2015. október 31., szombat

| Part 25 : - Hazug |



Meleg. Liam meleg. Hogy tud ebbe valaki bele törődni? Hetekig arra pocsékoltam az időmet, hogy egy meleg sráccal dugassam meg magam. Mégis, hogy nem vettem észre a jeleket? Pedig tuti, hogy voltak jelek, csak engem vakított el a rajongás. Tényleg mindig kifogom a legnormáltalanabb pasit a világon. És én még kezdtem Őt megkedvelni. Te jó ég, ez gusztustalan. Amúgy is ez az Ő hibája. Miért nem tudta megmondani rögtön az elején, hogy hiába is próbálkozom úgysem fogja soha élvezni a szexet velem. Na és a volt menyasszonya? Ő tudhatta, hogy a vőlegénye igazából másfelé kacsingat? Vagy pedig Liam tényleg ennyire jó színész. Egyszerre volt Chlovel és mellette más pasik farkát szopogatta. Gusztustalan. Lehet, hogy Chloe azért nem keresei Őt, mert tudja, hogy így a legjobb. Abban a hitben élhet, hogy mostmár Liamnek nem kell eltitkolnia másságát. Király. Mindenki tudott róla csak én nem. Basszus.
Átázott ruhákkal ülök bele az autómba, majd szorítom meg a kormányt és azon gondolkozom, hogy most mi legyen. El kell tűnömm erről a helyről és ki kell jól szellőztetnem a fejem. Pasikra van szükségem. Mocskos, gazemberekre akik bántani akarnak. Ölni akarok. Le akarom vezetni az elmúlt hetek feszültségeit. Férfiakat akarok akiket Liam miatt fogok megbüntetni. Jó hosszú órákig szórakozni akarok és arra akarok vissza jönni, hogy Liamnek hűlt helye van. Vajon lesz rá bátorsága, hogy elmenjen? Szabad utat kapott. Attól nem félek, hogy a rendőrségre megy. Ahhoz túl gyáva.
Vagy az is lehet, hogy úgy dönt Louis-val marad. Azt hiszem holnap kell vennem egy új kanapét is. Kitudja, hogy mennyi ocsmány dolgot műveltek rajta.
Louis.
Hm, vajon mikor melegedett be? Vagy Ő is mindig az volt, a csajozós énje pedig csak egy álca volt? Ki kell derítenem.
Gondolkodnom sem kell, hogy hova akarok menni. A szakadó eső ellenére mint egy őrült úgy hajtok az utakon, közben pedig abban reménykedem, hogy senki nem áll az utamba. Amikor megállok a klub előtt, szinte még az ajtót is elfelejtem becsukni, ugyanis annyira figyelem az ajtóban álló biztonsági őröket. Magamba káromkodok, mikor a megszokott két nagy melák néz rám, majd enged utat. Az a kis nyomi természetesen nem dolgozik. Basszus még csak a rendes nevét sem tudom! Hónapok óta nem láttam itt a fürtös fejét. Lehet, hogy már nem is dolgozik itt. Muszáj itt dolgoznia, ugyanis csak Ő adhat kérdést arra, hogy Louis igazából tényleg meleg e. És ha meleg, hát az eléggé kellemetlen lesz rám nézve. Most komolyan, akkor Louis-val kellene versengenem Liamért! Hát miez már? Egy farokra játszunk a testvéremmel, - jobban mondva majdnem testvéremmel. Gáz.
- A bájos Perrie Edwards, ma újra ellátogatott közénk, hosszú idő után. - Marco mindig ilyen szörnyen nyálasan beszélt? És mi ez a fehér nadrág, meg fehér ing? Oké, nem gondolhatom most mindenkiről hirtelen azt, hogy meleg, csak azért mert két idióta teljesen összezavart. Pedig jelen esetben úgy gondolom, hogy Marco sem csak a csajokat szereti. Elmosolyodom és hagyom, hogy két puszit nyomjon az arcomra. Legszívesebben ellökném magamtól, de nem teszem. Egyrészt azért nem mert Ő a felelős a klubbért mikor én nem vagyok. Másrészt pedig eléggé közeli viszonyban van az apámmal. - Kellett felvennünk egy új pultos fiút, ugyanis az előző Kölyöknek nyoma veszett. - oh, tanácsos lett volna szólni, hogy Liamet én mentettem fel a munka alól. Eléggé sokat dolgozott nekem, amit nem élvezett úgy ahogy a pultos melót sem.
- A Kölyök miatt nem aggódnék. - válaszolom és a táncoló tömeget pásztázom. Nem Liam miatt vagyok most itt. Vagyis lényegében miatta vagyok itt, de igazából Louis érdekel és a románcai. - Azonban érdekelnek a kidobó srácok. - fordulok Marco felé aki értetlenül pislog. Soha nem érdekeltek az alkalmazottak. Mindig Marco és Louis dolga volt az, hogy kit vesznek fel. Számomra csak az volt a lényeg, hogy ne menjen csődbe a klubb.
- Ott nincs változás - válaszolja egyszerűen, de mikor meglátja kérdő pillantásomat tovább folytatja. - Mitch, Josh, August, Jeremy, Juan, Carlos, már évek óta itt vannak és eddig remekül végezték a dolgukat. Azonban ha valami probléma van...- határozottan emlékszem, hogy a fürtös srác neve Harry volt, vagy Harold? Louis rengeteget beszélt róla, ugyanis szokatlanul jól kijöttek. Akkor Marco Őt hogy- hogy nem említette meg?
- És mi van Harryvel? - pislogás nélkül várom a választ, és idegességemben végig nyalok a vörös ajkaimon. Marco szinte már riadtan pislog rám. Én is félek saját magámtól.
- H-Harryvel? - dadog és izzadni kezd. Úgy próbál tenni mint aki nem tudja, hogy kiről is beszélek.
- Tudod, olyan göndör hajú fiatal srác. Rengeteget szórakozott Louis-val. - magyarázom, mire Marco hatalmasat bólint. Végre leesett neki, hogy kiről is dumálok. Hurrá. - Ő hol van?
- Iskolában - hangja egyszerű ahogy választ ad. Értetlenül ráncolom össze a homlokomat ugyanis fogalmam sincs, hogy mit akar ebből kihozni. Tudtam, hogy a srác fiatal, de nem hittem volna, hogy annyira, hogy iskolába kelljen járnia. - Párszor volt itt kisegíteni és ennyi. - szóval nem dolgozott is rendes alkalmazottként. Francba.
- Őt akarom. - mondom komoran. Marco még jobban izzadni kezd.
- Mondtam, hogy szinte még gyerek. Tizennyolc éves múlhatott. Nem hívhatom Őt csak úgy ide, hétköznap éjjel. - egy zsebkendőt húz elő a zsebéből majd azzel kezdi el törölgetni verejtékező homlokát. Nem szeretem ha ellenkeznek nekem.
- Vagy ide rendezed a srácot most azonnal. Vagy pedig elvonulunk hátra az irodákhoz és egy golyót repítek a homlokodba. - fenyegetem meg és a hatás kedvéért a táskámra mutatok amiben tényleg ott lapul egy pisztoly, de eddig nem volt tervembe használni. Azonban Marco kezd kihozni a béketűrésemből. Kell nekem ez a Harry gyerek. Tudom, hogy a férfinak elég volt ennyi ahhoz, hogy előkerítse Harryt.
- Ahogy parancsolja Miss. Edwards. - nyel egy nagyot, majd azt látom, hogy hátat fordít és eltűnik.
Önelégülten bólintok, majd a pultot veszem célpontba. Egy lány szolgál ki, akinek a jelenléte szó szerint irritál. Viszont ahogy az italomat várom, azon töprengek, hogy mennyivel nyugodtabb életem lenne most, ha pár héttel ezelőtt is ez a lány szolgált volna ki, és nem pedig Liam.
Azt hiszem, hogy ez után a kis kaland után, olyan embereket fogok engedni ide felvenni akiket látok. Liam életem legnagyobb hülyeségei közé tartozik, és ezt most úgy mondom, hogy elég kevés dolog van amit megbántam. Például egy férfi halálát nem sajnálom. Sőt inkább gyarapítanám a számukat a temetőben. Úgy ahogy azt sem bánom, hogy senkit nem engedek magamhoz közel. Élő példa Liam. Túl sokat tudott rólam, így sebezhetővé tett. De téved ha azt hiszi, hogy még egy csepp könnycseppet fogok hullattni miatt. Nem, most rajta a sor, hogy megint sírjon. Remélem, hogy visszamegy a menyasszonyához, aki páros lábbal rúgja majd ki. És akkor mi lesz vele? Háza nincs, családjáról nem tudok úgy ahogy a barátairól sem. Hisz senki nem kereste Őt, pedig eltűnt.
Azonban Liam még várhat a büntetésére. Louis kis műsora valahogy jobban felmérgesített. Mikor akarta elmondani, hogy meleg? Hány pasival volt már élete során? Egyaltalán, hogyan melegedett be? Azt velem úgysem veteti be, hogy mindig is meleg volt. Akkor nem tudott volna elélvezni bennem. Márpedig Ő megtette és nem is egyszer. Hallottam már olyanról, hogy valaki szex közben mást képzel az alatta lévő személy helyébe. Talán Louis is állandóan ezt tette. Egy másik fiút képzelt a helyembe miközben velem csókolózott.
- Nem maradhatok itt. Ha a szüleim megtudják, hogy kiszöktem, akkor nekem végem...- egy rekedtes mély hang csendül fel mögül. A poharamat leteszem a pultra és érdeklődve bámulok hátra. Marco és egy biztonsági őr épp Harryt szorítja a karjánál fogva aki minden áron menekülni próbálna. Elmosolyodom ahogy felállok, majd jelzek a két férfinak, hogy ne szorítsák már annyira szegény srácot. Marco kelletlenül engedi el a fürtöst, és csodálkozik is mikor meglátja, hogy a fiú nem próbál szökni. Gőzöm sincs, hogy hogyan rendezték ide, de eléggé parázik állítólag a szüleitől. Hogy engedhette meg Marco, hogy egy tizennyolc éves kölyök itt dolgozzon? - Maga Perrie Edwards, igaz? - szinte csodálattal ejti ki a nevem. Ahogy rá mosolygok, hatalmasat nyel és megigazítja a nadrágát. Kisfiú. Egy nő láttán rögtön feláll a farkuk.
- Kérlek tegezz. - könyörgök, ugyanis annyira cikinek találom ezt a hivatalos stílust. A pasim lehetne könyörgöm.
- Oké. - bólint egy apró mosoly kíséretében, de aztán hirtelen megint elkomorul. - Akkor sem maradhatok itt. Holnap korán kelek és...- besokallok a rinyálásán. Megforgatom a szemeimet majd lassan megindulok felé. Mikor tisztes közelségbe érek, a kabátja gallérja ujjával kezdek el játszani.
- Harry a neved, ugye? - kérdezem kedvesen. Félősen bólint. Hogy lehet egy ilyen nyápic srác kidobó egy klubban? - Mond csak Harry, nem akarsz meginni velem valamit az irodában? - közelebb hajolok az arcához, majd lágyan megpuszilom. A szívverése felgyorsul és akadozva szedi a levegőt. - Nemleges választ sajnos nem fogadok el. - az arcába lógó pár göndör fürtöt hátra símítom, majd karon ragadom és elkezdem húzni. Természetesen nem ellenkezik.
Végig sétálunk a parketten, majd az egyik eldugott folyosót veszem célpontba. Vezető lévén még szép, hogy van külön irodám, csak történetesen Louisval kell osztoznom. Így a két íróasztal elveszi a helység hangulatát. Ha bele gondolok hogy azokon az íróasztalon hányszor keféltünk már, szörnyet halok. A kanapét azután hozottuk, hogy az egyik íróasztal széttörött alattunk, majd Louisnak lett egy lila folt a fenekén attól ahogy a földre zuhant, ugyanis pont Ő volt alul.
Harryt a kanapéra nyomom, majd az íróasztalhoz tipegek, ahol egy pezsgősüveg áll két pohárral. A poharakat és az üveget megfogom majd azok társaságában ülök le Harry ölébe. A fiú rögtön megremeg, de mást nem mer csinálni. Az egyik poharat a kezébe nyomom és töltök neki az italból.
- Nem iszom - ellenkezik rögtön, majd heves magyarázkódásba kezd. - Reggel suli van...
- Hogy dolgozhattál itt, miközben csak tizennyolc vagy? - kérdezem rögtön kezeimmel pedig átkarolom a vállát. Elpirul, majd leszegi a fejét.
- Tudja...tudod...kellett a pénz, és mikor állás után keresgéltem betértem ide. Marco nem akart felvenni, de aztán jött Louis - hoppá témánál vagyunk. - Azt mondta, hogy az Ő felügyelete alatt dolgozhatom. Szóval mikor Ő itt volt, akkor dolgozhattam én is. Ritkán jöttem csak, mivel Louisnak nem volt sokszor szüksége rám. - Szüksége? Louis kihasználta? Liam azt mondta, hogy azért csókolózott Louis-val mivel megfenyegette. Nem, inkább azt ígérte neki, hogy szabadon engedi, Liam pedig ezért megcsókolta. És most Harry azt mondja, hogy Louisnak csak akkor kellett mikor szüksége volt rá.
Hirtelen befogja a száját, majd csak bámul. Kellemetlenül hosszú ideig bámul. Ha Harry és Louis között volt valami akkor ki tudom deríteni. Ugyanis ha Harry meleg, akkor én nem hoznám Őt lázba. Nem csókolna vissza. És ha Harry meleg lenne, akkor biztosra tudnám, hogy Louis is az.
Nem szoktam kiskorúakat bántani. Sőt még csak a közelükbe sem menni. De jelenleg szarok a szabályaimra. Meg kell tudnom, hogy mi a helyzet Louis-val.
- Miért bámulsz ennyire? - kérdezem kuncogva. Istenem, de nincs kedvem most ehhez. Viszont szép zöldek a szemei. Sajnálom, hogy ezt kell vele tennem. Hiszen még gyerek! De sajnos rosszkor volt rossz helyen.
- Nem 'tom - mondja elvarázsolva, de le sem veszi szemeit a vörös ajkaimról.
- Meg szeretnél csókolni? - nyúlok az álla alá és felemelem a fejét. Még jobban elvörösödik és kínosan felnevet. Bele túrok a hajába, majd állánál fogva közelebb húzom magamhoz, ám mikor az ajkunk össze érne, megszólal.
- Dugtam Louis-val. - mondja gyorsan. Elhúzódom, de ettől csak bepánikol. Gyorsan ment. - Nem vagyok meleg, vagyis talán az vagyok, de mégsem. Louis azt mondta, hogy gazdaggá tesz, ha azt teszem amit Ő mond. Ki sem néztem volna belőle, hogy meleg! De ez nem ok arra, hogy rád ne tudnák felizgulni. Csak hirtelen most furcs, hogy kedves vagy velem, és nem kényszerítesz arra, hogy szexeljek veled... - és csak mondja és mondja idegesen. Liam pontosan ugyan ezt mondta. Louis ekkora barom lenne?
- Szóval azt állítod, hogy Louis meleg és megfenyegetett? - kérdezem végül, de szerintem ez nem is kérdés. Ez az igazság. Louis Tomlinson egy köcsög, aki hazudozik mindenkinek, csak azért, hogy neki jó legyen.
- I...- akarja mondani Harry, de kivágódik az ajtó.
- Be ne merd fejezni Styles, mert úgy meg leszel baszva, hogy megint hetekig nem fogsz tudni lábra állni!

2015. október 29., csütörtök

| Part 24 : - Meglepetés |

Hellóóó!! mivel a tegnapi rész elég sokatokat sokkolt így úgy gondoltam, hogy ma is hozok egy friss részt hátha majd ettől jobb kedvetek lesz :D megszokhatnátok már vége, hogy imádok hirtelen fordulatokat tenni...ez van...komizniiiii




| PERRIE |

- Haza megyek! - jelentem ki határozottan miközben idegesen csúsztatom vissza a telefonomat a nadrágom zsebébe. Kerek tíz órája jöttünk el New Yorkból, de ezalatt a tíz óra alatt vagy ezerszer próbáltam hívni Louist, de eddig sikertelenül. Pedig az orrára kötöttem, hogy mindig vegye fel a telefont. Erre mit csinál? Nem veszi! Még szép, hogy hülye gondolataim támadtak. Mi van akkor ha Liam máris megpróbált megszökni és Louis most azért nem veszi a telefont, mert Őt keresi? Vagy lehet, hogy már nem is keresi mivel Liamnek volt ideje elmenni, Louis pedig fél felvenni a telefont. Nem szokása az, hogy nem veszi fel, nem is tudna élni a mobilja nélkül. Tuti, hogy történt valami. Én pedig Monacoban vagyok! Nem fogom elveszíteni Liamet valami hülye kirándulás miatt. - Hülye ötlet volt eljönni. - mondom keményen, majd felhúzom a kabátomon a cipzárt és ma már másodjára kezdem el húzni magam után a bőröndömet. Anyám a szoba másik végében áll és épp azzal foglalkozik, hogy az összes ruháját tökéletesen rendezett módon tudja betenni a szekrénybe. Nehéz feladatnak bizonyul ugyanis a szekrény túl kicsinek bizonyul az Ő nagy ruhamennyiségéhez. Talán az öt bőrönd ruha, plusz két bőrönd cipő túlzás volt egy három napos kiruccanáshoz. Néha elgondolkozok azon, hogy a családban én vagyok a huszonkét éves vagy az anyám. Szerintem fordítva.
Dacos léptekkel tipegek a hotelszoba kijáratához, ám a kezem még csak a kilincsen van, mikor az anyám erélyesen szól rám. - Hová ilyen sietősen kisasszony? - von kérdőre, majd dühösen csapja be a szekrény ajtaját, hosszú szőke haját pedig hátra dobja. Ezzel a mozdulatával pontosan úgy néz ki mint én mikor a hajamat dobálom. Lehet, hogy pontosan ugyan így fogok kinézni ötven évesen. Na ne már, nem akarok ráncos és agyonplasztikázott lenni. - A csajos kiruccanás még csak el sem kezdődött, Te pedig máris el akarsz menni Tőlem. - mivel tőled, csak menekülni lehet. Utálok az anyámmal összezárva lenni.
- Muszáj haza mennem - vágom rá és dobbantok egyet a lábammal. Nem fog tudni megakadályozni. Már rég otthon kellene lennem, sőt el sem szabadott volna jönnöm. Rossz ötlet volt Louisra bíznom Liamet. Louis egyszerűek képtelen felfogni, hogy mennyire fontos nekem az, hogy Liam a fenekén maradjon. Viszont azt is tudom, hogy mind a ketten rettegnek tőlem. Louis tudja ha mer valami rosszat tenni ellenem, akkor a formás seggébe kap egy kis ólom golyót. Liam pedig, nos Ő már attól retteg ha csúnyán ránézek. - Ne várd azt, hogy elmagyarázzam, hogy miért. Úgysem értenél meg. - teszem még hozzá gúnyosan. Anya szemöldökei az egekbe szökkennek, majd karba fonja a kezeit és megindul felém. Rettegés fog el ahogy közeledő alakját figyelem.
- Köze van a honvágyadnak a fiúhoz akit hetek óta a szobádban tartsza, kikötözve? - von kérdőre egy hamis mosoly kíséretébe. Belém fagy a szó. Honnan tud Liamről? Louisnak eljárhatott a szája? Kitekerem a nyakát, csak jussak haza! Már így is tele van a nemlétező tököm a viselkedésével.
- Honnan tudsz Liamről? - kérdezem bosszúsan. Nem hazudhatok az anyámnak.
- Á, szóval Liamnek hívják - kezd el bólogatni. - Hm, a fiú lettél volna a Te neved is Liam lett volna...- nosztalgiázik mosolyogva. Képzeletben megfojtottam, a holtestét pedig megetettem egy gyilkos cápával. - Mi van ebben a Liamben ami ennyire megfogott? Jól néz ki? Jó az ágyban? Nagy a szerszáma? - tudja, hogyan kell kényelmetlen helyzetbe hoznia.
- Ha nem gond ezekre inkább nem válaszolnék. - köszörülöm meg a torkom miközben egyik lábamról a másikra állok.
- Akkor miért tartod fogva? - faggat tovább. - Ha nem lenne benne semmi, akkor nem csinálnád vele ezt. - a helyzet kezd minél kényelmetlenebbé válni a számomra. - Hallgattak Perrie Louise Edwards, és csakis az igazat akarom! - ragadja meg a karom majd szó szerint lenyom az ágy végébe és fölém áll. Úgy érzem magam mintha épp vallatnának. Régen rossz ha a teljes nevemen szólít.  - Ugye tudod, hogy ez amit csinálsz bűncselekmény?! Remélem nyomós okod van, amiért fogva tartod.
- Nem börtönbe van az Istenért! - van egy olyan érzésem, hogy ez az egész csajozós kiruccanás csak Liam miatt van. Anyám így próbál óvni. - Egyszerűen csak...bírom. - nyögöm ki amin saját magam is meglepődök. Liamtől annyira sokszor hallottam a bírlak szócskát, hogy megmaradt bennem. - Viszont Ő nem - sóhajtok fel szomorúan. Ha akkor este a klubban nem rázott volna le, akkor nem akartam volna megszerezni magamnak. - És ebbe baszottul nem tudok bele törődni...
- Vigyázz a szádra Hercegnő! - kezd el mutogatni felém a mutatóujjával, de besokkallok. Felállok és kis híján fellököm anyámat. A szavak csak úgy feltörnek bennem.
- Anya fel tudod Te azt fogni, hogy nem kellek egy fiúnak? ÉN! Úgy viselkedik velem mint egy lánnyal. Nem flörtöl velem, nem dícsérget. Normálisan viselkedik velem. A normálisabbnál is normálisabban, ami engem kikészít. Nem hiszem el, hogy nem veszi észre a konkrét jeleket! Könyörgöm, Ő volt életemben az első srác akit leszoptam! - kínlódva felnevetek, és furcsa mód jól esik kiönteni a szívem az anyámnak. Annak pedig még jobban örülök, hogy figyelmesen hallgat és nem szól közbe. - Még a nagyihoz is képes voltam magammal vinni, sőt Londonnal is összeverekedtem csakis miatta. És mi volt a hála? A szemembe mondta, hogy utál és számára csakis a menyasszonya a legfontosabb mivel szereti, és, hogy mindent elkövet, hogy megszökjön tőlem, majd egyenesen a rendőrségre megy. - akaratom ellenére egy könnycsepp csordul ki a szememből. Nem foglalkozom vele. Mostanában túl sokat bőgök a semmin. - Nézz rám, egy fiú miatt sírok. - szipogok fel majd levágódok a szőnyegre és a térdeimbe temetem az arcom. Érzem, hogy anya leül az ágyra majd kezeit megérzem a hátamon.
- Nem gondoltál még arra, hogy mindezt elmondod Neki? - lassan emelem fel a fejem, majd szörnyülködve pislogok felé. Hogy mondjam el Liamnek az igazat? Akkor oda lenne az imidzsem, többé nem félne Tőlem. - A fiúk örülnek neki mikor egy lány szerelmet vall nekik. - meséli, én pedig rögtön felugrom a szőnyegről. Szeretem? Kit? Liamet? Hülyeség!
- Én nem szeretem Őt. - vágom rá gondolkodás nélkül.
- Ó, dehogyis nem - int egyet a kezével. - És a jelek szerint ez a Liam fiú is - kacsint felém pimaszul. Értetlenül bámulok. - Ha nem így lenne, akkor mindent megtett volna azért, hogy tudjon megszökni Tőled. De nem tette, pedig lett volna rá alkalma.
- De hisz...
- Azért annyira Ő sem hülye, hogy hangoztassa azt, hogy bele szeretett abba a lányba aki elrabolta. Hisz utálnia kéne Téged amiért ezt tetted vele. De még mindig veled van. - és ez az a pillanat mikor a nyakába vetem magam és jól megölelem. Ilyen pillanatban már az elmúlt tíz évben nem volt szerencséje. Viszont most hálás vagyok neki, mindenért. Senkinek nem mertem volna így az érzéseimről beszélni. Érzem, hogy anya remeg a sírástól. Ezér is engedem el, de mielőtt elmennék megpuszilom és úgy hagyom magára.
Még a bőröndjeimet sem viszem úgy indulok vissza repülőtérre. A taxiből hívom fel Gast, hogy készüljön indulásra a magángéppel mivel haza megyek. Fél óra múlva pedig már a levegőben vagyok és azon töprengek, hogy vajon mit mondjak Liamnek. A legjobb lesz az ha először is eloldozom, és bocsánatot kérek Tőle, mindenért.

Éjfél előtt landol a gép New Yorkban. Louis még mindig nem veszi a telefont. Azzal nyugtatom magam, hogy biztos alszik. És ez az állításom megerősödik mikor a lakosztályba benyitok. Ám mikor áttlépem a küszöböt, az ebédlő felől hangos nevetés töri meg a csendet. A hang Louishoz és Liamhez fűződik. Kissé mérges leszek, ugyanis direkt kikötöttem Louisnak, hogy ne oldozza el Liamet. Erre mit csinált? Eloldozta, ráadásul még a szobából is kihozta.
Kezeim ökölbe szorulnak és a lehető leghalkabb lépésekkel indulok meg a szoba felé. Fejjemmel bekukucskálok, és hirtelen káprázni kezd a szemem.
Louis tenyere Liam arcán van amit aztán végig simít a fiú arcán majd maga felé húzza. Liam pedig nem ellenkezik. Még akkor sem mikor Louis feje már csak pár miliméterre van a szájától. Most megfogja csókolni Liamet, Ő pedig nem fog ellenkezni?
Elkezdem a fejemet hevesen csóválni, és reménykedem benne, hogy a csók nem fog megtörténni. Azonban az Égiek ellenem vannak, mivel alig pár másodperc múlva Louis hevesen falja Liam ajkait. Liam pedig visszacsókol. Engem soha nem csókolt vissza! Liam meleg? Ez választ ad arra, hogy miért volt velem mindig olyan elutasító. Nem, ez nem lehet.
- Khm! - köszörülöm meg a torkom jó hangosan, a párocska pedig rögtön szétugrik. Liam falfehér, Louis paprika vörös. A legtöbb esetben nevetnék a kinézetükön, de jelenleg nem tudok nevetni. Ugyanis undorodom Tőlük. - Csak nem megzavartam valamit? - kérdezem. Liam az aki feláll és megindul felém. - Ne gyere a közelembe! - parancsolom keményen. Megáll és szégyenkezve lesüti a szemeit. - Szólhattál volna, hogy meleg vagy! Akkor legalább nem csináltam volna komplett hülyét magamból. - ezt a cikit. Észre vehettem volna a jeleket.
- De nem vagyok. - állítja komoran. Ingerülten felnevetek.
- Tényleg? Akkor miért smároltál az állítólagos nőcsábász tesómmal? - itt jelentőségteljesen Louisra pillantok. Fél rám nézni. Mit nem adna azért ha láthatatlan lenne. - Mond csak Louis, kit képzeltél a helyembe mikor belém élveztél? Talán Harryt, a volt kidobó srácot? - mindig is éreztem, hogy volt közöttük valami. Louis túl feltűnően szokta méregetni Harryt. Nem foglalkoztam vele, mivel lehetetlenségnek tartottam, hogy Louis a fiúkat szereti. Hisz annyiszor elélvezett bennem.
- Senkit. - motyogja alig hallhatóan Louis.
- Ühüm, szóval egyikőtök sem meleg - bólogatok töprengve. - Akkor miért smároltatok? Biztosan véletlen volt. - jézusom.
- Louis azt ígérte ha megengedem neki, hogy csináljon velem amit csak akar, akkor elenged - Liam ismét egy lépést tesz felém. Én pedig egyet hátra. - Perrie, ha meleg lennék akkor soha nem állt volna fel rád a farkam! Ennek csak van valami jelentősége. - nem nincs jelentősége. Már nincs. Elegem van, és most már tényleg. Nem érdekel ha felad a zsaruknak. Nem érdekel vele kapcsolatban semmi.
- Szabad vagy. - jelentem ki komolyan. Álla a padlón landol.
- Hogy mi? - kérdezi értetlenül.
- Most elmegyek. Ha vissza jövök nem akarlak itt látni. Azt csinálsz amit csak akarsz. Mehetsz a rendőrségre, engem már nem érdekel - felhúzom az orrom és próbálok erős maradni. -Átvertél. Hülyére vettél..,- nem fejezem be megfordulok és hátat fordítok neki, majd emelt fővel elindulok.
- Bírsz? - nyúl a karom után és próbál vissza húzni. Csak felé fordítom a fejem.
Nem válaszolok. Bírom e? Fogalmam sincs. Jelenleg undorodom Tőle. Nem vagyok hajlandó szólásra nyitni a számat. Nem csak tőle undorodom, hanem magamtól is. Mi történik velem? Ez nem én vagyok. Én nem lehetek gyenge. És nem is leszek az. Azért raboltam el, hogy fájdalmat okozzak neki. A baj az, hogy elfelejtettem milyen az mikor valakinek fájdalmat okozok. Eltűnt a durva énem. Hetek óta nem öltem. Hetek óta senki nem könyörgött az életéért. Asszem ideje változtatni ezen.
Megfordulok, felhúzom az orram és rezzenéstelen arccal hagyom el a helységet. Kezem már majdnem a kilincsen van mikor úgy döntök mégsem hagyom szó nélkül a kapcsolatukat. - Jó szórakozást a dugáshoz. Mondhatnám azt, hogy ne felejtsetek el gumit húzni, de felesleges ezt megemlítenem. Ó majdnem elfelejtettem a legfontosabbat, sikosítót találtok a fürdőszobai szekrény legfelső fiókjában. Még soha nem volt használva, ugyanis sejtettem, hogy egyszer még valaki hasznát veszi. Úgy tűnik, Ti hasznát veszitek, de aztán okosan ám fiúk azzal a sikosítóval. - a két srác szája a padlón landol, de szólni nem mernek. Erőteljesen csapom be magam után az ajtót és egy terven gondolkozok amivel fájdalmat tudok okozni, először is Louisnak.

2015. október 28., szerda

| Part 23 : - Vigyázz rá |

Hellóóó!!! Ígértem, hogy a szünet alkalmából teszek fel a héten még új részt a szombaton kívül, nos itt a fejezet ami különös mód Louis szemszögéből van, és olyan dologról írtam ami még számomra is új,,,viszont örülnék neki ha Ti elmondanátok erről a véleményeteket, hogy teszik e ez a párosítás, és, hogy a közeljövőben olvasnátok e ilyesmi történeteket :))) Tényleg kíváncsian várom a visszajelzéseket mivel úgy érzem a blog megint egy szintel feljebb lépett :DDD Ennyire még soha nem izgultam a véleményeitek miatt :OOO szóval ne kíméljetek...




| LOUIS |

- Szóval csajos kirándulásra mentek anyukáddal - egy hanyag mozdulattal vágom le magam Perrie ágyára miközben azt figyelem ahogy a bőröndjébe pakol, úgy mint egy idegbeteg. Perrie mindig a tökéletes kinézetéről volt híres. Viszont most úgy néz ki mint egy idegbeteg. A haja össze- vissza áll, pár műkörme le van esve, nincs kifestve, mackónadrágot visel egy két számmal nagyobb pólóval, ráadásul mezítláb toporzékol ami egyébként az én stílusom. Ha bele gondolok egy szaros három napos kirándulástól készült ki. Minden vágyam az, hogy egyszer elmehessek az anyjával egy csajos kirándulásra. Igen, Perrie az édesanyjától örökölte a bájait. Claudia egyenlő Perrievel. Nem csoda, hogy mindekttőjükre képes vagyok felizgulni. - Nem értem, hogy miért nem örülsz neki. - mondom tanácstalanul. Igazán elcsomagolhatna engem is. Inkább mint, hogy arra a szerencsétlenre kelljen vigyáznom napokig. Megint etethetem, fürdethetem ugyanis szokás szerint ki van kötve.
- Örülök neki! - mondja határozottan Perrie és azzal erőteljesen lecsapja a bőröndje tetejét. Imádom mikor örül valaminek. Csak történetesen nem látszik rajta, hogy tényleg örül.
- Á, Te így nézel ki mikor örülsz valaminek. - nevetek fel jóízűen, de erre csak egy csúnya nézést kapok cserébe. - Cuki vagy mikor örülsz. - és ezzel egy időben rácsapok a fenekére. Felmorog, kezével pedig a kezemre csap és ezzel próbál leállítani. Basszus, de rég keféltem már vele. Mármint amúgy is rég keféltem. Mióta Liam itt van, azóta a szexuális életem egyenlő a nullával. Amíg Ő nem volt a képben akár mikor rávetettem magam Perriere vagy pedig fordítva. Vagy ha épp nem volt gusztusunk egymáshoz akkor elmentünk valahova szórakozni, ahol mindig összeszedtem valakit. De mióta Perrie csak Paynel foglalkozik, sehova nem megyünk. És én sem, mivel mindig Perriet kell szem előtt tartanom nehogy valami hülyeséget csináljon. Mondjuk ennél nagyobb hülyeséget már nem tudna csinálni. Kitudja. - Láttalak már örülni, és annak a kinézetednek most a nyomába sem érsz. - jegyzem meg csendesen. Tényleg tudom milyen a kinézete mikor örül. Például akkor örült mikor elrabolta Paynet. Nem értem, hogy mit van úgy oda annyira azért a srácért. Oké tényleg aranyos azzal a szerencsétlen stílusával. Mármint annyira naiv, és félős. Akár mit lehet vele csinálni.
- Liam megfog próbálni elszökni - huppanik le mellém az ágyra. Majd tenyerébe temeti az arcát. Aucs most rendesen lenézett engem. Megpróbálhat megszökni. Csak történetesen nem fog neki sikerülni. - Tudom, hogy van valamilyen terve...
- Perrie ennyire nem bízol bennem? - vonom fel a szemöldökeimet tenyeremet pedig combjára helyezem. Rámnéz és elhúzza a száját. - Esélye sem lesz. Örülhet ha levegőt fogok engedni venni neki. - húzom ki magam mint egy keménylegény. A cuki srác most fogja megszívni azt mikor pár hete nekem futott én pedig bebasztam a fejem és kisebb agyrázkódást kaptam.
- Csak figyelj a szíjakra, hogy erősek e, meg zárd be mindig az ajtót, és ha megpróbál megszökni...
- Akkor agyonverem. - csillanak fel a szemeim ahogy lejátszódik előttem a jelenet ahogy az életéért könyörög. Akkor térek vissza a valóságba mikor Perrie erősen rácsap a karomra.
- Louis, ha egy haja szála is meggörbül miattad, esküszöm megöllek! - néz a szemem közé komoran. Őszintén ettől a nézésétől mindig betojok. Nem csoda, hogy  megfagyott az ereimben a vér.
- A tököm tele van már ezzel a hülye gyerekkel! - csattanok fel, és úgy érzem ideje felnyitnom Perrie szemét. - Igazán eldönthetnéd már, hogy mit akarsz. Egyszer véded, aztán utálod. És ez így megy állandóan. - nincs az az ember aki ki tudna igazodni Perrien. Nem szól semmit, csak ül és hallgat.
- Vigyázz rá. - mondja.
- Miért tartod még mindig itt? Te is tudod, hogy ahhoz túl beszari, hogy feladjon a rendőröknek. - ezalatt a pár hét alatt kiismertem Liamet ezért biztosra állíthatom, hogy nem merne elmenni a rendőrségre. Félti a szaros életét.
- Nem tudom. - motyogja tanácstalanul és feláll majd próbál úgy tenni mintha semmiről nem beszélgettünk volna. Szóval nem tudja, hogy miért nem engedi el. A helyében én is ugyan ezt érzeném. A bőröndjét leteszi a padlóra és pont abban a percben szólal meg a telefonja. Az anyja az, ami annyit tesz, hogy már vár rá. Mélyet sóhajt majd rám néz. - Figyelj oda Rá, kérlek. - kérlek? Perrie szótárában szerepel a kérlek szó? Több mint tíz éve ismerem, de eddig még soha nem kért tőlem semmit.
- Kezdek félni Tőled. - dünnyögöm az orrom alatt teljesen elképedve.  Fancsalian elmosolyodik majd bőröndjeit maga után húzva elhagyja a szobát. Pár percig még az ágyon ülni, és a nyitott ajtón keresztül hallom ahogyan még Liamhez beszél. A mondataiből a ' kiheréllek', ' levágom a tököd' , ' agyonsokkollak' , és még sorolhatnám a fenyegetéseit amikről a fiút biztosítja, hogyha az megpróbálna elszökni. Elhihetitek nekem, hogy tényleg képes lenne megcsinálni a szerencsétlen sráccal. Hisz képes volt elütni! Csoda, hogy nem hajtott át a nyakán. Perriet mindennek tudom nevezni, csak épeszűnek nem. Komolyan életem legnagyobb hülyesége lenne ha ártani mernék neki. Soha nem szeretném Őt magamra haragítani, ugyanis tuti, hogy vagy halállal végződne a bosszúja, vagy pedig simán tönkre tenne.
A bejárati ajtó csukódik, de előtte még hallom ahogy elköszön Tőlem. Utána az egész lakosztály elcsendesül. Pár napig kell csak kibírnom azt, hogy össze vagyok zárva Liammel. Ezalatt a pár nap alatt nem tervezek sok időt vele eltölteni. Szerintem bőven elég lesz, ha naponta egyszer ránézek. Megszökni úgysincs esélye, ugyanis az összes kis rezzenést meghallom. Talán szervezhetnék egy bulit, hisz nincs most itt Perrie, hogy megmondja kit hívhatok el és kit sem. A tévé is csak az enyém, azt nézhetek amit én akarok. Egy önelégül mosollyal dőlök az ágyra, majd kezdem a plafont bámulni. Furcsa ez a nagy csend. Az én életem állandóan pörög.
Körülbelül olyan fél órát töltök azzal, hogy a falakat bámulom, majd felkelek és egyenesen az ebédlőbe megyek. Levetem magam a kanapéra, kezembe veszem az egyik kontrollert, majd szokás szerint focizni kezdek. Ám alig öt perc múlva attól is elmegy a kedvem. Egyedül egy robot ellen nem valami izgis játszani. Mindig Perrievel szoktam playstationözni. Alig ment el egy óra, de én máris elvesztem nélküle. A kontrollert idegesen dobom a kanapéra majd duzzogva bámulom a képernyőt ahol a focisták arra várnak, hogy végre játsszak velük. Én most focizni akarok!
És akkor támad egy egész jó ötletem. Nagy nehezen felállok a kanapéról, majd egy kulcsot húzok elő a nadrágom zsebéből, amivel Payne szobájának az ajtaját lehet kinyitni. Tudom megígértem Perrienek, hogy csak a köteleket jövök megnézni, és semmi mást nem csinálok vele. De unatkozom, és nálam ez vészhelyzettel ér fel. Amúgy is Perrienek nem kell róla tudnia, hogy eloldoztam és játszottam vele egy kicsit.
Az ajtó kitárul előttem, Liam pedig rögtön felém kapja a fejét, ám mikor meglát mintha megkönnyebülést vélnék felfedezni az arcán. Pontosan úgy néz ki mint mindig. Kiszolgáltatottnak.
Egy piros alsónadrág van rajta, meg egy fehér trikó. Az amúgy egyenesen haja most félig már be van göndörödve. Arcát enyhe szőrzet borítja - már amennyit látok belőle, ugyanis egy kendővel van bekötve a szája. Csuklójai vörösek a szíjak szorításától. Ennyire még soha nem néztem meg magamnak. Az normális, hogy egyszerre szánalmasnak és sajnálni valónak gondolom? Nem szeretnék a helyében lenni.
A kulcsot vissza dugom a zsebembe, majd elindulok az ágy felé aminek aztán a végébe mászok és törökülésbe helyezem magam és úgy bámulom. Egy picit felemeli a fejét, hogy tudjon rám nézni. Mogyoróbarna szemeiből értetlenség sugárzik. Tudja, hogy nem szabadna itt lennem, úgy ahogy én is tudom. Ha Perrie most meglátná szerintem Liammel egyszerre lennénk töketlenek.
- Mizu? - vigyorodom el és megfogom a bokámat. Várom a válaszát, aztán leesik, hogy nem tud beszélni mivel be van kötve a szája. Képzeletben pofon vágom magam. Előre nyúlok majd a feje mögé, hogy tudjam levenni az arcáról a kendőt. - Így mindjárt jobb, nem igaz? - kérdezem mikor a kendő már az én kezembe van amit végül a szőnyegre dobok. Nem lesz erre szükség. Liam gyorsan szedi a levegőt és idegesen pislog.
- Köszönöm. - mondja hálálkodva, aztán elkomorul. - Nem lesz gond ha Perrie megtudja? Nincs kedvem miattad kapni. - szegény. Úgy fél Perrietől mintha az valami szörnyeteg lenne.
- Amiről nem tud az nem fáj neki. - vonom meg a vállam és a hatás kedvéért még rá is kacsintok. Elmosolyodik. - Szereted a videójátékokat? - kérdezem jókedvűen. Homlokát összeráncolja és látszik rajta, hogy nem tudja mit feleljen.
- Ehm...hmmm? - zavarodottan motyog valami értetetlen szövegeket amit én igennek veszek. Ezért lemászok az ágyról, majd az ágy sarkához megyek és elkezdem kioldozni a szíjat. Ezt a tevékenységemet azonban már nem hagyja szó nélkül. - Mit csinálsz?
- Jössz velem játszani, ugyanis egyedül unalmas - válaszolom, a keze pedig a teste mellé zuhan. Nem kerüli el a pillantásomat, hogy milyen csúnya a csuklója. Valahogy rendbe kellene hozni neki. - De persze ez nem azt jelenti, hogy kihasználhatod az alkalmat. Eszedbe se jusson megszökni, ugyanis én leszek az aki megöl és nem Perrie. - figyelmeztetem mikor a másik kezével szarakodom.
- Eszembe sem jutott. - válaszolja miközben a kezeit dörzsölgeti. A karja után nyúlok és úgy húzom fel az ágyról. Hiszek neki. A karjánál fogva vezetem ki az ebédlőbe, majd ültetem le a kanapéra én pedig közvetlen mellé ülök és az ölébe nyomom az egyik kontrollert. - Ezer éve nem videójátékoztam. - erre a kijelentésére egy kissé furcsán nézek rá. Mégis honnan szabadult ez? El sem tudnám képzelni úgy a mindennapjaimat, hogy ne játszanék.  Észre is veszi, hogy úgy nézek rá mint egy marslakóra, ugyanis rögtön heves magyarázkodásba kezd. - Tudod a menyasszonyom hülyeségnek tartotta. Lényegében Ő minden jó dolgot annak tartott amit én szerettem...
- Szóval akkor majdnem egy sárkányt vettél el feleségül - hüppögök miközben elkezdem összeállítani a csapatom. - Most mondhatnám azt, hogy jobb életed van nálunk, de szerintem ez nem lenne igaz. - nem nézek rá hanem elindítom a játékot.
- Igazából ha Perrie nem játszaná a hülyét és beismerné, hogy igenis van szíve, akkor eszembe sem lenne azon gondolkozni, hogy visszamegyek Chloehoz. - egy hangos röhögés tör fel belőlem. Perrienek szíve? Belőle azt kifelejtették, vagy kivették, vagy nem tudom. Arra várhat, hogy Perrie kedves legyen vele.
- Ugye tudod, hogy ez soha nem fog bekövetkezni? Perriet ilyennek kell elfogadni, de ha az ember igazán kiismeri, akkor rájön, hogy azért szerethető egy lány. Csak történetesen nem tudja kimutatni. - és ezzel az állításommal nem is hazudok. Nekem nincs semmi bajom vele. Csak meg kell szokni a természetét.
- Ha Te mondod. - válaszolja Liam, és ismét egy gól rúgok zsinórban harmadszor. És ez így folyatódik hosszú órákig. Mikor végle lesz a meccsnek, újra kezdjük. Várom, hogy azt mondja, hogy elege van, de ez nem történik meg. Inkább élvezi. Amióta nálunk van nem láttam Őt nevetni. Viszont ma képtelenség lenne levakarni az arcáról a mosolyt. Talán félre ismertem. Így, hogy kettesben vagyunk egész normális srác. Tudok vele beszélgetni, ráadásul ahogy észre vettem a focit is szereti, ami egy plusz pont nálam. Csak történetesen rettentő béna.
- Kezd unalmassá válni, hogy állandóan nyerek. - mondom és nyújtózkodom egyet. Liam mérges, majd izzó tekintettel fordul felém.
- Szerintem Te csalsz! - jelenti ki határozottan és az ölébe helyezi a kontrollert csak azért, hogy tudja összekulcsolni a kezeit a mellkasa előtt. Csodálkozva pislogok felé. Ezt mégis, hogy gondolta?
- Mégis, hogy csalhatnék mikor itt ülsz mellettem? - kérdezem értetlenül. Az alsó ajkába harap és töpreng.
- Játsszunk egy utolsó visszavágót - kéri, de szájára egy ravasz mosoly kúszik. - De úgy, hogy le lesz takarva a szemed. - teszi hozzá, majd tenyerét a szemem elé teszi, hogy esélyem se legyen látni.
- Tőlem. - rántom meg a vállam és ismét játszani kezdünk. Nem kell látnom így is tudom, hogy én állok nyerésre. Mikor megszólal a síp ami a véget jelenti megszólalok. - Még így is vesztettél, igaz? - nevetem ki jóízűen.
- Ez nem igazság! - kezd el hisztizni és eldobja a kontrollert majd gyanakodva méreget. - Pedig tuti, hogy csalsz valahogy. És ki is fogom deríteni, hogy hogyan - és azzal rám veti magát, mintha a testemen próbálna megkeresni a megoldást. De mivel én nem számítok az érkezésére így a kanapén terülök szét, miközben Ő egész testével rajtam van, feje pedig vészesen közel az én arcomhoz.
A pillanat, a szórakozás, vagy a puszta sajnálat vezérel arra, hogy fejemet előre nyomjam szám pedig pontosan a száján landol. Arra számítok, hogy ellök, de nem ezt teszi. Meglepetten tágulnak ki a pupillái és fogalma sincs, hogy mit kezdjen a helyzettel. Csókolóztam már fiúval, de soha nem mondtam magam melegnek. De ha a helyzet úgy hozta, akkor nem ellenkeztem. És a helyzet most úgy hozta, hogy én meg akartam Őt csókolni. Ha rám szólt volna, akkor nem erőszakoskodtam volna. Azonban nem szólt rám. Mi van akkor ha Ő tényleg meleg? Ez választ adna arra, hogy miért nem gerjed Perriere.
Lassan ízelgetem telt ajkait. Nem kell sok mire leesik, hogy mennyire szerény. Mikor azon vagyok, hogy jobban bele lendüljek, elhúzza a fejét.
- Nem vagyok meleg. - mondja határozottan kipirult arccal.
- Úgy ahogy én sem. - suttogom, tenyeremet pedig arcára vezetem és lágyan végigsimítok rajta. Lecsukja a szemeit és úgy élvezi. - Viszont van úgy, hogy a helyzet úgy hozza, hogy meg kell tennünk. És a helyzet most úgy hozta, mi pedig éltünk vele.
- De Perrie...- nyöszörög miközben bandzsítva figyeli a számat ami minél közelebb van az Ő ajkaihoz.
- Soha nem fog tudomást szerezni erről. Esküszöm Neked Liam, ez örökre a mi titkunk marad. - ígérem meg neki és mélyen a szeme közé nézek. Egy érzéki puszit nyomok a homlokára. Felsóhajt.
- Ha most ellazulsz, és engeded, hogy azt csináljak veled amit akarok, akkor szabaddá teszlek. Visszamehetsz a menyasszonyodhoz, és soha többé nem kell Perriet látnod. Újra normális Perrie mentes életed lesz. - csillogó szemekkel figyel. Hogy igazat e mondok? Talán. De most nem is érdekel, hogy hazudok neki. Most egyszerűen csak magamon akarom érezni azokat az ajkakat. És tudom, hogy ez az egy út ahhoz, hogy megkapjam. Mindent megtenne azért, hogy újra szabad legyen.
 - Louis...í-ígéred! - zihálja és a homlokomnak dönti a fejét.
- Igen, csak csókolj már meg - mondom keményen és Ő az aki megcsókol én pedig magamban jót mosolygok a naivitásán...

2015. október 24., szombat

| Part 22 : - Minden a régi


Hellóóó!!! Ezért az ötletért szeretnék köszönetet mondani az Until it's Gone írójának :3 lényegében ez a fejezet az Ő érdeme én csak megírtam :D Szóval még egyszer köszi...És a szünet miatt gyakrabban fognak érkezni a részek, ha aktívak lesztek ;)  szóval komizniii





| PERRIE | 

- Te meg mi a faszt csinálsz? - pár pillanat mire leesik, hogy Liam mit is csinál. Húz magához, ölelni próbál, fejét a vállamon pihenteti meg, miközben a hátamat simogatja. A szuszogását a nyakamon érzem. Tudom most azt kellene mondanom, hogy mennyire jó érzés. De sajna nem ezt érzem. Sőt, szó szerint undorodok a közelségétől. Engem nem kell ölelgetni. Egyáltalán miért csinálja? Talán azért, hogy ne bántsam? Ó, azzal elkésett. Az a baj, hogy az elmúlt pár napban eléggé elnéző voltam vele. Először jött az allergia amibe azt hittem, hogy belehal. Őszintén tényleg féltem, de nem attól, hogy meghal hanem attól, hogy korházba kell vinni és ott kiderül, hogy fogva tartom. Aztán jött a kiruccanás a nagyihoz, ahol elkellett hitetni a családdal, hogy együtt vagyunk, ezért nem csinálhattam úgy mint aki utálja őt, így úgy kellett tennem mintha tényleg kedvelném. Ő pedig azt hiszem el is hitte, hogy tényleg kedvelem. De ez hülyeség. Én soha nem tudnám Őt megkedvelni.  Jó a maga módján tényleg kedves srác, de semmi több. Amúgy is az aranyossága most már nem elég.
Ellenem szegült. Ráadásul az unokatesvéremmel csókolózott! Óh, szó sincs itt féltékenységről. Itt arról van szó, hogy túl sokat tud mivel London pofázott, Liam pedig végig hallgatta.
Az adrenalin növekszik bennem, a szemeim villámokat szórnak és mikor meghallom London nyávogását a padlóról, a szörnyeteg újra előrör belőlem. Nem érdekel az, hogy a nagyinál vagyunk. Nem érdekel az, hogy a család meghallhatja vagy megláthatja, hogy mit csinálok. Nem érdekel az, hogy Liam pár napja majdnem meghalt. Nem érdekel semmi vele kapcsolatban. Fájdalmat akarok okozni neki. Azt akarom, hogy megint rettegjen tőlem pont úgy mint pár napja.
Kibújok a karja közül majd kezeimet a mellkasára nyomom és kicsit sem kedvesen lököm meg. Nem számít rá, így hirtelen éri a támadás aminek következtében a padlón terül szét. Felszisszen ahogy landol és hallom ahogy a feje koppan. Fájdalmában lecsukja a szemeit, de mikor képes újra kinyitni értetlenül pislog felém. Mintha össze lenne zavarodva. Komolyan elhitte azt, hogy a barátja akarok lenni. Ettől a gondolattól pedig hányhatnékom támad. Nem csoda, hogy mikor elindulok London felé, véletlenül rálépek Liam csuklójára. A tűsarkúm sarka rögtön a vékonyka bőrébe fúródik, Ő pedig erőteljesen felordít. Ha valaki megkérdezi, hogy mi volt ez az ordítás majd azt mondom, hogy Liam túl hangos szex közben.
Ahogy elmegyek mellette látom, hogy csuklójából folyik a vér, Ő pedig az épp kezével próbál segíteni a másik kezén. Szerencsére nem sok sikerrel. Szólni nem mer, amit nem is bánok. Mikor kecsesen kikerülöm Londonra nézek.  Az üvegszilánkok között fekszik és most valahogy nem néz ki gyönyörűen. Inkább úgy néz ki mint aki összeverekedett egy macskával.
Fölé állok, majd kezeimet a csípőmre teszem és úgy nézek le rá. Reszketve néz vissza rám. Elmosolyodom, majd lehajolok és ujjaimat a szőke hajába vezetem. Nyeríteni kezd, de csak jobban szorítom a haját majd felfelé húzom, majd elkezdem kifele húzni a szobából. Áttlépem a küszöböt az ernyedt testét pedig egyenesen a folyosói szőnyegre lököm. Ahogy kiveszem ujjaimat a hajából boldogság önt el mikor egy csomó szőke tincset vélek felfedezni az ujjaim között.
- Ha mersz valakinek szólni az előbbi kis incidensről, esküszöm leborotválom a fejed, a ruháidat pedig felgyújtom - hajolok le majd végig simítok a haján. Csak bámul vissza rám, mint aki nem értette meg, hogy mit is mondtam. London imádja a haját és a ruháit. Egyszer már bele nyírtam a hajába egy ollóval miközben evett, én pedig mögötte ültem. A ruháit pedig egyszer áttszíneztem feketére. Szóval simán képes lennék leborotválni a haját miközben alszik, úgy ahogy a ruháit is képes lennék elégetni. Micsoda pillanat lenne! - Tudod, hogy képes vagyok megcsinálni! - figyelmeztetem és megtépem a haját. Erre a kijelentésemre azonban már elkezd hevesen bólogatni, hogy megértette. Én is bólintok és felállok mellőle. Éppenhogy csak megfordulok, hallom ahogy megköszörüli a torkát.
- Őrült vagy. - jegyzi meg halkan London. Lelassítva fordulok vissza és nézek le rá, miközben egyik szemöldököm a homlokomig ugrik.
- Mit mondtál Rám? - indulok meg felé lassan. London nyekken és szaporán szedi a levegőt. Nem elég, hogy pofázik, de még be is szól. A helyében inkább kussban lennék.
- Semmit! - válaszolja gyorsan, de már késő. Jobb lábamat felemelem és egyenesen az arcába nyomom. A nagy csöndnek hála még azt is van szerencsém hallani ahogy roppanik egy csontja. Mikor elveszem a lábam az arcáról, borzadva látom, hogy a cipőm tiszta vér, úgy ahogy az arca is. Az orra eléggé furcsa pozícióban pihen az arcán. Undorodva törlöm meg a cipőm talpát a hasába, majd végleg magára hagyom. Tőle most már nem kell félnem. Soha többet nem fog pofázni senkinek.
Egy kipipálva, viszont van még egy köcsög akinek el kell magyaráznom ismét, hogy hol a helye.
Liam pontosan ugyan úgy a padlón fekszik ahogy pár perce hagytam. Amint meghallja, hogy nyitódik az ajtó rögtön oda fordul, de ezzel egy időben el is fehéredik.
Dühösen indulok meg felé, lehajolok az ujjaimat pedig a nyaka köré tekerem. A lehető legerősebben szorítom és ezt az is bizonyítja, hogy alig pár másodperc múlva már hörögni kezd. A nyakánál fogva húzom fel a padlóról, majd lököm le az ágyra. Ahogy landol az ágy úgy nyikordul meg alatt. Ujjaimat leveszem a nyakáról, Ő pedig rögtön símogatni kezdi hátha ez segít abban, hogy újra normálisan tudjon levegőt venni. Látom, hogy beszélni akarna, de nem tud mivel nem kap még mindig levegőt.
Az egyik bőröndömhöz lépek majd gyorsan keresgélni kezdek benne. Végül meg is találom a már jól ismert szíjakat. De a szíjak mellé párosul egy másik tárgy is amit jelenleg még csak a zsebembe csúsztatok. Sietős léptekkel indulok meg vissza az ágyhoz. Kezét elkapom a nyakától, majd rákötöm a szíjat és annak a végét pedig az ágy széléhez csomózom. Liam ellenkezni próbál a másik szabad kezével aminek következtében a kezem meglendül és levágok neki egy pofont. Rögtön abbahagyja a ficánkolást, én pedig kihasználom az alkalmat és a másik szabad kezét is az ágyhoz kötöm. Elvigyorodom ahogy a szíjakat nézi. Szemei csillognak, miközben azon gondolkozik, hogy merjen e megszólalni. Nem adok rá neki időt. Mikor látom, hogy a száját már szólásra nyitná letámadom az ajkait. A helyzet még mindig ugyan az. Nem csókol vissza, és próbálja elhúzni a fejét. Reménytelenül felsóhajtok és hegyé mászok. Fenekem pontosan az ágyékán pihen meg, egyik kezemmel pedig a haját piszkálom míg a másikkal a száját próbálom szétnyitni.
- Tudod most megint nagyon dühös vagyok rád - elhúzódom a szájától és az arcát kezdem el beborítani puszikkal, majd áttérek a nyakára.
- Perrie esküszöm sajnálok mindent...kérlek...- minden egyes csókom után megremeg.
- Túl sok mindent tusz, amit nem lenne szabad. - lágyan megszívom a füle alatti vékonyka bőrt. Felszisszen és próbálja úgy tartani a fejét, hogy én ne férjek oda. A fejéhez nyúlok majd erőteljesen fordítom oldalra, hogy tudjak oda férni a füléhez. - Akár kinek elmondhatod, és tudom, hogy el is fogod mondani. - a fülcimpáját kapom be és azt szívom meg.
- Eszembe sincs. Megbízhatsz bennem. - mondja hevesen. Felnevetek.
- Senkiben nem bízok. Pláne nem benned. - tenyeremet az arcára csúsztatom és erőteljesen megpaskolom. - Muszáj lesz elfelejtetnem veled...- és azzal lassan elkezdek lefelé csúszni a testén, majd a derekánál állok meg. Ujjaimmal egy határozott mozdulattal gombolom ki a nadrágja gomját, és húzom le a cipzárját.
- Azt hittem, hogy jól kijövünk! Azt hittem, hogy már nem utálsz! - néz rám kétségbeesettem miközben én lehúzom a nadrágját amit végül ügyesen a padlóra dobok. És ugyan ezt tervezem tenni a piros boxernadrágjával is. - Perrie, én kezdtem megbocsájtani neked! Képes lettem volna elfelejteni azt, hogy miket tettél velem, ugyanis ezt az énedet nagyon bírom. - és már megint itt vagyunk a bírásnál. Jézusom.
- Csak egy énem van. Az az én énem aki utálja a férfiakat bele értve téged is. Jézusom Liam, mit hittél? Azt, hogy megváltozok miattad? Te is csak egy vagy a sok nyomorék közül akikkel eddig szórakoztam. Történetesen Te jobban megszívtad, ugyanis naiv vagy és könnyen irányítható. Remélem nem hitted el azt, hogy egyszer majd pont beléd leszek szerelmes? - nevetem ki jóízűen, és csak még jobban kedvem lesz ahogy meglátom arcáról lefolyni a könnyeket. Akkor döbbenek rá, hogy Ő tényleg reménykedett abban, hogy egyszer lehet közöttünk valami. - Szóval tényleg azt hitted, hogy titkon azért tartalak fogva mert szeretlek? - még hangosabban nevetek. Szánalmasan hülyén néz ki.
- Chloe nem önszántából adta vissza a gyűrűt, igaz? - szólal meg hirtelen, és próbálja abbahagyni a sírást. - Te mondtál neki valamit amit Ő elhitt. És még csak Logannel sem csal meg. Te intézted úgy, hogy én azt higgyem, ugyanis közben abban reménykedtél, hogy majd akkor önszántamból dugni fogok veled. - a hangja erélyes, és már nem sír. Már megint vádaskodik. Rossz döntés. Hosszú műkörmeim a bőrébe fúrodnak ahogy lehúzom a boxerét. - Soha nem fogod tudni megdugatni magad velem! SOHA! Kifogom használni a pillanatot  és úgyis megszököm Tőled. Készülj fel rá! Akár tetszik akár nem, de nem fogod tudni elérni nálam azt, hogy megcsaljam Chloet. Szeretem Őt és vissza megyek hozzá, Te pedig börtönbe fogsz kerülni. - oké, túl messzire ment. Szinte érzem ahogy egy ér elpattan a homlokomon.
- Rossz duma, Édesem - vigyorgok rá majd a mutató és középső ujjam közé veszem a farkának a végét és megszorítom. Megremeg, de szólni nem tud mivel a két ujjam közé párosul a többi ujjaim is majd markolom meg. Hüvelykujjam megsímogatom a pénisze végét, és érzem ahogy merevedik meg. Lassan és érzékien kezdem el húzogatni a kezem fel és le. Hirtelen elengedem, majd megfogom a pólója úját és lejebb húzom, így a lábai már a padlón vannak. Lemászom az ágyról majd a padlóra térdelek és ravaszul ránézek a fiúra aki holt sápadt. Gondolkodás nélkül hajolok előre majd kapom be a méretes szerszámát. Fejemet előre hátra húzogatom és közben Őt nézem. Nem akarom azt, hogy elmenjen. Ahogy szívom úgy mosolygok.
- Te szentséges ég...- nyög fel érzékien és tudom, hogy most jött el az én időm. Eddigi tevékenységemet abba hagyom, majd megtörlöm a számat és látom, hogy mennyire kemény már. A hátsó zsebembe nyúlok és előveszek egy gyűrűhöz hasonlító tárgyat, amit végül a farka végére csúsztatok. Teste megfeszül ahogy ráülök, de mielőtt az ágyékára ülnék, még előveszem a jól ismert kendőt is és a szájába tömöm. És újra vissza mászok az ágyékához, de ezúttal pontosan a farkára ülök. A bugyim félre csúszik, mire az Ő felálló nemi szerve rögtön belém hatol. Az érzéstől rögtön káprázni kezd a szemem. Ráadásul az is rátesz az élvezetre egy lapáttal, hogy Liam hevesen mozog alattam ugyanis próbálna lelökni magáról. Ez miatt még gyorsabban kezdek lovagolni rajta. Az arca a szenvedéstől kipirul. Már rég elélvezett volna ha a gyűrű nem lenne rajta. De rajta van így esélye sincs elélvezni. Viszont én nagyon közel vagyok hozzá. Csak mozgok a merevedő péniszén és minél közelebb kerülök a csúszra. A testem fel van hevülve, és alig pár másodperc múlva nedvesség áztatja a fiú ágyékát. Kendőn keresztül felordít a fajdalomtól. Szemei csillognak és próbálja csukva tartani. Ha jó szívem lenne akkor levenném róla a gyűrűt Ő pedig belém élvezhetne. De nem vagyok jószívű, így hagyom szenvedni.

Kiffuladva mászok le Liamről, de csak azért mert megszólalt a telefonom. A fiú verejtékező arccal fekszik, de fél még csak rám nézni is. El tudom képzelni, hogy mekkora szenvedései lehetnek. Megigazítom a ruháimat és a telefonhoz sétálok aminek kijelzőjén az anyám neve virít. Csúcs.
- Milyen a nagyinál? - szól bele rögtön anya a telefonba. Gyorsan szedem a levegőt és próbálok olyan hangon megszólalni mint aki nem élvezett el pár perccel ezelőtt. Remélem sikerül.
- Szar. - válaszolom gyorsan.
- Ez legalább elég indok arra, hogy eltölts velem pár csajos napot - mondja jókedvűen. Jaj ne. Anyám és a csajos napjai.
- Anyaaaa. - kezdek el hisztizni.
- Mi az? Hetek óta nem találkoztunk. Találkozni akarok a lányommal és eltölteni vele pár napot kettesben. - mi történt mindenkivel, hogy pont most akarnak velem lenni? A legrosszabb pedig az, hogy ide most tényleg nem vihetem magammal Liamet...


2015. október 17., szombat

| Part 21 : - Vér |


Haliii!!! Gondolom már a fejeteket fogjátok mikor feljöttök és meglátjátok, hogy új kinézet van XD sajnálom, de ezután megpróbálom hagyni ezt a kinézetet,,vagyis remélem, hogy sikerülni fog pár napnál tovább meghagynom :D viszont Ti megne próbáljátok abba hagyni a komizást ;) nem tudom, hogy mi ütött belétek, hogy hirtelen megint ilyen sokan lettetek, de örülök neki..:DDD természetesen ehhez a részhez is nyugodtan komizhattok, nem fogok érte megharagudni :P 




| LIAM | 

Maradjunk annyiban, hogy életem során nem hoztam magam még ennyire kínos helyzetbe mint ma este. Mégis, hogy mondhattam az egy maffia vezető lányának, hogy bírom? Perrie nem csak maffia tag utóda hanem egyben az elrablóm is. Én pedig elkezdtem vele flörtölni. Még szerencs, hogy az nem esett le neki. Vagyis csak szerintem nem fogta fel. Basszus, valaki mondja már el, hogy mi folyik itt? Én nem mondhattam azt neki, hogy bírom. Ó, dehogyisnem mondhattam, hisz megtettem. Utálnom kellene Őt amiért miatta tönkre ment a kapcsolatom. Mert miatta ment tönkre. Ha nem rabolt volna el, akkor Chloe soha nem keresett volna vigaszt Logannél. Oké, most kit hülyítek? Titkon mindig is sejtettem, hogy van közttük valami. Naiv voltam és engedtem magam becsapni, így elhittem azt, hogy tényleg jó barátok. Barátok, akik pár éve együtt voltak három teljes évig, utána pedig történetesen barátok maradtak. Chloe elhitette velem, hogy szeret, én pedig bedőltem neki. Közben pedig félrekefélt miközben én még a belem is kidolgoztam. Viszont ha nem vállaltam volna el a pultos melót, akkor soha nem ismertem volna meg Perriet, és akkor elvettem volna Chloet aki viszont soha nem szeretett.
A végén még hálás leszek Perrienek azért mert elrabolt.  Lényegében tényleg hálás vagyok neki, mert olyan életet mutatott meg, amiben soha nem lett volna részem. Chloe mellett egy puhapöccsé változtam, aki még csak káromkodni sem mert. Tökéletes akartam lenni a számára és mindig azt csináltam ami neki tetszett.
Ez azonban akkor sem ok arra, hogy megszeressem Perriet, szerelemmel. Rossz útón haladok, ugyanis ma ha nem szólt volna közbe, akkor talán még képes is lettem volna megcsókolni A saját akaratomból! Ne kérdezzétek meg, hogy miért változott meg a véleményem róla ilyen hamar. Talán sajnálom. Mert eléggé szívós élete lehet. Kitudja, hogy az apja mekkora vadállat, hisz maffia.  Az anyját még nem láttam, viszont az unokatesvérei eléggé bunkók hozzá. Barátairól sem hallottam. Mintha Louis lenne számára az egyetlen biztos pont. Annyi kérdést tudnák neki feltenni, de félek. Hiába nem bánik már velem bután, de kitudja, hogy mikor borul el megint az agya. Viszont az rám nézve jó lenne ha bánta. Akkor megint érezhetném a száját meg az érintését magamon. Liam! Bassza meg, nem gondolhatok ilyeneket. Nem normális dolog, hogy azt akarom, hogy megint büntessen meg. Szerintem igaza van. Azért gondolkozok most így róla, mivel összezavarodtam. El akarom mindenáron felejteni Chloet, és ezért bárkivel képes lennék kikezdeni. Még egy őrült csajjal is aki elrabolt és akinek az apja a maffiához tartozik.
- Megint engem kikötsz az ágyhoz, miközben Te meg kényelmesen fogsz aludni mellettem? - sóhajtok fel szomorúan miközben azt figyelem ahogy Ő szorgosan az ágy végéhez bilincsel. Legalább már nem szíjjal köt ki. Haladás. Pedig azt hittem, hogy a kapcsolatunk már lépett olyan szintre, hogy megbízik bennem. Eszembe sem lenne most megszökni. Egy, azt sem tudom, hogy innen merre van New York. Kettő, köszi, de nem kérek még egy autógázolást. És mint tudjuk Perrie szívesen gázol el engem autóval.
- Attól méghogy bemutattalak a családomnak, és, hogy kellemes időt töltöttünk el együtt az este, nem azt jelenti, hogy meg is bízom benned. - kacsint felém, majd utoljára még megnézi, hogy jól e zárta le a bilincset, majd rajtam keresztül mászva megy az ágy másik szélére. De mielőtt áttmászna rajtam egy gyors puszit nyom a homlokomra. Legalább csak az egyik kezemet bilincselte az ágyhoz. Nem ismerek rá. Nem szokott Ő ilyen kedves lenni.  Nem bízik bennem, de legalább azt beiismerte, hogy jól szórakozott velem az eljegyzési bulinkon. Igaz kegyetlen bénán táncol és nem érzem a lábujjaimat, de kit érdekel. Amióta ismerem nem láttam Őt ennyit nevetni mint ma este.
- És ha véletlenül valaki benyit és meglátja, hogy ki vagyok bilincselve? - a családja miatt kell egy ágyban is aludnunk, mivel külön szobát nem kérhettünk hisz mégiscsak együtt vagyunk. Azonban a földön nem akar aludni, engem pedig ott nem tudna kikötözni, így muszáj volt beadnia a derekát, hogy egy ágyban aludjunk. Viszont eléggé rázós lenne ha valaki benyitna és meglátna engem.
- Akkor majd azt mondom, hogy azért vagy kikötözve mivel szeretjük a vad szexet. - paskolja meg az arcom. Igen, képes lenne ezt mondani, és úgy, hogy mindenki el is hinné. Nem tudom, hogy Perrie számára mi a vad szex, talán egyszer megtudom.
Nem mondok semmit, csak oldalra fordítom a fejem és azt figyelem ahogy nyakig betakarózik. Furcsa, hogy nincs kifestve. Így annyira kislányos az arca. Talán csak kamuzott mikor azt mondta, hogy elmúlt már huszonkettő. Ez a lány nem lehet idősebb tőlem. Hisz néha annyira gyerekes.
Azt hiszem az éjjel nem fogok aludni. Túl közel van hozzám, és alszik így nem is fogja észre venni ha nézni fogom. Mélyet sóhajt majd ásít egyet, lehet már ébren sincs. Elmosolyodom és a szabad kezemet direkt úgy teszem, hogy az Ő kezéhez közel legyen. Még jobban felé akarok fordulni, de éppenhogy csak megmozdulok mikor kivágódik az ajtó. Én megrázkódom ijedtemben, Perrie pedig rögtön felugrik és rám veti magát mintha tényleg dugtunk volna.
Azonban az ajtóban csak Louis áll és Francesco? Vagy Francisco? Gőzöm sincs, mi a kis srác neve, de a lényeg az, hogy Louis mögött áll és a dereka mögül leselkedik be a szobába. Olyan kicsi. Ráadásul olyan hülye neve. Mondjuk ez a családban normális. Csak Louisnak van normális neve.
- Bemászhatok közétek? - kérdezi Louis és máris a szobába terem, természetesen a kisfiú követi miközben ujjaival a szájában turkál. Perrie unottan megcsóválja a fejét, majd fáradtan mászik vissza az ágyba. Nem is zavartatja magát, hogy a kölyök engem és a bilincset bámulja. De Perriet ez nem is zavarja.
- Louis mi a kínod már megint? - kezdi el maszírozni a homlokát Perrie, majd megigazítja a párnáit, hogy tudjon ránézni a szoba közepén ácsorgó pizsamás, mezítlábos fiúra. Nem hiszem el, hogy nem hallatta, azt, hogy mit kért.
- Itt akarok aludni veled - mondja Louis és idegesen lehúzza a pólója ujját majd elkezdi gyűrni. Perrie álmosan pislog vissza rá. Nincs kedvem tanúja lenni egy testvéri veszekedésnek, már ha tényleg azok igazából. Eléggé különös, hogy Louisnak Tomlinson a vezetékneve. - Bele gondoltál már abba, hogy az Öreglány mit tehetne velem miközben egyedül alszom a szobába? - hangját lehalkítja, és a viselkedése még engem is megmosolygtat. - Akár még a torkomat is elvághatja! Sőt szerintem már az egyik konyhakést élesíti. - és azzal elkezdi a körmeit rágni. Nem hittem volna, hogy Ő is fél valamitől. Már csak az a kérdésem, hogy ki az az Öreglány. Egy öreg van itt, az pedig a nagyijuk.
- Franciscot minek hoztad magaddal? - bök a kis srácra aki Louis mellette áll, és még mindig az ujjait szopogatja. Louis lenéz rá, majd a kisfiú feje búbjára teszi a kezét.
- Ő a védőpajzsom - húzza ki magát büszkén és megpaskolja Francisco fejebúbját. - Ha Franci mellettem van, akkor az Öreglány nem fog merni bántani. - magyarázza. Szegény fiúnak milyen szívás lehet ilyen névvel élni. Simán lehetett volna San Francisco is.
- Franci? - vonja fel a szemöldökeit Perrie és reménytelenül megcsóválja a fejét.
- Mégse becézhetem Franc-nak. - rántja meg a vállát Louis, a fiú pedig csak felnéz rá, de nem szól semmit, hogy most épp rajta gúnyolódik. - Neki úgyis tök mindegy, hisz nem beszél. - á szóval ezért ilyen nyugodt Perrie és nem foglalkozik a bilincsel. Francisco nem beszél.  - Szóval akkor nem bújhatok közétek? - kérdezi meg ismét reménykedve. - Liam, ha akarod még a lábadat is megmelegítem. - meghökkenek, és kínosan elmosolyodom.
- Na takarodj! - bök az ajtóra végszóként Perrie. A kócos hajú fiú szomorúan hajtsa le a fejét, majd sarkon fordul és Franciscoval együtt elhagyja a szobát. Perrie kifújja a levegőt és készül lecsukni a szemét, de én még időben nyitom szólásra a számat.
- Lehet egy kérdésem? - kérdezem óvatosan. Aprót, de bólint. - Szóval Te és Louis...öhm...vérszerinti tesók vagytok? - csúszik ki a számon a kínos kérdés. Nem szól semmit. Lehet, hogy nem hallotta meg vagy valami. - Csak azért mert Te Edwards vagy Ő meg Tomlinson. - tényleg érdekel.
- Annyi közöm van Louishoz mint hozzád - mondja csukott szemmel. Hozzám semmi köze nincs. Összezavarodtam, és ezt Ő nagyon jól tudja. - Kiskorában az apám lelőtte a szüleit, majd mivel nem volt körülötte senki, apa magához vette és így került a családhoz. - és azzal áttfordul a másik oldalára. Igazából mást már nem is akartam kérdezni. Az biztos, hogy nagyon nem akarok találkozni az apjával.

Reggel arra ébredek, hogy Perrie a derekamon ül, miközben kidugott nyelvel a bilincset veszi le rólam. Már fel van öltözve, ami meglep mivel azt sem vettem észre, hogy felébredt.
- Megyek megnézem, hogy fel e keltek már - hadarja el gyorsan, és ügyesen leugrik az ágyról. - Remélem, hogy nem, ugyanis nincs kedvem velük enni és azt hallgatni, hogy mennyire örülnek az eljegyzésünknek. - húzza el a száját és már az ajtónál van, ami pár perc múlva becsapódik utána.
Chloeval nem volt eljegyzési bulink. De a tegnap esti bulit nagyon is bírtam, pedig semmi nem volt belőle igaz. Még csak a gyűrűt sem én húztam az ujjára. A lényeg az, hogy én élveztem, hogy mindenki gratulált és az egekbe dícsértek, hogy mennyire jól nézünk ki egymás mellett. Persze Perrienek nem kell tudnia róla, hogy élveztem.
Egy mosoly kíséretében kelek ki az ágyból, majd elkezdek a ruháim után kutakodni. A bőröndbe Perrie pakolt be, így meg sem lepődök, hogy az egész ruhatáram ingekből meg farmerokból áll. Az biztos, hogy ért a divathoz, mert mikor a plázában voltunk és a saját ízlése szerint öltöztetett fel, minden csaj utánam bámul, ami nagy szó ugyanis álltalában mindig én vagyok az aki leszólitok egy lány, és soha nem fordult elő, hogy rám mosolyogtak volna.
Mefogok egy fehér trikót, majd magamra húzom, és ráadásképpen még egy világoskék inget is felveszek amit eszembe sincs begombolni. Épp a nadrágom után nyúlok, mikor nyitódik az ajtó. Meglepődök és gyorsan leülök, de titkon tudom, hogy Perrie az. Nagy is a meglepetés mikor, mikor London kukucskál be a félig nyitott ajtón. A kezemben lévő nadrágomat rögtön az ágyékomra teszem. Már így is tök cikis helyzetbe hozom, amiért nincs rajtam nadrág csak egy boxer.
- Zavarok? - kérdezi kedvesen és jobban kinyitja az ajtót. A válaszom az lenne, hogy igen, de mégsem akarok bunkó lenni, hisz mégis csak Perrie unokatesójáról van szó.
- Á, dehogy. - mondom egy vállrántás kíséretében. Elmosolyodik és végleg bejön a szobába, majd letelepszik közvetlen mellém. Túlságosan is közel. Annyira, hogy bőrünk összeér nekem pedig kellemetlen kezd lenni az egész szituáció. - Pezz-t keresed? - fordulok felé. London összecsücsöríti rózsaszín ajkait és lassan megcsóválja a fejét. Ebben a családban mindenki ennyire mű? London majdnem olyan mint Perrie. Csak sokkal jobban mű és rózsaszín. Cseszi a szemem a rózsaszín.
- Miért keresném azt a kis ribit? - ez aztán az unokatestvéri szeretet. Legalább nekik vannak unokatestvéreik. Azért én soha nem szólítanám ribancnak az unokatesómat.  - Utálom Perriet mint a szart. - teszi még hozzá és a füle mögé tűri az egyik szőke tincsét. Meglepődök. Sejtettem, hogy nem rózsás a kapcsolatuk, de akkor sem hittem volna, hogy ennyire súlyos a helyzet.
- Az jó. - mondom szűkszavúan, de rögtön meg is bánom, mivel London arca felélénkül és egy diadalittas mosoly jelenik meg az arcán. Talán az lett volna a legjobb ha csendben maradok.
- Tudtam én, hogy csak kényszerből vagy vele! - mikor feleszmélek addigra már az ölemben ül, két keze pedig a nyakam köré van tekeredve. Nem állom meg, hogy ne nézzek az arcára. A szemei annyira hasonlítnak Perriéhez. Kékek, és olyan egyediek. Mintha London Perrie lenne. - Őt igazából mindenki utálja. Még a saját szülei is. - de London mégsem Perrie, és ez mikor eljut az agyamig rögtön kényelmetlenül is érzem magam a helyzet miatt. Mit keres az ölembe és mit akar tőlem?Egyáltalán miről beszél? Hogy lehetséges az, hogy Perriet mindenki utálja? Nekem nem úgy tűnik, hogy utálják Őt. Inkább tisztelik.
- Hogy mi? - kezeimet a csupasz combjaira csúsztatom és ezzel próbálom a tudtára adni, hogy nagyon nem jön be nekem ez az egész szituáció.  - Mire akarsz kilyukadni? - azonban azt nem hazudhatom, hogy nem érdekel Perrie élete. De nagyon is érdek. London pedig talán választ adhat a kérdéseimre.
- A szülei elküldték egy bentlakásos iskolába gyerekkorába. Így próbáltak megszabadulni Tőle. - meséli London és gúnyosan elneveti magát. És én még azt hittem, hogy elképesztő életet van. Talán ez akkor megmagyarázza, hogy miért ennyire vad mindenkihez. Lehet, hogy szörnyű gyerekkora volt ami örökre megmaradt benne. És most mindenkin bosszút akar állni. Ki tudja, lehet ezért nem akar az én közelembe sem jönni, mert attól fél, hogy énis csak megbántom. Látom rajta, hogy próbál nyitni felém, de valami taszítja. Mi van akkor ha azért rabolt el, mert belém esett? És mivel én kikosaraztam, ezért úgy gondolta, hogy ha elrabol akkor talán én is úgy fogok érezni iránta. Úr Isten, Ő igazából nem is akart bántani. Csak egyszerűen nem tudja kimutatni az érzéseit a sok fájdalom miatt. - Most inkább foglalkozzunk magunkal. - csak Perrie körül forog az eszem, de mégis mikor megérzek egy puha szájat az ajkaimon rájövök, hogy most nem Perrie az aki kényszeríteni akar, hogy csókolózzak vele. London csókja azonban kicsit sem olyan élvezetes mint Perrié szokott lenni.
- Te nyomorék szajha. - Perrie a semmiből tűnik fel, majd egyenesen ráveti magát Londonra, de olyan erővel, hogy leesnek az ágyról majd a lány az üvegasztalon terül szét ami millió darabkára törik szét a teste alatt. De Perriet ez sem fékezi magát. Egész testével Londonon van és ott üti ahol csak tudja, miközben az alatta vergődő lány ordít fájdalmában. - A kurva anyádat azt! A szüleid nem tanították meg, hogy nem illik elvenni mások tulajdonát? - erőteljesen belémarkol a lány hajába, de vele együtt Ő is felszisszen, mivel pontosan bele tenyerül pár szilánkdarabkába ami az asztalból maradt meg.
- Hagyj már békén...- zokog fel London, de Perrie természetét ismerve ez a könyörgés csak ösztönzi. Pedig csak egy kézzel képes ütni a szerencsétlen lányt, mivel úgy tűnik a másik keze súlyosan megsérült.
- Liam az enyém, Te nyomorék - üt bele ököllel az arcába. Az eszem eldobom, miattam verekszik össze az unokatestvérével. Ez kész vicc.  - Szétbaszom a pofád ha még egyszer rá mászol! - besokkalok. Egyrészt azért mert a szilánkok miatt már a csuklóján folyik a vér. Másrészt pedig azért mert félő, hogy halálra veri Londont.
A derekánál fogva húzom le Őt Londonról, szerencsére nem ellenkiz. Felém fordul és gyorsan szedi a levegőt. És akkor olyat teszek amit eddig még soha. Magamhoz húzom és szorosan megölelem miközben a hátát simogatom. És baszottul bejön a pillanat...


2015. október 10., szombat

| Part 20 : - Buli |



- Maffia? - az ajtó éppenhogy csak becsukódik utánunk, Liamnek máris ez az első kérdése. Nem várja meg a válaszom, csak kezeit a fejére teszi, majd a szoba közepébe sétál és morogni kezd. Nem tudom, hogy miféle viselkedés ez, de az biztos, hogy elég sok énjét nem ismerem. Elég ha csak visszagondolok arra amit a reptéren leművelt a bőröndökkel. Na azt itt nem csinálhassa meg. Számítottam rá, hogy ezt a dolgot már nem fogja szó nélkül hagyni. Az átlagos emberek életében elég nagy szónak számít a maffia megnevezés. Elítélik a sötét csoportot és hülyeségeket terjesztenek. De igazából gőzük sincs róla, hogy mit is jelent pontosan a maffia csoport. Könyörgöm az apámból ki sem lehet nézni, hogy az. Az emberek szerint a maffiák mind szívtelen gyilkosok. Akkor mivel magyarázzátok az apám viselkedését mikoris magához vette Louist? Oké, az igaz, hogy Ő volt az aki megölte a srác szüleit, de akkor sem hagyta a gyereket magára. Pedig megölhette volna, de nem tette. - Mindent feltételeztem rólad, de ez már az én képzelőerőmet is felülmúlja. - fordul felém, és még mindig hófehér a sokktól. Megindulok felé és kinyújtom a kezem, hogy tudjak végig simítani a karján, de ezt mikor meglátja hirtelen az arca elé kapja a kezeit és így próbál védekezni.
- Liam ne légy már gyerekes! - szólok rá keményen, majd irányt változtatok és leülök az ágy szélére. - Ha annyira bántani akarnálak akkor már rég megtettem volna. De amint látod még mindig élsz. - veszem le a lábaimról a cipőt. Hangom unott. Belefáradtam már abba, hogy állandóan Liam hisztijeit kell végighallgatom. De abba még jobban belefáradtam, hogy állandóan azt kell bizonygatnom, hogy nem fogom megölni.
- Mi ez a duma, hogy szerencsés vagyok amiért az apád befogadott a családba? - nagy meglepetésemre mellém ül és kíváncsian fürkészi a tekintetem. - Szóval akkor Ő lesz az aki majd megöl? - miért beszél ilyen sokat a halálról? Talán ennyire megakar halni? Csak egy szavába kerül és élvezettel megcsinálom.
- Senki nem fog megölni senkit. - mondom monoton hangon és hátradőlök az ágyon majd elkezdem a plafont bámulni. - Figyelj, Te semmit nem tudsz a családomról - fújom ki a levegőt és tenyereimet az arcomra csúsztatom. Legszívesebben bele ordítanék kínomban, de nem teszem ugyanis félek, hogy Liam még attól is képes lenne megijedni mivel azt hinné, hogy ezis valami merénylet ellene. - Hallottál valamit az apádról ami egy kicsit megijesztett. Ennyi. - leakadhatna már végre erről a témáról. Kíváncsi lennék, hogy az Ő szülei mivel foglalkoznak. Lehet, hogy az Ő apja egy szervkereskedő.
Tök furcsa. Jó pár hete van már velem, de szinte semmit nem tudok az életéről. Csak annyit, hogy nincs még huszonkét éves, van egy saját háza, meg volt egy menyasszonya. Ennyi. Nem is beszélgettem vele még hosszabb ideig. Mégis most valamiért akarok róla tudni mindent. Hisz ma éjszaka mégiscsak egy ágyban fogunk aludni, hisz hamarosan házasok leszünk.
- Kicsit megijesztett? - kérdez vissza emelt hangon, majd egész testével felém fordul és lenéz rám. Így fekvő helyzetben alulról annyira teltek az ajkai. - Az apád egy maffia, és ha nem csal a megérzésem Te is az vagy, sőt az egész családod az! - gyorsan szedi a levegőt és elkezdi a kezit tördelni. Megmosolyogtat a viselkedése. - Egy maffia család házában vagyok! - és ő is szétterül mellettem az ágyban. Meglep a közelsége. Mármint attól lepődöm meg, hogy maga önként feküdte le mellém és még csak kényszerítenem sem kellett.
- A családomnak semmi köze apám piszkos ügyeihez. Egyszerűen Ők csak ilyen...furák. - hallom ahogy felkuncog, de nem néz rám. Kibálum az ablakon, viszont valami nagyon tetszik neki.
Tényleg csak az apám a családban a fekete bárány. A nagyi sokáig nem is tudta, hogy milyen ügyekbe keveredett. Akkor tudta meg, mikor neki kellett kiváltania a börtönből mivel anyának nem volt pénze. Utána történt az, hogy egy évre ide kellett költöznünk, mivel a nagyi nem bízott meg a fiában, és nem akarta, hogy nekünk valami bajunk legyen az apánk hülyeségei miatt.
- És én még mertem azt mondani, hogy a Te neved furcsa. - fordul felém. Ezt mikor meghallom játékosan bele ütök a vállába. Még mindig nincs kibékülve a nevemmel. Furcsának tartja. Felszisszen és rögtön elkomorul. Tudom, hogy arra számít, hogy megint bántani fogom.
- Nem foglak bántani Liam. - mondom csendesen és elfordítom a fejem. - Már nem. - teszem hozzá. Megtehetném, de nem akarom. Annyit szenvedett már miattam, hogy beléuntam. Meg amúgy semmit nem csinál, ok nélkül pedig nem fogom bántani.
- Tudod, én eléggé bírom a családod - jegyzi meg vigyorogva. Erre azonban rögtön rákapom a fejem, és úgy nézek rá mint egy idiótára. Ezt nem mondhatta ki. Alig ismeri őket pár órája, de bírja őket. Nem lenne ezen a véleményen ha egész életét velük kellett volna letöltenie. - Amúgy mit fogsz kezdeni ezzel az egész eljegyzés dologgal? - kíváncsiskodik. Nem nagyon izgat, mivel úgysincs semmi jelentősége. Holnapután elmegyünk innen és hosszú ideig még csak látni sem fognak bennünket. - Beveteted velük, hogy meghaltam? Azt úgysem fogják elhinni, hogy szakítottunk, mivel a véleményük szerint minket egymásnak teremtettek az Égiek. - felhorkantok. Nyálas duma.
- Egyszerűen csak elfogják felejteni az egészet. Csak ma volt nagy szám, holnap reggelre már megint más téma lesz. - mondom az igaz változatot ami megfog történni. Ismerem Őket. Verona hamarosan megszül, így utána minden a kicsi körül fog forogni és engem le sem fognak szarni.
- Az apád tényleg kinyírna ha egy olyan valaki legyeskedne a családja körül aki a számára nem szinpatikus? - Liam nagyon belejött ebbe a kérdezősdibe, Képtelen befogni a száját, ami szokatlan a számomra mivel eddig mellettem mindig olyan kis csendes volt. Most meg egy kész energiabomba.
- Igen, megölne. - nem hazudok, tényleg megtenné ha megtudná. De természetesen nem fogja megtudni. Már csak az kellene. Az én lelkemen száradna Liam sorsa. - Tudod, Ő senkiben nem bízik. Így úgy tekintene rád mint egy besúgóra.
- Besúgóra? - kérdezi Liam értetlenül.
- Elcsavarod a fejem. Szerelmesek leszünk. Én minden apró titkot elmondok az Edwardsokról. Te pedig rögtön rohansz a rendőrségre, hogy feladj minket - vázolom röviden a szitut. Természetesen ilyenről nem kell félni. Liam már úgysem megy sehova mellőlem. Így tökmindegy, hogy mit tud és mit nem. Arról sem szabadna tudnia, hogy az apám egy maffia vezető és most Oroszországban tárgyal. - De nyugi, Te neked nem kell félned Tőle. Ugynis ha megtennéd, hogy elmennél a rendőrségre és feladnád a családom, előtte én személyesen ölnélek meg a két puszta kezemmel. - és ezután a mondatom után mosolyogva erősen belé csípek az arcába. Nyel egy nagyot és elkezd bólogatni, hogy mindent ért. Ismer már annyira, hogy tudja az, hogy igazat beszélek.
- Ha egyszer lesz lányom Pezzitanak fogom elnevezni - szólal meg ismét. Először azt hiszem, hogy csak hangosan gondolkodott, de mikor észreveszem, hogy feje oldalra van fordulva és engem néz, rájövök, hogy tényleg komolyan gondolta amit mondott. Az eszem eldobom. Komolyan Ő miért más mint a többi fiú akikkel eddig voltam? Azok soha nem beszéltek arról, hogy hogyan neveznék el a jövendőbeli gyereküket. A családomra sem mondták az, hogy bírja őket. - És tudod miért? - kérdzi meg. Nemlegesen megcsóválom a fejem. Ki az a barom aki így nevezné el a gyerekét? Liam, - Mert örök életemben emlékezni akarok Rád és arra, hogy mit tettél velem, de én mégis merem azt mondani, hogy bírlak. - a pupilláim kitágulnak és belém fagy a levegő. Hatalmas szemekkel bámulom a kedvesen mosolygós arcát, de hirtelen nem is tűnik annyira aranyosnak.
 Helyette most úgy képzelem el, mint egy srácot akivel az egész életemet le kell élnem. Aki feleségül vesz, majd lesz egy házunk, és felcsinál, majd Ő dolgozni megy én meg otthon maradok az öt gyerekkel aki a melleimet fogják szívni, és nem lesz tőlük egy nyugodt percem sem, melletük pedig még főznöm kell, hogy a férjemnek estére vacsorát tudjak adni. Úr Isten, ebbe még bele gondolni is szörnyű! Az nagyon nem az én életem lenne. Gyűlölöm a gyerekeket, és senki mellett nem tudok hosszabb ideig elköteleződni.
A bírlak szó, a hosszú kapcsolat első szava. Először csak bírják egymást. Azt hirtelen a bírásból, tetszik lesz. A tetszikből pedig kötődés. A kötődésből pedig szerelem. A szerelemből pedig csalódás.
Kösz én ebből nem kérek. Ezért ne bírjon engem.
- Figyelj Liam, hiába is próbálkozol engem nem hat meg ez a nyálas csajozós duma. Én más vagyok mint az eddigi csajaid - hirtelen felkelek mellőle az ágyból, majd tiszes távolságba megyek. Ő is felül, de értetlenül pislog felém. Vagy inkább szomorúan? Jaj ne! Nem vonzódhat hozzám. Elraboltam, utálnia kellene. - Most csak össze vagy zavarodva mivel nem tudod feldolgozni, hogy a menyasszonyod titkon megcsalt. Hidd el ez hamarosan áttmegy rajtad, az én segítségem nélkül. - zavarban vagyok, hogy ilyenről kell vele beszélnem. Ahogy meghallja a menyasszony szócskát az arca elsötétül.
- Bírlak, de nem szerelemmel! Olyanról még nem hallottál, hogy bírod a legjobb haverod? Menő vagy és kemény még szép, hogy bírlak. - fejti ki magát és megforgassa a szemeit unottan. Látom rajta, hogy megharagudott, ugyanis gyorsan magára kapja a pizsamáját majd bemászik az ágyba és elfordul felőlem.
- Ó, akkor oké. Bírd a stílusom nyugodtan. - baszki, ilyen cikis helyzetbe már rég hoztam magam. Esküszöm nekem szerelem fóbiám van.

| | | 

- Hogy bírod a hírnevet? - sietős léptekkel rohanunk le a lépcsőn, miközben a hallból máris emberek hangja üti meg a fülem. A nagyi szülinapjának a bulija, ahova szokatlanul sok ember jött el. Próbáltam meglógni a buli elől, de Liammel elrejtőzni egyszerűen képtelenség. Valahogy mindig beleütköztünk valakibe, aki aztán természetesen kérdezősködni kezdett, majd jobban megismerni a titokzatos fiút. Utálom az effél ünnepségeket. Báli ruhák, öltönyös férfiak. Az egészben az az egy jó dolog, hogy Liamet láthatom öltönyben, ami kifejezetten jól áll neki.
- Eddig még nem volt benne részem. Mindig én voltam a láthatatlan egyén aki elveszett a tömegben. - válaszolja és elkezdi igazgatni a nyakkendőjét.
- Hidd el most nem leszel láthatatlan. - veregetem meg a karját, és ez a végszó ugyanis leérünk a hallba. Ember ember hátán, pezsgőkkel a kezükben és mindenki jól szórakozik. Csak én vagyok bunkó, és ha tehetném rögtön el is mennék. Nem az én stílusom. Mosolyt erőltetek magamra, majd bele karolok Liambe és úgy indulok meg a tömegbe. A vacsora pár perc múlva tálalva lesz aminek kifejezetten örülök mert akkor legalább senki nem fog bámulni.
A pár percből, még több perc lesz, majd egy kisebb pódiumon a nagyim jelenik meg egy pezsgős pohár kíséretében. A köszöntőről elfeledkeztem. Illő megköszönni azt, hogy ennyien eljöttek és felköszöntötték Őt. 
- Ma mindenki születsénapot jött köszönteni - kezd bele, belőlem pedig rögtön az álmosság tör fel. - De senki nem számított arra, hogy a születésnap mellett, mást is fogunk ünnepelni - mást? Lemaradtam valamiről? Esetleg másnak is szülinapja van? - Méghozzá az unokámat! - hirtelen mindenki rám néz. Engem miért is kell ünnepelni? Ugye nem azt fogja mondani amire gondolok? - Ezért most megragadom az alkalmat és én gratulálok először Perrienek és Liamnek az eljegyzésükhez - emeli fel a poharát, majd vele együtt mindenki más is. A mellettem álló Liam megremeg, és a cipőjét bámulja. Méghogy elfelejtik mára. Basszus ez eljegyzési bulit szervezett nekem! Ilyen nincs. - Kezdődjön az eljegyzési parti a szerelmesek táncával. - teszi még hozzá boldogan, mire a zenészek elkezdenek valami lassú zenét játszani. Mindenki arra vár, hogy elkezdjünk táncolni. De a tánc helyette én sarkon fordulok és elkezdek kifélé araszolni a tömegből. Már majdnem elérem a hall végét, mikor valaki hátulról megérinti a kezem és megállít. Megfordulok és Liammel találom szembe magam.
- Nem táncolunk? - kérdezi aranyosan és zavartan zsebre csúsztatja a kezeit. 
- Bocsi, de nem. - vonom meg a vállam.
- Hé, most nem kell ugyan azt eljátszanod velem, amit én csináltam veled pár hete. - emlékeztet arra mikor először találkoztunk a klubban és táncolni akartam vele, de Ő kikosarazott. 
- Ennek semmi köze ahhoz. Ha a klubban lennénk szívesen táncolnék veled. - magyarázom és elkezdem a hosszú ruhám nézegetni.
- Ez is ugyan olyan tánc lenne mint az. - válaszolja.
- Ott úgy táncolnék ahogy akarnék, viszont itt betanult lépések meg mit tudom én, hogy mik vannak, miközben mindenki árgus szemekkel figyel - úgy viselkedem mint egy hisztis picsa. Nem fogom kiröhögtetni magam. Így is én vagyok a család fekete báránya, hát még mit szólnának akkor ha rájönnének, hogy nem tudok táncolni. - Nekem soha nem volt bálom. Azt sem tudom, hogy milyen egy igazi bál. - nyögöm ki kétségbeesetten. És igazat mondok. Se szallagavató, se jelmez bál, se semmi. Ezek kimaradtak az életemből mint sok minden más. 
Liam töpreng és figyelmesen hallgat. Végül a kezét nyújtsa, de én nem fogom meg.
- Bízz bennem, és elhiheted, hogy nem fogsz csalódni - mosolyodik el. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de pár másodperc múlva keze a derekamon volt és a tánparkett közepén álltunk. Gyengéden húzott magához, miközben kezem a vállára csúszott. Szorosan tartott, és a szemem közé nézett. És akkor úgy éreztem, hogy csak mi ketten vagyunk...


2015. október 4., vasárnap

| Part 19 : - Válasz |

Helllóó!! Mivel tegnap elég sok komit kaptam, így úgy döntöttem ma is megleplek titeket egy új résszel :D remélem örültök és megint kapok sok - sok komit :3 




- Szóval mióta is vagytok együtt pontosan? - tudjátok, hogy mi a ciki? Mikor egy asztalnál ültök, ahol körülbelül tizenöt ember vesz körül, és mindenki téged meg az állítólagos barátodat kérdezgeti. A barátodat akihez körülbelül annyi közöd van mint egy náthához. Jó, hogy már a tányérotokba nem esnek bele. Az összes mozdulatot nézik. Mikor véletlenül hozzásimulsz a melletted ülő férfihoz, sóhajtoznak. Mikor összemosolyogtak, elérzékenyülten szipogni kezdenek.
Utálom a családomat! Ezen nincs mit szépíteni.
A hír a birtokon az érkezésünk után futótűzként terjedt, majd fél órájára rá mindenki megakarta pillanatani a kis Perrie udvarlóját. Ez a családban nagyon nagy számnak számít mivel egészen idáig én voltam az egyetlen aki még egy fiúját sem mutatta be nekik. Így most mindenkit az érdekel, hogy miért pont Liam lett a szívem választottja. Sajnálom Őt, mindenki kérdésekkel bombázza, sokszor azt sem tudja, hogy kihez beszéljen. Az azonban biztos, hogy imádják, Louis nagy bánatára.
Az aktuális kérdés az, hogy mióta is vagyunk együtt. Na igen, ez az a kérdés amit elfelejtettünk megbeszélni. Liam felém fordul, de a mosoly nem tűnik el az arcáról, én mégis látom a szemeiben lévő félelmet. Fél válaszolni a kérdésre, mivel tudja, hogy az én engedélyem nélkül semmit nem mondhat. Egy rossz szó, a sokkoló nyakőrv pedig életre kel. Tudja, hogy nem érdekelne ha a család előtt kellene Őt megsokkolnom. Így természetesen megint rám hárul a feladat, hogy hazudjak.
- Tizenegy hónapja. - válaszolom a velem szembe ülő lánynak. Szőke haját ahogy hátra dobja, önmagam jut eszembe. Nem hiába szokták ránk mondani, hogy olyanok vagyunk mint az ikrek. Történetesen a drága unokatesóm örülne is neki ha ez így lenne. Paris kiskorától kezdve engem próbált utánozni. Felnézett rám, csak azért mert a suliban engem mindenki tisztelt, miközben Őt meg nem. Egy évig laktunk a birtokon a nagyinál, de akkor az összes unokatesómmal egy suliba kellett járnom. Borzalmas volt. Lényegében akkor ismertem ki az egész családot. Ne higyjétek azt, hogy szeretetből töltik a nagyi szülinapját minden évben együtt. Csak azért van ez a nagy műsor mert tudják, hogy a nagyi képes akárkit kihúzni az örökségéből. És köztudott tény, hogy a nagyi rengetek mindent fog a családra hagyni.
- Hogy bírod ilyen hosszú ideig mellette? - London pontosan Liam szeme közé néz. A fiú meghökken az arcizmai pedig megfeszülnek. Rám akarna nézni, de nem mer mivel London árgus szemekkel figyeli. Erre a kérdésre csakis Ő válaszolhat. Jobb kezemet feltűnőmentesen lecsúsztatom az asztal alá, majd enyhén megcsípem Liam combját és ezzel próbálom figyelmeztetni, hogy gondolja meg mit mond.
London vár és unalmában megnyálazza a rózsaszínre kifestett száját, azonban az én szememet nem veri átt. A foga vége egy picit rúzsos lett, de persze az olyanok mint Liam, - akinek a szemei majd kipotyognak a lány látványától, - nem veszik észre.
Ebben a családban mindenki irigykedik mindenkire. Apámnak két húga volt akik történetesen pont ikrek lettek. Alice és Kelly néni. Egész életükben versengtek. Versengtek azon, hogy kinek lesz először esküvője. Kelly győzött, de mégis Alicenek lett előbb gyerek, vagyis Paris. Igen, azért lett ez az unokatesóm neve mivel Alice ott esett teherbe. Rá fél évire Kelly is terhes lett és, hogy ne maradjon le az egyedi nevekkel, a kislányát Londonnak nevezte el, mivel állítása szerint élete legboldogabb éveit töltötte a Brit fővárosban mikor oda járt főiskolába. Kelly ezután mégegysz teherbe esett, ezúttal egy fiúval aki a Francisco nevet kapta, miután a férjével San Franciscoban ismerkedtek meg. Kelly, Paris után pár évvel megint terhes lett, de szegény Verona apukáját senki nem ismeri.
És ne mond azt, hogy mekkora elbaszott család az enyém. Az Edwardsok közül az én nevem az egy normális, - már amennyire lehet a nevemet normálisnak mondani.
- Ezzel most mire célzol? - kérdez vissza Liam és nagy nehezen sikerül elvonnia a tekintetét London dekoltázsáról. Remélem azért bámulta olyan sokáig mivel közben azon gondolkozott, hogy vajon a csaj melltartója is rózsaszín e. A válaszom erre igen. London egész ruhatára rózsaszín. Még a szőke hajában is éktelenkedik egy rózsaszín tincs. A sminke is rózsaszín. Néha rossz ránézni. Talán ez miatt bámulta Liam annyira, mivel hozzá kellett szoknia a sok rózsaszínhez. Másért miért nézte volna?
- Te vagy az első srác akit az unokatesóm bemutat a családnak. Huszonkét éves, de soha senkit nem mutatott be nekünk egészen a mai napig. - világosítja fel London, de tekintete még mindig Liam arcán van. Ehhez még az is párosul, hogy az ujjaira kezdi el csavargatni a szőke tincseit. Mint egy kurva. Liam kezeit a comjaira vezeti majd elkezdi dörzsölni a nadrágját. Ideges.
Azt elfelejtettem mondani, hogy a családom mennyire imád lúzernek beállítani. Itt senkit nem érdekel, hogy én vagy Perrie Edwards. Ez nem New York ahol rettegnek tőlem és mindenki a lábam előtt hever. Ezek az emberek a múltam ismerik ahol még sebezhető voltam és hülye.
- Most komolyan mit szeretsz benne? - száll be a faggatózásba Verona is. Ez a szaros mégcsak tizennyolc éves sincs, de mindenki büszke rá, hogy egy harmincas éveiben járó alak felcsinálta. Kit érdekel, hogy terhes? A lényeg az, hogy a pasinak egy építkezési vállalata van. - Bocsi a kellemetlen kérdésért, csak tudod a családban mindenki tudja, hogy Perrievel mindent lehet csinálni, csak szeretni nem. - a gúnyos szavakhoz még egy kis kuncogás is párosul.
Magam elé meredek és nem merek oldalra fordulni ugyanis akkor szembe kellene néznem Liammel. Azzal a Liammel aki úgy tudja, hogy szívtelen vagyok és sebezhetetlen. Az ő szemében eddig egy kemény nő voltam, akit nem lehetett bántani. Most mégis elgyengülten ülök mellette, szégyenkezve.
Kezem elhúzom Liam comjáról, majd ernyedten lóg le a testem mellé. Válaszoljon erre amit akar, engem nem érdekel. Meglepetésként ér mikor puha kezet érzek meg a bőrömön. Lenézek és meglátom Liam kezét amivel gyengéden szorítja meg a kezem. Ezt meg miért csinálja? Mintha biztatni akarna.
- Verona! - sziszegi Kelly a lánya nevét komoran és küld felém egy sajnálkozó pillantást.
- Most mi van? Ne mondjátok az, hogy nektek nem furcsa ez a szituáció. Perrie egy sráccal. Egy sráccal aki normálisnak tűnik. Itt valami nagyon nincs rendben. - Verona hátradől a székében majd elkezd fújtatni. Kezeit a növekvő pocakjára teszi és símogatni kezdi. Az a gyerek rólam soha nem fog hallani.
Lőjetek le. Liamet csak én sértegethetem. Erre ez a kis picsa azt mondja rá, hogy nem normális.
Az arcom ég a szégyentől. Alsó ajkamat harapdálom és úgy várom, hogy Liam mondjon valamit. És azt is tudom, hogy mit fog mondani. Az igazat, vagyis azt, hogy Ő semmit nem szeret bennem, mivel valójában nem is vagyunk együtt. És erre a kérdésre én is ezt mondanám. Az emberek nem nagyon tudnak hazudni az érzéseikről. Liamtől sem várom ezt, hogy erre mondjon valamit.
- Fogalmam sincs, hogy Ti milyen Perriet ismertek, de az én Pezzemben egy csomó szerethetni való dolog van - kis híján lefejelem az asztalt, de szerencsére az tart magamnál, hogy Liam erőssen szorítsa a kezemet. Félve felé fordulok, Ő pedig titkon rám kacsint. Óh, elfelejtettem, hogy mekkora színésszel van dolgom. Mégsem vagyok elveszve. Liam egy naiv srác, aki keresi az igaz szerelmet. Gondolom egy csomó nyálas filmet végig nézett, és azokról rengeteg cuki dolgot tanult. Mint például azt, hogy milyen szerethetni való dolog lehet egy barátnőben.
- Valóban? - vonja fel az egyik szemöldökét Paris, Liam pedig határozottan bólint. Csak arra ne kérdezzenek rá, hogy mi bennem annyira szeretni való. - Na és mi? - baszki! Hatalmasat nyelek és nagy szemekkel bámulom a töprengő fiút. Áh, kicsit sem látszik rajta, hogy milyen keményen gondolkozik. Elvesztem.
- Láttátok már piszkálni az orrát? - szólal meg Liam és végignéz az asztalnál összegyűlteken. A család nagy része, nem is reagál a fiú kérdésére. Szoktam piszkálni az orrom? - Akkor olyan mint egy kiskutya. És még az milyen aranyos ahogy összevan gömbölyödve egy fotelben, majd elkezdi az orrát piszkálni. - Ő látott már így? A fotel a szobában van ahonnan Őt szoktam figyelni. Talán mikor unatkoztam elkezdhettem az orrom piszkálni. De biztos, hogy soha nem gondolt aranyosnak. Csak most játssza meg magát.
- Tényleg! Akkor még a kezét is úgy tartja mint egy kutya. - kezd el helyeslően bólogatni Louis az asztal végéből, majd be is mutatja azt, hogy mire gondol. A kezét meghajta és úgy tartja mint egy pitiző kiskutya, ráadásképpen még egy picit a nyelvét is kidugja oldalra. Nem csoda, hogy a nagyi reménytelenül elkezdi a homlokát símogatni. Louis mindig rosszkor szólal meg. - Igen, aranyos. - csúszik le végül a székén, és többé nem szólal meg. Majd mindenki újra rám és Liamre pillant.
- Vagy ott van mikor az alsó ajkát harapdálja idegességében - néz rám majd tekintete a vörös ajkaimon pihen meg. Csak nézi és úgy kezd el ismét beszélni. - Olyankor mindig meg akarom csókolni, mivel annyira hívogató a látvány. - ezt tuti nem gondolta komolyan, még akkor sem ha úgy néz ki mint aki komolyan gondolta. Ha annyira megakart volna csókolni már rég megtette volna. De eddig mindig én voltam az aki kényszerrel csókoltam meg Őt.
- Annyira összeilletek! - mondja elérzékenyülve Alice majd szipogni kezd ahogy végignéz rajtunk. Automatikusan döntöm a fejem Liam vállához, miközben a fiú felhúzza az asztal alól az összekulcsolt kezeinket. Alice néni szemei pedig megakad a kezünkön. Elfehéredik és feláll a székről. - Mi az ott az ujjadon kedvesem? - biccent a kezemre és riadtan én is oda kapom a fejem. Az ujjamon az a gyűrű van, amit Liam volt menyasszonya dobott hozzám. Vagyis egy jeggyűrű. És a család összes tagja azt nézi, miközben én egy fiúval vagyok aki elméletileg életem nagy szereleme. Ó ne.
Kelly néni az aki megindul felém, utána pedig a nagyi koslat. Kelly elkapja a kezem és maga felé húzza, hogy jöbban szemügyre tudja venni a gyűrűt.
- Ez egy eljegyzési gyűrű. - jelenti ki határozottan, és hirtelen mindenki körém áll. Majd egyszerre kezdik el bámulni Liamet is. - Szóval ezért akartad olyan hirtelen bemutatni az udvarlódat - kezd el csacsogni tovább. Gyorsan szedem a levegőt, és tanácstalanul nézek össze Liammel. A gyűrű nem volt tervben. Elfelejtettem levenni az ujjamról. - Vagyis pontosabban a vőlegényedet. - kényszerből elmosolyodom mivel mást nem tudok jelenleg kezdeni magammal.
- Az apád mit szólt hozzá? - kérdezi nagyi, majd gratuláció képpen megveregeti Liam hátát. - Hallottam, hogy Oroszországban mekkora bizniszt kötött egy maffia csoportal. Talán pár hónap múlva, már az oroszoknál is Ő lesz a legnagyobb maffia vezető. - és ez az a pillanat mikor Liamnek minden világossá válik. Elengedi a kezem, és sokkolva bámul rám. Választ kapott a kérdéseire amiket a repülőgépen tett fel a pénzel kapcsolatban. Erről nagyon nem kellene tudnia. Ha apám megtudja, hogy egy senki tudja a család nagy titkát, Liamet megöli, ugyanis nem tartozik hozzánk. Látszik rajta, hogy elege van és kicsit sem akar tovább itt lenni. El kell őt innen vinnem az asztaltól és meg kell magyaráznom neki pár dolgot. Ma bizonyított, hisz segített, szóval talán egy picit meg lehet benne bízni. - Gondolom repdesett a boldogságtól miután megtudta. Nagy szó nála ha valakit beenged a családba. És ezek szerint , téged megkedvelt. Máskülönben nem engedte volna meg, hogy eljegyezd a lányát. - magyarázza tovább hevesen. Ez az a pillanat mikor megfogom Liam csuklóját és felhúzom a székről majd elnézést kérek és kijelentem, hogy megyünk aludni...

2015. október 3., szombat

| Part 18 : - Színész |

Hali!!! Woow rég érkezett már annyi komi mint a múlt heti részhez :O komolyan, rendesen furcsa volt annyi komira válaszolni (azok a régi szép idők) Vajon ehhez a részhez is kapok annyit? Hmm, megsúgom, hogy elkezdtem írni egy új törit, és úgy döntöttem, ha sikerül abból megírnom olyan 10 részt, akkor ebből a törimből gyakrabban fognak érkezni a részek ;) de ez még nem biztos,,szóval..komizni meg ilyenek




- Egy kis életet abba a meghalásba! - tenyeremet pontosan Liam háta közepére teszem, majd gyengéden bökök rajta, ugyanis úgy viselkedik mint egy zombi. Előttem halad leszegett fejjel, és másodpercenként böknöm kell rajta, hogy egy kicsit gyorsítson már a tempón. Ismételten hátra fordítja a fejét, majd próbál rám mosolyogni a frappáns kis kedvcsinálómon, de csak egy grimaszt sikerül kihoznia magából. Aztán az ég felé emeli a fejét, és hallom ahogy szomorúan felsóhajt, majd olyan gyorsan hajtsa vissza a fejét, hogy a fején lévő kalap majdnem leesik. Tudom mi baja. Képtelen felfogni a tényt, hogy a nagy szerelme megcsalta Őt. Szívás, de nem tudok együttérezni vele. Én mondtam, hogy nem létezik igaz szerelem, de Ő nem hitte el. Hát tessék, most a saját két szemével láthatta, hogy a lány aki majdnem a felesége lett, titkon megcsalja Őt. Pedig még csak pár hete tűnt el a csaj életéből. Kis ribanc. - Oké tudom szarul érzed magad a kurvád miatt, de hidd el jól jártál - lépkedem mellé majd karolok bele. Emberek előtt soha nem szoktam ilyet csinálni, de úgy gondolom, hogy most fel kell vidítanom őt. A nagyim mégsem láthatja meg Őt ennyire szomorúan. Azt várom, hogy leteremt amiért lekurváztam a menyasszonyát, de nem teszi. Még jobban lehajtsa a fejét, és nem zavarja, hogy szinte már húzom magam után. - Most gondolj bele abba, hogy mi lett volna akkor ha mindez akkor derül ki mikor már házasok vagytok - folytatom tovább a csevegést és vissza mosolygok a szembejövő emberekre akik elolvadva bámulják azt, ahogy Liambe vagyok karolva. Ezért utálom a repülőtereket. Sok ember egyhelyen, sok órára összezárva, járatra várva. Mindenki bámul mindenkit és hülyeségeket gondolnak. Azért vagyok bele karolva Liambe, mert félő, hogy ez a szerencsétlen még elveszik mellőlem. - Mennél haza a munkából. Áttlépnéd a küszöböt és furcsa nyögésekre lennél figyelmes. Először azt hinnéd, hogy véletlenül bekapcsolva felejtetted a tévét amiben pont egy pornócsatornát néztél. Aztán rájössz, hogy ez lehetetlenség mivel ilyenről soha nem feledkezel meg. Utána észbe kapsz, hogy a feleséged ma egész nap otthon volt. Elvigyorodsz mivel úgy gondolod, hogy a ribi biztos magát elégíti ki. Elindulsz a hang irányába, de mikor a hálószoba csukott ajtaja előtt vagy, a női nyögésekhez egy férfi hang is párosul. Ismét pornóra tippelsz, és átkozod magad amiért ilyen felelőtlen vagy. Benyitsz és akkor meglátod a szíved választottját akit mindennél jobban szeretsz  könyökölni az ágyon pucéran, miköben két lábát egy férfi fogja és tövig belé nyomja. És máris utálni kezded magad, mivel rájössz, hogy a drága feleséged mindig megcsalt, Te pedig bedőltél neki. - ahogy mesélem úgy terül szét az arcomon egy széles vigyor. Még meg is hajolok mikor befejezem a mesélést. Ebből akár még film is készülhetne. A címe pedig lehetne az, hogy az igaz szerelem egy szívás, vagy balfasz vagyok amiért bedőltem annak a kurvának.
Jókedvűen meglököm Liamet oldalról és arra számítok, hogy Ő is velem nevet, amiért így kiparodizáltam az életét amit Ő élt volna átt. Azonban mikor felnézek, nem látok mosolyt az arcán. Mintha jobban elfehéredett volna. Olyan formája van a szájának mintha hányni akarna.
- Ugye tudod, hogy nem lett ettől a kis mesédtől most jobb kedvem? - kérdezi és megigazítja a fején a kalapját majd borzongás fut végig a testén. Libabőrös, gondolom attól, hogy lejátszódott a mesém a szeme előtt. - Sőt, még hülyébben érzem magam, ugyanis lehet tényleg ez történt volna - megáll, körbenéz a szemei pedig megakadnak egy halomra rakott bőröndökön. Irányt változtat és megindul a bőröndök felé, én pedig futok utána, nehogy valami hülyeséget csináljon. Eléggé ki van készülve. -  Az a kibaszott Logan! - és belerúg egy lila bőröndbe, ami végül a csarnok közepébe kerül a rúgás miatt. Csak nehogy véletlenül a tulaj feltűnjön. - Liam, ne foglalkozz Logannel, Ő csak barát, én téged szeretlek. Te vagy a mindenem. A kurva anyádat szereted. Igen, szereted azt a köcsögöt - és azzal eltorzítja a hangját és próbál úgy beszélni mint egy lány. Gondolom a menyasszonyát próbálta utánozni. A lényeg az, hogy mégegy bőrönd pórult jár, mivel kicsit sem kedvesen rúgott bele egy fekete színűbe is ami valamivel már nagyobb volt mint az előző. - Dolgozd ki a beled, hogy a méregdrága gyűrűt tudd kifizetni, de mellette még az álomesküvőre is spórolj. Dögölj meg hülye kurva. - és ezután az összes lába ügyébe kerülő bőröndöt agyonrúgja, aminek következtében az emberek bámulni kezdenek. Két perc sem telik bele, mikor pár biztonsági őr indul meg felénk. Elkapom Liam csuklóját és elkezdem Őt húzni az ellenkező irányba, miközben az arcomat takarom. Ez most nagyon ciki, de a jó hír az, hogy Liam mégis csak tud káromkodni, sőt nem is akárhogy.
- Lenyugodtál? - kérdezem már mikor a termináloknál vagyunk és a Louistól kapott üzenetemet olvasom amiben az áll, hogy már a gépen vár és jó lenne a sietnénk, ha még este meg akarunk érkezni Tennesseebe. Úgy húzom magam után mint egy kisgyereket és remélem, hogy nincs kedve még több bőröndöt tönkre tenni.
- Én csak...-kezd el szabadkozni, de felemelem a kezem és így jelzem, hogy fogja be.
-  Fáj? Oké. Leszarom? Igen. Szóval tarts meg az önsajnálatot magadnak mivel kurvára nem érdekel a szerelmi életed - gyorsítok a tempón idegesen. Remélem nem gondolta azt, hogy mostantól ezt fogom hallgatni. - Megmondtam, hogy nincs igaz szerelem. Nem hitted el. Senki nem szeret senkit, ideje, hogy felfogd. - pofán nevethetném a naivitásán, de most még arra sincs időm. Nem vagyok én valami liba akinek ki lehet önteni a szívet. Még csak egy cuki amcsi filmben sem vagyunk, ahol a főhősnő pont ez után a szent pillanat után vallja be a pórul járt srácnak, hogy igazából mindig is szerette és Ő aztán soha nem lenne képes megbántani.
- Jó igazad van. Befogtam. - hallgat el végleg, aminek én kifejezetten örülök.
A szavát szerencsére be is tartja, - na nem mintha amúgy nagyon bőbeszédű lenne, pedig tudom, hogy most aztán nagyon lenne kedve fecsegni, hála a jó égnek nem teszi. Viszont csodálkozva bámul mikor nem a turista gépek felé veszem az irányt, hanem egy teljesen más részhez, ahol a magángépek sorakoznak. Hozzám préselődik és szerintem azt hiszi, hogy biztos eltévedtünk.
- Kisasszony! - üdvözöl kedvesen a pilóta, vagyis Gas miközben leveszi fejéről a sapkáját és azzel együt hajol meg előttem. Liam szája addigra a földön landol és még csak pislogni sem mer. Fogadok, hogy életében most lát először magángépet. Neki újdonság, nekem normális dolog. Miután Louis betöltötte a tizennyolcat, és pont karácsony volt apa úgy döntött, hogy meglep egy géppel így ha úgy adódik nyugodtan megtudjuk Őt látogatni a világ minden táján. És mi ezt a lehetőséget rengetegszer ki is használtuk, csak történetesen soha nem Őt látogattuk meg. Emlékszem, hogy Louis huszonegyedik szülinpaján rábeszéltem, hogy ruccanjunk ki Vegasba. Délután indultunk, másnap reggelre pedig már az ágyunkban voltunk, anya pedig semmiről nem tudott.
- Hali! - köszönök vissza vigyorogva és kezet rázok Gassal. Ő félre áll majd széttárja a kezeit és a gépre mutat aminek ajtaja már nyitva áll. Megigazítom a hajam, majd elindulok, de pár lépés után megállok, mivel Liam földbe gyökerezett lábakkal áll, mint egy szobor. Megcsóválom a fejem és visszafordulok, majd karon ragadom és elkezdem Őt húzni felfele a lépcsőn.
- Mi a szar? - suttogja maga elé ahogy belépünk a luxus cuccokkal elállátott repülőgépbe. Mosolyoghatnékom támad kedvem. Nyugodtan leülök az egyik kényelmes székbe, majd ujjamat belecsúsztatom a nadrágjába és lehúzom Őt magam mellé. Megint szólásra akarná nyitni a száját, de a pilóta fülke ajtaján egy ismerős arc dugja ki a fejét. Louis.
- Én vagyok a másodpilóta, baszadékok! - dicsekszik és a fejére mutat ahol egy pontosan ugyan olyan sapka virít mint Gasnak van. Felkucogok, de nem szólok semmit, had örüljön a semminek. Ő nem másodpilóta. Ő egyszerűen csak Louis, aki imád hülyülni. - Mindenki ittvan? - néz végig rajtam, majd Liamen áll meg a szeme. - Sok sikert a halálhoz. Az Öreglány élve felfog falni ha meglát.
- Louis! - mondom erőteljesen ki a nevét és csúnyán ránézek.
- Én csak gondoltam felkészítem arra ami vár rá. - vonja meg a vállát és leül velünk szembe. Liam értetlenül pislog a fiúra. - Egyáltalán tudod, hogy hova mész Te szerencsétlen? - kérdezi a mellettem ülő megszeppent fiút. Tényleg. Még jó, hogy eszembe juttatta. Liammel egy picit betanítottam pár mondatot, hogy mit kell mondania mikor kérdezik.
- Liam remélem emlékszel a megállapodásunkra - állok fel majd megállok vele szemben. - Ha mersz mondani valamit arról, hogy mit csináltam veled, halálra sokkollak. - figyelmeztetem és a nyakára bököm ahol a nyakörv van.
- Értettem. - sóhajt fel komoran.
- Szóval akkor mit is fog kellened mondani ha kérdeznek? - fonom össze a kezeimet a mellkasom előtt majd úgy várom, hogy mondja el a betanult szöveg.
- Muszáj? Ha álmomban felébresztenek már akkor is fújom fejből. - hangja szenvedően cseng, de mikor meglátja az arcomat nyel egy nagyot és máris belekezd a mondandójába. - A klubodba hívtak meg sztárvendégnek ugyanis mindenki engem akar megszerezni magának mivel annyira kiváló zenész vagyok, így természetesen ott találkoztunk először. Annyira beléd habarodtam, hogy énekeltem neked egy dalt, majd a fellépésem után meghívtalak egy italra. Te igent mondtál, aztán ezután minden éjjel csakis miattad jártam a klubba. Végül elmertelek hívni randizni.
- És, hogy kérdezted meg, hogy leszek e a barátnőd? - kérdezem tovább.
- A színpadon állva miközben azt a dalt énekeltem amit neked írtam. - válaszolja unottan. Tökéletesen ki van találva az egész. Muszáj volt valami egyedi dolgot kitalálni, mivel a nagyim imádja a nagy embereket. A zenészek pedig nagy emberek. Gazdagok, intelligensek és még sorolhatnám.
- Ezt, hogy érted el nála? - kérdezi Louis vigyorogva.
- Sehogy. Egyszerűen már attól is beszar ha ránézek. - mondom vigyorogva és megsimogatom Liam arcát. Látszik az arcán, hogy nem tetszik neki, hogy mind a ketten rajta nevetünk.
- Honnan van nektek ennyi pénzetek? - szólal meg Liam értetlenül. Louisval összenézünk és sejtelmesen elmosolyodunk. - Saját klub, magángép, hotel és még kitudja, hogy mi minden más amiről én még nem tudok - kezdi el sorolni irigykedve. Hű, de jó megfigyelő. - Mik vagytok Ti, valami bérgyilkosok? Esetleg emberrablók? Nem én vagyok az egyetlen áldozat ugye? Mikor fogtok eladni valami szervkereskedőnek? - a kérdések csak úgy dőlnek belőle, én pedig minél jobban kezdem el veszíteni a türelmemet. Ő egy senki, szóval még csak megszólalnia sem szabadna, Erre Ő vádaskodik!
- Állj le Szívem, vagy megjárod. - paskolom meg a combját.
- Most nem is a nagyidhoz megyünk, igaz? Gondolom megöltök vagy eladtok ,vagy...- pánikol be, mire a kezem ökölbe szorul, és pár másodperc múlva Liam orrán landol. Ököllel bemosni valakinek az orrába eléggé fájdalmas dolog. Nem csak Ő szisszen fel a fájdalomtól hanem én is. Fáj az öklöm. Az Ő arca pedig vörös, miközben az orrát szorítja.
- Perrie, eddig ember formája volt, de most már megint úgy néz ki mint egy Gucciba felöltöztett hajléktalan. - a legtöbb esetben nevetnék ezen a hozzászólásán, de jelenleg túl mérges vagyok. Minek kérdezősködött hülyeségeket? Miért foglalkozik vele, hogy honnan van ennyi pénzem? Az a dolga, hogy kussoljon.
- Én figyelmeztettem, hogy álljon le. - mondom bunkón, és felhúzom az orrom. Addigra Louis már Liam előtt áll és azt nézi ahogy a srác próbálja elállítani az orravérzését.
- Akkor sem kellett volna eltörnöd az orrát - jegyzi meg Louis heves fejcsóválás közepette. Eltörött az orra? Á, szerintem csak kamuzik. Amúgy is ferde az orra.
- Eltörött az orrom? - kezd el hisztizni Liam, mire én besokallok és mellé ülök miközben az állánál fogva felnyomom a fejét, hogy szűnjön meg a vérzés. - Rohadtul fáj. - szipog mint egy kislány.
- Ne légy már punci basszus! Csak vérzik. - nyugtatom meg. Addigra Louis szerzett valahonnan egy vizes zsebkendőt, amit a kezembe nyomott, én pedig elkezdtem rendbe szedni az arcát. Igaza van Louisnak, Liamnek normálisan kell kinéznie mikor megérkezünk, vagyis most.

Pontosan este tíz óra van mikor az értünk küldött autó megáll a birtok bejárata előtt. A jó hír az, hogy semmi nem változott. A rossz hír az, hogy éppenhogy csak kiszálltunk az autóból máris a nagyi rohant felénk, jobban mondva felém. Louist szokás szerint figyelembe sem vette, engem azonban egy csontropogtató ölelésben részesített.
- Itt van az én kis unokám. - üdvözöl szeretet teljesen és ölelés közben a hátamat simogatja. Mint egy kisgyereknek.
- És itt vagyok én is. - szólal meg Louis és várja, hogy végre Ő hozzá is legyen valami kedves szava. De a nagyi keresztül néz rajta. Tekintete pontosan a mellettem álló fiún áll meg. Liam gyorsan szedi a levőt, az orra még mindig vörös egy picit. Nincs időm ezzel foglalkozni. Hirtelen fogom meg a kezét majd kulcsolom össze az ujjainkat. A műsor kezdődik.
- Perrie drágám, Ő az udvarlód akiről egész idáig hallgattál? - vonja fel a szemöldökét és le sem veszi a tekintetét Liamről. A fiú idegességében még jobban a fejére nyomja a fekete kalapját.
- Üdv a bájos hölgynek. Liam Payne vagyok - ha most lett volna valami a számba az biztos, hogy kiköptem volna. Liam mióta ilyen illedelmes? A hab a tortán már csak az mikor megfogja a nagyi kezét és egy puszit nyom rá. Azta. - Szeretnék elnézést kérni a kedvesem helyett is, amiért ennyit titkolózótt. De tudja milyen az aranyos kis Pezzita, titokzatos. - Pezzita? Komoly? Még milyen becenevet fog adni nekem? Az biztos, hogy a nagyinál máris nyert ügye van, ugyanis az egész arca lángba borult Liam bókolása miatt.
- Nocsak, egy úriemberrel van dolgom. Végre megjött az unokám esze. - mondja elismerően. Úriember? Liam minden csak nem úriember. Az azonban biztos, hogy színészkedni azt tud, úgy ahogy meglepetést okozni is...