2016. május 22., vasárnap

The mermaid

Hali! Mivel sokan írtátok, hogy kíváncsiak vagytok a Larrys novellámra, gondoltam akkor üsse fene megosztom veletek :) De az anti Larry shippereknek sem kell aggódniuk, ugyanis a novellában zero szex van, semmi undorító dolog, úgyhogy szerintem mindenki adhat neki egy esélyt :D Szerintem aranyos kis novellácska lett, sőt ha mondjuk nagyon tetszene, és akarnátok akkor írhatnék hozzá valamiféle folytatást ;) 



Louis Tomlinson szájából nem sokszor lehetett olyat hallani, hogy valamit utálna. Ő inkább az a fajta fiú volt, aki próbálta mindenben megtalálni a jót és a szépet. Beletörődött a dolgokban és majdnem imádta már az életét. Igaz, soha nem történt vele semmi izgalmas, egyszerűen csak sodródott az árral mint a többi vele egyidős személy. Nem hisztizett azon, hogy iskolába kell járnia; sőt azon egyedek közé tartozott aki egy kicsit szeretett suliba járni.
Egészen addig nem volt semmi baja az iskolával, amíg nem kezdett közeledni a nyári szünet. Hirtelen mindenki szíve megdobban a szünet hallatán, és máris azt kezdik el tervezgetni, hogy mit fognak csinálni a két iskolamentes hónap alatt. Nincs olyan ember a Földön aki undorodna a nyári szünettől - kivéve egyetlen egy személyt; Louis Tomlinsont.
Louis amióta az eszét tudja mindig is libabőrös lett, mikor meghallotta valaki szájából, hogy közeledik a szünidő. Ő semmi élvezetes dolgot nem látott abban, hogy két hónapig nem kell a suli közelébe mennie. Gyűlölte, hogy hosszú hetekre el lesz választva a barátaitól, a focitól; de legfőképpen azt utálta, hogy el kell utaznia a nagymamájához a Bahamákra.
Ki olyan ostoba, aki rosszul lenne e csodás szigettől, ahol annyi látnivaló van? Louis Tomlinson. A fiút egész kicsi kora óta azzal tölti a nyári szünetét, hogy július elején felszáll egy gépre, az anyukájával, meg a testvéreivel, majd lepakol utána pedig horgászni jár egészen augusztus végéig. A nagyija egy kissé lakatlan szigeten lakik, ahol az emberek a horgászáson, a hajókázáson és a pecázáson kívül nem ismernek semmi mást. Kezdetben Louis imádta, hogy órák hosszat egy pálcával ül a fűben és azt várta, hogy kapása legyen, de utána kezdett felnőni és tinédzser lett, majd többre vágyott.
Így úgy döntött, hogy bejárja a szigetet. Az egész nyári szünetben azt szerette a legjobban, hogy egyedül lehet, egy olyan helyen ahova senki nem járt. Látjátok, erről beszéltem mikor azt mondtam, hogy Louis mindenben próbálja megtalálni a jót. Ezen a lakatlan kis szigeten, ahol állandóan a nagyanyja nyaggatja, hogy segítsen neki, a húgai piszkálják, hogy játszon velük, képes volt valami jót találni.
És ez a kis sziklás part a történetünk kezdete.
A nagyijánál az ébresztő a Napfelkelte volt. Ha a Nap felkelt akkor az egész háznak ki kellett ugrania az ágyból és úgy kellett viselkedniük mintha nem lennének álmosak. Louis számára maga volt a pokol. Soha nem volt az a koránkelő típus. Iskolaidőben három ébresztőórát húzott fel, amiből a harmadikat direkt a vécéhez tette, hogy muszáj legyen kikelnie az ágyból, hogy tudja lenyomni, így megakadályozta azt, hogy elaludjon. Azonban a nagyija gondoskodott róla, hogy ne tudjon aludni. Mikor a Nap felkelt és megszólalt az első kakas, egyenesen a fiú ágyához totyogott majd hozzá vágta a hajdan nagyapja pecabotját. A férfiak úgy tartották, hogy a hajnali órákban a legjobb pecázni, mivel akkor jönnek elő a halak a melegre. Louisnak pedig követnie kellett a régi hagyományokat ha nem akarta a nagyanyját magára haragítani.
A pecabot egyenesen a padlóra gurult ahogy felült a puha ágyon és hatalmasat nyújtózott és ásított. Szíve szerint még visszafeküdt volna, de tudta, hogy felesleges a szívét fájdítania mivel a nagyija úgyis egy perc múlva itt lesz. Ezért inkább kiszállt az ágyból, majd kissé sietős léptekkel a fürdőt vette irányba, ha nem akarta azt,hogy a testvérei beelőzzék. Gyors fogmosás, haj igazítás és megszokásból melegebb ruhákat vett magára, aztán indulásra készen is állt.
A konyhába érve csak a nagyijával találkozott, aki rögtön meg is szólalt. - Hurrikán közeleg. - jegyezte meg a vénség, mire Louis megrökönyödött.
- Komolyan? - kérdezett vissza a fiú egy kissé izgatottan. Hisz a Bahamákon van, mekkora királyság lenne ha élőben láthatna egy igazi hurrikánt. A barátai körében Ő lenne a legmenőbb! Oké, most úgy gondolkozik mint egy ovis.
- Nem, de a ruháidat elnézve, Te arra számítasz. - rögtön felfogta a célzást. Még csak a konyhában volt, de máris pár izzadságcsebb jelent meg a homlokán. Kínlódva felnyögött, a botját a fal mellé állította, majd visszafordult, hogy tudjon átvetkőzni. A farmerját rövidnadrágra cserélte, a hosszúujjúját pedig trikóra. Csak az edőcipőjét hagyta meg, ugyanis azt Isten sem veszi le róla egyhamar. Fél évi sprólt pénzét viseli most a lábán. Megölné magát, ha történne valami a cipőjévél.
Amikor ismételten készen állt az útra a vállára csapta a pecabotját és útnak indult. Lábai a megszokott úton vezették. Sűrű erdő, kis patak, majd oda ért a sziklás parthoz aminek a homokját az óceán habjai fedték.
A fiú egy hatalmasat szippantott a friss levegőből, majd megindult az egyik magasabb szikla felé, amire aztán letelepedett és elterült. A pecabotja gondosan mellette pihent, miközben Ő lehunyta a szemeit és elnyomta az álom.  Minden áldott nap ezt csinálja. Kijön, leül és elalszik.
Csak akkor kelt fel mikor úgy érezte, hogy rettentő melegje van. Ahogy felült a botján akadt meg a szeme és a vízen. Ritka napok egyike mikor horgászni is szokott. Inkább csak a vizet bámulja. De ma mégis úgy érezte, hogy akar pecázni. Még mindig melegje volt, a lábai szinte már szénné égtek, ezért gondosan levette a cipőjeit, maga mellé rakta, törökülésbe ült, a botot pedig meglendítette aminek a horga a vízben kötött ki. A horog csendesen úszkált a víz tetején, eszében sem volt jelét mutatni annak, hogy valami akadt volna rá. Louist pedig ez idegesítette a legjobban. Csak várni és várni a semmiért. A horgot bámulta elmélyülten, amikor egy halk csobbanást vélt felfedezni. Rögtön oda kapta a fejét, de már csak azt látta, hogy valami elúszik az Ő drágalátos cipőjével.
Ez a folyamat minden áldott nap eljátszódott. Csak egy percre nem figyelt oda, a cipője pedig eltűnt.
Végül a szerencsétlen fiúnak már nem maradt cipője, így mezítláb indult meg a sziklák felé, de ezúttal egy jó kis terv társaságával. Indulás előtt elcsórta nagyanyja egyik lyukas csizmáját, majd azt kötötte rá a pecabotjára csali gyanánt. Leült közel a vízhez és árgus szemekkel figyelte az eseményeket. Meg kell tudnia, hogy milyen állat az ami ellopja a cipőjeit.
Az órák teltek, a Nap minél melegebben sütött, Louis pedig teljesen fellforrt már, de az állat még mindig nem jelentkezett.
Már kezdte feladni. Csalódottan húzta vissza a horgot a cipővel együtt. Már majdnem teljesen kihúzta a vízből, mikor a habok alatt valami feltűnt.
Louis visszahúzta a lábait a vízből és kiszáradt szájjal nézte ahogy a habok alól feltűnik egy barna hajzuhatag. Először azt hitte, hogy valamilyen vízbe fullt állattal van dolga, de mikor a jövevény minél feljebb jött a vízből, rá kellett jönnie, hogy az ismeretlen teremtmény rohadtul nem állat.
A hajhoz csatlakozott egy homlok is, majd két zöld szempár és orr, végül megállt. Barna haja a vízfelett lubickolt és hatalmas szemekkel nézett a sziklán térdelő fiúra. Louis nem tudta, hogy mi tévő legyen. Fusson el? Nem lenne rá képes. Túlságosan felkeltette az érdeklődését a jövevény, aki épp úgy meg volt lepődve mint Louis. Egyáltalán miféle lény ez? Ember nem lehet, hisz az orra a víz álatt van és tud lélegezni. Pedig ember formája van. Visszacsukta a száját a csodálattól és azon gondolkozott, hogy mit kellene mondania. Megértheti az emberi nyelvet? Lehet, hogy ez a úszó akrobata vitte el a cipőit?
- Szóval Te vagy az a valami ami ellopta a cipőimet. - Louis hiába volt meglepődve, mérges volt a jövevényre. Meglopta Őt, sőt ellopta azt a cipőjét amit annyira imádott és kitudja, hogy mit csinált vele. Erre nincs mentség.
Ám a vízben úszkáló fiú, nem válaszolt. Csak bámulta Louist a hullámok közül. Ahogy a víz mozgott, a haját az arcába mosta, a srác pedig kissé mérgesen fésülte ki a szemei közül. Még kezei is vannak! - Érted amit mondok? - tátogott Louis, és próbálta az összes szót értelmesen kimondani.
- Egy, sellő vagyok, nem pedig holmi tárgy amit a valami jelzővel lehet megilletni - emelte fel a mutatóujját Louis felé. - Kettő, minden nyelven értek. Inteligensebbek vagyuk mint Ti, emberek - most már a két ujját mutatott fel. - Három, mi az a cipő? -  zöld szemeit kíváncsian Louis kék szemeibe fúrta.  Louisnak félnie kellett volna a fiútól, de képtelen volt rá. Inkább viccesnek találta ahogy állandóan a göndör tincseivel vívott harcot. Minden sellő fiúnak ilyen hosszú haja van? Várjunk csak...sellő?
Sellők nem léteznek,  csak a mesékben és legendákban. De mégis itt van egy, aki pont most beszélget vele, és majdnem lehülyézte Louist. Tuti napszúrást kaphatott.
- Nem tudod, hogy mi az a cipő? - Louis szívesen elkezdett volna veszekedni a fiúval azon, hogy sellők már pedig nem léteztek. Mindig is a nagy szájáról volt híres aki soha nem tudja befogni. Most inkább mégis úgy döntött, hogy befogja. Egyrészt azért mert nem akart túl bunkó lenni. Másrészt pedig félt tőle, hogy talán véletlenül elijeszti a halfiút a kérdéseivel. Ezért inkább úgy döntött, hogy a kérdezgetést későbbre hagyja, mikor jobban megismeri a fiút.
- Miért, Te tudod, hogy mi az a kopoltyú? - vonta fel a szemöldökét a sellőfiú. Louis hangosan felnevetett. Méghogy inteligensebbek mint az emberek.
- Éppenséggel igen. - válaszolta büszkén Louis, a hosszú hajú srác pedig megrökönyödött. Azt hitte, hogy a sziklán térdelő srác csak hazudik. Louis tudja, hogy mi az a kopoltyú, de a sellő nem tudja, hogy mi az a cipő. Ez mégis, hogy lehet?; gondolta magában a sellő. - Biológián muszáj volt tanulnom róla. - kezén felállt a szőr mikor eszébe jutott az a sok kínszenvedő óra amikor a halakról tanultak. A tanárnője szerint fontos, hogy minden állat belső szervét tudni kell, ugyanis Ők is pont olyan élőlények mint az emberek.
- Te tanultál rólam? - a sellőfiú izgatottan csapott egyet a kezével a vízen.
- A halakról tanultam, nem pedig a...Te tuti sellő vagy? -Louis rögtön megbánta a kérdését, ugyanis a vízben úszkáló fiú többé nem nézett rá kíváncsian.  Magában átkozta a nyelvét amiért már megint meggondolatlanul beszélt.
A sellőfiú komoran bámult a srácra. Louis csak lehajtotta a fejét, és egy életre megfogadta, hogy nem beszél többet gondolkodás nélkül. Nem akarta megbántani a srácot. Csak jobban meg szeretné ismerni. - Hol van a horgod? - Louis ámultan hallgatta a fiút. Mennyire mély és rekedtes hangja volt. Biztosan a vízben való élettől.
- Horgom? Miféle horgom? - kérdezett vissza Louis, ugyanis fogalma sem volt róla, hogy a jövevény mire akar kilyukadni. Maga mellé nézett ahol a pecabotja a fűben hevert, aztán hirtelen minden világossá vált a számára. A fiú nem azért haragudott meg rá, mert megkérdezte Tőle, hogy sellő-e, hanem azért mert úgy viszonyult hozzá mint egy halohoz. Halhoz, amiket az emberek kifognak a vízből, majd feldolgozzák és jóízűen megeszik. - Ó...
- Tudtam, hogy rossz ötlet megmutatkozni előtted, ugyanis pontosan igaz az amit a Te fajtádról mesélnek. Halevő népség vagytok, semmi más. - a göndör fiú hangja fájdalmasan csengett ahogy lassan megfordult és minél lejebb ereszkedett a vízbe. Louison pánik surrant át, így gondolkodás nélkül vetette bele magát a vízbe és kapott a fiú keze után. Mindenre gondolt csak arra nem, hogy nem úszik valami jól. Az az egy szerencséje volt, hogy a sellőbe kapaszkodott és ezálltal fent tudta tartani annyit a fejét, hogy megszólaljon.
- Ne menj el, kérlek - nyöszörögte, és valami jó okot keresett amivel maradásra tudná bírni. Tényleg nem akarta, hogy elmenjen. Volt benne valami, ami Louisnak kellett. Talán az, hogy vele egyidős lehetett és fiú volt, akivel egész jól megértenék egymást ha közelebbről megismerkednének. Ez az, meg akarta a sellőt közelebbről ismerni! - Mesélek a cipőkről. - ajánlotta fel. A sellőfiú szemei ismételten ragyogni kezdtek, de mikorra ismételten izgatott lett volna, összehúzta a szemeit.
- Miért maradnék? - vonta fel a szemöldökeit a göndör. - Az előbb vallottad be, hogy a szemedben csak egy hal vagyok és Ti emberek, halevők vagytok.
- Eszemben sincs megenni téged. Jézusom ez gusztustalan, sőt kannibalizmus. - borzadt el Louis és mélyeket lélegzett. Szerett volna visszamászni a sziklákra, távol a víztől, de rettegett attól, hogyha elengedi a fiút akkor elveszíti.
- Kannibalizmus? - kérdezett vissza a sellő.
- Hosszú - csóválta meg a fejét Louis. - Ennyi erővel inkább nekem kellene attól tartanom, hogy megeszel, ugynis a karod közt vagyok.
- Mi nem eszünk embereket. - rázta meg a fejét a fiú. Louis ebben eddig is biztos volt, egyszerűen csak szólásra akarta bírni a fiút. - Ellentétben veled...
- Utálok horgászni. Csak azért járok ide minden nap mert nem akarok otthon maradni a dilis nagyanyámmal meg a családommal. Ez az egy hely ahol békén hagynak. - fakadt ki Louis, és életében először kimondta azt amit gondol. A horgászás csak ürügy volt, hogy lelépjen a családjától. Otthon, Angliában is ugyanez ment. Az iskola meg a barátai és a foci volt az ürügy, hogy elszabaduljon az anyjától meg a húgaitól.
- Úgy látom nem csak a családoddal nem vagy kibékülve, hanem a vízzel sem - Louis nem értette mire céloz a fiú egészen addig míg az a hosszú mutatóujjával a szájához nem ért. - Lila a szád. - jegyezte meg halkan. Louis pár másodpercre elfeledkezett róla, hogy ki is tartja Őt és, hogy hol van, aztán hirtelen kapcsolt és kapálózni kezdett.
- Igazából nem nagyon szeretem a vizet. - köhögött fel halkan. Ezt mikor a göndör hajú fiú meghallotta erősebben szorította magához Louist, majd hirtelen azt vette észre, hogy az egyik lapos sziklán van szétterülve, miközben a fiú előtte könyököl és az uszonyát lengeti a víz felett. Pontosan ugyan olyan színű volt az uszonya mint a szeme, a mellkasa pedig annyira kivolt dolgozva mintha minden nap edzőterembe járna. - Köszönöm...
- Harry - mosolyodott el a sellőfiú szélesen. Louis ülőhelyzetbe tornázta magát és próbálta nem túl feltűnően méregetni a fiú uszonyát. Nem járt nagy sikerrel. - Utálod a családod, utálod a vizet, van olyan valami amit nem utálsz? - Louis legszívesebben rávágta volna, hogy Téged, de nem merte.
- Az Adidas cipőmet imádtam, addig míg egyesek le nem nyúlták - válaszolta epésen Louis közpen pedig kinyújtóztatta a lábait, majd hirtelen megint majdnem a vízbren kötött ki. Harry annyira bezsongott a fiú lábaitól, hogy úgy kapott utánuk mint egy kincshez. Egész mellkasával a víz felett volt, és Louis lábfejét tanulmányozta. Louis először kényelmetlenül érezte magát, mivel eddig még soha senki nem nézte ilyen áhítattal a lábujjait. Harryt egyszerűen lenyűgözte a fiú lábai és ujjai. De a göndörnek nem volt elég a nézés. Az összes ujjait megfogdosta és simogatta gyengéden, majd mikor Louis talpához ért a fiú jókedvűen felkuncogott; csikis volt.
- Ezek mik? - pillantott fel Harry Louisra, majd gyorsan megint a lábakra szegezte a tekintetét.
- Lábak. Az emberek ilyenekkel járnak, futnak, ugrálnak. - magyarázta a kék szemű, Harry pedig úgy hallgatta mintha valami csodát mesélne a fiú. - Olyan mint a Ti uszonytok - bökött Harry zöld uszonyára aki erre meglóbálta.
- Ezek sokkal jobbak mint az uszony - koncentrált ismét Louis lábaira. - Rögtön felfigyeltem rájuk mikor megláttalak. Aztán láttam, hogy leveszed róluk azt a micsodát...
- Cipőt. - segítette ki Louis kuncogva.
- Igen, cipőt - bólintott Harry. - Utána azt hittem, hogyha elveszem akkor talán nekem is lesznek lábaim és kimehetek a partra ahol jobban megismerkedhetek majd veletek. - fejezte be röviden. Louis ha eddig haragudott is rá amiért elvette a cipőjét, most már képtelen rá. Harry azt sem tudta, hogy mi az a cipő. Csak kíváncsi volt rá, pont úgy ahogy Louis meg Harryre kíváncsi. Ha akarna akkor is képtelenne lenne haragudni.
- Miért vagy ennyire kíváncsi ránk? - Louis igazából megértette a fiút. Harry egy sellő, még szép, hogy érdeklődik az emberek iránt. Neki furcsák az emberek, úgy ahogy Louisnak meg a sellők furcsák.
- Meg szeretnék róla győződni, hogy tényleg olyan elvetemültek és gonoszak vagytok, mint amit állítanak rólatok a társaitok - magyarázta csendesen, de mikor Louis ellenkezni akart volna, hogy nem minden ember gonosz és elvetemült, Harry tovább folytatta. - Azt hiszem, hogy nem kell kimennem a partra mivel választ kaptam a kérdéseimre. - mosolyodott el féloldalasan.
Louis elpirult a látványtól és a fiú mondandójától. Szóval Harry megkedvelte Őt, akár csak Louis Harryt.
- Te sem olyan vagy mint a legendákban - válaszolta Louis és visszagondolt arra a sok mende-mondára amiket olvasni szokott a sellőkről. A kutatók szerint a sellők mind gyilkos lények és rondák. Harry ezek közül egyiksem volt. - Igaz annak jobban örültem volna ha nem lopod el a cipőimet, hanem inkább elkéred, de ezek után nem érdekel már. - Harry sokkal jobban bejött a számára mint a cipője.
- Várj egy kicsit! - Louis mire feleszmélt volna, Harryt már elnyelte a víz. Még csak azt sem tudta megkérdezni, hogy hová megy és, hogy mikor jön vissza. Így csalódottan sóhajtott és máris hiányzott neki a srác. Nem akarta, hogy itthagyja csak így.
Harrynek azonban esze ágában sem volt elmenni. Csak leúszott az óceán fenekéhez, ahol a homokban rejtette el azokat a dolgait amiket az emberektől lopott el és nem mutathatta meg a társainak mivel azok gyűlölik az embereket. Az összes kis semmitérő kincse közül, Louis cipőjei tetszettek a legjobban. Úgy őrizte Őket mint a szemefényét. Boldogan vette Őket magához és úszott vissza a felszínre, majd egyenesen Louishoz úszott és vigyorogva nyújtotta át a fiú hőn szeretett Adidas cipőjét. Louis meghökkent mikor meglátta a cipőjét amit a víz totál nyálkássá tett.
- Gee, köszönöm - vette el Harrytől, és öntötte ki belőle a vizet. Az biztos többé a lábára nem tudja húzni, de nem is bánta. A sellőfiú még mindig olyan csodálattal nézett a megrongált cipőire, mintha valami elképesztő dolgot tartana a kezében. Aztán egy remek ötlete támadt. - Tudod mit? Tartsd meg! - nyújtotta vissza a sellőfiúnak.
- Komolyan? - kérdezte Harry álmélkodva. Louis bólintotta mosolyogva, a fiú pedig kikapta kezéből a cipőt, de ez még nem volt elég neki. Egyenesen Louis nyakába vette magát és elkezdte szorongatni a nyakát. Louis elkönyvelte magában, hogy a fiúra ráférne egy jó nagy szappanos fürdés ami elvenné a halszagát és a nyálkás bőrét. De mégis mit várt? Hisz épp egy sellő ölelgeti. Amit nem is csinál rosszul. - Olyan az illatod mint az óceán. - suttogta a göndör a fülébe. Louis elpirult.
- Mert óceán illatú a tusfürdőm - válaszolta, Harry pedig rögtön elengedte és ismét kérdezni akart, viszont Louis nem akart ilyen kis semmiségekről beszélni, arra még lesz idő. - A cipő pedig komolyan a tiéd. Lehet hogyha sokáig nézegeted, valami csoda folytán lábad nyől. - tudta, hogy ez képtelenség, de boldog volt tőle, hogy Harrynek ekkora örömöt tud szerezni ilyen kis semmiséggel.
A két fiú csilloggó tekintettel bámult egymásra, a jókedvüknek pedig az idő vetett véget. Az egyik percben még sütött a Nap a másikban pedig apró cseppek borították be a testüket. Louis tudta, hogy ez a végszó, ha nem akar megbetegedni.
- A rohadt életbe, hogy pont most kezd el esni - állt fel a sziklákról, majd lenézett a vízbe ahol Harry szomorkásan nézett fel rá. - Haza kell mennem. - sóhajtotta síri hangon.  A sellőfiú mikor ezt meghallotta elkapta Louis lábát és elkezdte húzogatni, majd mikor elérte a karját azt kezdte el szorítani úgy mintha soha nem akarná elengedni. Louis sem akart elmenni, de muszáj volt. - Nyugi. Megígérem, hogy holnap vissza jövök. - simított végig Harry kezén, és végleg felállt.
Sietős léptekkel indult meg vissza a nagyanyja háza felé, de amíg látta az óceánt addig Harry göndör fürtjei sem kerülték el a pillantását. Alig várta, hogy holnap legyen.
Amint beért a konyhába a húgába ütközött aki teljes búvárfelszereltségben nézett vissza rá.
- Búvárkodni indultam, erre pont most jön rá az eső. - kezdett el káromkodni Lottie és levette a fejéről a búvárszemüvegét. Louis nem szólt semmit csak bámulta a lányt. Búvárkodni. Ha lenne ilyen felszerelése akkor holnap le tudna menni a víz alá Harryvel. Milyen király lenne!
- Hé Lottie, esetleg holnapra nem tudnák kölcsön adni a búvár felszerelésedet? - kérdezte aranyosan a fiú.
- Hogy akarsz búvárkodni mikor még úszni sem tudsz rendesen? - vonta fel a szemöldökét Lottie. Louis magában jót mosolygott. Nem kell neki tudnia úszni addig míg Harry mellette van.
- Megoldom. - vont vállat a fiú.
Így történt, hogy másnap kora hajnalban teljes búvárszerelésben indult meg a jól ismert sziklák felé. Már messziről meglátta Harryt aki békésen uszogatott a víz felett, viszont amint meghallotta, hogy jön valaki elbújt a sziklák mögött.
- Hé, én vagyok az - szólalt meg Louis, de Harry még mindig nem bújt elő. - Nézd! - vette le a fejéről a búvárszemüvegét.
- Mi van rajtad? - pislogott Harry értetlenül.
- Le tudok merülni veled a víz alá. - újságolta Louis, mire ezt Harry meghallotta szó szerint bele rántotta magával a vízbe. Louis tényleg tudott lélegezni a víz alatt, viszont azt sajnálta, hogy nem tud visszaszólni Harrynek. Pedig a fiú szája be sem állt. Megmutta neki az összes kedvenc helyét a víz alatt. Távolról még több sellőt mutatott, de egyiknek sem merte bemutatni ugyanis a vizi lények félnek az emberektől. Sőt Louis azt is megtudta, hogy a sellők egész jó viszonyt ápolnak még a cápákkal is, vagyis Őket nem eszik meg. Louis ha tethette volna élete végéig lent maradt volna a víz alatt Harryvel. Ezt azonban nem tehette meg.
Napnyugtakor jött fel a víz felszínére. Harry gondosan visszaültette Louist a sziklára.
- Köszi a mai napot. Elképesztő volt. - hálálkodott Louis.
- Akármikor megismételhetnénk - simogatta meg Harry a fiú lábát. Louis érezte, hogy a szíve hevesebben kezd el dobogni és legszívesebben elmondta volna a göndörnek, hogy mennyire tetszik neki ez az egész kialakult helyzet.
- Harry...- kezdett bele, de úgy tűnt a fiú gondolatolvasó. Elkapta a nyakát és magához húzta, hogy a szájuk rendesen összeérjen. Louisnak rá kellett döbbennie, hogy most kapta meg élete egyik legjobb és legkülönlegesebb csókját egy sellőfiútól.
Harry amilyen gyorsan megcsókolta, olyan gyorsan abba is hagyta. Szégyenlősen elmosolyodott, egy utolsó puszit nyomott az arcára és vissza ugrott az óceánba.
- Ne menj el! - könyörögte kétségbeesetten Louis, de már hiába volt. A víz lenyugodott és semmi nyoma nem volt annak, hogy alig pár perce egy sellőfiú a habok közt lett volna...

2016. május 13., péntek

Az a nagy helyzet...

Egy ételmérgezés után, újra itt vagyok :DDD Rettentően hülyén érzem magam, hogy az utolsó részt semmi hálalkodással az orrotok alá nyomtam, de az a nagy helyzet, hogy örültem, hogy azt a pár mondatot oda tudtam írni a fejezet elé, ugyanis mint ahogy az első mondatot látjátok, megettem valamit és hát ételmérgezést kaptam, és egész héten szenvedtem mint az állat xD De most már túl vagyok a nehézségeken és itt vagyok :DD
Igen, tudom, hogy mit akartok olvasni
Mi a helyzet az új történetemmel....Hát SEMMI :c szó szerint semmi...egy csomó történetbe bele kezdtem, de három fejezetnél tovább nem jutottam...tök gáz, de húsz történet után nagyon nehéz valami újat mutatni már...komolyan semmi ötletem nincs...esetleg ha valakinek van valamilyen ötlete amiről szívesen olvasna tőlem az nyugodtan írjon ( nyugodtan lehet a fiúkon kivül is, vagy Liamen kívül) Én mát kifogytam :| Ez van, sajnálom. Esküszöm próbálok összehozni valamit, de nem megy. Lehet írói válságban vagyok, vagy már a fiúkat nem szeretem annyira ( jéj, ezt is megértem, hogy leírtam xD) nem tudom. De nem akarlak benneteket sem cserben hagyni, mert tudom, hogy vártok valami újra ( khm, van egy Larrys novellám, de nem merem feltenni, mivel tudom, hogy sokan hogy vagytok ezzel) Azon is gondolkoztam már, hogy addig míg nem jut eszembe semmi jó ötlet, addig a blog tovább fog működni mint egy személyes blog ahol pl. megmutatom a videóimat amiket most szerkezgetek, mert írhatnék különböző novellákat, amikről Ti szívesen olvasnátok, meg adhatnátok ötleteket, hogy miről akarnátok olvasni :D Mit szóltok?
Ennyit akartam csak :))) A döntés a ti kezetekben van. Vagy lesz személyes blog addig míg nem tudok írni egy normális történetet, vagy pedig szüneteltetem a blogot kitudja, hogy meddig.

2016. május 8., vasárnap

|| Chapter 24 : - Igazság ||

Íme az utolsó rész :D A köszönetnyilvánítás meg a blog jövője, majd a jövőhéten érkezik egy külön bejegyzésben szóval figyeljétek a blogot ;)




Liam

Niall megkövülten állt a mosdó ajtajában a szája elé téve a kezét. Fogalmam sincs, hogy most mit is kellene csinálnom ebben a helyzetben. Mármint az öcsém épp most látta meg, hogy a húgommal smárolok! Erre mégis mit lehet reagálni? Én mit reagálnék ha Niallt láttam volna meg ilyen helyzetben Olival? Tuti, hogy kiakadnék a helyében és nem is fogok csodálkozni ha Ő is ezt fogja tenni. Erre nincsenek szavak, hisz tényleg testvérek vagyunk. Testvérek extrákkal. De mi a szart csináljak az érzéseimmel? Valaki mondja már el nekem, hogy mit csináljak, hogy ne érezzek így Oli iránt?
Lehet undorodni tőlem. Nem fogok csodálkozni. Én is undorodom magamtól, de tenni jelenleg nem tudok mit. Szeressek ki belőle? Mégis, hogy? Hisz a húgomról beszélünk. A kibaszott húgomról! Tudom én voltam az aki állandóan azt szajkózta, hogy keresi a szerelmet és végre megállapodna. Csak azt nem hittem volna, hogy ez majd be fog következni, csak történetesen az a személy akibe szerelmes leszek az pont a testvérem lesz. Jézus, még csak rá gondolni is szörnyű. A szex bezzeg nem volt szörnyű, viszont most, hogy Niall meglátott hirtelen minden undorító és szánalmas lett. Igen, próbálom meggyőzni magam, hogy undorító és szánalmas amit csináltunk. De valahogy nem nagyon akar összejönni. Hiába próbálom az ellenkezőjét mondani, ha a testem ellenáll. Igenis vonzódom Olihoz, és tényleg nem zavar az, hogy a testvéremet kefélgetem. Már ha tényleg testvérek vagyunk. Miért ne lennénk azok? Mert van egy srác aki a kiköpött hasonmásom? És? Az emberek mindig is irigykedtek rám mivel valjuk be őszintén kurva jól nézek ki. Nem csoda ha valaki leutánoz. Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet mondok, de remélem semmi közöm az úgymond tesóimhoz. Gáz lenne ezek után az élet így. Mármint tisztában vagyok vele, hogy ez ami most Olival kialakult közöttünk nem végleges. Hisz egy vérből vagyunk, könyörgöm. Akár mennyire is taszító erre gondolni, de tényleg gusztustalan amit most csinálunk.
Én mindig a legrosszabb emberbe szeretek bele.
Igen, szeretem a húgomat és ami a legszörnyűbb, hogy nem testvér módjára. Azt sem tudom, hogy mikor történt ez mindez meg. Talán akkor mikor őszi szünet volt és Carly átjöt hozzánk majd egy csapásra csajt varázsolt Oliból. Valami megváltozott bennem akkor. Annyira tökéletes volt. Olyan kis naiv. Teljesen megváltozott, engem pedig magával húzott. Már akkor sejtenem kellett volna, hogy gondok lesznek mikor elkezdtem tapizni csak úgy. Jézusom melyik testvér fogdossa a húga melleit? És melyik húg hagyja, hogy a bátyja tapizza. A gond az, hogy Oli sem erőltette meg magát nagyon, hogy ellenálljon nekem. Mégis akkor azt hittem, hogy csak valami nincs rendben velem. Aztán jött a kórházas dolog. Na igen, ott már minden veszve volt. Az a tudat, hogy Olit láttam csókolózni egy másik személlyel - aki mellesleg csaj volt, vérszemet adott. Fel nem tudtam fogni, hogy egy olyan tökéletes lány mint Ő hogyan a francba tud visszacsókolni egy másik lányt? Akkor határoztam el, hogy valamit tennem kell. Csak történetesen arra nem gondoltam, hogy összeveszünk én pedig megcsókolom Őt. Nem volt tervemben, hogy megcsókolom. Hirtelen indulatból csináltam. Ott állt előttem a szavak pedig csak úgy dőltek belőle. Én pedig nem bírtam. Túl közel volt, túl csábító volt én pedig gyenge. Nem foglakoztam az agyamban lévő gondolatokkal. Képtelen voltam rá úgy tekinteni mint a húgomra abban a pillanatban. Meg kellett volna állnom a csóknál, de képtelen voltam. Közel volt hozzám és annyira hivogató volt, hogy nem gondoltam másra csak arra, hogy mennyire magamévá akarom tenni. És meg is tettem. Sőt kijelenthetem, hogy életem legjobb szexe volt a húgommal. Gáz. És még csak nem is éreztem kellemetlenül magam, sőt rá sem gondoltam arra, hogy mit tettem. Jó volt, egészen addig míg Oli nem szembesített a ténnyel. A leggázabb pedig az, hogy nem bántam meg. Ráadást akartam, amit most meg is kaptam - majdnem, ha Niall nem jött volna be.
Mindig van valami tervem amivel meg tudom védeni magamat illetve magunkat. Most mégis szó nélkül bámulok az öcsémre, tanácstalanul. Hazudjak? Ezt nem lehet csak úgy elhazudni. Nem vak. Nagyon is jól látta, hogy mi történt. Verjem meg? Nem lenne szívem hozzá. Engedjem, hogy mondja el mindenkinek? Még apának is? Nem, ez nem történhet meg. Niall jó srác, de nem tudom, hogy mennyire megbízható.

Meg akarok szólalni, de hogy őszinte legyek fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom. És ezt Niall észre veszi, mivel inkább Ő szólal meg helyettem.
- Kitalálom - kezd bele és zsebre dugja az egyik kezét. - Valamelyikőtök szemébe bele ment valami és azt próbáltátok kivenni - ez lenne a legsablonosabb magyarázat, de nekem még csak az eszembe sem jutott. Olival tanácstalanul össze nézünk. Vagyis inkább Oli szinte már megöl a tekintetével és szótlanul követeli, hogy húzzam ki magunkat a szarból. - Ezért tűnt úgy nekem, mintha smároltatok volna, igaz? - vonja fel az egyik szemöldökét.
- Mit fogsz kezdeni a helyzettel? - kérdezem nyugodt hangnemben. Értetlenül néz rám úgy ahogy Oli is. - Mármint futsz és mindenkinek elmondod, hogy a tesóidat rajta kaptad smárolás közben? - jobb ha rögtön a lényegre térünk. Kár terelni a témát, Niall nem hülye.
- Bejöttök egymásnak? - kíváncsiskodik.
- Testvérek vagyunk, mégis hogy kérdezhetsz ilyet? - Oli felháborodottan szólal meg és egy kicsit fáj is amit mond.
- Hazudsz. - válaszolja nyugodtan Niall, Oli pedig elpirul. Soha nem volt jó a terelésben. - Van köztetek valami, nem tudom, hogy mi, de azt tudom, hogy inkább tartsátok titokban. Sőt az lesz a legjobb ha most rögtön kitaláltok valamit apának.
- Apának? - nyelek egy nagyon rosszat sejtve.
- Itt van és beszélni akar velünk. Pont azért is jöttem ide szólni. - magyarázza semlegesen. Apa ide jött? Minek jött ide? Talán sejt valamit? Jézusom.
- Nem fogod elmondani senkinek, ugye? Ugye nem Niall? - Olit még soha nem hallottam könyörögni. Mit csinálna apa ha ez kitudódna? Inkább bele sem merek gondolni.
- Mi hasznom lenne nekem belőle? - ráncolja össze a homlokát és mielőtt bármit tudnék mondani megfordul és kimegy, utána pedig rögtön Oli is. Most menekülni fog előlem?
Felsóhajtok és én is követem őket. A zene rögtön megcsapja a fülem, de most már valahogy nem tudom élvezni. Talán azért nem, ugyanis ahogy magam után hagyom a mosdót két izomagy fogja meg a karom és kicsit sem kedvesen kezdenek el húzni az úgymond családom felé. Apám már messziről úgy néz rám mint aki a puszta tekintetével meg tudna ölni. Tuti, hogy történt valami és azért van itt. Más ok nem lehet.
- Mind az öten be a furgonba és meg se próbáljatok megszólalni vagy ellenkezni - hiába szól hangosan a zene, a hangja túlszárnyalja. Egyikünk sem mer megnyekkenni. A biztonsági őrök társaságában libasorban hagyjuk el a helyet és szállunk be az autóba. Nem tudjuk, hogy apa hova visz minket, vagy hogy mit akar. Csendben ülünk és várunk a sorsunkra. Oli közvetlen mellettem ül és érzem ahogy az egész teste remeg. Mindig Ő szívja meg mindenért, még azért is ami nem az Ő hibája. Egyik keze a teste mellett van én pedig gondolkodás nélkül csúsztatom mellé az enyémet, majd feltűnőmentesen szorítom meg az ujjait. Rögtön lenéz az összekulcsolt ujjainkra, majd a szemembe néz. Biztatóan rá mosolygok, ő pedig halványan vissza rám. Hiába a titkos meghitt pillanat, ha Niall árgus szemekkel figyel és ezt mikor Oli észre veszi rögtön el is engedi a kezem.
A furgon egy hotel előtt áll meg. A biztonsági őrök nyitják ki az autó ajtaját, és egész végig mellettünk vannak. Apa minek hozott egy hotelbe minket? Szólnia kellett volna, hogy ide jön. Utálom a meglepetéseket, pláne azokat amik apával kacsolatosak.
A lakosztály ajtaja becsukódik utánunk, apa pedig elindul a konyha felé így nekünk követnünk kell Őt. A helység közepén áll meg, pontosan velünk szembe.
- Gyermeikeim elmondanátok nekem, hogy mi a jó abban, hogy állandóan hazudoztok nekem? - Oli felnyekken, apa pedig lassan néz végig rajtunk, úgy mint aki azon töpreng, hogy melyikünket is ölje meg először. Vajon képes lenne bántani minket, úgy? Apából mindent kinézek.
- Valami rosszat csináltunk? - köszörüli meg a torkát Louis és farkasszemet néz az apánkkal. Apa állja a nézését és egy ördögi vigyort varázsol az arcára. Szóval valami rosszat csináltunk.
- Nem is tudom, had gondolkozzam - kezdi el simogatni a borostáját úgy mintha tényleg gondolkozna. - Mikor döntöttétek el, hogy az akciót lefújjátok? - tekintetét egyenesen rám vezeti. Az akció még csak el sem kezdődött. Jézusom, Carly leszbikus, évekig is játszhatnánk ezt a játékot akkor sem szeretne belém.
- Tudod mikor megbíztál bennünket ezzel a feladattal jobban utána kellett volna nézned a dolgoknak -  szólalok meg határozottan. Elegem van már belőle, hogy mindig mi vagyunk a szar alakok. Ő is ront el dolgokat, és ezt most rohadtul elbaszta. - Ez az akció elvérzett, ugyanis Carly Simson soha nem lesz szerelmes sem belém, sem pedig másik srácba. Kényszeríthetsz, hogy tovább szédítsem, de felesleges.
- Talán ha nem mentetek volna mind ketten ugyan arra a lyukra, akkor Carly téged választott volna - a mosoly szélesedik az arcán ahogy hol rám, hol pedig Olira néz. Tudja! Apa tudja, hogy mit csináltunk. De honnan? - Hogy honnan tudom? - válaszolja meg a kérdésemet amit magamnak tettem fel. - Azt hittétek, hogy egyedül hagylak benneteket? Ó, nem. Az összes lépéseteket követtem. Minden kis apró dologról tudtam sőt még mindig tudok. Megjegyezhetnétek már, hogy örök életetekben meg lesztek figyelve egészen addig míg egy másik kontinensre nem mentek ahol nem tudják, hogy mi az a modern civilizáció. Nektek nincs életetek és nem is volt. Addig míg életek az enyémek vagytok és azt csináljátok amit én parancsolok, ugyanis képetelen vagytok ellenkezni nekem. - mint valami hülye robotos filmbe csöppentem volna. Mindig is tudtam, hogy apa nem normális, de soha nem hittem volna, hogy ennyire kellünk neki. Hát persze, hogy kellünk neki, hisz mi intézzük el helyette a piszkos munkákat. És igaza van, képtelenek vagyunk ellent mondani neki mivel féltjük a szaros életünket. Komolyan ez a sorsunk? Hogy örök életünkben az Ő kéréseit teljesítjük? Inkább a halál. - Most pedig, hogy ezt tisztáztuk, fiúk légy szíves hagyjatok magamra Oliviával. - húzza ki magát. Louis, Niall és Harry rögtön engedelmeskedik, csak én maradok a helyemen. Nem hagyhatom Olit egymagára ezzel az őrültel. Kétségbeesetten nézek a lányra, aki csak bólint egyet ezzel jelezve, hogy nyugodtan mehetek. Éppenhogy csak átlépem a küszöböt apa rögtön becsapja az ajtót. De én nem adom fel ilyen könnyen. Láttam, hogy a konyhába vezet még egy ajtó ami résnyire ki volt nyitva. Rögtön oda megyek és elbújok a fal mellett, de úgy, hogy közben belássak a konyhába.
- Már megint elbasztad. - jegyzi meg apa és lassú léptekkel elindul Oli felé. Messziről látom, hogy a lány falfehér és még jobban remeg.
- Esküszöm, fogalmam sem volt róla, hogy Carly leszbi. Én próbáltam őket összehozni Liammel, de ... - nem tudja befejezni, mivel apa meglendíti a kezét és lendületből pofon vágja a lányt. Oli feje oldalra billen a hajával együtt. Szó nélkül tűri miközben a kezeim ökölbe szorulnak.
- Tudod kiscsibém most jutottam el arra a pontra, hogy már bele fáradtam abba, hogy az összes akciót Te kúrod el - a férfi elkezdi az ujjait tördelni.
- Apa...
- Csak gondoltam szólok, hogy a napjaid meg vannak számolva - jegyzi meg nyugodtan apa, én pedig legszívesebben kiugranék a rejtek helyemről és agyonverném. - Nyugi a fiúknak majd azt mondom, hogy elküldtelek egy másik országba akciózni ahonnan majd soha többé nem jössz haza. - micsoda? Komolyan meg akarja ölni Olit? Az én Olimat? Nem! Ezt nem fogom megengedni. - Élvezd ki életed utolsó napjait, vagy talán perceit? - hallom ahogy Oli felsír majd csendesen kimegy a konyhából. Nem hiszem el, hogy ez történik. Egy apa aki meg akarja ölni a saját lányát. Ilyenkor hol vannak a rendőrök? Miért nem tud rajta segíteni valaki? Oli nem csinált semmi rosszat.
Látom ahogy a férfi leül az egyik székre, de nincs sok ideje pihenni, mivel ahogy Oli kiment úgy egy másik férfi jött be helyette.
- Van egy feladatom a számodra - kezd bele rögtön apa.
- Megint gyerekeket kell ellopnom a szüleiktől akiken Te majd drogokat fogsz tesztelni és ha életben maradnak akkor megtartod Őket és azt hazudod nekik, hogy Te vagy az apjuk? - micsoda? Megdörzsölöm a füleimet. Tuti rosszul hallottam. Gyerekeket loptak el a szüleiktől? Drogot ettek velük? Ezek a gyerekek mi vagyunk? Elloptak a szüleinktől? Azért nem emlékszünk semmire mert gyerekkorunkban drogokkal tömtek tele? - Nem félsz Tőle, hogy ez a négy srác majd egyszer rájön az igazságra?
- Hülyék Ők ehhez. - vonja meg a vállát.
- Nem tudom Gregorio. A szőkeség már így is nyomoz. Ráadásul ott van Liam ikertesója is. Sőt ha jól értesültem Harry nővére New Yorkba költözött a férjével. Louis anyja pedig még mindig nem adta fel a keresést, és előbb utóbb úgyis megtalálja az eltűnt fiát. - muszáj megkapaszkodnom a falban nehogy elessek. Szóval tényleg igaz. James az ikertestvérem. A testvéreim pedig nem is a testvéreim.
- Inézd el Oliviát nyomtalanul. A többit pedig bízd rám. - mondja nyersen, nekem pedig ennyi elég volt. Hirtelen megfordulok és a fiúkba ütközöm. Mégis mikor jöttek ide. Végig nézek rajtuk és mind a hárman mosolyognak. Szóval végig hallgatták az egészet. Tudják az igazat.
Ujjamat a számra teszem és ezzel jelzem, hogy fogják be a szájukat. Kitérem Őket és Oli keresésére indulok akit meg is találok a vécében. Komolyan ennek a lánynak ha valami baja van mindig a vécébe menekül.
- Készülődj baba, elszökünk - térdelek le elé és a térdére rakom a kezeimet.
- Hogy mi?
- Elmegyünk egy helyre ahol apa soha nem fog megtalálni minket. Elveszlek feleségül. Csinálunk egy csomó gyereket, a fiúkkal pedig tovább fogunk énekelni. Hát nem szuper? - kérdezem csillogó tekintettel és hevesen megcsókolom.
 - Te beteg vagy. - jegyzi meg csendesen.
- Nem, csak szerelmes. - kacsintok rá.
Ezt követően, az éjszaka folyamán miután Louis megint bevetette a jól ismert altatós kávéját, összetörtük a mobiljainkat. Apánk összes bankszámláját lecsapoltuk és üresen hagytuk. Bőröndök, ruhák és cuccok nélkül indultunk neki a nagyvilágnak. Utunk Thaiföldön ért véget egy lakatlan kis szigeten. Az emberek annyira elmaradottak voltak, hogy gőzük sem volt róla, hogy mi az internet, vagy mobiltelfon. Úgy gondoltuk, hogy amíg apa bele nem törődik a sorsába addig itt maradunk, majd utána elindulunk és megkeressük az igazi életünket. Hisz még mindig nem tudtuk, hogy kik vagyunk mi.
Vagyis én már sejtettem. Egy srác aki bele zúgott a húgába és ennek köszönhetően megtuda az igazat, hogy az egész élete egy nagy hazugság volt. De nem bánom.