2014. január 31., péntek

#23

Hellóóó!!! hivatalosan is ki jelenthetem, hogy mostantól kezd csak izgis lenni a sztori :D Az előző részhez kapott komikat köszönöm...óh és el ne felejtsem ma #MidnightMemoriesMusicVideo xD (személy szerint én már alig várom a 17:00 órát, de komolyan egész nap túl vagyok pörögve meg minden :) )

Pár napja tértünk vissza Londonba és az életemben minden normális. Igen mondhatnám ezt ha így lenne. De nem így van.
Igaz vissza jöttem Londonba és újra teljesen bele merültem a munkában, de ez még nem azt jelenti, hogy az életem régebben ilyen volt. Hisz nem kellett korábban kelnem csak azért, hogy a keresztlányomat oviba vigyem.
Abbie rendesen felfordította az eddigi unalmas életemet. Rögtön az első nap rájöttem arra, hogy mellette aztán tényleg nem lehet unatkozni.
Wolverhamptonból nem akart eljönni ugyanis az oviban voltak a barátnői akivel teadélutánjai voltak minden nap. Erre Liam megnyugtatta, hogy Londonban kétszer ennyi barátnője lesz és egész nap tarthat teadélutánokat. Abbie bele egyezett és hajlandó volt beszállni az autóba, hogy végre haza induljunk. Persze én megint bevágtam a durcát ugyanis Liam kikötötte, hogy Ő is velünk tart az úton így természetesen megint Ő vezette az én autómat. Nem törődtem bele, hogy ennyire lemondja a vezetési stílusomat, de megfogadtam, hogy Abbie előtt nem veszekszem.
Szóval elindultunk haza fele, de a Wolverhampton tábláját még csak esélyünk sem volt magunk mögött hagyni, mikor is Abbie elkezdett hisztizni, hogy elveszítette a kedvenc játékát. Meg kellett fordulnunk és vissza kellett mennünk ahhoz a személyhez akinél a Abbie lakott míg nem tudták, hogy vannak élő rokonai. Nos így jutottunk el egy öreg nénihez aki macskákkal lakott és velünk is úgy viselkedett mintha az imádott cicái lennénk. Liamtől szó szerint megkérdezte, hogy miért ilyen rövid és bökős a szőre. Szegény nem győzte mondani, hogy Ő nem macska. De a néni nem fogta fel, mert mint ahogy az a végén kiderült szegény nem látott rendesen. A poén már csak az után következett, hogy elkezdte simogatni a hajamat és azt kérdezte, hogy miért nem dorombolok. Liamnek ott lett vége. Akkora röhögőgörcsöt kapott, hogy egész úton hazafele nevetett és azzal szekált, hogy miért nem dorombolok.
Természetesen Abbie a kedvenc babáját nem találta meg. Ha engem kérdeztek a néni biztos odaadta az egyik kedvenc macskájának. De ez már nem volt annyira vicces ugyanis Abbs nem tudta abbahagyni a sírást. Itt jött képbe Superwomen alias Honor Gilbert aki pont jókor hívott. Én elpanaszkodtam neki, hogy nincs meg Abbie babája és addig nem mehetünk haza, mire a barátnőm azt válaszolta, hogy nyugodtan induljunk el mert neki van egy csomó babája. Abbienek pedig rögtön jó kedve lett. Végre elindulhattunk haza fel.
Az úton Liam szokás szerint ingyen koncertet adott, de most olyan dalokkal amiket nem ismert és ezáltal hülye szövegeket mondott. Nem kellett sok idő míg rájöttem, hogy csak azért csinál magából hülyét, hogy Abbie nevessen. És sikerült is elérni a célját.
Én pedig csak az anyósülésen ültem mosolyogva, miközben azon járt az eszem, hogy Liam még mindig emlékszik, hogyan szokott becézni mikor még együtt voltunk.
És megérkeztünk Londonba, Liam lakásához. A srácnak nagyon nehezen ment a búcsúzkodás a keresztlányától. Percenként megígérte neki, hogy hamarosan találkoznak. Addigra én átmásztam a volán mögé, és mikor azt hittem, hogy végre haza indulhatok Liam nekem állított és elkérte a telefonszámomat, ugyanis mikor nem láthassa Abbiet hallani akarja a hangját. Legalább őszinte.
De a lényeg az, hogy végül sikeresen megérkeztünk a lakásomba. Honor először elég furán nézett Abbsre és Abbie is furán nézett Honorra. Az utóbbi még mindig szerelmes a bátyámba és szerinte Abbie miatt nem szökött el vele. Aztán mikor Abbie megölelte, Honor meglágyult és tényleg egy csomó babát adott a kislánynak. Azóta pedig egész jól kijönnek egymásnak. Talán azért mert Honor is még egy nagyra nőtt gyerek és így legalább van kivel esténként rajzfilmeket néznie.
Abbie itt tartózkodása másnapján beírattam egy oviba ami közel van a Vogue épületéhez. Persze Liamnek először bele kellett egyezni. Kénytelen voltam felhívni, hogy meg-e felel neki. A válasz az volt, hogy neki mindegy melyik oviba iratom be, mivel Ő egész nap úgyis rohangál. Erről ennyit.
Így most a  napjaim úgy néznek ki, hogy reggel viszem Abbiet oviba ahol délutánig van. Addig én rendezek minden fontosabb fotózásomat és megbeszélésemet és ha úgy van, hogy nem végzek mikorra végez, akkor megkérek valaki, hogy hozza nekem az irodába Abbset. Öt nap alatt ilyen csak háromszor fordult elő. De aztán az egész estémet Abbievel töltöm.

♦♦♦

- Abbs kapcsold ki a tévét és reggelizz meg - parancsolom a szőke hajú kislányra aki még mindig a kanapén terpeszkedik és megint a kedvenc rajzfilmjeit bámulja amik kora reggel mennek.
Esküszöm egyszer ez miatt fogunk elkésni. Az összeset végig akarja nézni, de nem fogja fel, hogy nekem munkába kell mennem és nem késhetek el. 
Pontosan ma egy hete, hogy nálam van és ma van az utolsó nap, hogy Liamnek nincs ideje vigyázni rá. Szóval szerintem holnap magához veszi egy jó pár napra. Nincs nagyon az ínyemre. Már megszoktam, hogy minden nap mellettem van. 
Legalább egy kis színt vitt az unalmas hétköznapjaimba. Muszáj vele játszanom mivel maga nem szeret. Az a legjobb mikor Honor is velünk tart és együtt kell babáznunk. Nem lehet mit tenni, még csak négy éves. 
Azért kíváncsi vagyok, hogy Liam mit fog vele egyedül kezdeni. Hisz minden reggel fel kell öltöztetni. Mikor fogat most vele egyidőben kell nekem is, mivel maga nem hajlandó megmosni. Babázni kell vele. Minden este az én ágyamba alszik miközben valamilyen mesét néz. Pedig Honorral átcsináltuk neki a vendégszobát az Ő ízlése szerint. De esze ágában sincs ott aludni, ott csak játszik.
Abbie nem teljesíti a kérésemet. Ismét a kezébe fogja a távirányítót majd elkezd a csatornák között válogatni aztán hirtelen felsikít és felugrik a kanapéról. Aggódva kapom oda a fejem, hogy mit csinált.
- Liam bácsi van a tévében! - újságolja boldogan majd a képernyőre mutogat ahol tényleg Liam arcával találom szembe magam. Jobban mondva a One Direction egyik klipjét játsszák. Nem lepődök meg rajta.
Homlokon csapom magam és lerogyok az egyik székre majd úgy kezdem el figyelni Abbie műsorát ami annyiból áll, hogy a szőnyeg közepén riszálja a popsiját miközben énekli a szöveget. Ne kérdezzétek, hogy honnan tudja a szöveget. Én nem tanítottam meg neki. 
Vicces ahogy mozog. Pont olyan borzalmasan táncol mint én régen. Habár ezt nem is lehet táncnak mondani. Inkább csak ugrálásnak.
Hab a tortán már csak az mikor Honor is csatlakozik hozzá. Így aztán pár másodperc múlva ketten ugrálnak a szoba közepén. Azt hiszem kezdem sajnálni az alattunk élő szomszédokat.
- Egyszer még táncos lesz belőled - mondom vigyorogva mikor a klipnek vége lesz én pedig az asztalhoz húzom Abbiet. Elő tolom a müzlis tálat ő pedig lassan lakmározni kezd.
- De én énekes akarok lenni - mondja büszkén. Inkább nem szólok rá semmit.
Mindig ezt mondja, hogy meglátja Liamet énekelni. Van egy olyan érzés, hogy Liam még a közelgő One Direction turnéra is magával fogja vinni Abbset egy koncertre.
- Én meg színésznő - száll be a beszélgetésbe Honor is.
- Én meg Anglia királynője - vonom meg a vállam unottan.
Ha már mindenkinek vannak elérhetetlen álmai akkor nekem miért ne lehetne? Honor színésznő akar lenni, de még mindig nem kapott egy szerepet sem. Szóval akkor én nyugodtan lehetek Erzsébet királynő utódja.
- Skyler Te nem is vagy hercegnő - csóválja a fejét Abbie mosolyogva.
- Aztán Te azt már honnan tudod? - kulcsolom össze a kezeimet tettet bunkóssággal, de nem bírom tovább mivel elnevetem magam. - Mi van akkor ha csak jól titkolom?
- Hol van a koronád meg a királyi ruhád? - húzza fel a szemöldökét diadalittasan Abbie.
Hoppá elfeledkeztem róla, hogy egy hercegnő rajongóval van dolgom. Esélyem sincs ilyenben veszekedni vele.
- Jó, Te nyertél. Nem vagyok hercegnő - adom meg magam végül, majd felállok az asztaltól. - De most már gyere mert elkésünk. - Abbie szó nélkül teljesíti a kérésemet. Gyorsan ráadom a cipőjét meg a kabátját majd a kezét nyújtsa, hogy fogjam meg és úgy indulunk el otthonról. Igazából Ő neki mindig kell fogni az egyik kezét mivel fél maga az úton.
Az autómhoz megyek én a volán mögé ülök, Abbie pedig hátra miközben az egyik babájával játszik. Néha sajnálom a játékait ugyanis az összesnek levágja a haját meg átszabja a ruháikat. Lehet, hogy divattervező vagy fodrász lesz ha felnő.
London utcáin hatalmas forgalom van mint minden reggel. Az ovihoz érve gyorsan kiszállok majd karon ragadom Abbiet és behúzom az épületbe. Még szerencse, hogy nem hisztizik reggelente és szó nélkül bemegy. Elég hamar szerzett barátokat magának. Ezen meg sem lepődtem. Ki ne szeretne már egy ilyen aranyos kislányt mint Ő? Egy hatalmas puszival köszönök el tőle, miközben a nyakamat szorítsa miközben megígérem neki, hogy sietek érte és délután elviszem az egyik játszótérre.
Nyolc órát mutat az óra mikor beesek az irodámba. Kifújom a levegőt, de mikor azon vagyok, hogy bele igyak a kávémba Anabel tör rám. És még csak reggel van.
- Tegnap este kaptam egy e-mail Christin Perry menedzserétől, hogy haza jött Japánból és ma délelőtt bejönnek, hogy végre tudd lefotózni - magyarázza keményen.
Totál kiment a csaj a fejemből. Valahogy még mindig nincs kedvem Őt fotózni. Annyira idegesítő már csak a hangja is.
- Oké - sóhajtok megsemmisülten.
- Több életet Skyler. Pár óra alatt kész leszel, és többet nem kell elviselned a plasztik fejét - ütögeti meg a vállam kedvesen Anabel.
Igen Ő tudja, hogy milyen véleménnyel vagyok az ilyen emberekről mint Christin Perry. Legszívesebben kiugranék az ablakon mint Vele kelljen egy levegőt szívnom.
Megsemmisülten nyitok be a fotó szalonba ahol újra találkozok azokkal az emberekkel akikkel pár nappal ezelőtt. Megcsóválom a fejem és kezembe veszem az egyik fényképezőgépet majd a lányhoz fordulok aki a sminkesnél ül.
- Most komolyan éjjeli háttért akarsz miközben bikiniben feszítesz? - kérdezem összehúzott szemöldökkel ahogy végig nézek tökéletes alakján. Basszus milyen sovány már és milyen hosszú lábai vannak. A mellei tuti nem eredetiek úgy ahogy a szája sem. Hányhatnékom van.
- Egy lány nem csak napközben lehet szép bikiniben - válaszolja hetykén miközben hátra csapja barna haját és megindul felém. Két fejjel magasabb Tőlem, de csak a cipője miatt ezért úgy kell rá felnéznem.
- Igen ez igaz, csak a normálisan gondolkozású lányok este nem járkálnak bikiniben - mondom egy kissé bunkón. Szerintem fel sem fogta, hogy most ép leszóltam az agyi működését.
- Figyelj én megértem, hogy irigykedsz rám mivel neked nem adatott meg egy ilyen külső mint nekem van - simogassa meg a karomat mosolyogva.
Na ez most bunkó volt. Komolyan leszólta az alakomat? Mégis mi baja van velem? Normális a testsúlyom és a magasságom is. A ruházatommal sincs semmi baj. Én is hordok magassarkút ha úgy van kedvem. És szerintem most is jobban nézek ki mint Ő.
- Te csodás vagy a pasik biztos döglenek érted - értek egyet veled. Most mégis mit csináljak? Tépjem meg a mű haját? Ezen a csajon semmi természetes nincs.
- Köszi édi vagy - legyint egyet a kezével majd ismét nyitódik az ajtó és kis híján elájulok mikor Christin szó szerint Liam nyakába ugrik aki rögtön a derekára teszi a kezét és szenvedélyesen megcsókolja...

2014. január 30., csütörtök

#22

Ismét új rész :D szomorúan láttam, hogy a tegnapi részhez kaptam három nem tetszik pipát...oké én bele törődök meg minden, de aki arra pipál az légyszívesen legyen már olyan, hogy elmondja mi nem tetszik neki mivel így sajna nem tudok változtatni a hibáimon :/ mellesleg köszönöm a komikat és ha a mai résznél is ennyire aktívak lesztek akkor holnap jön a kövi :) óhh és ne felejtsétek el #MidnightMemoriesMusicVideoTomorrow (ezt muszáj volt kiírnom mivel cseszettül várom már xD)

Oké, tudom megfogadtam úgy tíz perce azt, hogy nem foglalkozok többé a múlttal, de valahogy nem válik be ez a fogadalmam, ha az életem fő meghatározója itt ül mellettem az autóban és annyira édes, hogy legszívesebben megzabálnám miközben Abbievel beszélget. Igen csakis Abbie miatt aranyos, nem pedig a természete miatt.
Még mindig utálom amiért négy éve úgy elintézett és erre most már az is rátesz egy lapáttal, hogy megtudtam rajtam kívül volt egy komoly kapcsolata. És honnan tudom, hogy komoly kapcsolata volt? Nos nem vagyok hülye és össze tudom rakni a dolgokat.
Mint kiderült volt egy közös kutyájuk. És ha valakiknek közös kutyájuk van akkor az azt jelenti, hogy együtt is laktak. És ha valaki együtt lakik valakivel az egy hosszú és mély kapcsolat jele. Szóval Liamnek volt egy nagyon komoly kapcsolata amiről egészen eddig én nem is tudtam.
Naiv voltam ugyanis egészen mostanáig azt hittem, hogy Liam engem siratott pont úgy ahogy én Őt. Ezek szerint túl alul informált vagyok. Tényleg semmit nem tudok a magánéletéről mivel soha nem érdekelt.
Elég volt nekem az, hogy nap mint nap a képébe futottam, vagy a magazinok címlapján vagy pedig a képernyőn ugyanis az összes zenecsatornán az Ő zenéiket játsszák.
Szóval hiába nem akartam vele foglalkozni, a hírek akkor is eljutottak a fülembe. De mindig úgy kezeltem Őket mint egy alaptalan pletyka. Ezek szerint nem volt minden pletyka.
Na nem mintha nyomoztam volna utánuk, ráadásul Liam után meg pláne nem. Tényleg semmit nem tudok az életéről mióta híres énekes lett.
De ez a tudat, hogy rajtam kívül másnak mondta azt, hogy szereti és, hogy mást csókolt meg, na ez megőrjít. Még csak bele gondolni is szörnyű, hogy együtt laktak ami azt jelenti, hogy minden éjjel együtt aludtak közös ágyba miközben Liam átkarolta a derekát és lágy puszikkal borította be, pont úgy mint engem régen. Reggel pedig a karjai közt ébredt miközben egy csókkal köszöntötte. És még ott volt egy kutya is akit együtt vittek sétálni és úgy bántak vele mint a nemlétező közös gyerekükkel. Aranyos képeket posztoltak a világhálóra a rajongók pedig közös nevet adtak nekik.
Egyáltalán miért foglalkozok én ezzel? Már rég túltettem magam Liamen és egy ismeretlen lányra meg pláne nem vagyok féltékeny. Igen, csak azért érdekel ez a téma mert utálom Liamet és nem akarom, hogy esetleg még valakit megbántson úgy mint engem.
- Megérkeztünk! - zökkent ki Liam mély hangja a gondolkodásból.
Összeszedem magam és próbálok nem csúnyán nézni a srácra. Megegyeztünk, hogy Abbie előtt normálisan fogunk viselkedni. Igen, de ezt akkor mondtam mikor még nem tudtam, hogy volt barátnője akivel közös kutyájuk volt.  Ökölbe szorulnak a kezeim miközben fél szemmel nézem ahogy kiszáll a volán mögé és kinyissa a hátsó ajtót, hogy Abbs is tudjon kiszállni.
- Fincsi fagyiiiii mindjárt a pocimbaaaa - énekli ugrándozva Abbie, Liam pedig csillogó szemekkel mered a fel-le ugráló kislányra. Szerintem tetszik neki, hogy a keresztlánya énekel. Az cseszne be ha Abbie megörökölte volna a keresztapja génjeit ami azt jelentené, hogy csodás hanggal rendelkezik.
- Szeretsz énekelni? - kérdezi Liam miközben megfogja Abbie kezét és azt várják, hogy végre melléjük érjek. Jaj ne észrevette, hogy Abbie énekelt. A családba nem kell még egy énekes. Ráadásul az én keresztlányom soha nem lesz híres.
- Ne reagáld túl a dolgokat. Ez még messze van az énekléstől - forgatom meg a kezeimet egy kissé bunkón mikor melléjük érek és Abbie az én kezemet is megfogja. Liam csúnyán néz rám amitől természetesen én nem ijedek meg.
- Miért lenne messze az énekléstől? - húzza fel kérdően a szemöldökét Liam. Unottan megforgatom a szemeimet ugyanis nincs kedvem ezen témázni. Hát persze Liam büszke lenne rá ha Abbie a nyomdokaiba lépne. Csak elfeledkezett egy fontos tényezőről...rólam!
- Talán azért mert még csak négy éves? - vágok vissza felháborodva. Liam gúnyosan felhorkant amit nem tudok hova tenni.
Egy négy éves kislány ha szeret énekelni még nem azt jelenti, hogy a jövőben is fogja szeretni. Egy kisgyerek tele van álmokkal. Ennyi évesen én hercegnő akartam lenni. És az lettem? Nem. Pedig volt koronám meg ruhám és rám is mondhatta akkor akárki azt, hogy én leszek Anglia királynője. De aztán kezdem felnőni és különböző dolgokat szerettem meg.
Épp ezért nem jelent az semmit ha Abbie most énekelget. Fogadunk, hogy holnapra már tündér akar lenni.
- Én is ennyi évesen ragadtam mikrofont és rögtön lenyűgöztem a közönséget - válaszolja Liam diadalittas mosollyal az arcán.
Francba. Ez tényleg igaza. Nicola egyszer mesélte, hogy Liam négy éves korában olyan hanggal rendelkezett, hogy más felnőtt is megirigyelte. Ráadásul már akkor mondogatta, hogy Ő egyszer énekes lesz. És ez a nézőpontja állítólag soha nem változott. Szerepelt suli darabokban és mindig énekelt ráadásul mindenki tehetségesnek tartotta és nagy jövőt jósoltak neki. Liamnek a vérében van a zene.
Mi van akkor ha tényleg igaza van és Abbienek is pont ilyen jövő van megírva mint a keresztapjának? Ha már most szeret énekelni lehet évek múlva is ugyan úgy fog szeretni és akkor Liam rögtön hírességet farag belőle, rólam pedig elfeledkezik. Hisz ki akarna egy Voguenál dolgozó sztárfotóssal maradni, mikor a keresztapja a világ leghíresebb bandájának a tagja? Én sem maradnék magammal.
- Egyszer én is énekesnő akarok lenni mint Liam bácsi - néz fel csillogó szemekkel Abbie, Liamre aki büszkén kihúzza magát majd rám tekint és kiölti rám a nyelvét mint egy kisgyerek. Igen ez a srác múlt el húsz éves.
- Erről ennyit. - mondja Liam majd kinyissa a cukrászda ajtaját és beengedi maga előtt Abbiet én pedig utánuk koslatok mérgesen. Hogy képes rögtön mindenki levenni a lábáról? Senki nem veszi észre, hogy hogyan tud játszani az emberek érzéseivel?
Egy ügyes mozdulattal a karjai közé kapja a kislányt, hogy az lássa az összes választékot. Abbie hosszú percekig gondolkozik, hogy melyik fagyiból kérjen, végül pedig mivel nem tud dönteni az összesből kér. Liam fizet, de előtte a kezembe nyomja Abbst, hogy tudja odaadni  az eladónőnek a pénzt majd mikor ez sikerül, fagyi poharakkal teli kezekkel megyünk ki a teraszra és ülünk le.
Abbie rögtön neki kezd a hatalmas pohárnak ami fagyikkal van teli, miközben hatalmasokat vigyorog az arca pedig fülig fagyis. Cuki. Én pedig mint újdonsült gyámja, a táskámból előveszek egy szalvétát és gyorsan letörlöm az arcát nehogy össze piszkolja a ruháját.
- Ízlett? - kérdezem kedvesen mikor már szinte megette az összes fagyiját. Ne kérdezzétek, hogy hova fél belé ennyi édesség egy ilyen pici lányba. - Ahogy látom még mindig imádod az édességet.
- Igen, de a mamiék nem engednek sokat enni mivel elromolnak a fogaim - húzza el a száját majd a szájába nyúl és elkezdi vizsgálgatni a fogait. Gyorsan a kezéhez kapok és kihúzom a szájából azt mivel nem higénikus amit csinál és nem akarom, hogy baktériumokat vigyen a szájába. - Tényleg nem tudjátok, hogy mikor jönnek értem? - teszi még hozzá majd hol rám, hol pedig Liamre néz. Összeszorul a szívem és szerintem most jött el az idő, hogy valamit mondjuk neki a szüleiről.
- Nézd Abbie az van, hogy a szüleid elmentek és...- kezdem el mondani miközben Abbie hatalmas szemekkel néz a szemeim közé. Van valami szívszorító a nézésében. - és nagyon nagyon messze mentek így nagyon nehéz haza jönniük...- beszélek össze-vissza. Basszus ez tök hülye duma ráadásul érthetetlen is.
Tanácstalanul Liamre pillantok és várom, hogy Ő is szóljon valamit. Komoran kevergeti az olvadt fagyiját és szinte hallom ahogy kattog az agya.
- Igaz messze mentek, de állandóan figyelnek Téged és minket kértek meg, hogy vigyázzunk Rád - veszi át a szót Liam komoran. Csak nehogy megint elsírja magát mint akkor mikor meglátta Abbiet.
Abbie arca elkomorul miközben szomorúan nézegeti az asztalt és szerintem próbálja felfogni az előbb elhangzott dolgokat. Elég jól elmondtuk neki, hogy többé nem lássa a szüleit.
- Olyan kevésszer fogom Őket látni mint Titeket? - kérdezi csendesen.
Az ujjaimmal kezdek el játszani, Liam pedig szégyenkezve lesüti a szemeit. Abbie nem hülye és ezek szerint hiányoztunk neki amiért évente csak egyszer látogattuk meg. Milyen egy érzéketlen tuskó voltam.
- Te nem látod Őket, viszont Ők látnak Téged - kezdem el simogatni a hátát, Liam pedig hevesen bólogat, hogy igazam van.
Ez annyira borzalmas. Nincsenek szülei akiket még mindig haza vár és szereti őket.
- Titeket is láttalak minden nap ugyanis a papi mutatott egy videót ahol Liam bácsi énekel, Skyler pedig a mamiékkal szurkolt a háttérben - meséli mosolyogva Abbie én pedig zavarban jövök.
Szóval Nate megmutatta Abbienek, Liam meghallgatását az X-Factorban ahova elkísértük Őt. Igen le lett kamerázva, de ha jól emlékszem a televízióban soha nem adták le. Csak évekkel később került nyilvánosságra.
- És tetszett amit láttál? - kérdezi vigyorogva Liam.
- Igen, csak azt nem értem, hogy Te miért pusziltad meg Skylert a száján? - kérdezi értetlenül Abbie, Liam pedig elvörösödik és úgy pillant rám.
Hát igen akkor a szereplése után megcsókolt ugyanis akkor még szeretett. Vagy nem. Fogalmam sincs, de még együtt voltunk.
- Hát mivel akkor még Ő volt az én SkySkyom - pillant rám kuncogva Liam az én szám pedig majdnem tátva marad.
Emlékszik rá, hogy hogyan hívott akkor. Na ezt nem hittem volna. Őszintén megmondva mindig tud valami újat mutatni és egyben összezavarni.  Ha akarnám akkor sem tudnám letagadni, hogy mennyire szerettem. Viszont most nem érezhetek úgy iránta mint akkor. Őrültség lenne a részemről. Tényleg az lenne a legjobb ha végre össze jönnék már valakivel.
Végül arra leszek figyelmes, hogy Abbie elrohan a játszótér felé ami a cukrászda mellett található így megint kettesbe maradok Liammel. Csodás. Szerintem engem az Égiek nem szeretnek.
Liam dúdolgatva eszi még mindig az olvadt fagyiját, miközben én az ujjaim körül forgatom a kólás poharamat és néha ránézek a hintázó Abbsre. Aranyos mikor játszik.
- Holnap már vissza kell mennem Londonba, ugyanis már így is egy csomó fotózásomat mondtam le a temetés miatt. - húzom el a számat és a Voguera gondolok. Anabel lehet, hogy megengedte, hogy vegyek ki pár szabadnapra, de szerintem a sok fotózásra való személyre nem gondolt. Liam megértően bólint egyet majd Ő is Abbiere pillanat. - Valamit ki kell találnunk - nézem én is a hintázó kislányt.
Tényleg muszáj lesz valahogy megoldanunk Abbie ügyeit. Én nem tudok állandóan rá vigyázni ugyanis dolgoznom kell.
- Az elkövetkező pár napban nem tudok rá vigyázni. Egy perc szabadidőm se lesz ugyanis lassan kezdődik a turné. Fotózásokra, interjúkra meg próbákra kell járnom - magyarázza.
 Mit is vártam Tőle? Hisz szupersztár persze, hogy ez az első az életében nem pedig a keresztlánya.
- Én sem tudok rá mindig vigyázni - vágom rá idegesen. Ő is a gyámja nem csak én. Közösen kell megoldanunk ezt a problémát.
- Nem is mondtam, hogy vállald magadra - mondja hevesen. - Mi lenne akkora ha felváltva vigyáznánk Rá? Mikor melyikünknek jó akkor annál van. - mondja a logikus megoldást.
Ez így tényleg jól hangzik. És így akkor még csak veszekednünk se kell és nyugodtan melózhatok.
- Ez tűnik a legnormálisabb megoldásnak - egyezek bele, Liam ötletébe ő pedig elmosolyodik. - Holnap akkor eljön velem és beíratom oviba én pedig délelőtt megcsinálom a fontosabb fotózásaimat, hogy a délutánjaim szabadok legyenek és tudjak Abbsel foglalkozni.
- Szuper. Én pedig lerendezek minden fontosabb interjút az elkövetkező pár napban és aztán enyém Abbie - bólogat gondolkodva.
Ez elég könnyen megoldottuk. Lehet, hogy nem is lesz olyan katasztrófa ez az egész kialakult helyzet...

2014. január 29., szerda

#21

Sziasztooooook! Szóval mivel a tegnapi résznél elég sokan kértétek, hogy legyenek naponta részek ezért úgy gondoltam, hogy a kéréseteket teljesítem :) de persze ez csak akkor fog működni ha sok visszajelzést kapok (szerintem nem kérek sokat) úgyhogy mostantól naponta érkeznek a részek :D

Szerencsére az út rövidke az ovihoz így Liammel nincs időnk veszekedni. Meg amúgy is el volt foglalva az egyik dalukkal ami pont a rádióban szólt. Az ember azt hinné, hogy a sztárok utálják vissza hallgatni a saját dalaikat mivel tök kényelmetlennek érzik azt, hogy a rádióban vannak.
Viszont Liam mint mindig és mindenben, ebben is más lapra tartozik. A rádiós csak annyit mondott, hogy jön a One Direction egyik nagy slágere, Liam máris maximumra tekerte a hangerőt és mikor meghallotta a Live While We're Young dallámát és a saját szólóját rögtön teli torokból énekelni kezdte. Azt hittem, hogy csak a saját részét akarja énekelni, de tévedtem ugyanis úgy döntött, hogy Ő lesz az egész One Direction. Ráadásul az éneklés mellett még pár hülye mozdulattal is megajándékozott és mikor a klipben van az a evezős mozdulat azt is próbálta megcsinálni. Nem sok sikerrel, ugyanis az autóban túl kicsi hely volt Ő pedig túl hevesen csinálta, így mikor lendítette a kezét engem ütött meg és aztán kinevetett.
Ami pedig a legszörnyűbb, hogy nem álltam meg azt, hogy ne nevessek fel. Ugyanis ezzel a viselkedésével a régi Liamet juttatta az eszembe akit annyira imádtam. Akivel egy csomót lehetett hülyülni és nevetni.
Sokszor vissza sírom azokat az időket és elgondolkozok rajta, hogy mi lett volna, hogyha nem jelentkezik az X-Factorba. Vajon együtt maradtunk volna örökre? Vagy pedig időnap előtt meguntuk volna egymást és mindketten mentünk volna a saját utunkra? Fogalmam sincs és ezeket soha többé nem tudom meg.
Igaza van Honornak. Túl kell magam tennem a múlton. Hisz Liam is túltette magát. És jól tette. Az már elmúlt és nem tudunk változtatni rajta. Így a jó minden ahogy történt. Ő szereti amit csinál és én is szeretem.
A dalnak vége lett, Ő pedig megnyugodott én pedig pont akkor állítottam meg az autómat az ovi előtt ahol Abbie épp tartózkodott.
Gyorsan kiszálltam ám nem mozdultam. Csak néztem a kicsi kocka épületet miközben a gyermekkorom jutott az eszembe mikor még én is ide jártam. Annyira utáltam oviba járni. Minden reggel kicsaptam a hisztit, hogy ne kelljen eljönnöm. De anya hajthatatlan volt. Örült neki, hogy délutánig meg tud tőlem szabadulni és így kap néhány szabad órát. Hiába cirkuszoltam az ovi bejárati ajtaja előtt, senki nem sajnált meg. Sőt sokan csak nevettek rajtam. Hát most már én is nevetek magamon, hogy milyen idióta voltam. Most már inkább járnék oviba, hisz semmi dolgom nem lenne. Csak játszanom kéne meg aludnom. Az utóbbit pedig imádom csinálni.
Emlékszek egyszer Nate hozott reggel oviba. Én szokás szerint ordítottam, hogy nem akarok bemenni. Ő pedig stresszelt egy dolgozata miatt. Aztán remek ötlete támadt ami az volt, hogy lógjunk el, de úgy, hogy senki ne tudjon róla. Ovi és iskola helyett egy fagyizóba vitt. Csak arra nem gondoltunk, hogy anyának pont találkozója lesz az egyik barátnőjével pont ugyan azon a helyen. Natet visszaparancsolta a suliba így kénytelen volt megírni a dolgozatát amire természetesen nem volt felkészülve. Engem pedig az oviba és többet nem engedte meg, hogy a bátyám vigyen el reggel.
- Csak nem előtörtek a szép gyerekkori emlékek? - hallom meg mellőlem Liam hangját miközben össze rezzenek. Mégis mikor jött ilyen közel hozzám? Fél szemmel látom ahogy Ő is az épületet nézi én pedig elgondolkodok. Vajon Ő is ide járhatott? Gőzöm sincs. Gyerekkori énjét csak fotókon láttam, viszont állíthatom, hogy már akkor is hasonlított magára.
- Ide jártam oviba én is - válaszolom mosolyogva. Amúgy gondolhattam volna, hogy Nate is ide fogja beíratni a kislányát. - Ez a hely megkeserítette az életemet. Utáltam itt - mondom undorodva, Liam pedig felkuncog. - Fogadok, Te nem jártál oviba. - teszem még hozzá. Liam abbahagyja a kuncogást, de még mindig mosolyog.
- Néha jártam, néha nem - válaszolja majd megigazítja a fején a sapkáját és elindul az ovi felé. Rögtön felzárkózok mellé és kíváncsian várom a folytatást. Olyan nincs, hogy egyszer járt egyszer nem. Habár az Ő nagyapja mindent megtehetett vele, szóval mindent visszaszívok. - Mikor a nagyapámnak volt idegzete velem nyűglődni megengedte, hogy otthon maradjak. Viszont mikor az idegeire mentem, bedugott ide - meséli egyszerűen mikor a kapuhoz érünk.
A füleimet rögtön hangos gyerek zsivaj csapja meg. Liam kinyissa a kaput majd bemegy miközben mosolyogva nézi az udvaron játszó kölyköket. Sok kisgyerek utánunk néz. Lehet, hogy már itt is megismerik Liamet? Ki tudja, hisz mostanában még a csapból is a One Direction folyik és ciki ha valaki nem ismeri ezt a bandát.
Ismét felzárkózok a srác mellé, nehogy véletlenül sikerüljön leráznia. Reménytelenül megcsóválja a fejét mikor észre veszi, hogy milyen közel vagyok, viszont nem gyorsít a tempóján. Szerintem élvezi, hogy a gyerekek csodálkozva néznek rá.
Éppen a lépcső első fokára akarom rátenni a lábam, mikor Liam hirtelen megtorpan és a karom után kap majd a távolba bök egy homokozóra ahol egy csomó kislány játszik, de kiüt közülük egy szőkeség aki csakis Abbie lehet. Nagyon el van foglalva a homokvár építéssel, azonban Liamet nem érdekli.
Megindul felé én pedig sietős léptekkel követem. De amint közelebb érünk a homokozóhoz Abbie rögtön észre vesz. Először csodálkozva pislog felénk, majd hirtelen felpattan és ezzel szétgyúrja a homokvárát és elkezd felénk eszeveszetten futni.
Én letérdelek és Liam is velem egy időben és várjuk, hogy Abbie ide érjen. Tényleg nagyot nőtt mióta utoljára láttam.
Magas lett és vékonyka. Szőke haja már egészen a válláig leér viszont a szemei még mindig pont ugyan olyanok mint Liamé. Ráadásul már a mosolya is kezd rá hasonlítani. Habár mikor megszületett akkor Liam azt mondta, hogy a mosolya rám hasonlít. Vajon most is azt gondolhatja?
Abbie mikor hozzánk ér egy határozott mozdulattal ölel át minket egyszerre Liammel. Egyik kezével az én vállamat szorítja, míg a másikkal Liamét, miközben ugrál és hatalmasokat kacag.
Még jó, hogy háttal áll nekem és nem lássa az arcomat. Minden erőmre szükségem van, hogy ne sírjam el magam. Ez az egész dolog annyira szomorú. Szegény árva lett és soha nem láthassa a szüleit. Csak rám és Liamre számíthat. Ilyen fiatalon ekkora csapás érte.
Az Ég felé emelem a pillantásomat és úgy próbálom visszatartani a könnyeimet, de akkor fél szemmel látom Liamet aki viszont nem állta meg, hogy ne sírja el magát. Liam hiába akarja letagadni az érzéseit. Neki még jobban fáj a nővére halála mint nekem Naté. Ráadásul Abbiet sorsát is a szívén viseli.
- Skyler? Liam bácsi Ti mit kerestek itt? - enged el végül Abbie miközben én felegyenesedek és Liam is követi a példámat, de közben gyorsan letörli a könnyeit nehogy a kislány valamit észre vegyen. Amúgy komolyan le 'bácsizta' Liamet, vagy pedig én hallottam félre?
- Érted jöttünk, hogy haza vigyünk - válaszolom mosolyogva, Abbs szemei pedig felcsillannak. Liam bólint egyet, de még mindig hatalmasokat szipog. Oké én elhiszem, hogy sajnálja a keresztlányát, de azért ne ennyire feltűnően. Lehet Abbie nem tud semmiről.
A kezemet nyújtom, hogy fogja meg ami meg is történik, viszont a másik kezét Liam felé nyújtsa aki aranyosan rámosolyog és oda nyújtsa a kezét azonban nem mozdul meg. Csak Liamre néz aki meg vissza le rá. Szerintem észre vette, hogy sírt.
- Miért sírsz Liam bácsi? - kérdezi kedvesen Abbie és szomorúan Liamre pislog.
Liam nem válaszol csak nézi a szőke hajú kislányt. Miért hívja Liam bácsinak? Én ezt nem értem. Engem soha nem szólított Skyler néninek.
Végül újra letérdel Abbie elé és magához húzza majd szorosan megöleli. Aranyosak együtt. Olyanok mint apa és lánya. És erre az is rátesz egy lapáttal, hogy Abbs hasonlít a keresztapjára.
- Mert annyira hiányoztál - suttogja Liam és elengedi majd feláll és ismét megfogja a kezét. - De most már induljunk - teszi még hozzá, Abbie pedig bólint és ismét felém nyújtsa a kezét. Megfogom és így indulunk ki az oviból. De mikor az autóhoz érünk lenézek Abbiere.
- Mond csak Abbie, bánnád ha többet nem jönnél ide oviba? - kérdezem csendesen.
Hát többet pedig nem fog ide jönni mivel ha minden jól megy akkor holnap nekem már vissza kell mennem Londonba és akkor Ő is velem jön. Na igen, de itt van Liam. Fogalmam sincs, hogy fogjuk megoldani ezt az egészet. Ki mikor fog Abbiere vigyázni. Ezt még meg kell beszélnünk, de először Abbsnek kell felfognia, hogy velünk fog élni.
- A mamiék tudnak róla? - kérdezi csodálkozva.
Liam rögtön rám kapja a tekintetét olyan ' most mi lesz' nézéssel. Szóval nem tud róla, hogy a szülei meghaltak. Ettől féltem. Így rám és Liamre hárult az a feladat, hogy elmondjuk neki a fájó igazságot. Jaj.
Liam sóhajt egyet majd egy ügyes mozdulattal a karjai közé kapja a kislányt és az arcára varázsol egy hatalmas mosolyt.
- Képzeld el Abbs, hogy mikor jöttünk ide fele láttam egy cukrászdát...- újságolja Liam a karjaiban ülő kislány pedig elkezd tapsikolni. Hát igen, Abbie imádja az édességet már egész pici korától. És ez Liam hibája ugyanis Ő volt az aki folyton csokival etette mikor még nem lett volna szabad neki azt ennie.
- Fagyíííííí- ujjong a kislány.
- Akkor ezt megbeszéltük. Irány a cukrászda - bólint Liam és leteszi Abbie majd felém nyújtsa a kezét én pedig értetlenül pislogok felé. Miért nyújtsa felém a kezét? Mit akar már megint Tőlem?
- Mit akarsz? - kérdezem értetlenül a kezére célozva.
- A kocsi kulcsokat ugyanis én vezetek - válaszolja egyszerűen.
Kis híján összeesek mikor ezt mondja. Mégis miért akarja az én autómat vezetni? Ez szemétség és egyben pofátlanság.
- Miért? - kérdezem tovább egy kissé idegesen.
- Mert ha nem jutunk Abbievel most rögtön fagyi közelébe akkor elvonási tüneteink lesznek. Igaz Abbs? - néz le a kislányra aki kacagva bólogat. Nem állom meg, hogy nem nevessek fel. Összebeszéltek ellenem. Még csak pár perce vannak együtt. - És Te pedig túl lassan vezetsz. Nincs kedvem még egyszer az anyósülésen ülni miközben Te minden szabályt betartasz.
És még a vezetési technikámat is leszólja. Hát ki ez Te? Örüljön, hogy elhoztam és nem kellett végig gyalogolni a fél városon. Ezt ha tudom tuti, hogy nem hoztam volna el.
- Örülj magadnak - mondom és szó szerint hozzá vágom a kocsi kulcsokat majd beülök az anyósülésre, Abbie hátra, Liam pedig a volán mögé. Viszont most nem kapcsol be rádiót hanem Abbievel beszélget.
- Mami és papi is jön? - kérdezi végül Abbie mi pedig Liammel egymásra nézünk. Na most most mit mondjunk. - Csak azért mert rajzoltam nekik - mondja jókedvűen és előrenyújt egy papírt amin egy rajz van.
Pontosabban a rajzon három pálcikaember van akik gondolom Abbie, Nate és Nicola. Mögöttük egy ház van virágokkal meg még nem tudom mikkel. És Abbie mellett egy kiskutya is van. Aranyos rajz.
- Szép rajz. Ügyes vagy! - dicsérem meg mosolyogva. És látom ahogy Liam is a képet nézegeti miközben az utat félszemmel nézi.
- Ez én vagyok - mutat a rózsaszín emberkére és tovább folytassa. - Az anyu a másik pedig apu és a háttérben az új házunk van ahova nemsoká elköltözünk - meséli boldogan.
Liam gyorsan elkapja a tekintetét a rajzról majd az útra koncentrál nehogy elsírja magát.
Micky mondta, hogy Nateék Manchesterbe költöztek volna és azt voltak megnézni mikor a baleset történt. Úgy látszik, hogy Abbie is tudott róla és most azt várja, hogy elköltözzenek.
- Értem - bólogatok.
- Ó és ott van még a kiskutya is amit apu akkor fog megvenni ha jó leszek - húzza el a száját szomorúan. Nate és kutya? Komolyan ilyet ígért a lányának? Hisz a bátyám utálta az állatokat. Akkor miért ígért ilyet a lányának ha aztán nem tartotta volna be?
- Nekem van kutyám - mondja Liam vigyorogva és bele néz a visszapillantó tükörbe, hogy lássa Abbiet. - Lokinak hívják. Még az exbarátnőmmel közösen vettük, de aztán szakítottunk így nálam maradt. Tuti imádni fogod ha találkozol vele...
Na várjunk csak. Liamnek volt rajtam kívül barátnője akivel még közös kutyájuk is volt? Ó Te jó ég. Ez csodás. Én még mindig a kapcsolatunkat siratom neki pedig volt egy komoly kapcsolata. Erről ennyit.
Befejeztem a múltal. Liam már rég túltette magát rajtam és nem is nagyon zavartatja magát, hogy mi volt kettőnk között. Vajon hány barátnője volt rajtam kívül? Őket is úgy szerethette mint engem?
Nem érdekel, tovább lépek és új életet kezdek...

2014. január 28., kedd

#20

Hellóó!!! Meg is érkeztem a friss résszel és tegnap befejeztem az egész sztorit a gépemen...és büszkén állíthatom, hogy az írói pályafutás során ez lett a leghosszabb befejezett történetem :))) 

- Ha azt hiszed, hogy lerázhatsz akkor nagyot tévedsz! - kapok Liam karja után mire Ő így kénytelen megállni és felém fordulni. Unottan megforgassa a szemeit, majd egy hanyag mozdulattal kikapja a karját a szorításomból.
Mióta lett neki bicepsze? Te jó Isten eddig észre sem vettem, hogy mennyire megizmosodott. De most, hogy itt áll pontosan szembe velem, elég feltűnő jelenség. Egyáltalán miért váltott stílust? Jó én nem azt mondom, hogy nem áll jó neki, de nekem fura. Már megszoktam a cuki kivasalt haját meg a kisfiús arcát. És most, hogy néz rám. Borostás arccal, égnek meredő hajjal, és izmos testtel. Vajon mennyi kockája lehet a hasán? Biztos sok és szívdöglesztő lehet, alsógatyában.
Jesszus Skyler min gondolkozol? Liam a szemembe már nem egy pasi. Hanem Ő az exem vagy micsoda. Négy éve szakítottunk és ez az álláspont így is fog maradni. Csak az a baj, hogy Ő volt az első szerelmem és az első szerelmet nagyon nehéz elfelejteni.
Pedig most annyira utálom és szerintem ez nála is így van. Nem úgy néz ki mint aki újra akarná kezdeni. Szerintem számára én csak egy gyerekszerelem voltam és ez a normális hozzáállás. Nekünk nincs jövőnk és ha most nem lenne Abbie akkor talán soha többé nem találkoznánk. Négy évig sem keresett akkor ez most miért változna meg?
Azért mert mind ketten egyedül maradtunk? Ő ha ezt meghallaná rögtön azt mondaná, hogy nincs egyedül mert ott vannak a barátai vagyis a banda társai. Kíváncsi lennék, hogy azok a barátai a Karácsonyt is vele töltik , vagy pontosan a születésnapján programokat szerveznek neki? Ha engem kérdeztek nem és ezt magamról tudom.
Honor soha nem töltötte velem a Karácsonyt mióta Londonba vagyunk. Az ünnepekre mindig haza utazott Wolverhamptonba a családjához és csak az Új évbe tért haza. Megértettem ezt a nézőpontját hisz nem sűrűn látja a családját.
Viszont én ilyenkor magam maradtam a hatalmas lakásunkba Londonba egyedül. Haza nem mehettem mivel nem akartam találkozni Liammel. Meg amúgy is tudtam, hogy neki csak ilyenkor van ideje meglátogatni a nővérét.
A születésnapomkor pedig Honornak mindig valami dolga akadt így vagy előtte, vagy utána köszöntött fel. Én pedig, hogy ne érezzem magam annyira egyedül inkább a munkába temetkeztem.
- Mi van már képzelődsz is? - húzza fel az egyik szemöldökét kérdően mire én küldök felé egy gyilkos pillantást. - Én egy szóval nem mondtam, hogy le akarlak rázni - csóválja meg a fejét rosszállóan, majd kinyiss a gyámhivatal ajtaját és eszében sincs megvárni.
Ha nem volt az eszébe lerázni akkor miért hagy le folyton? Szerintem azért mert le akar rázni. Csak ez a terve nem fog sikerülni neki ugyanis én levakarhatatlan vagyok.
Hogy tudtam egy ilyen bunkó pasassal járni mint Liam? Látszik, hogy milyen kis naiv voltam. Hallgatnom kellett volna Natere és akkor nem törte volna össze a szívem.
- Pedig nekem nagyon úgy tűnik, hogy magad akarod learatni a babérokat - vágok vissza csípősen Ő pedig szó szerint az arcomba nevet.
Ekkora egy bunkót. Azt hiszi, hogy világsztár és milliók vannak érte meghalva akkor akár, hogy viselkedhet? Hát téved. Az én szemembe még mindig egy kis taknyos tizenhat éves senki. Engem senki nem nevethet csak úgy ki.
- Tudok ajánlani a számodra egy pszichológust, mivel szerintem valami nincs rendben odabent - bök a homlokom felé mire én felmorgok.
Komolyan mondom minél idegesítőbb. Istenem mit vétettem, hogy egy ilyen szerencsétlennel hozott össze a soros mint Liam. Annyi normális pasi él a Földön én mégis kikaptam Őt.
- Nos ha nem Abbie élete lebegne a szemem előtt már rég itt hagytalak volna - teszem a derekamra a kezem majd büszkén felhúzom az orrom. Majd én megmutatom neki, hogy velem senki nem szórakozhat.
- Tudom. A lelépéshez értesz a legjobban - mondja semleges tekintettel.
Még az ütő is megáll bennem mikor ez a mondat elhagyja a száját. Én értek a lelépéshez. Ezt vajon, hogy értette? Nem értem. Én soha semmi elől nem menekültem el. Véletlenül nem magára célzott. Hisz Ő volt az aki csak úgy lelépett az X-Factorba úgy, hogy barátnője volt. Nekem kéne utálnom Őt amiért tönkre tette az életemet. Ha nem kezdünk volna el járni és ha Ő nem tagadott volna le akkor még mindig Wolverhamptonba élhetnék.
Miatta kellett itt hagynom a bátyámat! Miatta nem tudok szerelembe esni már négy éve. Akár mennyi pasi a közelembe jött és próbálkoztak nálam, maximum a randiig jutottam. Elmentem vele aztán az este folyamán Liam jutott az eszembe, majd a szerencsétlen áldozatot egyik pillanatról a másikra ott hagytam úgy, hogy még csak el sem köszöntem.
A rosszabb változat pedig az, hogy mikor elmentem Amerikába fél évre, minden srácot Liamhez hasonlítottam. És ha láttam valaki olyat aki hasonlított rá, rögtön megszólítottam majd leléptem mivel mindig találtam valami különbséget.
A szerelmi életem egy kész katasztrófa. Honor szerint egyedül fogok megöregedni, miközben a múlton fogok rágódni. Lehet igaza van.
Félek újra szerelembe esni ugyanis nem szeretnék még egyszer ugyan azon végig menni mint négy éve. Ezért inkább távol tartom magam a pasiktól és inkább a munkába menekülök. És egészen idáig be is vált, ugyanis négy éve nem voltam szerelmes. Ha rajtam múlik akkor a következő négy évben is így fog maradni.
Kinek kell pasi mikor van egy fantasztikus munkám, egy fantasztikus legjobb barátnőm és most már van egy keresztlányom is akivel mostantól elég sok időt fogunk együtt tölteni.
Csak egy gond van, hogy ennek a sikernek nem örülhetek boldogan ugyanis nem csak én lettem Abbie gyámja, hanem Liam is. Az égiek összebeszéltek ellenem mikor ezt kitalálták.
Nem értem, hogy Nicolának és Natenek miért kellett a végrendeletükbe Liamet is bele írni. Sőt jobbat mondok. Mikor Abbiet keresztelték miért pont Liam lett a keresztapa? Nem lett volna tisztább ha csak én lettem volna? Így most akkor gond nélkül magamhoz vehetném és nem kellene Liammel osztoznom.
- Te a lelépésről jobb ha csendben maradsz ugyanis nem tudom, hogy ki volt az aki a barátnőjével egy élő műsorban szakított - vonom meg a vállam fagyosan és most rajta a sor, hogy elfehéredjen.
Az arca minden pénzt megér. Lehet, hogy megbántottam, de Ő is pontosan ezt csinálta velem pár perccel ezelőtt.
- Én legalább minden Karácsonykor otthon voltam, nem pedig úgy mint egyesek  - vág vissza pár másodperc után. Hú ,de feltűnően tereli a témát. Azonban megint az igazat mondta és szerintem ezt most észre is vette mert ördögien rám vigyorgott miközben ismét szólásra nyitotta a száját. - De hát kit izgat a család mikor a fotóink a Vogue címlapján szerepelnek a nevünkkel együtt. Igaz Miss.Sztárfotó? - vigyorog jóízűen én bennem pedig minél jobban megy fel a pumpa. Komolyan durranni tudnék.
Engem nagyon is izgat a család. Sőt a család számomra ezerszer fontosabb mint egy hülye fotózás. Hisz ha annyira munkamániás lennék akkor nem jöttem volna rögtön Wolverhamptonba mikor felhívtak, hogy a bátyám balesetet szenvedett. Eljöttem és egy csomó fotózást lemondtam.
Szóval akkor mégsem a munkám fontosabb mint a családom. Meg amúgy is a munkamániás csúfnevet csakis Honortól szívelem el.
Amúgy pont Liam nevez engem Miss.Sztárfotónak? Meg gúnyolódik rajtam? Az én nevem csak az általam készített fotók alján virít, viszont az Ő neve a saját maga fotóján virít és nem apró betűkkel hanem bazi nagyokkal, hogy mindenki észrevegye.
- Megszólalt Mr.Szupersztár aki szerintem azt sem tudja már, hogy Abbinek mikor van a szülinapja - mondom miközben a körmeimet nézegetem. Ha Ő gúnyolhat akkor én miért nem? - Habár egy koncert vagy interjú sokkal fontosabb mint a keresztlányunk születésnapja. - teszem hozzá még a hatás kedvéért.
- De igenis tudom! - vágja rá büszkén. - És mindig fel is köszöntöttem. Igaz a szülinapja után pár héttel, de akkor is megkapta az ajándékát. Arról pedig nem tehetek, hogy mindig pont akkor jött közbe valami. - kezd el szabadkozni hevesen.
Magamban jót mosolyogtam rajta. Gondoltam, hogy nem feledkezett el róla. Ahhoz túl fontos a számára Abbie és amúgy is a születése napját nem lehet elfelejteni. Vagyis én ha akarnám akkor sem felejteném el.
- Most őszintén, Abbie előtt is ezt fogjuk csinálni? - sóhajtok fel mélyen majd a kabátom zsebébe csúsztatom a kezeimet és lassan lesétálok a lépcsőn.
Hát igen egyikünket sem zavart, hogy a gyámhivatal bejárata előtt ugrottunk egymásnak. Ő mondta a magáét és én is mondtam a magamét.
De Abbie előtt ezt nem szeretném folytatni.
- Szerinted tudja, hogy mi történt a szüleivel? - kérdezi csendesen miközben mellettem sétál és egy határozott mozdulattal leveszi a fejéről a sapkáját. A haja még a sapka alatt is tökéletesen pihen a fején.
Először nem válaszolok a kérdésére ugyanis magam se tudom, hogy Abbie mit tud. Négy éves kislány szerintem fel sem fogja azt, hogy a szülei meghaltak. Vagyis én tuti nem fognám fel. Mikor anya meghalt akkor én már nagy voltam és megértettem, hogy beteg és nem tudják megmenteni. Na, de Abbie?! Oviba jár és éppen, hogy csak beszélni tud, oké beszélni már rendesen tud, de akkor is. Én az ő korában nem fognám fel azt, hogy nincsenek többé szüleim.
- Fogalmam sincs - csóválom meg a fejem szomorúan. - De az biztos, hogy nem én akarok az lenni aki elmondja neki - teszem hozzá gyorsan.
- Hát én sem. Nem lenne szívem összetörni a szívét - mondja szomorúan.
Igen ez olyan tipikus Liam. Aki mindenkit sajnál és mindenkin segíteni akar. Pont mint régen mikor magát hibáztatta a nagyapja haláláért. Két évig nem énekelt.
- Lehet, hogy fel sem fogja, hogy már napok óta nem látta Natet és Nicolát - próbálom felvidítani, de szerintem nem sok sikerrel mert elég hülye ötlet.
Napok óta nem látta a szüleit szerintem mostanra már nagyon is hiányolja Őket. Hisz egy szem kislány volt és minden körülötte forgott minden. Nem volt elkényeztetve, de akkor is imádták Őt.
- Viszont indulnunk kéne ha nem akarunk a gyámhivatallal balhét ugyanis az ovinak lassan vége és kicsit sem vetne ránk jó fényt, ha ott felejtenénk Abbiet, rögtön az első nap mikortól mi vagyunk a gyámja - magyarázza miközben a mobilján nézegeti a kijelzőt.
Határozottan bólintok miközben megindulok az autóm felé és beülök a volán mögé, ám pár másodper múlva Liam is csatlakozik hozzám. Nyugodtan beül az anyósülésbe majd beköti a biztonsági övét és várja, hogy elinduljak.
- Mond csak neked nincs saját kocsid? - fordulok felé kérdően és eszembe sincs elindulni. Miért én vigyem el? Neki több pénze van mint nekem és szerintem ezerszer jobb kocsija is van. - Vagy mostanában szarul megy a hírességeknél? - húzom fel a szemöldökömet. Liam elmosolyodik és bekapcsolja a rádiót.
- Micky hozott el, és mivel jelen esetben mind kettőnk egy helyre megy, kötelességed elvinni az exedet egy fuvarra - válaszolja vigyorogva. Komolyan mondom egyszer kihúzza nálam a gyufát és kitekerem a nyakát.
- Hol van az autód?
- Londonba - válaszolja egyszerűen, de mikor észre veszi, hogy még mindig nem indultam el tovább folytassa. - Hidd el a számomra is ciki, hogy egy csaj furikáz.
- Akkor nyugodtan mehetsz gyalog is. - tanácsolom neki gondolkodás nélkül.
- Köszi, de szeretem magamat - válaszolja rögtön, de mikor észreveszi az értetlen arcomat megforgassa a szemeit. - Én vagyok Liam Payne a One Direction tagja! Ha most végig gyalogolnék Wolverhamptonon akkor a rajongók széttépnének. - magyarázza tök egyszerűen.
- Bár tépnének szét - mondom az orrom alatt mosolyogva és végre elindulok.
- Na szép. Tök rendes vagy - mondja felhúzott orral, de nem bírja sokáig és elneveti magát.
Én megőrülök tőle. De nincs mit tenni muszáj elmenni Abbieért az oviba...

2014. január 26., vasárnap

#19

Holaaaaaaa! Szóval itt a kövi rész. Életem nem kaptam még annyi 'neeeeee-s' komit mint az előző részhez xD Nagyot nevettem rajtuk :D A kövi rész kedden érkezik :P

Egészen a temetésig Wolverhamptonba maradtam Honorral együtt. Amikor a kórházat elhagytuk, Honor azt hitte, hogy Nate és Nicola házához megyünk, de én egyszerűen képtelen voltam bemenni. Túl sok élmény köt ahhoz a házhoz amiket jelen pillanatban szeretnék örökre elfelejteni.
Meg aztán ha belépnék tuti, hogy sírva fakadnék mivel rögtön a bátyám jutna az eszembe, na meg Liam. Az a ház egyet jelent a tizenhat éves kori énemmel mikor fülig szerelmes voltam Liambe és a pasimnak tudhattam. Sok mindent éltünk meg ketten és vannak köztük olyan dolgok is amik egy lány életében fordulópontot jelentenek. Mint például a szüzesség elvesztése. Azt hittem, hogy Liam az igazi ezért gondolkodás nélkül adtam oda neki az ártatlanságomat. Naiv voltam és azt hittem, hogy mi örökre együtt maradunk és senki nem tud elválasztani.
És bumm mi történt rögtön az ominózus éjszaka másnapján? Ő bement a fürdőszobába rendbe szedni magát, ugyanis a bátyámék akár melyik percben haza jöhettek miközben én még mindig az ágyában feküdtem majd gondoltam felkelek és megvárom a szobájában, ezért kicsit körül néztem a helységben majd megláttam az asztalán egy levelet, amiben az állt, hogy mehet az X-Factor meghallgatására.
Na a kapcsolatunk akkor és ott ment tönkre. Igaz elkísértem a meghallgatásra és támogattam, de az már nem volt az igazi. Állandóan csak a műsorról lehetett vele beszélni és mindig győzködnöm kellett, hogy tehetséges, és, hogy bízzon magában és gondoljon az álmaira.
Ez első akadályt könnyen vette és bejutott a táborba.  Akkor már Londonba lakott és minél kevesebbszer tudtunk beszélni. Mindig arra hivatkozott, hogy rengeteg dolga van és fáradt. Hülye voltam, hogy nem esett le az, hogy szíve szerint már akkor szakított volna velem. De én még mindig kitartottam mellette. Elhittem neki, hogy tényleg sok dolga van. A tábornak vége lett Őt pedig bandába rakták. Hetekig nem beszéltem vele, pedig én gyakran hívtam, de soha nem vette fel a telefont. Végül már csak a képernyőn keresztül láttam és aztán jött a finálé, az interjú és kibújt a szög a zsákból. Nem volt rám szüksége többé.
És mint ahogy a kórházban kiderült mostanra már azt is bánja, hogy szerelmes volt belém. Váltig állíthatom, hogy Liam jobban megváltozott mint én. Ez a mostani énje kicsit sem lenyűgöző és ha most látnám először tuti, hogy nem zúgnék bele mivel egy bunkó disznó aki élvezi, hogy a figyelem központjában lehet.
Csak az a gond, hogy én ismerem az igazi múltját. Nekem felesleges játszania az eszét mivel a szememben ugyan az a tizenhat éves kis srác aki magát hibáztatja a nagyapja haláláért és a vállamon sírja ki magát és aki fél a Harry Potteres filmektől. Ő lehet, hogy ezeket a momentumokat már elfelejtette, de sajnos én nem. Túl fontos szerepet töltött be az életembe. Pedig elhihetitek, hogy szeretném elfelejteni a hülye fejét. Tovább álltam és kész.
Eddig is menekülni akartam Wolverhamptonból, de most már még inkább. Mostanra tényleg nincs itt semmi keresnivalóm. Maximum Nate sírja. De még oda sincs erőm kimenni. Mióta eltemették őket Honoréknál vagyok és ki sem mozdulok a vendégszobából. Anabell tud a történtekről és Ő tanácsolta, hogy vegyek ki pár nap szabadnapot míg kitisztul a fejem. Hát a bátyámat soha nem fogom elfelejteni úgy ahogy Nicolát sem. Tökéletes párt alkottak az életüknek mégis borzalmas vége lett. Mert kellett nekik Manchesterbe utazniuk szakadó esőben. Micky szerint, oda akartak költözni mivel Nate ott kapott munkát és lakást akartak volna nézni. Abbie oviba volt és úgy tervezték, hogy mikorra érte kell menni akkora haza érnek.
Soha nem tértek haza. Még Wolverhampton előtt egy fának csapódtak. Nicola rögtön a helyszínen szörnyet halt és nem tudtak rajta segíteni. Állítólag felismerhetetlenre zúzódott össze az arca. Liam látta a nővérét és nem akarta a kórházban elengedni. Ezért az orvosoknak kellett őt kinyomni a kórteremből. Nővére holteste felett zokogott.
Apropó Liam, Ő is még mindig a városban tartózkodik méghozzá Mickynél. Haverja szerint a temetés óta nem beszél senkivel és magába roskadt. Hát a nagyapját pont így vesztette el és most a nővérét is. Kegyetlen életet szabott ki rá a Sors. Hiába világsztár ha nincs családja. Már pedig nincs családja és pont ezért próbálja bemesélni magának, hogy a banda társas olyanok a számára mintha a testvérei lennének. Ugyan már. Kevesebb mint négy éve ismeri őket.

♦♦♦

- Mégis mit akarnak Tőled a gyámhivatalosok? - kérdezi értetlenül Honor mikor másnap kora reggel kapok egy hívást, hogy azonnal menjek be a gyámhivatal épületébe Wolverhamptonba. Ijesztő ez az egész mivel semmi mást nem mondtak a telefonba. Mégis mit akarnak pont Tőlem. Elmúltam már húsz éves szóval nem fenyeget az a veszély, hogy árva vagyok a bátyám halála után. Igen, Ő volt a gyámom de már felnőttem szóval semmi ilyen hülye dolog nem fenyeget. Magam élek már két és fél éve. 
- Azt én is szeretném tudni - mondom egy kissé idegesen miközben a cuccaimat bele dobálom a táskámba majd a vállamra kapom és idegesen elkezdem keresni a kocsi kulcsaimat amit végül az ágyamon találok meg. Ujjaim közé fogom és elindulok az ajtó felé, de még utoljára hátra szólok Honornak aki addigra már az ágyamon van szétterülve. - Majd jövök! - mondom, de szerintem nem hallotta mivel vissza aludt. Néha irigylem, hogy ennyit képes aludni. Én napok óta csak forgolódok egész éjjel miközben Naten jár az eszem. Nem tehetek róla, hiányzik a bátyám és üresnek érzem magam nélküle. Akár mi is történt mióta elköltöztem innen, de akkor is fontos volt a számomra.
Gyorsan letörlöm a kósza könnycseppemet az arcomról majd beülök az autómba és a gyámhivatal felé veszem az irányt. Életemben egyszer jártam itt. Mikor anya meghalt és Nate lett a törvényes gyámom. Akkor nem gondoltam volna, hogy még egyszer vissza fog kellenem ide jönni.
Az autót megállítom a parkolóban és kalapáló szívvel indulok meg a hivatal felé. Egy csomó öltönyös emberkével találkozok akik kicsit sem nyújtanak nyugtató hatást.
Egy illedelmes férfi kinyissa előttem az ajtót én pedig meghálálás képen rámosolygok, de Ő nem viszonyozza azt. Bunkó! Azt hiszi ha öltönybe van akkor menőbb nálam vagy mi?
Rögtön  a recepció felé indulok meg ahol egy szőke hajú nő foglal helyet. Gondolhattam volna, hogy itt is szőke uralom van. Mondom én akinek szintén szőke haja van. De én nem vagyok agyatlan plázacica aki a mosolyával keresi meg a pénzt.
- Jó napot - köszörülöm meg a torkom a nő pedig rögtön rám emeli barna szemeit. Valamiben megzavarhattam mert eléggé mérgesen néz rám. - Ma reggel egy bizonyos Mrs.Apple hívott, hogy jöjjek be hozzá - mondom a nő pedig bólint egyet és rögtön nyúl a telefonjáért. Elfordul, hogy még véletlenül se halljam, hogy miről beszél.
- Mrs.Apple már várja magát az irodájában - válaszolja egy erőltetett mosoly kíséretében majd ismét leszegi a fejét és akkor veszem észre, hogy a fontos dolga az volt, hogy a mobilját nyomkodta. Ismét megköszörülöm a torkom ugyanis elfelejtette mondani, hogy hol van az iroda. Ekkora egy kőbunkót. Minek ül itt ha nem tudja a dolgát? - Első emelet, balra a második ajtó - mondja fagyosan.
Megcsóválom a fejem és elindulok a megadott helyre. Szerencsémre hamar megtalálom az irodát majd gyorsan bekopogok, de a látvány ami fogad kicsit sem nyűgöz le.
Ugyanis Mrs.Apple íróasztala előtt álló két szék egyikén Liam foglal helyet. Mikor meglát értetlenül összehúzza a szemöldökét és gyorsan elcsapja a fejét. Látszik, hogy mekkora bunkó ha még a sapkáját sem képes levenni a fejére. Amúgy is mi ez a fekete felszerelés? Felcsapott maffiának vagy mi? Kicsit sem illik neki ez a stílus. Bocsi a cipője fehér.
- Á végre Miss. Evans is megérkezett - csapja össze a kezét Mrs.Apple aki egy vörös hajú, szemüveges ötvenes éveiben járó asszony. Barátságos arca van. de mint tudjuk a látszat néha csal. Feláll majd a kezét nyújtsa én pedig kelletlenül, de azért megrázom azt. - Foglaljon helyet Mr.Payne mellett - mutat a Liam mellett álló székre. Elhúzom a számat, de azért leülök, persze tisztes távolságba tőle.
- Megtudhatnám akkor végre, hogy minek kellett ide jönnöm? - húzza fel a szemöldökét kérdően Liam és várakozva a nőre pillant. - És, hogy Ő miért van itt? - bök felém kérdően.
- Pontosan a számból vette ki a szót - bólintok komoran.
Tényleg érdekel, hogy mit keres itt Liam is. Itt nekem valami bűzlik és nem jót sejtek.
- Nos gondolom mint ahogy azt tudják maguk ketten Abigail Evans keresztszülei - kezdi el mondani Mrs.Apple én pedig rögtön megfeledkezek Liamről.
Abbie. Amióta Wolverhamptonba vagyok semmit nem tudok róla csak annyit, hogy Ő nem volt a szüleivel mikor balesetet szenvedtek. De akkor mégis hol lehet?
- Igen így van - bólint Liam összehúzott szemöldökkel. Sajnos, hogy így van. Egy ekkora bunkó szegény Abbie keresztapja mint Liam. Szerencsétlen.
- Hol van Abbie? - kérdezem idegesen.
A nő az orra alá emeli a papírját és olvasgatni kezdi. Rosszat sejtek vele kapcsolatban. Egy négy éves kislány nem tűnhet csak úgy el. Egyáltalán miért nem volt a temetésen? És ki vigyáz rá?
- Állami gondozás alatt - válaszolja végül.
Kis híján lefordulok a székről mikor ez a mondat elhagyja a száját. Abbie árvaházban van? Mégis, hogy történhetett ez? Egyáltalán ki engedte meg? Senkinek semmi joga nem volt bedugni Őt egy olyan ocsmány helyre. Amíg én élek addig Abbie nem lesz árva gyerek. Hisz a törvényes keresztanyja vagyok. Akkor jogom van hozzá, hogy magamhoz vegyem.
- Maguk bedugták a keresztlányomat egy árvaházba? - kérdezi sokkolt állapotban Liam miközben felpattanik a székről és mérgesen az asztalra csap az öklével. Azta Liam bekeményít.
- Hé nem csak a te keresztlányod - mondom felhúzott orral, de Liam csak küld felém egy gyilkos pillantást. Igazam van. Mind ketten a keresztszülei vagyunk.
- Igen? Akkor mint a keresztanyja miért engedted meg, hogy bedugják egy olyan ocsmány helyre? - húzza fel a szemöldökét mérgesen. Szóval Ő azt hiszi, hogy én engedtem meg, hogy árvaházba tegyék? Mégis miért gondolja ezt? Én szeretem Abbiet.
- Szerinted ha tudtam volna engedtem volna? - vágok vissza nyersen és én is felállok majd farkasszemet nézünk pár hosszú másodpercig. - És amúgy is, Te miért nem akadályoztad meg? - Liam elfehéredik, és nem szól semmit.
Ezzel a téma le van zárva. Egyikünk sem tudott róla. És szerintem egyikünk sem engedte volna meg, hogy árvaházba tegyék.
- Kérem nyugodjanak le és üljenek vissza - emeli fel a kezét Mrs.Apple akiről eddig totál elfeledkeztem. Kifújom a levegőt majd vissza ülök és Liam is követi a példámat. De szerintem Ő sem nyugodott meg. Valahogy ki kell hoznunk Abbiet az árvaházból. Ő nem maradhat ott hisz itt vagyunk neki mi. Még akkor is ha utáljuk egymást. - Egyikőjük sem tehet róla, hogy Abigail árvaházba került - kezdi el magyarázni az asszony. - Miután Nathan és Nicola Evans meghaltak az állam úgy határozta meg, hogy a kislány állami gondozásba kerül mivel nincs élő hozzátartozója mivel mi úgy tudtuk. De aztán tegnap a rendőrségtől kaptuk a hírt, hogy Mrs.Evans pénztárcájában egy végrendeletet találtak - folytassa tovább majd elő vesz egy levelet amin Nicola kézírása szerepel és Nate aláírása is egyben. Hoppá szóval írtak egy végrendeletet. - Amiben az áll, hogyha a szülőkkel- vagyis Nathan és Nicola Evanssel- valami történik akkor Abigail törvényes képviselői, nevezett Liam James Payne és Skyler Evans legyen, vagyis a keresztszülei. - fejezi be az olvasást az én szám pedig a padlón landol.
Én és Liam lettünk Abbie nevelő szülei? A bátyám és a sógornőm minket akartak, hogy neveljük fel a gyereküket. Istenem ez olyan szomorú és megható.
- Akkor...most mi...lesz? - kérdezi akadozva Liam miközben nővére levelét olvasgassa. Látszik rajta, hogy bár melyik percben elsírhatja magát.
- Magukhoz veszik Abigailt és a nevükre veszik. Vagyis pontosan mostantól Abigail Evans-Payne a hivatalos neve. - magyarázza Mrs.Apple egyszerűen.
Na de ez nem olyan egyszerű. Én és Liam nem élünk együtt ezért nem lehetünk közösen Abbie nevelő szülei.
- De mi nem vagyunk úgy együtt - mutatok magamra és Liamre zavartan. A nő elgondolkodik és nem szól semmit.
- Nos ebben az esetben próbaidőt kapnak. Ha nem teljesítik a kötelességüket akkor Abigail hivatalosan is árvaházba kerül - mondja szűkszavúan Mrs.Apple. Én gyorsan elkezdem a fejemet csóválni, hogy ez nem fog megtörténni.
- Ilyen nem fog megtörténni. A keresztlányom nem lesz árvaházas gyerek - vágja rá mérgesen Liam majd egy ügyes mozdulattal feláll. Szóval döntött. Hát akkor én is döntöttem. Nem fogja Liam learatni a babérokat.
- Akkor pedig muszáj lesz valahogy megoldaniuk - csapja össze a kezét Mrs.Apple.
- Megoldjuk - vágom rá büszkén felhúzott orral.
- Csodás. A kislány óvodában van szóval nyugodtan érte mehetnek és akkor hivatalosan is magukhoz tartozik - újságolja boldogan Mrs.Apple.
Liam elmotyog egy köszönömöt majd kirohan az ajtón és én is utána. Ha azt hiszi, hogy lerázhat akkor téved...

2014. január 24., péntek

#18

Hellóóó!!! Új rész :D és hát nem tudom h mit írjak :D szerintem sokatoknak nem fog tetszeni, de hát ez van :) köszönöm a komikat ...a kövi rész vasárnap érkezik...

Este tíz óra is elmúlt mikor magunk mögött hagytuk Wolverhampton üdvözlő tábláját. Hiába siettem és hajtottam az utakat akkor sem értem volna előbb ide. Londontól még mindig távol van akár, hogy hajthatok autóval.
Sötét volt az utakon, de így is összeszorult a szívem. Régebben mindig azt mondtam, hogy soha nem hagynám el ezt a várost mivel imádom. És mégis mi történt? Két éve, ha évente egyszer haza jövök és akkor is csak otthon dekkolok. Pár nap amit itt szoktam tölteni. Akkor is pedig csak a bátyámékkal szoktam lenni.
Semmit nem úgy csináltam ahogy régebben elterveztem. Az életem teljesen máshogy alakult és ezen most már változtatni sem tudok.
Utunk a városi kórház felé vezetett. Akaratom ellenére is elmosolyodtam mivel utoljára akkor voltam a kórházban mikor Abbie született. Vagyis több mint négy éve. Milyen gyorsan szalad az idő. Abbie már rendesen tud beszélni és oviba jár. De a szemei még mindig pont ugyan olyanok mint Liamé. Akár hányszor ránézek rögtön a régi szerelmem jut az eszembe. Mikor megszületett örültem neki, hogy ennyire hasonlít Liamer, de mostanra már nem nagyon mivel folyton rá emlékeztet. És én nem akarok Liamre emlékezni.
Az autót megállítom az üres parkolóban majd gyorsan kipattanok és Honorral együtt besietek a hatalmas épületbe. Őszintén megmondva fel vagyok készülve a legrosszabbra. Nate tudom, hogy hogyan vezet. Soha nem tartotta be a szabályokat és nem egyszer már majdnem karambolozott is. És most pedig pontosan ez történt. Remélem nem lett semmi komolyabb baja mert azt nem élném túl.
Nate a családom. Apám helyett apám volt. Mindig mindenben mellettem állt és támogatott. Na jó az nem tetszett neki mikor közöltem vele, hogy Londonba költözök, de végül bele törődött. Úgy ahogy az sem tetszett neki mikor Liammel összejöttem. Mindig azt mondta, hogy még túl fiatalok vagyunk egy kapcsolatra. És milyen igaza volt, de akkor nem hittünk neki. Elvakított mind kettőnket a szerelem. Vagyis engem vakított el, Liam nem tudom, hogy mit érzett irántam.
Az információs pult előtt hirtelen lassítok majd a nővér felé fordulok aki a papírjaival van elfoglalva.
- Jó estét - köszörülöm meg a torkom idegesen a nővér pedig felém emeli a tekintetét. Eléggé csúnyán néz rám amiért megzavartam a munkájában. - Pár órája kaptam egy telefonhívást, hogy a bátyám Nathan Evans súlyos autóbalesetet szenvedett. - hadarom el egy szuszra.
- Egy pillanat - válaszolja a nővér majd a számítógépje felé fordul. Idegesen elkezdek dobolni az ujjaimmal a pulton, miközben a mellettem álló Honor egyik lábáról a másikra áll. Tényleg Ő miért jött velem? Úgy tudtam, hogy soha nem bocsájtott meg a bátyámnak amiért az nem szerette viszont. - Harmadik emeleti műtőben van. Menjenek fel majd ott pontosabb információt kapnak. - fordul újra felém.
A torkom kiszárad és képtelen vagyok megszólalni. Műtőben van ami azt jelenti, hogy tényleg súlyos sérüléseket szenvedett. Már csak ez kellett a boldogságomhoz.
- Köszönjük - mosolyodik el hálásan Honor majd karon ragad és elhúz a lift felé. Az ajtó becsukódik Ő pedig megnyomja a hármas gombot. Nem mondok semmit csak magam elé meredek. Ha Honor nem húzna állandóan akkor meg sem bírnék mozdulni.
A lift megáll én pedig végre összeszedem magam és elindulok a kihalt folyosón. Egy lélekkel nem találkozunk. A lépteink visszhangoznak majd hirtelen az egyik ajtó kinyitódik és egy szemüveges, ősz hajú doktor jelenik meg előttünk.
- Skyler Evans vagyok a bátyámat pár órája súlyos sérülésekkel szállították be - nyöszörgöm és kétségbeesve az orvosra pillantok.
Nem szól semmit. Csak leveszi a szemüvegét és szomorú pillantást küld felém. Miért néz rám ilyen furán? Kicsit sem megnyugtató ez a nézés. Sőt inkább félelmetes.
- Dr. Mitchell - mutatkozik be és mélyen kifújja a levegőt. - A bátyját rettentő súlyos sérülésekkel hozták be. A koponyája eltört úgy ahogy a hátgerince is. A mellkasa súlyosan megsérült és...és...
- És mi? Mondja már Télapó! - sürgeti Honor, de az orvos ismét néma csendet fogad.
Egyáltalán akarom én hallani, hogy még milyen sérüléseket szenvedett? Szörnyű hallani, hogy mennyi csontja eltört. De legalább él! Igen él mivel Ő az én bátyám.
- Sajnálom Miss.Evans - fordul felém majd megfogja a kezem és lágyan megszorítsa azt. Mit sajnál? És minek szorítsa a kezem? Mi történt a bátyámmal? Tudni akarom.
- Hol van Nate? Látni akarom! - kezdek el zokogni és kikapom a kezem Dr.Mitchell szorításából.
Hátrálni kezdek és közben arra számítok, hogy mindjárt kinyitódik az egyik ajtó és Nate a nyakamba ugrik majd lecsesz, hogy miért nem látogattam meg hónapok óta. Azonban az egyik ajtó sem nyitódik és Natet sem látom.
- Nem tudtuk megmenteni. Mikorra beértek vele a mentősök meghalt úgy ahogy a felesége is. Mrs.Evans még a helyszínen szörnyet halt - mondja alig hallhatóan az orvos miközben én lábaim ólom súlyúvá változnak és szó szerint összerogyok a hideg csempén miközben zokogok és ordítok.
- Nem, nem és nem. Nate nem halhatott meg - ordítok a csempén ülve kezeimmel pedig a földet ütögetem, majd hátamat a falnak támasztom és a fejemet is elkezdem ütögetni a falba.
Nate nem hagyna itt engem soha sem. Ő szeret engem és tudja, hogy szükségem van rá. Hisz én vagyok a kishúga! Ő az én apám a bátyám a legjobb barátom. Ő a családom. Mi ez az egész? Biztos csak álmodok. Igen biztos elaludtam az irodában és most álmodok. Nate és Nicola nem halhattak meg. Ők az én családom.
Nate mindig mellettem volt és megígérte, hogy örökké mellettem marad. Tudja jól, hogy mennyire szeretem.
- Skyler nyugodj meg - térdel le mellém Honor és elkapja a fejem, hogy ne üssem tovább a falba, majd a mellkasához húz és elkezdi a hátamat simogatni és úgy próbál megnyugtatni.
Ő nem tudja, hogy mit érzek. Az apámnak soha nem kellettem. Az anyám a szemem előtt halt meg. És most a bátyámat is elveszítettem. Árva lettem akinek nincs senkije. Végleg magam maradtam és még Nicolát is elveszítettem.
Egyáltalán mi van Abbievel? Könyörgöm Istenem csak Ő vele ne legyen semmi baj. Azt nem élném túl ha még Őt is elveszíteném.
Csak sírok és sírok. Fogalmam sincs, mióta ülök a földön a legjobb barátnőm karjaiba. Jó nekem itt így. Örökre el leszek itt és akkor nem kell szembesülnöm a fájó valósággal amiben nincs többé bátyám és magam vagyok.
Egyedül a világban. Nincs senkim. Magam.
Ismét fájdalmasan felzokogok, de aztán rögtön abba is hagyom mert hangos ordítozásra leszek figyelmes. Feljebb emelem a fejem és meglátom azt, hogy az egyik kórterem ajtaja kinyitódik majd két fehér köpenyes alak egy fekete bőrdzsekit viselő, farmernadrágos srácot próbálnak kihúzni a szobából, de nem sok sikerrel.
A srác ellenáll ugyanis kezével az ajtót szorítsa és nem úgy néz ki mint aki el akarja engedni.
- Uram , kérem...- fogja meg a fiú vállát az egyik doktor vagy itt dolgozó személy és ismét húz rajta egyet, de még mindig semmi.
Valahogy olyan ismerősnek tűnik nekem ez a fiú. Világon egy személyt ismerek aki ennyire lent hordja a nadrágját, hogy még az alsó gatyája is látszik.  Ráadásul ez a hajszín...Ó te jó ég...
- A nővérem nem halhatott meg. Nem értik meg?! Csinálniuk kell valamit, hogy újra éljen - hallom meg a jól ismert mély és aranyos hangot ami csakis Liam Paynehez tartozhat. Na ne. Csak ezt ne. Én erre a találkozásra nem vagyok felkészülve. Nem most és nem itt.
- Mi mindent megpróbáltunk. - válaszolja az orvos majd szó szerinte megböki Liamet aki kissé megtántorodik és megfogja a fejét. - Törődjön bele. A nővére meghalt.
- Mert nem harcoltak érte eléggé - ordítja el magát Liam és akkor veszem észre, hogy sír. Arcáról patakokban folynak le a könnyek miközben leül az egyik székre és tenyerébe temeti az arcát. Szívszorító látvány Őt így látni. Legszívesebben oda mennék és megölelném majd soha nem engedném el. - Nicola volt az egyetlen élő családtagom. Rajta kívül nincs más senkim. - zokogja és akkor olyat teszek amin magam is meglepődök.
Lassan felállok a hideg csempéről majd oda sétálok Liam mellé és leülök a mellette álló székre, de Ő nem veszi észre mivel még mindig a tenyerébe zokog. Én csak csendben sírok és át tudom érezni a fájdalmát. Tudom, hogy neki is Nicola volt az egyetlen biztos pontja az életében. Ráadásul a nagyapját is pont így veszítette el mint most a nővérét. Kegyetlen az élet.
- Egy cipőben járunk - szólalok meg rekedtes hangon. Liam rögtön felkapja a fejét majd rám emeli a tekintetét.
Nem szól semmit csak hatalmas szemekkel bámul és rögtön abba hagyja a sírást. A szája jellegzetes alakot ölt miközben végig mér. Bátortalanul elmosolyodok és magamban csodálkozok, hogy mennyit változott mióta nem találkoztunk.
Arca sokkal férfiasabb lett és borostát növesztett. A cuki kivasalt haja eltűnt helyette rövidkére van vágva ami az ég felé mered. Teste kidolgozott és szerintem a hasán néhány kockával is rendelkezik. Viszont a kiskutya szemei még mindig megmaradtak.
- Te vagy az Skyler? - kérdezi csodálkozva és hatalmasat nyel. Azért kíváncsi lennék, hogy most mire gondol. Szerintem a múltra mikor letagadott és a bandát választotta helyettem. - Azta. - nyel egy nagyot majd lesüti a szemeit.
- Egyikünk sem számított rá, hogy találkozni fogunk - mondom fagyosan. Olyan hangnemben beszélek mintha soha nem lett volna közöttünk semmi sem. - Sajnálom Nicolát.
- Én pedig sajnálom Natet, de a múltat jobban - mondja szomorúan én pedig gúnyosan felnevetek.
Szóval sajnálja a múltat. Milyen érdekes. És ezt ki hiszi el? Mert én nem az biztos. Ha annyira sajnálná akkor nem tagadott volna le és nem lett volna fontosabb számára a karrierje mint én.
- Persze. Ennyi évig nem sajnáltad akkor most miért tennéd? - húzom fel a szemöldökömet kérdően.
- Megváltoztál - suttogja és az arcomat fürkészi. Sokan mondták már. - Régen soha nem beszéltél velem így.
- Mert régen azt hittem, hogy normális vagy. De aztán rá kellett jönnöm, hogy egy hazug dög vagy.
- Mégis mit tehettem volna? - tárja szét a kezeit.
Na ez a kérdése ami végleg kiakasztott. Komolyan ilyet mer kérdezni? Nagyon is sok mindent tehetett volna.
- Talán nem kellett volna letagadnod egy élő műsorban és szarnod a fejemre ugyanis a barátnőd voltam! - emelem fel a hangom a kezeim pedig ökölbe szorulnak. Liam meglepetten pislog rám ugyanis szerintem még soha nem hallott kiabálni.
- Úgysem maradtunk volna együtt ezt pedig te is nagyon jól tudtad. - vonja meg a vállát bunkón. Utóbb még én leszek a hibás. Én soha nem akartam vele szakítani.
- Még szép, hogy nem maradtam volna együtt egy ekkora bunkóval mint Te vagy - sziszegem a fogaim között.
- Mi van elgurult a gyógyszered vagy mi? - áll fel Ő is és farkasszemet nézünk.
Ez nem az a Liam akibe én bele szerettem. Nem ez egy bunkó sztár aki bármit megengedhet magának. Én úgy tudtam, hogy ez lesz ha elmegy az X-Factorba. Mindig mindenkivel ez történik. A hírnév megváltoztatja az ember gondolkodását.
- Életem legboldogabb négy éve volt míg nem kellett veled találkoznom - mondom fogcsikorgatva és össze kulcsolom a kezeimet a mellem alatt. - Most is minek jöttél ide? Hisz eddig szartál Nicolára.
- Miért Te talán olyan sűrűn látogattad Natet? - vág vissza fennhangon. - Nem csak én buggyantam meg hanem Te is.
Aucs ez most fájt. Pont a lényegre tapintott. Azért törődök bele ilyen nehezen Nate halálába mert az utóbbi időben még csak a létezéséről sem tudtam.
- El sem hiszem, hogy veled jártam. - mondom keményen.
- El sem hiszem, hogy beléd voltam szerelmes. - mondja felhúzott orral.
Majd mind ketten sarkon fordulunk. Ő leül az egyik székre és én is leülök egy másik székre ami jóval távolabb van Tőle.
Ő is megbánta a múltat és én is megbántam. Nekünk nincs többé dolgunk egymással és nem is lesz ha rajtam múlik. Ezek után biztosan nem...

2014. január 22., szerda

#17


Helloooo! Itt is vagyok a kövi résszel ahol már ugrunk az időben :D nagyon szépen köszönöm a komikat és a gépemen lassan befejezem az egész törit ami azt jelenti, hogy talán megint naponta fognak érkezni a részek :) a kövi pénteken érkezik

Négy évvel később!
- Fel nem tudom fogni, hogy lehet valaki ekkora munkamániás mint Te - mondja duzzogva Honor majd leül a kanapéra és ott duzzog tovább, miközben én tovább koncentrálok a munkámra.
Néha annyira bele merülök, hogy szinte fel sem fogom azt, hogy Honor már megint eljött hozzám az irodába. Pedig elég gyakran megteszi és nem egyszer szóvá tettem már neki, hogy én itt dolgozom és nem tudok vele foglalkozni. De mindhiába. Ő azt tartja, hogy a nagynénjéé a szerkesztőség ezért akár mint megcsinálhat.
Anabell a főnököm és egyben a Vouge magazin főszerkesztője, tényleg Honor nagynénje és neki köszönhetem azt, hogy felvett ide mint fotóst és egyben valóra váltotta az álmomat.
A fene se hitte volna azt, hogy húsz évesen az egyik leghíresebb brit magazin sztár fotósa leszek. Én csak mikor leérettségiztem és nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek az életemmel, gondoltam jelentkezek egy fotós kurzusra. Fél évre kiment Amerikába és minden szeszélyét a fotózásnak megtanultam majd újra haza mentem Wolverhamptonba. És akkor jött Anabell és Honor. A barátnőm vidáman ecsetelte, hogy milyen szép képeket készítek majd megmutatta az egyik albumomat a nagynénjének aki csodálkozva nézegette a fotókat amiket Abbieről készítettem.
És akkor elhagyta az a mondat a száját, hogy mi lenne akkor ha három hónapra felvenne próbaidőre a magazinjához mint fotóst. Tizenkilenc éves se volta, munka kellett el akartam költözni otthonról, hogy elfelejtsem a múltat. Még szép, hogy rögtön igent mondtam. Gyorsan összepakoltam a cuccaimat és felköltöztem Londonba Anabellhez, Honorral együtt akit le sem tudtam volna vakarni magamról. Másnap pedig már a Vogue épületébe voltam. Mindig is az egyik kedvenc magazinom volt, viszont soha nem hittem volna el, hogy egyszer én is a szerkesztőség tagja lehetek. Megkaptam az első munkát ami az volt, hogy egy csapat szőke cicababát kellett lefotóznom. Megcsináltam és a következő számban ott virítottak a képeim a lap alján pedig a nevem szerepelt. Büszke voltam magamra és rájöttem, hogy szeretem ezt a munkát. Ezért aztán eltökéltem, hogy a próbaidőn bizonyítani fogok, hogy alkalmazzanak rendes munkásként.
És mi történt? Sikerült. Egy és fél éve a Vogue sztárfotósa vagyok és olyan sztárokat fényképeztem már akikről még csak álmodni sem mertem volna régebben. Klassz életem van.
- Ha nem lennék ekkora munkamániás akkor egy egérlyukban laknál nem pedig egy luxus lakásban - vágok vissza csípősen és a közös lakásunkra célzok. Igen tényleg luxus lakásnak felel meg. Az épület legtetején foglal helyet és ha kinézek a hálószobám ablakából tökéletes rálátást nyerek Londonra. Álmaim lakása.
Anabeltől kaptuk mikor megkaptam a munkát mivel állítása szerint egy Vougenál dolgozó ember élete vetekszik egy hírességével.
Hát nem tudom. Én nem szálltam el a sikertől. Sőt kicsit sem foglalkozom vele, hogy a nevem egyre több képen virít és minél több felkérést kapok. Én csak fényképezek és élvezem a munkám.
- De Te azt a lakást ki sem használod ugyanis mindig itt vagy - mondja szemrehányóan Honor én pedig végre elemelem a tekintetem az előttem lévő képekről és ránézek a barátnőmre. Kényelmesen szét van terülve a kanapén. Úgy használja az irodámat mint a saját szobáját.
Eltolom magam elől a halom fotót amelyikőjük közül valamelyik a jövő hónapi címlapfotó lesz. Nem tudom, hogy miért pont Rita Ora-t érte ez a megtiszteltetés. A csajjal csak a bulizásról lehet beszélni semmi másról nem.
- Te viszont annál inkább - mondom nyersen mire Honor megforgassa a szemeit. Tudja, hogy mi jön ezután. - Mond csak Honor még mindig nem találtál munkát? - kérdezem karba font kezekkel.
Igen Honor munkanélküli már azóta amióta befejezte a gimit. És kicsit sem zavartassa magát, hogy a legjobb barátnőjénél lakik. Egyáltalán azt sem értem, hogy miért költözött fel velem Londonba? Én soha nem kértem rá és azt hittem megérti, hogy nekem muszáj elköltöznöm Wolverhamptonból mivel képtelen vagyok abban a környezetben élni. Na nem mintha Londonba nem kísértene a múlt. De inkább itt, mint ott.
- Múlt héten voltam meghallgatáson...
- Honor az egy fogpaszta reklám volt. Azzal még nem leszel színésznő - csóválom meg a fejem reménytveszve.
Igen a legjobb barátnőm a fejébe vette, hogy színésznő akar lenni.  Ezért nem akar keresni más munkát. Életében nem szerepelt még kamerák előtt és, hogy őszinte legyek azt sem tudom, hogy van-e a színészethez tehetsége. Honor semmit nem változott az évek során. Aminek néha örülök, néha pedig nem. Igazán kereshetne magának munkát mert akkor nem unatkozna folyton. Ráadásul vissza él azzal, hogy a szülei még mindig eltartják és küldenek neki pénzt.
- Most mit kell bunkóskodnod? - kérdezi felháborodva és felhúzza az orrát.
Még, hogy én bunkóskodom. Jó talán mióta felnőttem és munkám lett egy kicsit ingerültebb lettem a kelleténél. De mégis mit vár tőlem? Hogy majd ugyan olyan leszek mint tizenhat évesen? Hogy a legnagyobb gondom az, hogy nem jutok el a kedvenc filmem premieri vetítésére?
Az a Skyler eltűnt akkor mikor egy fiú kilépett az életéből. Az életem egy csapásra megváltozott mikor Ő úgy döntött az álmait válassza helyettem. Ő ment én maradtam.
- Nem bunkóskodok csak ideges vagyok, hogy nem engeded befejezni a munkám, ugyanis ha nem tudnád ez itt a munkahelyem ahol elvárják Tőlem, hogy dolgozzak. - magyarázom fagyosan és egyben mérgesen. Tényleg egy csomó munkám van  és még Honor is rátesz egy lapáttal. Az élet nem foroghat mindig körülötte. Mikor otthon vagyunk szívesen meghallgatom a kínlódását, de mikor dolgozok akkor elvárom, hogy hagyjon békén.
- Már nem azért, de este hét óra is elmúlt és péntek van. És ez nagyon nem normális, hogy még ilyenkor is dolgozol - mondja én pedig belül igazat adok neki.
De akkor is szeretem a munkámat és így legalább nem gondolok semmi másra.
- Ne kezd már megint! - állítom le gyorsan nehogy tovább folytassa.
- Tudom, hogy mire van neked szükséged - pattan fel hirtelen a kanapéról majd megindul az íróasztalom felé és egy ügyes mozdulattal ráül az asztalra vidáman. És kezdődik. - Egy pasira aki végre felráz egy kicsit. - tessék nem megmondtam. Megint kezdi ezt a hülyeséget.
- Nincs szükségem senkire. Pasira pedig pláne nem. - csóválom meg a fejem hevesen és ezennel lezártnak tekintem a témát.
- De ha...- csúnyán ránézek és elharapja a mondatot.
Tudom mit akart mondani. Vagyis jobban mondva kit.
Egy bizonyos L betűvel kezdődő nevet akire tizenhat évesen azt hittem, hogy Ő életem szerelme. Igen én azt hittem, de Liam nem volt ilyen véleményen. Bement az X-Factorba, összerakták egy bandába, harmadikok lettek majd jött egy interjú ahol letagadott és közölte, hogy számára a banda a legfontosabb.
Soha nem mondta ki egyikünk sem azt, hogy szakítsunk pedig már négy év telt el azóta, sőt még találkozhattunk is volna, de én amikor Ő haza jött direkt elmentem otthonról. Nem voltam rá kíváncsi és most sem vagyok rá. Szerettem, megbíztam benne Ő mégis átvert. Csak egy játékszer voltam a számára akinek csak arra kellettem, hogy ki tudjon használni aztán az első adandó alkalommal lekoptatott. Pedig megígérte, hogy számára mindig én leszek az első. Hazudott.
Londonba költözött és alig járt haza. Amikor Wolverhamptonba volt én Honornál voltam és eszembe sem volt találkozni vele. És ez pont jó így ahogy van. Ő is éli az életét és én is élem az életemet. Csúnya vége lett a kapcsolatunknak és négy éve nem is nagyon láttam. Maximum a képernyőn és a magazinok címlapján. Az álma valóra vált. Híres énekes lett.
Igazság szerint én még mindig nem vagyok túl rajta. De ha találkoznék vele csakis utálattal tudnék ránézni. Megbántott és ezt nem tudom elfelejteni. Miatta hagytam ott Wolverhamptont is.
Natet, Nicolát és Abbiet örülök ha évente egyszer láthatom. Mindig Abbs szülinapjára szoktam haza menni mivel Liam a karácsonyt mindig otthon tölti én pedig nem akarok vele egy levegőt szívni. Így enyém Abbie születésnapja, Liamé pedig a Karácsony.
- Skyler! - nyitódik az ajtó és Anabell lépked be rajta miközben papírjait nézegeti. Rögtön felállok a székről és megindulok felé. - Christin Perry megérkezett és a stúdióban vár Rád.
- Komolyan most jött? Már nem azért, de este van - mondom értetlenül. Ki olyan hülye aki este akarja magát fotóztatni?
- Igen, de Ő Christin Perry aki mindent megtehet - tárja szét a kezét sajnálkozva Anabell és akkor eszembe jut, hogy kiről is beszél.
Nagy-Britannia fő modell szenzációja. Egy agyatlan ribanc aki illegetésből keresi a pénzét. Rengetegszer volt már dolgom az ilyen lányokkal. Utálom a modelleket mivel szerintem túl tökéletesek és nincsenek hibáik. Ez pedig unalmas. Az a jó, hogy mindenki hibázik és tanulhat belőle. Na, de a modellek? Olyanok mint a Barbie babák. Műk és agyatlanok.
- Oké, megyek - forgatom meg a szemeimet unottan, de alig lépek párat mikor megszólal a telefonom. Komolyan mondom nincs egy szabad percem se. Még csak rendesen kipihenni sem tudom magam mert még hétvégente is zaklatnak. Ebben a szakmában nem tudják, hogy mi az a pihenés. De nem lehet egy szavam se. Ez a munkám amit szeretek mivel nincs időm a múltamon gondolkodni.
- Igen? - szólok bele a telefonba és kimegyek az irodámból. Fura recsegést hallok a vonal másik végéből ami azt jelenti, hogy rossz a vétel.
- Skyler Evans - kérdezi egy ismeretlen férfi hang. Rögtön rávágom, hogy igen, de a recsegés az őrületbe kerget. Így aztán a beszélgetés többi részéből ennyit hallok. - Nathan Evans....autóbaleset...wolverhamptoni kórház...súlyos. - és a vonal megszakad.
A folyosón rögtön megtorpanok a telefonom pedig kicsúszik a kezem közül. Nate autóbalesetet szenvedett és súlyos az állapota? Ilyen nincs! A bátyámat senki nem veheti el tőlem. És Nicola miért nem hívott fel? Vagy Ő is vele volt? És Abbie? Istenem most azonnal el kell mennem Wolverhamptonba, hogy megtudjam mi történt.
- Sky...- hallom meg Anabell és Honor hangját és kíváncsian pislognak rám.
- Nate autóbalesetet szenvedett és súlyos az állapota. El kell mennem most azonnal Wolverhamptonba! - hadarom el egy szuszra és próbálom nem elsírni magam. A bátyámon kívül nincs senkim. Ráadásul a utóbbi időben még csak nem is találkoztunk. Utóbbi időben? Több mint fél éve még csak nem is láttam. Sőt még telefonon sem beszélgettünk annyira eltávolodtunk egymástól.
- Veled megyek - vágja rá rögtön gondolkodás nélkül Honor holtsápadt arccal. Megölelem, de akkor eszembe jut a munkám.
- Beszélek Christinnel - mondom gyorsan majd irányt változtatok és elindulok a fotó stúdió felé.
Egy csomó emberrel találom szembe magam akik mint a tükör előtt helyet foglaló lány körül tétlenkednek. Christin Perry egy velem egyidős lány lehet , napbarnított bőrrel és világosbarna hajjal. Tökéletes modell alkat akiket én úgy utálok. Nem tehetek róla.
- Te vagy a fotós nem igaz? - áll fel rögtön Christin majd elkezd felém tipegni a magassarkújában. Basszus a cipője sarka lehet vagy tizenöt centi. Mégis, hogy a frászba tud benne járni? - Ugye nem baj ha tegezlek? - kérdezi nyálas hangon.
- Ő...nem - csóválom meg a fejem miközben az ujjaimmal játszok. - Nézd Christin az van, hogy a mai fotózást át kellene tenni jövő hétre ugyanis valami közbe jött - kezdem el magyarázni, de Ő felemeli a kezét, hogy fogjam be.
- Engem csak este lehet fényképezni ugyanis nappal csillog az arcom és béna képek készülnek rólam...oh bocsi rólam soha nem készülnek béna képek - kuncog fel én pedig tátott szájjal bámulom.
Ezt a hülyeséget ugye nem Ő mondta? Miért nem lehetne nappal fényképezni? Jesszus ez hülyébb mint gondoltam.
- Én nappal is olyan képeket tudok rólad készíteni mintha este fényképeztelek volna - mondom kedvesen és értelmesen. Remélem megérti. Elgondolkodik és nem szól semmit. - Csodás képek lesznek, ígérem. Csak jövő héten gyere vissza.
- Hát holnap utazok Japánba egy divatbemutatóra, de ha haza jövök megcsinálhatod a képeket. - ajánlja fel vigyorogva. Ez könnyen ment.
- Rendben akkor jövő héten - kacsintok rá majd gyorsan kiviharzok a stúdióból be az irodámba a cuccaimért majd megkeresem Honort és az autómat veszem célpontba majd beülök a volán mögé és elindulok Wolverhampton felé.

2014. január 20., hétfő

#16

Holaaa!!! És elérkeztünk a történet első fejezetének a végéhez...vagyis a kövi rész már négy évvel későbben játszódik (na ezt most érthetően írtam xD) szomorúan láttam, hogy valaki leiratkozott :/ tudom az utolsó két rész eléggé sablon lett, de azért nem kell ennyire kinyilvánítani a nemtetszéseteket ugyanis még mindig két naponta hozom a részeket...mondjuk ez a rész szerintem már nem lett annyira sablon, de aztán lehet, hogy csak szerintem...a kövi rész szerdán érkezik amiben már ugrunk az időben :P

Skyler Evans

- Na ki a világon a legcukibb baba? - günnyögök Abbienek miközben az ölemben ül és épp az ujjaimat nyálazza össze. Mostanában ez a kedvenc időtöltése. Mindent a szájába vesz és összenyálaz. De legjobban az én ujjamat szereti, mivel csak én vagyok a hajlandó, hogy megengedjem neki ezt a gusztustalan dolgot. 
- Természetesen én - nyitódik a szobám ajtaja és Honor lépked be rajta nagy vigyorral az arcán miközben a televízióhoz megy és bekapcsolja azt, majd egy ügyes mozdulattal levágódik mellém az ágyra. Honor mint a világ legcukibb babája? Hát hatalmas tévedésben él. Abbie a világ legszebb babája és ezt a pozíciót senki nem veheti el tőle. Még a legjobb barátnőm se.
- Tévedésben élsz Honor - csóválom meg a fejem és egy puszit nyomok a kis szőkeségem fejére aki mikor ezt megérzi hangosan felkuncog. Annyira zabálni való. Nem hiába hisz én vagyok a keresztanyja. - Egyébként is Te mióta vagy baba? - húzom össze a szemöldökömet értetlenül és rosszállóan megcsóválom a fejem.
Legalább Honor újra visszanyerte a régi önmagát. Nem sír többet a bátyám után és végre tovább lépett. Hál' Istennek sikerült felfognia, hogy Nate soha nem szeretné viszont. Viszont az esküvő óta nem beszél vele. Sőt akár hányszor találkozik vele, úgy tesz mint aki ott sincs. Azt hiszi, hogy ezzel minden meg van oldva. Nate pedig csak jót nevet a naivitásán. Nem tudom, hogy Honor mit hitt mikor rájött arra, hogy szerelmes a bátyámba. Azt hitte, hogy majd szakítani fog Nicolával miatta? Fogalmam sincs.
- Azt akarod mondani, hogy ez a nyálgép lepipált? - kérdezi csodálkozva Honor miközben kihúzza a mutatóujját Abbie szorításából.
Igen Honor nem rajong Abbsért. Sőt szerinte ha a kislány nem született volna meg akkor lett volna esélye a bátyámnál. Nos ezen vitatkozhatnánk.
- Hé, Abbie nem nyálgép - mondom felháborodva és megsimogatom a baba arcát aki rögtön rám emeli mogyoróbarna szemeit.
Akaratom ellenére is elmosolyodok és egy arc jelenik meg a szemeim előtt aki pont ilyen szemekkel szokott rám nézni. Az-az arca akit már hetek óta nem láttam. Gondolom sejtitek, hogy kiről beszélek.
Liam.
Az X-Factor óta a kapcsolatunk egy új fordulatot vett. Egészen a meghallgatásig élni nem tudtunk egymás nélkül egy percig sem. Most meg? Örülök ha a képernyőn keresztül hetente egyszer láthatom.
Az egész tehetségkutató műsor megváltoztatta Őt. Amikor hívom vagy nem veszi fel, vagy pedig arra hivatkozik, hogy sok dolga van és nincs ideje beszélni. Eleinte még fájt, de aztán rájöttem, hogy erre fel kellett volna készülnöm. Hisz egy tehetségkutató műsor ezzel jár. Próbákra kell járnia meg minden.
De mégis az a bizonyos cérna pontosan egy hete szakadt el. Az X-Factornak lassan vége lesz én pedig gondoltam, hogy Nateel, Nicolával és Abbievel felmehetnénk a fináléra Londonba és a műsor előtt meglátogathatnánk Liamet. Először hívtam nem vette fel ezért gondolom, hogy megírom neki üzenetbe.
És tudjátok mit válaszolt rá? Azt, hogy eszembe se jusson felutazni Londonba pont az nap mert akkor tönkre tenném az egész napját ugyanis azt a napot az új haverjaival akarja tölteni és összpontosítani akar a műsorra.
Az új haverjai. Vagyis Zayn Malik, Louis Tomlinson, Niall Horan és Harry Styles. A One Direction maradék négy tagja. Az a banda akik az X-Factor fő szenzáció. Az a banda amibe Liam is tartozik. Az a banda aki elvette Tőlem a szerelmemet.
Cseszett szar érzés mikor felhívom és nem magunkról beszélünk vagy a kapcsolatunkról, hanem arról, hogy Louis mennyi répát evett meg az egyik élő show előtt vagy, hogy Zayn elveszítette a tükrét és késő éjjel kellett elmenniük venni neki egyet, vagy hogy Niallt alig tudták kihúzni az egyik Nandos's étteremből.
Egy szóval állandóan csak róluk beszél. És ami a legszomorúbb, hogy a hangja tele van vidámsággal és boldogsággal ami azt jelenti, hogy tetszik neki az új élete amibe én nem tartozok bele.
Örülnöm kéne neki, hogy végre teljesült az álma, de mikor elment a meghallgatásra azt mondta, hogy az éneklés miatt soha nem felejtene el engem mivel szeret.
Igen, de mikor elment a meghallgatásra nem tudta azt, hogy bandába fogják rakni és, hogy ekkora sikert fognak aratni.
A brit rajongók már most meg vannak értük halva. Hisz ki ne szeretne egy csapat tizenhét- tizennyolc éves fiút akik irtó cukik és eszméletlenül szép hangjuk van.
Ez van. A One Direction megalakult, Liam pedig szép lassan engem is elfelejt.
- Bocs,de nincs kedvem veszekedni - int le hanyagul Honor majd a kapcsolóért nyúl és adót vált ahol pont most kezdődik az X-Factor. - Mindjárt kezdődik a finálé - ujjong jókedvűen az én gyomrom pedig görcsbe rándult.
Soha nem hittem volna, hogy Liam egyszer idáig eljut. És tessék eljutott. Benne van a legjobb háromban és akár még a műsort is megnyerhetik.
- Tudom - mondom szomorúan és halványan elmosolyodok mikor a képernyőn meglátom Liamet a másik négy srác társaságában.
Tényleg boldogan tűnik. Talán ennyire boldognak még az én társaságomban sem láttam. Pedig állítása szerint mellettem boldog volt. Hát most már kétlem. Lehet nem is gondolta komolyan. De akkor miért írt nekem dalt? Miért hordott a tenyerén? Igazságtalan az élet.
- Szerinted Liamék megnyerik? - fordul felém izgatottan Honor én pedig vállat vonok.
Mégis honnan tudjam, hogy meg-e nyerik. Majd a nézők eldöntik. De szerintem esélyesek. - Remélem igen. De ha nem akkor Liamet még csak Wolverhampton közelébe sem engedem - mondja bosszúsan én pedig felnevetek.
- Aztán már miért nem? - kérdezem vigyorogva. Honorból kitelik, hogy kiáll a határba és elkezd veszekedni Liammel amiért nem nyerte meg a versenyt. Nem hiába Ő az én legjobb barátnőm.
- Mert szégyent hoz a városunkra amiért nem volt képes ilyen Rebecát legyőzni.
- Nem csak Liamen múlik. Tudod One Direction - válaszolom szemforgatva.
 Honor agya nehéz felfogású. Szerintem Ő még mindig abban a tudatban él, hogy Liam maga jutott el a fináléig.
- Nekem Liamék és kész - kulcsolja össze a kezét és újra a képernyőre szegezi a tekintetét pont akkor mikor a műsorvezető őket konferálja fel.
A közönség nagy tapsba kezd és a színpadon megjelenik öt srác. Liam pont középen áll és ő kezdi a dalt. A hangja szokás szerint mesésen cseng és mikor elkezd énekelni a testemen átfut a jól ismert bizsergés. Még mindig képes a puszta nézésével levenni a lábaimról.
Egy büszke mosollyal meredek a képernyőre miközben Abbie kimászik az ölemből és követeli, hogy tegyem le a szőnyegre. Kérését teljesítem majd négykézláb megindul a televízió felé és mikor oda ér elkezd nyújtózkodni végül pedig apró tenyerével elkezdi ütögetni azt.
- Li...Li - kacag fel mikor Liamet mutatják. Megismeri a keresztapját. Annyira cuki, hogy behalok rajta.
- Ilyenkor mit érez? - fordul felém kérdően Honor és a kacagó Abbiere mutat aki a tenyerével még mindig a képernyőt ütögeti és Liam nevét szajkózza. Vagyis csak akarná mondani, hogy Liam, de még nem tudja kimondani. Viszont mindenki tudja, hogy Liamre gondol.
Emlékszek mikor először elhagyta a száját a Li szócska. Pont Vele játszott a szobájában. Jobban mondva Liam állandóan Abbs szeme elé tette a kezeit és a kislány pedig hatalmasokat derült rajta. Aztán egyszer csak kimondta azt a bizonyos szócskát. A srác annyira meghatódott, hogy az Ő nevét mondta ki először, hogy elsírta magát. Meghitt pillanat volt.
- Hiányzik neki Liam - vonom meg a vállam majd felállok és elhúzom Abbiet a televízió elől. Majd újra vissza ülök az ágyra.
- Vagy inkább a keresztanyjának hiányzik, csak a babára fogja, hogy ne legyen feltűnő mennyire szarul érzi magát, hogy élete szerelme helyette a hírnevet választotta. Ami persze a kezdetektől kezdve tök egyértelmű volt mivel hülye lett volna ha az álmai megvalósítása helyett itt marad normális fiúként. De Hamupipőke szívét össze törte a csúnya herceg, de Pipő nem ismeri ezt be mivel még mindig szerelmes a cuki kivasalt hajú fiúkába. - hadar össze-vissza Honor én pedig semmit nem értek meg.
Mégis milyen Hamupipőke? Ja, hogy az vagyok én? És a cuki kivasalt hajú, álmai megvalósító herceg pedig Liam? Szép kis történet és ha bele gondolok igaza van.
- Mi van? - kérdezem értetlenül fejcsóválva.
- Az van, hogy kuss - pisszent le majd a képernyő felé szegezi a tekintetét ahol épp a harmadik helyezettet fogják kihirdetni.
Magamhoz ölelem Abbiet és úgy várok az eredményre. Remélem a fiúk tovább jutnak. Istenem mennyire izgulnak. Viccesek.
- És aki a harmadik helyezettként végezett - szólal meg a műsorvezető és direkt nem mondja ki a nevet. A stúdióban feszült csend van és a mellettem ülő Honor a körmeit rágja. - A One Direction.
És harmadikok lettek. Öt csalódott arc, hangos nemtetszés és én örülök neki. Szemét vagyok? Talán. De így legalább Liam haza jön és minden megy tovább a normális kerékvágásban. Újra fontos leszek a számára.
Vagy nem. Nem lehetek önző. Liam élete a zene és ezt én a kezdetektől kezdve tudom.
Megrázom magam a fiúk pedig lemennek a színpadról. Honor csalódott én pedig csak vigyorgok. Egészen addig amíg a fiúk fel nem tűnnek ismét a képernyőn a színfalak mögül.

- És itt vannak a finalisták, az X-Factor fő szenzációi a One Direction. - hatalmas taps tör ki a fiúk pedig elkezdenek integetni a kamerában. - Fiúk mi lesz ez után a banda sorsa?
- Az tuti, hogy nem ez volt a One Direction utolsó fellépése- szólal meg Zayn majd a négy srác büszkén hátba veregeti. 
- Örömmel halljuk - bólogat mosolyogva a műsorvezető. - És most, hogy vége a műsornak, gondolom mindenki haza megy, hogy kifújja egy kicsit a levegőt.
- Nem határozottan nem - csóválja a fejét Harry. - Turnézni megyünk az X-Factor stábjával. - teszi hozzá büszkén. Ismét hatalmas tapsvihar tör ki.
- Ha már a családnál tartunk - szól közbe a műsorvezető. - Liam az a hír röppent fel, hogy otthon rád vár egy csinos lány. Igazak a pletykák, hogy a Te szíved már foglalt?
Kínos csend. A fiú először nem válaszol majd letekint a cipőjére. Még a négy barátja is kérdő pillantásokkal mered rá.
- Mint ahogy csak mondod pletyka. Wolverhamptonba a nővéremen kívül nem vár senki. Jelen pillanatban nincs időm barátnőre és ezen nincs is kedvem változtatni. Most csak a One Directionnek élek és ez így is lesz egy darabig. - válaszolja komoran. 
És nem is tudja, hogy most törte össze szerelmének és egyben barátnőjének a szívét ugyanis Skyler Evans soha többé nem akarja látni ezek után. Ez a mondat volt a kapcsolatukban a végszó. Liam letagadta Őt és a bandát választotta helyette...