2012. december 30., vasárnap

Two

El sem hiszem. A tegnapi részhez 10 komi jött össze. Elképesztő pedig azt hittem, hogy ez tényleg nem fog senkinek tetszeni. Szerencsére tévedtem. Itt a kövi rész és magatoknak köszönjétek vagyis a komiaitoknak :D
2012. Szeptember.1 London
- Épp ideje lenne már, hogy bevezessék a kötelező egyenruhát. - csóválta apa a fejét mikor reggel meglátott a fehér miniszoknyámban, egy rózsaszín topban amiben tökéletesen látni lehetett a dekoltázsomat, de engem ez soha nem érdekelt mivel élveztem ha a fiúk legeltetik rajtam a szemem a többi lány pedig irigykedve bámul.
- Erre akkor kellett volna gondolnod mikor beíratattok ebbe a magániskolába. - válaszoltam egyszerűen és vissza mentem a szobámba, hogy megcsináljam a hajam és kissminkeljem magam.
Mikor felértem becsuktam magamra az ajtót és zenét kapcsoltam majd táncolva bementem a fürdőbe és elkezdtem a minden napi műveletemet. Szőke hajamat lágyan begöndörítettem és mikor kész lett egy fekete napszemüveget bigyesztettem a fejem búbjára.
A szemeimet halványan kihúztam majd elkezdtem keresni a cseresznyés rózsaszín szájfényemet ami nélkül el sem tudnám képzelni a napjaimat. Mellesleg eddig még egy srác sem panaszkodott. Sőt mindenkinek ízlett.
Mikor végeztem vissza mentem a szobámba és az asztalom mellől felvettem a táskámat és út közben magamra kaptam egy rövid rózsaszín kabátot ami tökéletes összhangban volt a harisnyámmal.
És újra elindultam lefele ahol már anya bőszen sürgött- forgott a konyhában. Fejcsóválva néztem miközben leültem az asztalhoz. El sem tudom képzelni mit szólnának az emberek ha meglátnák, hogy néz ki otthon a híres top-modell. Szőke haja kócosan pihen a fején és ha jobban megnézzük még egy hajcsomó is van benne. Körmeiről le van kopva a körömlakk, arca pedig úgy néz ki mint egy kiélt hetvenéves öregasszonynak.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit túlzásba vitted kicsim? - tette le elém a műzlis tálamat közben pedig végig mért.
A szüleim nem nagyon örülnek a stílusomnak. Szó szerint rühellik mikor így nézek ki, de nem tehetek mást. Az iskolában én vagyok a legjobban öltözött lány és ezt nem akarom elveszíteni csak azért mert anya nem akarja, hogy én is arra a sorsra jussak mint Ő.
Mármint azt nem akarja, hogy modell legyek. Gyűlöli azt csinálni, de nem tehet más mert akkor munkanélküli lenne és a világ csalódott lenne. Egyszerűen nem bírja elviselni, hogy szinte minden havi magazinban az Ő képe néz vissza ahol márkás és elegáns ruhákban pózol.
- Szerintem tökéletes. - vontam vállat egyszerűen és nyugodtan tovább reggeliztem.
- Brooklyn! - förmedt rám az én hátamon pedig még a ször is felállt.
Utálom ha a teljes nevemen szólít. A suliban már mindenki megszokta, hogy Brooknak szólítanak, de anya és apa nem képes felfogni, hogy utálom. Szerintük menő ha valakit Brooklynnak hívnak. Hát szerintem nem.  Egyébként ez a gyönyörű név anya fejéből pattant ki ugyanis ott ismerkedett meg apával. Jobban mondva elütötte az apámat az úton miközben az ment az úton. Könnyen megúszta, de anyának szörnyű lelkiismeret furdalása volt ezért ki akarta valahogy engesztelni apát. Találkozgattak aztán valahogy egymásba habarodtak. Pedig apa nem menő modell hanem egy egyszerű időjárás bemondó egy csatornán aminek nem nagy a nézettsége. Mégis dúsgazdagok és semmiben nem szenvedünk hiányt.
- Mennem kell. - pattantam fel, hogy ne kelljen tovább hallgatnom a szövegelését. - Nem akarok elkésni pont az első napon. - tettem még hozzá majd vállamra kaptam a táskámat és elsiettem, de előtte még megálltam a folyosón lévő tükörnél és bólintottam egyet majd megfogtam a kocsi kulcsokat és elindultam a garázs felé ahol egy vörös Audi TT állt. Igazából nem az én autóm hanem anyáé, de ezt senki nem tudja. A suliban mindenki úgy tudja, hogy a tizenhatodik szülinapomra kaptam.
Mikor leparkoltam a suli parkolójában a hátam megött felcsendül két ismerő hang.
- Csaó. - ugrott a nyakamba két legjobb barátnőm Eleanor és Perrie. Évek óta jóban vagyunk már. Jobban mondva azóta amióta Londonba költöztem. Ők voltak azok akik segítettek beilleszkedni és nekik köszönhetem, hogy most ilyen vagyok.
- Hali. - köszöntem vissza mosolyogva és egymás mellett elindultunk be az épületbe. A diákok többsége mosolyogva köszöntek miközben mi büszkén sétáltunk a folyosón. - Ahogy látom az elsősök megint lúzerek.
- Kit érdekel? Jól el lesznek a többi bénák mellett. - vont vállat egyszerűen Perrie mikor a szekrényeknél voltunk és az órarendeket vizsgáltuk. Ő és El egyel felettem járnak. Szóval végzősök.
A csengő megszólalt és megbeszéltük, hogy a szünetben találkozunk. Az óráim többsége elég tűrhető volt. Ez az utolsó előtti évem szóval ki akarom élvezni míg itt vagyok.
○○○
A suli ebedlője az a hely ahol a legtöbb pletykát megtudhatja az ember. Harminc percig azt csinálhatunk amit akarunk és szinte mindenki a mi asztalunknál akar enni. Persze ez lehetetlen mivel mindenkinek megvan a saját helye. Milyen lenne már ha stréberek között ülnénk.
A csengetés előtt néhány percel állunk fel az asztaltól és érzem a diákok pillantását miközben csodálattal végig mérnek. Tudom, hogy mindenki rám akar hasonlít amit én élvezek.
Elmegyek egy csapat lúzer mellett akik lenézően megbámulnak és valamit duzzogva motyognak az orruk alatt mire én megtorpanok és rájuk nézek.
Ismerős arcokkal találom szembe magam. Már évek óta hadi lábon állok ezzel a négy sráccal akik nem bírják felfogni, hogy soha nem megyek el velük randizni. Nem azt mondom, hogy csúnyák sőt elég jól néznek ki, de lúzerek.
- Látom beszereztél még több rózsaszín cuccot a nyár folyamán. Kivásáltad Londont a rózsaszín ruhákból? - mért végig Zayn Malik mire én csak összekulcsoltam a kezeimet a melleim alatt és rosszállóan rá néztem.
- Jól jegyezt meg, Liam. Jonest és a többi cicababát messziről kerüld ki ha kedves az életed. - hallottam meg Louis Tomlinson hangját aki távolabb állt tőlünk és egy másik sráccal beszélgetett.
És akkor elég különös dolog történt. Ugyanis miközben Louis beszélt a többi srác hátra fordult és bólogattak én pedig kíváncsian meresztgettem a szemeimet.
- Brooklyn? - a vér egy csapásra megállt az ereimben mikor szembe találtam magam Liam Paynel. Azzal a Liammel aki a legjobb barátom volt. Mi a francot keres ez itt? Oké valaki takarjon vagy valami. Nem tudhatja meg senki, hogy valami közöm volt hozzá.
- Mivan? - kérdeztem és fancsalian elhúztam a számat mire Ő elindult felém, de a következő pillanatban megbotlott a saját lábában aminek az lett a következménye, hogy az egész tálcáját a világos barna nadrágjára bólintotta.
- Úgy látszik, az új haverotokat meg kell tanítanotok a WC-t használni. - röhögött Perrie és a teremben szinte mindenki Liamet nézte és teli szájjal nevetett velem együtt.
De tényleg úgy nézett ki mint aki összepisilte magát. Nem mondott semmit csak tetőtől talpig elvörösödött és szégyenkezve lehajtotta a fejét és a cipőjét kezdte el bámulni.
- Nem tudtátok, hogy menő ha valaki összehugyozza magát? - állt Liam mellé Harry és villogó tekintettel meredt ránk.
- Ti rokonok vagytok? - kérdezte csodálkozva El miközben a két srácra nézett. Tényleg mind kettőjüknek ugyan olyan göndör hajuk volt aminek következtében úgy néztek ki mintha testvérek lennének.
- Nem. - csóválta a fejét Harry. - A nyáron láttam először. Semmi közöm nincs hozzá.
A veszekedésnek a csöngő vetett véget és én voltam az első aki elment az ebédlőből. Mikor Liam mellett mentem el láttam az arcában a csalódottságot. Lehet nem erre számított, de engem nem érdekel. Már nem vagyunk barátok és nem is leszünk ha rajtam múlik.

2012. december 29., szombat

One

Itt az első rész ami szerintem még elég béna lett, de hát jobb mint a semmi. Fogalmam sincs, hogy mikor jön a kövi rész mivel nincs megírva még a folytatás. De ha sok komit kapok akkor hamar megírom a kövit :D
2007. Wolverhampton
Forró nyári nap volt, szinte égetett a fű miközben sétáltunk a jól megszokott hatalmas fa alá. Liam csendben jött mellettem keze pedig néha- néha hozzá ért az enyémhez. Lopva ránéztem és láttam, hogy az arcán halvány piros foltok jelentek meg. Mint mindig amikor hozzám ér. Fogalmam sincs, hogy miért viselkedik ilyen furán hisz Ő a legjobb barátom már azóta amióta az eszemet tudom.
Mindig ott volt nekem és én is nekem. Az oviban találkoztunk először mikor megvédett amikor egy duci kiscsaj elkezdte tépni a hajamat és Liam volt az aki lerángatta rólam. Akkor költöztek Wolverhamptonban szóval még nem ismert senkit és barátai sem voltak. Én pedig hálás voltam neki amiért segített szóval egyértelmű volt, hogy barátok leszünk.  Együtt kezdtük el az általános iskolát és az évek alatt még szorosabb lett a kapcsolat közöttünk.
Lassan letelepedtünk az árnyékba és lefeküdtünk a forró fűbe egymás mellé. Nem szóltunk semmit csak néztük a kék eget, végül pedig én szólaltam meg.
- Te csókolóztál már? - kérdeztem és felé fordultam. Liam mogyoróbarna szemei kitágultak és nagy szemeket meresztett rám, ám nem válaszolt. Tudom fura kérdés, de mostanában annyit gondolkozok rajta. Hisz tizenegy éves vagyok szóval nincs abban semmi rossz ha ki akarom próbálni. Ráadásul az utóbbi időben tökre bírom Liamet és nem csak úgy mint egy barátot. Mármint úgy is. Jó-jó tudom gyerek vagyok még meg minden, de a suliban van már pár olyan csaj aki csókolózott.
- Hogy mi? - kérdezte és felült én pedig követtem a példáját majd én is felültem. - Honnan jutott ilyen az eszedbe?
- Nem tudom. Csak gondoltam megkérdem. - vontam vállat egyszerűen majd elfordítottam a fejem mivel tisztára ütődöttnek éreztem magam. Most jól lejárattam magam előtte. Hogyani is gondolhattam olyanra, hogy esetleg megcsókolhatnám.
- Amúgy nem. - válaszolt néhány pillanat múlva én pedig felé fordultam és észre vettem, hogy mosolyog amitől sokkal jobb kedvem lett. Akkor mégsem utál. - És Te?
- Én sem. - válaszoltam egyszerűen közben pedig a térdemet ölelgettem. - És gondolkoztál már azon, hogy milyen lehet? - féltem a választól mivel elég fura téma volt.
- Kipróbáljuk? - kérdezte vigyorogva és megnyálazta a száját. Nagy szemeket meresztettem és hezitáltam. - Egyszer úgyis túl kell rajta esnünk. És ha elcsesszük akkor nem kell szégyenkeznünk senki előtt mivel barátok vagyunk. - magyarázta én pedig teljes mértékben egyet értettem vele. Hisz barátok vagyunk és úgysem lesz semmi jelentősége szóval úgy kell felfogni mint egy próbát mielőtt élesbe megyünk.
- Igazad van. - mondtam keményen ő pedig valahogy közelebb került hozzám és az egyik kezével elkezdte simogatni a szemem majd lassan elkezdte maga felé húzni a fejemet. Reflexszerűen csuktam le a szemem és Ő is velem egy időben. Zihálva szedtem a levegőt a szívem pedig minél hevesebben vert majd néhány másodperc múlva megéreztem Liam puha ajkát a számon. Épp csak pár másodpercig tartott majd nevetve szétváltunk és megegyeztünk, hogy soha többet nem csókolózunk senkivel mivel undorító dolog...

○○○

- Elköltözünk Londonba. - nem bírtam Liam szemébe nézni helyette a cipőmet bámultam.
- Micsoda? De miért? - kérdezte és láttam, hogy szemei már nem csillognak annyira mint eddig. Helyette szomorúság tükröződik belőle és közel van a sírás határán állt.
- Tudod jól, hogy anya modell és ez miatt sokat utazik. Apa pedig nem akarja magára hagyni. - magyaráztam és próbáltam nem elsírni magam.
- És nem maradhatsz itt a nagyidnál? Vagy tudod mit szólok anyának, hogy beszéljen a szüleiddel, hogy maradhass itt. - hadarta el kétségbeesetten én pedig küldtem felé egy barátságos mosolyt. Még jó, hogy az én és az ő szülei annyira jóban vannak. Hála annak, hogy a szomszédban laknak.
- Már mindent próbáltam, de hajthatatlanok mivel még kicsi vagyok és nem akarnak magamra hagyni. - sóhajtottam fel szomorúan a következő pillanatban pedig Liam szorosan magához húzott és valami oknál fogva a számra adott egy puszit. Pont mint nem olyan rég csak akkor ezt csóknak neveztük.
- Mindig Te maradsz a legjobb barátom. - húzódtam el tőle, Ő pedig határozottan bólintott egyet és kitörölte a szemeiből a könnycseppeket.
Akkor még nem tudtam, hogy minden meg fog változni mikor Londonba költözök. Eleinte még naponta hívtam Liamet, de aztán ez a kapcsolat megszakadt mikor új barátaim lettek. Minél jobban feledésbe került végül pedig már rá sem gondoltam mivel cikinek tartottam, hogy egy fiú volt a legjobb barátom. Az a csókot pedig legszívesebben kitöröltem volna az emlékezetemből...

I'm here :D

Szóval túltettem magam a törieim elvesztésén és elkezdtem gondolkozni az új törimem ami valami csoda folytán szörnyen hasonlít a Friend or Love-hoz.
Na jó csak vicceltem :D Tegnap unatkoztam és vissza olvastam ez a sok hülyeséget amit én itt össze írtam és közben 1D-s dalokat hallgatta majd pont mikor a fent említett törinél jártam és a They Don't Know about us- os szám ment tele lettem ihlettel és utána jött a Kiss You még több ihletem lett és kész lett egy töri ami remélem elnyeri a tetszéseteket mivel észre vettem a szavazáson, hogy a legtöbb szavazatot a Friend or Love kapta.
Gondolotam tetszene egy ilyesmi történet szóval ne lepődjetek meg ha esetleg valamiben hasonlítani fog :P
Na de egy gyors bevezető : Nincs One Direction csak öt átlagos srác akik gimiben járnak és lúzerok. Míg adott egy lány aki kőgazdag imádja a rózsaszínt és a suli legmenőbb embere.
De van egy kis gond. Méghozzá az emlékek amiktől egyik főhősünk sem tud szabadulni. Azok a szép gyermekévek amiket Wolverhamptonban töltöttek...

2012. december 28., péntek

I'm so sorry :S

Nem egy örömhírt fogok most veletek közölni az biztos. Sőt engem még most is az idegbaj kapkod.
Nos aki olvasta tegnap a twitter kiírásomat az láthatta, hogy a gépemnek annyi lett. Vagyis jobban mondva a Windows XP-nek. Tegnap kora reggel be akartam kapcsolni a laptopomat és egyszerűen nem indult be. Fogalmam se volt róla, hogy mit csináljak aztán szerencsére eszembe jutott az unokatesóm aki ért a gépekhez és már száguldottam is hozzá, hogy csinálja meg mivel nem akartam, hogy valami komolyabb baj legyen.
És mégis lett ugyanis újra kellett telepíteni az egész gépet. És aki már járt ilyen cipőben az tudhatja, hogy olyankor mindent kitörölnek a gépből. Szó szerint mindent...bele értve a képeimet, zenéimet és a történeteimet is.
Sírógörcsöt kaptam mikor megtudtam, hogy oda az összes novellám és törim. Az a sok hónapos munkám amit még fel akartam tenni kárba veszett :(
Ezért nem volt tegnap új rész mivel, hogy nem tudom a folytatást feltenni. Ezt a törimet még augusztusban befejeztem és egyszerűen nem tudom már még egyszer ugyan úgy elkezdeni. Sajnálom, de ez van.
Már most az új törit írom amit kárpótláskét fel fogok tenni mihamarabb és ezt pedig letörlöm, hogy senkinek ne zavarja a szemét. A blog kinézetét is átalakítom és ha minden jól megy holnap hozom az első rész. Persze nem lesznek naponta friss részek mivel így is folyamatosan próbálom írni.
Remélem megértitek és nem haragszotok. Ígérem az új törim is jó lesz...vagyis remélem :D

2012. december 3., hétfő

•25.-Utolsó

Sziasztok! Itt a várva várt utolsó rész. Remélem nem csalódtok bennem és elnyeri a tetszéseteket. Azonban mostanában nem kezdek új törit mivel semmi ihletem nincs. De amint lesz első lesz, hogy szólok ígérem.viszont novellákat lehet hozok ha úgy lesz kedvem és ihletem. Majd még jövööök:P
Hónapokkal később
Boldog vagyok, de tényleg. Nincs szükségem Liamre és semmilyen más pasira. Elegem van már abból, hogy mindig én szenvedek. Nem már megváltozott. Már csak a hamarosan megszülendő gyerekem érdekel.
Vissza térve az előző hónapokra. Mikor Liam megmondta, hogy nem szeret rá másnapjára bejelentették, hogy a banda egy évre európai turnéra megy. És ami a legjobb az- az volt, hogy a nővérem is velük ment.
Ezzel csak bebizonyította azt, hogy tényleg még mindig Őt szereti. Eleinte semmit nem aludtam és egész nap csak bőgtem. De most már nem. Liam nem érdemel meg egy könnycseppemet sem.
Ami pedig a legszörnyűbb, hogy akkor nap majdnem elmondtam, hogy terhes vagyok tőle. Még szerencse, hogy ő kezdett el először beszélni és így nem tudta meg. Nem akarom, hogy tudja azt, hogy az Ő gyereke. Sőt ha lesz olyan szerencsém remélem soha az éltben nem kell viszont látnom. Számára megszűntem létezni és az én számomra is Ő.
Csak játszott velem és még élvezte is, hogy hülyévé tud tenni. Ki tudja mennyiszer nevettek velem a nővéremmel.
Hogy még szeretem-e? Magamat hazudtolnám meg ha azt mondanám, hogy nem. Szeretem még annak ellenére is, hogy így elintézett. De soha nem tudnám ezt a szemébe mondani, ugyanis minden bizalmát elveszítette a szemembe. Csak egy szimpla srác lett a szemembe akitől már semmit nem akarok.
Nehéz, és tudom, hogy nehezebb lesz ha megszületik a gyerek ugyanis tudom, hogy hasonlítani fog rá és ha felnő érdeklődni fog az apja iránt. Akár mi is lesz, nem fogja megtudni, hogy ki az apja. Ha kell inkább hazudok, csak Liam ne tudja meg az igazat.
Abba belehalnák ha újra a szemébe kellene néznem és elmondani neki. Nem ez mind kettőnknek így lesz a legjobb. Ő boldog Daniellel és élheti tovább szupersztár életét én pedig boldogan fogom felnevelni a gyerekünket.
Tudom túl fiatal vagyok az anya szerepre,de a hónapok alatt megerősödtem. Hisz még is csak napok választanak el a szüléstől. Olyan fura még csak rá gondolni is. Soha nem szoktam magam anyaként elképzelni, gyerekkel a kezembe. Az valahogy soha nem az én stílusom volt, viszont most már semmi pénzért nem hátrálnák meg. Hisz mégis csak Liam gyerek az én első szerelmemé. Még ha csúnya vége is lett akkor is vele voltam a legboldogabb.

•••

A One Direction újra Londonban. Véget ért az európai turné a fiúk pedig a megérdemelt szabadságukat töltik a fővárosban…
Szem forgatva kapcsoltam ki a TV-t ugyanis semmi kedvem nem volt az arcát nézni. Persze a másik négy sráccal szívesen beszélnék, de inkább nem kockáztatok. Pedig kíváncsi lennék, hogy mi történt velük a hónapok alatt.
Még ők sem tudják, hogy terhes vagyok. Vagyis már nem sokára ugyanis mostanra vagyok kiírva.
Mélázásomból a telefonom csörgése zökkentett ki. Nagy nehezen feltápászkodtam a kanapéról ami elég sokáig tartott ugyanis ekkora pocakkal nagyon nehéz a közlekedés.
- Cam megtennél nekem egy szívességet. – csendült fel a vonalban Erica hangja én pedig csak kifújtam a levegőt.
- Hallgatlak. – mondtam.
- Nem lenne kedved bejönni értem a stúdióba mivel nincs kedvem elázni. – kérdezte könyörgően.
Erica ugyan abba a stúdióban találta munkát ahol anno Danielle és a fiúk is dolgoztak. Mivel jól írt dalokat ezért kétség kívül felvették és már két hónapja ott dolgozik és élvezi. Ráadásul elég jól keres szóval jól megvagyunk ketten.
Eleinte irigyeltem ugyanis mikor leérettségiztünk rögtön felvették és megvalósíthatta az álmait.
És én? A Ki Mi Tud-ot fölénnyel megnyertem ezért szó nélkül felvettek az LA-i főiskolára. Fájó szívvel mondtam vissza ugyanis gyerekkel nem hiszem, hogy bírnám. Lehet régen tényleg az álmom volt, de most már. Azt akarom, hogy a gyerekem normális körülmények között nőjön fel és ne szenvedjen semmiből hiányt.
- De. – nyögtem ki ugyanis ma egész nap görcsölt a hasam. – Mindjárt ott leszek…
- Köszi. – köszönt el boldogan majd letette.
Lassan szedtem össze a cuccaimat és kerestem meg a kocsi kulcsot majd indultam el be a városba.
Tényleg eléggé rossz idő volt, de az ember idővel hozzá szokik.  Unottan parkoltam le a stúdió előtt és indultam el be az épületbe ahol szokás szerint lesifotósokba ütköztem. Azonban most jóval többen voltak mint szoktak lenni.
Figyelembe se vettem őket, úgy mentem el mellettük és indultam Erica keresésére. Gyors tempóba róttam a folyosókat majd nyitottam be barátnőm irodájába ahonnan hangzavar szűrődött ki.
- Erica siess mert nem vagy túl…- nyitottam be az ajtón és csak akkor figyeltem fel a telefonomból mikor néma csend lett. Azt hittem mentem kiejtem a telefonomat a kezemből mikor Harry, Louis, Zayn és Niall tátott szájjal bámultak rám. - …jól.
Fejeztem be és hatalmasat nyeltem. A négy srác most tényleg megváltozott. Valahogy eltűnt az a kisfiús énjük.
Zayn fekete hajában egy szőke tincs virított arca pedig enyhén borostás volt. Louis haja már nem állt annyira égnek és ez miatt kék szemei még jobban virítottak. Harry göndör fürtjei igaz még mindig megmaradtak de jóval rövidebb volt. Niall haja szőkésbarna lett és fogszabályzója volt.
Percegik néma csend lett amit nem is csodáltam. Itt állok előttük hatalmas pocakkal. Persze, hogy nem tudnak megszólalni.

- Én magatokra hagylak. – hadarta el gyorsan Erica majd mielőtt kérdőre vonhattam volna kiviharzott a helységből.
Miért van olyan érzésem, hogy Ő ezt már jóval előre kitervelte. Nagyon jól tudta, hogy a srácok ma bent lesznek a stúdióba.
Csend.
Ha ők itt vannak akkor valahol Liam is itt van ami rám nézve szörnyű. Én megölöm Ericát.
- Öhm…sziasztok. – húztam mosolyra a számat majd intettem egyet a kezemmel köszönés képen. – Hogy vagytok?
- Te terhes vagy? – csúszott ki rögtön Harry száján az a kérdés amit én vártam.
Remek, most mit mondjak? Ők nem hülyék tudják, hogy mi volt köztem és Liam között.
- Szerintem eléggé egyértelmű. – tettem kezemet a hasamra.
- Liam. Igaz? – kérdezte csendesen Zayn majd közelebb jött és barátságosan megölelt.
Az elfojtott érzelmek egyszerre törtek elő belőlem és azt vettem észre, hogy a vállán bőgök mint egy normáltalan. Egyszerűen már nem bírtam muszáj volt kiadnom magamból és tudom, hogy Ők megértenek.
- Aha. – szipogtam is a többi srác is körém állt. – Könyörögve kérlek, ne mondjátok el neki.
- De hát Cam, az Ő gyerek is. Ő is ugyan úgy hibás mint te. – emelte feljebb a hangját Louis.
- Igen ez igaz, de nem szeret. A szemembe mondta, hogy még mindig a nővéremet szereti. És én nem akarok a boldogságuk útjába állni. – magyaráztam keményen.
- Danielle és Liam? Mond csak mikor olvastál te utoljára híreket? – kérdezte Niall én pedig csak vállat vontam. Őszintén megmondva róluk semmit nem olvastam mivel olyankor mindig elbőgtem magam. – Ezek szerint Te akkor nem tudod, hogy két hónapja szakítottak mivel Liam elmondta neki az igazat.
- Tessék? – kerekedett el a szemem.
- Megmondta neki, hogy nem szereti. – válaszolta egyszerűen Zayn én pedig totál összezavarodtam.
Az kizárt dolog, hisz Ő maga mondtam nekem, hogy még mindig szereti. Az ember érzései nem változhatnak ilyen hamar.
- Nem hiszem el. – ellenkeztem és felhúztam az orrom. – Tudom, hogy nem bírjátok Dani-t de bele kell törődnötök, hogy szeretik egymást. – meghasadt a szívem mikor ezt mondtam, de sajnos ez volt az igazság.
- Camille, Liam téged szeret és senki mást. Miattad szakított Daniellel és miattad jöttünk vissza a turnéról ugyanis rendbe akarja hozni amit elszúrt. – kelt ki magából Harry úgy ahogy én eddig még soha nem láttam.
- Ez nem igaz! A szemembe mondta azt, hogy semmit nem jelentettem neki és csak azért volt velem, hogy legyen újra boldog a nővéremmel. – kiabáltam most már én is.
- Semmit nem tudsz. – csóválta a fejét Louis nekem pedig most lett elegem.
Mérgesen utoljára még rájuk néztem majd felhúztam az orrom és kicsörtettem a szobából. Nem akartam tovább hallgatni a sületlen szövegüket amiből semmi nem volt igaz.
Szinte már rohantam a folyosókon és villámló tekintettel kerestem Ericát…
- Bocs, de nem fi…- kanyarodtam be az egyik helységbe és bele ütköztem egy idegen alakba.
Sajnálkozva emeltem rá a tekintetemet amiért neki mentem, de a szívem egy ütemet kihagyott mikor a jól ismert kiskutyaszemekkel találtam szembe magam.
Ilyen az én szerencsém. Akit a legjobban nem akarok látni azzal találom szembe magam.
- Liam? – kérdeztem óvatosan az Ő szája pedig szétnyílt a csodálkozástól.
Feltűnően végig mért majd teljesen elfehéredett. Na most bele néznék az agyába.
- Cam? – kérdezte Ő is majd végre vissza nyerte az eredeti színét.
- Szia. – köszöntem bátortalanul, de Ő még mindig csak a hasamat bámulta. – Rég láttalak! Mi történt veled?
- Oké ki volt az a szemétláda aki ezt csinálta veled? – kelt ki magából és úgy fújtatott mint egy macska.
Jót mosolyogtam magamba az arckifejezésén. Komolyan minden pénzt megért, és ha nem lennék ilyen helyzetbe már rég elröhögtem volna magamba. Azonban most nem ez a legalkalmasabb pillanat.
Most jött el az én időm. Ha a srácoknak tényleg igazuk van és Liam még mindig érez irántam valamit akkor meg kell tudni az igazat még ha nehéz is lesz és lehet semmin nem fog változtatni.
Hosszan kifújtam a levegőt és bementem abba a helységbe ahonnan Ő jött ki. Meg sem lepődtem rajta, hogy utánam jött és becsukta ránk az ajtót.
- Te! – fordultam felé és félve rá néztem.
Pupillái kitágultak és újra elfehéredtek, de szerintem nem fogta fel, hogy mit is mondtam az előbb.
- Nem értelek. De nem is érdekel. Viszont üzenem Justinnak, hogy ne kerüljön a szemem elé mert a két kezemmel fogom megölni. Mi van Ő soha nem hallott a védekezésről? Gondolom most faképnél hagyott mert így már nem kellesz neki…
És csak hadarta a magát még csak szóhoz sem engedett jutni az én türelmem pedig elfogyott. Elegem volt mindenkiből. Csesszék meg terhes vagyok és akár melyik pillanatban megszülhetek!
- Szerintem magadat kéne kioktatnod ugyanis ezt az egészet Te csináltad velem. – sziszegtem a fogaim között. – A Te gyerekedet hordom a szívem alatt Liam! – és kimondtam.
Úr Isten megtettem és ki mertem mondani. Milyen jó érzés!
- Te..te…tessék? – dadogott és hatalmasokat nyelt. – Ez most komoly?
- A legkomolyabb. Szerinted viccelnék ilyennel? – kérdeztem csendesen.
- De mégis hogyan? Vagy mikor? – kérdezte zavartan és a hajába túrt megsemmisülten.
Elég érdekes kérdések pont Tőle. Pedig azt hittem eléggé nyilvánvaló lesz a számára hisz Ő miatta van ez az egész.
- A szülinapomon mikor elvittél abba a szállodába. – világosítottam fel az Ő száján pedig megjelent egy bujkáló mosoly.
- Az volt életem legszebb estéje. – mondta mosolyogva az én szívem pedig gyorsabban kezdett el verni.
- Most már mindegy. Semmit nem változtat már…
- Szakítottam Daniellel. – nézett a szemeim közé. – Miattad!
Az Ő szájából olyan fura volt ezt hallani. Hónapokkal ezelőtt azt mondta mennyire szereti most meg azt mondja, hogy mindennek vége. Összezavarodtam.
- Az a baj Liam, hogy már nem tudok hinni neked. Hónapokig csak játszottál velem majd közölted, hogy még mindig a nővéremet szereted. – emlékeztem vissza és elfordítottam a fejem.
Újra lejátszódott a szemem előtt a jelenet és azon voltam, hogy ne sírjam el magam.
- Tudom és gyűlölöm is magam miatt amiért hagytam megfenyegetni magam. – sütötte le a szemei én pedig értetlenül bámultam rá. – Danielle eljött hozzám az egyik este és közölte velem, hogy tudja mi van kettőnk között. Azt mondta ha nem vetek véget ennek az egésznek Ő fog csúnya véget vetni. Megőrült, de komolyan. Pisztolyt hordozott a táskájában és követett engem.
Köpni- nyelni nem tudtam miközben ezt mondta. A nővérem képes lett volna megölni a saját kishúgát? – Kijelentette, hogy velünk jön a turnéra, de az idegrendszere összeroppant. Mindenhol azt látta, hogy megcsalom végül pedig nekem támadott egy késsel és a srácoknak az utolsó pillanatban sikerült levakarniuk rólam.
- Ez szörnyű. És most hol van? – tudtam, hogy igazat mond mivel Danielle tényleg eléggé fura természet volt. De azért ezt én sem néztem volna ki belőle. Most már értem, hogy miért nem láttam hónapok óta.
- Diliházban, de nem érdekel. Elvett tőlem téged. – mondta és egy könnycsepp csordult le az arcán. – Cam én mindig is szerettelek. Hidd el én nem akartalak megbántani, de nem tehettem mást…
- Nem tudom már, hogy mit higgyek…- már én is sírtam, olyan jó volt mindezt hallani viszont féltem a csalódottságtól is.
Azonban nem tudtam sokáig gondolkozni mert egy hatalmas fájást éreztem a hasamba és rémülten Liamre néztem. Könyörgöm csak most ne induljon meg a szülés. Csak nem előtte!
- Liam…- néztem rá kétségbeesetten Ő pedig rögtön oda ugrott mellém és aggodalommal teli arccal nézett. – Azt hiszem szülni fogok…
- Mi? Pont most? Nem bírod ki amíg hívok orvost? – kérdezte és látszott rajta, hogy fogalma sincs mi tévő legyen.
- Be kell vinni a kórházba. – emeltem fel a hangom.
- Ja tényleg. – csapta magát homlokon majd a karomnál fogva kihúzott ám az ajtóba beleütköztünk a négy hallgatózó srácba.
- Mi történt? – kérdezte Niall.
- Cam szülni fog. Be kell vinni a kórházba. – mondta szinte már ordibálva Liam és most a srácokon volt a sor, hogy elfehéredjenek.
- Biztos? – nézett rám Louis.
- Cseszd meg Lou nézz rá. – csapta fejbe Harry, a barátját aki csak vállat vont.
Milyen jó, hogy ennyi épeszű lénnyel vagyok körülvéve. És ha belegondolok, hogy egy ilyen lesz a gyerekem apja.

Végül aztán nagy sokára végre elindultunk a kórházba. Persze az egész úton mindenki engem próbált nyugtatni nem sok sikerrel.
Azonban mikor végre már a kórházban voltunk és egy hordágyon feküdtem még jobban megrémültem.
- Liam könyörgök csak most ne hagyj egyedül. – szorítottam meg kétségbeesetten a kezét és éreztem ahogy a szememből könnyek csorognak.
Most tényleg szükségem volt rá és ha ezt a kérésemet teljesíti akkor tudni fogom, hogy tényleg szeret-e még. Mert én még igen és akár mire képes lennék érte.
- Örökké veled maradok Cami. – fogtam meg ő is a kezem és egy lágy puszit nyomott a homlokomra ami engem megnyugtatással töltött el...

•••

- Taylor Payne ennél jobban nem is hasonlíthatnál az apádra. – mondtam az előttem ülő kissrácnak aki boldogon kacagott azon ahogy kinéztem ugyanis a drága kisfiam épp most borított be az előtte heverő étellel.
Nem csak kinézetileg hasonlított Liamre hanem természetileg is. Szinte tőlem semmi nem örökölt.
- Ezt kikérem magamnak. Én soha nem szoktam kajával dobálózni. – tette a durcást Liam ám mikor én elfordultam láttam, hogy vigyorogva simogassa meg Taylor fejét ami azt jelentette, hogy büszke rá. – Egyébként is nem csak rám hasonlít.
- Én nem bánom mivel ha ugyan olyan lesz mint Te akkor a csajok meg fognak érte őrülni. – vontam vállat vigyorogva és ránéztem alig pár hónapos fiúra.
Olyan gyorsan telik az idő mióta újra minden rendben. Liam és én persze összejöttünk és összeköltöztünk ugyanis a villába nem lehetett volna normálisan élni egy picivel.
A srácok így is mindennapos vendégek voltak nálunk mivel annyira imádták Taylort.
- Szóval akkor Te is megőrülsz értem? – húzta fel vigyorogva a szemöldökét.
- Én ilyet egy szóval nem mondtam.
- Nem kell tagadnod. Tudom, hogy egész nap csak rám gondolsz. – mondta és kacsintott egyet.
Néha olyan fura arra gondolni, hogy még csak húsz évesek sem vagyunk, de már családunk van. Féltem attól, hogy mi lesz akkor ha megszületik, de most már tudom, hogy kár volt aggódnom.
Liam imádja Őt és képes lenne egész nap csak vele játszani. Sőt már a stúdióba is magával viszi és büszkén mutogatja a sajtónak is. Nem érdekli, hogy fiatal és ezért sokan elítélhetik. Nem bánja, hogy véletlenül jött össze hanem inkább örül neki. A rajongóknál persze kiverte a biztosítékot, de nem pártoltak el a bandától. Volt olyan is már, hogy az egyik londoni koncerten követelték, hogy vigye fel a színpadra, Liam pedig boldogan teljesítette és egy egész számot úgy énekelt el, hogy Taylor a karjaiban volt.
- Igazad van kár tagadnom. – mondtam. – Viszont én nem csorgatom a nyálam úgy mint egyesek…
- Hé én arról már nem tehetek, hogy a barátnőm a világon a legszebb csaj. – húzta fel az orrát én pedig vigyorogva fogtam meg a pólóját és húztam magamhoz a szánk pedig összeért. – Szeretlek Cam.
- Tudom Liam. És én is szeretlek. – mondtam két csók között.
Igen most már tényleg boldog vagyok, ugyanis mindent megkaptam az élettől amit akartam.

2012. december 2., vasárnap

•24.-Hülye voltam mikor beléd szerettem!•

Itt az utolsó előtti rész :D Ahogy észre vettem a tegnapi rész sokatoknál kiverte a biztosítékot...garantálom, hogy ez még jobban ki fogja...Örülök neki, hogy a novellám is elnyerte a tetszéseteket :P majd megrpóbálok még valami ilyesmit összehozni....
Hülye voltam mikor beléd szerettem!
Végül aztán nagy sokára úgy döntöttem, hogy elmegyek az orvoshoz és kivizsgáltatom magam. Gondolkodás nélkül Ericát is magammal vittem aki boldogan vállalkozott a szerepre. Most volt rá a legnagyobb szükségem ugyanis hosszú éjjeleken át meséltem el neki a legféltettebb titkaimat is Ő pedig szótlanul végig hallgatta.
Rádöbbentem arra, hogy tényleg ő az egyetlen igaz barátom csak eddig én nem ismertem be. De bebizonyította, hogyha szükségem van mellettem áll.
És most tényleg szükségem volt rá ugyanis kiderült, hogy négy hetes terhes vagyok. Ami azt jelentette, hogyha úgy gondolom elvetethetem. Gondolkodás nélkül rávágtam azt, hogy megtartom.
Tudom még csak 18 éves vagyok és iskolás, de akkor is Liam gyerek van a hasamba. Még ha Őt nem is fogja érdekelni és végleg szakít velem akkor is marad róla egy emlékem. Nem lenne szívem elvetetni a gyerekét amiben a vérek csorog. Akár mi lesz is megoldom és tudom, hogy Ericára számíthatok és a srácokra is.

•••

- Figyelj én tudom, hogy nehéz meg minden, de Liamnek joga van megtudni az igazságot. – a történtek után rögtön elköltöztem otthonról és most Ericáék egyik lakásában lakunk ketten amit a szülei neki adtak.
Eszem ágában sem volt otthon maradni a nővéremmel ugyanis a pocakom néhány hét múlva nőni fog és akkor el kellene mondanom neki az igazságot. Amit persze nem akarom mert akkor Liam is megtudná.
Zavaros ez az egész, de sajnos Ericának megint igaza van. Joga van Liamnek tudni róla, de én nem akarom tönkre tenni az életét. Fiatal még és szinte nem is élt.  Azóta mióta tudom, hogy terhes vagyok még csak a telefont sem vagyok hajlandó felvenni neki pedig naponta hív.
- Tudom, de…mi lesz Justinnal? Ha megtudja képes lesz megtámadni Őt. – kerestem a kifogásokat és a párnába nyomtam a fejem.
És ezzel nem is hazudtam. Ha megtudná, hogy mástól vagyok terhes elveszítené a fejét és ki tudja, hogy mit csinálna mivel rögtön rájönne arra, hogy nem tőle van a gyerek.
- Ó én miatta már nem aggódnék. – kuncogott fel önelégülten Erica én pedig rögtön rákaptam a tekintetemet és követelőzően ránéztem. – Ugyanis a kedves barátodat néhány napja rajtakapták drogozni a suli udvarában és most javítóintézetbe zárták és ha majd betölti a 18-at börtönbe helyezik át. – mesélte, de hangjában semmi sajnálatot nem lehetett észre venni.
Justin börtönben van? Szóval akkor tényleg igazak voltak azok a pletykák, hogy sötét barátai vannak. És én mégis bedőltem neki. Néha mennyire esztelenül tudok gondolkozni.
- Akkor ezek szerint a kapcsolatunknak vége. – sóhajtottam fel mintha annyira sajnáltam volna. Hisz én még csak nem is sajnáltam szóval fogalmam sincs, hogy mit kellene sajnálnom rajta.
- Igen, úgyhogy mehetsz is Liamhez és elmondhatod neki a jó hírt. – csapta össze a kezét boldogan.
Azt hiszem eljött az ideje, hogy Liam mindent megtudjon…

•••

De a bátorságom egy csapásra elszállt. Nem bírtam rászedni magam, hogy elmenjek hozzá és elmondjam neki.
Azonban egy nap mégis eltökéltem magam és elvitettem magam Ericával a srácok villájába.
Hatalmasat nyeltem mikor csöngettem és vártam, hogy valaki ajtót nyisson.
- Cam rég láttunk erre fele. – nyitódott az ajtó és Niall jelent meg. – Mi a hézag?
- Öh…szia…én csak Liamet keresem. Otthon van? – kérdeztem félve Ő pedig utat engedett.
- A szobájában van. – mondta, de valahogy az arca egy csapásra más lett.
Mosolyogva bólintottam és elindultam a helység felé. A hát szokatlanul üres volt amiből azt vettem le, hogy a többiek nincsenek otthon. Tiszta fura volt, hogy egyikőjük sem ugrik a nyakamba és nevetnek. Mintha nem is az ő házukban lennék.

Aztán elértem a szobája elé. Kezem remegni kezdett mikor kopogtam és izzadt a tenyerem mint akkor mikor zongorázott nekem én pedig nem értettem, hogy mi bajom van.
Akkor azért volt mert belé szerettem, csak nem jöttem rá, most pedig azért volt mert féltem. Hogyisne félnék, hisz lehet örökre elveszítem csak az miatt mert véletlenül hibáztunk. Istenem minek kellett lefeküdnünk pedig tudtuk, hogy nem lenne szabad.
Tudtuk, hogy ott van Danielle és azt is tudtuk, hogy nem akar szakítani. Minket azonban nem érdekelt.

Lépések zaja hallatszott bentről majd néhány másodperc múlva szembe találtam magam a kócos hajú Liammel. Mikor meglátott az arcán megjelent egy apró mosoly majd ismét komor lett. Valahogy olyan fura volt.
- Hát Te? – kérdezte egyszerűen és arrébb állt, hogy tudjak bemenni a szobájába. – Napok óta próbáltalak hívni, de nem vetted a telefont.
Bűntudatot éreztem azonban szégyelltem is magam. Ha tudná, hogy miért nem vettem a telefont.
- Ne haragudj, de beteg voltam. Egyébként mi volt olyan sürgős. – kértem bocsánatot.
- Beszélnünk kell. – mondta komoran engem pedig megrémített.
- Igen én is azért jöttem ugyanis el kell mond…- kezdtem el mondani, de Ő közbe vágott.
- Cam ami köztünk van annak most van vége. – mondta el egy szuszra és valami oknál fogva kerülte a pillantásomat.
A szívverésem hirtelen megállt és szédülni kezdett körülöttem a világ. Biztos csak a fülem játszik velem. Az kizárt, dolog, hogy azt mondta, hogy vége. Nem az nem lehet, hogy csak így. Ráadásul pont most amikor szükségem van rá.
- Tessék? – kérdeztem dadogva. – Liam mi ütött beléd?
- Belém? Inkább beléd! Már az elején abba kellett volna hagynunk. Én…én szeretem Danielle-t. – mondta ki a fájó szavakat az én szememből pedig egyesével pottyantak ki a könnyek.
- Igaz? Akkor te mindig is a nővéremet szeretted és velem pedig csak játszottál? Élvezted, hogy játszhatsz az érzéseimmel. Liam én tényleg szerettelek…
- Épp ez az. Te el akartad előlem venni Danielle-t. Vedd tudomásul semmit nem gondoltam komolyan abból amit mondtam. Csak azért csináltam mind azt, hogy legyen újra olyan a kapcsoltam Daniellel mint régen volt.
- Kihasználtál én pedig bedőltem neked! Tudod mit bánok a legjobban? Hogy komolyan teljes szívemből beléd szerettem. – mondta a szemébe zokogva és el mentem mellette.
- Cam várj…- szólt utánam, de én becsaptam magam után az ajtót és amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam a házból majd beszálltam Erica autójába és a vállán zokogtam tovább.
Mindennek vége, lerázott mivel soha nem szeretett. Csak játszott velem és ráadásul még élvezte is. Hogyan is gondolhattam azt, hogy tényleg szeret? 

2012. december 1., szombat

•23.-Mondj el mindent!•

Sziasztok! Elérkezett a nap mikor felteszem a várvavárt novellát. ha sok komit kapor rá akkor esetleg elkezdek gondolkozni máson is :D csak rajtatok áll...viszont egy kevésbé boldog hír. A törinek hétfőn vége van viszont szerintem az utolsó 3 rész lett a legizgalmasabb :P
Mondj el mindent!
Kétség sem fér ez volt életem legszebb szülinapja. Azonban valami oknál fogva mégis lelkiismeret furdalásom volt.
Hónapok óta vagyok együtt Liammel, de most történt meg először az, hogy megsajnáltam a nővéremet.
Egyszer úgyis ki fog derülni az igazság és akkor Ő lesz az aki alul marad magányosan. Én pedig nem akarom azt, hogy szenvedjen. Úgy döntöttem, hogy ha egyszer normális kedve lesz talán elmondok neki mindent. Ideje megtudnia az igazat, ugyanis ez már nem csak puszta játék ami köztem és Liam között van.
Mind ketten szeretjük egymást és már elegünk van abból, hogy titkolóznunk kell! Úgy akarjuk szeretni egymást mint a többi normális pár.

•••

Hetekkel később azonban már nem tudtam bujdosni a nővérem előtt. Eddig egész jól sikerült viszont az egyik délelőtt sajnálatomra belé ütköztem. Mikor megláttam a gyomrom felfordult, de ezt már kezdtem megszokni. Ugyanis nem valami jó mostanában az egészségi állapotom. Minden nap fáj a fejem és alig bírok enni mivel ha megérzem valamilyen étel szagát a hányás kerülget. Tudtam én, hogy nem lett volna szabad elmennem abba a kínai étterembe Justinnal. Biztos ételmérgezést kaptam.
- Nocsak végre elém mered tolni az orrod?! – kérdezte gúnyosan mikor én ki akartam térni a folyosón, de Ő az utamat állta.
- Figyelj Dani, nem hiszem, hogy ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy beszéljünk ugyanis nem érzem magam valami jól. – néztem rá sajnálkozva és muszáj volt a kezemmel megtámasztanom magam a fallal.
Tényleg rettentő rosszul éreztem magam és minden erőmre szükségem volt, hogy ne hányjam le a nővérem cipőjét. Ennek így nem lesz jó vége.
- Tudom, hogy az miatt vagy pipa rám mert nem mentem el arra a bulira amit a srácok szerveztek neked. De nem értem mit panaszkodsz ugyanis szemtanúk szerint nagyon jól elvoltál Liammel. – kulcsolta össze a kezeit a melle alatt én pedig egy fancsali mosoly kíséretében ránézet.
Sejt valamit, látom rajta. Talán már tudja is, hogy akkor egész éjjel egy szálloda szobájában voltunk és hadd ne mondjam tovább, hogy mit csináltunk.
- Á már el is felejtettem. Megbocsájtottam, hogy megint elfeledkeztél rólam. – nyeltem hatalmasokat és próbáltam olyan arcot vágni mintha semmi bajom nem lenne.
- Cam engem nem versz át. De ha egy újjal is hozzá mersz érni Li…- fenyegetőzött tovább, de nem bírtam.
Kezemet a szám elé tettem és éppen, hogy csak elértem a fürdőszobát majd a mosdó felé görnyedtem és szinte ami bennem volt az minden kiment.
És ez a művelet a nap további részben is kihatott. Akár milyen fura szagot megéreztem rögtön rohannom kellett a WC-re. Utáltam ha beteg vagyok, ráadásul még csak fel sem tudok kelni.

Azonban mikor már napok óta nem javult az állapotom kezdtem megijedni. Ennyire beteg nem lehetek, hogy nem képes átmenni rajtam.

•••

- Biztos minden rendben? – kérdezte az egyik este Erica mikor átjött megnézni, hogy mi van velem. – Soha nem láttalak még ennyire betegnek. Borzalmasan nézel ki.
- Köszi a bókot, de már jobban érzem magam. – mosolyogtam rá erőltetetten ám a másik pillanatban megint rohannom kellett a mosdóba.
Komolyan mondom az agyamra megy.
- Nem úgy nézel ki. – guggolt le mellém a földre Erica és elkezdte barátságosan simogatni a hátam.
Majd felsegített és vissza mentünk a szobámba én pedig mint egy hulla úgy dőltem vissza az ágyba.
- Soha többet nem eszek, kínai kaját. Esküszöm! – forgattam meg a szemeimet ám Erica szemei hirtelen kipattantak.
- Mond csak Cam…öhm Justinnal, hogy vagytok? – kérdezte óvatosan én pedig nem értettem mire akar kilyukadni.
Legszívesebben rávágtam volna azt, hogy sehogy és, hogy legszívesebben szakítanák vele, de nem mertem szólni mert akkor azt is el kellene mondanom, hogy mi van Liammel. Pedig a barátnők általában elmondják egymásnak a titkaikat.
- Jól. Miért? – kérdeztem alig hallhatóan, de az Ő szemei valahogy olyan furán csillogtak ami azt jelentette, hogy nagyon töri valamin az eszét.
- És voltatok már úgy együtt? – kérdezte lassan én pedig meghökkentem.
Most komolyan a szexuális életemre kíváncsi? Na persze majd kiteregetem neki a magánéletemet.
- Komolyan, most ez, hogy jön ide? – kezdem ideges lenni mivel utáltam ha hülyeségeken jár az esze.
- Ne kapd fel a vizet, de szerintem te terhes vagy. – tördelte a kezeit idegesen én pedig hirtelen köpni- nyelni nem tudtam.
- Hogy mi? – keltem ki magamból és egy csapásra elmúlt a rosszul létem.
- Figyelj, rosszul vagy már napok óta, azt mondod, hogy szédülsz és fáj a fejed, nem bírod az ételszagokat mivel akár hányszor megérzed kihányod magad. – magyarázta én pedig megsemmisülten feküdtem vissza az ágyba, persze Ő tovább magyarázta.
De nekem csak egy dolog járt az eszembe. A szülinapi bulim mikor is Liam elvitt abba a szállodába és lefeküdtünk. Most, hogy így vissza gondolok még csak nem is védekeztünk mivel annyira örültünk neki, hogy együtt lehetünk egy egész éjjel. Akaratom ellenére is a hasamhoz kaptam a kezem és elszorult a szívem. Ebből hatalmas botrány lesz ha kiderül. Liam dühöngeni fog és akár még meg is utálhat. Hisz fiatal én pedig a nyakára varrok egy gyereket csak azért mert voltam olyan hülye, hogy belé szerettem.
Ericának pedig tényleg igaza volt. Ez mind a terhesség jele.
- Hát, Justin biztos nem fog örülni neki. – fejezte be Erica majd megszorította a kezem, de én kitéptem és mérgesen kifújtam a levegőt.
- Justin soha még egy újjal sem ért hozzám. Csak csókolóztunk semmi több és nem is lesz több ugyanis amint alkalmam lesz rá szakítok vele. – mondtam dühösen ugyani épp itt az ideje, hogy megtudja az igazat. Megérdemli, hogy tudja.
- De ha nem Justin…
- Liam Payne és igen az a Liam aki a nővérem pasija…- világosítottam fel és hosszú magyarázatba kezdtem.
Elmondtam kezdet eleitől kezdve azt, hogy hogyan csókolt meg először, hogy mit csináltunk mikor bárányhimlősek voltunk, aztán mikor titokban elmentünk kirándulni és végül a szülinapi bulimat.
- Te jó ég, hiszen akkor Te Liam gyerekét várod! – kiáltotta el boldogan magát én pedig újra visszafeküdtem az ágyba és a plafont kezdtem el bámulni. Liam gyerek…talán az ő gyerekét hordozom a szívem alatt…