim sulijába? - ugortam a nyakába és a súlyomtól egy kicsit megtántorodott, de arcán nem látszott a fájdalom jele hanem ugyan úgy mosolygott mint álltalában mindig. Derekamat erősen szorította majd bele húzott az ölébe és a nyakamba puszilt amitől én megborzongtam.
- Oké, nyugi Emmus. Ma már ezerszer elmondtad. - simogatta meg az arcom mire én játékosan a vállába ütöttem, végül pedig a mellkasába fúrtam a fejem. - Mellesleg még meg sem dícsérted az új lakásunkat amit csak miattad vettem. - mondta szemrehányóan, én pedig felemeltem a fejem és végig néztem a lakásunkon.
Talán azért nem dícsértem meg mivel még mindig felfoghatatlannak tartottam ezt az egészet. Először is kezdjük onnan ahonnan abba hagytuk.
Gondolom mindenki emlékszik rá, hogy mi történt a nyári szünet közepén. Én megkaptam a levelemet miszerint felvettek a New York-i Művészeti középiskolába ami álmaim iskolája volt. De nem akartam elmenni mivel pont akkor jöttem össze Liammel és nem akartam Londonba hagyni. Ezért elhallgattam a dolgok és senkinek nem szóltam róla. Persze a sors ellenem beszélt mivel szerencsétlenségemre a levél pont Liam kezébe akadt. Csúnyán összevesztünk, annyira, hogy szakítani akart velem mivel szerinte én mindig a szemébe hazudtam. Magamra hagyott én pedig nem tudtam bele törődni, hogy nem kellek neki, mivel teljesen oda voltam érte és eszembe sem jutott, hogy valaha megbántsam.
Végső elkeseredésembe pedig arra a döntésre jutottam, hogy mégis elmegyek az államokba, hogy tudjam elfelejteni életem szerelmét. A reptérig meg is érkeztem, ám a New Yorkba tartó gépre képtelen voltam felszállni. És milyen jó, hogy lekéstem.
Az egyik bőröndömön ültem és hirtelen megjelent előttem Liam. Bocsánatot kért és kibékültünk végül pedig haza mentünk. Legbelül talán egy kicsit csalódott voltam amiért nem mentem el a suliba, de Liamért bármire képes vagyok.
Utolsó napok voltak hátra a szünetből mikor Liam közölte velem, hogy indulunk New Yorkba és ott kezdhetem a sulit. Először nem akartam elhinni neki, de mikor láttam, hogy össze volt pakolva tudtam, tényleg igazat mond.
Látta rajtam, hogy tényleg fontos nekem az a suli ezért titokba vett egy lakást és elintézte, hogy Ő is elköltözik velem. Még mielőtt valami megrémülve a One Direction nem oszlott fel. Igaz Harry, Niall, Louis és Zayn Londonba maradt, de szerencsére meg tudják így is oldani a banda ügyeit. Hisz mi az már nekik, hogy minden hétvégén NY-ba repüljenek.
- Bocs, csak tudod totál fel vagyok pörögve. - kértem bocsánatot és egy forró csókot nyomtam a szájára.
- Bocsánatkérés elfogadva. - mondta vigyorogva mikor ajkaink szétváltak és elkezdett játszani az egyik szőke tincsemmel. Annyira tökéletes az életem. Jobbat el sem tudnék képzelni. Nekem Liam a mindenem, ha Ő nem lenne én tényleg egy senki lennék. És mennyi mindenen át kellett mennem, hogy erre rájöjjek. - Csak sajnálom, hogy a srácok nem lehetnek itt. - húzta el a száját szomorúan.
- Louissal beszéltél már? Vajon, hogy viseli, hogy Wen vissza ment Minnesotába. - sóhajtottam fel és magam elé bámultam.
Jó az egy tény, hogy boldog vagyok Liammel, de azért a barátaimmal lenne csak igazán tökéletes. Legfőbb Louist sajnálom. Szegény srácnak az utóbbi időben valahogy nincs szerencséje a csajokkal. Először csúnyán dobta Eleanor mivel féltékeny lett rám, majd mikor Texasban voltunk a nagyinál megismerkedett az unokatesómmal Wennel és rögtön belé zúgott. Egy ideig jól megvoltak és Lou azt hitte, hogy megtalálta az igazit. Ám nyár végén Wen bejelentette, hogy haza megy Minnesotába mivel kezdődik a suli. Louist a távolság nem zavarta volna mivel állítása szerint akár, hogy megoldotta volna, ám Wen nem akart távkapcsolatot létre hozni. Így kicsit sem kedvesen dobta, szegény srácot. Megharagudtam az unokatesómra mivel megmondtam neki szépen, hogy ne okozzon csalódást szegény srácnak. De úgy látszik a falnak beszéltem mivel egy cseppet sem érdekelte, hogy tönkre tette Louis életét. Ráadásul most én sem vagyok otthon, hogy megvigasztaljam.
- Hát Harry és Niall vigasztalja mivel Zayn és Lana még mindig Miamiban vannak. - válaszolta Liam egy ravasz mosoly kíséretében. Tudom, hogy most azon jár az esze, hogy Zayn és Lana vajon mit csinálhattak Miamiba.
Ó tényleg a legjobb barátnőmről majdnem elfeledkeztem. Mondjuk vele nem nagyon történt semmi érdekes. Még mindig Zaynel van és boldogok. Tényleg aranyosak együtt és nincs az a földi lény aki képes lenne őket szétválasztani.
- Ezzel most nem nyugtattál meg. Niall és Harry szerintem mindent csinál, csak nem vigasztalja Louist. - mondtam vigyorogva. És még szépen fogalmaztam.
 Harry az utóbbi időben teljesen lüke lett. Jobban mondva inkább kanos. Akár milyen csajra simán rámozdul és nem érdekli a kor. Komolyan mondom meghibbant. Ha nem járnák Liammel talán még rám is simán rámozdulna. Valahogy teljesen kifordult önmagából. A többiek szerint csak a hormonjai dolgoznak és most kezdi el élni igazán az életét.
Niall pedig még mindig Niall. Ugyan olyan haspók mint eddig volt és élete állandóan a kaja körül forog. És még mindig nem hízott el!
- Most komolyan Lou szerelmi bánatáról akarsz beszélgetni? - húzta fel a szemöldökét Liam kérdően és szorosabban fogta a derekamot.
- Miért van más ötleted? - kérdeztem kacéran, mire a száján megjelent egy ravasz mosoly. Hú már megint elő jött a perverz énje. Istenem a fiúknak miért mindig a szexen jár az esze? És én még Harryt mondom kanosnak, mikor a pasim képes lenne egész nap az ágyban hancúrozni.
- Éppenséggel van. - mondta vigyorogva és hevesen megcsókolt közben pedig a hátamat simogatta. - Tudod itt van az a hatalmas ágy ami csak a miénk...- mondta két csók között mire én felkuncogtam és egy kicsit eltoltam magamtól.
- Liam pár órája lakunk még csak itt. Nem gondolod, hogy elsietjük a dolgokat?
- Épp azért kellene kipróbálni Em...- mondta mosolyogva mire én belőlem egyszerre tört fel a röhögés és pattantam ki az öléből. Kiskutyaszemekkel pislogott rám. Igen ennek a nézésnek soha nem tudok ellenállni, de most akkor is hozzá kell nekem szoknom az új életemhez. Hisz ez New York ráadásul együtt lakunk ami felelőséggel jár. Oké tudom, hogy Ő tele van egy rakás pénzel a banda miatt, de én még akkor is csak középiskolába járok.
- Holnap új sulit kezdek, és egy kicsit ideges vagyok mivel találkozni fogok egy csomó új emberrel meg...- kezdtem el hisztizni,de Liam hirtelen felállt majd kezeit a számra tette és megsimogatta az arcomat.
- Hé Emmus, nincs mitől aggódnod. Téged úgyis mindenki imád és ott is el fogsz varázsolni mindenkit. - nézett a szemem közé kedvesen. Annyira jó, hogy itt van nekem. Neki bármit elmondhatok mivel soha nem gúnyolna ki. Ő nem csak a pasim hanem a legjobb barátom is. Igen olyan mint a mostohatesóm. Jó ez most csúnya volt, mivel tavaly mikor még azt hittem, hogy a mostohatesóm utáltam csak azért mert azt hittem, hogy elakarja tőlem venni az apámat.
- Komolyan gondolod? - kérdeztem csendesen, mire Ő lágyan felemelte a fejem és úgy nézett rám.
- Igen. Ha pedig valami gond lesz, szólsz nekem én pedig rájük küldöm a banda valamelyik kidobóját. - viccelődött mire én csúnyán ránéztem. - Oké csak vicceltem.
- Néha annyira bolond vagy. - öleltem meg hálásan.
- De te pont így szeretsz. - kuncogta majd elhúzódtam tőle és megcsókoltam. Igen igaza van én így szeretem.

Új

Mielőtt valaki megrémülne nem törötltem le az Ellies részeket csak pusztán új oldalt nyitottam neki, mivel sajnos megakadtam és nincs ihletem hozzá :/ ez van...már kezdtem megszokni hogy mostanában valahogy nem megy az írás :S
viszont tegnap nagy unalmamban keresgéletem az usb kulcsaimon és megütötte a szememet egy befejezett történetem vagyis jobban mondva a My stepbrother is my love második évadja. Azt a törit még nyáron írtam, de csak az elejét mertem felrakni mivel nem tudtam, hogy ki mit fog szólni hozzá. De mivel most nincs semmi ihletem és titeket sem szeretnélek cserben hagyni gondoltam feltehetném a My Stepbrother is my love folytatását ami, hogy őszinte legyek a legkedvesebb blogom. Akár hogy is vesszük annak a történetemnek hála ismertetek meg itt, és ahhhoz kaptam a legtöbb komikat. Ráadásul az be is van fejezve így csak fel kell pakolnom a részeket közben pedig gondolkozhatok a továbbiakon.
Kinek hogy tetszik? Akár mi is a válaszotok az első részt hamarosan olvashatjátok.... Esetleg aki nem emlékszik egy kis rövid visszatekintés:

Emma Sparks a főszereplő lány aki szerelembe esik a mostohatestvérébe Liambe akiről azonban kiderül, hogy valójában nem is a mostohatestvére. Mind a ketten egymásnak lettek teremtve és boldogok együtt.
A történet ott ér véget, hogy Liam megakadályozza, hogy ne menjen el a lány New Yorkba a művészeti középiskolába. De mi van akkor ha Emma mégis elmegy és a srácok is vele mennek? Vajon a két fiatal boldog tud lenni, vagy esetleg egy súlyos katasztrófa történik ami mind kettőjük életét megváltoztatja?


2013. március 2., szombat

/ Tizennégy /

Sziasztok!!! Lehet sokatokat sokként fog érni a dolog, de sajnos ez van. Ez a történet utolsó része. Tudom elég rövid lett, de sajnos ez a törit nem tudom tovább írni. Egyszerűen unom már és ihletem sincs. Ezt az egészet nem így terveztem ráadásul észre vettem, hogy nektek sem nyerte el annyira a tetszéseteket. Szóval úgy döntöttem, hogy ezt befejezem és bele kezdek egy teljesen újba ami különbözni fog az eddigiektől. Szerintem majd ha megcsinálom az új kinézetet rögtön sejteni fogjátok, hogy mire gondolok:D szóval nem kell megijedni mert nem tűnök el, sőt ahogy ismerem magam már holnap felteszem az első részt xD Egyébként nekem tetszik ennek a történetnek a befejezése. Pont jó ahogy van :)

CODYLIA MITCHELL

- Mi történt? - néztem Liamre aggódva mikor a lift hirtelen megállt. Szívem hevesebben kezdett el verni és reméltem nem az történt amire én gondoltam. Mert ha az akkor nekem végem van.
Idegesen Liam mellé léptem miközben Ő az egyik gombot nyomkodta amivel elvileg ki kellett volna nyílnia az ajtónak. De nem történt semmi, pedig kicsit sem óvatosan nyomkodta. Végül annyira ideges lett, hogy bele rúgott a lift ajtajába amitől a lámpa pislákolni kezdett. Megsemmisülten a hajamba túrtam és csúsztam le a hideg padlóra majd arcomat a tenyerembe temettem.
- Úgy látszik beragadtunk. - szólalt meg Liam és a keze ügyébe kerülő gombokat mind megnyomta. De, hogy minek azt nem tudom. Ha egyszer beragadt akkor egy vacak gomb nem fog minket kihúzni a bajból. Ugyan úgy itt fogunk ragadni órák hosszat amíg valakinek eszébe nem jutunk. Mondjuk szerintem elég hamar fel fog tűnni, hogy nem megy a lift, hisz mégis csak egy méregdrága szálloda ahova miliomosok járnak. - Hívok segítséget. - jutott az ötletébe és zsebébe nyúlt, hogy vegye elő a telefonját. És ezt mind úgy csinálta, hogy elfordult tőlem.
Pánik roham lett úrrá rajtam mint mindig amikor szűk helyen vagyok, egyedül. Nekem klausztrofóbiám van. És ez miatt nem is egyszer már orvosoknál kötöttem ki mert annyira bepánikoltam és nyugtatókra volt szükségem. Ilyenkor teljesen elveszítem a testem felett az uralmat. Hevesen szedem a levegőt, tördelem a kezem vagy az egész testem remeg és a hajam tépem, ráadásul még sírok is.
Még egész kicsi koromba jöttek rá a szüleim, hogy valami nincs rendben velem, mikor az oviban beragadtam a mosdóba. Annyira bepánikoltam, hogy eszméletemet veszítettem és pár napig kómában feküdtem a stressz miatt. Anya azóta mindig különösen vigyáz arra, hogy ne maradjak magam szűk helységekben. Ezért a lift mindig kilőve. Nem is értem, hogy most miért jöttem Liam után. Napok óta itt vagyunk, de eddig mindig képes voltam fellépcsőzni az ötödik emeletre. De akkor most miért nem lépcsőztem inkább? Talán azért mert valaki elvette az eszem már megint.
- Ki.akarok.innen.jutni. - mondtam akadozva és egész testemmel remegtem közben pedig patakokban folytak a könnyek az arcomról. Fogalmam sincs, hogy mikor éreztem magam utoljára ilyen állapotban. A fejem dübörgött és hallottam ahogyan a szívem hevesen ver. Csak ne veszítsem el az önuralmamat.
- Cody minden oké? - hallottam meg Liam ijedt hangját majd a másik pillanatban elém ugrott és leggugolt mellém és éreztem pillantását a testemen. Válaszolni nem tudtam mivel túl gyorsan szedtem a levegőt. - Mi van veled? Cody ne csináld ez. Válaszolj hallod!- éreztem ahogyan gyengéden megrázogat. Totál kész voltam. Nem volt erőm kinyitni a számat, pedig tudtára akartam adni, hogy mi van velem. Nem akarom, hogy miattan idegeskedjen. -Vegye már fel valaki azt a rohadt telefont. - ezt gondolom már nem nekem szánta. Éreztem, hogy elhúzódik tőlem és a telefonját nyomkodja. - Zayn? Codyval beragadtunk a lifte és pánik rohama van. Fogalmam sincs, mit csináljak vele. Nyugtassam meg? Klausztrofóbia? Oké, de siessetek. - azzal egy időben gyengéden az állam alá nyúlt és maga felé fordította a fejem és lágyan elkezdte simogatni az arcom.
- Cody hallasz? - kérdezte csendesen mire én bólintottam bizonytalanul. - Nincs semmi baj én itt vagyok. - suttogta majd magához húzott én pedig a mellkasába fúrtam a fejem és ott sírtam tovább miközben Ő a hátamat simogatta. Nem szólt semmit, csak dúdolgatott valamit, de rám megnyugvással volt. Percről percre jobban éreztem magam. A testem fokozottan nyugodott meg és már a levegőt sem zihálva vettem hanem normálisan. - Kijutunk innen, de ne gondolj rá. Én itt vagyok és számíthatsz rám. - suttogta és a hajamba puszilt amitől az egész testemben bizsergés futott végig.
Ez már biztos, hogy nem a klausztrofóbia miatt volt. Nem ez annál sokkal kellemesebb érzés. Tudjátok mi rá a legjobb szó?- A szerelem. Most jöttem rá Isten igazából arra, hogy mi ez az érzés ami napok óta bennem van mikor Liam mellett vagyok. Halálosan belé szerettem. Én hülye, hogy ezt eddig miért nem vettem észre. Hisz csak vissza kell gondolni és máris össze áll a kép.
Elhúzódtam tőle és kitöröltem a szemeimből a könnyet majd lesütöttem a szemem. Annyira ostobán éreztem magam. Lehet undorodik tőlem amiért ilyen állapotban kellett látni. Én is undorodnék saját magamtól.
- Jobban érzed magad? - kérdezte kedvesen és kifésült egy kósza hajszálat az arcomból. A keze ahol az arcomhoz ért égetett. Gyorsan elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen tökéletes arcára néznem, mert nem bírnám.
- Igen, sokkal. Köszönöm, hogy segítettél. - hálálkodtam és rá néztem aminek az lett a következménye, hogy szemeink ismét találkoztak. Elvesztünk egymás pillantásába majd észrevettem, hogy szemei a számra vándoroltak úgy ahogy az enyémek is. Nem tehetek róla, de annyira hívogató ajkai voltak. Biztos fantasztikus érzés lehet úgy Isten igazából megcsókolni.
- Nagyon megijesztettél. - mondta még mindig az arcomat fürkészve. - Belehalnék ha valami komolyabb bajod esne. - tette még hozzá és észre vettem, hogy zavarban van. Az utolsó mondatától nagyon jó kedvem lett. Aggódott értem és fontos vagyok a számára. Talán Ő is érez irántam valamit? Ha jobban bele gondolok még igaz is lehet. Hisz ott volt az a bizonyos szájra puszi, meg aztán a mai nap is. Mindketten tudtuk, hogy ez egy randi volt, csak történetesen egyikünk sem vallotta be magának.
- Fontos vagyok a számodra? - kérdeztem és a kezeimet tördelve vártam a választ. Szájára egy széles mosoly húzódott.
- El sem tudnád képzelni, hogy mennyire. - válaszolta amitől nekem teljesen leblokkolt az agyam.
Egy hirtelen ötelttől vezérelve előre hajoltam majd megcsókoltam. De nem csak úgy, hogy a szám éppen, hogy csak hozzá ért hanem rendesen, érzésekkel. Azt akartam, hogy tudja meg mit is érzek iránta valójában. Tudtára akartam adni, hogy a világon Ő a mindenem és nélküle egy senki vagyok.
Éreztem ahogy kezeit gyengéden a derekamra csúsztassa majd közelebb húz magához és bele mosolyodik a csókunkba, de ezt mind úgy csinálta, hogy szájaink ne válljanak el egymástól. Eléggé nyilvánvaló lett számomra, hogy nem csak én vagyok érte megbolondulva, hanem Ő is értem.
- Szeretlek. - suttogtam mikor egy picit elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a szeme közé tudjak nézni. Talán túl korai ezt még így kijelenteni, de engem személy szerint nem érdekel. Felvállalom az érzéseimet és ha kell az egész világnak szétkürtölöm. Nem érdekel, hogy ő a híres Liam Payne akiért milliók vannak megőrülve. Szeretem és ezen semmi nem tud változtatni. Még Jai és Luke sem!
- Tudom. - kuncogott fel és ismét egy lágy puszit nyomott az arcomra. - De én sokkal jobban szeretlek. - kacsintott egyet mire én játékosan kiöltöttem rá a nyelvem. - Csak könyörgöm többet ne ijessz meg ennyire. - komorodott el. Elhúztam a számat és az égnek emeltem a fejem.
- Klausztrofóbiám van. Akár hányszor szűk helyen vagyok egyedül, pánikroham lesz rajtam úrrá. Ha nem tudnak időben megnyugtatni akkor kómába esek. - meséltem, Ő pedig ismét magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Majd mikor szétváltunk megölelt és ismét elkezdte a hátamat simogatni.
- Miért nem mondtad? Cody komolyabb bajod is eshetett volna, ha Zayn nem világosít fel a telefonban, hogy mi van veled. Én magamtól nem jöttem volna rá. Azt hittem, hogy csak hülyéskedsz azzal, hogy nem szólsz hozzám és az borított ki, hogy velem kell lenned ki tudja meddig bezárva. - nézett a szemem közé komolya. Lesütöttem a szemem. Igaza volt. Rég el kellett volna mondanom nekik.
- Hé, én sem tudtam róla, hogy neked kanálfóbiád van. - mondtam szemrehányóan. Ebben viszont nekem volt igazam. Nekem sem mondta el Ő, hogy fél a kanalaktól.
- Az más. - intett le egyszerűen. - Én nem pánikolok be tőle és veszítem el az önuralmamat. - tette még hozzá. Azt hiszem értem, hogy miért nevezték el Őt Daddy Directionnak.
- Igenis főnök. Legközelebb mindenről beszámolok. Még arról is, hogy mikor van meg a havi vérzésem. - mondtam vigyorogva mire Liam rosszállóan a fejét csóválta. Úgysem haragszik rám, csak pusztán nem akarja, hogy bajom essen. Hát nem édes?
- Ez nem vicces. - csóválta a fejét, de észre vettem, hogy a szája sarkában megjelent egy bújkáló mosoly. - Ha a barátnőm akarsz lenni akkor mindent el kell egymásnak mondanunk. - szemeim felcsillantak a gyomromban lévő pillangók pedig életre keltek. Ugye nem hallottam félre? Azt akarja, hogy a barátnője legyek. Én! Talán még örülök is neki, hogy beszorultunk ebbe a liftbe. Így legalább mindent meg tudunk beszélni.
- Te azt akarad, hogy a barátnőd legyek? - kérdeztem félénken, mire Ő ismét megához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.
- Nem akarom... ugyanis már az vagy. - mondta vigyorogva mikor elváltak az ajkaink.
Épp válaszolni akartam mikor hirtelen megindult a lift és végre kinyitódott az ajtó. Őszintén megmondva még várhattok volna vele mert szívesen lettem volna még bezárva Liammel.
- A frászt hoztátok ránk. - állítottak rögtön nekünk a srácok, Louis pedig a nyakamba ugrott. Váratlanul ért a dolog, de azért hagytam neki, hogy ölelgessen.
- Nem gondoltam komolyan azt, hogy nem vagy a barátom. Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled. - engedett el én pedig barátságosan rá mosolyogtam. Komolyan sem gondoltam amit mondott. Tudom nagyon jól, hogy milyen természete szóval hozzá vagyok már szokva.
- El a kezekkel a barátnőmtől. - Liam gyengéden a derekamra rakta a kezét és úgy húzott magához majd egy gyengéd puszit nyomott a homlokomra.
Kár, hogy pont most nem volt itt egy fényképész sem, mivel Harry, Zayn, Louis és Niall arcát szívesen megmutattam volna az unokáimnak is.
- Mit mondtál? Bocs, félre hallottam. - rázta meg a fejét Harry és megpiszkálta a fülét.
- Te is azt hallottad, hogy a barátnőjének szólította Codyt? - kérdezte csodálkozva Niall miközben Harryre nézett.
- Srácok, nyugi jó a hallásotok. Tényleg a barátnőmként szólítottam ugyanis...összejöttünk. - válaszolta Liam, mire a négy srác álla a padlót fogta.
- Ez most komoly? De mikor? - kérdezte zavartan Zayn.
- Hah tudtam én, hogy ma randizni mentek. - csapta össze a kezét vigyorogva Louis arcán pedig diadalittas mosoly terült szét. - Louis Tomlinsot nem lehet olyan könnyen átverni.
Liammel egymásra néztünk majd elmosolyodtunk. Annyira hihetetlen ez az egész dolog...