2015. április 30., csütörtök

| Chapter Forty - Two |

Hellóóó!!! És meghoztam a fejezetet amiben már mindenki szerepel :3 vagyis Liam is, Louis is és a többi tag :P remélem elnyeri a tetszéseteket és komiztoooooook xD 



- Mira? - Liam úgy ejti ki a nevemet mintha magának sem akarná elhinni, hogy mit is mond. Barna szemei kitágulnak és még csak pislantani sem mer. Csak néz hatalmas szemekkel, eltátott szájjal. Néz és semmi mást nem csinál. Mintha attól félne, hogy ha pislant vagy megmozdul akkor én eltűnök. Zavarba jövök, sőt elpirulok és a fülem mögé tűrök egy tincset. Pedig legszívesebben már rég a nyakába vetettem volna magam. De félek. Mindenki minket néz, ráadásul Louis még mindig a derekamnál fogva szorít magához és eléggé érdekes pillantásokat küld Liam felé.
Erre a pillanatra vártam azóta mióta öt évvel ezelőtt elbúcsúztunk egymástól. Azt mondta, hogy tudja, hogy még egyszer találkozni fogunk, és ha ez megtörténik, olyan lesz mintha soha nem is váltunk volna el, mivel örökké a legjobb barátja maradunk.
Azonban öt évvel ezelőtt egyikőnk sem gondolta arra, hogy majd én pont az egyik bandatársával fogok összejönni. Amikor bekerült az X-Factorba direkt úgy intézett mindent, hogy engem megkíméljen a médiától. Már a műsor alatt egy csomó rajongója lett, akik mindent kinyomoztak a magánéletéről. És mivel én még akkor eléggé egy visszahúzódó típus voltam, nem akarta még jobban tönkre tenni az életemet. Basszus, annyira félénk voltam, hogy sokkot kaptam mikor a meghallgatásom volt. Ha annyira kemény és 'leszarom' stílusom lett volna mint most, akkor én is Liammel együtt kerültem volna a csúcsra. De veszni hagytam. Visszahúzódtam a kagylómba és átlagos maradtam, miközben titkon irigykedtem a legjobb barátomra amiért neki összejött az élet. Visszamentem inkább az iskolába, és próbáltam összeszedni magam. Liamnek ez mégis úgy jött le, hogy még mindig sérült vagyok. Eldöntötte, hogy hallgatni fog rólam, és titkol addig ameddig csak tud. Sikerült neki, mivel senki nem tudott a létezésemről, egészen addig míg nem jelentkeztem az amerikai X-Factorba.  És én ugyan úgy viselkedtem mint Ő, vagyis soha senkinek nem mondtam, hogy nekünk valaha közünk volt egymáshoz. Mégis reménykedtem benne, hogy egyszer viszont láthatom és akkor majd mindent onnan fogunk folytatni ahol abbahagytunk.
És ez a pillanat most jött el. Itt az alkalom, hogy úgy viselkedjek vele mint öt évvel ezelőtt. Hisz még mindig a legjobb barátomként tekintek rá, és elméletileg neki is pontosan így kellene rám tekintenie.
Mégsem tudom, hogy most mit csináljak. Ennek az oka pedig a pasim, Louis.
Elméletileg mindent tud rólam, szóval eléggé hülyén jönne most ki, ha csak úgy megölelném Liamet mint a régi jó barátokat. Elkezdene kérdezősködni, hogy honnan ismerjük egymást. Nekem pedig akkor el kellene mondanom az igazat, vagyis azt, hogy öngyilkos akartam lenni és ez miatt bezárattak egy elmegyógyintézetbe, ahol Liammel a legjobb barátok lettünk. Az egész világ megtudná rólam a csúnya igazságot, és elveszíteném a rajongóimat, na meg a szerelmemet is. Louis nem bocsájtaná meg nekem, hogy hazudtam neki és, hogy elhallgattam előle egy ilyen fontos dolgot. Jade, Jo és Nikki sem bízna meg bennem. Az emberek pedig félnének tőlem, ugyanis sokan azt tartják, hogy aki egyszer kárt tett magában, az még egyszer megteszi. Megfogadtam, hogy soha senkinek nem fogok erről beszélni. De most, hogy Liam megint feltűnt a színen összezavarodtam.
A legjobb barátom még mindig. És azt akarom megparancsolni magamnak, hogy viselkedjek úgy vele mintha soha nem is ismertem volna, csak azért, hogy a jó hírem megmaradjon. Ez nem én vagyok. Lehet, hogy a fejembe szállt a hírnév, és Louist is meg akarom tartani, de akkor sem vagyok képes lemondani a rég nem látott legjobb barátomtól. Érdekel, hogy mi történt vele az elmúlt öt évben. Kibékült a családjával? Elfogadják, hogy énekes lett?
Oké, most az egyszer azt hiszem hanyagolhatom Louist. Basszus itt áll előttem a legjobb barátom, én pedig még meg sem öleltem. Ez nem rám vall. Egy hatalmas vigyor kúszik az arcomra és gondolkodás nélkül húzódom el Louistól és egyenesen Liam nyakába vetem magam. Érzem Louis pillantását a hátamon én azt is tudom, hogy kérdőre fog venni.
A helységben megáll az élet és mindenki csak engem és Liamet nézi, akinek kezei már a hátamon vannak miközben tenyerivel szorít a testéhez. Én csak szorítom a nyakát, és gyorsan szedem a levegőt. Fejét a nyakamba fúrja, miközben egy csomó hajszálam lepi el az arcát, így senki nem láthatja még azt sem mikor megszólal. Száját a fülemhez nyomja és szinte már hallom a szuszogását.
Örömömben sírni van kedvem, de tartom magam. Nem akarom Őt elengedni, és szembe nézni a többiekkel. Nagyon hosszú ideig akarom magamhoz szorítani, és bocsánatot akarok Tőle kérni amiért ennyi évig még csak nem is kerestem.
- Most akkor úgy kell viselkednünk egymással mintha soha nem ismertük volna egymást? - suttogja alig hallhatóan a fülembe, miközben enyhén megmozdítja a fejét, hogy még jobban nelátszódjon az, hogy épp hozzám beszél. Ha szerencsénk van senki nem hallja meg. - Ez lesz a legjobb, igaz? - akaratom ellenére is megmozdul a fejem, vagyis bólintok. Akár mennyire is fáj, de most ez a legjobb. Senki nem tudhatja meg, hogy nekem és Liamnek közös múltunk van. Mégis azt akarom, hogy Liam tudja azt, hogy nálam semmi nem változott. Még mindig a legjobb barátomnak tartom.
- Hiányoztál. - nyögöm bele a fülébe és a füle mellé nyomok egy apró puszit, szerencse, hogy pont én állok háttal a tömegnek, mert ha nem így lenne akkor mostanra mindenki látta volna, hogy csak úgy megpusziltam Liamet. És elhúzódom Tőle, majd egyenesen szembe találom magam Louis kicsit sem kedves pillantásával.
- Ti ismeritek egymást? - Louis kérdése kételkedő, miközben gyanakodva méreget engem és Liamet is. Egyikőnk sem akar válaszolni a kérdésére. Hogy ne legyen ennyire hülye a helyzet, úgy döntök, hogy hízelgőre fogom a témát. Visszasétálok Louis mellé, majd áttkarolom a nyakát és a vállára teszem a fejem. Liam csodálkozva nézi a kis párosunkat és látszik rajta, hogy millió kérdés zakatol a fejében, amikre szívesen kapna választ, és fog is rájuk kapni, csak meg kell várnia a pillanatot.
- Én mindenkit így köszöntök - vonom meg a vállam. Ekkora hülyeséget már rég mondtam. Niall és Harry is a szobában tartózkodik Őket mégsem öleltem meg úgy ahogy Liamet. És ezt Louis is nagyon jól tudja, pont ezért nem is hiszi el nekem. Valahogy meg kell mentenem ezt az egész félreérthető dolgot. - Mellesleg határozottan életem egyik leghülyébb döntése volt. Liam, Te büdös vagy! Izzadságszagú. Ember, milliárdos vagy, szerintem van elég pénzed izzadsággátlóra, meg szappanra, vagy a sima víz is csodákra képes. - ez viszont igaz. Tényleg eléggé szaga van, ami nála furcsa. Eddig úgy emlékeztem rá, mint egy édes csokira, mivel régen arra emlékeztett az illata. Most azonban nagyon hányinger keltő illata van.
- Hé, ez most csúnya volt! - mondja felháborodva Liam, de azért az orra alatt vigyorog. Dehogy sértődött meg. Rám soha nem tudna haragudni, még akkor sem ha cikizem. - Próbáltunk és be kellett tanulnunk egy csomó új koreográfiát. - a One Directionönnek mióta kell koreográfiát betanulniuk? Hisz nem táncolnak, csak hülyülnek a színpadon. A hülyüléshez pedig nem kell gyakorlás. - Mellesleg jelenleg otthon nem tudok fürödni, ugyanis elromlott egy cső ami miatt nincs víz az egész lakásban. - magyarázza kellettlenül és felemeli a kezét majd szippant egyet a hónaljából mire az arca elfintorodik. Én mondtam, hogy büdös.
- De hát a One Direction nem is tud táncolni. - szólal meg Jade csodálkozva. Mindenki rákapja a tekintetét. A lány nem zavartassa magát. Élvezi, hogy ő van a központban és valamiben igaza van. Azt hiszem most egy nagyon hosszú magyarázatnak nézünk elébe. - Még a saját filmetekben is kijelentettétek, hogy borzalmas táncosok vagytok.
- Ki engedett ide be egy rajongót? - Harry körbepillant a helységben és gondolom épp azon töri a fejét, hogy kivel dobassa ki Jadet. Érthető. Én is félek az őrült rajongóktól.
- Ő nem rajangó, hanem az X-Factor egyik győztese. - magyarázza Nikki. Harryből hangos horkantás tör fel, de mégsem neveti el magát. Sokan nézték már el Jadet egy rajongónak. Nincs olyan mai énekes, vagy banda akiért ne rajongana. Még a Dollykért is odavan.
- És mellette a világ egyik legnagyobb directionere. - húzza ki magát büszkén Jade.
- Ettől féltem. - sóhajt fel Niall szomorúan. Igen, ez határozottan nem jó rájuk nézve. Hiába lett híres Jade, ha a régi természet még mindig megmaradt. Így félő, hogy a fiúknak sem fog nyugtot hagyni. - Tudod jó lenne ha a közeljövőben megpróbálnád a rajongásodat félre tenni, és úgy tekinteni ránk mint öt normális srácra. Hidd el mindenki jobban fog járni. - nem tudom, hogy Niall most kedveskedni akart a lánynak, vagy inkább elüldözni. Az azonban biztos, hogy Jadet nagyon szíven szúrta a szőke hajú fiú ellenkezése. Legalább most már tudjuk, hogy se Niallnek, sem pedig Harrynek nem jön be, ha egy lány nagyon rámenős.
- Látod Jade én erről beszéltem - már csak Jo hiányzott a beszélgetésből. Ígyis feszes a hangulat, de ha Ő megszólal akkor Jade megint sírva fakad, mint akkor mikor megtudta, hogy igazából nem is fognak fellépni a műsorban a fiúk. - Ideje lenne végre úgy viselkedned mint egy híresség. Ne légy már egy őrült directioner csitri, aki csak rajong a semmiért. Te híresebb leszel mint Ők.
- Mint mondtál Te a rajongóinkra? - morog fel Harry és a lehető legcsúnyább nézéssel áldja meg Jo-t. Azonban a lány nem riad vissza. - Ők nem őrültek, és nem is csitrik. Élő legendák. - ez aranyos, hogy így kiáll a rajongóiért.
- Szerintem zizzentek. - mondja egyhangúan Jo. Ha nem nyitódna ki az ajtó, akkor szerintem Jo és Harry egymás nyakának ugrottak volna, de mivel kinyitódott és a helységbe egy lány lépett be, ez az esemény elmaradt.
Mégis valamiért inkább törődtem volna Jo és Harry veszekedésével, mint az új jövevénnyel, aki pár másodperc alatt máris Liam szájára tapadt rá, a fiú pedig gondolkodás nélkül csókolta vissza. Biztos Ő lehet a híres Cat, aki már akkor megtetszett Liamnek mikor a műsorban volt és akiről nekem nem mert beszélni. Mindig is megakartam ismerni. Most mégis ellenszenvet érzek iránta. Talán a vörösre festett ajkai , vagy a tökéletes kidolgozott teste miatt. Nem tudom, de megfogadtam, hogy nem mondok véleményt úgy valakiről, hogy nem ismerem.
- Én ismerlek Téged - elszakad Liam szájáról, majd egyenesen rám néz. Pontosan úgy karolja átt Liam nyakát mint én Louisét. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, ugyanis fogalmam sincs, hogy honnan ismer. Mondjuk ismerhet, hisz a csajokkal megnyertük az X-Factort.
- Mostanában eléggé sok mindenki mondja ezt. - kuncogok fel.
- Ó, én nem az X-Factorban való győzelmetekre gondolok - csóválja meg a fejét és azzal egy időben a nadrágja zsebéből előhúzza a mobilját, majd valamit nyomkod rajta végül pedig az arcom elé nyomja és szembe találom magam a tizenöt éves kori önmagammal, miközben a londoni X-Factor stúdiója előtt pózólok a tökéletesen kivasalt hajú Liammel. - Ez a kép 2010-ben készült mikor volt az X-Factor válogatója. Te és Liam már akkor találkoztatok. - fogalmam sincs, hogy honnan van meg ez a képe. Dühösen nézek Liamre, aki tanácstalanul elhúzza a száját. Nem merek Louisra nézni. És Liam még merte azt mondani, hogy senkinek nem fog beszélni a barátságunkról. Látom. Remélem ennek a cicababának még azt is elmondta, hogy hol ismerkedtünk meg.
- Találkoztunk, én pedig lefényképezkedtem vele mivel sejtettem, hogy egyszer még nagy híresség lesz. Így nekem már akkor volt vele képem. - magyarázom. Néma csend telepedik a szobára. Tuti, hogy senki nem hitte el ezt a marhaságot amit én most itt összehordtam.
- Amúgy Cat vagyok, Liam barátnője. - esküszöm belehalt volna, hogyha ezt nem mondja el. És még élvezi is, hogy ezt az orrom alá dörgölhette. Engem úgy nem érdekel.
- Én meg Mira vagyok, Louis barátnője. - jesszusom, komolyan ilyennel vágok vissza? Na nehogy már elkezdjek veszekedni egy ilyen lánnyal.
- Én pedig Liam vagyok, és úgy döntöttem, hogy most lelépünk. - szólal meg Liam, majd a lány derekára csúsztatja a kezét és szó nélkül kihúzza a lányt. Hirtelen mindenki követi a példáját és csak én meg Louis maradunk a helységben. Haragszom Liamre, de legjobban Louisra, amiért elhozott ide.
- Tényleg jó ötlet volt eljönni ide. - fújom ki mérgesen a levegőt és Louishoz bújok, de a teste feszesen marad. Mintha el akarna lökni magától, csak nem mer. Megrémülök. - Mi a baj?
- Furcsa ez az egész - túr a hajába. - Mintha eltitkolnál előlem egy csomó fontos dolgot.
- Ez hülyeség. - kezdem el hevesen csóválni a fejem. - Ismersz. Remélem semmit nem fogtál fel ebből az egészből.
- De Liam...
- Cat hiába állítja, hogy ismerjük egymást. Nem igaz. Lehet van vele képem, de semmi jelentősége nincs mivel én nem emlékszem rá. - hazudom szemrebbenés nélkül. - Louis most kinek hiszel? - fogom meg az arcát és végig simítok rajta.
- Szeretlek Mira. - néz a szemem közé. Elmosolyodok, majd felágoskodom, hogy tudjam megcsókolni. Azonban kicsit sem tudom élvezni. És Liam miatt nem, már pedig azért nem mert elárult...

2015. április 29., szerda

| Chapter Forty - One |

Hellóóó!!!! Hát újra más szömszög, de ígértem lesz még Louis szemszög is ;) mellesleg van egy olyan érzésem, hogy a vége miatt megint nagyon megfogtok utálni xD azért remélem tetszeni fog :D komiziniiiiiiii



| MIRA NELSON |

- Esetleg ne segítsek pakolni? - Louis először kérdez és csak utána kopogtat, de mikor meglátja, hogy az ágyam szélén ülök egy halom ruha társaságában, pizsamában és kócos hajjal, gondolkodás nélkül lép be meg sem várva a válaszomat, miközben gondosan becsukja maga után az ajtót, ami be is csapódik így tökéletesen a lakosztályban tartózkodó egyedek mind meghallhatták azt, hogy a srác kettesben akar maradni Velem. Elég csak rá pillantanom, máris tudja, hogy valami bajom van. Nem szokásom hosszú ideig pizsamában maradni, sőt inkább mindig én vagyok az aki először felkel, majd ébresztem fel Őt. Louis imád sokáig aludni így jobb napjain délnél előbb fel sem szokott kelni, amit én kifejezetten élveztem ugyanis mindig szerettem volna reggelit készíteni a pasimnak, amit aztán gondosan bevittem volna az ágyba ahol ketten ettük volna meg. Hát Louisnál ez az álmom valóra vált, sőt szinte már furcsa lenne ha nem közösen ennénk az ágyban reggelente. Ráadásul Ő is simán megcsinálja ugyan ezt. Mikor még ment az X-Factor és napi szinten késő éjjelig próbáltunk, Louis volt az aki másnap az ágyba hozta a reggelit, sőt nem is engedett addig kiszállni mivel szerinte míg ettem addig is pihentem, számomra pedig a sok hajsza mellett a pihenésre meg a kényeztetésre volt a legnagyobb szükségem.  Louis pedig imád a kedvemre tenni. Mégis úgy érzem, hogy hamarosan megint minden változni fog.
És az a hamarosan holnap reggel lesz mikor lefogunk szállni a londoni repülőre majd a lányokkal és Louis- Zayn párossal ellátogatunk Simon stúdiójába ahol a Dollyk felveszik az első lemezüket, miközben a One Direction a következő turnéjukra kezdi meg a próbákat. Örülnöm kellene neki, hogy végre lesz saját albumunk, de nem így terveztem ezt az egészet.
Úgy ahogy azt sem terveztem, hogy majd pont Louis Tomlinsonba fogok belé szeretni, aki történetesen a rég nem látott legjobb barátom egyik legjobb barátja. Talán az lett volna a legjobb ha hidegen hagytam volna Louis közeledését. Ez volt a tervem és pár napig be is vált. Azonban Louis nem törődött bele, - inkább nem hitte el -, hogy tényleg utálom, pedig nagyon mérgesen a fejéhez vágtam nem is egyszer. Nem akartam Tőle semmit, ugyanis számomra Louis egyet jelentett Liammel. Őszintén megmondva nem szerettem volna még mostanában találkozni a Payne fiúval. A Dollyknak akartam szentelni az összes időmet, meg aztán azt is tudtam, hogy Liamnek úgysem lenne ideje rám, meg aztán már külön élete is van amiben én nem tartozok bele. Ha újra felbukkannék az életébe akkor mindent összekevernék. Szerintem ő sem örülne neki ha most csak úgy megkeresném, majd közölném vele, hogy újra a legjobb barátja akarok lenni.
Louis mégis szépen elintézte, hogy ez a találkozás megtörténjen. Hiába állítja nekem Jade, hogy Simon maga találta ki, hogy a Dollyk Londonba repüljenek, tudom, hogy Louis keze van a dologban ugyanis ő akarta azt, hogy menjek el vele Angliába mivel be akar mutatni a családjának. És köztudott tény, hogy Louis és Simon nagyon jó kapcsolatot ápolnak, hisz egészen idáig a One Direction volt Cowell legnagyobb sikere. És most ugyanezt akarja elérni a Dollykkal is. Akkora szenzációt akar belőlünk csinálni mint a fiúkból. Jó úton halad, az már biztos.
Határozottan nem vagyok normális. Félek a legjobb barátomtól, - ha még egyálltalán mindig a barátjának tart, ugyanis lehet, hogy Liam már réges régen elfelejtette az ígéretét vagyis azt, hogy akár mi is fog történni mi ketten akkor is legjobb barátok maradunk. Igazából nem is a találkozástól félek, hanem attól, hogy lehet, Ő már elfelejtett engem. Járt már egy csomószor New Yorkban, de soha nem keresett meg. Mondjuk én sem Őt, pedig lett volna rá lehetőségem. Ez az egész már el van cseszve.
Azt sem tudom, hogy mihez fogok magammal kezdenki ha találkozunk, és Louis majd úgy fog bemutatni a többi srácnak mint az új barátnőjét. Hülye helyzet lesz az már biztos.
Felhúzom a térdeimet magamhoz majd áttölelem és idegesen kezdem el rágni az alsó ajkam. A hajam az arcamba hullik, de nem vagyok hajlandó kiseperni onnan. Azonban Louis nem így gondolja. Érzem, hogy leül szorosan mellém, miközben lágyan kisimítja az acomba hulló hajszálakat, végül pedig az állam alá nyúl, hogy tudja felemelni a fejem.
- Jaj Mira - sóhajt fel fájdalmasan és megcsóválja a fejét, majd magához húz szorosan miközben fejemet a mellkasába fúrom és egy jót szippantok a pólójából. Hosszú percekig nem szól semmit csak kedvesen a hátamat simogatja és a fülembe szuszog. Nyugtatni próbál, de fogalma sincs, hogy mitől készültem ki ennyire. Őszintén megmondva én sem tudom, hogy pontosan mi is a bajom. - Ha ennyire kikészültél attól, hogy Londonba kell jönnöd velünk, akkor szerintem hagyd a fenébe. Majd én elintézem Simont, és nem lesz semmi gondod abból, hogy Te nem a lányokkal fogod felvenni a dalokat - gyorsabban kezdem el szedni a levegőt, Ő pedig gyorsabban simogatja a hátam. Ne legyek ott mikor a saját bandám felveszi az első dalainkat? Én is a Dollykhoz tartozom, együtt kell végicsinálnunk mindent. Elhúzódom Louistól és csúnyán nézek rá. Kezei még mindig a hátamon vannak és úgy próbál ismét közelebb húzni magához, de ellenkezem. Helyette megtörlöm a szemeimet és a kócos hajamba túrok. - Mindent elintézek, csak könyörgöm ne légy már ennyire szomorú. Utállak így látni Cicus. - elmosolyodom, és csak nézem a szomorú arcát amit én okoztam. Én vagyok a világ legszerencsésebb csaja a Földön. Louisnál jobb pasit keresve sem találnék. Közelebb hajalok hozzá majd tenyereimet az arcára teszem. Az egyikkel simogatom a borostás arcát, miközben a másikat a hajába vezetem. Imádok a hajával játszani.  Kék szemei ragyognak, arca pedig megnyugszik ugyanis rájött arra, hogy talán mégsincs akkor nagy bajom.
- Eszembe sincs lemondani erről az egészről. Hisz életembe először végre elmehetek egy stúdióba, ahol az én dalaimat fogják rögzíteni, - vagyis a Dollyk dalait. - elnevetem magam, mivel a bandában én vagyok az egyetlen aki le tud ülni és képes vagyok megírni egy dalt. Így az albumon szinte csak azok a szövegek lesznek hallhatóak amiket én írtam. Természetesen pár dalocskában a lányok is segítettek, de ezek a dalok tényleg kevesek és viccesek.
- Akkor mit hisztizel? - kérdezi tanácstalanul Louis. Vállat vonak, amiért kapok egy ' nők' féle szemforgatást. Igen, Louis sok mindent nem ért velem kapcsolatban. De szerencsére már kezd kiigazodni rajtam. Tudja, hogy vannak furcsa szokásaim, amikbe jobb ha beletörődik. A hisztizés nálam napi stílus. A legkisebb dolgokon is képes vagyok hisztizni, és ilyenkor jobb ha mindent rám hagy.
- Mi van akkor ha utálni fognak? - nem nézek a szemeibe. Helyette a pizsamám ujjával kezdek el játszani. Anglia az egy új terep lesz a Dollyk számára. Új rajongók, új környezet. Sokan nem is ismernek minket. És mellette ott vannak a legtöbb directionerek, akik nagyon allergiásak arra mikor az egyik fiúnak új barátnője van. - Asszem félek, vagy mi. - egy személy van akitől félek, az pedig Liam. Mit fogok csinálni mikor találkozunk? Én nem fogom kibírni, hogy ne ugorjak a nyakába. Azonban lehet, hogy Ő tisztest távolságot fog akarni velem tartani. Louis nem tudja, hogy én és Liam ismertük egymást. Úgy ahogy Zayn és a másik három fiú sem, meg a lányok sem.
- Aki utálni, vagy bántani fog azt megverem. - Louis hangja magabiztos ahogy a derekamra csusztassa a kezét és egy apró csókot nyom az ajkaimra. - Nem érdekel, hogy ki lesz az illető, de ha fájdalmat mer okozni neked, én agyonverem. - ismét megcsókol, de ezúttal sokkal szenvedélyesebben. Nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam. Tudom, hogy képes lenne összeverekedni valakivel, csakis miattam.
Az ajtó hirtelen kivágódik, Louis pedig belemorog a csókunkba majd villámló tekintettel mered az ajtóban álló vigyorgó Zaynre. Louis egy valamit utál, - ha megzavarják miközben Velem csókolózik.
- Bocsi, hogy megzavarom az aktust, de tíz perc múlva itt lesznek a biztonságiak akik kikísérnek a repülőtérre. - Louis felnyög, ugyanis tudja, hogy esélye sem lesz befejezni azt amit elkezdett. Kezét fájdalmasan húzza ki a pólóm alól és megsemmisülten a nyakamba fúrja a fejét. Bele puszilok a hajába és ezzel is próbálom a tudtára adni, hogy ideje készülődnöm. Egy utolsó csókot nyom a nyakamra és végleg elhúzódik tőlem, én pedig mint egy félőrült úgy pakolom össze a szétdobált ruháimat.
Negyed óra múlva már Louis és Zayn között ülök egy fekete terepjáróba, miközben a másik autóban Jade, Jo és Nikki utazik. Én is velük szerettem volna utazni, de Louis hajthatatlan volt. Biztonságba akar tudni maga mellett, ugyanis állítása szerint nem akarja, hogy valami bajom legyen mikor megérkezünk a reptérre ahol már a magángépünk vár. Életembe először most fogok magángépen utazni, de állítólag jobb lesz ha hozzá szokom, ugyanis ha a Dollyk így folytassák akkor a világ minden táján lesz majd turnénk.
Egy óra múlva pedig már mind a hatan a luxosvillához hasonlító magángépben ülünk. Louis szorosan mellettem ül, miközben fejét a vállamon pihenteti és épp a combomra rajzol különféle jeleket, amin én csak kuncogni tudok mivel csikiz ahogy csinálja. Mégsem szólok rá mivel látom rajta, hogy mennyire élvezi.
- Louis, Zayn a segítségedet kéri - Nikki áll meg melletünk és hátra bök ahol a fekete hajú barátja épp a laptopját nyomkodja ideges sebességgel. Louis azonban nem reagál Nikkire. Még csak rá sem néz. - Nem tudja eldönteni, hogy a Midnight Memorissal kezdjétek az új turnétokat, vagy pedig a Best Song Everrel.
- Midnight Memories. - válaszolja unottan Louis.
- És azt hiszed, hogy majd én fogom neki ezt megmondani? - vonja fel a szemöldökét kérdően Nikki. Ez az a pillanat mikor Louis végre hajlandó lesz ránézni a lányra. A kérdésére bólint egy magabiztosat. Nikkinek azonban ez nem tetszik. Homlokán apró ráncok keletkeznek és a derekára teszi a kezét. - Te tartozol a One Directiönbe és nem én! Úgyhogy emeld fel a seggedet, míg szépen mondom, ugyanis ha én húzlak fel innen akkor nagyon megbánja a feneked, de még a gyerekgyártó szerszámod is. Merem azt mondani, hogy többet nem fogod tudni Mirába belé nyomni - hallom ahogy Louis hangosan nyekken egy nagyot és feljebb ül a székében. Nikki csúnyán néz rá és várja, hogy mi lesz a fiú rekaciója. - Húzz már hátra, vagy tényleg picsán rúglak, de úgy hogy hátra repülsz. - na igen, Nikki határozottan nem a kedves lányok csoportját népesíti. Volt is gondja ez miatt mikor még az X-Factorban voltunk. Egyszerűen képtelen a szájára vigyázni.
- Tudom, hogy élvezettel bántod a seggem, de most nem adok rá okot, hogy még egyszer bánts. - húzza fel az orrát Louis, én pedig értetlenül pislogok a pasimra. Szóval Nikki már bántotta Louist? És én nem tudok róla? - Tavaly mikor Nikki velünk jött turnézni, eléggé közeli viszonyba került a seggemmel - köszörüli meg a torkát mikor elkezdi mesélni a történetüket. - Épp az előzenekar ment, én pedig gondoltam, hogy végig nézem míg nem szólnak, hogy ideje felmennem a színpadra. Leültem a színfalak mögé ahonnan tökéletesen ráláttam a színpadra. Alig telt el pár perc, és Nikki jelent meg miközben elkezdett ordítozni velem, hogy ez az Ő székje. Nem álltam fel, sőt azt sem hittem el, hogy magának foglalta le. Erre azt mondta, hogy még meleg is a szék mivel direkt magának felmelegítette. Még mindig nem hittem neki, ő pedig elveszítette a tűrőképességét. Elkapta a csuklóm majd kicsit sem kedvesen rántott fel a székről és seggbe rúgott. Egész koncert alatt egy helyben tudtam csak állni mivel annyira fájt a fenekem. - fájdalmasan emlékezik vissza, én pedig vagyok olyan szemét, hogy nem bírom ki nevetés nélkül. Egyszerűen vicces ahogy magam elé képzelem.
- Óh, Te szegény. - csípek bele jókedvűen Louis arcába, akin még mindig a fájdalom jelei tükröződnek. - Szerencsére nem maradt maradandó károsodásod. - nyomok még egy hatalmas puszit is az arcára. Felkuncog.
- Azonban ha nem megy most azonnal hátra Zaynhez, akkor a történelem megint megismétli önmagát. - kacsint rá a fiúra Nikki, aki mikor ezt a kijelentést meghallja rögtön feláll és a leggyorsabb lépéseivel indul el hátra Zaynhez, Nikki pedig rögtön leül Louis üres helyére.
- Hogy vagy? - kezd el csacsogni velem a lány. Meglepődök rajta. Mint ahogy mondtam nem vagyunk annyira közeli viszonyba a lányokkal. Még nem rázódtunk annyira össze. Elviseljük egymást, én mégis már a barátnőimnek tartom őket.
- Jól. - fordulok felé és adok egy rövid választ.
- Tudom, hogy nem szoktál még hozzá a sok utálkozó szöveghez amit Louis miatt kapsz - érdeklődve pislogok rá. Nem hittem volna, hogy pont erről akar beszélni. Ha létezik ember a világon aki tudja, hogy milyen az mikor a pasink miatt utálnak, akkor az Nikki. - Figyelj Mira, tudom, hogy nem vagyunk még annyira jó barátnők, de azért örülnék neki ha elfogadnál Tőlem pár tanácsot ezzel kapcsolatban - érdeklődve hallgatom. - Ha szereted Louist, akkor ne érdekeljen más véleménye. Ne figyelj a sok utálkozóra. Az lebegjen a szemed előtt, hogy mennyire szereted Őt. Az emberek csak irigykednek rád amiért neked összejött. Hidd el ha kitartotok egymás mellett akkor senki nem tud közétek állni. És ahogy elnéztem Louist fülig szerelmes beléd. - mosolyog ahogy titkon a két fiúra pillant. Jól esnek a szavai. Nem hittem volna, hogy ennyire kedves is tud lenni.
- Miért nem vagyunk mi már barátnők? - kérdezem végül elgondolkodva.
- Már rég azok vagyunk, csak neked még nem esett le. - és ez a végszó mivel Louis ismét visszatért.
Reggel van mikor a gép leszáll Londonba. Álmos vagyok és nyűgös. Nincs más vágyam csak annyi, hogy tudjak lefeküdni és aludhassak egy jót. Mégsem ez történik. Ugyanis nem Louis lakásába megyünk hanem egy ismerős helyre. Arra a helyre ahol öt éve nem harcoltam eléggé az álmaimért.
Simon Cowell stúdiója. Nem hittem volna, hogy rögtön ide fogunk jönni. Mégsem tudok menekülni. Louis összekulcsolja az ujjainkat és úgy indulunk be a stúdióba ahonnak hangos nevetések szűrődnek ki.
- Na kivan itt? - kiálltja el magát Louis vidáman. Három fiú egyszerre fordul felénk, én pedig amilyen gyorsan csak tudom lehajtom a fejem. Basszus, itt van és mindjárt közelebb jön. - És mostmár elhihetiek, hogy nem kamuztam. Srácok bemutatom Mira Nelsont a barátnőmet. Mira, Ők itt a fiúk, Niall, Harry és Liam. - húzmagához közelebb és egy puszit nyom a homlokomra. Ez az a pillanat mikor felemelem a fejem és nézek farkasszemet Liammel. Meglepettség, öröm, szomorúság. Ez mind átsuhan az arcán.
- Mi a fene? - a kérdés Liamtől származik ahogy elindul felém...

2015. április 28., kedd

| Chapter Forty |

Hellóóó!!! Wow 40. rész és még van mindig 18 :D úgy látom, hogy kezdenek megint TeamLiamre és TeamLouisra bontakozni az olvasók xD hát én tudom, hogy ki lesz a befutó muhahahahha ;) komizniiiiii



- Remélem tisztában vagy azzal a ténnyel Cicus, ha most lefényképeznek miközben én eltaknyolok ezen a baszott csúszós jegen, ami történetesen a Te hibád lesz, ugyanis ha nem lennél a barátnőm és nem szeretnélek ennyire tuti, hogy nem jöttem volna el korizni, - akkor nem csak az én képeimmel lesz tele a világ, hanem azzal is, hogy az én nagy tehetségemnek hála nyerték meg az X-Factort a Dollyk. - a kis monológom után nem telik el pár másodperc én ismét máris a hideg jégen terülök szét, miközben Mira már meg van görnyedve a sok röhögéstől. Egész idő alatt csak rajtam nevetett, vagyis helyesebben engem nevetett ki.
Egy hónapja alkotunk egy pár, de történetesen még nem hoztuk nyilvánosságra. De a világ már szerintem így is sejti, hogy nem csak pusztán barátok vagyunk. Mégis a mai nap az első olyan helyzet mikor emberek közé merészkedtünk. Eddig úgy voltunk vele, hogy jobb ha először egymást ismerjük meg. Így az időnk nagy részét kettesben töltöttük Mira lakásán, amit én kicsit sem bántam. A lassú tempó pont tökéletes volt most a számunkra. Megismertük egymást, és mostmár hivatalosan is ki mertünk jönni a nyilvánosság elé. Meg aztán mostmár Mirának attól sem kell tartania, hogy az emberek azzal fogják megvádolni, hogy csakis miattam sikeres az X-Factorba.
Amíg tartott a műsor, én mellette voltam. Segítettem felkészülni, így természetesen Nikki, Zayn, Jade és Jo az elsők között tudta meg, hogy Mira és én köztem van valami ami kicsit sem barátság. Zayn örült neki úgy ahogy Nikki is, sőt rögtön négyes randit szervezett mivel Ő aztán igazán tudja, hogyan kell elrejtőzni New Yorkban úgy, hogy senki nem tudja meg, hogy kivel van. Azon a bizonyos különös randin, vallottuk be először, hogy mi igenis egy párt alkotunk.
Mégsem lehettünk felhőtlenül boldogok. Hiába próbáltuk titkolni a kapcsolatunkat, a rajongók és újságírók mindenhol a nyomunkban voltak. Hamar szemetszúrt a nagyvilágnak, hogy mennyit vagyunk együtt. Mirával voltam mikor ment próbálni, vele voltam mikor elhagyta a stúdiót, szóval egyértelmű volt, hogy elkezdtek az emberek találgatni. És jöttek az utálkozások, vagyis az, hogy a Dollyk csakis miattam döntősek. Pedig ez hülyeség.
Merem azt mondani, hogy ennek a négy lánynak nagyobb tehetsége van mint nekünk volt régen. Igaz nem a legjobb barátnők, de elvieselik egymást és a színpadra vannak teremtve. Szeretnek énekelni és harcolni. A harcnak pedig meg is lett az ára. Az X-Factor történelme során, ők lettek az első olyan lány banda akik megnyerték a versenyt.
- A Te tehetséged miatt? - pontosan a fejem felett áll meg, miközben én csak fekszem a jégen és az arcát kémlelem ami ki van pirulva a hideg miatt. Érzem, hogy szinte a koripályán lézengő emberek mind minket bámulnak, azonban én nem foglalkozok velük. Csakis Mirára összpontosítok és arra, hogy milyen gyönyörű még így kipirult arccal is. Zavarba jön és szégyenlősen elmosolyodik. Mindig ezt csinálja mikor figyelem Őt szótlanul. Nem hiszi el, hogy tényleg számomra Ő a legszebb lány a világon. Néha még én is meglepődöm rajta, hogy tényleg összejött velem. Mikor először találkoztunk nem hittem volna el, hogy valaha is lesz nála esélyem. Annyira vad volt és szinte már elhittem, hogy utál. Aztán minden olyan gyorsan történt. Még csak nem is hívtam el randizni mikor először csókolóztunk. Azt sem tudom pontosan megmondani, hogy mikor jöttünk össze. Tök normális dolog volt, hogy öszejöttünk. Nekem Ő kellett, neki meg én. Gondolkoznunk sem kellett, mert tudtuk, hogy nekünk egymás mellett a helyünk. Örülök neki, hogy így alakult.
A kérdésére hatalmasat bólintok és még a nyelvem is kiöltöm rá. Mira sejtelmesen elmosolyodik majd a következő pillanatban pontosan ráül az ágyékomra. Nem hittem volna, hogy valaha valaki pontosan ennyire el fogja találni, hogy hova kell ülnie. Nem a hasamra, nem is a combomra, hanem pontosan a farkamra. Erre már csak az tesz rá egy lapáttal, mikor lassan mozogni kezd, én pedig rögtön érzem, hogy a nadrágom duzzadni kezd. Elég kellemetlen jelenetnek nézünk elébe, ha Mira nem száll le rólam mihamarabb. Azonban ahogy elnézem eszébe sincs lemásznia rólam. Helyette csak előre dől így szinte már a hasamon fekszik, miközben ujjaival a borostámat simogatja. És mindezt nyilvánosság előtt teszi. - Fáj beletörődnöd abba, hogy a Dollyk megnyerték a versenyt, míg a One Direction csak a harmadik helyen végzett, igaz? - szemei csillognak és az alsó ajkammal kezd el játszani az ujjával. Lágyan csipkedi, majd fejét közelebb húzza az enyémhez, hogy a szám sarkába tudjon egy rövidke puszit nyomni. Felmorgok, ugyanis azt akarom, hogy csókoljon meg, de Ő csak játszadozik velem. - Hidd el nem olyan ciki az a tény, hogy az én bandám jobb mint a tiéd. - kacsint rám és még erősebben az ágyékomnak nyomja a testét. Ez az a pillanat mikor egy erőteljes nyögés hagyja el a számat, de mikor ez megtörténik Mira mind két kezét a számra tapasztja, majd ijedten néz  körbe, hogy megnézze hányan hallották meg az előbbi kis hangomat.
Tudom, hogy direkt csinálta, úgy ahogy ezt a bandás szöveget is direkt hozza fel. Állandóan ezzel szívat mióta a Dollyk megnyerték a versenyt. Tény és való, hogy irigy vagyok egy picit. A One Direction is megérdemelte volna a győzelmet, hisz voltunk ugyan olyan jók mint most a Dollyk, sőt még jobbak is. Azonban panaszra semmi okom, hisz a banda van olyan híres mintha megnyertük volna a műsort.
- Mivel nem akarok ingyen pornófilmet forgatni a koripálya kellős közepén, ezért ha szépen megkérlek, ne csinálj ennyire izgató mozdulatokat a formás popsiddal, mert a kis Tommo már a durránás szélén áll. - két kezemmel támasztom meg a testem, de pár másodperc múlva ismét a hideg jégen kötök ki, mivel a drága barátnőmet megint elkapta a nevetés aminek következtében ismét rám borult és a nyakamba fúrta a fejét. Mindig elfelejtem, hogy meg kell gondolnom, hogy miket mondok előtte ugyanis hamar tör rá röhögőgörcs amit hosszú percekig nem tud abbahagyni.
- Nem akarom, hogy miattam durranjon szét. - nevet bele jóízűen a fülembe, majd azt veszem észre, hogy feltűnőmentesen megnyálazza a fülcimpámat. Jóleső bizsergés fut végig a testemen, és máris tudom, hogy mi lesz a programunk ha haza tértünk innen.
- Szerintem már késő, ugyanis elsült. - húzom el a számat és próbálok nem gondolni a merevedő nemiszervemre. De ezt már Mira sem tartja nevetségesnek. Elhúzza a fejét a nyakamtól majd riadtan kapja hátra és néz rá a nadrágomra. Semmit nem lát, csak egy hatalmas dudort. Azért vagyok annyira kemény, hogy kordában tudom tartani magam így nem élvezek el az utca kellős közepén.
- Hát ha tényleg elsült akkor az nem nekem lesz ciki, hanem neked, ugyanis Te fogsz úgy az emberek között sétálni. - vonja meg a vállát egyszerűen.
- Majd megmondom mindenkinek, hogy így tisztelgek neked - ezt a mondandómat rögtön meg is bánom mivel Mira a mellkasomra üt és felhúzza az orrát. Most teszi a sértődött lányt. Nagyon is hozzá szokott már a perverz megjegyzéseimhez. Nagyon is bejön neki mikor ilyeneket mondok. - Ne hisztizz Cicus. Tudod, hogy szeretlek és soha nem teregetném ki a magánéletünket a sajtónak. - ülök fel, majd húzom bele az ölembe. Kicsit sem zavar, hogy a seggemet már nem érzem a jég miatt. Most fontosabb az, hogy Mirát kiengeszteljem.
- Szerintem most pontosan azt tettük. Holnap mindenki arról fog beszélni, hogy majdnem a koripálya közepén szexeltünk. - öleli át a nyakam és bánatosan sóhajt egyet a nyakamba. Én is valami ilyesmi cikkre tippeltem. Pedig szerintem semmi félreérthető dolgot nem csináltunk. Csak koriztunk, majd én elestem, Mira pedig rám feküdt és jól szórakoztunk. Tipikus szerelmes páros viselkedés.
- Szerintem meg csak hülyültünk és élveztük egymás társaságát - próbálom jobb kedvre deríteni és végig simítok a hatán. - Figyelj Mira, aki utál az úgyis sértő megjegyzéseket fog ránk tenni. Mind ketten tudjuk, hogy rengetek olyan ember lesz, aki gyűlölni fogja a kapcsolatunkat. Az azonban már rajtunk áll, hogy ki e tartunk egymás mellett. Ugyanis ha Te is annyira szeretsz mint én Téged, akkor nem lesz gond.
- Persze, hogy szeretlek Te hülye! - két tenyere közé fogja meg az arcom, majd úgy néz a szemem közé, hogy higyjem el az állítását. Imádom mikor azt mondja, hogy szeret. Annyi érzésel tudja mondani, hogyha még nem gondolná komolyan én akkor is elhinném. De tudom, hogy komolyan gondolja.
Én vagyok az aki nem bírja ki tovább és megcsókolom Őt. Érzem, hogy elmosolyodik miközben megézi a nyelvem a szájába. Erősebben szorítja a nyakam és testét még jobban hozzám nyomja. Rettentően jól tud csókolni. Olyan hatással van rám mint a drog. Megérzi az ember és rögtön többet akar belőle, majd azt veszi észre, hogy alig bír leállni. Na én is pontosan így érzek mikor Mirával csókolózok. Nem bírok betelni vele.
Mégis én vagyok az aki elszakadok Tőle, ugyanis minél jobban kezdek fázni. Pedig szívesen smároltam volna még vele, de akkor is túl hideg van már ahhoz, hogy a jégen üljek.
- Baszki, de szívesen megdugnálak most Cicus - szisszenek fel fájdalmasan. Mirától kapok egy csúnya nézését, de azért az orra alatt mosolyog. Megsértődhetne ezen a megjegyzésemen, de nem fog. Tudja, hogy nálam a dugás az nem kihasználás. Mind ketten élvezzük és kész. - De türtőztetem magam míg haza érünk. Szóval ha kérhetném, mássz ki az ölemből, mert alig érzem a seggem a hidegtől. - elneveti magát, de rögtön teljesíti a kérésemet. Mikor feláll rögtön a kezét nyújtsa, hogy tudjon felhúzni a jégről. Mikor állok akkor sem engedi el a kezem, hanem inkább erősebben szorítja mivel látja rajtam, hogy még mindig mennyire nehezen állok meg a korimon. Ujjainkat összekulcsolja, majd úgy kezdünk el kifele korizni a pályáról.
- Bárcsak örökké kettesben tudnánk maradni. - kérdő tekintettel fordulok a barátnőm felé, majd rögtön meg is értem, hogy mire mondta. Egy csapat paparazzi áll a pálya mellett, akik egy percre sem hagyják abba a fényképezést. A vállára teszem a kezem majd úgy húzom közelebb magamhoz és reménykedem benne, hogy így nagyobb biztonságban érzi magát.
És hirtelen lever a víz. De nem a paparazzik miatt, hanem attól, hogy nekem pár nap múlva haza kell mennem Londonba. Niall és Liam már elkezdték kiválogatni a dalokat az új turnéra. Harry azt üzente, hogy már úton van haza fele, szóval szerintem mára már ő is otthon van. Zayn pedig kijelentette, hogy nekünk is indulnunk kell, mivel a szabadságunknak vége. Azonban én erre még nem vagyok felkészülve. Mira itt marad New York-ba mivel elkezdtek dolgozni az első albumukon így esélye sem lesz velem jönnie. Na jó ezt még konkrétan meg sem kérdeztem Tőle, hogy velem e akar jönni. Nincs annyi dolguk, hogy ne tudna velem jönni. Nikki is Zaynel megy, ugyanis az angliai stúdióban is tud dalokat felvenni.
- Tényleg klassz lenne - igazítom meg a fejemen a sapkámat. Mira rögtön rájön, hogy valami bajom van. Lassít a léptein és összeszűkíti a szemeit, majd úgy várja, hogy folytassam. - Pár nap múlva haza megyek, és arra gondoltam, hogy Te is velem jöhetnél. - hadarom el egy szuszra. Ez az a pillanat mikor elhúzódik tőlem. Már nem akar hozzám bújni.
- Ez nem fog összejönni. - csóválja meg a fejét hevesen. Számítottam erre a válaszára. Mindig ennyire elutasító mikor a banda kerül szóba, vagy Anglia. Csak azt nem tudom, hogy mi baja van ezekkel a dolgokkal.
- Mert? - kérdezem megsemmisülten. - Nikki is Zaynel jön ugyanis Londonba is fel fogja tudni venni a szólóit. Akkor Te miért ne tehetnéd ugyan ezt? - tényleg nem értem, hogy miért nem akarja ennyire.
- Mert nem szóló énekes vagyok, így a Dollyknak együtt kell felvenniük az albumot - ekkora hülyeséget már rég hallottam. Egy csomó dalt vettem fel már egyedül én is és senki nem vette észre, hogy a fiúk nem voltak ott velem. - Meg amúgy is, nem akarom azt, hogy még többen utáljanak a kis barátaid miatt. - megforgatom a szemeimet.
- Miért utálod ennyire Őket? Ártottak neked? - igen, Mira hiába nem mondja, de tudom, hogy milyen véleménnyel van a bandámról. Csak az a fura, hogy Zaynel kijön. Akkor miért ne tudna kijönni Niallel, Harryvel és Liammel is? - Úgy alkotsz róluk véleményt, hogy még csak nem is találkoztál velük! Pedig pont annyira jófejek mint Zayn.
- Ezen az állapotomon nem is akarok változtani. Jó nekem így, hogy én New Yorkban élek, ők pedig nagyon messze Tőlem, Angliába.
- A családom is Angliában él, és szívesen megismerkednének már a barátnőmmel. - és ez igaz. Mióta anya megtudtam, hogy becsajoztam azzal nyaggat, hogy mikor viszem haza. Ha így folytassuk, szerintem soha.
- Hozd el őket New Yorkba. - tanácsolja Mira könnyen.
- Igen, majd pont miattad fognak húsz órát utazni repülőn, két csecsemővel. - horkantok fel gúnyosan. - Valami oka csak van, hogy ennyire gyűlölöd a bandámat. De ez hülyeség, ugyanis én meg a pasid vagyok, szóval engem is utálnod kellene, vagy mi.- töprengek hangosan.
- Téged nem lehet utálni. - mosolyodik el aranyosan.
- Őket sem. Hidd el tök jófejek. Olyanok mint én. - próbálkozom tovább.
- Sajnálom Louis, de nem. Nem akarok Londonba repülni hozzájuk. - úgy érzem ennek a beszélgetésnek itt vége. Mindenki várja, hogy megismerkedjenek az új barátnőmmel, én meg egyedül megyek haza.
A haza felé úton nem beszélünk. Abban sem vagyok biztos, hogy Mira még nálam akar aludni. Nem szól semmit mikor a hotel előtt állok meg az autóval. Csak megfogja a kezem és úgy indulunk fel a lakosztályom felé. Már az ajtó előtt hallom, hogy Zayn nincs maga. Ezért nem is lepődök meg rajta, hogy mikor belépek Mirával együtt Jade ugrik elénk.
- Képzeljétek, Simon elintézte, hogy az új albumunkat Londonba vegyük fel a saját stúdiójában, vagyis ott ahol a One Direction is próbál. Így mi is Veletek megyünk. - a mellettem álló Mira lesápad, én pedig nem állom meg, hogy ne nevessem el magam, majd húzzam közelebb magamhoz a sápadt barátnőm és nyomjak egy lágy csókot az ajkára. Velem jön haza...


2015. április 27., hétfő

| Chapter Thirty - Nine |

Helló! Nem tudom, hogy mennyi olvasómat fog meglepni ez a rész...lehet túl gyorsnak fogjátok ezt a jelenetet elkönyvelni, de ez van...ha még jobban ezt széthúztam volna akkor történet durván 60-70 részes lett volna...szóval sajnálom, hogy ilyen gyorsan történik ebben minden :\ azért remélem tetszeni fog és komiztok :) Óh, és el ne felejtsem,,,lehet holnap nem lesz rész mivel este fél hatra fogok haza esni és őszintén ismerem magam annyira, hogy lusta leszek kitenni a frisst...de aztán lehet, hogy sikerül feltennem napközben :D úgyis észreveszitek,,,ha nem jelentkeznék holnap, akkor szerdán biztos, hogy olvashatjátok a kövit ;) 




- Te mindig ilyen nyomin viselkedsz mindenkivel? - Mira kérdése élesen cseng miközben vékony ujjait a szőke hajába vezeti és erőteljesen tépni kezdi a tincseit. Még nézni is rossz ugyanis teljesen olyan hatást kelt ez a viselkedése mintha  elvesztette volna az eszét. Én mégsem tudok megijedni Tőle, sőt még csak őrültnek sem tudom hinni. Helyette inkább csak hangos nevetés tör fel a torkomból ahogyan a szenvedését nézem, amit elméletileg én váltottam ki belőle. Miattam tépi a haját, ugyanis egyszerűen nem bír tőlem megszabadulni. És nem is fog tőlem tudni addig megszabadulni még el nem jön velem végre randizni.
Két hét telt el azóta a bizonyos nap óta mikor először találkoztunk a próbájukon. Soha nem fogom tudni elfelejteni azt a jelenetet mikor csak úgy beesett az ajtón, majd a szemem közé nézett. Már akkor tudtam, hogy kell nekem. Őszintén megmondva először nem akartam tőle semmi komolyat. Azt hittem, hogy egy beképzelt picsa mivel tök bunkón viselkedett velem. Mégis megfogott benne a flegma stílusa. Rájöttem arra, hogy én egész életemben a bunkó picsákra buktam mivel azok mellett zajlik csak igazán az élet. Aznap este mikor vissza tértem a hotelba bezárkóztam a szobámba és csak gondolkoztam. Hónapok óta nem voltam csajjal és már hiányzott, hogy valaki kényeztessen egy kicsit. És erre a tökéletes alany Mira volt. De mégsem tudtam úgy hozzá viszonyulni mint egy egyéjszakás kalandhoz. Akartam őt, de nem futó kalandra. Többre kellett annál. Azt akartam, hogy érezzen irántam úgy, mint én érzek iránta.
Mert én érezni akartam azt, hogy végre valaki szeret és nem csak a pénz miatt van velem, mint az előző barátnőim az évek során. Ugyanis mióta van a banda azóta a modest álltal kiválasztott csajokkal lehettem csak, akiknek milliók landoltak a zsebeikben ha velem mutatkoztak.  Aztán besokaltam és egy interjú során kijelentettem, hogy soha nem fogok megnősülni, a modest pedig észbe kapott. Ha Zayn és Liam azzal randizik akiket szeretnek, akkor nekem miért kell megjátszanom magam? Óh igen, Harry miatt. A modest attól fél, hogy megint túl sokat leszünk együtt a világ pedig elkönyvel minket melegként.
Most azonban nem fogom engedni, hogy valaki megmondja nekem, hogy mit akarok. Én pedig Mirát akarom! Egy normális, - már amennyire lehet Mirát normálisnak nevezni, - barátnőt akarok, aki elfogadja azt, hogy ki vagyok és, hogy mi a munkám. Ő pedig nagyon is tudja, hogy mivel jár ez a szakma. Soha nem lenne rám féltékeny ha rajongókkal fényképzekednénk, hisz Ő is azt csinálná. Nem hisztizne ha hónapokra el kellene válnunk mivel turnéra kell mennem, megértené mivel rá is ugyan ez a sors várna. Az életünk szinte ugyan olyan. És még a természetünk is.
Kell nekem Mira Nelson! És megis fogom kapni.
Ezt mikor ilyen komolyan eldöntöttem, minden áldott nap elmentem a próbájukra. Nagyrészt Zayn is velem jött, a lányokat pedig kicsit sem zavarta, hogy ott vagyunk és végig nézzük ahogy próbálnak. Simon még örült is ugyanis állítása szerint egy csomó tanáccsal tudjuk ellátni őket, amikkel akár az egész versenyt is megnyerhetik.
Mindenki boldog volt, kivéve Mirát. Kifejezetten utálta, hogy két One Direction tag is a közelében van. Állandóan azt kérdezgette, hogy csak mi e vagyunk a városban a bandából. Nem tudom, hogy mi baja van konkrétan velünk, de az biztos, hogy valami oknál fogva kifejezetten fél attól, hogy egyszer szembe kelljen néznie mind az ötünkkel.
- Én nyomi? - kérdezem felháborodva. Ilyen sértő megjegyzést még életemben nem kaptam. És még ezek után mindig randizni akarom vinni. Tudjátok miért? Azért mert fülig vigyor a viselkedésem miatt. Élvezi ha piszkálhat, sőt örömet szerez neki. Nekem pedig pont ez a lényeg, mivel imádom mikor sugárzik az arca a boldogságtól. - Őszintén, szerinted úgy nézek ki mint egy lúzer? - tény, hogy amerikába máshogy bánnak a szavakkal mint mi britek. De még az én országomban is azokat hívják nyomiknak vagy lúzeroknak akik cseszett bénán néznek ki. Én pedig határozottan kurva helyes vagyok.
- Én nem ilyen értelemben értettem - javít ki rögtön. Megnyugszom. Szóval lehet, hogy titkon nagyon is helyesnek tart. Ezek az amerikai csajok, nem tudják magukat értelmesen kifejezni. Összekulcsolom a kezeimet a mellkasom előtt és úgy várom, hogy magyarázza el, hogy hogyan is értette ezt az egész nyomi dolgot, ugyanis tényleg kíváncsivá tett. - Úgy vagy nyomi, hogy állandóan a közelembe vagy. Lerázhatatlan mint egy pióca. - dühös ahogy ezek a szavak elhagyják a száját. Én mégis büszke vagyok magamra. Őt lehet, hogy zavarja, de engem nem. Csak így tudok a közelébe lenni. Ha nagyobb teret adnék neki akkor elveszíteném.
Csakis miatta vagyok még mindig New Yorkban. De nem számít, ugyanis ha kell miatta még képes lennék ide is költözni. Lottiet pedig ne említsétek meg. Állítólag összeveszett Liammel, - vagyis Cattel, - majd haza ment Doncasterbe és azt mondta, hogy soha többet nem akar látni. Hál' Isten, remélem mostmár akkor Lou segédje sem akar lenni.
- Tudom, hogy élvezed, hogy állandóan a közeledben vagyok. - vonom meg a vállam és egy pimasz mosolyt küldök felé.
- Honnan tudod? - húzza fel az egyik szemöldökét, de nem tudja elrejteni az arcán megjelenő apró mosolyt. Közelebb lépek felé, de Ő hátrál ezér inkább megállok, mivel nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát.
- Ha nem így lenne, akkor már rég elküldtél volna melegebb éghajaltra, és ha az sem segített volna szerintem tuti képes lettél volna rám küldeni egy kidobó csávót. - erre a megjegyzésemre egy hangos röhögés tör fel belőle. Tudom, hogy igazam van. Elég volt pár nap és teljesen kiismertem Őt. - És még csak nem is utálsz. - teszem még hozzá. Meglepődik és az alsó ajkába harap. Egy csomószor a fejemhez vágta már, hogy mennyire utál, de tudom, hogy nem gondolja komolyan. - A fejemhez vágod, de nem gondolod komolyan. Már csak az a kérdés, hogy miért akarsz ellökni magadtól. Talán valamivel megbántottalak Mira? - keresem a szemkontaktust, de lehajtsa a fejét, majd úgy sétál a kanapéhoz miközben leül és a táskájába kezd el keresgélni.
Ezek a kérdések már rég megfogalmazódtak bennem, csak eddig nem mertem tőle megkérdezni. Most mégsem fogom őt addig békén hagyni míg nem válaszol rájuk. Tudnom kell, hogy mit gondol rólam. Ha semmi esélyem nincs nála, akkor inkább beletörődök, minthogy hülyét csináljak magamból.
- Nem is utállak - ismeri be és játékosan kiölti rám a nyelvét.  Hű, erre a megjegyzésére nem számítottam. Mármint ha tényleg nem utál akkor miért mondja állandóan? Ez egyszerűen nem logikus. Én soha nem mondanám csak úgy valakinek ok nélkül, hogy utálom. - Igen, a fejedhez vágtam, de nem hittem volna, hogy Te komolyan gondolod. - egészíti ki magát mikor észre veszi komor arcomat. Szerintem így már cseppet sem tartja viccesnek.
- Mert nem is vettem komolyan! - válaszolom büszkén, de igazából nem is ez az igazság. Először komolyan gondoltam, hogy utál mivel úgy is viselkedett velem. De aztán jobban megismertem és rájöttem, hogy Mirát nem lehet komolyan venni. -  Amúgy a helyedben legközelebb meggondolnám, hogy kinek fogod a fejéhez vágni ezt a szót. Tudod lehet, hogy valaki tényleg komolyan fogja gondolni, hogy utálod. - komoly vagyok, mivel úgy gondolom, hogy ezt nem lehet elviccelni.
- De Te nem hitted el. - vonja meg a vállát egyszerűen. Szerintem el sem jutott az agyáig, hogy miről magyarázok neki. Kíváncsi lennék az ő reakciójára ha most a képébe mondanám, hogy utálom. Neki sem esne jól.
- Honnan tudod? - kérdezem. Az arcára fagy a mosoly és elszégyeli magát. Most vissza kapja, hogy játszott az érzéseimmel. Belőlem nem lehet csak úgy bolondot csinálni. - A sértegetéseid miatt, sírva aludtam el minden éjjel. A párnáim még mindig könnyekkel vannak áttázva. - és rögtön rájön, hogy csak hülyülök. A kezével meglöki a vállam és felhúzza az orrát.
- Onnan tudom, hogy ha elhitted volna akkor már rég messziről kerülnél - magyarázza a szemem közé nézve. Tudom, hogy most komolyan beszél. És milyen igaza van. Ha komolyan gondoltam volna akkor nem lennék már rég vele. - Te viszont még mindig itt vagy. - mosolyodik el és halványan elpirul. - Ennek csak van valami oka. - vág töprengő fejet.
- Igazából tényleg van oka, hogy még mindig itt vagyok - túrok bele a hajamba, Mira pedig figyelmesen hallgat. - Nincs mivel vissza mennem a hotelba, ugyanis Zaynel jöttem, de Ő lelépett Nikkivel. Szóval leszek olyan kedves és megengedem, hogy haza vigyél engem. - vigyorgok rá a lányra, aki csak a hajával kezd el játszadozni.
Tartozom egyel Zaynek. Szerintem direkt ment el Nikkivel mivel tudta, hogy akkor én és Mira kettesben maradunk. Talán mégsem volt olyan rossz ötlet elmondani neki az igazat, mármint azt, hogy tetszik nekem a lány.
- Hát...- hezitál a válasszal Mira. Ugye nem akar most kikosarazni?
- Láttam az autódat a parkolóban. - vágom rá. Ne kezdjen el nekem hülye sztorikat kitalálni. Mikor jöttem akkor szált ki a Mustangjából. És, hogy honnan tudom, hogy az Ő kocsija. Mivel a rendszámtábláján a saját neve szerepel.
- Akkor...izé...induljunk.  - áll fel hirtelen, de fura mód nem néz rám. Nekem ez is megteszi. Összeszedi a cuccait, majd elindulunk. A parkolóig nem szól hozzám, csak az alsó ajkát harapdálja. Mitől pánikolt be ennyire? Tőlem biztos, hogy nem, hisz órák óta kettesben vagyunk.
Azonban hamar választ kapok a kérdéseimre. Mikor megállunk az autója előtt, hirtelen felém nyújtsa a kocsi kulcsokat. Értetlenül pislogok a kulcsokra, majd a lányra.
- Nem vezetsz? - kérdezem értetlenül. Itt nekem valami bűzlik. Mira egyik lábáról a másikra áll és ezzel is próbálja az időt húzni. - Nem szokásom idegen autókat vezetni. Pláne nem ilyen méregdrága, menő autókat! - hogy tudtam én ilyet mondani? Akár milyen autót képes vagyok vezetni, de úgy gondolom, hogy nem lenne szép ha most kitúrnám Mirát a saját autója volánja mögül. Jó nekem most az anyósülés is.
- Ezek szerint gyalogolnod fog kelleni. - válaszolja.
- Eszembe sincs vezetni a Te autódat. - hangsúlyozom ki a ' te ' szócskát. Arra nem gondol, hogy esetleg össze is törhetem? Nem nagyon vagyok jártas New York utcáin.
- Nekem sincs. - mondja nyugodtan.
- Mira, mi bajod van? - kezdem elveszíteni a béketűrésemet. Az eszem eldobom. Képes veszekedni velem egy ilyen hülyeségen. A lány mérgesen toporzékol majd az ég felé emeli a fejét, mintha onnan várna segítséget.
- Nincs jogsim. - nyögi ki végül és összeszűkíti a szemeit mintha attól félne, hogy mindjárt kinevetem. Inkább csak meglepődöm. Hogy a francban létezik az, hogy nincs jogsija? Hisz autója meg van. Ez fura.
- Hogy lehet akkor autód? - összezavarodtam.
- Pár hete megbuktam a forgalmi vizsgámon, de senkinek nem mertem elmondani. Most mindenki azt hiszi, hogy megvan, és ennek örömére még autót is kaptam. A pótvizsgám pár hét múlva lesz, szóval addig mindig mással vezettetem a kocsit. - hardarja el egy szuszra. Esze az van. Látom rajta, hogy totál kellemetlenül érzi magát.
- Én vagyok az egyetlen akinek elmondtad? - kérdezem csendesen. Aprót bólint. - Mit szólnál ha megtanítanálak vezetni? - ajánlom fel a segítségemet. Úgysem akarok visszamenni Angliába, szóval egy csomó időt tölthetek még vele.
- Tényleg? - kérdezi csillogó tekintettel.
- Mellettem profi sofőr fog válni belőled. - kacsintok rá vigyorogva. Hála képpen rögtön a nyakamba veti magát és egy puszit nyom az arcomra. Kezeimmel automatikusan fogom meg a derkát és szorítom magamhoz. Annyira apró teste van, hogy legszívesebben soha többé nem engedném el. Mégis Ő az aki elhúzódik tőlem, majd mászik be a volánhoz én pedig elfoglalom a helyemet az anyósülésen.
Órák hosszat autózgatunk céltalanul a városban, de úgy veszem észre, hogy tetszik neki a helyzet. És ezt onnan tudom, hogy mikor keze a sebességváltón pihen, én pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve ráteszem a kezem a kezére, nem húzza el. Inkább megfordítja aminek következtében ujjaink összekulcsolódnak, Ő pedig a meglepett arcom láttán csak rám mosolyog.
Késő este van már, mikor megáll a hotel előtt ahol jelenleg lakom.
- Egészen jól megy már. - jegyzem meg mikor úgy gondolom, hogy ideje lenne mennem.
- Jól éreztem magam. - ismeri be pirulva.
- Én is. - bólintok. - Tudod, nagyon jó fej csaj vagy Mira. Hülyén hangzik mivel csak pár hete ismerjük egymást, de bírlak. - fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. Oké mindig is a tettek embere voltam. Soha nem gondolkoztam sokat a dolgokon.
- Ez nálam is igaz - mondja vigyorogva, majd azt veszem észre, hogy kezeit a nyakam köré fonja, majd a következő pillanatban egy lágy csókot nyom a számra. Időm sincs visszacsókolni, vagy felfogni a helyzetet. Nem számítottam rá, hogy majd pont Ő lesz az aki először meg fog csókolni. Ez a fiú dolga lenne. Hát ezek szerint Mira nem így gondolja. - Tetszel Louis. - simít végig az arcomon mosolyogva. Én is elmosolyodom, és most én vagyok az aki letámadom az ajkát miközben az ölembe húzom és szenvedélyes csókolózásba kezdünk...

2015. április 26., vasárnap

| Chapter Thirty - Eight |

Helló!!!!!!! Szóval ebben a fejezetben valakik találkoznak és....ennyi :3 köszönööööööm a komikat ♥


- Nikki hiányol Téged. Örülne neki ha valamikor beugranál megnézni őt miközben próbálnak. - Zayn hangja óvatosan cseng, mint aki attól tart, hogy mikor fogok kiakadni a mondandója miatt. Türtőztetem magam, pedig nagyon azon vagyok, hogy elküldöm Őt melegebb éghajlatra a barátnőjével együtt. Mégsem szólok semmit. Csak horkantok egyet, ami akár úgy is tűnhet mintha csak a torkomat köszörültem volna. Pedig a horkantásom az ötletétől tört fel belőlem, ugyanis kicsit sem vagyok elragadtatva. Biztos vagyok benne, hogy Zayn addig nem fog mellőlem elmozdulni amíg nem reagálok a kérdésére. Azonban én még most nagyon nem akarok válaszolni.
Időhúzás képpen a lábaimat felpakolom az előttem álló üvegasztalra, majd tovább nyomkodom a telefonomat mintha annyira érdekelne amit ott látok. A valóság azonban ettől nagyon távol áll. A telefonomon egy csomó alkalmazás van amivel tökéletesen nyomon tudom követni az eseményeket az életemről és a bandáról is. Csak az a baj, hogy az emberek többsége szerint a One Direction csak Harryből áll, így a hírek többsége is csak róla szólnak. A legizgisebb téma a barátnők. Harry pedig szinte mindig csajokkal mutatkozik így rengeteg okot ad a pletykákra, amikből a fele sem igaz. A média egyszerűen képtelen elfogadni, hogy Stylesnak rengetek lány barátnője van. Igazából nem is a barátai. Egy igaz barátja volt, az is én voltam. De miután nem engednek minket barátkozni, így más társoságat kellett keresnie helyettem. Úgy tűnik, hogy Los Angelesben sem találta meg azt a személyt aki pótolni tud engem.  Így a média tovább talál ki hülyeségeket róla.
Mégis pár napja végre nem Harry a fő téma, hanem én és Zayn. Fogalmam sincs, hogy lehettem olyan ütődött, hogy New Yorkban nem fog egy csomó paparazzi fogadni minket a repülőtéren. A mai napig nem jöttem rá, hogy honnan tudták meg, hogy a városba tartunk. Mégis megtudták és rengeteg ember fogadott minket. És mindenki tudja, hogy milyen kemények az amerikai rajongók és fotósok. Éppenhogy, csak leszálltunk a gépről és elhagytuk az ellenőrző pultot, mikor megindult a pokol. Túl kevés biztonsági őr volt velünk, és túl sok volt az ember akiknek mi kellettünk. Vakuk villogtak a pofánkba, alig tudtunk menni miattuk. Próbáltak visszahúzni, hogy tudjanak képet készíteni velünk, pedig elmagyaráztuk, hogy nem állunk meg ugyanis nincs időnk.
Zaynt pedig valahogy fellökték. Még idejében meg tudott kapaszkodni az egyik biztonsági őrbe, de rettentően kiakadt. Bemutatott a fotósoknak és kicsit sem szép szavakkal illette meg őket. Nem fogta vissza magát, aminek meg is lett másnap a bűtje. A sajtó termeszetesen lehozta a képeket ahol Zayn középső ujja szerepel, és még a videók is felkerültek a netre miközben a trágár szavak hagyják el a száját.
És ha ez még mind nem lenne elég a rajongók azt is meglátták mikor én rágyújtottam cigizni. Senki nem értette meg, hogy csakis a stressz miatt csináltam. Basszus összenyomtak, lökdöstek és alig kaptam levegőt a tömeg miatt. Természetes, hogy totál kiakadtam.
Mondanom sem kell, hogy a menedzser mennyire kiakadt, hogy megint én és Zayn kerültünk bajba. Először a füves akciónk Dél- Amerikába, most meg ez. Nekünk példát kellene mutatnunk, ugyanis a rajongóink többsége még gyerek. Kicsit sem jó példa az ha cigizni látnak minket, vagy hallanak csúnyán beszélni.
Sőt azzal is megvádoltak az újságírók, hogy mostanában azért vagyok annyira nyúzott meg sovány, mivel drogozok. Az egy dolog, hogy tényleg adtam le pár kilót a turné alatt, és valahogy a hajam sem akar úgy állni ahogy én akarom mostanába, de könyörgöm pihenésre van szükségem.  Így azonban képtelen vagyok lazulni, ha még a szabadságom alatt sem hagynak békét nekem. Mostanra kicsit sincs kedvem ezek után elhagyni a lakosztályunkat. Nagyon nem így képzeltem a New York-i kirándulásomat.
Csak akkor térek vissza a valóságba mikor Zayn erőteljesen megböki a vállám, hogy végre reagáljak valamit a kérésére. Semmi kedvem Nikkit nézni ahogy próbál. Biztos nagyon jó lehet, de nincs hozzá kedvem. A végén még valaki kitalálná azt, hogy lecsaptam Őt Zayn kezéről, mivel ott voltam mikor próbál. Pedig megígértem Simonnak is, hogy beugrom az X-Factor stúdiójába.
- Nem tudom Zayn. - túrok bele a hajamba tanácstalanul. - A végén még Nikki maradna szarban miattam. Hisz Te mondtad azt, hogy nem akar még veled sem mutatkozni ugyanis attól fél, hogy az emberek azzal fogják megvádolni, hogy a Te sikered álltal akar feltörni. Megint csak pletyka lenne abból ha most hirtelen feltűnnék a próbájukon. - őszintén tényleg ez az igazság. Már nem az a világ van mint mikor mi kezdtünk el énekelni. Akkor a rajongóinkat még nem nagyon érdekelte a magánéletünk. Egyszerűen csak örültek neki ha láthattak minket élőben koncert közben. Mostanra ez már nem így van. Mindent elkövetnek azért, hogy a közelünkbe férkőzhessenek, ha kell követnek, hazudnak és még sorolhatnám. Szarul érezném magam ha Nikki még több utálatot kapna. Szegény lánynak már így sincs normális életet. Először azért utálta fél világ mert kiderült, hogy Ő Zayn menyasszonya, most pedig azért utálják mert az X-Factor legjobbjai között van, az emberek pedig úgy gondolják, hogy ez csak Zayn miatt van így. Hallottam már énekelni tavaly mikor elkísérte Zaynt turnézni így egy csomó időt volt velünk.
- Történetesen Ő volt az aki megkért, hogy szóljak neked. Nagyon meglepődött mikor megtudta, hogy Te is itt vagy, de egyben be is rágott rád mivel nem jöttél velem tegnap mikor én ott voltam a próbájukon. - nem tudom, hogy hihetek e Zaynek. Nikkinek miért változott meg ilyen hamar a véleménye? Most már nem zavarja, hogy megint azzal fogják Őt vádolni, hogy miattunk sikeres?
- Biztos, hogy tényleg Ő akarja, hogy menjek el az egyik próbájukra? - nézek rá gyanakodva a barátomra. Tudom, hogy zavarja Zaynt, hogy mióta itt vagyunk én ki sem mozdultam a lakosztályunkból. Őszintén megmondva nem akarok több balhét. Már így is totál tele van a gatyám attól ha bele gondolok, hogy milyen fejmosást fogunk kapni a menedzsertől mikor visszamegyünk Angliába. - Véletlenül nem csak Te próbálsz így kicsalni innen?
- Akár fel is hívhatod. - vonja meg a vállát majd felém nyújtsa a telefonját. Természetesen nem fogadom el. Helyette nagy nehezen felállok a kényelmes kanapéról, majd a szobámba sietek, hogy tudjak áttvetkőzni. Jobban mondva csak magamra kapok egy kapucnis felsőt aminek a kapucniját rögtön a fejemre húzom. A mobilommal megcsörgetem a sofőrünket, aki így tudja, hogy pár perc múlva jelenése van a parkolóban. A telefonomat visszacsúsztatom a zsebembe és elhagyom a szobámat. Zayn ugyan ott ül ahol hagytam, de mikor észreveszi, hogy visszatértem a szemöldökei az egekbe szökkennek. - Elmész? - kérdezi vigyorogva. Bólintok. - Nikki örülni fog neki ha meglát. De nem szólok neki, hogy mész. Legyen meglepetés. - kacsint rám.
Zayn imád meglepetéseket szervezni a mennyaszonyának. Hisz ott volt mikor kijelentette, hogy szereti a lányt. Szegény Nikki még csak nem is tudott róla, erre Zayn bejelentette egy tévé műsorban, hogy szereti. Vagy mikor az eljegyzésük volt, pont akkor volt a filmünk bemutatója. Nikki már egyszer infarktust fog kapni a vőlegényétől.
- Nem Nikki miatt megyek oda. Simonnak már sokkal előbb megígértem, hogy meglátogatom a stúdióban ha egyszer New Yorkban leszek. - na jó, történetesen Nikkire is kíváncsi vagyok, ugyanis úgy hallottam, hogy Őt is berakták egy bandába mint minket anno. Azonban Zaynek erről nem kell tudnia. A végén még túl büszke lenne arra, hogy az Ő barátnőjét mindenki sokkal jobban bírja mint Catet.
Eszembe sincs megvárni Zayn reakcióját. Amilyen gyorsan csak tudom elhagyom a helységet, majd sietős léptekkel megyek a hotel elé ahol az autó vár rám. A friss levegőre érve csak még jobban a fejemre húzom a kapucnimat majd indulok el az autó felé. Leszegett fejjel megyek végig a rövidke úton és nem foglalkozom a járkókelőkkel. Mégis megkönnyebbülten sóhajtok fel mikor már az autó hátsó ülésén pihenek. A sofőrnek megmondom, hogy hova akarok menni, majd elindulunk New York zsúfolt utcáin.
Fél órába telik mikor megáll az X-Factor stúdiója előtt. Örülök neki, hogy csak pár ember lézeng az úton, így szinte észrevétlen tudok maradni. Azonban a stúdióban érve sem veszem le a kapucnit. Oda akarok menni az információhoz, hogy közöljem miért is vagyok itt, ám a hölgy csak int egyet a liftek felé. Megismert. Miért nem lepődök meg ezen? Más embert nem engednének fel ilyen könnyen. Ami még ennél is jobban felháborít az a falakon lévő képek. Egy csomó versenyző, akik a műsornak hála váltak ismerté. És mi közöttük vagyunk, pedig kicsit sem vagyun amerikaiak. Dehát az X-Factor az mindenhol X-Factor.
- Gyönyörködsz magadban Tomlinson? - gondolkodás nélkül kapom el a tekintetemet a banda falon lévő fényképéről, majd egy sugárzó mosollyal az arcomon indulok meg Nikki felé. A lány széttárjai karjait és úgy várja, hogy öleljem meg. A kérését teljesítem és egy csontropogtató öleléssel köszöntöm, majd mikor elengedem tetőtől- talpig végig mérem. Lila hajvégek, pár új tetkó, fekete ruha. Minél jobban kezdi átvenni Zayn stílusát.
- Borzalmasan utánzod Zaynt. - nevetem ki jóízűen. Nikki először elkomorul, majd ökölbe szorítja a kezét és beleboxol a hasamba végül pedig kinevet. Mindig elfelejtem, hogy ő mennyire fiús lány. Állítólag ezt a természetét a hat fiú testvérének köszönheti. - Hallom Te is arra sorsra jutottál mint mi régen.
- Ha arra gondolsz, hogy engem beraktak egy szuper lány bandába akikkel meg fogjuk nyerni a versenyt, akkor nem arra a sorsa jutottam mint Ti. - most leszólta a One Directiont? Hisz mi vagyunk a világon a leghíresebb fiú banda. Senki nem tud a nyomunkba érni.
- Úgy látom a magabiztosságod is megvan. - Nikki csak bájosan megvonja a vállát. - Örülsz nekem? - kérdezem pimaszul.
- Számítottam rá, hogy el fogsz jönni, ugyanis Zayn megemlítette, hogy milyen kis X-Factor buzi lettél. - én kinyírom Zaynt. Attól még, hogy élvezettel nézem a brit X-Factort nem azt jelenti, hogy fanatikus rajongója vagyok. Nem ülök állandóan a tévé előtt mikor szabadom van. - Kíváncsi vagy egy igazi Dolly próbára? - először elgondolkozom rajta, hogy mi a csoda lehet az a Dolly, de rögtön leesik, hogy biztos ez lehet Nikki bandájának a neve. Dollyk. Hát eléggé érdekes, de hát mit lehet tenni. Egy lány bandáról beszélünk.
- Van más választásom? - kérdezem, de előre tudom a választ.
- Nincs! - jelenti ki Nikki, majd karon ragad és elkezd maga után húzni. Pedig én igazából Simonhoz jöttem. Most megint Zaynek szerzek örömet.
Nikki csak akkor áll meg mikor egy Dolly feliratú ajtóhoz ér. Kinyitja előttem, majd szó szerint bebök rajta. Csak nagy nehezen tudok megállni a saját lábomon. Hátra fordítom a fejem majd nagyon csúnyán nézek rá a vigyorgó lányra.
- Lányok, vendéget hoztam. - szólal fel, majd akkor tudatosul bennem, hogy nem egyedül vagyunk a helységben. Két lány épp a mikrofonjaikkal a kezükben állnak a szoba közepén. Az egyikük totál semleges arckifejezéssel pislog rám, amiből azt a következtetést vonom le, hogy le sem szarja azt, hogy ki vagyok. Vörösre festett ajkait csak megnyálazza és félelmetesen pislant egyet. Azonban a másik lányról nem mondható el ugyan ez. Boldogságában eldobja a kezében tartott mikrofonját majd elkezd egy helyben ugrálni.
- Hiszen ez Louis Tomlinson! - mutogat felém és a következő pillanatban a nyakamba ugrik. Az eszem eldobom. Az X-Factorban hajt a győzelemért és mellette őrült rajongó. - Tudtam, hogy egyszer bemutatsz neki is. Már csak Liam, Harry és Niall maradt. - mikor elenged Nikkit is megöleli. Szegények.
- Nyugi Jade. - veregeti meg Nikki a Jadnek nevezett lány vállát.
- Szóval Jadenek hívnak. - bólogatok kedvesen. Utálom mikor valaki ideges miattam.
- Aha, és nagy rajongótok vagyok. - magyarázza gyorsan. Ezt ha nem mondja akkor is tudtam volna.
- Viszont én nem. - lép elém a démonra hasonlító csaj is. Félelmetes ahogy kinéz. Nem árta neki egy pici napfény vagy valami. - De mivel érzem, hogy mostantól el kell viselnünk egymást Nikki miatt így nincs más választásom. Josephin vagyok. - eszébe sincs kezet fogni velem.
- Örvendek - vicsorgok rá és ez nálam még kedves gesztus. - Akkor Ti vagytok a Dollyk...- nézek rajtuk végig, de az ajtó megint nyílik majd egy újabb lány esik be rajta. És mikor azt mondom, hogy beesik akkor azt szó szerint is értem, ugyanis a padlóról szedi össze magát majd igazgatja meg a ruháját.
- Annyira sajnálom, hogy elkéstem, de Norahra kellett vigyáznom. - magyarázza hevesen, majd ledobja magáról a táskáját és leül a kanapéra, hogy tudja kifújni a levegőjét. Nem állom meg, hogy ne nézzem meg magamnak. Határozottan van benne valami. Valami amitől az ember szíve megdobban.
- Így vagyunk mi a Dollyk. - köszörüli meg a torkát Nikki. Szóval ez a titokzatos lány is a bandába tartozik.
És akkor történik meg először, hogy a szemembe néz. Csak egy másodpercig tart az egész, de mikor a kék szemeibe nézek rögtön libabőrös leszek. Nyelek egy nagyot és érzem, hogy fülig elvörösödök. Pedig ez nagyon nem vall rám. Nem szoktam zavarba jönni lányoktól. Van bennem annyi tisztelet, hogy tudom mi a helyes.
- Szép kis beesés volt ez az előbb. - a beszédem érthetetlen és ez a lány reakcióján meg is látszik, ugyanis amilyen gyorsan csak tud tisztes távolságba megy tőlem miközben holtsápadtan pislog felém.  - Louis vagyok. - mutatkozom be, ami fura ugyanis rég fordult elő, hogy valakinek be kellett mutatkoznom. De úgy érzem, hogy most muszáj normálisan viselkednem mert ez a lány más mint a többi.
- Mi a francot keresel Te itt? - kérdezi kicsit sem kedvesen. Meglepődök mivel úgy kérdezte mintha már évek óta ismernénk egymást. Pedig ez nem igaz. Életemben most látom Őt először.
- Hű, de heves vagy kislány. - nevetek fel.
- Nem vagyok kislány - csóválja meg a fejét hevesen.
- Ha tudnám a neved akkor nem szólítanálak kislánynak. - mosolygok rá kedvesen. Az alsó ajkába harap és úgy néz ki mint aki épp azon gondolkozik, hogy vajon el e mondja a nevét vagy se.
- Mira Nelson. - csúszik ki az ajkain végül a neve.
- Mira. - ízelelgetem a nevét. Jól esik kimondani. Meg aztán nincs is ismerősöm akit így hívnak.
- Akár most már mehetsz is ugyanis itt senki nem kíváncsi rád - bök az ajtó felé. Meglepődök, hogy mennyire gyorsan változik a természete. - Remélem csak Te vagy itt. Vagy a többi haverod is? - kérdezi gyanakodva és egyben idegesen. Fura egy lány az már biztos.
- Zayn is a városban van. A többiek pedig Angliában - válaszolok a kérdésére. - De miér érdekel ez téged ennyire?
- Mert ki nem állhatlak titeket.
- Merthogy? - vonom fel a szemöldökeimet. Ennyire hamar még senki nem utált meg.
- A Dollyk még be sem futottak rendesen, de máris a Te bugyuta bandádhoz hasonlítanak minket, pedig mi sokkal jobbak vagyunk mint Ti. Eleve van esélyünk a győzelemre is. - csak pislogni tudok a kifagadásán aminek lényegében még csak értelme sincs.
- Ha ennyire ellenszenvesek maradtok egymással, akkor semmi esélyetek a sikerre. - itt utalok arra, hogy Josephin totál kívülálló. Szemmel láthatóan utálja Jadet. Az már eleve nem jó ha nem fogadják el egymást. - Tudod miért lettünk mi sikeresek a fiúkkal? Mert nem csak bandatársak vagyunk hanem legjobb barátok is. - mondom a szemei közé nézve.
- Tűnj innen! - mondja határozottan és az ajtóra bök. Nagyokat pislog és akkor veszem észre, hogy majdnem elsírja magát. Mi rosszat mondtam amivel ennyire megbántottam? Fáj neki az igazság, hogy én a fiúkkal a legjobb barátok vagyunk, míg a bandatársaival csak elviselik egymást? Lehet azt akarja, hogy menjek el, de ez nem fog összejönni. Meg akarom őt ismerni közelebbről...

2015. április 25., szombat

| Chapter Thirty - Seven |

Hii!!! Igazából gőzöm sincs, hogy mit írhatnék már ide xD úgyhogy csak megköszönöm a komikaaat :P




- Nekem most el kell utaznom pár napra New Yorkba, szóval addig jó lenne ha Niall vagy Liam közelében maradnál - Lottie másnapos fejjel néz rám, az arca holtsápadt és szerintem fogalma sincs, hogy miről beszéltem pár másodpercel ezelőtt. Mit is vártam. Felbosszant, hogy az arca totál unott, és csak még mérgesebb leszek miután ásít egy hatalmasat. Oké, én felfogom, hogy alig bír állva maradni, de nekem nincs időm egész nap itt ácsorogni vele miközben Őt még csak nem is érdekli a kis monológom. Pedig muszáj a tudtára adnom, hogy én ma elutazom és napokig nem leszek Londonban, míg Ő itt marad egyedül. Na, igen itt a pici bökkenő. Akár mennyire is haragszom rá amiért felelőtlen, képtelen vagyok csak úgy magára hagyni. Így elterveztem, hogy rábízom valamelyik barátomra. Mivel Zayn velem jön New Yorkban, Ő kilőve. Harry szintén nem jó mivel Los Angelesben tartózkodik és szerintem hetekig még csak Anglia közelében sem jön. Szóval maradt Niall és Liam. Az utóbbiról semmit nem tudok, szóval gondolom a barátnőjével tartózkodik valahol, és mivel nem vagyok hajlandó megzavarni őket, így Liam kilőve. Maradt Niall. Eléggé szemét vagyok, ugyanis még az éjjelre is rásóztam a részeg húgomat, neki pedig egy szava sem lehet. Szó sincs kihasználásról. Egyszerűen csak tudom, hogy Niallben megbízhatom, így nyugodtan hagyom itt vele Lottiet. Talán a biztonság kedvéért még Liammel is megpróbálkozom. Vagyis felhívom és megkérem, hogy jöjjen átt Niallhez és szórakoztassák ketten a lázadó húgomat. Hoppá, a legfontosabb dologról még elfeledkeztem tisztázni Lottieval. Még pedig azt, hogy tizennyolc éves koráig nincs alkohol! És ezzel tényleg nem viccelek. Kiskorú és két évig az is marad. A végén még engem börtönöznek be miatta, amiért engedtem Őt alkoholt fogyasztani.  - Amíg nem vagyok itt, addig sehova nem mehetsz! És ezt nagyon komolyan vedd Lottie. Ha megtudom, hogy megint felnőttekkel mentél el bulizni, ráadásul még alkoholt is fogyasztottál, és engem fognak felhívni, hogy szedjem össze a részeg seggedet, én esküszöm, hogy a hajadnál fogva foglak haza ráncigálni! - a hatás kedvéért a szőke hajára mutatok.
Nem csak Lottie rémül meg a magabiztonságom miatt, hanem én saját magam is. Tény és való, hogy megváltoztam. És sokak szerint nem a jó irányba. Mikor bekerültem az X-Factorba, akkor még minden annyira könnyű volt. Senkinek nem kellett megfeleni. Csak énekelgettünk és jól szórakoztunk. De aztán már nem csak Angliában voltunk híresek, hanem az egész világban fokozatosan váltunk ismerté. Európa, Amerika, Japán végül az egész világ tudta, hogy ki az az öt fiú, akik fiatal koruk ellenére lenyűgözték a világot. És jöttek az elvárások. Minden lépésünket a média követte a megánéletünk pedig fokozatosan tűnt el.
A világ nem tudja, hogy  milyen érzés elveszíteni a legjobb barátunkat. Én tudom.  A média és a rajongók elvették tőlem Harryt az ostoba gondolkodásuk miatt. Köztudott tény, hogy én és Harry már javában az X-Factorban nagyon közeli viszonyba kerültünk. Mi ketten sokkal jobban voltunk egymással mint a többiekkel. Nem csak barátok, hanem lelkitársak lettünk. Talán ez miatt néha különösen viselkedtünk mikor együtt voltunk. Pillantások, érintések, majd megalakult Larry Stylinson. Ó és nem mint barátok imádtak minket, hanem úgy mintha szerelmesek lennénk. A világ szerint melegek vagyunk. Akár mikor együtt mutatkoztunk megkaptuk azt, hogy buzik vagyunk. Harry jól viselte ezt a kritikák, egyszerűen nem foglalkozott az ilyen hülyeségekkel. Én azonban nem tudtam ebbe bele törődni. Féltem attól, hogy minél jobban el fognak durvulni a dolgok. Így kerültem Harryt, majd odáig fajult a dolog, hogy még csak egymás mellé sem mertünk állni. Elveszítettem a legjobb barátom, ami számomra nagyon fájó dolog volt. Úgy döntöttem, hogy engedek magamból média majmot csinálni. A magánéletemnek már ígyis annyi, szóval mindig azt csinálom amit mondanak. Ha arra kérnek, hogy ne nézzek Harryre, akkor nem nézek. Számomra fontos mások véleménye úgy ahogy a rajongóim is. Nekik köszönhetek mindent.
Néha napján azonban nekem is elegem van. Szeretnék újra Harryvel hülyülni. Szeretnék felelőtlen lenni, hülyeségeket csinálni mint kezdetben. De nem tehetem. Meg kell felelnem a médiának.
Azonban mostanában a lázadó korszakomat élem. Én sem tudok mindig tökéletesen viselkedni. Kell egy is szabadság, ami nálam a focizás jelenti. Az éneklés mellett a foci a másik hobbim. Ott legalább nem kell megjátszanom magam, és senki nem terjeszt rólam hülye pletykákat.
- Mégis minek kell New Yorkba menned? Hisz szabadságon vagytok! - Lottie gyanakodva méreget. Nem érzem kötelességemnek, hogy válaszoljak a kérdésére. Igen, a banda szabadságon van így nyugodtan megtehetem, hogy elmenjek Amerikába. Mégis miért ne tehetném meg? Az amerikaiak még örülnek is mikor ott vagyok. Szegények így is bele vannak betegedve, hogy mi egy brit- ír fiúbanda vagyunk és nem amerikai így nem nekik jár a siker.
- Igen, majd pont veled fogom megbeszélni a dolgaimat. - horkantok fel gúnyosan. Nagyon rossz hatással volt rá egy az egész segéd munka izé. Azt hiszi, hogy mostmár Ő is nagymenőnek számít. Pedig téved. Egyszerűen csak velünk tart mikor turnézunk miközben Lou mellett van. Ez még nem akkora feladat. Azonban ha így fogja folytatni akkor előbb vagy utóbbi haza küldöm Doncasterbe és kezdhet el töprengeni az életén, amiben a One Direction már nem fog bele tartozni mint munka.
- Vigyél magaddal! - hangja parancsolóan cseng, szinte már követelőző a stílusa. A szemöldökeim az egekbe szökkennek és megint elönt a méreg. Velem senki nem beszélhet ilyen hangnemben, pláne nem a húgom.
- Állíts magadon Lottie! Tudtommal én vagyok az, akinek a mostani életedet köszönheted. - emlékeztetem. Lou először velem beszélte meg, hogy meg e engedem azt, hogy Lottie segítsen neki. Igazából először Lou sem akart bele menni, de mivel Lottie állandóan a nyakán lógott és hisztizett nem volt más választása. Lehet már Ő is megbánta. Lottie még gyerek!
- Te nélküled is megkaptam volna ezt a melót. - forgatja meg a szemeit unottan. Hangos nevetés tör fel belőlem. Remélem nem gondolta komolyan ezt az állítását. Ahogy elnézem az arcát, mégis komolyan gondolta. Úgy látszik ideje észhez térítenem a húgomat.
- Rohadtul nagy álomvilágban élsz kislány! Én tettem híressé a Tomlinson nevet, Te pedig csak élvezed az utat amit én előtted kijártam. Ugyan már Te még mindig csak egy senki vagy, és az is maradsz ugyanis ennek a híres melódnak nincs jövője. Ha én úgy gondolom, akkor már holnap ki vagy téve a csapatból. - a szavak csak úgy dőlnek belőlem, és kicsit sem zavar, hogy mennyivel bántom meg. Arca elfehéredik, de nem mer szólni. Több tiszteletet akarok. Nem beszélhet úgy velem mint egy szeméttel. - Most pedig választhatsz, hogy kinél passzoljalak le. Liam vagy Niall? - a gépem hamarosan indul, de én még sehol nem vagyok a dilis tesóm miatt.
- Nem vagyok egy tárgy Louis! - jegyzi meg sértődötten.
- Jelenleg én felelek érted, szóval ha nem akarod, hogy anya megtudja, hogy tegnap mennyit ittál, akkor jobb ha azt csinálod amit én most mondok - köszörülöm meg a torkom, és tényleg kezdem már elveszíteni a tűrőképességem. Még azt is megengedem neki, hogy Ő döntse el, hogy kinek akar az agyára menni. - Persza ha inkább anyát választod, nekem jó. Már így is rég láttam kiborulva. - vonom meg a vállam. Lottie heves fejcsóválásba kezd. Gondolom lejátszódott előtte mindaz amit anya csinálna vele ha most haza vinném és elmondanám neki az éjszaka történéseit.
- Te nekem nem parancsolgathatsz! - apróra összeszűkíti a szemeit és próbál félelmetesnek tűnni. Nem hat meg.
- Liam vagy Niall? - ismétlem meg még egyszer a kérdésemet.
- A húgod vagyok, nem beszélhetsz ilyen hangnemben velem! - húzza fel az orrát.
- Ki engedné meg a húgánakazt azt ,hogy maga döntse el , hogy kinél akar lakni míg az óvó bátyja nincs otthon? Mert szerintem senki! Szóval ne hisztizz itt nekem, inkább szeress amiért annyira aranyos vagyok veled! - most rajtam a sor, hogy besértődjek, azonban Lottiet nem tudom meghatni. Ő tényleg berágott rám. De nem érdekel. Pár nap múlva már semmi baja nem lesz.
- Agyamra megy, hogy állandóan tiéd az utolsó szó! Muszáj mindig így lennie?
- Igen! - bólintok büszkén.
- Annyira utállak. - mondja határozottan.
- Hidd el én sokkal jobban. - veregetem meg a feje búbját, de Lottie mikor ezt megérzi egy határozott mozdulattal rácsap a kezemre, mire én felszisszenek és fájdalmasan húzom vissza. Fájt, ugyanis a nagy műkörmeivel megsértette a bőrömet.
- Louis, én nem akarok belerondítani a tervedbe, de én holnap tényleg Ausztráliába repülök, szóval velem nem maradhat. - húzza el a száját Niall, akiről teljesen meg is feledkeztem. Pedig az Ő lakásában vagyunk. Szóval Niall kilőve. Leszarom még akkor is maradt Liam. Viszont neki esélye sem lesz nemet mondani.
- Oké, akkor Liamhez megy. - vonom meg a vállam és kicsi sem kedvesen kapom el Lottie kezét, majd kezdem el húzni ki Niall lakásából. Utoljára még vissza köszönök a szőke barátomnak, majd sietős léptekkel indulok meg a kocsim felé.
- Most hová megyünk? - kérdezi idegesen Lottie. Először nem válaszolok, ugyanis gyorsan beülök a volán mögé és máris beindítom a motort. Megvárom míg bemászok az anyósülésre, majd mikor megtörténik elindulok.
- A repülőtérre, ugyanis Zayn már vár rám. - válaszolok a kérdésére.
- Akkor mégis magaddal viszel New Yorkba? - csillannak fel a lány szemei. Naiv kislány. Említettem én egy szóval is, hogy magammal viszem? Nem! Eszembe sem jutna Őt magammal vinni. Akkor oda lenne az egész szabadságom, amit egyedül akarok kiélvezni. Nem pedig egy hisztis tizehat évessel.
- Nem! Magammal viszlek a reptérre, ahol majd Liam felvesz - magyarázom egyszerűen. Lottie felnyög és az ablakba kezdi el verni a fejét. Nem szólok rá, hogy ne csinálja. Ha ő élvezi, hogy az ablakba verheti a fejét, hát tessék. - Apropó, még fel kell hívnom Őt, hogy ne hagyjon órák hosszat fagyoskodni a parkolóban. - kacsintok rá pimaszul a lenge öltözetben lévő lányra. Tudom, hogy Liam amit felhívtam máris indulni fog. Soha nem engedné meg azt, hogy valaki miatta betegedjen meg. Inkább kapna el Ő minden vírust, mint hogy valaki más miatta.
Nagy nehezen sikerül csak előhúznom a telefonomat a nadrágom zsebéből, majd mikor már a készülők a kezemben van, a leggyorsabb módon tárcsázom Liam számát miközben egyszerre az utat is figyelem. Pár csengés és máris meghallom a barátom hangját a vonal tútoldalán.
- Louis? Mi a fene történt, hogy hajnalban hívsz? - a hangja szokatlan halkan cseng, amiből azt a köveztetést tudom levonni, hogy vagy most kelt fel, vagy pedig Cat mellette még békésen alszik. Amint nem is csodálkozom ugyanis az óra fél hat körül járhat. Szegény Niall sem tudott aludni miattam.
- Rádbízhatom Lottiet pár napra? - kérdezem meg gondolkodás nélkül. Nem foglalkozom a mellettem ülő lány felől érkező hangoktól. Kicsit sem érdekel, hogy Lottie mit szeretne most. - Nincs kire bíznom, magára pedig nem hagyom, ugyanis eléggé kihúzta a gyufát.
- Hallottam, hogy Zaynel mentek New Yorkba - mondja, de alig hallom a szavait. Mégis olyan a hangja mint aki épp azt akarná megkérdezni, hogy nem e jöhet velünk. De ha Liam jön akkor Cat is jön. Azt pedig sem én, sem pedig Zayn nem akarjuk. Liam hiába a legjobb barátunk, ha a barátnőjét nem nagyon kedveljük.
- Bocs haver, de Te nem jöhetsz velünk ugyanis...- nem akarom Őt megbántani, de akkor sem jöhet most és kész. Hallom ahogy Lottie eltátogja a 'paraszt' jelzőt. Tudom, hogy nekem címezte, ugyanis ki mertem kosarazni az egyik barátomat ráadásul még csak nem is kedvesen.
- Eszemben sem volt! - válaszolja. - Hova kell Lottiért mennem? - szóval vigyáz a húgomra.
- A reptérre. - mondom. - Mi már mindjárt ott vagyunk, ugyanis Zayn máris rám vár. - magyarázom, mire Liam elmond egy okét, és azzal megszakad a vonal.
Lottie nem beszél velem az út hátralévé részén, és én sem vagyok hajlandó vele beszélni. Így eléggé álmosító a rövid út. Mégis izgatott leszek mikor megállok a parkolóban, ami a legközelebb van a felszálló pályához. Nekünk muszáj külön úton érkeznünk a többi embertől, ugyanis eleve magángéppel utazunk. Azt sem tudom már megmondani pontosan, hogy mikor utaztam utoljára személyes járattal. Talán három éve. Mióta híresek lettünk magángéppel megyünk mindenhova.
Éppenhogy csak kiszállok az autóból máris Liam kocsija tűnik fel. Fogalmam sincs, hogy hogyan ért ide ilyen hamar, de nem is érdekel. Mikor kiszáll lepacsizik velem és elkezdi gyanakodva méregetni Lottiet.
- Eléggé meglepett a hívásod - mondja. - Mióta kell Lottienak bébicsősz? - kérdezi kíváncsian. Lottie hangosan elkezd fújtatni mint egy macska és inkább messzebb áll. Szerintem számára mindig is szükség volt bébicsőszre.
- Mióta azt hiszi, hogy felnőtt. - adok választ a kérdésére. - Nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Csak pár nap az egész. - bizonygatom a dolgokat. Liam megvonja a vállát, majd zsebre teszi a kezeit. Nincs nagyon feldoba. Sőt eléggé nyűzott arca van, ha már itt tartunk. Mint aki napok óta nem aludt. Pedig most még csak turné sincs. Lehet összeveszett Cattel. Mondjuk ezt kétlem. Liam nem az a veszekedő fajta.
- Eléggé rázos menet lesz, ugyanis Cat meghúzta a labát ami miatt nem táncolhat, szóval most minden baja van ez miatt. - magyarázza miközben elhúzza a száját. Így már érthető, hogy miért néz ki ennyire szarul. Kész megváltás lehet most a számára, hogy el tudott szabadulni a lökött barátnőjétől.
- Ő amúgy is mindig hisztis. - motyogja az orra alatt Lottie, ám Liam tisztán hallja ami miatt el is szomorodik. Annyit próbálkozik, hogy Catet mindenki szeresse, de valamiért nem sikerül neki. Ismét mérges leszek a húgomra amiért nem képes a száját tartani. Egy ügyes mozdulattal meglendítem a kezem majd vágom fejbe. Persze rögtön vissza akar ütni, de nagyon csúnyán ránézek, hogy ne Liam előtt rendezzen jelenetet. Nem szokásom a testvéreimmel valamelyik haverom előtt verekedni. Az már más lapra tartozik mikor egyedül vagyunk.
- Biztos hamar meggyógyul a lába és akkor megint minden rendben lesz. - biztatom Liamet és megveregetem a vállát. Egy csaj miatt így kiborulni. És ha nem tud táncolni, akkor mi van?
- Remélem - sóhajt fel Liam, majd nagy nehezen összeszedi magát. - Egyébként valami külön kérés? Mikor kell ágyba mennie? Hányszor kell fogat mosnia? - nem állom meg, hogy ne nevessek fel. De miután Liam nem nevet velem rájövök, hogy nagyon is komolyan gondolta a kérdéseit. Nem hiába ragasztották rá a Daddy Direction nevet.
- Nem kell ennyire bele élned magad Liam. - nevetek fel jóízűen, de aztán mégis valami az eszembe jut. - Csak tartsd magad távol a Funky Buddhától, ugyanis Lottie nem mehet alkohol közelébe. - Liam elszégyenli magát. A Funky Buddha Liam második otthona. Hetente képes többször is elmenni oda. Fogalmam sincs, hogy mit eszik annyira azon a helyen. Ő tudja.
- Meglesz. - bólint vigyorogva Liam. És ez a végszó. Elköszönök tűlük, majd a csomagjaimmal együtt indulok meg a terminálok felé ahol már Zayn vár rám, hogy tudjunk elindulni New Yorkba...

2015. április 24., péntek

| Chapter Thirty - Six |

Hellóó!!! És most már választ kaptok, hogy Louis miért is van a fejlécen :D az elkövetkező részek az Ő szemszögéből lesznek ;) komizniiiiii


| LOUIS TOMLINSON |

- Niall, nyisd már ki ezt a rohadt ajtót! - csapok még egyszer utoljára egy erőteljeset a szőke barátom bejárati ajtaján mérgesen, és remélem, hogy ezúttal végre már hajlandó is lesz kinyitni. El telik egy másodperc, de az ajtó még mindig csukva marad, nekem pedig nincs több időm még kopogtatni, ugyanis egy kézzel eléggé nehéz megtartani Lottie egész testét. A lány hulla részeg, így természetesen a saját lábán sem tud megállni szóval teljesen rám van szorulva. A fene sem hitte volna, hogy ennyire nehéz bánni egy részeg lánnyal. Eddig a derekánál fogva tartottam meg a kezemmel miközben Ő a teljes testével rám volt borulva. Azt hittem, hogy ez jó megoldás, de miután megálltam, valahogy már kicsit sem tartom jó ötletnek, ugyanis minél jobban csúszik lefele a földre, hála annak, hogy elaludt - állva. A kezemet amivel eddig kopogtam a húgom derekára vezetem és most már két kézzel szorítom és próbálom megakadályozni, hogy a padlón kössön ki. Az biztos ha most a földön fog tovább aludni, akkor onnan már biztos, hogy nem szedem össze. Elég volt nekem megkeresni Őt abban az undorító klubban, és ezt mind úgy, hogy az emberek hatalmas szemekkel bámultak mikor megjelentem. Egy lépést sem kellett tennem, máris kedvemre hozták az ingyen piákat. Mind azért mert megismertek. Nagy számnak számít ha megjelenek valahol véletlenül.
Azonban én mostanában kifejezetten utálom az olyan helyeket ahol tömeg van. Félre értés ne essék, imádok bulizni és kiszakadni egy kicsit a hétköznapokból, de mindezt ésszel is lehet csinálni. Az én esetembe nem tanácsos, ha csak úgy besétálok egy klubba ahol egy csomóan vannak akikben nem lehet megbízni. Voltak már gondjaim az ilyen helyek miatt. Arra pedig nem vagyok kíváncsi, hogy holnap megint azzal legyen tele a média, hogy mennyi sört megittam, meg hány szál cigit elszívtam egy éjszaka alatt.
Ma este viszont nem volt más választásom. Muszáj volt bemennem egy londoni klubba, miután Lou, - a banda fodrásza - felhívott, hogy szedjem össze a húgomat, ugyanis Ő nem bír vele, meg aztán sietnie kell haza Luxhoz. Hát persze, hogy nekem kell vele törődnöm, hisz a húgom. Ez igaz is, viszont nem az én ötletem volt az, hogy Lottie legyen Lou segédje. Így mostmár Ő is velünk tart mindenhova és ez miatt egy kicsit elszállt. Nagyra van magával mert tizenhat évesen egy jól kereső munkája van, és még a világot is bejárhatja velem. Természetesen eddig még egyszer sem köszönte meg nekem. Ha én nem lennék, neki sem lenne ez a röhejes munkája, ahol szó szerint a semmit tevésér kapja a pénzt. Mennyit tesz ha az ember vezetékneve Tomlinson.
Az biztos, hogy ezután az este után Louval is el fog kellenem beszélgetni. Az egy dolog, hogy a húgom neki dolgozik, de akkor se kezelje úgy mint egy felnőttet. Lottienak nem szabadna klubbokba járkálnia felnőttekkel! Hisz még gyerek! Iskolába kellene járnia, meg rajzfilmeket néznie, nem pedig őrült vad bulikba járkálnia, ahol csupa felnőtt van. Ha anyának a fülébe jut ez az este engem kinyír Lottieval együtt. Mondjuk nem én akartam azt, hogy legyen Lou segédje. De mégis én vagyok a felelős érte mivel a bátyja vagyok. Én meg a felelősség...magamról sem tudok normális gondoskodni. Még jó, hogy egy csomó testőr vigyáz rám akiknek hála nem követek el hülyeségeket, - csak néha.
Lottie feje a vállamra zuhan és mocorogni kezd, aminek következtében az én szorításom már mit sem ér ugyanis csúszni kezd a kezeim közül. Reménykedem benne, hogy talán összeszedi magát és végre kinyitja a szemeit, de nem ez történik. Résnyire kinyitja a száját majd összenyálozza a kabátom anyagát. Elborzadok és ezzel egy időben a méreg is elönt. Ha így folytatja a végén még képes lesz lehányni.
Még egyszer utoljára jól megszorítom a derekát, hogy biztonságban legyen, majd felemel a jobb lábam és kicsit sem kedvesen rúgok bele Niall ajtajába. Erre már tuti, hogy fel fog figyelni. Másodpercenként rúgok bele az ajtóba, majd percekkel később zaj hallatszik belülről, végül pedig végre kinyitódik az ajtó és az ír sráccal találom szembe magam. Késő éjjel ellenére pontosan ugyan úgy néz ki mint nappal, ami azt jelenti, hogy még nem aludt. Szerencsére. A klubbhoz az Ő lakása volt a legközelebb és mivel nem akartam, hogy Lottie az én autómat hányja össze így úgy döntöttem, hogy felhozom a barátomhoz és majd itt megpróbálom valahogy kijózanítani.
Niall nem szól semmit. Csak áll egy helyben és rosszállóan a fejét csóválja. Tudom, hogy nem kell neki semmit mondanom mert tudja, hogy mi a helyzet.
- Segíts! - kérem kétségbesetten ugyanis érzem, hogy már nem sokáig bírom tartani a részeg lányt. Niall megforgatja a szemeit és közelebb lép felénk, majd egy határozott mzdulattal megfogja Lottie egyik elernyedt karját és áttcsapja a vállán, míg én ugyan ezt megcsinálom csak a másik kezével. Lottie úgy lóg rajtunk mint egy hulla, és ez miatt még így is nehéz Őt behúzni a lakásba. Niall a lábával csukja be az ajtót, én pedig a nappaliba igyekszem, ahol Zaynbe ütközöm. A fekete hajú srác még mindig a szőkeség kanapéján terpeszkedik ölében pedig egy chipses zacskó pihen, mellette pedig a kanapén egymás mellett két kontroller pihen. Nem fogok meglepődni azon ha kiderül, hogy egészen idáig FIFA-t nyomattak a playstationön. És engem nem hívtak meg!
- Had segítsek én is - áll fel rögtön Zayn miután észre vette, hogy mennyire nagy szenvedés megtartanunk Lottie testét. Egy ügyes modulattal felkapta a lány lábát, majd a szabad kanapéhoz vezetett és kicsit sem óvatosan helyztük rá a lányt. Durva egy helyzet volt a ma este az biztos. - Mennyit ivott? - fordul felém végül, miközben Lottie állapotát tanulmányozza, aki csak annyira mozdul meg, hogy levegőt vesz.
- Ezt most úgy kérded mintha én velem lett volna, és én itattam volna le. - mondom felháborodva, majd kicsit sem kedvesen bököm félre Lottie lábait, hogy tudjak leülni a kanapéra. Az eszem megáll. Komolyan úgy nézek ki, mint aki megengedi, hogy a kishúga vele tartson bulizni? Soha nem mennék el a húgaimmal bulizni. - Lou elhívta magával bulizni, és ahogy látjátok nem nagyon kötötte Őt szabályokhoz. Majd felhívott, hogy menjek érte és vigyem haza. - mesélem a rövid történetet. A két srác megértően pislog a húgomra. Nekünk aztán nem kell bemutatni, hogy milyen érzés az mikor segg részegre isszuk magunkat. De Lottienál ez akkor sem megengedett. Azt sem tudom, hogy hogyan kell Őt kijózanítani.
- Folyik a nyála. - jegyzi meg Niall és undorodva a húgomra mutat majd az alatta lévő párnára. És most ezzel én mit csináljak? Azt leshetik, hogy én majd letörlöm. Örüljenek neki, hogy érte mentem és most vigyázok rá. Azonban elég gáz a helyzet ugyanis most nem a saját lakásomban vagyok. - Louis, remélem tudod hogyha lehányja a szőnyegemet, Te leszel megtisztelve azzal a feladattal, hogy feltakarítod. - hangja határozottan cseng és egy ravasz mosoly húzódik a szájára. Kék szemeiben a boldogság csillog miközben elképzeli a jelenetet ahogyan én a szőnyegét takarítom. Ez soha nem fog megtörténni.
Ha Lottie úgy dönt, hogy kidobja a taccsot, akkor majd Ő lesz az aki fel is fogja takarítani. Családi szokás. Miután először berúgtam és haza mentem, majd végig hánytam a fél házat, anya részegen takarítatta fel velem a sok mocskot. Addig ott áll felettem míg kész nem lettem. És nem érdekelte, hogy rosszul voltam. Állandóan azt szajkózta, hogy minek ittam, meg hogy most majd megtanulom, hogy nem jó az ha részegek vagyunk. A módszere bevállt mivel mostanra ha megint részeg vagyok, akkor legalább bele találok a vécé csészéjébe, így nem kell saját magam után takarítanom.
- Fel kéne ébresztenünk. - javasolja Zayn, ám ez az ötlet senkinek nem tetszik. Jobb így ha alszik. Ha felébresztenénk csak hülyeségeket beszélni mivel még mindig nincs kijózanodva.
Ilyenkor utálom az életemet. Jobban mondva akkor utálom, mikor véget ér a turné és négy hónapra szabadságot kapunk. Soha nem tudom, hogy mit kezdjek a sok szabadidőmmel. Örülök neki mikor egy napokra meghívnak valamilyen műsorokba vendégfellépőkén. Akkor legalább történik valami izgi.
De most még azt is tökéletesen elintézték, hogy az amerikai X-Factorban is úgy szerepljünk, hogy előre felvettek minket így megakadályozták azt, hogy a versenyzőkkel találkozzunk. A menedzser ötlete volt ez az egész elő- felvétel, mivel szabadságon vagyunk és kijár a pihenő, szóval nem lenne tanácsos ha Amerikába repkednénk. Pedig annyira szívesen ott lettem volna. Mivel szinte minden szombat este a tévém előtt meresztem a seggem, így nyomon tudom követni a tehetségkutató műsorokat. És élvezem! Vicces ahogy a versenyzők azon idegeskednek nehogy kiessenek. Tudom nem szép dolog kinevetni őket, hiszen négy éve én is ugyan ezeken a dolgokon mentem keresztül.
- Úgy döntöttem, hogy lelépek pár napra New Yorkban. - csúszik ki a számon az ötletem ami már napok óta forog a gondolataim között. Elmegyek az X-Factorba és ellátom pár jó tanáccsal a versenyzőket. Simon biztos örülne nekem ha meglátna. Amúgy is elegem van már Londonból.
- Minek? - kérdezi értetlenül Zayn. - Vagy úgy döntöttél, hogy utánozni fogod Harryt, akinek Los Angeles már a második otthona? - hangja ellenszenves miközben a göndör hajú barátunkról beszél.
Hát Harry tényleg megváltozott, sőt LA buzi lett. Amint véget ért a turné nem haza jött, hanem LA-ba és azóta ott is van. Csak akkor jön haza Angliába mikor valamilyen szereplésük van. Valamilyen oka csak van, hogy ennyi ideig képes ott maradni. Minden lehetőséget kérdeztünk már Tőle, de mindenre megcsóválta a fejét. Kezdetben azt mondtam, hogy biztos titkon barátnője van ott. Azonban miután egy csomó lány vette körül állandóan, rájöttem arra, hogy nincs nő ügy a dologban. Egyszerűen csak az ottani élet jobban bejön neki mint az angliai. Hisz ott meleg van, és el tud vegyülni a többi sztár között. Nem kell kapucniban járkálni az utcákon, miközben azon retteg, hogy mikor ismerik fel.
Én már arra sem emlékszem, hogy mikor mertem egyedül kimenni az utcára. Angilában túl sok rajongónk van, akik mindenre fel vannak készülve. Követnek, leskelődnek, és nem hagynak teret.
- Elegem van - mondom ingerülten. - Haza nem mehetek ugyanis minden az ikrekről szól. Múlt héten mikor otthon voltam Doris háromszor csinálta össze magát, és mind a háromszor nekem kellett kicserélnem a pelenkáját. Ernie pedig idegesítő ugyanis állandóan ordít. - panaszkodom fájdalmasan ahogy eszembe jutnak a kicsik. Szeretem őket, csak egyszerűen idegesítőek. Nem azért megyek haza, hogy az anyámmal csak róluk beszéljek. Nem is értem, hogy mit lepődök meg ezen. Mindig ugyan ez van, mikor a családba új baba születik.
- És erre az a megoldás, hogy elmész Amerikába? - ráncolja össze a homlokát Niall.
- Te jobb ha befogod, ugyanis nem én leszek az aki pár napon belül Ausztráliába repül az unokatestvéreivel. - mondom csipősen, Niall pedig összehúzza magát. Neki aztán tényleg nincs joga bele szólni abba, hogy hova megyek. Gondol egyet és haza repül Írországba onnan pedig Isten tudja, hogy milyen helyekre jár el. - Liamről pedig nem is beszélek. Catnek szülinapja lesz szóval szerintem már valamelyik tengerparton sütteti a hátsóját. - gondolok rá a wolverhamptoni srácra, akinek hetek óta már a színét sem láttam. Mindig ez van mikor szabadságon vagyunk. Liam eltűnik és csak a turné indulása előtt látjuk viszont. Az Ő élete csak a barátnője körül forog. Ha annyira szereti mint ahogy mondja akkor miért nem kérte már meg a kezét? Már csak az hiányzik és akkor Cat végleg elért mindent amit akart. Még mindig unszinpi a csaj. Lehet, hogy csak én vagyok ennyire előítéletes, de szerintem a csajnak már az elejétől az volt az célja, hogy Liam segítségével tudja beindítani a táncos karrierjét. Összejött neki.
- Úgy tudom, hogy otthon vannak még, mivel Catnek valami gondja akadt. - állítja Zayn. Liam és Zayn jó barátok. Már ha lehet olyat mondani, hogy Zaynek Nikkin kívül van más barátja.
Négy évvel ezelőtt mind az öten barátok voltunk, de mostanában már nem nagyon érzem. Mindenkinek van saját élete és csak a banda az ami összeköt minket. De félő, hogyha véletlenül valamelyikőnk kiborul és összeveszik a másikkal, akkor mindennek oda.
- Jól mondod, még. - hangom gúnyos, és egyikőjük sem áll le velem vitatkozni. Nem adok pár napot és az internet máris olyan képekkel lesz tele ahol Liam épp valamelyik repülőtéren pózol a barátnőjével. - Mindenki lelépett, akkor én miért ne tenném? - tárom szét a kezeimet. - Amúgy is Zayn, nem akarsz velem jönni? - kérdezem és Nikkire gondolok aki most az X-Factor miatt amerikában él.
- Nikki nem nagyon szereti ha mostanában a közelében vagyok - túr bele a fekete hajába és elhúzza a száját. - Fél attól, hogy azzal fogják megvádolni az emberek, hogy miattam sikeres. -magyarázza. Nikki pontosan olyan helyzetbe került az X-Factorban mint mi. Összerakták pár lánnyal és bandában jutatták tovább. Talán Dollyk a nevük...nem tudom pontosan, de hallottam, hogy nagyon esélyesek a győzelemre. Szívesen találkoznék velük.
- Pedig biztos örülne neki ha a közelében lennél - kacsintok rá pimaszul. - Titkon simán tudnátok találkozni. Meg aztán Te is boldog lennél ha egy kicsit vele lehetnél. - tudom, hogy nem fog tudni ellenállni. Nikki számára a minden. Most meg pláne, hogy a lány több ezer kilométerre van tőle. Eddig mindig együtt voltak, ugyanis Zayn még a turnéra is képes volt magával hozni a lányt. De aztán Nikki úgy döntött, hogy megpróbálkozik az énekléssel így a szülőországában jelentkezett az X-Factroba.
- Ki lesz az a marha aki titeket kettőtöket elenged New Yorkba? - kérdezi Niall kicsit sem kedvesen. Nem tudom, hogy mire akar pontosan kilyukadni. - Köszi, de a banda nem kér még egy füves botrányt. - emlékeztet a pár hónapja történt akciónkra Zaynel. Tény és való, hogy tényleg füveztünk mikor turnén voltunk, de arra nem gondoltunk rá, hogy a netre is felkerül. Pedig felkerült és eléggé kiakadtak ránk ez miatt az emberek.
- Te nekünk nem parancsolsz Nialler. - veregem meg a vállát hanyagul majd felállok a kanapéról és elindulok az ajtó felé.
- Lottieval mi lesz? - szól utánam Niall és  idegesen pislog rám. A húgomra nézek aki még mindig nyugodtan alszik.
- Majd reggel érte jövök. Addig viseld a gondját. - parancsolom, majd lenyomom a kilincset és elhagyom Niall házát. Ideje haza mennem összepakolni, ugyanis holnap indulok New Yorkba...