2014. március 31., hétfő

6.- Tényleg megváltozott!

Itt is a kövi rész! Sajnálom a pici késést, de borzalmas hétvégém volt :/ esténként jártam haza és még tanulnom kellett mivel jövőhéten vizsgázok, mellette még edzeni is járok szóval valahogy be kell osztanom az időmet...de a jövő hét végétől könnyebb lesz :) köszönöm a komikat nagy jól estek :D


- Szóval akkor Te és Paig...- fordulok Dylan felé egy pimasz mosoly kíséretében miközben mind a ketten boldogan lépjük át az iskola kapuját. Igen jelentem túléltem egy teljes napot ebben a pokolban, ráadásul idáig még senkinek nem tűnt fel, hogy én vagyok az igazgató lánya.
Mondjuk talán azért nem mivel egész nap az osztályfőnökkel voltunk. A legtöbb esetben örülnék neki mivel így csak ő nézett rám olyan érdekesen. Az érdekes alatt az értem, hogy reggel mikor belépett a teremben rögtön rám mosolygott és az óra hátralévő részében az apámat dicsérgette, hogy mennyire jó igazgató. Szerintem csak előttem játssza az eszét ugyanis attól fél, hogy én majd mindent elmondok a tanárokról az apámnak. Pedig ez engem cseppet sem érdekel. Sőt apával a suliról otthon nem is beszélünk.
De jelen esetben nem örültem neki, hogy egész nap az osztályfőnökkel voltunk ugyanis ez azt jelentette, hogy az egész osztály egész nap együtt volt. Szívás mert ez azt jelentette, hogy egész nap Liam Paynet kellett bámulnom aki felettébb jól szórakozott Zaynel és Louis-val. Igen, az összes órán amíg az ofő beszélt, addig Liam arról számolt be a barátjainak, hogy a nyár folyamán hányszor fektette meg Mandyt.
Érdekes volt hallgatni. Tök hülyén éreztem magam és legszívesebben kirohantam volna a helységből. Azzal vigasztaltam magam, hogy holnaptól több ilyen nem lesz ugyanis én úgyis más órákra fogok járni mint Ő. Hála a jó égnek, hogy nem ugyan az - az ízlésünk a tantárgyak terén.
- Szóval mi? - kérdezi értetlenül felhúzott szemöldökkel miközben az iskolatáskája pántjával játszik.
Jó lehet én vagyok a hülye, de nekem a mai nap folyamán totál az jött le mintha Ő és Paig járnának. Ami engem természetesen nem zavarna ugyanis amióta ismerem Dylant soha nem volt barátnője. Sőt szerintem a gimi előtt sem volt.
Alapjába vége Dylan egy tök helyes srác lenne ha nem nyomkodná állandóan a mobilját és ha engedne szóhoz jutni másokat is. Na meg ha nem hordana szemüveget ami nincs is szüksége, de csak azért hordja mert így úgy néz ki mint egy tudós. Nincs semmi baj a szemeivel. Sőt ha levenné akkor nem is nézne ki úgy mint egy nyomi kocka aki csak a számítógépekhez ért.
Őszintén megmondva én mindig magamat okoltam azért, hogy Őt lúzernak tekintik. Ha anno nem haverkodott volna velem össze, szerintem akkor mostanra elég sok barátja lenne és senki nem csúfolná nyominak.
- Érted naaaa...- mondom toporzékolva és remélem, hogy végre leesik neki, hogy miről beszélek.
Nem akarom lejáratni magam előtte mivel lehet, hogy nem is járnak.
Ugyanis ha járnának akkor nekem arról tudnom kéne. Vagy nem? Dylan legjobb barátja vagyok már a gimi első napja óta. Akkor már csak lenne benne annyi, hogy elújságolná a jó hírt.
De komolyan jó hír lenne az ha Ő és Paig járnának. Én senkit nem utálok vagy mondok le ok nélkül. És a csajt még csak ma reggel óta ismerem.
Ráadásul így első látásra aranyos és kedves csajszi. De mint tudjuk a látszat néha csal - igen és itt Liam Paynre célzok a cuki pofijával.
Mellesleg nem is tudnám őket együtt elképzelni. Paig olyan srácokhoz való mint a focicsapat tagjai. Nem pedig olyanhoz mint Dylan. Habár elsőben Dylan szerelmes volt Mandybe. Óh, de még mennyire. Egyszer még szerelmes levelet is írt neki. Hiába. Mandy soha nem járna olyannal mint Dylan.
- Nem Parker, nem értem - mondja heves fejcsóválás közepette. Istenem, hogy lehet valaki ilyen értetlen? Tök nyilvánvalóan beszélek ez meg itt nem érti. - Neked betett az egy év Amerikában élés. Nem elég, hogy totál amcsi akcentusod lett, de mellé még értetlenül is beszélsz. - mondja rossz állóan miközben a nadrágja zsebéből próbálja elő húzni a mobilját. Igen azért veszi elő ugyanis megint kezd túl sokat beszélni szóval valamivel le kell foglalnia magát.
Na várjunk csak Ő most leszólta a beszédemet? Le amcsi csajozott? Kikérem magamnak! Tökéletes brit akcentusom van, brit modorral. Nálam senki nem viselkedik angolosabban. Amúgy is ha van némi amerikai akcentusom arról nem tehetek. Hisz egy évig ott éltem, olyan környezetben.
- Nincs is amerikai akcentusom. És érthetően is beszélek - biggyesztem le az ajkaimat, erre Dylan felpillant a mobiljából és hangosan felröhög.
- Csak vicceltem - mondja végül mosolyogva és barátságosan magához húz, hogy tudjon megölelni. Gondolkodás nélkül ölelem vissza, de pár másodpercen belül hangos füttyszó hallatszik a hátunk mögött mi pedig rögtön szétrebennük majd találjuk szembe magunkat Liammel, Zaynel és Niallel.
- A nyomik végre egymásra találtak! - kezd el tapsolni gúnyosan Niall. Az én kezeim ökölbe szorulnak miközben Dylan arca paprikavörösre változik. Hogy kerültek ezek már megint ide? Miért nem fociznak vagy tudom is én. - Ki fogad velem arra, hogy most csattant el az első csókjuk? - teszi még hozzá röhögve és erre a kijelentésére Zayn röhögőgörcsöt kap. Azonban Liam csak áll zsebre dugott kezekkel és az alsó ajkát harapdálja miközben engem néz. Egy kicsit zavarba jövök, de állom a nézését. Nem fogok betojni tőlük. Dylan már így is az ájulás szélén áll. Nem értem, hogy miért tart Tőlük ennyire? Hisz kik Ők? Attól még, hogy a suli legmenőbb srácai ugyan olyan fiúk mint Dylan.
- Hát ahogy elnézem Montgomery arcát igazad lehet - mondja nevetve Zayn és Dylan felé bök aki tényleg holt sápadtan áll mellettem. Soha nem bírta ha Ő volt a téma. Utálta a feltűnést. - Úgy néz ki mint aki mindjárt elokádja magát ami azt jelenti, hogy McClinton elég szarul csókol - gondolkodik tovább és az állat vakargatja. Most jön el a pillanat, hogy én is elvörösödök. Basszus. Ha megtudnák, hogy soha nem is csókolóztam életem végéig röhögnének rajtam. - Hé cica gyere már ide, had próbáljam ki én is...- kacsint felém jóízűen. Én egyszer Malikot megölöm!
Azonban mielőtt Zayn megindulna felém, Liam megköszörüli a torkát és barátai rögtön felé kapják a fejüket.
- Legközelebb ha beindulnak a hormonjaitok légy szíves menjetek egy eldugott helyre ugyanis senki nem kíváncsi egy ingyen pornóra a suli kapujában - mondja fagyosan Liam és megigazítja a haját. Valahogy éreztem, hogy megint Ő lesz a legdurvább. - Ó és gratulálok, hogy egymásra találtatok. Két lúzer tökéletes párt alkot. Mondjuk Montgomery szerintem jobb csajt is megérdemelnél mint ez a tyúk, de te tudod. Oké tudom most elvesztetted az eszed mivel visszakaptad a nyomi barátnődet akinek végre csaj formája lett. De gondolj bele Ő még mindig az a kis könyvmoly aki elöl hátul deszka, csak történetesen változtatott a külsején.
Dylan nem néz rá csak a cipőjét bámulja, míg én ott állok földbegyökerezett lábakkal. Nem tudom, hogy Liam kinek képzeli magát, de a beszólásai percről percre durvábbak. Ennyire azért Ő sem lehet bunkó. Vagy igen? Hát ezek szerint igen.
- Te pedig még mindig egy bunkó patkány vagy nulla IQ szinttel aki abban reménykedik, hogy focizásból meg csajozásból meg lehet élni. Tudod majd pár év múlva én leszek az aki röhögni fog rajtad ugyanis Te munkanélküli leszel mert soha nem fogod elvégezni a főiskolát míg én igen. Habár bocsi rosszul fogalmaztam...Te soha nem leszel főiskolás ugyanis soha nem fognak felvenni mivel akkora troll vagy. Na majd akkor nyald Mandy száját. - mondom egyszerűen Ő pedig egy kissé meglepetten bámul rám. Hát igen most történt meg az először, hogy vissza mertem szólni neki. Niall és Zayn csak kapkodják a fejüket, de mielőtt Liam újra szólni tudna én karon ragadom Dylan és elhúzom a suli elől.
Idegesen lépkedek ezért neki szinte már futnia kell, hogy tudjon utol érni. Eszembe sincs lassítani a lépteimen ugyanis lehet véletlenül még képen törölném Paynet.
- Parker lassíts már - szól rám végül Dylan és akkor végre valahára utol ér. - Tudod Te, hogy most mit csináltál? - kérdezi csodálkozva.
- Nem érdekel. Elmúlt az az idő, hogy hagyom azt, hogy megalázzanak - mondom mérgesen. - Elegem van a szívatásukból. Mi is pont olyanok vagyunk mint Ők. Csak történetesen nekünk van agyunk. - azért jó kiadni magamból a gőzt. Talán Liamnek tényleg igaza van és megváltoztam. Hát lehet Amerika mégis jót tett nekem.
- Tudod az új éned szörnyen hasonlít Paigre. Ő is pont így viselkedett a hajrálányokkal tavaly mikor ide jött. Azóta pedig mindenki tudja, hogy hol a határ vele szembe. - meséli boldogan Dylan. És már megint Paignél tartunk.
- Jártok? - kérdezem végül egyszerűen és a barna szemeibe nézek. Dylan megint elpirul és zavartan elmosolyodik. Kíváncsi vagyok a válaszra.
- Dehogy - mondja végül. - Ő pont olyan a szemembe mint Te. A legjobb lány barátom aki tavaly téged pótolt. Hiányoztál mikor elmentél és magam éreztem magam. És akkor jött ő. Az ebédszünetben leült mellém és elkezdett velem beszélgetni a videó játékokról. Aztán hirtelen azt vettem észre, hogy együtt lógunk a városban. Bírom a csajt, de soha nem lennék képes vele járni. - mondja hevesen.
- Oké - mondom végül. - De azért még mindig én vagyok a legjobb barátod igaz?  - kérdezem mosolyogva.
- Persze - bólint rá gondolkodás nélkül. - Örökké Te maradsz az, Paig pedig a második. De neki ezt ne mond el mert eléggé érzékenyen érinti a téma ugyanis nincs sok igaz barátja. Pont azért lenne jó ha Te is megbarátkoznál vele.
- Megpróbálok - bólintok végül, de szerintem ez soha nem fog megtörténni. Paig egy lány, nekem pedig nincsenek lány barátaim. Ezért is fura ez az egész. Nekem mindig csak Dylan volt, most meg itt van Paig...

2014. március 28., péntek

5.- Mr.Bunkó

Hellóóóó!!! És itt a kövi rész...jobban mondva az előző rész folytatása :) remélem elnyeri a tetszéseteket ugyanis itt végre közelebről megismerhetitek a fiúkat :D komiziniiiiiiiiiiii

- Az a Parker McClinton? - Louis szemei elkerekednek az álla pedig a padlón landol.
Zayn elfehéredik és elhúzza a száját. Niall pedig gúnyosan horkant egyet és zsebre dugja a kezeit. Harry csak szótlanul áll fejcsóválva, miközben Ana és Brit mellé állnak derékra rakott kezekkel, csücsörített szájjal.
És itt van még Liam is aki mikor meghallotta a nevemet rögtön kipattantak a szemei és végre valahára elszakadt Mandy szájától amit a lány egy kissé bosszúsan fogadott. Igen zavarta az, hogy pasija talált valami érdekesebb dolgot mint az Ő szájfénye lenyalása. Ezért, nehogy véletlenül félreértés essék hosszú műkörmös ujjait Liam nyaka köré fonta és szinte az összes másodpercben puszikkal lepte el a srác arcát, aki viszont a jelen pillanatban inkább szeretett volna elhúzódni a barátnőjétől. Hát igen Mandy mindenki tudtára akarja adni, hogy bizony Ő a suli legmenőbb srácának a barátnője. Így volt ez mikor még ide jártam. Gólya volt még viszont a pasija az akkori focicsapat kapitánya volt aki végzős volt. Ha jól emlékszem mindig focicsapat kapitányokkal járt mivel így még nagyobb hírnévre tett szert. Vicces mert akkoriban esze ágában sem volt Liammel járni. Mégis miért járt volna vele? Hisz csak egy egyszerű csatár volt. Úgy látszik, hogy tavaly Liamet választották meg csapatkapitánynak. Mert ha nem így lenne akkor Mandy most nem vele járna.
Az én körömben az ilyen lányokat mint Mandy vagy a hajrálányok többi tagjai csak úgy becézzük, hogy ribancok. Mondjuk Ana és Brit egy fokkal jobbak Mandytől. Ők kizárólag focistákkal járnak, de titkon, hogy ne bukjanak meg matekból vagy más tantárgyakból kikezdenek a nyomikkal is. Persze erről senki nem tud.
Az a baj, hogy ebben a suliban a menőség a lényeg. Mindenki a menők csapatába akar kerülni. Vagyis a focistákhoz és a hajrálányokhoz. Ha velük lógsz akkor egy csapásra mindenki veled akar barátkozni.

Ha nem ilyen helyzetben lettem volna kiröhögtem volna Mandyt. De nem tettem ugyanis egy csomóan engem bámultak és rólam beszéltek. Senki nem akarta elhinni, hogy én vagyok az a Parker McClinton aki több mint egy éve itt hagyta a sulit. Néha még én is elcsodálkozok rajta, hogy ennyire megváltoztam. De tök mindegy, itt ezt úgysem fogják értékelni. Mandy és a csatlósai még mindig jobban néznek ki nálam. És pont ezért én soha nem lehetek Liam Payne barátnője.
- Kizárt dolog, hogy Ő legyen - csóválja a fejét fontoskodva Harry. - Könyörgöm ennek a lánynak lány formája van. És köztudott, hogy McClinton úgy nézett ki mint egy srác - mondja gúnyosan tovább, Niall pedig keményen bólogat mint egy kiskutya, hogy egyetért vele.
Leszegem a fejem és próbálom kiverni a fejemből az előző mondandóját. Pedig megfogadtam, hogy nem érdekel ha leszólnak. Azt hittem, hogy most, hogy végzősök lettek végre benőtt a fejük lágya. Úgy látom tévedtem. Még mindig olyan szívtelen köcsögök mint egy éve voltak.
Mit vártam? Azt, hogy ha majd újra viszont látnak a barátaim lesznek és megengedik, hogy velük lógjak? Arra várhatok. Az ő szemükben én soha nem fogok megfelelni.
Végül Harry és Louis mellé csatlakozik Liam is és mind a hárman egyszerre bámulnak.
De mégis Liam pillantása olyan mintha fel akarna falni a nézésével. Akaratom ellenére is, de felnézek és a pillantásunk rögtön találkozik én pedig másodpercekre, de elveszek mogyoróbarna szemeiben. Még mindig annyira hihetetlenül gyönyörű szemei vannak.
Basszus! Én ilyeneket nem mondhatok róla. Sőt még csak nem is ábrándozhatok róla, hisz barátnője van akit történetesen utálok. Habár melyik hajrálányt, vagy más diák lányt nem utálok ebbe a suliba.
- Két lehetőség van - szólal meg végül Liam és erre Louis és Harry mellé csatlakozik még Zayn és Niall is szóval mind az öt srác pontosan előttem állnak, míg mögöttük a hajrálányok. Istenem miért kell úgy viselkedniük mintha Liam lenne az Isten? Attól még, hogy mond valamit nem kell úgy csinálniuk mintha egy hegyi beszédet készülne elmondani. - Az első az, hogy mióta elment és nem láttuk megnőiesedett ami azt jelenti, hogy végre valahára csaj formája lett - emeli fel a mutatóujját, de közben egy percre sem veszi le a szemeit rólam. Erre a kijelentésére pár hajrálány elkezd tiltakozni. Mondjuk Liam rögtön fején találta a szöget. De még nem fejezte be a mondandóját. - A második pedig az, hogy kitömte a melltartóját zoknikkal. Ha engem kérdeztek ez az igaz, ugyanis valakinek egy év alatt nem nőnek meg ekkorára a dudái. - röhög fel gúnyosan én pedig legszívesebben képen törölném a beszólása miatt. Ráadásul pofátlanul bámulja a melleimet! Kicsit sem zavarja, hogy a barátnője itt áll mellette?
- Hogy Te mekkora egy paraszt vagy - mondom bunkón mire Ő csak még jobban röhög. Hogy lehet valaki ilyen undok és köcsög? És mégis, hogy tudom Rá azt mondani, hogy helyes? Talán tényleg igaz az a mondás, hogy a látszat néha csal.
Hát Liamre ez nagyon igaz. Kívülről külsőre egy aranyos kedves srácnak tűnik, de belülről egy bunkó paraszt aki el van szállva magától. Látszik, hogy a szülei mindent megadtak neki és a tenyerükön gondozták. Ha tizenhét évesen ilyen köcsög akkor mi lesz később?
- Figyelj nem szégyen ez. Nem lehet mindenkinek tökéletes alakja. - von vállat egyszerűen.
- Pedig képzeld el, hogy nagyon is igaziak. - mondom felhúzott orral és összekulcsolom a kezeimet a mellem alatt. Nem fogom eltűrni neki, hogy gúnyolódjon rajtam. Ő sem annyira tökéletes mint amit Ő képzel. Neki is pont úgy vannak hibái mint bárki másnak.
- Aha, én is azt mondanám - mondja bunkón. - Csak az a baj, hogy ezt senki nem fogja elhinni. Tavaly ilyenkor még úgy néztél ki mint egy srác. Most meg itt állsz előttünk mint egy bomba nő aki még Mandynél is jobban néz ki...- mondja, de az utolsó mondat mikor elhagyja a száját, az említett lány hirtelen mellé lép majd gyilkos pillantást küld felé.
- Komolyan szerinted jobban néz ki mint én? - kérdezi sértődötten Mandy, Liam pedig csak unottan megforgassa a szemeit.
Húha eddig tartott a nagy románc. Na várjunk csak...Liam jobb csajnak tart mint Mandy? Mi történt itt mindenkivel? Előbb Louis és Zayn, most meg Liam.
- Hagyjál már békén - szól rá nyersen Liam, a lány pedig egy kissé szomorúan áll félre, de utána elég félelmetesen néz rám. Azt hiszem kezdhetek félni Mandy Walshtól.
- Oké én nem akarok lesüllyedni a Ti szintetekre - mondom végül és Dylanbe karolok, hogy végre tudjunk elmenni előlük. Nincs kedvem tovább veszekedni velük.
- Legalább engedd már meg, hogy letesztelhesselek - szólal meg Zayn a maga pimasz vigyorával. - És akkor mindenki nyugton maradna. Mert így senki nem fogja elhinni, hogy Te vagy Parker McClinton.
- Itt aki letesztelheti az csakis én lehetek - mondja keményen Louis és megböki Zaynt. - Én voltam az aki először lestoppoltam. - mondja büszkén én pedig elvörösödök.
Most komolyan rajtam veszekednek? Na ne már. Kezdek félni ebben a környezetben.
- Srácok most komolyan egy nyomi lúzer csaj miatt fogtok összeveszni aki mellesleg tavaly még úgy nézett ki mint egy hajléktalan? - lép közbe Liam és a két srác rögtön abba hagyja a civakodást. És megint megbántott. Ez már a hányadik alkalom a mai nap folyamán? Pedig még csak be sem csengettek az első órára. - Kit érdekel ha jól néz ki? Hahó Ő Parker McClinton a zizzent csaj. És aki egyszer zizzent az örökre az is marad. - ne bőgd el magad. Ne bőgd el magad! Liam nem érdemel meg egy könnycseppedet sem.
- És én még azt hittem, hogy ha végzősök lesztek végre megjön a józan eszetek - motyogom végül és most Paig az aki megfogja a kezem és elhúz tőlük, miközben Dylan mellettünk lohol miközben káromkodik, de Ők csak röhögnek rajtunk .
Megkönnyebbülök mikor végre a szekrényekhez érünk. Az első dolgom az, hogy elkezdem a fejemet a szekrényajtajába verni. Úgy tudtam, hogy ez lett. Csak annyi különbséggel, hogy tavaly óta Liam még bunkóbb lett a haverjai pedig még perverzebbek.
- Jól vagy? - kérdezi Dylan és barátságosan magához húz majd egy puszit nyom a hajam közé. - Tudod, hogy Payne nem érdemli meg, hogy miatta emészd magad.
- Tudom, csak még mindig szarul esik, hogy ennyire megaláz - mondom csendesen és még mindig a sírás határán állok.
- Ne foglalkozz vele. Egyszer még úgy is Ő lesz az aki kegyetlenül megszívja ezt az egészet. - simogatja meg a karomat mosolyogva Paig.
Talán igaza van. Egyszer lehet, hogy Liam lesz az akin majd én fogok röhögni. Ki tudja mit hoz a jövő...

2014. március 26., szerda

4.- Jó csaj.

És itt is vagyok a kövivel :D ahol már Liam és a többi srác is feltűnik :P remélem tetszeni fog és soook komit kapok :D 


- Vigyázat nyomi riadó! - röhög fel egy rekedtes hang ami eléggé ismerősen cseng. Mégis miért torpantunk meg pont a bejárati ajtóban?
Dylan és Paig állnak előttem ezért nekem lábujjhegyre kell állnom, hogy tudjam megnézni mi történt. Mikor ez sikerül nagy nehezen bámulok át Dylan vállán és rögtön megtudom, hogy mi okozta a dugót.
Pontosan előttünk állanak a suli foci csapat tagjai élükön Harry Stylessal vagyis a rekedtes hang tulajdonosával. Harry a csapat legmenőbb tagja a csajok körében. Nincs olyan diáklány akit még ne vitt volna az ágyba. Oké engem nem, de csak azért mert én a szemébe nyomi vagyok. Utálja ha egy lány okos. És köztudott, hogy én okosabb vagyok nála. Ezért velem soha nem kezdene ki.
Mellette rögtön hű csatlósa Louis Tomlinson aki különös mód összement mikor utoljára láttam. Viszont haja jóval hosszabb lett és még kócosabb és a kék szemei még rikítóbbak. Tomlinson mellett a fekete hajú Zayn Malik aki mindig is a tetoválásairól volt híres. Ahogy látom az évek alatt megint beújított párat. Soha nem értettem, hogy anno hogyan került be a focicsapatba mikor még csak rendesen focizni sem tud. De aztán hamar rájöttem, hogy a lányok körében igen népszerű szóval még ha nem is tud játszani akkor is muszáj benne lennie a csapatba.
Zayn mellett egy kissé hátrább karba font kezekkel Niall Horan állt az iskola egyetlen ír tagja. Vicces mert Ő először nem is volt benne a focicsapatban ugyanis elfeledkezett a válogatóról mivel épp ebédelt. Szóval hosszú hónapokig csak a kispadon ült mint csere játékos. Aztán az egyik csapattag lesérült és kénytelenek voltak Niallt beállítani aki történetesen megnyerte az egész meccset mivel olyan jól játszott. Rögtön bekerült a csapatba.
Azonban volt a csapatnak még egy tagja aki az úgymond 'kapitány' volt. Vagyis a vezér akit mindenki irigykedve nézett és mindenki rá akart hasonlítani és az összes lány vele akart járni mivel annyira tökéletes volt. És sajnos én is azok között a lányok között vagyok.
Emlékszem a legelső pillanatra mikor először találkoztunk. Talán az első tanítási nap lehetett én pedig késésben voltam, szóval mikor becsuktam a szekrényem ajtaját és a kezeim tele voltak könyvekkel pakolva, nem figyeltem és véletlenül neki mentem egy srácnak. Kivasalt haj, cuki kiskutya szemek, aranyos kisfiús arc. Szerelem első látásra. Én rámosolyogtam és kicsit sem érdekelt, hogy elejtettem a könyveimet. Azonban titkon reménykedtem benne, hogy lesz olyan kedves és segít összeszedni. Hát esze ágában sem volt. Morogva közölte velem, hogy nézzek az orrom előtt, de ha nem látok akkor keressek fel egy szemorvost. Majd csatlakozott pár csinos lányhoz és tovább állt.
Az volt életem első beszélgetése a nagy Liam Payne-val. Egy osztályba jártunk egy csomó közös óránk volt. És ő volt az aki imádott rajtam röhögni az ostoba haverjaival. Louis, Harry, Niall és Zayn úgy követik mintha Ő lenne az Istene. A tanárok imádják mivel annyira jól sportol. Akár mint csinál az a tökéletes.
A haverjaival együtt Ők a suli legmenőbb tagjai. De mégis Ő a legtökéletesebb.

Nem állom meg, hogy titkon ne nézzem meg tetőtől- talpig. Harry mellett áll és épp Mandy szájáról nyalja le a szájfényt. Szóval már megint egy hajrálánnyal jár. Miért is nem lepődök meg ezen? A focicsapat után a másik menő csoport a suliban a hajrálányok. Akik csakis kizárólag menőkkel járnak vagyis focistákkal. És ez fordítva is igaz miszerint a focisták csakis hajrálányokkal járnak. Ez már így megy mióta ez a szeméttelep megnyitotta a kapuit. Menő csak menővel járhat, míg nyomi ...hát senkivel. Soha nem volt olyan, hogy egy menő összejött egy nyomival. Ha ilyen megtörténne akkor egyikőjüknek sem lenne több nyugis napja a suliban.
Amúgy is szerintem Liamék nem úgy néznek ki mint akik nagyon össze akarna egy olyan lánnyal mint én. Igen tetszik mint srác viszont utálom is amiért megkeserítette az életemet. Talán ha Ők nem cikiztek volna annyit akkor a többi diák is máshogy viszonyulna hozzám. De mivel Liamnek nem voltam szimpatikus ezért mindenki igazat adott neki.
Akár mennyire is próbálom ismernem el kell ismernem, hogy mióta utoljára láttam eléggé megférfiasodott. A kivasalt haja eltűnt helyette rövidre van vágva és úgy mered az ég felé, miközben vállai megizmosodtak. Biztos még mindig olyan jól focizik mint régen. És az ajkai is még teltebbek lettek. Istenem, hogy kezdetben mennyit merengtem azon, hogy vajon milyen lehet megcsókolni. Oké le kell állnom. Megfogadtam, hogy lemondok róla. Ő soha nem kezdene ki velem.
Hisz most is milyen jól elvan Mandyvel. És én nagyon nem hasonlítok Mandyre. Könyörgöm én még csak táncolni sem tudok. Mondjuk szerintem ők sem tudnak, csak azért menők mert miközben táncolnak mutogatják magukat. És igen, Liamnek az ilyen csajok jönnek be. Egyszer kétszer megfekteti őket aztán szépen dobja majd kikezd egy másikkal. Az összes kapcsolata eddig olyan pár hétig tartott. Ha engem kérdeztek, szerintem még soha nem volt szerelmes, sőt azt sem tudja, hogy mi az a szó, hogy szeretlek.
Barátai is csak a menősége miatt vannak vele. Szóval ő csak egy bábu, de az igazi énjét senki nem ismeri és nem is fogja ugyanis Ő inkább színészkedik minthogy kimutassa az igazi énjét.

- Te meg mit bámulsz rajtam ennyire? - hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok mikor meghallom Liam hangját.
Egyik karja Mandy vállán pihen aki büszkén bújik a mellkasába. Ez undorító. Nem értem, hogy mit van úgy oda, hisz pár hét múlva Liam úgyis dobni fogja. Akkor már nem lesz ilyen büszke.
Megrázom magam és fülig elvörösödök ugyanis mindenki rám néz. Még Dylan és Paig is. Komolyan ennyire feltűnően bámultam? Ezek szerin igen.
- Öhmm...én csak...izé - ezaz Parker járasd le magad ennyi ember előtt. Megint minden kezdődik elölről. Újra röhögni fognak rajtam. Muszáj nekem mindig ennyire zavarba lenne akár hányszor hozzám szól? Könyörgöm Ő csak Liam Payne a focicsapat kapitánya és a suli legmenőbb sráca.
- Új vagy itt? - kérdezi Louis és hümmögve a testemet kémleli. Most erre mit mondjak? Komolyan nem ismernek meg? Pedig annyit röhögtek már rajtam miközben olvastam az ebédlőben, vagy mikor mindenki a focit bámulta csak én nem. - Jó csaj vagy! - teszi még hozzá vigyorogva és széttárja a kezeit, hogy Zayn és Harry tudjon vigyorogva bele csapni.
Azt mondta Louis Tomlinson rám, hogy jó csaj vagyok? Tuti, hogy csal álmodok. Hisz két éve a szellem lánnyal illetett meg, na meg azzal, hogy megkérdezte én most fiú vagyok vagy lány.
- Pontosítom a kijelentésedet Tommo - szól közbe Niall majd ő is barátai mellé áll, hogy tudjon jobban szemügyre venni. - Jó csaj lenne ha nem a nyomik társaságában tündökölne. - mondja az én kezeim pedig ökölbe szorulnak. Utálom mikor lemondják Dylant. Ő az a srác aki nem szól vissza is mindent eltűr.
- Tényleg cica nincs kedved beállni hajrálánynak? - húzogatja fel- le a szemöldökét Zayn. - Ha van kedved tarthatsz nekem egy kis bemutatót is - teszi még hozzá egy pimasz mosoly kíséretében.
- Verd ki magadnak Malik - mondom csípősen a srác szemei pedig hirtelen megakadnak. Persze majd pont egy olyannal lesz az első randim mint Zayn Malik. Inkább a halál.
- Ki vagy Te és honnan tudod a nevem? - kérdezi gyanakodva aztán elgondolkodik. - Habár engem mindenki ismer. - teszi hozzá nagyképűen.
Azt hiszem most jött el az a pillanat, hogy végre megtudják kivel is beszélgetnek.
- Parker McClinton - mondom egyszerűen egy büszke mosoly kíséretében.
Az- az a pillanat mikor mind az öt srácnak egyszerre fagy rá a mosoly az arcára és percekig néma csendben állnak és egyikük sem tud semmit mondani.
Szerintem most maguk elé képzelik azt a Pakert akit utoljára láttak. Vagyis azt a fiús énemet akinek rövid haja volt és deszka volt miközben fiús cuccokat hordott.
Na igen, de az a Parker eltűnt mikor New Yorkba költöztünk és új iskolát kezdett. Elkezdtem fejlődni és a szüleim végre megengedték, hogy sminkeljem magam néha. És szoknyát is fel mertem venni, apám nagy bánatára.
Most sem érdekel a külső, de azért mostanra már határozottan lányosan öltözködök és végre lányosan is nézek ki. Ez még nekem is furcsa.
Ahogy az is furcsa, hogy jó csajnak tartanak Ők. Értitek a focicsapat tagjai azt mondták rám, hogy jó csaj vagyok! Akkor tényleg csak megváltoztam és a jó irányba! Jó de engem ez miért érdekel, hogy jó csajnak tartanak? Az sem érdekel, hogy Zayn azt mondta, hogy jelentkezzek hajrálánynak.
Mandy elég furán nézett mikor ezt meghallotta. Szerintem soha nem venne be. Hisz mellettük még mindig elég bénán nézek ki.
Mármint itt van Mandy a hajrálányok csapatkapitánya, hófehér hajjal, napbarnított bőrrel, agyonsminkelt fejjel, és nulla IQ szinttel. Aztán ott van Ana a fekete hajával és eléggé fehér bőrével és szintén nulla IQ szinttel. Vagy Brit aki állítása szerint ilyen vörös hajjal született már meg. Vörös? Ez inkább már piros, de azt mondja, hogy soha nem festette.
És ahogy látom az elmúlt évben csatlakoztak még hozzájuk akikről gőzöm sincs, hogy kik azok. De mind ahányan vannak úgy néznek ki mint egy ribancok. Szóval én nagyon nem vagyok közéjük való.
Eleven nekem nagyon magas az IQ szintem. Soha nem festeném be a hajam mivel imádom. A bőröm sem valami fényes. És nincsenek is ilyen menő ruháim mivel a szüleim nem milliárdosok. Átlagos vagyok és imádok olvasni és fura vagyok.
Szóval én nem illenék bele ebbe a világba. Akár mennyire is szeretnék én örökké egy különc maradok....

2014. március 23., vasárnap

3.- Dylan új barátja.

Szióóóó!! MIvel tegnap egy csomóan kitaláltátok a dalrészletet ami igen a fiúktól a Does He Know volt, gondoltam megleplek benneteket egy új résszel :D Komizni éééés :P


Azonban apa hajthatatlan volt, szóval el kellett azt szívelnem, hogy pontosan a suli parkolójában állt meg. De éppen hogy csak megállította az autót én rögtön kipattantam belőle nehogy véletlenül valaki meglásson. Szerintem szerencsém volt ugyanis a diákok mind egymással voltak elfoglalva. Mire is számítottam? Talán arra, hogy ha meglátnak rögtön körém gyűlnek és boldogan üdvözölnek miközben arról kérdezősködnek, hogy milyen volt egy évig kint élni az államokban?
Ez itt soha nem fog megtörténni. Ugyan olyan láthatatlan lény leszek mint két éve voltam. Senki nem fog velem foglalkozni, vagy ha fognak is akkor maximum csak azért mert összefognak súgni a hátam mögött, miközben a fura jelzővel fognak megilletni.
Egy mély sóhaj hagyja el a számat miközben a kisebb csoportokat nézegetem akik boldogan mesélik a nyári szünetben szerzett élményeiket. Ha most oda megyek valamelyik ilyen csoporthoz fogják tudni, hogy ki vagyok? Mármint emlékezni fognak rám? Hisz két évig én is ennek a közösségnek a tagja voltam és sokan ismertek is. Vagy ha oda megyek hülyének fognak nézni és azt sem fogják tudni, hogy ki vagyok.
Szerintem az utóbbi történne meg. Hülyének néznének és elküldenének melegebb éghajlatra. Erre pedig nem vagyok kíváncsi.
Már úgyis megszoktam, hogy ebben a suliban mindenki keresztül néz rajtam. Itt én olyan vagyok mint egy fertőző vírus aki elől menekülni kell. Akár mit csinálhatok, soha senki nem fog akarni barátkozni velem.
Fejemre húzom a kapucnimat és úgy indulok meg a hatalmas épület felé. Senkire nem nézek rá, inkább leszegett fejjel haladok előre és próbálok nem figyelni arra, hogy sokan megbámulnak. Persze, hogy megbámulnak, hisz új vagyok a szemükbe.
Azért nem hiszem el, hogy ennyire megváltoztam volna. Vagy két éve tényleg olyan reménytelenül bénán néztem ki? Gőzöm sincs. Soha nem értettem ezeket a diákokat. Szerintem engem anno a szüleim London egyik legbunkóbb sulijába írattak be. Itt ha valaki más volt az rögtön eltiporták és addig cikizték míg a tag sírva nem rohant el az egyik mosdóba. Volt már rá példa.
Bezzeg New Yorkban az volt a menő ha valaki más volt. Ott senkit nem néztek le ha rózsaszín hajjal jelent meg az egyik órán, vagy ha egy csomó tetkója volt. Ott az volt a ciki ha valaki normális volt. Na nem mintha ott is annyira népszerű lettem volna. Az amerikaikkal az a baj, hogy szerintük a britek nyomik. És hát sajnos nekem határozottan brit akcentusom volt szóval rögtön kiszúrtak és néha eléggé ferde szemmel néztek rám.
Viszont ott legalább beszéltek velem és nem nézték el azt, hogy magam ebédeljek az ebédszünetben. Megengedték, hogy melléjük üljek még akkor is ha semmi közös témánk nem volt. Pont ezért bírtam annyira az ottani környezetet.
Itt mikor ülhetnék oda csak úgy valakikhez? Soha. Itt mindenkinek meg van a maga kis csoportja akikhez nem csatlakozhat senki sem csak úgy.

Megcsóválom a fejem, de túl el vagyok gondolkozva ezért egy lépcsőfok helyett kettőt akarok lépni szóval majdnem orra dőltem volna ha valaki el nem kapja a kezem és tart meg. A kapucni rögtön lecsúszott a fejemről szóval pár másodperc múlva a hajam nedves lett az szemerkélő eső miatt, de nem érdekelt ugyanis akik a bejárati ajtó előtt álltak már így is majdnem kiröhögtek amiért majdnem elestem. Hát persze ez határozottan az én stílusom.
Kiegyenesedek közben a pólómat igazgatom majd fordulok a hős megmentőm felé, hogy megköszönjem neki. Éppen, hogy csak ránézek máris fülig vigyor terül szét az arcomon ugyanis a hős megmentőm nem volt más mint Dylan. Ezer srác közül is megismerném. Sötétbarna haj, sötétbarna szemek, telefon állandóan a keze között. Elég nagy kocka a srác, de én így imádom.
- Ugye tudod ha most nem kaplak el akkor előre taknyoltál volna és fülig sáros lettél volna, miközben a diákok levideóztak volna és rögtön feltettek volna a youtubera és mindenki rajtad röhögött volna és...
- Dylan felfogtam és köszönöm amiért megmentettél - szólok közbe mire Ő egy kissé csalódottan fogja be a száját.
Neki ez nehéz dolog ha valaki arra kéri, hogy fogja be. Ugyanis ő erre nem képes. Állandóan jár a szája és csacsog. Viszont ha videó játékozok, vagy a telefonját nyomkodja akkor jaj annak aki megzavarja. Az- az egyetlen időtöltés ami közben nem beszél. Még a gimi kezdetén ajánlotta egy pszichológus a szüleinek, hogy valamivel foglalják le és akkor talán nem fog állandóan beszélni. Az elmélet bevált ugyanis akkor tényleg nem beszél, de mikor abba hagyja akkor megint csak nem áll be a szája.
- Azt hittem, hogy nem fogod megköszönni - mondja végül.
- Én pedig azt hittem, hogy nem fogsz megismerni - válaszolom Ő pedig csak jóízűen felnevet, de azért látom ahogy végig mér amitől totál zavarba jövök.
Nem szeretem ha valaki csak úgy bámul. Eléggé szégyenlős vagyok még otthon is. Kulcsra zárom a fürdőszoba ajtaját mikor fürdök nehogy véletlenül valaki rám nyisson. Ilyen a természetem ez van.
- Attól még, hogy melleid lettek és megnőtt a hajad, még ugyan úgy Te vagy Parker McClinton a legjobb lány haverom - húz magához és ölel meg jó szorosan én pedig gondolkodás nélkül ölelem vissza.
Nem kell semmi rosszra gondolni. Amikor ölelkezünk mindig olyan érzés fog el mintha a nemlétező bátyámat ölelgetném. Igen mivel számomra Dylan olyan mint a bátyám.
- Hiányoztál Te majom - húzódok el Tőle és ütöm játékosan vállba Ő pedig fájdalmasan felszisszen és elkezdi simogatni azt a pontot ahol az előbb 'megütöttem'.
Tényleg Ő hiányzott innen a legjobban. Ha tehettem volna magammal vittem volna New Yorkba is. Körülötte mindig zajlik az élet. És soha nem érdekli mások véleménye.
- Nekem is hiányoztál Te kis Superwomen - kócolja össze a hajam és lök meg játékosan. Hangosan felnevetek és kiöltöm rá a nyelvem.
 Semmit nem változott ráadásul még mindig emlékszik arra ahogy hívni szokott. Tudja nagyon jól, hogy imádom a szuperhősöket. A tizenhatodik szülinapomra egy Supermanes pólót vett majd egész este ilyen szuperhősös filmeket néztünk. Pedig  Ő nem is szereti, sőt utálja mivel szerinte semmi valóság alapja nincs. Hát szerintem meg pont ez a jó bennük, hogy semmi valóságalapja nincs. Így legalább izgi.

Azonban mikor ismét szólásra nyitnám a szám, hirtelen egy lány ugrik Dylan nyakába nevetve. Értetlenül nézem a jelenetet miközben Dylan röhögve próbálja levakarni magáról a számomra ismeretlen lányt.
Ki ez a csaj? Honnan ismerik egymást a legjobb barátommal? Mit keres itt? És én miért nem ismerem?
Ráadásul hogy-hogy ilyen jóban van Dylannel? Mármint festett szőke haja van, hatalmas mellei, totál vékony alakja. Az ilyenek velünk régen nem szoktak szóba állni. Sőt inkább messziről kikerültek.
- Khm - khm - köszörülöm meg a torkom mire azok ketten rögtön abba hagyják a bolondozást.
Dylan felegyenesedik, a szőke hajú lány pedig rögtön leugrik a hátáról és egy hatalmas mosolyt varázsol az arcára és indul meg felém, majd mikor kellő közelségbe ér megölel. Sokkba kerülök a tevékenysége miatt és nem ölelem meg. Helyette átnézek a vállán és a tekintetünk találkozik Dylanével aki csak kedvesen, biztatva mosolyog felém.
Összezavarodtam.
- Biztos Te vagy Parker - enged el végül, de még mindig mosolyog. Ez a csaj annyira műnek tűnik. Igaz nem visel sminket, de a szemei gyönyörű kékek és annyira kislányos arca van. De honnan tudja a nevemet?
- Te pedig...? - kérdezem bizonytalanul.
- Paig Hamilton - nyújtsa a kezét boldogon én pedig elfogadom azt, és rázok rajta egyet. Most aztán okosabb lettem.
- Aha. - mondom kelletlenül.
- Mikor Te elmentél Ő jött helyetted - száll be a beszélgetésbe Dylan. - Tudod az osztályba kevesebben lettünk ezért Ő lett az új lány. - milyen jó, hogy lett helyettem egy csere. Nekem akkor sem szimpi. Ráadásul még unszimpibb lett mikor a diákok egyesével köszöntötték. Tuti, hogy csak előttünk játssza az eszét. Hisz egy ilyen csaj nem barátkozna velem és Dylannel.
- Tudom most azt hiszed, hogy én is egy szőke plázacica vagyok, de tévedsz. A diákok csak az anyám miatt akarnak velem jóban lenni - húzza el a száját szomorúan, de én nem egészen értem. Mégis ki az anyja? Értetlenül pislogok Dylanre.
- Modell az anyukája - mondja végül Dylan én pedig csak bólintok. Akkor nem csoda, hogy ilyen jól néz ki. És azt sem csodálom, hogy mindenki jóban akar lenni vele. - Tök jó fej csaj. Ő lett a barátom mikor Te elmentél - mondja csendesen. Valahogy sejtettem.
- Viszont örülök, hogy vissza jöttél ugyanis így legalább lett egy lány barátom is - karol belém Paig kedvesen és úgy indulunk meg a bejárati ajtó felé, de az hirtelen magától kinyílik és egy kisebb csoportba ütközünk...


2014. március 22., szombat

2.- Iskola undor?

Mivel annyira imádlak benneteket ezért úgy döntöttem, hogy ma is teszek fel friss részt..de ez még nem azt jelenti, hogy holnap is lesz :/ ma csak azért tettem fel mert megint írtam új részt :P mellesleg a tegnapi résznél kérdeztétek, hogy hol kell keresni a dalszöveg részletet ( egy kis segítség : " A kedvenc zenéimre saját táncmozdulataim vannak amiket én találtam ki és csakis akkor vagyok hajlandó táncolni mikor magam vagyok a szobámba. Van egy 'Made in England ' feliratú tetkóm a talpamon amiről senki nem tud és nem is szándékozom, hogy megtudják." ) xD remélem segítettem és így már könnyeben rájöttök :P addig is komizniiiiii xD


- Ideje lenne felkelned! - nyit be a szobámba apa, majd lassan az ágyamhoz sétál és egy ügyes mozdulattal le szeretné rántani rólam a takarót, de én nem engedem. Erőteljesen szorítom a takarót és ha rajtam múlik soha nem engedem el. Helyesbítek soha nem szállok ki az ágyból.
Nem akarok iskolába menni. Sőt nem akarok kimenni a szobámból. Nem akarom a londoni levegőt szívni.
Én vissza akarok menni New Yorkba. Ott akarok suliba járni. Azt a levegőt akarom szívni. Olyan nagy kérés ez? Szerintem nem.
Két napja költöztünk vissza a régi házunkba. Borzalmas volt újra belépni a szobámba ahol minden pontosan ugyan úgy volt ahogy az egy éve hagytam. Félelmetes és egyben vicces is. Ugyanis tavaly mikor összepakoltam a cuccaimat úgy gondoltam, hogy soha többet nem fog kellenem ide visszajönni.
De furcsáltam is mivel nem értettem, hogy miért nem adtuk el a házat. Hát szerintem a szüleim tudták, hogy egyszer még vissza fogunk ide jönni. Ők mindig is imádták Angliát. Szerintük itt csak jó dolgok történhetnek.
Persze, szerintük. És mi van velem? Mi van az én érzéseimmel? Senkit nem érdekel, hogy én mit érzek mikor szóba kerül az iskola.
El sem tudjátok képzelni, hogy az elmúlt két napban mennyit könyörögtem a szüleimnek, hogy írassanak be egy másik gimibe. Londonba annyi gimnázium van, akkor én miért nem próbálhatok ki egy másikat? A szüleim hallani sem akarnak az iskola váltásról. Most meg pláne nem, hogy az apám igazgató lett. Még rosszabb. Az olyan gyerekeket akiknek az egyik szülője tanár az iskolába ahova jár, azokat mindig elítélik.
Akkor velem, hogy fognak viselkedni ha megtudják, hogy a saját apám a diri a saját iskolámba? Gyors halál.
Inkább menten már most elásom magam. Én nem akarok vissza menni abba a suliba. Engem nem érdekel, hogy ez az utolsó évem. Az még akkor is egy év. Egy hosszú év ahol megint minden nap láthatom a pompon lányokat miközben lenézően méregetnek végig. Ahol megint összefognak súgni a hátam mögött az ebészünetekben miközben egymagam olvasok az egyik eldugott asztalnál miközben Dylan az ételével játszik és közben az egyik kedvenc videó játékával beszél.
Nincs semmi bajom Dylannel, csak történetesen az zavar, hogy fiú és vele nem lehet lányos dolgokról beszélgetni. Az első két évben ez nem zavart ugyanis én is tök fiús voltam, de tavaly mikor megismertem az amerikai életet rájöttem, hogy egy lánynak szüksége van néhány lány barátnőre is. Nekem pedig nincs és ebben a gimiben nem is lesz. Hisz ki akarna egy szűz lúzerral barátkozni akinek még soha nem volt pasija?
Ráadásul Dylan miatt is lelkiismeret furdalásom is van, mivel soha nem hagy magamra, így nem tud kibontakozni. Hálás vagyok neki amiért mindig kiáll mellettem, de nem akarom azt, hogy miattam nézzék le.
Mert sajnos miattam utálják Őt is. Már egy csomószor mondtam neki, hogy ne lógjon velem, de Ő hajthatatlan volt. Sőt Ő volt az egyetlen aki sajnált mikor tavaly elköltöztünk innen. Tényleg szomorú volt és amikor csak tudott mindig felhívott. Aranyos srác. Mégis a számomra csak barát. Nem tudnék Rá úgy tekinteni mint egy pasira.
- El fogsz késni. - próbálkozik tovább apa, de engem még mindig nem érdekel.
A paplant még mindig a fejemen tartom és úgy szólalok meg. - Asszem elkaptam valami fertőző vírust mikor tegnap pakoltam ki a cuccaimat. Most, hogy így bele gondolok az ágyam alatt találtam egy csótányt és megcsípett.
- Megcsípett egy csótány? - kérdezi bizonytalanul én pedig el tudom képzelni az arcát. Tudom elég gyenge kifogás, de jelen esetben nem tudok jobbat kitalálni. Túlságosan ideges vagyok a suli miatt. - És ezt mit is jelent pontosan?
- Hát szerintem pont most alakulok át egy mutáns csótánnyá - magyarázom a paplan alól. Hallom ahogy az ágyam mellett álló tulajdon apám kinevet. Igen, kineveti a saját tulajdon lányát. - Szóval ha nem akarod azt, hogy megegyelek akkor jobb ha elmenekülsz a közelemből. - teszem még hozzá.
- Néha kétlem, hogy Te már tizenhét éves vagy és jövőre főiskolára mész - biztos csóválja a fejét, de közben mosolyog. Apa mindig büszke volt rám és örült, hogy más vagyok. Szerinte így legalább egy kis vidámságot viszek az életébe ugyanis mellettem soha nem tud unatkozni. Őszintén megmondva néha én is csodálkozom, hogy tizenhét vagyok. - Véletlenül nem csak iskola undorod van? - kérdezi mire én nekem az iskola szó hallatán kiszárad a torkom és totál megremegek. Apa pedig ezt nagyon jól tudja ugyanis a következő pillanatban egy határozott mozdulattal lerántja rólam a takarót. Basszus. - És láss csodát nem is vagy csótány! Ami azt jelenti, hogy nyugodtan mehetsz suliba.
- És ha egy pók csípett meg és most alakulok át pókemberré? - kérdezem reménykedve.
- Gyenge.
- Tegnap telezabáltam magam este édességekkel és most hasmenésem van meg hányok. - próbálkozok tovább.
- Úgy emlékszem, hogy az ikrek voltak azok akik megették az összes cukorkát és Te pedig hisztit csaptál amiért neked nem hagytak. Úgyhogy nem ronthattad el a gyomrod. - csóválja a fejét egyszerűen.
- Súlyos kelések vannak a testem minden négyzetén.
- Egyet sem látok - mondja apa miközben a testemet méregeti a keléseimet keresve, majd a következő pillanatban mosolyogva leül az ágyamra és átkarolja a vállamat, hogy tudjon magához húzni. - Parker az élettől nem tudsz elmenekülni és én nem is olyan lánynak ismertelek meg mint aki szeret megfutamodni. Te erős vagy és soha nem érdekel mások véleménye. Tudom félsz újra vissza menni a régi gimiben, de hidd el hamar elszalad ez az egy év és azt is tudod én mindenben támogatlak, kivéve a pasis ügyeidet. Apropó fiúk...
- Apaaaa- mondom fájdalmasan. Néha már túlzásba viszi ezt az egészet. Egyszer ha eljön az ideje úgy is lesz pasim akár tetszik neki, akár nem. Ez a dolgok rendje.
Viszont a többi monológja megmaradt bennem. Én tényleg nem olyan vagyok, hogy megfutamodjak. Akár mit mondhatnak rám, mindent elszívelek még akkor is ha legbelül ordítani lenne kedvem.
- Oké tudom tini vagy - emeli fel a kezét védekezés képen majd feláll és inkább kimegy a szobámból.
Nincs más választásom, készülődnöm kell. A szokottabbnál még lassúbb vagyok, de nem izgat. Ha elkések akkor elkések. Legalább akkor nem kell a zsúfolt folyosón végig mennem miközben mindenki megbámul. De apa nagyon jól tudja, hogy én mindenre képes vagyok ezért percenként rám küldi az ikrek valamelyik tagját.
Akik persze örömmel csinálják a feladatukat mivel apa szokás szerint megint megzsarolta őket. Ez normális.
Így aztán tíz perc elteltével én is a konyhaasztalnál ülök miközben apa próbálja elkészíteni a reggelimet közben pedig az ikrekkel kiabál, hogy ne veszekedjenek az asztalnál. De ők nem hagyják abba mivel Matty szerint Becky több müzlit kapott. Soha nem értettem, hogy ikrek akkor miért féltékenyek egymásra. Mondjuk én azért örülök neki, hogy nincs egy ikrem. Szeretem, hogy én egyedi vagyok.
Mellesleg ezeket a veszekedéseket csakis anya tudja épp eszűen kezelni. Minden veszekedésnek Ő vet véget. De most ugye nincs itt mivel korán kellett bemennie az új munkahelyére. Bizonyítani akar a főnökének, hogy az vegye fel biztosra.

- Ma végre találkozni fogsz a szőke hercegeddel? - pislog felém Becky aranyosan én pedig homlokon csapom magam, ugyanis apa szemei rögtön szikrákat szórnak. Kösz Becky, hogy ezt pont most kellett mondanod.
És, hogy Ő honnan tud a szőke hercegemről? Nos úgy három hónapja mikor sétálni voltunk pont meglátott egy szerelmes párt és megkérdezte tőlem, hogy engem még miért nem látott így. Erre én azt válaszoltam neki, hogy én még várok a szőke hercegre. Azóta pedig mindig azt kérdezi tőlem, hogy mikor találom meg a szőke herceget. Hát jó kérdés. Szerintem soha.
- Milyen szőke herceg? - kérdezi kíváncsian apa.
- Semmilyen. - vágom rá rögtön. - Becky túl sok rajzfilmet nézett. - teszem még hozzá, hogy tudjam megnyugtatni az apámat.
- Én meg már azt hittem, hogy titkon Harry és Vilmos herceggel randizgatsz - nevet fel Matty.
Jesszus, hogy én kikkel vagyok körülvéve. Persze majd biztos Anglia hercegei nekem fognak udvarolni. Jó, persze jó lenne csak tíz évvel idősebbek tőlem. Fúj utálom az idősebb pasikat.
- Hanyagolhatnánk a szerelmi életemet? ...Ami természetesen nem létezik - mondom gyorsan mivel apa a "szerelmi életem" szónál ismét furán néz rám. - Én inkább indulnék a suliba. - állok fel az asztaltól, de alig lépek párat, apa rögtön megszólal.
- Miért mennél külön mikor én is ugyan oda megyek? - kérdezi értetlenül.
Jaj ne. Ugye ezt most nem gondolta komolyan? Kiszállni ugyan abból az autóból amiben az igazgató ül. Nagyon nem jó ötlet. Én inkább titkolnám ezt a dolgot amíg csak lehet. Sőt annak örülnék a legjobban ha soha senki nem jönne rá, hogy én vagyok a suli igazgatójának a lánya.
- Szeretlek apa,de tudod a diákok egy kissé más szemekkel néznek az olyanokra akiknek az apjuk az igazgató - ütögetem meg a vállát barátságosan, de az Ő arca elsötétül. Én nem akarom Őt megbántani, de ez az igazság.
- Te most szégyellsz engem? - kérdezi komoran. - Szégyelled azt, hogy én vagyok az iskoládban az igazgató. Én azt hittem, hogy ez menő mivel ilyenkor mindenki kivételezik veled. - gondoltam, hogy félre érti és megbántva fogja érezni magát.
- Dehogy szégyellek. Sőt tök jó dolog, hogy te vagy a diri meg minden csak...
- Akkor miért nem akarsz velem jönni? - húzza fel a szemöldökét kérdően.
- Szeretek gyalogolni. - vonok vállat egyszerűen.
- Szakadó esőben? - kulcsolja össze a kezeit és az ablak felé bök. Jé és tényleg esik az eső. Mondjuk mit is várhattam, hiszen ez London. Itt az a csoda ha süt a nap. Hozzá kell szoknom ehhez az időjáráshoz megint.
- Van esernyőm.
- Parker! Fejezd be  a hülyéskedést!
- Oké megyek veled, de csak akkor ha egy utcával arrébb kiteszel és napszemüveget meg sapkát veszel fel - kezdek el alkudozni Ő pedig ismét furán néz rám.
Tudom, hogy vesztettem és nem megy bele az elképzelésembe. A suli előtt fog kitenni. És mindenki meglátja, hogy a diri autójából szállok ki. Oda a nyugodt életem. Megint mindenki úgy fog rám nézni mint egy fertőző vírusra. Csodás év vár rám...


2014. március 21., péntek

1. - Különc

ÉÉÉÉs itt is az első rész ami ilyen bevezető féle :D van benne egy leírás és kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az aki majd rájön, hogy milyen dalszövegből van az a részlet xD mellesleg a kövi rész nem tudom, hogy mikor jön ugyanis csak 10 rész van megírva előre :/ szerintem olyan három - négy naponta, de ha nem akkor hetente egy biztos lesz addig míg meg nem írok előre jó pár részt ..sajnálom, hogy nem naponta lesznek, de ez van nekem is suli van...


- Vissza költözünk Angliába. - újságolja anya boldogan miközben leül mellém a kanapéra. Ezt a mondatot mikor meghallom a kezemben tartott könyv kiesik és egy határozott mozdulattal a padlóra zuhan, én pedig egy időben ezzel felállok és elkezdem hevesen a fejemet csóválni.
Ilyen nem történhet meg velem! Nem, biztos, hogy csak képzeltem az anyám előző mondatát. Biztos, hogy már megint elaludtam miközben olvastam. Pedig már ezerszer megfogadtam, hogy nem fogok sokáig olvasni. Hülye könyv, muszáj neked ilyen izgalmasnak lenned?! Igen, csakis ez lehet az oka annak, hogy már képzelődök is. Anya soha nem mondaná azt, hogy vissza költözünk a szülővárosomba.
Hisz mégis miért költöznénk vissza? Mi van ott ami New Yorkba nincs meg nekünk? Talán a tulajdon apám? Senki nem kényszerítette rá, hogy maradjon Londonba. De. nem neki fontosabb volt a munkája. Oké én megértem hisz igazgató az egyik gimiben. Jobban mondva abba a gimibe ahova én is jártam egészen tavalyig.
Életem legborzalmasabb két éve volt míg oda kellett járnom. Se barátok, se pasi. Csak én a magam nyomi fejével akit mindenki utált és cikizett.
A szüleim legjobb döntése volt mikor tavaly bejelentették, hogy anyával együtt kiköltözhetünk New Yorkba. Kicsit sem sajnáltam, hogy ott kellett hagynom Londont. Mégis mit sajnáltam volna? A sok parasztot akik megkeserítették az életemet? Oké talán Dylan-t sajnáltam. Az egyetlen úgynevezett 'barátom'. Az egész suliból Ő volt az egyetlen aki szóba állt velem. Őt nem zavarta, hogy én más vagyok.
És, hogy mit értek azalatt, hogy más? Nos tizenhét éves vagyok és még soha nem volt pasim. A szabadidőm nagy részét olvasással töltöm. Mindezek mellett imádom a szuperhősöket és mindenféle horror és akciófilmeket, sőt megrögzött fanatikus rajongó vagyok. A kedvenc zenéimre saját táncmozdulataim vannak amiket én találtam ki és csakis akkor vagyok hajlandó táncolni mikor magam vagyok a szobámba. Van egy 'Made in England ' feliratú tetkóm a talpamon amiről senki nem tud és nem is szándékozom, hogy megtudják. Tizenhat évesen varrattam magamra és ha a szüleim megtudnák szerintem menten szörnyet halnának. Lány létemre imádok szörfözni és alig várom, hogy minden nyáron mehessek el Spanyolországba a nagyszüleimhez.  Azt pedig végképp senki nem tudja, hogy még soha nem csókolóztam. Úgy ahogy azt sem tudják, hogy ez mind azért van mert még mindig várok az én szőke hercegemre. Igen, hiszek a tündérmesékben ahol vár rám az én hercegem akiknek ezeket a kis dolgaimat mind elmondhatom.
Anyám szerint azért vagyok ilyen fura  mivel álomvilágban élek. Szerinte nem szabadna annyit olvasnom mert azért hiszek ilyen dolgokban.
Szerintem meg határozottan normális vagyok, csak a magam módján egy kicsit fura. Szerintem a velem egykorúak a furák amiért nem értenek meg. Talán ha adnának egy esélyt, hogy jobban kibontakozhassak akkor mindenki máshogy állna hozzám.
De nem. Londonba a gimiben, utálják a másságot. Én ott csak egy külön lúzer vagyok aki állandóan olvas és imád tanulni. Pedig ez nem igaz. Utálom az iskolát és a tanárokat is, sőt tanulni is utálom. Mondjuk otthon még életemben nem kellett tanulnom ugyanis nekem még az IQ-m szintje is más mint a többi velem egykorú gyereké. Az apám szerint ez azért van mert Einstein leszármazottja lehetek. Talán, ugyanis mikor még csak ovis voltam, pontosan öt éves már akkor tudtam olvasni és írni. Mellesleg balkezes vagyok. Szóval mikor elkezdtem az általános iskolát eleinte eléggé untam mivel az osztálytársaim akkor kezdtek tanulni olvasni és írni. A lényeg a lényeg, soha nem kellett otthon külön tanulnom mivel rögtön az iskolában felfogtam amit a tanár magyarázott. Hiába nem tanultam otthon, akkor is minden tantárgyból kitűnő voltam, vagyok. A diákok pedig irigyek, mivel azt hiszik, hogy a tanárok kivételeznek velem az apám miatt.
Apám mindig is tanárként dolgozott amióta az eszemet tudom. Úgy fél éve pedig mikor már New Yorkban éltünk kapott egy telefonhívást, hogy az egyik gimnáziumban szükség van egy igazgatóra. Természetesen. hogy abba a gimibe patkolt ez az igazgató ahova én lettem beíratva.

- Minek? - térek észbe a sokkból és idegesen elkezdek toporzékolni.
Én nem akarok vissza költözni Angliába. Jó nekem itt, ugyanis itt senkit nem zavar, hogy magamnak való vagyok. De mi van akkor ha megint vissza megyünk Londonba? Megint minden kezdődik előrölő a gimiben. Újra gyomorgörccsel fogok reggelente felkelni és megint hallgathatom a diákok beszólogatását.
- Mert kaptam egy munkalehetőséget - válaszolja egyszerűen és kicsit sem zavarja a hisztim amit levágok. Nem érdekli, hogy mindjárt megfojtom magamat egy párnával. Pedig épp azon vagyok. De ő csak nyugodtan olvasgatja a magazinját. - Mellesleg az apád is ott él és az ikrek mindjárt elkezdik az iskolát és azt szeretném ha vérbeli angolok lennének és nem pedig bunkó amerikaiak - teszi még hozzá nyugodtan. Úgy teszek mint aki elájul és szétterülök a padlón, de anyámat még ez sem zavarja. Komolyan nem érdekli, hogy mindjárt meghalok. Szép kis anya. - Hívjak mentőt? Ugye tudod ha kijönnek akkor kapsz egy injekciót amit tűvel szúrnak be? - pillant fel az újságból én pedig a tű hallatán rögtön felugrok, de a padlón ülve maradok. Igen, félek a tűtől. Utálom ha fájdalmat érzek. A tű pedig határozottan fájdalmat okoz.
- Esetleg én nem maradhatnák itt? A szomszéd nénivel már olyan jól kijövök, szerintem simán örökbe fogadna - pislogok anyámra kiskutyaszemekkel.
- Szerintem meg tűzijátékot fog rendezni ha megtudja, hogy elköltözöl innen - mondja rossz állóan.
- Hé, Mrs. Morris nagyon szeret engem. Sőt úgy tekint rám mint az unokájára. - mondom felhúzott orral.
Mrs.Morris a szomszéd öregasszony aki a macskáival él és olyan szemüvege van amitől kétszer akkora szemei vannak ezért úgy néz ki mint egy bogár. Ráadásul nem lehet meglenni mellette mivel olyan penész szaga van. De ez csak azért van mert azt hiszi, hogy még mindig az 50-es években élünk.
- Igen, biztos és pont ezért hívatta ki rád az elmegyógyintézet munkatársait mivel annyira szeret - csóválja meg a fejét anya.
- Mondtam már, hogy csak félrenyomta a telefonján a számokat és igazából pizzát akart rendelni nekem.
- Persze és közben seprűvel üldözött és azt ordibálta, hogy sátán gyermeke vagy - teszi még hozzá anya és emlékszik vissza az egy hónapja történt incidensre.
Akkor is én semmit nem csináltam és Mrs.Morris imád engem. Az az elmegyógyintézetes eset csak egy véletlen volt. Csak segíteni akart.
- Akkor sem akarok visszamenni Angliába! - mondom csökönyösen, felhúzott orral. Anya felszisszen és leteszi a magazinját.
Tényleg nagyon nem akarok vissza menni. Persze apa hiányzik és Dylant is szívesen látnám, de a suli...oda nem akarok visszamenni.
- Mi van akkor ha talán most minden más lesz? Hisz végzős leszel, ráadásul egy év alatt más lettél - ül le mellém a padlóra anya majd megsimogassa a hátamat.
Pedig Ő nem is tudja a teljes igazságot. Fogalma sincs, hogy miket vágnak a fejemhez nap mint nap. A szüleim úgy tudják, hogy a kitűnő eredményeim miatt cikiznek néha. És ez így van rendjén, hogy nem tudják. Nem akarom azt, hogy miattam idegeskedjenek.
Mégis miben lettem más egy év alatt? Hosszabb haja lett? Vagy pedig végre nekem is vannak melleim mint a többi velem egykorú lánynak és most már legalább nem úgy nézek ki mint egy fiú? Ugyanis tavaly mikor elköltöztünk, még rövid hajam volt és tényleg semmi lány formám nem volt. Ráadásul még úgy is öltöztem mint egy fiú. Viszont mostanra ebből a szempontból tényleg változtam. A New York-i sulimba legalább senki nem nézett srácnak. Hurrá, végre csajos formám van!!!
- Igen, viszont mostanra apa lett az igazgató. Szóval még nagyobb külön leszek. - húzom el a számat.
Suli ahol az apád az igazgató. Halál ciki. Tuti most már még jobban utálni fognak és azt fogják mondani, hogy kivételezni fognak velem.
- Nyugi az apád majd biztos megígéri, hogy úgy fog veled viselkedni mint a többi diákkal - nyom egy puszit a homlokomra, hogy legyen valamivel jobb kedvem.
Apa mindenhogy fog velem viselkedni csak nem úgy mint egy átlagos diákkal. Az apám úgy viselkedik velem mint egy vérbeli apa a lányával. Mióta csajos formám lett néhány fiú utánam szokott fordulni. Egyszer ezt apa jelenlétében tette egy csapat deszkás srác a Central Parkban. Mondanom se kell, hogy mekkora égés volt. Apa leállt veszekedni velük és kikötötte csak akkor álljanak velem ismét szóba mikor lediplomáznak az orvosin.
- Ugye felesleges hisztiznem mivel Te már döntöttél? - fújom ki a levegőt megsemmisülten.
- Sajnálom kicsim, de kell ez a meló - mondja sajnálkozva. - Már az ikreknek is el van intézve a beíratás.
- Szerinted Angliában nem lesznek bunkók? Anya egy évig itt éltek, vérbeli amerikaiak között. Hallottad mostanában Őket beszélni?
Az ikrek vagyis Matty és Becky. Ötévesek és nem ismerik azt a szót, hogy nem. Életemben nem láttam még olyan rossz gyerekeket mint a tulajdon testvéreim. Néha legszívesebben kilógatnám Őket az ablakon annyira idegesítőek.
- Pont ezért utazunk már el holnap - veregeti meg a fejem vigyorogva.
És ismét szívinfarktust kapok. Holnap? Vagyis két nap múlva már megint Londonba leszek? És pont a tanév legelső napján. Ami azt jelenti, hogy kerek tíz hónapot el kell szívelnem a gimiben. És érettségizni fogok? Meg felvételizni.
- Ho-hol-holnap? - dadogom megsemmisülten.
- Hidd el minden szuper lesz!
Azt kétlem. Londonban semmi sem szuper. Inkább szörnyű. Ismét minden kezdődik elölről...

Újjj

Szóval itt is lennék a kövi történetemmel amin elég sokat gondolkoztam, hogy publikáljam e ugyanis ez a történet megint ilyen sulis ahol nincs se one direction, se semmi. Csak átlagos srácok. Őszintén még most is félek tőle, hogy mi lesz a reakciótok és remélem, hogy senki nem fogja azt hinni, hogy ez megint ugyan olyan lesz mint a Friend Or Love vagy a Blonde and Batman. Igen suliban játszódik a történet, viszont ez azért mégis valamivel durvább :)
Remélem azért tetszeni fog és velem maradtok :D nézzétek meg a teljes szereplőgárdát az oldalmenüben :P

2014. március 20., csütörtök

20. - Mindennek vége...

Hellóóóó!!!! És itt is vagyok az utolsó résszel ami szerintem sokatoknak nem fog tetszeni ugyanis eléggé érdekes vége lett ...azért lett ilyen vége ugyanis semmi jobb befejezést nem tudtam kitalálni :/ sajnálom...de a következő törim már a megszokott stílusú lesz ugyanis ennél a törimnél észrevettem, hogy eléggé megcsappat a nézettség száma..szóval vissza térek a régi írásomhoz, de persze azért remélem, hogy megint valami újjal fogok tudni szolgálni :D ha minden jól megy az első rész már holnap felkerül az új törimből :P de azért örülnék ha még utoljára mindenki elmondaná a véleményét erről a törimről :3 
 ó és ne felejtsetek el benézni a másik blogba is ------LINK

Az út Londonba viszonylag elég rövid volt. Talán azért is mert Zayn úgy hajtott mint az állat. Ha engem
kérdeztek szerintem nem mondtak el valamit. Tuti, hogy van még valami ami Louisval kapcsolatos. És nem csak az, hogy elrabolták. Nem, szerintem más is történt csak nekem nem akarják elmondani. Hisz már attól is totál kikészültem, hogy miattam rabolták el.
Ráadásul a fekete kendősök akikről mindenki tudja, hogy nem az ép eszükről híresek. Bele sem merek gondolni abba, hogy vajon mit csináltak szegény sráccal. Akár, hogy is próbálom magam meggyőzni arról, hogy semmi durva dolgot nem csináltak vele, a szívem mélyén tudom, hogy ennek tökéletesen az ellentetje történt.
Valamit csináltak vele csak azért, hogy mondja el, hogy engem hol találnak. De Louis ezek szerint nem tört meg. Ugyanis egy fekete kendős sem talált meg.
Nem is értem, hogy akkora este mikor Grahammal szerveztem meg a találkozót, miért kevertem bele Zaynt és Louist. Hogy lehettem olyan naiv, hogy nem gondoltam az Ő biztonságukra? Ugyanis ha csak én mentem volna abba a kibaszott klubba akkor most nem lenne ez. Én simán elmenekültem a fekete kendősök elől, míg Zayn és Louis ott maradtak velük.
Pedig megígérték, hogy mindenre gondoltak és, hogy biztonságban vannak mivel ketten vannak. Aha látom, hogy mennyire biztonságban voltak, hogy ketten voltak. Nem tudtak egymásnak segíteni míg én simán le tudtam lépni a helyszínről. És mégis minek hagytam őket ott? A semmiért ugyanis Luciannet ugyan úgy elrabolták mint Louist.
Azért tök kemény ez az egész. Mármint eddig soha nem történt olyan, hogy Zayn került a padlóra. Mindig ő volt az aki állva maradt. És most vagyis akkor Ő volt az akit leütöttek. Értitek a nagy Zayn Malikot elintézte egy fekete kendős. Hihetetlen.
Be kellett volna avatni a tervünkbe Harryt és Niallt is. Akkor talán nem rabolták volna el Louist.
- Utálom magamat – sóhajtok fel miközben kibámulok az ablakon.
Tényleg szarul érzem magam. Nekem kellene Louis helyén lennem. Graham hozzám tartozik és az én ügyem volt, nem pedig az Övé. Tudtam, hogy egyszer még én leszek az aki bajba fogok őket keverni. És tessék igazam is lett.
- De még mindig nem értem, hogy miért akartál ennyire segíteni Grahamnak – hallom meg Niall hangját az anyósölés felől én pedig magamba felhorkantok.
- Niall tudod nagyon jól, hogy Liam életében a család az első. És azt is tudod, hogy a Főnök azzal fenyegette meg, hogy kinyírja őket – mondja nyersen Zayn.
Igen nekik azt mondtam, hogy a Főnök kinyírja a családomat ha nem adom át nekik Grahamot. Csak történetesen a Főnök a barátaimat is ki akarta nyírni ha átvágom. Talán most jött el az igazság pillanat.
- Meg titeket is – mondom ki mire Zayn lassít a tempón és bele néz a visszapillantó tükörbe. Míg Niall hátra fordul és a mellettem ülő Harry is nagy szemeket mereszt felém. - A Főnök azt mondta, ha átbaszom akkor kinyírja a családomat, titeket és engem is. De voltam akkora balfasz, hogy megsajnáltam Grahamot és ezért szerveztem neki mentőakciót.
- Na várjunk csak, Te miattunk szerveztél találkozót Grahammal, hogy minket tudj megmenteni? - kérdezi összehúzott szemöldökkel Harry.
- Igen. Ha ellent mondtam volna a Főnöknek és nem ígértem volna meg neki, hogy megkeresem Grahamot akkor tényleg kinyírt volna benneteket – magyarázom egyszerűen. - De tök mindegy mert így meg a fekete kendősök rabolták el Louis az én hülyeségem miatt. - mondom szomorúan.
- Louisnak kutya baja. Szerintem a kendősök már alig várják, hogy valaki mentse meg – nevet fel Niall, de senki nem nevet vele ezért Ő is abba hagyja.
- Csak elfeledkeztél egy apró tényezőről. Mégpedig arról, hogy a fekete kendősök egy őrült csoport akik állatokként kezelik az embereket – mondja fagyosan Harry.
És igaza van. Hisz engem is lónyugtatóval lőttek meg. Bele sem merek gondolni, hogy akkor mit csinálhattak szegény Louval. Őszintén megmondva én már arra is fel vagyok készülve, hogy holtan találjuk meg.
Persze ez nem fog megtörténni. Louis erős srác és tudja, hogy mit kell csinálnia. Mellesleg a végsőkig küzd. Őt nem lehet csak úgy megölni. Inkább Ő öl meg mást, még akkor is ha nincs fegyvere.
Akár mennyire is rosszul éreztem magam Louis miatt, annál jobban éreztem magam, mikor Zayn már London utcáin vezetett. Lehet hülyén hangzik, de itt még a levegő is másabb mint Wolverhamptonba. Imádom ezt a várost, úgy ahogy van. Engem nem érdekel, hogy itt lettem egy szívtelen gyilkos. Jó itt lettem, viszont itt is ismertem meg a világ legjobb embereit. Ha Wolverhamptonba maradtam volna akkor még mindig nem lettek volna barátaim. Míg Londonba egyszerre négy is lett. Én pedig ennek mindennél jobban örülök, ugyanis Ők nem csak olyan barátok akik a szépet mutassák.

Zayn gyorsan hajt végig London utcáin miközben én érthetetlenül bámulok ki az ablakon ugyanis mindjárt magunk mögött hagyjuk a fővárost. De Louist nem Londonba tartják fogva?
- Nem azt mondtátok, hogy Louis Londonban van? - kérdezem kíváncsian felhúzott szemöldökkel.
- London külvárosában van a fekete kendősök törzshelye. Szóval Louéknak is ott kell lenniük – magyarázza Zayn.
Hát engem soha nem érdekelt, hogy hol van a kendősök törzshelye. És soha nem is akartam arra a  helyre eljutni. Viszont most elfogok. Vajon az is úgy nézhet ki mint a Főnök raktára? Szerintem ezerszer rosszabb.
És Zaynek igaza van ugyanis olyan fél óra múlva kiérünk egy eléggé lakatlan terepre ahol egy  rozoga ház van. Olyan mint egy drogtanya. Hát szerintem ez tényleg egy drogtanya. Hatalmasat nyelek mikor Zayn kellő távolságban megállítja az autót, de úgy hogy senkinek ne tűnjön fel a látogatásunk.
- Megérkeztünk – suttogja Niall totál elhaló hangon miközben a házat kémleli.
Most komolyan ez a törzshelyük? Habár jó ötlet ugyanis ide tényleg senki nem jár. Szóval nyugodtan tudják az embereket kínozni.
- Mi van akkor ha elkéstünk és Louis már nem él? - kérdezi bizonytalanul Harry holtfehér arccal. Csúcs. Már nem csak én érzem azt, hogy elkéstünk.
- Ne kezd már Te is – mondja ridegen Zayn és kinyissa az ajtót. - Louis él és semmi baja – mondja határozottan és nem tudom, hogy miért de igazat adok neki. Pedig a szívem mélyén kételkedek az állításában. Ha már Harry sem biztos a dolgában az nem jó. Ráadásul Niall sem úgy néz ki mint aki valami jó dologra várna.
Egymás mellé állunk miközben a rozoga házat bámuljuk. Ha sokáig itt fogunk állni feltűnik nekik, hogy itt vagyunk.
- Kell egy terv – köszörülöm meg a torkom végül. - Nem tudjuk, hogy hányan vannak odabent. Úgy ahogy azt sem tudjuk, hogy Louis és Lucianne hol van. - teszem hozzá gondolkodva.
- Milyen terv kell ide? - kérdezi Niall majd egy ügyes mozdulattal előhúzza a nadrágja övéből a pisztolyát és feltartja azt. - Bemegyünk és aki az utunkba kerül lelőjük – mondja tök egyértelműen.
Ez neki terv? Így simán ki tudnak nyírni minket.
- Nem kell ide terv – mondja végül Zayn. - Minden úgy alakul ahogy a Sors akarja. - teszi hozzá bölcsen.
- Azt akarod mondani, hogy nem látsz sok esélyt arra, hogy élve kijutunk? - kérdezi Harry és Zayn arcát bámulja aki szintúgy elő veszi a pisztolyát mint pár perce Niall csinálta.
- Mi négyen vagyunk. Azok kitudja hányan. Ráadásul fekete kendősökkel van dolgunk. Szóval normális dolog ha a halálra gondolunk – nem tudom, hogy miért mondtam ezt.
Talán azért mert ezt érzem. Nem tudom miért, de szerintem ezt nem ússzuk meg. Most jött el az a pillanat, hogy megkapjuk a méltó büntetésünket.
- Hát én nem fogom ilyen könnyen feladni. Mindenkit kinyírok aki az utamba kerül – mondja Niall keményen.
- Mert Te egy állat vagy Nialler – forgassa meg a szemeit Harry.
- Nem, én csak élni akarok. - válaszolja a Szöszi.
- Úgy ahogy én is – szállok be a beszélgetésbe.
- És túl is fogjuk élni, Louisval együtt. És este már a lakásomba fogunk nevetni ezen az egészen. És újra együtt lesznek a rossz fiúk Londonban– mondja Zayn egy apró mosollyal az arcán.
Rossz fiúk Londonban. Amikor öten vagyunk így hívjuk a bandánkat. Szerintem tök jól hangzik és még illik is ránk.
Végül én és Harry is elő vesszük a pisztolyunkat és úgy indulunk meg a rozoga ház felé, egymás mellett haladva. Egyikünk sem szól semmit csak megyünk előreszegett fejjel. Nem gondolok semmi másra csak arra, hogy újra élve fogom Louist viszont látni és mindannyióan megússzuk.
Amikor a ház bejáratához érünk Zayn egy ügyes mozdulattal rúgja be az ajtót mi pedig mögötte állunk.
De valami nekem nagyon bűzlik. Ugyanis senki nem áll az utunkba. Sőt úgy tűnik mintha senki nem is lenne a házban. Mi van akkor ha csak csapda az egész és minket átvertek?
Kezeim ökölbe szorulnak és kikerülöm Zaynt, de alig lépek párat mikor lépések zaját hallom meg.
- ÁLLJ! - ordítja el valaki és az egyik helységből előugrik az a tag akit még Garaham házában láttam. Ott áll előttem miközben Luciannet maga után húzza és a homlokához egy pisztolyt tart. Szegény lány elé rosszul néz ki. Az arcát egy csomó horzsolás borítja miközben egész teste remeg.
- Hol van Louis? - kiálltja Harry idegesen, a kendős tag arcán egy gúnyos mosoly terül szét majd int egyet a kezével és megpillantjuk Louist.
De nem olyan állapotban van mint ahogy utoljára láttam. A ruhája el van tépve egy csomó helyen. Az egész testén vérfoltok vannak, miközben térde eszeveszettül vérzik úgy ahogy a homloka és a fején is egy pont. Senki nem veszi észre, hogy az a saját vére? Szemei vérben úsznak és a szája is fel van repedve. Borzalmasan néz ki.
- Mit tettek vele? - kérdezi idegesen Zayn.
- Csak szórakoztunk vele egy kicsit – mondja nevetve az a kendős alak aki Luciannet tarja fogva majd bele csíp a lány arcába aki fájdalmasan felszisszen. - De Ti ebbe inkább ne szóljatok bele mert rossz vége lesz.-  Az én agyam pedig hirtelen elborul.
Lelököm magamról Niall karját majd ráugrok a Luciannet fogva tartó alakra és ott ütöm ahol csak tudom. Aha ez először jó ötletnek tűnt csak arra nem számítottam, hogy ő erősebb nálam. Ezért egy határozott mozdulattal lelökött magamról és valakik hátulról elkaptak, míg ő egy hirtelen mozdulattal újra a kezébe vette a pisztolyát és rögtön el is sütötte. A golyó pedig tökéletesen landolt Lucianne hátában aki el akart volna menekülni. Olyan gyorsan esett össze, hogy még csak el sem tudtam kapni. Megölték! Megölték a szemem láttára.
A szemeim könnybe lábadtak, de mikorra egy könnycsepp kicsordult volna a szememből ismét egy puska hangja töltötte be a szobát majd a tag aki lelőtte Luciannet holtan esett össze. Gyorsan hátra pillantottam és megláttam Niallet előre tartott fegyverre. Szóval ő volt az aki lelőtte.
De akkor a helységben elszabadult a pokol. Hirtelen egy csomó fekete kendős lepte el a házat és mindenki lőtt mindenre. Zayn és Niall nagyban benne volt a dologban, míg én és Harry, Louis segítségére siettem akit épp egy fekete kendős tag rugdosott a padlón. Szegény már annyira erőtlen volt, hogy még csak védekezni sem tudott. Szerintem annak örült, hogy még él. Ismét elő húztam a pisztolyomat és hátulról meglőttem a Louist ütögető tagot aki pár másodperc múlva holtan esett össze. Mi pedig Harryvel rögtön Louhoz siettünk.
- Kösz – nyögte ki Louis nagy nehezen.
- Semmi baj haver mindjárt kiviszünk innen – biztattam majd Harryvel együtt a válla alá nyúltunk és felhúztuk a földről.
- Csak ne add fel – kérlelte Harry miközben sietősen próbálta szedni a lábát.
Addigra Niall és Zayn egy csomó fekete kendős tagot elintéztek, de elég sok még mindig életben volt.
- Húzzunk el innen – kiáltotta Niall és Zaynel együtt felénk rohantak.
Elég lassan haladtunk ugyanis Louis éppen, hogy csak tudott mozogni. Megkönnyebbültem mikor újra az autóhoz értünk. Rögtön beültettük Louis hátra majd én és Harry is csatlakoztunk hozzá. Majd bevártuk Niall és Zayn máris a gázra taposott.
- Megúsztuk – nyögtem ki megkönnyebbülten, de hamar örültem.
Ugyanis Zayn éppen, hogy csak elindult máris két fekete autó kezdett el közeledni felénk. És körül vettek minket. Először az egyik jött belénk majd a másik.
- RÁZD MÁR LE ŐKET – ordította Harry.
- Próbálom. - kiáltotta Zayn, de már késő volt.
Az egyik autó olyan erősen jött nekünk, hogy Zayn elveszítette az uralmat a kocsi felett és egyenesen egy hatalmas árokba zuhantunk.
Hallottam ahogy a srácok ordítanak. Éreztem ahogy zuhanunk előre a semmibe. Végül egy erős ütés következett és többet nem tudtam kinyitni a szemem. Nem hallottam a srácokat, nem láttam semmit és nem éreztem semmit. Tudtam, hogy a mi időnk ezzel végleg lejárt...

2014. március 19., szerda

19. - Mentsük meg Louist!

ÉÉÉs itt is az utolsó előtt rész :/ igennn holnap vége a törinek :) szóval komizniii .......

Fogalmam sincs, hogy mióta vagyok Wolverhamptonba. Mióta minden héten idegorvoshoz kell járnom és
azt kell órák hosszat hallgatnom, hogy meg kell változnom, olyan érzésem van mintha kezdenék kimosni az agyam. Komolyan nincs saját gondolkodásom. Egész nap csak a szobámban fekszem és a plafont bámulom, miközben az anyám belém töm egy csomó olyan gyógyszert amit még a mai napig nem tudom, hogy miért is kell szednem.
Aztán itt van Micaela is aki szintén be akarja mesélni nekem, hogy más vagyok és nem a jó értelembe. A szüleim persze boldogok, hogy végre van valaki akivel normálisan el tudok beszélgetni. Hát igen tök szuper, hogy órák hosszat beszélgethetek egy olyan lánnyal aki élvezettel vagdossa az ereit majd hülye szöveget ír le a vérével. A csaj nem komplett! Tudom első ránézésre azt mondtam, hogy jól néz ki, de aztán közelebbről megismertem és rájöttem, hogy neki tényleg szüksége lenne egy diliházra.
Milyen ember már az aki csak szimpla jókedvből meg akar halni? Mert nem tud rá választ adni, hogy miért szeretne öngyilkos lenni. Tudtommal ha valaki öngyilkosságot akar elkövetni akkor annak van valami oka. De neki mi az oka?
Ráadásul örül neki, hogy végre korához illő ' társat ' talált. Igen az Ő szemében is egy dilis vagyok.
Pont ezért kezdek már én is bele törődni. El kell fogadnom azt a tényt, hogy innen én soha nem fogok tudni menekülni. Örök életemben egy őrültnek fogok titulálni. Sőt az egészben a legjobb már csak azt, hogy a szüleim örülnek, hogy ilyen közeli viszonyba kerültem Micaelával.
Komolyan senkinek nem tűnik fel, hogy kicsit sem izgat ez a csaj? Mert én ok nélkül nem ölnék meg senkit, de nála ez már kérdés. Ugyanis vannak olyan pillanatok mikor magában beszél, pedig ott ülök mellette és tökre beteg dolgokon töri az eszét. Soha nem hittem volna, hogy egyszer félni fogok egy lánytól. És az a lány Micaela.
Én még csak nem is tudok rá úgy tekintetni mint egy lányra akivel akár több is lehetne közöttünk. És tudjátok, hogy miért nem ? Mert Ő neki a napjai meg vannak számolva és Ő lesz az aki önmagával fog végezni. Pont ezért jár idegorvoshoz ugyanis neki tényleg szüksége van rá és a szülei csak segíteni szeretnének rajta mivel nem akarják azt, hogy a lányuk öngyilkos legyen csak azért mert elborul az agya és jókedvből elkezd egy késsel játszadozni.
Neki szüksége van a támogatásra, de azt a támogatást tőlem soha nem fogja megkapni. Lehet, - biztos, hogy a barátjának tart és azt hiszi, hogy én megértem. De számomra Ő csak egy beteg ember.
Az én barátaim Londonba vannak és lehet, hogy eddigre már bele törődtek abba, hogy örökre elveszítettek. Hisz hetek óta semmit nem tudnak felőlem. Ráadásul azt is tudják, hogy keresztbe tettem a Főnöknek és Ő simán ki tudna nyírni. Szóval szerintem azt hiszik, hogy meghaltam. És pont ezért nem is keresnek.
Esélyem sincs tudatni őket arról, hogy minden rendben van. Habár nincs is semmi rendben. Vissza akarok menni a barátaimhoz és újra élni a megszokott életemet ahol nem tekintenek dilisnek.

///

Ugyan olyan szokványos nap volt mint a többi. Vagyis én azt hittem, de mikor reggel az anyám azzal lépett be a szobámba, hogy hogyha van kedvem nyugodtan sétálhatok egy kicsit a városban, örömmel ugrottam a nyakába és máris rohantam ki a szobámból. Igen, örültem neki, hogy végre elhagyhatom a szobámat egyedül. Ugyanis egészen idáig csak a szüleimmel hagyhattam el a házat mivel úgy gondolták, hogy közveszélyes lehetek az emberekre.
Viszont most magam mehetek oda ahova akarok. Aha, de először még az apám kiürítette velem a zsebjeimet nehogy valami őrültséget csináljak. Erről annyit, hogy vissza tudok szökni Londonba.
De akkor is boldog vagyok, hogy végre oda mehetek ahova akarok. Igazából sehova nem akarok menni. Ezért csak zsebredugott kezekkel járkálok a városban és próbálom kiélvezni a friss levegőt. Itt lenne az esélyem, hogy vissza mehessek Londonba, de nem tudok megszökni. Pedig nekem muszáj vissza mennem valahogy. Csak az a kérdés, hogy hogyan.

Alkonyodik már mikor úgy döntök, hogy ideje haza mennem. Nincs hozzá sok kedvem, de szerintem a szüleim már úgyis megint gyanakodni fognak, hogy hol voltam ilyen soká. Szóval lassan sétálok haza és mikor a házunk elé érek ismét elmegy még csak az élettől is a kedvem. Ugyanis tudom, hogy megint minden kezdődik elölről.
Szomorúan nyitom ki a bejárati ajtót, de szokatlan csend fogad. Azt hittem, hogy anya már rögtön az előszobában fog várni, dühös pillantásokkal. De nem. Olyan mintha senki nem lenne otthon.
- Megjöttem! - kiáltom el magam, hátha senki nem vett észre. De ismét nem kapok választ.
Vállat vonok és úgy indulok meg a konyha felé. Éppen, hogy csak átlépem a ajtót mikor hirtelen valaki elém ugrik én pedig kis híján elesek. Ha Harry nem kapta volna el a karom tuti, hogy seggre ültem volna.
Na várjunk csak mit keres itt Harry? Gyorsan megrázom magam ugyanis először azt hiszem, hogy csak szellemeket látok. De mikor meglátom Harry zölden virító szemeit rájövök, hogy nem szellemmel van dolgom. A Fürtöske hatalmas mosollyal tárja ölelésre a kezeit én pedig gondolkodás nélkül vetem magam a nyakába. Örülök neki. Rettentően. Nem érdekel az, hogy egy kétszínű srác, nem érdekel az, hogy csak magát szereti. Eljött hozzám, csakis hozzám.
- Nehogy már engemet hagyjatok ki az ölelésből – hallom meg Niall hangját a hűtő felé én pedig rögtön elengedem Hazzát majd Niallre tekintek. A Szőke srác tényleg a hűtő mellett áll vigyorogva miközben épp egy joghurtot eszik. Azonban a pult mellett pedig Zayn áll.
Na várjunk csak mindegyikőjük itt van? Habár nem mindegyikőjük, ugyanis Louisnak hűlt helye. Az normális, hogy valami furát érzek Vele kapcsolatban? Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy történt vele valami. Valami nem jó.
- Most csak képzelődök vagy tényleg itt vagytok? - kérdezem egy kissé bátortalanul miközben a hajamba túrok azok hárman pedig közelebb jönnek hozzám. - Az anyám megint sok nyugtatót adott be és azért hallucinálok. Ti nem lehettek itt.
- De itt vagyunk, teljes életnagyságban – válaszolja Harry egyértelműen. - Viszont Te nagyon szarul nézel ki. - húzza el a száját. Ezt ha nem mondja magamtól nem tudok. Persze, hogy szarul nézek ki, hisz dilisnek titulának és úgy is viselkednek velem.
- Talán azért mivel a fekete kendősök meglőttek egy lónyugtatóval majd a zsaruk találtak rám akik értesítették a szüleimet azok pedig haza hoztak és úgy viselkednek velem mint egy őrülttel. Dili dokihoz járatnak meg nyugtatókat etetnek velem – mesélem megkönnyebbülten.
Olyan jó érzés, hogy végre valakik normálisan néznek rám és nem úgy mint egy őrültre. A srácoknak normális vagyok és tudom, hogy hisznek nekem és nem tekintenek rám dilisnek.
- Szóval akkor ezért nem tudtunk felőled semmit – gondolkodik hangosan Niall.
Én mondtam, hogy keresnek engem.  Pont ezért Ők az igaz barátaim. Már csak azt kell megtudnom, hogy hol van Louis és, hogy mi történt Luciannel.
- A szüleim bezártak a szobámba mivel közveszélyes vagyok az emberekre – vonom meg a vállam egyszerűen. Ők pedig halkan felnevetnek amit én nem tűrök jó szemmel. - Ez nem vicces. Az ágyhoz voltam kötve a kórházban és...
- Liam szükségünk van rád – szól közbe Zayn komoran én pedig rögtön abba hagyom a beszélést. Itt nagy gond van ha Zayn segítséget kér. Tudtam, hogy történt valami. Valami amiről én nem tudok, de ők igen. És most pont ezért vannak itt. És ennek a dolognak köze van Louishoz.
- Hol van Louis? - húzom össze a szemöldökömet kérdően azok pedig lehajtsák a fejüket szomorúan. Szóval vele van valami.  - Mi történt Vele? - kérdezem idegesen.
- Mikor Grahammal voltál és te leléptél a fekete kendősök nekünk támadtak. Engem leütöttek Őt pedig elrabolták – mondja Zayn komoran én velem pedig megszédül a világ.
Elrabolták a legjobb haveromat. Én pedig nem is tudtam róla. Szüksége lett volna rám. Hisz a barátja vagyok.
- De mégis miért pont Őt? - nyögöm ki nagy nehezen a szavakat.
Ez nem igazság. A fekete kendősöknek Graham kellett, nem pedig Louis vagy Lucianne.
- Azért mert azt hiszik vagy hitték, hogy Te majd rögtön a segítségére sietsz és átadod nekik Grahamot – magyarázza Zayn miközben én a tenyerembe temetem az arcomat.
Szóval miattam vitték el. Azért mivel azt hitték, hogy én jóban vagyok Grahammal ezért gondolták, hogy jó buli lesz ha elrabolják az egyik legjobb haveromat. Férgek.
- Szóval miattam – suttogom magam elé bámulva. Hallgatnom kellett volna rájuk mikor azt mondták, hogy ne segítsek Grahamnak mert csak még nagyobb bajt csinálok. És tessék most Louist kevertem a legnagyobb bajba. Kitudja, hogy mit csináltak vele azok az elmebetegek.
- Liam ne okold magad – mondja kedvesen Niall, de én csak felhorkantok. - Gőzöd sem volt róla, hogy Graham még a fekete kendősöknek is kell.
- De ez nem Louis bulija volt hanem az enyém. Engem kellett volna elrabolniuk – mondom keményen és mérgemben az asztalra csapok. - És mi van akkor ha már meg is ölték? Egyáltalán még él? - kérdezem és a három srácra pillantok.
- Pont ezért vagyunk itt – mondja Harry én pedig ránézek. - Rájöttünk, hogy hol tartják fogva, viszont mi hárman kevesek vagyunk annyi kendőssel szembe. A Főnöknek nem szólhatunk ugyanis rögtön kinyírna minket amiért átbasztuk. Csak magunkra számíthatunk. Meg kell mentenünk Louis hisz Ő is a banda tagja – Harry úgy beszél ahogy eddig még soha nem hallottam.
A hangja tele van félelemmel és hiánnyal amit Louis váltott ki. Mindig is tudtam, hogy közel állank egymáshoz, de most már biztos is vagyok benne. Igaza volt Lounak mikor azt mondta, hogy Harry egy jó fej srác csak közelebbről meg kell ismerni. És tényleg. Ugyanis ha Harry csak magát szeretné akkor most nem lenne itt és nem kérné azt, hogy segítsek.
- Szóval tudjátok, hogy hol van – mondom hümmögve. - Akkor gondolom azt is tudjátok, hogy kik és, hogyan őrzik.
- Szerintem négyen simán ki tudjuk őket hozni – mondja Zayn mire én értetlenül nézek rá.
- Őket? - kérdezem bizonytalanul.
- Hát Louist és Luciannet. Tudod Graham lánya – magyarázza Niall.
Gondolhattam volna, hogy Őt is elrabolták. De legalább Louisval együtt van ami azt jelenti, hogy nincs maga.
- Remek. Két embert miattam raboltak el csak azért mert segíteni akarta egy olyan embernek akit végül aztán mégis kinyírtak – mondom érzéketlenül és gúnyosan felnevetek.
Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Ráadásul már az apámat is utálom. Szóval feleslegesen rabolták el az egyik legjobb barátom. Nagy tapsot érdemelek.
- Ne sajnáltasd magad. Inkább szedd össze magad és segítsünk rajtuk – mondja keményen Zayn én pedig bólintok egyet és felállok, de aztán rögtön vissza is ülök mivel eszembe jutnak a szüleim.
- Ez mind oké, de mi lesz a szüleimmel?
- Eddig sem érdekelt, hogy mi van velük. Te mondat az előbb, hogy bolondnak néznek. Most komolyan itt maradsz ahol dilisnek tartanak, vagy inkább velünk jössz ahol elfogadunk olyannak amilyen vagy? - kérdezi Harry komoran.
Kezdem megkedvelni Harryt. Jó eddig is bírtam csak hát nem bíztam benne. De ezek után nagyot ugrott a szemembe. És igaza is van. A szüleim nem szeretnek már, ugyanis ha szeretnének akkor hinnének nekem. De nem hisznek hanem őrültnek tartanak.
Míg a srácok olyannak szeretnek amilyen vagyok. Pont ezért fontosabbak a számomra mint a szüleim. Az én családom a banda. És az egyik banda tagnak most szüksége van rám.
- Akkor indulás, hisz Louisnak szüksége van ránk – mondom keményen, de mielőtt elindulnék mind a hárman megölelnek. Még Zayn is akinek állítólag kő szíve van.
Boldog vagyok, hogy újra vissza kaptam őket az életembe. Viszont félek is ugyanis nem tudom, hogy hogyan fogjuk Louist viszont látni. Remélem nem késtünk el.
Soha nem bocsájtanám meg magamnak ha valami történne vele az én hülyeségem miatt. Mert én miattam vitték el.
Végül elengednek és sietős léptekkel indulunk meg Zayn autója felé. Ő rögtön beül a volán mögé míg Niall az anyósülésen foglal helyet és én meg Harry hátul. Végül pedig elindulunk London felé.
Oda ahol van az igazi életem. Ahol nem tartanak dilisnek. Ahol önmagam lehetek és nem kell megjátszanom magam. Lehet, hogy egy maffia csoport tagja vagyok, de legalább vannak igaz barátaim akik kiállnak mellettem és segítenek hogyha baj van...

2014. március 18., kedd

18.- Dili doki

- Liam, ma délután vár az orvos – nyitódik a szobám ajtaja és az anyám jelenik meg. Rögtön felugrok az ágyamról majd megindulok felé, Ő pedig hátrál egy lépést.
Egy hét alatt már hozzá kellett volna szoknom, hogy az egész család fél Tőlem és dilisnek tartanak.
Senki nem akar beszélni velem. Ráadásul bezártak a szobámba. Kajálni is csak akkor mehetek le mikor a család többi tagja már befejezte.
Félnek Tőlem ugyanis az orvosok szerint akár melyik pillanatban elborulhat az agyam, mivel hogy elvonási tüneteim lehetnek.
Igen, a kórházban szentül meg voltak győződve arról, hogy én egy kemény drogos vagyok. Hiába mondtam el vagy ezerszer, hogy én soha nem nyúlnék drogokhoz. Senki nem hitte el.
Állításuk szerint nem vagyok beszámítható és akár újra képes lennék embert ölni. Vicces mivel senki nem tudja rám bizonyítani azt, hogy azt a két fekete kendős tagot én lőttem le. A rendőrök szerint én csak véletlenül keveredtem oda, és a gyilkossághoz semmi közöm, mivel mikor megtaláltak totál ki voltam ütve a nyugtató miatt.
Igen az miatt a nyugtató miatt amivel az egyik kendős tag vállon lőtt. Olyan erős anyag volt, hogy hallucináltam tőle és két héten keresztül kómában voltam. Akkor hoztak haza Wolverhamptonba és akkor vizsgálták ki a szervezetemet amiből az jött le, hogy én egy kemény drogos vagyok.
Azért voltam az ágyhoz kötve mivel az orvosok szerint akár mikor rátámadhatok akár kire. És most is azért vagyok bezárva a szobámba, hogy  a körülöttem lévő emberek biztonságban legyenek.
A poén már csak az, hogy dilidokihoz kell járnom. Gőzöm sincs, hogy miért. A szüleim szerint muszáj mert akár még képes lennék önmagamban is kárt tenni.
Meg sem engednek semmit magyarázni. Senki nem hallgat rám. Pedig én jól vagyok és semmi baj nincs az idegrendszeremmel.
Én csak vissza akarok menni Londonba, hogy tudjam megkeresni Luciannet. Amúgy is a Főnöknek előbb utóbb úgy is fel fog tűnni, hogy leléptem. És Ő azt nem szereti ha valaki az emberei közül csak úgy lelép.
És még ott vannak a srácok is. Tudom, hogy már kerestek és hívtak is. De a szüleim az összes cuccomat elvették. Bele értve a pisztolyomat is. Szóval nincs semmi amivel értesíteni tudnám őket, hogy segítsenek rajtam. Pedig Ők tuti, hogy meg tudnának innen szöktetni.
- Milyen orvos? - kérdezem felhúzott szemöldökkel. Ugye nem akarnak tényleg diliorvoshoz elvinni? Engem oda nem fognak elvinni! Én nem vagyok őrült.
- Semmi különös. Csak beszélgetni fog veled – int egyet hanyagul a kezével, az én kezeim pedig ökölbe szorulnak.
- Szóval dili doki – mondom fogcsikorgatva és idegesen a hajamba túrok. Nekem nincs semmi bajom az elmémmel. Jól vagyok. Nem vagyok őrült. Mit nem lehet ezen megérteni? Az igazat úgysem fogom nekik elmondani. - Nincs rá szükségem. Te is jól tudod, hogy jól vagyok...
- Miért nem vetted be a nyugtatódat? - bök az asztalomon lévő fehér gyógyszerre.
Minek egyek nyugtatót mikor nincs rá szükségem? Akár mikor beveszem totál élő halottá változok. Órák hosszat csak fekszem az ágyamon miközben bámulok ki a fejemből. Beszélni nem tudok tőle és gondolkodni sem. Csak a falat bámulom és olyan vagyok mint egy hulla. De hát erre valók a nyugtatók nem? Igen a nyugtatók azoknak vannak akik tényleg őrültek. De én nem vagyok az!
- Talán mert nincs rá szükségem? - tárom szét a karom egyértelműen.
- Délután mikor vissza jövök, nem akarom látni – mondja anya majd sarkon fordul és ki akar menni az ajtón. De én utána futok, azonban késő. Ismét kulcsra zárja az ajtót.
- Anya ne csukj már be. Értsd meg, hogy nincs szükségem orvosra- kiabálok miközben mérgemben bele rúgok a csukott ajtóba.
Olyan mintha magamba ordítoznék. Úgysem figyel rám senki sem. Ha annyira érdekelne valakit, hogy mi van velem akkor nem zárnának be a szobámba és segítenének rajtam. De itt senki nem akar segíteni rajtam.
Milyen szülők már az ilyenek? Huszonkét éves vagyok szóval szerintem már van saját életem szóval tudom, hogy mi a jó nekem.
Ezzel a viselkedésükkel csak azt fogják elérni, hogy megutálom őket. Utálok bezárva lenni. Azt pedig még jobban utálom ha valaki nem hisz nekem. Már pedig itt senki nem hisz nekem.
Mérgesen vissza dőlök az ágyamra miközben fejemet a párnában fúrom és bele ordítok. Ez ha sokáig így fog folytatódni, tényleg bekattanok. Utálom a bezártságot, és ezt Ők is nagyon jól tudják.

///

Fogalmam sincs, hogy hány óra telhetett el mikor ismét kattan a szobám ajtajának a zárja én pedig rögtön felugrok az ágyamon és az ajtó felé fordulok. Ismét az anyámmal találom szembe magam.
- Indulunk – mondja fagyosan. Nincs esélyem menekülni. Tuti, hogy mindenre gondoltak már. Megforgatom a szemeimet és megindulok felé, de az Ő szemei megint a nyugtatón állnak meg amik még mindig ugyan úgy ott vannak az asztalomon. - Holnaptól előttem fogod bevenni! - mondja határozottan, én pedig válaszadás képen csak morgok egyet az orrom alatt.
Mellém lép és bök rajtam egyet, hogy végre induljunk. Sóhajtok egyet és engedem neki, hogy karon ragadjon. Vicces mivel amióta újra otthon lakok nem nagyon hagytam el a házat.
Ezért is örülök meg neki mikor végre szippanthatok egy kis friss levegőt. Ami igaz nem sok mert csak az autóig gyalogolhatok ahol már apa vár ránk. Anya benyom a hátsó ülésre, míg Ő az anyósülésre ül és elindulunk...valahova. Fogalmam sincs, hogy hova visznek.
Szomorúan bámulok ki az autó ablakán miközben azon gondolkodok, hogy mi történne akkor ha kiugranék a menő autóból és utána elfutnék majd stoppal vissza mennék Londonba. Érzem, hogy történt valami és, hogy a srácok már égen- földön keresnek.
Negyed órás autózgatás után érkezünk meg a wolverhamptoni kórházhoz. Először nem akarok kiszállni, de mikor apám megindul felém inkább önként szállok ki és hagyom, hogy az anyám megint karon ragadjon. Csak azért csinálja ezt mert tudja, hogy képes lennék megszökni mellőlük. Nem bíznak bennem, de kicsit sem bánt. Én nem akarok itt lenni velük és ezt nagyon jól tudják.
Csak leszegett fejjel követem a szüleimet a folyosókon, de mikor egy idegosztály feliratú ajtó előtt állunk meg, elkezdek hátrálni.
Én azt hittem, hogy ezt a dili doki témát nem gondolták komolyan. Pedig ezek szerint nagyon komolyan gondolták. Tényleg elhoztak ide, hogy kezeljenek ki. Komolyan ennyire őrültnek nézek ki?
- Én ide nem megyek be! - mondom határozottan és elkezdem hevesen a fejemet csóválni. A szüleim összenéznek, miközben apa kinyissa az ajtót ahol egy várakozó van. - Nem vagyok dilis!
- Nem rendezz itt jelenetet – mondja keményen apa és elkapja a karomat majd beránt a várakozóba ahol rajtunk kívül csak egy férfi ül mellette pedig egy lány lehajtott fejjel miközben a pólója ujjával játszik. - Ülj le szépen ide – apa szó szerint lenyom a lány mellé, de az még csak figyelembe sem vesz. Én se nagyon foglalkozok vele.
- De én nem akarok itt maradni – próbálok felállni, de az apám újra vissza nyom arra az átkozott székre.
Apa elkezd az orra alatt szitkolózni és hirtelen a lány mellett ülő férfi megszólal.
- Hagyd Geoff majd megszokja – jé ezek ismerik egymást? Csodás. - Micaela is pont az előbb cirkuszolt aztán kijött egy nővér és mindent elintézett. - már megint nővér aki nyugtatót fog adni? És ki az a Micaela? Hoppá csak nem ez a lány aki mellettem ül?
- Hányingerem van – mondom megsemmisülten. Esküszöm még a halál is jobb ennél. Én nem akarok egy dili dokival beszélgetni. Basszák meg én nem vagyok őrült!
- Liam! - szól rám erélyesen anya, de mikor vissza akarnék szólni neki a rendelő ajtaja ismét kinyílik és tényleg megjelenik egy nővér. Rám mosolyog, de csak még jobban elfog a rosszulét mikor meglátom a mosolyát.
- Megkérném a szülőket, hogy fáradjanak be velem – mondja mire a három felnőtt teljesíti a kérését és bemennek a nővér után a rendelőbe.
Így én csak ketten maradok a lánnyal, vagyis Micaelaval. Nem állom meg, hogy ne forduljak oldalra és tanulmányozzam át a számomra ismeretlen lányt. A méretéhez képes elég hosszú pólót visel. Mármint a póló ujja eléggé hosszú így a kezeit nem is lehet látni. Ráadásul a hosszú barna haja is az arcába lóg és esze ágában sincs kifésülni onnan. Talán Ő tényleg dilis. Vagyis szerintem eléggé olyan formája van. Tudom bunkó vagyok, de akkor is.
- Nem fogod megszokni – szólal meg hirtelen. Lehet, hogy a kelleténél többet bámultam ugyanis hirtelen hátra csapta a haját majd tekintetét rám emelte én pedig még pislogni is elfelejtettem. Szép arca volt. Nagyon szép. Ráadásul a szemei is gyönyörűek voltak.
- Mit nem fogok megszokni? - köszörülöm meg a torkom és elkapom a pillantásomat az arcáról. Nem bámulhatom Őt ilyen megbabonázva. Hisz még csak nem is ismerem. Lehet, hogy tényleg egy őrült.
- Ezt az egészet. Itt úgy viselkednek veled mintha tényleg egy őrült lennél. Hiába nem vagy az senkit nem érdekel – magyarázza és ismét elkezdi húzogatni a pólóját.
Szóval akkor Ő nem is dilis. Hál Isten. Akkor nem csak én vagyok ilyen, hogy véletlenül vagyok itt.
- Én nem vagyok őrült. Csak a szüleim...
- Azt hiszik, hogy drogozol és, hogy embert öltél – fejezi be helyettem és bujkáló mosollyal az arcán.
Meglepődök ugyanis gőzöm sincs, hogy ezt honnan tudja. Hisz még csak nem is ismerjük egymást. Akkor meg honnan tudja? Ez félelmetes.
- Honnan tudod Te ezt? - kérdezem elképedve.
- Hahó ez Wolverhampton, itt mindenki mindent tud – mondja egyértelműen.
Hát ez is igazat. Ebben a városban egy csomó pletykás ember él. Mindig is utáltam őket ugyanis sokszor hazugságokat terjesztettek. Mindenkinek meg van a maga kis élete. Nem tudom, hogy miért kell kifordítani az igazságot.
- És Te is elhiszed? - kérdezem csendesen. Elég fura vele így beszélgetni ugyanis mióta megint otthon vagyok senkivel nem beszélgettem normálisan. Szóval ez most fura. Viszont örülök neki. - Szerinted is úgy nézek ki mint egy őrült drogos aki jókedvből gyilkol embereket? - az utóbbi igaz rám, de a drogozós rész nem.
- Szerintem Te pont annyira vagy normális mint én – vonja meg a vállát egy mosoly kíséretében.
Ez most jó vagy nem? Mert én nem tudom, hogy Ő miért van egy dili orvosnál. Én semmit nem tudok róla szóval nem tudom, hogy örüljek-e neki, hogy annyira vagyok normális mint Ő.
- És ez jó? - kérdezem értetlenül.
- Hát az itteni ember szerint nem. Pont ezért kell most itt ülnünk – válaszolja. Sejtettem, hogy nem jó, hogy normálisak vagyunk. - Ők nem szeretik ha valaki más.
- De én tényleg csak egy félreértés miatt vagyok itt – mondom keményen. - A szüleim őrültnek tartanak, de magam se tudom, hogy miért. Egész nap bezárva tartanak a szobámba és félnek tőlem. - mondom reménytelen. Még így hangosan kimondani is rossz.
- Velem se beszélnek sűrűn. Sőt az apám minden nap elmondja, hogy az lenne mindenkinek a legjobb ha végre becsuknának egy elmegyógyintézetbe. - meséli, de olyan halkan, hogy én is csak alig hallom.
Mekkora paraszt apja van már.  Komolyan leszívelné azt ha a saját lányát becsuknák egy elmegyógyintézetbe? És én még azt hittem, hogy csak a szüleim bolondok.
- De mégis miért? - kérdezem elképedve? - Mi történt ami miatt ezt mondja? - faggatom, de erre a kijelentésére ismét lehajtsa a fejét. Úgy néz ki, hogy nem akar róla beszélni. De miért nem?
- Nem beszélek róla ha nem gond – mondja végül, de nem néz rám.
- Oké ahogy gondolod – válaszolom egyszerűen. - De ha egyszer úgy gondolod én szívesen meghallgatlak – simítom meg a kezét barátságosan Ő pedig hálásan rám néz. Jó érzés mosolyogni látni. Jesszus miket beszélek?
Hisz nem is ismerem. Egy rövid beszélgetésből nem lehet valakit megismerni. Meg amúgy is rögtön titkolózik előttem. Akkor meg mégis mit akarok vele?
Ez a környezet totál betesz nekem. Hamarabb le kell innen lépnem mint ahogy én azt terveztem. Már csak azt kell kigondolom, hogy hogyan lépjek le.
De sietnem kell mert tényleg megbolondulok és kár lenne értem. Vissza kell mennem Londonba!